5 hónappal ezelőtt

Az éjszakai forróság rosszabb, mint a nappali kánikula. Annak ellenére, hogy be van kapcsolva a ventilátor, még a hőség is tikkasztóbb. A falak ontják magukból a meleget, és elviselhetetlen a hőmérséklet a konyhában. Adam, és Lola nemrég mentek el, és kettesben maradtam a főnökömmel. Ez az utolsó napunk. Érezni a levegőben a lemondást, a fájdalom egy sűrű ponttá formálódik, és ködöt képez az étteremben. Már nem tudom, hogy hányadik alkalommal suvickolom végig a pultot, pedig tiszta. A laboratóriumi teszteken is átmennénk. Miben segíthetnék Adriannek, hogy könnyebb legyen? Az élete volt ez a hely, a családjáé már ki tudja, hogy mennyi generáció óta, és most itt a vége. Le kell húzni a rolót, és nem tudjuk, mit hoz a holnap. Tisztában vagyok vele, hogy nekem is új melót kell keresnem, mert itt nem szolgálhatok fel. Szerettem ebben a családi környezetben indítani a napot, és zárni is, mert tudtam, hogy egy jó csapat tagja vagyok. A pillantásom elréved az őszes, ámbár fiatalos férfi irányába, aki lopva tekint rám, de máris ott gyűlnek a szeme sarkában a ki nem mondott szomorúság hírvivői. Utoljára az édesapámat láttam sírni, miután anya meghalt, és elhantolták. Gyönyörű szertartás volt, a nagyszüleim kitettek magukért, és anya biztosan örülne, ha látná. Nem értem, hogyan jutottam el fejben az édesanyámhoz, pedig nem is akartam feleleveníteni az emlékét, de olyan elesettnek tűnik a csapatunk lelke. Mit illene mondanom, szoktak ilyenkor hazudni, hogy jobb lesz idővel? Nem szerettem a kliséket, én sem hittem bennük, de abban igen, hogy innen is van felfelé út. Tisztelem a munkásságát, a szakmája szenvedélyét. A nagypapám is úgy készíti el a megrendeléseit, mintha az összes a születendő gyermeke lenne. Gondozza őket, nevet választ a különböző fázisokban. Értékeli az alapanyagot, akár Lola édesapja. A főzés a mámoros oltára, az isteni helyszín, ahol csodák születnek. Az alsó ajkam peremén támasztom meg a gyöngyfogamat, és befejezem a tisztítást. A használt rongyot a mosogatóba dobom, és megtörlöm a kezemet az egyenruhám szélébe.
- Hamarosan esni fog, mára jósolták a nyár legnagyobb zivatarát. – halvány mosollyal tornázom feljebb a hajgumómat a fejem tetejére. Egy-két helyen kikandikál a babahajam, de sebaj, mert azonnal a bőrömre tapad.
- Miért szereted az esőt? – kérdezi meg váratlanul, és a konyhapultot megkerülve támaszkodik neki a tomporával a robusztus szigetnek.
- Mert elmossa a rosszat, és nyirkossá tesz mindent. Felfrissíti a földet, és megváltást hoz. Sokan nem szeretik, de én táncolnék is odakint. – döntöm oldalra az üstökömet, és megvárom, hogy a pillantásunk találkozásának percében a távoli messzeségben meghalljuk az égzengés érkezését.
- Megmondtam, itt van. Számolj a villámlás és a mennydörgés között, mert akkor pontosan meghatározható, hogy hol van a zápor. – suttogom, és elkezdek hangosan az elemi számokkal játszani.
- Egy… - közelebb lép, a tekintetem fürkészi, de kiállom a próbát, és továbbfolytatom.
- Kettő.. – a közöttünk lévő méterek armadája úgy csökken, ahogyan bemérem a közeledő vihar távolságát.
- Tizenhét. – a villódzó fények játékába egy új, és különös érzelem vegyül. A falon lévő lámpát leoltva sötétség borul a konyhára, és csak a vakító kék szempár marad.
- Bailey, nem szabadna, de ma…elvesztem. – apa halála óta senki nem kért ilyen szépen. Feléled bennem a hiánya, és tudom, hogy helytelen, de engedek. A sok évet tapasztalt ajkak felszántanak, puhán forrnak össze az enyémmel, és már nem kell matematikai képlet sem ahhoz, hogy a végeredmény meglegyen. A tarkójára simítom a tenyerem, és ahogyan ő adott munkát nekem, úgy engedek el magamból egy kis szeletet felé. Az emberség csodája az osztozkodás.


Mamus a nyolcadik szelet párizsi banánt diktálja belém. Én vagyok a tesztalanya, de szeretek hasonló feladatkörökben mozogni. Senkinek nem beszéltem arról az éjszakáról, amit Lola apjával töltöttem. Szüksége volt egy szerető lélekre, és megadtam neki, amire éppen szüksége volt. A viharokra azóta másképpen tekintek, egy kicsit beléjük szerettem. Az átlaggal ellentétesen elbűvölőnek találom, hogy nyirkosságot, a tisztaság leplét terítik le a belvárosra, a szikkadt tájakra. Egy új élet kezdődik általuk, akárcsak nekem. Kilenc hetes terhes vagyok, és meg fogom tartani. Ő az égzengés ajándéka.