Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Munkahelylista
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:50 am

Avatarfoglaló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:49 am

Foglalt vezetéknevek
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:47 am

Raven & Drake
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drake Adams Yesterday at 11:50 pm

Drake Adams
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Yesterday at 11:40 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Yesterday at 11:09 pm

Flor & Ben & Lyn
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Benjamin Henson Yesterday at 10:17 pm

Aaron & Cherry - International Children day with justice
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Yesterday at 10:07 pm

Shane and Lottie - I need you...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Evans Yesterday at 10:03 pm

Ki van itt?

Linda Coleman

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Nelson Wang
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jeon Jungkook
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Tolvaj, meg bármi amihez kedved van
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
50

Nelson Wang
Csüt. Feb. 22, 2018 2:52 pm

Nelson Wang

Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.

Karakter típusa: saját
Teljes név: Nelson Wang
Becenevek: Még nincs
Születési hely, idő:London, 1988. március 6.
Kor: 29
Lakhely: Brooklyn (Egy Sleep Inn nevű lepusztult motelben)
Szexuális beállítottság: Biszexuális
Családi állapot: Egyedülálló
Csoport: Törvényszegők
Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: Hull York Medical School – Nem fejeztem be az egészségügyi tanulmányaimat.
Ha dolgozik//Munkabeosztás: Tolvaj, ideiglenes állásokból élt eddig
Ha dolgozik// Munkahely: Szabadúszó
Hobbi: Mások idegesítése, kihasználása
Sosem voltam az a típus, akit kicsit is érdeket volna mások véleménye. Ahogy sosem voltam éppenséggel az az ember sem, aki megpróbálta volna kivívni magának mások tiszteletét vagy szeretetét, ha mégis így tettem az saját céljaimat szolgálta. Nem voltak igazán barátaim, inkább csak furcsa arcok, akikkel a főiskola félbeszakítása után kezdtem el lógni. Talán apámra ütöttem, azért lettem ilyen semmirekellő, talán éppen ő váltotta ki belőlem az ilyen fajta lázadást… talán miatta éreztem mindig is azt, hogy kitaszít magából a társadalom. Nem voltam emberek közé való, csak a szórakozás miatt kerestem a társaságukat és hogy aztán, kihasználva őket, zsebre tegyek egy kis pénzt. Jó volt elnézni, ahogy egy-két alak teper értem, míg másoknak puszta bosszantása okozott örömöt.
Nem hazudtam magamnak sosem: tudtam, hogy nem vagyok könnyű eset, de azt is, hogy ez le tud nyűgözni kellőképpen más embereket. Van akinek az elérhetetlenség jön be… és én kérem mindig is annak tűntem. Mert hát, sosem beszéltem senkinek a titkaimról, az életemről, a vágyaimról. Pedig mindegyikről akadt bőven mesélni való. Olyan kételyeket sem soroltam fel még soha senkinek, mint hogy: nem tudom hol csúszott félre az életemet, miért lettem félig-meddig alkoholista, miért kezdtem el lopni, miért nem dolgozok és vajon az egész sorsom megvolt-e már írva apámtól örökölt genetikámban… ezek gyakran gyötörtek. Más napokon pedig a boldogságom után sóvárogtam, ami úgy tűnt sosem akar rám találni és persze szándékosan zártam ki még csak a lehetőséget is nagyrészt. Mert ki ne vágyna nagy szerelemre? Ki ne akarna békében családot alapítani és csak normálisan élni? Én féltem ettől, menekültem elől a szabadság nevében, holott valójában csak rettegtem, hogy ami nekem jó az talán ugyanolyan szörnyűségbe fog torkollni, mint a szüleim esetében.


Egy hétig folyton ittam, így lettem józanabb.

Hogyan is kezdődött az egész? Azt mondják minden embernek megvan a maga története, hol dögunalmas, hol izgalmasabb, mint egy kalandregény… de kérdem én… akkor az enyémet mégis miként jellemeznék? Mondhatni happy enddel kezdődött az életem és valami kusza, káoszhoz hasonló esetbe torkollot, amit még én magam sem értek igazán miként alakult egy olyan boldog, szerelmes történetből. Annak is már csupán az emlékét ismertem, ahogy anya mesélte, mikor nyáron, reggelente a Trafalgar téren sétáltunk. Jól emlékszem hogyan szorongattam a kezét és néztem fel az arcára, amit szinte mindig elcsúfított az ütések nyoma.
Apád igazi úriember volt… – Mesélte lelkesen, ahogy felnézett a tér közepén álló hatalmas oszlopra és a nevemet adó Nelson admirálist ábrázoló szoborra.
Apám egy new yorki üzletember volt, anyám pedig Hong Kongból Londonba költözött diáklány. Fiatalon ismerkedett meg a férfivel, aki William Collingwood néven mutatkozott be neki. Láthatóan vagyonos volt és sokáig igazi úriemberként viselkedett, szinte angolként. Aztán megfogantam én. Azt hiszem, valamikor itt szakadhatott el a cérna nála, mert bár anyámmal Londonban maradt, közös lakást vettek és mindent megteremtettek egy kényelmes élethez, egy gyerek még is túl nagy változást jelentett. Az érkezésem előtt rendszeresen utazott Amerikába és heteket töltött ott állítólag munkaügyben… de az én születésem lényegi változást hozott. Anya azt akarta, hogy mellettünk legyen. Ez pedig veszekedést szült, majd pofonokat… és én olyan kevés volt, hogy megvédjem. Hiába csapkodtam a lábát apró kis ökleimmel. Nem érezte a fájdalmat vagy nem akarta érezni… egyszerűen csak félrelökött, amikor már túlságosan zavartam.
Apa most is úriember? – kérdeztem kissé rekedten a magam kisfiús kíváncsiságával.
Választ nem kaptam persze, de csak később értettem meg, miért.

***

Apa olyan nyolc éves korom körül tűnt el. Nem volt különösebb oka a dolognak azt hiszem, legalábbis anya sosem említette. Én sokáig azt gondoltam, csak ránk unt, nem voltunk neki többé fontosak vagy esetleg másik felesége és családja lett. Egészen addig volt ez így, míg tizenöt éves koromban fel nem bukkant.
Reggel volt, szokás szerint egyenruhába bújva léptem ki a szobámból, hogy a nyakamba vegyem London utcáit. Akkoriban még érdekelt a jövőm, az iskola. Jólfésült úri gyereknek tűntem, akit egzotikussá tettek ázsiai vonásai. Anyám mindent megtett a jólétünkért és  a nagyszüleim erőteljesen támogattak minket Hong Kongból.
Szevasz kölyök… – ismerős hang hallottam.
Hirtelen nem, tudtam honnan érkezik… de a testemen átfutott valami különös, ijesztő, hűvös fuvallat. Megremegtem. Olyan lassan fordítottam a fejem a nappali felé, ahonnan anya szobája nyílt, mintha egy film lassított jelentét játszanám el. Beleborzongtam apám látványába. Kövérebb volt, valahogy áradt belőle egy különös, kellemetlen, már-már rideg érzés.
Te meg mi a szart keresel itt? – kérdeztem a lehető legszenvtelenebbül. – Tűnj már el az életünkből! Mit akarsz még? Tönkre tenni minket?
Hirtelen minden düh kifakadt belőlem, ami kisgyerekként gyűlt fel bennem. Erőszakos gondolataim mögött ott húzódott meg a kép, ami gyerekként rettegéssel töltött el – az, ahogyan anyámat bántotta. Nem akartam már a sakroba húzódva zokogni, még ha az érzések fojtogatták is torkomat.
Hát így beszélsz te az apáddal? – kérdezte.
Lassan sétált felém. Láttam, hogy megpróbál ijesztő lenni, de én szúrós tekintettel bámultam rá. Képes voltam végre farkasszemet nézni vele… egészen addig, míg egy hatalmas pofon nem csattant az arcomon.
Ha befejezted a középiskolát Amerikába költöztök és egy rendes egyetemre fogsz járni – jelentette ki, olyan nyugodtan, mintha egy pillanattal korábban nem is felpofozott volna.
Remegve görnyedtem előre, tenyeremmel az égő bőrt simogattam. Lehunyt szemekkel vártam, hogy befogja végre a száját. Nem akartam sem látni, sem hallani… gyűlöltem.

***

Huszonegy éves koromban láttam viszont apámat, mikor hazatértem az az egyetemről. Nem, nem költöztünk Amerikába és egy középszerű iskolában tanultam– Yorkban. Anyám is az egészségügyben dolgozott, engem is hasonló pályára szánt, még ha engem nem is érdekelt volna különösebben az egész. Nem volt választásom, engedtem a kényszernek.
Apámat a konyhában találtam, az étkező asztal mellett ült és egy bögre kávét iszogatott. Egészen úgy viselkedett, mint aki hazajár oda… furcsamódon már nem volt kövér. Izmos lett és napbarnított, csak a képéről áradt ugyanaz a különös, sötét érzés. Abban a pillanatban is annyira gyűlöltem, mint hat évvel korábban, amikor felpofozott. Persze tudtam, hogy míg én a kollégiumi szobámban töltöttem mindennapjaimat haza járt. Anyám arcát időről időre foltok borították el… de az első pár alkalom után nem kérdeztem rá, miért engedi a közelébe. Tudtam, hogy az egykori nagy szerelem emléke űzi.
Húzz el innen! – Söpörtem le a bögrét az asztalról. Nagy csattanással ért földet és tört ezer apró darabra. – Nincs rád szükség ebben a házban.
Hirtelen mozdulattal nyúlt fel, kapta el a nyakamat. Rászorított, éreztem, ahogy közelebb ránt magához. Megéreztem a kávétól bűzlő, dohányos leheletét, fintorogtam és levegőért kapkodtam egyszerre. Közben belemarkoltam az asztal szélébe, mintha az valamiféle támaszt nyújthatna.
Gyűlöllek – súgtam.
Amerikába megyünk! – erősködött, majd elengedett, sőt egyenesen eltaszított magától. Hanyatt estem. A hideg konyhapadlón landoltam, hátam a szekrénynek csapódott. A fejemet szerencsére nem ütöttem be annyira, éppen csak megszédültem tőle.
Nem megyek veled sehová, te barom… – motyogtam.

***

Huszonöt évesen költöztem el otthonról, lényegében menekültem anya és apa nagy szerelme elől, ami újra és újra fellángolt. Az évek gyorsan teltek, az egyetemet sosem fejeztem be, inkább dolgozni kezdtem. Olyan munkákat vállaltam, amiket képtelenség volt megszeretni… különös szabadságvágy tört rám. Távolra vágytam a civilizációtól, messze az emberektől, mégis egy nagyobb városba költöztem, ahol az éjszakai életbe merülve próbáltam elfeledni mindazt, ami belülről kínzott.
Elittam a nagyszüleim örökségét. Rengeteg pénzem volt ahhoz képest, amit lényegében a keresettemmel megszerezhettem volna, de azt csak is alkoholra és szexre költöttem. Ezerszer vásároltam magamnak csinos ruhát vagy kábítószert, hogy jobban élvezzem hódításaim gyümölcsét. Sosem válogattam meg ki került az ágyamba.
Ez történt tavaly ősszel is, azon a bizonyos pénteki estén, amit a „nagy hír” előtt ivászattal, drogozással és szeretkezéssel töltöttem. Reggel szokás szerint a plafont bámultam az ágyban, míg a partnerem a zuhany alatt énekelt. Nem tudtam a nevét, nem is érdekelt, tökéletesen elég volt, hogy a pénztárcája időközben az én kabátom zsebébe vándorolt, a többi megmaradt egyszerű szórakozásnak.
Hangosan kopogás zavart meg. Az ajtón dörömböltek persze, de kellett egy pár perc, mire felfogtam. Addig ugyanis elfoglalt az a gondolat, hogy olyan undorító vagy, mint az apám. Talán ezért nem is kell nekem szerelem… mert bár mindennél jobban vágytam volna a magam boldogságát megtalálni, végül mégis jobb volt elzárkózni tőle.
Lassan keltem fel, magamra rángattam a nadrágomat. Álmatag képpel téptem fel a szállodai szoba ajtaját. Két rendőr ácsorgott ott. Hirtelen megremegtem, úgy mint amikor apám megvert… nem gondoltam volna, hogy valaki feljelentést tehet ellenem, hiszen mindig körültekintő voltam, ha hozzányúltam bármihez is. Kedvtelésből vettem el mások tárcáját, na meg azért, mert az örökségem rohamtempóban kezdett fogyni.
Mr. Nelson Wang? – kérdezte szigorú hangon az idősebb. A fickó legalább két fejjel nagyobb volt nálam. Robosztus alkata egyenesen letaglózó volt. Nem tudtam válaszolni, csak lassan bólintottam.
Az édesanyja miatt keressük már napok óta – magyarázta tovább. – Dulakodás és sikoltások miatt hívták ki a londoni kollégákat Sophie Wang lakásához. Több szomszéd is megerősítette, hogy kiáltozásokat hallott. Az édesanyját azonban nem találtuk a helyszínen, csak egy kevés vérnyomot.
Mi… – Ennyit tudtam kinyögni.
Hamarosan persze kihallgattak, el kellett mondanom nekik mindent az apámról. Egészen részletesen számoltam be arról, milyen terrorban tartott minket… és persze a nevét is elmondtam: William Alfred Collingwood, hozzá minden egyéb szükséges adatot. Nem akadtak a nyomára.
Ezért határoztam el, hogy magam kezdek nyomozásba, méghozzá apám állítólagos lakhelyén: New Yorkban.

***

Újév napján érkeztem meg Amerikába, azon belül is New Yorkba. Nem volt túl sok pénzem, abból is egy lepusztult Sleep Inn nevű brooklyn-i szálláson tudtam csak szobát bérelni. Ez a maradéka volt annak az örökségnek, amit elittam lényegében. Az életemet ugyanúgy folytattam és meglepő módon, itt még könnyebb is volt a dolgom, mint odahaza. Talán a hatalmas tömeg miatt ment lazábban a lopás. Elég volt csak feltolakodni egy zsúfolt metróra, máris három pénztárcával voltam gazdagabb – és persze ki gyanúsított volna meg egy olyan jól öltözött alakot, mint én? Ételre persze ebből futotta, sőt időnként le is tudtam inni magam, ha rám tört a depresszió.
Megkedveltem New York forgatagát és elhatároztam: itt maradok, amíg ennyire élvezem a helyet. Közben persze anyám kereséséről sem feledkeztem meg. Sikátorokat kutattam át, szállodákban kérdeztem, a képével a kezemben, hogy nem látták-e vagy ismernek-e egy William Collingwood nevű fickót. Mindig nemleges választ kaptam.
Nem adom fel – ezt ismételgettem magamban, ahogy kiléptem egy fényűző hotel pompás ajtaján. Nem is néztem meg, milyen gyönyörű helyen járok, mindössze lehajtott fejjel ácsorogtam, hagyva, hogy a hömpölygő tömeg kerülgessen… és akkor, a cipőm orránál valamit megpillantottam. Sötétszürke lap volt és ennyit láttam távolról: „wood.”
Beleborzongtam a látványba – nem tudtam persze miért. Testem magától mozogva hajolt le és a lábak rengetegében ujjaim felhúzták az ázott lapot. Egészen közel kellett emelnem, hogy elolvassam, ami még éppen csak látható volt rajta: „…am Collingwood” Ezalatt valami elmosódott sor és egy telefonszám vége látszott: „3459.”
Kincsként tekintettem a névjegykártyára – mert hát más nem lehetett. Szívem erőteljesen kalapálni kezdett, lábaim a földbe gyökereztek és úgy éreztem: végre egy reménysugár talált rám.



A hozzászólást Nelson Wang összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 22, 2018 6:07 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
rossz múltú-apafiguraszerű-fejlődő szervezetben lévő-emberi lény
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
189

Re: Nelson Wang
Csüt. Feb. 22, 2018 5:18 pm

Gratulálok, üdv nálunk!

Nelson!

Részletgazdag történet formájában mutattad be nekünk miképp válik egy tisztelettudó és rendes gyerek kifordított másává a későbbiekben. A külső hatások mindig is meghatározóak voltak, legyen itt szó emberi vagy bármilyen más beavatkozásról, és elég erősen terelték egyik vagy másik irányba a mindezt átélő személyiségét. A te életedben édesapád kerül ennek az állítólagos listának az élére. Az ő viselkedése járult hozzá, hogy az életedben törést okozzon, ezzel olyan személlyé tegyen a későbbiekben, aki sosem akartál lenni, mégis ezek a tényezők erősen befolyásolták további tetteidet. Nehéz volt olvasni azokat a sorokat miken kellett keresztülmennetek már egészen fiatal korod óta, elviselve ezzel egy olyan elvetemült viselkedéseit, akinek mellettetek volna kellett állnia, mintsem ellenetek. Az pedig már végképp - csúnya szó helye Very Happy- azt a bizonyos biztosítékot, hogy képes volt az édesanyád elrablására a távollétedben. Mindezek mellett eltekintve érdekes húzásnak találtam részedről ezt beleírni, hiszen kellőképpen felkelti az emberek kíváncsiságát az, hogy: képes leszel megtalálni őt avagy mik fognak ezek után történni, ha meg is találod őket? Érdeklődve várom milyen kalandok várnak még rád a továbbiakban és hova sodornak majd a nagyvárosban töltött idők/kivel keresztezed majd útjaidat, akik talán a segítségedre lesznek vagy éppenséggel hátráltatnak majd a keresésben. Very Happy
Nem is akadályozlak meg ebben, így még arra kérlek, hogy látogasd meg a foglalókat, meg egy-két szükséges helyet, aztán egy kalappal édesanyád felkutatására. Üdv itt!




◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


you're worse than nicotine
Vissza az elejére Go down
 
Nelson Wang
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sarah Nelson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Előtörténetek-
Ugrás: