Layla & Joan

Vannak olyanok, akik egyáltalán nem hisznek abban, hogy a barátainkkal érdemes üzleti lehetőségekbe közösen belevágni, mert ha problémák adódnak, azok bizony csúnyán hatással lehetnek ezekre a kapcsolatokra. Aki pedig igazán értékeli a barátait, valószínűleg nem akarja feláldozni őket a megszerzett profit érdekében. Én meg épp azt gondolom, hogy ha valakivel van egy közös víziónk, akkor butaság lenne nem megvalósítani azt, ha mindketten vevők vagyunk rá, nem mellesleg pedig készen a feladatra. Layla és én valószínűleg jobban szeretjük a kávézónkat, mint a leglojálisabb törzsvendégeink, és ez pontosan így van rendben. Ha egy helybe sok energia és szeretet van fektetve, azt a látogatói is észreveszik és értékelik. Persze nem mindenki, de a nagy többség azért mégis, amitől nekünk, mint tulajdonosoknak csak még inkább kedvünk lesz új ötleteket és kis akciókat megvalósítani. Az egész folyamat újra-generálja magát, és ettől működik az egész hosszú távon is. Nem lehet azt állítani, hogy csak azért mert mi lelkesek vagyunk és az elmúlt időszakban népszerűnek számítottunk a környékünkön, hogy most már örökké stabil lábakon fogunk állni és nem jönnek majd olyan nehézségek, amelyek talán nem csak az üzleti lehetőségeinket, hanem a Laylával való barátságunkat is megtépázzák kicsit, de én tartom magunkat elég felnőttnek ahhoz, hogy meg tudjuk majd beszélni mindezeket.
Szerintem abban a helyzetben, amiben mi is vagyunk, lehetetlen azt mondani, hogy száz százalékig el tudjuk különíteni a munkát és a barátságunkat, amikor egy szó sem esik beszállítókról, eseményekről és a következő kiemelt művészről, akinek az alkotásait bemutatjuk a cuphouse-ban. De mivel korábban kezdtünk el együtt járni bulikba, mint hogy a kávézónk ötlete egyáltalán megfogalmazódott volna bennünk, volt egyfajta rituálénk, amit időről időre követtünk és ami után mindig kifejezetten másnaposan tértünk be a munkahelyünk ajtaján.
A mai nap kivételes módon nem az előző esti ivászat miatt ültem fájó fejjel az irodában. Inkább a szokásos, havi rendszerességgel előforduló napomat éltem, amikor úgy tűnt, mint irodai feladat egyszerre szakad a nyakunkba, csak mert muszáj vagyunk felkészülni a következő hónapra. Mindezen nem segített az sem, hogy közben édesanyámmal kellett videóhívás közben kiválasztanom, hogy melyik ruháját vegye fel az esti házassági évfordulós vacsorájukra apával.
- Anya, bármiben jó leszel. - Sóhajtva támasztottam meg az államat az asztalomon, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a papírkupacot, amivel valójában foglalkoznom kellett volna.
- Majd megtudod, ha lesz valakid, akinek sok év után is tetszeni szeretnél!
Nevetnem kellett a szavai hallatán, és kivételesen nem azért, mert engem próbált volna rábeszélni arra, hogy végre saját családot akarjak alapítani, hanem mert aranyosnak tartottam az izgatottságát, amit ennyi év után is képes volt érezni, amiért apával randijuk lesz. Egy évfordulós vacsorát vehetünk randinak, igaz?
- Az az olívazöld ruha nagyon jól állt neked. Legyen az. - Ezt pedig nem csak azért mondtam, hogy végre válasszon valamit. Ráadásul további legalább tíz percbe telt, mire el tudtam tőle köszönni és ő is eléggé megnyugodott.
A családom és a kávézó kis csapata voltak azok, akik az életem jelenlegi pontján teljessé tették a mindennapjaimat, ezért is fogadtam széles mosollyal az irodába belépő nőt.
- Szia, te szépséges akrobata. - Olyan mosoly ült ki az arcomra, amitől valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy igazi róka a mesékből, amelyik rosszaságon töri a fejét. De a barátnőim következő szavaiból egyértelműen kiderült, hogy az ő fejében is azok a történések jártak, amelyek miatt én piszkálódni szerettem volna vele. Nem mindennapos, hogy Layla bárki miatt is zavarba essen, az ilyen ritka eseteket pedig történetesen piros betűs ünnepnapokként kellett volna jegyeznünk a naptárban.
- Szeretem Syaorant, amiért igazi férfiként imád pletykálkodni - jelentettem ki vigyorogva. Nem volt mit tagadni azon, hogy a kisfarkastól tudtam mindent, ami tegnap a kávézóban történt - különös részletezettséggel kitérve a Layla bokasérülését okozó esetre. - Téged is hajlandó vagyok meghallgatni, de csak ha nem felejted ki, ahogyan megfogdostad a pasi mellkasát, rögtön azelőtt, hogy úgy elpirultál, mint egy gimnazista kislány. - Lehet, hogy az öcsém nem teljesen így fogalmazott, de az én fejemben már így formálódott meg a Soren által felvázolt kép. Abba jellemzően inkább csak nem gondoltam bele, hogy ha Laylát képes nekem így kibeszélni, vajon rólam hogyan nyilatkozhat mások előtt és mi az, amit nem mond el nekem. Csak idő előtt elkezdenék őszülni miatta.
- Át kell még néznem a jövő havi beosztást, amit már elkezdtem korábban. És ki kellene választanunk a témát a következő művészünkkel együtt. Megvannak a neveik és a képek, ami alapján elindulhatunk. - Sokszor gondoltam azt, hogy ezt a viszonylag nehéz feladatot meg lehetne oldani a kávézó vendégeivel is, mondjuk valamilyen szavazásos alapon, de nem bízhattunk mindig mindent másokra. A szavazásos móka bevált évente kétszer, a többi hónapban mi voltunk a sorosak Laylával a kiválasztásban.
- Ja, és emlékszel rá, hogy a szirupos beszállítónk volt itt nemrég? Azt mondja abba fogja hagyni az üzletet, mert gyerekük lesz és a nagyszülők az ország másik felében élnek. Ők meg gondolkodnak a költözésben. - Sóhajtva dőltem hátra. Nem csak arról van szó, hogy nehéz megfelelő és elég különleges beszállítókat találni, hanem hogy még nehezebb elengedni valakit, akivel jó kapcsolatunk van és már bevált. - Mondtam neki, hogy bármikor vigyázok a babájukra, ha maradnak. De kértem tőle kontaktokat is. - Ami talán már ott várakozott az email fiókomban, egyszerűen csak nem jutottam még addig, hogy komolyabban utána nézzek a dolognak. Még szerencse, hogy ketten vagyunk, Layla pedig nem tehet mást, most nekem kell segítenie. - Hogy van a bokád?

Joan & Layla

629 szó - mivan virágszál    - öltözék - tiffany hwang - i just wanna dance - L.