A tervek gyorsan változnak, ha kapcsolatokról van szó. Sok elvem dőlt már dugába, amikor valakit közel engedtem magamhoz, de a végén mindig visszatértem a startmezőre és ragaszkodtam a poros elképzelésekhez. Rachel akkora törést okozott bennem, mint majdnem az anyám. Az első minta az alapvető és attól nehéz elrugaszkodni. Szokás mondani, hogy minden nő olyan férfit keres, mint az apja és minden férfi olyan nőt keres, mint az anyja. Nekem nem volt magasan a mérce, simán beértem volna egy normális csajjal, aki megbízható és nem csap be. A hűség annyira komoly helyre lépett elő, hogy manapság el sem tudnám képzelni, hogy ne ez legyen a mérvadó. A megcsalás nemcsak a kapcsolaton ejt csorbát, hanem az ember önismeretén is. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt az érzést, amikor egy gyermek rádöbben, hogy a körülötte lévő világ nem is annyira csodálatos, mint elsőre hitte volna. A keserűség csak egy átmeneti állapot, de a folytonos bizalmatlanság már hosszabb távon kísér el. Az élet minden területére kiterjedt és szerintem a saját testvéreimet is egy időre kizártam. Megtanultam örökre, hogy az egyetlen személy, akiben bízhatok az saját magam. Naiv elgondolás, ha az emberek azt hiszik, hogy egy társaskapcsolat ezt biztosítani tudja. Még sokszor magunkban is csalódunk, nemhogy egy másik élőlényben. Illékony határvonal az, ahol valaki átadhatja másnak az irányítást és nem kell attól félnie, hogy belé fogják döfni a kést. A nők nálam amúgy is kényes témának számítottak, de már nem vettem fel a szemellenzőt, ha velük kellett üzletelnem, vagy kapcsolatba lépnem. A magam útját jártam, és sosem engedtem azt, hogy valaki más mondja meg nekem, hogy mi lenne a helyes vagy a választható útvonal. A magammal való viszonyon is javítani kellett, hogy keményebben álljak ki a saját igazam mellett és ne érezzem azt, hogy rossz, ha nem értek valamivel egyet. Az önzőség metaforája ez, de én azt mondom, hogy így tanultam meg felépíteni a védekező mechanizmusomat. Meghallgattam bárkit, de az már más tészta volt, hogy mit vontam le belőle. Nem véletlen az sem, hogy mindenki előtt egy lépéssel járok. A mai világban könnyedén hagyunk digitális nyomokat és ez a legjobb módja annak, hogy lekövethetővé váljunk. Csak úgy repülnek az információk, és ha valaki elég okos, akkor ezekkel kereskedik. Mi biztosíthatna nagyobb hatalmat, mint a tudás? A magamban tartott titkok néha soknak bizonyultak, de még mindig jobb volt ez, mint megosztani mással és aztán nézni, hogyan hullik szét a megteremtett életem. A felvett vezetéknév is ezt hivatott védelmezni, ahogyan az is, hogy nem beszélek az apámról, vagy a testvéreimről úgy általában. Mallorie pedig a belső kör fellegvára volt a fiammal együtt. Megnyílni nem akartam, de Cora mégis beférkőzött valahogy a várfalak mögé. Mivel tette ezt meg? Túlságosan érdeklődő és kitartó abban, hogy bosszantson, de ezt olyan édes módon tudja tenni, hogy hosszabb távon nem lehet rá haragudni. Idegesített és bevallom nem az esetem az ilyen nő, aki ennyire ügyetlen és fecsegő, és mégis volt benne valami más is, ami vonzott. A természetessége, a jószívűsége, hogy még elhiszi, hogy valaki érdemes a bizalomra…akár olyan férfi is, mint én. A lakásában zajló este felüdülés az egyedül töltött éjszakák után. A gyász bőröm alá szivárgott és minden sejtembe beépült. Mallorie hiánya keményen kikezdett és ugyan nem vigaszdíjat kerestem, vagy menedéket, mégis azt éreztem, hogy Cora mellett egy időre elfelejthetem a lelki fájdalmakat és egy gondtalan férfi lehetek hétköznapi problémákkal. Mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz, de a valóság kizárása most többet jelentett nekem minden másnál.
Lássuk be nem a szokásos ismerkedési körökön vagyunk túl a terapeutával, de ez az első este, ahol nincs feszültség és zavaró tényezők se közöttünk. Nem szakítja félbe senki a beszélgetésünket és végre egy kis nyugalommal körbeölelt burokban falatozunk. A hobbijaim nem átlagosak, ahogyan a választott sportos tevékenységek sem, de nem szerettem a mindenki által csinált dolgokat, jobb volt külön utakon járni.
- Nem voltam orvosnál. – mosolyodom el a döbbent arcvonásain. Képzelheti, ha a késszúrás után se akartam elmenni, akkor egy verekedésből nem csinálok nagy ügyet.
- Néhány hónapja…de lassan van egy éve is. Néha rám jön a kényszer és akkor elmegyek. – nem folytatom az okok kibontását. Az agresszió ott lappang bennem, ahogyan a dühkezelés hiánya is, ami néha megmutatkozik a szexuális igényeim levezetésében. Sokkal jobban elmerültem most a pillanatban, mint szoktam, szóval ezért nem tettem szóvá, ha már határokat feszegettünk. Kellemesen térünk át az ételek kontra konyhahasználat művészetére, de sosem titkoltam, hogy nem értek ehhez. Akadt mindig fontosabb teendő, mint a főzés.
- Kismanók nélkül is sikerült, de nem sok közöm volt hozzá. Nem éledt fel az az oldalam, aki lakásdekorokat keres, vagy éppen maga választja ki mindenhová az adott bútort. Megbíztam valakit és nem csalódtam benne. – vonom meg a vállamat, mert szerintem fontosabb, hogy egy nő tudjon, mintsem egy férfi.
- Sajnos én hiszek a régi szerepekben. Nem mondom, hogy egy nőnek a konyhában a helye, de szívesebben nyírok füvet vagy szerelek fel egy polcot, mintsem megfejtsek egy receptet. – osztom meg vele a véleményemet. Sokan nem értenek velem egyet, de azért a modernizációnak is megvannak a maga hátrányai. Nem várom el a leendő partneremtől, hogy dolgozzon, ha nem akar. Természetesen nem szándékozom egy otthonülőt választani, de nem is a férfi ízlésétől lesz egy lakás, mondjuk otthon. Kár felemlegetni az öcsémet, de szerintem Cora az ő esete lenne és nem az enyém. A kijelentésem után egy kis szünet áll be közöttünk, de már sejtem, hogy ezt nem fogja átugorni. A karomon simít végig és kifejezni a kételyem ellentétét.
- Az hiányozna még. – mormogom az orrom alatt, de mindez a háttérbe szorul, amikor elkapja a köhögés meg a könnyezés a wasabi miatt. Előrehajolok, amikor elszabadul a tincse és a füle mögé igazítom neki. Nem értem, hogy miért keresem a fizikai érintkezést, de jólesik a közelsége meg az illata is. Kényszeresen mozdulok bele a pozícióba, de hamar elillan és egy másik könnyed titokkal folytatjuk a beszélgetést.
- Misty? – mosolyodom el a mackó neve hallatán. – Nem is vettem észre, de ha legközelebb bemegyünk a szobádba, akkor meg kell mutatnod. – ugratom őt és a poharamat nyújtom felé, hogy töltsön bele egy kis whiskey-t. Bátorításnak szánom az italt mielőtt belemennék a régi matekos szerelem részleteibe.
- Aj…dehogy nyertem el a szívét. – nevetek fel két korty között. – Mondjuk úgy, hogy lebőgtem az egész osztály előtt és még délutánonként büntetésként bent kellett maradnom és minden osztályteremben lemosni a padokat. – fejezem be az emlék felelevenítését. A sztori után megint elszökik a tincse és az ígéret, hogy nem érek hozzá…nem jön össze. A haja után kapok, de a jutalmam csak egy kis vizes ing lesz. A megmentő akció abban merül ki, hogy törlőkendőkkel itatja fel a folyadékot, de a kezemen valahogy a véletlennek (kétlem) hála a keze landol. Óvatosan cirógatja, de bennem kisebb kisüléseket okoz. Megrázkódom ültömben az érintésre és libabőrös leszek.
- Igen, mondhatjuk így is. – mélyül el a hangom és most a kezünket figyelem vele ellentétben. A hirtelen beállt évődés után nekem háttal fordul és a haját hozza szóba. Kissé sem mosolygok már, mert a szám kezd kiszáradni, de mit is mondjak rá? Türelmetlenül várakozik, hogy csináljak valamit, és végül meg is emelkedem, hogy közelebb menjek hozzá. A csatot kiszedem és az ujjaimmal zongorázom át a barna hajzuhatagot, hogy kihúzzam belőle a kisebb csomókat. A mozdulat bensőséges, ahogyan a végén eltolom az útból és a vállára hajtom ki oldalra.
- Szeretem a hosszú hajat. – bármelyik férfitársam egyetértene abban, hogy ennél nincs is szexisebb dolog a világon. A blúzát figyelem és most megengedem az ösztönösség felülkerekedését. A nyaka peremén cirógatom végig, hogy lássam milyen hatást váltok ki belőle. Lassan és ráérősen bizsergetem az ujjbegyeimet és élvezem, hogy a puszta bőre találkozik az enyémmel. Könnyedén hajolok oda és csókolok bele a vállgödrébe.
- Hmm…finom puha. – eltartva az ajkaimat lehelek rá és folytatom a tarkója felé, aztán gyorsan ragadom meg a haját és húzom meg egy kicsit oldalt, hogy még nagyobb rálátást kapjak hátulról a dekoltázsára. Ritmikusan emelkedik és süllyed a mellkasa, ahogyan a számmal birtokba veszem a felső hámrétegét és a füle mögött puszilom végig a porcos területet.

Nem csak gondolom, de tudom is, hogy teljesen más életutat jártunk be a lakásomban tartózkodó férfivel. A kezdetben feszültséggel teli kapcsolatomat vele nem tudnám megmondani, mikor fordult át olyanná, ahol nem azt vártam, mikor hagy magamra és mikor köszönhetek el tőle. Azt az időszakot nem fogom soha visszasírni, de tudom, hogy az élet furcsa játéka alapján nekünk akkor és ott konfrontálódnunk kellett, sőt! Olyan karcosan megkeseríteni a másikat is, hogy abból tudjunk építkezni és konszenzusra jutni. Annak ellenére, hogy munkakapcsolatot építettünk volna ki magunk közt, majdhogynem azzal nem jutottunk előrébb, mert minden egyes próbálkozásunk kudarcba fulladt ezidáig és csak a problémák gyülekeztek a fejünk felett. Tudom, hogy nem kellene addig a lovakkal foglalkoznom, ameddig nem tartom a kezemben a vele kötött szerződésem. Tudom, hogy nem kellene odaadóan aggódnom a lovak állapota miatt, de ha egyetlen szó nélkül hátat fordítok és nem törődök, azzal meghazudtoltam volna magam. Sosem érdekelt annyira a pénz - talán azért, mert a családom nem szűkölködött, a lótartás pedigkifizetődött, hogy még többet akarjak hajszolni, egyszerűen csak meg kellett tanulnom gazdálkodni vele, kigyomlálni a felesleges költéseket és értékelni azt, amivel rendelkeztem. Talán ezért sem hajszoltam a társaságomban lévő férfit, hogy haladjunk a szerződéssel, mert tudtam, hogy anélkül is a saját időmet beosztva és azzal gazdálkodva mindent meg fogok tenni, hogy az újabb feladataimat is úgy tudjam ellátni, hogy azzal sem magamra, sem a szüleimre nem hozok szégyent. A lakás körbejárása után volt időm ilyeneken gondolkodni, ameddig felkészültünk a vacsorához és örültem annak, hogy Jude feltalálta magát és önállóan döntésre jutott. Minden egyes köröm alatt egy picit tán tovább felejtettem rajta a pillantásom egy mosollyak karöltve, de csak amiatt, mert annyira új volt, olyan természetesen mozgott, mintha mindig is itt lakott volna mellettem.  Muszáj voltam eldönteni, hogy ma este nem fogok előtte bénázni, nem fogom magamat ciki helyzetbe hozni, de persze már azzal keresztülhúztam a számításaimat, hogy a rögtönzött takarításom közepette előhagytam a bizonyítékokat, amit nem kellett volna. A párnán ülve csippentettem fel a pálcikával a keleti finomságot, miközben muszáj voltam megtudni róla olyan információkat, amiket eddig még nem fedett fel előttem.
- Biztosan gyönyörű kilátás nyílhat a városra odafentről a fényszennyezés ellenére is - a helyében biztosan minden estémet a vízen lebegve nézném az eget, már ha rálátni arra. A téma elterelődött az MMA irányába, amit eddig csak videómegosztások alapján ismertem, de minden egyes csonttörés borzalommá változtatta a küzdelmet a fejemben. A legutolsó képkocka, aminél ijedten zártam be az ablakot az volt, amikor egy rosszul megtervezett rúgást az ellenfél hárított és egyben vissza is rúgott, ami azt eredményezte, hogy nagyjából derékszöget írt le a roppanó csont. Már a felelevenített gondolatra is kirázott a hideg. Jude szavaira egyre döbbentebbé vált az arckifejezésem. - Voltál orvosnál azután a meccs után? - volt egy sanda gyanúm, hogy nem. - Mikor voltál ringben utoljára? - nem akartam megkérni, hogy hagyja abba, mert nem volt jogom hozzá. Akkor sem, ha most már tudtam, hogy egy védtelen kisgyermek is függött tőle. Nem lehettem az, aki visszafogja őt bármitől is az életben és soha nem akarnék ilyen szabályozást hozni, mert én magam sem szerettem, ha megmondták, mit tehetek és mit nem. Mielőtt azonban rossz szájízt hagynánk magunk után e témát illetően, elterelve a beszélgetés fonalát az ételek kerültek terítékre és azt hiszem, sikerült fellelkesednem, amit persze megint szavakkal adtam a másik fél tudtára. Igazából vártam már, hogy mikor lő le, hogy sok vagyok és csak egy kis csendet várt volna, nyugalmat, de úgy tűnt, hogy nem mentem Jude idegeire, sőt! Az ő nyelve is megeredt, így ameddig beszélt, addig a pillantásom végigkövethette az arcának rezdüléseit, elraktározhattam magamban a hangjának zöngéit... mondjuk ki, szerettem rá odafigyelni. Tényleg figyelni rá.
- Mi az, hogy nem tudod, mi van a konyhádban? Biztosan nem a kismanók rendezték be a lakásod - nevettem el magam, természetesen csak viccelve, mert ha privát séfet fogad fel, amikor szükségesnek ítéli, akkor minden bizonnyal volt valaki, aki az interiőrt is megtervezte, csak hogy ő ne bajlódjon vele. A kérdésére megfontoltan bólintottam. Aztán megráztam a fejem és utána még egyszer bólintottam. Hogy otthon lennék-e a konyhában? Nem gyújtok fel semmit... - nevetve csúsztak ki ezek a szavak halkan, mert az igaz, hogy szerettem alkotni, enni és illatozni a különféle finomságok közt. Már szinte alig használtam recepteket, egyedül mama és anya főztjeinél figyeltem oda erre, hogy mindent ugyanúgy csináljak, de sosem sikerült ugyanolyan ízűre. Aztán.. ahogy az öccse került szóba, láttam, hogy némileg elkomorult, vagy ha azt nem is talán, de az biztos, hogy tudtam, mi lehetett a háttérben. Úgy éreztem, hogy a kettejük közt történt borzalmat azóta sem sikerült elintézniük. Halkan felsóhajtottam, előre dőlve simítottam végig a felém eső felkarján is lágyan. - Lehet, hogy vele is kijönnék. De veled vacsorázom, nem Sawyerrel - egészen csendes kijelentés volt ez. Bátorításnak szántam? Azt hiszem, mégsem tudtam sokáig időzni ezen gondolataimnál, mert persze nem sikerült a nem bénázás, a wasabi megszökött a koponyám irányába és azt hiszem, hogy egy időre a brain freeze állapotát is előidézte bennem, mialatt igyekeztem egyben maradni, de Jude a segítségemre sietett és ha őszinte lehetek, akkor a szerencsétlenségemen fel is nevettem halkan, pontosan akkor, amikor a kínos helyzeteimbe avattam be és olyan részletbe, ami szinte csakis az én titkom volt. A szavaira szélesen elmosolyodtam, de harmincon túli nőként kihúzva magam bátran vállalhattam, hogy még mindig plüssel alszom. (Nem így volt.) Vagyis...
- Misty a neve. Elméletileg fiú, de piciként nem tudtam kimondani, hogy mister - nevettem el halkan. - Csak akkor kerül az ágyba a párnám mellé, ha pocsék időszakom van. Egyébként az éjjeliszekrényről felügyeli a rendet - konferáltam fel nagy komolyan, de a szám sarkában megülő játékos mosoly elárult, s csak akkor falatoztam ráérősen, amikor épp nem beszéltem. - Igen! Persze, Add csak a poharad - bólintva tekertem le a kupakot és igyekeztem úgy tölteni az alkoholból, hogy amikor elemeltem a pohártól, ne folyassam végig az üvegen a folyadékot. Magamnak vizet töltöttem a kiürült pohárba, amit arrább is toltam, mert útban volt hirtelen, mialatt Jude osztotta meg az ő kínos esetét, amin nem tudtam nem felnevetni. - Nem tudtad elhitetni, hogy véletlen volt? - széles mosollyal ráztam meg a fejem. - És mi lett végül? Elnyerted Abigail szívét? Vagy totálisan a másik véglet lett és elkerült utána téged zavarában? - érdekelt, természetesen. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy Jude már másodjára nyúlt felém, hogy a szökevény tincsemmel foglalatoskodjon, de most nem úsztuk meg ennyivel, szó szerint. Megakadályozni se tudtam, hogy a poharamban lévő két ujjnyi víz ki ne boruljon az asztalkára, ami nem csak a felületet úsztatta el, hanem Jude is kapott belőle. - Hopp! - a szalvétákra martam rá, hogy hármat az asztalra fektessek végig, hogy feligya a nedvességet, a negyedikkel pedig Jude kezéért nyúltam, hogy letöröljem a bőréről a vizet gyengéden, de nem bírtam ki nevetés nélkül. - Megfertőztelek.. - haraptam be az alsó ajkam, aztán begyűjtöttem a nedves kendőket és a zacskóba pakoltam egy kézzel. - Gyorsan megszárad az inged.. - pillantottam a szemeibe évődőn, az őt érintő kezemet még mindig nem húztam el róla, és talán pont ezért is pillantottam le oda, ahol az ujjaim játszottak a bőrével. Elhúzódtam tőle, de csak azért, hogy úgy helyezkedjek, félig-meddig háttal neki, hogy a vállam felett nézzek rá immár közelebbről, megköszörültem a torkom is a szavaim előtt. - Csak azért tűztem fel a hajam, mert ismerem magam és a fél menü belekerülne.. De ha neked nem tetszik, akkor.. pakolhatod úgy, hogy ne vonjam el a figyelmed étkezés során - szerény mosollyal fordultam meg aztán úgy, hogy Jude könnyedén hozzám érhetett. - Ha viszont nem sikerül szépen ennem, akkor már most mondom, hogy te fogsz etetni - nevettem el magam ott előtte, neki háttal, várva arra, hogy vajon mit tesz.. Hátraejtve a fejemet egy picit mozgattam meg a nyakamat jobbra és balra is, azon gondolkodva, hogy egyébként szerettem, ha a hajammal babrálnak. A fodrászom fejmasszázsát nem számoltam bele a sorba. - Na!? - csusszant ki ez a várakozó, sürgető aprócska szó, és ha nem történt semmi, akkor igyekeztem szembefordulni vele, hogy rálessek, történt-e valami. Vagy kiszökött-e az ablakon át, csak mert mégis túl sok voltam neki ma.

Nem sokszor mondhattam el azt, hogy egy nővel csak étkeztem és közben beszélgettünk. A tartalmas esték nekem átlagban nem ebből álltak. Rachellel amikor együtt voltam, akkor éttermekbe jártunk meg lovas eseményekre, de az otthon ülős esték kimaradtak, Lorie-val meg éppen ellenkezőleg történt. A négy fal között töltöttük az időt, de csak veszekedtünk vagy szexeltünk. Az értelmes csevegésnek helye nem volt és megjelenni vele szinte a lehetetlennel ért fel. A személyes tapasztalataim alapján még nem akadt olyan nővel dolgom, aki ezt a kettőt testesítette volna meg. Előre nem ittam volna a medve bőrére, amikor igennel feleltem a mai estére, de sok szempontból érdekelt a folytatás. Cora lakása már amúgy is izgatta a fantáziámat és kíváncsi voltam a lakóterére. Az ember szinte olvashat a tárgyakból, a színekből és a hangulatból is. A körtúra alatt szembetűnő pasztell a lágyságra és a női energiákra utal, nem véletlen, hogy ebben utazott a hölgyemény. A hivalkodó és luxusra hajazó szekrények és eszközök elmaradtak, ami szintén azt hivatott jelképezni, hogy a terapeuta az élmények híve volt és nem az anyagiasság mozgatta. Az én lakásomban a drága és modern bútorok uralták a teret és bizony senki elől nem rejtettem el, hogy mennyire fontos az egzisztenciális szintem megtartása. Bennem mély nyomott hagyott a gyerekkorom és a lemondások időszaka és nem szerettem volna felnőttként is nélkülözni. Mindenkinek a legjobbat akartam adni, és megtartani egy olyan életformát, amihez az évek alatt hozzászoktam. Nem feltétlen tisztességes módon fizettem meg ennek az árát, de a mai világban megtaláltam annak az eszközét, hogy pénzt csináljak. Információkat gyűjtöttem és raktároztam el, majd a megfelelő pillanatban használtam fel mások ellen, ha éppen arra volt szükségem, hogy előrébb jussak. Az alvilágban nemcsak a pénz által válhatsz fontos emberré…nekem az információk által volt hatalmam. Chang összetehette volna a két kezét, hogy még nem csukattam le. A kétes múltja és a jelenben elkövetett bűnlajstroma már tovább ért, mint egy normális bűnöző határai, na és ha már beleköpni készült a levesembe, akkor számolnia kellett azzal is, hogy nagyot fog bukni. Nem feledkeztem meg arról sem, hogy Bastien megkéseltetett. A sebem szépen gyógyult, de mostanság nem fitogtattam a fizikai erőmet, mert a testem még nem volt százszázalékos. Ergo bőven akadt ellenségem, akiket a markomban tarthattam más módon is, mint a szimpla fenyegetés. Fejben nagyon elkanyarodtam a jelentől és meg is feledkeztem egy pillanatra magamról, amikor egyedül maradtam a túra végén és a nappali közepén álltam a kezemben lévő két párnával. A földre helyeztem le őket és az asztallal egyetemben egy vacsorához teremtettem meg a közeget. Az éttermekben zárórával számolhattunk volna, hangos zenével, de itt megvolt minden ahhoz, hogy nyugisan együnk és ha úgy adódik, akkor beszélgessünk is. Az elmúlt napokban úgyis sokat voltam egyedül, nem ártott egy kis változatosság. Cora három körrel teríti meg az asztalkát mialatt én kibontom a műanyagtartót és a szusikkal együtt vetem bele magamat az étkezésbe. A kisasszony nem zavartatja magát, amikor kontyba fogja a haját. Jobban szeretem, ha ki van engedve neki, de mégsem teszem szóvá, nehogy kellemetlenül érezze magát a saját lakásában.
Az ételek ismerete és a kedvencek kibeszélése másoknak klisé téma lenne, de engem szórakoztat, hogy belesomfordál mindenbe és csillogó szemekkel figyel rá, hogy mit fogok reagálni. A kaviár megemlítésére megelevenedik a fejemben a kép és igen tetszett, hogy mennyire élvezte a pezsgővel együtt. Biztosan kerítünk még rá alkalmat, hogy hasonló afrodiziákumokkal pörgessem fel az ízlelőbimbóit.
- Szerettem régebben edzeni, mi tagadás. – helyeselek a felvetésre. – Manapság azonban nincs időm még ezt is belekalkulálni a napomba. A futást megoldom munka előtt vagy után, a ketrecharcolás meg éppen alkalomadtán vetődik fel. Régebben úsztam is, de ha bevallom…otthon is van medencém a tetőn. A társasház előnyei…ha már a lakásom is magasan van. – hümmögök egyet és bekapom az eddig tartogatott nigirit. Szeretem a japán gasztronómiát, de nem eszem olyan gyakran. Egy kicsit más az íze, mint az eredeti, de attól még felfedezhető benne a keleti ország ízvilága.
- Sajnos sérültem meg. Egyszer olyannal akadtam össze, aki kétszer akkora volt, mint én. A ketrec falának nyomott és a torkomat szorította el. Már alig láttam, mert a fejemet is bevertem előtte…egy kis szerencsém akadt, hogy állon tudtam vágni. Pár napig szédültem utána és azt hiszem egy komolyabb agyrázkódást is kaptam. – emlékszem vissza az ominózus esetre. Ritka alkalmak egyike, ha ringbe szállok, de most lenne jelöltem is, akit péppé vernék. Lorie halála felkavarta bennem az állóvizet és megkísértett a dolog, hogy jelentkezzek a következő estére. Minden lehetőséget ki kell használnom, hogy levezessem a felesleges energiákat. Az apám állapota is aggasztó…nem tudom, hogy mi lesz, ha tényleg elfelejt bennünket. A szó elterelődik az ételek felé, és felhozom a kedvenc konyhámat.
- Senki nem mondta Cora, hogy főzök. – mosolyodom el a kijelentésén. – Hidd el, hogy nem én leszek az, aki nekiáll vacsorát készíteni. Megfizetem a megfelelő szolgáltatót, vagy privát séfet fogadok. Nem is tudom, hogy mi van a konyhámban…mármint a felszerelések között. Néha csinálok tojást vagy valami egyszerűbb ételt, de ennyiben kifújt a mesterségem. – rázom meg a fejemet és inkább kortyolok egy kis whiskey-t, mert kezd a nyál is összefutni a számban a felsorolt ínyencségek után.
- Látva a konyhádat te azért otthon vagy a témában, vagy tévedek? – dobom vissza a labdát, de megint kényelmetlen a felvett pozitúra, így kinyújtom a másik lábamat is és most a tomporomat nyomom neki a kanapé aljának.
- Utazás alatt éttermekben eszek, itthon meg rendelek. – fejtem ki a végleges formáját annak, hogy képben legyen.
- Az öcsém tud főzni…vele kijönnél. – hallgatok el, mert kényes pontra tapintottam. Találkozott már Sawyer-rel és egy részről érzem, hogy ők ketten jól meglennének, de bennem ez nem kis feszültséget okoz. A wasabival sikerül elterelnie a figyelmemet és előre is hajolok, hogy letöröljem az ujjammal az ott maradt zöld foltot a szája sarkából. Úgy meghúzza a borostyán színű alkoholt, hogy nem hagyhatom szó nélkül.
- Legyen is így. – jelentem ki egy féloldalas mosollyal és saját poharamat az asztalra helyezve döntöm egy kicsit hátra a fejemet. A kínos szituációk nagymestere, hát rá is kérdezek, hogy mi van még a tarsolyában ebből a témából. A tekintetem tüzesen égeti végig a nyaka peremét és a haját vizslatom, de az a tincs megint el fog szabadulni. A távirányítót nyomja a kezembe, de csak arrébb teszem én is, mert nem akarok zenét kapcsolni. A háttérzaj más esetben jó lenne, de most hallani akarom a történetét.
- Na nem mondod… - ugratom egy kicsit a sok beszéddel, de aztán eltérünk a dologtól és napvilágra kerül egy titok. – Kabalamaci? – ismétlem meg a szóban forgó plüsst. – Vele is alszol? – vonom fel az egyik szemöldökömet, de aztán abban marad a mondat.
- Látnom kell majd ezt a macit. – jegyzem meg és veszek egy újabb uborkás szusit a táljából.
- Töltenél nekem még whiskey-t? – emelem fel a poharamat és odatartom neki, ha teljesíti a kérésemet.
- Igen…akad cikis történetem. Hol is kezdjem…a gimiben nem igazán voltam népszerű, mert állandóan tanultam, de nekem is akadt plátói szerelmem. Abigail az osztálytársam volt és elég okos. Úgy gondoltam tetszeni fog neki, ha csinálok egy egyenletet és a megoldás a neve lesz, de valami félremehetett, mert nem a neve jött ki, és nem ő találta meg a táblán. Az anális szó…hogy is mondjam nem tetszett a matek tanárnőmnek és az igazgatóiban kötöttem ki. Az apám totálisan lesokkolódott, de ahelyett, hogy megbüntetett volna…kiröhögött. Ki az, aki egyenlettel udvarol? – a magasba emelem a szabad kezemet, a másikkal meg a számhoz viszem a poharat és belekortyolok az alkoholba.
- Átmentem a vizsgán? – kérdezek rá, de elszabadul a nyamvadt tincse. A poharat leteszem és most fel is emelkedem, hogy áthajoljak és eligazítsam neki, de sikerül kiborítanom a vizet, ami egyenesen a kezemre, meg az ingemre fröccsen.
- A francba… - szólalok fel, de már késő bánat.

Hiába láttam a férfit hosszú hónapok óta a Kensington területén felbukkanni, miközben felváltva foglalkozott ő is a lovaival heti szinten, ha a munkája engedte. Sok tulajdonos csak a pénzt és a befektetést látta a versenylovakban és azt hiszem, hogy mindketten túlságosan is kritikusak voltunk az első, a második és a harmadik találkozásunk idején is. A nem megértettség olyan mély sebeket szántott az önérzetünkön, hogy egy ponton úgy gondoltam, semmi közös nincs bennünk és távolabb nem is lehetnénk egymástól felfogásban. Nem volt sok párkapcsolatom azóta, hogy felnőttem fejben annyira, hogy vágyódjak valaki társaságára és inkább a hosszú, mély kapcsolatok híve voltam, mintsem a felszínes külcsínyben. Nicholas azért volt különleges, mert épp, hogy csak elhelyezkedtem a jelenlegi pozíciómban, az életem részévé vált. Nem volt tolakodó, talpig úriemberként viselkedett és azt nézte, hogy nekem hol kedvezhet. Talán túlságosan is sokat és mindent megadott nekem, ami nem volt feltétlenül kedvező és nem éreztem azt, hogy igenis elértem valamit. Hosszú hetekig kételkedtem abban, hogy ennyire egyszerűen az ölembe kellene pottyannia a boldogságnak és nem is hittem, hogy tartós lesz az az egész, ami egykor köztünk volt. Nem mertem neki beszélni arról eleinte, hogy mennyire tartok attól, nem tudom kezelni majd a gyerekeket, nem tudok rajtuk segíteni, arról, hogy az öcsém beteg.. arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznünk családként. Nem mertem neki arról beszélni sem jó ideig, hogy mennyire el tudok bizonytalanodni és azt sem mertem neki bevallani, hogy az édesanyámék sokkal régebben meghívták hozzánk, mint azt elmondtam és továbbítottam volna az irányában. Ideges voltam, amikor a bőröndöket pakoltuk, gyomorgörcsöm volt akkor, amikor a repülőn leültünk és rosszul voltam akkor, amikor a talpam az Anglia földjét érintette leszálláskor. A legszívesebben sírva fakadtam volna a felesleges stressztől, amit magamban generáltam csak azért, mert rettegtem attól, hogy Callum mennyire fogja kedvelni Nicket.
Ezzel szemben Jude-nak már a második személyes találkozásunk alkalmával vallottam az öcsémről, olyan nézeteltéréseket generálva kettőnk közt, amire még soha nem volt az életemben korábban. Olyan rögös út állt mögöttünk, amit nem feltétlenül mondanék követendő példának, mégsem változtattam volna rajta egy cseppet sem, mert amiatt volt jelen a lakásban most, amiatt beszéltem neki arról, hogy milyen indokok vezettek oda, hogy úgy gondoljam, sokkal jobb egy saját lakás, mint másokét bérelni. A korábbi nézeteltéréseinknek még csak halovány lenyomatát sem érzékeltem, de ami sokkalta jobban meglepett, és kedvessé vált a szívemnek az a támogatása és a dicsérete volt. Nem hazudok, ha azt mondom, ittam minden szavát és igyekeztem elraktározni magamban a mondandóját, az arcának rezdüléseit közben, mert ha egy valamiben biztos voltam vele kapcsolatban: a lehető legtöbbször szerette, ha nála volt az utolsó szó, s ha csak egy aprócska kiskaput is talált, akkor azon mindenképpen továbbhaladt, miközben a saját és tanult igazságát jelezte. Furcsa volt a támogatása, de úgy igyekeztem beburkolni magam vele, mint egy lágy takaró egy hűvös téli estén. Nem hallgattam mellette sokáig, olykor bólintottam a szavaira, s jeleztem is, hogy igaza volt. Mert célok nélkül ma már nem jut senki sehova. Muszáj, hogy tudjuk, mi az, amiért küzdünk és hiába kerültem egy metropoliszba, hiába volt nem csak nekem, de elsődlegesen a szüleimnek is rengeteg pénze, attól itt még csak egy valaki voltam a majdnem nyolc és fél millió lakos közül. Nem engedhettem meg magamnak azt a fajta luxust, mint amiben egyesek tespednek, mert büszke akartam lenni arra, amit leteszek az asztalra. Reméltem, hogy Jude ezen szavaimat úgy értelmezi, ahogy szerettem volna, mert ő is pont az az ember volt, aki tudta, hogy mit jelent megküzdeni a saját magunk sikeréért. Csak azért is menni tovább, még ha rengeteg problémával is szembesülünk.
Nem sürgettem akkor, amikor még kortyolt a whiskyből, csak hogy aztán a pír halovány rajzolattal jelenjen meg a bőrömön akkor, amikor a szavaival jelezte azt, hogy már több is történt köztünk, amire csak beharaptam az alsó ajkam, de a sorra vett helyiségeknél tett megjegyzései egyszerre voltak zavarba ejtőek és mégis természetesnek tűntek. Annak ellenére, hogy inget húzott magára, könnyedebb, szabadabb férfiként volt jelen a lakásban, és talán ezért is kezdtem lassan én is feloldódni a környezetében, míg le nem ültem a nappaliban a rögtönzött, asztallal módosított piknikünkhöz, miután mindent a helyszínre vittem és úgy ítéltem meg, semmi sem hiányzott ahhoz, hogy nekiláthassunk a vacsorának. Habár a gyomrom is jelezte, hogy éhes voltam, nem faltam be az ételt, nem siettünk, elcsípve a rajtam felejtett pillantását mosolyogtam Jude-ra akkor, amikor a hajammal bíbelődtem, s nem is várattam meg a válaszommal, tán túl sokat is elmélázva a szeretett ételemmel kapcsolatban. Mialatt beszéltem, nem kerülte el a figyelmemet a testének újrapozícionálása sem, a nem létező bajszom alatt somolyogva figyeltem.
- San Francisco különleges volt - lágyult el a hangom, mert azóta sem kóstoltam újra a kaviárt, ámbár Jude szavaira már a nyelvem hegyén volt, hogy jelezzem neki, a következő alkalommal, amikor hazalátogatok, jöjjön el és felkeressük Seafordot. Ajkamba harapva hallgattam el ezen vágyamat, mert nem akartam, hogy hirtelen sok legyen neki minden - már csak abból is kiindulva, hogy feljött a lakásomra, s ha már felajánlottam, úgy élt is azzal, hogy tőlem is csenjen falatot, amit egyáltalán nem bántam.
- Te mondtad, hogy széles vállaid vannak és egyébként meg ne felejtsd el, hogy én is láttalak ruha nélkül, szóval feltételezhetem, hogy igen is edzel... - bólogattam a saját szavaimra mosolyogva, mintegy alátámasztva, s azt hiszem, most felejtettem el talán először pirulni azért, mert ezek a szavak hagyták el a számat. Talán azért, mert jól esett hallani a nevetését. Ritkán tette, legalábbis mióta ismertem. Vonzó férfi volt, kár lenne tagadnom ezt magunk előtt. - Sérültél már meg a ketrecben? - mert hát.. ott nem simogatják egymást az emberek, kőkeményen egymásnak esnek különböző stílusú harcművészeti formákat alkalmazva. Muszáj voltam újabb kérdéseket feltenni, amire a válaszát anélkül hallgattam végig, hogy közbeékeltem volna szavakat. Addig kiválasztottam a tökéletes darabkát, amit aztán a szójába helyeztem el, a nori lappal borított kis tekerecs szigetet képezve maradt ott, ahova lepakoltam.
- Nem tudlak elképzelni úgy, hogy lenne időd konyhában ácsorogva azon agyalni, hogy mennyi kuszkuszt tegyél az ételbe, vagy hogy hány fokosnak kell lennie a sült húsnak, hogy tökéletes legyen - meg is ráztam a fejem., s bizony lekötött minden szavával. Ha rajtam múlt volna, mindenre rákérdezek. Mindent tudni szerettem volna. - Amiket kipróbálsz és megtetszik az ilyen-olyan útjaid során, azt otthon is megpróbálod elkészíteni? Vagy csak kivárod a következő alkalmat? - élénkültem fel, amiből láthatta, hogy nekem viszont nem esett nehezemre az, hogy ne csak hashbrownt vagy black puddingot süssek ki, és igen, nekem az angol konyha nem jelentett egyet csak a full English breakfasttal. Szerettem szöszölni, új dolgokat kipróbálni és szívesen látogattam volna el egy sushi készítő tanfolyamra is, már ha nem dolgoztam volna annyit.
Az újabb kérdésemre adott válasza sokkal komolyabbra sikerült, nekem pedig az, hogy már megint hozzam a formámat, miközben a wasabival küzdöttem meg, nedvesség lepte el a szemeimet is a tormát megérezve.
- Nem, nem, megleszek - hárítottam azt illetően, hogy baj lesz-e. Az alkohol segített, de annyira nem, hogy ne nyúljak egy szalvétáért pont akkor, amikor Jude úgy döntött, kisegít a bajból. Megszeppenve pislogva néztem felé, ahogy az ujjai a hajamat, majd a számat érték, gyorsan le is nyeltem a lötykölgetett kortyot. Minden mozdulatát úgy lestem, mintha többet nem látnám, de meg kellett köszörülnöm a torkomat, mert még azt is elfelejtettem, ami az előbb még itt volt a nyelvem hegyén, ahogy minden gondolatomat is. - Köszönöm - Elfordulva fújtam ki az orromat végül felhasználva a szalvétát is, ezért is mosolyogtam meg az újságos szokását. Azt San Francisco óta tudom, hogy kardinális pont nála, és ha eddig mosolyogtam, akkor a ficergésére csak még inkább. Nem találta meg a kényelmes pózt. - Mint ahogy látod, mindig kínos helyzetbe tudom magam hozni melletted.. - nevettem el magam, megpiszkálva az ételt is a pálcikákkal, ahogy lesütöttem a szemeimet. Tényleg sportot űztem ebből. - Szeretnéd, ha kapcsolnánk zenét vagy bármilyen műsort alapzajnak? - pillantottam el felé, megmozdulva, hogy kinyújtózva Jude mellett csak annyira, hogy kanapé egyik párnája alól kihalásszam a távirányítókat, amiket aztán a keze ügyébe pakoltam le, hogy nyugodtan válasszon, a magam részéről visszahelyezkedtem, de most már csak a jobb lábamat magam alá húzva, a balt felhúztam a mellkasomhoz. - Ha ideges vagyok, általában beszélek. Ha zavarba hozol, akkor beszélek és nagyon sokat tudok, csak hogy lenyugtassam magam közben. Nem tudom, ez mennyire kínos, de valahogy mindig történik velem valami, ami miatt a föld alá tudnék süllyedni amúgy pár pillanatra. Ha bezárom az ajtót, mindig muszáj vagok kétszer visszamenni, hogy tényleg bezártam-e. Működik ez ajtónál és autónál is. Van egy kabalamacim. Mindig velem kell lennie, úgyhogy volt már, hogy mentőakciót kellett szerveznem, mert mindig megszökik. Kis csenevész, tíz centis, harmincon túli öreglány ő is. Az egyik nagymamámtól kaptam, amikor először találkoztak velem - avattam be egy újabb olyan információba, amit nem sűrűn és nem sokaknak szoktam elmondani. Óvatosabban tüntettem el menet közben a következő falatokat, de most már nem küldtem szabadságra sem az agyamat a wasabi hatására.
- Ha már a kínos helyzeteknél tartunk.. neked mi volt a legemlékezetesebb, legkínosabb élményed? Nyugodtan elgondolkodhatsz rajta, hagyok időt - széles, kihívó mosollyal néztem rá, mert lehet, hogy most már előzőlegesen átgondolta minden lépését szinte, de ő is járt egyetemre, középsuliba.. volt két öccse.. szóval kell lennie nála is, amire azt mondja, Ó basszus! Úgy néztem rá, mintha a világ legértékesebb államtitkára várnék és addig nem is voltam hajlandó enni, ameddig meg nem tudom az ő ciki sztoriját.

A nőknél általában nem időztem sokat, ha a szexuális aktus volt a lényeg…és ha őszinte akarok lenni az egyetem után nem is mentem lakásra, kivéve Rachelét. A menyasszony témakör érdekes múltra tekint vissza és nem hinném a jövőben ezt a státuszt bárki is birtokolni fogja, ha rajtam múlik. Mindenesetre ez a mai este kivétel mind közül és izgatottan állok elébe az új kihívásoknak. Az életem igencsak fenekestül felfordult, de a csendes és kikapcsolódó élményért a világ végére is elutaztam volna, most azonban elég volt egy közel negyven perces kitérő a városon belül. Sokakkal ellentétben szerettem New Yorkban lakni és tevékenykedni is. A nagyvárosi lét nekem kedvezett és ügyvédként elhelyezkedni egy ekkora fellegvárban…bizony előnyökkel járt. Az utcán megbámultak és a kedvemben akartak járni, sok nő már attól összepisilte magát, ha meglátott, de én sem voltam ostoba. A mai világban a pénznek nagy értéke van és jól kell tudni használni, vagy akár növelni. Az aranyásók táborát messziről ki lehetett szúrni, mert folyton bókoltak és érintéssel meg egyértelmű flörtöléssel próbálták felhívni magukra a magamfajták figyelmét. A méregdrága öltöny egyenlő volt egy láthatatlanba klubba való belépéssel és nagyon kellett vigyázni, hogy ne a szemünk és a farkunk igényei szerint válasszunk a kínálkozó jelöltekből. Összeakadtam nem is egyszer olyan nőkkel, akik két mondat után már a pénztárcámban kutakodtak és messzemenő következtetéseket vontak le arra nézve, hogy milyen érzés lenne a barátnőmnek lenni. Szomorúan kellett letörnöm a szarvukat és átengedni más férfiaknak a lehetőséget. Amennyire adtam magamra és a környezetemre, annyira voltam fukar is, ha randevúról volt szó. Nem fizettem ötcsillagos szállodákat egyetlen éjszakáért és az ajándékokkal is finoman bántam. Nem jelenti azt, hogy nem vittem, csak a gyémánt és társai elképzelések elmaradtak a valóságban. Még Rachel-nek se vettem csak úgy ékszert vagy virágot. Szerelmes voltam belé, de egy férfi legyen kreatív és ne csak azzal tudja kifejezni a szerelmét, hogy tárgyakkal halmozza el a kiválasztott nőt, mert az a nő annyit is ér akkor. Megvoltak a magam szabályai, de most egy olyan nő lakásában vagyok, aki nem mellesleg szerény és szarik rá, hogy milyen öltönyben járok az utcán. Cora nem foglalkozott annyit a kinézetével, mint az exeim és nem is érdekelte nagyon, hogy a külsőjével nyűgözzön le. Tetszett a naturális hozzáállása a hétköznapokhoz, nem vágott fel azzal sem, hogy a szülei gazdagok. Tanított és a lovak mellett ugyanúgy kivette a részét, mint a lovarda alacsonyabb beosztású személyzeti tagjai. A lócitrom eltakarításától nem ijedt meg, nem félt bekoszolni a kezeit sem. Értékeltem, hogy a pénzügyi helyzetem sem izgatta és nem is kíváncsiskodott arról, hogy miből telik nekem a Kensingtonra. A sushi már nem luxusétel, elérhető másoknak is, én viszont azért hoztam ezt vacsorára, mert tudtam, hogy kedveli a keleti gasztronómiát és nem veti meg a nyers halat sem. A konyhában való diskurzus és a lakásával való ismerkedés alatt még nekem is akadnak új információk. A magánnyomozó nem végzett tökéletes munkát, de most ezt nem fogom felróni neki.
- Cora ez akkor is értékelendő. A veled egykorú társak nem rendelkeznek saját ingatlannal, főleg nem ebben a városban. Önerővel vagy segítséggel érted el, akkor is becsülendő, hogy okosan gondolkodsz a jövőről. Nem éri meg hosszabb távon bérleti díjat fizetni, hacsak nem a mobilitás a lényeg és nem a letelepedés. Más szemszögből nézve pedig jó üzletet kötöttél azzal, hogy lakótársat kerestél. A költségek megoszlanak és többet tehetsz félre vagy fektethetsz be. Az amerikaiak jó nagy százaléka nem jön ki a fizetéséből és hitelkártyákkal egészítik ki a havi fedezetet. Mondjuk úgy, hogy a szerencsés öt százalékban vagy benne, akárcsak én. – kacsintok rá és belekortyolok a borostyánszínű italomba. Már a napját se tudnám megmondani, hogy mikor beszélgettem nővel pénzügyi dolgokról. Michelle okos, de a beosztottam. Talán az egyetlen nő a cégnél, akiben bízok is és felnézek rá a tudása miatt. Kellemes meglepetés ezen oldala a terapeutának és biztosan elraktározom későbbre is. Hattie kivesézése után elindulunk a jól megérdemelt túrámra. Színekben nem az én világom, de a berendezés ízléses és letisztult mindezek ellenére. A nappaliban a szemem megakad egy-két dolgon, de csak akkor hozom szóba a látottakat, amikor a jóga kerül terítékre.
- Nem ciki…ugyan, mert láttam a nadrágodat? Ennél azért már több ízelítőt is kaptam belőled. – köszörülöm meg a torkomat és végül megállunk a fürdő előtt. A bekukkantás után sok véleményt nem fűzök hozzá.
- A kád más, de jobban szeretek a zuhany alatt lenni. – átjön a célozgatás lényege, de én nem az a pasi vagyok, aki órákig elveszik a forró vízben. Hasznosabb dolgokkal is el tudom ütni az időmet és végre rátérhetünk a szobájára is. A szobában aztán önállósodom és hamar az ágyon kötök ki. A vasszerkezetre még nem mondanék semmit, mert majd annak is elérkezik a várva várt ideje, de azért meginvitálom, hogy üljön le mellém. A rövid sziesztámnak és a rögtönzött simogatásnak aztán a korgó gyomra vet véget. Még vártam volna a kajával, de ha éhes, akkor előbb koncentráljunk arra és meglátjuk mit hoz az este folytatása, de azért a felsegítése közben nem vagyok rest megjegyezni, hogy a függő végeket nem szeretem. Látom az arcán, hogy elpirul, így át is veszem az irányítást. Behajtva magunk mögött az ajtót telepszünk át a nappaliba. Az étel megszerzését azt rábízom, én addig kicsit átrendezem a nappalit. A kis asztalt arrébb tolom és két nagyobb párnával toldom meg a kajálásunk helyszínét. Az otthonosság jegyében a földre ülök le és átveszem tőle a zacskót, amikor csatlakozik hozzám. A sushi bár figyelt arra, hogy mindent külön kis tartóba tegyen, ezért könnyebb dolgom is van a wasabi meg a gyömbér előkészítésével. A hajfelfogás pillanatát még elkapom a kékjeimmel és hümmögve kapom be az első falatot is.
- Fish egy chips…megjegyzem. – kíváncsian hallgatom őt miközben a következő nigirit a szójába mártom és a nyelvem hegyére csúsztatom a két pálca segítségével. A hátamat a kanapénak vetem neki és az egyik térdemet felhúzva a tv irányába nyújtom ki a másikat, némileg megtartva a féloldalas pozíciót is a társammal szemben.
- A kaviár jó dolog, de abból is megárt a sok. A különleges alkalmak pont ezt eredményezik. – egy uborkásat csenek el Cora tartójából és forgatom meg a szószban is a bekapása előtt.
- Azt gondolod én olyan edzős pasas vagyok? – öblösen nevetek fel, mert edzőtermet nem sokat látok a rengeteg meló mellett.
- Otthon szoktam mozogni, vagy futok…és ha az időm engedi, akkor ketrecharcolok is. – hajtom hátra a fejemet, de a kérdésére is úgy érzem, hogy felelnem kell.
- Volt szerencsém Japánban járni pár éve egy üzleti út alkalmával, de ami igazán meglepő az arab kultúra. Nagy szenvedélyem lett a nyelv és el is kezdtem tanulni, de a konyhájuk isteni. A taboulé és a roston sült birkacomb verhetetlen páros, de a lepénykenyerük is… - bólogatva adok hangot neki és most megint a lazacos szusit részesítem előnyben. - Igazából egyszer már a böjtölést is kipróbáltam. Nemcsak a testnek, de a léleknek is felemelő, sőt javítja az állóképességet is. – a vízhez nyúlok most és töltök egy keveset az új poharamba is. Egy szuszra hajtom fel és gondolkodom el azon, amit kérdezett.
- A hazugsággal. – egyszerűsítem le, de sikerül félrenyelnie és az alkoholt meghúznia.
- Nem lesz abból baj? – évődöm vele és előrehajolva a füle mögé tűröm az egyik elszabadult hajtincsét.
- Óvatosan Cora. – törlök le egy kis wasabit a szája sarkából és a poharamat is leteszem az asztalra.
- Igen akad még egy…ha újságolvasás közben zavarnak meg, azt nem igazán szívlelem. Milyen kínos szokásaid vannak? – vetem fel a következő kérdést és mialatt rágcsál, én kinyújtom a másik lábamat is és keresztezem őket egymáson a nagypárnát kilökve a fenekem alól.

Mennyivel másabb volt, hogy egy férfi az én vendégemként volt jelen a lakásban. Nem kellett sűrű bocsánatkérésekkel eltűnnöm és azon imádkozni, hogy amikor visszaérek, akkor nem éppen egy pucéran slattyogó férfivel találom magam szemben. Nem kell hallgatnom, hogy ők jól érzik magukat és ez kevésbé volt frusztáló, mégis olyan idegennek tűnt egy-egy pillanatban. Nem, nem változtattam volna a döntésünkön, hogy ez ma egy ilyen este lesz, inkább úgy döntöttem, ahogy szinte eddig is mindig alakultunk Jude-dal.. ússzunk az árral, engedve, hogy az történjen, aminek kell, tőlünk talán függetlenül is, mert egy valamiben biztos lehettem mellette: nem tudtam igazán tervezni előre, mert akkor biztos, hogy keresztülhúztuk mind a ketten a számításaimat. Nem hibáztattam ugyanakkor azért, hogy megleptem, megléptem azt, hogy nekem is legyen tulajdonom ebben a városban. Habár Brooklynban laktam, az itteni életvitel is költségekkel járt.
- Amikor felültem a repülőre két bőrönddel, hogy itt próbálok szerencsét, az első hónapokban albérletben laktam, de aztán számolgattam és tudod.. ha egész életemben másnak fizetem a bérleti díjat, egy polcot nem tudok felfúrni a falra és egy rakat olyan szabályt kell betartani, ami nem feltétlenül engedi azt, hogy úgy érezzem, otthon vagyok. Volt önerőm, de a szüleim nem engedték, hogy mindent én fizessek, úgyhogy hetekig fenyegettek - mosolyodtam el, és valóban, azt hiszem, ezt is otthonnak tudom már hívni. Egy olyan hely ez, ahol nem kell attól tartanom, kiteszik a szűrőmet. Egy cseppnyi bizonytalanság sincs bennem. Ettől függetlenül amikor megvettem a lakást, rászorult némi változtatás, akkor döntöttem el, hogy a természetes színekre teszem le a voksomat és hetekig kutattam a tökéletes bútorok után, hogy a színek harmonizáljanak és emlékszem, hogy sokszor éjszakába nyúlóan is ébren voltam, csak hogy inspirálódjak. Interiőr lapokat bújtam, képes voltam egy tervezőprogramot is letölteni ahhoz, hogy lássam én is azt, amit elterveztem és ráadásul még egy kiállítást is elcsíptem. A milliónyi lakberendező videóról pedig ne is beszéljünk. Aztán nem telt el sok idő és azon kaptam magam, hogy Nicholas hozzám költözött, csak hogy amikor egészen San Francisco-ig menetelt az új munkájáig, elhatároztam, hogy a lakásra rászorult egy újabb változtatás. A nappali és a hálószoba akkor kapta meg a jelenlegi formáját és azt hiszem, hogy ezeket a színeket és formákat jobban kedveltem, mint azt, amit megosztottam azzal a férfivel, akiről azt hittem, az utolsó lesz az életemben, akivel létre tudom hozni azt a családot, amire szinte egész életemben vágytam.
Hattie-vel más volt az élet, már ha annak lehet nevezni azt, ha a lakótársát az ember annyiszor látja, mintha fehér holló volna. Elfogadtuk egymást és az is igaz, hogy totálisan az ellentétei voltunk egymásnak. Jude-dal egyetértettem, amit Hattie-ről mondott, ezért is bólintottam, de aztán megvárva, hogy annyit igyon, amennyire szüksége volt, a javaslatára, és mert nem az én ötletem volt, elindultunk, hogy bemutassam neki a lakást, minden egyes helyiségéhez fűzve egy-egy megjegyzést, hogy ne csak falakat és bútorokat lásson, de már a nappaliban elakadtunk, amikor megfogalmazta a véleményét, elraktározva magamban azt, hogy milyen is lehet a lakása. Valóban nem tudtam volna elképzelni őt káoszban, mert kívülről nett, a környezetére való igényesség és szigorúság jellemezte őt, amit az irodájában is tapasztalhattam két héttel ezelőtt.
Először zavarba hozott a szavaival, az elől hagyott nadrágommal, csak hogy a pillantásom kövesse azt, hova mutatott a nappaliban, ami ékes bizonyíték volt a szeretett mozgáskultúrámra, de aztán hetyke mosollyal sütöttem le a pillantásom. Pedig annyira figyeltem, hogy mindent rendben találjon! Kényszeresen lépni akartam volna, hogy eltűntessem a bizonyítékokat, de.. már mindegy alapon csak beszívtam az alsó ajkam évődőn.
- Ez olyan ciki - motyogtam zavarodottan, minél előbb elsunnyogva a tetthelyről is a fürdő felé, ahol végül megmosolyogtam a szavait. Kedvem lett volna lemérni a vállait, hogy odaigazítsam a kádhoz, befért volna-e... de minden bizonnyal, és habár ott volt a nyelvem hegyén, hogy megkérjem, mégis csak sikerült visszafognom magam egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Szerintem elférnél. Egy kádhoz nem lehetsz.. túl nagy - inkább emellett a válasz mellett maradtam meg, habár nem biztos, hogy jól tettem. A hirtelen jött őszinte válasz ismételten zavarttá tett, főleg úgy, hogy a férfi a közelemben volt. Mióta csak belépett a lakásból, nem igazán került távolabb sokkal. A Hattie szobáját érintő kérdésre elnevettem magam. Nem tudhattam, hogy mit tartott az ágyában vagy a fiókjában és nem is érdekelt különösebben. Pontosabban láttam nála a bilincseket, mert az első időszakban, amikor még csak összeszokó fázisban voltunk, sokszor meglepett a pikánsabb témákkal, amivel belém forrasztott minden szót és a döbbenetemet váltotta ki, mert soha nem voltam olyan, aki erről nyíltan beszélt volna a oárján kívül bárkivel is. Mert igenis voltak vágyaim, voltak olyan dolgok, amire nem mondtam volna nemet, de nem bíztam volna rá ezen információkat bárkire akár. Különös volt őt látni a hálószobámban, és pár lélegzetvételnyi ideig nem is tudtam feldolgozni ezt az újfajta élményt. Talán ezért is hezitáltam akkor, amikor a saját ágyamra hívott, mintha csak láván lépkednék el addig, a bizonytalanságomat pedig érezhette a tétova mozdulataimon is, ameddig a korgó gyomrom közbe nem szólt.
Jude hirtelen mozdulatát végigkövettem a pillantásommal, és az előtt vont magához felhúzva az ágyról, hogy akár megmozdultam volna magamtól. Megilletődve lestem fel a szemeibe is, a tüdőmbe engedve a kölnijének illatát is, alig érve hozzá a mellkasához, megtartva azt a minimális távolságot, amit magunkra erőltettem nagy nehezen.
- Tetszik neked az ágyam - jelentettem ki elhaló, remegő hangon arra reflektálva, hogy itt még nem végeztünk. Lágyan húztam végig a nyelvemet az alsó ajkamon is, mielőtt még újabb szavakat fogalmaztam volna meg, s ahogy irányt váltott, hogy kitereljen a saját hálómból, a plafon felé irányítottam a pillantásom, hogy némileg összeszedjem magam. Igazából bárhova kísérhetett volna, mert követném. A vállam felett pillantottam rá, ahogy a szobám ajtaját behúzta, s lágy mosollyal indultam meg a konyhába is, hogy begyűjthessem azt, amit Jude kért. Visszapakoltam minden dobozkát a zacskóba, amivel aztán a nappaliba soroltam a whiskys üveggel. Azt lepakoltam Jude könnyed piknikező helyénél, s már fordultam is, hogy begyűjtsek néhány szalvétát, az alkoholokkal töltött poharakat. A harmadik körrel sikerült mindent a helyén tudnom, plusz szójaszósz, két kicsi tálka és pluszban víz került az asztalra. A két pakli kártyát a kanapéra tettem, s még azelőtt, hogy elhelyezkedtem volna törökülésben, egyenes háttal a nekem szánt párnán, a tévé alatti szekrény fiókjából kiszedtem egy csatot, hogy a hajamat a tarkómon összefogjam. Nem akartam összekoszolni azt evés közben.
- Sztereotípia, de mindig is sok halat ettünk otthon, a fish & chips a mai napig nagy kedvencem. Seafordban van egy szeretett helyem, ahol istenien készítik el - magam elé húztam a megmaradó dobozt, azt felnyitva illatoztam meg az ételt is, a kapott szójaszószhoz pedig a sajátomból is öntöttem az aprócska tálkába. - Kék ajtós utcafronti  aprócska étterem, ahol éppen négyen tudnak csak leülni és déli időszakban pont nincsenek nyitva, de... ott még a borsó is édesebb, mint bárhol a világon - nevettem el magam, az egyik zöldséges rollt belepakolva a pálcikákkal a sötét szószba. - Anyáék mellett nagyon sok fajta ételt sikerült már megkóstolnom és ez amilyen egyszerűnek tűnik, olyan komplex is egyben. A megfelelő ízeket kombinálva pedig éppenolyan különleges élmény, mint amivel megleptél a kaviárral.. amikor utaztunk San Franciscoba - olyan könnyedén sikerült kimondanom ez utóbbi élményt, amit vele éltem át először. Jude-ra mosolyogva gondoltam vissza arra a pillanatra, azt az egy darab, eddig szójában úszó darabot a nyelvemre helyezve kóstoltam rá az ételre. A következő falatokra már került a wasabiból is, de nem rontottam ajtóstul a házba. Tudtam, hogy szükségem lesz zsepire is amiatt. - Valószínűleg nem fogom tudni megenni az összeset, úgyhogy nyugodtan csipegess csak majd tőlem is, nem fogok harapni - szélesedő mosollyal pillantottam a szemeibe. - Ha nem lenne sushi, akkor még milyen ételek mozgatnának meg téged? Biztos van olyan, hogy ölni tudnál, ha valamihez nem jutsz hozzá most és azonnal... nem gondolnám, hogy salátán és fehérjeporon élnél csak, még ha oda is figyelsz arra, hogy ne legyen sörhasad - ha ráláttam volna, lehetséges, hogy elnéztem volna a hasa irányába. A kis csipkelődő él ott rejlett a hangomban, de sokkal kíváncsibb voltam annál és azt hiszem, hogy ma.. több mindent meg akartam volna tudni róla, mint amit az átlaggal megoszt. Ma kérdezni akartam tőle, megtudni róla minél többet. - Mivel lehet kikergetni téged a világból? - még egy kérdés, de a következő falattal a wasabi mennyiséggel kicsit túllőttem, ezért is rezzentem meg hirtelen, úgy rágva a falatot, mintha éppen megfújni akarnám az ételt, miközben szipogni kezdtem, meg is köszörülve a torkom, amit egy tüsszentéssel zártam. Azonnal a pohárért nyúltam, abban reménykedve, hogy a whisky segít a kínomon, két nagy kortyot tüntettem el, a harmadikat finoman lötyögtetve a számban is.

Tiffany volt az első nő, akihez felmentem az egyetem alatt. A gimnáziumban nem voltam valami népszerű mondhatni a jófiúk táborát erősítettem. Akkoriban nem voltak nagyszabású terveim, de még célom se igazán a jogi karrieren kívül. A nagyapám nyomdokaiba akartam lépni és megmutatni a családnak, hogy anya nélkül is remekül szerepeltünk. Apa nem bukott el, és mind a hárman vinni fogjuk valamire. Erősen buzgott bennem a tettvágy és emiatt nem is igazán koncentráltam másra a tanuláson kívül. A jó eredmények és a sport kiemelt helyen álltak a listámon, de valahogyan a fősuli első félévében valami megváltozott. A bulis hétköznapok nemcsak az ismerkedéssel jártak együtt, hanem a szexuális feszültséggel és a hormonok ugrálásával is. A koedukált emeletek és a koli csak abban segítettek, hogy a figyelmem a másik nem irányába forduljon át. Tiff az egyik mentorunk volt, és mindenben a rendelkezésünkre állt. Tőle kaptuk a tippeket, hogy melyik tanárnál olvassuk el az ajánlott irodalmat, melyik órán üljünk hátra és engedjük át az első sorokat, de még azokat a tanácsokat is tőle szereztük be, hogy hol lehet kapni a legjobb sört vagy hol érdemes kezdeni az alapozást egy jó bulihoz. A fiúk közül sokan rástartoltak, de a hárítás nagymestere volt. Nem is tudom, hogy miért mentem fel hozzá (talán a könyvtárban nem találtam meg az egyik kötelezőt), a lényeg, hogy a tanulás volt az akkori mozgatórugóm, de éppen zuhanyzás után nyitott ajtót. Mondanom se kell, hogy még a füzet is kiesett a kezemből. A törölköző csak sejtetni vélte, hogy mi lehet alatta, de pont elég volt arra, hogy másra ne is bírjak gondolni. A hormonok átvették felettem az irányítást és mondanom se kell, hogy aznap este nem a joggal voltam elfoglalva. Tiff nem kérkedett a tapasztalatával (nem volt okom panaszra), és jóval előttünk járt úgy igazából az életben is. Bénának éreztem magam az első alkalommal, de megnyugtatott, hogy ő is élvezte és legközelebb legyek felkészültebb (ergo hozzak magammal gumit). A srácok nem is akarták elhinni nekem, hogy sikerült bemásznom a bugyijába és talán innen lehet keltezni azt a dátumot is, hogy megszűntem a jófiú lenni. Rendesen bántam vele amíg jártunk és ez nem volt több, mint három hónap. A szexuális életem ekkor lendült fel és áldottam az eget, hogy egy idősebb nővel vesztettem el a tűzkeresztségemet. A kezdő szerencséje vagy csupán az, hogy volt kellő agyam ahhoz, hogy fejlődjek és belássam, ha valamit nem csináltam jól. Tiffany megmondta, ha rossz érzést okoztam neki, vagy nem ment jól az előjáték. Visszanézve már csak nevetek a bénaságokon, de az biztos, hogyha egyszer összefutnék vele a világban nem hagynám ki, hogy ennyi év után is megmutassam neki, hogy mire mentem és mennyi mindent tanultam az eltelt években. Nőkből nem volt hiány, hiszen aztán jött Rachel és még számtalan másik jelölt és a kör bezárult Corával. Érdekes, hogy éppen egy olyan nővel feküdtem le immár legalább harmadjára, akitől eleinte nem akartam többet és nem is terveztem, hogy megfektetem. Túlságosan szende és tiszta volt ahhoz, hogy egy magamfajta megrontsa. Az elképzelések azóta változtak és a rövid eszmefuttatás végére csak jókedvvel tekintek vissza a történetünkre. A közösen töltött hétvége hozott jót és rosszat is, de az egyszer biztos, hogy nem tudtam kiverni a fejemből és lassan már a bőröm alá is bekúszott. A gondolatokat hamarabb uraltam, mint az érzéseimet. Valaki adhatna gyorstalpalót belőlük, de örülnék egy gurunak is, aki mutatja az utat nekem. A lényeg, hogy a sok szarban már alig vártam, hogy ma este egy kicsit több időt töltsek a terapeutával. A lakása pedig az a szentély volt, ahol kevés férfi járt…vagyis bízom benne, hogy a tökkelütött exén kívül más nem. Nicholas nem lesz a kedvencem, de elég messze van ahhoz, hogy bezavarjon a képbe.
Az érkezésem viccesre sikeredett, amikor a lift felől várt. A nap legtöbb részében a felvonót választom, de ma este nem ártott egy kis bemelegítés. A zacskó a karomon lógott, de nem sokáig, mert hamar adtam át a házigazdának. Cora ismételten meglepett, hogy ennyire lazára vette a figurát hiszen a legutóbbi alkalommal az irodában szinte ki volt rittyentve. Az üzleti megbeszélés mondjuk dress code-ért kiált, de tetszett ez a látvány is. A konyha csajos és letisztult, mondjuk nekem még így is világos és akad bőven konyhai kiegészítő, ami nekem sok, de nem én lakom itt. A lányok biztosan élvezik a közös csevegős reggeleket, ha alkalmuk nyílik rá és egyazon időben tartózkodnak itthon. A hallottak alapján azonban erre nem gyakran kerül sor és Hattie a legnagyobb nyugalomra most is távol van a lakástól.
- Szóval tiéd a lakás? – lepődtem meg, mert ez valahogyan kimaradt a jelentésből. – Az egy év nem olyan sok idő, bár ki lehet már ismerni a másikat és a rossz szokásait. – mosolyodtam el és beleittam a poharamba is. A whiskey a második barátom és már lassan meg sem kottyan az alkoholtartalma, de ezt most nem fogom a másik orrára kötni. A körtúrát ezek után a nappaliban kezdtük meg és szépen haladtunk az elvárt folyamat vagy éppen a lakás elrendezése alapján. Tőlem mehettünk volna egyenesen a szobájába, de nem akartam udvariatlan lenni.
- Hát egyik sem. A fehér falak és a minimalista bútorok dominálnak nálam. Nem szeretem a sokszínűséget, mert az nem engem jellemez. – fűztem ennyit mellé és követtem őt, de a jógát nem hagyhattam ki.
- Nem vagyok jós…a sarokban maradt az egyik jóganadrágod…ott. – mutattam előre, hiszen jól látszott, hogy mi foglalkoztatja. – Na és az gondolom egy matrac…összegömbölyítve a sarokban. – emeltem meg az ujjamat, hogy az adott tárgyra irányítsam, de azt hiszem pont elég volt a bizonyítékokból. A fürdő nekem kicsi volt, szeretem a nagyobb tereket.
- Mi a baj azzal, hogy zuhanyozok? Tudod a nagy és átlátszó üveg igenis jó, és nem utolsó szempont, hogy elférjek a kezeimmel és a széles vállammal is. – hangsúlyoztam ki a végét a mondandómnak. Végül maradt két helyiség, de Hattie szobája nem izgatott.
- A fehérnemű a legszexisebb dolog nála? – verődtem mellé a szobája ajtajában, de aztán el is hallgattam, mert lekötötte a figyelmemet a berendezés és az ágy. Meg sem kell mondanom, hogy mi járt a fejemben első felindultságomban. A komód egyszerű volt, de annyira vonzott az ágya, hogy rávetettem magam és kényelmesen elhelyezkedtem jelezve neki is, hogy csatlakozzon, ha akar. Kislányosan siklott végig az ujja a tartón, de bátorságot vett magán és leült mellém, de éreztetve a tisztes távolságot egyelőre.
- Öhm…malac vagy. – támasztottam meg a fejemet és minden rezdülésemmel most őt fürkésztem. Kissé meglepődtem a folytatás kapcsán, amikor a keze önálló életre kelt és megindult felfelé a combomon. Ki is hagyhatjuk a vacsorát nincs ellenemre a dolog, de a hasa közbeszólt az elméletembe.
- Ne kérj bocsánatot, mert éhes vagy. Menjünk ki. – ültem fel és előre csúsztam, hogy felálljak, de gyorsabb voltam, mint ő. A kezemmel fogtam meg az övét és rántottam fel az ágyról egyenesen a mellkasomhoz, hogy fentről nézhessek le a szemeibe.
- Itt még nem végeztünk. – emlékeztettem rá, aztán a hátára simítottam a tenyeremet és kikísértem a szobából, hogy be is hajtsam az ajtót mögöttünk. A nappaliban álltam meg és szóltam utána.
- Hozd be a zacskót és a whiskey-t is. – kértem meg őt mialatt én meg fogtam két nagyobb párnát és a kanapéról leszedve a földre terítettem le őket. Az egyikre rá is tettem a fenekemet és a kisebb asztalt rántottam közénk, ha közben ő is megérkezett a kért finomságokkal. A zacskóba belenyúltam és a kisebb műanyagtárolót emeltem ki a sushi-kal meg a hozzáadott gyömbérrel és wasabi-val.
- Na és mesélj, hogy miért éppen a sushi az egyik kedvenc ételed? – nyúltam is a kérdés közben a bontatlan evőpálcikákért és bújtattam ki őket a csomagolásból, hogy nekilássak a lazacos ételnek.

Olyan biztos voltam pedig abban, hogy ma tényleg és igazán alkoholmentes italt fogok fogyasztani.. nem merült fel bennem az, hogy Jude esetleg túlzásba esett volna, holott tudtam, hogy már a délelőtt folyamán is a whisky mellett tette le a voksát, ameddig én teáztam a Kensington kávézójában. Távol állt tőlem, hogy szembesítsem vele, esetleg rákérdezzek, hogy minden rendben volt-e vele, tudtam, hogy nem.. Két héttel ezelőtt született meg idő előtt a kisfia, aki ha egészségesen is fejlődött, még aprócska volt és képtelen arra, hogy egyedül létezzen. Szüksége volt minden segítségre, mert koraszülöttként nem fejlődött még ki teljesen a picur szervezete és ha ő életben is volt, Lorie nem... két hét borzasztóan kevés idő arra, hogy az elmúlt időszakot Jude feldolgozza, hogy túllépjen a veszteségen, hogy azt mondja, jobban volt, hogy minden rendben, hogy.. ennek így kellett történnie. Tudtam, hogy ez még bőven a gyász időszaka nála, és pontosan emiatt is engedtem át neki a whiskys üveget, nem kérdőrevonva semmiért sem, csak hagyva, hogy azt tegye, amihez igazán kedve volt. Nem segített volna neki az, ha megpróbáltam volna őt jobb belátásra bírni, megkérdezzem, hogy érzi magát, s anélkül akartam mellette lenni, hogy ráerőszakoltam volna magam. Még mindig azt gondoltam, hogy mindenkinek szüksége volt menedékre, biztonságra, olyasvalakire, aki mellett lehetünk gyengék, aki nem támaszt feltételeket és követelményeket felénk, aki láthat a legrosszabb és a legjobb pillanatainkban is. Ilyen gondolatokkal készítettem elő mégis csak a borostyánszínű folyadékot és aztán nyújtottam is a férfi felé azt, hogy kinyithassa nekünk, aztán a poharakkal foglaltam le magam némi mozgással egybekötve, mert jobb volt, ha nem szorosan mellette maradok - úgy nem tudtam volna tiszta fejjel gondolkodni, nos, relatíve tiszta fejjel. Mégis szinte minden pillanatban kínlódtam, mert szívem szerint hozzáértem volna, de két indokom is volt, hogy ne tegyem: már nem voltam tizenéves kis csitri, és kettő: alighanem az mindent elrontott volna.
- Annyira azért nem szűkös a lakás, hé. Egyikünk sem olyan nagy - mosolyodtam el hirtelen, csak hogy a poharak aztán ne üresen várjanak minket. - Hattie.. úgy nagyjából egy éve költözött ide. Nem akartam volna eladni ezt a lakást és úgy éreztem, hogy jobb, ha én választom ki azt, kivel szeretném megosztani a mindennapjaimat, mint hogy nekem kelljen versengenem azért, hogy engem válasszanak. Igazi örökmozgó lány, sokkal vagányabb, mint amilyen én valaha is lehetek - a mosolyom kitartott, mert a lányt nagyon is kedveltem. Azt hiszem, hogy soha nem tudnánk vitatkozni - persze velem nehezebb is, mert alapvetően nem kedveltem a feszültséget. - Sokkal több időt töltök a konyhában, mint ő és ha tudom, hogy hosszú éjszakája volt, a pulton szoktam hagyni neki a reggelit, mielőtt megyek dolgozni, vagy egy cetlit, hogy hol keresse. Ha másra vágyna, előre szokta jelezni.. vagyis valamikor hajnalban, amikor épp eljut pisilni és van ideje üzenettel bombázni - sokkal többet beszélt, mint én és nem egyszer ijedtem fel az első hetekben, amikor éjjel úgy gondolta, hogy leírja az élete legnagyobb csalódásait és boldogságát.. azóta némítottam a telefonom éjszakára. A konyha bemutatása nyilvánvaló volt, és ha látni akarta a lakást, akkor ideje volt elindulni. Vele ellentétben egyelőre nem kortyoltam a nedűből, mert az alvást illető szavaival foglaltam le a gondolataimat. Nem mertem rákérdzeni nála, hogy miért.. hogy mit csinált esténként, mert nagyon is jól tudtam, hogy este lehettem egymagam igazán, amikor a város alszik, nincs ki megzavarja a háborgó gondolatokat.
A színekre tett megjegyzésére megköszörültem a torkomat, segítségkérően pillantva el Jude felé is egy másodperc erejéig, de aztán úgy éreztem, hogy valóban igaza lehet. Eltérő ízléssel rendelkeztünk és ha neki nem is nyerte el a tetszését teljesen, nekem ez volt az otthonom. Valószínűleg egy Picasso-ihlette lakásba nem szívesen tértem volna haza. - Jobban tetszene neked a barlang-stílus? Vagy inkább valami Moulin Rouge-jellegű piros-bordó nyerné el a tetszésed? - billentettem oldalra a fejem évődő pillantással.. mert kíváncsi voltam, hogy mi az, ami neki bejött, mint stílus - noha nem hiszem, hogy a következő alkalommal a kedvében járnék és nem ugyanez várná itt.. Mármint ha lesz valaha is legközelebb. - Szeretek jógázni és tornázni itthon is, igen. Ez valami klisé egyébként? Vagy.. hogyan találtad ki ezt? - nevettem el magam halkan. Amilyen hirtelen jött ez a felvetés, hogy feljöhetne hozzám.. nem akartam illúzióként megélni a jövőnket, mert fogalmam sem volt, hogy beszélhetünk-e bármilyen jövőről. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz, de jelenleg csak a jelenben szerettem volna vele lenni, egy kicsit kihasználva azt, hogy szabad és lehet vele lenni. A nappaliból áttérve a fürdőhöz jegyeztem meg a gumikacsámat neki, de a válaszára röviden elnevettem magam, zavartan pillantva a szemeibe. A férfiak és a hideg zuhany esete... Csak megvonva a vállaimat jegyeztem meg, hogy néha bizony jól esik egy hosszú fürdőzés, amikor mindent és mindenkit ki lehet zárni, de nem sokkoltam a részletekkel. A habfürdővel, a fürdőbombával, gyertyafénnyel, lekapcsolt villannyal vagy a bekapcsolt zenével - mert tartottam attól, hogy minden bizonnyal kifordulna a lakásból. És akkor még csak nem is említettem meg a fürdőkád tálcáról, ami remek étel vagy könyvtartó is.
- Te jó ég, Jude! - felnevettem halkan a Hattie szobáját illető megjegyzésére, miközben elvörösödve igyekeztem előle eltűnni egy picit, hogy ne lássa rajtam a nyilvánvaló zavart, és mielőtt még belegondoltam volna abba, hogy mik is érdeklik őt igazán.. nem akartam ezzel foglalkozni. - Kihagyjuk inkább. És amúgy sem kellene átkutatnod a fehérneműit, hogy esetleg találsz-e valamit ott - mégis milyen segédeszközökre gondolhat? Megköszörültem a torkomat gyorsan, de mindhiába, az alsó ajkamat is benedvesítettem, mégsem lett jobb. Elérve a szobámba nem kellett sokáig várnom, éreztem, hogy a hátam mögött lépett be oda, s ahogy megvizsgálta a szobám berendezését, szemmel tartottam a férfit. A mozgását, az arcának rezdüléseit, hogy milyen könnyedén, tényleg mennyire otthon érezve magát mozgott ott előttem. Hatalmas kő gördült le a vállaimról őt látva.. s igyekeztem a mellette érzett feszültséget a lehető legmélyebbre tuszkolni magamban, hogy ugyanolyan lazán és természetesen kezeljem ezt itt.. kettőnk között. Mégsem ment teljes mértékben.
- Igazán. Hidd el, nem valaki más lakásába lettél hívva - motyogtam arra, hogy igen, ez bizony az én szobám. Arra, ahogy bevetette magát az ágyamba, enyhén elnyíló ajkakkal néztem végig azt, akaratlanul is felnevetve a szavaira és arra, ahogy végignyúlt az ágytakarómon. Reszketegen véve a levegőt nyeltem egyet aztán, egyetlen oldalpillantással kinézve a szobámból, mintha bármilyen választ is várnék az ajtómon kívüli fehérre meszelt faltól. Ahelyett, hogy válaszoltam volna, megkerültem az ágyvégi padot, balommal érve hozzá és húzva végig a kereten lágyan az ujjaimat, csak hogy Jude mellett csússzak rá az ágyamra, bal lábamat magam alá húzva ültem le a férfi mellé. - Szeretnél idebent vacsorázni? Mert akkor.. fel kell készülnöm rá, még mindig malac módon eszem. Az nem változott - nem mondtam volna neki nemet. Erre sem, de ha tényleg itt szeretne enni, akkor bizony kénytelen leszek törölközőkkel leteríteni az ágyam, mielőtt valami baleset történne és szójaszószban füröszteném meg a textíliát. Annak ellenére, hogy elterveztem valamit, még nem tudtam betartani azt, mert a kezem tétován érintette meg Jude combját a nadrágon keresztül, lágy tapintással simítva felfelé, a cspője irányában, csak hogy aztán az ujjaim a nadrág dereka felett a hasára csússzon, s az ing anyagát érintsem ujjaimmal, körkörös mozdulattal. Jude szemeibe néztem, a testem és én is a folytatásra vágyott volna, de az előbbi másra is, hangos korgással szólt közbe. Annyira meglepett a hang, hogy elrántottam a kezem is a férfiről, elnevetve magam szakítottam meg a szemkontaktust aztán.
- Bocsánat - dörzsöltem végig a halántékomat az ujjaimmal. - Ha jól hallom, akkor farkaséhes vagyok.. napok óta először - a végét motyogtam egészen halkan. Igazság szerint mióta két hete elküldött a kórházból, nagyjábl öt kilóval voltam kevesebb és az éhségérzetem sem volt a régi. Nem vágytam semmire, nem akartam édességet sem enni és nem véletlenül volt most sem öv a rövidnadrágom bújtatóiba fűzve. Nem kellene, hogy ilyen mértékben számítson az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz Jude-dal. Nem kellene, hogy megviseljen ennyire mindez, de nem volt véletlen. Talán még magamnak sem vallottam be igazán, hogy igen is számított a férfi. Valamikor minden megváltozott kettőnk közt és ha nem is tudtam, merre haladunk, haladunk-e egyáltalán, attól még fájt volna, ha soha nem látom őt többé. Komolyan gondoltam azt, hogy nem akarom, hogy másik lovardába vigye át a lovait.

Ma délután még nem éreztem jól magam és csak az üresség és a tehetetlenség egyvelege körözött bennem, mint egy lesújtásra váró hóhér. Az apánál tett látogatásom nem dobott fel, mert olyan kérdéseket forszírozott, amire nem akartam felelni még magamnak se. Anyát felemlegetni századjára már unalmas volt, de tudtam, hogy neki mit jelentett a szeretett nő hiánya. Apa a saját világában létezett és sokszor már azt sem vette észre, hogy ki van vele. Nem haragudhattam rá az állapota miatt és be kellett látnom, hogy talán rám is ez a sors vár, ha ennyi idős leszek. A betegsége örökölhető és egyikünk úgyis bele fog esni a három fiú közül. A genetikámat nem tagadhattam meg és elkerülni se tudtam volna. Mindenesetre a lovardás hívás nem a legjobbkor jött, mert munkával már nem óhajtottam foglalkozni az utazásom előtt, de mindig akad valami probléma, amit meg kell oldani. A lovardában terjedő kór nem most fordult elő első ízben, de féltettem a kis csikót. Pandora az anyjától függött és Serenity beteg lett, akkor a csikónak is opcionális táplálkozási forrást kellett találnunk sürgősen. Nem bújtam a szaklapokat és nem rendelkeztem akkora tudással a lovak terén, de azért az évek alatt már ragadt rám ez meg az. A személyes látogatásom mégsem sül el jól, mert megint azzal szembesülök, hogy a kívánságaim ellen mennek és még pénzt is ki akarnak belőlem szedni. Ész érvekkel alátámasztott kezelésekre fizetnék is, de Brian Howard csak egy újabb csekket akar tőlem, amit aztán zsebre tehet. Utánanéztem már a fickónak és voltak gondjai a pénzügyi helyzetével. Két jelzáloghitel, egy személyi kölcsön…és a felesége is nemrég hagyta el egy másik félnótásért. A szerencse nem mellette pártolt le, de azt hiszem, hogy rossz bolondra tett, ha engem szeretett volna átverni. A sikkasztásos ügyek a kedvenceim voltak és csak egy cérnaszálon függött a munkája…még egyetlen rossz szó és felhasználom ellene a birtokomban lévő információkat. Az eszem megáll, hogy mit meg nem engedhet magának valaki, aki hatalmat kap a kezébe. A fülemet sem kerülte el a párbeszéd, melyet az alkalmazottakkal folytatott. A kirúgás túl kegyes lenne neki, ha robbantom a bombát, akkor elérem azt is, hogy egy jó ideig ne kapjon melót a közelben. A hangulatomon talán már érezhette, hogy átlépett egy határt, de a napot mégis a terapeuta mentette meg. Corának szemernyi félelemérzete sincs, ha rólam van szó. A világvégére is utánam jönne és ezért tisztelettel adóztam előtte. Megpróbált a kedvemre tenni és valamennyire sikerült is, mert aztán a kávézóban felgyorsultak az események. Az asztal alatt tevékenykedő kezek és a mosdóban folytatott kis jelenetünk teljesen felvillanyozott és magától értetődő volt, hogy az esti találkozó lenne az ideális lezárás. Napokon belül elhagyom az Államokat és ki tudja, hogy mikor jövök vissza. A szórakozás mellett a kíváncsiság is hajtott, hogy vajon Cora miképpen viselkedik a saját környezetében, ahol nincsenek befolyásoló emberek. Az ígéret sok mindent takart a nap folytatására, de ez már csakis kettőnkre tartozott, amikor elhagytam a lovardát és elindultam haza, hogy rendbe tegyem a gondolataimat és a külsőmet is.
A kinti hőmérséklet egyre feljebb kúszott, de én akkor is megmaradtam a hosszúnadrág mellett. A ruhatáramban fellelhető volt a rövidebb fazon is, de csak ritka alkalmak esetén vettem elő. Manhattant sosem kerülte ki a kánikula és ma este is hasonlóan szép időt jósoltak a meteorológusok. A terveim nem nyúltak messzire, még beugrottam némi vacsoráért és ubert hívattam, mert nem akartam józanul távozni hajnalban. Az ivászat remekül ment, már a kávézóban is felhajtottam egy kis borostyánszínű nedűt, de a társaságommal ezt még ki is bővíthetem a későbbiekben. A telefonom megcsörren, amikor leparkolunk a ház előtt a kocsival és amint rendezem a fuvart, máris felpillantok az épület tetejére. A környék jó ahhoz képest, hogy csak lakást bérelnek. Az árak errefelé ingadozóak, de inkább magasak szoktak lenni. A lépcsőházba belépve ki is kerülöm a liftet a mozgás sosem árt, ezért gyalog megyek fel a megadott emeletre. Cora már az ajtóban vár. A kinézete laza és egyben szexi is, de a tekintetünk találkozásában felfedezem az izgalmát. Vörösre színeződő orcái mindig elárulják nekem, hogy mennyire természetes. A nők többsége csak megjátssza a szendeséget, de neki az egész lényéből sugárzik. Könnyed mozdulattal állok meg és lógatom a testem mellett a zacskót, amit aztán át is adok neki a köszönés után. Eltelik pár másodperc, hogy beljebb kerüljek. A cipőmből kibújva aztán egyenesen a konyha felé tartok mindenfajta útbaigazítás nélkül. Nem nehéz rálelnem a helyiségre és a jobb oldali sarkot választva fékezek le. A fenekemet nekidöntöm a konyhapultnak és magam előtt keresztezem a két karomat. A felhozott poénkodásom a vízzel beletrafál és már azt sem tudja, hogy mit keressen a zacskóban.
- Nem azt kellene innom? Megígértem, hogy nem alkoholizálok, de csak vicceltem. Elő a nagy skót készleteddel, ne aprózd el. – biztatom őt és addig a kékjeimet átvezetem a konyha berendezésére.
- Még jó, hogy ketten laktok csak itt, mert bizony elég szűkös lenne a tér. – mosolyodom el, ha belegondolok mondjuk egy négyes randi felvetésébe a másnapi kínos reggelen.
- Add ide az üveget Cora. – nyújtom a karomat és egy laza mozdulattal nyitom fel, hogy aztán visszaadjam a kezébe és megvárjam, hogy töltsön mindkettőnknek belőle.
- Hattie-vel mióta laksz együtt? Nem sok időt tölthettek egymás társaságában, ha ő vendéglátós…esetleg az éjszakai pultozás híve? – vetem fel az ötletemet, ha már váltott műszakban vannak. A lelkemnek megnyugvást hoz, hogy nem ronthat ránk senki ma este, de azt gondolom, hogy Cora úgy intézte volna a lakótársával az ügyet, hogy ne legyen gyertyatartónk úgy sem.
- Észrevettem. – felelek neki a konyhára tett megjegyzése kapcsán és elveszem a felém kínált poharat. Csak egy kortyot iszok belőle, mert vannak itt bőven olyan helyiségek, amik izgatják a fantáziámat, mint például a hálója.
- Mostanában éjjeli bagoly lettem és nappal alszok. – felelem a kijelentésére és ha már elindulunk akkor egy kis lendületet véve követem őt a nappaliba.
- Az én ízlésemnek túl világos. – inkább csajosabb a beltér, nálam mindenképpen a fekete dominál. A szemöldököm is megdobódik a célzására.
- Mi mást tudnánk itt csinálni? Sorozatot nézni? Várj…itt szoktál testgyakorlatokat is végezni? – kajánul mosolyodom el és azért megvárom, hogy kissé elpiruljon.  – A jógára gondoltam…belőled azt nézném ki a lovaglás mellett. – a hátam mögé utasítom a kezeimet, hogy véletlenül se csábuljak el egy kósza érintésre. A szememnek már így is kánaán a feneke látványa. Még az is előfordulhat, hogy ma este leejtek valamit és megkérem vegye fel nekem. Oldalra döntöm a fejemet és most tovább sétálunk a fürdő irányába. Itt csak kinyitja az ajtót, ezért bekukkantok, de nem lépek be.
- Hmm…sötétkék…ez tetszik. – fejezem ki a véleményemet, de már alig várom, hogy elérjünk a szentélyébe.
- Szerinted én olyan fürdős típus vagyok? El kell, hogy szomorítsalak, mert jobban szeretem a hideg zuhanyt. – említem meg, de most már sürgethetnékem van.
- Miért érdekelne Hattie szobája? Hacsak nem szexuális segédeszközökkel van tele, akkor nem az én világom. – vigyorodom el most már, mert ezzel touche-t adtam a kis lelkének. A szobája nem sokban tér el színvilágban, mint a lakás többi helyisége, de mégis van benne valami egyedi, ami Corára vall. Hümmögve lépem át a küszöböt és mint egy kis tudós fedezem fel a teret. Az ágyra direkt nem nézek és csak a szekrényt figyelem meg első körben. Az egyik komódon végighúzom az ujjamat is, aztán felé irányítom a törzsemet.
- Igazán? – kérdezek rá egy felfelé ívelő mosollyal és most minden teketória nélkül ugrok rá az ágyra és rugózok egy sort rajta. Végül a tarkómra vezetem a két karomat és az ujjaimat összefűzve fekszem el.
- Kényelmes és nincs hangja sem. Előnyös bizonyos szituációkban. – felelem neki és innen szuggerálom őt.
- Nem jössz ide mellém? – paskolom meg az ágytakarót és az ágy keretét vizslatom körbe.
- Kifejezetten otthonos. Tetszik. – foglalom össze és a kékjeim ismét rávetülnek.

Mindennek annyira egyértelműnek és egyszerűnek kellett volna lennie.. ezzel szemben az életemben történt események közel sem voltak az előbbi két jellemző közé sorolhatóak. Olyan új lehetőséget adtak a kezembe, amivel nem tudom, hogy egyáltalán élnem kell-e, élhetek-e vele, ábrándozhatok-e róla, vagy egyszerűen csak a félelem telepedett rá az elmémre. A hivatásom során minden egyes nap a gyerekek és a lovak közt ingáztam egy olyan területen, ami nem volt számomra ismeretlen és kihívásokkal teli. Úgy értem.. évek óta ezzel foglalkoztam, az életem részei voltak ők és nem tudnám azt mondani, hogy nem tartottam attól, hogy kudarcot vallok tréneri minősítésben majd... holott el sem kezdtem még igazán a munkát Pandorával. A levegőben lógott minden egyes tényleges megbeszélésünk az ügyvéddel. A szerződéssel sem haladtunk és ha őszinte akarok lenni magamhoz - leginkább -, akkor.. nem tudnám azt állítani, hogy magabiztos lettem volna Pandorával kapcsolatban. Nem a csikó tehetett róla, egyszerűen csak nekem volt üres vászon az, ami hozzá kellett volna, és ezért is akartam, hogy édesanyám segítsen benne, ahogy édesapám jelenlétét sem utasítottam volna el - mindketten a szakma elismert alakjai voltak és születésem előtti időkre nyúlt vissza a szakértelmük. Az pedig, hogy Jude napokon belül elutazik, csak még inkább összezavart, mert ismételten tolnunk kellett mindazon, ami a következő hónapok-évek munkájának alapja lesz majd az életemben... és egészen biztos vagyok abban, hogy minden napomon képes leszek azon görcsölni, hogy nem fogom jól csinálni.. hogy többször fogok sírni és megijedni azért, hogy valamit elronthatok a csikóval. Annyi bizonytalanság és kétely mérgezte a gondolataimat, amivel nem tudtam igazán mit kezdeni egyedül.. de ameddig nem kellett ténylegesen az új kihívással szembenéznem, a hétköznapjaimat lefoglalta a megszokott ritmus.. a munka a lovardában.
Nem úgy, mint most.. most csakis azért szaggatta a gyomromat az idegesség, mert olyasvalakit akartam beengedni az életem egy újabb szakaszába, akit még én magam sem tudtam, hova helyeznék az életemben... egyszerre idegesített az egyik percben, akit a következőben meg akartam fejteni, hogy az azutániban csak arra vágyjak tőle, hogy megérintsen végre. Felkavarta az bennem rejlő állóvizet és az izgalmam vegyült a zavart reakcióimmal, ha róla volt szó.. talán ezért is kellett biztosnak lennem abban, hogy érkezik.. perceken belül itt lesz és az idegesség fogott el, amikor a telefonban meghallottam a hangját. Lázas pillantással mértem fel a lakást az utolsó percekben.. nem mintha bármit is tudtam volna tenni még azért, hogy Jude Cowenre várjak.. és már akkor az ajtóban ácsorogtam, amikor épp, csak letettük a telefont. Eligazgattam a hajam. Lejjebb húztam a nem létező redőket a bodyn a hasfalamon és az apró rövidnadrág alját is igyekeztem egy picit megigazítani magamon, hogy a varrás még csak véletlenül se gondolja azt, hogy felpöndörödik. Tétován értem az ujjammal az ajkamhoz és haraptam rá az ujjpercemre, miközben az idegességet igyekeztem a mélyre taszítani magamban, nagyot nyelve akkor, amikor megláttam őt a lépcső felől érkezni, újra lesimítva a ruhát magamon.
- Ühüm... Ó, így.. már értem - pillogtam fel rá, bólintva is arra, hogy a saját autóját otthon hagyta.. de ha megkérdezné, hogy a szerződés rá eső részénél az adatoknál mi szerepelt, nem biztos, hogy meg tudnám mondani, melyik utcában lakott.. azt tudom, hogy a Google maps-en megnéztem.. és azt hiszem ez a gondolat is közrejátszott abban, hogy egy ideig még elállva az útját szerencsétlenkedtem, végül csak beengedve őt a lakásba kapcsoltam és ameddig azzal szöszöltem, hogy az ajtót zártam be, mögötte megállva csak pislogni tudtam felé.. rá.. belélegezve az illatát. Azt hiszem, hogy elfelejtettem mindent, amire addig - készülnöm kellett volna? Megeshet. - Tessék? Jaj.. nem, csak.. csak itt vagy - zavartan sütöttem le a pillantásomat a padló irányába, mert nem pisilnem kellett, csak még mindig nem hittem el, hogy tényleg itt volt, hogy meghívtam.. hogy milyen régóta nem lépte át a küszöbömet apán kívül más férfi, akit én hívtam volna fel és meg magamhoz... sután a csípőmbe martak az ujjaim inkább, csak hogy aztán átvegyem tőle a csomagot biztos kezekkel, mielőtt még leejtettem volna.
- Ha bombát robbantanak is, de megesszük a sushit... sokadszorra próbálkozunk vele. - nevettem fel bohókásan, mert tényleg.. volt már pár alkalom, amikor majdnem sikerült a japán csemegét elfogyasztani.. de valami mindig közbeszólt, hálás voltam, hogy ő legalább képes volt arra is gondolni, ennünk is kell majd valamit. Az én józanságom éppen kirándulni ment - Jude jelenléte miatt mindenképpen. Megvártam, ameddig a cipőből kibújt és mielőtt még átvehettem volna az iránymutató szerepét, már meg is indult, felfedezni a lakást, ezért engedve a pillanatnak a hátának és csípőjének ívét figyeltem csak mögötte lépdelve némán. Olyan otthonosan mozgott, mintha mindig is itt lakott volna. Olyan könnyedén vette az akadályokat (amik nem voltak még), amivel meglepett, nem is kicsit. Megköszörültem a torkomat, ahogy a konyhában a férfi mellé lépve lepakoltam a pultra a zacskót, minden szavával egyre jobban zavarba hozott és már arra is képtelen voltam, hogy a szemeibe lessek. Az elvörösödés lassan kúszott a nyakamon át az arcom felé.
- Öhm... Hmmm.. - makogtam, teljes átéléssel túrva bele a zacskóba inkább, hogy eltereljem azt a zavart, amit a jelenléte, a hangja és a szavai okoztak, futó, lopott pislantással nézve csak fel a szemeibe. - Tényleg vizet szeretnél inni? Mert betettem korábban egy üveg whiskyt is, amit ha szeretnél, megbonthatunk.. amúgy sem autóval érkeztél, úgyhogy az a veszély nem fenyeget most, hogy.. azt mondd, vezetned kell még ma - haraptam be az alsó ajkam tétován, miközben a szatyrot kiürítettem és könnyed mozdulatokkal összehajtottam az anyagot. Attól függően, hogy mit kért, vettem elő a poharat és ha az alkohol mellett döntött, akkor neki nyújtottam át az üveget, hogy megbonthassa azt. És ha a whiskyre tette a voksát, akkor az ígéretemmel ellentétben magamnak is lepakoltam a pultra egy poharat. - Hattie most nincs itthon.. igazából váltottuk egymást és most ment el a nagyszüleihez a következő két hétben... egyébként sem töltünk sok időt együtt.. vendéglátásban dolgozik, szóval nem ritka, ha néha napokig sem látjuk egymást.. úgy igazán - ejtettem a vállaimon tétován. Ő is rengeteget dolgozott, nekem sem lett több szabadidőm. - Egyébként ez itt.. a konyha - mutattam körbe, ha már amúgy is ott voltunk. A mosolyom egyszerre volt várakozó, visszafogott és türelmetlen is. - Fáradt vagy? Hoooogy a hálóm izgatja a fantáziád? - a nyelvem lassan csúszott végig az alsó ajkamon, mielőtt beharaptam volna a hússzirmot tétován. - De.. gyere, körbevezetlek - szélesen elmosolyodva léptem el mellette, eljátszva a gondolattal, hogy az ujjaim alig és lágyan érintsék a testét, mégis ellenálltam a kísértésnek. Igazából nem kellett messzire menni, hogy a nappaliban kössünk ki, ha utánam lépett. A kanapéval szemben a falsíkra szerelt síkképernyős tévét néha sikerült be is kapcsolnom, noha a saját szobámban is volt egy. - Ha meguntad.. a kártyát, akkor játszhatunk mással.. itt akár - a szavaim olyan ártatlannak tűntek.. hogy bele sem gondoltam azok mögöttes és pajzánnak is hihető tartalmába és elég nagy volt a hely, hogy igazán.. bármire lett volna lehetőségünk ott. De már mentem is tovább, ha Jude sem marasztalt, csak hogy a fürdő ajtaját nyissam ki és lépjek csak annyira beljebb, hogy ott is körbenézhessen a férfi. - Ha esetleg szeretnél gumikacsát is a fürdésed mellé, fogok tudni adni - nevettem fel halk vidámsággal.. mindig volt itthon plusz fogkefe... férfi tusfürdő, szappan.. egy akkora köntös, amibe még a The Rock is kényelmesen elfért volna.. Hattie tavalyi ajándéka volt a születésnapomra, azzal a lábjegyzettel, hogy.. hát vibrátort nem akart nekem venni, szóval be kell érnem a gazdaságos kacsával. A zavarom napokig eltartott és azt hiszem, a pont ivptt vizet is félrenyeltem, amikor ezt a megjegyzést hangosan is tudtomra adta. - Kíváncsi vagy Hattie szobájára is? Vagy... - pillantottam fel azokba a nagyon is kék szemekbe, amik minden alkalommal levettek a lábamról. Persze, soha nem mondanám ki hangosan, hogy úgy érzem, az volt az egyik gyengém. Ha Hattie szobája nem érdekelte, akkor a fürdőt hátrahagyva léptem az enyémhez, aminek az ajtaját amúgy is nyitva hagytam... Két lépéssel engedtem be magamat a szobámba sután körbe is mutatva ott. Az ágytól balra a beépített szekrénysor kapott helyet, a vaskeretes ággyal szemben pedig egy egész alakos tükrön túl egy komód és annak felületére pakolt tévé.. a sarokban pedig egy nagyra nőtt fikuszon túl egy asztal, amin most a lehajtott laptopom várta, hogy bekapcsoljam valamikor.. Zavartan pillantottam körbe a padlón.. a szőnyegen, a keretes ágyon is... hogy tényleg minden a helyén volt-e. Az ágyvéghez tolt puha felületű padon lévő takaró anyagát simítottam el, ahogy odalibbentem hozzá, onnan pislogva el Jude felé. - Itt.. szoktam aludni - ha nem lett volna egyértelmű... hogy a túra itt, ebben a helyiségben ért véget. A keretekben a családtagjaim képei kaptak helyet, én már ismertem a szobám minden négyzetméterét is, ezért is pillantottam el Jude felé izgulva. Biztos voltam, hogy feltalálja magát itt is.. nem fogja megkérdezni, átlépheti-e a küszöböt.

Kemény heteken vagyok túl és nem igazán érzem azt, hogy készen állnék újabb döntések meghozatalára. Felidegesítettek a lovardában is, a sajátjaim állapota érdekelt és aggódtam is a patásokért, de mégsem lehettem elkötelezett csak irántuk, amikor várt rám egy utazás, az édesapám és ott voltak a rendezetlen ügyeim a testvéreimmel szemben is. Néha megfáradtam és csak arra vágytam, hogy a világ feledkezzen meg rólam. A kívánságok ideje lejárt, mert a Kensington vezetősége nem akart a kedvemben járni és majdnem feladtam ama tervemet is, hogy végleg búcsút intsek az istállóknak, de ugye a terapeutát nem olyan fából faragták, aki könnyedén az utamra engedne. Corának kifinomult érzéke volt ahhoz, hogy a lehető legrosszabb percben jöjjön utánam, de utólag már nem bánom, hogy megtette. A két hét távolság hosszúra nyúlt közöttünk, de akkor a kórházban úgy gondoltam, hogy valóban nem lenne jó dolog, ha ismételten találkoznánk. Mallorie halála váratlanul ért és még nem álltam készen, hogy teljesen elengedjem őt. A gyász időszakát megjósolni nem lehet, és habár voltak tisztább pillanataim mégsem gondoltam azt, hogy túl lennék a nehezén. A fiamra rá se tudtam nézni, pedig többször tájékoztattak az állapotáról és a nővére noszogattak, hogy legalább egyszer vegyem a kezembe. Nem bírt rá a lélek, hogy megtegyem, mert az anyjára és annak elvesztésére emlékeztetett. Vajon apa is emiatt fordult el akkoriban Calebtől, mert anya emléke kísértette? Sosem gondoltam bele abba a szituációba, de most már kezdtem megérteni a másik oldalt is. Egy ember fontossága nem akkor csap arcul, ha még ott van melletted, hanem akkor, amikor eltávozik valaki. A hiány az egyik része volt annak, amiért menekültem a lakásomból, mert mindenről Lorie jutott eszembe, de a másikkal nem tudtam mit kezdeni. Bűntudatot éreztem, hogy elvettem tőle az újrakezdés lehetőségét és belekényszerítettem a baba megtartásába. Nem volt anyának való és mégis szülés közben az arcába hazudtam, hogy remekül csinálja. Fura dolgokra vesz rá az élet és most sem volt ez másképpen a barna hajú terapeutával sem. Az egyik percben még azt kívántam, hogy épületek válasszanak el tőle, aztán meg a mosdóban találtuk magunkat egymásnak esve. Felfoghatatlan, hogy mennyire másképpen gondolkodom az egyik pillanatban, mint a másikban. Odabent a mellékhelyiségben egy kis időre kiléptem a valóságból és megengedtem azt az elmémnek, hogy eljátsszon egy másik fantáziával. Mi lenne, ha nem lennének ezek a problémák körülöttünk és csak arra kellene fókuszálnom, amit valójában akarok? Egyértelműen vonzódtam Corához és nehezen mondtam le róla, hogy ne érjek hozzá, de más volt ez és más az, ha az elmémet is uralta. Vágytam a közelségére és nemcsak fizikai értelemben. Innen eredeztethető az a meginvitálás is, amikor felvetem az este folytatását. Nyomaszt a reál világ, de még van egy kis időm, hogy megéljem a jelent. Az öcsém azt mondaná erre, hogy éltem a kínálkozó lehetőséggel. Nem sokat agyalok és szinte egy tinédzser szintjére süllyedek vissza, amikor titkos pillantásokkal és félmondatos megjegyzésekkel utalok rá, hogy mi történhet az este. Beth és Michael biztosan sejtik, hogy nem csak kezet mostunk odakint, de cseppet sem izgat, hogy min agyalhat az öreg vagy a pultos. A búcsúzáskor még egy utolsó tekintettel mérem végig a nőt, és elmosolyodom azon az elsuttogott mondaton, hogy ne késsek.
Az elhatározás megvan bennem, hogy időben érkezzek a megfelelő címre. Elmosolyodom az uber fuvarban azon, hogy mennyire nem kapcsol. Az első perctől kezdve megvoltak az elérhetőségei, de még nem vetemedtem rá, hogy éljek is velük. A telefonszám más tészta volt, de a személyes megjelenés már felért egy jelentőséggel. Akárkiket nem látogattam meg, és nem is szívesen időztem másnál, mert jobban szerettem a semleges vagy éppen a saját terepemet, de ma este kivételt tettem. A lakásom most egy mauzóleum és nincs kedvem azokat magyarázni, hogy miért vannak szanaszét női ruhák, kiégetett párnák a nappaliban, vagy szétdobált sörösüvegek. Megígértem, hogy fel fogom hívni a takarítónőmet, de lefoglaltak a teendők. A lovarda után még benéztem apához és vittem neki egy sportújságot is, meg a szokásos édességet. Későn érkeztem, ezért már aludt, de az ápolónak odaadtam. Sok pénzt perkáltam azért, hogy tisztességesen álljanak hozzá. Nemcsak a szokásos havidíjat fizettem ki, hanem az ápolókra is gondoltam. Mindenki lefizethető, de nekem megérte, hogy biztonságban tudjam az apámat. Hazafelé még beugrottam a sushi bárba is, hogy elvitelre kérjek egy tálat meg egy kis mochit. A kedvem kezdett fokozódni a ruhaválasztásnál, de előbb vettem egy hideg zuhanyt is. A fejemet kijózanította és kellően fel is tüzelt ahhoz, hogy kiemeljek egy fekete farmert és egy világoskék inget. A könyökömig feltűrve igazítottam el, és hiába volt odakint meleg, mégsem lettem volna én, ha rövidnadrágban jelenek meg a megbeszélt időpontban. Estére megfelelő lesz az öltözék és hűen tükrözi a jellememet is. A kis zacskóval meg a pakli kártyával szállok ki az autóból. A kártyámat odaérintem a terminálhoz és máris szabaddá válik az út, hogy meginduljak a bejárat felé. A telefonom éppen akkor szólal meg, amikor elérek az ajtóhoz.
- Helló…rendben, akkor…érkezem is. – bontom a vonalat egy mosollyal az arcomon, mert máris hallani a hangján, hogy ideges. Egyetlen kattanás és bent is vagyok. A liftet nem preferálom és két emelet nem a világvége, ezért ruganyos léptekkel szelem a lépcsőfokokat és a helyes irányba fordulva szusszanok egyet.
- A liftből vártál? – érdeklődöm a lakását megközelítve. – Uberrel jöttem és nem kocsival. – toldom meg a válaszomat, ha hajlandó beengedni, de egy kicsit mégis az útban szobrozunk. Igencsak lazára vette a figurát, de jobban is illik hozzá ez, mint a kisestélyi. Végül bejutok a birodalom kapuján és első ízben a folyosóra és a nappalira nyílik rálátásom.
- Naturista…de kellemes. – jegyzem meg lepillantva rá, de úgy áll ott, mint aki menten bepisil.
- Elmehetsz mosdóba, ha kell…nem kell görcsölnöd…feltalálom magam. – nézek körbe sokat sejtetően a bútorzaton.
- Hoztam egy kis sushit meg mochit. – nyújtom át neki a zacskót és aztán kibújok a cipőmből is és felhelyezem a tartóra, hogy ne legyen útban.
- Nem mondtad, de van lakótársad is? – tessékelem beljebb magamat és otthonosan mozogva keresem meg a konyhát szinte azon nyomban.
- Öhm…igazán helyes kis lakás. Meg sem kínálsz egy kis itallal…mondjuk vízzel? – mérem végig őt és nekidőlök lazán a konyhapultnak a tomporommal és a mellkasom előtt keresztezem a két karomat is.
- Van benne egy pakli kártya is a folytatáshoz. – fűzöm mellé, hogy azért az ne kerüljön bele a tányérba.
- Körtúrát nem tartasz…egészen izgat a szobád. – vezetem fel és pajkosan figyelem a reakcióját. Még nem lángol, de jó úton járok felé…

Az elmúlt két hetet alapul véve nem igazán voltam arról meggyőződve, hogy egyáltalán lesz-e alkalmam Jude-ot látni, de megint csak tévedtem. A kezdetekben ugyanaz a forgatókönyv zajlott le köztünk, mint amit megszoktam korábban tőle: ideges, meghoz egy döntést, senki ne mondja meg neki, mit csináljon és amit kér, azt igen is kutya kötelességünk teljesíteni, mert ő volt az aranytojást tojó tyúk a Kensington háza tájékán. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem mentem volna utána. Ha nem ült volna be mellém, ha nem húzott volna fel, ha nem érintett volna, ha aztán nem menekített volna be a fürdőbe, ahol az izgalmas játékunkat folytattuk. Nem tudtam, hogy mit higgyek már, mert egyszerre izgatott, hogy ekkora hatással voltunk egymásra és mégis ott volt bennem a félsz, hogy bármikor betarthatja az ígéretét és egyetlen nap leforgása alatt nem csak a lovarda, hanem az én életemből is egyszerűen csak kilép. Nem tudom pontosan, mit vártam tőle, mit éreztem iránta, de egyben biztos voltam: sokkal több van benne, mint amit másoknak mutat magából. Olyan mélységei vannak a személyiségének, amit meg szerettem volna ismerni, mert néha azt éreztem, hogy nem elég az, amit ad... hogy olyan, mint a hagymának minden egyes rétege, amit szeretnék lehántani róla, hogy alá leshessek, hogy megismerjem az újabb oldalát, hogy tudjam, mikor hogyan viselkedik. Mit szeret, mi érdekli és izgatja.. A címemre tett megjegyzésére hevesebben dobbant a szívem, és ha nem is akartam, de úgy viselkedtem mellette, mintha életemben soha, senkihez sem lett volna közöm. Odakint némileg fellélegeztem és igyekeztem is a munkámra koncentrálni, amikor visszaült Michael mellé, Beth kacér megjegyzéseivel viszont nem foglalkoztam, csak azt vettem észre, hogy a pillantása más valakire vándorolt róla, elhallgatott, az érintésre pedig végigbizsergett a bőröm, s ahogy a férfi felé fordultam a széken, az illata újra az orromba kúszott, s csak nyeltem egy mosoly kíséretében a megjegyzésére... nyolcra érkezik.
- Egy percet se késs - suttogtam vissza felé, végignézve azt, ahogy eltávolodott tőlem és rámosolyogtam akkor, amikor visszapillantott rám. Zavartan a combomra pakoltam a kezeimet és csak azért ijedtem meg, mert Beth köhintett.
- Oooooooooohh sshhiiiiiiiiiiit - nevetett fel halkan, de megráztam a fejem és mielőtt még rákérdezhetett volna arra, ami érdekelte, elmenekültem előle. Húsz perccel később már Sunny hátára segítettem fel Marcust és vezettem ki a lovat, hogy megkezdjük a foglalkozást. Délután négykor pedig, ahogy elment Zoya, az első utam Pandorához vezetett, akivel egészen hatig foglalkoztam.. és csak azért hagytam magára a csikót, aki szerencsére nem volt levertebb, mint eddig, mert mennem kellett. Fellixszel beszéltem a kicsi állapotáról, megegyeztünk abban, hogy ameddig én otthon tartózkodom, akkor sem marad a két ló egyedül és mindenképpen megfigyelés alatt tartják kettejüket, holnap pedig vizittel kezdünk, felmérve mindkettejük állapotát. Bíztam benne. Mégis elmosolyodtam szomorúan egy ölelés kíséretében, hogy ne aggódjon, nem fog elmenni Jude Cowen... ezt nem tudhattam biztosan, de nem volt kedvem ahhoz, hogy a bűntudat miatt azt érezze, nem végzi tökéletesen a munkáját. Tudom, hogy csak értem aggódott, de ettől függetlenül még neki volt a helye a lovardában. Imádta  a munkáját és ettől nem akartam megfosztani őt.
Hét óra előtt huszonöt perccel értem haza, hogy hét után negyed órával lélegezzek fel, miután a lakást rendbehoztam Hattie hányaveti széthajigálása után. Amint felmostam a padlót, a késő nyári kereszthuzat melege tökéletes volt ahhoz, hogy felszáradjon az, ameddig gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, hidratáló krémet vittem fel az arcbőrömre, csak hogy egy törölközőbe csavarva parkoljak le a hálómban a beépített szekrénysor előtt. Mindkét szekrény minden ajtaja tárva nyitva volt és eljutottam arra a pontra, hogy nincs egy rongyom sem. A pillantásom megállapodott a két héttel ezelőtt viselt ruhán, akaratlanul is felsóhajtottam az emlékre.. Mert bármennyire is élveztem eleinte azt az estét, a további része szürreális élménnyé varázsolta az egészet. A tenyereimmel dörgöltem végig az arcomon, és mielőtt megvétózhattam volna a saját döntésemet, hirtelen választottam ki azt a két darabot, amit aztán magamra is öltöttem. Nem vittem túlzásba, fekete body és egy a fenekemet éppen takaró tengerészkék rövidnadrágot húztam, elvetve azon ötletemet, hogy majd a saját lakásomban magassarkút húzzak. Felesleges volt. Csak hatféleképpen próbálkoztam meg a hajammal, hogy mi és hogyan állna jobban, de megmaradtam a teljesen leengedett haj verziónál, a pánik pedig ezt a pillanatot választotta, hogy bekopogtatott hozzám. Mit fogunk enni? Szívesen főztem volna... és miatta egy üveg whiskyt is már bekészítettem, ahogy beléptem a lakásba, mert nem terveztem azzal, hogy az éjszaka kellős közepén hazamenne...
Megköszörültem a torkom. Elbizonytalanodtam, ahogy újra belenéztem a tükörbe, mert volt ott fehér rövidnadrág. Vagy szoknya, rövid romper... egy hosszú, lágy esésű ruha..
Elég! Hirtelen, szinte úgy vágtam be a szekrényajtókat és a szobám ajtaját csak azért nem hajtottam be magam után, mert egyedül voltam itthon. Hattie szobájának látványát viszont kizártam, mert nem volt arra szükségem, hogy a játékszereivel Jude találkozzon. Idegesen jártam körbe a lakást, felvillantva a telefon kijelzőjét is.. 7:54pm. Mennyire szánalmas, ha most leszek rosszul? Beharaptam az alsó ajkam, és egy újabb hirtelen jött ötlettől vezérelve már hívást is kezdeményeztem Jude felé, s ha felvette, nem is pazaroltam az időmet:
- Szia! - ha köszönt, akkor: - Szia... Csak azért hívtalak, hogy majd az ötös kapucsengőt kell megnyomnod.. és a másodikra feljönnöd. Van lift - zaklatottan mosolyodtam el, ahogy egy újabb sziával köszöntem el tőle, amikor jelezte, hogy máris itt van. Becsuktam az ablakokat, hogy kizárjam az utcáról érkező zajt is, az ajtót pedig kinyitottam, hogy jelezzem, hova kell jönnie. Aztán ott is ragadtam az ajtóban, a félfára gyógyulva, mereven a lift felé bámulva, hogy mikor érkezik meg és mikor lép ki belőle Jude. Az ujjaim jéghidegek voltak, ahogy tördelve érintettem azokat. Alsó ajkamba haraptam, amikor végül megjelent, csak hogy aztán elmosolyodjak szélesebben. - Szia! Sikerült találnod parkolóhelyet? - a  pillantásom végigkövette a ruházatát és az alakját is. - Gyere.. talán semmi kompromittálót nem találsz majd itt - nevettem el magam, ellépve az útjából, hogy beengedjem a birodalmamba.. de valahogy az izgalmam mértéke nem csökkent. Utoljára Nicholas járt itt hosszú hónapokkal ezelőtt. Azóta férfit a részemről nem látott a lakás. Ha belépett, csak utána csuktam magunkra az ajtót.. és fordítottam el a zárat. Megszokás.. tudom, hogy a filmekben ilyenkor mi következik, de leszögezném, nem azért zárkódtam ennyire hirtelen. Vagyis.. Magam sem tudom. - Üdv.. nálam - a lakás ízléses, natúr színekben pompázott, visszafogott eleganciával, ahol nem voltak kirívó árnyalatok. Kedveltem a fehéret, a természetes fa színét, a bézs árnyalatait, az elefántcsontszínt. Semmi túlzó.. csak olyan.. én.
El kellene mondanom neki, mennyire vártam? Az ujjaimat zavartan összefűztem az ölem előtt.

Vannak bizonyos helyzetek, amikor az ember kétszer is átgondolja azt, hogy mennyire akar megfelelni a saját elvrendszerének és erkölcsi mércéjének. Tudatában voltam annak, hogy amit teszek nem helyes, de annyira bűnösen vágytam rá, hogy nemet meg végképp nem mondtam volna a folytatásra. Kettesben állunk a tükör előtt és éppen arról vallunk színt, hogy egy dologra járt az agyunk. Az esti találkozó gondolata még nem volt szilárd elhatározás bennem a mosdós látogatás idejéig. Győzködtem magamat, hogy mennyire nem jó ötlet ismételten közelebb kerülni Corához, mert meg fogom égetni őt és még magamban is kárt teszek ugyanazon időben. Sóvárogtam az érintésére, de kifelé nem mutathattam a hiányát. Idebent aztán leolvadtak az álarcok és kicsit megint azok lehettünk, mint hetekkel ezelőtt az irodámban voltunk. Beszélhetünk szerepekről és felelősségvállalásról, de most csak azt akartam, hogy ő meg én létezzünk mindenfajta elvárás nélkül. Michael Storm és a nyavalyás Kensington is megvár, ha azon múlik a tagságom jövője. Felelevenedik előttem az a kép, amikor először láttam meg őt. Nem tudta, hogy ki vagyok és elég távol voltam ahhoz, hogy ne is tűnjön fel neki a jelenlétem. Hópehelyet vittem ki egy kis ügetésre, mert szoknia kellett a környezetet. Akkoriban nem sok időt szenteltem annak, hogy kijárjak az istállóba, de a nő látványa megbabonázott. Egy kislánnyal foglalkozott, aki az egyik régebbi ló hátán ült és különböző feladatokkal látta el az állat és gyermek kettősét. Annyi szeretet vegyült abba a pillanatba, hogy meg kellett állnom a kerítés mellett. A kíváncsiságom ritkán ébred fel, de akkor nem tudtam ellenállni annak, hogy egy kicsit belehallgassak egy magánbeszélgetésbe. Végig nyugalommal beszélt a kislánnyal, akiről lerítt, hogy nyugtalan és valószínűleg első alkalommal került fel a patás hátára. Akkoriban hetek óta küzdöttem Lorie-val és sehogy sem akarta belátni, hogy nekem van igazam. Elegem lett a folytonos feszültségből és ennek a pillanatnak a részeseként egy kis ízelítőt nyertem abból, hogy milyen lenne egy másik nővel lenni. Mennyiségben vertem bőven a százat is, de egyiknek sem volt ilyen kisugárzása, mint Ms. Frasernek. Pofátlan módon azonnal a vezetőség felé fordultam és megérdeklődtem a nevét. Micsoda áldás volt azt látni, hogy alázatos és kedves…nem mellesleg pedig nem kifejezetten amerikai. Rachel családja messze földön híres volt a környéken, és ha már arra készültem, hogy valakit be akarok hálózni jobban esett a lelkemnek, ha semmi köze nem volt a múltamhoz. Még nem tudtam akkor, hogy mi izgatja a fantáziámat jobban…megszerezni a nőt, vagy elérni, hogy hozzám tartozzon. Említettem, hogy ezen alkalmak száma szinte a nullával ért fel, de amint megismertem közelebbről már tudtam zsigerből, hogy bajban leszek. Idő kérdése volt, hogy mikor dőlnek meg az elméleteim és mikor engedek utat a puszta fantáziámnak. A mosdóban aztán a karjaim között tartom ezt a nőt és már nemcsak a szórakozás éltet vele kapcsolatban, hanem valami egészen más. Megnevezni nem fogom az érzést vagy minek mondják…büszkeséggel tölt el, hogy mást észre sem vesz rajtam kívül? Nem vagyok ostoba és tudom, hogy mikor jövök be egy nőnek, de nála ez már az elején is egyértelmű volt. Elvörösödik, nekimegy dolgoknak…ezek apróságok, de nem a rámenős cápákat képviseli. A veszélyesebb tulajdonsága az, hogy mindenáron meg akarja érteni, hogy mi játszódik le bennem, holott ezt általában még a testvéreimmel sem osztom meg. A létezésem okait és miértjeit a mai napig kutatom, de már kialakult egy világképem és abból nem engedek. Az ember a saját bőrén tapasztalja meg a negatívat. Mondhatja nekem bárki, hogy a jóból tanulunk, de örök emlékeztetőt csakis a rosszból nyerhetsz. A derekába marok az ujjaimmal és közelebb vonom, de már így is csak milliméterek választanak el az ajkaitól. Ó, istenem, ha most megcsókolom, akkor nem fogunk visszamenni, hanem feltolom a mosdó szélére és itt helyben veszem el, ami nekem is jár.
Pár percig még kínozzuk egymást, de csak amolyan évődéssel egybekötve, mert az este sorsa már eldőlt. Nyolckor meg fogok jelenni a lakása előtt és az égiekre bízom, hogy mi fog történni zárt ajtók mögött, ha nincsenek szemtanúk körülöttünk. A címét próbálja kinyögni, hogy merre találom, de a magánnyomozónak hála már sokkal hamarabb a birtokában voltam, mint a szerződés léte megszületett volna.
- Megtalálom ne aggódj. – erősítem meg a feltételezésében, hogy igenis tisztában vagyok a lakcímével, szóval nem kell aggódnia, hogy nem fogok odatalálni.
- A nagyon fokozására lennék kíváncsi. – suttogom a fülébe, amikor a fenekére simítom a kezemet és úgy tolom ki a nyílászárón. Felháborodottan fordul felém, hogy megigazítsa a ruháját, de semmi szükség rá. Megrázom a fejemet és egy csibészes mosollyal az arcomon reagálom le a viselkedésre való felszólítását. A pultnál odaszólok Bethnek, hogy szolgálja ki Corát egy kis vízzel, aztán csatlakozom is az egyik üzleti partneremhez. A lányok tortát ettek és szemlátomást Michael is élvezte a jelenetet, főleg a pult mögött álló kiszolgálót nézve.
- Hát…meg kell hagyni, de édességkedvelő leszek. A torta nagyon ízletes és úgy hiszem, hogyha véletlenül levegőváltozásra lenne szükséged, akkor örömmel látlak. – a mosoly ragadós volt, de ugye nem azért érkezett ide, hogy női idomokról beszélgessünk. Azon nyomban én is elkomolyodom, ahogy szóba kerül a majdnem elfeledett probléma. Lehúzom a maradék whiskey-t és kényelmesen hatra dőlök a folytatás előtt.
- Brian Howard úgy gondolja, hogy mindenre extra költségeket kell szánnom, és ebből lett elegem. Az állatorvosi ellátás beletartozik a havonta elszámolandó díjba, de most, hogy felmerült a csikóval járó extra figyelem… - köszörülöm meg a torkomat. – Ki kellene nyitnom a pénztárcámat. Megemlíteni sem akarom, hogy Serenity mekkora médiafelhajtást hozott a Kensingtonnal és úgy tudom, hogy sok új bérlőt nyert ezáltal a lovarda. Nem sok elvárásom van, de egy díjnyertes ló esetében azért a nagyobb figyelem magától értetődő. Nem fogok kertelni, ha nem kapom meg a nekem járó előnyöket…váltok másik lovardára és ezt vedd komolyan. Sokan a fél kezüket is odaadnák Pandoráért. – mosolyodom el szomorúan.
- Na…nem kell ennyire előre menni, de megértem az aggályaidat, mégis néha túlságosan felhúzod magad. – sóhajt egyet az öreg és kihúzza a mellényzsebéből a régi kornak megfelelő órát, amilyen még a nagypapámnak is volt.
- Beszélek a vezetőséggel, és szeretném, ha holnap találkoznánk még. A városban maradok néhány hétig…na meg nem utolsó sorban Cora apja holnap érkezik. – néz rám sokat sejtetően, mire csak hárítok.
- Három nap múlva elutazok Mich…sűrű a napirendem. Szólj, ha valamire jutottál, de ha nem haragszol, akkor dolgom van, és meghagyom neked a sütemények élvezetét. – kacsintok egyet, aztán felállok az asztaltól és megindulok a pult felé. Cora az egyik magasított széken ül nekem háttal, amikor elérek hozzá. Finoman futtatom a kezemet a lapockájára és Beth-re nézek.
- Fizetnék. – kezdenék bele, de legyint egyet.
- A ház vendége volt Mr. Cowen. Várjuk vissza. – int egyet és mielőtt még elmennék odasúgom a terapeuta fülébe a mondandómat.
- Nyolcra kész legyél…minden értelemben. – húzom el a karomat és kitárva az ajtót még egy utolsó pillantást vetek felé.

Azt hiszem, hogy a neveltetésemnek, az otthoni körülményeknek, a beteg öcsémnek és a lovaknak köszönhettem azt, hogy sok esetben kimaradtam azokból a fiatalkori csínytevésekből. Kimaradtam abból, hogy valóban elmenjek tizenévesen szórakozni. Hogy kipróbáljak bizonyos halucinogén anyagokat vagy esetleg annyi alkoholt fogyasszak, hogy önmagamat megtagadva ledérré váljak. Sosem vágytam az efféle önmegvalósításokra, nem vágytam vad éjszakákra - hogy kivetkőzzek teljesen magamból és nem vágytam arra sem, hogy mások bajba sodorjanak és összetűzésbe keveredjek a rend őreivel. Szerettem a teljesen nyugodt és teljesen átlagos életem, ahol a legkülönlegesebb vonás az életemben egyértelműen a lovak voltak és a gyerekek, nem pedig én. Az otthontól távol kerülve sem akartam mindenben kipróbálni magam, nem változtam meg, hanem ugyanúgy a visszafogott felfedezés híve voltam. Nem lázadtam, nem akartam kitörni, nem akartam ismertté válni. Én csak.. egyszerűen azt szerettem csinálni, ami nekem is örömet okozott.
Nem tudhattam magamnak számtalan kapcsolatot, futó kalandjaim száma is pontosan egyenlő volt a nullával, mert nem tudtam olyan helyzetben elképzelni magam, ahol a testem átjáróházzá válik és ismeretlenül hajszoltam az élvezeteket. Nem okozott örömet olyan férfi mellett kivetkőzni magamból, akiben nem tudtam, hogy megbízhatok-e, akiről nem tudtam, hogy nem akar-e bántani és ezért gondolhattak prűdnek, gondolhattak szűznek, gondolhattak bárminek is, de nálam a bizalom igen is fontos volt. Nem akartam, hogy fájjon aztán. Hogy ha mégis csak beadnám a derekam, tudtam, hogy hűséges típusként csak reménykednék olyanban, ami nem a futó kapcsolatok alapja: a tartósság és az, hogy otthonosan mozogjak egy olyan kapcsolatban, ahol biztonságban éreztem magam. Hetekkel ezelőtt mégsem tudtam betartani a magamnak tett ígéretet és olyat tettem, amit meg kellett volna bánnom. Megbántam volna másnap, ha nem úgy alakulnak a dolgaink. Ha nem sokként éltem meg mindazt, ami volt, ha nem olyan sűrű programok követték volna egymást, így pedig csak akkor jutottam el a gondolkodásig, amikor már egy óceán választott el a férfitől, aki elérte, hogy másképp gondolkodjak. Hogy adjak egy kicsit magamból és hogy kiélvezzem azt a spontán döntést, amitől megkönnyebbültem, aminek emlékére a mai napig jólesően megborzongtam. És azóta minden egyes újabb alkalom is ugyanazokat az érzéseket erősítették fel bennem.
Mint ahogy most is, miatta tévesztettem. Észre sem vettem először, csak a szemöldökeimet ráncoltam kiszáradó ajkakkal egy bólintás kíséretében, hogy igen, még mindig úgy gondolom, hogy a szex intimitást von magával. Képtelen lennék közönség előtt részese lenni és átadni magam a gyönyörnek úgy, hogy mások megláthatnak vagy meghallanak. Vagyis.. nem.. ez sem igaz, mert eszembe jut a két héttel ezelőtti eset Jude irodájában, ahogy az ablak hűvöse feszült a bőrömnek, miközben a férfi.. kíméletlenül hajszolta mindkettőnk testi kielégülését. Évődve haraptam be aztán az ajkam is, csak hogy aztán már a vallomásom kellős közepén találjam magam, felpillantva azokba a kék szemekbe, amiket már szerettem. Közelebb húzódtam, ahogy az ujjai a bőrömbe martak, és ha lehet, akkor mélyre engedtem a tüdőmben a kölnijének illatát, miközben a karjaim ténylegesen is átölelték az alakját.
- Tudom.. - ameddig nekem hiányzott, addig ő gyászolt és próbált a felszínen maradni. Egyetlen pillanat elég volt, hogy megbánjam a szavaim. Hogy megbánjam azt, hogy önző módon csakis magamra gondoltam. - Minden.. annyira zavaros - tettem hozzá egészen halkan, nekidöntve a homlokom a vállának csak röviden, hogy aztán az ötletét meghallva fellpillanthassak rá. Az nevetésre késztet, hogy nekem is eszembe jutott az, hogy végre nem csak futólag, nem csak máshol, de eltölthetnénk pár órát egymás társaságában.. mielőtt újra elválaszt minket az élet, vagy esetleg egy másik kontinens. Igazából nem tudtam, hogy mit is vártam a ma estétől, de jól esett a tudat, hogy ő is ugyanarra gondolt, amire én is. Csak apró, gyengéd cirógatással érintettem meg a nyakát az ölelés közben, lágyan játszva a rövidre hagyott hajával a tarkóján. Jude sem hagyott magamra, ahogy megosztottam az elhatározásomat a józanságomról, ezért már szinte a testére gyógyulva nevettem el szinte magam aztán, ahogy felidézte újra azokat a szavakat, amit az irodában is mondott nekem. Mégis megakasztott és sóhajtásra késztetett azzal, ahogy a foga az ajkamat érte. Lassan nyaltam végig aztán a hússzirmon aztán, meg is köszörülve a torkom. Már ennyi elég volt ahhoz, hogy sutba vágjam a magamra kényszerített nyugalmam.
Megköszörültem a torkom, ahogy elengedett és ez volt az ukáz arra is, hogy én se csüngjek rajta.
- Tudod, hogy hol van a lakás? - zavartan tuszkoltam a tüdőmbe Jude-mentes levegőt. - A Union Street... - kezdtem volna bele, de ahogy rám pillantott, zavartan lesütöttem a szemeimet. - Tudod... persze, hogy tudod, mert a szerződésben feketén-fehéren benne is van.. oké, jobb lesz, ha befogom a szám.. - haraptam be az alsó ajkam. Pont úgy és ott, ahol az imént még ő érte a fogával azt. - És.. akkor nyolcra várlak. Nagyon - csúszott ki a számon meggondolatlanul, bele is pirulva ebbe az egész várakozásba. Elpillantottam róla. Mintha nem is történt volna semmi és feszült mosollyal dobtam ki a kukába az eddig csak a kagyló szélésre pakolt papírgalacsint, aztán már a kezével a hátsómon irányított is ki, még tiltakozni sem volt időm.
- És így.. szerinted senki sem fogja majd észrevenni? - fordultam felé hirtelen megállva előtte és söpörtem le a fenekemről a kezét, mielőtt bárki is meglátott volna bennünket. Jude szemeibe nézve igazítottam meg magamon a ruháimat - lejjebb húzva a felsőmet és feljebb a nadrágomat, mintha legalább megfosztott volna azoktól odabent. - Viselkedj, Jude! - suttogtam vissza neki egy mosoly kíséretében és már ott sem voltam a közelében, de amennyivel magasabb volt, hosszabbakat is lépett és csak mosolyogva ráztam meg a fejem arra, amit Bethnek jelzett. Nem mertem Jude mozgását végignézni, ahogy Michael elé járult, helyette stílusosan újra Beth előtt parkoltam le, aki már készítette is a vizemet vadalma vigyorral. Fogadni mernék, hogy rá fog kérdezni.
- Na?! - bingó!
- Tiszta a kezem, nyugi - emeltem fel a két karomat is, hogy megvizsgálhassa. Sehol egy tejszínhab maradék.
- Aha....aaaaaa... - sunyi pillantással mérte fel Jude-ot. Egy szavamat nem hitte. Túl sokáig tartott az a kézmosás, a fenébe is.
- Igen! Beth is velem tartott a második szeletre, mert megegyeztünk neki, hogy fizetett szünetet tart. Pontosabban lefizettem - nevetett fel jókedvűen Michael, közelebb is hajolva Jude irányába. - Fogalmam sincs, mi van a Brooklyn-i levegőben, de azt kell hogy mondjam, tetszik a kedvesség. Lehet, hogy többet fogok jönni errefelé, mert hát.. - biccentett el a pult felé, Beth és felém. - .. remek tortákat sütnek - kacsintott Jude-ra, mintegy jelezve neki, hogy átvitt értelemben érti mindezt. Megdörzsölte a kezeit, aztán hátradőlt a székében, egy pillanat alatt váltott a baráti társalgásból arra a Michael Stormra, akinek az üzlet és a lovak voltak az élete.
- Szóval.. ne kerülgessük itt a forrókását, Jude! Áruld el, hogy mégis mi a franc folyik itt a Kensingtonnál? - mintha a hangja is keményebben csengett volna. A tekintete ragadozón figyelte az ügyvédet, miközben a jobbjának körmei az asztal lapján jártak egy megfejthetetlen ritmust. - Legyél velem őszinte!
- Azt tudod, hogy minek van itt? - Beth suttogása nyilvánvalóan nem az ügyvéd jelenlétét kérdőjelezte meg.
- Mmm.. nem, ha jól emlékszem, eddig talán csak kétszer láttam errefelé. Miért? Történt valami?

+16


Általában szívesen maradtam kettesben egy nővel, mert tudtam hányadán állok vele. Nem az a férfi voltam, aki harcolt a figyelemért, mert tisztában voltam az adottságaimmal. Egyesek szerint nagyképű vagyok, mások szerint túlságosan egocentrikus. Már megszoktam, hogy az emberek így nyilatkoznak az olyan személyekről, akik magabiztosak és nincs bennük kétely a képességeikkel kapcsolatban. A nők ezt tökéletesen űzték, és első körben ki lehetett szúrni, hogy mit akarnak. Nagyon csekély az a szám, ahol nem olvastam a gondolatokban. A szép test mindenkit megmozgat, de az csak egy éjszakára szól és a figyelmem is csak addig marad fenn az adott illetővel szemben. Remekül működtek a kölcsönösségen alapuló viszonyaim, mert a legtöbben sejtették, hogy másnap nem fogom felhívni őket, és a második randevúra sem kerül sor. Akadtak kivételek, akik többet láttak a flörtölésbe és egyből azt hitték, hogy meg fogom kérni a kezüket. Ezeket nevezném önámítónak, aki egy álomvilágban él és azt hiszi, ha egy férfi ránéz, akkor az egyenlő a szerelemmel. A mesékben talán így működött a kémia, de a férfiak kevés százaléka marad monogám és mond igent egyetlen nőre. A változatosság jellemzett engem is, és hiába várt odahaza egy állandó partner, mégsem éreztem azt, hogy le kellene horgonyoznom mellette. Mallorie kivételes eset, mert elfuserált módon kapcsolódtunk annak idején, de még őt sem tettem volna meg a feleségemnek. Rachel óta kerültem a hosszabb és komolyan elköteleződéseket, mert nem láttam értelmüket. Mi a fenének tegyek bele többet, ha úgyis továbbáll a másik? Megvolt benne minden, amire vágytam volna és nem voltam elég. Akkor és ott eldöntöttem, hogy többet nem dőlök be egynek sem, mert sokkal fontosabb a józan eszem és az életem is, mintsem megint valakinek a kiszolgáltatott énje legyek. Munkált bennem a dac és a gőgös viselkedés, de én ezt vallottam helyesnek és az elméletemet még nem sikerült megdöntenie senkinek sem. Cora kezdett nagyon a határvonalon súrlódni. Alapvetően nem kezdtem volna ki vele, amikor kiderült, hogy nem volt egyéjszakás kalandja. Nem hajtottam az olyan nőket, akik tisztességes kapcsolatra vágytak és valóban férjet kerestek, róla meg sütött az, hogy nem éppen a rövidebb afférok szerelmese. Meg is maradtam volna ebben a hitben, ha nem történnek közöttünk bizonyos események. A múltban megfordult az ágyamban, eleinte még csak az én örömeimre pályázott, ami meglepett egy ilyenfajta nőtől. Többre becsültem, mintsem kihasználjam, de aztán elfogytak a miértek és ott találtam magamat a tűzközelben. Mit mondasz egy ajánlatra, ahol vállalja a játékszabályokat és még a saját elveit is sutba dobja? Izgatott-e, hogy ennyire kíván? Ki a fenét ne érdekelt volna. Minden nyamvadt pasinak felkeltette az érdeklődését, amíg velem volt, de szerintem még néhány nőnek is. Egy szó, mint száz. Felélesztette azon oldalamat, amire kevesen képesek. A védelmezésre már régen volt alkalmam, de mellette folyton azt éreztem, hogy megölöm azt, aki a közelébe mer menni. Chang amúgy sem volt kispályás, ha a gyenge harmatokat kellett űznie, de tudván Cora anyjához is köze volt…nem derített fel. A tudás hatalom és én vállaltam felelősséget érte akkor, hogy épségben hazahozom. Nem ismertem volna be, hogy szörnyen vágytam arra is, hogy az enyém legyen, de a józanság még akkor is nagyobb volt, mint én. Az elveim mélyebben gyökereztek és nem is bántam meg, hogy akkor nem fektettem meg. Más tészta, hogy azóta már több ízben is. Határokat lépett át velem, sőt olyan helyzetekben élvezte a társaságomat, amikor nem kellett volna ott lennie. A miérteket azóta is kutatom, de nem találom. Ma is azzal a szándékkal érkeztem ide, hogy pontot tegyek a lovakkal kapcsolatos üzleteim végére, de egy veszekedés közepén találtam magamat. Dühített, hogy meg kell mondanom, hogy mit akarok és nem járnak a kedvemben. Brian Howard puszta jelenléte is kiborított, de ezt még valahogyan ellensúlyozta a felbukkanó Michael Storm. A kávézás aztán pikáns kalandba megy át és kezdem azt érezni, hogy a testem tüzel. A birtoklási vágy mellett most nagyon munkál bennem a düh is, de az előnyömre fordítom és az agresszió egyre lejjebb süllyed a tudatomban. A testem reagál, de más értelemben, mert Cora elvonja a figyelmemet. A tortaevés, meg a tejszínhab eredményezi azt, hogy most éppen a női mosdó kellős közepén állunk és félreérthető kommunikációt folytatunk immár ki tudja, hogy hányadik alkalommal.
- Csak ránk tartozik? – elmosolyodom, hogy a kint ülő férfi nevét is eltéveszti, de mit számítanak a többiek, ha ennyire forró a levegő idebent. Letépném szívesen róla a ruhát, de az önmegtartóztatás illendő lenne, mert tudom, hogy magyarázkodni ebben az esetben sokkal rosszabb lenne. A hátulról támadás és a könnyednek nem mondható kézmosás után aztán erőt vesz magán, hogy szembe forduljon velem és a kékjeimbe mélyülve diskuráljunk a folytatásról, vagy amiről akar. A kérését játékosan adja elő mialatt csak néha pillant rám. Miért ne beszélhetnénk? Nem tiltom meg neki, hogy keressen, de azt hiszem, hogy ezt szóban is tudatnom kell vele. A ’jól van’ kifejezésre csak hümmögök egyet és a csípőjén pihentető karommal egy kicsit belemarok a bőrébe is, hogy elhúzzam a mosdó szélétől. A két ujjammal megtámasztom az állát és arra kényszerítem, hogy rám nézzen, aztán ki is csúsznak azok a bizonyos szavak.
- Nagyon hosszú volt az elmúlt két hét. – bármit láthat a szavaim tartalma mögé, de hasonlóan nehezen viseltem, de gyászolnom is kellett. Mallorie megérdemelte, hogy így tegyek. Felvetem neki a ma estét, mint egy búcsúzkodásra alkalmas időt, de a nevetése megakaszt ebben. A karjaimba kapaszkodva vall színt és végre látom a kacérkodó mosolyát is, amitől megfosztott.
- Hát… - kezdenék bele, de mindig megtalálja a tökéletes alkalmat, hogy kiűzze a gondolataimat a fejemből.
- Vizet? – a keresztcsontján simítok felfelé és elérem a blúz anyagának a szélét is. Finoman csúsztatom alá a tenyeremet és felfelé tolva a belső felét egy kis nyomást helyezek rá, hogy még inkább a törzsemre dőljön rá.
- Cora a víz nem neked való…olyan lány vagy, aki whiskey-ért kiált. – suttogom bele a szirmaiba és a fogammal rámarva az alsó felére meg is szívom azt.
- Én megyek fel hozzád. Kényelmesebb lesz mindenkinek. Nyolckor ott leszek. – eresztem el minden előjel nélkül.
- Vár a vendégünk. – sokat sejtető mosollyal vezetem a jobbomat a fenekére és úgy tolom kifelé az ajtón.
- Michael még megneszeli, hogy mi van közöttünk, és ugye azt mondtad ez ránk tartozik? – halkan beszélek a füléhez hajolva, aztán eltolom magunkat a pultig.
- Beth…tölts egy kis vizet Corának, mert szomjas lett odabent. – elengedem és visszamegyek Michael-höz.
- Na megkóstoltad a tortát? – érdeklődöm és lehuppanok mellé a helyemre.

Ha lenne hova mennem, ha nem szorultam volna közé és a mögöttem feszülő ajtó közé, akkor sem biztos, hogy menekülőre fogtam volna. Egyértelműen nem akartam tőle távol kerülni. Minden alkalommal, amikor ennyire leszűkítette a teremet, a tüdőm megtelt az illatával és akaratlanul is csak hagytam neki.. bármit is óhajtott, mert a közelsége elgyengített és nem tudtam ellenállni neki úgy igazán. Sokkal többször gondoltam rá, mint szabadott volna. Mint azt Jude hitte volna, mint amennyit én akartam. Az elején még hadakoztam az efféle gondolatokkal, az érte érzett olykor fejét felütő aggódással, vagy éppen azzal, hogy vágytam a társaságára. Otthon könnyebb volt, mert el tudtam terelni a figyelmem, de itt, a lovarda területén, mint ahogy ma is, elkerülhetetlenek voltak az effajta találkozók, hiszen Pandoráért többszöri alkalommal is engem tett felelőssé. Nem voltam tréner. Fogalmam sem volt arról, hogy jól csinálnám-e azt, amit láttam édesanyám mellett felnőve. Igen, szeretem a lovakat, tudok is velük bánni, de azzal, hogy ezt a feladatot is a magamévé kellett tennem, rengeteget kellett hozzá nekem is tanulnom. Igazság szerint, ha nem is rettegtem, de tartottam attól, hogy aztán Jude elvárásainak és igényeinek nem felel majd meg az a munka, amit a kiscsikó fejlesztésébe fogok invesztálni. Kétségeim voltak magamat illetően még mindig, még ha a férfi úgy is gondolta, hogy nem lesz gond, képes leszek megoldani minden nehézséget és átugrani az akadályokat. Szerettem, hogy ő hitt bennem. Annyira másként látott.
Az adok-kapokra igyekeztem úgy válaszolni, hogy azzal ne csak az ő igazát támasszam alá, mégis a meggyőzésem semmit sem ért vele szemben, mert.. muszáj volt megkérdeznie ezt? Az enyhe pír lázasan kúszott fel a nyakamról az arcomra, miközben lesütöttem a szemeimet. Bármikor, bármilyen napszakban és helyzetben képes volt zavarba hozni és ezt még mindig nem voltam képes megszokni. Beharaptam az alsó ajkam, megszívva a hússzirmot is óvatosan, miközben csak sikerült felpillantanom a szemeibe. Égető volt a pillantása, a közelsége pedig egészen részegítő. Reszketegen szívtam be a levegőt a tüdőmbe az ő illatával egyetemben.
- Ezt most komolyan kérdezed? - a pír már lángoló vörösre festette a bőröm. - Mert.. mert még sosem.. én még nem.. - kerestem a megfelelő szavakat, a szemöldökeimet összehúzva ráncolódott össze enyhén a bőröm is azok közt. - Nyilvános területen voltunk. Mr. Stone ott ült tőlünk egy méterre.. szerinted mi történik, ha hagyom, hogy folytasd? Ez.. hogy mit érnél el, csak rád tartozik és rám, senki másra - a szavaim támadóak is lehettek volna, mégis zavarban voltam. Mégis hatott rám, és elég volt csak arra gondolnom, hogy mit tett, egy hajszál választott el attól, hogy demonstráljam, mi történt volna.. Az előtt menekültem mégis csak ki a karjai alól, mielőtt még ő mutatta volna meg, mi következett volna. Mély lélegzetvétel után még annál is hosszabban fújtam ki a levegőmet, csak hogy a mögém lépő teste megint beszorítson és utamat állja, mégsem volt zavaró vagy tolakodó. Belesimultam az ölelésébe, hogy aztán az én verziómat érvényesíthessem és törődőn bánjak vele, miközben a fülemnél, a nyakamon a pihéken éreztem a leheletét és a közelségét. Már ha a tükörképünk nem lett volna nyilvánvaló azt illetően, mennyire is közel állt hozzám. Minden téren. Sejtettem, hogy nem ingyen kézmosás miatt illeszkedett annyira tökéletesen a hátamhoz, hogy nem azért éreztem annyira kényelmesnek és biztonságosnak a helyzetet. A papírral felitattam mindkettőnkről a vizet, csak hogy felé fordulva fogalmazzak meg olyan aggályokat, amik azóta foglalkoztattak, mióta nem is olyan régen bejelentette, elutazik. Nem akartam úgy tenni, mintha ne érdekelt volna annyira, hogy nem aggódom az épségéért. Érte, hogy nem vágytam a társaságára, de azért annyira bátor már nem voltam, hogy választás elé állítsam őt. Inkább csak.. szerettem volna tudatni vele most is, hogy itt voltam, ha szüksége lett volna egy kis szünetre abból a borzalomból, amit Mallory eltávozása idézett elő benne és az életében. Mert ha tudtam is, milyen érzés elveszteni egy gyermeket a fogantatás után, még nem tudtam, milyen az, amikor egy épp, hogy csak megszületett aprócska, ártatlan csecsemő veszíti el életének egyik bástyáját. Részvéttel adóztam.. sajnáltam a helyzetet és rettenetesnek gondoltam. De nem én voltam az, akinek meg kellett küzdenie a nehézségekkel, hanem Jude-nak. A felé intézett szavaim nyomán is érintettem őt, de a pillantásomat nem fűztem az össze a kék íriszekkel eleinte. A derekamat érintő kezének melege jól esett, annál is jobban, de ahogy biztosított arról, nem bánja, ha beszélünk, elmosolyodtam lágyan.
- Jól van - kezdtem bele, miközben az állam alá nyúlt és maga felé irányította a pillantásom. - Nem szeretném megint ezt az eltelt két hetet - tessék, csak kicsúszott az igazság és vele a burkolt jelentése: hiányzott. A fenébe is. A következő szavait azt hiszem, hogy nem vártam tőle annak fényében, hogy.. megvádolt azzal, Felix-hez is van közöm. Amiatt viszont vágytam és vártam tőle, ahogy a kávézó asztalánál viselkedett velem. Ahogy itt is sarokba szorított kétszer is, érezve a vágyakozását. Újra elmosolyodtam, aztán hitetlenül, röviden el is nevettem magam, fejcsóválás közben nézve fel a szemeibe. Még így is fölém magasodott, pedig nem voltam alacsony.
- Az az igazság, hogy.. én is ugyanezt szerettem volna kérdezni tőled, hogy van-e kedved feljönni hozzám ma, de beelőztél - leléptem a köztünk lévő, aligha nevezhető távolságnak azt a valamit, ami ott volt, csak hogy a tenyereim a felkarjain csússzanak a vállára. - Szívesen átmegyek hozzád, de ha neked van kedved esetleg látni az én lakásom, úgy nem ellenkezek azzal sem - az biztos, hogy Hattie nem alszik ma otthon, sőt, a következő két hétben sem fogom látni, mert elutazott vidékre a nagyszüleihez. Általában én szoktam utána elpakolni és rendet tenni a nagy rohanásban. - Jól hangzik ez a csak te és én - itt már én sem voltam hangos, sőt.. leginkább a szájára suttogtam, mégsem csókoltam meg, még ha lábujjhegyre is álltam közben, ezzel nekidőlve a testének. Átölelve a vállait már teljesen. Lehet, hogy vágytunk egymásra. Hogy hatottunk a másik félre, de tényleg volt néhány téma, amiről beszélnünk kellett. - Vizet fogok inni - jelentettem be rámosolyogva az ajkaira, mert... még elevenen él bennem annak emléke, hogy a whisky kóstolás után az előző alkalommal sem gyakoroltuk az önmegtartóztatást. És.. a legutóbbi alkalom óta eltelt két hét, amikor még csak nem is beszéltünk és kiadta az utam. Mégis ugyanott tartottunk.
Kedvellek, Jude Cowen! Csak ki kellene mondanom végre. Mégsem.. mertem bevallani neki.

+16

Itt vagyok megint abban az ördögi körnek nevezhető folyamatban, amikor nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak egy bizonyos nővel. Cora hatással van rám és ez még a hülyének is feltűnik már ennyi idő után. Az elején még jobban koordináltam a bennem dúló vágyakat, de aztán a mostani állapotomban már nem tudok felelősséget vállalni a tetteimért. Szarul voltam és lázadoztam a természet ellen. Már nem tetszett, hogy csak a munka töltötte ki a napjaimat, mert otthon meg voltam kergülve és huzamosabb ideig meg sem maradtam a lakásban. Az emlékek megfojtottak és menekülni vágytam. A rám váró utazás terhei lenyomtak és még gondolkodni is nehezemre esett, nemhogy lakatot tegyek a farkamra. A kávézóban történő eseményekért nemcsak engem kellene letolni, hanem őt is, mert partner a bűnben. Már az elején éreztem, hogy az csak egy maszk, ahol a naiv kislány létezik, csak a megfelelő férfi kellett ahhoz, hogy kihozza belőle a nagybetűs nőt. Kihívásnak vettem a kalandot és önszántamból kerestem a társaságát. Michael felbukkanása csak hab volt azon a bizonyos tortán. Kirúghattam volna Brian-t is, de addig nem jutottam el, mert elvonták a figyelmemet. A teázás nem illik hozzám, nem angol vagyok, aki azzal üsse el a délutánját, hogy süteményeket majszoljon. A whiskey-t előszeretettel fogyasztottam volna el, ha éppen a kezem szabad lett volna. Cora két combja között nem volt panaszom, és élveztem is, hogy a kinti jelenetünk egy kicsit csitult és most békésebb vizekre eveztünk. Számtalan példája létezik annak, hogyan is vezessük le a feszültséget. A fantáziámmal nem voltak problémák és már gyártotta is a különböző elképzeléseket. Akkor még nem hittem volna, amikor az asztalnál ültünk, hogy perceken belül változni fog a helyszín. Kimenti magát a szorult helyzetéből és kettesben hagy az öreg üzletemberrel. Michael Storm az egyik kedvenc ügyfelem, voltak már közös érdekeltségeink is, de nem köt le annyira a társasága, mint valaki szájjátéka, ha nevezhetem így. Természetesen válaszolok a felmerülő kérdésekre, amik éppenséggel a terapeutát érintik. A megfigyeléseim nem szoktak cserben hagyni és úgy gondolom, hogy jó az emberismerő képességem is. Corának menni fog a trénerkedés, ha eljön az ideje. A terápiás órák világították rá a rejtett kincseire. Ki értene jobban a lovakhoz, mint ő? Pandora különleges, akárcsak az édesanyja és nem hagyom, hogy holmi Chang-féle csalók kezére jusson. A kicsinek sok törődésre és időre van szüksége, hogy beérjen. Nem vagyok naiv és tudom, hogy csak évekkel később fogok profitálni belőle, de vannak dolgok, amikre érdemes várni. A pillantásom felfut a pult mellett álló nőre is. Vajon ez igaz másra is? Túl sokat vártam azzal, hogy igazán megkóstoljam a nőt és birtokoljam? Gyászolok, és érzéseim vannak más iránt, de a kettő nem zárja ki egymást, hogy ő sem közömbös nekem. Beismerni előtte nem fogom, hogy megmozgatott bennem valamit, de azt kimutathatom, hogy érdeklődöm iránta? Nem tudom eldönteni, hogy direkt csinálja ezeket a random mozdulatokat, vagy szándékosan ki akar kergetni a világból. Gyanítom, hogy nincs tisztában az adottságaival, mert ha így lenne, akkor már régen bepasizott volna és játszaná a megközelíthetetlent. Az ajkamba harapva jutok elhatározásra és hagyom félbe a beszélgetést is, hogy a nyomába eredjek. Nem várakoztatom meg a pult mellett állókat, mert simán ráfogok a csuklójára és Beth-től kérek útbaigazítást arra való tekintettel, hogy merre találom a női mosdót. Másodpercek alatt szeljük át a távolságot és zárkózunk be oda. Igazából nem érdekel, hogy más is benyithat, mert amit az asztal alatt csináltunk is már tilos lenne, akkor nem mindegy, hogy rajtakapnak bennünket? Michael mit szólna? Nem tudom, de annyira ismer már, hogy nem fogom kihagyni a kínálkozó lehetőséget. Adott a vonzalom, akkor élni kell vele. Már a feltételezésem is, hogy más pasikkal hálhat, vagy jóban van…kikészít. Nem lehetek féltékeny az állatorvosra…mert nem reális. Most veszítettem el a gyerekem anyját, és máris versenybe szállnék egy másikért? Nem sokat agyalok azon, hogy mi lenne a helyes, mert a józanságomat az ajtón kívül hagytam. A fizikai vonzódás nem fájdalmas, de én néha már képzelgek is, vagy elképzelem azt, ha lovon látom…kár belemenni a részletekbe, mert mindannyian éltünk már át hasonlót. A tárgyiasítást régebben kedveltem, de mára kiveszett belőlem, hogy nőket személytelenné nyilvánítsak. Corát odahúzom az ágyékomhoz és a tudtára adom, hogy mennyire is vonta el a figyelmemet odakint. A szendesége feltüzel, és amennyi ártatlanság vegyül a szavaiba, úgy nyelek én is egy nagyot.
- Hmm.. – hallgatok el és az ajkait fixírozom a mozdulat közepette. Meghal a környezet és a föld mozgása is, mert csak ketten létezünk ezen a létsíkon.
- Ha tudod, hogy mennyire élveztem, akkor miért nem engedtél tovább és menekültél el? – jogosnak vélem a kérdésemet, pedig az egyik felem tisztában van vele, hogy nem bírt volna sokáig abban a szituációban maradni úgy, hogy ne bukjunk le a többiek előtt is. Ismét felveszi a nyúlcipőt és a mosdóhoz sétál egy kis időt nyerve az elkerülhetetlenhez. Nem mondok semmit csak könnyedén a háta mögé lépek és alulról vezetem előre a kezeimet, hogy még véletlenül se iszkoljon kifelé az ajtón. Már én magam se tudom, hogy a szappan megfelelő használatáról beszélgetünk-e, de nem is ez a lényeg. A nyaka peremén lavírozok végig a leheletemmel és csábítom egy másik eredmény irányába. A víz már kurvára nem izgat. Fél pillanatra nézek fel a tükörbe, hogy lássam az arcvonásait. Kipirosodott az arca két oldala, a szája megnyílt és a légzése is szaporább. Kell ennél több bizonyíték, hogy kíván? A játék izgalmas és valahol a határaimat súroló tevékenység. A keze az enyémet érinti, habos leszek, de átengedem neki az irányítást. Bábként állok, rendelkezhet felettem is, de nem használja ki az előnyeit. A letépett papírfecnikkel egyetemben csak figyelem őt és megvárom, hogy velem szembe kerüljön a tekintete.
- Aha…készen. – erősítem meg az abszurd feltételezését. Milyen értelemben esünk szét az már másik témakör, de egyszerre csak egy dologgal tudunk foglalkozni. Lesüti előttem a szemét és megint behódol…vagy csak időt nyer azzal, hogy összeszedje a gondolatait. Ártatlan mozdulat a felemelkedő kéz, az érintés a mellkasomon miközben a mondandóját hallgatom. Mindig is ilyen visszafogott módon kért…és ha így teszi. Felsóhajtok és oldalra döntve a fejemet most a tekintetét keresem, hogy ne révedezzen másfelé. A derekára simítom a balomat és cirógatásokkal terelem el a figyelmét.
- Nem szándékozom eltűnni a Föld színéről. Írhatsz Cora, ha úgy gondolod…és beszélgethetünk is, nem zárkózom el. – a jobbommal az álla alá csúsztatom a mutató és hüvelykujjamat és úgy tartom meg a szemkontaktust vele.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este átjönnél hozzám? Átbeszélhetünk dolgokat, és tiszta vizet önthetünk a pohárba. Csak te és én. – suttogom a végére és tőle várom a visszaigazolást, hogy akar-e még egy közös éjszakát az utazásom előtt.

Tudom, hogy szerencsés vagyok. Sokakkal ellentétben nem csonka családban nőttem fel. A szüleim olyan értékeket képviselnek, amiket a "normális" szó nem jellemezhetne és a foglalkozásukat tekintve mindig is az elitnek lehettem részese, amiből én mégsem kértem. Megrémített és eltántorított a hivalkodás, az, ahogy egyesek a mellüket verték és nem akartam azzá válni, aki hajszolja azon tervezői darabokat a derbyken, aki a tervezők nevét igen, de a lovak neveit képtelen lett volna felsorolni. Az a világ, amelyben felnőttem, burokként vett körbe és adott meg olyan lehetőségeket, amelyekbe másoknak még csak belelátást sem biztosított az élet. Hálás voltam, s talán pont azokért a különbségekért nem is akartam más lenni sosem, mint az átlag. Felnőve.. nekem természetes volt, hogy iskola után nem a macskákhoz, vagy a kutyákhoz siettem, hanem a lovainkhoz. Végignézhettem azt, ahogy anya bánt velük, hogy milyen szeretettel fordult feléjük és ha szerencsés voltam, ő pedig úgy érezte, hogy biztosan képes megtenni, akkor elcsíphettem azt, ahogy gyakorolt a lovainkkal.. felidézve a múltját, a kaszkadőr mozdulatait, amiket biztosnak érzett. Tudtam, hogy nem rettegett a lovaktól, csak az esetleges sérülésektől tartott és mindig is mi voltunk a szeme előtt, ha bármiféle kockázatos dologba vágta a fejszéjét. Nem akart nekünk problémát okozni. Nem akart több fájdalmat, hiszen Callum betegsége az egész életünkre rányomta a bélyegét már nagyon is korán. Ám bármennyire is imádtam a szüleim idősebb gyereke lenni, kétségtelenül édesapám kislánya voltam és leszek is, ameddig élek. Nem véletlenül engedte meg azt, hogy a társaságában fogyasszam el életem első kortynyi whiskey-jét, amitől a köhögőroham gyötörte a testemet, s míg ő nevetett a képtelen és teljesen megszokott látványon, én csak próbáltam levegőhöz jutni vöröslő fejjel. Azóta persze sok minden változott s bármikor is megyek haza, minden alkalommal egy újabb üveget bont meg, azzal fogadva otthon welcome drinkként.
Az otthon érzett biztonság kísért végig a karrierem során is és határozta meg az emberi kapcsolataimat. Az öcsém betegsége készített fel arra, hogy türelmesebb legyek, hogy fogadjam el a változást és hogy a törtető létnek fordítsak hátat, váljak őszinte emberré, aki megéli és átéli a pillanatot, nem csak hagyja maga mellett elsuhanni azt. Emberséget tanított nekem Callum és szerettem azt gondolni, hogy a tudtán kívül is átadhatok egy cseppnyi momentumot a világából másoknak aszerint, hogy én hogyan látom mindazt, ami történt körülöttem. Mégis olyan érzésem van, mintha egy világháború kellős közepén ácsorognék egy nem nyitható, elromlott esernyőt szorongatva, amely nem nyílik akkor sem, amikor szükségem volna rá. Brian, Felix és Jude indulataival szemben védtelen voltam és talán fáradtabb is ahhoz a kelleténél, hogy mindenki előtt képes legyek azt kimondani, egyedül is képes vagyok a döntéshozásra, noha nem voltam abban biztos, mi is lenne a legjobb nekem... ebben az egész zavaros helyzetben. Nem esett nehezemre az ügyvéd után iramodnom, mert tudtam, hogy vele többre megyek. Hogy vele meg tudom értetni az álláspontom, hogy ő az, akire - talán - tudok hatni. Csak arra nem voltam felkészülve, hogy mindez addig fajulna, amit az asztal takarásában akart ő kiélvezni. Nem csak ő, hogy pontosak legyünk. A sürgető légvételek, a zaklatott, elnyomott izgalom, ami végigrobajlott a testemet a férfi mellett ülve, szándékos figyelemelterelés volt, még ha ő semmi jelét sem mutatta annak, hogy élvezte a kis játékát. Én annál inkább, amit valamiféleképpen le akartam gyűrni és jobb ötlet híján olyasmihez fordultam, aminek én ittam meg megint a levét...
Hatalmasat nyeltem a női mosdóba rablásomat követően Jude szavaira. Hazudhatnék.. tudva, hogy én nem úgy értettem a tejszínhabos akciómat, ahogy ő érezte, mégsem voltam képes az érvelésre. Talán azért, mert túlságosan közel éreztem magamhoz. Talán azért, mert túlságosan is jól esett, hogy amennyire én nem bírtam, ő is képtelen volt megőrizni a nyugalmát a "játékomnak" köszönhetően. Beharaptam az alsó ajkam is arra, hogy tudtam-e, mit teszek vele. Egy részem biztosan, de mindig is túlságosan béna és "jó" voltam ahhoz, hogy ilyesmit műveljek bárkivel is, egészen addig, amíg a keménységét nem hozta szóba. Kiszáradt a szám is, főleg akkor, amikor egyértelműsítette, mit is jelentett ez neki. Akaratlanul is felszusszantam halkan, a szemeibe nézve, hogy lássa, most nem fújok visszavonulót, ezért is érintettem meg őt könnyedén.
- Az rossz nekem, ha vágysz rám? - a hangom rekedten, egészen csendesen csendült. Különben sem voltam hangos, de most mindennek a kellős közepén voltunk, emberek vettek körbe minket. Nem kellett volna, hogy bárki is tudja, miért is voltunk mi idebent.. - Az nem volt rossz, amikor a kezed a nadrágom varrását simította? Hmm? - direkt nem nyíltan fogalmaztam. Nem ment volna, de Jude tudta, hogy arra gondoltam, ha nem lett volna ott Michael vagy Beth, akkor minden bizonnyal előcsalta volna az izgalmam hangjait is. Ám mielőtt még bármelyikünk is butaságot csinált volna - még inkább - kivontam magam a közléből, hogy aztán ott is bakizzak, a csap előtt leparkolva, eltévesztve azt az egy szót, ami igazán fontossá tette a mondandómat, a menekülésünket. Nagyokat pislogva néztem végig, ahogy mögém helyezkedve érintett, a karjai pedig a testem mellett előrenyúltak a vízsugár alá vezetve a kezeimet. Kiszökkent egy apró sóhaj a számon, ahogy a szemmagasságban elhelyezett tükörben Jude tükörképét figyeltem, és mielőtt megakadályozhattam volna, halkan felnevettem a szavaira. Hümmögve kezdtem volna bele a válaszba, ha a forró lehelete nem cirógatta volna a fülemet, a nyakamat, amivel elérte, hogy megborzongjak előtte, a hátulról érkező hirtelennek ható, de annál határozottabb mozdulatra pedig évődőn néztem meg megint a férfit. Nem billentett ki az egyensúlyomból, mert nem volt hova, a mosdókagyló és a teste közé szorultam... megint, és még mindig.
- Tudom, hogy mire van szükség. Megmutathatom, hogy csinálom.. - az ujjaim Jude csuklójára siklottak és azt megfogva húztam előrébb, ezáltal az ő testét teljesen az enyémre fonódva hátulról, ha hagyta, csak hogy az ő tenyerébe nyomjak először a folyékony szappanból. Belesimultam a teste melegébe, elmerültem abban az izgalmas biztonságban, amit most ő adott nekem. Ha engedte, akkor lejjebb eresztve a kezeit alaposan megtisztítottam azt. Ujjaim csúsztak az ujjain, körmein, tenyerén és kézfején, ahogy a most nem őt, hanem a kezeit figyeltem magam előtt, le is mosva a habot aztán a bőréről, hogy utána az enyémmel is ugyanazt tegyem. Elzártam a csapot, oldalról pedig letéptem pár papírlapot, hogy aztán meg is szárítsam előbb az ő, majd az én kezemet is. Lepakoltam az összegyűrt papírt a kagyló szélére, s ha tudtam, akkor megfordultam Jude előtt, hogy szemből is láthassam, ne csak a tükörképét.
- Azt hiszem, készen vagyunk.. már tiszta az én kezem is, meg a tied is - mondtam ki a nyilvánvalót, egy nagyot nyelve is elgondolkodón. Lesütöttem a szemeimet, amit akár vehetett úgy is, hogy a mellkasát figyeltem. A jobbom óvatosan a szegycsontja fölé siklott, ujjaimmal lágyan érintve a ruha-fedte testét. Megköszörültem a torkomat is. - Tudom, hogy mit beszéltünk meg korábban, de akkor még nem volt arról szó, hogy Kolumbiába mész. Megígéred, hogy nem tűnsz el? Vagyis.. ha azt szeretnél, hidd el, hogy megértem, és a te életed, a te döntéseid, és... hmmm.. én csak... szeretném tudni, hogy jól vagy.. szóval.. ha esetleg majd lesz időd rá és kedved is, akkor... néha írsz, hogy tudjam, rendben vagy ott? - a mondandóm végére sikerült annyira összeszedni magam, hogy a kék szemekbe is nézzek végre. Nyugodtan, talán egy kicsit féltve is őt az ismeretlentől. - Nem ellenőrizni szeretnélek, csak tudni, hogy nem történt bajod - kedveltem őt, mégsem tudtam most ezt kimondani és tényként kezelni. És volt valami, amit ugyancsak nem tudtam most, ebben a helyzetben könnyedén előadni. A pillantásom az övében ragadt, csak hogy hosszan, türelmesen nézhessem őt, de arra már nem voltam képes, hogy ne érintsem. Ezért is csúszott lassan simítva a kezem a testén lágyan fel és le.. mintha magamat is meg tudnám nyugtatni, hogy még itt volt, nem ment el még és nem hagyta el a kisfiát végleg, hogy Kolumbiáig meneküljön.

+16

Mindenkiért felelősséget kell vállalnunk, akit szeretünk? Annyiszor fordult már meg a fejemben, hogy szinte kiverni sem tudom onnan. Mallorie halála ráébresztett arra, hogy bármennyire is segíteni akarok valakin, nem tudok. Az igyekezet kevés, a türelem kevés. Szerettem őt és jobb életet szántam neki, de nem fogadta el. Egy drogfüggő anya mellett felnőni pontosan ilyen tehetetlen érzés volt. Hiányoltam az anyámat, és nem kaptam meg a törődést tőle. Tanulhattam verset a kedvéért az óvodában vagy csinálhattam neki szép rajzokat a születésnapjára akkor sem voltam elegendő. A sivár elutasítás aztán megkeményíti a szívet és megtanulsz a figyelem nélkül élni. Inkább mondanám, hogy abban a hitben léteztem, hogy nem éhezem a gondoskodást, de akkor hazudnék. Az öcsémen is látszott a hiánya, de rajtam másképpen ütközött ki. Kerültem a kötődést és amikor először megnyíltam egy nőnek akkor csalódnom kellett. Komoly elhatározásomba tellett, hogy felbontsam a jegyességet és lefújjam az esküvőt Rachel félrelépése után. A szerelem nyomorba döntött és még akkor is bizakodtam, hogy rosszul láttam a történteket, amikor egyértelmű volt az evidencia. A bizalom törékeny illúzió és nekem sérült ez a kapocs már gyerekként. Innen elindulni és úgy tenni, mintha ez valami természetes dolog lenne a világon fura volt. Akkor éreztem biztonságban magamat, ha tudatában voltam bizonyos információknak, amiket felhasználhattam a másik ellen. Kellett valami kapaszkodó, hogyha belém marnak, akkor vissza tudjam adni. A hitvallásom is erre épült fel és immár erre alapozom az üzleti kapcsolataimat is. Nem eresztem ki a kezeim közül az irányítást, mert ha megengedhetek hasonló luxust, akkor az életemet is ezüsttálcán kínálhatnám fel az ellenségeimnek. A gyengeségeimet nem reklámozom, de mostanság sokkal többször bukkan fel a türelmetlenségemben, a hangulatváltozásomban. Mallorie halálával egy kis lyuk képződött a semmi közepén és beszippantott az örvény magába. A munkámat félre kellett tennem, hogy létezni tudjak, az apámat többször látogattam meg, mint szokás lett volna. Eltértem az eredeti napirendemtől és ez bosszantott. Vissza akartam bújni a régi Jude bőrébe, hogy ne kelljen éreznem a hiányt és az elveszettséget. A mai látogatás a lovardában is hasonló mederben folyik. A felszínen tartom a megszokott énemet, de amint az események eltérnek a szájízemtől máris robbanok. A lovaimmal ne éljenek vissza és ne arra menjen ki a játék, hogy mennyi pénzt kell beáldoznom, hogy jobban legyenek. Cora igenis álljon készen, ha azt mondom neki, mert én fizetek ezért a nyamvadt helyért. A felszín alatt kúszik az agresszióm és olykor megmutatja a létezését, de csak finoman. Félek, ha nem uralom, akkor pusztítani fogok. Közel állok hozzá minden áldott másodpercben amíg kettesben nem maradok a terapeutával. Cora minden egyben, ami idegesít és vonz is. Kimondja az érzéseit, ha kérdezik, ha nem és folyton bocsánatot kér, mintha útban lenne. Kiigazodni rajta képtelenség és annyi oldalát láttam már, hogy kezdek begolyózni. A vadóc Cora is elő tud bújni, ha hívják, de nagy általánosságban a megtestesült jóság. A háttérbe húzódva hallgatta végig, hogy miket veszekedtem a főnökével, majd ő jött utánam, hogy csillapítsa a vihar erejét. Nem tölthette be a villámhárító szerepét és nem vállalhatta más hülyesége helyett a felelősséget. Brian Howard a ludas és nem ő. Könnyebb lett volna hibáztatni a nőt, de lássuk be, hogy a légynek se tud ártani. Chang már értem, hogy mit látott benne. A szerénység izgatta, elvégre gyerekekre izgult fel. Cora lehetett volna Terézanya is, és mellé még szép is volt. Kevés nőről mondtam volna ki hangosan, hogy az. A legtöbben agyonsminkelt, szilikon testrészekkel szaladgáltak a nagyvilágban. Még Rachel is megcsináltatta a melleit, mert nem volt elégedett velük. A művel nem lenne bajom, de nagyon ritkaságba számba ment az, ha valaki smink nélkül is sugárzott. Az utóbbi kategóriába soroltam volna a terapeutát. Nem hivalkodó, talán tisztában sincs a hatalmával, amit a férfiak fölött gyakorolhatna…talán ha tudná már ki is veszne belőle a természetesség. Kedveltem is őt az esze miatt, vonzódtam hozzá, de valljuk be egyikünk sem tett jó, ha sokáig voltunk a másik közelében. Michael érkezése aztán felülírja a búcsú perceit és Beth kávézójában kötünk ki, ami a lovarda egyik kedvenc találkozó pontja. A keresztkérdéseket hárítom az elején, de Michael kitartó motoros és ismer már annyira, hogy idő kérdése a megolvasztásom. Figyelnék is a közös beszélgetésre, ha a kisasszony ne vonná el a figyelmemet róla. A kezem csak óvatosan csúszott a térdére és aztán a két combja közé. A visszakozás nem állt volna jól neki, de szórakoztatott, hogy mennyire egyszerű zavarba hoznom. A tortaevést aztán kimaxolja és piedesztálra emeli az édességet. Nem igazán van kedvem hozzá, de azt a játékot szívesen folytatnám, amit az asztal alatt műveltünk az előbb. A menekülését egy sóhajjal nyugtázom és beszélgetésbe bonyolódom Michael. Pandora megint szóba kerül és a bajom is, amiért kiakadtam. Sokan megkérdőjeleznék a döntésemet Corát illetően, de én láttam azt, amit mások nem. Érzékem volt a tehetségek felfedéséhez és tudom, hogy remekül ért az állatokhoz. Nem mindenki nyitott rájuk, de ő igen és ezért is akarom mindenáron a kis csikó mellé. Michael osztozik a véleményemben, de aztán elég egyetlen pillantás a pult felé és beadom a derekamat. Sürgetően állok fel és bocsánatot kérek a partneremtől is, de aztán nekilódulok a témának, mert pontot akarok tenni a végére. Megragadom a nő kezét és Beth érdeklődése után a női mosdó felé terelem őt. Belököm az ajtót és nekipréselem a felületének. A számonkérés gyors és velős, de megint ezek az őzike szemek.
- Ne nézz úgy rám, mintha nem tudnád, hogy miről van szó. – sóhajtok fel és utána egyből az ajkait fixírozom.
- Igazán? És az, hogy tetszik, ha kemény leszek tőle? – tolom neki egy kicsit a csípőmet, hogy érezze mire képes azzal az „ártatlan” cselekedetével. Az ujja az alsó szirmomon kalandozik át és fel is morranok.
- Ugye nem akarsz rosszat magadnak? – mélyül el a hangom, de aztán emlékeztet a kézmosásra és átbújva a kezem alatt oda is megy. Fél pillanatos szünetet engedélyezek a testemnek és kifújom a bent tartott levegőt. Várok a felszólításra és csak akkor fordulok meg, amikor a nedves szót keveri összes a vizessel. Szótlanul állok mögé és a csípőjét cirógatva nyúlok át a hóna alatt a kezéért.
- Vizes…. – ismétlem meg a vízsugár alá terelve a karját miközben a csípőmmel elég szorosan simulok hozzá a tomporának.
- Hogy tanítottak kezet mosni az óvodában? – kérdezek rá enyhén oldalra döntve a fejemet és beleszippantva a haja illatába. Mennyei lenne nekiesni, de én sem most kezdtem a játszmázást.
- Ühm…hiányzik a hab… - suttogok bele a fülébe és egy leheletnyi csókkal hintem meg a cimpáját. - …meg a szappan. Tiszta akarsz lenni, nem? – kérdezek vissza és kicsit lökök rajta hátulról.

Nem zavarna annyira a helyzet, ha nem kellene minden esetben bocsánatot kérnem és Brian szavai miatt szabadkoznom, szinte bárki előtt, ha megszólal a főnököm. Ha csak lehetett, igyekeztem a lehető legkevesebb időt a társaságában tölteni és nem amiatt, mert emberként ne tudtam volna elviselni, de ő nem olyan volt, mint mi. A lovarda lélegzett, élt és azért dolgoztunk, hogy a lehető legjobb ellátásban részesítsük a lovainkat, a betérő vendégeket és ügyfeleket pedig a lehető legjobb színvonalon kiszolgáljuk. Brian nem a lovakhoz értett, hanem az üzlethez - bár Jude szavaiból ítélve a kettejük viszonya aligha mondható professzionálisnak és már-már úgy éreztem, hogy muszáj vagyok Jude elé lépve eloltani a tüzet, hogy nehogy robbanjon, hogy az indulatait ne a férfin vezesse le. Tudtam azt is Brianről, hogy csak azon ügyfelek és partnerek felé volt nyájas és ért messzire el a nyelve, akik kellő tőkealappal rendelkeztek ahhoz, hogy minél többet leakasszon róluk ügyes-bajos indítékokkal előhozakodva. A legtöbben engedtek neki, mert kifelé a lovardában dolgozókról kedves és tiszteletteljes megnyilatkozásai voltak, egészen addig, ameddig a partner köztünk járt. Nem kellett volna tartanom attól, hogy elveszíteném a munkámat bármelyik pillanatban, de olyan világban élünk, ahol nem az elhivatottság ér a legtöbbet, hanem az, ki mennyi profitot képes termelni. Megértettem az ügyvéd szavait, tudtam, hogy az én világlátásom merőben más, mint az övé, mégsem tudtam az ő képére formálódni, s hogy őszinte legyek, talán ez is váltotta ki a köztünk kialakult zavaros, zagyva kapcsolatot. S ezért is inkább tartottam Jude szavaitól, mert egyértelmű volt, hogy az ő véleménye sok esetben megmásíthatatlan, s olyan konok, makacs férfit, mint ő, nem hordott még egyet hátán a Föld. Sokszor kergetett ezzel az őrületbe és még több alkalommal adtam fel a hiábavaló harcomat a meggyőzésemről, mert tudtam, hogy úgyis szándékomban állt behódolni neki. Kettőnk közül ő volt a határozottabb, agresszívabb fél, az a férfi, akiben mégis mindennek ellenére megbíztam olyannyira, hogy tudjam, nem tudna bántani.. legalábbis fizikai értelemben véve. Nem voltam hajlandó hinni a belőle olykor előtörő agresszív megnyilvánulásokban, s leginkább azért, mert szemtanúja voltam annak, ahogy megtört előttem. Ahogy egyes pillanatokban lehullt a végtelennek hitt magabiztosság leple és a védtelen férfi leképezésével találtam magam szembe. Minden egyes pillanatban más volt, minden lélegzetvétellel valami mást mutatott, miközben végig önmaga maradt.
Ezen gondolatfoszlányok villództak az elmémben, mialatt igyekeztem megőrizni a nyugalmam a kínzó játéka közben és nem teljesen átengedni magam a tiltott gyümölcs szindrómának. Nem felsóhajtani halkan, amikor az érintése végigkarcolta az ellene aligha létező ellenállásomat, miközben a kezdeti izgatottságomat próbáltam elnyomni a sütimajszolással, hasztalanul. Megmerevedtem egyetlen kósza pillanatra Jude újból nekem szegezett kérdéseimre és ha ketten lettünk volna, minden bizonnyal a szokásos elpirulásom és a mellette érzett tartós zavarom megjelent volna, de most, Michael társaságában csak feszélyezetten a helyzettől, hogy bármikor lebukhat - miattam. Hogy bármikor előcsalhat nem a beszélgetéshez illő hangokat és ez volt az az indok, amiért a kezem hirtelen érte Jude-ot és állítottam meg a mozdulatban. Kényelmetlenné vált a nadrágom, a testem mégis forrón üdvözölte őt. Ezért is tudtam csak hebegni a kérdéseire és azonnal elosontam a közeléből, ahogy lehetőségem adódott, mert félő volt, hogy másképp alakulna minden, mint amire most kényszerítve voltunk - Michael által.
Beth pultja adta a biztonságot, de én magam nem nyugodtam le. A pillantásom vissza-visszatért a férfire, még akkor is, ha igyekeztem Beth mozdulatait kifigyelni, hogy milyen precízen tette rá a lapáttal a süteményeket a tányérokra és már azon voltam, hogy a sütik által behatárolt szögeket is kiszámoljam, csak hogy ne kelljen Jude-ra pillantanom.. ezt viszont eltévesztettem akkor, amikor a tejszínhabbal szerencsétlenkedve tüntettem el a nyomokat. Esküszöm, hogy nem szándékosan akartam a pengeélen táncolni, távolinak tűnő hangokat és szavakat hallva meg az asztal felől. Feltűnt, hogy megint a nevem csengése hangzott el, de ahhoz túlságosan zabolázatlanná váltam, hogy oda is tudjak koncentrálni, amit hallanom kellett volna. Távol voltam.. és nem is akartam addig visszaülni Jude mellé, ameddig le nem nyugszom teljesen. A két tejszínhab fújás közben a fenekemre csúszott a kézfejem, felhúztam a nadrágomat is újból és még pár kortynyi vizet eltűntettem, miközben Beth arról beszélt, hogy milyen ötletei vannak új sütik kipróbálására, de azt nem ide, hanem itthoni környezetben kivitelezné.
- Átjössz majd valamikor? Kihagytad a házavatómat - nézett rám szélesen vigyorogva, csak hogy a pillantásom a felém meginduló ügyvédre csússzon, ujjammal a számban.
- Ühm.. igen. Vagyis.. mikor lenne neked jó? Csak mert... sütit nagyon jól tudok kóstolni. Tudod, szeretem kinyalni a... - haraptam el mondatot is a férfi megjelenésével a színen. A mondandóm egy részét  biztosan hallhatta és már ez elég volt ahhoz, hogy a pír lassan kússzon fel a nyakamon, egészen addig, ameddig a karomért és intézte felém az ukázt, mit is kellene tennem. Le akartam nyalni az ujjamról a maradék habot pedig, de megilletődve pislantottam el a sütik felé, amikor kihagytak a kérdés-feleletből. Én is meg tudtam volna mondani, merre vannak a mosdók. Lebiggyesztett ajkakkal követtem az ügyvédet, de Mr. Stone felé nem mertem elpillantani, mert még magamnak is fura látványt nyújtottunk és nem akartam volna látni az ő arckifejezését aközben, hogy Mr. Cowen elrabolt a Kensingtonban oda, ahova neki nem is lehetett volna bejárása. A pillantásom menet közben Jude arcélére és nyakának ívére vándorolt, ezért is ért meglepetésként, amikor a hátam az ajtó lapján nyekkent, megint a kemény felület és a férfi forró teste közé ékelődve. Alig mertem lélegezni, mégis elkövettem azt a hibát, hogy egy mély levegővétellel préseltem tele oxigénnel a tüdőmet. A szembesítésre és a kérdőre vonásra felpillantottam a tengerszínű szemekbe, amik haragos kéken vizslattak most. A nyelvem végigfutott a számon sürgetően. Választ kerestem a kérdéseire a tudatomban.
- Nem értem, miről beszélsz - erőtlenül suttogva gurultak le ajkaimon a szavak. - Csak megkívántam a tejszínhabot. Olyan rossz az? - ahelyett, hogy közel hajoltam volna hozzá, jelentőségteljesen magunk közé emeltem a kezemet, az ujjamra fújt tejszínhab maradékát is felmutatva neki, csak hogy a nyelvem eltüntethesse azt az egyetlen fehér apró pamacsot, ami már ragadóssá varázsolta az ujjam, de a szemeim Jude arcának vonásait követték. - Azt mondtad, hogy meg kell mosnom a kezem.. Szeretnél benne segíteni is talán? - ha hagyta, akkor az ujjam a férfi száján csúszott végig, de csak annyira, hogy én is érezzem őt egy kicsit. Kettőnk közül ő volt az, aki az előbb kísérletezett rajtam. Ha hagyta, hogy kibújjak a szorításából, akkor a karja alatt átbújva hagytam magára, hogy megengedjem a vizet, de azzal nem akartam foglalkozni, hogy minden porcikámban mást akartam lenni. Nem akartam engedni annak az őrült tervemnek, hogy lerohanjam őt. Két héttel ezelőtt azt hittem, hogy a döntés, amit meghozott, végleges. Felzaklatott az érintése. - Jössz akkor? - kiszáradt torokkal pakoltam a kezeimet a víz alá, hogy felkészüljek a férfire. Mármint a kézmosásra. - Szerintem már elég nedves... - a kezem biztosan. - ... vizes - javítottam ki magam gyorsan, apró, zavart mosollyal, hogy talán lebuktam. A fene vigye el!

+16

Meggyőződésem, hogy az érzelmek csak összekuszálnak mindent és a társalgást is túlértékelik a mai világban. Én abban hittem, ha az emberek cselekedtek és nem beszéltek. A sok elcsépelt ígéret és félbehagyott mondat okozta nem egyszer a kapcsolatok végét. Csúnya dolgokra volt képes, ha valaki hitt nekik. Szédíthettem volna a többieket a lovardában, hogy maradok és a fenyegetésem csak üres veszély, de én soha nem beszéltem mellé. Kezdett elegem lenni Brian Howard elviselhetetlen magatartásából. A lovak a legjobbat érdemelték és tudtam azt is nagyon jól, hogy Felix nem végezne fél munkát velük, de akkor sem voltam hajlandó tovább jártatni a számat, ha megint az anyagiak kerültek terítékre. Bíztam a számokban és szigorúan nyomon is követtem a költségvetésemet, pont ezért húzott fel annyira a málészájú elszólása. Gondolja, hogy nem tudok szolgáltatni még alkalmazottakat? Rosszabbul fog járni, ha elveszít, mint ügyfelet és nem arra figyel, amit kértem tőle. Cora jelenléte csak felbőszítette az amúgy sem nyugodt idegrendszeremet, de más értelemben. Két hete nem beszélgettem vele és nem is kerestem. Mallorie halálával le kellett tisztáznom, hogy mit is akarok a jövőmtől és úgy tűnik, hogy a gyászon még nem jutottam túl, sőt még fel sem dolgoztam, hogy meghalt. Egyedülálló apukát csinált belőlem, ami alapvetően nem lett volna rossz, de soha életemben nem gyakoroltam előtte ezt a szerepet és abban se voltam biztos, hogy jó lennék benne. Két héten át többször is bent jártam a fiamnál, de nem éreztem a kötődést és arra se szántam rá magamat, hogy megfogjam őt. Túlságosan kicsi volt és törékeny a hatalmas kezeimhez képest. Egy-két nővér már bepróbálkozott, de ők is értettek a határozott nemből. Nem kérdezték meg, hogy örökbe akarom-e adni, mindenki úgy kezelt, mint az édesapját…csak én nem éreztem annak magamat. Mivel járna egy éjszakai pelenkacsere vagy etetés? Nem is vásároltam neki otthonra semmit, messzire el akartam kerülni azt a nyavalyás lakást, mert minden tárgy az anyjára emlékeztetett. A temetés a nyakamon volt egy kissé se kellemes utazással egybekötve. A tetejébe apa állapota is romlásnak indult és akkor nem beszéltem a két testvéremről. Mi a fene jöhet még? A parkolóban lévő csevejünk nem nyúlik hosszúra a nővel és egy picit talán örülök is annak, hogy nem mentünk bele a részletekbe. Az érzésekről nem óhajtottam nyilatkozni és nem is szerettem volna a szájából hallani, hogy nekem is szükségem van valakire. A régi énemet szerettem volna visszakapni, de úgy tűnt, hogy Jude Cowen szabadságra ment és nem szándékozott visszajönni a fejembe és a lelkembe. Roncsként könyveltem el a személyemet, de Cora szemében mindig csodálatot láttam, még akkor is, ha megbántottam őt. Nem tudtam olykor hol a határ és a Felix-es kérdéssel is a lelkébe gázoltam,  de megsiratni nem állt szándékomban. Michael a legjobbkor érkezik, csak fura, hogy éppen ide. Mit keres a lovardában? Megkérdezni nem marad időnk, mert azonnal engem vesz górcső alá és a nyomunkban van a bajaim forrása is. A teás meginvitálásra húznám a fogamat, de tisztelem annyira a férfit, hogy ne hagyjam ki a meghívást. A benti légkör sokkal kellemesebb, mint a kinti időjárás és a felszolgáló hölgy is érdeklődően mér fel. Az egyik üres bokszban foglalunk helyet és van akkora szerencsém, hogy a terapeuta mellé kerüljek. A kezemmel a háta mögött nyúlok el, a másikkal meg az asztal alatt indítok ellene támadást. Az ostromlás a véremben van és annyira adja magát a helyzet. Cora fészkelődésbe kezd és a kezemet is képes satuba fogni…ha rajta múlik, de én sem most kezdtem a szakmát. Michael okos, de nem annyira, hogy a kis színjátékunk részesévé váljon, éppen ellenkezőleg…fent tartja a figyelmet. A whiskey nem éppen délelőtti rendelés, de nem igazán rajongok a teáért és lássuk be nincs is ereje annak az italnak. A pillantásom a velem szemben lévő férfit vizslatja mialatt egy izgalmas ujjas játékkal szórakoztatom a mellettem ülőt. A combján időzöm percekig mikor sikerül a pincérnőnek a rendelésünket is kihoznia. Cora tortát választott, amire csak egy mosoly ül ki az ajkaimra. Éhes lenne? Teszünk akkor róla, hogy ez még nagyobbá váljon, hogy szinte másra se tudjon koncentrálni. Az ujjaimmal egyre beljebb merészkedem és már szinte az ölét simogatom. Egyáltalán nem merev és a hatás is magáért beszél. Mi lenne, ha benyúlnék….ó hangosan rá is kérdezek, hogy mennyire ízlik neki az édesség? Biztosan mindketten ugyanarra gondolunk, nemde? A pillantásom az idősebb férfira siklik, aki Bethnek csapja a szelet és néha belekortyol a teájába is. Igazi úriember, én meg ezen időtartam alatt kisebb lavinát indítok el Corában.
- Tökéletes…mármint? – nézek rá kérdőn. – Selymes vagy túl lágy? – érdeklődöm naivan, de persze belül jól szórakozom rajta. Már érzem, hogy célt érhetek, de akkor rám mar. A csuklómba mélyeszti a körmeit és nem tudom, hogy mire készül.
- Hát…én… - nincs időm reagálni arra, hogy nem kérek süteményt, mert felpattan mellőlem és kimenti a hátsóját. Hosszan nézek utána és lassan eresztem ki a bent tartott levegőt. Merevedésem lesz, ha még egyszer a fenekét kell látnom premierből. Kissé észhez kell térnem, hogy folytatni tudjam a beszélgetést Michael-el.
- Kellemetlen, ha intézkedni kell, de még idejében kell kigyomlálni a területet, mielőtt növekedésnek indul a kártevő. – valamiért az a pöcs Howard jut eszembe, de sokan elégedettek volna. Mi van, ha kenőpénzt is elfogadott valakitől? A pult felé sandítok és akkor szúrom ki Corát, ahogyan az ujjával és a tejszínhabbal szenved.
- Tessék? – nézek Michael-re és megrázom a fejemet, aztán inkább feljebb ülök a bokszban.
- Ismerhetnél már annyira, hogy nem véletlenül választottam őt. Cora Fraser nem mer lépni, de kiváló tréner lenne, mert nemcsak a pénzt látja az állatokban. Rachel például jobb befektető lenne, mint tréner. – sóhajtok egyet és felhörpintem a whiskey-met.
- Több ízben figyeltem meg őt…tudod remekül szót ért a lovakkal, olyan energia árad belőle, ami lenyugtatja az állatokat. Pandorának egy ilyen emberre van szüksége, akiben bízhat. Tudod mennyire nagyra értékelem az állatok és az emberek közötti bizalmat, ha ez nincs meg, akkor az a ló soha nem lesz nyertes. – hangsúlyozom ki a végét és mind a ketten a pult felé tekintünk.
- Ebben igazad van Jude, de te kevés döntést bízol az érzelmekre vagy nevezzük intuíciónak? – vigyorodik el az öreg.
- Legyen bármelyik, akkor is igazam lesz. – mosolyodom el én is, aztán Cora tejszínhabos ujja már kiveri nálam is a biztosítékot.
- Egy pillanat Michael. – pattanok fel és egyenesen a pulthoz sétálok.
- Szerintem meg kellene mosnod a kezedet. – tűz villan meg a kékjeimben, ahogyan megragadom a kezét és Beth felé fordulok.
- Merre vannak a mosdók? – érdeklődöm mire a folyosóra bök.
- A második ajtó lesz. – hebegi el, aztán megfogom erősen és afelé terelem a kisasszonyt is. Nem zavar éppenséggel a női felirat, belököm az ajtót és ha már mind a ketten bent vagyunk, akkor az ajtó tokjának szorítom a csípőmmel és a feje mellett támaszkodom meg a két karommal.
- Mit csinálsz? A tűzzel játszol Cora…így büntetsz? – pillantok a szirmaira aztán meg a nyaka peremére.

+16

Az utóbbi időszakban sokkal több feszültség torlódott fel az életemben, mint amire valójában vágytam volna, s ami nem esett igazán jól a testemnek, az elmémnek sem. Az a bizonyos hullámvasút mindeddig parkolópályára került, egészen azóta, hogy a Nickel való szakításomat igyekeztem kiheverni. Szerettem volna a hivatásomba menekülni, egy olyan biztonságos környezetben létezni, ahol nem akartam állandóan elsírni magam, ahol a gondolataimat nem kötötte más le, hanem totálisan a munkámra koncentrálhattam volna. Ezzel szemben úgy éreztem, hogy nem csak száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem, hanem már abban is bizonytalanná válhattam, hogy egyáltalán megtarthatom-e a munkámat. Az utóbbi két hét pedig bőven elég volt arra, hogy esténként a lakásomban kialakított olvasósarokban a könyvek helyett az ablakon kifelé bámulva próbáljak arra rájönni, hol és miként ronthattam el mindent. Nem okoztak felhőtlen örömet a lovak.. nem nyugodtam le teljesen akkor sem, amikor a gyerekekkel voltak a foglalkozásaim és nem segített Hattie nyaggató kérdése sem a hogylétemről. Két hete megpróbáltam úgy mozogni a lakásban, hogy a lehető legkevesebb alkalommal fussak vele össze és nem azért kerültem, mert ne lettünk volna jóban. A lány a vesémbe látott és olyan kérdéseket tett volna fel, amire még nem voltam felkészülve.
A mai fenyegetések sem tettek jót, az amúgy is zabolátlanná váló gondolataim szinte már-már fejfájássá duzzadtak, s mégis megpróbáltam menteni a még menthetőt... aki történetesen Jude Cowen volt. Az az ember, akinek a léte igen is számított Brian Howard elfuserált világában és akit többre értékelt, mint a még mindig felé is hűséges munkatársakat, akiknek a lovak, a lovarda működése volt az elsődleges tervük. Akik elnéztek Briannek sok mindent, mert nem az ember létezett nekik, hanem maga a lovarda lépett elő a fontossági sorrendben a dobogó legfelső fokára. Emiatt volt még mindig itt Felix. A lovarda miatt nem adtam még fel az ittlétem, s adolgozók, a kis betegeim miatt éreztem úgy, hogy rám itt szükség van. De leginkább nekem volt minderre szükségem. Michael jelenléte jólesően hatott rám. Az a fajta ember volt, akinek a nyugodt hangja, a megfontolt bölcsessége elsimította a zaklatottságom és ehhez nem kellett mást tennie, csak az eddig már látott gyapjú kalapjában jelen lennie, amit nem az asztalra, hanem a mellette még üresen álló székre pakolt, miközben Bethnek visszafogottan, úriember módjára csapta a szelet. Hogy tudatosan tette-e mindezt? Nem hinném, de mint kívülálló, szórakoztató látvány volt. S ez legalább elterelte azt a tényt egy kicsit a gondolataimban, hogy Jude mellém telepedett.
Pofátlanul átugrotta a határaimat már csak annyival is, hogy a tenyere a combomra csúszott azok után, hogy két hete ő küldött el és zárt le mindent kettőnk közt. Azok után, hogy ma ugyancsak kisétált volna újra az életemből, ha nem futok utána. S mintha minden teljesen természetes lenne, mintha ennek így kellett volna lennie, a keze, a bőrömre feszülő érintése felkorbácsolta a magamra erőltetett nyugalmat, s valahogy már nem tudtam mérges lenni rá, csalódottnak maradni vagy válaszokat követelni tőle. Igyekeztem megőrizni a kezdeti nyugalmam, nem a kezét nézni a combomon, ahogy érintett, de elég nehezen ment az, hogy másra is odafigyeljek, amikor nyílt hadüzenetként éltem meg azt, amire vállalkozott.
Kínlódtam, s ennek ellenére válaszoltam Michael kérdéseire, miközben elém került a tortaszelet is, a kezem pedig Jude kezére csúszott, jelezve neki, hogy ne tovább, ha nem akar kínos helyzetbe kerülni miattam. De mintha nem akarta volna érteni.. mintha felhívásnak vette volna az érintésem, s ezért is nyeltem egyet.. reszketegen, izgatottan tüdőmbe préselve egy lélegzetet.
- Hmm - Mr. Stone egyetértése ennyiben nyilvánult meg. - Tápszerben egyeztetek meg?
- Csak felvetettem. De talán az lenne a legjobb megoldás, igen. Főleg most, hogy betegek mindketten - nem gondoltam jól át a helyzetem és a felismerés is kissé kicsúszott a kezemből, mert nem számoltam azzal, hogy a tortáért való küzdelmemben Jude keze rajtam marad.. vagyis.. intimebb helyre vándorolt volna. A pillanatnyi hezitálás ha előbb meg is nyugtatott, a villára markoltam akkor, amikor a nadrághoz ért az ujja. A testem akkor is reagált rá, amikor ÉN nem akartam. Azért, hogy még véletlenül se látszódjon rajtam, hogy Jude kikészített a rajtam simító ujjaival.. Hogy a combjaimat kissé összezárva szinte rabul ejtettem az ujjait.. hogy a fenekemet egy picit hátrébb csúsztattam a padon, mind arra reagált, amit az ügyvéd művelt velem, miközben sokkal érdekesebb volt a sajttorta, mint kellett volna. Hogy a falatoknál szusszanó hangomba rejtsem el azt az érzést, amit nem a sütemény váltott ki belőlem, hanem a mellettem ülő. Pofátlan, aljas húzás volt.. amit élveztem. Kétségkívül. Mérgesnek kellene rá lennem, amit tetézett a sütit érintő kérdésével. Hallatlan.
- Ühmmm.. - nyeltem egy nagyot. - Tökéletes - suttogtam lázas pillantással az ügyvédre nézve, hogy a balommal úgy tűnjön, mintha a combomért nyúltam volna. Határozottan Jude csuklójára martam rá, csak azt nem tudtam, hogy azért, hogy elhúzzam, vagy azért, hogy ott tartsam, engem simítva. A fenébe is már! A villa helyett a teáért nyúlva kortyoltam úgy bele az italba, mintha a Niagarát akarnám kiinni, s miközben Jude Mr. Stone felől érdeklődött, kínzó lassúsággal elhúztam az ölemből Jude kezét. - Annyira.. jó.. hogy hozok Önnek is, Mr. Cowen. Meg kell.. kóstolnia! - biztosan a sütire értettem? Beharaptam az alsó ajkam, ahogy Jude irányába elnéztem, és mielőtt ellenkezhetett volna, kissurantam mellőle, a saját combomon végighúzva a mandulaívű körmeimet is egy sóhaj kíséretében. - Ön kér esetleg, Mr Stone? - érdeklődtem, mire rám nézett. Én akkor Jude-ra lestem futva.
- Igen! Ha ennyire dicséri, nem tudok nemet mondani - szórakozott vigyorral válaszolt. Meggondolatlanul nyúltam a farmerom derekához, hogy feljebb húzzam azt a fenekemen. Egy mosollyal fordultam el, hogy Beth mellé siessek, be a pultba is, nem érdekelt, hogy nem lehettem volna ott.
- Üzleti úton vagyok, Jude - nézett vissza az ügyvédre. elkényelmesedve nézte a vele szemben helyet foglalót, miközben én kikaptam egy mentes vizet a hűtőből és nagy kortyokban tüntettem el a folyadékot. Beth addig a két porcelánt készítette ki, szalvétával, hogy mértani pontossággal a torta is rá kerüljön a tényérra. - Van részesedésem egy kisebb cégnél, ahol nem én vagyok az arc, de a döntéseket megbeszéljük, olyan stratégiát választva, hogy az jövedelmező legyen mindenki számára. Problémák adódtak az egyik munkatárssal és szeretnék utánajárni a tulajdonos társaimmal az ügynek és ha kell, akkor változásokat eszközölni. Sosem jó az, ha valami belülről rothad - adott hosszabb választ a neki feltett kérdésre, úgy nézve Jude-ra, mintha azon gondolkodna, bízhat-e benne. - Ahelyett, hogy egy szakavatott trénert kerestél volna a lovadhoz, egy terapeutát választottál. Bukhatsz is rajta, elég sokat, még ha a szüleinek nagy is a híre a világunkban - jegyezte meg mintegy mellékesen, és ha nem is kérdezett rá, Jude indokaira volt kíváncsi.
Beth a pult mögött felkuncogott, ahogy elnézett az asztal felé, de nem azért, mert bármit is megosztottam volna arról, hogy Jude érintett, vagy hogy mit váltott ki belőlem az, inkább azért nevetett fel csilingelő hangon, mert képes voltam az ujjamra nyomni egy adag tejszínhabot.. amivel persze sikerült szétfröccsentenem a cukros habot, de csak azután, hogy Beth művészies halmot rajzolt a sütikre azzal.
- Cora... - a férfiak csak ezt hallhatták a nevetés közepén, mire elpirulva pillantottam Bethre, aztán Jude-ék felé, észre sem véve azt, hogy még mindig az ügyvédet lestem akkor, amikor az ujjamról lenyaltam a habot. - Elviszed őket? - kérdezte tőlem a lány, mire bólogattam. De még egy pici habra szükségem volt., ezért is nyomtam még egy rövid fehér csíkot az ujjamra a habból.
- Lemosom majd a kezem, mielőtt összefogdosom őket - fojtott volt a hangom, mielőtt a nyelvem végigcsúszott volna az ujjamon, eltüntetve a habot.

+16

Michael Strom és én már egy jó ideje munkakapcsolatban álltunk, de néha előfordult az is, hogy megosztottam a magánéletem fordulatait vele. Mallorie a családon belüli titok volt, róla egyáltalán nem tettem említést, mert féltettem és birtokolni akartam őt. Más dolgokban viszont szívesen egyeztettem az öreggel és néha már túlságosan azt éreztem, hogy a lelkembe lát. Nem tett megrovást semmiért, megesett, hogy kifejtette a véleményét, de sosem törekedett rá, hogy megváltoztassa a véleményemet. Rendkívüli ritkaságnak számított az ismeretségi köreimben, hogy valakire ennyire felnézzek. Az apám biztosan jóban lett volna vele, ha ismerik egymást. Néha nekem is jólesett, hogy nem kell a keménykezű üzletembert játszanom, de mégsem léptem át a bizalmi kör határait. Tudtam, hogy Michael a tisztességes körökben játszik és nekem sok esetben a kezem már ezen túlnyúlt. Kár lenne tagadni, hogy megvoltak a magam kapcsolatai, de ha két oldalra kellett volna állítanom a mérleget, akkor Vlagyimir lett volna a rossz oldal képviselője, Michael meg a jóé. A lovakkal nagyszerűen bánt, ő maga is képviselt nem is egyet, a tulajdonában legalább nyolc volt és nem beszéltem a nemzetközi versenyeken betöltött szerepéről. Ezen kör minden résztvevője ismerte őt, ahogyan Cora apukáját is. Szerencsére már találkoztam vele élőben, mielőtt a lányával ennyire szorosra húztam volna a nemlétező kapcsot, de William kicsit más személyiség volt, mint Michael. Saját ranch-ot üzemeltetni nem könnyű és egyfajta életforma is, amit irigyeltem. Szerettem a városban lakni és ügyvédként tevékenykedni, de a vidéki életnek is megvoltak a sajátosságai. A friss levegő, a kevés ember és nem utolsó sorban az állatok szeretete. Rachelnek a családja inkább pénzforrásként tekintett a patásokra, ezzel most nem azt mondom, hogy a tréner szívtelen dög lett volna, mert ő is szerette a lovakat, de másképpen állt hozzá a família is. A befektetések és az anyagi jólét zálogaként tartottak ennyi négylábút, természetes volt Rachelnek, hogy ebben helyezkedjen el. A szülei piszok arrogánsak voltak, de engem kedveltek. A lányuknak jobb jelöltet el sem tudtak volna képzelni, kár, hogy a lányukat nem látták ennyire objektíven és tisztán, mint én. A megcsalásról megvolt a véleményem és nem is igazán tértem el tőle. Mára csak élesebb határokat húztam és az érzelmi alapoknak is adtam egyfajta jelentőséget. Nem ott kezdődik egy kapcsolat vége, ha egy férfi vagy egy nő más ágyában köt ki. Szerintem az már mindennek a végét jelenti és erre csak mostanság döbbentem rá. A szex önmagában egy ösztön kielégítése, ami egy szinten megbocsátható lenne, de Rachel a legjobb barátommal feküdt le és azt vallotta akkoriban, hogy szerelmes lett Bastien-be. Meg tudtam volna tépni őt, de még időben mondtuk le az esküvőt, mert ha ez utána derül ki, már nem vagyok benne biztos, hogy elváltam volna. A papírok éles határt képeznek…mondhatnak engem szemétnek is, de ha már anyagilag is egy kasszán vagyunk, ott sok minden más is a tét. A vagyonomon nem szeretnék osztozkodni valami libával, aki csak végig arra hajtott, hogy több legyen neki. A mostani valómmal házassági szerződést íratnék, mert ezzel levédhetem saját magamat is. Nem gazdag családból származom, a szüleim kőkeményen…vagyis apám kőkeményen dolgozott értünk. A semmiből építettem fel a birodalmamat, a kapcsolataimat. Racheltől azért nem váltam volna el, mert nekem is voltak érdekeim a szerelmen kívül is. Lássuk be, de egy gazdag család sarja és ha már innen nézem a képletet, jó partinak számított. A lovardájuk szépen fejelt, forgathattam volna a vagyont. A múlton nem tudunk változtatni és sokkal jobb ez így, ahogy alakult. Megint a fejemben eltérek a tárgytól és nem a lovarda kávézója felé tartok, hanem a múltbéli döntéseimen rágódom. Michael felbukkanása tehet róla, de aztán észre is veszem, hogy a kezdeti dühöm kezd lankadni. Brian Howard valahol a hátunk mögött kullog, mi meg kérdések kereszttüzében vértezzük fel magunkat. Meglep, hogy Cora apja az Államokba jön, mert semmilyen nagyobb lovas eseményről nem tudok, de lehet üzlet is az indítékban. Feltárom a lánya előtt, hogy már találkoztam a szülőjével, de aztán a kínai kerül terítékre. A gyomromat is megforgatja az információ, hogy a városban van. A tudtára adtam, hogy nem fog jól járni, ha még egyszer keresztbe tesz nekem. A késelés már magában egy támadás volt, amiben, ha nem is volt benne a keze, de ebben nem lehettem biztos…még az ő birtokán történt az ominózus tragédia. Pár hét eltelt azóta és meg is nyugodtam, mert Sebastian-nak sem volt pofája felkeresni, jeleztem felé, hogy nem marad annyiban a kis ajándéka. Mindenesetre a teás beszélgetés kissé lenyugtatja az idegrendszeremet is. Beth a rögtönzött pincérnőnk és az arcáról sugárzó jókedv. Nem tudok benne osztozkodni, de kedvesen reagálok a megbámulásra is. A kezem Cora mögé siklik, ha már ezt a fantasztikus helyet kaptuk meg. Michael ostromolja a nőket, még szerintem nem volt olyan szituáció, ahol kihagyta volna a flörtölést. Megértettem a gesztusait, kifejezetten a tipikus angol úriember kategóriába esett és már nagyon régóta volt özvegy. A nagy szerelem egy lovas balesetből keletkezett, és ott is ért véget. Nem faggattam róla, hogy újra nősülne-e, mert ha ilyen szándéka lenne akkor beavatna. A rendelések leadása közepette a testem és az elmém két külön síkon mozognak. A kezemet az asztal alá süllyesztem és megtalálom vele az aprócska combot. Eleinte csak rásimítom a tenyeremet, aztán végül Mich kérdései hallatán néha bele is marok. Érzékelem a nőből kiváltott változást. A fenekemet közelebb húzom, ő meg a párnával fedi el a bűnös érintést. Megmosolyognám most, de csak bólogatok és a változásokról meg a feltételeimről diskurálunk tovább. Imádtam uralni a helyzetet, de most valami más is közrejátszott. Izgatott, hogy Cora meddig hajlandó elmenni.
- Hát… - kezdenék bele, de a nő keze az enyémre simul és cirógatással felel a felhívásra. Szeretem, ha megvan benne a kettősség. Megint ott a kétkedés, hogy a jó vagy a rossz dominál benne? Mindig ennyire szende vagy tud olyan is lenni, mint a fojtogatás közben? Mi az igazság Cora Fraserről? Képes lenne kezelni az életem hullámzó változásait, ahol sok esetben nem ő szerepelne az első helyen?
- Nem tiltom el az óráktól, de Pandora az első. Serenity teje nélkül védtelen és nem szeretném, ha baja esne. – válaszolok tagoltan és kicsit felgyorsul a szívverésem is, ahogyan a kezem elcsúszik és egy egészen más területet érint a sajttorta és a whiskey megérkezésekor. Ökölbe szorul a kezem odalent, de aztán az egyik ujjamat kinyújtom és finoman cirógatom végig az ölét.
- Chang változékony Mich, de lehet rá hatni. Sajnálom, de a részleteket még veled sem oszthatom meg. Tud róla, hogy igényt tartok a kancára és a mai nap után ez már nem is kérdés. Sera nem kapta meg a megfelelő védőoltásokat, ezért a papírjai sincsenek rendben, utána kell néznem az előző állatorvosnak, aki kiállította, de sejtésem szerint hamisak. Chang sok mindenre képes, hogy másképp láttassa a valóságot. – hallgatok el és a szabad kezemmel felkapom a poharat és belenyalok a borostyánszínű italba. A nyelvemen érződik a keménység, meg azt hiszem én magam is kezdek megenyhülni. A kezem ütemesen csiklandozza a nadrágja varráspontjait.
- Finom a torta Ms. Fraser? – pillantok rá futólag és enyhén felfelé ívelő ajkakkal nyalom körbe a számat, hogy érezze nincs egyedül.
- Mich miért is jöttél a városba? – kérdezek most vissza, hogy tereljem az angol figyelmét.

Sosem szerettem úgy konfrontálódni másokkal, hogy annak huzamosabb ideig következményei legyenek. Eleinte, ameddig ismeretlen terepen mozogtam, nem ismertem ki sem a saját, sem mások határait, úgy fogalmaztam meg a felmerülő problémákat, hogy azt szelíden, a lehető legkevesebb érzelem nélküli megbeszéléssel pontot tehessünk arra a bizonyos i-re. Azzal viszont sosem tudtam azonosulni, ha a fejem felett ítélkeztek és úgy, hogy nekem beleszólásom sem volt igazából. Hazudnék, ha azt mondanám, Jude-dal gördülékeny kapcsolatom lett volna. Ritkaságszámba mentek a nyugodtabb pillanataink, amikor nem éreztem azt, hogy mindent elrontok mellette, kétballábas vagyok és ezekért szinte minden egyes alkalommal a nem tetszését is kifejezte. Aztán ott voltak azok a pillanatok, amikor azt a bizonyos felém felállított falát képes volt lejjebb engedni, s hagyni, hogy pillanatokra mögé láthassak. S talán ez volt a legnagyobb probléma, mert ezekhez  a momentumokhoz jobban kezdtem ragaszkodni és sokkal többször kerestem ezt a Jude-ot, mint azt, akinek csak a profit volt fontos és az, hogy csakis a saját malmára hajtsa a vizet önös érdekeket képviselve, ahol más munkája, élete, gondolatai mit sem számítottak neki. Felbolygatta az életemet, mióta személyesen is megismertem és annak ellenére, hogy talán vele beszéltem már a legtöbbet a munkámat/kis pácienseimet/munkatársakat leszámítva a szabadidőmben, mégsem tudtam rajta teljesen kiigazodni. Sok esetben nem tudtam azt, hogyan reagált rám, milyen lelkiállapotban volt, hogy el fog-e utasítani, vagy tudok tőle kérdezni, tudok-e vele beszélni úgy, hogy kiderítsem, szüksége volt-e segítségre anélkül, hogy azt kijelentette volna. Jude sosem kért volna sem tőlem, sem másoktól segítséget és ez nem azért van, mert a határtalan makacssság jellemezte volna csak, hanem a felnőtté válásának körülményei tették őt olyanná, amilyen ma is volt. Tudni szerettem volna, hogy most mivel kerültem szembe, s még így is bizonytalanság járt át. A hiábavaló küzdelem arra, hogy végre kimondja mit is gondolt, meghiúsult, s ezáltal én sem terveztem, hogy beavatom az én igazságomba, csak hogy megint eljussunk addig, nem tesz jót senkinek sem az, ha pozitív szeretnék lenni, segíteni mindenkinek, amire képes vagyok és amihez még van erőm. Erőtlenül engedtem a szavainak egy bólintással megspékelve, s úgy véltem, nem most van ideje közölnöm vele azt, hogy az én világom sem rózsaszín cukormáz.. Nem csak a boldogságból falatoztam életem során. A fenébe is, hiszen tudott az öcsémről.. és habár nem avattam be a betegségének minden részletébe, rettenetesen nagy küzdelem volt az mindenkinek a családban, hogy ne temessük el őt idő előtt.
A Lorie-val kapcsolatos dolgok, amint elhangzanak, láttam Jude-on, mennyire megviseli mindez és ez természetes volt. A testem automatikusan mozdult volna a férfi felé, mégis megálljt parancsolva magamnak maradtam ugyanolyan távolságra (?) tőle, s nem is akartam feltépni a be sem gyógyult sebeit azzal, hogy csakis az elhunyt anyáról beszélünk, annak viszont nem volt valóságalapja, hogy Jude csakis önmagát hibáztatta minden rosszért, ami az életében történt, amit igyekeztem is jelezni felé, de túlságosan közeli volt még a vesztesége, hogy objektíven szemlélje az életének történéseit, amit nem akartam elsietni. Nem akartam ráerőszakolni egy más érzést. Túl kellett esnie a gyász stációin a maga ritmusában, úgy, ahogy neki könnyebben ment. Mindezek ellenére az együttérzésem, az elgyengülésem automatikus volt, láthatta az arcvonásaimon, hogy támogatom, támogatnám őt.. hogy ott voltam, ha esetleg még többet szeretne megosztani anélkül, hogy erőltettem volna a témát.
- Rendben van... - nem hittem neki, hogy megvan. Hogy mindent tökéletesen kézben tart, de Jude döntése volt.. hogy mit enged és mit nem. Nem feltétlenül próbáltam volna őt megölelni idekint, Brian és Felix szeme előtt, s nem feltétlenül próbáltam volna őt győzködni arról, hogy ez egy ilyen időszak, de az biztos, hogy képes lettem volna őt megérinteni. Azok után is, hogy azzal vádolt, romantikus viszonyba bonyolódtam a munkatársammal.. Bocsánatot kért a képtelen vádak miatt. Mr. Stone érkezése éppolyan hirtelen, mint alkalmatlan, mégsem vonultam el, de leginkább amiatt, mert lehetőségem sem volt. A hirtelen pozícióváltásra csak annyival reagáltam, hogy sodródtam az árral a szüleim érkezéséről diskurálva. Michael ódákat zengett papa nem is olyan dugi-whiskey készletéről, ám a legmeglepőbb kijelentés Jude-tól érkezett: mely szerint édesapámmal már megitták a pertut. A pillantásom az ügyvédre vándorolt kérdőn-kíváncsian, de nem volt időm megkérdezni minderről. És azt hiszem, a helyzet sem volt ideális mindehhez, ezért ameddig ők beszélgettek, nekem sikerült ezen gondolkodnom, amiből Beth hangja rántott ki, mosolyogva néztem rá a lányra. Valóban rég volt már, hogy csak úgy megjelentem a kávézóban vele beszélgetni, az utóbbi napokban pedig ráadásul szinte mindenkit is kerültem, így esélye sem volt a stand up comedys előadásaira, amivel állandóan szórakoztatott. Imádtam a képtelen történeteit, de most sem ezek miatt vagyok itt, s ha már belekényszerítettek a helyzetbe, alkalmazkodva csúsztam be a sarokba, mégsem hagytak egyedül, mert Jude huppant le mellém, elfelejtettem még azt is, hogy egy picit arrébb csússzak. Mélyeket lélegezve foglaltam el az ujjaimat a párna rojtjainak simogatásával, tekergetésével és pödrésével is, miközben a karja mögém csúszott. A kalimpáló szívverésem mégis bizonyítéka volt annak, hogy felkavart már csak a közelségével is, főleg akkor, amikor a megmozduló felsőteste miatt a karja végigsúrolta a vállamat, felkaromat.. A belélegzett kölnie pedig..
- A szokásosat kérem, Beth - mosolyogtam fel rá, mert Michael és Jude is rám várt a rendeléssel.
- Tea és tej.. legyen benne most cukor? Édesítő? - érdeklődött mosolyogva, mire megráztam a fejem. Nem volt ezekre szükségem most. Mr. Stone dupla espressoja után Jude választása éles váltás volt, miközben a pillantásom az asztalon nyugvó alkarjára siklott. A csuklójára, a bőre alatt végigfutó, kirajzolódó erekre... Vissza kell fognom magam. Ennek így semmi értelme. Michael kérdése ekkor futott be, mire felpillantottam a férfi szemeibe, hogy aztán Jude profilját figyeljem egészen közelről, ahogy beavatta az idősebb férfit a mai nap történéseibe. Mintha természetes volna.. mintha tett volna már ilyet, mintha odakint arról beszéltünk volna, hogy melyikünk alszik a másiknál először... a karja eltűnt az asztal alá, ahol csak én láttam rá, Jude tenyere érte a combomat. Az ujjai rásimultak a nadrág-fedte bőrömre. Halkan szusszanva váltam mozdulatlanná, rámarkolva a még mindig ölemben szorongatott párna anyagára is, miközben lázas pillantással pillantottam körbe. Michael újabb kérdésére Jude szorítása egy elfulladó sóhajtásra késztetett, minden erőmmel azon voltam, hogy csak nehogy elvörösödjek erre, hogy ne jöjjek zavarba... mert mi van akkor, ha Mr. Stone soron következő kérdése az lesz, hogy mit művelünk az asztal alatt? Magam mellé húztam a párnát, így az ölembe csúszhatott mindkét kezem.
- Értem. Ezek szerint csakis a tréneri feladatkörök fogják kitenni a napját, Ms. Fraser? - érdeklődött tőlem most. A balom Jude kezéért nyúlt, míg a tenyerem az ő kézfejére simult feltűnésmentesen, hüvelykemmel végigcirógatva a combomat szorító bőrén, bütykein és ujjpercein is.
- Ha lehetőségem lesz rá és Pandora fizikai állapota is engedi a későbbiekben, akkor egy-egy foglalkozást is szeretnék besűríteni a napirendembe ismét. Viszont nem veszíthetjük el a csikót, a kezelése jelenleg a legfontosabb és ha ezt csak átrakott időpontokkal tudjuk megoldani, akkor természetesen igyekszem elnapolni őket, vagy helyettesítést kérni - nem mindenkinek volt szüksége rám, s a gyerekek közt csakis Hannah volt az, akinek a kezét nem szándékoztam elengedni. Jude tudta, hogy mennyire fontos a kicsi lelki békéje, a nyugodt napja pedig aranyat ért, akivel összefutott már az ügyvéd is futólag. Beth befutott a kért italokkal. A teasütemények csak a kávé és a tea mellé jártak, ráadásul egy kacsintás mellé elém csúsztatta azt az iszonyú guszta sajttortát is, amit minden egyes nap kívántam.
- Szóljanak, ha bármire szükségük lenne - Beth mosolyogva jött és ment, most vissza a pult mögé, és tudtam, hogy miattunk nem fog elmenni a záróránál, hanem tovább marad. Ameddig szükségünk lesz rá. Michael a szervírozás és a beszédem közben is többször pillantott rám, mint amire fel voltam készülve.
- Chang tud arról, hogy Serenityt is magadnak akarod? - ez a kérdés nem nekem szólt. És ha már itt tartottunk, ez még nekem is új információ volt. - Miben állapodtatok meg róla? - a sajttorta túlságosan is csábító volt.. ezért is csúsztam előrébb elhúztam a kezem a mellettem ülőről, csak azzal nem számoltam, hogy ezzel a combommal végigsúroltam Jude combját, és ha nem kapaszkodott belém még mindig, akkor a mozdulatommal a férfi ujjai is közelebb kerültek az ölemhez. Egyetlen másodpercre merevedtem meg, zavartan is elpillantva az ügyvéd felé. Mielőtt még túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy mi történt, a tortaszelet közepét vágtam le a villával és vettem a számba a falatot. Talán így elterelem a figyelmem az érintésről, kiélvezve a süti selymességét is. - Csak azért kérdezem, mert évekkel ezelőtt próbáltam megvenni tőle, de semmi pénzért nem vált volna meg a kancától - a nyelvével csettintett is, látszott rajta, hogy bánja a nem megvalósult ügyletet a mai napig. Megköszörültem a torkom a második falat sütinél, és mielőtt félrenyeltem volna, mielőtt újra kell itt éleszteni, ittam két kortyot a még forró teából, amivel persze a nyelvemet sikerült leégetnem kicsit. Ha Michael nem lett volna itt, minden bizonnyal Jude kapta volna az első falat sajttortát. Esetleg kértem volna még egy villát, de így.. nem mertem felajánlani.

Megint olyan helyzetben találom magamat, amit nem akarok átélni. Az érzések csak gyengítik az embert és azt sem tudja, hogy mi legyen a következő lépése, ha elborítják a kétségek. A napomat a legrövidebb beosztással éltem meg Lorie halála óta. Évek óta nem voltam szabadságon, de most kényszerpihenőre kellett küldenem a testemet és a lelkemet is. A régi gépezet, ami olajosan működött, most cserben hagyott és fogalmam se volt sokszor, hogy ki ez a Jude. Biztosan nem a régi énem, mert akkor felpofozott volna és azt mondta volna a szemembe, hogy elég volt a siránkozásból. Talpra kell állnom és folytatni az életet, mert a nő nem fog visszajönni. A gyerekem sorsáról se döntöttem még. Ki vagyok én? Képtelen egy értelmes döntést meghozni? Nap mint nap életek felett mondok ítéletet, ha a deportálásról van szó vagy éppen segítséget kérnek tőlem, hogy le tudjanak települni a vágyott országban. Amerika a lehetőségek tárházát jelentette a turisták és a bevándorlók szemében is, csak ezzel az a gond, hogy csak kevesen élvezhették a valódi előnyöket. Számtalan zöldkártyás házasságról tudtam, nem egy olyan helyről, ahol illegálisan dolgoztak, sőt belekóstolhattam az emberkereskedelembe is. Minden játszott ebben a körben, és mégis kényszernek éltem meg, ha a munkára gondoltam most. Az agyamban egyetlen ép sejt sem arra játszott, hogy logikai megoldásokkal rukkoljon elő. Sokszor révedt el a tekintetem és a múlton rágódtam, a bűneimen. Nem éreztem azt, hogy jól lennék és ma még az is befigyel, hogy a lovaim megbetegszenek. A baj csőstül jön, de egy picit várhatott volna az újabb problémahalmaz. Nem láttam ki a hivatalos papírok intézéséből. Nem olyan egyszerű elvitetni egy holttestet, főleg nem Kolumbiába. Minden követ meg kellett mozgatnom, hogy egyáltalán sínen legyen az ügy. A kapcsolatoknak hála azért lényegesen egyszerűbben ment, mint egy civilnek, de még nekem is voltak bejáratlan ösvényeim. A mai látogatás a lovardában csak az i-re a pont a rendetlen káoszomban. Brian Howard ma is az élen jár abban, hogy kicsinálja az idegrendszeremet, de aki mégis a legnagyobb fejtörést okozza az a terapeuta. Nem éppen a legszebb módon váltunk el a kórházban, de akkor úgy láttam jónak, ha nem bolygatjuk meg egymás lelkét, mert én nem viselném el, hogy még valakiért felelősséget vállaljak. A végét jártam a mostani erőmnek is, mert könnyedén borultam ki, ezt jól példázza a töketlen hozzáállás. Nem érdekel, hogy kinek lesz munkája és kinek nem, ha Pandora a kérdés. A kicsinek segítségre van szüksége. Lehetséges, hogy érzékenyen reagáltam le az eseményeket? Megtörténhet, de nem tetszik, hogy nem teljesülnek azonnal a kéréseim. Hozzá vagyok szokva, hogy minden gördülékenyen megy, de most még ez sem akar összejönni. A fenyegetőzésem részben valódi, és részben csak az idegesség mondatja velem. Meg tudom oldani, hogy felbéreljek egy másik gondozót a csikó mellé, sőt állatorvost is találok, de szükséges lépések ezek ahhoz, hogy felfogják itt én diktálom a feltételeket? Howard megint az anyagiakkal jön és ekkor látom át, hogy nincs értelme maradnom. El is indulok a kijárat felé, de Cora másképpen gondolja a távozásomat. Pár perccel később meg azon veszem észre magamat, hogy egy nem kívánt beszélgetés részese vagyok. Cora olyan kérdésekkel bombáz, amire nem is felelnék, de valahogyan mindig eléri, hogy kimondjam, amit érzek. Az őszinteség fontos nekem is, de ma nem igazán állok nyitottan az emberekhez. Apa kérdései is felzaklattak, na meg anya emlegetése nem a legjobbkor jött.
- Ne sajnáld, csak nem kell mindenkit megvédened. Mindenkit szeretsz meg úgy teszel, mintha csak a jó létezne. A valóság nem ilyen Cora és ezt már nem tudom másképpen elmondani neked. – visszavonulót fúj, már nem látom rajta, hogy mindenáron meg akarna kérdezni egy bizonyos dolgot. A kettőnk kapcsolata vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem egy kicsit bonyolult és magam sem tudom, hogy mit érzek iránta. Kedvelem-e? Talán…szépnek tartom? Nem. Gyönyörű nő, aki nem veszi észre, hogy milyen adottságokkal rendelkezik és mégis ami a legjobban megfogott benne…a színtiszta alázatos munka. Senkit nem láttam még úgy foglalkozni az állatokkal, mint őt. Talán ez hiányzott az anyámból és Mallorie-ból is. Nem tudom, mert soha nem fogom megfejteni a titkát.
- Lorie haza akart menni, de miattam maradt. – keserű epe ezt kimondani is, mert a torkomat mardossa az igazság. Meg is csuklik a hangom, mert róla aztán végképp nem óhajtok diskurálni. Még el sem temettem őt. A gyász nagyon alattomos indulatot és szeretetet kavar fel bennem.
- Én megvagyok… - erősködöm, de bent rekednek a szavak és Michael is a semmiből tűnik fel. Utoljára San Francisco-ban találkoztam vele. Az a hétvége sok mindent elindított bennem, és azóta még fel sem ébredtem. Most is álmodom csak? Kezet fogok az öreggel és mennék, ha nem tartana fel, de Mich soha nem engedi, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Felnéztem rá és tiszteltem is a lovas körökben. Azon kevesek egyike volt, aki tisztességesen játszott és nem gázolt keresztül másokon, hogy előrébb jusson. Chang jelenléte a városban frusztrál, de ha lesz időm rá, akkor fel fogom keresni, hogy emlékeztessem az alkunkra. Cora anyjának az említése nem a legjobb, mert ha még ő is a városba jön, akkor nem lesz ember, aki a kínait távol tudja tartani a Fraser nőktől.
- Volt szerencsém már Williammel inni. – mosolyodom el és direkt kerülöm Cora tekintetét, mert nem tudhatta, hogy személyesen ismerem az apját. Sok mindenről fogalma sincs, de ez talán jobb is így. A kávézóhoz érve már fel is merül a probléma kiléte, de arra nincs idő, hogy a részletekbe belemenjünk. Beth egy kedves nőnek tűnik, aki nem veszi zokon, hogy záróra előtt toppanunk be. A pillantásom az asztal felé vándorol és ha a többiek elindulnak akkor a terapeuta mögé lépek és úgy követem őket. Az angol divatra hajazó berendezés miatt most közvetlenül a lány mellett foglalok helyet és Mich-et figyelem miközben a pincérnőt ostromolja. Beth ezután rám tekint és pajkosan végigmér. Elfojtok egy kedvetlen mosolyt és a kezemet Cora háta mögött igazítom el a kanapé háttámláján. Howard még mindig nem lépett le és kezdett nagyon idegesíteni a málészájú. Mich végül elküldi és hármasban maradunk az étlappal együtt. Felnyitom és a kezemet is előrehúzom Cora mögül, de még így is enyhén hozzáérek a hajához. Beleolvasok az első választékba, de egyértelmű, hogy valami erősebbre vágyom. Beth visszajön egy kis notesszal és kikérdez mindenkit, engem hagyva a legvégére.
- Nekem lesz egy Dalmore Port és csak jeget kérek mellé. – közlöm a rendelésemet, mert a tea nem az én italom.
- Na meséljetek mi történt? – csapja össze a két tenyerét az öreg, és ha már kell, akkor átveszem a szót.
- Ha nem kapom meg amit kértem a beteg lovak mellett, akkor itt hagyom a lovardát Mich. Tudod, hogy Chang már nem sokáig birtokolja Serenityt, mert átveszem tőle végleg. A megállapodásunk megszületett még odaát…és ahogyan bánt vele…esélye sincs visszakapni. – felelek egykedvűen és a jobbomat az asztal alá csúsztatom. Nem igazán vagyok tudatában annak, amit teszek….de a tenyerem rásiklik Cora combjára….ösztön, ugye?
- Jude…mindig is lobbanékony voltál…de mik azok a feltételek, hadd halljam én is. – mosolyodik el.
- Cora veszi át Pandora feladatait. Jól ért a lovakhoz és tudja mi kell a kicsinek. – jelentem ki határozottan mialatt az ujjaim jobban belemarnak a húsába.