Elképzelni sem tudtam, hogy Jude milyen érzelmi hullámvasúton mehet keresztül. Azt sem tudtam, hogy a gyászt hogyan dolgozta fel, ha egyáltalán elindult-e már benne annak folyamata. Tiszteletben kellett tartanom a döntését, amikor egyedül akart maradni mindezzel a viharos időszakban és nem törhettem rá az ajtót, nem kényszeríthettem rá sem magamat sem pedig azt a segítséget, amiből nem kért. Aggódhattam, százszor és egymilliószor gondoltam arra, hogy a döntése ellenére felkeresem őt, de azt hiszem, hogy úgy csak még nagyobb szakadékot és tátongó űrt képeztem volna magunk közé, s erre senkinek sem volt szüksége. Azt nem tudhattam, hogy mekkora fájdalmat hordozott magában, de ha hasonlított ahhoz, amit akkor éreztem, amikor elvetéltem; azt sem tartottam volna kizártnak, ha megkérdőjelezi a saját életének értelmét. Ha arra vágyott volna, hogy mindent elkövetne, csak hogy még egyszer láthassa a szeretett nőt. A mai estét mégsem cseréltem volna el másikra és azt hiszem, hogy mindez azzal kezdődött, hogy nem hagytam őt dúlva-fúlva lelépni a lovardából. Jude olyan volt sokszor, mint a legpusztítóbb hurrikán... maga mögött káoszt hagyva, miközben ő, mint annak közepe tökéletesen nyugodt és állandó tudott maradni. De nem ma.. és volt egy sejtésem, hogy az elmúlt időszakban, Lorie nélkül sem olyan volt a lelke, mint a szélcsendes víztükör.. sima és selymes.
Annak ellenére, hogy nem először láttam már őt ruha nélkül, minden alkalommal felkavart a látvány.. újra és újra beleestem abba a hibába, hogy elvörösödtem a közelében és elég volt csak rám néznie, a lányos zavarom ott rejlett minden rezdülésemben. Mint ahogy a fürdőszoba ajtajában is, amikor átadtam neki a csomagot, nem tudtam mást tenni, mint hogy pirongva túlmagyarázzak bizonyos gondolatmenetet, amire a kapott szavak csak még jobban összezavartak. Hümmögni tudtam csak és bután bólogatva fejet rázni, beharaptam az alsó ajkam is elgondolkodva.. de inkább eltipegtem onnan, mielőtt hülyét csináltam volna magamból, csak hogy a kanapén ülve végig azon tanakodjak, vajon Jude hogy van... mit csinálhat odabent... A kanapén szenvedni sem volt sokkal jobb és azt hiszem, hogy minden figyelmem lekötötte a vendégem, de muszáj volt a hátsómon maradni, holott többször pislantottam el a férfi által becsukott ajtó felé, mint kellett volna. Felsóhajtottam. Megmozdultam a félig fekvő pozícióban, aztán megint ficeregtem, megint sóhajtottam, igyekeztem lekötni magamat - több-kevesebb sikerrel, mert szívem szerint csakis őt figyeltem volna, hogy esetleg mire van szüksége, hogyan segíthetek rajta.. hogyan tehetném jobbá a mindennapjait addig, ameddig Kolumbiába nem utazik el. Egyébként sem bírtam elviselni azt, ha körülöttem az emberek rosszkedvűek voltak vagy problémákkal kellett megküzdenem, automatikusan akartam mindenkin segíteni, mert.. azzal hasznosnak éreztem magam. Az első ilyen áldozatom a saját öcsém volt, mert nála sem tudtam elviselni azt, ha fájdalmai voltak, ha az élet bedarálta, és évekkel ezelőtt bizony voltak öngyilkosságra hajazó gondolatai, amikor képtelen volt magát túltenni azon, hogy már nem teljesértékű, az egyik legsötétebb és legnehezebb időszakunk volt vele.
Vissza a jelenbe. Vissza a nappali langyos estéjébe.
Jude ajtónyitására automatikusan felé fordítottam a fejem is, de nem tudtam hangosan mosolyogni azon, ahogy kinézett.. apa ruháiban. Annyira próbáltam komoly maradni, de halk nevetések mégis csak elárulták a jókedvem, amit Jude látványa nyújtott.. az én felsőim már a felkarján szétszakadtak volna!
- Hmmm, megértelek.. ha jól emlékszem, szeretsz ezt-azt szétszakítani.. - huncut megjegyzés volt, amibe bele is pirultam kissé, mert.. még mindig nagyon is jól emlékszem, hogy két bugyim is bánta a férfi hevességét. Megköszörültem a torkom és elkaptam róla a pillantásom, mielőtt még kihívásnak vette volna a szavaim, s a tervekre aktivizálva magam egy sor ötletemet osztottam meg, hogy odabent és idekint mi is várja, attól függően, hogy hol szeretne kicsit tespedni. Itt sokkal több lehetőségünk volt, s talán eldöntetett a helyválasztás akkor, amikor Jude az általam megpaskolt helyre telepedett le.
- Ajjaj! - egyik kezemet elorozta, a másikkal pedig finoman nyúltam felé, hogy a felkarját támasszam ki a párna mellett.. ha már nagy volt a lendülete. Bólintottam mindenre, arra pedig csak egy lágy mosoly volt a válaszom, hogy együnk. Belém már egy apró morzsa se fért volna, de neki szívesen hoztam vagy rendeltem is, ha bármi olyasmire vágyott, amim itthon nem volt.
- Visszahozzam a sushit? Elpakoltam a hűtőbe, amíg fürödtél. A mochit még meg se kóstoltad - habár a nasinak mindig volt helye... én úgy éreztem, hogy menten kipukkadok.. úgyhogy ha Jude meg akarta kóstolni, be kellett áldoznia magát.. nélkülem. Ahogy áthajolt fölöttem, hogy a távirányítót magához vegye, egy pillanatra a teste alá kerülve hatalmas szemekkel pislogtam fel rá, akaratlanul is a tüdőmbe engedve az illatát. Reszketegen vettem egy mély lélegzetet, meg sem mertem mozdulni ott mellette, miközben a meleg tenyere az enyémre fonódott.. az ujjai közrezárták az enyéimet. Annyira szokatlan volt tőle ez a közvetlenség... olyan hétköznapi volt.. hallottam, amit mondott, azt kérdezte, hogy mit szeretnék nézni.
- Nem is tudom - kiszáradt a szám is. Jude engem nézett, én pedig őt lestem nagy szemekkel. - Bocsi.. Ömm, bocsánat - leheltem elfúlón, amikor eleresztett, az ujjaim sután végigkapartak kettőnk közt a kanapé anyagán óvatosan. - Az.. jó lesz. Láttad már? - nyeltem egyet, de eszem ágában sem volt a tévét nézni, csak Jude profilját néztem. Riadtan sütöttem le a szemeimet, amikor hirtelen megint rám nézett és direktben nekem intézte a kérdést. Mintha megkukultam volna. Kínosan, már-már mérgesen fújtam ki a bennrekedt levegőmet. Szedd össze magad, Cora Fraser! Az istenért, nem egy buta tinilány vagy.
- Igen.. felállsz? - feltápászkodtam, az ölemből a párnát addig a kanapéra dobtam. - Ki kell húzni! -  találtam meg a hangom. - Hogy elférjen minden, az asztalt kicsit hátrébb kell tolni innen.. - de már toltam is, hogy kimondtam, nem felborítva sem a vizet, sem az alkoholt. Ha Jude nem volt elég gyors, akkor csak a kezéért nyúlva felhúztam őt és arrébb tessékeltem apróbb mozdulatokkal, mint ahogy a kisgyerekeket szokás, hogy aztán a két, alig látható szövethurkot megfogva lassan de biztos mozdulatokkal kihúzzam a felület bővítést a kanapé alól. - Jó lesz a sushi? És a mochi, azt nem hagyom ott.. Ömm.. van még azt hiszem tortilla chips és.. mintha lenne jaffa cake is. Olyan.. hmm.. hogyan mondjam el.. szóval lapos piskóta, lekvárral a tetején és ez leöntve isteni csokival. Sokan nem szeretik, nekem az egyik kedvencem.. Ameddig ide pakolok, addig elhelyezkedsz? Hozzak mindent?! Hozom inkább - gyors ritmusú szavakkal bombáztam, de leginkább csak azért, mert zavarban voltam. Vagyis.. csak egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az előbbi közelségével. Szélvészként indultam meg a konyha felé, de nagyjából két lépést tettem meg.. és mielőtt Jude leülhetett volna a kanapéra, megfordulva visszaléptem felé, csak hogy se szó, se beszéd a száját vegyem birtokba, ahogy lábujjhegyre ereszkedve szinte a testének csapódtam. Rövid... kutakodó csók volt, hogy ne azt üzenjem vele, hogy nem fogunk filmezni. Ha engedett a csóknak, akkor csak lassan visszakoztam belőle.. és ha nem mélyítette azt el, akkor könnyedén, lázas pillantással váltam el tőle, s már ott sem voltam, hogy megint két fordulóval pakoljak le minden ehető dolgot oda körénk (plusz tányér, papírtörlő, szükséges evőeszközök). Ajkamat beharapva másztam fel a kanapéra két nagy kortynyi víz elfogyasztása után, ha Jude addigra már helyet foglalt.. és a létező összes párnát magunk köré pakoltam.
- Szóval.. nézzük az elejéről? Vagy csak a legújabb évadot szeretnéd? - érdeklődtem tőle úgy, mintha az előbb nem én törtem volna rá. Kényelmesen elhelyezkedtem félig fekvő pozícióban egy párnát a hátam mögé pakolva, miközben Jude felé pislogtam.. kíváncsian arra, hogy mit fog magához venni az ételek közül. Ha azzal volt elfoglalva, akkor csak úgy találomra a hozzá közelebb eső kezemmel lágyan cirógatni kezdtem a derekát kényelmes, nem ingerlő tempóban és mozdulatokkal, őt figyelve és nem a tévét.

Menekülni akartam a kialakult helyzetből, mert egyáltalán nem tetszett, hogy mennyire sérülékeny lettem egyetlen ölelés vállalása miatt. Valahol, ha még jártam volna pszichológushoz, akkor most lett volna az a nagy bejelentése: Látja Mr. Cowen érez Ön, csak nem meri kimutatni a gyengeségét. Nem szégyen, ha egy férfi sír olykor, mert mindannyian emberek vagyunk.” Azzal a különbséggel, hogy nekem mindig a két végén égett a gyertya és tudtam, hogy bármennyire is gyászoltam az elvesztett nőt és nem tudtam dönteni a gyermekem sorsáról, akkor sem mondtam le a sötétebb vonulatról. Igenis készen álltam, hogy bosszút álljak, de előrébb való volt a temetés megszervezése és egy fejezet lezárása mielőtt arra az útra lépnék, ahonnan nem lesz visszaút. Nem öltem még embert, de most a fogat fogért elvet vallottam és ha minden sínen lesz, akkor senki sem fog megállítani abban, hogy bevégezzem annak a sorsát, aki elvette tőlem Lorie-t. Képletesen az öcsém is szerepelt ezen a listán, ha nem is ő maga adta a kezébe a heroint, attól még szerepet játszott benne és kiderült, hogy az utolsó pár napban már olyan szereken élt Mallorie, amit Sawyer fejlesztett ki. Kőkeményen hibáztattam őt és jelenleg úgy éreztem, hogy nem leszek képes megbocsájtani neki, hogy ezt tette a gyerekem anyjával. Nem volt titok, hogy mi a másodállása, de azért lehetett volna körültekintőbb is. A szert nem dobták piacra, hanem csak néhány kivételezett díler zsebébe szállították le. A kör nem volt nagy, szóval idő kérdése volt az is, hogy megtaláljam az emberemet. A zuhanyzóba lépve izzik bennem a tenni akarás, mert az előbb átélt gyengeség ellensúlyozása tart életben. Sosem voltam anyám asszony katonája és nem is terveztem, hogy most vállalnám be. Elfáradtam ez tény, és az elmúlt napokban nem találtam motivációt csak az alkoholban vagy a játékban, de ma este Cora felnyitotta a szememet. A fájdalmat meg kell élni, nem elnyomható minden alkalommal. Nem gondoltam volna, hogy éppen egy ölelés fogja kiváltani, de itt álltam és meg kellett tapasztalnom ezt is, hogy aztán tovább tudjak lépni. Ma este még ebben a kissé fura állapotban fogok lebegni, de fejlődésként könyvelem el, hogy nem az ajtón léptem ki egyetlen szó nélkül, hanem csak a fürdőig jöttem. Cora hajlamos mindent magára venni és olyanért is vállalni a felelősséget, amihez tulajdonképpen semmi köze. A villámhárítót játszotta ma is a lovardában, pedig nem lett volna szükség rá. A nyugalmamat nem nyertem volna vissza még Storm kedvéért sem, mert Brian Howard csakis a pénzen lármázik és nem érdekli, hogy mi van a lovakkal. Féltem őket, de a figyelmemet nem oszthatom meg, vannak fontosabb dolgok is, mint a megszerzett vagyon, az állatok…most arra kell koncentrálnom, hogy épségben eljussak Kolumbiába és végtisztességet adjak Malorie-nak. A többit majd ráérek kitalálni menet közben, ha addig nem dől rám a ház. Ma este nekem is jár egy kis semmittevés, de most már nem az üveg mélyére nézve. Meg kell hagyni, de a zuhany még jót is fog tenni a testemnek, csak arra várok, hogy Cora behozza nekem a váltóruhát. Kedvességből jeles…ez jut eszembe és megmosolyogtat, hogy mennyire érintetlennek látom még azután is, hogy többször magam alá gyűrtem. A gyenge kopogtatásra tárom ki az ajtót ügyelve rá, hogy ne sértsem meg, aztán sikerül elkapnom a pillantását is. Felmérés alapján kettő másodpercen belül vörös lesz és nem is tévedek.
- Enyém az idő fogalma? – mérem végig, de képtelen fókuszban maradni. A kislányos viselkedéssel már most azt érzem, hogy szűkül a nadrágom, de nem csapok le a lehetőségre…útjára engedem. Becsukom a tokjába a nyílászárót és megfordulva totálisan levetkőzöm. A lényeg, hogy lemossam magamról a koszt és ezt a sok rosszat. Beállva a zuhany alá elsőre a csempéket fürkészem, az egyikhez hozzá is érek. A nőies elemek nem kerülik el a figyelmemet…ehhez képest az én lakásom egy minimalista birodalom. Nálam biztosan nem lesznek ilyen színek…de ezen túllendülve felemelem a kezemet és a hátamon végigkaristolva a körmömet most kissé erősebben mosom át, amíg elérek. A vizet megállás nélkül folyatom és hidegebb fokozatra állítom, nehogy a fantáziám rossz útra vigyen. A vizuális dolgok így is bekúsznak és be kell harapnom az alsó ajkamat, hogy ne másszak ki azonnal és törjem rá a nappali ajtaját még véletlenül sem. Megígértem magamnak, hogy ma este jó fiú leszek, és nem rontok rá a házigazdára. Reszketeg lépek ki a tus alól és zárom el a csapot, hogy kinyúlva az arcomhoz emeljem a törölközőt. Ismét megérzem azt az öblítőt, amit Corán szoktam érezni és egy morgás szakad fel a torkom mélyéről.
- Mi az istenért nem tud egyszer valami rosszat használni. – gyorsan végzek is, hogy magamra erőszakoljam a szűkebb fazonú felsőt és a nadrágot is. A törölközőt még kiterítem, aztán visszasétálok a nappaliba, de majdnem eltévesztem az irányt.
- Belefértem, amint látod…de felelősséget nem vállalok, ha szétszakad. – lógatom magam mellett a két karomat, hogy még véletlenül se feszítsek be.
- Miattam nem kell, ha már túl vagy rajta. – avatom be, és a filmezést felvetve…más nem igazán lenne jó ötlet ezen az estén morfondírozok, de átveszi tőlem a szót. Máris két opció áll a rendelkezésemre annak kapcsán, hogy hova települjünk át. Cora végtelenül kívánatos és kizártnak tartom, hogy az ágyában kössünk ki, mert abból minden lesz, csak film nem. A hallgatag modoromat előtérbe helyezve megindulok a kanapé felé és lehuppanok mellé az egyik párnát az ölembe kapva, de azzal a lendülettel a kezét is felmarkolom.
- Bocsánat, de nagy volt a lendület. – szorítok rá, de nem eresztem el.
- Nekem jó lesz idekint is, kihúzhatjuk…meg együnk is valamit, mert megint éhes vagyok. Nem ettem valami sokat az elmúlt napokban. Nézzünk Netflixet. – hajolok át a másik karommal, hogy elvegyem mellőle a távirányítót és elindítsam az applikációt a képernyőn.
- Sorozatot is nézhetünk, dokumentumfilmet…mi érdekelne? – pillantok oldalra, de eléggé meg van szeppenve attól, hogy fogom a kezét.
- Így nehéz lesz, ha nem szólsz semmit. – felülök és kiegyenesedve eleresztem a kezét, hogy kapjon levegőt is, aztán random elkezdem pörgetni az ajánlásokat.
- Stranger things? – bökök oda és oldalra fordítva a fejemet őt lesem ebből a szögből.
- Ki szeretnéd húzni a kanapét? Álljak fel Cora vagy…? – kérdőn nézek rá, mert nem tudom, hogy mit akar csinálni. Bár van egy sejtésem, hogy elvesztette a gondolatmenetét akárcsak én odabent a fürdőben…

Bármennyire is igyekeztünk eleinte megmaradni a szakmaiság pillérein, lassan-lassan átterelődtek a beszélgetéseink személyes témákra is, s olyan mélyre is bepillantást nyertem Jude életében, amit nem feltétlenül kellett volna megismernem - akkor, abban az adott pillanatban. A számára legnehezebb momentumok résztvevőjévé váltam, s mégis igyekeztem csendben, az oldalvonalon meghúzódni, amikor csak szükségesnek láttam azt, mert nem akartam zavarni, nem akartam, hogy még én is a problémát jelentsek a számára, de valahogy.. sosem sikerült megkönnyítenem a helyzetét. Nem tudtam segíteni a legnehezebb időszakában, mert tiszteletben kellett tartanom a döntését. És azt sem tudtam volna megmondani, hogy mikor lett fontos számomra a jelenléte. Hogy mikortól mondhatom azt, hogy elkezdtem őt félteni és aggódni érte, hogy mikor lett egyértelmű az, hogy kedvelem is őt, nem pedig csak egyike volt azoknak a férfiaknak, akik bármikor képesek voltak zavarba hozni. Annak ellenére, hogy Jude a mai napig képes volt összezavarni és gátlásossá váltam tőle/általa, már elérte azt is, hogy mellette azt érezzem, hogy.. abban a pillanatban nem akarok máshol lenni. Hogy mindezt beismertem-e magamnak? Nem, nem voltam hajlandó erre még, inkább csak lábujjhegyen tipegtem körbe ezt a témát, mert könnyebb volt úgy tenni, mintha mindez a ragaszkodás nem létezne. Mintha nem forgatta volna fel kellően az életem, hogy többet és többet akarjak belőle. Önző módon, vágyva olyanra, amit még csak fel sem kínáltak nekem.
Az aprócska kisember esete abszolút nem a legkönnyebb témák egyike volt, amit érintettünk az este folyamán és nem is terveztem igazán, hogy érzelmileg Jude-ot ki akarnám lengetni, hogy a sebeit fel akarnám tépni, mégis sikerült. A kórházzal kapcsolatos megjegyzése szomorúbb volt, mint azt elsőre gondoltam volna, s az addig bent tartogatott levegőmet lassan, reszketegen és hosszan fújtam ki. Tudom, hogy mondanom kellett volna rá valami bíztatót, mégsem tudtam. Legalábbis úgy, hogy a hangom nem csuklott el, vagy épp ne érzékenyültem volna el. Beharaptam az alsó ajkam, s tépelődve jeleztem csak halkan beszélve, hogy tudom, mire érti, hogyan érti. De talán segíteni fog rajta az, ha még egy éjszakát engedélyez magának arra, hogy dönthessen a kicsi sorsáról. Hogy tisztább fejjel tudja átgondolni, mit is szeretne igazán. Tudom, hogy egy éjszakányi menedék nem vette le a vállára nehezedő súlyokat.. de nem hibáztathatta magát, amiért egy ilyen súlyos döntést nem hozott még meg.
Engedtem neki, amikor felkelt és abszolút nem is állt szándékomban megszakítani a döntésében, ragaszkodva ahhoz, hogy depresszív gondolatok kössék béklyóba a lelkét. Ezért is szakadtam ki vele a nyomorúságos érzésből, hogy a fürdőszobában igazítsam el könnyedebb szavakkal - terelve a súlyos érzésekről kicsit az ő lelkét és a sajátomat is. Ahogy a törölköző átkerült, úgy az ajkam lassú, rövid mosolyba fordult, csak hogy végigmondjam, amit jó házigazdaként is illik. És mert Jude-nak a legtöbbet szerettem volna nyújtani abból, amit adhattam neki a ma este folyamán. Biccentettem a fürdés lehetőségének elutasítására, de arra is, amikor nem utasította el a kényelmesebb szerelést. Két perccel később már az ajtóban találkoztunk, s a pillantásom lázasan fogadta be az ing nélküli pőre bőrét.
- Ühüm.. - kiszáradt ajkakkal suttogtam. - Nem.. nem kell sietned.. vagyis.. annyi időt töltesz odabent, amennyit csak... szeretnél. Igen - sután a pillantásomat a padlóra szegezve kezdtem bólogatni, zavartan nézve fel újra Jude.. ruhátlan nyakára.. a kék szemeibe.. a borostával fedett arcvonalára. - Én.. akkor.. megyek - nyögtem ki csendesen, eliszkolva az ajtóból, mielőtt még felajánlottam volna neki, hogy nem hagyom magára. Hogy.. elleszek a fürdőszoba sarkában, mint nem használt csúnya fehér váza is akár, s ahogy elfordultam, a kezemmel a homlokomat dörzsöltem végig, azt mantrázva, hogy mennyire ostoba vagyok.. és viselkedhetnék felnőtt nőként is. A kanapéig menekülve helyezkedtem el rajta, ölembe húzva egy nagy párnát is, jobb ötlet híján bekapcsoltam a tévét, de a pillantásom olykor-olykor csak a behúzott ajtóra tévedt.  Az ujjaim a tincseimet tekerték fel lágyan.. a lábfejemet idegesen mozgatni kezdtem és felőlem akár a háborús induló is mehetett volna a tévében, az sem izgatott volna most. Nem csak az kavargott bennem, hogy nem szívesen hagytam magára, hogy mennyire rettenetes helyzetbe került, hogy mennyi minden lefelé húzta azt az összetett és ambiciózus férfit, akit megismertem.. hanem az is ott rezonált bennem.. hogy szeretném őt segíteni mindenhogy, akárhogy, bárhogy.. és nem tudtam, hogy mivel, mi módon foghatnám meg a kezét, hogy a felszín felé igyekezzen. Az ölembe húzott párnát csak még inkább magamhoz szorítva, feljebb húzva hunytam le a szemeimet és fúrtam bele az anyagba az arcomat, mert ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy vágytam volna az érintését, de nem akartam rátörni. Leginkább azért sem, mert a csap időközben elzáródott, a bentről érkező motoszkálás pedig egyértelműen jelezte, hogy végzett a férfi a zuhanyzással. Ahogy kinyílt az ajtó, nem tudom, mi lepett meg jobban.. hogy automatikusan nyúltam a távirányítóért, hogy kikapcsoljam a háttérzajt, vagy... hogy Jude úgy nézett ki apa felsőjében, mintha éppen Hulkot igyekezett volna játszani, amivel akaratlanul is egy kicsiny, hosszúra nyúló, vidámabb mosoly próbált utat törni az arcomon. Megköszörültem a torkomat. Felljebb tornáztam magam a kanapén is, de a mosolyom nem tűnt el a vonásaimról.
- Azt.. hiszem, hogy szólnom kellene apának, hogy nőjön még pár centit.. hozzád - nevettem el magam halkan. - Bocsánat.. azt hittem, hogy nagyobb ruhái vannak.. Nem kényelmetlen? - érdeklődtem tőle, mert hát.. tudnom kellett. - Az előtt fürödtem, hogy te jöttél volna. De ha szeretnéd, akkor elmehetek újra - a hangom könnyed volt és lágy, tudva, hogy az ágyamba bújva más ruházat várt rám. Mintha nem a kisfia sorsát tartaná a kezében. Mintha nem szakítottam volna el ma is élete egyik legfontosabb döntésétől. Megint.. ahogy miattam nem volt jelen Lorie mellett az utolsó napján teljesen. Mintha nem éreznék emiattújra bűntudatot a lelkem legmélyén. Nem akartam ezeket az érzéseket, ezért igyekeztem a szőnyeg alá söpörni mindezt.. mintha ezek sem léteztek volna.
- Szeretnél itt filmezni? Vagy menjünk be a szobámba.. ott is van tévé. És.. ha jól emlékszem, Misty is türelmetlenül várja a randipartnerét - haraptam be az alsó ajkam röviden, mert.. szerettem volna, ha Jude dönt arról, hogy hol is filmezzünk. Az oreo és a chips, no meg az innivalók még mindig itt voltak a nappali dohányzóasztalán, ránk vártak. - Tudod.. itt fel tudok ajánlani neked egy hatalmas kanapét, amin eltehénkedhetünk kedvünkre.. mert ki is húzható és legalább négy embernek elég, úgyhogy ketten csak ellennénk rajta. Ha pedig úgy döntenél, hogy fázni szeretnél, fel tudok neked ajánlani.. plédet is. Meg egy rakat párnát, ha mondjuk bunkert szeretnél magad köré - élénkültem fel, és nem azért lapogattam meg magam mellett a kanapét, hogy mindenképpen rávegyem Jude-ot, maradjunk kint, hanem azért, mert jól esett a közelsége. - Viszont.. el kell döntenünk, hogy mit nézünk - biggyesztettem le az ajkam, és nem.. nem a Titanicot gondoltam volna. Nem is a Szerelmünk lapjait vagy a Büszkeség és balítélet mind a hat részét. Sőt! Talán Jude kedvéért még a horrort is bevállaltam volna, a Netflixen rengeteg lehetőség várt ránk.

Cora közelében semmi sem úgy alakul, ahogyan terveztem. Az első találkozás alkalmával azt hittem, hogy alázatos lesz és valamilyen szinten az is volt, de aztán vitába torkollott a beszélgetésünk és hamar rájöttem, hogy mennyire más világnézetünk van. Cora mindenben és mindenkiben a jót látta és az egyenlőséget hirdette a munkahelyén is, amiért legszívesebben kinevettem volna, de annyira komolyan adta elő magát, hogy mégsem tettem. Érdekessé vált a jelleme és utána is néztem mélyebben. A magánnyomozó által leküldött mappa nem volt vastag, de annál nagyobb titkokat rejtett. Sosem éltem volna vele vissza, vagyis nem terveztem, de ez volt a működési elvem. A védelem csak akkor funkcionált, ha mindenki sötét titkát ismertem és ez alól ő sem lehetett kivétel. Látva a kapcsolatát, a családi hátterét és a sok problémát nem mondtam volna egyszerűnek, de szemtől szemben úgy viselkedett, mintha ezek nyomát nem viselte volna magán. Cora nem panaszkodott hangosan, mint a legtöbben inkább a figyelmet a másik felé fordította és az árnyékban maradt. Nem kérkedett a tehetségével, csak csinálta, amihez értett. A lovardában nem igazán ismerték el, de szerették és mindenkivel jól kijött. A nők többsége még hírből sem ismeri a szerénység fogalmát, pedig ezt kellene tanítani és nem azt, hogy mennyire öltözzenek úgy, mint a szajhák. A régi korok ideálját elevenítette fel előttem és ha példát kellett volna hoznom a tökéletes nőre…személyiség szempontjából, akkor ő lett volna az. Lorie sokkal szabadabb szájú volt és megkövetelte a figyelmet, imádott vitát szítani és kellően felidegelni. Nem tudom, hogy miért feszengtem a közelében, de egy idő után kiábrándítóvá vált az örökös harc a jó szóért vagy egy nyugodt estéért. A drogokat preferálta és néha engem is talonban tartott. Ragaszkodtam hozzá, de az évek elteltével már magam sem tudnám megmondani, hogy miért. A gyerek örök kapocs lett és ezzel beteljesült a kettőnk története is. Képes lettem volna a családalapításra vele? A kórházban ezt mondtam, de az elmúlt pár napban már nem így láttam a képet. Lorie mindig is a drogokat választotta volna a fia és helyettem, de akkor nem mertem megmondani a szemébe. Kínlódott és megesett rajta a szívem és talán, ha hangosan is csak egyszer ismertem be, de az érzések kötöttek hozzá. Szerelmes lettem volna? Még az is előfordulhat, de akkor ez már egy jó ideje egyoldalúan működött. Mallorie csak a szereket ismerte és bennem is csak a menekülése zálogát látta. Kölcsönösen kihasználtuk a másikat, csak az a baj, hogy ő már nincs…én meg itt maradtam a bűntudattal. A gyereket el kellett volna vetetni, de akkor nem tudtam. Megrészegített a ténye annak, hogy apa lehetek. Nem rajongtam eleinte a tudatért, de idővel hozzászoktam és már görcsösen akartam. Nem izgatott az ára…és hopp itt maradtam egy csecsemővel, aki ugyanúgy függő, mint az anyja. A kör bezárult és az apám sorsára jutottam, csak éppen nekem volt még lehetőségem. A gyerekem jobb jövőt érdemel, de jelenleg rá sem bírok nézni. A szeretet fogalma ismeretlen, mert azt látom benne, akit nem kéne. Tudom, hogy nem miatta halt meg Lorie, de mégis az emlék ott kísért. A gyerekem anya nélkül fog felnőni, és én már tudom, hogy ez milyen érzés. Neki könnyebb lehet, mert ha örökbe adom, akkor két szülőt is nyerhet vele. Tisztességesen felnevelnék helyettem. Ezen kattognak az agytekervényeim, amikor megszólal egy kisebb hallgatás után Cora is és a tekintetem rá esik.
- Mindegy mikor beszélek a kórházzal, akkor sem lesz egyszerűbb Cora. – ismerem el a vereséget, de benne látom, hogy aggódik. Ki sem kell mondania, de érdekelné a gyerek sorsa, ami kicsit abszurd, mert azt is tudja, hogy más nőtől van. Történetesen ezt a nőt pedig szerettem. Kicsit elkalandozok, de végül úgy döntök, hogy szükségem van egy kis időre egyedül. A zuhany tűnik az egyetlen járható útnak, ezért felállok és felsegítem őt is a földről. A kérdésemre azonnal igennel felel és megindulok mögötte a fürdő irányába. A csap alól emeli ki a friss törölközőt és felém nyújtva fogadom el tőle. Kissé tétován állok ott, mint valami hülye, de meghallgatom a részleteket is, hogy mit kell tudnom a tusfürdőről.
- Nem fogok fürdeni. – jegyzem meg, mert ebben nem gondoltam meg magam és az is felér egy győzelemmel, hogy nem a cipőmért mentem, de otthon sem lenne jobb és mindjárt a nyakamon van az utazás is. A felajánlott ruhára csak hümmögök egyet.
- Rendben, jó lenne egy váltó. – nem hezitálok azon, hogy mikor adja oda, mert amikor kimegy, akkor résnyire nyitva hagyja a fürdőajtót én meg csak lesek utána. Mit kellene mondanom vagy tennem? Jobb ötlet híján nekilátok a vetkőzésnek és kibújok az ingemből és a nadrágomat is meglazítom, de még nem veszem le, mert akkor halkan kopog egyet. Kitárom félmeztelenül és elveszem a ruhadarabokat.
- Sietek. – toldom meg a mondandómat, de hosszasan figyelem őt és a reakcióját. Kerüli a tekintetemet, de észreveszem, hogy zavarba jön. Nem először lát ilyen formában, de most kicsit idegen mindkettőnknek a helyzet. Behajtom az ajtót sután és a tükörbe pislantok. A sírás nyomai látszódnak a szememen, de azonkívül csak azt érzékelem, hogy mennyire esetlen vagyok ebben az újszerű helyzetben. A nadrágomból is kibújok és kikészítve a frottírt beállok a kádba és megeresztem a vizet a zuhanyrózsából. Direkt kerülöm a meleget, hogy feléledjek és a jéghideg víz alá nyomom a fejemet, aztán némi adagot le is nyelek belőle. Legszívesebben üvöltenék, de csendben folyatom a vizet és magamban mérgelődök, hogy mennyire buta vagyok. Le is feküdhettem volna vele és akkor nem lenne ennyire bonyolult a folytatás. A szappant dörzsölöm a két tenyerem közé és megpróbálom lemosni a mai kétségbeesést a bőrömről. A hegem még nem gyógyult be teljesen a késelés óta, de azért szépen javult az állapota. A törölközőt elemelve a csípőm köré csavarom és kilépek a kis szőnyegre. Nagyobb a talpam, de nem agyalok ezen sokat inkább felöltözöm a kapott ruhákba. A nadrág pont jó, de a póló kicsit szűk, mégis rám jön. A magamét összehajtom és miután rendet tettem a fürdőben akkor csatlakozom hozzá. Minden annyira fura az előbbiek után, de döntöttem és maradok.
- Mit szólnál, ha most ejtenénk meg a filmezést? – nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, de mindkettőnknek fellélegzés lenne, ha nem maradnánk ebben a negatív hullámban.
- Hacsak nem akarsz előtte zuhanyozni. – túrok bele a vizes üstökömbe a tarkómnál.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy nem mindig vállaltam fel az érzelmeimet és a mai napig hosszú időnek kell eltelnie, hogy a valódi nehézségeket és kételyeimet megosszam bárkivel is. Nem azért, mert ne tudtam volna szavakba önteni, de valahogy mindig is úgy gondoltam, ha kimondjuk hangosan, akkor még rémisztőbekké válnak, még valóságosabbakká, ez pedig egyet jelent azzal, hogy beismernénk magunknak, elvesztünk egy kicsit. Az öcsém betegsége nem ért annyira váratlanul évekkel ezelőtt, mert voltak előjelei annak, hosszú hónapokon át egyre bizonytalanabbá váltak a mozdulatai, egyre nehezebben ment neki a mindennapi apró mozdulatsor és ma már.. úgy érzem, hogy minden nap egy ajándék vele. Nem tagadtam meg őt azzal, hogy átköltöztem az óceán túloldalára és nem is menekültem az állapota elől, mert a szüleimmel abban maradtunk, hogy minden egyes apró dologról tudni fogok. Nem fogják elhallgatni Callum állapotát, nem fogják azt mondani, hogy minden rendben, amikor annak ellentétét élte meg az öcsém és ez az őszinteség nagyon sokat segített abban, hogy a felmerülő és megbúvó belső démonjaimmal olykor képes legyek szembeszállni és igen is megküzdeni a negatív érzésekkel, a kellemetlen gondolatokkal. Nem volt könnyű és gyors folyamat, de azzal, hogy fizikai távolságot pakoltam a családom és magam közé, még inkább felnyitotta a szemem, hogy nem mindig söpörhetjük a szőnyeg alá az összes rossz érzést, az összes szomorúságot.
Mindez a második vetélésemig tartott.. az annyira szívettépő volt, hogy sokáig nem mertem szembenézni azzal, hogy a testem nem úgy reagált a csöpp magzatra, mint kellett volna. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy miért utasította el a szervezetem a végbemenő változásokat, miért nem úgy reagált, ahogy kellett volna. Nem értettem és nem is tudtam, hogy mit is kezdhetnék a hírekkel. Elfogadtam, beletörődtem és mégis szenvedtem, mert mégis csak megbújt a mélyben az a picike elutasítás amiatt, mert nem voltam hajlandó elfogadni, hogy másodjára is kudarcot vallottam abban az egy dologban, amire akkor a világon a leginkább vágytam. Hetekre a csendet és a magányt választottam, mert képtelen lettem volna arra, hogy elismerjem és beismerjem azt, hogy kezdtem elveszíteni a reményt aziránt, hogy egyszer anya lehetek. És talán hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Nicholasszal való szakításomba ez a dupla tragédia nem játszott volna közre a felszín alatt és ha beszéltünk is aztán a történtekről, valahogy nem tudtam teljes mélységig engedni őt akkoriban.
Nem terveztem meg előre a mai estémet és azt hiszem, hogy annak a bizonyos forgatókönyvnek kettőnk közt csakis üres lapjai voltak, mert minden egyes pillanatot akkor éltem meg, amikor megtörtént. Hiába perzselt fel a csókjával korábban, hiába szabadultunk meg a ruháinktól már, hiába elégítettük ki a testi szükségleteinket már... az mind a köztünk lévő vonzalmat támasztotta alá, a szenvedélyességet, amit kiváltottunk a másikból. De ma.. azt hiszem, hogy az ölelés volt az, amire vágytam tőle, mert most itt a lakásomban nem siettünk, nem volt jelen a lebukás izgalma sem, mint ahogy bármelyik együtt töltött pillanatunkban akár. Most csak ő és én voltunk, meggondolatlanul kihasználva azt, hogy egyetlen szempillantásnyi időre biztonságra vágytam tőle - amit meg is kaptam, mert a következő érzelmek olyan elemi erővel csapódtak Jude-nak, amire én sem, ő pedig végképp nem volt felkészülve azt hiszem. Az édesanyjáról ejtett el bánattal teli igazságot, csak hogy egy annál aktuálisabb és borzalmasabb valóságot is megoszthasson. Mallorie-ról nem sok mindent tudtam, emiatt pedig jogot sem formálhattam arra, hogy beszéljek nagyon róla, ítélkezni pedig végképp nem volt tisztem. Mindenki életében történnek fájdalmas pillanatok, minden életet átitatnak a tragédiák - Jude jelenében pedig a legnagyobb veszteség Lorie volt, amit tiszteletben kellett tartanom és tettem is. A belőle áradó fájdalom szinte tapintható volt, s habár igyekeztem semlegesen, őt segítve fogalmazni, nem vagyok abban biztos, hogy eljutottak a szavaim hozzá teljes mértékben. Jude megtörtsége a szavaiban tükröződött. Csendben hallgattam őt az elvesztett nőről, a gyermekéről és nem tudtam, hogy ténylegesen választ várt-e a feltet kérdéseire. Hogy szerette volna, hogy elmondjam, mit gondolok, vagy csak hagytam volna, hogy kimondja azt, ami most az életének minden pillanatát megnehezíti. De valahogy nem hagyhattam, hogy a teljes reménytelenség itassa át a jelenét, viszont meg kellett mozdulnom, mert kezdett elzsibbadni a combom, ezért is helyezkedtem el vissza, másik pozícióba - mintha időt húznék. Mintha hagynám, hogy megszakadjon a pillanat Jude és köztem, pedig nem ez volt a tervem és szándékom.
- Nem tudom, hogy segített volna-e. Hogy lett volna olyan tett, amivel megelőzhetted volna ezt, ami most van - ismertem el tanácstalanul, megtörten. Sosem voltam ilyen helyzetben. Nem kellett ezekkel a problémákkal szembenéznem még. - Azt viszont tudom, hogy mindezek ellenére is próbálsz segíteni a babának a magad módján, mert az előbb mondtad, hogy szeretetet szeretnél adni neki, amit akár mástól is megkaphatna. Borzasztó abba belegondolni, hogy mennyire kell küzdenie a kicsinek azért az életért, amit a drog tett és tesz vele - ahelyett, hogy a pici kezeléséről döntött volna ma, a Kensington elszólította. Aztán pedig én és.. nem tudom, hogy ez milyen érzést is váltott ki belőlem. Megkönnyebbülést aligha és mégis hálás voltam azért, hogy itt volt, hogy elmondta mindezt. - Ha ma nem is, majd holnap beszélsz a kórházzal a kezeléséről. Nagyon sok minden történt ezalatt a tizenhat nap alatt - nem győzködtem, mert nem arra volt szüksége most és nem is próbáltam jobb belátásra bírni. Neki kellett tudni, hogy mit szeretett volna, de azzal a pár szóval és a figyelmének fókuszának megváltozásával felsóhajtottam halkan. Hagytam kicsúszni a kezemből a kezét. Akkor sem ellenkeztem, amikor megmozdult, jelezve, hogy nem csak neki, de nekem is ideje felállnom, nem tudva, hogy mit szeretne - akár elmenni is, ha már nem tudok rajta segíteni. Szótlanul néztem a fölém magasodó alakját, azt, ahogy mintha lesöpörte volna magáról az előbbi érintkezésünk nyomait. A kijelentése egyszerű volt, ahogy a kérdése visszafogott. Szerény, óvatos, beleegyező mosollyal bólintottam csak.
- Persze - szívem szerint és lelkem legmélyén hozzértem volna. Jelezni, hogy nem volt egyedül, mégis egy újabb, apró bólintással a padló irányába néztem el, mielőtt felpillantottam volna a szemeibe, az arcára. - Gyere csak - könnyedén fordultam el és a fürdőszobába lépve a csap alatti szekrényből előhúztam egy fehér, puha, nagyméretű frottír törölközőt, s ha követett, akkor átnyújtottam neki azt. - A kád szélén találsz majd szappant is és van egy illatmentes fehér flakonos tusfürdő is, ha inkább azt preferálod- nem akartam tolakodó lenni, ezért is pillantottam körbe a fürdőszobában elnézve a férfiről, miközben elléptem a fürdőszobaszekrény mellől. - Illetve ha mégis kipróbálnád, milyen fürdeni, akkor.. - biccentettem a kád irányába, mert biztos voltam abban, Jude elfért benne tényleg. - Szólj, ha esetleg szükséged lenne még valamire - eszembe jutott valami. - Apa hagyott itt egy-két pólót és rövidnadrágot. Szeretnél átöltözni is? Ha gondolod, kereshetek valamit neked - igaz, hogy édesapám alacsonyabb és meglátszott rajta a kor, mert ugyan szálkás izomzatú volt, kissé zömökebb, mint Jude. Azt hiszem, hogy a két ellentétes méret talán kompenzálná egymást. Elléptem Jude mellett is, ha válaszolt és ha magányra vágyott, meghagyva neki az egyedüllétet behajtottam a fürdő ajtaját, de nem csuktam be azt, hogy ő dönthessen, mit szeretne. Ha Jude nem gondolta másként, akkor ameddig lezuhanyzott vagy fürdővizet engedett, addig első körben elpakoltam az ételeket a kanapéról a hűtőbe és ha kért váltóruhát, akkor azért pedig a szobámba mentem, de bárhogy is volt, és ha Jude kért bármit, odabentről a hangját meghallottam, úgy a fürdő irányába léptem. Nem akartam magam rákényszeríteni, nem akartam, hogy a jelenlétem sok vagy fullasztó legyen számára, de ha bármiben és bármivel tudtam neki segíteni, akkor azonnal szerettem volna - kopogással az ajtón jelezve, hogy odaértem.

Az érzésekről beszélgetni nálunk tabu volt, és őszintén szólva ez vált természetessé. Anya nem kommunikált velünk úgy, hogy abból lejöjjön, hogy meddig mehetünk el a mesélésben vagy mennyi ideig kötjük le a figyelmét. Apa próbálkozott a maga módján és valóban érdekelte őt, hogy mi történt velünk az iskolában vagy éppen milyen nehézségen megyünk keresztül, de megoldani nem tudta és ezen kevés alkalmak egyikén, amikor kérdezett akkor a válasz után egy hátba veregetéssel zárta le az interakciót. Az idő a legjobb orvosság tartja a mondás, de én abban a szellemben nőttem fel, hogy az sem gyógyít be minden sebet. Az anyámat a mai napig nem értettem meg és nem is igyekeztem azon, hogy megbocsájtsak neki, mert egyszerűen nem érdemelte meg. Évek óta nem jártam kint a temetőben, el is költöztünk és apát is közelebb hoztuk az állapota végett. Bennem nem okozott lelki sérülést, hogy tiszteletlen voltam vagy érzéketlen a szülőanyámmal szemben, de éppen annyi figyelmet fordítottam rá, ahogyan ő tette még élete delején velünk. A testvéreimmel sem tartottam mélyen szántó beszélgetéseket, mert Caleb azt a vonalat erősítette, ahol a gyakorlati segítségre volt szükség, hogy kihúzzuk a csávából. Sawyer pedig okosságokat mondott, ha megkérdeztem a véleményemet, de a múltat nem feszegettük. Az egyetlen személy, akinek sokáig adtam a szavára és most azon kaptam magam, hogy félig-meddig őt okoltam Lorie halála miatt. A véletlennek köszönhető, hogy részt vett abban a hülye drogfejlesztésben, de figyelhetett volna rá, hogy Lorie ellátójához ne jusson el. Sokszor vigyázott rá és emiatt nem tudtam túllendülni azon, hogy köze volt hozzá. Nekem is voltak üzleteim az alvilággal, de azt hiszem, hogy itt elmosódtak a határok és már nem úgy láttam ezen vonalakat, ahogyan kellett volna. Pártatlan nem lehettem az öcsémmel szemben, mert tudott a gyerekről is és arról is, hogy Lorie hajlamos a visszaesésre. Igazából már késő volt és nem hozhattam vissza az életbe, az meg más kérdés hogyan fog alakulni a kapcsolatom a testvéremmel. A haragot bírtam táplálni és nehezen bocsájtottam meg. A hazugságnak ára van és ezt bizony Sawyer-nek meg kell fizetnie mielőtt egyáltalán elgondolkodnék azon, hogy szóba álljak vele. Az érzések megzavarnak és átírják a forgatókönyvet. Az életem darabjaira hullott az elmúlt két hétben és nyoma sem volt annak a Jude-nak, aki ilyenkor szoktam lenni. Hideg fejjel látok neki a megoldásnak és a problémát is a falakon kívül kezelem, de ez most lerombolta a falakat és egészen a mellkasom közepéig hatolt. A fájdalom relatív elviselhető lett volna, ha nem hullámokban tör rám. A részegséget betudtam annak, hogy a lakásom egy élő mauzóleumként funkcionált. Az életem csúfos emlékeztetőjeként megfulladtam abban a közegben. Lorie mindenhol ott volt és nem ment, hogy kidobjam a ruháit, vagy eltüntessem a nyomait. Még nem álltam készen arra, hogy elengedjem és a friss sebekre csak egy újabb sószórás volt az, hogy ott aludtam, ahol egykoron közösen tettük. Az illata csak élethűbbé tette az elvesztés tényét, ezért jobban éreztem magam, ha ittam. A tompítás bevált átmenetileg, de aztán jöttek a további bajok. A lovardára már nem maradt erőm és a helyes meg a helytelen annyira más jelentett, hogy képes lettem volna a szépen felépített lovas életemet eldobni, mert nem tetszett Brian Howard hangneme. Mindenhol pénzt kértek, nem kellett volna, hogy meglepjen, de kiborított az apám látogatása után, hogy nem tudják megoldani a betegség megfékezését és a kicsi táplálását egyszerre. Lássuk be, de nem akartam döntéseket hozni! A gyászommal voltam elfoglalva és nem vágytam hülye emberek társaságára. Mások szerint az lett volna a jó, ha sportolok vagy találok valamit, amiben levezethetem a feszültséget, de most nem volt ilyen. A mai nap pálfordulása abban mutatkozott meg, hogy Cora utánam mert jönni és felvállalni, hogy nem beszéltem vele szépen. A kávézóban felajzott és nem bírtam szabadulni a fejemben élő képektől. Miért nem gondoltam erre hamarabb? A szex megoldás az ürességre és megszünteti a fájdalmat is pár röpke órára. A lehetőség, hogy lefeküdjek vele a meghívásban rejtőzött. A lakásában biztonságban leszünk, én végre kiengedhetem a fáradt gőzt. A tervek szerint haladtunk az elején és meg is feledkeztem róla, hogy miért vagyok itt. A hétköznapiság magába szippantott és ellazultam annyira, hogy élvezzem is a sima beszélgetést. Nem tudom hol szarodott el a történet, de az öleléssel megbénított. Miért van az, ha róla van szó, akkor semmi sem úgy működik közöttünk, mint ahogyan kellene? Nem tudom kezelni a naivságát meg az állandó figyelmét. A beleegyezéssel meg én is átesek a ló túloldalára. A sírást nem terveztem, a könnyek maguktól jöttek, mint az intimitás ezen formájának megélése is. Nem fogom világgá kürtölni, hogy ez mit jelent nekem, és ha szerencsém van, akkor egy ideig megint kimaradok belőle, de most új és feldolgozható. Biztonságos kereteket teremtettünk és nyíltan beszélek az anyámról vagy a napok óta a szívemet nyomó témáról. A gyerekem létezése nem tabu, mégsem kivitelezhető beszédalap. Corának mesélek, nem tudom, hogy mit várjak. Életemben először ismeretlen terepen járok és csakis abban bízhatok, hogy nem fogom megbánni később ezt.
- Mit értem azzal, hogy a legjobb ellátást adtam egy nőnek, aki drogozott és még a kórházban is egy kis drog után könyörgött? – kiábrándult vagyok Lorie-val kapcsolatban, az egyik felem úgy érzi, hogyha a csillagokat hoztam volna le neki az égboltról, akkor sem lett volna elég. A másik oldalon meg aggódtam érte és szerettem volna megkönnyíteni a terhességet a számára.
- A fiam függő…ezt állapították meg az elmúlt két hétben. Folyton sír, de nem kap normálisan levegőt. Teremtsek vele fizikai kontaktot, hátha enyhíteni tudom neki a sóvárgást. Tizenhat napja él és máris az élet kellemetlenebbik részét tapasztalja meg. Ma döntenem kellett volna arról, hogy kaphat-e erősebb gyógyszert…az segíthet, ha nem megy az ölelgetés. – nevetek fel keserűen. – Rá sem bírok nézni a gyerekemre, mert az anyjára ütött. Drogos…már most. – sóhajtok egyet és a nő pillantását kutatom. Cora feláll és másképpen helyezkedik el a lábamon, de nem szólok semmit. Az előbb még annyira közel voltunk, de most megint kezdem azt érezni, hogy a falak épülnek.
- Nem tudom, hogy könnyebb-e. – felelem neki, amikor megfogja a kezemet. Kolumbia a nyakamon van és nem sok hiányzik ahhoz, hogy lemondjam, de tudom, hogy Lorie-nak ott kell örökre nyugodnia, mert ez volt a kérése. Elmerengek magam előtt nézve a nappali berendezését, aztán megfogom a kezét és felállítom. Elengedve aztán a kezét én is ezt teszem és leporolva a lábaimat ránézek a nőre.
- Zuhanyozni szeretnék. – nem terveztem, hogy itt maradok, de mégis jobb ez, mint a lakásom magánya és az emlékek tárháza.
- Tudsz adni törölközőt? – kérdezek rá.

Távolról sem volt az életem tökéletes, annak ellenére sem, hogy igyekeztem úgy élni, hogy másoknak ne okozzak gondot és segítsek a mindennapokban mindenkin, akin csak tudok - akár egy kedves szóval, beszélgetéssel vagy egy mosollyal. Azzal is tisztában voltam, hogy sokan naivnak és jóhiszeműnek tartottak, de mi értelme volt a másokat kiforgatni a valójukból? Az lenne naiv, ha azt állítanánk, hogy csak a saját életünkben léteznek nehézségek, hogy csak mi küzdünk meg minden egyes nap a saját démonainkkal. Mr. Keane az utca túloldalán azért költözött el, mert kerekesszékbe került és hiába laktam kellemesebb környezetben, mégsem volt akadálymentesített. A lányával él együtt, aki feladta a munkáját, csak hogy otthoni ápolásban részesíthesse az édesapját, mert annyi pénzük és félrerakott pénzük nem volt, hogy egy szakápolót megfizessenek. Brian, a főnököm - mert ő tényleg az volt, nem pedig a felettesem.. nem beszélt róla sohasem odabent, de azóta annyira elviselhetetlen, mióta a felesége egy ostoba kattanásában egy fának vezette az autót, amelyben ő és a kisfiúk utazott.. Jerry nem élte túl, a nő viszont teljesen felépült és úgy tesz, mintha nem is vesztettek volna el valakit, aki az életet jelentette egykor nekik. Tudom, hogy nagyon sok pillanatban képtelenek voltunk elviselni Brian viselkedését és reakcióit, de mindenért nem hibáztathattuk őt. Próbált, annyira próbálta magát túltenni ezen és talán ezért is vastagodott meg a képe évekkel ezelőtt, hogy a gyászát elfedje, hogy a vesztesége ne uralja a mindennapokban. Sokszor ő is úgy tett, mintha világ életében ennyire kiállhatatlan lett volna, de mi, akik régebb óta dolgoztunk a Kensingtonban, tudtuk, hogy mindez csak félig volt igaz. A pletyka és az elejtett igazságok lassan szivárogtak be a mindennapjainkba és ne legyünk álszentek - minden munkahelyen volt egy dolgozó, aki.. jobb szeretett mások életében kutakodni és vájkálni, mintsem hogy a munkájáról ítéljék meg őt igazán.
Ha nem is volt az életem tökéletes, s a szüleim házasságának mélységeibe sem láttam bele mindig, nem véletlenül voltak együtt lassan negyedik évtizede és nem véletlenül tartanak ki egymás mellett a mai napig. Számomra ők azok, akiket mint szülőként és összetartozókként követni akarok és nem is hiszem, hogy létezne akkora igazság vagy csalódás, amiért az irántuk érzett szeretetem ás büszkeségem csorbát szenvedne. Sosem az számított, hogy mekkora házban éltünk, hiszen nekem az volt a természetes, de nem vágytam többre, nem úgy neveltek, hogy telhetetlennek lenni ideális, hogy a kapzsiság előny és hogy az akaratosság erény lenne, mert az öcsém érkezése, de leginkább a betegsége rávilágított mindannyiunknál arra, hogy vannak a kézzel fogható kiváltságoknál fontosabb dolgok is az életben. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy az ő élete vált a horgonyunkká, ő az, aki a földön tart minket és ő az, aki miatt nem éri meg hazugságokba bonyolódni, mert az idő véges és sosem tudhatjuk, hogy mikor jön el az utolsó pillanat, amikor már nincs többé.. Ha titkon, mélyen eltemetve tudtam is, hogy ő életem egyik tragédiája, akkor sem hibáztattam volna érte, nem állítanám be őt soha bűnbaknak, ahogyan a két elvesztett magzatot sem hívnám elszalasztott reménynek, sötétségnek, még ha akkor, abban a pillanatban úgy is éreztem, hogy megszakad a szívem. Jude sötétsége pedig Lorie elvesztésével kezdte igazán bekebelezni, mert ha el is ejtett a hetek, hónapok alatt némi információt az édesanyjáról, a hiányáról, Mallorie hiánya igyekezett őt felemészteni. Minden bizonnyal nem volt tisztában azzal, hogy a gyász mely szakaszát élte meg és ezzel semmi gond nem volt, mert ez egy folyamat, amit egyszer biztosan végig kell járnia és akkor sem tudnám őt siettetni, ha évek óta ismernénk egymást. Ezt az utat neki kell megtennie.. neki kell elfogadnia, megemésztenie, hagynia, hogy a régi csúf emlékek és az elvesztés egyszer majd lehetőséggé és jóérzésű emlékké váljon. Nem terveztem, hogy ennyire mélyre taszítom őt és ezért egyrészről lelkiismeretfurdalásom is volt, szavak nélkül bántam meg a tettemet, mert nem akartam neki fájdalmat okozni.. még beljebb tolva a fullasztó érzésekbe őt, s mégis hálás voltam a pillanatért, hogy itt lehettem vele ezekben a nehéz pillanatokban.
- Szeretném azt hinni, igen - hogy az anyukája büszke lenne rá, Sawyerre és a legkisebb öccsükre. Nem hiszek az eredendő rosszban és gonoszságban. Mégsem forszíroztam tovább a témát, mert a férfi emlékei is haloványak voltak az édesanyjáról.. én pedig még csak nem is ismerhettem őt, így nem volt semmiféle alapom mindezt mondani, mégis úgy hittem.. hogy talán reményt adni az egyik legtisztább, legönzetlenebb tett. Jude kálváriája folytatódott, Lorieról viszont próbáltam úgy beszélni, hogy azzal ne sértsem meg őt még jobban, nem az volt a célom, hogy fejtvesztve meneküljön, mert az elmúlt két hétben pontosan ezt csinálta Jude is és bevallom, én is. Lassan, megfontolt szavakkal kezdtem beszélni az elhunyt nőről - az anyáról, aki a férfi életének meghatározó szereplője volt - erről kétségem sem volt. De nem ismertem őt. Nem tudtam, hogy milyen volt a drogok előtt. Jude előtt. Akkor, amikor tiszta volt, de egy valamiben biztos voltam.. ha Jude nem szerette volna őt, akkor nem fájna neki ennyire az elvesztése. A szavaim után, óvatos érintéssel hagytam, hogy az ügyvéd úgy mozduljon, hogy az neki kényelmes, megvárva, hogy beszéljen, hogy kimondja a gondolatait és nem is vágtam a szavába. Sokáig figyeltem az arcát.. a szemeit, a rezdüléseit, de úgy éreztem, hogy támadnám azzal, ha ölelném.. ha simítanám, ha érinteném, ezért valamikor a mondandója felénél már csak a karjait értem puha tapintással, de nem simítva végig a bőrét. Olyan téma volt ez, ami komolyságot igényelt és szerettem volna megtisztelni azzal Jude-ot, hogy nem terelem el a figyelmét.. Mégsem bírtam elszakadni a szemeitől. Még akkor sem, amikor megtörten beszélni kezdtem
- Bárhogy is dönts a babával kapcsolatban, egyik sem könnyebb a másiknál. Valóban egy olyan környezetet érdemelnek meg a kicsik kivétel nélkül, ahol szeretik őket, ahol a lehetőségeikhez képest mindenfajta támogatást megkapnak és azt sem várhatja el senki, hogy hirtelen kötődj valakihez, Jude..Ez a Te döntésed és senki másé.. nincs senkinek több joga ebben dönteni, mint Neked - elcsuklott a hangom, az arcomon megjelenő mosoly szomorúsággal telt meg, a szemeim elhomályosultak a még ki nem gördülő könnyektől. - De.. ahogy Mallorie is a legjobb ellátást kapta meg tőled a kórházban, úgy biztos vagyok abban is, hogy a gyerekednek sem szánsz kevesebbet, bárhogy is alakuljon a sora - direkt fogalmaztam így.. nem ráerősítve, hogy az ő kisfia volt. Mindketten tudtuk. És éppen most vallotta be, hogy fogalma sincs, hogy kezelje azt a csöpp babát. Óvatosan megmozdultam.. kikászálódva a férfi öléből csak annyira, hogy aztán újra visszaüljek, de már oldalról, kinyújtottam a lábaimat a kanapéval párhuzamosan. Nekidőlhettem volna akár az oldalammal, a vállammal a férfinek, ráhúzhattam volna a kezét a combomra és a derekamra, mégsem tettem, mert neki kellett döntenie, hogy hogyan reagál rám.
- Sem rábeszélni, sem lebeszélni nem szeretnélek és nem is foglak a döntésedről.. Neked kell érezni, neked kell tudni, hogy mit látsz jónak.. mert tényleg nem tudom, hogy milyen érzés egy anya nélkül felnőni.. és elképzelni sem tudom, hogy mekkora veszteség ez igazán.. hogy mennyi mindennel meg kellett küzdenetek, ami nekem ott volt egy karnyújtásnyira - csüggedten pillantottam el Jude-ról, a sóhajtásom is arról árulkodott, hogy tényleg nem tudnám, mihez kezdenék anya nélkül. - Ha.. vagyis amikor visszajössz Kolumbiából és szeretnél erről az egészről beszélgetni, akkor.. én itt leszek. Most már azt is tudod, hogy hol lakom.. - nem, nem így fogalmazom meg. - Sokszor segít az, ha beszélünk a bennünk rejlő gondolatokról.. könnyebb lesz utána.. Nem mindig.. de ha kimondasz valamit, akkor az tényleg.. ott van előttünk - mégsem bírtam ki. Jude előttem lévő kezéért nyúltam, ha még nem érintett és az ölembe húztam azt, csak hogy a tenyereim közé fogjam. Tudtam, hogy mit fogok még kimondani. - Sajnálom, hogy ezen kell keresztülmenned.

Gyengének lenni az egyik legnehezebb dolog volt a világon. Gyerekként még nem tudtam azonosítani ezt az érzést, mert a szüleimtől függtem és ott is ki voltam téve az anyám hangulatának és szeretetének, amit néha megvont, csak hogy büntessen vele, vagy éppen egy kicsivel többet adott, hogy úgy érezd te vagy a világon a legkülönlegesebb ember. Az öcséim közül talán Sawyer ment még át hasonlókon, de a legkisebb Hyde fiú csak anyánk hiányát tudhatta a magáénak. Azt hiszem, hogy mindannyian a magunk módján küzdünk és nem beszélünk róla, mert túl valódi lenne a veszteség érzete. Haragudtam az anyámra, nem tagadom, hogy a mai napig nehezteltem rá, mert elhagyott bennünket és fontosabb volt neki a drog, mint a saját vére. Apa mindent megtett, hogy más színben tüntesse fel, de ahogyan az idő haladt előre és apa emlékei is elkezdtek halványodni, már csak az maradt, ami az én fejemben élt. Anya egy talány volt, akihez a puszta sóvárgás és szeretetéhség kötött. Belátom ennyi év elteltével, hogy a női ideálom nem volt jó és a legtöbb nőmben azt kerestem, amit benne. Meg akartam váltani őket, vagy éppen uralkodni felettük, hogy ne legyen esélyük elhagyni. Csúnya felismerés az is, hogy a magamhoz láncolással az ellenkezőjét értem el, mert Lorie inkább menekült a halálba, mintsem az életet választotta volna. Hazugság lett volna az utolsó néhány perc, ami megadatott nekünk a műtőben? Szürreális élményként vésődött belém a kép ahogyan a kezemet fogja és a gyerekünk után érdeklődik. Éreztem belül, hogy meg kell nyugtatnom őt, nem lesz baj, ha nem úgy szereti a fiát, mint én. Mallorie elment és már nem tudom visszacsinálni a hibáimat, de itt hagyott cserébe egy gyereket, akivel jelenleg nem tudtam mit kezdeni. A teendőkből sem láttam ki a temetés végett, de ott volt az a bizonyos ellenállás, ami nem akart múlni. Nem álltam készen, hogy felneveljek egy gyereket teljesen egyedül és úgy tegyek, mintha mindig is erre vágytam volna. Napok óta a gondolataimba merültem és az esélyeket latolgattam, hogy mi lenne a legjobb számára. Az anyja nélkül csak félig lesz egész és ezt soha nem fogom tudni pótolni. A szüleim házasságából megtapasztaltam, hogy a női szeretet nem pótolható és a fiamnak ugyanazon kellene átmennie, mint nekem, ha most amellett teszem le a voksomat, hogy én nevelem fel. Mindenem megvan és mégis úgy érzem, hogy ez is kevés. Könnyebben oldok meg problémákat a munkahelyemen vagy nyújtok támaszt a testvéreimnek, mint döntök a saját sorsom felett. Ideje lenne megállapodnom az egyik oldalon és kimondani, hogy mit akarok, de Lorie temetése előtt nem megy. Az egyetlen feladat, ami előttem áll a temetés megszervezése és a végtisztesség megadása a saját otthonában. Kolumbia veszélyes és más körülmények között ki is hagynám, de erre most nem mondhatok nemet. A szívem mélyén örökké okolni fogom magamat, de ez olyan jó lett volna, ha mélyen marad. Cora egyetlen kéréssel igázott le, és még nem volt nő, aki erre képes lett volna az anyám óta. Az ölelés pontosan az a fajta gesztus, ami túlmutat már egy sima csókon is. Nem ölelgettek, soha nem mondták nekem úgy igazán, hogy szeretnek. Fordítva már cselekedtem, de ma este minden jel arra mutat, hogy valaki más akar gondoskodni rólam és ez megfagyaszt. A ledöbbenés vagy a teljes sokk szélén állok-e? Magam se tudnám megmondani az első néhány másodpercben amíg a testem ellenem dolgozik és a jeges testtartás mellett maradok. Viszonzásra nem merek fogadni, de ahogyan múlnak a másodpercek úgy közeledek az ismeretlen felé. Cora fenekén pihen meg a kezem, de csak finoman súrolva a keresztcsontját. Rémült kisfiú módjára igyekszem az ölelés ritmusát felvenni, de a szokatlansága miatt még nekem is új az érzés. Vele együtt valami át is szakad bennem és már nyoma sincs a szexuális vonzalomnak. Az ösztönöket felülírja a kapcsolódás egy másik szintje. A veszélyesebb oldaláról közelítjük meg a viszonyunk mivoltát. A szexuális feszültséggel tudok mit kezdeni, de azzal nem, ha megölelnek és éreztetik velem, hogy az empátia valódi. Gyakran alkalmaztam a munkában a felszínes változatát, de ez most sokkal mélyebb és durvábban élem meg. A könnyek azt hiszem azért indulnak meg a szemem sarkából, mert ráeszmélek, hogy mennyire sokáig őriztem a fájdalmamat. Hetek teltek el a kórházas jelenet óta, de mégis mintha megint visszarepültem volna oda. Lorie utolsó hörgése és az ígéretem, hogy vigyázni fogok rá. Az anyám hamuszürke arca az öcsém születése után, az apám összeomlása…ezek mind újra előjönnek és nem a legjobb formájukban. Az emlékekben az a szép, hogy az idő elmossa a negatív vetületét, és csak a nyugodt és kellemes részeket hagyja meg. Az apám talán ezért ragaszkodik annyira az anyámhoz. A szerelem csak akkor múlhat el, ha valóban feladjuk a másikat? Az apám mindvégig hitt az anyámban, de én nem voltam képes elhinni Lorie-nak, hogy meg tudna változni. Miért hazudtam neki azokban a másodpercekben, amikor az élete elixírje a végéhez közeledett? Nem tudom a válaszokat, de most a fájdalom szétrobban a mellkasomban és rázkódom. Mikor sírtam utoljára? Tippet sem mernék tenni, de ez most átjárja minden porcikámat és cseppet sem fullasztó…csak egyszerűen sok.
A finom kéz a hajamon és a tekintet, ahogyan összekapcsolódunk. Hangosan kimondtam pár igazságot és úgy gondolom, hogy ettől nem lesz egyszerűbb, de könnyebb igen. Cora aggódó pillantása csak még jobban összezavar, de nem húzódom el tőle, pedig azt kellene tennem. Az érintkezés eme szintje nekem már tabu és nem szoktam megengedni, most mégis elviselem.
- Az anyám? – kissé abszurdnak hat, hogy büszke lenne rám, de ráhagyom Corára, mert csak én tudom, hogy milyen volt ő. Lorie más tészta és a gyerekre való utalás kizökkent a katatón állapotból. A búzakék íriszeimet rávezetem a nőre.
- Lorie halott és van egy gyerekem, akivel nem tudok mit kezdeni Cora. Nem tudom, hogy szeretem-e, vagy készen állok-e felnevelni. Mástól megkaphatná azt a szeretetet, amit tőlem nem. Tudod milyen érzés anya nélkül felnőni? Az öcsém az élő példa rá…mindenkiben őt kereste, sóvárogtunk a szeretete után. Ezt nem akarhatom a fiamnak. Egy anya nem pótolható férfi gondoskodással. – tartom fogva a szemei világát.

Olyan hirtelen jött ez a ma este ötlete, hogy igazán nem is tudtam rá felkészülni sem. Tervezni pedig végképp. Nem mondom, hogy kapkodtam azután, hogy hazaértem, de teljesen kiment a fejemből az, hogy valamit ennünk is kellene. Hogy hogyan is fogadjak méltóképpen egy férfit a lakásomban, hiszen Nicholas óta nem volt közöm senkihez sem. A hivatásom teljes mértékben kitöltötte a mindennapjaim, elszoktam már attól, hogy apán és néha Felixéken kívül bárki is velem egy légtérben lehessen. Miközben ezernyi forgatókönyv pörgött végig a gondolataim, jöttek és mentek a lehetséges ötleteim az estével kapcsolatban, mégsem ragadtam le egyiknél sem, mert igazán mégsem volt időm semmire sem a felszínes kapkodáson túl. Nem tudom, hogy terveim közt szerepelt-e az, hogy megkérem rá, hadd öleljem meg. Nem voltunk már idegenek egymásnak és mégis, de a testiséget megéltük és a köztünk lévő feszültség már szexuális felhangot kapott csak, nem pedig olyan jellegű volt, ami miatt ne tudtam volna megmaradni vele egy légtérben. Nem tudtam volna azt sem megmondani, hogy miért szerettem volna megölelni őt. Talán azért, mert úgy elodázhattam volna az egy pillanat felkorbácsolt szenvedélyünket és egy kissé le akartam-e hűteni a kedélyeket. Vagy egyszerűen csak szükségem volt arra, hogy valakit közel érezhessek magamhoz, vagy azért, mert végre a csókjaink és a szex után úgy éreztem, hogy megérdemeljük ezt a fajta bensőséges közeledést is..
Egy ölelés lehetett üdözlő, baráti, ami csak szeretetet szimbolizál, de lehetett intim és bizalmat szimbolizáló is... úgy éreztem, hogy eljutottam arra a pontra, hogy az utóbbival éljek, habár Jude-ra nem akartam tolakodva kényszeríteni mindezt. Nekem természetesebb volt az ölelés azt hiszem a szüleim - leginkább Callum betegsége következtében - minden alkalommal éreztették, hogy fontosak vagyunk mindketten, hogy büszkék voltak ránk és anyáékat a mai napig szívesen és szeretettel öleltem magamhoz és nem volt ritka az sem, ha puszit adtunk a másiknak. Nem túlzó mennyiségben, de velük szemben sosem voltam rest.. mert ők voltak a biztos pont az életemben, akikre bármikor számíthattam és akiknél csak egy szavamba került volna és mindketten ugranak. Tudtam, hogy szerencsés voltam, hogy az eltitkolt és elhallgatott problémák ellenére is olyan családmodellt mutattak felém, amilyet követendő példaként éltem meg, mert végtére is a boldogságot is beárnyékolja egy-egy borzasztó pillanat.
Éreztem, ahogy Jude görcsösebben mozdult az ölelésre, de nem terveztem sem megfedni őt, sem pedig helyezkedni a kezei ügyében. Egyszerűen csak úgy mozdultam az elején, hogy nekem legyen kényelmes, hogy aztán mindketten egy picit igazodjunk a kettősünknek teljesen idegen pozícióhoz és a magam részéről nem terveztem így maradni egészen reggelig, mégis beburkolóztam a férfi meleg biztonságába, hosszú, nyugodt sóhajjal engedtem szabadjára a bennem munkálkodó addig nem is igen érzett feszültséget... hagyva, hogy az ő görcsössége is feloldódjon abban a ritmusban, ami neki volt megfelelő. Nem követeltem, nem szorítottam magamhoz mégjobban, s amikor éreztem a testében a változást, muszáj voltam reagálni rá. A könnyei megtörtek engem is, a látható fájdalma pedig felaprózta a lelkemet, szilánkjaira repesztve azt a nyugalmat, amit addig éreztem mellette. Muszáj volt hozzáérnem, az ujjbegyeimen elmorzsolni a szenvedésének lenyomatát, csak hogy elmondjam... jelezzem felé, nincs egyedül, azt tesszük, ami neki jó. Ha beszélt volna, meghallgatom, mégis a csendre tette le némán a voksát, ezért engedve a döntésének visszahelyezkedve, ismételten két kézzel öleltem őt, hagyva, hogy a pillanatok percekké duzzadjanak. A légzésem is lelassult és valahogy igazodott a férfiéhoz is menet közben, s nem izgatott, hogy odalent az utcán a néha elzúgó szirénát vagy éppen gyorsabban közlekedő autókat hallottam.. nem rezzentem össze akkor sem, amikor valamelyik szomszéd erőteljesebben csapta be az ajtót, s csak akkor nyitottam ki a szemeim, amikor Jude megváltoztatta a pozíciónkat. Hogy ne legyen kényelmetlen egyikünknek sem, most én voltam az, aki a vállait öleltem át, hüvelykem lassan simatott végig gyengéden a haján, hogy aztán puha érintéssel a tarkóján simítsak végig, pont akkor, amikor megtörte a csendet.
Önvád.
Önostorzás.
Gyász és bűnbak keresés egyazon időben. Beharaptam az alsó ajkam, a lelkem pedig elnehezült ezektől az érzésektől, mert a szenvedése nyilvánvaló volt. Most még inkább, hogy ki is mondta ezeket.
- Ez nem igaz, Jude! - halk, mégis magabiztos állítás volt ez a részemről. - Vannak alkalmak, amikor nem tehetünk semmit azokért, akik elmennek. Nem lehetsz ott minden pillanatban egyetlen ember mellett sem, hogy óvd és vigyázd minden lépését, minden döntését. Érezhetsz mások iránt felelősséget, szeretheted őket teljes szívedből és ők is érezhetik ugyanezeket, de mindenki magára kell, hogy vigyázzon elsősorban.. önmaga miatt, nem pedig csak azokért, akik az életünk részesei - óvatos, gyengéd megofgalmazás volt ez a részemről. - Ha anyukád.. el is ment és nehezebb volt nélküle, édesapád ott volt nektek és veletek.. nem hagyott magadra, mert ott van melletted a két öcséd is. Elképzelni sem tudom, hogy mennyire nehéz lehetett nélküle ténylegesen felnőnöd, de hidd el, hogy.. ennyi év távlatából nagyon büszke lenne rád - nem erőszakosan, lassú mozdulattal cirógatták az ujjaim a vállát, mintha azt üzenném a mozdulataimmal is, amit korábban a szavaimmal: minden rendben lesz.
Nem tudom, hogy volt-e jogom Lorie-ról beszélni. Olyan friss volt még ez, patakokban vérző sebként tátongott Jude szívében és lelkében. Nem akartam tovább roncsolni őt. Nem akartam fájdalmat okozni és nem akartam az lenni, aki a gyászát még elviselhetetlenebbé teszi.
Mégis mondanom kellett valamit, mert az önvádja mételyezővé válhatna.
- Lorie sem hagyott itt téged teljesen és sosem fog.. ugye tudod? - suttogássá lágyult a hangom, mielőtt a férfi hajába csókoltam volna hosszan. Lorie is itt hagyott neki egy fiút. Mert lehet, hogy az élet és a drogok elvettek tőle valakit, de ugyanúgy adtak is neki. Egy aprócska babát, aki az övé volt és aki miatt mindig ott lehetett Mallorie. És nem.. most nem gondoltam arra, hogy az élet igazságtalan. Nem követeltem magamnak az elvesztett magzatok helyett másikat. Most.. ebben a pillanatban az a két eset jelentőségét vesztette és totálisan háttérbe szorultak. Mindenki átélt már veszteséget. Mindenki életéből kisétáltak olyanok, akiknek nem szabadott volna még.

Sok mindent megéltem már nőkkel kapcsolatban, de ez most felülírta az eddigi tapasztalataimat. Megértettem, ha szexre vágytak, vagy ajándékot akartak, de a törődéssel meg a beszélgetéssel már ingoványos talajon jártam, hát akkor mit kezdtem volna egy sima öleléssel? Sosem tudtam, hogy milyen az, ha az anyukád csak úgy simán magához von, és azt érzed, amit ilyenkor szokás. A biztonságérzetemet nem a sajátomnak köszönhettem és sokáig még az sem volt igazán világos, hogy milyen az, ha valaki ennyire gyöngéd veled. Apa a maga módján próbálkozott, de mégsem született nőnek, ezért nem is tudott úgy működni, mint ők. A testvére sokat segített akkoriban, ha anya eltűnt vagy magánkívül volt, és ő mesélte nekem egyszer, hogy nincs baj azzal, ha igénylem az öleléseket és a puszikat. Én abban a hitben léteztem akkoriban, hogy ezt ki kell érdemelni, mert anya csak ritkán babusgatott minket, ellenben, amikor a legkisebb öcsémet várta, akkor folyton a hasát simogatta és beszélt hozzá. Sosem értettem, hogy mi a különbség már a meglévő és az útban lévő gyerekek között, de éreztette, hogy ő más lesz. Sawyer nem nyavalygott az ilyesmiért, de én tudom, hogy vágytam rá. Örültem már annak is, ha anya több figyelmet szentelt nekem, mint a testvéreimnek. Különleges lettem és nem akartam osztozkodni rajta. Miért nem lehetek az egyedüli gyermek? Szerettem a testvéreimet, de azért anya szeretetére jobban sóvárogtam. Egyszer el is csíptem egy beszélgetést a szüleim között, akik inkább veszekedtek és az volt a téma, hogy miért érezteti velem azt az anyám, hogy nem vagyok elég. Apa korán felismerte ezt és jobban ügyelt is rám, de végül sosem teljesült be az álmom. Anya emléke kísértett, és már nem tudta visszacsinálni a hibákat. Felnőtt fejjel aztán megtanultam, hogy akkor vagyok erős, ha az érzéseimet eltitkolom és csakis a fizikai vonásokra koncentrálok. Rachel nem azért szeretett belém, mert annyira a személyiségem vonzotta volna. Sikeres voltam az egyetemen és kitűntem a tömegből és neki az kellett, ami másnak is. Idővel láttam be azt is, hogy elhamarkodottan jegyeztem el, mert elvakított a szépsége. Felszínesen funkcionált a kapcsolatunk és az érzelmi oldalát el is kerültük, de még az sem volt elég, amit nyújtani tudtam. Fel lettem szarvazva és ott megfogadtam, hogy soha többet nem leszek gyenge egyetlen nő kedvéért sem. Mallorie megízlelhette, hogy milyen a vad oldalam, és igen…uralkodtam felette, de közben bíztam benne, hogy meg fog változni. A drogokat választotta helyettem és ha nem lettem volna vak, akkor korábban elengedem a kezét. A gyerek összezavarta a képletet és most itt álltam egy fiúval és egy elvesztett nővel, akit szerettem, de nem mutattam ki felé. Lehettem volna kedvesebb vagy megértőbb is, de elment és nem maradt esélyem jóvá tenni a hibámat. Összeomlottam a halála után és megint magába szippantott az örvény. Az önpusztítás már jól ment, mert ilyenkor eltompítottam a belsőmben burjánzó érzéseket és megint fittyet hányhattam a valóvilágra. Nem hiányoztak a szánalmas pillantások és a gyásszal járó empatikus egyedek. Mindenhol ott voltak, de én messziről kerültem őket. A munkahelyemet is mellőztem és szabadságra küldtem magamat, hogy legyen egy kis időm a sebeimet nyalogatni. A Coránál töltött pár óra alatt azt hittem, hogy uralom az emóciókat és egészen összeszedett lettem, de azzal az egyetlen kérdésével a földbe döngölt. Minek akar mindig érintkezni és belelátni a lelkembe? Sötét van odabent és nem vágyom a fényességre, de csak rábólintok a dologra és egészen át is adom magamat a helyzetnek. Mereven ölelem át eleinte és fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e, de a kezem lassan ereszt ebből a fagyos állapotból és eljutok addig, hogy felolvadjak. Az arca a vállgödrömbe illeszkedik és az illata körbeölel, mint egy védelmező burok. Megtörik bennem valami és az elfojtott gyász úgy tör fel a mélyből, mintha egy csapot nyitottak volna meg. Az első könnycseppeket nem is realizálom, az évet nem tudnám megmondani, hogy mikor sírtam utoljára. A férfiak nem gyengék és nem sírnak, de belül tomboltam és emésztett a bűntudat. Elszakadok a testemtől és csak lebegek, mert az új és fájdalmas. A vállamra hintett csók és aztán a közénk húzott kéz az, ami visszaránt. A búzakék íriszeim őt fürkészik, de megszólalni nem merek. A számon érzem a könnycseppeket és az újabbakat kibuggyanni, de kész vagyok letörölni is, hogy a bizonyítékok eltűnjenek. Annyiszor hallottam már ezt a „minden rendben” lesz szlogent, hogy immunissá váltam vele kapcsolatban. Mallorie meghalt, az anyám meghalt és nem volt visszaút. A tekintetem a nőre fókuszál, de csak a szám széle remeg meg. Sosem láthatott más ilyen állapotban, de neki sikerült előidéznie és még nem tudtam, hogy ez mit jelent kettőnkre nézve. Abban se voltam biztos, hogy itt akarok maradni, mert küzdöttem a valódi énemmel. Szoborszerűen várakozom és a testem nem mozdul, de az idő telik és nekem muszáj tennem valamit, vagy mégsem? Az elhangzó mondat után kiszakad belőlem egy bent rekedt levegőadag és cseppet sem bánom, hogy visszahelyezkedik a vállamhoz. A háta mögött keresztezem az ujjaimat és úgy teszek, mintha ez most gyógyítana. A közelségére koncentrálok és behunyom a szememet. Nem ismert erővel sodort el a gyász, és ha ki is mondom, hogy ez mi, akkor sem fog változni semmi. Ölelem, mert ez esik jól és az orromat a hajába fúrom. Megint ez az édeskés virágillat, de tudom, hogy a mellkasomban keletkező kő enged és csak könnyebb lesz a légzés is. A vágy a múlté, most csak azt tudom, hogy nem akarok megmozdulni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A perceket megduzzasztom és most helyet cserélek vele, mert én hajtom a fejemet az ő mellére és a hallgatózást választom. A fülem membránján ver éket a szívverése, ami gyors, de ahogyan ölelkezünk le is lassul. Nem szorítom erősen, vagy csak nem veszem észre, hogy már nincs is közöttünk távolság. Egy gyufaszálat sem lehetne leejteni…ilyen lett volna, ha anya magához ölel? A világ teljessé válik ezekben a törékeny másodpercekben és a kékjeim mögött egy egész élet játszódik le. Mallorie elvesztése elemi erővel olvaszt magába, de most van egy támaszpontom.
- Miattam…halt meg ő is. – távoli a hangom, olyan mintha nem is én beszélnék. Rekedtes és mély.
- Lorie…aztán meg az anyám. – foglalom össze és beszippantom a Cora féle illatot az orromba. Békesség.Nyugalom.Elfogadás. Elég vagy Jude.

Mallorie létezéséről nem tudtam és nem azért, mert nem avatott be, hanem azért sem, mert én sem kérdeztem. A kezdeti ellentéteket és heves vitákat felváltotta a lassú összecsiszolódás és amikor úgy éreztem, hogy minden rendben köztünk, akkor robbantotta Jude azt a bizonyos bombát a kapcsolatáról - noha jelezte, hogy már nincs közük egymáshoz - és arról, hogy a nő Jude gyermekét hordta a szíve alatt. Nem voltam képes feldolgozni, hogy mégis mennyire szabadon és féktelenül élte a mindennapjait, nem a kicsi körül forgott minden szabad pillanata és önző módon még én is elvettem Lorie-tól és a kisfiától Jude-ot. Szavakkal nem, de vággyal, érintéssel és beszélgetéssel követeltem magamnak a férfit, miután visszatértem Angliából, csak hogy napok alatt szilánkosra törjön minden jövőbeli tervem, hogy mit szeretnék. Nem követelőztem, nem akartam több lenni az életében, mint ami voltam és azt hiszem, hogy az utóbbi időben csak sodródtam az árral anélkül, hogy ragaszkodtam volna bármihez is. Mert nem tudtam, hogy én magam is valójában fel voltam-e készüle arra, hogy többet akarjak, hogy valakit az életem részesévé akarjak tenni, s talán ez volt a legfélelmetesebb: úgy lett helye a férfinak a mindennapjaimban, hogy ő sem akarta azt, egyszerűen csak így alakult.
Nem tudom, hogy ott akartam-e lenni, amikor nem őszintén és nem vállalva azt kicsúszott a száján az, hogy gyereke lesz.. nem akartam részese lenni, amikor Sawyerrel szinte egymásnak mentek és kiderült, nyakig benne volt a drogok világában a tanár. Nem hiszem, hogy valaha is jelen akartam lenni, amikor Jude elveszíti a számára az egyik legfontosabb embert, s mégis ezek a pillanatok határozták meg őt leginkább. Ezekben a pillanatokban derült ki mindkettőnk számára, hogy az élete mégsem annyira tökéletes, mint amit láttat az ügyvédi pálya, a sikeressége, a mindig határozott, önbizalommal teli jelleme. Szemtanúja voltam annak, hogy az események megtörték őt és felzabálta minden nyugodt és megfontolt döntéshozatalát. Mégis tiszteletben kellett tartanom azt két héttel korábban, hogy elutasított, csak azért, hogy elfogadjam, ennyi volt. Nem tudom, hogy lemondtam-e róla, de úgy éreztem, hogy nem ragaszkodhatok egy elképzeléshez, ami soha nem fog megvalósulni. Nem hazudok, ha azt mondom, a kapcsolatunk - legyen bármilyen is az - hullámvasút lankáin és emelkedőin csorgott, most, az este előrehaladtával éppen úgy éreztem, hogy felfelé csordogáltunk, ahol nem voltak elvárások, nem voltak kötöttségek sem. Jól esett vele beszélgetni, s még jobban esett az, hogy hallottam őt nevetni, mert jól állt neki, talán feledtette az elmúlt heteket vele a mai este. Tudtam, hogy még korántsem volt túl az eseményeken és azzal is tisztában voltam, hova fog menni és miért. Habár ezernyi kérdésem lett volna a jövővel kapcsolatban, a kisfiáról, hogy hogy van, hogy mi az, amiben esetleg tudnék neki segíteni, úgy döntöttem, hogy nem fogom sarokba szorítani az ingoványos jövőképpel. Mégis önzőnek éreztem magam bizonyos pillanatokban.
Érdeklődve hallgattam végig a Chicago-New York összehasonlítást, olykor bólintva is a szavaira, de ahogy a fegyverekről alkotott véleményét kifejtette, egy pillanatra elgondolkodtam. Ha csak felületesen ismertem volna őt, akkor bizony abban a hitben lettem volna, hogy preferálja a fegyvereket, de rá kellett jönnöm, hogy tetszett az, hogy lassan-lassan egyre több dologról kiderült, azonos gondolkodásunk volt, s a véleményünk sem volt olyan ellentétes, mint az elején. Már épp szóra nyitottam volna a szám, amikor elhessegette a politika témát, ezért sem folytam bele még jobban, csak engedtem neki. Nincs több politika, ahelyett az alkunknak megfelelően vesztesként az ölében helyezkedtem el, csak hogy aztán a keksz helyett az ajkainké legyen a főszerep. Ma már kétszer táncoltunk vissza a lehetett volna folytatása is.. táncból, egyszer a hasam szólt közbe, utána pedig Jude volt az, aki elmenekült a fürdő irányába, mégsem tanultunk belőle. De azt hiszem, hogy nem is akartam, mert engedtünk a kísértésnek mindketten, de annyi nem volt elég, mert érintenem is kellett őt. Talán ezért öleltem át fél kézzel, talán ezért fúrtam az ujjaimat a hajába. Talán ezért csúszott a tenyerem és az ujjaim a füle alá, az állkapcsára, talán ezért is szakítottam meg a csókot aztán levegőt préselve a tüdőmbe.. mégsem tudtam elszakadni tőle, csak annyira engedve a szavaimnak, hogy a pillanatnyi vágyamat tükrözzék azok.
Fogalmam sincs, mikor öleltem meg utoljára férfit, aki nem a családtagom volt. Óvatos kérdés volt, bizonytalan, amivel láttam, mennyire megleptem őt, de ahogy bólintott, úgy nem tétlenkedtem. A karjaim szorosan fonódtak a teste köré, csak hogy az arcomat a vállgödrébe fúrva lélegezzem be az illatát és az erejét.. mert erős volt és biztonságos. Még inkább azzá vált, amikor közelebb húzott magához, s már épp lehunytam a szemeim, amikor megrázkódott az ölelésben. Két szívdobbanásnyi időt hagytam magamnak, mielőtt egy puszit adtam a vállára, csak hogy megmozduljak az ölelésben, felemelkedve vagy elemelkedve annyira, hogy felnézhessek Jude-ra, de a két könnyfolyam láttán ismét összeszorult a szívem. Automatikusan húztam a karom kettőnk közé, hogy óvatosan, ujjbeggyel morzsoljam el a bőréről a könnycseppeket, mielőtt odahajoltam volna, hogy a borosta-fedte arcára és oldalt, az állvonalára adjak pár puha puszit. Tudtam, hogy minden megváltozott. Az elnyújtott, a csókunkba bújtatott hevessége már a múlté, s azzal is tisztában voltam, hogy én idéztem elő.. valahogy, de biztos voltam abban, hogy közöm volt a változáshoz. A bűntudat egy pillanat alatt robajlott végig minden gondolatomon, de igyekeztem nem nagyobb jelentőséget tulajdonítani mindennek, mint amennyit kellett a részemről.
- Minden rendben lesz, Jude.. - a szavaim halkan csengtek, mégis bátorítón, s ha a szemeit kinyitotta, akkor gyengéd, türelmes bátorítással rámosolyogtam.
- Szeretnél így maradni? - tettem fel a kérdésem csendesen, meghagyva neki a döntés jogát. Nem tudtam, hogy mit szeretne most, hogyan tudnék neki segíteni. Az biztos, hogy ameddig nem tett ki az öléből, én sem igyekeztem el onnan, bal kezem még mindig ölelte őt, jobbom pedig a mellkasán nyugodott az előbbi mozgolódásom miatt. - Egy kicsit, ameddig nem lesz könnyebb... nem kell beszélned sem, ha nem szeretnél, csak... bármi is legyen, amit érzel most, ne tartsd magadban... Ha pedig szeretnél, beszélhetsz is- nem tudhattam, hogy mi juthatott konkrétan eszébe, de Lorie, a kisfia és az öccse tökéletes recept volt ahhoz, hogy ne érezze jól magát. Hogy megtörjön és ahhoz is volt joga, hogy szétessen.. amennyire kellett, hogy utána össze tudja magát rakni.. építkezni, újra erőre kapni.
- Nem kell erősnek lenned mindig... - ha nem tolt el magától határozottan, akkor az előbbi közvetlen közelségbe burkolózva újra átöleltem, újra a fejemet a vállgödrébe fúrtam, hagyva, hogy Jude ezt a pillanatot is megélje. Én pedig itt voltam, ha szüksége volt rám. Ha zsepire, akkor jobb ötlet híján a sushihoz kapott szalvétát szedtem el, hogy ne kelljen magára hagynom.. de ha úgy döntött, hogy elég az ölelésemből, úgy kikelve az öléből mellé ültem le, nekitámaszkodva a kanapénak, felé fordulva, tenyeremet az alkarjára simítva finoman.
Tényleg nem akartam őt magára hagyni most. Semmilyen értelemben sem.

Ez a nap úgy kezdődött, hogy nagyon sok volt benne a „ha” kezdetű mondat és magam sem láttam előre sokat. Az apám állapota romlott és több időt igényelt az ápolása, azt a javaslatot kaptuk, hogy látogassuk többször és vigyünk képeket be, ha esetleg nosztalgiázni könnyebben menne neki. Már magam sem tudtam, hogy mi tenne jót neki, mert arra nem álltam készen, hogy fotókat keressek, mert az egyet jelentett volna az anyám emlékének felidézésével, aztán meg szembe kellett volna néznem a jelennel és Mallorie elvesztésének tényével. Még azt sem mondtam el neki, hogy megszületett az unokája. Jelentőségteljes esemény lett volna egy nagyszülő életében, hogy tudjon róla, de tartottam tőle, ha felvetem, akkor azzal el is fogadom, hogy felnevelem a fiamat. Lorie halála átírta a forgatókönyvet, mert előtte még biztos voltam benne, hogy közösen látunk neki a hármas életnek, de ez már csak egy ábrándkép marad. A névválasztással is meggyűlt a bajom, de kénytelen voltam neki adni valamit, mert nem élhet anélkül. Az Abraham mellett tettem le a voksomat, talán a szeleburdi öcsém is szerepet játszott benne, de tetszett ez a név. A nagyapám jutott eszembe, akinek az ügyvédi pályát is köszönhettem…ugyan soha nem meséltem senkinek róla, mert Caleb még nem is élt, amikor meghalt, de őt is így hívták. A tiszteletemet akartam leróni az öreg előtt, és habár még nem gyakoroltam a szülői feladatokat, attól még ennek valami kötődést kellett volna jelentenie. A kis kártyáján ez állt, és nekem mégsem fűződött semmi érzelem hozzá. Naponta többször is telefonáltak a kórházból, hogy menjek be és nézzem meg magamnak a fiamat, de képtelen voltam rá. Az anyját láttam volna magam előtt és annak a veszteségét. Nem bírtam feldolgozni, hogy Lorie már nem élt, és ez részben az én hibám volt. Kérleltek, hogy akkor legalább az üvegen keresztül lessem meg, de az alkohol és a kábultság jobb programnak tűnt, mint elmerülni a szarban érzelmileg. Éppen arra törekedtem, hogy kizárjam az életemből ezeket a szarságokat. Az apámmal is gondok voltak, aztán jöttek a lovak és most ott tartottam, hogy az estét nem abban a hangulatban akartam zárni, ahogyan indult minden. Nem mondom, hogy a problémák nem lesznek ott, de Cora társasága felért egy adag droggal is, mert átmenetileg megteremtette azt a közeget, ahol az aggodalom elkerült és egy kicsit a régi Jude lehettem. A viccelődő és flörtölős pasi, akit nem izgatott mások véleménye, de annyi minden változott azóta, hogy csak a felszínen szerettem volna maradni. Fuldokoltam és egy kis szünetre vágytam. Bármit is jelentett ez az este, nekem mentőövként jött és éltem is a lehetőséggel, hogy az utazásom előtt még egy kicsit magamba igyam a terapeuta nyugodt magatartását. Fura lenne beismerni, de talán ő volt az egyetlen jelenleg, aki képes volt mellettem maradni veszekedés és mindenfajta méreg nélkül. Elüldöztem már nem is egy embert, de most örültem neki, hogy nem kell egyedül lennem és eltereli a figyelmemet a hétköznapi baromságokról. Jobban vonzott a beszélgetés és a kártyázás kombó. Annyi témát érintettünk már ma este, hogy nem is sikerült megjegyeznem az összeset, de a lényeg elraktározódott róla. A maci megléte és a saját lakás már felért volna egy kettősséggel, mert Cora igenis gondolt a jövőjére, jó befektetést csinált, de közben valahol még kislány volt, aki plüssel aludt és szeretett a lakásán úgy viselkedni. Láttam benne az erős nőt, de a naiv teremtményt is. A legtöbb esetben az lett volna a zsánerem, ha valaki határozott, de idővel be kellett látnom, hogy ezen igényeim megváltoztak. A negyvenhez közel már nem imponált, ha valaki állandóan harcolni akart és játszmákba bonyolódni. A világ változóban volt, de én ragaszkodtam valamilyen szinten a régi eszmékhez. A férfi hódítson és ne a nő, ha valakinek van tartása, akkor sokkal több mindene van, mint amit az átlag elmondhat magáról. Corában megvolt az a bizonyos plusz a kezdetektől fogva és csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz hatással rám. A munkamorálja tetszett és szívesen dolgoztam volna egy csapatban vele, de aztán az üzleti úton megzavarodtam tőle és már hirtelen több volt, mint egy potenciális alkalmazott jelölt. Pandora mellé jó választás lesz, de azért mégis ott bujkál bennem a kisördög és arra vár, hogy kitörhessen. Ma este szeretünk a határokkal játszani és amikor elveszíti a harmadik kört is a huszonegyezésben, és eldől, hogy én nyertem, akkor mámorító érzés suhan át az agyamon. Izgalmasnak vélem, hogy döntést hozhatok egy olyan hétköznapi tevékenység felett is, mint az etetés. Az édességért nem vagyok oda alapjáraton, de ma este jót tesz a szervezetemnek, ha már napokon át csak alkoholhoz nyúltam. Mielőtt még mondhatnék valamit őt figyelem és a lelkesedését a New York téma kapcsán.
- Szerettem Chicagot, de ez is nagyváros, mint New York. A szeles jelző illik rá, de a sok felhőkarcoló ott sem marad el. Én kedvelem, ha éjszaka a sarkon találok egy boltot, de abban igazad van, hogy kiélvezni a város lehetőségeit nem lehet. A zöld parkok sem olyanok, ahol az ember elbújhat a város zaja elől…a szirénák sosem alszanak, és megfogtál valami érdekeset. Tudod mi az, amit utálok ebben az országban? Bárkinek lehet fegyvere…és ez nem jó. Mennyi galiba adódik abból, hogy a szabad akarat érvényesül és gyerekek ölnek iskolákban, szomszédoknak lőnek le másokat…idegenek támadnak azért, mert azt hiszik jogos az önvédelem, pedig nem. Hiányzik az igazi megfontoltság…de mára ennyi politika elég. – mosolyodom el halványan és áttérünk az evésre. Az ölemet ajánlom fel és a közös fogyasztást is a keksz kapcsán.
- Jól van. – fojtódik belém a szó, amikor megjegyzi, hogy stabilan ül. Igen…én is az vagyok még, de ki tudja, hogy mikor tör ki belőlem a vihar. A szemem elsötétül és már nem annyira tisztán kék, csillog benne egy kis arany is, amint felmérem, hogy mennyire lecsökkent a közöttünk lévő távolság. A levegő sűrűsége megváltozik, ahogyan az édes keksz a nyelvem hegyére vándorol és érezve a mellkasomban dobogó izomköteg rándulását úgy csúsztatom át a másik felét az ő szájába. Másodperceken belül összeérnek az ízek és azzal együtt a kettőnk nyelvjátéka is. Könnyedén engedem át az ösztöneimnek a főszerepet és marok rá a fenekére ezzel is azt hangsúlyozva, hogy mennyire nem érdekel a keksz, csak őt akarom érezni minden egyes területen. Nem lépünk át határokat, miközben mégis, de lassan, elnyújtott tempóban merülök el a szájában, mint valami kalandparkos helyen. Igazán kellemes és magával ragadó a hév és a visszafogott elegancia keveréke, ahogyan közeledünk, de most nemcsak testileg. Mielőtt mondhatnék valamit meg is szakad a csók, de nem hagyja abba a kényeztetést. A nyakamra téved a nyelve és puszikkal halmoz el a tűzzel játszva. Mondanom se kell, de délen készülődés van, aztán megakaszt, mert olyasmit kérdez, amire nem voltam felkészülve. Értetlenül pislogok egy sort, de annyira reményteli és angyali, hogy csak bólintani tudok rá. A kezei a két hónom alatt futnak el és úgy ölel át, hogy közben a vállgödrömbe hajtva a fejét. A samponja illata azon nyomban felkúszik az orromba, de nem ez az egyetlen egy furcsaság. A karjaim önálló életre kelnek és magamhoz húzom. Lehunyom a szemhéjamat és a zaklatott légvételeim lassulni kezdenek, de még ijedten érzékelik, hogy változóban van valami. Az orromat a nyaka pereméhez nyomom és beszippantom a bőrét. Istenem…olyan, mint neki. Megremegnek a vállaim és bár nem így terveztem, de némán elindulnak a könnyeim is. Annyira sok…nem bírom el, de itt van ő…és ez most felkavar….

Nem volt titok, hogy másképp működtünk, más és más dolgokat tartottunk fontosnak az életben. Ameddig ő - első ránézésre legalábbis - az a típusú férfi volt, aki könnyedén hódított: tette is, mert élvezte - ebben biztos vagyok - addig nekem a stabilitásra volt szükségem. Hazudhatnék, mondhatnám, hogy a Nicholasszal való szakításom nem viselt meg, s hogy a vetéléseim nem hagytak bennem fájdalmat és űrt. Ahelyett, hogy ténylegesen feldolgoztam volna, időben - az tudom, relatív, valamint felettébb emberfüggő - inkább a munkába temetkeztem, s gyakorta túlhajszoltam magam, addig húzva azt a bizonyos "én bírom" kijelentést, ameddig már kimerülés határára kerültem. Nem beszéltem róla senkinek, orvoshoz sem mentem el, de voltak olyan hétvégéim, amikor egyszerűen képtelen voltam kikelni az ágyból és mégsem bírtam aludni. Órákon át néztem a falakat, hallgattam a kintről beszűrődő zajokat, hallgattam azt, hogy Hattie mit bazsalyog és perlekedik a telefonban. Mindig csak akkor mozdultam ki az ágyból, ha már hosszú ideje nem hallottam motoszkálást. Voltak alkalmak, amikor a kimerültségtől a remegő kezemből kiesett egy-egy üvegpohár, amikor a hűtőbe tettem a kocsikulcsom, amikor nem emlékeztem arra, hogy azt beszéltük meg az otthon maradt családommal, hogy aznap este feltétlenül beszélünk.
Tudtam, hogy én sem nyitottam a világra, a világ felé. Hogy az érdeklődésem egészen addig tartott, ameddig nem kellett ténylegesen ismerkedni. Nem bírtam arra gondolni, hogy bárkinek is megnyíljak, hiszen csúnyán fogalmazva eldobtak. Az exemnek fontosabb volt a munkája, a jól fizető állása és presztízs kérdéssé tette a megélhetést. Azt hittem, hogy neki mindaz elég, amink volt, amink lehetett volna, habár mindent megbeszéltünk és beleegyeztem, hogy távkapcsolat nélkül folytassuk, külön utakon. Bezárkóztam, nem csak kedvem, de affinitásom sem volt arra, hogy valakit beengedjek azok közé a falk közé, ahol bízhatok valaki másban úgy igazán. Jude viszont elérte azt, hogy két parázsvita között valljak az öcsém helyzetéről a sushi bárban és azt hiszem, ha nem is hosszú hónapok alatt alakult ki mindaz, ami jelenleg közöttünk volt, attól még számos eseményt tudhattunk magunk mögött, s minden helyzetben más oldalát ismerhettem meg.
Nem hittem volna, hogy valaha is látom őt könnyezni, hogy szemtanúja lehetek az élete egyik veszteségének. Annak, hogy az öccsével való viszonya a szemem láttára romlik meg, s ha tippelnem kellene, a mai napig egyetlen szót sem szólt Sawyerhöz. Nem a büszkesége miatt nem vehette fel neki a telefont vagy nem amiatt zárta ki az életéből, mert olyasmibe tenyerelt bele, amibe nem kellett volna, hanem azért, mert a döntése miatt egy nagyon is fontos személyt vettek el tőle. A kezdetben arrogáns, önző, határozott, karizmatikus, mindent is mások helyett döntök el férfi lassan-lassan olyan oldalait fedte fel előttem, ahol már el mertem volna neki mondani mindazt, amit valójában is éreztem, amitől tartottam, amilyen vágyaim voltak, mert már én sem a csak az egocentikus férfit láttam benne, s élveztem, hogy a mai este teljes egészében a zöld lámpás jelzést kapta meg, s még többet tudhattam meg róla. A filmeket illetően egy emléket is megosztottam vele, az indokom elfogadására halkan felnevettem, érdeklődve hallgatva végig az ajánlatát és eszem ágában sem volt közbeszólni, nehogy aztán hátraarcot vegyen. Jobban már nem is tudtam volna csak őt figyelni, izgatottan fészkelődtem arra az ötletére, hogy amint hazatér, úgy megejtünk egy nem kisgyerekes nem horrort.
- Megbeszéltük. Tied a film, enyém a kaja és nem mondhatsz nemet semmire sem ott - csak addig húztam azt a bizonyos takaró csücskét, ameddig engedte, de.. semmi vadulás, csak egy kis huncutság.
A repülőn ülve kijelentette, hogy nem létezik számára szabadság, mégis lakatlan szigetre vágyna, csendre. Most ott tartott, hogy szívesen költözne arab országba. Mindannyian változunk. Mindannyiunkban több rejlik, mint amit magunkról tudunk, eszem ágában sem lett volna őt visszatartani - volt már benne gyakorlatom. Ha egy részem vissza is várná őt, tudom, hogy egyszer már képes voltam arra, hogy valakit elengedjek - akihez tartoztam, akinek az életének részese voltam. Mégis támogattam volna az ügyvédet is, hogy menjen, merjen, éljen és létezzen a maga tökéletességre törekvő világában. Az érdeklődésére elmosolyodtam.
- Nekem ezeket mondták: New Yorkban sokan vannak, állandóan sziréna hangját hallani, nyomorúságos, nagyon drága a lakhatás, az emberek borzasztóan gorombák és munkamániásak - kezdtem sorolni, miközben az angolságom előtérbe került, ahogy az otthoni ismerősem, családom szavai visszacsengtek a fülembe, valahogy az ő hangjuk és kiejtésük elevenedett fel. - Mindenki őrült, hogy az emberek tesznek a másikra, patkányokkal teli a város és hogy nem csak a lehetőségek városa, minden lakosra érvényes az, hogy legalább egy fegyvere van, Bronxban még nappal se sétáljak végig - már-már panaszkodásnak is beillő felsorolás végén elnevettem magam, mert nem szoktam mímelni másokat. - Tényleg sok a sziréna, de az lenne a fura, ha nem mennének a mentők, tűzoltók és rendőrök probléma esetén. Tényleg egy kicsit őrült mindenki, és tényleg vagy rengeteget, vagy semennyit sem dolgoznak az emberek. Mindig nyüzsgés van, nem tudsz egyszerűen végigsétálni a Brooklyn hídon, mert minden pillanatban elsodornak, hatezer vaku villan az arcodba és biztos, hogy kétszáz képen szerepelsz, ahol éppen eltüsszented magad - dohogtam, de a vicces éle megmaradt a szavaimnak. - Neked ezek feltűnnek? Amikor ti ideköltöztetek Chicagoból, milyen volt a váltás? - emlékeztem, hogy ott született, de azt nem mesélte, mikor jött ide. - Visszavágyódsz néha oda? - eredetileg nem terveztem, hogy megérintem. Hogy kezdeményezek és Isten a tanúm, hogy eszembe se jutott a Rachel-féle európai hátizsákos sztori, de valahogy könnyed volt, természetesnek hatott az, hogy érintettem. Már nem görcsöltem, nem esett nehezemre sem, miközben épp az ő világába csöppentem bele a kárytázással és a tétekkel. Most már nem akartam megkérdőjelezni a szerencsejáték világát, az életét,a döntéseit. Most csak élvezni akartam a jelent, hogy egy egyszerű játék is lehet több, s azáltal is megismerhetem őt. Annak ellenére, hogy inkább sós párti volt, mégis a sokadik oreot tüntette el, de veszteni tudni kell és ha már döntött, mi legyen az ő nyereménye, nem ellenkeztem. Hümmögtem a mai este kivételességére, elkaptam a pillantását is, ahogy várta, mit is művelek. Amikor már az ölében kötöttem ki, kényelmesen el és ráhelyezkedve, a kezeivel nem tétlenkedve kerültem hozzá egészen közel, reszketeg, felületes légvételt szakítva ki belőlem ezzel.
- Igen, persze. Egész stabilan ülök - évődőn figyeltem őt a "megvagy?" kérdése után, csak addig nem őt figyelve, ameddig a kekszért nyúltam. A tenyerem alatt éreztem a meleg bőrét, miközben megmoccanni sem mertem Jude ölében. Túlságosan is intenzív élmény volt már ez is, s csak reméltem, hogy a hangom nem remegett meg a keksz elfogyasztását illetően. Főleg akkor nem, amikor a keze végigsimított a fenekem felett. - Hmm... - szusszantam fel hirtelen. Mielőtt a kekszet az ajkaim közé helyeztem volna, a nyelvem futott végig a hússzirmon, miközben a Jude mellkasát érintő kezeim lassú mozdulattal simított végig az ingén a mellkasán, a szegycsontja irányában. Ha bennem is volt az a reflex, hogy hátrébb dőljek kicsit, amikor odahajolt hozzám, nem tettem. Csak lehunytam a szemeimet a közelségére. Hallottam a keksz roppanását, a megmaradt felet pedig úgy loptam el és kezdtem rágni, mintha az életem múlt volna rajta. Reszketegen vettem egy újabb levegőt, mielőtt megéreztem volna a férfi ajkait a sajátomon, finoman, nem tolakodón. Nem volt kedvem elhúzódni, csak alig mozdult meg az ajkam az övén. Alig hajoltam hozzá közelebb, hogy jobban elérjen. Egészen addig képes voltam tartani magam, ameddig a lába meg nem mozdult, amivel az alhasam, a mellkasom a férfihez préselődött, a tenyere pedig a fenekemre nem csúszott.. tudtam, hogy elvesztem a csókjában. Nem követelőzőn, de szenvedéllyel merültem el a csókban, balom a tarkójára csúszott fel, hogy ujjaim finoman az ott rövid hajába túrjanak, a jobb kezem pedig a füle alatt a borostával fedett nyakára, majd állvonalára csúszott. Már nem hallottam Hattie szobájában lévő falióra kattogásait. Nem hallottam a távolabbi szomszédban üvöltő tévéjét, ahogy a saját gondolataimat sem, mert elvesztem a pillanatban és megszűnt az a külvilág, ami mindig itt rezonált és amit otthonnak tekintettem már.
Nem vettem el többet, mint amit Jude felajánlott és a másodperceket sem számolva, csak a szám reagált az övére, az ő ritmusára, arra, kiélvezve minden egyes pillanatot. Mégis levegőt kellett a tüdőmbe préselni, ezért is szakítottam meg a csókot lassan. Ahelyett, hogy eltávolodtam tőle, apró puszikkal haladtam az álla vonalán a füléig, hogy aztán még közelebb, szinte már teljes egészében rásimulva a nyakán nyaljak végig hosszan, ráérősen, átölelve a testét a balommal a kanapé felett. Mielőtt azonban teljesen ráépültem volna, újra visszatértem az ajkához, egy újabb csókot lopva róla, bele is mosolyogva a mozdulatba.
- Szeretem az ilyen kóstolást - suttogtam rekedtebb hangon a szájára, mert a részemről tökéletes lett volna az is, ha innentől kezdve ki sem szállok az öléből. Eszem ágában sem volt felhozni a kártyát, hogy játszunk még egy kört, vagy váltsunk, helyette inkább csak belemerültem a belőle áradó melegbe, de az fix, hogy nem mozdulok meg rajta, mert akkor a következő pillanatban gombolnám is az ingét. Nem akartam elrontani a pillanatot. - Megölelhetlek? Úgy.. igazán és nagyon - halkan, egy kissé bátortalanul tettem fel a kérdésem, mert nem voltam benne biztos, hogy igényelné-e. Hogy szeretné-e, vagy hogy.. ez is megfelelne-e neki a jelen helyzetünkben.

Cora lakásában lenni nem fojtogató, hanem egyszerű és kellemes érzést hagy a mellkasom közepén. Annyi minden történt az elmúlt két hétben, hogy most egy kicsit örülök annak, hogy az agyam kattogása abbamaradt és csak arra kell fókuszálnom, hogy legyőzzem a kártyázásban és feleljek a kérdéseire. Nem érzem zavarónak, hogy érdeklődik, de úgy gondolom ez más esetben és helyszínen nem lenne így. Az ismeretségünk hetekben és nem években mérhető, ami nagy csoda, mert ekkora szabadságot nem sokan szoktak kapni tőlem. A védővonalakat csak hosszas kutatómunka és reményteli hónapok után engedem le, de nála másképpen működött az egész folyamat. Eleinte nem vettem komolyan, mint nőt. Távolról csodáltam a munkásságát és megfigyeltem a hozzáértőségét, mert láttam, hogy mire képes a lovakkal és a gyerekekkel egyszerre. Csendben és alázatosan tette a dolgát és nem kérkedett vele, hogy milyen családból származik. A neve alapján nem volt nehéz dolgom, hogy kiderítsek róla ezt meg azt. Az elővigyázatosság mondatta velem, hogy így cselekedjek, de mindenkivel ezt csináltam, akit nem ismertem. Hozzám már nem lehetett bekerülni úgy, hogy ne tudtam volna a másik életrajzát. A tudás hatalom és éltem is vele, de az ő esetében nem alkalmaztam fegyverként. A magánnyomozó idővel olyan információkat is meglebegtetett előttem, ami még szóba sem került. Az exe nevét, vagy a jegyessége tényét, de még a gyerekeke elvesztését is. Mélyen benne voltam a múltjában, de tiszteletlenségnek véltem volna, ha visszaélek vele. Cora annyira jószívű, hogy a légynek sem tudna ártani. A munkahelyén nem a saját állása miatt aggódik, hanem másokért, a lovakat előre veszi, és még az sem izgatja, ha aznap nem evett semmit. Az öccséhez fűződő viszonya páratlan, és példamutató is. Nem ismeri az első helyen való fogalmat, mert mindig mások érdekeit nézi. Könnyen kizsákmányolható érzelmileg, de tudom, hogy ott a másik oldal is. Az érdeklődése őszinte, nem akarja ellenem felhasználni, mert már megtehette volna. A gyerekem ténye és Mallorie titka megtartása pedig tényleg kialakított valamit közöttünk. A bizalmi híd erősödött és én nem bírtam tenni ellene semmit. Az egyik testvéremmel is találkozott már, nem emlékszem rá, hogy Rachel-t konkrétan bemutattam volna, de ennek lehet az is az oka, hogy volt egy rossz előérzetem, és hinnem kellett volna apám szavának. Apa mindig megmondta, ha valaki nem illett hozzám. Az emberismerete nem tévedett…vajon mit mondott volna Coráról? Elfantáziálgatok arról, hogy egyszer elvigyem az apámhoz? Nem tudom…mert a jövő is kiszámíthatatlan és olyan kevés alkalommal élem meg a jelent, hogy most ezt akarom mindennél jobban. A bajok megvárnak holnap is, és nem kell innom most ahhoz, hogy tompítsam a fájdalmat. A társaság kellő löket és az a kis mennyiségű whiskey is, hogy a felszínen maradjak. A tűzzel eljátszottam ma már több alkalommal is, de még nem léptük át a határokat. Sejtem, hogy neki sem lenne ellenére, hogy belemenjünk a testi vágyakba is, de akkor elrontanék mindent. Felismerem, ha a lelkem sóvárog törődésre, és nem a testem. Előtte se ismerném be, de jól esik a figyelme és az állandó beszélgetés. A kaja és a helyszín csak egy plusz mellé, de nem is feszengek ezen most, csak bekapom a kekszet és a kártyáimra pillantok ismételten vissza.
- Szóval a horror nem a te világod, már meg sem lepődöm. – rázom meg a fejemet, de tovább hallgatva az is nyilvánvaló válik, hogy nem szereti, ha valaki ijesztgeti.
- A gyerekes témákkal én sem vagyok kibékülve. Mondjuk azt, hogy ezt el tudom fogadni érvelésnek. – húzom ki magam és megvárom, hogy a mondat végére érjen.
- Engem érne a megtisztelő feladat, hogy filmet válasszak? Tudod szeretem a win-win helyzetet, ezért ebben a szituációban, akkor te választhatnád ki, hogy honnan rendeljünk kaját. – előtör belőlem a jogász énem, de csak a játékos határokkal, mert az tény, hogy szerettem a konszenzusra való jutást. A kompromisszum nem szép, mert akkor valakinek le kell mondania az igényeiről, de a közös előnyök előterjesztése már sokkal kedvezőbb helyzetet tudott generálni.
- Nem ígéret, de hazajövök az utamról… - direkt nem fejtem ki, hogy merre indulok, mert mindketten tisztában vagyunk vele. - …utána csinálunk egy mozis estet, de akkor már az én lakásomban. – nem vagyok benne biztos, hogy nem fogom eladni az ingatlant, mert minden Lorie-ra emlékeztet, de akkor lesz más, ahol megejthetjük a filmezős programot. A lényeg, hogy beszéljünk róla, a többit már a sors dönti el. Valahogyan a filmekről áttérünk a nyelvekre is, nekem meg nem titkolt szándékom, hogy elutazzak majd egy arab országba is, ha lesz rá esélyem.
- Hmm…nem kizárható, és menni fogok. – hagyom ennyiben, mert a lelkesedése New York iránt meglep engem is. – Milyen sztereotípiákkal találkoztál ebben a meseszép városban? – nevetem el a végét, mert sokan nem tudják…azért el tudnék más helyet is képzelni a lakhatással kapcsolatban. New York a lehetőségek városa és valóban nincs lehetetlen, de egy idő után sok is, és mérgezi a lelket. Az enyémet mondjuk nehéz, de néha betelik a pohár és akkor ki kell szabadulnom a szmogból. Az érintése kicsit megzavar és el is hallgatok egy időre, mert nem tudom, hogy mi lenne a következő lépés. A kékjeim a kezét figyelik, máskor meg a kártyákat, de visszatérünk a játékhoz. A vesztés és nyerős kör után naná, hogy kell egy mindent eldöntő is. Nem menne ez másképpen, ha nem kötnénk előtte alkut. Feléled a kisfiús énem, amit annak köszönhetek, hogy immár tétekkel játszunk és nyerhetek, illetve veszíthetek is valamit. A kekszes incidens csak ösztönszerűen jön, mert ízlik a krém, de látom rajta, hogy zavarba hoztam a nyalással. Kivel ne tenném meg, de kell egy kis szünet, hogy észhez térjen.
- Mai kivétel. – teszem mellé és beavatom, hogy mi lesz a büntetése, aztán ki is nyújtom a lábamat, hogy oda tudjon majd jönni. A kékjeim pajkosan futnak fel rá miközben eltolja az asztalt és helyet csinál a merényletre, vagy a behajtásra. Nézőpont kérdése, de izgatottan várom a fejleményeket is, amikor lábait szétnyitva szemből helyezkedik le rám. Megvárom, hogy egy szemmagasságban legyünk és a karjaimat a dereka húsába vájva csökkentem a távolságot közöttünk immár ebben a pozícióban.
- Megvagy? – kérdezek vissza, de megérinti az államat és kisebb időt hagyva a szemezésnek most csak őt fürkészem. A keksz sem érdekelne, ha nem venné elő, de ez adja az alkunk tárgyát. A zakatolás abbamarad, a mellkasomban lévő szerv egy gyorsabb ütemet diktál és máris érzem, hogy kezd melegem lenni. A pillantása elveszik az enyémben, a tenyere pedig támasztást nyújt abban, hogy elengedje a kanapét, és rám nehezedjen.
- Nem vagy az. – ismerem el, mert a súlya aztán a legkisebb gondom a jelenlegi helyzetben. Lassan simítok a felsője alá és a keresztcsontja tájékán támasztom ki a két karomat is.
- Hmm…vedd be a szádba. – adom ki az ukázt és ha eleget tesz neki, akkor előrehajolok és beharapom a kis keksz egyik felét, de még ügyelek rá, hogy az ajkunk ne érjen össze. Az édes kakaós íz azonnal elolvad a nyelvemen és folytatást követel, de csak finoman súrolom a szirmát első körben. Lehunyt szemhéjakkal húzom fel az egyik térdemet így közelebb kerül, és képes vagyok végre kapcsolatot teremteni az ajkával. A fenekére csúsztatva a jobbomat most elmélyítem a csókot és csak élvezem, hogy ennyire közel van hozzám…

Kinek mi okoz boldogságot. Volt, akinek a csokoládé édessége jelentette a komfortérzetet és a megnyugvást, másoknak az edzés, vagy az, ha elmehettek a hegyekbe minden szocializációt addig nélkülözve. Volt, aki a testiségben teljesedett ki és volt, akinek épp elég volt annyi, hogy valaki meghallgassa. Nem feltétlenül hittem, hogy az édesség tartósan tudna felemelni engem, hiszen jobban szerettem a földön állni két lábbal, meg- és átgondolva minden lehetőséget, hogy mire miként reagálok, mit lenne jó megtennem, de azért nem mehettem el egy szó nélkül a csokoládé evésekor endorfin szabadul fel az agyban. Jude kérdésére lassan rajzolódott ki az arcomon egy mosoly, a hangom pedig tükrözte a nyugodt, kellemes környezet egységét, ami körülvett mindkettőnket. A boldogságot nem lehet csak egyetlen tárgy köré felhúzni és nagyon is nehéz meghatározni, hogy kinek mit jelent a boldogság. Más igények, más vágyak, más és más környezeti behatás határozza azt meg.. Hogy nekem mit jelentett boldognak lenni? Amikor csak a pillanatnak éltem. Amikor azt éreztem, hogy nem történhet baj ott, ahol voltam - fejben, lélekben és szívvel - Jude-dal ezen gondolatokat osztottam meg könnyedén, a vonásait, a testtartását figyelve és azt éreztem, hogy most egy kicsit neki is sikerült feloldódnia - nem pedig a ki nem mondott feszültséget és ezernyi problémát véltem benne felfedezni. Tudtam, hogy pár nap múlva az egyik legnehezebb útjára fog indulni majd, de igyekeztem nem jobban aggódni, mint amit ő elviselt volna. Ha gondolok rá, írhatok neki, akár fel is hívhatnám, és titkon abban reménykedtem, ha úgy érzi majd, hogy egy kicsit kiszakadna Kolumbiában a valóságból, úgy talán eszébe fogok jutni én is. Most, hogy itt volt realizáltam igazán azt, hogy mennyire szükségem volt egy ilyen pillanatra. Nem mással - vele. Mégis makacsul ellenálltam, hogy a vele eltöltött időt felcímkézzem és tudatosítsam magamban, hogy milyen folyamat indult el közöttünk.
Érdeklődve hallgattam végig a Titanic és a brit klasszikusról alkotott véleményét és, a végére már egy szélesedő mosoly rajzolódott ki az arcomon.
- Ha megvétózod, hidd el, hogy nem erőszakoskodnék. Biztosan van és lenne olyan, amit mindketten szeretnénk. Meggyőzhető vagyok. Mondjuk.. - gondolkodtam el hirtelen. - Talán a félelmetes és a kisgyerekes horror filmeket nem szívesen. Tudod, egyszer régen pont egy ilyen filmre esett a voksunk és a legnagyobb sötétségben és csendben ijesztett meg az, aki mellettem ült - nem csak Nicholas játszotta ezt el velem, de mellette akkorát sikkantottam itthon, hogy azt hittem, a jobb fülére halláskárosodása lett hirtelen. - Mondjuk úgy, hogy nem örültem. Mit szólnál ahhoz, ha filmre esne a választásunk - valaha, bármikor, ha eljutnánk addig.. - az elsőt te választanád ki - ajánlottam fel neki ezt visszautasíthatatlanul. Legalábbis én úgy gondoltam, ez az volt.
Nem csak most, hanem korábban is a szenvedélyei közé sorolta a nyelvek tanulását, s emlékszem, mennyire meglepett az, hogy spanyolul is beszél. Akkoriban imponált ez és akkor kezdtem el egy picit más szemszögből is látni vele kapcsolatban a dolgokat, bizonyos értelemben a vele szemben érzett ellenérzéseim is akkor kezdtek csillapodni, s egy részem akkor kezdett iránta érdeklődni. Jude intelligens és vitathatatlanul karizmatikus férfi. Nem gondolnám, hogy az efféle vágyairól sokszor beszélne, mert korábban még azt is nehezen vallotta volna be, hogy egyébként vágyna egyedüllétre egy lakatlanabb területen ideig-óráig, ahol nem temeti maga alá az ezernyi munkája és kötelessége.
- Csak azt tudom mondani, hogy menj.. Tudod, amikor ez a lehetőség, hogy átjöhessek ide Angliából, felkínálkozott, több ismerősöm is azt mondta, hogy nem fog sikerülni, féltettek, óvtak és minden létező rosszat mondtak az Államokról. New Yorkról, olyan sztereotípiákat, amikkel ha félig-meddig találkoztam is, de az egyik legjobb döntésem az volt, hogy itt vagyok. Ha menni szeretnél, menj.. csináld.. munkát bárhol fogsz találni, mert ismerlek annyira, hogy tudjam, a jég hátán is képes vagy megélni - a bal kezem ujjai bátorításképp az alkarjához értek, lágyan simítva meg a bőrét és fogva rá aztán a csuklójára finoman. Tudtam, hogy nem volt szüksége arra, hogy rávegyem, menjen, ha menni akar. Változtasson, ismerjen meg más kulturákat, de.. úgy éreztem, hogy még ő is visszafogja néha magát ilyen-olyan okok és indokok miatt - amit megértettem, természetesen. Rettenetesen hiányzik az öcsém például és ha csak annyitól meggyógyulna, hogy nonstop mellette vagyok, akkor azonnal visszaköltöznék - és tudom, hogy ezzel nem gyógyíthatom meg őt sajnos. Elhúztam a kezem róla, csak hogy teljes mértékben a lapokra és a játékra tudjak koncentrálni, de az alku elfogadás miatt ismét hozzáértem. Jól esett a tenyerének melege a bőrömön. Nem vettem előtte magamra, hogy nem mutatna magáról képeket.. ott még nem tartottunk, hogy ilyesmiket is felfedjünk egymás előtt, s ha kért lapot, akkor osztottam neki, minden bizonnyal jó lapot, de addig még totálisan elvonta a figyelmem. A pillantásom rajta ragadt akkor, amikor nem elvette a kekszet, hanem odahajolt, hogy a kezemben lévőről nyalja le a krémet. A kifújt levegőjének melege a bőrömet borzolta végig, hosszú, reszketeg sóhaj hagyta el ajkaimat a művelet közben. A nyelvem végigcsúszott szolidan az alsó ajkamon is, s a kekszet tartó kezemet lassan visszahúztam magam elé.. el kellett számolnom tízig, mielőtt a kekszet megettem volna. Épp akkor, amikor kijelentette a vesztésem, amin nem tudtam nem felnevetni. Ilyen az én szerencsém.
- Úgy tudtam, hogy nem szereted az édeset - ellenkeztem nevetve a döntésénél, de csak ennyit, természetesen elfogadtam a büntetésemet. - Legyen még egy keksz - egyeztem bele jókedvűen, miközben elhelyezkedett a lábait is kinyújtva. Felpillantottam a kékjeibe, s olyan áthatóan nézett, hogy szinte beleszédültem, még azt is elfelejtettem, hogy ellenkezhetnék vele. Hogy azt mondhatnám, hogy rossz ötlet oda helyezkednem.. hogy amúgy is bénán vagyok képes flörtölni vele. F-L-Ö-R-T-Ö-L-N-I V-E-L-E. Már ez a gondolat olyan szinten fejbevágott, hogy a pír lassan kúszott fel a nyakamon és öntötte el az arcom, de.. egyszerre találtam izgalmasnak, újnak és.. az istenért, vágytam is rá, mégis kit áltatnék?
- Sajnos a kisasszonynak vállalnia kell a bűneit - bólogattam lassan, megfontoltan Jude alkujára, két korty vizet még ittam, mielőtt az asztalt lassan hátrébb toltam, hogy könnyebben odaférhessek Jude-hoz. Nem kellett annyira vigyáznom, hiszen sem étel, sem italok nem voltak a felületen a poharakon, kártyán és a nasis tálon kívül. Felemelkedtem, átcsúsztam mellé és mielőtt engedélyt kértem volna tőle, hogy hogyan is szeretné, most én voltam az, aki szabadon döntött erről.. Ezért is támaszkodtam meg kanapén Jude válla mellett, hogy szemből helyezkedjek el rajta, combjaim közé engedve a lábait, és ha nem volt neki kényelmetlen, csak akkor engedtem rá a teljes testsúlyom. Nem voltam nehéz.. annyira, talán nem most rokkan le itt, bűntudatot keltve bennem. - Egy keksz elég lesz, Mr. Cowen? - túlságosan is közel került így az arca, a szeme.. a szája, ám mielőtt elcsábulhattam volna, már félig-meddig fordultam is el, nem kipottyanva az öléből, hogy elorozzak egy kekszet és azzal fordultam vissza felé. Hosszabban pillantottam a szemeibe, őszinte mosollyal. Mielőtt meggondolhattam volna magam, ujjaim az állvonalát fedő borostán futottak végig óvatos mozdulattal, hogy végül a pillantásomat elszakítva a kettőnk közt tartogatott kekszet figyeljem nagy odaadással.
- Hogy szeretnéd? Mint az előbb, vagy esetleg van másik.. tálalási javaslatod? - érdeklődtem kicsit sem semleges hangon. Nem azért suttogtam, mert ennyire közel volt, hanem azért, mert a közelsége lefoglalta minden józanságom. - Nem vagyok nehéz? - haraptam be az alsó ajkam, ahogy felpillantottam a szemeibe ismét, s ha rajtam múlt volna, megint szétszedném a kekszet, felemelném, hogy lenyalhassa azt.. az.. biztonságosabb lett volna. Csak úgy, futólag a bal kezemmel elengedtem a kanapét, hogy Jude mellkasán támaszkodhassak meg, a kulcscsontja alatt teljes tenyérrel érintve őt. Elkövettem azt a hibát, hogy nem csak a szemeit néztem, hanem az ajkát.. megint. Kínlódva köszörültem meg a torkomat is. Erős vagyok.. és menekülnöm kellene.

Tartózkodtam az olyan programoktól, ahol az ember többet mutat magából, mint szeretné. A randevúzás is fura kifejezés lett volna, de valahol a fejem hátsó zugában tudtam, hogy Cora lakásán lenni pont az a határvonal volt, amit már nem nevezhettünk simán találkozónak, és egy baráti légyottnak sem. A barátaimmal rendszerint nem szoktam lefeküdni és nem is vágyom rá, hogy alattam legyenek. Bonyolult címkék jutottak az eszembe, de egyik sem illett volna a mostani helyzetünkre. Corának saját lakása volt a városban és ez már alapvetően meglepett, mert a vele egykorú nők arra pályáztak, hogy valami gazdag pasi a seggük alá tegye az ingatlant. Sejtés ide vagy oda egyértelműen a szülei segítettek neki, de még ezt sem róhatnám fel, mert nem kérkedett vele, hogy gazdag családból származik. A ruhái nem hirdették a lógókkal együtt, hogy többe kerülnek, mint másnak az ebédje. A visszafogottság jellemezte és talán ez különböztette meg a legjobban azoktól a nőktől, akikkel eddig ismeretségben álltam. Mallorie is kivételt képezett ez alól, de ma este nem óhajtottam több percet arra áldozni, hogy rajta rágódjak. Az érzéseim kuszák voltak, de a legjobban sérültek és engem is azzá tettek. Megízleltem, hogy a világom nem egy erőd, és bárki széttörheti egyetlen momentum alatt. A kikapcsolódás volt az elsődleges célom a mostani órákra, és nem az agyalás vagy az ivászat. Cora rendkívül gyorsan el tudta érni, hogy ne kattogjak, és ez már magában egy piros ponttal ért fel. A saját testvéreim nem voltak képesek rá, hogy kiszedjenek a gödörből, pedig jobban ismertek, mint ő. A lovardában nem viselkedtem vele fair módon, de ellenkezhetett volna a mosdóban is, mégsem tette. Az asztal takarásában történtek dolgok, de éppen ezt szerettem a lopott pillanatokban. Az izgalmas játék kettőnkre tartozott, és nem szerettem volna, ha valaki megrongálja ezt a kis buborékot. Védeni kívántam a területemet és a belső körömet? Máskor csak akkor cselekedtem így, ha a számomra fontos emberekről volt szó. A nő kezdett a hétköznapjaim részévé válni és fel sem tűnt, hogy mennyire kedvelem őt, csak ma este, amikor a semmiségek kerülnek terítékre. Vonzódom hozzá és több ízben majdnem egymásnak estünk, de akkor sem érezném helyesnek, ha ma este lefeküdnék vele. Kimondatlan zűr van bennem Lorie miatt, és nem lenne tisztességes, ha megint egy másik nő karjaiba rohannék. A gyógyulás és a gyász része az is, hogy elengedjem a múltamat. Lorie egy fiúval ajándékozott meg és ez tette azt velem, amitől részegen feküdtem napokon át a lakásom padlóján. Nem voltam jól és a testi szükségletek sem fogják kielégíteni a lelki zűrjeimet. A kékjeim többször futnak rá a nőre mialatt a nappalijában ülünk és a kártyát választva egymásnak kérdéseket teszünk fel. Máskor azt mondtam volna neki, hogy küldje el a kérdéseit és majd e-mailben megválaszolom őket, de most élvezem, hogy óvatosan tapogatózik és megpróbál úgy tenni, mintha nem lenne még vagy száz kérdése, amit rám akarna zúdítani. Az édességek világa nem az enyém, de nem is vetem meg őket, ha már előttem van az oreos keksz és a ténye annak, hogy nem szereti a krémet benne.
- A boldogság kulcsa a csoki lenne? – érdeklődöm egy naiv feltételezéssel. – A fiókot akkor sem indokolja az asztalodban. – hümmögök egyet, de csak átmenetileg, mert az első körben kikapok a huszonegyezés alatt. A filmek meg annyira nem az én hatásköröm, mint hobbi, hogy szinte elmosolyodom azon, ahogyan a Titanicra reagál.
- Érdekel hogyan épült meg a hajó és abban az időben az egyik legjobbnak tartották, de azt mégsem várhatod el tőlem, hogy végigszenvedjek egy romantikus csobbanást, amiben az egyik fél meghal a vízben. – majszolom el a kekszemet és a Büszkeség és balítéletre csak megrázom a fejemet.
- Messze áll tőlem a klasszikus. Nincs aranyközépút? Mindenképpen ebben a kategóriában kell mozognunk? – vetem fel, mert beláthatjuk mindketten, ha arra kerülne a sor, hogy egy közös mozit válasszunk, akkor annak vita lenne a vége, ha nem rosszabb. A hobbik közé sorolom a nyelvek elsajátítását, mert abban jó vagyok.
- Ki szeretnék menni néhány hónapra az egyik arab országba, ha már a konyhát is szeretem, talán valami új üzletágba vágni…annyi minden érdekelne, mint az olaj vagy az ottani turizmus. – folytatom az eszmefuttatásomat, ha már belementünk a részletekbe. Beleegyezem időközben a második körbe és megkapjuk az első lapokat is. A szerencse csillaga most mellettem áll és érzem azt is, hogy az ujjbegyeim bizseregnek.
- Talán. Nem akarom elszólni magamat. – jegyzem meg, mert még nem dőlt el minden, és ha ő nyerne, akkor nem lenne alapom az alkudozásra sem. A Halloween amolyan amerikai ünnep, de már ő is egy ideje itt él az Államokban, szóval biztosan beöltözött már valaminek.
- Ha lenne, akkor sem mutatnám meg. – kortyolok egy keveset a whiskey-ből és most megint latolgatni kezdem az esélyeimet. A kezét nyújtja felém, amit el is fogadok, de azonnal kellemes elektromos kisülés szalad végig a kezem aljától a fejem búbjáig végződően, mire reakcióként megrázkódom, ha már elengedi a tenyeremet.
- Kreativitásból nem lesz hiány. – mondom a vetkőzős témára, mire lekerül a harmadik kör első pár lapja elénk.
- Hmm..az öcséd szerencsés. – felelem neki és most megnézem a leosztást.
- Kérek még egy lapot. – mondom neki és megint a kajára terelődik a szó, és már nem állok messze attól sem, hogy meg legyek etetve.
- Ez az. – szólalok fel, de most odahajolok, hogy le tudjam nyalni a krémet a kekszről, aztán meg a nyelvemet visszahúzva a két tenyeremet összecsapjam.
- Vesztettél, és ez azt jelenti, hogy én mondom meg a formáját az etetésnek. – csillan meg a szemem és körülnézek a választékon.
- Legyen még egy keksz…és – kinyújtom a lábaimat is, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni a földön.
- Az ölembe kell ülnöd és közösen megenni azt, mit szól hozzá a kisasszony? – meresztem rá a búzakék íriszeimet.

San Francisco egy másik világot szimbolizált, olyat, amihez magamtól és önszántamból nem akartam tartozni, mert az csak a fennhéjazásról, a külsőségekről szólt és arról számomra, hogy mindenki a mellét döngetve jelzi másoknak, hogy mit tehet meg és meddig érhet a takarója, s az ilyen viselkedést valahogy sosem tudtam elsajátítani. Nem gondoltam magam önző embernek, ami egyrészről talán negatívum is, mert mindig is mások érdekeit és jólétét tartottam szem előtt és csak utánuk következtem én. Visszavezethetném ezt teljes mértékben az öcsémre és "hibáztathatnám" őt, ám egyszerűen csak könnyebb volt. Nem fájt mások elégedettsége és boldogsága és a környezetem jóléte valahogy átragadt rám is, könnyebben tudtam érvényesülni abban a helyzetben akér én is. Nem számított, hogy mások előrébb jutottak. Nem számított, hogy mások még többet engedhettek meg maguknak és többre vitték az életben, hiszen én is elértem azt, amit célként tűztem ki magam elé. Nekem a kevesebb is boldogságot jelentett. Elég volt az, amit az élet görgetett elém és megtanultam értékelni az apróbb dolgokat és eredményeket is - főleg a gyerekekkel való foglalkozás tanított meg arra, mint amit Neil Armstrong is megfogalmazott: "Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek." A foglalkozásokon történtek mindig erőt adtak arra, hogy folytassam és ne adjam fel. Hogy valami értéket is adok a világnak és nekem ennyi elég volt. Tényleg.
Egy részem pedig még többet, még nagyobb szeletet óhajtott, amivel eddig az élet nem ajándékozott meg tartósan. A nyugati parti város nem azért lett különleges, mert a köztünk lévő feszültséget a szexualitásban vezettük le a nappalimban ülő férfivel, hanem azért, mert az odafelé vezető úton is lehetőséget kaptam, hogy megismerjem őt. Voltak kényes és kényelmetlennek tűnő kérdéseim is az életével kapcsolatban, de sosem szerettem a felszín kapargatását, mert ha valami felé érdeklődni kezdtem, abban szerettem magam mélyre ásni. Talán ezért is osztottam meg Jude-dal akkor, amikor a fél kezem éppen a sebében járt fertőtlenítés gyanánt, hogy még soha, egyetlen alkalommal sem volt részem egyéjszakás kalandokban és nem is vonzott ez. Akkor, abban a pillanatban nem gondoltam, hogy a vallomásom olyan lavinát indított el kettőnk közt, amiben nem bírtunk megálljt parancsolni magunknak. S valóban igazam lett. Jude sem tartozott az egyéjszakások táborába, így a sosem kimondott, magamnak tett ígértetet bizony képes voltam betartani. Mégsem kérkedtem vele, nem vártam el, hogy Jude emiatt büszke legyen rám és másként kezeljen, nem is azt vártam el, hogy úgy kezeljen, mintha cukorból lennék. Tudtam, hogy tud nyers is lenni, kíméletlen és olyan tisztán objektív, hogy rá az valóban igaz, hogy csakis az eszére hallgat, mintha nem is léteznének enyhítő körülmények és érzelmek. Mégis valahogy bántott az, ha velem is olyan volt, mintha nem lennék több egy senkinél. Nem viseltem túl jól a megalázottságot, sem pedig a degradáló kijelentéseket, vagy ha olyanért hibáztattak, amiről nem tehettem vagy nem értettem.
A mai este könnyedségére azt hiszem vágytam azután a két hét után, amit magunk mögött tudtunk. Nem voltak elvárásaim, nem akartam, hogy azt érezzem, meg akarok felelni Jude-nak, egyszerűen csak engedtem, hogy magukkal sodorjanak a történések és azt hiszem, hogy a közénk beékelt fizikai távolság józanító volt és jót is tett nekünk, így talán mindketten teljes egészében a másik emberre koncentrálhatott és előtérbe helyezhettük az érdeklődésünlet. Jude teljesen új oldalát mutatta, mert nem gondoltam volna, hogy a nassolás jellemezné a napjait. Eddig abban a hitben voltam, hogy csakis az egészséges táplálkozás híve, ahol a bűnözés ilyen formája nem megengedett számára.
- Előfordul, hogy magányos perceim vannak, amikor nem a teára vágyom - megvontam a vállaimat, mert hát az itteni nyarak sokkal forróbbak, mint Anglia alapvető óceáni éghajlata és nyirkossága. - A leggyorsabb módja annak, hogy pillanatok alatt egy kicsivel boldogabbak lehessünk - megjegyeztem, hogy benevezne az oreo körre is. A nasi-kártya-sakk triumvirátusban elveszve pusztán szerencsém volt a lapokkal, mert esélyem sem volt kiszámolni, vagy akár fejben is tartani a lapokat, mint ahogy a póker vagy a kanaszta esetén tudtam volna, így a felmenőimről kifejezett gondolatokra kapott reakciónál hosszan néztem Jude-ra.. mintha csak próbálnám magamban elraktározni a lehetőségét annak, hogy megismerhetik őt. Hogy beengedhetem abba a világba, amelyből a mai napig építkeztem és egy pillanatra hagytam, hogy elmerüljek ebben a gondolatban. Reményt adott.
- Ezt nem hiszem el! - csattantam fel, egy kissé vehemensebben ahhoz képest, mint amilyennek megismerhetett. - Nem azt, hogy még egy nő sem vett rá a filmre. Csak.. a tizenegy Oscar-díj.. james Cameron rendezte.. Céline Dion egyik leghíresebb dala - soroltam az indokokat. - És ne aggódj, nem az lesz a következő programunk, hogy rád erőszakolom a filmet. Velem amúgy is a Büszkeség és balítélet lenne a porondon- nevettem el magam, mosolyogva megrázva a fejem, csak hogy aztán a szórakozási lehetőségeit hallgassam végig figyelmesen. - Mit szeretnél kezdeni az arabbal később? - a céljai és a tervei felől érdeklődtem. Egyszer már említette a hajózást is, ahol ha minden igaz és jól emlékszem, felajánlottam a nagybátyám hajóját is.. odahaza. Túl sok lett volna, ha folyton ajánlgatok neki mindent az életemből. Amint a kártya hozzám került, egy újabb alapos keverést követően leosztottam a lapokat, s a sajátomat felfordítottam: káró négyes.. és itt eldőlt, hogy minimum három lapra szükségem lesz, ami egyenes út lesz a vesztésemhez - sosem volt akkora szerencsém, hogy még tizenhetet összeszedjek. - Ez a te köröd lesz - csak úgy mellékesen megjegyezve, miközben elterelte a figyelmem az oreos mutatvánnyal. Le sem vettem róla a pillantásom, amikor a krémet eltüntette, de a szabad kezemmel a kekszért nyúltam. - A kekszre ugyanezt mondtam, úgyhogy ez döntetlen, Jude - gyors mozdulattal pakoltam be a számba és ropogtattam azt el, csak hogy somolyogjak a jelmezén. - Van róla képed? - általában ilyen esetekben szokták megjelölni az embert valami borzasztó arckifejezéssel vagy pózban.
- Nem azonnal? - nevettem el magam, miközben a pikk királya mellé lepakoltam még egyet, aztán magamnak egy káró ötöst. Mondtam, hogy vesztettem. - Még egy kör. Ha valaki nyer, nyerjen tényleg - döntöttem el már most, de az ünnepet érintő szavaira halkan felsóhajtottam és elgondolkodtam azokon. A pillantásom valahol az asztal és a padló közé vándorolt kettőnk közt, s már a nyelvem hegyén volt egy újabb kérdés, talán a legnehezebb, amit valaha feltettem volna neki, de az újabb szavaival minden bátorságom elszállt. A felvetésre elmosolyodtam mégis, felpillantva a szeretett kék szemekbe is.
- Végesek a lehetőségeink a lakásban, de bízom abban, hogy elég kreatív vagy és leszel.. de csak hogy tudd, az activityben a mutogatást kedvelem a legkevésbé.. - ha már lúd, legyen kövér alapon, hogy komolyan gondoljuk az alkut mégis csak, a kezemet nyújtottam felé, hogy kézfogással pecsételjük meg mindezt. Nem hagytam a kezében hosszabb időre a kezem, mint az szükséges volt és azonnal a tál felé nyúltam, az oreo helyett egy chipset vettem el, lenyalva róla a fűszert, aztán bekaptam azt. - Nekem az öcsém születésnapja a legfontosabb ünnep, és könnyű dolgom van, mert innen mindig én lehetek az első, aki felköszönti őt neki éjfél után három másodperccel üzenetben. Az öt óra időeltolódás ilyenkor aranyat ér. Otthon már mindenki alszik olyankor - röviden mosolyodtam el és nem is igen Jude-ra, egyszerűen csak.. mert a sok rossz és szomorúság mellett hihetetlenül hálás voltam Callumért, hogy az életében helyet kaphattam.
- Az asztalon nyugvó lapok mindenképpen Jude nyertes körét jelezték, így ő közelebb volt a huszonegyhez, mint én. Az ő döntése volt, hogy valóban lép-e még egy lappal, vagy a biztosra megy az én kilencemmel szemben. Már egy lapja többet ért, mint nekem kettő. A vesztést elfogadtam, és ha kérte vissza a kártyát, úgy nekiadtam azt. Egyébként még egyszer megkevertem a paklit.
- Azt eddig is tudtam, hogy szereted a különleges ételeket. Most már azt is, hogy lekenyerezhetlek édességgel.. is. Mi volt a legfurább étel, amit megettél? Lehet akár amolyan terhes-nős kombináció is, mint uborka mogyoróvajjal és lekvárral... vagy banán srirachaval... - ha nem nálam volt a pakli, egy oreot szétszedve a krémes kekszet Jude felé nyújtottam, hogy lenyalja azt.

Tipikusan nem tudtam, hogyan működik egy kapcsolat azon aspektusa, ami nem a szexről szól. Az egyetem alatti kapcsolatok nagy része kimerült egy személyben, de Rachel mellett nem is kellett arra törekednem, hogy az eszemmel nyűgözzem le. Lássuk be, de eléggé felszínesen funkcionáltunk, mert neki a testem és a státuszom számított. Megkapta az évfolyamelsőt és igen…népszerű pár voltunk, de mégsem ért jó véget a közös történetünk. Emlékszem, hogy az eljegyzés előtt Sebastian véleményét kértem ki arról, hogy melyik verziót válasszam a lánykérésre. Nekem tökéletesen megfelelt volna, ha a lovardában neki szegezem a kérdést, vagy féltérdre ereszkedem és megmutatom neki a gyémántot. Bármelyik is lett volna biztosan nem kell ömlengős szöveget mondanom neki, de mivel azt terveztem, hogy vele fogom leélni az életemet egy kicsivel több energiát fektettem bele. Az édesapjától már előtte elkértem őt, és mily meglepő, de áldását is adta. Az anyja a háttérben szipogott és totál fel volt spannolva. Bíztam benne, hogy nem fogja elszólni magát és nem fogunk ott kikötni, hogy a nagy meglepetésből nem lesz semmi. Szerencsére nem jutotta el a fülébe az, hogy mire készülök, de Bastien aznap este érdekes ajánlatot tett. Mi lenne, ha nem kettesben történne ez a nagy bejelentés, hanem a születésnapi buliján Rachel-nek? Túl klisésnek tartottam, de mégis elfogadtam a segítséget. Rachel tündökölt és be nem állt a szája egész este, én mégis feszengtem, mert mindenki jelen volt a baráti körből, sőt még a szülei meg a rokonai is ott voltak. Valahogyan elszállt a személyes varázsa a folyamatnak, látnom kellett volna, hogy az egész arra megy ki, hogy a gyűrűfelhúzás után máris a gratulációkat fogadjuk és ne kelljen senkinek se lemaradnia a nagy eseményről. Az eljegyzés meghittsége odalett és egy társas összejövetel hírforrássá váltunk, hogy aztán a megjósolt gratulációk a leendő anyós és após társaságában jöjjenek felénk. Később kiderült, hogy Rachel már tudatosan készült arra, hogy el fogom venni őt, sőt zokon vette, hogy eddig vártam vele. Manapság nem sokban térnek el a nők, mint Rachel, ha lánykérésről van szó, de megfogadtam, hogy soha többet senkinek sem kérem meg a kezét. A házasság szentsége elcsépelt intézmény lett és több pénzt profitált belőle a bíróság, mint bármelyik másik állami szektor. Mostanra még nagyobb lett a vagyonom is, és nem óhajtottam egy kényes szituációba csöppenni, ahol a leendő nejem már azt tervezi, hogyan fog kisemmizni. Hogyan jutottam el idáig abból, hogy nem tudok kommunikálni? Ott sem ment már, hogy kifejezzem a véleményemet és meg kellett volna mondanom a menyasszonynak, hogy nem vágyok a nagy felhajtásra. Apának és a testvéreimnek másnap délelőtt mondtam el úgy, hogy Rachel velem se volt, mert a barátnőivel ment villásreggelire meg pletykálkodásra. Nem jó emlékek, és Mallorie hiánya is rátesz egy lapáttal, de ma este nem az elvesztett lehetőségeken akarok siránkozni, hanem az a cél, hogy elengedjem magamat egy másik nő társaságában. Cora érdeklődő és lelkes minden téma iránt, ami cseppet sem lep meg. Az első találkozások is abban a hangulatban teltek el, hogy kérdezett még akkor is, ha nem szerettem volna válaszolni. A magánéletem rám tartozik, de néha bizony jólesik az embernek, ha valódi érdeklődéssel találja szembe magát. Cora nem játszott semmilyen szerepet és pusztán beérte azzal is, ha apróságot osztottam meg vele. Tény, hogy többet látott belőlem, mint mások, de nem volt tolakodó, és a legfontosabb, hogy tapintatlan. Felhúztam magam, amikor észrevettem, hogy Mallorie kórtermében bent volt és a szemtanújaként csinálta végig az összeomlásomat. Szerelmet vallottam egy másik nőnek, akit nem is ismert…de akkor és ott ez volt a minimum, ami járt Lorie-nak. Hetek teltek el a halála óta, de még előttem volt a legnagyobb lezárás és addig nem akartam semmi bonyodalmat érzelmileg, ezért is tetszett ez az este. Elvárások nélküli csevej, ahol a tabu is lehet elfogadható, persze nem tagadhattuk le a fizikai vonzódást és már kétszer majdnem belesétáltunk abba a hibába, hogy egymásnak estünk. Nehezen tartottam önuralmat, de szükségem volt rá, így kapóra jött a kártyapakli és annak a lehetősége, hogy játsszunk.
- Sosem mondok nemet egy új kártyajátékra. – vonom meg a vállamat, amikor kijelenti ezt és elvonul a mosdóba. Előtte még kértem jeget és egy kis chips-et is a folytatásra, mert mindig nassoltam, és erről nem tudtam lemondani. Az edzések majd kárpótolnak egyszer, de nem mostanság. A japán édesség mellett előkerül más is, és nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy mennyire másképpen eszi, mint ahogy én megszoktam.
- Megoldható, hogy nekem add oda a következő kört. – mosolyodom el, de már azon vagyok, hogy megkeverjem a paklit és belekezdjünk a huszonegyezésbe. Kezdetnek kell valami lazulós bevezető mindkettőnknek, és ennél jobbat nem is választhattam volna, mert közben lehet beszélgetni és még nem kell annyira figyelni, mint a póker alatt.
- Az irodában is bűnözöl? – teszem fel az evidens kérdést, mert nekem ilyesmik nincsenek a sajátomban. Michelle mondjuk egyből ugrana, ha arra kérném vagy éppen megkívánnék valamit. Az ebédemet is rendszerint ő intézi, meg a foglalásokat is, ha ebédidőben megyek ki tárgyalni. A napirendem sűrű, de most a szabadságolás miatt az összes ügyfelemnek várnia kell, és ez alól az alvilági szektor sem kivétel. A gyász az elsődleges és egy tisztességes temetés megszervezése nem beszélve arról, hogy nem tudom, hogy mi vár rám Kolumbiában, ha megérkezem. A sakk sem idegen nekem, csak kevés alkalommal találok megfelelő ellenfelet hozzá, de ha jók voltak a mentorok, mint Cora esetében is, akkor ki tudja, hogy mit művelnénk a táblán.
- Még arra is sor kerülhet. – válaszolok neki és felfordítom a saját lapjaimat is, de eddig ő áll jobban, nem én. A mozizás maximum otthon szokott megvalósulni nekem, ezért picit fejtörős kérdésnek vélem a filmmel kapcsolatos felvetését.
- Nem láttam a Titanicot. – sóhajtok egyet színpadiasan. – Egyetlen nőnek sem sikerült rávennie eddig. – mosolyodom el és most leosztom a második kört is, de azt hiszem, hogy elhamarkodott voltam.
- Hát…szeretek vitorlázni is, de ezt még nem sajátítottam el, illetve a nyelvek területén is jó vagyok. Össze se mertem számolni eddig, hogy hányon beszélek, de a mostani kedvenc az arab. – bezsebeli az első kört, és már látom rajta, hogy ebből évődés lesz.
- Na..lássuk milyen a te osztásod. – engedem át neki a terepet, de közben hallgatom a jelmezes kreációkat, amibe belebújt az elmúlt években.
- Könyvtárosként…hmm a nővérke jobb lett volna. – csenek el egy oreos kekszet és ketté bontom, jelezve, hogy az egyik felét neki adom, de a másikról lassan nyalom le a krémet.
- Nem tudod mit hagysz ki, mert ez a legjobb. – imádom a kakaós dolgokat, és ez valóban jó ötlet volt a részéről a sós mellé.
- Zorro voltam…nagyon menő, és a feketét is preferálom. – a tétek és az alkuk világa felé kanyarodunk el, mert feléled bennem a versenyszellem.
- Nem feltétlenül kell azonnal vetkőzni, hosszú még az este. Legyen még egy kör blackjack, ha azt akarod. – hagyom rá a döntést én meg kortyolok egy kevés whiskey-t úgy, hogy a felhúzott térdemre fektetem a pohár talpát.
- Én a hálaadást szeretem a legjobban. A karácsony túl giccses és az ember már eladta a lelkét is, de a hálaadás nemcsak a családról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk-e egy kicsit is örülni a jelennek. – mélázok el ezen, aztán elveszek még egy kekszet.
- Mit szólnál ahhoz, hogyha a következő kör vesztese megetetné a nyertest úgy, ahogy a nyertes kéri? – vetem fel az ötletemet neki.

Talán az öcsém betegsége ébresztett rá arra, hogy nem kell minden érzést, minden pillanatot és gondolatot másokkal megosztani, mert van, amit az intimitás vont körbe és az a momentum csakis az enyém volt és azokat értékeltem a leginkább. Másokkal ellentétben, akik minden egyes kirándulást, felkeresett helyet közkinccsé tettek és jelezték, hogy merre vannak, kivel és mit csinálnak, addig nekem ez sosem jelentett kielégülést. Az Instagram és a Facebook profilom sem mutatott több információt rólam, mint az önéletrajzaim, amiket az esetleges munkáltatóimnak küldtem és a Kensington vezetősége sem tudott rólam többet az alapinformációknál akkor, amikor öt és fél éve megérkeztem az óceán innenső felére. Pontosan azért is kezeltem intimem a velem kapcsolatos történéseket, mert ha hallgatok másokra, akkor életem első barátjához már évekkel ezelőtt hozzá kellett volna mennem és azóta is el válnom és minden bizonnyal minden döntésemet az ő megítélésük szerint kellett volna meghoznom, de akkor csak a leglényegesebb dolgot nem tudtam volna vállalni magamat illetően: önmagamnak lenni. S persze, változtam, ahogy a legutóbbi kapcsolatom is kihatással volt a jelenemre, mert Nicholas volt az, akivel megéltem a jegyességet, az elvesztést is: nem csak kapcsolati szinten, hanem két olyan aprócska életet, amivel ha nem is teljessé váltam volna, de a régóta vágyott egyik életcélomat elértem volna vele: anyává válni.
Sosem merném azt kimondani és ténylegesen úgy gondolni, hogy az élet csupa rejtély és igazságtalan is, de be kellett vallanom magamnak azt, hogy két héttel ezelőtt, amikor a nappalimban ülő férfi gyermeke a világra jött, szerettem volna ott lenni akkor, amikor a világon magára maradt az apróság. Szerettem volna nem csak azért sírni, mert elküldtek és kijelentették, hogy soha többé nem akarnak látni és nincs rám szükség, hanem a kicsi egészségügyi állapota miatt is könnyeket akartam hullajtani. Aggódni a mindennapjaiért, hogy mennyire képes levegőt venni. Hogy az aprócska kezei és lábacskái mennyire erőtlenek és akaratlanul is az jutott eszembe, hogy legalább egyetlen pillantást vethessek egy újszülöttre.. mert bármilyen helyzetben is történt a fogantatása és Mallorie terhessége, attól még valamiféle boldogságnak kellett volna jelentenie a baba megszületésének.. ehelyett csak a gyász, az egyedül maradás, és a mélységes csend uralta azokat a napokat és heteket, amit a fáradt nevetésnek és a kimerült boldogságnak kellett volna jelentenie. Akkor elfogadtam azt a kívülálló döntést, amit a fejem felett hoztak meg. Talán ez jellemzett engem leginkább: az elfogadás, a megalkuvás, az, hogy igazán magamért sosem tudtam kiállni, mert a lényemből és jellememből fakadóan nem az a típus voltam, aki vérszemet kapott volna. Aki karommal-körömmel kapaszkodott volna a maga igazába, mert.. nem éltetett a versengés, nem volt a vesszőparipám az, hogy érvényesítsem mindenáron az akaratom. Mindezek ellenére voltak vágyaim, céljaim, s mindaz, amit szerettem volna az élettől, a mindennapjaimtól és ezek egyike az volt, hogy bár elfogadtam, attól függetlenül még fájdalmas volt az elmúlt két hét. Most sem igazán én nyitottam Jude felé először.. mert ha nem ült volna mellém pár órával ezelőtt a kávézóban, akkor valószínűleg most nem lennénk itt, a lakásban. Ha nem is ismertem őt úgy igazán számottevően régóta, attól függetlenül elmondhatom, hogy jó néhány dolgot megéltünk és átéltünk egymás mellett és nem mondanám azt sem, hogy könnyed kapcsolatunk lenne (a kapcsolat legáltalánosabb megfogalmazásában). Vesszek meg, ha tudom, mi volt az, ami köztünk zajlott, de úgy döntöttem, hogy nem szeretném nevén nevezni, egyszerűen csak hagyom, hogy magával sodorjon, bármi is legyen ez. Rá kellett jönnöm, hogy valamennyire reflektáltam arra, ahogy Jude viselkedett. Ha nyugodt volt, én is.. ha elragadta a pillanat és fellobbant benne a szenvedély, én sem voltam adós.. és valahogy könnyedén ment az, hogy idomuljak hozzá, hogy igazodjak hozzá anélkül, hogy feladtam volna az elveimet vagy kivetkőztem volna magamból. Ez pedig nagyon is tetszett. Ahogyan a kártyajáték ötlete is, elmosolyodtam a szavaira, hogy ne vegyem annyira véresen komolyan a következő perceket.
- Ha érdekel, megtaníthatlak a kanasztára, a gyakorlatban is akár, mindent úgy a legjobb megtanulni - ajánlottam fel gyorsan még a mosdóba menet a kérésére biccentve, csak hogy megadjam neki a lehetőséget arra, ne csak pókerben alázzon meg és legyek én az állandó vesztes a játékban. Ha nekem nem is, Hattienek chips-birodalma volt, ezért két csomagot bontva felesben szórtam bele egy tálkába, illetve a jég is a kezembe került, így csak egy kicsit néztem ki sherpának, ahogy visszatértem, csak hogy elnevessem magam az oreoval a számban a szavakra.
- A legjobb része a keksz, azt valahogy istenien csinálják, és ha tehetném, akkor valaki másra testálnám rá a krémjét. Túl édes, na nem mintha a sajttorta mániámmal ezt kimagyarázhatnám azt, hogy egyébként nem vagyok édesszájú - visszafogtam magam és nem nyúltam a második karikáért. - Az irodámban van egy nasis fiók, úgyhogy ha arra jársz és valami édesre fájna a fogad, kifoszthatsz.. egy kicsit - átgondoltam. - De nem nagyon.. vagy ki kell engesztelned - nem voltam hajlandó abba belegondolni, hogy elvinné a lovait és a kapcsolatát a Kensingtonnal megszakítaná, mint ahogy a ezzel a fenyegetéssel is élt ma. Amennyire kusza volt a jelenem és hogy egyáltalán még neki dolgozok-e, vagy meddig... nem akartam, hogy eltűnjön onnan is. A szavaim közben kiosztott lapok egyértelműsítették a játékot, s ezt Jude szavai is alátámasztották.
- Kőr ász - a kíváncsiságának eleget téve fordítottam a lapomat, hogy láthassa ő is. mert hát nem titok, a chips ropogtatására egy mosolyt nyomtam el. - Igaza volt a papádnak. Remekül megtanít taktikázni. Én már csak azt mondom, hogy a hazáért és a becsületért vagyok hajlandó apa és papa ellen játszani.. ha ők ülnek le, akkor iszonyú sokáig tart köztük egy-egy kör - magyaráztam beleéléssel, mert nekem ők az otthont jelentették és a biztonságot, a szórakozást és a biztos hátteret, akikre bármikor, bármiben számíthattam. - Életed játékait játszanád velük - jegyeztem meg hirtelen, nem belegondolva abba, hogy ez mit is jelenthet igazán. Emiatt is hirtelen váltottam témát a mozik világára, s ameddig beszélt, a figyelmem teljes egészében neki is szenteltem, a pillantásomat le nem vettem róla, csak az asztalhoz közelebb eső kezemmel felkönyököltem annak lapjára, hogy az államat megtámasszam az öklömmel. - Nehezen tudom azt elképzelni, hogy a Titanicot megnézve elsírtad magad akkor, amikor Jack nem fért fel Rose mellé - már ha drámákat említette. Megcáfolhatott a szavaimban. Ami neki bejött a John Wickkel, én messziről elkerültem azokat a filmeket, mert ha Keanu remekelt is abban a filmben, valahogy a kutyusát sajnáltam a leginkább. - Milyen exkluzív kikapcsolódásra gondolsz? A lovakon.. és a pókeren kívül persze - biccentettem csak arra, hogy kérek még lapot, és ha megkaptam, akkor a hozzám kerülő lapot felfordítva egy treff királlyal néztünk szembe.
- Jól osztottál. Ha gondolod, megkeverhetem újra, úgy, hogy te nyerj a következő körben - pimasz pillantással vontam fel a szemöldökömet, várva a reakcióját. A kis csipkelődésben azt hiszem, hogy az édesség segített. És ha már itt tartunk, az oreo után egy chipsért nyúltam. Ha már az is itt volt. - Csak kisebb összejövetelen voltam halloween idején. Szerették volna, ha bevállalós nővérke kosztümbe bújok, de valahogy nem tetszett az ötlet, úgyhogy könyvtárosként vonultam be a történelembe ott. Ahhoz volt kellékem és ruhám itthon is - mosolyogva avattam be, mert ha mellette még nem is vettem fel a szemüveget, attól még volt. - Neked mi a kedvenc szetted, aminek beöltöztél? - csak volt erre is példa. Épp, hogy csak kíváncsiskodtam, már befutott a következő kérdéshalmaz is, amire megköszörültem a torkom.
- Nem úgy volt, hogy szedjük össze magunkat? Ha most nekiállunk vetkőzni, nem biztos, hogy megússzuk azt, hogy csak kimész a fürdőbe.. egyedül - nevetve ráztam meg a fejem. Naivan azt hittem, hogy ő is megválna a ruhától - még ha csak az egy zokni is legyen. - Meguntad a blackjacket, hogy máris váltanál pókerre? - kíváncsi voltam, közelebb hajoltam hozzá, csak hogy kedvesen elorozzam a paklit, megkeverve a lapokat is, csak úgy osztva pár lapot, ameddig el nem döntjük, hogy mi legyen a következő játék. Maradunk az eddigieknél, vagy áttérünk a pókerre. - Miben szeretnél fogadni? Ne kímélj! - vetkőzhetek is, ha azt szeretné, csak nem akartam, hogy egyoldalú legyen az.
- Ha már halloween, és most picit visszatérek rá.. van egy sejtésem, hogy mi lesz a válaszod, de melyik ünnepet tartod a legfontosabbnak? Egyébként mint ügyvéd, mennyire vagy benne a július negyedikei fanatizmusban? Tényleg olyan jó azon a napon a hamburger és a hotdog? - billentettem oldalra a fejem, érdeklődve.

Az elmúlt heteim történései összefolytak és kezdtem azt érezni, hogy nem igazán vagyok a helyzet irányítója. Mindig tudtam, hogy mit kell tennem, már azelőtt megterveztem a következő lépésemet, hogy bárki elgondolkodott volna rajta, de Mallorie halála alapjaiban írta át a mindennapjaimat. Ürességet és veszteséget éreztem egyszerre, aztán akadtak pillanatok, hogy az elveszettség érzése támadt fel bennem, mert bármennyi érték és tárgy vett körbe, most egyáltalán nem boldogított a tudat, hogyha most is visszavonulnék bőven eléldegélhet halálom napjáig is. Hiányzott egy sarkalatos összetevő abból a bizonyos nagybetűs életből. A családalapítás nem vonzott igazán, nem is akartam gyereket egy ideig, de amikor kiderült, hogy Lorie gyermeket vár tőlem, valamiért örültem a hírnek. Ideges voltam és szomorú is a körülmények miatt, de vártam, hogy hova fejlődik a kapcsolatunk és a későbbi jövőképünk is. Elképzelni egy olyan hétköznapot, ahol a fiamat vagy a lányomat tologatom egy babakocsiban és közösen beülünk reggelizni…megvalósíthatatlan álomnak tűnt és most már az is marad. Az egyik fele valóra vált azzal, hogy megszületett a fiam, de elveszítettem közben az édesanyját. Rögös út vezetett oda, hogy érezzek is valamit, mert rendszerint elzárkóztam a félresikerült jegyességem óta attól, hogy kötődjek is bárkihez. Amennyire vágytam rá, úgy taszított is a tudat, hogy valaki tőlem függjön és fordítva is igaz legyen ez a kapcsolódás. Mallorie-nak hosszú évek munkája fekszik abban, hogy most keserű szájízt hagyjon maga után a távozása. Fel sem fogtam szerintem, hogy mennyire mélyen éreztem iránta. Az anyámhoz hasonlítottam, de közben akadtak közös pontok is. Előtte nem kellett megjátszanom magamat, mert úgy ismert, ahogy senki más. A legsötétebb pillanataimban is jelen volt, elő tudta csalogatni azt az énemet, amit Cora csak kapargatott. A múltam egy szakasza lezárult és még nem tudtam hogyan lépjek tovább ezen. A jelenben kapálóztam, hogy ne süllyedjek és a ma este talán egy mentőöv arra nézve, hogy a felszínen maradjak. A testi vonzalom egyértelmű volt közöttünk a terapeutával, de a másik felével, hogy közelebb kerüljünk még nem tudtam mit kezdeni. Az érzések állandóan rossz tanácsadó szerepben tetszelegtek, és nem is szerettem rájuk hallgatni, de ma kivételt tettem. Az utazásra kellene készülnöm, de most ahhoz sem volt kedvem, hogy egyedül tébláboljak a lakásom mélyén és sajnáltassam magamat. Eleget ostoroztam a lelkemet azzal, hogy nem tudom visszacsinálni a dolgokat, de most valami másra vágytam. Önfeledten ki akartam kapcsolni és nem gondolni a másnapra, vagy a következményekre. Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz, mégis nagyszerű partnert választottam mellé. Cora és a lakása pont összhangban állnak egymással és ezért nekem is sikerült kitekinteni a komfortzónán kívül és a figyelmemet arra fordítani, hogy szórakozzunk. Az elmaradhatatlan japán ételek mellett beszélgetésbe bonyolódunk az élet nagy dolgairól, de még ez is élvezettel tölt el, ameddig nem zavarnak be a testi vágyak. A hajával való babrálás átmenetileg a szexet helyezi a fókuszba, de talán mindkettőnk esze megjön, mert én kimegyek a fürdőbe mielőtt nagyobb bajba keverednénk és ő is eltávolodik egy kisebb időre. A szünet kellemesen ellazítja a fejemet és már nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy leteperjem. Bennem vagy a vadászösztön, de ma este nem feltétlen ennek kellene dominálnia. A visszatérésem után aztán próbálkozunk azzal, hogy bekapcsoljuk a tv-t és valami zenét betegyünk háttérzajnak, de most ez sem tetszik, pedig korábban én kértem rá. A megfelelő távolság segít abban, hogy észnél maradjak, és a távirányítót is visszaadjam neki, amint a fenekem a földre ér le és a hátamat nekitámasztom a kanapénak. Jobb ötlet híján marad a kártya és egy kis játék, hogy oldódjunk egymás társaságában. Féloldalasan helyezkedem el és kiveszem a dobozból a paklit, hogy aztán összekeverjem a lapokat.
- Nem élet-halál játékra készülünk, egy kis szórakozásra. – sejtelmesen mosolyodom el, mert tudtam, hogy játszott már, vagy nem idegen neki a póker fogalma. Más tétekben játszani és a nagykutyákkal egy asztalnál ülni, de annak is megvan a bája, hacsak egy nővel bonyolódik az ember némi játékba.
- A kanasztáról hallottam csak, de nem ismerem a szabályokat. – folytatom én is, de aztán kikéredzkedik a mosdóba, de előtte még megkérdezi, hogy kérek-e valamit.
- Ennék valami jó chipset, vagy ropit, ha van és jeget a pohárba. – emelem fel az emlegetett tárgyat és amíg távol van az egyik kezemből a másikba szórom át a lapokat, hogy véletlenül se maradjon egymás mellett ugyanolyan értékű a leosztás alatt. Nemsokára visszatér a kért dolgokkal meg egy kis édességgel is.
- Nem tudtam, hogy ennyire szereted az oreot. – sandán mérem végig őt az evés művelete közben, aztán kiterítem a paklit és egy-egy lapot lefelé fordítva helyezem elé, aztán meg magam elé.
- A Blackjack mellett maradtam….hmm…sakk. – gondolkodom el hangosan és megvakarom az államat, mialatt felfordítom a sajátomat egy pikk J-t.
- Neked mid van? – nyújtom ki a nyakamat, hogy jobban lássam az övét is. – A nagypapám tanított meg sakkozni, aki ügyvédként is működött. Mindig azt mondta nekem, hogy egy jóravaló úriember ismeri a fontosabb logikai játékokat, mert csak úgy tud érvényesülni az üzleti életben is. Mára megértettem, hogy mennyire igaza volt. – átnyúlok a keze felett, hogy elvegyek egy marék chipset és egyesével dobáljam a számba.
- Mozi? Jesszusom…már évek óta nem jártam olyan helyen. Jobban szeretem a kikapcsolódás exkluzívabb formáját, de otthon szeretek filmezni. – gondolkodom el és most rajtam van a sor, hogy az agyam mélyéről előássak valami emléket. A kártyája egy kőr ász, szóval mindketten kapunk egy újabb lapot. A káró kilencessel közel járok, de megkockáztatom, hogy húzzak még egy lapot, vagy ne.
- A John Wick volt az utolsó film, amit láttam. Szeretem az akciókat meg drámákat is, de ha olyan hangulatom van, akkor megnézem a horrort is. – felelem neki, és megvárom, hogy mit választ.
- Még egy lap, vagy beéred ennyivel? Angliában nőttél fel, szóval neked a Halloween új dolog lehetett, voltál már ilyen beöltözős bulin? – teszem fel a saját kérdésemet és rá kell jönnöm, hogy Cora megnyerte az első kört.
- A kezdők szerencséje… - hümmögök és összeszedem a lapokat, hogy újra megkeverjem őket, de közben agyalok. – Szeretsz fogadni? – nézek mélyen a szemébe.
- Mert akkor tétre is játszhatunk pókert…vagy a vetkőzős fajtával hogy állsz? – vigyorodom el kisfiúsan, mert rajta áll, hogy mennyire akar merész lenni, én nem fogok semmit sem ráerőltetni.

Ha minden úgy alakult volna, ahogy azt megálmodtam, akkor nem Jude ülne itt mellettem, hanem Nicholas feleségeként a csivitelő gyerekeink mellett próbálnám a tea mellett kávéval is ébren tartani magam. Nem hiszek a predesztinációban, mégis azt érzem, hogy valamiért meg kellett ismernem az ügyvédet és az életünknek jobban kellett kereszteznie egymást, mint amikor még az exem jegyeseként láttam őt meg a lovaihoz sétálni a Kensingtonban. Valószínűleg ezért sem álltam be a sorba a lovardában dolgozó lányok mellett, hogy ácsingózzak, amikor megjelent, mert teljesnek éreztem az életem és nem gondoltam azt akkoriban, hogy hűséget fogadtam, nem pedig vakságot. Lovak között, szinte egy villának is beillő vidéki hatalmas házban nőttem fel, ahol sosem hallottam azt, hogy pénz szűkében lennénk, a szüleimmel többször sikerült külföldi utakon is részt vennem, s ez a családi háttér sem vett rá arra, hogy Jude pénze érdekeljen. Hogy azt szeretném, hogy ő fizessen, s tudom, hogy ebből korábban voltak problémáink és nézeteltérésünk is, de ha én is megtehettem, akkor nem akartam mások nyakán élni. Mások voltak a prioritásaink is, de valahogy már nem az érdekelt, hogy az ő világlátása mennyire idegen tőlem, és hogy nem akarom, hogy közöm legyen ahhoz a világhoz, amelyet ő képviselt. Valamennyire megszelídültem mellette, amihez nem kicsit rögös út vezetett és egyáltalán nem éreztem azt, hogy könnyű lett volna eljutnunk a mai estéhez - kettesben, nyugodt körülmények közt tölteni egy kevés időt, ahol megismerhettem őt - az öltönyön és a jogon túli világban, ahol nem csak a lovak kaptak főszerepet kettőnk közt.
Élveztem! Szabadon, mindenféle megbánás nélkül ezt a mai napot, egy kis időre elfeledve mindazt, ami eddig vezetett és nem is akartam volna hangulatgyilkos lenni azzal, hogy a történtekre felhívjam a figyelmét. A sushi kétségkívül jól esett, a csomagolása annak pedig egyértelműen jelezte, hogy honnan is érkezett az. Jude a mackómmal kapcsolatos kijelentése szórakoztatott egészen addig, ameddig a fiókom tartalmát nem taglalta, hogy szerinte az mit rejthetett. Zavartan tuszkoltam arrébb az egyik falatot a szavaira a pálcikámmal, és kínosan ügyelve megköszörültem a torkomat is, nem tudva, hogy mégis mit feleljek erre.
- Nem vagyok felkészülve még erre a témára, Jude - zavartan elnevettem magam, lopott pillantással nézve el csak felé, mert lehet, hogy nem tudtunk parancsolni a vágyainknak korábban és lekerültek rólunk a ruhák, de még mindig sokkalta gátlásosabb voltam nála és ritkán beszéltem bárkivel is nyíltan a szexuális életemről. Szerencsére továbbhaladtunk, más dolgokat említve meg és nem leragadva annál, hogy ki hogyan elégíti ki a szükségleteit, szóval én magam is fellélegezhettem egy kicsit, s ha odáig jutunk, hogy be kell mutatnom neki a gyerekkori "barátom" Misty személyében, akkor Jude kezébe fogom adni a plüsst.
Jude szavai elgondolkodtatnak. Sosem terveztem a jogi pályát, mert csapnivaló lennék benne a meggyőző képességemmel és a határozottságom hiányában, de neki tökéletesen állt ez a hivatás. Hinnem kellett neki abban is, hogy nem olyan száraz anyag volt a törvények és paragrafusok útvesztője, és több ízben is elgondolkodtam azon, hogy - egyértelműen nem ellenem, de - végignézném azt, ahog ügyvédként végzi a mindennapjait. Hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie, hogy milyen akkor, ha egy ügyet képes megoldani és az is érdekelt, hogy Michelle is szokott-e aggódni érte. Kedves nőnek tűnt, aki ismeri Jude-ot, s nekem eszembe sem jutott, hogy rákérdezzek, mennyire mélyrehatóan, mert a magam részéről úgy gondoltam, hogy nem egészséges a munkahelyi párkapcsolatok kialakítása, s Jude sem tűnt úgy, hogy a munkát keverné az élvezetekkel - nos.. talán miattam ez nem helytálló kijelentés, de mi nem is voltunk összezárva 0/24-ben és egymást sem zaklattuk egész nap, hogy megbeszéljük a csikó későbbi tréningelését. Annak ellenére, hogy délelőtt egyetlen pillanat és érintés elég volt ahhoz, hogy fellobbanjon a vágyam, most.. ha csak egy pillanattal tovább is ott maradtam volna előtte, akkor minden bizonnyal megint én kezdeményeztem volna. Ez a gondolat uralta az elmémet akkor is, amikor visszatért a kis intermezzónk után a nappaliban, zenét kérve... és pontosan ezért is kapcsoltam be a tévét, hogy az ő kívánságainak megfelelően válasszunk bármit, ami nem a kínos csendet hozta magával kettőnk közt, amiért visszavonulót fújtunk ismét.
- Ó! Oké, akkor.. nem lesz rá szükségünk - Jude aztán visszakozott a korábban kért zenétől is, ezért egy pillanat alatt kapcsoltam ki a készüléket, csak hogy egy utolsó falatot eltüntessek a számban, amikor felvetette a kártya ötletét. Oldalra pillantottam, hiszen átköltöztem a kanapéhoz, nekivetve a hátamat is. Kíváncsian figyeltem, elmosolyodva mozdultam meg, hogy az ölembe vett sushi tálat a kanapéra pakoljam és az italokon kívül mindent annak a felületére tettem, hogy legyen hely a kártyázáshoz. Visszacsúsztam az eredeti helyemre, az asztalka rövidebb oldalára. Mosolyogva hallgattam őt végig.
- Otthon papával és apuval is pókereztem, szóval azt hiszem, hogy felkészültem rád is.. mármint - nevettem el magam. - Biztos vagyok abban, hogy te olyan vagy ellenem, mintha a sakkmesterek elé ülnék ésszerű gondolkodás és logika nélkül - széles maradt a mosolyom, kétségkívül minden egyes kört a férfi fog megnyerni, de azt nem akartam volna, hogy miattam valaha is visszafogja magát. Ha enged, ha "csal", akkor épp, hogy az eredetiségét veszítené el - megtagadva tőlem a tanulás és a fejlődés lehetőségét is. - Blackjackezhetünk kezdésnek. Tudok römizni is és nem tudom, hogy te mennyire ismered a kanasztát.. vagy valaha játszottál-e már. Nem olyan nehéz és végtére is, ott is számolni kell - nyerhetsz és veszíthetsz is. Nagyon szívatós sok esetben - élénkültem fel, három nagy korty vizet tüntettem el a poharamból, aztán feltornáztam magam, elindulva a konyha felé, de félúton a mosdó felé vettem az irányt. - Hozzak valami nasit? Vagy elég lesz a mochi? - kíváncsiskodtam, aztán eltűntem a mosdóban, mert most már valóban kellett két perc, legfőképpen a body miatt. A kézmosás után az ujjaimat nem a törölközőben töröltem meg, hanem a tincseimen futtattam végig, elrendezgetve némileg a hajamat, és ha Jude bármit is kért a konyhából, akkor azt beszereztem. Magam miatt egy kistálra oreót és kesudiót is pakoltam, csak hogy visszaüljek a párnámra, az elém lepakolt kártyalapokra, mert volt egy sejtésem, hogy Jude addigra eldöntötte, mit is játszunk, s ha már ott volt az asztalon, akkor egy oreót azonnal eltüntettem a számban, lassan ropogtatva el a kekszet. Az volt a kedvenc részem, a krémet csak azért viseltem el, mert azzal volt összeragasztva a két feketének tűnő korong.
- Egy követeléssel élnék.. sakkoznunk is kell még és nem mondhatsz rá nemet - pillantottam hosszan a szemeibe, mosolyogva, mert komolyan gondoltam, de eltereltem a témát, hogy ha nemet akart rá mondani, egy másik topik elvonja a figyelmét. - Mikor voltál utoljára moziban? És melyik filmet láttad? - felemeltem a lapokat, hogy megnézzem, miket osztott korábban. Arról nem volt szó, hogy nem tudhatok meg róla többet, mik érdekelték. Szerettem kérdezni.

Legalább annyira élveztem ezt az estét, mint Cora, csak rajtam nem látszott meg annyira, de aki ismert tudta, hogy nehezen engedek be bárkit is a magánéletembe és még ritkábban csevegek semmiségekről egy magánlakás kellős közepén. A lovardában nem gondolkodtam akkor, amikor felhoztam annak lehetőségét, hogy az este folyamán folytassuk a megkezdett kis játékunkat. A szexuális feszültség adott volt az eleje óta és mióta megízleltem egy kis szeletet abból, amit a terapeuta nyújtani tudott nem is igazán néztem más nőre. Mallorie-t aljas árulás lenne felhozni, mert több ponton vérzett volna el a kijelentés. A múltam nagy alakjai nem fognak eltűnni egyik pillanatról a másikra, és ha valaki arra féltékeny, aki a múlt része az inkább ne is kezdjen kapcsolatba. Az érzés lehet helyénvaló, de jobb, ha ebben az esetben mindenki lejátssza magában. Érdeklődni szabadott a nőkről, akikkel dolgom volt, de más kérdés volt az is, hogy mennyire akarok róluk beszélni. Gyűlöltem az olyan lányokat, akik mindig az alapján mérték fel az adott férfit, hogy milyen nőkkel volt addig dolga. Kisanyám, ha számítana, akkor most nem lenne veled. Az egyéjszakás kalandokból nem volt hiány, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy ebből mennyi számított igazán. Cora a harmadik, ha ebbe a kategóriába…na jó a negyedik lenne a sorban az első exem, Rachel és Lorie után, akikhez hosszabb távon volt közöm. A közöttünk lévő valami még csak hetek óta tart, de már most érzem, hogy nehezen zárnám ki az életemből. Két héttel ezelőtt sokként ért Lorie halála és akkor jobbnak láttam, ha minden szálat elvarrok, de nehéz parancsolni a vágyaknak. Egyetlen délután elég volt a lovardában, hogy rájöjjek erre még nem állok készen. Megvontam a jót az életemből és örökké vezekelni fogok azért is, hogy az exemmel így jártam el, de ma este önző voltam. A mélyponton nem volt velem senki, még sírtam is, de legfőképpen részeg voltam. A tompítás ment a legjobban, de bármerre is néztem sajnos mindenhonnan az ő emléke köszönt vissza. Nem pakoltam el a ruháit, még arra se voltam hajlandó, hogy lecseréljem az ágyneműjét. A pillanatban őriztem meg és úgy szerettem volna elengedni (nem tudom, hogy mikor fog menni), hogy megkapja a neki járó tiszteletet. Bűnösnek vallottam magamat, mert régebben szabadon kellett volna eresztenem és akkor még most is élne, de nem tudom megváltoztatni a jelent. A Corával töltött órák feledtetik egy időre, hogy mi áll előttem és mi van a hátam mögött. A napját sem tudnám már megmondani, hogy mikor volt utoljára olyan, mint ez az este. A nappaliban ücsörgünk és a házimunkáról, a férfi és női szerepekről beszélgetünk. Felüdülés, hogy az evés mellett erre is sort kerítettünk, mert ha a szobában maradtunk volna…mindketten tudjuk, hogy annak nem étkezés lett volna a végeredménye. Jókor szólt közbe a hasa és még nekem is megmaradt a józan eszem annyira, hogy élvezzem a testi kontaktus nélküli perceket. A sushi-t arról a helyről hoztam magammal, ahol korábban is jártunk már. A szakácsot személyesen ismertem és tudtam, hogy rosszat nem tenne elém. Élvezettel kapom be a falatokat és öblítem le őket egy kis whiskey-vel. A víz nem az én terepem, de azért az is van, ha egyikünk megszomjazna. A lábamat kinyújtva hallgatom a lányt és megpróbálok bővebb válaszokat adni neki.
- A te fiókodban? – gondolkodom el hangosan. – Bugyikat, mint minden férfi…valami titokra hajazó tárgyat. Honnan tudnám, hogy nem használsz más szexuális segédeszközöket? – megvárom, hogy lenyelje a falatot, mert nem hiányzik egy félrenyelés, de már így is égővörös az arca.
- Misty érdekes figura, de nem kell elrejtened őt. – vigyorodom el, mert valóban nem figyeltem fel a mackóra, de azért szemet szúrt volna, ha elől hagyja. A legbüszkébb egyértelműen a diplomámra vagyok, és az elért sikereimre általa. A nagyapám is ügyvéd volt, kellett valaki, aki a nyomdokaiba lép.
- Nem is szeretem, ha vitatkoznak velem. – fintorodom el, de aztán ott bújik meg az a mindentudó mosoly is az ajkaim szegletében.
- A jog nem könnyű, de ha megtalálja az ember benne az összefüggéseket, akkor izgalmas is tud lenni, nem olyan száraz, mint ahogyan sokan gondolják. – avatom bele a gondolataimba, aztán elmerengek ezen, mert fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha nem erre a pályára megyek. Az apám kétkezi munkát végzett, én viszont nem akartam életem végéig megszakadni és napi nyolc órában annyit keresni, ha nem többel, mint ami csak a kenyérre futja. Elkalandozunk, mert sikerül kiborítanom a vizet is az asztalon, de a segítsége félremegy. Az egyik percben a keze az én kezemet égeti végig, utána meg azt akarja, hogy érjek hozzá a hajához. Nem kell sok, hogy a gatyám is szűkebb legyen, mint kellene, de még tartom magamat. Nem állítom, hogy könnyű a közelében annak maradni, de mit érnék el vele, ha most rávetném magamat? Mindketten tudjuk, hogy ez az este nemcsak arról szól majd. Valahol mégis elveszítem az utamat és én vagyok az, aki pirosat fúj. A mosdóig hátrálok és megpróbálom lehűteni a kedélyeket. Őrültségekre szánnám el magamat és most nem vagyok benne biztos, hogy nem bánnám meg holnapra. Mallorie emléke túl friss és a fülemben zubog a rosszabbik énem kijelentése. A visszatérésem némi kínos pillanatot eredményez közöttünk, de én még állok egy kicsit és csak utána ülök le az eredeti helyemre a kanapé elé. A lábamat kinyújtva élvezem a csendet, de aztán bekapcsolja a tv-t és felém adja a távirányítót.
- Nincs kedvem filmet nézni Cora, sem zenét hallgatni. Mi lenne ha inkább kártyáznánk? – vetem fel, mert ez az egyetlen járható út, ahol nem döntöm meg őt idő előtt. A kanapéról elemelem a paklit és kiveszem a tartóból. A lapok ismerősen suhannak végig az ujjaim között, ahogyan megpörgetem őket és a nőre nézek.
- Milyen játékot ismersz? – bevezetőnek ez talán jó lesz, mert nem egyből a lényegre térnék. – Nem muszáj azonnal pókerezni, mert akad más is, mondjuk a huszonegy. Láttál már olyasmit vagy tisztában vagy a szabályokkal? – kérdezek rá és a kis asztalra helyezem le az összekevert kártyákat miközben a jobbommal támasztom meg a karomat és aztán az államat is.
- Römiznék is, de arra már nem emlékszem. – ráncolom össze a homlokomat és most már a testemmel is felé fordulok, hogy ne legyen közöttünk ez a fal. A vizet most lehúzom egy szuszra és a kézfejemmel törlöm le a számról a cseppeket is.

Alig három hete fenekestül felfordult az életem és ezt annak a férfinek köszönhettem, aki itt ült velem szemben, nem kihasználva a kényelmes kanapét a fenekünk alatt, hanem sokkalta lazábban kezelve az egész helyzetet a padlón üldögélve. Olyan szinten magába szippantott az élete, amit még azt hiszem, ő sem akart korábban megosztani velem, mert szigorúan csak munkakapcsolatra kellett volna építenünk, ehelyett egy ostoba pillanatban engedtünk a vágyainknak. Aztán azzal felültünk a hullánvasútra is, aminek egyik stációja alatt kiderült, hogy apa lesz. A következő kanyarban megtudtam, hogy a gyermekének anyja már nem érdekli úgy, függetlennek hitte magát, hogy aztán arculcsapásként érjen az, ahogy az öccsével a szemem láttára és a fülem hallatára estek egymásnak, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen Sawyer tehetett arról, hogy Mallorie a drogok áldozata lett. Kezdetben még ki sem mertem gondolatban sem mondani a nő nevét, mert tiszteletben tartottam azt a titkot, ami őt övezte. Jude magánéletének egy fontos állomása volt a nő, amihez nekem nem kellett volna, hogy közöm legyen. S csak annyi ideig volt hozzá közöm, ameddig a kórházból a lehető legrosszabb hírrel keresték fel a férfit és azt hiszem, hogy a két héttel ezelőtti események olyan mélypontot jelentett az életemben, amit nem hittem volna, hogy ilyen könnyedén meg tudnám ugrani.. nem, egy pillanatra sem felejtettem azt el, hogy tulajdonképpen nem kellene itt lennie az ügyvédnek, hisz kiadta az utam és úgy tűnt, minden addigi kapcsolatot kettőnk közt egyetlen tollvonással húzott át, csak hogy elérkezzünk a mai naphoz. Gyötrődtem, talán ez a legjobb szó arra, amit éreztem, de ne értsen félre senki, az én problémáim jelentéktelenek voltak ahhoz a fájdalomhoz, amit Jude-nak kellett átélnie. Nem voltam része a mindennapjainak, nem láthattam, hogy mennyire készült ki Lorie elvesztésétől. Nem tudtam, hogy a kisfia jobb állapotban van-e.. olyan aprócska kis csomag volt, amikor megszületett. Nem tudtam, hogy rá milyen hatással voltak az anyja függősége és nem tudtam, hogy Jude életét mennyire változtatta meg ez a két hét. Most pedig, a nappalimban ülve is bizonytalanul tépelődhetnék az elmúlt heteken. Rákérdezhetnék arra, hogy hogy van, felajánlhatnám neki a segítségem, de azt hiszem, a délelőtt folytatásaként egyszerűen csak jól esett a társaságában élvezni a jelent, a pillanatot, beszélni semmiségekről és még többet megtudni belőle és róla annyit, amennyit hagyott is. Már csak hogy a ma estét adta nekem, úgy kezeltem, mint egy kedves fejezetet az életemben, aminek legalább annyira tudtam örülni, mint a kisgyerekek a karácsony estének.
Szerettem volna kiélvezni ezt az estét vele, mielőtt elrepül Kolumbiába és aztán ki tudja, mikor fog majd visszatérni. A legkisebb dolgokba igyekeztem belekapaszkodni és engedni, hogy bizakodó lehessek Jude-dal. A kérdéseimre adott válaszaira is jobban figyeltem, mert igyekeztem minden apró részletet elraktározni belőle, s ezért is lehetett, hogy egy kósza, lemondónak is ható mosoly keretezte az arcvonásaimat akkor, amikor kiemelte, hogy csakis akkor élvezné a közös időtöltést, ha a másik fél nem ügyetlen.
Mindketten tudtuk, hogy még egy üres papírlapot se kellene a kezembe adni, mert még tűz nélkül is képes lettem volna lángra lobbantani azt. Ha a szerencsétlenség szobrát bárki is felállítaná, akkor minden bizonnyal toplistás lehetnék a versenyben. Visszatérve Jude-ra, bólogattam a szavaira, megjegyezve, hogy mit nem vállalna be és részben a kényelemért, részben pedig a minőség megóvása érdekében mosodákra bízza az öltönyeit. Én sem tenném és merném másként, ebben biztos vagyok. Nekem a porszívózás a halálom, szóval ezért is vettem egy robotporszívót még hónapokkal ezelőtt és büszke vagyok arra, hogy eddig még nem sikerült orrabuknom benne. Szerettem a rendet, ha minden a helyén volt és Hattie után itthon, ha ő nem is, én mindig elpakoltam, ha nem a személyes dolgairól volt szó.
- Mit keresnél a fiókjaimban? - nevettem el magam, hogy Jude fedezné fel Mistyt. - Borítékolhatod, hogy biztosan zavarba hoztál volna a szembesítéssel és színt vallottam volna. És csak elérted volna azzal, hogy biztosan az ágyban aludjon a plüss - széles mosollyal vázoltam fel a lehetőséget, csak hogy aztán felbátorodva a velem megosztott emlékekre annyi kérdést tehessek fel, amennyit nem szégyelltem. Részben más választ vártam, mégis olyan ő volt az, ahogy egyszerűen a legbüszkébb a tanulmányaira volt. Oldalra biccentettem a fejem is, csak hogy egy hosszú pillantással nézzem végig azt a magabiztos győzelmet a mozdulataiban, amivel kifejezte önmagát, az elért sikereit, s ez megmosolyogtatott.
- Ritka az ilyen eredmény. Tudod, ha régen ciki is volt ügyesnek és jónak lenni, az az egyetemen kifizetődő. Odahaza is egyfajta... misztikum vette körbe azokat a hallgatókat, akik a jogi kart könnyebben vették, mint a nagy többség - vezettem fel. - Azt már tudom, hogy nehéz veled vitatkozni - nevettem el halkan a szavaimat, mert igaz volt. Másrészről viszont fel is néztem rá a tudása miatt. Soha nem lennék képes akkora tudást elraktározni a fejemben a törvényekkel, paragrafusokkal és bekezdésekkel. Ráadásul alapvetően a jog minden formájával találkozott a tanulmányai során. Időm sem volt még több kérdéssel bombázni, mert a kis szerencsétlenkedés most kivételesen nem a részemről volt adott, s azok után, hogy mindent elintéztem és megoldottam - tőlem szokatlan módon, neki háttal ülve találtam magam, csak hogy aztán a pillanatok lustán, izgatott sóhajjal teljenek el akkor, amikor az ujja a hajamat érte, a szája pedig a bőrömet. Beharaptam az ajkam is, hogy fel ne nyögjek, csak azért, hogy megállítsam őt némileg, szembe kellett vele fordulnom... csak azt nem vettem számításba, hogy a józan gondolkodásom a vészkijáraton távozott, én meg ott maradtam azokkal a gondolatokkal, hogy mindenképpen meg kellett érintenem őt.. hergelve a férfit is és ezzel együtt saját magamat is. Nyeltem, amikor a szavaimat követően Jude is beszélni kezdett, az intésre pedig megköszörültem a torkom, mielőtt még kiböktem volna, hogy csak ne hagyja abba, ne merészelje visszafogni magát. Mégsem tettem, egyszerűen csak engedtem, hogy a kezemet eleressze, s már csúsztam is egy kicsit hátrébb. Félbemaradt a mozdulat akkor, amikor azt jelezte, hogy őrültséget követne el a társaságomban, s mielőtt lereagálhattam volna egy zsibbadt, bazsalygó mosolyon túl, már el is tűnt a mosdóban. A fejemet ráhajtottam az asztalka szabad felületére egy hosszú pillanatra csak, homlokommal érve annak hűvösét, miközben hosszan fújtam ki a levegőmet.
Feltoltam magam, a hajcsatot visszasüllyesztettem a helyére, a koszos szalvétákat pedig a konyhában lévő kukába dobtam ki, hogy új, tisztákkal térjek vissza az asztalhoz. Jude kérésének eleget téve töltöttem a poharába vizet, ahogy magamnak is, aztán még egyszer, hogy kicsit lehűtöttem magam. A jóganadrágomat már el se pakoltam. Úgyis látta. Kicsit helyezkedtem, de csak annyira, hogy én is a hátammal a kanapénak dőlhessek, s akkor húztam fel a lábaimat, amikor megjelent a nappalimban a férfi.
- Ha kártyázunk, biztos, hogy összekenem, mert ahhoz kellenek a kezeink - egy pillanatra sem veszítettem szem elől egyetlen mozdulatát sem. Megszereztem a távirányítót onnan, ahova pakolta korábban, csak hogy bekapcsoljam a tévét. - Nem muszáj zenét hallgatnunk, Jude. Ha gondolod, akkor megpróbálkozhatunk azzal is, hogy egy olyan filmet keresünk, amit te is, meg én is szívesen néznénk.. és ne aggódj, nem foglak rávenni arra, hogy a Büszkeség és balítélelet nézdd végig velem. Abból különben is jobb a hat részes sorozat - oldalra pislantottam és utána félig-meddig oldalra is fordultam, hogy a felkarom érje a kanapé ülőpárnáit. - Válassz nyugodtan.. bármit, mert egyébként nem tudom, milyen filmeket vagy zenét szeretsz - folytattam kérdés nélkül, remélve, hogy újabb részleteket oszt meg magából, amiről eddig nem tudhattam.
- Az előbb elragadtattam magam. Ne haragudj - pillantottam a szemeibe, ha rám nézett, de aztán visszafordultam teljes testtel a tévé felé, kinyújtva a lábaimat is, úgy ügyeskedve, hogy a sushis alátétet a combjaimra pakoltam, a szójaszószos kis tálkát pedig az asztalka szélére húztam. Csak nem fogom leborítani. Ugye? Ameddig a mellettem ülő kikereste a tökéletes szórakoztatást - filmet, zenét, két újabb falattal birkóztam meg - elfelejtve azt, hogy honnan fog így lopva, ha tőlem is kérne utánpótlást. - Örülök, hogy itt vagy - sóhajtottam két falat közben, csak egészen halkan.

Mallorie hiánya úgy tapadt rám, mint egy rossz szellem, akit nem lehetett elűzni. A gondolataim közé férkőzött olykor aludni sem hagyott, de a legrosszabb az volt, hogy a hangulatomra is kihatással volt. A gyászt még nem dolgoztam fel és minden apró dolog, ami kimozdított a komfortzónámból az idegrendszeremmel játszott. Észrevehetően többször reagáltam hirtelen és átgondoltság nélkül. Az a Jude, akit ismertek most valahol mélyen szunnyadt és arra várt, hogy ismét a felszínre törhessen. A mostani énemmel még barátkoztam és óvatos tapogatásokkal érintkeztem a környezetemmel. Tudtam, hogy mennyire könnyedén indulhatok meg a lejtőn…ékes példa volt erre az elmúlt pár napom. A lakásban ittam és a részegség mögé bújva játszottam az online oldalakon. A póker megszállottja voltam, na meg a fogadásoké. A számlám három nap leforgása alatt sokkal karcsúbb lett. Még mindig költhettem volna, de már túlléptem a lélektani határát annak, amit szerettem volna. Az önpusztítás az egy dolog, de a kényszeres szerencsejáték egy másik volt. Régebben is nehezen álltam meg, hogy ne költsek többet a kelleténél, de akadt egy józanabb énem és egy szuper pénzügyi tanácsadóm. Róla nem sokat meséltem, mert a világ számára igyekeztem a színfalak mögött tartani, de nagyon jól értett ahhoz, amivel foglalkozott. Sharon-t az egyik pókerparti alkalmával ismertem meg Vlagyimir mellett. Kiderült, hogy az alvilágban sokan rá támaszkodnak és intézik vele a személyes anyagi forgalmukat. Egy próbát tettem én is vele, és azóta se bántam meg, hogy üzleti kapcsolatba kerültünk. Tagadhatatlan, hogy szép nő volt és a legtöbb ügyfele férfiként vonult be a történelembe, de még egyszer sem jutottunk el oda, hogy lefeküdjünk egymással. A saját elveim is azt tartották, hogy a munkát nem keverem az élvezetekkel (na ezt Cora esetében nagyon elbasztam, többször is) és nála ez működött is. Jó….nem mondom, hogy nem volt forró a levegő, ha találkoztunk, de tiszteltem őt és a hivatását is. A férje az egyik legnagyobb kutya volt az alvilágban, de sajnos eltették láb alól és azóta a vagyonát arra használta, hogy felépítsen egy saját kört. Sosem kérdeztem, hogy hol tanulta meg a szakmát, de jó volt a szimata és ebben bíztam én is. A napokban megcsörgetett, amikor látta, hogy a számlám elindult a lejtőn. Rövidke, ámbár velős lebaszást kaptam tőle és meglátogatott. Váratlanul ért a jelenléte abban a lakásban, ahova általában senkit sem engedtem be. A címemet valamikor régen adhattam meg neki, mert az sem éppen a kirakatba való. Halálos mosollyal rúgott belém és mutatta fel azt a kimutatást, amire aztán kénytelen voltam eltenni a piát és egy hideg zuhanyt venni. Elbeszélgettünk a magánéletéről, meg a sajátomról is…és neki köszönhettem, hogy ennyire hamar révbe ért a temetési mizéria is. Az elszállíttatás sokba fájt, de neki megvoltak a kapcsolatai ehhez is, és itt álltam a kapujában annak, hogy elhagyjam az országot. Kolumbia nem a szívem csücske és más esetben nem is terveztem volna utat ide, de Mallorie halála felülírt mindent. Gyötrődtem eleget, ezért sem akartam túlagyalni a Coránál töltött estét. Spontán érkezett a meghívás, vagy én voltam annyira rámenős, hogy felajánljam a lehetőségét annak, hogy egy kis időt kettesben töltsünk. Nem szabadott volna ránéznem és a kórházas incidens után az lett volna a legjobb, ha elfelejtem őt, de a sors fintora, hogy ma este itt ülök a lakásán és a régóta ígért sushi mellett beszélgetünk. Már az is felért volna egy csodával, hogy csak beszélgetünk, mégis jól esett a lelkemnek, hogy még nem történt semmi. Vágytam rá, és meg is akartam érinteni, de a tűzzel játszottam a közelében. A drogokat elítéltem, de a szexre nem tudtam nemet mondani. Cora eleinte egy kis szendeség volt a szememben, de aztán történtek dolgok és megváltozott a véleményem róla. Még mindig naivan tekintett a világra, de azért az ártatlanság mintaszobrát sem ítéltem volna neki. Nem azért, mert ne lett volna jószívű és nemes…csak már láttam a vadócabb énét is, ami nekem imponált.
Érdekes témákat feszegetünk azzal a nővel, aki munkatárs, alkalmazott, vagy már a fene se tudja, hogy mi nekem. A lényeg, hogy a férfi és női szerepeknél kötöttünk ki, én meg kíváncsian hallgatom őt, mielőtt válaszolhatnék a kérdésére.
- Igen…nagyot változott a világ, de akadnak még olyanok, akik ragaszkodnak a tradicionális családmodellhez. Mit szólnék? – mosolyodom el. – Ha elég ügyes és nem esik ki minden a kezéből, akkor hagynám neki, hogy segítsen. A közös élményekre nem mondok nemet. – fejezem be és kortyolok egy keveset a sushi-ra.
- Hát nem vagyok oda a mosogatásért…még szerencse, hogy van mosogatógépem, sem a mosásért…a főzés tiltólistás…és a vasalás. Mosodai szolgáltatást használok..ezért élek Manhattan közepén. Az öltönyök drágák, és karban kell tartani őket. – vonom meg a vállamat és egy kicsit ki is nyújtóztatom a lábamat, mert elzsibbadt. A nyugalmam a felszínen van, de egy helyben megmaradni nem tudok, hacsak nem eszek vagy alszok. Sawyer említése nem esik jól, és morgással felelek rá. Az öcsémet felhozni nem volt jó ötlet, és hiába biztosít róla, hogy most velem van, jobb ezt az egészet ejteni. A cikis történetek már jobban bejönnek és a titkos maci megléte is.
- Minek dugtad el…úgyis előkerült volna…és ha magamtól fedezem fel, akkor arra hogyan reagáltál volna rá? – dobom vissza a labdát. Az őszinteségnek éppen az a lényege, hogy többet tudjunk meg a másikról. Harminc évesen plüssel aludni nem akkora vétek, mint drogozni és veszélybe sodorni a gyereked életét. Meg tudok vele békélni, mert ez nem akkora bűn, hogy ne lehessen megbocsájtani neki. Cora kihasználja, hogy nyitottabb vagyok vele szemben és csak úgy záporoznak a kérdések felém. A matekos példa nem hozta el a nagy szerelmet, de nem is bánom, hogy nem jöttem össze Abbie-vel.
- Hát ez elég egyértelmű. A jogi diplomám megszerzése…és még nem is csúsztam meg a félévekkel sem. Elsőre átmentem. – húzom ki a hátamat, mert valóban erre vagyok a legbüszkébb. A saját erőmből jutottam el oda, hogy a kezemben tartsam az oklevelet és senki nem támogatott anyagilag, hogy elérjem ezt az álmomat. A váltás óriási a következő percekben, mert a víz rám borul és Cora oda is kap. A kezemről itatja fel a vizet, aztán meg hátat fordít nekem. A helyén kellett volna tartanom a mancsomat, de zavart a kiálló hajtincse…és most meg abban a slamasztikában vagyok, hogy szabad kezet ad a hajával kapcsolatban. Még az elején hezitálok is, de aztán bátorkodom kivenni a csatot és leengedni a barna hajzuhatagot. Az ujjaimmal terítem szét a hátán és fésülöm át…annyira selymes és gyönyörű neki. Kevesen említik, de erre is be lehet indulni, csak a megfelelő alany kell hozzá. Corának hosszú a haja és meglehetősen dús is. Megrántom egy kicsit a fejével együtt, de kárpótolom a lusta puszikkal a vállgödrébe, aztán meg a füle mögé hintett csókokkal. Beleborzongunk mind a ketten abba, amit csinálok vele. A játékos énem kerekedik felül és már érzem, hogy a folyamat megkezdődött, de akkor felém fordul és a nyakam ívére vezeti a kezét. Farkasszemet nézünk, ahol nekem a középpontban az ajkai vannak. Nagyot kell nyelnem, hogy ne támadjam le azonnal őt.
- Még szép… - nyögöm ki a véremet szívva, meg a fogamat a belső ínyembe mélyesztve. A kétes megjegyzései nem segítenek, de aztán leesik a tantusz, hogy a kajára gondolt.
- Éhesek…én másképpen vagyok az. – morranok fel, ahogyan eltávolodik, de még van annyi esze, hogy a térdemhez érjen. Megragadom a csuklóját és a tenyerét felfelé fordítom.
- Ne játssz a tűzzel Cora, mert ma megégethet. – figyelmeztetem őt, de aztán el is eresztem.
- Kérek egy pohár vizet kezdésnek, és kimegyek a mosdóba is, mert elveszed a maradék eszemet is. – túrok bele a szőke üstökömbe és felemelkedem a padlóról, hogy megkeressem a mellékhelyiséget. Gyorsan végzek, de még engedélyezek pár percet, hogy egyedül maradhassak. Az ingemet feljebb tűröm a könyökhajlatomig és kibontom a felső gombokat is.
- Istentelen meleg van ebben a lakásban. – mondogatom és az arcomat is bevizezem meg a hajamra is szórok pár cseppet. Összeszedetten megyek vissza a nappaliba és most figyelek rá, hogy a párna a seggem alá kerüljön.
- Élnék azzal a zenével, vagy kártyázzunk…akkor talán az étel is elfogy. – ajánlom fel a rögtönzött ötletemet.

A szüleim sosem bíztattak arra, hogy legyek más, tűnjek ki a tömegből, arra sem, hogy különcnek lenni kiváltságos, de tudtam, hogy mégis csak kilógok valamennyire. Nem érdekeltek az önös érdekek, nem érdekeltek a pletykák és minden esetben kimaradtam abból is már kisiskolás koromban, hogy klikkesedjek. Megtanultam, hogy az én világom más, mint a többségé. Habár nem éltem burokban, mégis gyorsabban kellett alkalmazkodnom, mint a többieknek és az igényeim már nem csak magamra terjedtek ki, hanem megtanultam azt, hogy valaki másnak az életemben sokkalta nagyobb szüksége volt az odafigyelésre és törődésre, mint nekem. Anya és apa viszont igyekezett odafigyelni, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben sem - de nekem leginkább szeretetre volt szükségem. Nem akartam a hatodik babát vagy beállni a sorba, hogy ugyanazok a ruháim és játékaim legyenek, mint a többieknek. Elég volt, ha csak egy könyvet a kezembe kaptam és az öcsémnek felolvashattam az aktuális meséből, vagy beszélgethettem a kedvenc lovammal, akinek eleinte még csak a hasa aljáig se értem, akkora állattal volt dolgunk. S annak ellenére, hogy sosem álltam be a sorba, mégis bíztam, olyan könnyedén kúszott át másokra a bizalmam - ameddig végig nem karistolták és lyukat nem égettek belé, hogy én magam sem tudtam, miért bizakodom. Talán azért, mert az öcsém betegsége reménykedésre adott okot, hogy sose adjam fel, hogy nem mondhatok le másokról - róla leginkább, de nem érdekeltek a felszínességbe burkolt szavak, vagy azok a játszmák, amiket akár San franciscoban is játszottak többeken. Annak ellenére, hogy hallottam, láttam dolgokat, le tudtam vonni a következményeket és megérthettem összefüggéseket, a mai napig nem voltam hajlandó a sekélyességre, ám az előítéletesség olykor a felszínre tört bennem. Mint az első találkozásaink alkalmával is a férfivel, aki a nappalimban ült jelen pillanatban. Kezdetben eltökéltem, hogy  nem vagyok hajlandó fejet hajtani neki és egyik problémánk generálta a másikat, szinte rosszullétbe hajszolva az ellenszenvességet. Nem értettem, hogy ha emberileg akkora különbségek voltak kettőnk közt, hogy ragaszkodhatott azért foggal-körömmel, hogy nekem adja a munkát. Aztán pedig én makacsoltam meg magam és amikor végre elengedte a kezem, mintegy azt jelezve, hogy menjek utamra, akkor pedig én magam voltam az, aki kiállt azért az ügyért, ami összehozott végül minket - részben. Mert ha nem is akartam úgy igazán, lassan-lassan olyan részleteket is felfedett előttem Jude, ami azzá tette, mint amilyen most a szememben. Az a férfi, akinek butaságokról is beszélhetek, megoszthatom vele az életem egyes részleteit is, és annak ellenére, hogy az intimitást átéltük már, hogy a vágyakozást seperc alatt felkorbácsolta bennem.. még mindig éreztem a magam részéről felé néminemű tartózkodást. Lehet, hogy csak a zavar tette ezt velem. Lehet, hogy csak így akartam megakadályozni magamban azt, hogy jobban fájjon, ha pofára esek.. de amennyire kerestem a társaságát, úgy éreztem még mindig, mintha egy kicsit feszélyezett is lennék mellette. Nem tudnék ennyire természetesen mozogni az ő lakásában. De mégis azt érzem, hogy ez az ismerős környezet, az otthoni miliő nekem kedvez, s ezáltal lassan-lassan feloldódhatok mellette, amiért nem lehetek elég hálás Jude-nak.
Lemondóan megráztam a fejemet akkor, amikor a kivizsgálás hiányát említette. Tudom, hogy határozott elképzelései voltak, de az egészségével játszott.. Mégsem volt ahhoz jogom, hogy azt mondjam, nem teszi jól.. nem volt jó döntés, mert bíztam abban, hogy képes mégis csak megítélni azokat a vészhelyzeteket, ahol kénytelen igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. A kisfia is éppen a legjobb ellátást kapja. Mallorie is az egyik legjobb kórházba került, mindent megadva neki egészen... addig, ameddig képes volt rá. A mai napig elszorul a torkom - és el is fog, ha csak arra gondolok, hogy mi történt a nővel. Nem ismertem, nem tudtam róla semmit igazán és mégis osztoztam a fájdalmában. Megértettem, min mehetett keresztül a terhessége idején és ha nekem más döntéseim is lettek volna, mint Lorienak voltak, még nem ítélhettem el őt. Azt pedig, hogy mekkora fájdalommal járt Lorie elvesztése Jude számára, mellbevágó élmény volt ott lenni és mint külső szemlélő végignézni azt a szenvedést. A beszélgetés fonala kiragadott abból az állapotból, mielőtt a még túlságosan elragadnának, s a lakberendezésnél kötöttünk ki és a szerepvállalásoknál.
- Talán a szerepeknek köze van ahhoz, hogy ma már a nők önállóbbak és függetlenebbek, mint régebben voltak, amikor még csak a családalapítás és az anyai szerepek voltak előtérbe helyezve. Mi van akkor, ha mondjuk a nő - hangsúlyoztam ki - szeretne segíteni neked a polcszerelésben? Tudod, nem azért, hogy lábatlankodjon, hanem mert.. a közös dolgok összehozzák az embereket, vagy mi. Mi az, amit soha nem csinálnál meg? - házimunka viszonylatban. Mert voltak sejtéseim, de nem tudtam, hogy egy irányban gondolkodunk-e. Jude egész viselkedése megváltozott, amikor Sawyert hozta fel, s igyekeztem őt biztosítani arról, hogy minden rendben, ám koránt sem gondoltam úgy, hogy segítettem volna a megjegyzésemet kísérő érintéssel. Csendes sóhajjal fogadtam a félhangos megjegyzését és habár bántott, hogy nem rendezték a köztük lévő nézeteltéréseket, hosszú út állt előttük, mert Sawyer bűne nem csak annyi volt, hogy elfelejtette bezárni az ajtót. Nem! Súlyos dolgok kerültek ki, s Jude-ból kiindulva némileg megértettem a fenntartásait, de kevesen voltak a világban, hogy örökös haraggal szakadékot képezzenek egymás közt. Ezért sem forszíroztam a továbbiakban, mert az ő dolguk. Az ő életük..
A bakimat követően a mackóm története kerül előtérbe és nem tudom, de sikerült szerintem harmincon túl is hülyét csinálnom magamból már csak azzal is, hogy kiderítette a férfi, még mindig képes vagyok plüssel egy ágyban aludni, de hát.. már mindegy. Jól esett az érintése, mert habár tudtam, hogy a rend miatt igazított a hajamon, attól még a bőrének melege az enyémhez ért. - Eldugtam.. azért nem láttad. De akkor előszedem, ha visszamegyünk a szobába - zavartan sütöttem le a szemeimet, mert a nagy rendrakásban bepakoltam Mistyt a komódom legfelső fiókjába az Üvöltő szelek kötet mellé. Három hete olvasom már a kötetet, de csak azért, mert minden napra öt oldalt engedélyezek belőle magamnak. A cikis helyzetekből sportot űzök, szóval nehéz túltenni rajtam, azonban a nevetés közepette elismertem, hogy Jude múltjában is fellelhető valami borzalmas butaság, ami persze így visszagondolva nagyon is vicces, ott, akkoriban pedig inkább csak.. égő volt. Széles mosollyal hallgattam a szavait, még akkor is, amikor a büntetésről ejtett szót. - Többször nem is próbálkoztál matekos példával? Mi volt a legnagyobb sikered? - kíváncsiskodtam, hogy milyen irányban indult el aztán a hódításai során, mert hát.. az is hozzá tartozott és azt hiszem, hogy nagyon is kezdett érdekelni, a baki viszont most nem a részemről szakította félbe a beszélgetést, hanem ő járt szerencsétlenül, amit igyekeztem megoldani és eltüntetni a nyomokat, csak azzal nem számoltam, hogy ahogy ő érintett korábban, úgy nekem is jól esett. Az ujjaim a bőrén simítottak végig, csak hogy aztán elé ülve, háttal forduljak neki, hogy kezdjen, amit szeretne, csak ne tereljem el a figyelmét a vacsoráról. Sokáig nem történt semmi, mire sürgetni kezdtem, de pózt váltva felhúztam a térdeim, átölelve a lábaimat vártam, hogy mit tesz.... lassan bomlott a hátamra a hajam, s minden egyes simításra, amivel a tincseimet választotta szét, lúdbőr szánkázott végig a bőrömön. Lehunyt szemekkel döntöttem hátra kissé a fejem is, csak azzal nem számoltam, hogy a hajam okozta meleget Jude teste váltotta fel, a bőrömre adott csókba pedig beleborzongtam.
- Üühüm.. - suttogva sóhajtottam el neki ezt a szavaira... hogy szereti a hosszú hajat és arra is, hogy mi puha.. Mély lélegzetet véve igyekeztem kontroll alatt tartani a testem, mert csak az érintésével, a puszijaival vált egyértelművé számomra is, hogy mennyire hiányzott az érintés(e). Nem érdekelt az sem, hogy a hajam a markában végezte, hogy lágyan feszítő érzéssel tette szabadabbá az utat a nyakamhoz, sürgetőn haraptam be az ajkam, elnyelve némileg a kitörni vágyó élvezettel teli hangot is.
Mégis megmozdultam előtte. Úgy, hogy a markában maradjon a hajam is, de szembe kellett vele fordulnom, miközben a lélegzetvételeim szaporábakká váltak már csak ennyitől is. Felé kellett fordulnom és látnom kellett őt, s meilőtt meggondoltam volna magam, jobbomat a nyakára simítottam, hűvös érintéssel tapintottam ki az ütőereit a bőre alatt, egészen közelről a szemeibe nézve, miközben a szívverésem meglódult. A fene vigye el, de tényleg!
- Szereted kiengedve? - bukott ki belőlem a kérdés a hajamra gondolva, de megmoccanni, kezdeményezni már nem mertem, annak ellenére is, hogy ajkának ívét figyeltem.. hüvelykemmel érve és simítva az állát fedő borostán lágy tépelődéssel. - Folytatjuk...? - újra a szemei, aztán a szája, és megint vissza az örvénylő kékségbe. Meg fogok őrülni így, a francba is! - előbb.. fejezzük be ezt itt - minden erőmmel azon voltam, hogy a sushira gondoljak.. de a kezem lecsúszott az inge gallérjáig, hogy kibújtassam a legfelső gombot, megigazítva az anyagot is. - Mit szólsz hozzá? Nem lenne jó, ha éhesek maradnánk - hosszan fújtam ki a bennrekedt levegőmet. Kényszerítve is magamat elvontam róla az érintésemet, de ahelyett, hogy a jó helyre nyúltam volna megtámaszkodva a padlón, visszatornázva magam az eredeti pozícióra, a párnámra, a kezem Jude térdét érte.