+18-as tartalom

A legnagyobb csaták mindig belül történnek meg. A külvilág csak egy szeletet ismer belőlünk, ezért nem is tudhatja, hogy mik leledzenek a hagymarétegek alatt. Az ember nem szimplán egy bonyolult természeti csoda, hanem egy meg nem értett faj. Sosem fogjuk tudni, hogy mitől vagyunk egyediek, mert ez a törvényszerű. Az ikrek sem egyformák, még ha a külső adottságok is ezt mutatják. Mindenki egy alkotás, csak éppen az a fura ebben a művészetben, hogy nem ismerjük az alkotót és ezért a célt sem, hogy mitől vagyunk különlegesek. Túlságosan elkalandozok fejben, mert ezt teszi velem a gyász és az a nő, aki éppen az előbb döfött belém. A megnyílás rizikós volt, az elején tudtam, hogy Cora más. A távolból figyeltem őt hosszú heteken át a lovardában. Kitűnt a tömegből a viselkedése, ahogyan az állatokkal és az emberekkel bánt. A jóság belülről fakad és látva azt, hogy létezik ilyen…még engem is meglepett. Egy belső ösztönzés hajtott afelé, hogy szóba elegyedjünk, aztán ott kössünk ki, ahol most tartunk. A kezdeti nehézségeket éppen az jelentette, ami én vagyok és ami ő. Bennem megvan a rosszra való hajlam, én nem látom azt a szépséget a világban, mint ő. A tapasztalataink nagyon eltérőek és tudom, hogy ezt a hátrányomat soha nem fogom behozni vele szemben. Megvoltak a maga nehézségei is, hiszen nem volt titok a múltja előttem. Nem tártam elé, hogy miket tudok, de ezen információk ott kavarogtak a fejemben. Eleinte az volt bennem, hogy meg akarom semmisíteni őt, össze akarom törni az álmait és megmutatni, hogyan játszik egy férfi. A ragadozó voltam és egy prédát láttam benne, nem többet. Az idő múlásával azt vettem észre, hogy sokkal veszélyesebb, mint a nők többsége. Egyedi érzéke van ahhoz hogyan szelídítsen meg egy vadlovat és ebben az esetben egy sebzett férfit is. Lehetett volna a gyógyír és gyenge pillanataimban vágytam is rá, hogy a közelemben legyen. Vele elképzelhető lett volna a jobb sors, akár egy olyan jövő, amiről csak álmodni mertem. Elfogadtam volna úgy, hogy a világ pénzét ajánlom fel érte, de ismét az arcomba nevetett a sors. Mallorie halála olyan szinten tört meg, ahogyan én sem hittem volna. A sötétség ott burjánzott bennem és sokszor életre is kelt a nő társaságában, de aztán mindig visszatáncolt az árnyékok közé. Lorie elvesztése kitépte a szívemet és a megszületett gyermekünk csak olaj volt a tűzre. Túl sokat veszíthettem már az apámon és a testvéreimen kívül is. Cora belesétált ennek a közepébe és ezzel felkerült a térképre is. Nem élek mintapolgárként és a bosszú kapujában nem engedhetem meg, hogy legyenek eltitkolnivalóim. Erre nem jöttem volna rá, ha nem taszít el. Belesétáltam volna az álomvilágba és úgy égek el a karjai között, hogy észre se veszem a céltáblát a hátán. A valóságban nem lehetek az a férfi, akire vágyik. Egyetlen estét adhattam volna neki, de nem élt vele. Már akkor tudom, hogy mi lesz a vége, amikor a fürdőben ragadunk. A látványa megbabonáz és a halálba vonz, de meg kell acéloznom magamat. A végső ajánlat, ha néma is, amikor letérdel előttem már szinte eldöntött sors. Lehunyt szemhéjakkal igyekszem csak a szekundumra figyelni és megóvni ezt az emléket. Fájón lüktet az ágyékom a megkönnyebbülés után, amit aztán meg is kapok. Minden érzékszervem rá van hangolódva és a hajába túrva aztán át is lök a másik oldalra. Elélvezek a szájában és szinte éteri módon élem át, hogy ez a kettőnké marad. Egy másik univerzumban most valószínű a zuhany alatt is a magamévá tenném és addig dugnám még el nem alszik a fáradtságtól. A jelenben azonban rideg szavaim csak a védelmet nyújtják azért, hogy ne legyen később nagyobb baj. Az egyedüllét segíteni fog…meg is várom, hogy kimenjen. Letörlöm a bizonyítékát is annak, hogy mit tett. Az ajtót én magam ellenőrzöm, hogy zárva van-e, amikor kisétál. Nem mondok semmit az ajánlatra, hogy maradjon, mert már döntöttem. Beállok a zuhany alá, gyorsan akarok végezni, hogy ne legyen kínos a szünet. A tusfürdős flakont az orromhoz emelem és beleszippantok. A szemeimet lehunyva raktározom el, hogy később fel tudjam majd eleveníteni az emlékét. Hosszasan eresztem magamra a vizet, hogy tisztuljon a fejem is, de aztán elzárom a csapot és lepillantok a lefolyóba. Fújtatva egyet kapom fel a törölközőt és előbb az arcomat törlöm meg benne, aztán meg a csípőmre csavarom. A tükör totál párás lett, ezért letisztítom a tenyeremmel. A szárítkozás után aztán összehajtom és leteszem a mosdó szélére és felveszem a földről a ruháimat. Amikor már rajtam van a nadrág is, akkor kilépek a fürdőből. Egy kisebb gőzt engedek ki és egyenesen a hálóba megyek át, hogy összeszedjem a maradékot is. Nem kell sokat kutatnom, hogy meglegyen az összes elhagyott ruhám. A sejtésem az, hogy Cora most kerülne és amikor megállok a konyhaajtónak támaszkodva eleinte észre sem vesz. A konyhapulton ül és whiskey-t iszogat. Látom rajta, hogy sírt…és ez így van jól. Mit kellene mondanom neki? Elég, hogy megköszörüljem a torkomat, és most végre fel is emeli a szemét, hogy rám nézzen. Benne van minden csalódás és keserűség, hogy bántottam. A cipő már a lábamon, szerintem ő maga is tudja, hogy mi következik. Szótlanul engedem le a kezemet a testem mellé és sétálok oda hozzá. A kezéből kiveszem a poharat és a pult másik felére teszem az üveg mellé. A tenyeremmel mellette támaszkodok meg és csak figyelem szótlanul. Lehetnék simogató és kedves, de az nekem is nehéz lenne. Holnap elutazom és ezt kell szem előtt tartanom. Veszek egy mély levegőt és az arcára simítva a karomat a homlokára nyomok egy csókot.
- Vigyázz magadra Cora. – ennyit mondok csak és már fordulok is el, és mielőtt még leugrana a pultról a kezemmel állítom meg a mozdulatban.
- Egyedül is kitalálok. – felelem és már nem nézek hátra. A kilincset megfogva megyek ki és csukom be magam mögött az ajtót. Sóhajtva lesek az ajtóra és megindulok a lépcső irányába. Mallorie halott, Cora még él. Ennek pedig így is kell maradnia, amíg Kolumbiában vagyok. Ölni fogok és ehhez nem kellenek kötelékek…a sötétségnek kell adóznom még.


(Köszönöm szépen a játékot. Nagyon szerettem.     )

+18  - hangulatzene

Kényelmes és otthonos. Ez a két szó jellemezte azt, amit éreztem Jude mellett az otthonom biztonságában, mégis úgy gondoltam, hogy ezt az érzést nem csak itt, hanem bárhol magaménak tudhatnám, bárhol is lettünk volna. Magam mögött hagytam azt az énem, aki egy pillanat alatt képes volt zavarba jönni szinte mindentől és a kétbalkezességem is úgy tűnt, hogy a mai este folyamán elkerült. Szerettem ilyen lenni - nem feszélyezetten létezni, nem azon tűnődve, hogy mit ronthatok el, ahol minőségi időt tölthettem a másik féllel. Ha nem is fordult meg a fejemben élesen, egy aprócska, halk kis hang ott rezonált a tudatomban, hogy ez a pillanat tarthatna örökké is akár. Vagy legalábbis addig, ameddig a körülmények engedik, hogy kiélvezzem ennek az érzésnek minden illékony pillanatát. Nem mással, hanem azzal a férfivel, akivel megosztottam a ma estémet, mert az egymással megosztott érzések és múltbéli események, kapcsolatok kezdték teljessé tenni azt a képet, amit Jude formált meg. Sokkalta több volt, mint egy neves praxissal rendelkező ügyvéd, s hivatalos keretek, amik közé beszorított korábban, nyoma sem volt ezeknek.
Egészen addig, amíg nemet nem mondtam. Formálhattam volna úgy a szavakat, hogy megígértük egymásnak, viselkedünk. Hogy bármennyire is vágytunk a másikra, tudunk uralkodni a robbanásig feszült, szenvedélyes érzéseken. Mondhattam volna akár azt is, hogy nem akarom elrontani azt a pillanatot, bármi mást is suttogtam volna közénk, minden egyes forgatókönyv teljesen más fordulattal végződött volna. Minden másik magyarázkodás ugyanazt eredményezte volna - ott maradt volna a közelemben. Nem menekült volna el azonnal. Nem viselkedett volna velem úgy, mint amikor a kezdeti időszakban ellenkeztem vele. Újra ugyanabban a teljesen más feszültésggel teli ürességben találtam magam, amivel nem tudtam mit kezdeni. A pánik, a bűntudat, az elhagyatottság érzése söpörte el azt az otthonosságot, amibe belesüppedni akartam volna, s ehelyett a szikla ingatag peremén találtam magam. Nem voltam felkészülve arra, hogy Jude-ot marasztaljam a fürdőszoba négy fala közt.. s minden egyes szavammal egyre feljebb tornáztam az ideges pánikot magamban, amit nem szavak, nem kedvesség követett, hanem követelőző csók és Jude parancsoló kérése, aminek nem tudtam nem meghajolni és nem is akartam ellenkezni. Vágytam rá. Szerettem volna, hogy maradjon és habár nem ilyen eszközökkel akartam elérni, mégsem gondolkodtam túlságosan sokat, hogy miért ne engedném. Miért ne akarnám őt érinteni, amikor az elmúlt két hétben még csak nem is hallottam felőle. Hazudhattam volna magamnak és talán tettem is, de lassan-lassan beitta magát a bőröm alá és olyan érzéseket kezdtem iránta táplálni, amit nem biztos, hogy kellett volna még.
Mégsem engedtem Jude-nak azt illetően, hogy a szenvedélyesség átcsapjon kétségbeesett sürgetésbe, mert minden másodpercet ki akartam élvezni, ameddig érinthettem őt. Nem beszéltem.. nem éreztem úgy, hogy meg kellene törnöm a pillanatot és a férfi élvezetét holmi fecsegéssel, oda nem illő szavakkal és hangokkal a részemről. Mégis tetszett, ahogy reagált az apró érintésemre, ahogy az elárulta őt, ha a szavai ellenkeztek is azzal, ami jól esett neki. Tudtam milyen érzés, amikor maga alá gyűrt, tudtam milyen volt az, amikor a hevessége elragadja őt és most is azt vártam a szívem mélyén, hogy nem képes uralkodni magán, s átveszi majd az irányítást a csuklójára tekerve a hajam, hogy ő kezdjen kérlelhetetlenül mozogni az ajkaim közt, mégsem tette. Új, ismeretlen terepre tévedtem mindezzel, s ha nem is akartam, minden egyes kicsalt sóhajjal, s hajamat közrefogó mozdulattal egyre bátrabb lettem hajszolva a férfi élvezetét. Muszáj voltam bal kezemmel megérinteni a combját.. mandulaívű körmeimmel apró, fájdalommentes nyomokat hagyni a bőrén, hogy megtámaszkodjak rajta, ha éppen elkapta volna a hév és erőteljesebben rántott volna a fejemen. Elég lett volna, ha felhúz magához. Elég lett volna, ha a lábaimat a csípője köré fontam volna, mert amennyire ő élvezte, ugyanannyira én is, mégsem adtam meg magamnak azt a megkönnyebbülést, hogy érintsem magam, még ha minden porcikám is erre vágyott. A kielégülésének ténye nem lepett meg, mialatt újra felpillantottam rá.. kiélvezve vele ezeket a másodperceket, lassan elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a nyelvem simítson a férfiasságán végig, ameddig összeszedte magát annyira a nevem kiejtése után.. hogy rám tudjon nézni. Reszketegen felsóhajtottam és már hajoltam volna vissza a csípőjéhez, hogy a nyelvem a csont felett csússzon végig a bőrén, amikor megszólalt. A hangja nem vágytól fűtött volt. A kérése pedig nem marasztaló, amiért meg is merevedtem egy röpke pillanatra. Elhúztam a kezem a bőréről. Nem emlékszem arra, hogy mennyire sután emelkedtem fel előtte, hogy belekapaszkodtam volna-e a bőrébe vagy a kezébe, hogy felhúzzon vagy segítsen egyenesben maradnom. Megköszörültem a torkom és az előbbi élvezetemet felváltotta a ritkán érzett sértettségem.
- Oké. Ha.. ezt szeretnéd - böktem ki csendesen és ha el is mosolyodtam, abban egy fikarcnyi boldogság sem rejlett. Elfordultam tőle, de csak azért, hogy a mosdóhoz lépjek, megnyitottam a csapot, hogy a számat kiöblítsem - ahogy ő tervezte lemosni magáról az érintésem. Egyszerűen képtelen voltam leplezni a csalódottságom és az eszembe sem jutott, hogy esetleg a tükörképem vonásait láthatja addig, ameddig az arcomhoz nem érintettem a törölközőt, hogy megszárítsam a bőröm. Szótlanul léptem vissza elé, de csak azért, hogy a korábban oda dobott bugyimat felvegyem a földről, mégis a szemeibe néztem. - Ha.. esetleg segítségre lenne szükséged.. - nem bírtam folytatni. Épp most készül lemosni magáról, mintha meg sem történt volna az elmúlt pár perc. Mintha nem is vágyott volna erre, mintha nem élvezte volna. Mintha bánná azt, ahogy hozzám ért, mintha nem jelentene neki semmit ez az egész... Amennyire szerettem az elmúlt perceket, most annyira gyűlöltem is az egészet. Anélkül léptem el előle, hogy megvártam volna a válaszát, szinte úgy viharzottam ki a fullasztó helyiségből a földről felnyalábolt köntösemmel egyetemben és hátra sem nézve Jude-ra csuktam be magam mögött a fürdőszoba ajtaját, hogy egyedül lehessen a férfi, ha nem gondolta másképp az ügyvéd, ha nem gondolta meg magát. Mert ha nem, akkor az ajtó előtt akkora levegőt vettem, mintha soha életemben nem passzíroztam volna oxigént a tüdőmbe, de csak azért, hogy ne a bűntudat és az olcsóság érzése kebelezzen be, amitől nem álltam messze. Elkínzott mozdulattal gyűrtem végig az arcomat, mintha azzal mindent meg is oldottam volna. Mintha nem érezném magam mocskosnak... Darabos mozdulattal húztam fel a bugyit a köntösöm magamra kanyarítása után.
Mezítláb sétáltam a konyhába, hogy előszedjek egy újabb poharat, na meg a hűtőből a borostyánszín alkoholt, amiből összesen két ujjnyit töltöttem magamnak, de az üveget nem pakoltam vissza. Felültem a konyhapultra, egyik oldalamon az üveggel, másikon a pohárral, miközben az ajtó felé néztem el, amerre Jude fog kisétálni előbb vagy utóbb. A fejemet nekidöntöttem a mögöttem húzódó felső szekrénynek, mert jobb volt kiegyenesíteni a gerincem, mint hogy látványosan összetörjek.
Nem érdemeltem meg a boldogságot. És ha véletlenül mégis esélyem lenne rá, akkor én voltam az, aki felrúgott mindent. Ahogy most is. Mennyivel egyszerűbb lett volna hagyni, hogy a szobában ragadjon el a hév minket! Pohárral a kezemben, a csuklómmal töröltem ki a szememben a legördülni vágyódó könnyet, hogy aztán egy nagy korty alkoholt engedjek a torkomra. Kiegészítettem a lenyelt mennyiséget, újra két ujjnyi várt rám.
Mert az alkohol segít. Hát hogyne.

+18-as tartalom

Fájdalmas igazságok hangoztak el ma este a négy fal között. Megengedni egy másik embernek, hogy a lelkedbe lásson kiváltság és egyben a világ legbutább dolga. Megérezni azt, hogy valaki csak egy kis hányadát is felfogja abból, ami benned zajlik felemelő és kiszabadító kábulat. Úgy éreztem, hogy Mallorie halála óta egy kicsit fellélegeztem és nemcsak képletesen szívtam tele a tüdőmet a friss oxigénnel, hanem rendesen is. Megízleltem a szabadságot, hogy végre nem csak a szürkeség és a fekete lepel terül rám. Cora mellett mindig könnyű volt elveszni abban az univerzumban, ahol más is lehettem. Egy olyan képet vetített előre, ami csak egy jövőbeni mozzanat formája lehetett, de létezett egy köztes térben. Ismertem magamat ezt gondoltam még reggel és habár kuszák és zavaros dolgok töltötték ki a fejemet még igenis éltem. Az elmúlt hetekben többször folytattam magánbeszélgetést egymagamban és tettem úgy, mintha ez rendben lenne. Néha azon vettem észre magamat, hogy a kanapéhoz dumálok, de előfordult az is, hogy a tükörképemmel veszekedtem. Mások szerint az őrület határán álltam, de én csak így tudtam kommunikálni a környezetemmel. Mallorie illata és képei betöltötték a lakásom minden zugát és nem menekülhettem előle. Az emlékek örvényében utaztam és nem váltottam visszajegyet. Cora mellett viszont leszállhattam erről a vonatról és kicsit a világból is szünetet engedélyeztem. A lovardában még a puszta vágy sodort ide, de aztán elkezdtünk sebeket felszakítani a múltból és megnyílni egymásnak. Egyetlen nőnek sem öntöttem ki a bennem kavargó érzéseket. Természetellenes volt, hiszen soha nem láttam példát arra hogyan működik egy normális párkapcsolat. A szüleim mintáját nem vettem volna alapul, mert az anyámat és az apámat sem bírtam egy mérlegre tenni. Anya egy vágyott ábránd maradt tele keserűséggel és örökre megpecsételte a nőkhöz fűződő viszonyomat, ellenben az apámmal, akire felnéztem és dicsőítettem. Tisztában voltam azzal is, hogy az apám nem szent, mert voltak hibái, akárcsak a többi embernek, de ezek eltörpültek a szeretete mellett. A jelenben válaszút elé értem, hogy melyik példát tartanám szem előtt és mit követnék a saját életemben. Egy kisfiú apukája voltam, aki szintén elveszítette az anyukáját, de arra nem álltam készen, hogy hivatalosan is átvegyem az irányítást. Felmerült bennem az örökbeadás, hiszen remek emberek álltak sorban azért, hogy gyermeket tudjanak vállalni. A vér nem kötelez, néha fel kell ismerni, hogy valamire nem vagy képes és a legjobbat adni annak, akiért nem tudsz felelősséget vállalni az, ha lemondasz róla. Sóhajtva zárom bele a dobozba a kételyeket és a megannyi problémát, ami megoldásra vár. Az este fényeit a csillagok biztosítják, bent mégis fülledt meleg fogad, melyet aztán a hűvösség vált fel. A beszélgetés elhalásával a testiség lenne az igazi beteljesülés, de a félreértelmezés kapujában szembesülök vele, hogy Cora nem akar tőlem semmit. Sérülékeny mivoltom nem képes lenyelni ezt a keserű békát és a férfias energiáknak hála azonnal bekapcsol a régi énem. Fulladozom a helyiségben és a felsőmet keresem, rá sem nézve a nőre, nehogy olyasmit tegyek, melyet később megbánhatok. Magyarázkodna, de nincs kedvem meghallgatni és ezt a tudtára is hozom. A fürdőajtóban találkozunk újra, ahonnan csak ki szeretnék jutni. Cora természetesen utánam jön és kérlel, de a kommunikációnk elakad a folyamatban. A szavak helyett a tettek beszélnek. Megacélozom magam és felhúzom a falakat. Határozottan mutatja ki a szándékát, de ez még kevés lenne, ha nem bukkanna fel előttem az a látvány…hogy is mondjam. Lassan mérem végig a felkínálkozó lehetőséget és bennem reked a szó. Az ádámcsutkám megemelkedik a nyelés alatt és akkor odalép, mint egy szirén elém. Az ajkaiba marva fogaimmal morranok fel és hajszolom az ösztöneimet. A csókja most egyáltalán nem édes és kutakodó, mint az elején, hanem vadító és fémes. Egyetlen vércseppje az én nyelvemen köt ki és onnan nyalva le fogadom a cserét. A kisfiú bennem sokkal mélyebbre menekül, mint azelőtt és most a férfias vadállat kúszik a felszín alatt. A hangom minden kedvességet mellőz, amikor parancsba adom neki, hogy térdeljen le előttem. Nem uralkodni akarok felette, az egyik énem tönkre akarja tenni a naivitását, hogy a világ megváltható, míg a másik énem ágál ez ellen és megóvná a széltől is a nőt. A háta meghajlik és előttem köt ki…várok ugyan egy picit, de az ujjamat az álla alá csúztatom és belemélyedek a szeme világába. Mosolyféle ülne ki az arcomra a győzelem mámorító ízétől? Ugyan mennyire kicsinyes hozzáállás, hogy ilyen módon marasztal. A nyelve aztán a hüvelykujjamra téved és bármilyen engedélykérés nélkül kapja be. Az altáji érzékeim felerősödnek és megkeményedek ettől az egyszerű mozdulattól. Megalázó lenne, hogy így cselekszik? Felhergel vele és menten gerincre vágnám, de mozdulatlan maradok. Az övemet kicsatolva nyúl a farmerom után és hagyja, hogy a gravitációnak engedelmeskedve lehulljon a földre. Az alsómba akasztva ujjait aztán ettől is megválok és anyaszült férfiasságom képe elevenedik meg előtte. Kissé szuszogva terpesztem szét a két lábamat, amikor megérzem a hegemen a nyelve hegyét és az ujjai fogságát a merevedésem körül. Valahol a fülem membránján zongorázik végig a kérése, hogy lépjek ki a nadrágomból. Felemelem a talpamat és hagyom, hogy kirántsa alólam az anyagot mialatt fogságban tart. A tekintetem tüzesen villan fel és félig lehunyt szemhéjakkal morranok fel, amikor ajkaival fogad magába. A kezem eddig a testem mellett lógott, de kénytelen vagyok kapaszkodót keresni, hogy stabil maradjak a kényeztetése alatt. Tudom, hogy mire vágyom a kezdetek óta és ennek most eleget téve a feje búbjára simítom a tenyeremet és ahogyan ütemesen mozog, úgy én is egyre mélyebbre nyúlok a sűrű hajába. Az ujjaim elvesznek a barna tincsek között és meglelem a tarkója felszínét. Érzékelem a pillantását, de én csak lehunyt szemhéjak mögött látom őt, nincs kedvem kinyitni a kékjeimet, mert ez sokkal izgatóbb számomra. A képzeletem játszik velem…de nem. A lüktetés elviselhetetlen állapotba torkollik át és egy kicsit erősebben marok a nyakára, hogy hátra rántsam a fejét, de nem annyira, hogy megszakítsam a mozdulatát. Hol mélyebben a torkát kitöltve ízlelget, de bármennyit is változtat a tempón, úgy alkalmazkodom én is és húzom meg a haját. Ujjbegyeim bizsergése által nyomást gyakorlok rá.
- Cor…a… - nyögöm ki a nevét abban az eksztázisi momentumban, ahol elérve a végjátékot nem eresztem el őt és bele lövellek a szájába. Megkönnyebbülés lenne, hogy megkaptam őt? Pihegve nyitom ki a szemeimet és nézek most először rá az eltelt percek óta. A mellkasom emelkedése és süllyedése közepette a szájához nyúlok és a sarkát letörölve szemezek vele.
- Menj ki, amíg lezuhanyzom. – a baritonom mély, de még mindig hidegen cseng a füleknek. Eresztem el őt végre és megvárom, hogy felálljon a földről.

+18  - hangulatzene

Szilánkjaira robbanó üveggömb - ilyenek voltunk, s én voltam az, aki ezt a burkot megrepesztette és nem úgy reagáltam le a közeledését, mint ahogy kellett volna. Nem azért értem hozzá, végigsimítva a halványuló sérülésein, hogy azt jelnek vegye és a korábbi ígéretet felrúgva meneküljünk a testiségbe a szavaink és érzéseink elől. Nem azért érintettem, mert többet akartam volna, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy azzal is közelebb érezhetem magamhoz. Azért léptem le a köztünk lévő távolságot, és ültem mellé, mert úgy éreztem, hogy régen, vagy talán soha nem éreztem magam ennyire szabadnak a lelkemben mások mellett. Komoly és nehéz témáról beszélve úgy, hogy az ne húzza a lelkemet a mélybe. Felszabadító érzésnek kellett volna lennie és Jude távozásával nem csak a kettőnket körbevevő biztonságos burok tűnt tova, hanem az a lassan kibontakozó, de egyre dagadó jó érzés, hogy valami többet is el tudnék képzelni mellette...Mindig igyekeztem tapintattal és elfogadással viseltetni irányában és nem azért, hogy az ő kedvére tegyek, pontosabban nem csak azért. Hanem azért is, mert ilyen voltam. Ismertem azt az érzést, amikor felemésztettek a problémák. Azt is, hogy milyen meggyászolni valakit, milyen érzés elveszíteni valaki olyat, aki a világodat jelentette. Ismertem azt az érzést is, amikor azt érzed, egy végtelen labirintus foglya vagy, ahol minden forduló után egy újabb pokol vár, amikor nem látod a felülről csillanó napsugarak lassan tovakúszó fény nyalábjait sem. Jude hátát és az bőre alatt megfeszülő izmokat figyelve nem kellett sok idő ahhoz, hogy kibukjanak belőlem a szavak. Arra sem kellett sokat várni, hogy megint elé kerüljek, de a mondandómra kapott reakció letaglózott és nem értettem, hogy a korábbi melegség most hogy lehet ennyire égetően fagyos. Az ajkaimon kiszökő gondterhelt sóhaj volt csak a válaszom, mert ismertem már magam annyira, ha most az én igazamat akartam volna érvényesíteni, akkor túlságosan is anyám képe jelent volna meg lelki szemeim előtt. A bilingualitásomnak és a szüleim vérének köszönhetően a csendes éjszakát és a perzselő delet is magamban tudhattam... s most a felszínre csalogatni anyám délies hevességét.. nem feltétlenül lett volna célravezető. Annak ténye pedig, hogy menekültem egy újabb konfliktus elől annak volt betudható, hogy sokkal nagyobb becsben tartottam a köztünk alakulni vágyó kapcsolatot, mint hogy kiálljak magamért. Jude bántó szavai... a pillantása és a látványos elutasítása is újabb és újabb mély árkokat szántottak az addigi hangulatomon. Ahelyett, hogy megfutamodtam volna, ahelyett, hogy kiengedtem volna a markomból őt... az indulatosság keveredett az általában elnyomott hevességemmel - ezt bánta a becsapott ajtó is és a sietve levetett ruhák is. Még ha nem is mozdult... a pillantását nem tudta levenni rólam. Még ha nem is akart volna maradni, annyi ereje nem volt, hogy félretoljon az útból. Ha el is rontottam mindent korábban - most, hogy a mozdulataim egyértelműsítették, mire is vágyom, nem ellenkezett velem. Mégsem azért rontottam rá a kimondott szavaim után az ajkaira, mert be akartam bizonyítani neki, hogy igazam volt... hanem azért, mert szükségem volt rá a mai napon nekem is, s mégsem ezt mondtam neki korábban.
Nem azt mondtam neki még bent a szobában, amit én akartam, hanem azt, amit úgy gondoltam, hogy hallani akart.
Ezeket a gondolatokat a viszonzott csók szenvedélyes keménysége söpörte ki a tudatomból, ahol megszűnt a szobában érzett bizonytalanság. Megszűnt és elillant az a korábbi gondolat, hogy elrontottam mindent. Még csak átadnom sem kellett a dominanciát, egy pillanat alatt söpörte el a kezdeményezésem és amikor a foga az ajkamba marva vért serkentett, halkan nyögtem bele a csókba, mintha nem tudnám eldönteni, hogy megálljt parancsoljak-e ennek a pillanatnyi fájdalomnak, vagy inkább üdvözöljem. Abban biztos vagyok, hogy a testéhez préselődtem a csók alatt, de ameddig ő megszakította azt, én szétesve, megrészegülve próbáltam összeszedni magam... s akkor tudatosult bennem a kérése. Beszívtam az alsó hússzirmot, hogy a vért a nyelvemmel lesöpörjem róla, miközben Jude örvénylően kék szemeibe pillantottam... és azt hiszem, hogy eljött az a pillanat, amikor megint nem volt értelme ellenkeznem - ezért is ereszkedtem a térdeimre - ahogy akarta. Nem a megaláztatás gondolata járt a fejemben, s habár ott rezonált az emlékeim közt a San Franciscoban töltött kaotikus hétvégénk.. Nem éreztem úgy, hogy a kérésének eleget téve kevesebb volnék, s mielőtt még felnézhettem volna rá, a férfi az ujjával kényszerített arra, hogy felpillantsak rá. Azt hiszem az ajkam felfelé rándult egy pillanatra.. mozdultam, de csak annyira, a keze után nyúljak azért, hogy a várt mozdulat helyett a nyelvem az előbb még engem érintő kezének hüvelykjén csússzon végig, hogy azt engedjem a számba lassan, finoman szívva meg azt, csak hogy némileg feljebb tornázva magam a következő mozdulattal már ténylegesen is kibonthassam a nadrágját és lehúzzam azt a csípőjéről, le a combján... hagyva, hogy a farmer anyaga a bokája körül gyűrődjön fel, s amikor közelebb hajoltam hozzá, akkor sem az öle lett az elsődleges... a nyelvem csúszott végig a Bash által vágott seb forradása alatt a bőrén, miközben az ujjaim a férfiasságára fonódtak, lassú ritmusban kényeztetve őt.
- Lépj ki a nadrágodból - suttogtam a bőrére, s ha meg is tette... közben engedtem meg magamnak, hogy az ajkaimon végignyaljak, s azok vették át ujjaim helyét Jude férfiasságán, visszafogott szenvedéllyel kezdve bele a kényeztetésébe, kiélvezve azt, hogy nem csak a férfi irányíhat - legalább is egy ideig. S követelnie sem kellett, hogy pillantsak fel rá.. Mert ezt itt én is élvezni akartam.. mindent belőle: a bőre bársonyosságát, a nyers erejét... s azt, hogy mennyire képes volt engem is felizgatni már csak az is, hogy érezhettem őt az ajkaim közt.

+18-as tartalom erőszakos nyelvezettel


Ez az este kicsit olyan érzés nekem, mintha egy pszichológusnál ülnék és most ki kellene tárnom a belsőmet. Eleinte nem éltem meg kényszernek, mert őszintén érdekelt Cora élete és a velejáró nehézségek. Bennem volt az igény, hogy a színfalak mögé lássak és erre már nem is tudom, hogy mikor volt utoljára példa. A nőkkel hadilábon állok, ha az érzések feltárása a következő szint. A testiséggel hamarabb értem célt és kedveltem is, ha nem bonyolódott tovább a helyzet. Az egyszerűségben láttam a szépet és ebben az ideális világban meg tudtam védeni a saját határaimat is. A csevegés kölcsönös ütemben zajlik és bátorságot merítek abból, ahogyan megnyílik az öccse kapcsán. Tisztában vagyok a betegségével és azzal, hogy ez mennyire megviseli a családot, bár sosem említené meg teherként. Párhuzamot vonok közé és közém, ami miatt úgy érzem, hogy létrejön a bizalmi híd. Annyira törékeny és illékony ez a ma este, mert tudom, hogy hónapokig megint képtelen leszek beljebb engedni őt. Sokkal tovább jutott, mint a többiek és tiszteltem a kitartása végett. Az apám az egyik fekete éter, melyben lubickolok. A felejtéssel nem lenne bajom, de a saját bőrömön tapasztalni azt, hogy az az ember, aki felnevelt már csak ritkán ismer meg, és általában nincs is jelen furán hat rám. Valamikor megcserélődtek a szerepek és bele kellett bújnom a szülői létbe. Az anyám halála is egy be nem gyógyuló seb volt, de az apám még ennél is rosszabb forgatókönyv. Vannak azok a titkok, melyeket senkivel nem akarunk megosztani. A szerettünk elvesztése egy ilyen folyamat és bennem nap mint nap újraéled ez a pánik, csak tartom magamat a jelenlétében. Megannyi kimondatlan érzelem forog bennem, de csak néhányat emelek ki. Cora vezet ezen az úton és nem taszít mélyebbre, mint ahogyan képes lennék úszni. Kedvelem, hogy tapintatos és egyszerre gyengéd is, de tudom, hogy ez nekem sok lesz. Nemrég halt meg Mallorie és ezen sem voltam túl, de ha most még erről is mesélnem kell, akkor össze fogok roppanni. Az utazás küszöbén állok és ott bizony teljesen ott kell lennem fejben. Kolumbia nem az a hely, ahova szívesen menne az ember, ahogyan én sem jelöltem volna meg vonzó desztinációként. Az ígéretemet be fogom tartani és azon vagyok, hogy ezt ép bőrrel megússzam, de semmilyen biztosítékom nincs erre. A vészjelző kong, mert Corát is veszélybe sodorhatom, ha túl sokat beszélek, de a kellő időben fejezzük be a családot érintő témaköröket. A feszültséglevezetést nem értem első körben, hogy mire érti, de aztán hozzám ér és utalgat, mire leesik. A szexben igazán otthonosan mozgok, ha fogalmazhatok így, ezért bátorkodom jelnek venni a kezdeményezését. A mondatokat aztán tettek követik a részemről és minden a maga úján halad, de félresiklunk. Fogalmam sincs, hogy mi történik, mert erre eddig nem volt precedens és ha lehet ilyet mondani, de nem viselem jól a visszautasítást. A kezdeti lelkesedésemet úgy vágja el, mint annak a rendje. A magyarázkodásra már nem igazán vagyok vevő és a kezét is eltolom, hogy ne érintsen meg. Felfogtam, hogy nem akarja, szóval ezt még körülírni csak megalázóbb. A libidóm nagyot veszít és más megoldás híján az lesz a legjobb, ha rövidre zárjuk az itteni tartózkodásomat. Kimegyek a szobából és az ingem keresésére indulok, hogy minél hamarabb a hátam mögött hagyhassam ezt a fullasztó közeget. Követ a fürdőbe is, mint valami árny, de nem hallom meg a szavait. Az övemet babrálom és érzem a tekintetét a hátamon, de csak akkor fordulok felé, amikor megint belekezd. Beljebb lép és mindenáron magára akarja vonni a figyelmemet, de azt nem adom olyan könnyen. Az állam alá csúsztatja a kezét is, hogy időt nyerjen, de a kékjeim hidegen mérik végig őt.
- Akkor ne beszélj, hanem cselekedj Cora. Mit vártál tőlem, hogy érteni fogom a fejedben zajló dolgokat? Kurvára nem fogom elviselni, hogy ezt csináld. Befejeztük. – kíméletlenül rántok egyet az államon, hogy belenézhessek a tükörbe. Hol rontottuk el a hangulatot és mikor vált a kellemes beszélgetés egy olyan közeggé, ahonnan menekülni akartam? Nem volt affinitásom ahhoz, hogy maradjak. A dühöm felpumpálta a vérnyomásomat és félő volt, ha ezt folytatja, akkor még meggondolatlanul is cselekedni fogunk. Mindkettőnk érdeke volt, hogy elengedjen, de ugye Cora sosem azt csinálja, ami a helyes lenne?
- Nem most kell annak lenned. – felelem neki színtelen hangon, mert kicsit paprikásabb lett. A fürdőszobaajtó bánja az indulatát, mert becsapja…még a fülem membránján is hallom ezt. Rezzenéstelen arccal követem végig ahogyan kibontja a köntöse övét és betekintést nyerhetek az előbbi paradicsomba. A testem biztosan reagálna rá, de jelenleg sokkal erősebb bennem a tettvágy az erőszakos megnyilvánulásra, mintsem viszonozzam és úgy tegyek, mint percekkel ezelőtt. A bugyiból kimászva nyelek egy nagyot, de nem pislogok közben. A fehérnemű felém repül, de hagyom, hogy leírja a röppályáját és a földön kössön ki. Felkínálja magát…ez történik? A büszkeségemet simogatja az invitálás és mozdulnék is, de csak mereven állok. Az övemmel kezd el játszani és bontogatni, hogy aztán valami keményet szóljon el. Felmorrannék, ha nem rántana bele a csókba és nem falná fel mohón az ajkaimat. A szitokszavak jutnak eszembe és a nyers erő, amivel le tudnám igázni, de csak annyit teszek egyelőre, hogy ráharapok a szájára. A finomkodás helyett mélyebben merülök el a nyelvemmel a szájában és lassan szívom be a szirmát, hogy a serkenő vére az enyémet színezze meg.
- Térdelj le. – nem várok ellenkezést sem pedig szóbeli reflektálást rá, ha törleszteni akar tegye meg, amire kérem. A döntés az ő kezében van, amennyiben megteszi nekem, akkor lepillantok rá és most a mutatóujjamat csúsztatom az álla alá és belekényszerítem egy szemkontaktusba.
- Meddig vagy hajlandó elmenni? – teszem fel a költői kérdést, mert mondhattam volna azt is, hogy „szopjon le”, de valahogy nem illett volna hozzá. Várakozóan mérem fel és rajta áll, hogy miképpen távozom a lakásból. Kielégítve a sötét lelketlen énemet vagy elásva az érző, rothadó szívemet…

+16 - hangulatzene

Azt hiszem, hogy olyan mélységeket érintettünk a ma este folyamán, amit nem sokszor és főleg nem mindenki elé tártunk. Első ránézésre Jude magabiztos, törhetetlen és sebezhetetlennek is tűnt a szememben, akinek mindig volt replikája, mindig képes volt a dominanciáját mutatni és azt ki is használni. S közben pedig az az oldala, amit szépen lassan kibontott nekem, fedte fel azt a férfit előttem, akinek igen is fájdalmakkal teli életet kellett megélnie és mégis úgy tűnhet az avatatlan szemeknek, hogy az élete tökéletes.. miközben sokkalta több sebből vérzett, amivel neki egyedül kellett megküzdenie és mivel ő volt a legidősebb testvér, ezért azt hiszem, hogy tulajdonképpen ezekkel a negatív tapasztalatokkal igyekezett nem foglalkozni.. és igyekezett olyan mélyre ásni a lelkében, ami nem törhette meg őt. Azt hiszem, hogy ezért csodáltam őt: vele ellentétben sosem tudtam volna ennyire biztonságosan a falaimat felhúzni... nekem gyakorta tört el a mécses, muszáj voltam kiadni a feltörő feszültséget. Muszáj voltam elmondani és átélni, hogy tovább tudjak lépni.. hogy fel tudjam dolgozni mindazt a sérelmet, ami ért - és mégis akadtak olyan falak nálam is, amiket nem mertem átlépni. Amiket én is abba a képzeletbeli mély kútba ejtettem. Ha az öcsém betegségéről és a negatív jövőképről kellett beszélnem, nehéz volt, de az még inkább, ha a két elvesztett magzat jutott eszembe, mert azzal a saját jövőképemtől estem el. Attól a világtól, amit magamnak akartam megteremteni és az élet újra és újra elvette tőlem a boldogságot. Jude segítő szándékú szavai jól estek nagyon is, azonban szavak nélkül csak hálás pillantással bólintottam, ami minden bizonnyal azt jelentette, minden tőlem telhetőt megteszek a saját boldogságomért, ám ugyanezt kívántam volna a szobámban lévő férfi számára is. Tudtam, ha nekem nehézséget okozott Callumról beszélni, akkor az ügyvédnek tán még nehezebb témakör lehetett az, hogy az édesapjáról beszélt. Igyekeztem óvatosan megközelíteni, nem mélyebbre ásni a kérdéseimnél, mint amennyire lehetett és szabadott és hagytam is, hogy Jude maga dönthesse el, miről is beszél az édesapjával kapcsolatban. Annyira illékonynak és törékenynek tűnt a kapcsolatuk, az édesapja élete és mégis azt éreztem, hogy Jude-nak vele volt a legteljesebb kapcsolata. Talán ezért is fájt neki ennyire, talán ezért is lépett rá ugyanarra az útra ő is, mint amit én Callummal éreztem. És talán mégis csak rosszabb volt ez, mert az öcsém képes volt magát időben és térben elhelyezni, tudta, hogy mi a valóság. Hallgattam, mert mást nem tehettem, ahogy a gondterhelt sóhaj is csak röviden csúszott ki az ajkaimon.
- Az elmúlt két hétben neked is szükséged volt , vagy lett volna arra, hogy valaki ott legyen melletted és természetes is, hogy ezekben a pillanatokban az édesapádat, vagy úgy egyáltalán a szülődet keresed. Már kicsi korunktól kezdve hozzájuk fordulunk, ha baj van.. nekik kell tudniuk a választ mindenre szerintünk, mert ők a szüleink, akik pici korunkban is megvigasztaltak.. csak sokszor ez a szülő-gyerek kapcsolat elhalványodik és mindenki felnő... előbb-utóbb ilyen-olyan indokok miatt - szándékosan nem reagáltam, vagy nem úgy, hogy azt Jude-nak még nehezebb lett volna befogadnia tőlem. S mégis, annak ellenére, hogy az édesapja állapotát már nem forszíroztam, próbáltam minden szavát bevésni, hogy a későbbiek folyamán is emlékezhessek minderre. - A betegségek sokszor igen rút helyzetet kreálnak mindenki számára, de mindig jobb a legjtöbbet kihozni belőle, mintsem hagyni, hogy ez mindig csak negatív élményekkel párosuljon - mégis csak hozzátettem még ezt, mert ha ő azért kampányolt korábban, hogy nekem is gondolnom kellene a saját boldogságomra, úgy neki sem szabadna csak arra gondolnia, hogy milyen volt az apja múltja, mert a jelenben még velük van az apukájuk.. Nem akartam, hogy minden rányomja a bélyegét a mai napunkra, ezért is léptem közelebb hozzá.
Azt hiszem, az sem volt véletlen, hogy mellé kerültem. Hogy megérintettem és mielőtt még gondolkodhattam volna, mielőtt még tán egy újabb fura, faramuci helyzetbe csöppentünk volna, Jude nem tétovázott, egy olyan örvénybe kerültem mellette - előtte, amit már megtapasztaltam. Egyetlen másodperc elég volt a részéről, hogy átkattanjon bennem valami és érinteni akarjam őt, azt érezni, ahogy fölém kerekedik, hogy kiűzzön a fejemből minden értelmes gondolatot és azt kívánjam: még, még, még... Ehelyett a kimodnott szavak éles ellentéteként csapódtak le a gondolataimban a tettekkel: a csókjával, a bőrömön szánkázó ujjaival és ha eleinte el is vette minden józanságom a perzselő csók, az agyam ismételten kattant egyet... és megálljt parancsolt a mozdulataimnak. Mielőtt még tényleg görcsössé váltam - állítottam meg az én és a férfi vágyát is egy kövér nemmel, ami úgy gurgulázott le a számról, mintha sav volna. Rá se kellett néznem, hogy tudjam, mindent elrontottam. Ez akkor lett egyértelmű, amikor a kezemet elvonta magáról, s így azokat tétován az ölembe engedtem.. csak hogy kibeszéljek magamból mindenféle érzést... könnyítsek a lelkemet és próbáljam biztosítani arról, hogy csak ma szeretném a korábbi kérését teljesíteni. Megrezzentem, amikor megemelte a hangját, s ahogy az előbb belőlem, úgy most belőle tódultak a szavak. Azt hiszem, az a legjobb szó az állapotomra, hogy megsemmisültem. A feléledő bűntudatra lehajtottam a fejem és hagytam, hogy a szobámból kiviharzzon a férfi. Egy egészen hosszú, fájdalmas pillanatig néztem el az ágyam irányába, de nem akartam, hogy ez történjen. Megint mindent elrontottam! Félhangosan elkáromkodva magam indultam utána, csak hogy a fürdőben találjak rá, aminek ajtajában megálltam és ha már kezdett öltözködni, akkor végiglestem anélkül, hogy elpirultam volna, de mindezt egészen addig bírtam, ameddig az övével nem kezdett bíbelődni, mert akkor jött el a pillanat, hogy beléptem a szűkösebb térbe mellé, kezemet a férfiéra csúsztatva megállítsam a mozdulatban, és ha nem akart rám nézni, akkor a jobbommal erőszakosabban az álláért nyúlva irányítottam magam felé, és ha levetkőzte a sértettségét felém, csak akkor engedtem el a bőrét, de csak annyira, hogy a kézfejére csússzon a kezem.
- Ha velem akarsz lenni, akkor mondd azt, de ez a katonás utolsó kívánság rám hozta a frászt, mert nagyon sokan nem térnek haza közülük... amúgy is rohadtul nehéz időszakon vagy túl és megadtam neked a távolságot az elmúlt két hétben, mert azt akartad.. szerinted én nem akartalak látni közben? Szerinted én nem akarok veled lefeküdni ma, vagy a jövőben? - azt hiszem, hogy most már én is vehemensebben beszéltem, az angolságom a szenvedélyesebb pillanataimban jobban kihallatszott a hangomból is.
- Azt mondod, hogy legyek egy kicsit önző, hogy akarjak boldog lenni.. azért hívtalak fel magamhoz, mert már az őrületbe kergettél azzal, hogy két hétig nem találkoztunk és utána meg az asztal alatt hozzám értél, mintha nem... - dühös voltam! Annyira dühös voltam rá, de mielőtt elszökhetett volna előlem és elviharzott volna az éjszakába anélkül, hogy biztonságban tudhattam volna, elléptem tőle, de csak azért, hogy becsapjam magunkra a fürdőszoba ajtaját. Ott maradtam az ajtóban, de felé fordulva kötöttem ki a köntöst, azt leengedtem a földre a vállaimról. Feljebb húzva a hálóinget a combjaimon az anyag alá nyúlva lehúztam magamról és kiléptem a Jude által kiválasztott kék bugyit is, amit ahelyett, hogy ledobtam volna a földre, inkább Jude felé hajítottam el, amit ha nem kapott el, akkor a combját találtam el vele, de vissza is léptem hozzá, hogy a nadrágját kigomboljam, ha hagyta.
- Ha el akarsz menni, akkor nem az ajtómon keresztül fogod megtenni azt - ezt már suttogva közöltem vele és ahogy ő az előbb a szobában, úgy most én is a tarkójáért nyúlva vontam bele egy a részemről nagyon is önző csókba őt.

+16-os tartalom


Felkavaróan új érzés, hogy megnyíljak egy nő előtt. A példa nem volt szokatlan, csak az elmúlt években kényszeresen ügyeltem rá, hogy amit felépítettem mások ne lássák meg. A falak azért voltak, mert ott akartam őket tudni. A titkaimat őriztem, és akadtak tabuk, mint a családom. Az apámat tiszteltem és féltettem attól a világtól, melyben megfordultam és nem is állt szándékomban senkinek sem elmondani, hogy milyen állapotban van. Gyengeségnek vélték volna és az alvilági figurák egyből itt csaptak volna le rám. A vezetéknevemet sem véletlenül változtattam meg, hogy őt biztonságban tudjam. Az öcséimet szerettem, de mindketten tudtak magukra vigyázni, főleg a középső. Sawyer ugyanúgy átjárót képezett a valóság és a sötétség közé akárcsak én, egyedül Caleb volt az, aki még bontogatta a szárnyait. Hibákat hibára halmozott, de legkisebb révén engedtük neki, hogy elkövesse ezeket. Természetes volt, hogy ugrottunk neki, ha a szükség úgy hozta, csak egy telefonjába került, hogy pénzt vagy éppen magamat vigyem a helyszínre. Mostanság megszaporodtak a problémák az életemben és Mallorie halála csak az egyik ilyen volt a sok közül. A közös gyermek megléte újabb fejtörést hozott magával és egyikről sem tudtam jelenleg dönteni. Az esti elfoglaltságba azért mentem bele, hogy Corával egy kicsit kikapcsolódjak és elfelejtsem, hogy mennyi szar vár rám. Nem tudom, hogy hol ment félre a tervezés, de már arra eszméltem fel, hogy egymás előtt a falakat döntögetjük le és elmondunk olyasmiket is a másiknak, amit eddig hét lakat alatt tartottunk. Tévedés ne essék nem élem meg kényszernek, hogy beszélgessek vele, mert annyira természetes a társaságában lenni, de azért érzem, hogy nekem ez határokat feszegető lépés. Ilyenkor menekülök el és többet nem hívom fel az adott hölgyeményt. Nála annyiszor tettem ígéretet, hogy többet nem fogom zaklatni, hogy már tükörbe se merek nézni a megszegett nyilatkozataim miatt. A családja neki sem könnyű téma, ha az öccse kerül szóba. Önfeláldozó jellem és az áldozatokat azért hozza meg, hogy örömet szerezzen a szeretteinek. Számomra ez egy vonzó tulajdonság és eszem ágában sincs kinevetni érte vagy pejoratív értelemben feltüntetni a gyengeségnek elkönyvelt jellemvonását. Érzékelem, hogy ingovány talajra léptem vele együtt és időre van szüksége, hogy össze tudja szedni a gondolatait. Az asztal mellett állok és azon agyalok, hogy mennyire más ez a nő, mint akiket ismertem eddig. Rachel a tulajdon testvérét is eladta volna pénzért.
- Nem azt mondtam, hogy változtass rajta Cora, csak néha nem árt, ha egy kicsit engedékenyebb vagy magaddal szemben is. A tükör másik oldalát is nézhetnéd, hogy neked mi a jó és téged mi tesz boldoggá. – semmi megrovó nincs a hangomban, csak én másképpen látom ezt az egész helyzetet, de nem is akarom feszegetni a témát tovább, mert hamar átváltunk az enyémre. Az apukám egy olyan példakép, akihez senki sem érhet fel. A világ összes kincsét neki szentelném, ha ezzel egy kicsit visszakaphatná a régi énjét, de az idő kegyetlen és már nem adja meg azt, amire a legjobban vágyom. Cora csendesen hallgatja a történetet az otthonban élő szülőmről és a kapcsolatunk alakulásáról.
- Ezek a tiszta pillanatok már nagyon kevés alkalommal jönnek elő. A doki is azt mondta, hogy a hosszabb távú memória általi emlékek maradnak meg a legtovább. Neki anya még él, vagy éppen fiatal. Sokszor azt veszem észre rajta, hogy elmosolyodik magában, de nem osztja meg, hogy miért. Sejtésem szerint felidéz egy jó emléket és abba kapaszkodik. A fiai vagyunk, de számára még kicsik. Nem tudom elmondani, hogy hányszor szólt rám, hogy miképpen egyem a levest a kanállal és figyeljek oda, hogy ne szürcsöljek közben. – mesélek neki néhány részletet az elmúlt alkalmak felhozásával.
- A keddek az övék szigorúan, de nekem már a mindennapos látogatások is élnek. – eresztem ki a bent tartott levegőt és most elnézek a másik irányba, mert elértem ahhoz a ponthoz, ahol többet nem szeretnék mondani róla. Az érintésére most nem húzódom el csak közelebb merészkedem az oldalammal, hogy élvezzem is annak előnyeit, hogy egy nő társaságában vagyok. A kérdésére eleinte nem is tudom, hogy mit feleljek a sérülések kapcsán vagy hogy éppen mivel vezetem le a feszültséget. A szex központi szükséglet, sosem rejtettem véka alá, hogy szeretek ebben a „sportágban” mozogni, ha van mellé partnerem is. Felgyorsulnak az események közöttünk és bátorkodom átvenni az irányítást is, ha már belement a beszélgetés eme fordulatába. Az elmúlt hetekben nem volt részem abban, hogy örömet szerezzenek nekem vagy én elégítsem ki a másik szükségleteit és a mennybe repítsem. Magától értetődő, hogy csökkentem közöttünk a távolságot és belevonom egy vehemensebben induló csókkezdeményezésbe. Forrón lüktet az ágyékom és már attól kezdve erre vágytam, hogy ma megláttam őt, de a szavak melyeket elmondok mellé úgy törnek fel belőlem, mint a mérgezett nyíl. Mondd azt, hogy megteszed nekem, és nem kell már az sem, hogy egy értelmes mondatban felelj. A szemeibe akarok nézni és ugyanazt kiolvasni, amit én is érzek jelenleg. A fülem membránján érzékelem a pulzáló vért és cseng is a belső fele. A combján időznek az ujjaim és beljebb is merészkedem, de még nem nyúlok be oda, hogy legyen választási lehetősége. Nem sok minden kell ahhoz, hogy felemeljem és átvigyem az ágyra, de hideg meglepetésként ér, hogy eltolja a kezemet a lábáról és még a csókot is megszakítja közöttünk.
- Ez mégis mi volt? – szakad fel belőlem a kérdés, mert nem értem a visszautasítás tényét. Az államra fog rá, de a szemébe se nézek már, mert igyekszem másfelé összpontosítani a megmaradt figyelmemet és józanságomat is. Leemelem a kezét az arcomról és teszek egy lépést hátra, de minden szavával újabb sebet szakít fel bennem és nem éppen azt éri el, amit szeretett volna.
- Kötelességből? Felfogtad, hogy miket mondasz Cora? – emelkedik meg a hangom és most először nézek a két szeme közé, amikor már azzal jön nekem, hogy itt lesz Kolumbia után is.
- Egész nap erre vágytam, hogy hozzád érhessek vagy veled legyek. Azt akartam, hogy a következő napokban legyen mibe kapaszkodnom majd, ha megint magamba zuhanok és most azt mondod nekem, hogy nem akarsz kihasználni? Mi ez valami kibaszott fordított világ? – tárom szét a karomat.
- Hiba volt, hogy itt maradtam. Felnőttek vagyunk és meg tudod küzdeni azzal, ha lefekszünk. Az utolsó? Úgy gondolod nem akarlak már többet látni? Hát ez komolyan valami eszement dolog a fejedben…most beszéltem az apámról, aztán meg jön ez. – túrok bele a hajamba idegesen.
- Azt hiszem most megyek. – villannak rá a kékjeim, de már nem azzal az indíttatással, mint az előbb. Kitrappolok a szobából és a ruháim megkeresésére indulok, hogy minél hamarabb felöltözhessek és elmehessek innen, mert kurvára nem ugyanazt gondoltuk, mint hittem az este alakulásáról.

+16

Valójában nagyon kevesen voltak azok, akiknek ténylegesen is meg mertem nyílni, akik előtt védtelenül és érzelmileg csupaszon álldogáltam. Akiknek engedtem, hogy ha nem is mögém, de mellém álljanak, mert tudtam, hogy abban a helyzetben még sérülékenyebbé válok és az egyik ilyen téma, amit nem sokan tudtak rólam, az a családom helyzete és az abból fakadó érzelmeim, reményeim és kételyeim. Olykor még magamnak sem voltam képes bevallani mindent ezzel kapcsolatban és most mégis ezt tettem Jude-nak beszélve. Tudtam, hogy őt kellett volna néznem. Tudtam, hogy úgy lett volna tisztességes és mégsem ment, mert tartottam attól, hogy gyengének tartana és ha csak erre gondoltam, a rosszullét környékezett és a megszégyenülés. Ha titkon ezt is vártam, a férfi szavai nem ezt a hamis gondolatmenetet támasztották alá, s amikor a gondolatai lassan, biztos magabiztossággal csapódtak le bennem, felpillantottam rá, csak mert annyira igaz volt az, amit mondott... ismeretlenül, csak az elmondásaim alapján ismerve a helyzetet. Callum biztosan kedvelné. Az öcsém lenne a legboldogabb, ha egyszer tényleg találkozna Jude-dal, ha hallhatná, ha láthatná, mert a jog útvesztőiben az öcsém úgy tekint az ügyvédre, mintha éppen egy szuperhős szállt volna le a Földre. Megmosolyogtatott ez a gondolat.
- Tudom, hogy igazad van, és mégsem olyan egyszerű változtatni valamin, ami az egész életemet végigkíséri. Nem szándékosan teszem mindezt és mégis minden a helyére kerül bennem is, ha a körülöttem lévők életében a problémák megoldódnak, ha hallom őket nevetni, vagy bizakodóvá válni - ismertem el csendesen, s tovább is fűzve tán a gondolatot, mert igen, ezek a pillanatok azok, amiért érdemes volt a hátunk mögött hagyni minden korai ellenérzést.. szinte már nem is emlékszem, milyen volt a hetekkel ezelőtti feszültség köztünk.. az a stressz, amit mellette éreztem akkor, amikor elbeszéltünk egymás mellett. Felértékelődtek bennem a jelen pillanatai és ezek váltak igazzá teljes mértékben. S mégis, ahogy továbbfűzzük a beszélgetést válik világossá az, amit eddig is tudtam: minden család életében akadnak nehézségek, amikkel szembe kell néznie mindenkinek. Nincs egyszerű, nincs könnyű pillanat, nincs olyan helyzet, amikor azt mondhatnánk: minden a legnagyobb rendben van... és a gondok távolról kerülnek el bennünket. Csak, ahogy Jude is mondta, megtanulunk ezekkel együtt élni. Lélegezni, miközben igyekszünk a lehető leginkább magunknál lenni, tisztán látni és... egy olyan életet kialakítani, ahol talán nyerhetünk is az adott helyzetben. Jude viszont... úgy tűnt, hogy minden egyes nap elvett belőle. Minden egyes napján a gyász ütötte fel a fejét és kötötte gúsba a lelkét.. mintha nem tudott volna szabadulni abból az ördögi körforgásból, ahol az élet újra és újra megtépázta őt. Azt hiszem, hogy a szavak kevesek... mégis igyekeztem jelezni, hogy együttérzek vele, még ha nem is tudtam levenni a válláról az őt csorbító súlyokat. Nem tudtam igazán segíteni neki és mégis itt állt előttem... vallomást téve, olykor mosolyogva és még közelebb engedve magához. Olyan erős volt! Szabadon, most először említette hosszabban az édesapját, Loriet és az édesanyját is.
- Neked is szükséged van arra, hogy vele legyél - a hangom megtelt lágysággal anélkül, hogy egyértelművé tenném, Lorie elvesztése generálta ezeket a látogatásokat most. - Az ő állapotában a gyász fázisai elcsúsznak és megértem, hogy miért ragaszkodik a múlthoz.. akkor még biztos volt minden gondolata és érzése is. De biztosan vannak tiszta pillanatai is, amikor tudja, hogy mi történt - nem tudhattam biztosan, de az édesapja betegsége még nem kebelezhette be teljesen őt, mert Jude sem mondta ezt. Ameddig van remény, tudják húzni az időt, mindent meg kell próbálniuk. Ezért sem esett jól az a jövőkép, amit lefestett elém, s mégsem makacskodtam. Nem akartam ráerőltetni a naiv pozitivitásomat, hogy minden rendben lesz. Sajnos be kellett látnom, hogy mindketten ugyanabban a hajóban eveztünk, amikor féltettünk egy igen fontos ember életét.. és bármit megadtunk volna, hogy újra egészségesen lássuk őket viszont. Elszomorít a tudat, hogy sem a mellettem álló férfi, sem pedig a testvérei nincsenek felkészülve a legrosszabbra - ahogy én sem. Nekem Callum a világom egyik alappillére, ahogy Jude-éknak az édesapjuk és bele sem merek gondolni abba, hogy ha az élet ezt elveszi... mit fogunk tenni. Tétován megérintettem őt. Szerettem volna a férfit megvígasztalni. Szerettem volna neki azt mondani, hogy minden rendben van és lesz.. hogy ne rettegjen az ismeretlentől... hogy erős volt és mindig van remény. - Ameddig ez nem valósul meg, minden pillanatot érdemes vele kihasználni. Azt is, amikor édesanyádat keresi és azt is, amikor tudja, hogy ti vagytok ott vele. Mert ha a jövőt nem is tudja nektek megadni teljesen, a jelenben ott van veletek - esküszöm, próbáltam nem elpityeredni, olyan erősen kényszerítettem magam! Óvatos, gyengéd mozdulattal értem hozzá, szavakkal terelve kicsit, hogy ahogy ő megpróbált felvidítani, úgy én is valamennyire elkormányozzam attól, hogy ne essen szét újra. Nem lett volna probléma ez, s mégis azt hiszem, hogy Jude-ot ismerve neki jól esett az, hogy irányíthatott. Hogy tudta, mit fog tenni és mondani. Hogy kiszámíthatja a következő lépéseit. Csakhogy a testén látható nyomok nem hagytak nyugodni. Tudtam, hogy nem önsanyargató, de nem tudtam elképzelni, milyen edzés az, amivel zúzódások nyomaival találkoztam. Annyira hirtelen vált témát, hogy csak az ajkaim nyílnak el egymástól a döbbenettől. Vagyis.. TUDTAM, hogy neki fontos a szex.. egyszerűen csak meglepett, hogy ennyire a semmiből jutott el ide gondolatban. Képtelen voltam levenni róla a pillantásom, de az áruló szívem dobbanásai meglódultak, őrült ritmussal figyelmeztettek arra, hogy levegőt is kellene vennem. Elkínzottan haraptam be a nekem csapódó kérdések hallatán az alsó ajkam, s mégsem tudtam egyetlen szót sem kinyögni.. lemaradtam ott, hogy velem feküdt le utoljára.. aztán ott, hogy még csak pornót sem volt képes kapcsolni... de amikor ezeket össze tudtam tenni, már Jude Kolumbiát említette, aztán pedig azt, hogy katona ő... katona...összezavart és felkavart, a vér viszont lüktető forrósággal száguldott végig az ereimben. ki tudja, hogy fog hazajönni.... hogy hazajön-e. Utolsó kívánság.
- Hmmhh - megszeppenten csak ennyit tudtam kinyögni, de szavakat már nem, amikor belehúzott a szenvedélyes csókba és mint ahogy az a nagykönyvben meg volt írva... az ajkam követte az övét.. a hevessége átragadt rám is és azon kaptam magam, hogy helyezkedtem.. a combjaim közé engedve őt, aztán a lábaimat a csípője köré is fontam, mialatt az ujjai egyre közelebb csúsztak a bőrömön az ölem felé. Egy őrült pillanatig engedtem.. és talán tovább is, mert a bal kezem az oldaláról a hasfalára csúszott, hogy aztán a nadrág peremén zongorázzak végig... utolsó kívánság - ez a frázis dübörgött végig a gondolataimban és hamvasztotta el a vágyat bennem, a jobbommal Jude csuklójáért nyúltam, megállítva a mozdulatban is, mielőtt még az általa kiválaszott bugyim anyagát eltolta volna az útvól.. szinte éreztem már az ujjait, egészen hátradőlve tőle szakítottam meg a csókot, hogy a tüdőmbe élesen passzírozzak levegőt... Jude illatától és a csókjának ízétől, vágyódó tekintettel próbáltam észnél lenni és csak egyetlen szót sikerült kinyögnöm: - Nem... - nem elutasításnak szántam és mégis akként csapódhatott le, ezért mielőtt a férfi eltávolodhatott volna.. mielőtt megbánthattam volna, már nyúltam is érte, a két kezem az állcsontjára simult, hogy eszébe se jusson elutasítóvá válni.
- Nem akarom, hogy utolsó kívánságod legyen ez a ma este, mert ez azt jelentené, hogy nem akarsz visszajönni és nem akarom, hogy azt éreztesd, ennyi volt ez.. az egész köztünk - bukott ki belőlem és el is vontam a bőréről az érintésem. Nem tudtam a szemeibe nézni, a mellkasát fixíroztam, de a torkomat fojtogatta a sírás és megértettem volna azt is, ha magamra hagy, ezért is engedtem szabadon, leengedve a lábaim a csípőjéről, hogy eldönthesse, hogyan reagál rám. - Szeretném, hogy érints. Szeretném, hogy elvedd minden józanságom, hogy az őrületbe kergess. Hosszú ideje te vagy az a férfi, akire vágyom, akit szeretnék látni és megismerni is, aki egy pillanat alatt képes belobbantani azt a lángot bennem, amit már régóta senkinek nem engedtem. De nem akarom, hogy kötelességnek érezd az utazásod előtt azt, hogy velem legyél, mert amikor visszajössz, én itt leszek és várni foglak, nem megyek sehová, hacsak te nem kérsz meg rá, Jude - már a szemeit figyeltem és az arcvonásait - megkockáztatva azt, hogy a korábbi ígéretével ellentétben távozik a lakásomról. A szívem szakadt volna meg, de nem akartam kényszeríteni őt semmire. Az istenért, két hete halt meg Lorie! Persze, hogy a gyásza kellős közepén gondolni sem tudott a testiségre.
- Nem megyek sehova - ismételtem meg magabiztosan a szemeibe nézve, ha volt rá alkalmam. - Fogok neked írni.. foglak hívni is ha lehet, ameddig Kolumbiában vagy, mert ebben egyeztünk meg és a fenébe is, hiányozni fogsz, mert az elmúlt két hétben is hiányoztál - lekászálódtam az asztalról, ha még előttem volt, akkor úgy, hogy azzal ne okozzak neki fájdalmat, ne legyen kényelmetlen egyikünknek sem. - Nem szeretnélek kihasználni.. nem akarlak bántani. - csendes, puha vallomás.

+16-os tartalom


Nem szerettem magamról beszélni és ha most nem is voltam olyan környezetben, ahol a nyomást kellett volna éreznem nekem ez teljesen új és szokatlan helyzet volt. A nőkkel általában jól kijöttem és nem mélyedtünk bele semmilyen tartalmi ismerkedésbe, utoljára Rachel esetében tettem kivételt, Mallorie meg velem élt, ezért előtte nem is nagyon titkolóztam. A kényszeres megnyílás nem az én terepem volt és ha tudtam, akkor elkerültem ezeket az élethelyzeteket. Belemenni önkéntesen meg őrültség lett volna, de ahogyan haladtunk előre Corával valahogyan ezen az ösvényen kötöttünk ki. A képek nézegetésével felültünk a nosztalgia expresszre és meg sem álltunk a múltunk azon állomásáig, ahol már nem volt egyszerű a beszéd sem. Az öccsével kapcsolatban már akadtak teóriáim, hogy miért ragaszkodik ennyire hozzá és miért helyezi mindig maga elé, de más ez, ha tőle hallom személyesen. A magánnyomozó általi aktában sok minden lapult, amiről még nem beszélt előttem, de nem is erőltettem, hogy felhozza ezeket. A vetélés megviselhette és tisztában voltam azzal is, hogy mennyire akar gyereket a jövőben. A családjához visszakanyarodva a mellkasom előtt keresztezem a kezemet és hallgatom az általa feltárt részleteket a testvéréhez fűződő kapcsolatával összefüggésben. Keresem a szemkontaktust, de most minden sokkal érdekesebb, mint az én szemembe néznie. Megértem, hogy ez nehezen megy és hagyok időt arra is, hogy némileg felzárkózzon, ha szükséges.
- Bármennyire is fura, de az olyan emberek, mint Callum sokkal teljesebb életet élnek, mint mi, akiknek mindenük megvan és mégsem vesszük észre. Bátor és erős a maga módján és inspirálni tud másokat. Tanulhatnak tőle, mert élvezni tudja az élet apróságait. Nem kell bűntudat érezned, azt gondolom ő maga is teljesen tisztában volt azzal, ha átrepüli az óceánt ez a mozzanat ki fogja meríteni a testét. Az öcséd szerintem nagyon okos és ismeri a határait is. A betegség számára nem akadály, hanem csak egy pici probléma, amivel megtanult élni. Tekints úgy rá, mint valami tanítóra Cora. Azonban nem egészséges, ha mindenkit magad elé helyezel és nem gondolsz arra, hogy neked mi lenne a jó. Hidd el nekem, hogy ez nem önzőség, hanem egy normális igény. – mosolyodom el halványan hátha ezzel segítettem neki, de én magam sem szeretném, ha jobban belemélyedve ebbe a témába. A saját apukám kerül szóba, és ha eddig neki volt nehéz beszélnie, akkor most szerepet cserélünk. A családfő nálunk nem tabu, de védem is az idegenek előtt. Kevés alkalommal említem meg és annál kevesebb személynek mutatom be. A látogatási lista szigorúan rövid, nem kell még az is pluszban, hogy valaki felzaklassa idős korára. Apa sokat adott nekünk és most rajtunk van a sor, hogy egy kicsit viszonozzuk ezt. Mesélek az állapotáról meg a múltjáról, hogy milyen ember is volt ő. Anyát istenítette, mi hárman a testvéreimmel meg őt. Szépen bezárul a kör, de ilyen egy gyermek-szülő kapcsolat, ahol csak az egyik féltől kaptuk meg a szeretetet.
- Köszönöm. – hallgatok el a mondandóm után, mert nem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Felidegesítettek, hogy el kellett jönnöm az otthonból, de végül nem alakult valami rosszul az estém. A lovak jobban leszek az állatorvosnak hála.
- Mostanában többet mentem hozzá mióta meghalt Mallorie. A mindennapjaim részét képezte, hogy meglátogassam, de néha kiborít. – szomorúan mosolyodom el és az anyámra gondolok.
- Azt hiszi, hogy anya még él és folyton várja, hogy mikor megy el hozzá. Tudod nem igazán szeretek az anyámról beszélni, de az ő társaságában kénytelen vagyok feleleveníteni az emlékeket. Neki még hiányzik. – fojtom magamba a mondat végét és most felnézek a szemeibe a nőnek. Cora feláll a padról és az asztalhoz sétál. Eleinte a karomat érinti és a mindennapok nehézségeiről beszél meg a félelemről, hogy valamikor el fogom veszíteni a megmaradt szülőmet. Mikor azt várnám, hogy hozzám fog érni, akkor felül az asztalra és csak finoman ér hozzám, de érzem a testéből áradó hőt.
- Még nem gondolom, hogy most lesz az a hír. Az ijesztőbb, hogy el fog minket felejteni. Az orvosa felkészített arra is, hogy agresszívan léphet fel velünk szemben, sőt meg is ijedhet annyira, hogy el kell jönnünk onnan. Ez az, amire nem vagyunk felkészülve. A halál nem olyan rossz minden esetben. – meredek magam elé, hogy ezt tisztázzam előtte is.
- A munka mindenkinek gyógyír, elvégre ez biztosan elvonja a figyelmet. – úgy gondolom ebben közösek vagyunk.
- Nekem kikapcsolódás, ha másokkal foglalkozhatok. – felelem neki, amikor az ujjai az oldalamon járnak és megérintenek egy bizonyos területet. Nem tudom, hogy mire céloz a következő mondatával, de aztán leesik.
- A feszültséget mindenki a maga módján vezeti le. – kezdek bele és féloldalasan fordulok felé, hogy lássam is az arcát.
- Nálam a szex az egyik ilyen. – felfelé ívelő ajkakkal adom a tudtára, hogy mennyire szeretek elveszni ebben a sportágban, ha lehet annak nevezni. Elé lépek és a két kezére fektetve a sajátomat most egy szemmagasságba kerülünk egymással.
- Mit gondolsz kivel feküdtem le mostanában? Két hete eszik a fene, nem értem még magamhoz se. A pornót be se kapcsoltam és az újságok sem izgatnak. – a zúzódásom lüktet az érintése nyomán, de nem kellemetlen módon.
- Ha azt mondanám, hogy dobjuk sutba a megállapodásunkat, akkor megtennéd? A testem sóvárog, hogy kielégüljek, kizárjam a fejemből a holnapi utazást. Kolumbia nem lesz egyszerű és fogalmam sincs, hogy milyen állapotban fogok hazajönni. Vegyük ezt úgy, hogy egy katona vagyok, aki háborúba indul holnap, de előtte még szeretne egy utolsót szippantani az életből. – közelebb hajolok a szájához és most azt fixírozom, de semmilyen módon nem nyúlok hozzá azonkívül, hogy a kezem az övén fekszik.
- Teljesítenéd egy férfi utolsó kívánságát? – szegezem neki a kérdést és mielőtt felelhetne a tarkójára vezetem a jobbomat és magamhoz rántom erősebben, hogy az ajka az enyémre tapadjon és mohón viszonozza a kezdeményezést. A szavaknak nem látom már értelmét, ezért a másik kezemmel a belső combjára marok és lassan zongorázom befelé, hogy elérjem a célomat.

Ha nem is mondom ki, tudom a felszín alatt, hogy a Jude-dal való találkozások és beszélgetések kavartak fel és égtek bele a gondolataimba és sosem voltam az a nő, aki képes lett volna arra, hogy több vasat tartson a tűzben egyszerre. Hűséges voltam. Az elmúlt hetek eseményei miatt tudtam, hogy Jude sérült, bárhogy is akarta palástolni a legtöbb pillanatban és nem akartam az lenni, aki folyton egyre mélyebbre tépi azt a bizonyos sebet. Annak ellenére, hogy erős és karizmatikus férfiként élte a mindennapjait, úgy gondolom, hogy minden sérelmet igyekezett palástolni, olyan mélyre tuszkolni a gondolataiban, mintha nem is létezett volna. Olyan férfinak tűnik, aki mereven elhatárolja magát attól a lehetőségtől is, hogy mások gyengének lássák őt akárcsak egy pillanatra is. Mindig összeszedett, mindig határozott és ambiciózus, mindig olyan, akire lehet számítani, aki minden nehézség ellenére is buldózerként tör előre. Ezért vált olyan különleges pillanattá az, amikor hagyta, hogy azok a bizonyos falai leomoljanak előttem is akár és nem kihasználva az alkalmat igyekeztem őt segíteni.  Hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy igazán még nem ismerjük egymást hosszú ideje. A magam részéről szeretem a pőreséget... érzelmi szinten és nem azért, hogy kihasználjam a másik felet a párkapcsolatban, hanem azért, mert szeretném őt felemelni, szeretném segíteni és boldognak látni. Olyan nagy kérés ez egy őszinte, felnőtt viszonyban? Amikor elengedte a pillanatnyi feszültséget is a hangja az öccsét illetően és mosoly jelent meg az arcán, megnyugodtam.. tudva, hogy talán közöm lehetett a szavaimmal és a terelésemmel ahhoz, hogy nem zaklatta fel jobban Sawyer említése is őt a kelleténél.
- Ha lesz hozzá szerencséd, hogy erről hallj tőle, hidd el, te is úgy emlékszel majd rá, mintha ott lettél volna vele - szélesedett a mosolyom édesanyámat illetően, mert velem ellentétben benne száz százalékig mediterrán vér csörgedezett és imádott jóízűen sztorizgatni, mesélni és a nevetése olyan hangos volt, hogy mindenki pillantását vonzotta a teremben. S mindezek mellett a mai napig gyönyörű nő volt - és ezt nem csak azért mondom, mert ő szült, hanem mert tisztában voltam az adottságaival. Nem volt annyira feltűnő az, hogy elhúzódott, mégis észrevettem, hogy nem esett neki jól a reakcióm... ezért is fogadtam meg, hogy a jövőben nem fogom így megérinteni őt... miközben azon is igyekeztem, hogy ne bántson a dolog. Mások voltunk és pont. Eltávolodtam és hagytam, hogy úgy mozduljon a szobában, ahogy kedve tartotta, miközben az öccseiről beszélt. Megnyugtatott, hogy egyik testvérét illetően csapott át negatív hangvételűvé a mondandója - mert ez reményt adott arra, hogy Sawyerrel sem veszett fejsze nyele a kapcsolatuk.
- Lásd be, hogy borzasztó lenne, ha mindhárman ugyanazzal a habitussal rendelkeznétek - mosolyogtam fel rá, de valahogy az adok-kapoknak eleget téve én is mesélni kezdtem az öcsémről.  Nem tudom, milyen az, ha a figyelmem osztozik több ember közt és bevallom, nekünk Callummal vált teljessé az életünk, bármilyen nehézségeket is hordozott az magában. Meséltem, mert megkért rá, de a szavai olyan mélységeket érintett, ami miatt a szemeimet elvezetve róla mereven a padló irányába néztem el, még a testtartásom is merevebb lett, óvatos, reszketeg sóhaj szökött ki ajkaimon.
- Próbálok nem bűntudattal élni, néha nem igazán megy, de mindig segít az, hogy a munkába menekülhetek a problémáim elől. Nem igazságos az élet... látni azt, hogy lehetne olyan egészséges is, mint mi, de nem az. Ő elég optimista és mindig a jövőbe tekint, őszintén beszél arról, hogy mit érez vagy hogy mi nem jó, ez nekünk biztonság, mert így tudjuk, hogy nem rejteget semmilyen fájdalmat. Amikor ide költöztem, minden egyes estét azzal töltöttem, hogy a kádban sírtam, mert őt otthon hagytam. Egyetlen egyszer repülte át az óceánt és miután hazamentek.. szörnyen rossz állapotba került. Hetekig hibáztattam magam azért, hogy én tehetek arról, hogy rosszul lett - tartottam egy pillanatnyi szünetet, jobb kezemmel kidörzsölve azt az alázatosan áruló kis könnycseppet, amit az érzéseim csaltak volna elő... remegve bújt meg a szemem sarkában. A családom volt az Achilles-sarkam. - Nem könnyű sokszor.... és bármit feláldoznék értük.. akár magamat is - igazat adtam Jude-nak. Tényleg így volt. Megköszörültem a torkom, összeszedtem magam, csak hogy nehogy magamat belerántsam a bűntudat és a fájdalmas emlékek mocsarába. De nem voltam biztos abban, hogy jobb témát érintettünk, mert nem azt akartam elérni, hogy az én fájdalmam után Jude-ét cincáljuk és boncoljuk. Mégis, amikor a kérdésem után beszélni kezdett, elfelejtettem a saját nyomorom, hogy őt nézhessem, ne csak a szavait halljam, hanem minden egyes arcrezdülését az emlékeimbe véssem.
És habár nem ennek a gondolatnak kellett volna megformálódnia bennem közben - mégis szerettem és hálás voltam ezekért a beszélgetésekért vele. Olyan ajtókat és kapukat nyitott ki előttem és olyan helyre engedett belátást, ahova eddig nem. Ez pedig számított. Eszem ágában sem volt megszakítani a szavaiban és talán ezért is csapódott le bennem érzékenyebben mindez, mert ahogy ők az édesapjukkal, úgy mi Callummal kapcsolatban vagyunk ennyire túlféltőek és ez a folyamatos félelem ott rezonál minden lélegzetünkben. Beharaptam az alsó ajkam... várva pár nehéz másodpercet, hogy valamennyire megemésszem a hallottakat.
- Sajnálom - csúszott ki csendesen, olyan erős együttérzéssel, mert megértettem, mit érzett. - Sajnálom azt is, hogy elrángattunk téged édesapád mellől. Ha esetleg a jövőben is előfordulna ez, akkor szólni fogok Brianéknek, hogy ne sürgessenek és majd jössz, amikor tudsz. Annyira semmi nem lehet fontos, mint apukád. Azért, mert édesapátok megérdemli, hogy vele legyetek, még ha nem is egyszerű a helyzet vagy... elfelejti adott pillanatban, hogy kik vagytok - tanácstalan szomorúság jelezte, hogy megértettem minden szavát. Hogy átérzem a fájdalmát, még ha nekem ebben nem is volt részem. Felkeltem a kényelmes padról, hogy Jude elé lépjek, lepakoltam a poharat az övé mellé az asztalra és csak aztán érintettem meg mindkét kezemmel a felkarjait könnyedén, bátorító mozdulattal. - Tudja, hogy szeretitek. Tudja, hogy szeret titeket és tudom, hogy nagyon nehéz nem rettegni minden pillanatban.. várni azt a telefonhívást, ami esetleg mindent megváltoztat... ez a legnyomasztóbb érzés a világon - ahelyett, hogy ölelést erőszakoltam volna rá, felültem az asztalra, így csak a combom ért a férfi testéhez. - Nehéz minden reggel motiváltan és erősen ébredni.. és mégis muszáj - tenyereimmel az asztalon támaszkodtam meg a csípőm két oldalán. - Te is a munkádba menekülsz sok esetben, ahogy megismertelek... még több önkontrollra van szükséged a munkád miatt. Sokkal lélekcincálóbb lehet, mint azt bárki is képzelné. - ha nem mozdult el onnan, akkor az ujjaim finoman érintették a bőrét, lassan körberajzolva egy már haloványan látszódó zúzódásnyomot az oldalán és a veséje környékén. - ...és.. valami másba is menekülsz. Muszáj kiadnod a folyamatos feszültséget ezek miatt... - nem kérdeztem, nem feltételeztem... mert nem tudtam, hogy mivel tölti ki a szabad perceit és ha őszinték akarunk lenni, akkor a pókerezésben nem sérül meg fizikailag senki sem. Mégis megadtam a lehetőséget arra, hogy meséljen. Ha akart és nem utasított el.

Ma este elég sokféleképpen kellene éreznem magamat. Egy nővel osztottam meg a lakásomat, aki már nincs többé, de cserébe itt hagyott egy gyereket nekem. Öt évig éltünk egymás mellett és mégsem találtam meg azt mellette, amit mindig is kerestem. Nem vágytam a társas kapcsolatokra sokáig és el se tudtam volna képzelni, hogy örülni fogok egy sima hétköznapi mozzanatnak, mint ez is, ami körülvesz. Corával az első perctől kezdve meggyűlt a bajom, mert nem volt olyan, mint az átlag. A huszonegyedik században a nők többsége nem jön zavarba, ha ránézel, nem kér bocsánatot azért, ha keresztbe tett neked és legfőképpen nem alkalmazkodik annyira, mint ő. Az önzőség és a magamutogatás korszakát éljük, ahol nem számítanak a hagyományos értékek, mint a hűség és az erkölcsi mérce. A tartás kiveszett a szótárból és mégis mellette ezek az érzések jönnek vissza. Nem ebbe a világba való, ahol ennyire sok a rossz és a gonosz tényező. Cora a maga természetességével és kedvességével nyűgözött le, ha ezt a szót használnám rá. Idegesített kezdetben ez tény, de azóta sok minden történt…többek között megismertük egymás testi adottságait és megízleltem, hogy milyen, ha valaki rajong értem. Nem bálványozott, nem így értettem, de a szeme csillogása elárulta, hogy mit érez irántam, mindig előzékeny volt és azt akarta, ami nekem volt jó. Nyilván nem tudom megadni neki azt, ami valójában érdemelne, de ha egy este erejéig boldogsággal tölti el, hogy itt vagyok, akkor miért ne tenném meg? Nemsokára elutazok Kolumbiába és nem tudom, hogy milyen állapotban fogok visszajönni. Mallorie temetése ki fog készíteni és még a családjával is szembe kell néznem. Nem feltétlen jó az sem, ha szóba hozom a közös gyereket. Ingatag a lábam alatti talaj és megannyi kérdés gyűlik körém, de jóformán egyikre se tudom a választ. A jelenben jól akarom érezni magamat egy olyan nővel, aki nem ítél el és nem ismeri a rosszabbik oldalamat. A szobájában lévő felfedező túra alatt is elgondolkodom azon, hogy mit keresek még itt, de foglalkoztat az is, hogy milyen múltja volt. A fotók magukért beszélnek és azt a kislányt nézve nem csodálkozom a lovak iránti szeretetében. Őszinte rajongást vélek felfedezni a szemében, ha egy négylábú mellett van. Ebben a közegben cseperedett fel szerető szülőkkel és egy olyan testvérrel, aki nem volt annyira szerencsés, mint ő. Cora mindig áhítattal beszél az öccséről, soha nem éreztem azt rajta, hogy hátrányként élte volna meg, hogy ő egészségesen látta meg a napvilágot. A szobába való visszatérése alatt kicsit még cicázunk egymással, de aztán a vizes poharakkal a kezünkben megint a polcok és a képek előtt kötünk ki, nyilván immár beszélgetve. Nem tagadom, hogy vonz a látványa, de mégis türtőztetem a vágyaimat. Néha nem árt nemet mondani és más teret engedni a kapcsolat alakulásának. Az irodalom kapcsán beszélgetünk és szóba kerül az idősebbik öcsém.
- Ezt örömmel hallom. – fojtom magamba a dühömet, mert az elmúlt hetekben megromlott a kapcsolatunk Sawyer-rel és el se tudtam volna képzelni egyelőre, hogy megbocsájtok neki. A veszekedés nem az én kenyerem, de Mallorie halálának körülményei felett nem hunyhatok szemet, főleg nem úgy, hogy köze volt hozzá.
- A gazdaság a kisujjamban van. – mosolyodom el a kijelentésen, mert kezd a gyomromban lévő feszültség oldódni. Nem azért vagyok itt, hogy elrontsam a kedvemet és olyasmiket hozzak fel, amivel idegállapotba kerülök. A képeket veszem újra szemügyre és az egyiken az édesanyja tűnik fel. Meghallgatom róla a történetet és egyre jobban azt érzem, hogy mennyire hasonlít rá Cora is.
- Anyukád menő akkor. Sosem gondoltam volna, hogy kaszkadőr volt. – pillantok immár át arra a fotóra, ahol a kislány énje van egy ló mellett. A gyermekkorból felmerülő események mindig szórakoztatóak és ha ezt még el is tudom képzelni mellé.
- Az a jó, hogy nem történt nagyobb baj. – elhúzódom, amikor az oldalamba bök, de a kíváncsisága nem apad, ezért most rajtam van a sor, hogy meséljek egy emléket. Nem voltam valami jó, szóval nem büszkélkedhetek az angyali énemmel.
- Mindkét öcsém szélhámos, de testvérek vagyunk és valóban szeretem őket. Caleb nagyon lázadó típus és többet kerül bajba, mint én magam. Már két kezemen se tudnám megszámolni, hogy hányszor húztuk ki a csávából. – ingatom meg a fejemet, de jó érzés tölt el, hogy még vannak élő rokonaim. A testvérével közös képet fürkészem és ahelyett, hogy a nő mellém állna az ágyhoz megy és odahelyezkedik le az előtte lévő ülőkére. Kortyolok még egyet a poharamból és az asztalhoz megyek át, hogy lepakoljam a tetejére azt. A mellkasom előtt összefűzve a két karomat hallgatom végig a Callum féle kép mementóját. A családja mindent feladott azért, hogy a kisebbik gyermek boldog legyen, amennyire ez adott volt a lehetőségeihez mérten.
- Sosem volt bűntudatod Callum miatt? Az öcséd beteg és egyre rosszabb az állapota, de neked volt lehetőséged elköltözni normális életet élni. Néha úgy érzem, hogy az életed is odaadnád érte úgy nyilatkozol róla. Az önzetlenséged letaglózó. – mondom ki komolyan a véleményemet, de utána elkanyarodunk az én családfám felé. Az apám említése nem egyszerű, de előbb vagy utóbb beszéltem volna róla.
- A minap is ott voltam vele, amikor felhívtak a lovardából. Az apámnak Alzheimere van. Már otthonban van és minden egyes nap látogatjuk, ha esélyünk van rá. Egyre rosszabb az állapota és már előfordult az is, hogy nem ismert fel bennünket. Régebben erősebb alkat volt, mondjuk a szememet az anyámtól örököltem, de apa higgadtsága és béketűrése talán Sawyer-ben látható a legjobban. Apa állandóan dolgozott, hogy nekünk mindenünk meglegyen még úgyis, hogy anya nem tudott magáról. A fizikai határait feszegetve áldozta fel magát. Nagyon becsülöm és tisztelem őt. Az utolsó leheletéig szeretni fogja az anyámat, mert ilyen ember. Neki a hűség örökre szólt az igen kimondása után és a halál sem választhatja el tőle. – pillantok le a földre, hogy levegőhöz jussak.
- Féltjük őt, mert nem tudjuk, hogy még mennyi ideig lehet velünk, ezért értékes az az idő, amit vele tölthetünk. – nyelek egy nagyot.

Mindig másokat helyeztem magam elé és mások boldogsága sokszor sokkalta fontosabb volt a sajátoménál. A munkába menekültem, ha gondjaim akadtak és le kellett csitítanom a háborgó lelkemet, s ott tudtam leginkább a kusza gondolataimat is rendezni, ha volt mivel lefoglalnom a kezem, mert az segített. Annak ellenére, hogy kedveltem a magam körüli rendet, békét és nyugalmat, azt nem, ha kérdezés nélkül az intimszférámba belegyalogoltak és ebbe a kategóriába tartozott bele a személyes holmim.. mindaz, amiért megdolgoztam, amihez valamiféle érzelem kötött vagy nosztalgia. De mégis, idebent a szobám csendjében Jude viselkedése mégsem zavart. Egyáltalán nem féltettem tőle mindazt, amivel rendelkeztem és nem akartam azt sem, hogy ne érjen hozzá a tárgyakhoz. Egyszerűen valahogy úgy gondoltam furcsa módon, hogy joga volt hozzá és ha kérte volna a teljes vacsorámat például, azt is szó nélkül, boldogan osztottam volna meg vele. Nem volt ezt illetően hatalmas felismerés, igazán még én sem realizáltam mindezt, de valahogy természetesnek hatott. Mintha már régóta ezt éreztem volna vele kapcsolatban annak ellenére is, hogy kzdetben döcögve, konfliktusokkal indult a kapcsolatunk - amire nem tudnék igazán jelzőket aggatni, nem is tudnám körülhatárolni azt, ami közöttünk zajlott. És tudod mit? Nem is szeretném... mert most jó volt úszni az árral. Jó volt, hogy csak lebegtem ennek az érzésnek a felszínén, hagyva, hogy tovasodorjon a pillanat. A könyveket illető válaszomra valami teljesen mással indított az ügyvéd, mint amit vártam volna, ezért is a pillanatnyi meglepődést felváltotta a csendes, kíváncsi mosoly, hogy aztán nemlegesen megrázzam a fejem, mert nem éreztem úgy, mintha piszkált volna.
- Az öcséd nincs itt - a hangom megtelt lágysággal. - nincs szükségem előadásra tőle, néha csak.. jó kimondani egyet s mást - vontam meg a vállaimat. - .. gazdasági kérdésekben ígérem, te leszel az első, akitől kérdezni fogok - még cserkész becsületre esküdve fel is emeltem egy mosoly kíséretében a kezem, ahogy azt láttam a filmekben, csak hogy eltereljem Jude gondolatait az öccséről. Tudom, hogy két hete nem is beszéltek, hogy az ügyvéd a mai napig nem bocsájtott meg Sawyernek a tette miatt, de jó volt hallani - tőle - hogy objektíven is képes beszélni róla. A magam részéről inkább kerültem a konfliktusokat és a legtöbb esetben kényelmetlenül érintett az, ha körülöttem zsibongtak, ugyanakkor ha valóban fontos ügyet képviseltem gondolatban, vaskarommal védtem azt meg és ezt tapasztalhatta korábbról az ügyvéd is. Mégsem szorgalmaztam, hogy béküljenek, mert mindazt Jude-nak és Sawyernek kellett megoldania nélkülem.
A kis évődés után aztán hamarosan vissza is tértem az addig magára hagyott férfihoz. Nem tartottam attól, hogy feltúrná a lakást, vagy hogy magamra hagyna, mert ebben is döntött: maradni fog és akárhányszor is forgattam meg fejben ezt a gondolatot, mindannyiszor ugyanoda lyukadtam ki: jól esett és boldoggá tett az adott pillanatban a döntése, sőt, meg is nyugtatott vele egészen addig, ameddig fölém nem keveredett. Egy pillanat alatt felejtettem el minden addigi elhatározásomat és ahogy magamra hagyott, tudtam, hogy csak emlékeztetni akart. Mégis bosszantott a dolog, hogy egy szempillantás alatt képes felhúzni és már megint elgyengültem a közelében. Rendezve a soraimat aztán a víz mindkettőnk kezébe kerül, s nem telik bele sok időbe, hogy egy emlék a felszínre bukkanjon.
- Igen, ott tanult meg igazán lovagolni, aztán kaszkadőrként dolgozott. Egy sérülés következtében tört ketté az a karrierje, de meg sem fordult soha a fejében, hogy lemondjon a szenvedélyéről. Apa csak rátett erre egy lapáttal, szóval... ez van - meséltem tovább csendes békességben, azt kihagyva a történetből, hogy az iskola felső tagozatában párszor a fejemhez vágták, hogy biztosan egy csődör nemzett - nem ezekkel a szavakkal, sokkal gusztustalanabb kifejezéssel élve. Az örökmozgó megjegyzésére elnevettem magam. - Eddig még nem történt nagyobb baj. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni - böktem oldalba, és hogy ne legyen annyira fullasztó a jelenléte - jó értelemben - óvatosan egy negyed lépést elcsúsztam a közeléből, de amikor ő vette át a szót, ittam minden szavát. Habár a legkisebb testvérrel még nem futottam össze, Jude szavait hallva el tudtam képzelni mindazt, amiről beszélt.
- Te vagy a legidősebb. Neked van a legtöbb emléked róluk, ez így helyes és természetes. Ha bosszankodsz is miattuk, egyértelműen azt látom, hogy bármit megadnál nekik a lehetőségeidhez mérten. Fontosak neked.. nagyon is és ha nekik nem is ismernéd be, de szereted őket és számíthatnak rád. Nem igaz? - komolyodtam el én is, hogy tudja, nem kényszeríteném semmire, nem sürgetném.. egyszerűen csak időre volt szüksége ahhoz, hogy mindent a helyére illesszen. A következő kockát Kolumbiának hívtak.. de létezett egy Sawyer nevű kicsi darabka is, amit két héttel korábban messzire söpört magától. Hagytam, hogy ellépjen, egészen vissza a polcig hogy az annak tetején lévő képet érintse meg. Jude arcvonásait néztem röviden, aztán pedig a képet, de az azonnali válaszom helyett elléptem, hogy az ágy elé igazított ülőkére helyezkedjek, bal lábamat magam alá húzva, a poharat pedig az ölembe engedtem, fogva annak alját.
- A gimnázium előtti nyáron készült, borzasztóan várta, hogy oda járhasson, mert az már azt jelentette, hogy felnőtt. Ezen a képen az első hivatalos borotválkozása utáni pillanatokat látod és apu vigyorát nem, mert ő volt a borbély és a fényképész is egyben. Hetekig mondta, hogy neki arany keze van, amiért nem vágta meg Callum bőrét. Nehogy azt hidd, hogy medveszőr borította az arcát, épp, hogy csak elvétve látszott néhány szál és az is olyan puha volt, mint egy kiscsibe tolla - magyaráztam mosolyogba, jobb combomat felhúzva a mellkasomig, ekkor emlékeztem arra, milyen ruha is fedi a testem, gyorsan magam alá igazgattam a hálóingem anyagát, hogy ne látszódjon több belőlem, mint ami elfogadható lenne. - Ki kellett hozzá öltözni... Callum csokornyakkendőt szeretett volna, nekem pedig virágokat kért a hajamba.. anyától, szóval ha valamit kért, akkor annak úgy is kellett lennie - pillantottam Jude szemeibe, ha rám nézett, mert a férfi már tudta, hogy az öcsém milyen betegségben szenved. Pontosan azért kapott ő többet, mint mások. Azért, mert nem tudtuk, mennyi időnk volt még vele. Elmosolyodva néztem el onnan a szegélyléc felé egy csendes sóhajjal.
- Édesapád milyen ember? Melyikőtök hasonlít rá a leginkább? Akár külsőleg, akár viselkedésre vagy gondolkodásmódra? - újra a férfit néztem, de a hangomban érezhette a tapogatózó tiszteletet, mert olyan vizekre eveztem, amit nem ismertem még igazán. - Mesélnél róla?

Az utazás ténye kicsit megrémisztett. Tudtam, hogy mivel tartozom a nőnek, mert mindenáron haza akart menni. Mallorie megérdemelte, hogy a saját szülőföldjében temessék el, és ha már ennél többet nem tudtam tenni érte, akkor megfogadtam, hogy elmegyek Kolumbiába. Az előkészületek sok időt vettek igénybe és az energiám jó nagy része is ráment. A szabadságot elintéztem Michelle-el és megkértem rá, hogy minden nagyobb ügyfelet bizonytalan időre napoljon el, vagy hívja fel azokat az ügyvédeket, akiket meghagytam neki sürgős ügy esetén. Kényszerpihenőre lettem ítélve, mert ezt már nem tudtam munkával eltusolni. Régebben mindenre az volt a gyógyír, ha bementem az irodába és napestig güriztem, de mára a lelkem háborgott, gyászba borultam belülről. Kiszámíthatatlan lett a viselkedésem és nem hiányzott, hogy másokon vezessem ezt le. A lovardában is kis híján megvertem a vezetőt. Brian Howard tenyérbemászó viselkedése nálam az ellenkezőjét érte el és már nem ment, hogy tisztán gondolkodjak a közelében. Cora vállalta magára a villámhárító szerepét, amiért sokan hálásak lettek volna, többek között a főnöke is. Elpároltam volna a lovardától, ezzel nem kis pénzt elvonva tőlük, de tudtam, hogy akkor csak a düh beszél belőlem. Az állatorvossal nem volt bajom, és kicsit bántam, hogy felemeltem a hangomat vele szemben, de a nőben egyáltalán nem kételkedtem. A szaktudása túlmutatott azon, hogy csak tanítson, értett az állatok nyelvén és Pandorának remek mentora lesz. A jövőben erről a tervemről nem mondtam le és bíztam benne, hogy az anyja is meg fog gyógyulni. A kicsinek szüksége volt rá, ahogyan másoknak is lett volna. A szívemen viseltem a gondját és megérintett, amikor mondták, hogy megérkezett Sera is a Kensingtonba. A mai napom a káosz fogalmával érne fel, de mégis nyugodtabbnak érzem magam, mint reggel. A kilátástalanságot most valami izgalmas vette át és elmondhatom, hogy az előbbi beszélgetésünk ellenére is jól érzem magam a terapeutával.
A hálószobája intim terület ezzel tisztában vagyok, de amint bemegyünk a nappali kitakarítása után egy kicsit feléled bennem a gyermek. A komód közelében már voltam, de most vagyok annyira pofátlan, hogy kinyissam a felső fiókot és felmérjem a tartalmát. Nem kis meglepetésemre azonnal a fehérneműkbe botlok bele. A választék óriási és ha nem is mutatja ki Cora, hogy szeret csinosan öltözködni, azért itt bőven akad olyan, amit szívesen látnék rajta. A fantáziám meglódul és különböző pózokat vetít elém, hogy milyen lenne vörösben vagy éppen kékben. A színekben nem voltam válogatós, majdnem mindentől beindultam, de a piros és annak árnyalatai egy kicsit jobban megmozgatták a vizuális énemet. A fiók felett aztán kisebb vitába bonyolódunk, persze csak játékos formában. A kezemből kiragadná az éppen tanulmányozott darabot, de nem vagyok kezdő, így nálam marad első körben. Tetszik a stílusa, olyan visszafogottan dögös. A magamutogatás nem célravezető, de ha már így előkerültek az alsóneműk, miért ne tarthatna nekem divatbemutatót? Az ötletet hangosan fel is vetem neki, ha már idebent tartózkodik és nem ágál. Nem gondoltam át teljesen a részleteket, mit is adnék oda neki, de viszi tovább a szálat és azt veszem észre, hogy átveszi az irányítást is.
- Ha az jött le, hogy piszkáltalak a könyvekkel, akkor nem ez volt a célom. – komolyodom el egy pillanatra. – A gazdaság ugyanolyan fontos, mint az álmodozás. Nincs ellenemre, hogy ilyen könyveket olvass, csak ebben több a kitaláció, mint az én általam preferált olvasmányokban. A női és férfi szerepek abban az időben érdekesek voltak, de az öcsém jobb előadást tartana róla. Sawyer él-hal a klasszikusokért. – forgatom meg a szememet, mert megint eszembe jut, hogy mennyire jól elcsevegtek, amikor fent voltunk nála a lakásán. Az öcsém nem merné lecsapni a kezemről a nőt, de én se vallottam volna be, hogy féltékeny voltam aznap este. Cora értelmes én meg sok témában tapasztalatlan vagyok. Nem várja el tőlem, hogy a romantikáról diskuráljunk, de néha nem ártana, ha tudnánk. A játék kedvéért a félmeztelenségem kárára az ágyra ültet és elvonulna az öltözködés időtartamára.
- Hmm…micsoda pazarlás lenne, hogyha belátnának. Nyugodtan maradjon lehúzva. – bólogatok rá és engedem, hogy elmenjen egy kis időre. Ki is használom, hogy egyedül maradok a szobában és van egy kis időm, hogy körülnézzek. A polc környékén állok meg és szemügyre veszem a keretben lévő fotókat. Rengeteg élménye van a lovakkal, és látszik is rajta, hogy ez a szenvedélye. A várt hatás nem marad el, amikor visszasétál a szobába. A fekete dominanciát fejez ki és roppant mód tetszik a sejtelmes viselet. Nem érhetek hozzá ez lenne a ma este mottója, de cicázik velem. Fel akar hergelni, hogy utána eltáncoljon előlem? Nem hagyom annyiban és rávetem magam hátulról, felkapva az ágyra hajítom és föléje mászok. Tudom, hogy nem szabadna ezt csinálnunk, mert nálunk ez általában egy kis ágytornával zárul, de meg akarom neki mutatni, hogy messzire pimasz és ez mennyire visszafelé tud elsülni, ha nem vigyáz. Kicsit puhítom őt és a megfelelő pillanatban emelkedem fel, hogy a vízért menjek, ha már ennyit emlegettük. Felkel ő is és beelőz, hogy töltsön. A poharat átvenném tőle, de pontosan a mellkasom elé lép, hogy éreztesse a veszteségemet.
- Köszönöm. – emelem a számhoz és a szemkontaktust tartva kortyolok bele a pohárba, aztán lassan megnyalva az ajkaimat.
- Igen, azt néztem. – ismerem be és hamarosan megtudom a történetét is.
- Anyukád odajárt? Nem is tudtam. – elismerő, hogy a szülei ennyire komolyan vették a lovas múltat. A hallgatásom csak annak a jele, hogy érdekel a gyermekkora.
- Sosem tudtál a seggeden maradni, ugye? – incselkedem vele, de el tudom képzelni az akkori kislányt, aki mindenáron lovagolni akar.
- Ej…meg is érdemelted a plusz munkát, nagyobb bajod is eshetett volna. – ingatom a fejemet és egy másik képet nézek meg, ahol a testvérével van.
- Igen…mi sem voltunk egyszerű esetek. Ha jól emlékszem, akkor egyszer direkt lelöktem a mászókáról Sawyert, és még meg is fenyegettem, ha beköp akkor elvitetem a mumussal este. Egész éjszaka félt, és utána bekérette magát az én ágyamban. Annyira hitelesen adtam elő, hogy én magam is megijedtem. Vicces, hogy mennyi emlékem van róluk. Caleb utánozott minket, utánunk jött, és mi meg állandóan szívattuk szegényt. Elvettük a motorját, elástuk a kocsikat a homokozóban. Amennyiben bántották, akkor pedig mindenkit elvertünk körülötte. – kortyolok bele a pohárba.
- Itt mennyi idős volt az öcséd? – lépek oda a polchoz megint és rámutatok egy másik képre.
- Úgy tűnik, mint akiknek nagyon kötődnek egymáshoz. – simítok végig az ujjammal a kereten.

Soha nem fordult meg a fejemben az, hogy nem kellene hűségesnek lennem. Ha elköteleződtem, akkor ragaszkodtam is ahhoz, akivel voltam és ez a folyamat már az előtt elkezdődött nálam, hogy szavakkal is vallomást tettem volna, érzéseket táplálok a másik személy iránt. Habár naivnak és védtelennek tituláltak az életem során sokan, attól függetlenül nem engedtem magamhoz közel mindenkit, s megvoltak azok a távolságok, amiket biztonsággal húzhattam fel egyes emberekkel szemben és erre az egyik legjobb példa Bash volt San Franciscoban. Legyen bármilyen nyájas, s ott több figyelmet is kaptam tőle, mint amire vágytam, s ha női szemmel néztem, akkor igen is megnyerő külsővel rendelkezett, ám mégsem mozgatott meg bennem semmit. Nem éreztem azt, hogy jobban meg kellene őt ismernem, ellenkező eset állt fenn: minél távolabb akartam tőle kerülni, hogy még csak ne is kelljen beszélgetnem vele. Rossz érzésem volt mellette, kellemetlenséget szült a vele töltött idő bennem, amit soha nem akartam megismételni vele.. annak ellenére sem, hogy igyekeztem hölgyként viselkedni, befogadó lenni a társaságában, amennyire csak tudtam.
És itt volt Jude.. a másik véglet. A kezdeti nehézségeket átugorva egy olyan irányt vett a kapcsolatunk, amit nem tudnék megfogalmazni tisztán és pontosan, mégis egyszerre volt felkavaró, jól eső, izgalommal és nehézségekkel teli, könnyed, kedves, bizalmas és mély.. Úgy éreztem, hogy minden találkozás, minden alkalom egy újabb lehetőséget, egy újabb oldalt tudtam haladni a Jude Cowen nevű könyvben.. Be kellett volna magamnak vallanom, hogy elkezdtem kötődni hozzá, ami azt jelentette, hogy az elmúlt két hetemben inkább szenvedtem, mintsem továbblépjek, elkönyvelve azt, hogy nem működünk, hogy nincs értelme. Hullámzóak voltunk, leginkább a férfi kedvéhez mérten alakultak a találkozásaink, de nem bántam. Egyértelműen kettőnk közül én voltam az, aki előbb hajlott meg a másiknak és könnyedebben alkalmazkodtam, s ennek ellenére is úgy éreztem, szabad vagyok. Nincs elnyomás, nincs rám erőltetett akarat - vagyis.. tiszteletben kellett tartanom azt, hogy nem ugyanúgy működtünk. Ameddig nekem szükségem volt arra, hogy a szeretteim megöleljenek, addig azt hiszem, hogy az ügyvédet nagyon régen nem ölelték meg önzetlenül, engedve, hogy csakis a békés pillanatnak éljen. Mennyi bizonytalanság rejtőzhet benne? Mennyi vágyott pillanatot temethetett el magában? Vajon hányszor mondta ki azt másvalakinek, hogy szeretlek?
Most, a hálóban állva mégsem ezeken gondolkodtam, csak figyeltem, ahogy otthonosan a legféltettebb kincseim közt kutakodott teljes természetességgel. Nem voltam rá mérges vagy morcos emiatt, hiszen hiányzott belőlem az önző én, a hercegeket illető magyarázatra hosszan mosolyogva, élvezettel figyeltem őt.
- A szórakoztató irodalom mindenkinek álmodozást hoz az életébe - védtem meg a romantikus írásokat csak ennyivel. - Jane Austen olyan világot mutat, amiben nem éltem soha, amiről csak olvashatok.. amilyennek kiváltságos lenni - utaltam a társadalomra, a férfi-női beszélgetések bájosággára, azokra a problémákra, amikkel már nem kell szembenéznünk a szerepvállalásokat illetően. - Neked ugyanezt jelenthetik az újságok gazdasági rovatai - piszkáltam szélesedő mosollyal az oroszlán bajszát, de az lenne az utolsó, ha ezért őt elítélném. Más beállítottságúak voltunk és ezt kár is lett volna ragoznunk. Elvonta a figyelmem az, hogy mennyire pimasz módon kutakodik, s az apró fenítő élnek a hangomban abszolút nem volt alapja, de az arckifejezésére elnevettem magam, bűnbánó pillantással nézve felé. Nem, nem kényszeríteném több pakolásra, valószínűleg csak konstans zavart éreznék, ha minden fehérneműm az ujjai közt kötne ki. Lesütöttem a pillantásom, ezzel is megadva magam neki.. mint egy jó házigazda, s inkább csak megköszörültem a torkom egy csintalannak induló mosolykezdeménnyel, hagyva, hogy kiélje a kreativitását. Egészen addig, ameddig a póló le nem kerölt róla és tudom, hogy én mondtam korábban, kényelmesebb így.. erősen ellenállva annak, hogy hosszabb ideig időzzek a látvány felett, mint azt kellene. Természetesen hatással volt rám a jelenléte. Nagyon is, ezért is támadt egy jobb ötletem, hogy elvonjam a figyelmét a finom anyagoktól.
- Még nem alszunk. Csak... ha szeretnéd, hogy végignézzék azt, hogy levetkőzöm, akkor felhúzhatom a redőnyt - ajánlottam fel neki az ötletet, hiszen sötétedés után felkapcsolt villannyal azért beláthattak a szomszédok. - Illetve.. ha jót akarunk magunknak, akkor nem előtted  kellene átöltöznöm - haraptam be az alsó ajkam, mert abból minden lenne, csak öltözés nem.. vetkőzés egészen biztosan, de ott el is akadnánk és soha nem kerülne rám a hálóing. Elsuhantam, hogy még csak meg se tudjon akadályozni benne, mégis gyors mozdulatokkal bújtam bele az éjszakai szettembe, mert nem akartam hosszú ideig egyedül hagyni egy neki idegen lakásban. Visszalépve a szobába Jude a képeknél időzött, a reakciója pedig elárulta őt. Habár szavakkal sosem fejezte ki, ezek a pillanatok egyértelművé tették, hogy én sem voltam számára közömbös...
- Ühüm.. ennél. Nem tetszik? Szeretnéd, ha.. cserélnék? Van még pár lehetőség - kezdtem bele, de aztán tovább motyogva bólogattam arra, hogy hirtelen a vulkán közepén érzem magam ahogy őt néztem, ami ellen tettem is. Mégsem mozdultam felé, mert megegyeztünk valamiben, még ha minden porcikám másra is vágyott tőle, ezért is menekültem inkább hablatyolva a pólójáig, hogy azt rendezgessem. Muszáj voltam lekötni magam... a kezeim, a számat, ha már Jude úgy döntött, hogy ma a tiltott gyümölcsöt fogja megszemélyesíteni. Nem hibáztattam. Túl sűrű, túl nehéz volt az elmúlt pár hete és nem tehettem meg azt, hogy ráerőszakolom magam, az istenért! Támogatni szerettem volna, vele lenni, ahogy az neki volt elég és megfelelő. Ahogy és amire ő vágyott, mert kettőnk közül most ő volt az, aki fájdalmasabb sérüléseket kellett, hogy feldolgozzon. És mégis szerettem volna érinteni őt és ez kezdett kiborítani. Ahelyett, hogy szépen rendben elpakoltam volna a pólót, fordultomban kapott el, nevetve zuttyantam az ágyra, mert még megkapaszkodni se volt időm benne..
- Nem hiszem, hogy... - ellenkeztem és tiltakoztam volna vele a szavai közepette somolyogva, szinkronban megszólalva Jude orgánumát hallva, de mit sem értem, mert elgyengülve az érintésére megadóan találtam magam a takarón, kínlódó sóhajtást hallatva, ahogy az ujjai alig érintettek.. nem is engem, csak a testemet eltakaró anyagot. Hosszú, szusszanó sóhaj szökött ki ajkaim fogságából, s valóban, a szám egy pillanat alatt száradt ki. - Jude... - leheltem elgyengülve, de mozdult és a forróságot is vitte magával. Lebiggyedő ajkakkal, hosszan néztem a mennyezetet és kellett pár másodperc, hogy lenyugodjak, összeszedjem magam. Felültem az ágyon, csak hogy kicsússzak annak szélére, a markomba gyűrt pólóval.. a mozdulattól viszont a selyem hálóing a csípőmig felgyűrődött.
- Azt hiszem, ezt megérdemeltem - játékos mosollyal pislantottam felé, hogy végül összeszedjem magam és ha vizet kért ő is, akkor ténylegesen is töltsek mindkét pohárba vizet, miután a komódra került a póló. Látványosan húztam vissza magam köré a köntöst és kötöttem meg azt a hasamnál, hogy még csak véletlenül se essen egyikünk sem bűnbe, de azért amikor a poharat nyújtottam felé, gondosan ügyeltem arra, hogy egészen közel lépve hozzá adjam át neki az üveget, úgy, hogy a selyem anyaga cirógathassa a férfi bőrét. Nem bírtam ki! Tessék, lehet hibáztatni!
- A lovas képet nézted? - lágyult el a hangom, elmosolyodva pislantottam el a keretezett emlékek irányába. - Anyának volt réges régen egy hasonló beállítású képe még akkor, amikor a Spanyol Királyi Lovasiskola diákja volt és az nagyon megtetszett. Akkoriban Shadow volt a kedvencem, még ha fel se értem. Apa tett fel a nyeregbe - nevettem el magam, a számhoz emeltem a vizet, de nem ittam még a pohárból. - Ő is szedett le onnan. Egy héttel később úgy gondoltam, hogy jajj, az nekem megy egyedül is, a ló nem így gondolta. Akkorát estem, hogy három hétig bicegve közlekedtem és minden nap anyáék perlekedtek velem, hogy hogy lehettem ennyire felelőtlen - megvontam a vállaimat az emléken mosolyogva. - Amikor újra lóra akartam ülni, egy Maple nagyságú aprócska pónit kaptam a fenekem alá büntetésül. De neeeem, nem volt elég nekik ez.. egy hónapig minden egyes nap legalább egy ló boxát ki kellett takarítanom, és ha anya szerint nem volt elég tiszta, akkor újra kellett kezdenem - biggyesztettem le viccesen a számat, elhúztam a mellkasom elé az üvegpoharat is, ahogy Jude-ra fellestem. - Nagyon sokszor nem tetszett neki! - dohogtam morcosan, mégis megszépült ennek emléke. - Te sem voltál jó gyerek, ne is tagadd - újra őt néztem megerősítést várva és mert kíváncsi voltam, milyen őrültségeket csináltak. Három fiú.. el se tudom képzelni, hogy mekkora káosz lehetett akkoriban.

A lovarda felé menet szilárd véleménnyel voltam arról, hogy Cora és közöttem minden véget ért. A folytatást messze eltaszítottam magamtól és a lovaimra fókuszáltam. A betegség nem volt játék és tudtam, hogy személyesen kell megbizonyosodnom arról, hogy minden rendben van-e velük. Abban az állapotban bárki felhúzott volna, mert apa sem volt a legjobban és folyton anyáról faggatott. A türelmem eljátszásának szélén jártam és otthagytam volna az egész bandát, de a terapeuta vette a fáradtságot és utánam jött. Akkor még nem tudta egyikünk se, hogy mekkora lavinát indított el ezzel. A mosdóban felfedeztem ismét az adottságait és éltem annak a bűnös vágynak, hogy hozzáértem. A testem azonnal reagált rá és a két héttel ezelőtti nehézségeket elfújta a szél. A nyomorom egy csapásra szertefoszlott és a jelenben léteztem. Éreztem, hogy valaki figyel rám és az évődés felélesztette a száműzött énemet. Az ötlet, hogy vele töltsem az estét pedig egyenesen eszement volt, de belementem. Elvégre egy vacsora nem árthat meg a filmnézéssel összekötve.
A szobájában állva kissé félrementnek érzékelem ezt az ötletet az estére kivetítve. A sorozattal felsültünk, ahogyan a játékkal is. Sejtem, hogy az előbb megbánthattam azzal, hogy nem mertem ígérni, de az estét neki adhatom, ha elfogadja tőlem. A hétköznapi kívánságai nem lehetetlenek egy olyan férfinak, aki képes a normális párkapcsolatra. Cora megérdemelné, hogy egy olyan legyen mellette, aki értékeli a személyiségét és elhalmozza ajándékokkal, a tenyerén hordozza őt. A mi esetünkben általában akkor találkozunk, ha nekem van rá időm, esetleg még kedvem is hozzá. Az életem komplikált, de Mallorie halálával a bonyolult státuszba lépett át. Egy gyermek apja lettem, mondhatni egyedüli szülőként, az ügyvédi pályám amúgy is elfoglaltságok egész armadáját jelenti és akkor még nem is tudott az alvilághoz fűződő viszonyomról. Mallorie halála sok kérdést vet fel és az el nem temetett érzéseim is az irányába. Összegezhető, hogy képtelen voltam egy felnőtt viszonyra és csak keveset adhattam neki. Be kellett volna látnia, hogy mennyire toxikus ez az együttlét. Szerettem vele lenni, már az első együttlét után sejtettem, hogy nem fogom tudni kiverni a fejemből, de mostanra ez már szinte tényként kezelhető információ volt. Kellett nekem az, hogy igent mondjak és maradjak is éjszakára. A zuhany és a közös fogmosás mosolyra késztettek, mert a napját sem tudnám megmondani, hogy mikor csináltam ilyesmit utoljára. A móka kedvéért tettem vagy sem a lényegen nem változtatott. El tudtam volna képzelni a maga egyszerűségében azt a párhuzamos univerzumot, ahol Cora velem él és családot alapítunk. A házasság nem nekem való volt, én nem ragaszkodtam a papírhoz. Ügyvédként csúnya ügyeknek voltam a szemtanúja és jobbnak láttam, ha nem vetem alá magam a bürokratikus rendszernek. Az életem akkor is teljes lett volna, és igen ma este szabadott álmodozni. Elhessegetem az érzést és átadom magam a kalandnak. A szobájába lépve nem izgat a maci és az ágy sem egyelőre, mert jobban leköti a figyelmemet a komód. A társalgás alatt oda is megyek és kinyitom a felső fiókot és szinte azon nyomban kincsekre akadok. A bugyik és a melltartók színek szerint vannak kategorizálva, de én csak egyet emelek ki a nagy egészből. Összemérem és fel is mutatom neki megakasztva a tevékenységében.
- A szőke hercegek ideje lejárt, ahogyan a hercegeké is. Tudom, hogy a lányok erre buknak, de a valóságban nincsenek ilyenek, de jó ügyvédek igen. – vigyorgok a hasonlatán, ha már ennek titulált.
- Ugyan már Cora. – nézek rá hosszabban. – sosem meséltek neked a szüleid vagy nem olvastál könyveket? A szerelmes regények birodalmában nőttél fel azok alapján, amit ma elmondtál a filmek tekintetében. Jane Austin is egy mesevilágban létezett. – szelíden utalok vissza a néhány órával ezelőtti diskurzusunkra.
- Mi az? – figyelemmel követem, ahogyan mellém lép és ha nem is csap a kezemre, de már fenyeget szóban.
- A nappalit már elintéztem, de még itt is pakoljak? Ezt nevezed vendéglátásnak? – konyulnak le az ajkaim, de a szemem csillog beszéd közben.
- Igazad van sajnos, nekem most ez a játszótér. – tekintek le a gyűjteményére, mert be kell vallanom, de nagyon is mozgatja a fantáziámat, hogy mi mindent rejthet még a fiókja. A jéghegy csúcsát láttam csak és ennyivel nem érem be. Bemelegszem a sok beszéd alatt és a póló is feszül rajtam, ezért az a legegyszerűbb, ha megválok tőle. Lekapva a felsőtestemről az ágy felé hajítom és csak utána fordítom rá a kék íriszeimet.
- Miért bántad volna? – kérdezek rá a biztonság kedvéért, de aztán témát váltunk és az öltözködés vetem fel meg a modellhasonlatot, hogy én választhassam ki az alvós szettét. Az alkaromba kapaszkodva vezet oda az ágyához. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatás, amikor leülök az ágya szélére és lehúzza a redőnyt is.
- Már megyünk aludni, vagy sötétben szeretnél öltözni? – ezt a két opciót tudom elképzelni első körben.
- Szóval így állunk…legyen. – adom meg magamat a szekrény láttán, de elillan a kisasszony és egyedül maradok a szobában. A várakozást nem szeretem, így fel is állok a helyemről és körülnézek a szobában. A maci egyből szemet szúr.
- Nem kedvellek, inkább irigykedem rád. – nézem meg magamnak, de nem foglalkozom vele sokat, inkább a képeket veszem szemügyre. Az egyiken kislányként van egy ló mellett. Tudtam, hogy a családja ezzel foglalkozik, de más erről bizonyítékot is látni a múltjából. A képet már nincs időm levenni a polcról, mert bejön és ezzel error üzenetet küld az agyamnak.
- Ennél? – kérdezek vissza lassan nyelve és mozdulatlanul állva a szoba közepén. A falatnyi hálóing telitalálat és ez a köntös mellé. Könnyedén letéphetném, de cicázik velem.
- Meleged van neked is? – lépnék automatikusan hozzá, de most a vízzel jön. Megforgatom a szemeimet és a háta mögé settenkedek mialatt a pólómat hajtja össze, de a komódig már nem jut el vele, mert felkapom a vállamra és az ágyra dobom le őt.
- Na…kell a fenének víz. Szeretnéd érezni, hogy milyen az, ha igazán meleg van? – a vállánál fogva döntöm le a lábáról és a kezemmel bontom szét a köntöst, hogy betekintést nyerjek oda.
- Megmutathatom a sivatagot. – a csipke mentére lehelek és elhúzom az ujjammal, de nem érek hozzá.
- Tudod mit…igyunk egyet. – gondolom meg magam és felállok az ágyról faképnél hagyva, hogy érezze a revansot.

Megtanultam, hogy nem szabad nagyon előre terveznem, mert csak megégetem magam. Nicholas mellett úgy éreztem, hogy felkészültem arra, családot szeretnék: feleséggé és anyává tudtam volna válni. Olyan életem volt, amire alapozni tudtam volna, békében, boldogságban dagonyázva, ahol nem lett volna helye sem zsörtölődésnek, sem pedig civakodásnak. Addig, ameddig ő volt a párom, ritkán jutottunk el tényleges és felkavaró vitákig. Ma már tudom, hogy az akkori boldogságom olyan volt, amiben nem csak valóság rejlett, hanem egyfajta ideális álmot is kergettem. Ahelyett, hogy a tényleges vágyainkat osztottuk volna meg egymással, inkább csak.. elkényelmesedtünk abban a nyugalomban, ami körbevett minket. Hetekkel ezelőtt már nem kavart fel annyira a jelenléte San Franciscoban, mint amennyire megrázott az, ahogy véget ért a kapcsolatunk. Nem akartam a múltat felmelegíteni és feleleveníteni vele, egyszerűen csak jó volt emlékezni arra, hogy egykor nagyon is fontos alapköve volt az életemnek. A nyugati utazásunk óta nem kerestem őt, nem vágytam a társaságára és nem éreztem azt, hogy vígaszra találnék nála azok után, hogy két hete megszakadt a kapcsolatom az ügyvéddel. Nick volt az, aki hébe-hóba üzenetet hagyott vagy felhívott csip-csup ügyekkel, amihez nekem igazán már nem is volt közöm. Nem éreztem terhesnek ezt a fajta kapcsolatot, de arra nem voltam hajlandó, hogy újra beengedjem abba a lakásba, amelyben együtt éltünk majdnem öt évig. Mára már máshogy nézett ki a lakás belsője.. Átalakíttattam, csak a saját igényeimnek megfelelőre, azzal a színvilággal, ami engem tükrözött. Hattie jelenléte volt az, ami feloldott bennem valamit. Az, hogy a kettőnk jelleme totálisan ellentéte volt a másikénak. Ameddig ő harsány volt, hangosan nevető, én nem szerettem a hangos beszédet sem. Ameddig neki mindig mehetnékje volt, én szívesen kuckóztam be egy forró pohár tea és könyv társaságában. Ameddig Hattie egy kávét nem volt hajlandó megfőzni, én kedveltem az otthoni főzéseket is. Ameddig ő megélte a testi örömöket, addig az ő szemében prűd lehettem és ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor hónapokkal ezelőtt az egyik barátja megjelent a lakásban... véletlenül természetesen. Pont akkor, amikor én is ott voltam, kényelmetlenséget szült a helyzet és nem tudtam mit kezdeni ezzel a kínos jelenettel... úgyhogy elmenekültem akkor is itthonról, egészen a sushi bárig, hogy nigiribe fojtsam a bánatom.
A fiúval ellentétben Jude jelenléte nem feszélyezett, s természetesnek is hatott az, ahogy mozgott a lakásban. Mintha nem is egy számára idegen helyen volna. Tetszett benne ez a vagányság, de az már csak hab volt a tortán, ahogy a hálószobában is feltalálta magát... legközelebb gyerekzárat teszek a szekrényeimre.. nem voltam hozzászokva, hogy.. csak úgy beletúrjanak a dolgaimba, ezért is bukott ki az a kérdés az irányában. Eltátottam a számat a könnyed replikára, mert hát.. persze. Miért is ne kutakodna.. pardon.. felfedezne. Lázas pillantással figyeltem a kezét, a benne lévő anyagot a kihúzott fiók felett, s csak a szívem ütemes dobbanása jelezte, hogy levegőt is kellene vennem.
- Te hiszel a szőke herceg meséjében? Mármint.. az ilyen felnőtt mese, ahol éppen fehérneműk közt kutakodik, nem? - nevettem el magam, de csak addig, ameddig saját magamat zavarba nem hoztam még jobban. Beharaptam az ajkam.. - Nem értem, milyen történetmesélésre gondolsz - hebegtem, megnyalva a hússzirmot és a fülem mögé tűrtem egy elkanászodó tincset is, csak hogy a zavaromat valahogyan lefoglaljam a szavaira. Mintha.. mintha nem éppen a bugyijaim közt kutakodna! És csak hogy egyértelmű legyen: ő élvezi minden pillanatát annak, ha nyíltan elmondhatja a pajzán gondolatait, én pedig még mindig nem voltam rá felkészülve.
- Minden.. a helyén van, ne... - mindjárt sokkot kapok, esküszöm! - léptem egyet közelebb hozzá, hogy óvatosabban túrjon, mert szépen rendben van minden, összehajtva, színeken belül típusonként leválogatva minden. - Ha így folytatod, egész éjjel ezeket fogod hajtogatni.. - biggyedt le az ajkam viccesen, hogy aztán megpróbáljam elterelni a figyelmét és végre békén hagyja a fiókomat.. amikor felpillantott rám. Tudom, hogy az én ötletem volt az, hogy ő mondja meg miben alszom, de.. nem így gondoltam! Tényleg nem!
Mégis elnevettem magam a szóhasználatára, a frappáns levezetésére és csak a szemeimet forgattam arra, hogy mire tudott és mire nem tudott figyelni. Mondhatnám, hogy tipikus férfi.. de Jude nem tipikus volt az esetek kilencven százalékában. Döbbenten pilláztam, ahogy hozzám mérte az aprócska ruhadarabot.
- Biztosan akadna egy-egy régi, számodra is szórakoztató emlékem, de ahogy észreveszem, nem is érdekelnek téged azok azután, hogy megtaláltad a fiókom - ráztam meg mosolyogva a fejemet. - Hidd el, hogy azt is el tudnám mesélni, hogy el tudd képzelni.. a vizualitásoddal - mégis olyan, mintha a falnak beszéltem volna, mert annyira felélénkült, hogy azt nem a korábbi whisky kontójára írom, hanem arra, hogy betévedt a hálószobámba. Megköszörültem a torkom, ahogy ecsetelte, mit is kellene felvennem, s már épp a csípőmre készültem tenni a kezeimet, amikor úgy döntött, vetkőzik. Élesen szívtam be a levegőt hirtelen.. én is, elpillantva a válla felett is, hogy ne egy lépésnyi távolságból figyeljem a meztelen felsőtestét.
- Hmm.. meleg... legalább apa pólóját nem szakítod szét - mégis csak visszanéztem a szemeibe.. szigorúan oda, mert valljuk be, így neki is kényelmesebb, hogy nem feszül rá semmi. - Játsszunk! - egyeztem bele évődő mosollyal aztán, markomba gyűrve az anyagot is, szabad kezemmel az alkarjáért nyúltam, csak hogy az ágyig húzzam, amire finoman letoltam a mellkasához érve aztán, ha nem ellenkezett. Ahelyett, hogy engedtem volna első körben neki, csak a redőnyt engedtem le - nem kell, hogy belássanak és minden szomszédom tisztában legyen azzal, hogy összesen mennyi bugyim, melltartóm vagy harisnyám van.
- Azt, amivel felveszem.. én választom ki - nem kérdeztem... csak elhúztam a szekrény hatalmas ajtaját, hogy az egyik polcról elvegyek egy anyagot.. - El ne menj addig.. mindjárt jövök - mert hogy nem előtte fogok öltözni. Mielőtt ellenkezhetett volna, kiszaladtam a fürdőbe, csak hogy átöltözzek a Jude által kiválasztott anyagba és egy fekete selyem, combközépig érő, dekoltázsnál csipkeszegélyes hálóingbe, miután felfrissítettem magam. Az addig hordott ruhát a szennyestartóba tettem, s mire visszaléptem a szobába, már a hálóinget félig elfedtem a magamra öltött selyemköntössel, csak lazán megkötve azt az övével a derekamon.
Gyanítottam, hogy Jude már nem ugyanott volt, ahol hagytam, de az biztos, hogy a szobámat fedezte fel.. az is izgatta a legjobban őt, mióta csak körbevezettem.
- Khm... - vontam magamra a figyelmét, ha nem az ajtót leste, amikor visszaértem. A hajamat a mellkasom elé húztam két oldalról, laza hullámokban omlott alá az... még egy réteg takarást idézve elő rajtam. - Azt hiszem, hogy ennél maradnék - vallottam be, mert egy idő után mindig eluntam a ruhapróbálgatást. - Hogy tetszik? - közelebb sétáltam hozzá, csak hogy előtte lassan körbeforduljak, hogy minden irányból megnézhesse a választásom. - Egy kicsit nekem is melegem van... azt hiszem - pillantottam a szemeibe, de ahelyett, hogy hozzáértem volna a férfihez, én magam húztam szét a korábban megkötött köntös masniját, ami így lágyan csúszott szét az alatta lévő selyem hálóingen. Mégis meggondoltam magam, és ha hagyta, akkor elléptem a vizes pohárért, hogy annak tartalmát lehúzzam egy szuszra. Le kell hűtenem magam, az istenért!
- Te is.. kérsz vizet? Vagy bármit.. hideg levegőt... jégkockát... mesét valami béna ovis emlékemmel... mindennel tudok szolgálni - ha nem gondolta másképp, ha közben nem tett mást, akkor begyűjtöttem a korábban az ágyra dobott pólót, hogy könnyed mozdulattal összehajtsam azt és eltegyem a komód tetejére.

Bátran állíthatom, hogy egyáltalán nem könnyű elképzelni a normális hétköznapokat a fejemben. Rachel-el éltem utoljára úgy együtt, hogy annak valóban volt tartalma és nem megmentésre váró hölgyeményt láttam benne. Az exeim egytől egyig hosszabb távon voltak mellettem, ha már arra adtam a fejemet, hogy párkapcsolatban létezzek. Az embernek vannak különböző életszakaszai, ahogyan azok mellé nem ugyanolyan társ idomul. Sokat változtam az elmúlt években, magam mögött hagytam a naiv énemet és arra koncentráltam, hogy a karrierem fellendüljön, mellette pedig megteremtsek egy olyan anyagi biztonságot, ami egy jó időre ki fog tartani, ha beütne a krach. Fél lábbal sajnos mindig a szakadék szélén időztem. A munkám nem volt veszélytelen, ahogyan a lovakkal való üzletelés sem, de talán itt nem említettem meg azt a kis rést, melyben olykor elvesztem. Az alvilággal ugyan nem ápoltam szoros viszonyt, de olykor felkértek egy-két feladatra és akkor ugranom kellett. Az ügyvédi pályával nem igazán tudtam volna fedezni a kiadásaimat, akárcsak a szerencsejátékot veszem alapul. Rengeteg pénzt buktam el egyetlen éjszaka alatt, ha az elmémet a játék szelleme uralta. Mások ezt betegségnek nevezték volna, nekem szimplán figyelemelterelés volt. Úgy éreztem, hogy ezekben az órákban kiszakadhatok a malomőrlésből és teret engedhetek az izgalomnak is. Tévedés, ha azt gondolják rólam, hogy minden szabad percemet a nőkkel töltöm. Férfi voltam és akadtak szükségleteim, de azért bizony nem mindig ez szerepelt az első helyen. A munka sokszor elvette az időmet, ilyenkor a balanszozást úgy oldottam meg, hogy elmentem egy kaszinóba vagy a barátaimmal leültem egy pókerasztal mellé. Széles skálán mozgott a szabadidős tevékenységek listája és ebbe kellett belepasszíroznom a nőket is. Mostanság egyetlen hölgy kötötte le a figyelmemet, akinek éppen a lakásán rendezgetem a nappalit. Az előbbi beszélgetésünk sokrétű volt, tisztában voltam vele, hogy Cora milyen érzéseket táplál az irányomba. Vele legalább nem kellett lottót játszanom, mert az arcára volt írva, hogy mennyire odavan értem. Belepirult, ha meglátott, néha a saját lábában botlott el. Az iskolában hasonlóan viselkedtek a nők, aztán a felnőttvilágban megváltoztak a szokások és itt maximum rám erőltették magukat, vagy kipakoltak mindent a közönség elé. Bármennyire is szeretem a szépet, lássuk be, de a vadászösztön nem fog feléledni, ha valaki ezüsttálcán kínálja a teste különböző részeit. A könnyen elérhető dolgokért sosem lelkesedtem, valahogyan belém kódolták, hogy az az értékes, amiért meg kell harcolnom. Cora nyílt lapokkal állt elém, és most az egyszer viszonozni akartam, de nekem is voltak korlátjaim. Pár napja veszítettem el egy másik nőt, akiért odavoltam egykoron, és ez a bonyolult viszony egy gyermeket ajándékozott nekem. Lezárni Mallorie-t, sokkal több idő lesz, mint belevágni egy új kapcsolatba. Burkoltan céloztam neki arra, hogy még nem állok készen, de igazából mit is akart? A normális követelményeket egy férfitól, és ha jobban körülnézett volna biztosan akad olyan vetélytárs, aki megadta volna neki, de mindenáron hozzám vezettek az ösvények. Slamasztikába kerültünk és abból kellett kihoznunk a legjobbat, ami most volt. Maradtam éjszakára azzal az ígérettel, hogy nem fekszem le vele. A rendrakásra nem ellenkezem, ezek az ő szabályai és édes, hogy ennyire aggódik, hogy minden a helyére kerüljön. A párnákkal elbíbelődöm egy sort, de aztán a lefekvés előtti rutin lépései következnek. Nyilván nem hordok magamnál fogkefét és fogkrémet (irigylem azt, aki ilyenre is gondol, ha felmegy egy nőhöz), de nem csalódom. Coránál akadt már váltópóló, akkor miért maradna ki a sorból a tisztasági eszközök listája is? Persze kiderül, hogy részben a kedves lakótársának köszönhető, hogy ennyi minden van. A rózsaszín nem az én világom, le is csapok a kékre. Szokatlan, hogy ennyire közel állunk egymáshoz és nem érhetek úgy hozzá. Vajon minden este így zajlana, ha egy fedél alatt laknánk? A gondolataim elkalandoznak a fogmosás alatt, de amíg én pohárral öblítek ő szimplán a csap alá hajol és úgy tisztítja meg a fogait. A procedúra nem tart sokáig és távozás előtt még kikérem a véleményét, hogy átmentem-e a vizsgán. Vicces, hogy a fürdőben is kerülgetjük egymást, de a háló egészen más terep lesz. A szobába lépve felkapcsolom a villanyt és az egyik komódhoz sétálok oda. Random nyitom ki a felső fiókot, hogy meglessem a választékot, de álmomban sem hittem volna, hogy a fehérneműk között fogok kikötni.
- Felfedezem a szobádat? – kérdőn nézek rá a vörös anyaggal az ujjaim között. Nem sokat hagy a fantáziára, mert ez éppen csak, hogy eltakarja a kis nektárját. Atyaég, hogy miket nem gondolok fejben, de amíg neki ez zavarodottságot okoz nekem maximum merevedést fog.
- Ez most valami adok-kapok verseny? – nézek a kezére, mert eszem ágában sincs visszaadni, abban mi lenne a móka?
- Ne haragudj, de azt hiszem, hogy ez jobban érdekel, mint a macid. A mesékre visszatérve ebben várnád a herceget? Abban az esetben én fogom írni a történetet és hidd el, hogy több befejezése is lesz. – beletúrok a fiókba és szemügyre veszem a többi darabot is.
- Ejha…itt is van valami rendszer? Ha jól látom szín szerint kategorizálsz, de akkor hol vannak a franciák meg a tangák…ez egy kincsesbánya. – átnyújtom neki a vöröset, mert feléled bennem a kincskeresés vágya és elveszek a fiókban.
- Igazán érdekes, amit mondasz a fehér és a vörös kombójáról, de nem tudok figyelni. – az egyik kék kerül a kezembe és csak akkor nézek fel rá, amikor azzal jön, hogy én választhatom ki, hogy miben alszik.
- A mese helyett kapom ezt? Benne vagyok. Amúgy meg nem a tv-ben akartam nézni bármit is, hanem azt gondoltam, hogy te fogsz mesélni nekem. Biztosan van valami történet a fejedben még gyerekkorodból, de őszinte leszek, hogy ez jobban tetszik az agyamnak. A vizualizálás mindig jobban ment. – kiemelem a mancsomat a fiókból egy kék darabbal és odamérem a csípőjéhez.
- Hmm…vannak ötleteim. Akad kombinéd is? A harisnyát elhagyhatjuk. Azta meleg lett a szobádban. – kibújok a pólóból és áthajítom az ágyra és úgy fordulok felé.
- Játsszunk akkor, én leszek a tanácstalan tervező, aki nem tudja, hogy mi állna jól a modellnek. – konyulnak le az ajkaim játékosan.
- Próbáld fel ezt. – adom át neki a kéket.

A relatíve rövid ismertségünk alatt már jó párszor érkeztünk fordulóponthoz és azt hiszem, ez is egy volt a fontos, nagyon is komoly pillanatokból, amit együtt éltünk meg. Azt hiszem, hogy talán egy kicsit elbeszéltünk egymás mellett, mert tagadhatatlanul kezdtem hozzá kötődni, attól még két lábbal álltam a Földön és tudtam, hogy nem kívánhatok olyasmit, amire talán még én magam sem álltam készen - nem hogy Jude. Két héttel ezelőtt veszítette el a gyermekének édesanyját és az istenért, szerette a nőt - egy ponton biztosan, és soha nem vettem volna el tőle azt a fájdalmat, amit akkor és azután - ebben biztos voltam - is megélt. Nem azért, mert ne akartam volna, hogy ne érezzen fájdalmat, hanem szüksége volt a gyász minden egyes fázisára, hogy aztán a lelke megnyugodhasson. Nem akartam senki helyébe lépni, Loriet pedig nem is ismertem, hogy tudjam, milyen mély és bensőséges viszonyuk volt és meddig, annak ellenére, hogy már soha nem lélegzik, Jude életében az egyik legfontosabb személyt testesíti meg - akár életében, akár emlékképként, mert olyasmivel ajándékozta meg a férfit, amit nem tudna letagadni soha már. Elkövettem azt a hibát, hogy egy olyan vágyamat osztottam meg vele, amit ebben a pillanatban át akartam élni, mégis éreztem a húzódozását, mégis tartottam attól, hogy mindezzel elrontom az estét és talán ezért is esett némileg rosszul az, hogy valamilyen szinten elutasított és végtére is.. mégsem tette azt. Nem akartam ebből az egészből nagyobb ügyet csinálni és tudom, hogy mondanom kellett volna rá valamit, bármit, de tartottam attól, hogy csak elrontok mindent. Hogy mindazzal nem értékelem azt, hogy nyitott felém, hogy a bizonytalanságunk kellős közepén mégis csak ad egy esélyt arra, hogy itt maradjon.
Ezek miatt sem ellenkeztem a csók ellen, eszem ágában sem volt megkérdőjelezni a szavait, mert Jude őszinte férfi volt és ha jobban belegondolok, sosem hazudott még nekem, ezért is hittem neki. Ezért is tartotta mégis csak a remény szikráját és ezért lobbantottam azt lángra végül, mert önző módon tudni akartam, hogy milyen az, amikor valamit életében először tesz meg.. velem. Mindennél jobban el akartam kergetni a bizonytalan énem, azt, hogy bűntudatom legyen és nagyon is örültem annak, hogy mégsem ékelt kettőnk közé a pillanat feszültséget, de nem tagadhattam meg magam akkor, amikor rendet akartam magam körül. Mondhatnám azt is, hogy volt bennem némi rendmánia, de valóban.. mindent úgy kell hagyni, ahogy volt, különben legalább negyed órán keresztül azon rágódnék az ágyban, hogy mégiscsak el kellett volna pakolni.
Szórakozottan vettem tudomásul, hogy Jude anélkül segített, hogy hülyeségnek tartotta volna a hóbortom és hálás pillantással bólintottam, amikor engedett nekem, a nappaliban lévő dolgokkal foglalva el magát. Gyakorlott mozdulatokkal pakoltam, hogy minél gyorsabban végezhessek vele és mielőtt egy újabb lehetőséget adhattam volna neki, hogy tiltakozzon, már a fürdőben is találtuk magunkat, miután bólintottam a kérdésére azt illetően, hogy mindennel megvoltam, ahogy ő is, megköszönve a segítségét és jelezve, hogy bizony, a fogmosáshoz kefe is jár.
- Nem harapok, beljebb is jöhetsz.. vagy annyira nagy vagyok, hogy nincs helyed? - csak ugrattam a nyilvánvalóan nőies megjegyzéssel évődőn, ahogy az ajtóban lemaradt, de a nevetésére szélesen elmosolyodtam, mert illett hozzá ez a jókedv nagyon is. - Igen! Gondolom az egyéjszakás kalandokra nem visz az ember a farzsebében fogkefét és fogkérmet... vagy hát nem tudom, ez hogy szokás, nem vagyok ebben otthon. Valahol mintha láttam volna férfi dezodort és kölnit is, elég felkészült tud lenni - magyaráztam mosolyogva a lakótársamról, de megértettem. Vendéglátásban dolgozóként a higiénia számára is fontos volt, mindent megtett azért, hogy az aktuális partnerei - direkt fogalmazva így - a legtisztábbak legyenek nálunk. Azért is, mert ez az én lakásom volt, ő pedig csak mint bérlő volt jelen és ha más mentalitással is éltük meg a mindennapjainkat, harmonikus kapcsolatunk volt. - Legyen hát a kék - egyeztem bele elpakolva a megmaradt keféket, a mosdó feletti szekrényajtót kinyitva előszedtem az egyik pohárból a saját fogkefémet, épp elkapva a pillanatot, hogy Jude végignézett magán.
- Ő néha a hasára edz... Le is veheted alvásnál a pólót, mert nincs annál rosszabb, mint hogy kényelmetlenül alszol - megköszörültem a torkom és nem, ez nem utalás volt arra, hogy le szeretném vetkőztetni. Megegyeztünk valamiben és szerettem volna akkor ahhoz tartani magam. Én sem ruhátlanul fogok ágyba bújni, az eredetileg tervezett szatén hálóinget minden bizonnyal le fogom cserélni egy kényelmes rövidnadrág-trikó kombinációra majd. A csapot megnyitottam, de Jude fürkésző pillantására eszembe jutott, hogy mire is lehet szüksége, ezért a fogkrémet is előkerítettem, hagyva, hogy intézze, amit kell.
- Néha van, hogy kísérletezek - ismertem el a márkát illetően, a kérdése nevetésre késztetett a szóhasználat miatt. - Ki is mehetek addig, ha ez tőled intimitást igényel. Nem szeretném megzavarni az együttlétetek - haraptam be a számat, ahogy kicsit fordulva Jude tükörképét figyeltem a szavaim után, de azért a magam részéről bólintottam, hogy egyszerre is meg tudjuk ezt csinálni. Pont ezért is néztem végig a férfi mozdulatait és tettem azt, amit ő is, de ahogy viszonozta a pillantást a tükrön keresztül, úgy jöttem zavarba és adtam fel elpillantva valamerre a zuhanyzó felé, serény mozdulatokkal fogatmosva, balommal a melleim alatt átfűzve a kezem egészen addig, ameddig meg nem szólalt mellettem. Egy tiszta poharat kiszedve töltöttem neki vizet, csak azért, hogy aztán még a mozdulatban is megállva őt néztem, ahogy úgy öblít, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Észrevéve magam én ehelyett a hajamat megfogva a bal kezemmel a tarkómnál hajoltam le a csaphoz, hogy befejezhessem a műveletet. Csak ezután egyenesedtem fel, hogy végre a kérdésére is válaszolhassak:
- Tökéletesen csináltad... nem kell megismételned - ismertem el mosolyogva, futólag érve csak hozzá a vállához, akkor is, amikor a törölközőért nyúlt, amit aztán én is használtam. Kintre is követtem, de a szavai összezavartak.
- Persze, Misty csak rád vár, tudod.. nagyon bolyhos, kis helyes apróság - bólintottam a macimra. - Nem tudom, mire gondolsz most. Milyen jellegű mesét szeretnél? Úgy értem van Netflix, Youtube-on is kereshetünk valamit. Szereted az animációs filmeket? Mert van egy pár, ami közül választhatsz. Az Oroszlánkirályt viszont nem nézzük, mert azon mindig sírok... - kötöttem ki, ellépve a dohányzóasztalon hagyott vízért és poharakért, Jude pedig eltűnt a hálószobám irányában, ezért utána indultam, miután lekapcsoltam a villanyt. Nem az a látvány fogadott, mint amit gondoltam volna, a férfi kezében kibontakozott - szó szerint az egyik fehérneműm, s ez a természetessége már megint zavarba hozott.
- Jude?! - hatásszünet. - Mit csinálsz?! - 5% kérdőrevonás és 95% pánik hallatszódott a hangomban. Gyorsan lepakoltam az éjjeliszekrényre a vizet és léptem oda mellé, csak hogy kinyújthassam a kezem és megkapjam a bugyimat. Valószínűleg nem akart ilyen gyorsan megválni tőle.. ráadásul eszembe jutott San Francisco és az ott elorozott bugyim esete is, amikor hiába kapálóztam a magasba emelt fehérneműmért, csak azt értem el ott, hogy a testéhez simuljak. Reszketegen fújtam ki a levegőmet hirtelen, hogy még csak véletlenül se hozzam fel az emléket. Az ráadásul pink volt. - Ha jók a megérzéseim, nem csak a vöröset, hanem a fehérneműimet is kedveled - jegyeztem meg zavarban. - Tudtad, hogy a fehéren keresztül nem üt át a vörös? Van róla videó is, ahogy ezt bemutatja több nő. Mondjuk nem ezért vettem és... és most nem is divatbemutatóznék itt neked erről - pislogtam fel a szemeibe, reménykedve, hogy nem fogja észrevenni az ő íriszével megegyező színű bugyimat. Azt esküszöm nem miatta vettem, de ha megtalálja, soha nem mosom le magamról.
- Mit szólnál ahhoz, ha te választanád ki, miben alszom? - tereltem el reményeim szerint a figyelmét a bugyikról, már tőle egy lépésnyi távolságra állva, csak úgy, incselkedve érintve az alkarját az ujjaimmal. - Illetve vár rád a maci is... Sokkal izgalmasabb, mint a bugyijaim - tettem hozzá, ellépve a férfitől, hogy az éjjeliszekrényem felső fiókját kihúzzam. Miért annyira nehéz ellenállni neki? A fenébe is, megegyeztünk, hogy visszafogjuk magunkat!
Istentelenül hosszú éjszaka lesz ez így...

Tudtam, hogy súlyos percek fognak ránk telepedni, ha most kimondom a véleményemet és elrontom vele az elképzeléseit. Már régóta tisztában vagyok vele, hogy Cora érzékeny lélek és mindenben a jót látja. Az elmondottaknak nem felelnék meg, mint potenciális férfi, mert ha nem is mondtuk ki, de én még gyászoltam egy másik nőt. Mallorie emléke nem fog elveszni néhány hét alatt, főleg úgy nem, hogy most készülök eltemetni őt. Velem élt éveken át és szült nekem egy gyereket. Más esetben azt mondanám, hogy még jó darabig nem fogok készen állni egy kapcsolatra, de sejtettem, hogy ez nem ennyire egyszerű. Corától elszakadni annyira volt nehéz, mint elengedni Lorie-t. Kettőjük között ragadtam és nem bírtam volna megmondani, hogy mi a helyes. Megcsalom az emlékét annak a nőnek, aki apává tett? Halott volt, de ettől még hatással volt rám a hiánya. Nem felejthettem el, mert miattam ment el részben. Szörnyen éreztem magam attól, ha belegondoltam a történtekbe, de ma este egy kicsit önző akartam lenni és megélni a jelent a maga szépségében. Corának megvolt rá a képessége, hogy levegye a vállamról a terhet és ennek örültem, de aztán jött egy ilyen pillanat, mint a mostani és már nem vagyok benne biztos, hogy jól cselekszem. A szemében látom a fájdalmat és habár nem szánt szándékkal bántom meg, de tudom, hogy ezt meg fogja jegyezni. A szájára kanyarítom az ujjamat és egy kis időhaladékot kérek, hogy megmagyarázzam és elvegyem az élét a mondandómnak. Élhet a lehetőséggel, hogy ma este egy kicsit közelebb kerüljünk a vágyott állapothoz, de ennél többet nem ajánlhatok. Rajta áll, hogy él-e a mosttal, mert ha nem akkor el fogok menni. Nincs kedvem visszatérni az üres lakásba, de meg fogom tenni, ha úgy hozza az este. A szemeit fürkészem és arra várok, hogy mondjon valamit, de aztán csak csendben konstatálja azt, hogy mit beszéltem az előbb és beleegyezését adja. Nem is tudom, hogy megkönnyebbülök-e ettől, de lényegesebben jobban érzem magam, hogy lesz folytatás. Fogalma sincs, hogy miket éltem át ezekben a másodpercekben, de aztán mégis mellette maradhatok. A csók egy ráadás, ki szeretném fejezni neki, hogy mennyire hálás vagyok meg ki tudja, hogy milyen ostobaságok fordulnak meg a fejemben, de aztán még egy puszit adok a homlokára és felállok az ágyról, hogy aztán a kezemet nyújtsam felé. A felállást megoldja egyedül én meg megindulnék a háló felé, de megakaszt a mozdulatsorban, ahogyan nemleges válaszát mondja ki hangosan. A kanapé felé nézek és meghallgatom, hogy mit szeretné még itt, de aztán csak elmosolyodom azon, ahogyan magyarázkodásba kezd a rendrakás kapcsán.
- Mindennek megvan a helye és értettem. Megcsinálom. – nyugtatom meg, hogy nem okoz nagy fejtörést, hogy megigazítsam a kanapét, miközben neki más dolga akad a konyhában. Betolom az eredeti állapotába és egyesével szedem fel a földről a nagy párnákat, aztán éppen kiegyenesedem, amikor visszajön ő is.
- Végeztél is? – kérdezek rá, hogy aztán a csípőmön támasszam meg a két kezemet és további utasításokra várjak. Más körülmények között nem lennék ennyire szófogadó, de megígértem, hogy jó fiú leszek és mellé most ez a viselkedés dukál.
- Fogkefét is kapok? – incselkedem vele, de természetesen benne vagyok, hogy bemenjünk a fürdőbe, ha már a lefekvéshez készülődünk vagy mi a fene. Bizarrnak kellene lennie annak, hogy nem a szex van porondon, de ezt is meg kell tapasztalni, hogy milyen az, ha csak alszunk egymás mellett. Könnyebb lenne a lelkemnek, ha történne is valami, mert ezzel a feszültség egy része is távozna belőlem, de ki tudja, hogy miképpen fogok felébredni, ha most másképpen cselekszem. A kezemet megfogva vezet el a hírhedt választékig. Az ajtóban állok meg és onnan követem nyomon a több színben pompázó fogkefét armadáját, amint a szemem elé kerülnek.
- Arra utalsz, hogy Hattie szeret felkészült lenni a lakásotokba érkező férfiakra? – nevetek fel hangosan és ha már elém kerül a sok (összesen négy) kefe, akkor kiveszem a kezéből a kéket.
- Maradok a tradícióknál. A férfi kék, a rózsaszínt meg meghagyom a lányoknak. – mosolyodom el és a kissé feszes pólómra tekintek le.
- Az apukád biztos nem edz annyit, mint én, remélem nem fog elszakadni reggelig. – behajlítom a kezemet és most a csap mellé lépek én is, habár idebent kettőnknek szűkös a tér, de igyekszem alkalmazkodni a helyiség méreteihez. A pillantásommal a fogkrémet keresem, de végül Cora veszi ki az egyik pohárból.
- Én is ezt a márkát használom. – csillan fel a szemem és ha már átadja nekem, akkor nyomok a tubusból egy keveset az enyémre és utána az övére is.
- Egyszerre fogjuk csinálni? – tartom a víz alá a sajátomat és utána bekapom, de így már nem tudok beszélni rendesen. A habzás alatt előbb az alsó fogsoromat mosom át, de utána áttérek a felsőre is. Elvagyok ezzel úgy egy percig és közben őt figyelem a tükörben. A mozdulatait fürkészem és egy adagot kiköpve aztán mutatom neki, hogy töltsön már vizet a pohárba.
- Neeem tussok bessélni… - kezdek bele és ha eleget tesz a kérésemnek akkor öblítek is és gurgulázok, mint a jól betanult kisdiákok.
- Hmm…mit mond a kisasszony átmentem a vizsgán? – szélesen mosolyodom el fölé magasodva és türelmesen várva.
- Már fáj az arcom Cora… - viccelődök vele, aztán a derekára simítva az egyik karomat hajolok át, hogy elérjem a kis törölközőt és megszárítsam az arcomat.
- Mehetünk aludni vagy megismerhetem a macidat is lefekvés előtt? – kérdezek rá, ha elhagyjuk a fürdőt, de eszembe jut egy másik ötlet is.
- Mi van, ha szeretnék egy esti mesét? – állok meg a nappali közepén a két karomat keresztezve a mellkasom előtt.
- Tudsz valami ajánlatot tenni nekem? – érdeklődöm, hogy alkuképes helyzetbe tudja-e hozni magát és ha igen, akkor megindulok a hálója felé. Felkattintva a villanyt aztán végre megint a középpontba kerül az ágya. Szó nélkül sétálok át a komódhoz és nyitom ki a felső fiókot, hogy terepszemlét tartsak nála. Az első, ami feltűnik egy vörös tanga.
- Ez meg mi? – emelem ki az emlegetett alsóneműt és a mutatóujjamra fűzve lóbálom meg a levegőben.
- Nyugodtan valld be, hogy ezt csak miattam vetted. Szeretem a vörös színt… - tárom szét a csipkés anyagot magam előtt.

Sosem voltam kapcsolatfóbiás, de nem is hajszoltam azt, s nem akartam mindenáron valaki mellett lenni. Tudom, hogy az sem volt egészséges, hogy a Nicholasszal való szakításom után a munkába menekültem, hogy lefoglaljam minden szabadidőmet, minden gondolatomat és ne azon törjem a fejem, hogy mit ronthattam el. Hogy miben hibázhattam, hogy én miért nem kaphatom meg és érdemlem meg az életben azt, amit mások, akár a körülöttem lévők viszont igen. Mert végtére is boldog voltam abban az állapotomban, amiben voltam - mindig. Ha többre is vágytam, ha ténylegesen azt nézzük, hogy mikor gondoltam volna teljesnek és egésznek az életemet, nem siettettem, nem mentem fejjel a falnak. Szerettem a munkám. Elfogadtam az öcsém betegségét, hiszen ő sem tört meg, a honvágy már nem szabdalta szét a mindennapjaim, mert a szüleimmel tudtam beszélni.. mert New York tényleg a lehetőségek és az álmok városa volt és ha még nem mondhattam azt, hogy teljes mértékben ismertem minden szegletét, itt is éppolyan otthonosan mozogtam, mint Anglia utcáin. Nem rettegtem, nem féltem a jövőtől, nem volt kilátástalan az életem, mert volt fedél a fejem alatt, volt egy olyan munkám, amit megfizettek, ahova nem úgy mentem be, hogy bárcsak otthon lehetnék.. és ha ezeket vesszük alapul, az életem olyan volt, ami nyugodtan és relatíve boldogsággal telt. Nem voltak grandiózus terveim, kilengéseim, törvénytisztelő voltam és még annál is több: a nap minden szakaszában képes voltam mindenért bocsánatot kérni és mások kedvére tenni, hogy önmagamat szorítsam háttérbe, amihez szoktam is évekkel ezelőtt.
Tisztában voltam a rossz tulajdonságaimmal, nem kellett senkinek sem tükröt tennie elém és ha lassabban is, de dolgoztam azon, hogy igyekezzek egészséges mederbe terelni életem negatív reakcióit. Ilyen volt az is, hogy mindent képes voltam a szívemre venni és azt sem tagadom, hogy sokaknál jóval érzékenyebb lélekkel rendelkeztem, de azt viszont mindig is elutasítottam, hogy gyenge lennék.. egyszerűen csak nem éreztem úgy, hogy mindenkinek bizonyítanom kellene azt, képes voltam talpon maradni a legviszontagságosabb helyzetben is, ha arról volt szó. Most, ezekben a Jude mellett töltött percekben olyan határokat súroltam, ahol eddig még nem jártam. Mert ha nem is mondtam ki, ha nem is gondoltam, hogy ténylegesen is ott tartanánk, a férfi szavai olyan arculcsapásként értek, hogy ott, abban a pillanatban jutottam el én is oda a gondolataimmal, hogy rosszul essen és úgy érezzem, mintha valaki kitépte volna a gyomromat, s keselyűk lepték el a szívemet, hogy cafatjaira marcangolják annak izomrostjait. A korábban kimondott szavaimmal nem ezt akartam érzékeltetni. Nem is jutottam el odáig, hogy ezt, ami köztünk volt, kapcsolatként definiáljam, mert találkozásokkal és együtt töltött pillanatokkal ezelőtt megegyeztünk abban, hogy minden az adott pillanat foglya marad.. megélve akkor és ott mindent, ami köztünk volt. Mégis igaza volt. Többre vágytam most, mint amire ő jelentkezhetett. Ha nem is akart volna Jude megbántani, mert már régóta nem úgy reagál rám, hogy éreztesse a fölényességét és az arcomba tolja azt, hogy mennyire elviselhetetlenül érzékeny lélekkel rendelkezem... attól még rosszul esett minden, amit a nappali súlyos csendjébe mondott.
- De... - szóltam volna közbe a kanapé szélén ülve, egészen megtörten amiatt, ahogy már ő is némi távolságot ékelt kettőnk közé, s mielőtt még folytathattam volna, megvédhettem volna magam, az ujjával a számon csendre intett. Nem mertem megmozdulni, nem mertem a kezéért nyúlni, hogy elhúzzam az ajkamról az ujját, s nem tudom, hogy mi hatalmasodott el rajtam jobban: a kétségbeesés, hogy valamit már megint elrontottam, vagy a szégyenérzet, hogy már megint valami olyanra vágyom, amire a másik fél nem. Mégsem volt időm arra, hogy az áruló kis könnycseppek meginduljanak, végigcsorogva a bőrömön is, mert Jude nem hagyta abba a mondandóját és oda kellett figyelnem arra, amit mondott. Jude sosem beszélt feleslegesen. Sosem beszélt olyanról, ami ne lett volna fontos. Aminek ne lett volna oka, ezért is vettem reszketegen levegőt, mélyre engedve azt a tüdőmben. Ezért is figyeltem őt aközben, hogy kijelentette, hétköznapi férfi szeretne lenni mellettem ma este. Automatikus, bár nem vidámságtól túlcsorduló apró mosolyra görbült az ajkam, s ahogy maga felé húzott, úgy mozdultam én is megtámasztva magam az ágyon a csókra. Nem siettettem, nem telt meg szenvedéllyel, mégis több volt, mint azok a sietős csókok, amik aztán végül korábban a szexig hajtottak minket.
Csak azután nyitottam ki a szemeim, ahogy elszakadva a homlokomra kaptam egy csókot lezáró puszit, és mielőtt a megfogtam volna a kezét, az állvonalán csúsztak végig simító mozdulattal finoman az ujjaim. Még mindig szerettem volna önző lenni, de nem volt értelme elrontanom a pillanatot azzal, hogy ellenkezek. Hogy megint beszélek, mert Jude jelleme nem sokszor engedte meg az olyan estéket, mint amit velem szeretett volna eltölteni. Most, a jelenben.
- Benne vagyok.. mehetünk - haraptam be lágyan az alsó ajkam, ahogy végül engedtem neki a hálót érintő terveivel, s mielőtt még felkapott volna, könnyed mozdulattal álltam fel. Aztán ott a kanapé mellett meg is torpantam egyből. - Vagyis.. nem - pislantottam fel a szemébe. Mielőtt elvettem volna a kedvét, gyorsan folytattam is. - Ne haragudj, de előbb elpakolok itt mindent és a helyére szeretném tenni a kanapét, mert ez így olyan.. mintha... - laknának itt. - ..néha kényszeresen szeretem a rendet és volt már, hogy azt mondták, hogy mintha mániás lennék, de nem, csak nincs a helyén - mutattam a kanapéra, az asztalra, ami meg volt pakolva mindennel, konstatálva, mire is gondoltam. Bocsánatkérően elmosolyodtam. - Van kedved segíteni benne? Összecsuknád a kanapét addig? És.. a párnákat is.. visszatennéd a földről, kérlek? - a válaszától függően elengedtem a kezét, hogy a nassolnivalókkal, a szeméttel a konyhába menjek rendet hagyva a nappaliban. Előszedtem két tiszta poharat, hogy éjjelre, ha szükségünk volna rá, akkor kéznél legyenek, mégis csak lepakoltam a helyére visszakerült asztalkára, ahogy minden visszakerült a helyére, egyedül a vizes palackot hagytam a poharak társaságában.
- Bemutathatom neked a ma este sztárját, Mr. Fogkefét a háló előtt? - csúsztattam a kezem Jude kezébe önkényesen, egy lépést a fürdő irányába hátrálva, hogy követhet. Ha nem volt ellenvetése, úgy a fürdőszobáig lépdeltem vele a nyomomban, odabent engedtem csak el a kezét, kinyitva tükör melletti szekrény ajtaját, megnézve, milyen lehetőségeink voltak. - Van rózsaszín... kék és sárga.. mmm... meg egy lila is. Hattie vásárolt most be, nála sokkal gyorsabban fogynak az ilyenek, tudod ő... elég szabadszellemű lány - nevettem el magam, ahogy lemartam a polcról a már említett keféket. - Választasz? - pislogtam fel a férfi szemeibe, ahogy az ujjaim közt elérhetővé vált az összes lehetőség. - A pink pont a te színed, Jude! - pimasszá váló mosolyt villantottam. Úgysem meri!

+16-os tartalom

Azt hiszem mindig az a legnehezebb, amikor meg akarod fogalmazni, hogy mire lenne szükséged és mire vágysz. A kettő lehetne különböző dolog is, mert nem kell feltétlenül találkoznia a két prioritásnak, de sokszor a háttérbe szorítjuk a saját magunk által kérlelt kívánságokat. Gyerekként azt tesszük, amihez éppen kedvünk van, vagy szimplán, ami örömet okoz. Felnőttként a külvilág, a környezetünk is befolyásolják azokat, hogy mit tegyünk. Nem mindig aludhatok sokáig, ha munkába kell mennem. Kötelezettségeknek kell eleget tennünk, az elvárások nem múlnak el csak tornyosodnak és hirtelen azt vesszük észre, hogy ezeknek a társadalmi nyomásoknak alávetve az igényeinket élünk és létezünk a hétköznapok sűrűjében. Beleestem én is ugyanebbe a hibába, mert hajszoltam a pénzt, tudtam, hogy ez azzal fog járni, hogy késő este megyek haza, nem lesz időm a barátokra, sőt az emberi kapcsolatok fenntartására. A cél lebegett a szemem előtt és ahhoz, hogy most úgy éljek, ahogyan…rengeteg áldozatot kellett hoznom. Feladtam a szabadidőmet a tanulásért, aztán feladtam a kapcsolatokat is, hogy azzá a Jude-á váljak, aki lenni akartam. A szüleim nem támogattak anyagilag, nekem mindent egyedül kellett felépítenem, és erre iszonyúan büszke voltam. A mai napig úgy érzek a vagyonommal kapcsolatban, hogy az összes izzadságcseppet megérte, ha belegondolok a temérdek tulajdonomba. A lovakat már a saját kedvtelésemre vettem meg, eljutottam egy független státuszba, ahol, ha akartam volna már régen letehettem volna a lantot, de soha nem volt elég. A pénz bűvkörében élni könnyű és materiális szeretet, de néha a magányos estéken rádöbbentem, hogy a boldogság éppen annyira hiányzik az életemből, mint eddig. Hajszoltam mások elismerését, az anyám soha nem látott szeretetét, de nem jött el a várva várt öröm. Mallorie volt az egyetlen próbálkozásom Rachel után arra, hogy megkíséreljek egy egészségesnek nem mondható állapot fenntartását, de csúfos kudarcot vallottam. Rachel annak idején megcsalt, Mallorie pedig a drogot választotta egy szebb jövőkép helyett. Mindig a pórul maradt lettem, de nem akartam sajnáltatni magamat. A veszteségek vittek előre és erősítették meg a páncélomat, hogy annyira szívtelen legyek, hogy már ne is ismerjem fel a lehetőségeket. Cora úgy robbant be az életembe, ahogyan arra egyikünk sem volt felkészülve. A lovarda egy semleges terepnek számított a valódi énem és a megteremtett között, és neki sikerült befészkelnie magát ebbe a lehetetlen határvonalba. A nő nem az ideálomat festette le. Nem vonzódtam azokhoz a lányokhoz, akik gyengének mutatkoztak, nem merték kinyitni a szájukat. Olyasmit kerestem, ahol egyenlő partneremként tekinthettem a másikra, de aztán később ez sem működött. Az elképzelés megbukott és pont egy olyan lett vonzó, aki a szöges ellentétem volt. Corát könnyű lett volna összetörni, mert tiszta szívből adott. Nem érdekelték a társadalmi különbségek, a jóságra törekedett mindenben, meg az egyenlőségre. Eleinte kinevettem őt, mert olyan jövőről álmodott, ami soha nem is létezett. A tökéletes demokrácia maximum a mesékben bukkant fel, de ő kivetítette ezt a valóságra. Nem mondom, hogy teljesen elrugaszkodott volna a talajtól, de a mindenkiben a jót látja effekt szörnyen mázosan hangzott. A sötét oldalam nem befogadóképes a hasonló cukiságokra, vagyis nem volt ez idáig. Mallorie halála megrendített, megint azt kellett átélnem, mint az anyám halálakor. Az igazság nem létezik, nincs meg az egyensúly…miért maradt meg a közös fiunk? Mit kezdjek egy gyerekkel, ha magam sem tudom, hogy készen álltam volna-e a felnevelésére? A fiamnak az lenne a legjobb, ha gondoskodó szülőkhöz kerülne, de lemondani valamiről nem is annyira egyszerű. Vágytam volna az apaságra? Vártam az elmúlt hónapokban, hogy találkozzam vele, de most csak azt éreztem, hogy a távolság az egyetlen gyógyír. A kórházba bemenni fájdalmas lett volna, nem mertem a szemébe nézni, a sírását hallgatni azon a helyen, ahol elveszítettem az édesanyját. Lorie remek ajándékkal lepett meg (sokan ezt mondták volna), de én átoknak éltem meg a jelen helyzetemben. Menekülni szerettem volna a terhek és kötelezettségek elől, és erre pont megfelelő alkalom volt a Corával töltött idő. Az egyetlen személy volt, aki egy időre képes volt elfeledtetni velem, hogy merre tart az életem. Önzően kihasználtam, hogy feljöjjek a lakására és együtt töltsünk egy kis időt. A kimaradt evéssel együtt aztán eljön a közös filmnézés ideje is. Cora hozza a szokásos formáját és néha a saját nyelvében is elakad, de nekem tetszik, hogy ilyen manírt és tiszta lélekkel vonul fel előttem. Nem játssza meg magát, nincs a sok játszma, hogy kifejezze felém az érzéseit. Belőle árad a vágyakozás, sosem rejti véka alá, hogyha zavarba hozom. Minek is játszaná el, ha minden az arcára van írva? A kanapén ülve is ezen a határmezsgyén lavírozunk, amikor a sorozat másodlagossá válik, és a kezdeményezés visszajut a feladóhoz. Magam alá rántom, a kezem tüzesen érinti meg a kényes pontokon, a combja közötti résbe mártanám az ujjaimat, de annyira nem tudom, hogy mitévő legyek. Közelről nézek a szemébe, és ha erre akar elindulni, akkor nem fogom elrontani a dolgot, de végső soron megint nem az lenne a cél, hogy nekem milyen szükségleteimet elégítsük ki. Az államon lévő szőrzetbe mártja bele az ujjait és engem fürkész közben. Ennyire vékonyka határon is régen voltunk, de nem tartanám vissza. A mondandója közepén aztán félbemarad a kis évődés, mert egészen más irányba viszi el a folytatást. Felül, én meg engedem is neki, hogy távolodjon, mert annyira szürreális és hétköznapi kívánságlistája van, melytől mégis összeszorul a szívem. A két hete nem találkoztunk felszólalása alatt csak halkan nyögök fel és hunyom le a szemhéjaimat. A felsorolás nem noszensz egy egészségesen működő kapcsolatban, de mi nem voltunk ezen a szinten. Imába foglaltam volna a szavakat, de csak a mélyre hatoló oxigénfelvétel hagyja, hogy a szervezetem cselekedjen. Eltávolodom tőle, mert most ez kell nekem is, de aztán visszafordítja az arcomat maga felé, és úgy teszi fel a százmilliós kérdést.
- Cora… - szelíd mosoly költözik az ajkaimra, mert nem akarom megbántani őt. - … ezek mind annyira jól hangzanak, de olyan ígéretet nem tehetek neked, ahol nem fogsz sérülni. Olyan kapcsolatra vágysz, amit nem tudok megadni, de… - mielőtt még azt hinné, hogy ott fogom hagyni a szájára csúsztatom a mutatóujjamat. – Hallgass végig. Ma este adhatok valamit, ami csekélyke, de én vagyok, és még senki nem tapasztalta belőlem. Az a hétköznapi férfi leszek, aki nem fekszik le veled, ellenben itt marad reggelig, és igen előveheted a plusz fogkefét is. A jövő nincs kőbe vésve, de félek reményt adni, amikor én sem látom a fényt az alagút végén. A jelent adhatom neked. – a füle mögé igazítom az ujjamat és az arcélét megfogva irányítom oda magamhoz, hogy megcsókoljam, de ezúttal sokkal mélyebben, mint eddig. Nem fogok továbbmenni, de éreztetem vele, hogy itt vagyok. Lassan szakadok el tőle és egy homlokát érintő puszival zárom ezt le, aztán a kikapcsolt tv-re nézek.
- Mi lenne, ha megnéznénk a hálót? – nyújtom neki a kezemet, hogy felsegítsem onnan és most már aludni menjünk.

+16

Nem akartam olyasmire rákényszeríteni Jude-ot, amit ne akart volna, ezért sem ragaszkodtam ahhoz, hogy valamiféle romantikus sorozatba vagy filmbe kezdjünk bele, mert nem feltétlenül vágytam mindig erre a műfajra. Sokkal többször néztem thrillert és horrort, mint azt illett volna beismernem, mert szerettem is borzongani és gyűlöltem is egyszerre azt az érzést. Igaz, nem voltam paranoiás, nem néztem sűrűn a hátam mögé, de egy-egy jobban sikerült horrorfilm után bizony nem egyszer maradtam fent sokkal tovább, mint az egészséges lett volna, vagy mentem ki még nasiért a konyhába, hogy valamivel képes legyek lenyugatni magam.. esetleg egy lámpát is égve hagytam a sarokban úgy, hogy annak fénye ne vakítson el, mint a karácsonyi kültéri világítás a madárkákat. Ha egyedül voltam, akkor kevesebb esélye volt, hogy magamra ijesszek, ellenben ha valakivel osztottam meg az ágyat vagy kanapét, akkor hajlamos voltam arra is összerezzenni, ha megmozdultak mellettem, vagy ha túl sötét volt és élesebben vették mellettem a levegőt. És bizony.. én is az a nő voltam, akit ha átöleltek a filmezés közben, képes volt elaludni.. azok után is, hogy perceket töltöttünk a tökéletes kiválasztásával, ami mindkettőnknek jó volt. Szerettem azt az érzést, mert megnyugtatott a mellettem fekvő férfi szívdobbanása, a belőle áradó melegség és nem akartam ellenkezni azzal az érzéssel, amit kiváltott belőlem - lassú cirógatással érve a mellettem fekvő oldalát és mellkasát anélkül, hogy incselkedtem volna vele. Számomra a bensőséges hangulatot jelentette és az intimitást, amit egy harmonikus kapcsolatban mindig is kerestem.
A szokásomhoz híven, ha Jude is körülöttem lebzselt, képtelen voltam megmaradni nyugodtan és általában a zavarodottság jellemzett, mintha nem egy harmincon túli nő lennék. Nem csak hogy rájátszott a visszahúzódóbb jellememre, ráadásul még jól is szórakozott azon, hogy általában mellette kétbalkezessé is váltam. Minden fordulóval a belső monológom csak azt ismételte, hogy ne ess el.. ne ejtsd el... ne menj neki.. csak ne öntsd ki... és büszkén kijelenthetem, hogy sikeresen megúsztam minden bakit a mai este. Talán azért is, mert ma korábban már kimaxoltam a bénaságomat a lovardában. Most viszont képtelen voltam visszafogni azt a pillanatnyi vágyamat, amivel a férfi ajkát vettem birtokba rövid időre, mert nem azért tettem, hogy keresztülhúzzam a számításainkat, egyszerűen csak abban a pillanatban arra volt szükségem tőle. Ahogy felkerültem mellé a kanapéra, nem tudtam elodázni a magyarázkodásom és olyan szinten belezavartam saját magam a mesélésbe, hogy csak egy oldalpillantásba került az, hogy lássam és tudatosuljon bennem, Jude már megint le fog csapni a kis nyomiságomra.. A pimasz mosolya pedig csak még egy lapáttal rátett erre az egészre, kínlódva nevettem el magam és haraptam be a számat. Nem és nem fogok válaszolni a kis szurkálódására, mert tudom, magam estem bele a csapdámba..
- Naaaaa! Nem ér.. Tudod, hogy nem úgy értettem, Jude! - pisszegtem le nevetve, hogy ne cikizzen, ne szívja a vérem. Megköszörültem a torkom inkább, megigazgattam a hajamat is, hogy elvonjam a figyelmem arról, hogy bizony választ kellene adnom a kérdésére, de a nyilvánvaló kijelentésére azt hittem, hogy rögtön elsüllyedek. A pírral nyakon öntöttem magam szinte, ahogy kitágult pupillákkal, döbbenten pislogtam rá - mint egy megbabonázott cica. - Előfordulhat, hogy téved a szőke, magas, kék szemű férfi ebben, igen - hebegtem kiszáradó ajkakkal. Gyorsan végighúztam rajtuk a nyelvem benedvesítve azokat, s mielőtt még megrökönyödött volna, folytattam is hirtelen. - A zsánerem ezeken túl szeresse a lovakat és legyen ügyvéd.. ritka, mint a fehér holló ez a.. kategória - idézőjelet rajzoltam a levegőbe a kategória szavamnál, és ha értette a célzást, mert végig őt figyeltem, akkor halkan elnevetve magam fordultam inkább a tévé felé, mert elvileg azért gyűltünk ma itt össze, hogy gyerekeket nézzünk, akik halálra rémülnek.
Esküszöm, hogy próbáltam a sorozatra is koncentrálni, ami egészen addig sikerült, ameddig Jude úgy nem döntött, hogy megérint.Ahogy megéreztem a combomon az ujjait, a figyelmem lassan átterelődött oda, a pillantásom is lassan követte azt, elnehezülő lélegzettel reagálva le az eleinte még ártatlannak tűnő mozdulatokat, amit nem bírtam sokáig nyugodtan elviselni. Az ajkaim közül kiszakadó mélyebb sóhajom, a szívverésem sürgető dobbanásai elárultak, ahogy a férfi kezét érő ujjaim érintése is. Ugyanúgy, mint a lovardában sem voltam képes lesöpörni magamról az érintését, leginkább csak belekapaszkodtam. Elcsigázottan mozdultam meg.. és beszéltem, csak hogy még véletlenül se csaljon ki belőlem olyan hangokat, amiket.. bármikor képes lett volna. A karját érő simításom, aztán a chips is mind-mind olyan megmozdulás volt a részemről, amivel egy kicsit képes voltam elterelni a gondolataimat arról, hogy a combjaim találkozásánál érintett, épp jókor jött az ijedségem.. a kezét biztonságos távolságba húztam magamon az érzékeny területtől. Eszembe sem jutott, hogy onnan akár betörhetett volna a rövidnadrágom alá.. A tenyere szinte az egész alhasamat befedte, s amikor mindketten valamennyire lenyugodtunk, úgy én is újra a sorozatra tudtam koncentrálni, miközben már nem ropogtattam a tortillát.. csak nyugodtan tartottam egyik kezemet Jude engem érintő alkarján azért, hogy hozzáérjek és nem azért, hogy még jobban felcsigázzam. Ezért is lepett meg azzal, ahogy megmozdult. Engedtem, hogy eltávolodjon, újra őt figyelve, hogy mit tervezett azzal, hogy félig el is fordult tőlem, minden rezdülését lestem.
- Jude, nem gondolt...  - kezdtem volna bele abba, hogy a belső pánikom azt mondassa velem, hogy nem akarom, hogy magamra hagyjon és kilépjen a lakásból.. ehelyett felém fordult olyan szavakkal, amire nem voltam felkészülve. Annyira meglepett, hogy az ajkamat érintő puszit se voltam képes viszonozni, egyszerűen csak pislogtam fel rá.. miközben a gondolataim megállás nélkül jártak. Esélyem se volt tiltakozni arra, hogy közelebb rántott magához, mintha csak egy tollpihe volnék. A szívverésem a közelségétől megint meglódult, ajkam pedig elnyílt. Élesen szívtam a tüdőmbe némi levegőt, valamerre oldalirányba kaparva a kezemmel, csak hogy elérjem a távirányítót, és ha azt sikerült megszereznem, akkor kikapcsoltam vakon a tévét, mert a pillantásomat lefoglalta az, hogy a nagyon magas, szőke, kékszemű férfit bámuljam.
Rosszul tudta! Eddig nem ez volt a zsánerem, erről csakis Jude Cowen tehetett. A fene vigye el! Felemeltem a kezem, hogy a bőrömet szinte végigkaristolja Jude állát fedő szakáll, követve az állvonalat simítottam végig a puha szőrzeten.
- Mindent szeretnék veled - csúszott ki a számon az igazság csendes lágysággal. - Két hete nem láttalak és úgy váltunk el, hogy azt hittem, soha nem találkozunk - elkínzottan sóhajtottam fel, és mielőtt megfulladtam volna a saját vágyaimban, óvatosan feljebb tornáztam magam, hogy felülhessek mellette, holott minden érzékem hevesen tiltakozott a döntésem ellen. Megnyaltam az ajkam, és ha a férfi nem nézett el, akkor a szemeibe nézve folytattam, s ha nem felém lesett, akkor a profilját figyeltem, megszakadó szívvel. - Szeretnélek érinteni, szeretnék nem gondolkodni és a pillanatnak engedve hagyni, hogy azt tegyem, amit én akarok, szeretnék önző lenni, de... nem akarlak kihasználni. Sokkal többet érdemelsz ennél - nem kerültem tőle a feljebb ülésemmel távolabb, csak már nem vízszintesben pislogtam felfelé rá. Most, hogy a lábamat kissé feljebb húztam, ezzel a combom Jude combjához ért, és talán rá is engedtem annak súlyát. Nem voltam nehéz, és egyébként is.. mindketten tudtuk, hogy fizikailag sokkal erősebb volt nálam. Oda pakolhatott, ahova csak akart. Szinte elvesztem mellette. - Szeretnék veled filmezni.. hallgatni, ahogy rágcsálod a chipset a legnagyobb csendben, ha épp két jelenet közti vágás van és szeretnék neked egy új fogkefét kibontani később az este, mielőtt aludnánk - félénkebb mosolyra húzódott ajkam, ahogy talán a legfurább vágyamat kimondtam vele kapcsolatban. Valószínűleg az ég világon senkinek nem jutna eszébe a szex lehetőségét lecserélni fogmosásra. - De nem akarom azt sem letagadni, hogy képes vagy az őrületbe kergetni egy érintéseddel, a fenébe is - ha menet közben nem engem nézett, vagy ne adj isten eltávolodott annyira, hogy még elértem, akkor finoman magam felé fordítottam az arcát, türelmes pillantással. Tudtam volna igazodni.. bármire is vágyott volna. - Te mire vágysz most, Jude?

+16-os tartalom

Tinédzserkoromban szerettem a horrorfilmeket és ha volt hozzá társaságom, akkor egyértelműen erre utaztunk a fiúkkal. Sawyer nem volt sokkal fiatalabb nálam, ezért vele szinte minden hétvégén elfogyasztottunk egy klasszikust. A házibulikban persze más értelme volt ennek a műfajnak, mert habár nem ismertem volna be, de én is féltem, de a fiúk nem mutathatták ki, hogy a gatyájukba csinálnának. A lányok félelme pedig egyenlő volt a zöld lámpával a takaró alatti matatásban. Az öleléssel kezdődő fortélyokat kívülről fújtam, de idősebb koromban már ennél tovább merészkedtem. Imádtam borzongani, mert ekkor kiszakadtam a valóságból és egy egészen más élmény részese lettem. Az egyetemi évek alatt még előfordult, hogy néha megnéztem egy filmet, de idővel kikoptak a hétköznapokból az olyan tevékenységek, mint a henyerészés és az otthoni mozizás. Az alkalmat sem tudnám megmondani, hogy mikor voltam utoljára olyan szórakoztatóegységben, ahol a popcorn illatát éreztem az orromban és a félhomályban egy nő vállát karoltam át, hogy közelebb érezzem magamhoz, néha még a filmre is fókuszálva. Bevallom, de hiányoztak ezek a semmitmondó események, ahol nem a pénz forgott kockán, csakis a szórakozás volt a cél. Az előbbi ölelkezős momentumok már a múlté, vagyis szeretném annak betudni, mert beszélgetni nem fogok róla, semmissé nem tehetem. Cora a szemtanúja volt annak, hogy összeomlok és egy másik nő miatt sírok. A második alkalommal kellett elviselnie, hogy másról beszélek a jelenlétében és még bocsánatot sem kérek érte tőle. Lehet, hogy bunkó voltam, de nem éreztem helyénvalónak, hogy magyarázkodásba kezdjek a Mallorie-val kapcsolatos viszonyomról. Egyértelműen többet jelentett, mint egy alkalmi partner, a gyerekem anyja lett és velem lakott öt éven keresztül. Nem címkéztem a kapcsolatunkat, de akkor a kórházban szembesültem vele igazán, hogy nem félvállról vettem, sőt a bőröm alá kúszott be. A kisfiam anyja marad örökre, és ha még elhomályosulnak idővel az emlékei, akkor sem fogok úgy tenni, mintha nem lett volna közöm hozzá. Lezárni sajnos egy darabig nem fogom tudni, de igyekszem jóvá tenni az ellene elkövetett hibáimat, kezdve azzal, hogy hazaviszem a testét Kolumbiába. Nagy kockázatot vállalok, de megérdemli, hogy otthoni földbe helyezzék végső nyugalomra. A pillantásom a kanapén időzik, mialatt Cora képtelen eldönteni, hogy megigazítsa-e a terepet, vagy inkább ott ácsorogjon még egy darabig. A kihúzott ülőalkalmatosság most szinte teljes mértékben kitölti a nappali nagy részét, de nekem tetszik a központi szerepe. Felmászni még nem sikerül rá, mert amikor a nő elindul a konyhába félúton elakad és valahogyan a számon köt ki. A kezdeményezése meglep, mert nem éppen olyan jellem, aki nyilvánosan mutatja ki a szimpátiáját, de néha jönnek ezek a random pillanatok és akkor szabadjára engedi a valódi énjét. A dereka köré fonnám a karomat, de amennyire gyorsan indult a folyamat olyan gyorsan is ér véget. Megrázom a fejemet a kis incidensre és felmászom a rögtönzött ágyunkra. A párnát a hátam mögé igazítom és bevárom, hogy csatlakozzon hozzám, addig nincs értelme elindítani semmit. A zavartsága óriási méreteket tud ölteni, de én ennél sokkal lazábban kezelem az előbbi jelenetet, habár érzem a bőröm alatti rosszaságot. A chipses tálat az ölembe húzom és áthajolva felette a távirányítóért nyúlok. Valakinek kell keresnie valami nézhetőt, és ha már azzal van elfoglalva, hogy engem bámuljon, akkor cselekszem. A kezét megragadva ösztönösen húzom magamhoz és kapcsolom be a Netflixet. A csilingelő hang után felugrik a kezdőképernyő és a rengeteg lehetőség arra, hogy melyik műfajt válasszuk ki.
- Milyen jóképű srácok jönnek be neked? – most a kékjeim rávetülnek és képtelen vagyok levakarni a mosolyt az arcomról. Bekapok egy chipset mellé és elindítom ugyan a sorozatot, de még rá figyelek ezekben a másodpercekben is.
- Tinédzserekre buksz? – folytatom tovább a cukkolását, de már így is látom rajta, hogy mennyire elveszítette a fonalat a gondolatmenete közepette.
- Azt hittem, hogy a szőke, magas, kék szemű férfiak a zsánereid, de lehet akkor tévedtem. – vonom meg a vállamat és a képernyőre sandítok, de tisztára élvezem, hogy most így élcelődünk. Pár napja még a padlón feküdtem és a világomról se tudtam, most meg olyan tevékenységgel ütöm el az időmet, ami kedvemre való.
- De ha egyszer ijesztő a zene. – emelem égnek a szemeimet, de most én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a kezdeti jelenetben. A gyerekek visszarepítenek az időben, és némileg nosztalgikus hangulatba kerülök, de élem a jelen adta előnyöket is, miszerint Cora nagyon is készen állna más elfoglaltságra, ha úgy alakulna az este. A kezem eltéved valahol a combja és a nadrágja találkozópontjában. Lustán masszírozom körbe az anyagon keresztül, néha az ujjaimmal játszadozva, de aztán ő az, aki a kezemért nyúl és hangosan felsóhajt.
- Nem csináltam semmit. – játszom az ártatlant és kicsit lejjebb is csúszom a kanapén, hogy a kezem a tökéletes szögben érje a kis háromszög tapintását. A könyököm ’cirógatása’ nem segíti elő, hogy professzionális néző maradjak, aztán meg jön a szokásos ártatlan evős jelenet. Nem közvetlenül fordítom oda a fejemet, de a perifériámról látom, hogy mit csinál és nehezebben is nyelek ezen időtartam alatt. A veszélyes játékokat mindketten a tökélyre fejlesztettük és most már nem látok benne semmilyen ártatlan szépséget, inkább a dög kezd feléledni benne és ez roppantul tetszik az összes testrészemnek. Az ijedtség szekundumában, ami elkerülhetetlen volt, csak éppen egyikünk sem készült fel rá…én is megrezzenek, de nem annyira feltűnően. A főcímdal alatt a kezemet a köldökéig irányítja fel azon határt súrolva, ahol már csak rajtam múlna, hogy benyúljak-e és az este forgatókönyvét más irányba vigyem el. Okosan kell eljárnom, mert valahol én akartam egy szexmentes napot, de Cora közelében ezt nem is annyira egyszerű kivitelezni. Jobb ötlet híján mozdulatlan maradok a kezemmel és csak az ujjaimat nyújtom ki, hogy teljesen átfedjék a hasa alsó szakaszát. A másikkal éppen elveszek egy chipset és bekapom jó ráérősen elrágva. A sorozat izgalmas lenne, de vajon nekem megéri abba fektetni, hogy azt nézzem? Az érintésére kezd éledezni másom is, szóval lassan búcsút mondhatok az ép eszemnek. A férfiak gyengesége premierben ma este csakis Cora Fraser lakásán. Komolyra fordítva a szót végül elhúzom onnan a karomat és veszek egy mély lélegzetet az egyik lábamat felhúzva és a hasamról eltéve a tálat a hozzám közelebb eső asztalra. Kifordulok a fürdő irányába is, de aztán a kezemmel megtámaszkodva egy kicsit feljebb ülök és a szemébe mélyedve a törzsemmel odafordulok át. A tenyeremmel elkapom az arcélét és közelebb vonom magamhoz, de csak annyira, hogy még pár milliméter legyen az ajkaink között.
- Nem most kezdtem én se ezt a játékot Cora. – puszit lehelek a felső ajkára és a tenyeremmel a nyakára vándorolva csak haloványan próbálgatom a szárnyaimat, mert még nem kapom le. Könnyedén vonnám bele a csókba, de aztán az egyik kezemmel a derekába marok bele és egy határozott mozdulattal berántom magam alá. A feje mellett támaszkodom meg és úgy nézek farkasszemet vele.
- Filmezni akarsz vagy mást csinálni? – égetően mérem végig, de nem a válasza nélkül nem fogok cselekedni.

A saját csapdámba sétáltam bele a szavaimmal és tudhattam volna, hogy Jude vissza fog kérdezni.. amivel elérte azt, hogy a pillantásomat elkapjam róla egy rövid időre. Megszokhattam volna, hogy csak engem lehet zavarba hozni, a férfi teljesen természetesen kezel minden a pőreséggel kapcsolatos témát. Inkább tereltem az étkezések felé, mert azt illetően tán nem fogok zavarba jönni, nem tud rajtam fogást találni és egyébként is mindketten jobban jártunk volna, ha a testiséget mára magunk mögött hagyjuk. Az, hogy édesapám ruhájában érkezett vissza a felajánlásomat követően, némileg segített, de a testén nem a ruhákat figyeltem. Sokkal inkább lekötött a mozgása, az illata, az a magabiztosság, amit a fürdő után újra magára öltött. Nem bántam azt, hogy a gyengéd és gyenge pillanatainak részesévé váltam, mert ezzel vált ő teljesen egésszé. Így nem csak azt a felszínt láttam, amit láttatni kívánt az üzlettársai előtt. Nem csak azt a kemény külsőt kaptam, aki csak a profitot látja a lovakban, aki képes a legapróbb hibát is megneszelni és azt felhasználva képletesen is, de mások vérét megízlelni.. nem lettem volna az, aki vele ujjat húz, mert ha voltak is korábban nézeteltérések köztünk és akadt is egy pillanat, amikor megfélemlített, már nem ugyanazt látom. Már nem ugyanúgy látom. Sokkal több lett, sokkal kerekebb a vészterhes pillanataival, a gyászával, a kilátástalan momentumaival.. azzal, hogy gyengének és esendőnek is képes mutatnia magát előttem.
Mert tudtam, hogy ezek a pillanatok vele kivételes alkalmak. Tudtam, hogy ezt az oldalát nem mindenki láthatta. Ez pedig megfizethetetlenné teszi a mai estét kettőnk közt. Ha sokat beszélek, csak hogy leplezzem a zavarom, olykor előfordul, hogy képes vagyok megismételni mindent, mert jobb többször megosztani a gondolataim, mint egyszer sem, nem igaz? Mégsem voltam arra felkészülve, hogy az édesség kérdéskörénél gratisban megkaptam Jude kezét is.. ami egyébként olyan mindennapi cselekvés volt, amit szerettem, ha kapcsolatban voltam. De ma.. a mai nap úgy tűnt, hogy sok mindenből az első alkalmat hozta el - ilyen volt a valódi ölelés, az, hogy a kezemért nyúlt.
- Szerintem tökéletes kezdetnek a Stranger Things - pillantottam el felé, mert valljuk be, talán nosztalgiázni is fogunk, hiszen abból az időben játszódik a történet, amikor gyerekek voltunk: Jude pár évvel idősebb volt nálam, neki talán több emléke is lesz, esetleg volt neki ugyanolyan ruhája, ugyanazokért rajongott, mint a főszerpelő a gyerekek. Mégis előtérbe került újra az, hogy mit enne meg, mit hozzak el ide, ezért újra felsoroltam mindent, amire emlékeztem, de ha arra vágyott volna, szívesen rendeltem vagy főztem volna, mert a fagyasztó nem csak jégkrémet rejtett, amit ha rágondolok.. szívesen elnyalogattam volna most - még ha nem is fért már belém több étel.. Jude a kérdésemet követően szabad utat hagyva nekem állt fel, én pedig hipp-hopp elrendeztem a kanapét, csak hogy még kényelmesebbé varázsoljam a nappalit felkészülve a filmezésre. Elpakolhattam volna a kártyát. Újfent elsoroltam neki mindent, ami csak eszemben volt, hogy aztán a nagy forgolódásom közben nem csak őt, hanem magamat is meglepjem egy csókkal... nem elhúzva a pillanatot, hanem csak kellemesen engedve a közelségének és a pillanatnyi vágyamnak, s miközben közelebb kerültem hozzá, úgy futottak a felkarjaira a tenyereim és álltak meg azok a vállait érintve. Elhúzódtam tőle és már ott sem voltam, mert ha maradok.. akkor a kezét megfogva inkább a háló irányába tereltem volna. Jobb volt, ha lekötöm minden maradék józanságomat és lefoglaltam a testemet is azzal a pár méter megtételével, amit a konyha és nappali közt tettem meg: oda és vissza, kétszer is.
Mosolyogva engedtem át neki a tányért, felkúszva a kanapéra aztán, bűnbánó pillantást vetve rá.
- Bocsánat, hogy ennyiszer kell megismételned mindent, csak.. csak... - haraptam be az alsó ajkam. - Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgaink, hogy képes vagy.. - akadtam el, zavartan pillantva el a tévé irányába, hogy végül mégis csak Jude-ot figyeljem, ahogy a nappalim kellős közepén, elkényelmesedve majszolt. Ha el is indította a sorozatot és ő a tévé irányába is lesett, nekem jobb dolgom is volt: azt nézni, ahogy ropogtat és ahogy otthon érzi magát a lakásban. Halkan, hosszan sóhajtottam fel és ha engem kérdezett volna, nekem ez a látvány is tökéletesen ideális lett volna az este további részében, de Jude nem így gondolta. A szavaira azonnal fordultam, mint akit rajtakaptak valami csínyen, tépelődve kényszerítettem magam, hogy irányban maradjak, az ujjaimat is elvonva róla. Megigazgattam a mögém pakolt párnát ismét. Megmocorogtam, hogy még kényelmesebb pozícióban nézzek arrafelé - még csak véletlenül sem elnézve a mellettem fekvő felé. A tortilla ropogtatás mégis jó érzéseket váltott ki belőlem, mégis.. valahogy megnyugodtam. Jó volt végre nem egyedül feküdnöm itt. Jó érzés volt, hogy valaki itt volt velem. Jude kérdéseire mégiscsak felé pillantottam, de most legalább a testemmel nem fordultam már felé.
- Csak részleteket láttam belőle, de a munkatársaim spoilereztek már pár dolgot, úgyhogy tudok pár részletet, de fogalmam sincs, mégis melyikük az. Lesz benne egy olyan gyerek, akinek menő haja van, egy jóképű tizenéves srác is... - itt Jude pillantását éreztem magamon, egyetlen másodpercre csak. - Tizenévest alakít, nem úgy értem, hogy.. illetve mások szerint az. Én nem tudom ezt... mármint megítélni vagy ilyesmi.. nézzük inkább - mielőtt elpirulok, ha engem néz. Mielőtt még mélyebbre ásom a képzeletbeli zavarban-vagyok-gödröt, ezért is meredtem újra a tévére, teljesen belemerülve az első jelenetbe, ahol a fiúk a Dungeons & Dragons játékot élvezték, velük mosolyogtam és a jelenet komikusságán pedig csak szélesedett a mosolyom.
- Ne ijessz be előre - pisszegtem le Jude megjegyzését a zenével kapcsolatban, mert no, nem akartam felkészülni arra, hogy megijedjek, ami minden bizonnyal elő is fordul majd. Megrezzentem akkor, amikor a csupasz bőrömet érte a tenyere. Megint elvonta a figyelmem a tévéről, de csak alig, mert aztán arra igyekeztem koncentrálni egészen a simító mozdulatig. Lélegezni sem mertem.. vagy inkább egy hosszú sóhajt hallattam? Én magam sem tudom, hogy melyik volt, az bizonyos, hogy hatással volt rám. Őrületes volt az a vontatott érintés a combomon az apró rövidnadrágom varratáig, és az a korábban beígért félelmetesnek ható zene most érkezett el.. Jude merész érintésével egyetemben. Megmoccantam, megugrottam, megrezzentem.. valahol ezek keveréke volt, elkínzott sóhajjal reagáltam le az érintést, de nem bírtam tovább, Jude kezéért nyúltam. Megint, ahogy a lovardában is csak a csuklójáért nyúlva. A szívverésem egy pillanat alatt váltott őrült tempóra, elveszetten pillantottam el a férfi szemeibe.
- Ha ezt folytatod, akkor két percen belül már nem a sorozatot fogjuk nézni... - ismételtem meg némileg módosítva a korábbi szavait elgyötörten, mint aki már elvesztette a csatát a másikkal szemben. A Netflix and chill kezdett értelmet nyerni az én olvasatomban is.. mert habár hallottam már ezt a kifejezést, eddig nem volt kivel megtapasztalni mindezt. Azt hiszem, hogy mindezt kivételesen sikerült pirongás nélkül jeleznem felé, a felé eső kezemmel finoman érve a bőréhez.. hogy lassan simítsak a könyöke felé a körmeimmel a karján, jelezve, hogy az ő érintésére képes vagyok reagálni... hogy elképesztő mértékben képes megborítani és összezavarni, egy pillanatnyi vágy elég a részéről, hogy reagáljak rá. Magára hagytam a karját, és egy kissé megmozdultam, hogy a magához vett tálhoz érjek, könnyedén belenyúlva abba, egyetlen tortilla chipset kivéve.. nyaltam le róla a fűszerezést. Pont azzal a reakcióval, mint amivel délelőtt tüntettem el az ujjamról a tejszínhabot. És ha Jude nem szemellenzővel figyelte a tévét, akkor láthatta, miben mesterkedem. Veszélyes játékot űztünk.. azt hiszem.
- Minden ilyesmit ki kell élvezni.. nem szabad csak úgy.. - Will Byers ekkor szaladt ki a sufniba és azok a hangok tényleg a frászt hozták rám, a hideg is kirázott hirtelen, a tévé felé is kaptam a pillantásom, de elindult a főcímzenéje. Felsóhajtottam halkan, elkapva a férfi kezét az ölemnél, hogy egy picit feljebb húzzam magamon - nem sokkal, és nem biztos, hogy segítettem azzal, hogy a köldököm alá, a rövidnadrágom korca alatti részre engedtem őt.. túlságosan közel volt mindenhez.. hogy felperzseljen az érintésével.

A fürdés alatt igyekszem kizárni a fejemből a vágyból fakadó gondolatokat, mert ma este nem léphetem át a határokat. Az előbb is már ingoványos területre tévedtünk az ölelkezéssel és még én magam sem tudtam, hogy jól cselekedtem-e a maradással vagy sem. Más esetben, ha más nőről lett volna szó, akkor simán leléptem volna. Nem szerettem kötődni és Mallorie elvesztése tett róla, hogy egy időre ezt a helyet ne hagyjam betölteni. Cora köztes állapot volt a meg nem kapható és a megszerezhető státusz között. Józan döntés lett volna a részemről, ha nem bonyolódom bele a testiségbe vele kapcsolatban. Hivatalosan még nem volt az alkalmazottam, de rábíztam Pandora jövőjét, és ha a saját elveimet követtem volna, akkor ez már magában kizáró ok lenne a folytatásra. A kettesben töltött időről nem meséltem senkinek, de az öcsém találkozott vele, ami önmagában is hiba volt, de nem hagyhattam ki a történetből. A nő valahogyan mindig ott volt a magánéletem mezsgyéjén és ha ki akartam volna zárni, akkor is beletáncolt a közepébe a dolgoknak. Az első utazásunk alatt is voltak problémák, de azóta csak halmozottan tevékenykedtünk és a legrosszabb pillanatom részeseként végképp elvesztettem a fonalat, hogy mit kellett volna vele kezdenem. Lezárni örökre a minket összekötő munkakapcsolatot és valóban átvinni a lovaimat egy másik lovardába? Az eszem pár órával ezelőtt ezt súgta, de a sors meg másképpen döntött helyettünk is. Storm felbukkanása összezavarta az eseményeket, aztán meg a kis légyottnak induló mosdós jelenet totál átírta a forgatókönyvet. Pár nappal ezelőtt még részegen feküdtem a lakásom padlóján és nem láttam tovább az orrom hegyénél. Mallorie illata lengte körbe a teret és az időt is, magába szippantott a gyász. Két hét sem oldja fel a bűntudatot, a csalódottságot és valami mélyebb kötődést az irányába, de segít gyógyulni. Messze voltam a valódi búcsútól, még előttem állt egy olyan utazás, amire nem akartam elmenni. Időhúzás lett volna a Cora társaságában töltött idő? Őszintének kellett volna lennem saját magamhoz is, de most nem óhajtottam horderejű döntéseket hozni, csak élvezni a pillanatot és abban létezni. A jelenben pedig a terapeuta fürdőjében ácsorgok és a hideg folyamot zúdítom a testemre. Az agyam szövevényes kalandja elragadott a valóságból, de másodperceken belül elzárom a csapot és felzárkózom az este folytatásához. Maradok és ezzel megint egy újabb kaput nyitok meg az ismeretlen univerzumában.
Nevetségesen festek-e a kölcsönkapott ruhákban? Bizonyosan, mert feszül rajtam a felső, de mégis jó érzés, hogy nem kellett visszavennem az izzadt inget. Mindenesetre fura, hogy éppen egy nő lakásán vagyok, és nem a szex miatt elsődlegesen. Cora bárhogyan kívánatos lenne, de azt is tudom, hogy sokkal veszélyesebb az, ha belelátok a lelkébe. Ez a mindenkin segíteni akar effekt csak megbonyolította az én életemet is, nemhogy az övét. Milyen definíciót használnék a kettőnk között végbemenő viszonyra? A talány megfelelő lenne, de inkább csak a mosolyára fókuszálok és nem a szájára.
- Ezt-azt? – a kétes megjegyzésre csak felvonom a szemöldökömet, de utána nem sokat agyalok, mert le akarok ülni és nekem a kanapé tökéletesen megfelel, hogy filmet nézzünk rajta. Éhes voltam…vagyis több fronton vágytam némi harapnivalóra, de most a kaja mellett tettem le a voksomat és hangot is adok eme kérésnek. Cora megint hű magához, és ha egy lehetőség nem lenne, akkor is minimum hat verziót sorolna fel. Kapkodom a fejemet az információkra.
- Az édesség mára elég volt. – konstatálom és átnyúlok felette a távirányítóért, de rögtön érzékelem a testében beálló változásokat is…vagy reakciót, amit én váltok ki belőle? A pirulás az első fokozat, de az elég akkor is, ha hozzászólok, most szintet ugrunk és hozzá is érek. A keze elveszik az enyémben, de amennyire hideg zuhanyként éri, nekem olyan naturális módon értékelődik fel a helyzet. A döntésképtelenség most nem engem jellemzett és a netflixen lógva tekerek bele az ajánlásokba.
- Nem láttam még egyetlen részt sem. – random böktem rá az előbb, mert jó értékeléseket kapott és Michelle is említette már párszor az irodában, de aztán folyton elfelejtettem. A rendezkedéssel némileg megcsúszunk, de egyedül tápászkodom fel a kanapéról, hogy megcsinálhassa a mozizáshoz. A kommentek nélkül is szórakoztat, hogy mennyire elveszett mellettem, holott ő van otthon és nem én.
- Előbb mondtam az édesség nem kell, de a tortilla jöhet és a sushit megtarthatod magadnak. – felelem neki és mielőtt még visszaülhetnék neki sietős lesz a távozás, de meglep a visszafordulással.
- Elfelejtet… - nem tudom végigmondani, mert az ajkamra forrasztja a szavakat. Automatikusan marok rá a derekára és vonom közelebb a mellkasomhoz, de nem sok repetát kapok, mert lelép és mint egy szélvész az ürességet hagyja maga mögött.
- Mi volt ez? – formálom némán a kérdésemet, de a visszatérése alatt inkább lefekszem és megigazítom a hátam mögötti párnát. Említsem meg az előbbit? Badarság, mert el is vonja a figyelmemet a kaja, meg a sok kiegészítő. Az egyik tálat elveszem tőle és az ölembe fektetem, hogy szemezgethessek belőle.
- Előbb mondtam, hogy…az elejétől. – kissé lejjebb vándorolnak a kékjeim az ujjai cirógatására, de nem vagyok rest és folytatom az evést. Benyomom az indítást, de Cora engem néz, és ettől kissé úgy érzem, hogy a végén nem lesz se film, se ételfogyasztás.
- Ha még engem fogsz nézni, akkor két percen belül alám kerülsz és nem marad semmi. Vigyázz. – mosolyogva meredek a képernyőre, mert úgy érzem, hogy megtette a kellő hatást a kijelentésem. A szemem sarkából látom, hogy a tv-re néz, de valószínűleg pironkodik is, mert mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége, ha nem áll le a simogatással.
- Láttad már valamelyik részt? Tudom, hogy nem vagy horrorrajongó, de ez még talán nem annyira vészes. – direkt nem nézek rá, hogy ne hozzam még jobban zavarba, de ő is próbára tett az előbb azzal a csókkal. Nem érzem fairnek, hogy ne játsszak vele, de egyelőre csak majszolok a chipsből és az első jelenetet figyelem a gyerekekkel.
- Hmm…ez a zene ijesztő lesz. – jegyzem meg félhangosan és a közöttünk húzódó kezemet elirányítom a combja felé és csak eleinte ráfektetem. Nem mozdítom meg, csak kapcsolatot teremtek, de aztán az ujjaim önálló életre kelnek és némi csúsztatás árán feljebb vándorolnak a két láb találkozásába, de csak apránként, mert megugrik…vagy én érzékelem úgy?
- Megijedtél? – pillantok rá szórakozottan és elropogtatok még egy chipset, de a kezem bizony rossz útra tévedt és nem is akar onnan elmozdulni. Mit is ígértem ma estére?