Azt hiszem itt az ideje annak, hogy félretegyem a rinyát. Kellett kis idő, mire sikerült észhez térnem; ha gyenge maradok, nem fogom Leo-t soha a büdös életben megtalálni. Sedrick az utolsó napon részletezte, hogy milyen módon végzett a saját öccsével. Mondanom sem kell, hogy az volt az utolsó nap, amit ott én kibírtam. Bár még magam sem tudom, hogy hogyan lehettem ennyire zseni, hogy eltudtam onnét szökni. Annyira régóta vágytam arra, hogy megszabaduljak tőle... De egy valamit nagyon rosszul tud: hazudni. Mert jól tudtam, hogy Leo él. És talán ez volt az indíték, hogy végre merjek lépni. Tudom, hogy él. És valahol vár rám. Bármit megadnék, hogy most a karjaiba rohanjak. De komolyan... Bármit.
Néhány nappal ezelőtt hallottam, hogy a város szélén parti lesz. Vattacukor, hotdog, körhinták és egy rakás játék, pia... Mi kell még ennél több? Most pont erre lesz szükségem, hogy szórakozzak. Talán majd észreveszek néhány ismerős arcot is. Bár többé már nem Jessamy vagyok, hanem Rain. Ha akarnék sem változtatnék már rajt. Megszoktam. Jessamy már meghalt akkor, amikor Sedrick elvitt magával. Bár ódákat mesélhetnék, hogy ott miket éltem meg. S magamtól undorodom, hogy megtanultam élvezni azt, amit csinált velem. Másképp nem bírtam volna ki.
- Egy almás vattacukrot. köszi. - Vigyorgok az árusra, akárcsak egy tökkelütött kisgyerek. Imádom a vattacukrot, na azzal aztán kilóra meglehet venni. - Ja, és ott a nagyobbik nyalókát is, légyszi.-  Mutatok hirtelen egy nagy, szines nyalókára. Ennyi édességet... még a végén cukorbeteg leszek. De ki nem szarja le.
Az árus csak nézett rám bambán, azt hiszem talán az öltözetem köti le ennyire a figyelmét.
- Bocsi, de rám vár már valaki. - Mosolyodom el, majd odanyújtom az aprót kis borravalóval, majd elveszem a nyalókát és a vattacukrot. Még magam sem tudom, melyikkel kezdjem. Talán felváltva.
Kíváncsian figyelem a játékokat, még gondolkozom, hova csatlakozzak be. Mindenhol nevető banda és szerelmes párok. Most csak én érzem magam ennyire egyedül. De talán nem is annyira sokáig...
- Hé, te! - Néhány méterrel egy ismerős női alakot fedezek fel. Talán kissé bunkón szóltam oda, de még magam is nehéz elképzelnem, hogy ez a csaj túlélte.
- Várj...! - lépek oda, miközben már az elfogyasztott vattacukrot eldobom és már csak a nyalóka marad a kezemben.
- Nem te voltál az a csaj, akit néhány héttel ezelőtt kapartam össze az erdő szélén? - Nézek rá kíváncsian, amennyiben persze szóba áll velem. Bár garantálom, hogy szóba álljon velem, ugyanis nagyjából én mentettem meg az életét. Még Sedrick pisztolya nálam volt akkor, a lövésre a támadója elmenekült. Ha akkor nem vagyok ott, nem éli túl.
- Bár van egy sejtésem, hogy fogalmad sincs miről beszélek és én ki vagyok. - Gondolkozom el aztán, majd belenyalok az édességbe. Egyelőre kíváncsi vagyok a reakciójára. l