Pozitív jellemzők: Lojális, elszánt, elkötelezett, pontos, mindig csak annyit beszél amennyit feltétlenül muszáj. Amolyan csendes megfigyelő. Tud főzni, ért a koktélokhoz. A váratlan helyzeteket jól kezeli, akárcsak a részeg, balhés embereket. Autista öccséért tűzbe menne. Igazából bárkiért, aki egyszer komolyan közel kerül hozzá.

Szereti: A késő őszi levegő illatát. A kutyákat. Napfelkeltét nézni. Reggelente kocogni járni. Kávé. Cigi. Carbonara. Scotch. Az öccsét.

Negatív jellemzők: Néha túl lelkiismeretes. Minden vágya kikeveredni abból a balhéból amibe beleesett, és ezért bármeddig képes elmenni. Dohányzik. Sokat. Nagyon sokat. A helyes táplálkozás számára ismeretlen fogalom. Általában türelmes, de ha egyszer robban, nehéz megfékezni.

Nem szereti: Ha hülyének nézik. A problémás alakokat. Ha valami túl édes. Macska. Ha idegenek összesúgnak a háta mögött amikor Codyval mutatkozik. Hazugság.

Kor: 15
Helyszín: Payne rezidencia

Mindenhol mindig csak arról beszélnek, milyen fájdalmas, ha egy szülő elveszíti a gyerekét. Hogy ennek soha nem szabadna megtörténnie. Arról miért nem beszél soha senki, hogy egy magáról gondoskodni képtelen gyereknek sem szabadna elveszítenie a szüleit?!
-Tudom Scott, hogy most zaklatott vagy, de egész biztos nem jut eszedbe senki, aki gondoskodni tudna rólatok? - Tizenöt voltam, amikor a családi asztalnál ülve a gyermekvédelmiseknél dolgozó nő feltette a száz pontos kérdést. Idegesen lóbáltam a lábaimat, mindvégig ölembe ejtett kezeimet vizslatva, melyek ujjai nyughatatlanul piszkálták egymást. Éreztem, szemem sarkából láttam is, ahogyan közelebb hajol. Minden erejével azon volt, hogy felvehesse a szemkontaktust. Hajthatatlan voltam. A szüleim alig két órája haltak meg autóbalesetben, ez a nő meg egyszerűen csak megjelent a semmiből, és egész bibliányi kérdést szegezett a fejemhez.
-Scott, muszáj lesz segítened nekünk. - Jobbját közelebb csúsztatta a fényesre lakkozott asztallapon, mire én ösztönösen hátrébb húzódtam. Hallottam, hogy gondterhelten felsóhajt, s ahogy hátra dőlt, a szék támlája megnyikordult.
-Van esetleg kérdésed? Bármi amit tudni szeretnél? - Hogy a büdös francba ne lenne?! Legalább ezer gondolat kavargott akkor a fejemben. Kérdés meg még egyszer annyi. Képtelen voltam őket rendszerezni. Egyszerre zúdultak a nyakamba. Egyvalami mégis túlharsogta az összeset.
-Mi lesz Codyval? - Egyszeriben megfagyott a levegő. A velem szemben ülő nő kezében megállt a toll, amit addig feszülten pattogtatott, a kollégái, akik a szüleim által hátra hagyott hivatalos okiratok között kutattak, abba hagyták a papírok nyálazását. Cody volt az egyedüli, aki teljes átéléssel rugózott tovább a tévé előtt Scooby-Doo főcímére. Gondtalan volt. Felhőtlen. Gyerek. Egy örökgyerek.
-Attól tartok, te és Cody egy kis időre szét lesztek választva... Neki speciális nevelésre van szüksége. Tekintettel az állapotára. - Ismét idegesen pörgetni kezdte ujjai között az agyon rágott végű golyóstollat, hátrébb is húzódott valamennyit a székével, mintha sejtette volna előre mi fog történni. Hogy a hülye papírjaival együtt ráborítom az asztalt. Hogy a kollégái alig fognak tudni lecibálni róla. Hogy Cody megijed, és egy fülsüketítő sikolyt követően kirohan az útra...

Kor: 16  
Helyszín: Gyermekotthon


Egyik lábammal az itt-ott megrepedt csempét tapostam a falon aminek épp támaszkodtam, másik szüntelenül, idegesen járt az ugyancsak divatjamúlt járólapon.
-Mi van már? - Szóltam idegesen, szinte csak suttogva. Ügyelnem kellett rá, hogy ne bukjunk le a nevelők előtt. Két ellentétes nemű kamasz a fiú vécében? Égbe kiáltó bűn!
-Várj már!
-Ahh... Miért olyan bonyolult rápisilni arra a pálcikára?
-Fogd be! Nektek egyszerű, ti csak kilógatjátok és kész. Inkább nyisd meg a csapot. - Hitetlenkedve forgattam meg éjfekete szembogaraimat, végül csak eleget tettem a kérésének. Egyrészről azért, mert Laurennel nem volt tanácsos újat húzni. Azt hiszem kicsit csúszott az ékszíj. Másrészről, már majd' megevett az ideg, hogy mégis mi az eredmény.
Rátenyereltem a mosdókagyló két oldalára, felnéztem a megrepedt tükörre, ahol találkozott a pillantásunk. Az egész kialakult helyzet ellenére is úgy gondoltam -ahogy ott állt a nyitott vécé fülke előtt, mögötte az ablakon beszűrődő fénnyel-, hogy nincs nála tökéletesebb lány.
-Na?
-Azt írja, hogy most várni kell. - Türelmetlenül sóhajtottam, de amikor megláttam az őszinte kétségbeesést, félelmet a szemeiben, hirtelen felülkerekedtem az önsajnálatomon. A kezem nyújtottam felé, hogy magamhoz vonjam. Szorosan, védelmezően öleltem, úgy éreztem soha nem akarom elengedni. Bármi is lesz az eredmény, mi összetartozunk.
-Mi van, ha pozitív? A nővérek tuti kiteszik a szűrömet.
-Nélkülem nem! Ha pozitív, holnap összepakolunk, este, takarodó után találkozunk a hátsó kapunál, amit már évek óta nem használnak. A kerítésen van egy lyuk. A srácok ott szoktak éjszaka kilógni. Az erdőben nem találnak meg. Reggel elhúzunk a bankba, kiveszem az örökségem, megkeressük Codyt, és elhúzunk valahova rohadt messzire. Mit szólnál európához? Párizst imádnád! - Egyszerű, mint az egyszer egy, nem igaz? Egy hősszerelmes tizenhat éves kölyök, akinek még a tojáshéj ott lóg a seggén, fogalma sincs a nagybetűs életről. Pozitív lett Lauren terhességi tesztje. Eleinte nagyon határozottnak tűnt, teljesen beleélte magát. Legalábbis nagyon jól eljátszotta. Nem volt ott a megbeszélt időpontban, a megbeszélt helyen. Berezelt. Másnap már hozzám se szólt, levegőnek nézett. Szólt a nővéreknek. Mindent elmondott. Engem áthelyeztek egy fiú intézetbe, Lauren átesett egy abortuszon, és nem sokkal később kiderült, hogy tényleg van valami mentális betegsége. Úgy hallottam hónapokig kezelték a pszichiátrián, ahol aztán öngyilkos lett.

Kor: 18  
Helyszín: Javítóintézet

-Ott jobbra!
-Most?
-Nem, a következőnél te agyhalott! - Négyen voltunk. A srácokat a javítóban ismertem meg. Mondhatni hamar megtaláltuk a közös hangot. Mindannyian a szabadságról, saját házról, sok pénzről, baró állásról álmodoztunk. Hónapokon keresztül szerveztük a balhét. Az úgynevezett "Nagy dobást". Jackson volt a legidősebb. Neki már csak egy év hiányzott hozzá, hogy hivatalosan is nagykorúvá váljon. Egyértelmű hát, hogy neki volt a legégetőbb pénzhez jutni, az önálló élet már az ajtóban kopogtatott, és neki mindent a nulláról kellett kezdenie. Jaxnek nem volt öröksége, semmiféle anyagi háttere.
Ő felelt a balhékért. Voltak összeköttetései olyan arcokkal, akikkel az ember nem szívesen fut össze mondjuk egy sötét sikátorban. Volt valami megállapodása a főmuksóval. Az egy-egy ilyen balhékból lenyúlt pénz negyven százaléka Jacksoné volt. Persze mi is kaptunk valamennyit abból a negyven százalékból, de mi koránt sem a lóvé miatt segítettünk neki. Sokkal inkább az adrenalin hajtotta mindannyiunkat. Engem biztosan. A meló viszonylag egyszerű volt. Annak tűnt. A tervet tökéletesen kidolgoztuk. A biztonsági rendszert kijátszottuk. Csak azzal nem számoltunk, hogy az ürge tinédzser fia és a csaja otthon enyelegnek. Egy másodperc alatt dugába dőlt a megrendíthetetlennek tűnő tervünk. Háromezer dollár értékben volt nálunk szajré. Ékszerek, díjak, eredeti, bazi drága festmények és több száz dollárnyi készpénz. Egyik fele nálam volt a hátizsákomban, a másik Jaspernél. Jasper volt az első, mai napig talán az egyetlen haverom. Az apja a nyakába varrta, hogy molesztálja a húgát és meg is erőszakolta. Jasper számára a javítóintézet enyhítő körülmény volt. Rosszabbul is járhatott volna. Pedig nem tett semmit. Ő azt mondja. Állítólag nem voltak ellene szóló bizonyítékok. Én hiszek neki.
-Erre erre erre! - Kézzel lábbal kalimpáltam Jaspernek az egyik sikátorból. A fejemet takaró fekete símaszk alatt úgy éreztem megfulladok. Kezeim izzadtak a fekete bőrkesztyű alatt.
-Payne, a zsaruk itt lihegnek a nyakunba. - Zihálta Jasper, egy percre görnyedten megtámaszkodva a sikátor falán.
-A többiek? Jackson? Tony?
-Le se szarom haver, húzzunk már! Nekem nincs még egy húzásom.
-Úgy volt, hogy együtt maradunk. Ez így nem adja!
-Hát, most rohadtul szétváltunk, úgyhogy egyenlőre így is maradunk. Ha leráztuk a zsernyákokat, valahol majd ütközünk velük. Na gyere! - Ezzel a hátizsákot átlendítette a másik vállára, vett egy mély levegőt és elindult, belekapaszkodva a pulcsimba. Utólag visszagondolva, teljesen érthető volt Jasper reakciója. Hogy mindent felrúgott a szabadsága érdekében. Nem is olyan messziről lövések dördültek. Megfagyott bennem a vér.
-A rohadt életbe!
-Bassza meg! - Egymásra néztünk, mindkettőnk szemében ugyanaz a jeges félelem tükröződött. Már én se akartam megvárni Jacksonékat... Átmásztunk a kerítésen, a táskákat kábé húsz méter múlva hajítottuk be egy csatornarendszerbe torkolló árokba. Soha többé nem láttuk őket. Ahogy a főnök sem... És ez baj volt.

Kor: 33
Helyszín: Payne rezidencia

Tony nem változott semmit. A haját ugyanúgy megtartotta rasztának, a ruhái legalább két számmal, ha nem hárommal nagyobbak, mint ami valójában a mérete. Neki mindegy, hogy tél van, vagy nyár, állandóan szandálban, vagy lábujjas papucsban flangál. Huszonegyedik századi Bob Marley. De nem a kirívó stílusa, a fekákra oly' jellemző beszéde döbbentett meg. Sokkal inkább a tény, hogy életben van.
-Haaaver! Mint aki szellemet látott. - Röhögött ki jóízűen, majd ismét visszafordult a tárva nyitva álló frigómhoz, nem zavartatta magát, otthonosan kutakodott benne tovább.
Hüledezve lerogytam az egyik székre. Olyan ideges voltam, hogy alig tudtam meggyújtani a cigimet.
-Tessó, semmi ehető nincs itt amit begyűrhetek az arcomba? - Képén egy igen őszinte fintorral fordult felém a hűtőtől, kezében egy dobozos kólát szorongatva. Jelenléte totál letaglózott. Úgy éreztem magam, mint aki képtelen felébredni egy lidércnyomásból, vagy hipnózisba esett. Csupán a behűtött üdítő szisszenése volt képes visszarángatni a valóságba abból a nyomasztó melankóliából.
-Én azt hittem... hagyjuk! - Hitetlenkedve, elhalóan felröhögtem, az asztalon könyöklő kezemmel végig túrva rendezetlen tincseimet.
-Yoo, tesssó! Olyan vagyok, mint a szikla, vágod haver? Szilárd, kőkemény, rendíthetetlen! - Király! Ez akár egy rapp zene részlete is lehetne. Újra mosolyognom kellett, kezemmel tovább haladva az arcomhoz, végig nyúzva azt. Az ujjaim közt leégett bagót elnyomtam az asztalon lévő hamutálba, s hogy kíváncsiságomat szemléltessem, hátra dőltem a széken, kezeimet összekulcsoltam valahol a tarkómon, érdeklődően fürkészve Tonyt.
-Azért én is bekaptam egy golyót. Ezt figyeld! - Nem volt szégyenlős. Megfordult, majd nemesegyszerűséggel letolta bőszárú farmerját, ami alatt nem volt alsó. Ekkor szembe találtam magam a nagyon is pucér valósággal. A seggén, jobban mondva, a bal tomporán egy elhalványult, két-három centis hegvonal árulkodott arról, hogy valamikor kamaszkorában rohadtul seggbe lőtték a zsernyákok. Szerintem még büszke is volt rá.
-Csúcs! Tiszta Forrest Gump. - Ismét elnevettem magam, de már fogalmam sem volt, hogy jókedvemből teszem, vagy csupán kínomban. Az egész sztori bonyolult.
-Viszont Jax kajakra kifingott. - Úgy beszélt az egészről, mintha csak az egyik hétvégi numerájáról tartana kiselőadást. Játszi könnyedséggel kiforgatta az egyik széket a helyéről, és elterpeszkedett rajta lovaglóülésben, kezeit lazán lelógatva a támlán.
-Ne használd már ezt a szót! Egy ember haláláról, a tesód haláláról van szó.
-Jah, bocs! Tudod, hogy nálunk megszokottak az utcai bandaháborúk. - Megborzongtam a gondolattól, hogy vannak olyan csoportok, akik unalmukban, tök lazán mészárolják egymást nap, mint nap a nyílt utcákon.
-Na jó. Térjünk a tárgyra. Miért vagy itt? - Kezdtem türelmetlen lenni, s hogy ennek hangot is adjak, lassan előrébb hajoltam, kezeimet várakozóan kulcsoltam egymásba az asztal tetején.
-Jahh, tényleg! Tök igazad van bro.
-Tony, rátérnél végre a LÉNYEGRE? Nincs időm erre a szarakodásra. - Alapjáraton türelmes ember vagyok, de az idegeim addigra már kezdték felmondani a szolgálatot. Ezt minden bizonnyal Tony is látta rajtam, mert a szokásos hülye feka dumája, és értelmetlen körítések helyett, egy öblös böfögés után végre kibökte.
-Na, az van, hogy a főmuksó, aki olyan, mint a Columbo felesége, soha senki nem látta még, de tudjuk, hogy létezik...
-Tonyyy!
-Jó jó! Szóóóval, a pénzét akarja. Amit akkor elbasztunk. Jobban mondva, elbasztál Jasperrel. - Az a kellemetlen melankólia újra a hatalmába kerített. Levert a víz, éreztem ahogy a lábaim elgyengülnek, tenyereim szinte egybeolvadtak az asztallal a sós verítéknek köszönhetően. Remegő kézzel tapogatózni kezdtem egy újabb szál cigi után. Alig tudtam betalálni vele a számba.
-Scotty, én nem tudom ki lehet ez az arc, de biztos valami nagy fazon, ha ennyi év után is követeli a szajrét. - Hosszasan eregettem a füstöt az orromon keresztül, a fogaskerekek dolgozni kezdtek odabent, szüntelenül ugyanazt az egy nevet kántálva.  
-Ehhez kelleni fog Jasper is. - Bár ő volt a legjobb haverom, a dolgok után valahogy eltávolodtunk. Amikor nagykorúak lettünk, és kikerültünk a javítóból, egy ideig még összejártunk, majd egyre kevesebbet találkoztunk. Meló, magánélet meg ilyenek. Ő elment jobbra, én meg balra.
-Nekem nyóc' meg kilenc haver. De húzzunk bele, mert két marokkal szorongatják a tökeimet. - Tony minden helyzetben olyan laza tudott lenni, hogy majd' szétesett, de akkor láttam valamit a szemében. Láttam, hogy totál be van tojva, és ettől én is teleraktam a gatyámat.
-Majdnem elfelejtettem. Ha már meló... - Ezzel túrni kezdte nadrágja zsebeit, mígnem előkerült belőle néhány gondosan ellátott, összeforrasztott kis zacskó.
-Úgy hallottam, hogy ma tartják abban a puccos gimiben a nyárzáró bulit. Benézhetnél hozzájuk. - Rám kacsintott és közelebb tolta a cuccot.
-Nem. Azt felejtsd el! Nem árulok drogot kiskorúaknak. Majd akkor inkább rásózom valami narkósra a klubban. - Nem mintha etikusabb lenne biztonsági őrként a drogterjesztés, de egy fokkal talán még mindig jobb.
-Scotttrrr.
-Cody, menj és nézd tovább a Jurassic Parkot.
-Scotttrrr.
-Cody, lemaradsz a raptorokról. - Az előbbinél erélyesebben szóltam. Nem szerettem, nem szeretem, ha az öcsém jelen van a piszkos üzleteknél.
-Haaaver! A tesód tiszta hülye. - Szólt közbe Tony elképedve.
-Nem hülye. Csak autista. - Javítottam ki. Cody az egyetlen ember az életemben aki mindennél, mindenkinél többet jelent. És ez a ragaszkodás, ez a kapocs kettőnk között felülír mindent.
-Scotttrrr.
-Mi van Cody? - Sóhajtva fordultam felé, teljesen lehűlve az elém táruló látványtól. Ahogy Cody ott állt a nappalit és konyhát összekötő boltív alatt, kimeszelve nutellával.
-Kikentem ahogy mondtad. - Újabb szál cigiért nyúltam, gondterhelten túrva végig a hajam.
-A kenyérre gondoltam. - Javítottam ki egy lemondó sóhajjal. Az elém rakott anyagot belegyűrtem a zsebembe, Tonyt kitessékeltem, s miközben Codyt beültettem a kádba, egyfolytában kavarogtak a gondolataim. Hogy fogok én ebből a szarból kimászni?!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az élet egyáltalán nem bánt veletek kesztyűs kézzel és szinte felnőtté válásodig pillanatáig mindig olyan akadályokat rakott le eléd, ami már önmagában is bőven nagy fejtörést okozott volna.
Felnőttként sem egyszerű, de gyerekként felfogni szinte lehetetlen, hogy a szüleitek többé már nem jönnek haza, így az életetek teljesen kifordul önmagából, ti pedig az öcséddel külön kell hogy éljetek. Egy bizonytalan jövővel néztél szembe és még az egyetlen családtagod sem lehetett veled, hogy ez némileg elviselhetőbb legyen.  
Szépen sikerült érzékeltetned annak a folyamatát, hogy mennyire nem egyszerű a felszínre úszni, ha már egyszer belekerültél a bajba és minél jobban akartál megszabadulni ettől az életmódtól, annál hangsúlyosabbá vált annak jelenléte. Pedig te magad mindig is csak annyit akartál, hogy egy biztos és közös életet tudj teremteni magadnak és az öcsédnek is, de amint ahogyan azt te magad is megtapasztalhattad, vannak dolgok melyek az évek elteltével sem évülnek el. Nem kicsi bajba vagy megint és bizonyára nehéz út majd áll előtted a megoldásig. Kíváncsi vagyok hogyan alakul majd a történeted ezek után és remélem egy nap sikerül végleg magad mögött hagynod ezt a futóhomok szerű világot, hiszen megérdemled ennyi rossz után a jó dolgokat.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!