Lényegében nem sokat tudtam a fizikai munkáról, és a tizenkét órás műszakokról, most viszont valami hasonlót tapasztalok meg medenceőrként. Nyilvánvalóan hazudhattam volna arról, hogy dolgozom közben pedig nem teszem, de amikor egy céghez próbálok beszivárogni, akkor mindig fel kell vennem egyfajta életmódot. Nyilvánvalóan nem volt újdonság nekem az egyetemi élet és az azzal járó dolgok, mivel magam is rendelkeztem diplomával, viszont az utóbbi időben azzal foglalkoztam a legtöbbet, hogy ténylegesen felkészülhessek mind a cégből, ami a terepem volt, illetve igyekeztem elsajátítani a gazdasági berkekhez tartozó alaptudást is. Hamarosan már tényleg a tudásomat papírra válthatnám, ami ezt illeti, mivel az utóbbi években majdhogynem többet foglalkoztam különböző közgazdasági számításokkal és modellekkel, mint az újságírással. Amit a szakmám folyamán megtanultam lényegében elég negatív fényben tűntette fel a kommunikációs szakmákat… Az egyetlen hasznos és általam valóban alkalmazott, elsajátított tudás az a sajtóetikett volt. Nyilván nem hátrány, hogy ha arról van szó, minden gond nélkül, tíz percen belül összedobok egy kamerát teljes beállításokkal, illetve a video programok kezelése sem jelent gondot. Nem feszélyez a rádiós környezet, ki tudok nyögni értelmesen három mondatot úgy, hogy abban még összefüggések is vannak. Az írott sajtóval foglalkozni manapság azért nem a legjobb dolog, mivel egyrészt senkit sem érdekelnek a hírek vagy a nyomozás folyamata, szimplán öt perc figyelmet érdemel az, amivel én hónapokig dolgoztam, amiért néha lerúgták a vesémet, olykor a lépemet, vagy a fejemet verték a betonba. Ugyanakkor ezzel a kellemetlenséggel szívesen megbirkóztam, mivel tisztában vagyok azzal, hogy ez a veszettül kapitalista berendezkedésű világ milyen rohanást vár el az emberektől, és mennyire nehéz lépést tartani manapság. Ami számomra sokkal inkább lehangoló volt, az a szakmám fogadtatása. Mivel sajnos azok az újságírók voltak a terítéken a legtöbbször, akik nem végzik rendesen a munkájukat, engem is le tudtak nézni emiatt.
Minő szerencse, hogy az én fajtám mondjuk egyrészt nem szokott sokáig élni, emellett pedig még rá is kényszerülök arra, hogy hazudozzak össze vissza.  Nem arról van szó, hogy félre informálom az embereket, szándékosan foglalkozom inkább folyóiratokkal ahelyett, hogy a politikai életbe belefolynék. Nem akarom a pofonfát még jobban rázni, viszont legalább én tudom, hogy amit csináltam, az nem tett rosszfiúvá. Megkerestem a magam pénzét - ami a munkámmal járó veszélyek miatt határozottan szép összeg volt - és elvoltam ezzel. Megfelelt nekem az álnév, amivel a leleplező cikkeket publikáltam, azontúl pedig elvoltam a saját olvasóim igényeivel.
Biztosan fogok majd írni az uszodákról is, meg arról, hogy maga az úszás mennyire relaxáló tud lenni, mivel már én is megfigyeltem ennek a pozitív hatásait. Talán nem egy termálfürdőben őrzöm az emberek testi épségét, de attól még kiegyensúlyozottnak láttam a távozókat, emiatt pedig fel is írtam két hamis fuldoklás között a tabletembe, hogy utána kell néznem sok mindennek az úszással kapcsolatban.
Hoppá - egészen meglepődve vettem észre, hogy a becsomagolt ruháim között nem láttam a pólómat. Szinte le mertem volna fogadni, hogy tényleg eltettem, viszont onnantól kezdve, hogy ébredés után, általában reggeli előtt kezdek el dolgozni, és valamikor este rakom le a műszakot, akár hallucinálhattam is volna ezt. Mondjuk annyira nem bántam, mert a mellény plusz eléggé melegített, így azzal már egyáltalán nem fáradtam, hogy azt végig gomboljam. Igyekeztem a lelátó szélén helyet foglalni, mivel egy kisebb medencét bíztak rám, itt egész jól beláttam a teret, illetve nem volt messze annak a széle. Alapvetően tudtam, hogy exkluzív személyek használják ezt a helyet, emiatt feltételeztem, hogy aki ide jár kikapcsolódni, azzal túl sok dolgom nincs úgy tizenöt év felett. Ezért a “jaj segítség! meg fogok fulladni, valaki segítsen!” felkiáltásra és a “víz felett nagyon feltűnően csapkodok, hogy észrevegyen az úszómester” akciókra csak egy pillantást vetek, aztán folytatom a dolgom. Ha nagyon nem hagy békén az a szerencsétlen, általában benyújtom a botot és azzal együtt, szó szerint kirántom a partra. Az ilyenek valószínűleg képesek lennének megcsöcsörészni, vagy a bicepszem állapotát ellenőrizni, aztán pedig elkérnék a számom. Vicces lenne mondjuk megtudni, hogy kik ezek a nők, mert egyszer az egyiket feljelenthetném, úgyis egy ex rendőrrel élek együtt.
Ma összesen három hölgyet hagytam fake-fuldokolni, közben pedig a tekintetemet folyamatosan egy szőke lányon tartottam, aki egyébként nem mellettem pakolt le, én sasszéztam arrébb folyamatosan, amíg az ő cucca mellett kötöttem ki. Mikor kisétált a vízből én is lezártam a táblagépem és a táskámba raktam, hogy innentől az összes figyelmem az övé legyen.
- Szia - az arcomon elterült egy mosoly, aztán a fejemmel a maradék három nő felé böktem - Ismered őket? Több akciót produkáltak nekem, mint más egy hét alatt szokott.
Nyilván én sem akarok itt David Hasselhoffot játszani, viszont megvoltak a magam technikái arra, hogy miként kössem le egy olyan nő figyelmét, aki talán érdekelhet. Mivel figyelemmel kísértem - olykor - ahogy leúszott több hosszt, csak következtetni tudtam arra, hogy miért jött ki és mi következik most.
- Nem vagy éhes? - a szemem sem rebbent, miközben elővettem a pénztárcámat, és az első hazugságot el is ejtettem neki. Tíz másodpercen belül, hogy megszólítottam - Én elfelejtettem kaját hozni és nem hagyhatom el a medence szélét. Ha ennél valamit, akkor nekem is hozol valamit? Meghívlak.
Nyilván annyira nem voltam kajás, mivel ettem az indulás előtt, de ha ez kell ahhoz, hogy két percnél tovább fenn tudjam tartani a figyelmét, akkor benne voltam. Nem igazán tudtam, hogy az ilyen lányokat mivel lehet levenni a lábukról, ezért az arcomon egyelőre csak egy szelíd mosoly volt és igyekeztem kedvesnek tűnni.

A menedzserem sok minden miatt panaszkodhat rám, de azt sosem hagytam, hogy rossz szó érje a testemet. Egyszerűen rémálomnak tűntek az olyasfajta megnyilvánulások, mint "Hogy nézel ki?" vagy "Felszedtél pár kilót?" és ezért az esélyt sem akartam adni, hogy ezek elhangozhassanak. Színészként én is pontosan tudom, hogy a testem a munkaeszközöm és kellemetlen lenne azért elutasítani egy nekem szánt szerepet, mert nem mernék levetkőzni kamerák előtt akár fehérneműre, akár még tovább.
De mindezen gondolkodásom nem csak erről szólt. Anyám mindvégig egészséges életmódra nevelt, kisgyerekként is egészséges ételeket fogyasztottunk és tudatosan táplálkoztunk, valamint a sport is szerves része volt az életünknek. Nekem annál is inkább. Kevesen tudják rólam, mert én sem kiáltom világgá, de nem sok választott el attól, hogy hivatásos sportoló legyek. Imádtam pancsolni, imádtam össze-vissza mozogni a vízben már babaként is és úgy tűnik, ez megmaradt bennem és kiforrta magát tizenéves koromban. Sok éven át tagja voltam egy szinkronúszó csapatnak Los Angelesben és nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden kellemetlenségével együtt imádtam művelni azt a sportot, ami egyszerre egy tánc és produkció egyben.
Majd abbahagytam, de a víz iránti szeretetem továbbra is megmaradt. Azóta elvégeztem egy vízimentő tanfolyamot is, még a színészi karrierem kivirágzása előtt, de ahogy a teendőim sűrűsödni kezdtek, nem sokszor töltöttem a nyaram az ott megszerzett tudás kamatoztatásával, pláne egyetem mellett.
És aztán? Aztán maradt az úszás, mint lehetőség. Nem vagyok brutál gyors úszó, de azért szeretem csinálni és általában bővel leelőzőm az uszoda többi lubickolóját, amennyiben nem egy sportoló csobban vízbe. Mi tagadás, engem nem kell kimenteni a vízből, szóval egyel kevesebb problémája van a vizimentős srácnak ott kint a medence mellett, de nem hiszem, hogy szomorú lenne, ahogy látom, más idegesítő csajok - és nők? - szívesen fulladnak meg érte.
Az utolsó ilyen tettetés után úgy döntök, hogy még két hosszt leúszom gyorsúszásban minden erőmet beleadva, aztán megyek és iszok-eszek valamit. Az úszás az egyik legjobb sport - szerintem. Minden izmot megmozgat és nagyon szépen formálja az alakot, egy bizonyos szint alatt. Én nem törekszem arra, hogy olyan áramvonalas alakom legyen, mint kedvenc úszómnak, Lilly Kingnek. Ez már csak a mellméretem miatt is lehetetlen már.
Az egyik kedvenc mozdulatom kiszállni a medencéből, az mindig annyira szexi tud lenne, legalábbis a filmekben, a valóságban nyilván nem annyira, de azért megszabadulok szemüvegemtől és úszósapkámtól, mielőtt rálépnék az első lépcsőfokra. Lihegve érek ki a partra, kissé odébb állok, hogy mögöttem is ki tudjanak szállni a vízből, aztán a törülközőmért sietek.
Hajamból csavarom a vizet, bosszankodok, hogy a lófarkam majdnem fele teljesen vizes lett, de gondolhattam volna rá, mikor levettem a sapim a vízben. Kissé elveszek gondolataimban, illetve még mindig hevesen mozog fel s alá mellkasom, amiért mélyebb levegőket veszek, mikor köszönést hallok. Felnézek, egy kicsit meg is illetődöm, hogy az úszómester lép oda hozzám, mivel tudtommal nem tettem semmi rosszat. Oké, nem szabad levenni a sapit a vízben, de tényleg csak pár másodpercig tartott ez az állapot, cserébe kapott szexi kiszállást, inkább örüljön neki.
- Oh, szia! - köszönök vissza mialatt felegyenesedek és megtudom, hogy nem én vagyok a téma, ami valamelyest megnyugtat. - Ööö, én egyedül vagyok most, szóval nem ismerem őket, bocsi - szemeimmel az érintetteket keresem, hátha netán mégis ismerném őket, de nem rémlik egyik arca sem. Kibontom végül a lófarkamat, arra jutottam, hogy így könnyebben megszáradnak a tincsek.
- Láttam, hogy meggyűlt velük a bajod. Ez csak azért szánalmas, mert ki van írva, hogy mélyvíz, szóval aki nem tud magabiztosan úszni, az ne menjen bele. - Ez az én véleményem. Ha valaki úszni tanul, menjen kisebb vizű medencében. Az persze már, ha kifáradástól annyira elgyengül az ember, hogy segítségre van szüksége, de hát a lányok nem éppen erőltették meg magukat. Szerintem negyed annyi hosszt sem úsztak le, mint én, holott előttem érkeztek. Ott van az úszómedence mellett a pancsoló, vagy más lazulós medencék, menjenek át oda.
- De, ami azt illeti, meg tudnám enni a széket is - mutatok kacagva a székre, amin a törülközőm volt eddig. Kicsit még furcsa ez az egész, de erre a kérdésére azért már elmosolyodok, azt hiszem kezdem érteni, hogy miért környékezett meg. Aztán hamar arcomra is fagy a mosoly, mihelyst rájövök, hogy igazából nem akar velem együtt enni, hanem csak arra kér, hogy hozzak neki valamit enni. Igazából érthető, csak egy kicsit lelombozó, de némi tétovázás után kis erőltetéssel újra elmosolyodom.
- Persze! - Áttörölöm testemet a törülközővel, már egészen libabőrös lettem a rajtam lévő víz párolgásától. - Mit kérsz enni? - Nem akarok olyat hozni neki, amit nem szeret, arra viszont nem válaszolok direktben, hogy meghív, amivel némán elfogadom a meghívást, csak nem tudom, hogy ez azt jelenti-e, hogy átadja a bankkártyáját, vagy ha készpénzzel akar fizetni, akkor némi zöldikét.
Igazából nem tudom, hogy ez az egész hova vezet, de elhiszem neki, hogy éhes lett a szünete előtt, úgyhogy nem komplikálom túl a helyzetet. Hozok neki enni, miután én megettem az enyémet.