Normális ember, aki rendelkezik egy nővérrel, biztosan ezt a bizonyos nővért zaklatta volna azért, hogy adjon tippeket randizás terén, de Nina meg én ebből a szempontból eléggé különböztünk egymástól. Én jóval többször jöttem azzal neki, hogy új szerelmem van és hogy mennyire szeretném, ha ez az illető az én létezésemről is tudna és nem csak fordítva lenne igaz. Ezzel szemben neki nagyon más élményei voltak a fiúkkal, mert egy képes volt összetörni a szívét amikor cserediák volt, amiért egyébként én felajánlottam neki, hogy egyszerűen elásom a srácot - akkor is, ha el kell mennem érte egészen Ausztráliáig, de Nina visszautasította ezt az egyébként visszautasíthatatlan ajánlatot. Azóta meg nem nagyon mesélt arról, hogy bárkiért is odáig lett volna, vagy egyáltalán tetszettek-e nekik azok, akikkel együtt elkezdte az egyetemet, mert jóval több srác járt oda, mint lány. De lehet, hogy csak nekem tűnt így, amikor elmentünk vele bejárni a campust.
Amiatt a látogatás miatt igazából már elkezdtem különböző terveket szőni azzal kapcsolatban, hogy miért is kellene mindig Nina nyakán lógnom és elkísérnem őt az egyetemre, hogy megismerkedjek valamilyen helyes egyetemistával, de aztán hirtelen itt volt ez az egész Soren szituáció, ami részben annyira váratlanul ért - részben meg majd' kiugrottam a bőrömből miatta -, hogy abban sem voltam biztos, nem volt-e nevetségesen gyors a válaszom, amikor igent mondtam neki. Nem vagyok az a lány, aki játszmázna másokkal és valószínűleg színésznőnek sem lennék jó, mert az érzéseim nagyon könnyen kiülnek az arcomra. Ha valamit nem kedvelek, az ott van az arcomon és ha valamit - valakit! - kedvelek, az ugyanúgy látszik rajtam. Nem tartottam ezt túlságosan rossz tulajdonságnak, mert egyébként sem voltam a hazugságok híve. Én inkább a kegyes füllentésekben hittem, amit mindenki csinál, a kérdés csak az, hogy bevallják-e. Személy szerint nem szerettem idegesíteni a szüleimet olyasmikkel, amik hamarabb megoldódhattak, mint amennyi ideig ők azon sopánkodtak volna, hogy mennyire felelőtlen vagyok. Fogalmam sincs miért, de nem tudtam volna annyira fegyelmezetten élni az életemet, mint a nővérem. Mások szerint pedig Nünü és én nem voltunk egymásra jó hatással, de én erről mindig csak azt gondoltam, hogy féltékenyek a barátságunkra. Ezért nem is próbáltam meg változtatni a viselkedésemen, vagy visszafogni a lelkesedésemet, ha volt miért lelkesedni.
- Akkor jó - feleltem mosolyogva, miközben felpillantottam a fiúra. Azok után, hogy puszival fogadott, amikor nem voltunk ennyire jóban a suliban - mert túl hamar elindulhattak volna pletykák, ha így köszöntjük egymást háztartás órán is, és Sorenről egészen másfajta pletykák keringtek a lányok között a testnevelés öltözőben. Pontosabban azzal kapcsolatban, hogy ki tetszik neki... Szóval most már nem kételkedtem benne, hogy mi ez a találka.
- Sosem mesélted, hogy a testvérednek kávézója van. Akkor ezért vagy ilyen jó a főzésben? - A korabeli fiúk még annyit sem tudtak volna teljesíteni egy tűzhely mellett, mint amit mi ketten alkottunk egy-egy óra alkalmával. Nem állítom, hogy zsenik voltunk a konyhában, de azért éhen talán nem haltunk volna, ha magunkra maradunk. - Ezzel én is így vagyok - jelentem ki mosolyogva, felbátorodva azon, hogy Soren ennyire nyíltan kimondta, amit gondol. Könnyű más magabiztosságát kihasználni és legalább ugyanazt az energiát visszaadni az illetőnek, de nekem soha nem esett nehezemre komfortosan érezni magamat és önmagamat adni mások társaságában. Mint ahogyan az sem zavart, hogy a fiú karja a vállamon nyugodott.
- Igazából nem hiszem, hogy a te testvéred képes lenne bárkit is megijeszteni. Te sem vagy ijesztő - jegyzem meg halkan nevetve, miközben a fejemet is megrázom, csak hogy kihangsúlyozzam a szavaimat és hogy én mennyire hiszek bennük. - Akkor jobb lesz, ha tényleg megyünk, mielőtt kijön és itt talál. - A kezemet Sorenéhez érintettem, ráfogva egy pillanatra az ujjaira, amelyek a vállam környékére simultak. Nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok a pici, vagy az ő kezei a nagyok, de biztosan furának tűntem volna, ha az utca közepén kezdem el összehasonlítani a kezeink méretét.
- A Joan szép név. - Elmosolyodtam, majd kíváncsian hallgattam a fiú szavait. - Akkor köztetek jóval nagyobb a különbség, mint köztem és a nővérem között. Nina csak három évvel idősebb nálam. - De még így is elég különböző dolgok érdekelnek minket, habár ez lehet csak abból adódik, hogy más a természetünk és másképp emlékszünk a gyerekkorunkra.
- És melyik volt a legjobb kávézó a környéken? - Nem mintha olyan sokat járnék kifejezetten ezen a környéken, de nem árt tudni, hogy hová érdemes betérni, ha mégis itt kötök ki. Persze az is lehetne a cél, hogy mindegyiket Sorennel látogassuk végig, mint ahogyan ő tette korábban a lányokkal... - Te hiszel a fiú-lány barátságokban? - Magam sem tudom miért tettem fel ezt a kérdést, ezért is tettem hozzá gyorsan a következőt: - Az én legjobb barátom például fiú, szóval szerintem ebben semmi fura nincs. - Ez persze csak az én véleményem. De ha Nünüt kérdezi valaki, ő is biztosan azt mondta volna, hogy soha nem is leszünk ennél többek. És ez így volt jól.
- Hát meg kellett előre néznem az útvonalat azért, mert szerintem nem gyakran jártam még errefelé, maximum kocsival. - Jellemzően inkább Manhattan felé utazom, mint Brooklynon belül mindenfelé. Ettől függetlenül előny volt, hogy legalább Brooklynban laktunk és nem Bronxból kellett mondjuk eljönnöm idáig. - De nem is lakunk olyan messze, szóval eltévedni nem fogok hazafelé - nevetek fel. Mert hogy egyébként az eltévedés esélye nálam egészen nagy lenne. Még jó, hogy ettől nincs semmiféle félelem érzetem és hajlandó lennék valakit megkérdezni, hogy segítsen nekem - persze csak akkor ha nem működik a mobilom és nem tudom megnézni a neten az útvonalat.
- Motorozol? - Egészen lelkes, csillogó szemekkel pillantottam fel rá újból, vigyázva, hogy ne essek át a saját lábamon, amíg belépünk a kávézóba, mert nem tartottam volna a legjobb benyomásnak, ha seggre ülök és még a bugyimat is megmutatom Sorennek. - Nem félek a motoroktól, az nagyon menő lenne, ha megmutatnád milyen. - Izgatott voltam ettől a lehetőségtől, csak mert... - Képzeld, én még biciklizni sem tanultam meg. - Úgy nevetek fel, hogy közben egyértelművé válik, én nem tartom ezt hátránynak. A gyaloglás is teljesen rendben van, ki akar egyáltalán biciklizni?
- Hmm... Jó, akkor üljünk oda a galérián a kanapéra. - Egyenesen a hely felé mutatok, hiába mondják mindig a szüleim, hogy aki mutogat, az rászokik a lopásra. Szerintem ha eddig kibírtam, most sem akarok majd kávéscsészéket csempészni haza a táskámban. - Csak ha te is - felelem az újabb kérdésre, majd várok még néhány másodpercet, mielőtt megindulnék a kiszemelt hely felé, ahol helyet is foglalok, gondosan elrendezgetve a ruhámat, hogy tényleg ne lehessen belátni alá.
- Nézd, innen milyen szépen lehet látni a parkot ami mellett eljöttünk! - Amikor Soren megérkezik az itallapokkal, én a hely üvegezett kirakatán mutatok épp kifelé, hogy az ő figyelmét is felhívjam a kilátásra. Máris tetszik a hely, és a kínálatukat még meg sem néztem.

ruhácska ⁝ 1108 ⁝ igen, mert az vagy  ⁝ ✧✦

Amennyire a családom napi szinten ki van akadva, ami az öltözködésemet illeti, én legalább annyira magamon kívül voltam, amiért egyikük sem tudott nekem épkézláb tanáccsal szolgálni, ami a randimat illette. Igen, elmondtam nekik, mert nem akartam, hogy amikor nem jelentkezem be náluk legalább másfél órán át üzenetben, rögtön azt gondolják, hogy megint Nünüvel keveredtünk bele valamibe, eladtak minket Mexikóba és már úton vagyunk egy emberkereskedő furgonjában. Nem állítom, hogy egyébként ezeknek a félelmeknek nem kifejezetten van alapja, mert vannak nálam sokkal okosabb emberek a tévében, akik megmondják, hogy az Amerikában megtörtént eltűnéseknek pontosan hány százalékát fedi le az általam felvázolt szituáció. Viszont ha Sorent kellett volna jellemeznem, akkor határozottan nem az ugrott volna be róla, hogy úgy nézne ki, mint egy emberkereskedő, vagy olyasvalaki, aki segítene elkövetni hasonló bűncselekményt. Sőt, nem is kifejezetten mondtam volna, hogy képes lenne bármilyen bűncselekményt elkövetni. Ez pedig kifejezetten pozitív dolog.
Mint ahogyan azt is annak tudtam volna tartani, ha valaki segít nekem eldönteni, hogy a mai nap tényleg randinak minősül-e, vagy a fiú esetleg így hívja el minden ismerősét egy közös délutáni programra. Szerettem volna, ha tényleg randinak hívhatom az egészet, mert teljesen vaknak kellene lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa meg mennyire helyes Soren. Persze nem csak ennyi van benne, mert ez az egész nem valamilyen buta sorozat, amiben tényleg csak az a meghatározó, hogy ki hogyan néz ki. Úgy éreztem, hogy a közös óránk épp eléggé összehozott minket ahhoz, hogy rájöjjünk; jól kijövünk egymással. A legutóbbi közös főzőmutatványunk például már annyira jól ment, hogy közben volt időnk azzal szórakozni közben, hogy összekenjük egymást a különböző alapanyagokkal. A tanárunk kevésbé örült ennek, de megmondtam neki, hogy ez az alkotási folyamat része, amibe annyira belemerültünk.
Részben ezért is voltam tehát bizonytalan Sorennel kapcsolatban, részben meg azért, mert vagy tíz másik lány van csak a közös óránkon, akik sokkal szebbek nálam. Ezért is döntöttem végül úgy, hogy a kiválasztott ruhám fölé felkapok egy farmer dzsekit, mellé pedig olyan cipővel párosítom az egészet, amitől nem tűnik úgy, hogy nagyon próbálkozom. Egyébként is a fontos, ha akkor tetszem neki, amikor magamat adom, igaz? Én pedig ezekben a darabokban éreztem igazán komfortosan magamat.
Mosolyogva integettem oda Sorennek, mintha nem két másodperccel később lett volna szerencsém ténylegesen is odaköszönni neki - habár ahhoz előbb meg kellett köszörülnöm a torkomat, mert az arcomra nyomott puszi kissé megzavart, a legjobb értelemben. - Szia neked is! - A jókedv csak úgy sugárzott belőlem. - Köszönöm - az ajkamba haraptam, miközben előre billentettem a fejemet, mintha csak ellenőrizni akartam volna a ruháimat, a fejemben viszont az járt, hogy talán mégis jobb lett volna, ha másik cipőt választok.
- Régóta vársz? - Hiába indultam el otthonról időben, úgy tűnik ő még így is gyorsabb volt nálam. Ehhez mondjuk lehet, hogy az is hozzájárult, hogy Soren közelebb lakott a megbeszélt helyhez, mint én - vagy hogy tíz percet vacilláltam, hogy kell-e a dzseki vagy sem. Meglepett ugyan, hogy nem arra a helyre ülünk be, ami előtt találkoztunk, de még mielőtt feltehettem volna a kérdésemet, a srác már bele is kezdett a magyarázatba, én pedig igyekezvén tartva vele a lépést, csüngtem a szavain.
- Övé a hely? - Kíváncsi pillantásommal az arcát fürkésztem, közben pedig rá kellett jönnöm, hogy egészen megterhelő hosszú távon annyira felfelé nézni. - Nem is tudom, ez alapján úgy tűnik, hogy félelmetes a nővéred. Lehet, hogy akkor is kiszedné belőlem, ha nem akarom elmondani - a mosolyom lassacskán vigyorrá szélesedett, mert szimplán húzni akartam az agyát. Végül úgy akasztottam az övébe a saját kisujjamat, mintha csak nagyon muszájból tenném meg. Amikor megpecsételjük a kis fogadásunkat, mégis kitör belőlem a nevetés. - Nem meséltél eddig túl sokat a nővéredről... - Azzal tisztában voltam, hogy van neki egy, mert ez is közös volt bennünk. De néhány alapvető információn, vagy történésen kívül nem sokat tudtam a családjáról - mint ahogyan én sem feltétlenül fogtam bele a családi körülményeim bárkivel való megbeszélésébe.
- Akkor te már elég jól ismered ezt a környéket, ha tudod hol milyen a kávé, nem igaz? - Bíztam benne, hogy tudja, pontosan hová megyünk, mert ez a környék már olyan messze esett a saját lakásunktól, hogy gyakorlatilag nulla esélye volt, hogy bárhogyan ide keveredjek és felfedezzem. De talán ma Sorennel együtt tehetünk erre egy kísérletet.

ruhácska ⁝ 697 ⁝ szia szépfiú    ⁝ ✧✦