" tie you up like a spider, can't escape " Jiang × Heidi

**Heidi Yeo**

Jiang and Heidi

Igaza van azoknak, akik szerint a hatalom megrészegít. Én pedig hosszú évek óta ittas bódulatban élhetem az életemet ezek szerint, mert szeretem megmutatni, hogy éppenséggel milyen hatalom van a kezeimben. Csak mert nem születtem férfinak, nem gondolom, hogy szende háziasszonyként kellene élnem az életemet, négy fal és egy halom gyerek közé zárva. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy gyerek akkora elköteleződést jelent, ami nálam nem fér bele. Azok a nők, akik a környezetemben családalapításra vállalkoztak, mint árnyékai voltak csupán azoknak a szórakoztató hölgyeknek, akikkel én szerettem eltölteni az időmet. Értem én, hogy bizonyos elköteleződéssel jár az, ha gondoskodniuk kell valakiről, de épp ez az, amit én nem vagyok hajlandó elfogadni. Szeretném ugyanúgy élni az életemet, még ha rajtam múlik is, hogy a családom vérvonala tovább folytatódjon. Jelenleg egyébként is úgy gondolom, hogy inkább haljon ki a Yeo família, mint hogy én férjhez menjek valaki olyanhoz, akit nem én választottam. Nem olyan idegen tőlem a házasság gondolata, szimplán csak más elképzeléseim vannak róla, mint apámnak.
Tisztában vagyok vele, hogy nem támogatná azt a viselkedést, amit Jiang-al szemben megengedek magamnak - és most nem arról beszélek, hogy egy üveg italt ajánlok azért, hogy feküdjön le velem. Ugyanakkor épp ez a szórakoztató az egészben. Nem próbálnám meg letagadni amit teszek, még ha ki is derülne apám, vagy bárki más számára, aki a magánéletem miatt akar pálcát törni fölöttem és egyúttal megítélni a szakmai teljesítményemet is. Más is fel szokott keresni valakit, hogy töltsék együtt az éjszakát egy rossz és fárasztó munkanap után, nem igaz?
- Nos, számomra a jó este definíciója nem egy... bárban kezdődik, idegen emberek és mosatlan poharak között. - Kicsi hiányzott, hogy olyan jelző csússzon ki a számon, ami visszafordíthatatlanul elítélő és negatív lett volna a bárral szemben. Amit ezek után mondtam, azt viszont egyszerűen nem lettem volna hajlandó vitatni. - Mindketten tudjuk, hogy ettől előkelőbb környezetbe tartozunk. - A szemöldökeim finoman megemelkedtem, miközben a reakcióját vártam. Jó érzés-e sakkban tartani valakit olyan információkkal, amelyek végzetes következményekkel járhatnak a másik fél számára? Nos, igen.
- Ezek szerint nem vagyunk barátok? - Lebiggyesztettem az ajkamat, mint egy elégedetlen kisgyerek, akinek a kedvenc vacsoráját ígérték, s most derül csak ki, hogy hazudtak. Felesleges lett volna azt hazudni, hogy nem élvezem minden alkalommal a csörtét, amit Jiang és én lefolytatunk, mielőtt beadja a derekát. Szimplán csak azt kellett mindig kitalálnom, hogy épp mivel győzzem őt meg. A hízelgés egyértelműen nem működött nála, az identitásával való folyamatos zsarolás még részemről is kegyetlen lett volna, a kedve pedig nem volt mindig olyan, hogy elég legyen, ha arra hivatkozom, hogy egy rossz nap után nincs jobb a jó társaságnál - történetesen nálam.
- Hmm... - Elgondolkodva billentettem oldalra a fejemet, miközben a pillantásom Jiang mögött kalandozott. - Nem, ami azt illeti tiszta a lelkiismeretem. Talán inkább a te bűntudatodról van itt szó? - Nem részleteztem, hogy mivel kapcsolatban lehet bűntudata. Egy dolog, hogy mennyire az idegeimre megy az, ahogyan a családom - kifejezetten apám - bánik velem, de elhagyni őket nem tudnám. Részben mert ahhoz előbb bankot is kellene rabolnom. Nem tudnék lemondani arról az életszínvonalról, amit már megszoktam.
- Egy italért cserébe? - Mosoly jelent meg az arcomon. Én magam sem lettem volna elragadtatva az ötlettől, hogy valaki a szexért fizessen nekem. Ugyanakkor kettőnk közül nem én voltak rászorulva a pénzre, tehát nem is kaphattam volna ilyen ajánlatot. Az pedig, hogy az integritását kérdőjelezem meg, talán elég arcpirító lesz, hogy gerincre akarjon majd vágni.
- Szó sincs róla. Én a minőségi dolgokért szeretek fizetni. - Lélegzetvételnyi szünetet tartottam csupán, majd egy cinkos mosollyal és sokat mondó pillantással folytattam. - Mint amilyen a kiszolgálás, amit tőled kapok itt. - Direkt nem beszéltem vele formálisan, hiába erőltette azt a falat közénk, amikor újra meg újra hölgyemnek nevezett. Ki akartam őt piszkálni a komfortzónájából. A feladat és annak pillanatnyi teljesíthetetlensége viszont engem tett egyre türelmetlenebbé.
- Én úgy találom mindig azokat a dolgokat lehet a leginkább élvezni, amiket mások véleménye alapján nem szabadna, vagy amit megtiltottak nekünk. Nincs abban valami katartikus, ha ellent mondhatunk valakinek? - Erről ő tudna csak igazán mesélni. De ezt már feleslegesnek tartom hozzátenni. Különben is megvan az esélye, hogy ha a múltját emlegetem, tényleg nem jön ma velem. Én azonban nagyon vágyom a társaságára. - Azzal büntetnél a leginkább, ha nem jönnél ma velem - mondom ki nyíltan. - Nem várunk egymástól mást, igaz? - Sosem mutatkoztunk például egy párként. Jiangra túl sok érdeklődés vetült volna, ha egyszer magammal viszem egy olyan eseményre, ahol akár az apja emberei is megjelenhetnek. Nem lennék meglepve, ha mindenhol ott lennének.
Elnevettem magamat a kérdése hallatán, már az autóban ülve. Miért is vagyok ennyire akaratos? Mert egész életemben mindent megkaptam, amire csak egy másodperccel hosszabb pillantást vetettem. Ruhák, ékszerek, eszközök, vagy épp emberek. A mai nap akár ki is üthetett volna ebből a nyeregből, én azonban nem voltam hajlandó ezt elfogadni. Ezért akartam annyira, hogy most érvényesüljön az én akaratom. Hogy ne érezzem magamat legyőzve. - Mert megtehetem - feleltem még mindig mosolyogva.
- Ha behelyezted volna a hátsódat a kocsiba, már régen nem erről lenne szó - felelem könnyedén. Hiszen így igaz. Nem kérdőjelezném meg a férfiasságát, ha nem kérdőjelezné meg a szándékaimat. Nem akarok neki rosszat, ő most mégis úgy adja elő, mintha lefeküdni velem büntetés lenne, ami sérthetné is az egómat. Mégis kitartok mellette, hogy együtt menjünk haza.
- Miért, rosszul esik? Te is mindig sértegetsz, azt hittem ez a te perveziód. - Ártatlan pillantást vetettem rá - legalábbis próbáltam -, miközben megrántottam a vállaimat. Az arckifejezésem azonban alapjaiban változott meg, ahogyan követtem a szememmel, ahogyan beszáll mellém. Éreztem némi elégedettséget valahol a mellkasom körül, de ez már szinte mindennapos volt számomra.
- Elértem, hogy beszállj, nem? - Nem számít, hogy pontosan hogyan történt. Az akaratosságomnak előnyei is vannak. Egy okos ember egyszer biztosan mondott már olyat, hogy a végeredmény számít, nem pedig az odavezető út.
- Szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért kellene velem jönnöd. - Ezt már jóval komolyabban mondtam neki, miközben a fejemet lassan felé fordítottam. - Ling. - A pillantásomból mindent kiolvashatott azzal kapcsolatban, ami most a fejemben járt. Tisztában kellett lennie vele, hogy nem árulom el és dobom fel az apjának, még ha nehezen találnám is meg a kapcsolatot vele. De mint ahogyan az élet minden területén, most is hinnék benne, hogy lehetetlenek nincsenek.
- Holnap reggel hívok neked egy sofőrt, aki majd hazavisz. - Ha csak a távolság volt a problémája, hát beadom a derekam ezen a téren is. Csak hogy lássa, mennyi mindent megtennék érte.
- Nem akarod tudni kinek a menyasszonya vagyok? - Ezt már jókedvűen kérdeztem tőle, miközben a pillantásomat előre fordítottam, hogy végre el tudjunk indulni. Kevés kellemetlenebb dolog volt számomra, mint egy bár mögött a kocsiban próbálni felizgatni valakit, akivel el akartam tölteni az éjszakát.

öltözék (kalap nélkül) * megjöttem szemöldök

* 1108 szóban

**Jiang Zhou**

Heidi & Jiang

Annak a ténynek a mivoltját letagadni, miszerint én is csak egy férfi vagyok, aki olykor kanos és szüksége van bizonyos dolgokra, teljesen felesleges lett volna. Más kérdés volt, hogy az emberek jó része valószínűleg túlontúl merevnek, rugalmatlannak tartott, ami miatt első ránézésre egy faszfejnek tűnhettem, de valójában ez egyáltalán nem zavart engem. Lényegében az volt a célom, hogy távol maradjak mindentől és mindenkitől, elvégre igyekeztem elbújni a világ szeme elől. Az arcom nem változott olyan jelentősen az eltűnésem óta, hogy ne tarthassak attól, hogy valaki majd felismer egy sarkon. Emiatt pedig extrán óvatosnak kellett lennem, mivel szinte biztos voltam benne, hogy az apám keze valójában elér idáig és már rég tudja, hogy mi a helyzet velem, csak békés úton próbálja megoldani a dolgokat.
Soha nem volt titok előttem, hogy Heidi egy intelligens nő. Emiatt nem gondoltam komolyan, hogy valójában képes lenne ártani nekem csak azért, mert nincs kedvem, vagy nem akarok vele lefeküdni, ha úgy van. Viszont maga a tény, hogy ő tudott rólam éppen elegendő volt ahhoz, hogy kénytelen legyek bizonyos téren fejet hajtani előtte. Lehet, hogy rangban hasonló szinten helyezkedtünk el, de a jelenlegi élethelyzetemben, a nap végén én csak egy pultos voltam, ő pedig kockázat arra, hogy vissza legyek toloncolva Kínába. Nem mintha mondjuk ez vezetett volna ahhoz, hogy eltöltsek pár éjszakát vele, mivel egy gyönyörű nőről volt szó, amit még én sem voltam képes letagadni magam előtt. Soha nem mondtam volna el neki, de a vele töltött idő olyan szempontból fontos volt, hogy valamennyire megpróbáljam élni a hétköznapi életem. Mivel tudta, hogy ki vagyok, nem kellett eljátszanom az általam felvett perszónát, emiatt pedig kényelmesebben éreztem magam. Néha kicsit olyan volt, mintha alapvetően lennék még valaki, nem pedig csak egy identitását elvesztő, a semmiben kavargó férfi, aki képtelen megtalálni a kiutat abból a helyzetből, amibe fiatal fiúként keverte magát. Bár egyáltalán a saját identitásom volt az, amit a szüleim próbáltak rám húzni? Végső soron mindig ugyanoda lyukadtam ki. Rossz testvérré váltam attól, hogy azt tettem, amit. De semmit sem csinálnék másképp.
Ettől függetlenül, Karolina most nálam élt, emiatt nekem is igazodnom kellett hozzá, nem pedig csak fordítva. Szóval emiatt elnyomtam egy halk sóhajt, amikor megláttam bejönni a nőt annak ellenére is, hogy sosem köszöntöttem őt kitörő lelkesedéssel meg széles mosollyal az arcomon. Alapvetően nem csináltam ilyeneket, mert nemes egyszerűséggel baromi szánalmasnak éreztem volna magam akkor, ha hasonlókhoz kellett volna folyamodnom. Én és a mosolygás két külön világ vagyunk néha.
Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán van kedvem ahhoz, hogy ennek most nekiálljunk. Hiába volt a játékunk része az, hogy nemet mondok neki, ő leitat, aztán gyakorlatilag megerőszakol – ha ezt megpróbálnám a rendőrségen előadni, akkor tuti még a végén én lennék a rágalmazó, mert egy nőről van szó, ráadásul, ha hagyom, hogy rám üljenek, az nem erőszak – én pedig mind ebben partner vagyok. Nem akartam belegondolni, hogy ez talán egy lépéssel választ el attól, hogy perverz nagybácsivá váljak, mert ettől a gondolattól egyenesen elöntött az undor.
- Mire céloz, Hölgyem? – a hangom egészen rideg volt, az arcomon nem tükröződött érzelem, miközben minden figyelmemet a kezemben tartott, tökéletesen tiszta pohárra fordítottam, amit igyekeztem fényesebbre törölni. Valójában magasról leszartam volna még azt is, ha a vendégeink tripperesek lesznek szájon keresztül – mert én ezen a helyen, meg az idejáró közösség egyes tagjai miatt ezen sem lepődnék meg -, szimplán csak nem volt kedvem a szemébe nézni most. Akkor elhiszi, hogy megint megkapja, amit akar, én pedig nem voltam ennyire könnyen kapható férfi. Még akkor sem, ha voltak sejtéseim arról, hogy mi fog történni úgy három órával később.
- Lehet velem annyira jóban lenni? – ezen a ponton vetettem rá egy fagyos pillantást, aztán a leterített rongyokon pihenő poharak mellé tettem a kezemben tartott darabot – Miért kérdezi? Talán bűntudata van valami miatt?
Sosem volt gond a borravalóval. Más kérdés az, hogy kínosan éreztem magam ennek a meglététől, mivel elfogadni valakitől, akivel gyakorlatilag egy szinten helyezkedek el a társadalmi ranglétrán és a tény, hogy szükségem van a pénzére, alapvetően elvett az értékemből. Gondolom az ő szemében is, de a sajátomban biztosan.
- Miért cserébe? – ez volt itt a fő kérdés – Talán úgy nézek ki, mint egy prostituált, kedves Hölgyem?
Nem arról volt szó, hogy lenézném azokat, akik végül a legősibb szolgáltatás mellett döntöttek, alapvetően, ha nem volt itt a főnökünk és valaki betévedt, hogy kuncsaftok után nézzünk, aziránt voltunk annyi tisztelettel, hogy nem küldtük el a nőt. Soha nem lehet tudni azt, hogy az ember miért dönt a szakma mellett, nekem pedig szerintem nincs okom elítélni senkit az elitből történő kicsúszásom után.
- A büntetésnek az a lényege, hogy rossz legyen, nem? – enyhén félrebillentettem a fejem, ahogy feltettem a kérdést, ezen a ponton már képtelen voltam visszafogni az arcomra kiülő mosolyt – Ha élvezi a büntetést, akkor az már a saját perverziója. És ha tényleg erre vágyik, akkor talán jobb, ha ma egyedül megy haza Ön is és én is.
Nem állítom, hogy nem élveztem, hogy ezzel gyakorlatilag fölénybe kerültem, de azért az is igaz, hogy valószínűleg nem fog sokáig tartani a dolog. Olyan aduász van a kezében, ami miatt képtelen lennék bármikor nemet mondani neki, mivel túl nagy kockázatot jelentene a dolog. Ha már felépítettem valamit, annak egyben kellett maradnia, még ha ingatag és kezelhetetlen is volt. Attól még az enyém. Azt hiszem.
- Miért vagy ennyire akaratos? – talán inkább magamtól kérdeztem meg a dolgot, miközben halkan sóhajtottam fel és csóváltam meg a fejem. Kedvem lett volna ezen a ponton rágyújtani, de sajnos nem dohányoztam – Megtennéd, hogy ezt lehetőség szerint nem kürtölöd világgá a munkahelyemen? Ellenkező esetben biztosan nem megyek sehova veled ma.
Kifejezetten dühösnek hatott a pillantásom, amit megengedtem felé, de egyszerűen felmérgesített az, hogy ennyire lazán volt képes kezelni bizonyos dolgokat, amik nem tartoztak a nagyvilágra az én megítélésem szerint.
- Ezekkel a kérdésekkel most kasztrálni próbálsz? – egy szemforgatás után kerültem meg az autót előröl és ültem be végül. Nem volt erre egyéb indokom azt leszámítva, hogy nem tett volna boldoggá, ha az egész parkolónak a mi civódásunkat kell hallgatnia – Ha ez a kérdés felmerül benned, akkor alapvetően megbántottnak kellene éreznem magam és kiszállni most. Vagy megkérni, hogy vigyél haza.
Mert azért lehetek bőven annyira szégyentelen, hogy egy fuvarral lehúzzam, miután miatta rólam és a szexuális teljesítményemről pletykál az egész személyzet. Talán sok férfinek ez imponáló lehet, de én nem tartozom ezek közé.
- Messze laksz az én otthonomtól – ezen a ponton pillantottam rá először – Egy indokot mondj arra, hogy miért érje meg nekem veled menni. És ez nem lehet a piád vagy az, hogy szükséged van a testemre.

outfit • 1 077 szó • ne tessék bántani " tie you up like a spider, can't escape " Jiang × Heidi 1404455205

**Heidi Yeo**

Jiang and Heidi

Másokkal ellentétben én soha nem éreztem úgy, hogy tabuként kellene kezelnem a szexuális életemet, vagy azt, hogy nőként lehetnek ugyanolyan igényeim, mint a férfiaknak. Sőt, kifejezetten sokra tartottam azt, ha valaki tisztán látott ebben a témában. Soha nem voltak elvetemült igényeim, nem akartam gyerekeket megrontani, nem vágytam arra, hogy a hullaházban keressem az aktuális partneremet. Nő voltam, és szerettem, ha úgy is kezelnek az ágyban, aztán nem kell másnap eljátszanunk a szende középiskolást, akinek az volt az első alkalma. Minden ember életében vannak olyan részletek, olyan információk, amelyeket nem osztanak meg másokkal, vagy amire a barátaik kérik, hogy ne kürtöljék szét. Én sem azért szerettem jártatni a számat, mert mindenkinek el akartam mondani a portástól kezdve a cég takarítójáig, hogy hány pozícióban élveztem egy férfi társaságát előző este. Viszont mindig is szerettem legalább annyi szabadsággal rendelkezni ilyen téren, hogy legalább azt elismerjem a megfelelő emberek előtt, ha szexre volt szükségem. A dohányzás önmagában csak egy bizonyos pontig elég a stressz csökkentésére, szex után pedig dupla olyan jó dohányozni, mint megpróbálni egyedül azzal lenyugodni.
Lehet nekem azzal jönni, hogy a neveltetésem ellenére is túlságosan beleszerettem abba a fajta szabadságba, amit itt Amerikában átélhet az ember, én pedig erre azt felelem, hogy talán igaz is. Túlságosan sokra tartottam a saját szabadságomat, amit nem voltam hajlandó eldobni csak úgy, főleg nem valamilyen futó üzleti érdek miatt, ami egy életre beskatulyázott és lehetetlen lett volna megmondani, hogy hosszútávon vajon újra szabaddá tesz-e.
Bajban voltunk, mert a legfontosabb amerikai befektetőnknek kellett búcsút intenünk, de ha már valamit, akkor én biztosan a középső ujjamat lengettem volna felé. Hosszú hónapok tervezése és tárgyalásai után gyáva mód megfutamodni egy már-már lepecsételt üzletből... Az én szememben ez csak arra vall, hogy az illetőnek nem elég nagy, ami a lábai között van, ezért bújik az anyja háta mögé, ahol mindig biztonságban van. Az üzlet soha nem arról szól, hogy biztosra megyünk, hiszen a részvényárak másodpercek törtrésze alatt eshetnek, vagy ívelhetnek felfelé. De pont attól szép ezzel foglalkozni, mert minden nap másfajta küzdelmet kell megnyerni. Jó esetben pedig ezt sokkal inkább egy tárgyaló asztalnál tenném, nem pedig a saját apámmal szemben, akinek épp elég hálás vagyok azért, hogy hagyott megszületni. Nem kellene állandóan olyan húzásokkal keresztbe tennie nekem, amitől csak egyre feljebb megy bennem a pumpa, egészen addig, amíg fel nem robbanok. Az én robbanásom pedig nem tűzijátékhoz hasonló, szemet gyönyörködtető pukkanás lesz, hanem világháborús bomba, ami elpusztít mindenkit maga körül.
- Jó estét... - A fejemet ingatva nevettem el magamat. - Lehetne sokkal jobb is. - Ezzel pedig jelenhelyzetben nem is feltétlenül arra gondoltam, hogy eljegyzett nőnek kell tekintenem magamat, hanem inkább arra, hogy mindketten túl vagyunk egy hosszú napon, aminek illik megfelelő levezetést adni. Én pedig soha nem érkeztem még ide azzal a szándékkal, hogy helyben fogyasszak - talán csak a legelső alkalommal, amikor felfedeztem, hogy a bár pultosa nem csak kísértetiesen emlékeztet valakire, akit ismerek.
- Azt hittem vagyunk már annyira jóban, hogy ne így bánj velem. Hát nem szoktam elég borravalót adni? - Mivel kínaiul is szólt hozzám, én nem fáradtam azzal, hogy oda-vissza váltogassak, Jiang anyanyelvén szóltam újra hozzá. Minden alkalommal eljátsszuk ezt, én pedig más esetben sem vagyok fukar, általában gondolkodás nélkül adok borravalót, legyen szó étteremről, vagy egy bárról. Számomra a bankjegyek már nem bírnak különösebb jelentéssel, puszta eszköznek tekintem a fizetési kötelezettséget az olyan dolgok között, amelyekre vágyom és amelyeket később, a törlesztés után meg is kapok. - Ne csapjuk be magunkat, szívesen fizetek kétszer annyit, mint a mai bevételetek. - Mindkettőnk ideje drága volt, én pedig hajlandó lettem volna segíteni Jiang munkahelyét azzal, hogy ne gondolkozzanak az egyik legjobb munkaerejük megtartásán a jövőben, ha most hajlandóak elengedni velem.
- Pontosan mit is? Ha valami rosszat követtem el, azért valamiféle büntetés jár, ugye? - Voltak olyan pontjai az életemnek, amikor már én magam is úgy éreztem, hogy alaposan ki kellene mosnom a számat és akkor talán nem mondanék olyan dolgokat, amiktől másoknak ketté áll a szeme. De minden egyes alkalommal rá kellett jönnöm, hogy túlságosan szórakoztat mások reakciója, hogy feladjam őket.
Nem teljesen céltalanul érkeztem ide és nem is kifejezetten lettem volna hajlandó üres kézzel távozni, mert a végén kezdtem volna úgy érezni, mintha a mai nap csak abból állna, hogy én vagyok a vesztes. Az pedig soha nem szerettem lenni, semmilyen körülmények között. Ezért is volt a nyelvem hegyén, hogy triplán kifizetem a munkabérét, ha hajlandó hátrahagyni ezt a helyet, végül mégsem kellett megszólalnom, a körülmények mintha az én javamra billentették volna a helyzetet. Az efölött érzett elégedettségem pedig tisztán leolvasható volt az arcomról.
Nem kifejezetten hezitáltam, amikor ideje volt megközelítenem a hátsó kijáratot, habár minden alkalommal szentségeltem az autóban, amiért szerencsétlen járművet olyan rendezetlen utcában kellett végigkormányoznom, hogy ha létezne az autók között AIDS, akkor minden bizonnyal itt kapta volna el. Hallgattam egy ideig a motor duruzsolását, aztán amint megpillantottam a munkahelyéről kilépő férfit, egyszerűen lehúztam az ablakot és áthajoltam a középső konzol fölött, rákönyökölve a kartámaszra.
- Ezt a problémát könnyen tudjuk orvosolni. Nem hozzád megyünk. - Határozottan hozom fel a saját érveimet, mert nem egyszer játszottuk már le ezt a játékot. - Nálam hangszigeteltek a falak, senkit nem fogunk zavarni. - Olyan mosoly jelent meg az arcomon, amiről bárki ki tudta volna találni, hogy pontosan mi jár a fejemben, nemtől és kortól függetlenül, akkor is, ha az illető még túl sem esett a szexuális felvilágosításon.
- Szállj be. - Nem utasítottam, szimpla ajánlat volt ez, amit valószínűleg legalább egyszer még úgyis visszautasít. Sosem értettem miért tartjuk fenn ezt a kis színjátékot, ha a vége mindig ugyanaz lesz. - Úgy viselkedsz, mint akit a felesége tart terrorban otthon. Nőről van szó? Lefeküdtetek? - Nem igazán vártam választ a kérdéseimre, sokkal inkább csak kénytelen voltam felvezetni valahogyan, amit mondani készültem: - Vagy nem ment bele? Nem tudod mire vágyik egy nő? - Én például határozottan Őrá. Pont, mint ahogyan az a korábban ajánlgatott üveg ital is csakis jogos tulajdonosára várt az anyósülésre dobva.

öltözék (kalap nélkül) * megjöttem szemöldök

* 973 szóban

**Jiang Zhou**

Heidi & Jiang

- Akkor tudsz maradni, ugye? – délután kettő órára mentem dolgozni, éppen ezért most nem fekete, ha nem fehér inget vettem magamra. Egyáltalán nem fáradtam azzal, hogy esetlegesen a fürdőszobába kezdjek el öltözködni, mivel alapvetően nem egy szál seggben rohantam ki a lány elé, sőt lényegében még a mellkasomat sem mutattam előtte. Szimplán az illedelmesnél lejjebb volt gombolva az ingem, ami miatt az amúgy kissé oversize fazonú ruhadarab mutatott egy darabolt a kulcscsontomból és a vállamból. Én mégis inkább a csuklómra tekert órával voltam elfoglalva, amit elméletileg nem viselhetnék a műszakom alatt, de a hosszú ujj miatt mégis megteszem. Valószínűleg a tulajdonossal mindössze egyszer fogok találkozni. Általában, ha ilyenkor kiszúrja az ezüst darabot, akkor le szoktam rakni az irodában, de amúgy nem fáradok a dologgal, úgysem fog látszani.
- Ühüm – arra már nem vettem a fáradtságot, hogy a lány rövid válaszára felemeljem a fejem, mert sokkal jobban lefoglalt az, hogy az a karomnál is el tudjak szórakozni a gombokkal. Mivel kétkezes még mindig nem vagyok, a végén csak odamentem, hogy Kara segítsen be az utolsó gombnál. Csak ezután kezdtem el az ingemmel is foglalkozni.
- Rendben. A hűtő kicsit üres, de ha gondolod, akkor hozok neked valamit. Majd írd meg, hogy mit ennél, de ha nem érnék vissza akkor rendelj nyugodtan. A többi szabályt már ismered.
Nem mintha annyira lettek volna azon túl, hogy ne robbantsa fel a házat, és ne nyírja ki a macskámat, szóval innentől kezdve már nem is feltétlenül volt érdekes a dolog. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy kilépjek a Netflix fiókomból, tőlem nyugodtan használhatta, mert legalább nem feleslegesen fizetek elő.
A munkanap első fele viszonylag laza volt. Mivel most korán kezdtem, nem feltétlenül volt szükség arra, hogy egész nap a pultban álljak, ezért fel is kötöttem egy kötényt és ha megkívánta a forgalom, akkor én is beálltam a pincérek mellé segíteni. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy egészen szeretem a munkámat, hiszen alapvetően a pörgés, illetve annak ténye, hogy mindig mást csináltunk egy-egy műszakban – általában ketten nyitottak, ketten zártak, volt egy köztes takarító személy, illetve egy bizonyos időintervallumban hárman voltunk itt. A mai nap pontosan én voltam az a személy, aki lényegében a legkevesebb felelősséggel bírt, mivel se a nyitási stressz, se a zárási hajsza nem volt a nyakamba varrva. Így valamilyen szinten egyértelmű volt, hogy öttől én lettem odaállítva a pultba, amikor már elkezdtek szállingózni azok az emberek is, akik esetleg alapoznának vagy hasonló. Nem mondom azt, hogy ez egy nagyon vip bár lett volna, de mivel Brooklyn gazdag negyedében helyezkedett el, elég sokféle személ járt ide. Emiatt egy kicsit úgy gondoltam a főnökömre, mint valami maffiózóra, de persze sosem kérdeztem semmit, csak megcsináltam a rám osztott feladatokat. Mindenesetre amúgy is én voltam az egyik olyan személy ezen a helyen, aki ilyen szempontból terhelhető volt. A kolleginákat én sem szívesen állítom ebbe a helyzetbe, mivel elég határozottan kellemetlen lehet nőként az, amit egyes részegek le tudnak művelni. Nem egy lány párjának hazudtam már magam ebben a pultban csak azért, hogy leszálljanak az illetőről. A srác pedig annyira kis pipogya volt, hogy egy ideje már én voltam az, aki önként elfoglalta a kassza mögötti helyet. Furcsa dolog, hogy ebben a rohadt kócerájban én vagyok a legvékonyabb – maximum azzal tudnék ártani valakinek, ha ráülnék – de mégis velem akarnak a legkevésbé vitába bonyolódni. Ez talán azért van, mert eredendően többnek gondolom magam másoknál, már csak a származásom miatt is? Alapvetően nem tudom. Az biztos, hogy élnek ezen a bolygón férgek, és azokhoz hasonló emberek is, de én náluk több és jobb vagyok. Már ez is valami.
Éppen a pult tisztára törlésével voltam elfoglalva – állandó mániám a munkahelyi takarítás – amikor a szemem sarkából érzékeltem, hogy valaki helyet foglalt előttem. Éppen ezért automatikusan is emeltem fel a fejem, hogy üdvözöljem az újdonsült vendégünket, akinek a jelenléte mindig képes volt meglepetést okozni. Néha elgondolkozom azon, hogy ez a nő most csak szimplán lefizeti a maffiavezért a beosztásomért, vagy egy boszorkány és azért tudja, hogy mikor kell felbukkannia. Nem állíthatom azt, hogy kedvelem őt, de az biztos, hogy vannak olyan vendéglátós tevékenységek, amiknek nekem most meg kell felelnem.
- Jó estét! – mivel már határozottan az volt. Jelen esetben nem igazán tudtam, hogy pontosan mi fog történni, de annyira nem tudtam értékelni azokat az alkalmakat, amikor az idetévedő hölgy alkohollal jött. Ez azt jelentette, hogy velem akarja megitatni… Én pedig fehér inget viselek. Azaz ráérek az este, de neki ezt nem feltétlenül kell tudnia. Összesen öt perc van még a munkaidőmből, és határozottan nem olyan a szerdai forgalom, hogy feltétlenül szükség legyen rám a továbbiakban.
- Ha nem rendel semmit, akkor át kell adnia a helyét a fogyasztó vendégeknek – igyekeztem a lehető legszigorúbb hangomon szólni hozzá, aztán pedig kínai nyelven folytattam a tovább – Pontosan tudja, hogy mit teszek azokkal a vendégekkel, akik kihasználnak.
Bizonyos értelemben pedig ő is ezt tette. És tudtam, hogy az általa említett whisky talán ütős lehet úgy, hogy műszakok közben nem nagyon szoktam enni. Viszont mivel én már a szemem sarkából láttam a raktárból érkező zárós kollégát, egészen kezdtem pánikba esni.
- Hosszú műszakom van ma… - folytattam volna, de megéreztem, ahogyan valaki a fenekem tájékán matat a kezével és kibontja a kötényemet, aztán az említett testrészemre is rácsap. Miért vesz körül ennyi perverz nő, amikor én még párkapcsolatra sem vágyok? Nem igazán éreztem különbséget a kifinomult külsejű Heidi, és a színesbőrű, velem egykorú lány között, akinek úgy repkedtek a fonatai mindenfelé, hogy egészen meg is rettentem tőle.
- Beszélsz itt hülyeségeket… Tudod, hogy nincs túlórafizetés a hónapban, szóval menj – ellenkezni akartam, de biztos voltam benne, hogy jelen helyzetben ez nem olyan egyszerű, el kell hagynom a fedélzetet. Még azért fenyegető hangon odamorogtam a lánynak, hogy ezért számolni fogunk, aztán a hátsó kijárat felé indultunk… Heidi tudta hol van, mert ő szokott felvenni engem ott. Ha most lelépek minden szó nélkül, akkor bűntudatom lesz amiatt, hogy képtelen voltam úriember módjára elmondani neki, hogy nincs kedvem ahhoz… Megint.
- Nézd, ez most nem fog menni – mindig így kezdtem – Hozzám költözött valaki, akire tekintettel kell lennem.

outfit • 994 szó • ne tessék bántani " tie you up like a spider, can't escape " Jiang × Heidi 1404455205

**Heidi Yeo**

Jiang and Heidi

- Szóval feleség lesz belőled?
- Nem. - Könnyedén felelek a kérdésre, szinte gondolkodás nélkül. De lényegében nincs is min gondolkodni, mert nem tervezek hosszú időt menyasszonyként eltölteni az életemből. Egyszerűen nem nekem való. Ezt pedig sem a vőlegény formás segge, sem a családja nevén felhalmozott pénzösszegek nem fogják tudni megváltoztatni.
- De eljegyeztek. Most mondtad...
- Igen. - Ezen a ponton fordultam el a tükör elől, hogy a rám simuló ruhát tervező nőre pillanthassak. A kezeim a derekamra simultak, az arcomon pedig egy finom mosoly jelent meg. - De nem fogok hozzá menni. - Jelentem ki, megerősítendő a korábbi feleletemet. Vannak azok a helyzetek, amelyekben csak és kizárólag azért nem akarunk valamit megtenni, mert azt kérték tőlünk. Ez is egyike volt azoknak. Egyébként sem terveztem férjhez menni - addig legalábbis semmiképp amíg az apám és a körülöttem dolgozó magas beosztású férfiak nem tanulják meg, hogy a nők nem holmi tárgyak, amelyeket csak úgy el lehet adni, amikor kedvük tartja. Nem jelentünk üzletkötési alapot és nekünk is megvan a magunk véleménye. Talán még a vállalatvezetéshez is jobban értünk, mint ők maguk.
Harminc éves vagyok, de egész eddigi életemben semmilyen jelét nem láttam annak, hogy apám, vagy azok a férfiak, akik csak azért tartják magukat nagyra, mert minden nap öltönybe bújnak akár csak egy kicsit is hajlandóak lennének a változásra. Az én fejemben ez egyenesen arányos volt azzal, hogy miattuk nem megyek férjhez. Főleg nem azért, mert apám úgy akarja. Túlságosan élvezem és szükségem van ahhoz a szabadságomra, hogy csak úgy képes legyek feladni. Engem nem boldogít annak a lehetősége, hogy gyereket szüljek és végképp nem vágyom arra, hogy valaki igényeinek megfeleljek, mint feleség. Általában épp, hogy fordítva történik ez. Mások igyekeznek megfelelni az én igényeimnek és vágyaimnak.
- Tudod már, hogy mit csinálsz? - A kérdés teljesen jogos volt. Elvégre ha valakinek valamivel kapcsolatban van egy kicsike elhatározása, valószínűleg kellene, hogy legyen mellé terve is. Az én valóságomban azonban ez sokszor másképp működik.
- Még nem. Viszont ha rajtad múlik, akkor akármit is tegyek, remekül fogok kinézni közben. - Komoly képpel közlöm vele, de az arcán megjelenő mosoly belőlem is jókedvet vált ki. Egyetlen porcikám sem kívánja azt, hogy végbemenjen ez a megegyezés, hogy belőlem feleség legyen és hogy olyan emberé legyek, akivel összesen egy alkalommal találkoztam - és akkor sem azért, hogy együtt töltsünk egy éjszakát.
- Csomagoltassam be a dolgokat?
- Igen, kérlek. És küldess mindent a lakásomra, nekem még dolgom van ma. - Puszit dobtunk egymás arca közelébe, ahogyan megöleltük a másikat. Miután elhagytam az üzletet, nem vesztegettem sokáig az időmet. Hamar autóba szálltam - nem abba, ami korábban bemondta az unalmast és most az egyik legjóképűbb szerelő kezeiben volt, akivel valaha találkoztam, mióta az iparban vagyok. Alig kalandoztam azonban el fejben a férfi felé, rögtön kezdtem úgy érezni, hogy nekem is szükségem van egy jó nagy karbantartásra és arra, hogy valakivel levezessem a feszültséget. Már a próbafülkében, két ruha között a fehérneműmet figyelve is felötlött bennem, hogy meg kellene osztanom ezt a látványt valaki mással is. Az, hogy ki lesz ez az illető, azonban csak most vált számomra tisztává.
Előbb kénytelen voltam telefonálni a kedvenc emberemnek, aki ritka italok forgalmazásában utazott, hogy összehozzak vele egy találkozót. Az ő szakértelme minden alkalommal segített engem a választásban, de hittem benne, hogy elég jó ízlésem van ezen a téren, amiért később értékelve leszek. Az immár az anyósülésen pihenő üveg utal egyet jelent azzal, hogy valaki mással megosztom a híreket.
A közel negyedmillió dollárt érő üveg nyakát fogva léptem be a bárba, ami már annyira ismerős volt, hogy valószínűleg csukott szemmel is eltalálok a pultig. Mindig csak addig, ahol azt azt a személyt megtaláltam, aki a legfontosabb volt nekem ebben az egész kócerájban. Lehetett volna az angol királynő is az egyik vendég, engem akkor is csak a pultos érdekelt volna. Az egyik bárszékre csusszanok és mosoly kúszik az arcomra, amikor találkozik a pillantásunk.
- Mit szólnál hozzá... - Ezen a ponton közepesen erősen raktam le a pultra az üveget, benne a borostyánszínű itallal. - Ha a ma éjszakát egy eljegyzett nővel töltenéd? - A szemeim szinte csillogtak, a pillantásomat pedig képtelen voltam levenni a férfi arcáról. Engem kifejezetten felvillanyozott a saját ötletem, az ő reakciója pedig nem igazán érdekelt. Szükségem volt rá. - 62 éven át érlelt Dalmore whisky. Összesen tizenkét üveg létezik belőle.. És az egyik a Tiéd. - Kicsi hiányzott, hogy ne tegyem hozzá, hogy velem együtt, de ha nagyon ellenkezni akar, még be is vethetem a dolgot nála.

öltözék (kalap nélkül) * megjöttem szemöldök

* 730 szóban

Ajánlott tartalom

» Jen & Toni - The escape
» Candy&Noah ~ Do not escape!
» Stay or escape? ~ Ryder & Donna
» 1am ; Dae Il & Jiang
» Heidi Yeo