Valami itt nagyon nem stimmel. Az igazság, hogy pontosan tisztában vagyok vele, hogy mi. Olyanra készülök, amit nagyon rég tettem. Kis faszként apám emberei csinálták, aztán nagy faszként meg az utca, na és Aston. És most itt vagyok 28 évesen, hogy belépjek egy üzletbe és megvegyem magamnak a kaját, amit sose kellett, mert a zsebpénzemet drogra költöttem, vagy piára. Persze alkoholt nem ilyen helyeken vettem, de azért néha valami rágcsával megleptem magam. De én most, kaját fogok venni. Bevallom, hogy talán ez még a börtönnél is rémisztőbb gondolat. Van egy kis összekuporgatott pénz még a drogos ügyleteimből, abból tudom bérelni azt a mocsok helyet és lassan munkába is állok, ha addig meg nem gondolja magát Cora. Szüleimtől kaptam egy kis pénzt miután kijöttem a sittről, pontosabban egy boríték várt az újdonsült asztalomon a lebukkant kéróban, semmi név, vagy ilyenek. Tudom, hogy tőlük van, elakarnak kussoltatni minél inkább. Ennél jobban nem árulhatnák el, hogy az ő kezük van a szabadlábra engedésemben. Mindenesetre nem raktam el a szánalom pénzüket, helyette kimentem az utcára és elosztogattam a haverjaimnak. Nem kérdezték honnan van, őket nem érdekli, talán ezért is szerettem ott élni. Mindenki a maga dolgával van elfoglalva. Most nagy faszként is csak magányosan tudok állni a nagy üzlet előtt. Jelenleg is inkább festek egy csövesnek, talán utánam jön valami verő ember és kidob, nehogy meglopjam őket. Csodálom, hogy egyetlen és hűséges tisztem nincs itt ettől tartva, hízelgő a bizalma. Unottan és görnyedt vállakkal állok, szinte összeroskadok ettől a borzalomtól. Hogy nekem ehhez mennyire nincsen most kedvem, legszívesebben lemennék valami parkos helyhez és ott basznám el az időm, nem pedig pénzt szórjak, amit mellesleg köteles vagyok, különben megdöglök éhségemben. Ez mekkora baszott röhely már. Még nekem kell fizetnem azért, amire szükségem van. Felvonom szemöldökömet, mert basszameg, eddig is ezt csináltam, csak a drogokkal. Oké, értek minden kaja függőt, valamilyen szinten végülis én is az vagyok.
Igazából fingom nincs, hogy mit csinálok. Kicsit úgy érzem magam, mint aki a szafarin van és igyekszik elvegyülni, hogy ne legyen zsákmány. Fél szemmel a jobb oldalamon lévő banyára nézek, aki semmit nem leplezve néz rajtam végül és szinte már csak köpnie kellene, hogy tudjam, nem vagyok ínyére való. Az én arcomat nem csipkedné pirosra az biztos. Nevetségesen festhetek a kinyúlt szürke pulcsimban, ahogyan egy fém kosarat tartok a kezemben. Igazából még jó, hogy ezek nem érdekelnek, de most elképzelem magam kívülről. Ja. Kurvára nevetséges. Ezek a gondolatok pedig bizonyítékok arra, hogy baszottul nem érzem magam itt kényelmesen, nekem pedig ez az első és hát eléggé könnyen el is érem a minimális igényeimmel. Nem tudom, hogy mi éri meg, nagyon a pénz fogalmával sem vagyok tisztában. Eléggé tanácstalanul állok a paradicsomok előtt, mert van vagy négy féle. Mi a halálverésért kell ennyi? Gondlom magamban unva már ezt az egészet és végül a legszarabb állapotban lévőt választom ki és rakok egy fürtöt a kosaramba. Egy nagy sóhaj kíséretében fordulok meg, hogy akkor most hova, mert úgy jöttem el, hogy azt veszem, amit kapok. -Itt kurvára minden van-mormogom orrom alatt nem foglalkozva azzal, hogy hányan néznek ki az életükből miatta és most komolyan azt érzem, hogy a pokolban vagyok, pedig jártam már a közelében párszor.
A gondosan felépített életem darabjaira látszik hullani. Annyira magával szippantott a titkos életem, hogy teljesen elvesztettem az irányítást. A hónapok óta tartó zsarolás, a kilátástalanság és Ezra legutóbbi hirtelen félbukkanása teljesen felkavarta az addig sem mondható teljesen nyugodt életünket. Próbálok ismét két lábbal a talajon állni, kapaszkodni valamibe, ami talán segíthet abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, hogy újra az a Natalie legyek, akinek lennem kell, mert ez a mostani személyem egyszerre ijesztő és érthetetlen számomra. Nem akarok kiszolgáltatva lenni bárkinek, nem akarom, hogy mások irányítsák helyettem az életem. Az Astonnal történt beszélgetés óta az ügyvédi dolgaim mellett megpróbálok több időt tölteni a családommal, azt akarom, hogy tudja számomra még mindig ők a legfontosabbak, akkor is, ha ez nem minden cselekedetemben vagy szavamban látszik. Soha nem szabadna kételkednie abban, hogy kevésbé fontos számomra bármelyikük is. Az idő egyre kellemetlenebb, mindig is utáltam a késő őszi, kora téli időszakot, nem tudok elviselni magamon a kelleténél több ruhadarabot, sapkát vagy esetleg sálat, viszont a szél egyre hevesebb támad, sokszor esik az eső, én pedig kénytelen vagyok megerőltetni magam és vastagabban öltözni. Benji egyelőre semmit nem érzékel ezekből a dolgokból, ő ragaszkodik a minden napos sétájához, szinte ugyanabban az időpontban minden áldott nap és ez így is van jól. Egy kisgyerek életében nagyon fontos a rendszer és mi mindketten mindent megteszünk ahhoz, hogy a fiúnknak kiegyensúlyozott és boldog gyerekkora legyen. A mai sétát kicsit hosszabbra nyújtottuk, ha már mindenképp ki kellett lépnem a lakásból legalább a bevásárlást is megejtem. Lassan haladok végig a sorok között, egyik kezemben a kosarat szorongatva, a másikkal a babakocsit próbálva egyenesen tartani. Nem leszek képes nagy bevásárlást tartani, de legalább néhány alapdolgot veszek és mondjuk megpróbálok valami ehetőt készíteni vacsorára. Ismét. Első utam a gyerekrészlegre vezet, a legfontosabb, hogy véletlenül se maradjon el a pelus megvásárlása, mert abból teljesen kifogytunk. Ritkán vásárolok ebben a boltban, mert viszonylag távol esik a lakástól és sokat kell cipekednem hazáig, na meg...a minőség is fontos tényező esetemben, de most a célnak megfelel. Holnap Benjamin nélkül majd csapok egy nagyobb bevásárlást. Lassan haladok a sorok között, miközben a különböző termékeket nézegetem és próbálom kitalálni, hogy mivel kísérletezzek a konyhában ma este egy ismerős alakot pillantok meg. Megtorpanok. Szívverésem felgyorsul, szinte érzem ahogyan agyamat elönti a düh. Jó lenne most azonnal sarkon fordulni és meg sem állni hazáig amíg még nem vett észre, de Astonnak tett ígéretem miatt nem teszem. Erőt veszek magamon és görcsösen szorongatva a babakocsi markolatát és megindulok irányába. - Eltévedtél? nem megszokott jelenség Ezra és a vásárlás szó mi szó. - Az alkohol részleg a másik felében van, drogot pedig nem árulnak. lehalkítom a hangomat, hogy senki más ne hallja szavaimat, de alig mondom ki őket máris megbánom. Ez nem túl jó indítás az újrakezdésnek. Felsóhajtok. - Segítsek valamiben? bocsánatot kérni azért nem fogom, de kicsit megpróbálom moderálni magam. Amennyiben képes vagyok rá. - Ő itt Benji. Azt hiszem nem találkoztatok még. mutatok a hatalmas szemekkel pislogó gyerekre.
Szemem sarkából érzékelem, hogy valaki közeledik felém, de elkönyvelem annak, hogy a paradicsomok iránt érez erős vonzalmat, hogy ő is a kosarába rakjon párat. Azonban ahogy fordulok meg, egy ismerős arccal és hanggal találkozom. Igazából szörnyűek vagyunk mind a ketten, mert egyikünk sem az a típus, aki elmenne szó nélkül egy ismerős mellett, bár úgy érzem, hogy Natalie esetében talán egyike lehetek azoknak, akik erősítik a szabályt. -Hah-egy félig nevetés valami jön ki belőlem. De lehet ez az én nevetésem, rég nem hallottam már a hisztérikusan kívül másik változatot. -Előbb a szükségeset pakolom a kosárba-jegyzem meg, mert semmi frappáns nem jut eszembe. Ez a mondatom azonban viccnek is eléggé szar ahhoz, hogy elgondolkozzunk mind a ketten, vajon komolyan gondolom-e, de bűzlik, hogy igen. -Fogalmam sincs mit csinálok-határozottan jelentem ki, hiába az elcseszett közös múlt, valaha barátok voltunk. Egy pillanatra megkomolyodik arcom, majd belegondolok a helyzetbe, az is csoda, hogy hozzám szól, az meg, hogy ide jön hozzám…erről ne is beszéljünk. Meglepetten nézek le a gyerekre, akit eddig csak névről ismerek, bár amikor Nat gurulni tudott volna, akkor láttam, azonban úgy érzem ez nem a legjobb alkalom arra, hogy ezt megemlítsem. Egy gyerek. Csak nézem és ő engem, majd kissé lehajolok hozzá. Hihetetlen, hogy annak a fasznak gyereke született, nem semmi. -Tiszta apja-állapítom meg orrom alatt mormolva, bár Natalie se tagadhatná le, az biztos. Felegyenesedve azt érzem, hogy nem tudom mit mondjak. Zavarba hozott ez az egész helyzet, ezt is ritkán mondom. Én nem tudok mást felmutatni, minthogy egy napos tiszta vérárammal bejöttem vásárolni, de otthon vár rám bizony más is. -És…mit veszel? -töröm meg az állapotot. Nem jellemző, hogy kínosan érzem magam, de olyankor biztos, hogy egy mondattal terelek, hogy utána ismét halálos nyugalommal és kevés beszéddel mehessenek tovább a dolgok.
Kezdőlap
