Statisztikák:

• Tudat: 97%ban extrovertált, 3%-ban introvertált
• Energia: 80%-ban intuitív, 20%-ban realista
• Természet: 40%-ban logikai beállítottságú, 60%-ban elvi beállítottságú
• Taktika: 49%-ban tervező 51%-ban kutató
• Identitás: 40%-ban öntudatos 60%-ban óvatos


Leírás:

A Kampányfőnök személyiségek igazi szabad lelkek. Általában a bulik motorjai, de nem a pillanat öröme és izgalma érdekli őket, hanem a társasági és érzelmi kapcsolatok, amelyeket megkötnek. Elbűvölőek, függetlenek, energikusak és együttérzőek, jelenlétük határozottan érzékelhető bármilyen társas csoportban. A népesség 7 százalékát teszik ki.

Konklúzió: Kislánykorában rengeteg ember vette körül, és mivel későn érkezett baba volt, ezért sok figyelmet kapott az idősebbektől. Közte és a testvére között elég nagy a korkülönbség, ami miatt lényegében „mindenki pici babája” lett a kislány, talán egy kicsit el is lett kényeztetve. Viszont azért a sok szeretetért cserébe, amit kislányként kapott, mindennek a dupláját akarja visszaadni. Folyton energikus, pörög, beszél, és rengeteget mosolyog.

A Kampányfőnökök harciasan függetlenek, a stabilitás és biztonság helyett a kreativitást és szabadságot keresik.

Konklúzió: Soha nem akart belefolyni a családi életbe, vagy az üzletbe, mert egyszerűen nem hozta lázba. Szabályosan szorongott minden alkalommal, amikor esetlegesen szóba került az, hogy mit is szeretne kezdeni az életével. A szülei nem nagyon támogatták a döntését azzal kapcsolatban, hogy a dél-koreai zeneiparban akar elhelyezkedni idolként, de végül meggyőzte őket, hogy egy énekversenyen nyert az édesanyjának egy mikrót, majd később egy táncversenyen is az első helyezettnek járó hűtőt vitte haza díjul az édesapjának. Onnantól kezdve finanszírozták az ének -és tánctanárokat neki, majd később egy kisebb ügynökséghez is jelentkezett, aminek a válogatóján első helyezést ért el. A hűtőt és a mikrót rászoruló családoknak adományozták.

A Kampányfőnökök nagyon érzelmes és érzékeny lények, ha megbántanak valakit, azt mindketten megérzik.

Konklúzió: Nehezére esik másoknak fájdalmat okozni, de ha mégis megteszi ezt, akkor az neki a lelkiismerete miatt sokkal jobban fáj. Ennek ellenére könnyen bocsánatot kér másoktól és az minden esetben őszinte. Elég szentimentális és szeszélyes, de képes beismerni, ha hibázik.


A kampányfőnökök erősségei:
Kíváncsiság, figyelmesség, energikusság -és lelkes magatarás, kiváló kommunikációs készség, tudnak lazítani, nagyon népszerűek és barátságosak

A kampányfőnökök gyengeségei:
nem túl gyakorlatiasak, nehezen fókuszálnak, túlgondolnak dolgokat, könnyen stresszesek lesznek, túl érzékenyek, nehezen viselik a hibákat

- Szerintem ezt... – kezdtem bele bizonytalanul pislogva, de a szúrós pillantások hatására rögtön becsuktam a szám. Igyekeztem nem egy elveszett őzike tekintetével rájuk nézni, de most megijesztettek... Nagyon.
- Tae Ri, csak tartsd rendesen azt a telefont, vagy ha ennyire be vagy tojva, inkább menj el! Nem kell senkinek a kézremegésed! – kedvem lett volna felpofozni a lányt, amiért így beszél velem, de mégsem tettem semmit. Ahogyan egyetlen alkalommal sem, amikor valaki molesztálásra került a sor. Mindig azzal mosdattam a lelkiismeretem, hogy nem voltam benne tettlegesen, így nem okoztam fájdalmat azoknak, akiket a barátaim bántottak.
Mert én a magam részéről elhittem azt, hogy ők nem rossz emberek. Ha együtt ebédeltünk, és éppenséggel nem azzal voltak elfoglalva, hogy kit kéne molesztálni, akkor mindig jól elvoltunk. Az utóbbi időben viszont annyira belefolytak ezekbe a hatalmi harcokba, hogy már kezdett kellemetlenül érinteni ez a dolog. Mégsem mertem szólni senkinek róla. Mert ami az iskolában történik, annak ott is kell maradnia... A diákoknak nincs idejük, energiájuk és hangulatuk beavatni az aggódó, egész nap dolgozó szüleiket abba, hogy mi folyik a suli kapuján belül. Azok a szülők pedig egyenesen bolondok és vakok, akik elhiszik, hogy bejárunk, megírjuk a leckéket, elmegyünk az estig tartó óráinkra, tanulunk, aztán pedig hazamegyünk.
Igazából az iskola a legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet... Legalábbis itt így van. Folyamatosan rangsorolva vagyunk, aminek a hatására a diákok állandóan versenyeznek. Mindenki kitűnő akar lenni, mindenki hibátlan teszteket akar írni, mert végülis ez az, ami meghatározza a szociális helyzetedet a suli keretein belül: minél több pontot kapsz egy dolgozatra, annál fontosabb ember vagy.
Én a második helyen állok. Az első hely töretlenül, évek óta a már végzős, Kim Dong Il nevű fiúé. Őszintén szólva, mivel otthon elégedettek az átlagommal, engem sem érdekel túlzottan... Mert így is esélyem van egy jobb egyetemre bejutni akár itthon, vagy külföldön is. A barátaim már nincsenek ennyire jó helyzetben. 130-an járunk az iskolába, és abból So Mi 10, Li Na 12, Ha Young pedig a 17. Mondanom sem kell, hogy a leghátrébb álló lány a legszebb közülünk, és mivel benne van a 20 legjobb tanulóban, ezért a státusza sem rossz. Plusz a lány egyben gyakornok a JYP-nál is, így extrán népszerűnek számít... Én pedig nem merek ellent mondani neki.
- Maradok – jelentettem ki végül, de én sem voltam túl biztos magamnak – És rendesen fogom a telefonom.
Így keveredtem bele ebbe az egész helyzetbe... Pedig nem is néztem a mobilra. Igyekeztem kizárni a csúnya szavakat, amit a másik kislány fejéhez vágott az osztálytársam, és a kép helyett a telefonom felső csücskére koncentrálni. Egy dolog volt hallgatni, ahogy a vécében Ha Young beleköt másokba. Egy dolog volt végignézni, ahogyan „véletlenül meglöki” a többi lányt a folyosón, ahogyan a kávét az egyenruhájukra önti. Ahogyan elszakítja a szoknyáikat, hogy ezáltal a fiúk előtt megalázza őket. Egy dolog volt minden helyzetben hazudni a tanároknak ilyenkor a fegyelmi bizottság előtt. Eddig semminek nem volt következménye.
- Kész vagy? – kérdezte tőlem, mire a másik két lány is rám pillantott. Én némi hezitálás után bólintottam. Hagytam, hogy karon fogjanak a csajok és elvigyenek onnan.
- Akkor most tedd fel a netre. A saját profilodból – mondta nekem Ha Young, mire csak nagyokat pislogva próbáltam rájönni, hogy tényleg komolyan gondolja-e – Majd megvédünk Tae Ri-ya.
- Miért tenném ki a netre? Nem volt nektek elég az, amit csináltatok vele? – tettem fel a kérdést miközben úgy sziszegtem oda a szavakat.
- Te is juthatsz az ő sorsára ha nem teszed azt, amit mondunk. Viszont azt én magam fogom publikálni, arra mérget vehetsz.
Nem hagyott más választást, így kitettem a videót, amin egyikük sem látszódott. Folyamatosan azt mantráztam magamban, hogy a Youtube-ot nem használja a családom, így nem fognak értesülni erről a dologról. Hogy ezt is meg fogjuk majd úszni... De nem így lett. Ugyanis a lányt még aznap holtan találta az anyukája, engem pedig felfüggesztettek az iskolában.


- Tae Ri – kopogtam be a lányom szobája ajtaján, amiért már reggel óta nem jött onnan válasz. Tény és való, hogy a lányunk nagyon rossz dolgot tett, de... Ettől függetlenül még a gyerekünk volt. Nem tudom mi vette rá arra, hogy ilyen videót publikáljon arról, ahogyan az egyik osztálytársát bántják, de biztos voltam benne, hogy a kislányomat is megfenyegették. Ismertem a saját gyerekem, aki soha nem bántott senkit. Esténként bekopogott a dolgozószobám ajtaján, mert főzött nekem egy teát. Ha esetlegesen a székemben aludtam el, akkor mindig egy pokróccal magamon ébredtem. Nem állítom, hogy szent lenne a gyerekem, hiszen az iskoláról nem sokat mesélt de... Ettől függetlenül képtelen lenne azokra a szörnyűségekre, amiket a tettei igazolnak.
- A barátaid hagytak itt egy levelet. Becsúsztatom az ajtó alatt. – halk sóhaj után úgy döntöttem, hogy hagyom a lányt. Nehéz lehet neki is ez az időszak, mert még arról sem döntöttek, hogy kirúgják-e az iskolából vagy se... Én pedig szinte biztos voltam benne, hogy ha itt marad, akkor tönkre fog menni. Ezért már több középiskola adatlapját is átböngésztem és beszéltem velük ez ügyben, hogy a lányomat átvehessék oda. Nem akartam, hogy bántsák őt.


- Tae Ri. Kislányom – kopogtam pár óra múlva az ajtaján újra, a kezemben tartva egy tálcát, ami a vacsoráját tartalmazta. A tegnap estit érintetlenül hagyta, de ettől függetlenül ma is próbálkoztam nála. Zabkását csináltam neki.
- Meghoztam a vacsorádat. Engedj be kérlek – most először nyomtam le a kilincset, a szobája pedig érdekes módon nem volt zárva. Sötét volt bent. Még mielőtt a villanykapcsolóhoz nyúlhattam volna, a telefonom megrezzent a zsebemben, így azért nyúltam először, hogy megnézhessem az emailjeimet. Amikor megláttam, hogy a tárgy címe gyakorlatilag a lányom neve, rögtön aggódni kezdtem, főleg azért mert videofájlok és képek voltak a levélben.
A tálca az étellel hamarosan a földön landolt, ahogyan végignéztem azt. Videó arról, ahogyan a gyerekem padjába karcolják a „gyilkos” szót. Ahogy a hajánál fogva rángatják be a mosdóba és nyomják bele a vécébe a fejét. Ahogyan bezárják az egyik szekrénybe, és otthagyták a kamerát, ami rögzítette őt órákon át. Ahogy fellökik a testnevelés órán. És végül azt, ahogyan hozzá vagdossák a tojásokat az egyik szünetben. Könnyek szöktek a szemeimbe, és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire rossz apa voltam eddig... Mert mindezt nem vettem észre. Habozás nélkül nyúltam a villanykapcsoló után, de a lányomat nem láttam sehol... Pusztán a földre hajigált leveleket találtam meg, amiket sorra szedegettem össze, de mindegyikre csak mocskolódás volt írva:
„gyilkos!”
„hogy volt merszed egyáltalán iskolába járni addig, amíg a felfüggesztésed ügye zajlott? ember vagy te egyáltalán?”
„tiszta lelkiismerettel lövöd be minden reggel a frizurádat annak tudatában, hogy megöltél valakit?”
„a családod tudja, hogy kinyírtad az egyik osztálytársadat?”
„hogy tudsz így élni?”
„kedvesnek tűntél. most már tudom, hogy csak egy hülye kurva vagy!”
„szakítsunk. mindenkinek ez lesz a legjobb!”
Kicsit ledöbbentett, hogy a lányom még arról sem beszélt, hogy barátja lenne. Mindenesetre a szomorúságom emiatt teljesen megszűnt, amikor az utolsó levelet vettem a kezembe, amin csak ennyi állt: öld meg magad!
- Tae Ri! – kiabáltam most már, és azonnal ellenőriztem az ablakát. Némi megkönnyebbülés öntött el, amikor megláttam az érintetlen zárat, de itt kezdődött a versenyfutásom az idővel. Átkutattam érte az egész házat, de nem találtam sehol a kislányomat... Így a végén visszaértem a kiindulópontomhoz... És akkor jöttem rá, hogy egyetlen helyen nem néztem még meg. A szobájához tartozó fürdőben... Ahol végül megtaláltam a lányom vérbe fagyott testét a kádban.

Végül mindent elmondtam apának. És mind a ketten ugyanarra jutottunk: jobb lesz nekem, ha elmenekülök. Mert a koreai gyerekek gonoszak. Valószínűleg Ha Young megtudta, hogy odaadtam annak a lánynak a zakómat, akinek tönkretették a ruháját. Hogy az én pulóveremet kötötte az a másik a derekára, akinek elszakították a szoknyáját. Hogy segítettem felálllni azoknak, akiket fellökött... És, hogy titokban amikor Dong Illel együtt tanultunk, az asztal alatt mindig összeért a térdünk. Ez felbőszítette, és úgy döntött, hogy kiiktat a képből. Én pedig elmenekülök a bűntudatommal együtt. Az egyetlen dolog amit elkövettem a hallgatásom volt, és ez egy ember életébe került.