Start Of Something New -

**Joel B. Heo**

Anabel & Joel

- Miért nem mennek inkább haza? - Ezer másik ötletem lett volna, hogy hol szerettem volna egyedül lenni. Legfőképpen mert mondjuk nagyon szerettem nem csak a szobámat, hanem az egész emeletet, amit ketten uraltunk Jayvel. Amikor épp olyan kedvünk volt, valójában a szüleinkkel is szórakoztunk, mert azt mondtuk nekik, hogy nem jöhetnek fel az engedélyünk nélkül. Nem mintha olyan sok rejtegetni valónk lett volna. Nem csináltunk illegális dolgokat, ahhoz a mi családunk túl őszinte volt és bíztunk egymásban. Különben meg akármilyen jófej is apa, szerintem elkapott volna minket, ha önként, saját döntésből csinálunk valami hülyeséget. - Hát... Köszi. Azért még egy kicsit maradnék, csak hogy tuti tiszta legyen a terep. - Ha már okkal vágódtam be ide, nem akartam volna leleplezni magamat és úgy sétálgatni a folyosón, mintha épp nem lenne jobb dolgom. Nem mintha ne lett volna jobb dolgom, de Kian nélkül nehezen ment volna a gyakorlás, hogy igazán érjen is valamit. Otthon is tudok szöveget gyakorolni és énekgyakorlatokat csinálni, hiába idegesítem fel vele a bátyámat, amiért lefekvés előtt is egy-egy kedvenc dalomat énekelem.
- Ugye? - Kicsit ki is húztam magamat, annyira büszke voltam a felvetésre, amit egyébként fele annyira sem gondoltam komolyan, mint amennyire értékelte Anabel. Mindig mondják, de sosem vésem eléggé az eszembe, hogy általában az első gondolat a helyes, szóval többször kellene elő állnom ilyen spontán remek ötletekkel. - Felőlem jövő héten is bújhatunk együtt a szertárba. - Úgy vigyorodtam el, mintha én magam lennék egy megtestesült napsugár. - Mármint nem kihasználni akarom a helyzetet, ne érts félre. Nem úgy értettem! Illetve... Te hogy értetted? - Összeszűkített szemekkel, gyanakodva és kissé várakozva pislogtam rá. Éreztem, ahogyan az arcom felforrósodik, a szívem pedig mintha inkább a torkomban dobogott volna a mellkasom helyett. Ha tudom, hogy ilyen hatással lesz rám ez az egész program, lehet hogy még azelőtt megkérem a szüleimet, hogy forduljunk vissza, mielőtt ideértünk volna a meghallgatásra, amikor azt tartották.
- Igen, csak... - nagyot sóhajtva próbáltam eldönteni, hogy egyáltalán van-e értelme megosztani vele amit érzek. Voltak olyan félelmeim, amik teljesen alaptalannak bizonyultak, és amit már nem mertem szóba hozni otthon, vagy a barátaimnak, mert lehurrogtak volna, amiért újra meg újra ugyanazon rugózom. Aztán persze voltak olyan félelmeim is, amelyek több csalódástól is megvédtek, és olyanok is, amiket nem mondtam el másoknak, mert akkor túlságosan valóságossá váltak volna. De Anabel talán pont az az ember, aki nagyon hasonló cipőben jár, mint én - de csak képletesen, mert a csizmái, meg az én lábamon lévő Vans cipők egyáltalán nem hasonlítanak -, épp ezért jobban megért, mint mások. - Csak attól félek, hogy ha túlságosan lelkesedem valamiért, nem fogják megérteni. Én mindig is szerettem a színházat, meg a musicaleket és azt ha szerepelhettem. - Sóhajtva billentettem felőre a fejemet és néhány másodpercig csak az ujjaimat bámultam. - Akik a társulat tagjai, nekik meg van vagy ezer év tapasztalata és simán gondolhatják, hogy egy tehetségtelen senki vagyok. - Végül megrántottam a vállaimat, mintha nem lehetne ezen segíteni, mintha nem ragaszkodtam volna túlságosan a saját elképzelésemhez és ahhoz, hogy okkal kerültem be és itt a helyem.
- De nem akarok lefagyni az első előadásunkon. - Olyan morcosan mondtam ezt, mintha a hangulatom egyszerűen elűzné a lámpalázamat örökre. - Szerinted van valamit, amit lehet szedni az ilyesmi ellen? - Nem mondom, hogy mindent hajlandó lennék kipróbálni, mert mégsem akarok semmilyen illegális szer függője lenni, meg amúgy se tudnám honnan kellene beszereznem, de ha léteznének boszorkányok és tudnának nekem valamilyen önbizalomserkentő főzetet kotyvasztani, akkor liter számra innám azt. - Szerintem majd Kiant is megkérdezem erről. - Elvégre neki már több a tapasztalata és biztos van valamilyen jó tippje.
- Tényleg? Ezek szerint kedveled? - Azt mondják nem szép dolog úgy megítélni valakit, hogy nem is ismerjük az illetőt, de én már találkoztam néhányszor Aurorával, amely alkalmak közül a válogató volt a legjelentősebb és az alapján rendesen rettegtem tőle. Illetve nem értettem, hogy más miért nem teszi. - Az az igazság, hogy én még soha nem beszéltem vele olyan hosszú ideig. - És mivel Kian volt a mentorom, igyekeztem mindig az ő társaságát keresni. Ezért nem is tudtam megítélni, hogy milyen ember, amikor nem épp egy felrobbanni készülő atombombára hasonlít. Vagy arra a játékra, ahol egymás után kell egy lufiba nyomkodni kis pálcákat, amíg valakinél ki nem pukkan. Eddig mindig úgy éreztem, mintha én lennék az utolsó pálcika.
- Miért kellene attól szeretned a sportot, mert más csinálja a családodban? - Értetlenül pislogtam felé, még ha a valóságban nem is lehetett annyira szigorú a családja ezzel kapcsolatban, hiszen Anabel most itt volt, az ifjúsági társulat tagjaként és senki nem rontott be, hogy hazaráncigálja őt, csak hogy sportolnia kelljen. - Az én ikertesóm is sportol - jelentettem ki büszkén. Sokat jártunk Jay versenyeire, mert így tudtuk igazán támogatni őt, még ha néha biztosan cikinek is érezte, hogy a lelátóról szurkolunk neki. Szerintem akkor sem tarthatott volna minket, ha megkéri a biztonságiakat, hogy ne engedjenek be.
- Szerintem nem véletlenül kerültél be. - Mosolyt villantottam rá, pedig soha nem láttam még őt a színpadon és a hangját sem hallottam, maximum a folyosón elsétálva, amikor Aurorával gyakoroltak. Nem volt szokásom kémkedni mások után, de az első néhány hét után úgyis az lesz a cél, hogy velünk fiatalokkal rakjanak össze egy előadást, amitől már előre félek. Mi van, ha annyira rossz leszek, hogy inkább nem adnak nekem semmilyen szerepet?
- Ugye? - Úgy suttogtam oda a kérdést, mintha valami titkot osztottam volna meg és ha történetesen Aurora épp az ajtó előtt hallgatózott volna. Pislogva vettem tudomásul, hogy Anabel közelebb hajolt hozzám, a pillantásomat pedig igyekeztem mindenhová vetni, csak épp az arcára nem.
- Én is kedvelem őt. Nagyon jó tanácsokat adott és nem sokkal idősebb nálunk, szóval annyira nem félelmetes. - A szüleim korában lévő, vagy náluk is idősebb emberek valamiért mindig megijesztettek kicsit, kivéve persze a nagyszüleimet. De nem lehetett mindenki a nagyi meg a papi és valójában nem is akartam magamnak más nagyszülőket. Elegendőek voltak a már meglévőek. - Te cserélnél mentort, ha lehetne? - Mondták már nekem lányok, hogy szívesen kerültek volna Kianhez, de én őszintén szólva nem szívesen cseréltem volna senkivel. Még ha mindenki más kedves is volt velem.
- De azért vannak olyan szerepeket, amiket biztos tudnál kívülről te is. A Rómeo és Júlia.. Vaagy mondjuk... a High School Musical? - Vihogva tettem fel a kérdést, de közben félig meg is emeltem a kezeimet, hogy ha netán ezért Ana szerint épp megérdemelnék egy tockost, akkor lehetőleg ki tudjam védeni. Ettől függetlenül tényleg menő lett volna előadni a High School Musicalt.
- Tényleg? - Magam sem tudom miért bizonytalankodtam annyit, ahelyett, hogy elhittem volna, hogy az ajánlata teljesen őszinte és nem azért mondja, hogy jobban érezzem magam tőle. Valószínűleg ezért bólintottam végül és szólaltam meg újra, mielőtt válaszolhatott volna a kérdésemre. - Jó, próbáljuk meg együtt! - Mosoly kúszott az arcomra, egészen széles vigyorral néztem Anabelre, aki a kezdeti ijedelemmel ellentétben már sokkal szimpatikusabb volt.
- De akkor állandóan izgulni fogok miatta... - Elhúztam a számat, tekintve, hogy első körben baromira nem tetszett ez az ötlet. Lehet, hogy legközelebb nem mosogatnom kellene segíteni anyának, hanem bejelentkezni hozzá egy időpontra és elbeszélgetni arról, hogy mitől is szokott előjönni a lámpalázam?
- Nem hallottam volna, mert még azelőtt eljöttem, hogy megmondhatták volna a véleményüket - nevettem fel halkan, miközben az ujjaimat újra a hajamba fúrtam és felborzoltam a tarkómba lógó szálakat. - Végül is... - Elgondolkodva nyomtam előre az alsóajkamat, amitől úgy nézhettem ki, mint egy óvodás. De szerettem óvodába járni, úgyhogy ez nem zavart túlságosan. - Abban igazad van, hogy büszkének kell lennünk arra, amit már így is elértünk. - Bólogatva értettem egyet a szavaival. - De azok soha nem járnak jól, akik nagyképűen viselkednek emiatt. - Nem mintha ő vagy én ezt tettük volna. Vagy mintha egyébként sokszor nem épp a nagyképű és rámenős emberek vitték volna sokra, a viselkedésük ellenére. A suliban is népszerűbbek voltak nálam azok a srácok, akik valójában nem csináltak semmi mást, csak a tornaszertár mögött cigiztek és hozzám hasonló diákokkal kötekedtek.
- Én igyekszem... - sóhajtva egyeztem bele, még ha jelenleg nem is gondoltam, hogy tényleg menni fog a dolog. Kian nagyon nagy segítség volt nekem és persze az is sokat jelentett, hogy a szüleim meg a bátyám támogattak, de mitől voltam más, mint olyan sok más fiatal, aki színészkedéssel próbálkozott? Ez valahogy nem adott egy fikarcnyi önbizalmat sem. - Szóval szerinted az ő visszajelzésük fontosabb bárki másénál? - Ha már el tudnám érni, hogy a színházban szeressenek, biztosan könnyebb lenne újra meg újra színpadra lépnem. Eddig folyamatosan arra gondoltam, hogy hogyan fognak cikizni az eredményeim miatt az iskolában, de jobban belegondolva azok a srácok, akik szekáltak, nem hiszem, hogy vannak olyan kulturáltak, hogy színházba jöjjenek és megnézzenek egy előadást, amiben történetesen én is szerepelek. - Soha semmiben nem voltam annyira kiemelkedő, csak nagyon szerettem a zenét és a színjátszócsoportot, de kábé az összes tanárom azt gondolja, hogy ebből nem lehet megélni... - Sóhajtva ingattam meg a fejemet. Valahol persze igazuk van, de nem kellene levonni a fizetésükből azért, hogy elveszik a motivációmat, amikor még az iskolai továbbtanulási tanácsadási időpontomat is odaadhatták valaki másnak, mert én annyira biztos voltam benne, hogy mi szeretnék lenni?
- Szóval valaki, aki hozzád nagyon közel áll, támogat... - Aprókat bólintva értelmeztem a szavait és próbáltam fejben egy komplett murder-boardot összerakni - a murder nélkül -, hogy felvázoljam magam előtt a családját, ami első körben nem is tűnt olyan nehéz feladatnak. Nem volt szó másod-, vagy harmadunokatesókról, csak a nővéréről. - Azt hiszem csak az a félelmem, hogy ha többen vannak, akik lehúznak a véleményükkel, akkor nekem is elfog menni tőle a kedvem. Pedig egész életemben ezt csináltam - legalábbis amire emlékszem. - A szüleim mindig is támogatták az iskola utáni foglalkozásokat. Jaynek a sport jött be, nekem valami egészen más. - Hát öö... Nem, ami azt illeti nekem a szüleim és a bátyám is elég támogatóak. Nagyon. Nagyon támogatóak. - Még ha Jay nem is szívesen mondja ezt ki, azért több előadásomon járt már, mint amennyire szereti ezt a műfajt. - Mindenki szerint ügyes vagyok, de ők a családom. Mi mást mondhatnának? - Buta kérdés volt ezt feltenni, amikor épp abban a cipőben is járhattam volna, mint Anabel, akinek a családja nem volt vele mindig támogató. - A te barátaid hogy állnak ehhez? - Ferdítettem, elvégre nem a barátaim voltak elutasítóak. Még csak ismerősöknek sem szívesen nevezném az idősebb srácokat, de nem leplezhettem le magam ilyen könnyen. Már így is túl sok mindenki tudott túl sok mindent az életemben, hogy ne érezzem rosszul magam, amiért megint mindenkinek rám kell vigyáznia.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 1735 ¦ öltözék ¦ TM

**Anabel Marquina** · Re: Start Of Something New - - Anabel && Joel Hétf. Aug. 21 2023, 08:58

Joel & Anabel

- Szerintem szimplán csak vannak olyan pillanatok, amikor egyedül akar lenni az, aki idejön – finoman vontam meg a vállam majd, amikor realizáltam, hogy pontosan mit mondtam, inkább folytattam – De egyáltalán nem zavar, hogy itt vagy.
Nyilvánvalóan én is nyugodtan akartam megenni az ebédem, de ez nem azt jelentette, hogy elküldhettem másokat innen. Nem volt enyém a raktár, Joel pedig nem bizonyult rossz társaságnak, ami azt eredményezte, hogy nyugodtan eltölthettünk valamennyi időt együtt. Amúgy is ugyanabban a cipőben jártunk és én is tisztában vagyok vele, hogy mennyire elveszetté válik az ember itt. Az, hogy megcsináljuk a válogatót még nem jelent gyakorlatilag semmit. Utána bekerültünk egy rakás ember közé, aki már ki tudja mennyivel több időt töltött el nálunk ebben a színházban. Az ember akkor is félénkké válik, ha magabiztosan indult el a válogatón. Elvégre a legtöbben mindennemű tapasztalat nélkül jövünk ide.
- Ez nem egy rossz gondolat – és nekem eddig soha nem jutott eszembe, tiszta szégyen – Egyszer szét kellene nézni, hátha mi is találunk olyan kellékeket, amik hasznosak lehetnek nekünk.
Gondolok itt arra, hogy a színpadon mindig történnek olyan komplikációk, amiket tudni kell megoldani. Nem egy olyan darabot láttam, ahol szétesett a díszlet, ezeket a helyzeteket pedig valahogy tudni kell lereagálni. Pont Kian mesélte el nekünk egyszer, hogy az ő kezében egy telefon esett szét és muszáj volt beemelnie ezt a darabba. Én a magam részéről elképzelni sem tudtam azt, hogy egyszer ennyire rutinos leszek, pedig nagyon szerettem volna érezni magamban a magabiztosságot. Hiába kezdtem el tanulni úgy tényleg igazán színművészetet, attól még nem szálltam el. Az NYU-ra bekerülni nagyon nehéz volt, emellett pedig meg kellett birkóznom azzal is, hogy már vágták a fejemhez azt, hogy a Juilliardra járnak azok, akik tényleg igazán jók.
- Itt nagyon fontos az, hogy együtt tudjunk dolgozni – igyekeztem lágy hangon beszélni hozzá, mert kicsit sem volt célom elijeszteni – A szakmán belül, tág értelemben biztos van. De mi itt egy csapatot képviselünk, semmi értelme nem lenne egymás kiközösítésének.
Én legalábbis a magam részéről jól bírtam a krízishelyzeteket. Egyáltalán nem lennék csalódott és gyanakodnék klikkesedésre abban az esetben sem, ha nem kapnék meg egy általam vágyott szerepet. A színészethez az is hozzátartozik, hogy le tudjuk küzdeni az ellenérzéseinket, veszünk egy mély levegőt még akkor is, ha boldogtalanok vagy szomorúak vagyunk és kihozzuk abból a legtöbbet, amit ránk bíztak. Ha egy takarítónőt kell eljátszanom, akinek mindössze annyi dolga van, hogy befusson a színpadra és elessen, akkor azt úgy akartam csinálni, hogy a színházba látogatók számára emlékezetes legyen a jelenet. Vagy minimum tudjanak nevetni rajta egyetlen pillanatig. Ha valamelyiket elértem, akkor megérte a befektetett energia.
- Jó, ha felkészült vagy – nem igazán tudtam, hogy miként láthatnám el úgy tanácsokkal, hogy az ne tűnjön okoskodásnak – De annak sincs sok értelme, hogy túlságosan rápörögj a dolgokra. Csak hallgass Kianre és minden rendben lesz.
Nyilvánvalóan sok felkészülést igényel a hely, ez egy olyan munkakör, ahol betegen is helyt kell állni, mert a nézők elégedettsége múlik a teljesítményünkön. Ha én elmentem egy cukrászdába, akkor szintén szerettem volna magamat jól érezni. Emiatt a legfontosabb dolog volt a gyakorlás mennyiségét belőni, mivel az se jó, ha fáradtnak hangzunk, ugyanakkor el sem bízhatjuk magunkat, mert akkor meg az okoz problémákat.
- Szigorú, de szerintem csak a természete ilyen – mosolyodtam el – Velem történt valami az első napokban, ami miatt nem jártam be és meg tudtam vele beszélni. Bár nem állítom, hogy nem rettegtem tőle utána három hétig, de végül megoldódott a dolog.
Valószínűleg részben ő is megértette az én oldalamat, ugyanakkor azért sem tudtam őt okolni, hogy mérges volt rám. Nem szép dolog minden szó nélkül eltűnni, amikor többen is számítanak rám és nem mentség az, hogy nem gondolkoztam. Nehéz napok voltak azok, amikor Isa annyira komolyan megsérült. Ő mindig erősnek tűnt, kettőnk közül én voltam a túlérzékeny, aki könnyebben támaszkodott rá. Túl hamar szembesültem a törékenységével.
- Nem – és ezt egyáltalán nem szégyelltem beismerni – Engem a szüleim sokáig nem támogattak abban, hogy színész akarjak lenni. A családom sporttal foglalkozik, de én nem vagyok jó benne. Azért vehettem énekórákat, mert nem tiltottak attól, hogy hobbiszinten foglalkozzak a dologgal.
Valószínűleg nehéz dolguk volt azzal, hogy a helyzetembe képzeljék magukat, de nem akartam emiatt okolni őket. Nyilvánvalóan gondoltak valamit a világról, amivel én nagyon nehezen azonosultam, mert más beállítottságú vagyok. Talán úgy érzem, hogy nem támogatnak kellőképpen, de sosem tiltottak semmitől, ami már önmagában elég pozitívum volt.
- Én szerencsés vagyok, mert nekem elsőre sikerült – de tudom, hogy nem mindenki jár ennyire jól. Ettől függetlenül ez a színház nem arról volt híres, hogy egy elit, belterjes rendszer alapján működne, ami azt eredményezi, hogy konkrétan szinte lehetetlen bejutni közéjük. Nem tudom, hogy a sok fiatal színész miatt van ez, vagy pedig azért, mert a vezetőség nem bigott, de összességében az a tapasztalatom, hogy ha úgy gondolják, hogy valakiben van annyi, hogy megérje a befektetett munkát, akkor sok más társulattal ellentétben nem azt várják el, hogy tökéletesen csiszolt gyémántként jöjjünk ide, hanem segítenek azzá válni.
- Szerintem pont ezért nagyon ijesztő – nevettem el magam, majd előre lendültem azért, hogy le tudjam simogatni a tarkóján a felborzolt hajtincseket. Nem akartam ennek fényében elmondani neki, hogy valószínűleg nem fogja tudni megkerülni azt, hogy olykor Rorával beszéljen. Talán megvolt a nőnek a habitusa, de ettől függetlenül nem maga a sátán, szóval szinte biztos voltam benne, hogy Joel sem fog tőle örökké félni. Aurora felnőtt ember, elég szánalmas lenne, ha egy tinédzser fiút próbálna meg kontroll alatt tartani.
- Valószínűleg, akkor nagyon bízik benned – ezzel nem terhet akartam rárakni – Szerintem Kiannél jobbat nem kaphatnál. Ki fogja hozni belőled a legjobbat.
Teljesen más eszközökkel dolgozott, mint az én mentorom, viszont ez nem azt jelentette, hogy rosszul csinálná. Rora programja felért egy kész tréninggel, ellenben Kian türelmes fajta volt, aki tiszta és érthető tanácsokat adott. Voltak alkalmak, amikor ő is ott volt egy-egy próba során és próbált nekünk segíteni. Nem kifejezetten lep meg, hogy a gyakornok lánya fele odavan érte, mert nagyon kedves férfi – nyilván jól is néz ki – de szinte biztos vagyok benne, hogy foglalt. Az ilyen srácok sosem szabadok, meg minimum nem olyan lányokra buknak, amilyen én vagyok. Alapvetően az alá-fölérendeltségi viszonyok miatt szinte biztos voltam benne, hogy nem fogja Kian látni bennünk a nőt.
- Ezt én is így gondolom – mosolyodtam el – Nem én vagyok itt a legtapasztaltabb, alapvetően nem sok színpadi fellépésem volt. Irreális lenne rám bízni egy főszerepet.
A színháznak se jó, ha csalódást okozom, illetve én is csak össze fogok törni. Ez egy olyan munka, ahol nagyon fontos, hogy az ember ki tudjon lépni a komfortzónájából. Ebben én nem vagyok a legjobb, de sokat fejlődtem azóta, hogy a társulatnál vagyok. Valószínűleg úgy gondolják, hogy a főszerepre egyelőre nem állok készen, de soha nem voltam egy olyan törtető jellemű lány, aki a középpontban akart volna lenni.
- Legközelebb próbáljuk majd meg együtt – egy kedves mosollyal az arcomon mondtam ezt. Nem akartam súlyokat rakni a vállára, szimplán a támogatásomat próbáltam meg kifejezni. Mivel a többieket nem nagyon ismeri, talán van arra esély, hogy szívesebben csinálna végig velem egy főszerepet, mint a többiekkel. Ezzel persze nem arra akarok utalni, hogy a színészek itt ne lennének elég jófejek, csak én is örültem volna annak, ha Aurorán kívül mást is ismerek és nem csak magamra kell támaszkodnom.
- Talán egyszerűbb, ha úgy fogod fel, hogy mindig van a közönségben hozzáértő személy – alapvetően a színházkedvelő emberek el tudják dönteni azt, hogy tetszik-e nekik egy előadás vagy nem. Innentől kezdve gondolhatjuk azt, hogy minden egyes személy hozzáértő. És soha nem azon van a hangsúly, hogy ki mennyire tud rögtönözni olyan helyzetekben, amik gázosak lehetnek.
Szívesen elmagyaráztam volna neki, hogy nem csak mi vagyunk azok, akik a színpadon hibákat vétenek, összességében mindenkivel előfordul és vannak olyan helyzetek, amikor ezeket nem lehet kikerülni. A díszletek, a ruhák, mind kockázatot jelenthetnek, ami kizökkenthet egy színészt a szerepéből, szóval összességében semmit sem tehetünk azon kívül, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hibák el legyenek kendőzve.
- Kedves vagy – mosolyodtam el – A nagymamádnak pedig biztosan igaza van, de elsősorban te azért jöttél ide, hogy tanulj. Szóval ne mérd magad senkihez úgy, hogy még lehetőséged sem volt igazán fejlődni. Ha nem lennél tehetséges, akkor megköszönték volna a válogatón az előadásod.
Az, hogy ki milyen mértékben volt tehetséges, nem sokat számított. Ha valakinek megvan a lehetősége arra, hogy kihasználja a tehetségét, de nem képezi magát, akkor gyakorlatilag mindegy is, hogy mit csinál, mert elpazarolta a tehetségét. Másnak pedig nem voltak olyan jó adottságai, de a szorgalommal sok mindent el tudott érni.
- Ne gondold ennyire túl a dolgokat, mert el fogsz menekülni innen és később megbánod – ennél jobb tanácsot nem tudtam adni – Ha mindent megteszel, amit Kian kér tőled, akkor tök mindegy hányadik vagy.
Ezen a ponton éreztem, hogy Joel túlságosan bizonytalan, emiatt nem válaszoltam neki azonnal. Ha most valami olyat mondok neki, amivel megbántom, vagy megijesztem, akkor akár ki is léphet innen.
- Nagyon fontos, hogy támogassanak az emberek és elismerjenek. De elsősorban neked kell szeretned azt, amit csinálsz. Itt szakmai visszajelzést fogsz kapni és talán egy két dolgot kijavítanak majd nálad, de nem azért teszik, hogy megbántsanak. Ha pedig valaki beszól és nem tud egy olyan értelmes kritikát megfogalmazni, ami a fejlődésedet szolgálná… Ő csak cseszegetni akar. Az ilyeneket kell megtanulni kizárni és tovább haladni előre.
A kérdésére már magam sem tudtam, hogy miként kellene válaszolnom. Pontosan tudtam, hogy mire gondol, de egyelőre azt nem sikerült eldönteni, hogy mennyit mondjak el neki. Ha tényleg segíteni akartam, akkor valamennyire bele kellett mennem.
- Engem a szüleim nem támogattak ebben a pályában, most már kezdenek megenyhülni – óvatosan elmosolyodtam – Ellenben a nővérem az mellettem volt végig, pedig neki most nagyon nehéz volt az élete. Ha ő nem lett volna, akkor szerintem abbahagyom. Jelenleg úgy állunk, hogy a szüleim is kezdenek megenyhülni. Neked is velük van problémád?

outfit • 1 611

**Joel B. Heo**

Anabel & Joel

- Miért bújnak az emberek a raktárba? - Értetlenül pislogtam a lány felé, miközben a fejemben szép lassan össze kapcsolódott a feltett kérdés azzal a gondolattal, hogy végül is az emberek képletesen is szeretnek a szekrénybe bújni, ami a szexuális beállítottságukat illeti. Nyilván ott vannak azok az emberek is, akik erre azt mondják, hogy ez az egész egy spektrum és hogy nem kell magunkat olyan szilárdan behatárolni, de... Egyáltalán nem tudom miért jutott ez most eszembe. - Vagy az is lehet, hogy van itt valami extra, ami segít a fellépésben meg ilyenek. - Ha az én mentorom is használja a raktár adta lehetőségeket, akkor kell lennie valami menőnek itt. Vagy csak jó az akusztika és könnyű itt bemelegíteni. Ki tudja.
- Jó, akkor jó - úgy fújtam ki a levegőt, mintha épp a világ összes terhe gördült volna le a mellkasomról. - Kicsit attól féltem, hogy olyan ez, mint a gimiben. Tudod, hogy vannak azok, akik már régóta itt vannak és ők klikkesednek. - Fintorogva magyaráztam, miközben mesteri koncentrációmnak hála sikerült elkerülnöm, hogy kikotyogjam azokat a dolgokat, amiket átéltem a gimi idősebb diákjai miatt. Nehéz megszoknom, hogy itt a színházban csak olyanok vannak, akik ugyanolyan dolgokért rajonganak és akik megértik a színház, a musicalek és az éneklés iránti szeretetemet.
- Hát akkor még többet kell készülnöm, ha fel akarok zárkózni. - Hittem benne, hogy a legjobb mentort kaptam, vagy épp fordítva, mert ő választott ki... Mindenesetre tényleg nem azt tartottam itt problémának, hogy Kian ne lenne a megfelelő tanár. Inkább csak úgy gondolom, hogy míg a többiek már itt vannak néhány hete, vagy hónapja, ki tudja, addig én nulla tapasztalattal a társulatban úgy érzem, hogy meg fognak enni reggelire. Az is lehet, hogy alkalmaznom kellene anya módszerét és nem törődni azzal, hogy másoknak mennyi előnye lehet, egyszerűen csak hinni abban, hogy jobb leszek a mentorálásnak köszönhetően és hogy alapból elég jó vagyok, mert akárhogy is, de bekerültem.
- Ó, oké.. - Ez nem volt túl nagy segítség, de mégsem akartam rávenni olyanra, amit nem akart megtenni. Normál esetben nem volt bajom azzal, hogy másokkal összebarátkozzak - akik hozzám hasonló energiákkal rendelkeztek -, ezért most sem féltem attól, hogy ne lenne legalább egy szimpatikus ember a társaságban.
- Tényleg? - Óvatosan pillantottam felé, csak a szemem sarkából. Akkor legalább fél óráig kaptam az ívet, amiért ügyetlen voltam, most meg végre valaki, aki egyetért velem! Bárcsak korábban találkoztam volna ezzel a lánnyal, akkor nem éreztem volna olyan rosszul magam a díszletek miatt. Most már szimplán csak bosszant az eset.
- Te nem vettél részt hasonlóban? - A szemöldökeim megindultak felfelé, miközben kérdő pillantásommal Anabel arcát fürkésztem. A válogatón annyira nem figyeltem oda másokra, Anabellel meg egyébként sem találkoztam ott, így fogalmam sem volt róla, hogy milyen háttérrel rendelkezik. - Régóta szerettél volna egyébként bekerülni ide? - Kicsit imposztor szindrómám volt, amiért kimenekültem a meghallgatásról és mégis bekerültem, de nem akartam senkinek jelezni, hogy mi történt, mert a végén tényleg azt mondták volna, hogy tévedtek, én pedig próbálkozzak jövőre.
- Nem tudom, talán tényleg el kellene beszélgetnem vele róla. - Tanácstalanul hümmögtem, mielőtt elhúztam volna a számat. Közben szinte nem is érzékeltem, hogy az ujjaim a tarkómon a hajamba csúsznak, valószínűleg egy szénaboglyát eredményezve vele, amit így tükör nélkül nem is láttam egyáltalán. Ugyanakkor meg nem is volt senki, akinek a jelenlegi ábrázatommal tetszeni akartam volna.
- De... Annyira megijeszt. Pedig olyan pici. - Még nálam is alacsonyabb, pedig én sem nőttem túl nagyra. Mégis a hideg ráz tőle, amikor csúnyán néz rám. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nekem olyan anyukám van amilyen, akinek a pillantásától csak akkor félek, ha azon kap, hogy teregetés vagy mosogatás helyett annyira belemerültem valamelyik videójátékba, hogy fel sem álltam a gép mellől.
- Öööö... - A szám továbbra is nyitva maradt, miközben a fejemben irtó gyorsan kezdtek cikázni a gondolatok. Végül mégis úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb őszintének lenni. Anabel nem tűnt olyannak, mint aki be akart volna árulni bárkinél. - Külön hallgatott meg, mert kimentem a teremből. - Megrántottam a vállaimat, mintha semmiség lenne az egész, holott még most visszagondolva rá is kellemetlenül érzem magam tőle. Nagyon oda kell tennem a továbbiakban, hogy Kian ne bánja meg, amiért a mentorom lett.
- Ááá... - úgy bólogattam, mint aki megértette az egészet, holott nem feltétlenül volt így. Elhatároztam, hogy ha hazaérek, mindenképpen nézzek ennek utána, vagy legalább olvassak el róla valamit, mert érdekelt a dolog. Valójában több olyan youtubert is követtem, akik gyerekkorukban színészkedtek, így a fogalom nem volt ismeretlen számomra. De mondjuk ha valaki gyerekszínész, ki kapja a pénzt? A szülei? Vagy lehet külön gyerekeknek is számlát nyitni?
- Akkor majd legközelebb megbeszélem vele. - Amikor sikerül olyan alkalmat találnunk, amikor tudunk próbálni. Igazából a Kiannel való munka volt az, ami eddig a legjobban tetszett, minden más megijesztett. De lehet csak az imposztor szindrómám miatt.
- Attól még el kell kezdeni valahol, nem? Lehet, hogy nem kapnál elsőre főszerepet, de az is lehet, hogy ott tudnád hasznosítani, amit itt tanulsz. - Vagy fordítva. Igazából nem értek hozzá annyira, hogy meg tudjam mondani, illetve Anabelt sem ismerem annyira, hogy tudjam melyiket szeretné jobban. Én biztosan nagyon büszke lennék magamra egy színművészeti szakon, ha közben egy színházi társulat tagja lennék és dolgozó színészektől tanulnék. - Próbáld majd meg. Biztosan sikerülni fog. - Úgy emeltem meg az ökölbe szorított kezeimet, mintha csak boksz meccsre készülve mutatnám neki, hogy szurkolok neki.
- Utálom tudni, ha olyan van a közönségben, aki ért hozzá. - Ebbe pedig beletartozott az is, hogy a mentorom figyel, vagy épp Aurora, vagy bárki más a felnőtt társulatból. - Sokkal egyszerűbb, ha mondjuk az iskolai előadásokon a szülők előtt adok elő, mert tudom, hogy nem fogják tudni, hogy mikor rontunk, ha rontunk. - A szülők általában amúgy is elég elvakultak ahhoz, hogy ne vegyenek tudomást a gyerekeik hibáiról. Nekem pedig ez épp elég volt, hogy az eddigi önbizalmam meglegyen a színpadon. Azokra az alkalmakra pedig, amikor szakmai zsűri előtt kellett fellépnünk, mindig tudatosan készültünk. De mégis más volt csapatban színpadra lépni, mint teljesen egyedül. Abban viszont még nincs tapasztalatom, hogy egy színházi előadás pontosan milyen érzés, elvégre ott vannak a többiek, de mégsem csapatban éneklünk, mint a showkórusban.
- Köszi! Én is szurkolok neked, hogy felvegyenek az egyetemi társulatba. - Ugyan nem mondta, hogy jelentkezni fog, de én úgy éreztem, hogy ha mégis megtenné, tudnám benne támogatni.
- Nem tudom... - Újra a hajamra túrtam, ezúttal azonban látatlanban is a helyére próbáltam igazítani a tincseket. - A nagymamám mindig azt mondja, hogy ne bízzuk el magunkat túlságosan, mert utána annál jobb lesz eredményt elérni. Lehet, hogy kicsit túl negatív lettem miatta. - A nevetés, ami kitört belőlem talán épp az ellenkezőjéről árulkodott.
- Mert csomó olyan ember van, aki nálam sokkal tehetségesebb - megrántottam a vállaimat. Nem tudtam volna konkrét, vagy részletesebb magyarázatot adni, egyszerűen csak úgy éreztem, ahogyan. Talán azért volt ez így, mert voltak, akiknek nem voltam úgy szimpatikusan, ahogyan vagyok, ettől pedig rögtön úgy éreztem magam, mintha semmiben nem lennék elég jó. - Csak nem szeretek utolsó lenni valamiben, vagy nem elég jónak lenni. - Átöleltem a térdeimet, amiket felhúztam magam elé, hogy valamivel komfortosabban érezzem magamat, amikor ilyen témáról van szó. - Meg tudod sokan vannak, akik nem ugyanúgy értelmezik mondjuk a dolgokat, mint én. Nekik sosem fogok tetszeni, ami tökre el tudja venni a kedvemet. Te sosem éreztél még így? - Azt tudom, hogy nem jöhet be mindenkinek, amit csinálok. Elvégre nekem sem jön be csomó dolog, ezért nem is űzök mondjuk sportokat, vagy nem akarok matematikus lenni. De attól még tisztelem azokat, akik ezeket tudják és szeretik. Azt hiszem csak arra lenne szükségem, hogy aki szeret, az elmondja nekem, hogy jó vagyok abban, amit én szeretek csinálni és hogy szerintük folytatnom kellene.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 1268 ¦ öltözék ¦ TM

**Anabel Marquina**

Joel & Anabel

- Szerintem biztos sokan használják ezt a raktártat – finoman vontam meg a vállam – A múltkor láttam Kiant is bejönni ide. Nem mertem utána jönni, de gondolom elfoglalt volt. Sokáig maradt bent.
Nyilvánvalóan nem kényelmi okokból mehetett oda, valószínűleg ő is egyedül akart lenni. Ez a helyiség pedig viszonylag könnyen megközelíthető bárhonnan, ami talán megmagyarázza, hogy miért járunk mind ide. Kedveltem az itt dolgozó embereket, viszont voltak alkalmak, amikor szívesebben töltöttem volna az időmet egyedül. Nyilvánvalóan most már nem fogok kifordulni az ajtón, mivel mikor a fiú szemébe néztem, akkor egyszerűen kegyetlenségnek éreztem volna ezt megtenni vele csak azért, hogy én egyedül ehessek majd egy raktárban. Ez nem csak arról szólt, hogy új volt közöttünk – ráadásul annyira, hogy még a nevét sem tudtam – hanem egyszerűen, amikor ránéztem, még azt is túl sok bunkóságnak éreztem, hogy meg mertem ijedni tőle. Ha definiálnom kellene a világ összes ártatlanságát, akkor az megtalálható volt ennek a fiúnak a tekintetében. Soha nem volt kistestvérem és most sem éreztem arra erős vágyat, hogy megpróbáljam őt vezetni az emberek között, viszont annyit megtehettem érte, hogy nem hagytam magára, hiába bujkált. Biztos rosszabbul érezné magát azután, hogy leléptem.
- Hát a legtöbben elég jó fejek - egy halvány mosoly volt az arcomon. Amúgy sem mondhattam volna mást, mint a társulat egyik tagja, viszont tényleg könnyen kijöttem az itteni emberekkel még én is. Soha nem voltam olyan társaságkedvelő, mint a nővérem, szóval meg mertem volna kockáztatni, hogy a beilleszkedésem sokkal nehezebb lesz. Persze én is izgultam, amikor idejöttem, emiatt nagyon is meg tudtam érteni őt, de tényleg úgy láttam, hogy nincs oka félnie. Még Aurorától se.
- Majd idővel lesz, ha Kian úgy gondolja, hogy készen állsz rá – azt nem tettem hozzá, hogy valószínűleg akkor is, ha nem. Mindenesetre egyszerűbb volt hazudni neki azzal kapcsolatban, hogy nem lesz belökve a mélyvízbe. Nem ismertem sem Kiant túl jól, sem a módszereit, ahogyan a mentoráltjaival bánik, de egy bizonyos idő után muszáj lesz elkezdeni a közös próbákat.
- Majd úgyis meglátod – próbáltam elővenni a legbiztatóbb mosolyom – Az is lehet, hogy csak én gondolom őket annak. Nem akarok kibeszélni senkit.
Nem volt egyszerű eldönteni azt, hogy akkor most felkészítem őt erre az egészre a saját tapasztalataim alapán, vagy inkább megpróbálom valahogy úgy elmondani neki a dolgokat, hogy lehetősége legyen bizonyos szituációkat lereagálni, de mégse rettegjen az itteni társaságtól. Mivel egy színház társulatában képeznek minket, tényleg komolyan veszik a munkát, de a próbák általában jó hangulatban telnek. Vannak ugyan kellemetlenségek, de a véleményem szerint tűrhető a dolog. Ugyanakkor mindenkinek más az ingerküszöbe, szóval lehet ő tök máshogy él majd meg csomó mindent, mint én. Az is benne van a pakliban, hogy elsőre mindenki kedvelni fogja, mivel az arcberendezése is kedves.
- Ebben egyet tudok érteni – annak a hibája az eset, aki nyitva hagyta a festékesvödröt. Ha valaki képtelen tökéletesen elvégezni a munkáját, már inkább bele se fogjon… Ettől a gondolattól egy kicsit én is megijedtem, mert valószínűleg Rora hatása lesz a dolog, de attól még így gondoltam. A színházi előadások kényes témák, a keletkezett károkat sok esetben nem lehet már kijavítani. Joel is lehetett volna óvatosabb, de könnyen lehetett volna csökkenteni a kockázatot azzal, ha le van fedve a festékesvödör.
- Ez tök jó – egy kedves mosoly jelent meg az arcomon – Akkor a csapatmunkáddal biztosan nem lesz baj.
Én sosem énekeltem kórusban, és jelenleg nem is volt zenész darabom. A magántanár viszont nem segített rajtam túl sokat, mert egyesével fogadta a diákokat, szóval az egyetemen és itt a színházban szembesültem a harmonizálás fogalmával, ami sokkal nehezebben ment, mint gondoltam volna. Most már könnyen tudtam adaptálódni a többiekhez, de azért bőven volt még mit tanulnom. Nem éreztem magam elég magabiztosnak ahhoz, hogy színpadra álljak, az egyetemi óráimon is a kevésbé szerepelni vágyó diákok közé tartoztam.
- Nem volt könnyű – ezen a ponton úgy éreztem, hogy egyszerűbb teljesen őszintének lennem – Benne volt a pakliban, hogy elbukom. Viszont, ha beszélsz Kiannel, akkor biztosan segíteni fog felkészülni. Engem is Aurora juttatott be.
Talán nem volt a személyisége annak a nőnek egy álom, de egyáltalán nem tartottam rossz embernek, főleg nem azok után, hogy tényleg rengeteget foglalkozott velem. Pontosan tudom, hogy minden bizonnyal elfoglalhatta volna magát a saját szerepeivel is, de hajlandó volt rám is időt fordítani, ami nekem kifejezetten sokat jelentett.
- Majd megismered és rájössz arra, hogy nem olyan szörnyű ő – teljesen őszintén tudtam ezt mondani. Először én is nagyon féltem tőle főleg azok után, ami Isával történt, de ennek ellenére is merem azt állítani, hogy nem rossz a kettőnk közötti kapcsolat. Meg engem valamennyire megnyugtatott az a tudat, hogy nem én vagyok az első ember, akivel valaha foglalkozott és alapvetően a színház egy összetartó kis egységként működik. Emiatt mertem kérdezni tőle, vagy bárki mástól.
- Szerintem alapvetően nagyobb szava van annak, aki végül maga mellé vesz – kicsit megvontam a vállam – Hogyhogy csak Kian hallotta az előadásod felét?
Nem tudtam, hogy mennyire volt személyes a kérdés, de valószínűleg többen is izgultak azok között, akik a válogatóra jöttek. Én a magam részéről nem tudom miként sikerült megfelelnem rajta, a felkészültségemet leszámítva. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy az elmúlt és most másféle akadályoknak kell megfelelnem annak érdekében, hogy a jövőben ténylegesen munkát kapjak ezen a helyen. Arról pedig egyáltalán nem ciki beszélni, hogy kinek mi okozott nehézséget az első alkalommal, amikor a tehetségét értékelték. Biztos voltam benne, hogy nem rossz a fiú, ha idáig eljutott.
- Ha mondjuk gyerekszínész voltál egy társulatban, és van papírod a képesítésről – akadtak páran közöttünk ilyenek, de nem feltétlenül volt jellemző, mivel elsősorba a tehetséggondozás volt a cél. Általában azok, akik ilyennel rendelkeznek már a társulatok oszlopos tagjait képezik. Nyilvánvalóan mindig lehet új dolgokat tanulni, de nem gondolom, hogy a nulláról kellene kezdeniük.
- Párat nekem Rora említett, de szerintem te majd Kiantől tudsz informálódni. Mindenképp kérdezz rá nála, hogy tud-e valamit. Az is lehet, hogy csak azért nem mondja, mert azt hiszi, hogy nem érzed még késznek magad rá – persze én nem voltam beszélőviszonyban a férfivel, szóval abszolút csak találgatni tudtam ezzel kapcsolatban. Nekem Rora mindig felhívta a figyelmemet arra, hogy jelentkeznem kell a gyakornokoknak szánt szerepekre, és ne érjem be azzal, hogy a színpad szélén takarítok és van két sornyi szövegem.
- Nagyon sokat segít, igen – egy kis mosoly volt az arcomon, miközben ezt kimondtam – Vannak gyakorlati óráink az egyetemen és van társulat is, de egyelőre még nem léptem be. Nem érzem magam elég jónak hozzá.
Igaz, hogy elég válogatott volt a csapat és amatőrök is akadtak közöttük, de ennek ellenére is úgy voltam vele, hogy tőlem talán automatikusan többet várhatnak el. Szerettem volna egyszerre egy dologra koncentrálni. Ha már ide sikerült a felvételim, akkor nem fogok még az egyetemi színjátszással is foglalkozni, mert talán a teljesítményem rovására megy a dolog.
- Lámpalázas vagy az emberek előtt? – nem volt számomra sem idegen az érzés. Az alapján, hogy nyilvánosan is mondtak szövegeket, erre tudtam gondolni, ugyanakkor jó módszernek tartottam. Igazából nem sok vesztenivalója volt az idegenek előtt, de mégis megvolt az érzés azzal kapcsolatban, hogy emberek szórakoztatásáért felelt.
- Nem lesz semmi baj. Majd szurkolok neked – halkan nevettem el magam és előre nyúltam, hogy össze tudjam borzolni egy kicsit a haját – Biztos vagyok benne, hogy ügyes leszel, hiszen felvettek.
A körülmények gyakorlatilag mindegynek számítottak. Elég sok mindenen múlt az ember teljesítménye, a szorgalom pedig minden helyzetben kifizetődő volt. Talán sokkal inkább, mint a tehetség, mivel énekelni is bárki meg tud tanulni egy bizonyos szintig, ha a hallását fejleszti és reálisan áll a saját képességeihez is.
- Ne mondj ilyet – ezen a ponton fontosnak éreztem, hogy hangot adjak az egyet nem értésemnek – Semmi baj nincs azzal, hogy ha valami nem sikerül elsőre. Sok múlhat azon, hogy mondjuk mennyit aludtál, ettél-e és hasonlók. Ha elsőre nem sikerül valami, másodjára nagyobb esélyed lesz rá.
Legalább akkor az akadályokkal tisztában lesz, amiket vennie kell. Nem igazán értettem, hogy miért gondolkozik így, viszont tagja egy olyan klubnak, ahol meg kell jelennie és teljesíteni. Nem olyannak tűnt, mint aki ellógja ezeket az alkalmakat, emiatt egyszerűen csak összecsuktam az ételem tartóját, azt egy dobozra tettem és úgy néztem rá.
- Miért gondolod azt, hogy ebben sem lennél jó? Vagy, hogy bármi másban rossz lennél? – egyáltalán nem volt célom most kioktatni őt, vagy életvezetési tanácsokat osztogatni. Ugyanakkor nagyon megsajnáltam, amiért ilyeneket mondott és nem akartam hagyni, hogy ezek a gondolatai maga alá temessék.

outfit • 1 371

**Joel B. Heo** · Re: Start Of Something New - - Anabel && Joel Pént. Aug. 27 2021, 23:25

Anabel & Joel

- Azért elég elgondolkodtató lenne, ha jönne még egy harmadik ember is, akinek ez a raktár a törzshelye, nem? Vagy csak szerintem? - Magam sem tudtam, hogy mennyire kellene visszafognom magamat, mert azt már eléggé megtanultam, hogy nem minden ember szeret annyit beszélni, mint én. Arról nem is beszélve, hogy mondjuk azok a dolgok, amikről én beszélek, általában nem sokakat érdekelnek - mármint jó, a suliban is ott vannak az emberek a show-kórusból, de a diákok többsége lesza... Szóval leto... Na, mindegy, szóval sokakat nem is érdekli még csak az sem, hogy létezik ilyen klub. Ami egyébként nem kellene, hogy így legyen ebben a színházban, mert feltételezem, hogy aki annyira elhatározza magát, hogy elmenjen a válogatóra, aztán felvegyék és még próbákra is járjon eléggé érdeklődhet a színház és az előadóművészet iránt, hogy legyen közös témánk. De ez megint csak olyan találgatás szintjén igaz, amit van, hogy a teszteknél is elrontok, mert van egy válasz, amit jónak gondolok, aztán az ellenőrzésnél meggondolom magamat és átírom, de a végén meg kiderül, hogy az eredeti válaszom lett volna a jó. Viszont ha mindig az első válaszunk a megfelelő, akkor lehet, hogy igazam van abban, hogy itt csak olyan emberek vannak, akikkel pusztán idő kérdése lenne, hogy megtaláljam a közös hangot? - De azért vannak itt jófej emberek, nem? - Én az időm nagy részét, amit itt töltöttem a színházban jórészt Kiannel töltöttem, ami nem csak kifejezetten biztonságosnak tűnt, de ha lehetett választani, hogy ő, vagy bárki olyan, mint Aurora, akkor egyértelmű volt a választásom.
- Nem, tényleg nem igazán. Főleg a mentorommal próbáltunk, mert engem csak nemrég vettek fel. - Ahhoz képest, hogy mennyire elszúrtam a válogatást és milyen rosszul éreztem magamat utána, így utólag belegondolva már kicsit más érzésekkel gondolok az egészre. Ez az egész alapból nem lenne lehetséges, ha Kian nem jön utánam és azóta is neki köszönhetek mindent. - Egy-két ijesztő alak? Kik azok? - Már csak elővigyázatosságból is jó lett volna tudni, hogy kiket kell elkerülnöm. Az már a válogatáson is elég egyértelmű volt, hogy nem leszek Aurora kedvence, ezért részben azt sem értettem, hogy a lány hogy van még életben - vagy épp hogy bírja ilyen jól a kiképzést.
- Ráborult a festék a díszletre. - Elhúzom a számat, amikor visszagondolok arra az alkalomra. - De amúgy meg ki hagy nyitott festékes dobozokat a sötétben a díszlet mellett? Hülyeség... - Fújtam egyet, amitől néhány tincs megemelkedett a homlokomon, majd ugyanúgy visszahullott a homlokomba. Mivel egészen csiklandós érzés volt, ezért a kezemet is oda emeltem, hogy kiseperjem a vörös tincseket a szememből. - Benne vagyok a sulimban a show-kórusban, szóval jártunk már néhány helyi színházban. - Magam sem tudom miért éreztem fontosnak megjegyezni ezt az információt, de mivel már megtettem, nem szívhattam vissza. Ha úgy vesszük be vagyunk ide zárva, szóval valamiről el kell beszélgetnünk, én pedig úgy láttam ennek a legegyszerűbb módját, ha mondok is valamit.
- Ez tök királyul hangzik! - Egészen lelkesen kezdtem el bólogatni, amikor meghallottam a válaszát. - És milyen? Mennyire nehéz? - Előre féltem attól, hogy mit kell majd átélnem a saját egyetemi felvételimen a későbbiekben, de mondjuk ha megkérném a mentoromat, hogy segítsen nekem arra is gyakorolni, akkor biztosan nem égnék be olyan mértékben, mint itt a színházban. Végül is nem csak a szerepekről szól az, hogy Kian és én együtt dolgozunk, hanem arról is, hogy más téren is tudjon nekem tanácsokat adni és hát valljuk be, hogy a felvételiknél segítségre van szükségem.
- Igen, szerintem is az. Ő nem is olyan félelmetes, mint... hát, mint a te mentorod. - Az elején tartottam tőle, hogy Anabel is hasonló habitussal van megáldva, mint a mentora, de én meg Kian sem hasonlítunk ezen a téren, mivel belé elég sok magabiztosság szorult, míg úgy érzem, hogy bennem néha egy cseppnyit sem lehet fellelni... Szóval ha nálunk nem működik az összehasonlítás, akkor minden bizonnyal Anabel és Aurora esetében sem kell, habár most jövök rá, hogy elég elgondolkodtató, hogy még a nevük is ugyanazzal a betűvel kezdődik. De nem vagyok tudós, szóval nem hiszem, hogy túlságosan erre kellene alapoznom a lánnyal kapcsolatos döntésemet. Mégis - részben - ki mertem mondani azt, amit az ő mentoráról gondolok.
- Örülj neki. Én emlékszem minden részletére... - Pár pillanatig a szoba egy bizonyos pontjára meredek, majd megrázom a fejemet, mintha csak ki akarnám onnan tessékelni a felrémlő gondolatokat. Épp elég volt átélni egyszer az egészet, nem akarok életem végéig visszaemlékezni arra, hogy mennyire ciki volt a vége. - Én úgy tudom, hogy mind szavaznak róla, habár... Az én előadásom felét csak Kian látta, szóval lehet hogy vannak kivételek - felnevettem ugyan, de végül csak megvontam a vállaimat. Igazából most, hogy már itt vagyunk, csak az a lényeg, hogy bent is maradjunk. Akármeddig vagyunk itt, tanulni fogunk belőle, ami csak jól jöhet a későbbiekben.
- Mi számít oklevelesnek? - Tény, hogy az ikertestvérem és közöttem nagyon hamar kiderültek azok a különbségek, amelyek manapság is jellemeznek minket, mert Jay sokkal inkább jó a sportokban, míg engem mindig inkább a zene, a színészet és az előadás vonzott. De pont azért, mert én élvezni szerettem volna a dolgot, nem igazán vettem halálosan komolyan az egészet és nem akartam tizennyolc évesen Hollywood-i színész lenni. - És azt nem tudod véletlenül, hogy mik lesznek a következő darabok, amikre mi is jelentkezhetünk? - Anabel egészen sok új dologról mesélt nekem, ami miatt határozottan úgy éreztem, hogy megéri vele jóban lenni - habár egyáltalán nem az volt a célom, hogy kihasználom, hogy ő hosszabb ideje van itt. Valamennyire megnyugtatott, hogy együtt ülünk ebben a helyiségben - habár az még mindig felmerült bennem, hogy talán nem is azért zárta be az ajtót, amit mondott... Lényeg a lényeg, hogy úgy éreztem magamat a társaságában, mintha nem kellene attól félnem, hogy igazán önmagam vagyok. Ilyet pedig kevés emberrel éreztem.
- Áá, értelek. De akkor most ez a tapasztalat tök sokat segít abban, hogy az egyetemen is jobb legyél, nem? Ott a tanárok nem érnek rá annyira mentorálni, mint itt, ahogy hallottam. - Ha a lány is igazat ad nekem, akkor legalább biztos lehetek benne, hogy amikor valamilyen előadássorozaton összefutottunk egy másik csoporttal, akik beszéltek az egyetemi élményeikről, szimplán nem hazudtak nekünk. Színésznek lenni egyébként sem könnyű, ezt azt hiszem mind tudtuk előre.
- Szövegeket kell megtanulnom hétről hétre és volt már olyan, hogy nem csak neki kellett elmondanom, hanem valahol nyilvánosan. Az elég először tök ijesztő volt, de olyan volt, mintha menő utcai zenészek lettünk volna. Hm, erről eszembe jutott valami... - Mivel egyszerre csak egy dologra tudtam koncentrálni, magam elé rántottam a hátizsákom, aztán kotorászni kezdtem benne, végül mégis a saját zsebemben találtam meg a telefonomat, amibe felírtam, hogy legközelebb javasoljam a mentoromnak, hogy énekelni menjünk el valahová gyakorlásképp. - A következő egyébként a közös próba lesz, mert idegenek előtt mindig egyszerűbb előadni, mint olyanok előtt, akiket már ismerünk, meg ilyenek. - Én például mindig jobban izgultam, amikor egy-egy előadás alatt tudtam, hogy a szüleim ott vannak és pontosan hol ülnek.
- Ez azért elég nehéz kérdés... - elhúztam a számat, miközben változtattam a lábaim helyzetén, mert kezdtek zsibbadni attól, hogy folyamatosan ugyanabban a pozícióban tartottam őket. - Mi van például akkor, ha nem vesznek fel az egyetemen olyan képzésre, ami után hivatalosan is színész lehetnék? Akkor ide sem leszek elég jó. - Bennem legalábbis az az elképzelés élt, hogy ez így fog menni. Így is elég nagy rizikót vállalok azzal, ha tényleg színész vagy énekes akarok lenni, mert az ő munkájuk nem olyan egyszerű, hogy bemennek reggel nyolckor a munkahelyükre, aztán este meg haza. Ezért is tartottam kicsit a jövőtől, még ha nagyon vártam is arra, hogy megszabaduljak a gimimtől és az ottani néhány embertől.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 1257 ¦ öltözék ¦ TM

**Anabel Marquina**

Joel & Anabel

A kezdeti ijedtséget leszámítva, én magam is beláttam, hogy ha most ezzel a fiúval úgy fogok viselkedni, ahogyan alapvetően szoktam az emberekkel, az talán túl sok lehet neki. Gyanús volt nekem, hogy egy raktárhelyiségben volt ahelyett, hogy az idejét mondjuk a lehetséges munkatársainak megismerésére fordított volna. Ugyanakkor a fiú annyira ártatlannak tűnt a hülye nagy szemeivel, hogy lényegében én magam sem tudtam sokáig a saját durcás fejemmel ránézni. A magam részéről. Talán jó lehetőség lehet segíteni ennek a srácnak, és nem azért gondoltam így, mert bármit vártam volna tőle cserébe. Sokkal inkább az járt a fejemben, hogy hála neki, most már legalább nem kell egyedül ennem. Voltak pillanatok, amikor kifejezetten szerettem a magányt, és most sem vágytam feltétlenül a zsibogó ebédlőhöz, ahol színésztől kezdve látogatóig mindenki megfordul, és lényegében éppen ezért nem volt kedvem odamenni. Ha esetleg Rorát elkapnám evés közben, akkor valaki biztos odajönne hozzánk, jelenleg pedig nem annyira akartam bájcsevegni másokkal. Szóval egyelőre dobtam annak minden eshetőségét, hogy megkeressem azokat a kapcsolatokat, amik talán képesek lesznek majd a csillagok felé repíteni. Egyelőre számomra teljesen elég volt az, hogy a színház társulatának csapatát erősíthetem, és az itt felállított normáknak akartam megfelelni.
Amihez természetesen hozzátartozott az is, hogy odafigyelünk egymásra. Éppen ezért is éreztem volna magam egy buta kis libának, ha ezt a fiút lekezelem. Azt, amit a szemében láttam, igazából senkiből sem hiányzott. Szimplán csak van, aki jobban kimutatta a félelmét és azt, hogy mennyire idegen neki ez a közeg. Ő határozottan ebbe a csoportba tartozott, emiatt pedig lényegében úgy éreztem magam, mintha egy gyámoltalan, esőből összevadászott kiskutyával kellene bánnom. Az ilyen srácokra pedig határozottan támogatásra van szükségük. Ahogyan figyeltem a határozatlanságát miközben a tarkójához nyúlt, lényegében akkor is képtelen lettem volna rá tovább haragudni, a korábban komolyan felidegesített volna.
- Nincs kedvem elküldeni a harmadik ideérkezőt se – jelentettem ki egy laza vállvonás kíséretében – Tudod, mi ketten épp elegen vagyunk most itt. Örülök, hogy nem vagyok teljesen egyedül, de ha idecsődül az egész színház, akkor lehet kiakadok egy kicsit.
Elég sűrűvé váltak a napjaim miután már az egyetemi partik és az ottani órákra való felkészülés is kitette a mindennapjaimat. Elég sokat próbáltam a színházzal is, szóval lényegében ez volt az oka annak, hogy elkezdtem szociális életet élni. Viszont jelen állapotomban egyszerre akartam emberek között lenni, meg volt is elegem belőlük. Nehéz lett volna így kezdenem magammal valamit, de talán Joel épp elegendő lesz arra, hogy a hisztis állapotom egy kicsit lecsillapodjon.
- Akkor még annyira nem ismered a többieket sem, ugye? Nem nagyon volt közös próbád – láttam párszor a fiút, de már nem tudtam volna felidézni azt, hogy pontosan merre. Éppen ezért vontam le a következtetésemet is – Egyébként a többiek elég kedvesek. Van egy két ijesztő alak, de velük nem kell foglalkozni. Ugyanolyanok vagyunk mind, akik még csak tanulni jöttek ide.
Engem egyetlen pillanatra sem érdekelt az, hogy ha valaki egy éve itt volt, én pedig még csak három hónapja. Megesett az, hogy egy-egy alkalommal engem éreztek erősebbnek ahhoz a bizonyos szerephez, és ezen a ponton nem voltam rest kiosztani azokat az arcoskodó kis libákat, akik megpróbálták felülbírálni Roráék döntését. Viszont azt is megfigyeltem, hogy itt is van pár szarkavaró ember, akiknek csak a másik háta mögött nagy a szája. Ez pedig baromi elkeserítő.
- Milyen baleset történt? – néhány húsdarabot felszúrtam a villámra, és belemártottam a tzatziki mártásba, aztán a számhoz emeltem azt. Lényegében csak kíváncsi voltam, meg valahogy el kellett indítani ezt a beszélgetést is. Nem fogom leszedni a fejét, ha nem válaszol, egyébként láttam erre is rációt.
Csak barátságosan mosolyogtam rá, mert szinte biztos voltam benne, hogy el fogja felejteni a nevem. Rendszerint egyébként, ha szóba került a Marquina név, akkor rögtön apával vagy a nővéremmel azonosítottak, de én ezért túlzottan sosem haragudtam. Határozottan visszafogottabb voltam Isánál, mind életvitelben, mind a külsőmet illetően, szóval egyáltalán nem is haragudtam azokra, akik példának okáért nem vettek észre. Alapvetően tisztában voltam azzal is, hogy a nevem egész gyakori, de ennek ellenére sosem szedtem le senki fejét, ha esetleg elfelejtette azt.
- Színművésznek tanulok az NYU-n – mosolyodtam el – Ha nagyon szakmaiak akarunk lenni, akkor elsősorban zenész színművésznek, mert az énektudásom a legerősebb skillem.
Tény, hogy Rorának hála nagyon sokat fejlődtem, de ennek ellenére tudtam, hogy közel sem vagyok még készen. Azzal is tisztában voltam, hogy a tudatos felkészülés minden bizonnyal rengeteget segített nekem, de ettől függetlenül a sikeres felvételim valószínűleg azon múlott, hogy láthattak bennem valamit, amit érdemes tovább csiszolni… Tudtam, hogy egy Juilliardhoz határozottan nem vagyok még elég jó, de örültem, hogy ennek ellenére az NYU-n is szívesen láttak.
- Rendben – akkor több marad nekem… Majd megosztom a nővéremmel, ha hazaértem, vagy elrakom vacsorára a maradékot. Sajnos még mindig túl kicsi és vékony lány voltam ahhoz, hogy képes legyek befalni egy egész gyros tálat. Még akkor sem tudtam volna megenni, ha egész nap nem ettem volna semmit. Legalábbis azt az adagot biztosan nem, ahova általában jártam, ha megéheztem az egyetem után.
- Ő egész rendes – finoman megrántottam a vállam. Több véleményem nem volt róla, nem igazán beszélgettem róla. Azt tudtam, hogy néhány lány odavolt érte, de én az olyanokra valahogy sosem tudtam jó szemmel nézni, akik képesek voltak valaki után csak úgy loholni. Talán pont ez az oka annak, hogy húsz évesen még sosem volt barátom, de bíztam benne, hogy majd lesz olyan fiú, akinek ennek ellenére is kelleni fogok majd… Vagy legalább annak a bizonyos egynek megtudom majd a nevét, aki olyan szelíd mosollyal és kellemes hanggal szenvedett velem a múltkor az aulában. El sem mondtam még Isának.
- Nem igazán emlékszem rá, mert nagyon meg voltam ijedve – egyáltalán nem szégyelltem ezt bevallani – De engem Aurora választott ki magának, szóval a többieknél gondolom nem mentem át. Vagy pedig azt gondolták, hogy tényleg nála leszek a legjobb helyen.
Ezzel pedig nem is tudtam vitatkozni. Amennyire ijesztő az a nő, annyira elkötelezetten segít mindenben, és ha idővel megbarátkozik vele az ember lánya, akkor már annyira nem gonosz ő… Inkább csak annak tűnik a megnyilvánulásai miatt. Gondolom amúgy is ez a célja, különben nem viselkedne úgy, ahogy.
- Nem nagyon – halkan sóhajtottam fel – Ha már készen állunk arra, hogy színpadra lépjünk, akkor megkapjuk az első mellékszerepeket azokban a darabokban, amik a színház főprofilját adják. De ennyi, amit én tudok. Egyelőre csak a saját korosztályunkban mozoghatunk. Gondolom az oklevelesek előnyben vannak. Te rendelkezel ilyennel?
Én soha sehol sem voltam gyerekszínész, de ennek ellenére valamennyire hittem magamban. Tudtam, hogy a tanulmányaim és az eredményeim valamennyire kiegyenlítik az elmaradottságomat és talán még Aurora is büszke volt rám, amiért így vagy úgy, de sikerült magamnak helyet szerezni egy színi szakon.
- Igazából – vettem egy mély levegőt, aztán elmosolyodtam – Nem volt előképzettségem, amikor ide jelentkeztem. Csak jobban énekeltem, mint a legtöbben, és szépen szavaltam. De soha nem tanultam korábban színészetet, szóval abszolút kezdőnek számítok a tanulmányaim ellenére is.
Emiatt pedig elég sok idő volt felzárkózni a többiekhez, de igyekeztem minden alkalommal keményen dolgozni. Ha legalább az igyekezetet látják rajtam, akkor az már fél siker. Képes voltam még futni is elkezdeni az edzettségem érdekében, bár még mindig utáltam sportolni.
- Egyébként, eddig mit csináltatok Kiannel? – éreztem, hogy vannak olyan kérdései, amikre talán némi válasszal tudok majd szolgálni a számára, ezt pedig nem akartam megtagadni tőle – Elengedett már a közös próbákra, vagy kettesben voltatok csak? Nekem annak idején Rora mindenre felhívta a figyelmem, még a pihenésre is. De talán az segítene a legtöbbet neked, ha kitűznél magad elé egy célt a színészettel kapcsolatban. Én így voltam vele.

outfit • 1 228

**Joel B. Heo**

Anabel & Joel

Sokszor gondolok arra, hogy mennyivel szerencsésebbnek tekinteném magamat, ha a bátyám személyiségéhez hasonlítana az enyém is, legalább... Mondjuk negyed annyira. Úgy érzem sokkal könnyebb lenne az életem, ha Jay határozottságában, vagy nemtörődömségében - a legjobb értelemben, mert az én bátyámról van szó - osztoznánk. Nem tartom őt olyannak, akit abba a tipikusan rossz fiú kategóriába kellene sorolni, aki valamilyen oknál fogva a rosszaságai ellenére is bejön a lányoknak - Jay amúgy sem szokott rossz dolgokat csinálni, csak meg kellene tanulnia, hogy a dolgokat szóban is meg lehet beszélni, nem kell feltétlenül az öklét használnia hozzá. Még akkor sem, ha egyébként eddig eléggé bevált neki ez a módszer is. Nem is ez a lényeg tulajdonképpen, mert bár sok dolgot elvárok a bátyámtól, amikről úgyis tudom, hogy nem fogom megkapni - mondjuk hogy ahelyett, hogy zavarná, hogy hasonló ruhákat viselek, mint ő, inkább azt mondja, hogy jófejnek tart, vagy kedvel engem -, attól még nem a hiányosságairól van most szó. Hanem arról, hogy miben hasonlíthatnánk jobban egymásra.
Ő például tutira nem úgy kezelte volna ezt a helyzetet, hogy elbújik egy raktárban és megvárja, amíg elmúlik a veszély. A legrosszabb az egészben az, hogy tudom hogyan reagálna Jay, egyszerűen csak képtelen vagyok utána csinálni. Még ha amúgy Jay nem is csinálta meg, mert nincs itt, hanem csak én gondolom, hogy hogyan csinálta volna... Mindegy. Valószínűleg az zavar meg a gondolkodásban, hogy valaki rám töri az ajtót. Kellene, hogy legyen ezeken az ajtókon valamilyen jelzési lehetőség, ha már foglaltak a helyiségek, mert nem hiszem el, hogy én vagyok az egyetlen ember, akinek szüksége van egy kis magányra és nem talált jobb helyet. Hiszen a lány is ide tévedt be.
- Akkor jó. - Sokkal inkább magam miatt válaszolok neki. Nem éreztem volna túl jól magamat, ha annyira megüti magát, hogy valami baja esik, csak azért mert nem látta előre, hogy én is itt vagyok. - Nincs mit, igazából ez a legkevesebb - megköszörülöm a torkomat, miután kimondom a szavakat. A kezemet a tarkómhoz emelem és megborzolom a tincseimet, amiket aztán gondosan visszasimogatok a megfelelő irányba.
- Értem. - Nem voltam benne biztos, hogy részleteznem kellene-e, hogy én magam is nagyon hasonló okból döntöttem a raktár mellett. A különbség talán csak annyi, hogy én konkrét személlyel nem akarok találkozni. - Hát.. Most, hogy bezártál minket, nem is nagyon tudnék máshová menni. - Akármilyen komolyan sikerül kimondanom a szavakat, a végén mégis halkan kitör belőlem a nevetés. Nem hibáztatni akarom őt, amiért elzárta a menekülési útvonalat, szimplán csak viccesnek tartom a szituációt - most már.
- Aha, nem volt kivel lógnom. - Úgy még nehezebb lett volna, hogy Kiannek nincsen másik tanítványa, szóval egymagam vártam rá, most pedig egymagam kell elfoglalnom magamat, amíg megérkeznek a szüleim. - Egy másik színházban egyszer... Hát nem kellett volna egyedül járkálnom és történt egy kis baleset. Itt nem akartam megkockáztatni. - Még ha ott csak a festék borult is ki, akkor is balesetnek nevezném, amit végső soron én okoztam, de erről ugyanúgy nem szívesen számolok be, mint arról, hogy mi történt egyszer suli után, ami miatt monoklival mentem haza.
- Rendben, Ana. - Mosoly költözött az arcomra, amikor megmondta a nevét, amit az agyam egy olyan pontjára igyekeztem elraktározni, ahonnan majd bármikor elő is tudom húzni. Nem tudnám eldönteni jó vagyok-e a nevekkel vagy sem, mert sosem teszteltem még magamat. Az iskolatársaimmal pedig már túl hosszú ideje jártam együtt, hogy hasonló kísérletekkel próbálkozzam.
- Óó, így már teljesen megértem. Mit tanulsz? - Mivel én magam is szerettem volna egyszer továbbtanulni, fontos volt minden olyan tapasztalat, amit mások megoszthattak velem. Sok esetben nem volt szerencsém a felsőbb évesekkel, de Anabel nem tűnt olyan formának, akinek a következő döntése az lenne, hogy majd jól megver engem. - Nem, köszi. Nemrég ettem. - Másrészt mivel a szüleim visznek haza, ami azt jelenti, hogy anya hamarabb végzett a munkából, valószínűleg azzal is egyenlő, hogy lesz ideje főzni valami extrát vacsorára. Ahhoz pedig kelleni fog a hely. Nem ehetem meg mindenki kajáját csak azért, mert fura helyzetekben találkozunk. Először Natalie, most pedig Anabel...
- Kian a mentorom. - Kíváncsi pillantást vetettem a lányra, mert egyben érdekelt, hogy a kérdését követően van-e még hozzáfűznivalója az emlegetett személyt illetően. Mivel ő több időt töltött már a színházban, az állandó színészek között, valószínűleg valamennyivel jobban is ismeri őket nálam. - Köszönöm szépen - bólogatva vettem tudomásul a szavait. - Ő nagyon rendesnek tűnik és szeretek vele együtt dolgozni... Vagyis amennyit eddig dolgoztunk, az rendben volt. Már a meghallgatáson is ő volt a legrendesebb, nem tudom Te hogy voltál vele. - Ugyan kérdést nem tettem fel, ezen a ponton mégis kérdő pillantást vetettem a lányra. Fogadni mernék, hogy nekünk kettőnknek nagyon más élményeink voltak, ami a válogatót illeti. Na, de persze kinek lettek volna ugyanolyan élményei, mint nekem?
- Arról tudsz valamit, hogy mi van később? Szóval hogy meddig tart ez az egész? - Határozottan egy voltam azon emberek közül, akik szívesen foglalkoztak volna színészettel a jövőben is, de nem voltam elég magabiztos ahhoz, hogy tudjam, hogy ki fogom-e bírni a megpróbáltatásokat ebben a színházban. Anabel szavai nagyon támogatóak voltak és biztatóak, de soha nem voltam igazán biztos semmiben, így abban sem, hogy mennyire tudom átérezni őket. Ahhoz el kellett volna telnie egy kis időnek. - Gondolom neked amúgy is könnyebb, amiért ilyesmit tanulsz, nem? - Ezen a ponton már tényleg csak a tapasztalatai érdekeltek. Végre találkoztam valakivel, aki tőlem idősebb volt, és nem akart megverni, vagy rajtam szórakozni. Ezt pedig határozottan pozitívumként éltem meg.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 899 ¦ öltözék ¦ TM

**Anabel Marquina**

Joel & Anabel

Sosem voltam valamiért túl felkészült, pedig az utóbbi időben nem egy kifejezetten megdöbbentő dolog történt velem. Mindenekelőtt talán a legdurvább az Damian megjelenése volt az egyetemen, utána sorban követte rögtön a másik srác, Hendery esete, akivel teljesen véletlenül ismerkedtem meg. A két srácban azon kívül, hogy rohadt magasak voltak, lényegében semmi közös nem volt, ez pedig részemről így volt rendben. Damian amúgy is minden bizonnyal Isára hajt, eddig nekem pedig még nem volt szívem megmondani neki, hogy a nővérem nem igazán kedveli a szőke pasikat. Mondanám, hogy én se, de a magam részéről sosem voltam válogatós, és ha teljesen objektíven néztem a fiút és nem borította el az agyam, akkor el kellett ismernem, hogy nem véletlenül van mindig egy aktuális – és ugyanolyan gusztustalanul szőke, mint amilyen ő maga is – barátnője a srácnak. Azokban a lányokban is épp elég közös volt, gondolok itt mondjuk elsősorban arra, hogy mindegyiknek kifejezetten ribancos neve volt, bár én sem panaszkodhatok azok után, hogy a névrokonom egy olyan baba, akitől a fél világot kiveri a víz. Jobban belegondolva, most már hálás voltam azért, hogy nem Elle-ként anyakönyveztették anya és apa a nevem végét, mert az azért szívás lett volna ebben a helyzetben.
Mindenesetre most valahogy úgy éreztem, hogy nekem a színház sokkal inkább volt egyfajta menedék az életem többi pontja elől, mint a munkám része. Szerettem beleolvadni az általam megformált szereplőkbe, mert ezáltal könnyedén meg tudtam feledkezni mindenről, ami az elmúlt években történt. Isabel esete Louval elég kiakasztó volt nekem is, így nem akartam belegondolni abba, hogy a testvérem min mehet keresztül ebben a helyzetben. A két srác sem feltétlenül volt jó hatással a hangulatomra, és hát mivel Isa elég nehezen viselte a szakításokat, nekem kellett őt egyben tartanom, ami az igazat megvallva nem ment túl jól. Épp ezért is örültem neki, hogy ma tudok valami teljesen mással foglalkozni, ami kikapcsolhatja ezeket a problémákat. Aurorának határozottan igaza volt abban, hogy az itteni munka semmiképp sem keverhető össze a magánéletünkkel, ez pedig számomra most sokkal több nyereséget hordozott magában, mint veszteséget.
Valahol mélyen örültem annak, hogy Rora elég válogatós volt, így attól semmiképp sem kellett félnem, hogy ha talál valakit helyettem, akkor esetleg le is adhat, vagy kevesebb időt szán majd rám. Az első alkalmas botlásom után próbáltam lehetőség szerint mindig ott lenni a próbákon, vigyázni arra, hogy véletlenül se fázzak meg, és egyebek. Ezek után egész gördülékeny volt a közös munka. Ennek ellenére viszont pontosan tudtam azt, hogy sokan miért tartják ijesztőnek a nőt, és én magam is hát, ha azt nem is mondhatom, hogy rettegek tőle, azért mindennek ellenére tartottam tőle, és nem akartam kihúzni nála a gyufát. Az újakat kicsit sajnáltam is, de majd idővel megszokják és rájönnek arra, hogy Rora nem akar nekik rosszat.
Ha valamire, akkor arra határozottan nem számítottam, hogy az egyikük majd a frászt fogja hozni rám. Én sem reagáltam le a legjobban a szituációt, de abba már nem akartam belegondolni, hogy egy olyan növendék, akit látásból is alig ismerek, miért nem a többiekkel lóg ahelyett, hogy egy ilyen raktárhelyiségben lenne.
- Nem, jól vagyok – ennek ellenére is elfogadtam a kezét és amikor felálltam gyorsan ellenőriztem az ételt. Nem lett volna szerencsés, hogy a kiborítom, de így legalább az esés miatt mindenhova jutott az öntetből és nem kell nekem eloszlatnom rajta – Köszönöm, kedves vagy.
Mivel ő legalább annyira megijedt tőlem, mint én tőle, összeszedtem magam és kedvesebb stílusra váltottam. Pontosan tudtam Isa miatt, hogy túlzottan nyers és előítéletes tudok lenni másokkal, ami miatt talán tökéletesen passzolhatok Aurorához. Viszont ez a fiú épp eléggé bizonytalannak tűnt ahhoz, hogy megpróbáljam magam visszafogni. Nem nekem kellene innen elkergetni, van egy csomó szakember, aki meg tudja ítélni azt, hogy pontosan hol az ő helye.
- Én csak szimplán nem vágytam társaságra – vontam meg a vállam finoman, aztán én magam helyet is foglaltam, hogy hozzáláthassak az ételemhez – Ettől függetlenül nem zavar, hogy itt vagy.
Azért ezt fontosnak láttam leszögezni, mert egyrészt ő volt itt előbb, másrészt pedig nem lenne szép dolog, ha fognám és elkergetném őt innen. Ha hoztam volna még egy villát és nem undorodna attól, hogy együtt együk meg az ételt, akkor meg is osztanám vele, mert hirtelenjében éreztem esélyt arra, hogy nem fogom tudni az egész tálat betolni.
Csak határozottan bólintottam a nevére és elfogadtam a kezét, amikor felém nyújtotta. Én is elég félén voltam, amikor ide kerültem, nem beszélve arról, hogy rögtön az elején sikerült kihúznom a gyufát a mentoromnál, aki történetesen Aurora volt. Már épp mutatkoztam volna be én is, amikor közben válaszolt a másik kérdésemre, így csak a kézfogás után elengedtem őt és figyeltem.
- Á, és mindenki más próbán van? – szelíd hangon érdeklődtem és megtartottam magamnak a gondolataimat – Nem lett volna itt unalmas ücsörögni? Nem zavarsz ám senkit itt, nem kell úgy járkálnod, mintha tojáshéjakon lépkednél.
Nagyon az elején lehet még, ha ennyire félénk. Ezen a ponton már tényleg érdekelt az, hogy kihez kerülhetett. Aurora ki van zárva, mivel ő maga jelezte, hogy nem talált olyan jelöltet, akit szívesen vitt volna tovább.
- Anabel – igyekeztem elkapni a tekintetét és kedvesen mosolyogni rá, ami nem ment túl egyszerűen, mert lényegében mindenhova nézett, csak rám nem – De nyugodtan szólíts csak Anának, az kevésbé hosszú.
Hallgatok én a teljes nevemre is, apa mindig úgy hívott, amikor beárultam Isabelt valami miatt, mert mérges lett, amiért úgy érezte, hogy nincs bennem bajtársiasság. Ez pedig azért nem volt igaz, mert ha szükség volt rá, és együtt csináltunk valami rosszat, akkor mindig tudtunk falazni a másiknak. Én pedig annak ellenére is hordtam a tőle kapott nyakláncot, hogy már eléggé biztosak vagyunk abban, hogy közöttünk szimpla unokatestvéri kapcsolat van. Ennek ellenére én még mindig az ikremnek tartom őt, és bárki kérdezi, hogy mi van vele, én ugyanúgy nevezem meg a lányt. Nővérem.
- Nehezebb napjaim vannak, amióta egyetemre járok – ebben a helyzetben teljes mértékben őszinte voltam, mert egyáltalán nem titkoltam ezt – Sok az órám tudod, és rohanásban vagyok folyton, szóval nem volt kedvem a többi gyakornokhoz most. Te okés vagy, de ha hárman egyszerre beszélnének hozzám, azt nehezen viselném ebben a pillanatban. Köszike. Te nem vagy éhes?
Finoman megvontam a vállam, viszont egy pillanatra sem könnyítettem meg a dolgát azzal, hogy félrenézzek. Pusztán akkor nem volt rajta a tekintetem, amikor húst vagy zöldséget szurkáltam a villámra, vagy ittam pár kortyot.
- Egyébként kinek a csapatába kerültél? – igyekeztem valahogy elindítani a beszélgetést közöttünk, mert ha már itt vagyunk, ne üljünk egymás mellett csendesen – Ne aggódj miattuk, nem nagyon van rossz választás, mindenki nagyon segítőkész. Bár elég más módszerekkel dolgoznak, de csak a fejlődésed a cél. Ha valami olyat mondanak neked, akkor nem azért teszik, hogy bántsanak, csak néha keménynek kell lenni velünk.
Igyekeztem egy biztató mosolyt is villantani felé. Én mindezt Rorától tanultam, aki a mentorok közül a legijesztőbbnek tűnt, mégis képes volt ilyen kedves dolgokat mondani. Biztos voltam benne, hogy se Mr. Oh, se Kian nem fog szarakodni vele hülyeségeken, sőt talán több türelmük is lesz, mint az én boszorkányomnak.

outfit • 1 143

**Joel B. Heo** · Re: Start Of Something New - - Anabel && Joel Hétf. Dec. 21 2020, 19:47

Anabel & Joel

Nem tekintem a valaha volt legjobb ötletemnek a raktárban való bujkálást. Még csak kifejezetten szórakoztatónak sem tudnám nevezni, mert egyedül eléggé unalmas bárhol is rejtőzködni és hiába van nálam a telefonom, de mégsem ugyanolyan kiégetni a szememet a képernyő fényével, ha válaszolnom kell egy-két üzenetre, meg mondjuk ha valaki bejön velem és együtt beszélgetünk. Nem mintha jelen helyzetben lett volna bárki is, akivel szívesen kommunikáltam volna, gyakorlatilag bármiről... Ugyanis Aurora épp eléggé megijesztett ahhoz, hogy ne legyen kedvem barátokat keresve rohangálni a színház folyosóin. Ezen a ponton pedig már abban sem igazán voltam biztos, hogy egyáltalán van-e értelme annak, hogy szeretnék tanulni az életnek ezen a frontján is és jobb lenni, ha a színpadról van szó.
Ha valaki megkérdezi mi szeretnék lenni, mindig két opciót mondok, mert én magam sem döntöttem még el, melyiket választanám szívesebben. Az egyik nem túl izgalmas, de ha már van hangom hozzá, akár lehetnék énektanár is. Nem tudom, hogy rendes állami iskolai keretek között-e, mert valljuk be, hogy a diákok többségének baromira nincs kedve az énekórához és nem érné meg, ha olyanok fejét kellene állandóan viszont látnom, mint mondjuk Joshua, meg a többi tuskófej, akik azt sem tudják mi az a d-moll. A magántanári pálya már sokkal inkább szórakoztatóbb lehet, nem csak azért mert oda valószínűleg olyanok járnának, akiknek tényleg van affinitása és kedve a zenéhez és az énekhez. De azért is, mert gondolom én, hogy sokkal jobban is fizetne, mint egy szimpla tanári állás. A másik lehetőség természetesen sokkal szórakoztatóbb, ott viszont még van vesztenivalóm és rengeteget kell tanulnom is. Ha a színházban akarok karriert elérni, vagy igazi, hivatásos énekesként, akkor nem szabad megrekednek a középiskolai show-kórusom szintjén - még annak ellenére sem, hogy kifejezetten sok díjat tudhattunk magunkénak az elmúlt félévben. A legmenőbb opció nyilván az lenne, ha pár éven belül lenne közöm ahhoz, amit úgy hívnak, hogy musical színész lét.
Ezért is tekintettem nagy lehetőségnek azt, hogy a Queens-i színház mentorprogramjában vehetek részt. Viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy csak azért mert bekerültem, nem fog mindenki úgy viselkedni velem itt, mint a szüleim, akik bármit ejtek is ki a számon ezzel kapcsolatban, mindig támogatnak. És! Akkor még muszáj hozzátenni, hogy Aurora nem is tekinthető hivatalos értelemben a közönségemnek, szóval nem tudja mi mindenen dolgozunk Kiannal, mivel a válogató óta nem is látta, hogy mi mindent gyakoroltunk. Mondjuk én magam sem törtem különösebben magam, hogy ezt mindet bemutassam neki, mert... Ja, végül is félek tőle.
Pont úgy, mint a lelepleződéstől, amikor kinyílik a raktár ajtaja és történetesen olyan személyt pillantok meg, akinek még köze is van Aurorához. Gyanúsíthat ezek után bárki azzal, hogy túlgondoltam a dolgot, amikor rögtön ráfogtam a lányra, hogy a mentora küldte, de ha mindenki ismerné azt a vékony kis nőt... Akkor mindenki megértene. - Jézusom, hé, jól van már... - Olyan gyors egymásutánban motyogom a szavakat a reakciója láttán, hogy magam sem vagyok benne biztos, vajon értelmes mondattá állnak-e össze. Közelebb lépek a lányhoz, hogy a kezemet nyújtsam neki, ha esetleg szüksége lenne rá, hogy valaki felsegítse. - Ne haragudj, tényleg nem akartalak megijeszteni. Nagyon megütötted magad? - Kíváncsian pislogok rá, de nem merem nagyon végigmérni, mert eszemben sincs a korábbi trauma mellé még törött orral is hazamenni. Az egy dolog, hogy a felsőbb évesek kinéznek maguknak a gimiben, de ne egy lány verjen már meg a színházban...
- Hát öööm... - A kezemet a homlokomhoz emeltem és az egyik ujjammal megvakargattam a hajam tövét, míg gondolkodtam a válaszon. - Csak arra gondoltam, hogy te a mentoráltja vagy... Nem számítottam rá, hogy bejössz ide. Miért is vagy itt? - Tény, hogy ez ugyanolyan jogos kérdés lett volna az ő részéről is felém, de... Én gyorsabb voltam.
- Jó... - Eszembe jut, hogy azokban a horror filmekben, amiket néztem nem következik mindig a legjobb kimenetel abból, hogy valakit bezárnak a raktárba. Egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy most nekem kellene sikítanom, de megint eszembe jut, hogy egy lány csak nem bírhat el velem - még akkor is, ha hivatalosan nekem nem szabadna nőkkel verekednem. De mi van, ha önvédelemről lenne szó? Akkor csak hagyjam magam megveretni? Azt már nem!
Mivel azonban nem tűnt úgy, mintha a lány következő lépése az lenne, hogy megtámad, vagy feldarabol és az egyik dobozban itt hagyja a darabjaimat, amíg valamelyik takarító rá nem talál, én magam is megnyugodtam valamelyest. Amikor pedig ő helyet foglalt egy dobozon, én visszaültem az eredeti helyemre, ahol korábban is üldögéltem, még mielőtt rám törte az ajtót.
- Joel Heo. - Halvány mosollyal az arcomon nyújtom oda a kezemet felé, hátha egy ilyen egyszerű gesztustól valamivel normálisabban érzem majd magamat. - Ööööh... - sóhajtva vakarom meg a tarkóm, majd igazgatom vissza a vörös tincseimet a helyére, habár így tükör híján nem látom pontosan mit csinálok. Ma azonban egészen egyenes tincsekkel indultam el otthonról, szóval még nem lehet annyira vészes, hogy össze-vissza álljon most. - Nem is bujkálok igazából, csak elmarad a mai próbám, szóval akartam keresni valami nyugisabb helyet, ahol megvárhatom a szüleim. - Nem érzem akkora hazugságnak az egészet úgy, hogy félig igazat mondok. Megköszörülöm a torkom és bár igyekszem mindenhová nézni, csak nem a lányra, de nagyjából elhiszem, hogy megszabadultam a vallatástól. Már ha tényleg van köze ehhez az egészhez Aurorának. Nem mertem még teljes mértékben hinni a lánynak. - És Te öm... Mi is a neved? - Igyekeztem ugyan törni a fejem a választ illetően, mert tudom, hogy hallottam már a nevét, de most ha fizetnek sem tudnám visszaidézni. - Miért itt ebédelsz? Egyébként meg jó étvágyat - kínos nevetés bukik ki belőlem, de igyekszem nem túl zavaró lenni a jelenlétemmel, menekülni ugyanis a zárt ajtón kívülre immár nehezebb lenne.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 927 ¦ öltözék ¦ TM

**Anabel Marquina** · Re: Start Of Something New - - Anabel && Joel Kedd Nov. 17 2020, 12:00

Joel & Anabel

A magam részéről nagyon szerettem a tanulási folyamatot a színházban. Egyáltalán nem tűnt egyszerű feladatnak, de ennek ellenére is úgy éreztem, hogy ténylegesen jól haladtam és egyre több olyan oldalamat sikerült megmutatnom, amik számomra is ismeretlennek tűntek. Ez pedig kifejezetten segített az önbizalmamnak is. Vitathatatlan tény volt, hogy rengeteget köszönhettem az elmúlt időszaknak és annak is, hogy Rorát kaptam mentoromnak. Hiába vagyok már több, mint egy éve a kezében, hiába jutatott be az NYU-ra, ettől függetlenül is szigorú maradt velem. Talán összesen annyi változhatott közöttünk, hogy a korábbiakkal ellentétben bőven hajlandó volt például a közös alkalmainkon kívül elfogyasztani velem egy kávét és valamilyen ételt a színház büféjében, illetve most már szinte bármikor kereshettem őt bizonyos kérdésekkel. Ez valamennyire örömmel töltött el, hiszen pontosan tudtam, hogy teljes mértékben pozitív kritikát nem fogok kapni tőle. Így beértem azzal, hogy a maga módján kimutatja az elégedettségét az irányomba.
Ettől függetlenül mindig sajnáltam a színházhoz érkező újoncokat. Nem vagyunk túl sokan, azt tapasztaltam, hogy igyekeznek megszűrni azért a gyakornokokat, ami nem feltétlenül baj, mert így közöttünk is normális közösség alakulhat ki. Már nem egy lánnyal vagy fiúval sikerült egy közvetlenebb viszonyt kialakítanom, illetve a többi színésszel is volt szerencsém már beszélgetni. Tehát én kifejezetten jól éreztem magam ezen a helyen, hiszen Aurorát is csak meg kell puhítani.
Az újonnan érkezettekről egyelőre sok fogalmam még nem volt, mivel a gyakorlati próbák során nem hozott össze minket a sors. A magam részéről szívesen találkoztam volna velük, hiszen pontosan tudom, hogy elsőre mennyire idegen lehet a környezet. Az ember akaratlanul túlságosan is bénának érzi magát, velem sem volt ez másképp és az első egy hónap számomra magam volt a Pokol. Annak idején egyedül én jöttem, majd rá pár napra még egy fiú és hát egyikünk sem kapott túl sok bátorítást az elején. Azóta ezt igyekeztem az újakkal másképp csinálni, így mindenképpen el szerettem volna kapni őket legalább egy étkezés erejéig őket. Néhányukat már arcról legalább felismertem, szóval ennek nem láttam akadályát.
A mai napi próbám előtt viszont szükségem lett volna némi időre, amíg elvonulhattam. Amióta egyetemista vagyok, több teendőm van, mivel az ottani gyakorlataimra is elég sokat készülök. Emiatt minden egyes napom sokszor szövegtanulásból áll, és egyszerűen kénytelen vagyok kihagyni étkezéseket, vagy éppenséggel megerőltetni a hangomat a többi órámra. Emiatt egy picit fogytam is, de igyekeztem tartani a súlyomat így is. A legtöbbször sajnos olyan kajákat rendeltem, amiket nem kellene fogyasztanom, Isa pedig folyamatosan rágni fogja a fülem, hogy már húsz éves vagyok és ideje lenne elkezdenem tudatosan élni, mert idő előtt gurulni fogok.
Tehát pont ezen felbuzdulva döntöttem el azt is, hogy több energiát nyernék valami egészséges kajából, mint a folyamatos gyorséttermi szarokból... Viszont teljesen megjavulni nem tudok, így mivel otthon még nem voltam – főzni amúgy még mindig nem tudok – idefele vettem magamnak egy gyros tálat görögsalival és sok csípős szósszal. Ezt kétszer zacskóztattam be, aztán egy citromos fanta társaságában eltettem a táskámba és megindultam az színház felé. Mivel egyelőre szerettem volna átgondolni a továbbiakat, illetve a másnapomat, nem akartam megtalálni a többiek társaságát, egyszerűen csak kiszúrtam magamnak egy raktárat és oda terveztem leülni a dobozok közé.
Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy rajtam kívül már valaki ott lesz és elvárja tőlem ,hogy ne sikítsak, amikor a frászt hozta rám. Akkorát ugrottam, hogy a kezemben tartott kabátom a földön landolt, nekem pedig meg kellett fognom a szoknyám alját, hogy ne villantsam meg a fehérneműmet a fiú számára. Természetesen a magassarkúm pedig egyáltalán nem volt a legstabilabb cipő ebben az esetben, tehát így is úgy is a földre seggeltem... De legalább a szoknyám a helyén maradt.
- Miért küldött volna ő? – egészen lesokkolódtam a kérdésétől, és még mindig a földön ülve igyekeztem megvárni, amíg csillapodik a szívverésem. Ez a srác határozottan egy volt azon gyakornokok közül, aki kifejezetten sok pátyolgatást igényelt volna. Akartam vele beszélgetni, most pedig akaratlanul haragított magára egy kicsit. Ugyanakkor ahogy rám pislogott, hát... Eléggé megsajnáltam.
- Fogalmam sincs és nem is hiszem, hogy számítana – egy vállvonás kíséretében egyszerűen csak elfordítottam a zárban a kulcsot – Most már senki sem tud bejönni.
Azt nem tettem hozzá, hogy én sem nagyon vágytam most a társaságra, egyszerűen csak feltápászkodtam a földről és az egyik strapabíróbb dobozon helyet foglaltam. A kabátomat egy másikra dobtam, aztán gyorsan ki is kaptam a kajámat a táskámból, mert már kezdtem nagyon éhes lenni... És neki sem lesz jó, ha így kiabálom le a fejét.
- Hogy hívnak? – tettem fel a kérdést, hátha ezzel valami beszélgetésfélét elindíthatok magunk között. Lehet, hogy ez lesz a tökéletes lehetőség arra, hogy megismerkedjünk – És miért bujkálsz itt?

outfit • 750

**Joel B. Heo**

Anabel & Joel

Minden ember életében vannak olyan dolgok, amiktől fél. A pókok, vagy mondjuk a magasságok, Pennywise, esetleg a bezártság. Egy ideig azt hittem, hogy életem legmeredekebb élménye a színházba való felvételi lesz, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a hely el lehet átkozva, ugyanis van valami, ami még félelmetesebb itt, akinek neve is van... Aurora Cabot. Ötletem sincs hogyan lehet valaki, aki annyira kicsi és vékony, mint egy hetedikes fiú olyan félelmetes és éles nyelvű, mint ő. Tudom, hogy csak és kizárólag a véletlen, a szerencse, na meg Kian jóindulata révén vagyok itt, mert neki köszönhetem, hogy egyáltalán kaptam egy - lényegében második - esélyt és most itt lehetek. Egészen eddig nem is volt ezzel probléma, sőt igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, ami a felvételihez képest sokkal nyugodtabb körülmények között zajló, a mentorommal töltött próbák formájában egyébként határozottan élvezhető is volt számomra. Viszont az, hogy a négy fal között hogyan teljesítek és egyáltalán miért vagyok itt, vagy "ki helyett foglalom a helyet" már teljesen más része voltak az egész színházas akciózásomnak. Erre pedig Aurora ma kérdés nélkül emlékeztetett is, még azelőtt, hogy találkozhattam volna Kiannel. Most pedig abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek-e elhagyni a búvóhelyemet, ahol meghúztam magam azok után, hogy a folyosó végén megpillantottam a nőt. Nem akartam megvárni, hogy még valamit a fejemhez vágjon, mert akkor már határozottan úgy éreztem volna, hogy inkább le kellene mondanom erről az egészről és vissza sem nézni, csak várni, hogy egy idő után majd elfelejtik a nevemet és egy másik államban próbálkozni a színészettel, távol New Yorktól...
Ha nyugodtabb körülmények között, hideg fejjel és a jelenleginél kicsit több ambícióval felszerelkezve kellene átgondolnom ezt a kérdést, valószínűleg meg tudnám állapítani, hogy vannak olyan emberek, akiknek a véleménye egyszerűen nem befolyásolhat ebben a tanulási fázisban. Lehet, hogy valami csoda folytán - tényleg csak a mentorom jóindulata miatt azt hiszem - bekerültem, de azért is vagyok itt, hogy fejlődjek. Céljaim vannak, amelyek magukba foglalják a színészetet és az éneklést is, amikben itt tudnak képzeni olyanok, akiknek ez a hivatása. Ezért is kellene kitartanom.
De a mai alkalommal talán még rendben van, hogy nem akarok senkinek a szeme elé kerülni és csak le akarom magamban rendezni ezt a kis konfliktust. A telefonomat nyomogatom a raktár sötétjében, amikor üzenetem jön a próbával és azzal kapcsolatban, hogy a mai napon nem fog menni, ami több szempontból is elszomorít. Most ki kellene úgy lopóznom innen, hogy senkinek ne tűnjön fel, viszont anyáéknak megmondtam, hogy várhatóan mikor végzek, így nem lenne senki, aki értem tud jönni. Sóhajtva döntöm a fejemet valaminek, ami érzésre egy doboznak tűnik, de nem fordulok hátra, hogy ellenőrizzem is ezt. Rosszul érzem magam, amiért arra sem vagyok képes, hogy egy Aurorához hasonló nő kritikáját kezeljem, hiszen ha színpadon akarok állni - és álltam is már a show-kórus miatt, meg az iskolai színjátszás miatt -, akkor el kell fogadnom, hogy lesznek akik nem tartanak majd elég jónak, vagy tehetségesnek és nem fog nekik tetszeni még az sem, ha mindent beleadok egy produkcióba...
Elmélkedésemben az ajtó nyílása zavar meg, én pedig felkapom a fejemet, az pedig, hogy egy női alakot látok magam előtt, az első pillanatban határozottan megrémít. A szívem még akkor is a torkomban dobog, amikor rájövök, hogy nem arról a nőről van itt szó, aki elől én bujkálok, hanem a... Hát nem állítom, hogy a reinkarnációjáról, mert ez a lány ránézésre is kedvesebbnek tűnik, mint a mentora. Még nem sikerül eldöntenem, hogy elbújni akarjak, vagy fedjem fel, hogy itt vagyok, amikor azonban felkattan a villany, találkozik a pillantásunk, én pedig rögtön a szám elé kapom a kezem, hogy jelezzem neki, hogy maradjon csendben.
- Ne sikíts jó? - Eddig ülő helyzetemből a polcokba kapaszkodva tápászkodom fel, aztán védekezően tartom magam elé a kezeimet, habár ötletem sincs miért. Amikor pedig ez realizálódik benne, le is engedem őket magam mellé. - Aurora küldött? Tudja, hogy itt vagy, látott valaki bejönni? - Csak úgy záporoznak belőlem a kérdések, amelyekre nem is tudom pontosan várok-e választ. Szimplán csak óvatos pillantásokat vetek az ajtóra - mintha rögvest csatlakozhatna hozzánk a nőszemély is, aki miatt ide bújtam -, és a lányra, aki egy félelmetes ember által van mentorálva. Róla viszont nem tudom milyen ember és hogy mit is keres itt.

izéé.. nem ijedtem ám meg Start Of Something New - - Anabel && Joel 618794435

¦ 696 ¦ öltözék ¦ TM

Ajánlott tartalom

» Anabel Marquina
» hello to my hell ⁂ Aurora & Anabel
» why don't you stay? [Cornelia & Anabel]
» twist of love ⁂ Caleb & Anabel
» let's start the day... well?