Ma van a fizetésnapom! Hát van ennél szebb nap? Nincs, nekem nincs, főleg olyan napok, hetek között, amiben most élek, de ez most nem számít. Már régóta gyűjtök egy új laptopra és ha minden jól megy, akkor most az utolsó részlet is meglesz hozzá, mehetek a boltba az új drágámért. Lassan hét éves a mostani gépem, csoda, hogy még működik, pláne, hogy az évek során párszor leöntöttem forró kakaóval, néha még le is esett, bár nem magasról, csak épp raktam volna le az asztalra és kibillent a kezemből, mely hát nem tetszett neki. Annyi mindenen keresztül mentem már vele, sokat szidtam, amiért tökre akadozik és belassult, szóval már tényleg nagyon érett a váltás. De talán hamarosan végre nyugdíjba helyezem hivatalosan is szegényt. Megérdemli, régóta szolgált és tűrt engem. Nyitnám meg az online bankot, hogy lecsekkoljam az egyenlegemet, de a google már nem akar betölteni. Várok egy kicsit, mivel nem lep meg, hogy lassú ez a szar, addig kiviszem a három használt poharat a konyhába, belehelyezem a mosogatóba és megfogadom, hogy később elmosom őket. Hozzátenném, mindig megfogadom ezt, aztán rendszerint más mosogatja el őket az övéivel együtt. Visszamegyek a szobámba, hátha magához tért a gépem ennyi idő alatt. Nem ez történt, ellenben kiírja, hogy nincs internet. Mi a fasz? Frissítek, de semmi változás. Mi a kurva élet van? Felszökik a vérnyomásom, kiikszelek mindent és újraindítom a gépemet, de míg az gondolkodik, hogy véghezvigye a roppant nehéz feladatokat, melyeket kérek tőle, addig a telefonomon is lecsekkolom a helyzetet. Hát, tényleg nincsen internet, úgy tűnik. Nálunk a fiúk és az újonnan beköltözött Jessica a szerelő mester (illetve régen Hannah volt az), én nem kezdenék el ki meg összedugni semmit, ami elektronikai cucc, mivel annak biztosan nem lesz jó vége. Kimegyek a szobából, igaz, a fiúk nincsenek itthon, szóval... Egyáltalán ki van itthon? Kaylee szobájának ajtaja nyitva van, úgyhogy belesek, s megjelenek nála az ajtófélfának dőlve. - Neked sincs internet? - kérdezem tőle elég csalódottan, majd felkapcsolom a villanyát két másodpercre, hogy megnézzem, legalább áram van-e. Az van, zsír. Legalább ez. - Te meg tudod csinálni? Én nem vállalkoznék rá, tudod... átok ül rajtam, ha elektronikai vezetékekhez nyúlok - tárom szét karjaimat, miközben vállat vonok. Igazából nem akarom őt zavarni, bár én internet nélkül olyan vagyok, mint egy eszkimó a sivatagban: nem tudom, hogy miként kell így élni. Régen a farmon tudtam, ott sokszor elment nem csak az internet, de az áram is, viszont változtak az évek, változtam én is... Kimegyek a szobából, hogy a konyhába vegyem az irányt, ám hirtelen megtorpanok még pont a láthatáron és hátradőlve nézek vissza Kayleera. - Főzök egy kávét. Kérsz te is? Meg jó lenne valami kaját is szerezni... - Most, hogy így belegondolok, nem tudom mit eszek vacsorára. Van, hogy egyedül látom el magamat, máskor összebeszélünk a többiekkel és közösen főzünk, vagy rendelünk valamit. - Mennyire érsz rá? Nem akarunk főzni valamit? - Tényleg nem tudom, hogy a többiek mikor jönnek haza, de én igazság szerint teljesen elvagyok Kayleeval kettesben is. Ja, és nem hajtok rá a lányra, Dan félelmének ellenére sem.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
I have a secret I cannot tell, though you would have a right to know the truth.
Kétségtelenül fáradt vagyok, és sejtszinten érzem, hogy most már a túlhajszoltság és a teljes végkimerülés pengeélén táncolok, ami akár azt is eredményezheti, hogy a fejem egyszeriben felfog robbanni, és akkor aztán elszabadul a pokol! Oké, ez nagyon drámaira sikeredett gondolatmenet volt, melynek nem sok köze van a realitáshoz, hiszen csak úgy önmagától egy koponya sem robban szét, tisztában vagyok vele. Lehet azért is ez a hasonlat jutott eszembe, mert a mostani beadandómat az agyiszerkezet felépítéséről írom, immáron harmadjára, mert az előző két variánst nem éreztem elég jónak. Az elég jó pedig nekem nem felel meg, ha a félévi megajánlott jegyemet befolyásolja, mert azt szeretném, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle, és ezzel csökkentem a vizsgáim számát. Tehát ha ebből a szempontból nézzük, ez nem felesleges időpazarlás, hiszen a beadandóm kidolgozásához elolvasott információ a saját tudásomat bővíti, illetve legalább egy heti magolástól kímélem meg magam, ha nem kell pluszban a vizsgára készülnöm. Az energiaszintemen pedig az segítene, ha nem vállaltam volna el plusz műszakot a munkahelyemen, ahol iskola mellett dolgozom, viszont a pénzre kétségtelenül szükségem van, mert a telefonom döglődik, és lassan rákényszerülök arra, hogy újat vegyek. Túl sok minden jött most össze, de nem agonizálok ezen, hanem megoldom. Így eshet meg az, hogy olyannyira belemerülök a monitorom képernyőjébe, hogy még a lakótársam jelenléte sem tűnik fel, és csak a hozzám intézett szavai hatására húzom ki a fejem a vibráló képernyőből, rémültem hátra dőlve a székben. - Rea! Úristen, a frászt hoztad rám! - kapok a kezem a mellkasomhoz, miközben kissé zihálva meredek az ajtófélfának dőlt lakótársamra. - Bocsánat, teljesen elmerültem az agykéreg részletezésében, ami az előagyat borító tekervényes rétegezett idegszövetnek a.. oké, bocsánat. - Állítom le magam, mielőtt még nagyon belemerülnék a monológomba egy olyan témával kapcsolatosan, ami alighanem érdekli a fiatal nőt. Látszik a szocializáció hiánya rajtam, ami az elmúlt három napban kissé elhatalmasodott rajtam, és ettől egész egyszerűen fura leszek. - Mit is mondtál, mi a baj az internettel? - kérdezem, majd rányomok egy mentést a wordre, és leteszem a tálcára, s a kurzorom a jobb sarokban lévő jelre húzom. - Nincs internet. De hát mióta? Még kétórával ezelőtt letudtam tölteni a professzor kiegészítő anyagát, amit küldött emailben. - Motyogom az orrom alatt, mintegy talán csak magamnak, aztán ismét felpillantok Reára. - Jó, persze, megnézem a modemet, aztán ha nagyon nem tudunk fele mit kezdeni, felhívjuk az ügyfélszolgálatot, hátha tudnak valami okosat mondani. - biccentek mosolyogva, majd állok fel a székről, s nyújtóztatom ki elgémberedett végtagjaim. - De látod, ilyenkor nincs itthon a két kockánk, hogy tudjanak segíteni. - Vigyorodom el, miként Abelre, és Jesse, Daniel húgára célzok, aki nemrég költözött be mellém, és vált a szobatársammá, és egy hasonló problémát csukott szemmel is megoldott volna. - Igen, köszi! - csapok le lelkesen a lehetőségre a kávét illetően, majd felnyalábolva a laptopom, indulok el Rea után, kiballagva a nappaliba, hogy az ott elhelyezett modemet megnézzem, s megállapítsam, tényleg nincs jel. Leülök a földre törökülésben, a modemhez, amit alig tudok kiszabadítani a tekergő kábelektől, és a plusz rárakott erősítőtől. - Ó, nagyon jó ötlet! Főzzünk! Rám fér egy kis kikapcs, kezd az agyamra menni az agy. - És ahogy kimondom mindezt rájövök, hogy csak a fejemben hangzott jól ez a szuper fárasztó szóvicc. - Ez olyan alacsonyröptű poén volt, mintha Abel durrantotta volna el. - húzom el a szám, majd a modem és erősítő felé fordulok, átnézem a kábeleket, amely közül találok olyat is, ami ki van csúszva, azokat megigazítom, és megnyomom az összes eszközön a reset gombot. - Oké, most várnunk kell pár percet, amíg feláll a rendszer, aztán meglátjuk. Mihez lenne kedved, mit főzzünk? Ja, és a legfontosabb kérdés, mi van itthon? - Tápászkodom fel a földről, majd nézek körbe a hűtőben, fagyasztóban és a szekrényekben fellelhető alapanyagok után kutatva.
Tény, hogy lehetnék egy kicsit tapintatosabb is és nem azzal a lendülettel kellene leszólítanom Kayleet, amint befordulok az ajtajánál, csak hát a bennem lévő düh - mely arra irányul, hogy nincs internet -, arra késztet, hogy ne vesztegessek el semennyi időt, mivel fogynak a perceim, amit internetszolgáltatás nélkül képes vagyok megélni. Hirtelen felbukkanásomra szegény csaj akkorát ugrik, hogy még én is megtorpanok. Vagy csak szörnyen ijesztő vagyok, amit nem mer nekem bevallani az elmúlt évek óta. Semmi gond. - Nem volt szándékos - emelem fel két kezemet, ezzel is jelezve, hogy én nem támadok, nem harapok, nem ijesztgetek és ahogy hallom, inkább ő volt az, aki belemerült a... szóval nagyon belemerül az agyába. - Előagyat borító tekervényes rétegezett idegszövetnek a valamicsodája... - próbálom megismételni szavait enyhén értetlen arckifejezéssel. - Nem vagy semmi! Én szeretem felfedezni az emberi test bugyrait, de az agy az egyetlen, amit őszintén mondom, inkább sosem akarok feltárni - mosolyodom el, ezzel is inkább elismerősen közlöm vele, hogy lenyűgöz teljesen, amiért képes ilyeneket ilyen elszántan tanulni. Persze az én szavaim nem is a biológiáról beszélnek, inkább hagyjuk is, hogy miről, de az tény, hogy jobb, ha nem tudom, mi jár, avagy mi van az emberek agyában. - Hát... csak az hogy nincs. - Ami valljuk be, elég nagy baj és ahogy látom, Kayleenek sincsen. Itt ül a számítógépe előtt és eddig nem is vette észre. Valamit én nagyon rosszul csinálok! - Akkor szerintem mostanság történhetett valami. De ez most eskü nem én voltam - múltkor tényleg én húztam ki véletlenül valami fő kábelt a falból, de az eskü véletlen volt, nem hittem, hogy ott vezetik át pont a falon. - Ahh szuper vagy! Köszike - nézek rá hálásan, amiért egyből tud intézkedni. - Baszki Kaylee, egyre vékonyabb vagy! Vigyáznod kellene magadra, mert ez az egyetem melletti munka kettőse eléggé kikészít téged - mondom, amikor feláll nyújtózkodni. Tényleg aggódok miatta, persze semmi jogom anyáskodni felette, na meg pont én mondom, miközben full vékony vagyok, de nálam ez genetika. Kaylee-nek velem ellentétben meg kurvajó alakja van! Olyan igazi csodanős. - Ugye? Pont ezt gondoltam én is, mielőtt beállítottam volna hozzád. Amikor kellenének, nincsenek a láthatáron. - Vállat vonok egyszerűen, annyira nem is érdekel már ez, nem tudok mit tenni ellene. Max egy gyors telefonhívás az egyiknek, hogy adjon ötletet, ha minden kötél szakadna. - Tényleg, és milyen Jassel lakni egy szobában? - Ha már itt tartunk, megkérdezem, mivel eddig nem sok alkalmam volt kettesben és nyugodtan beszélni erről. Én még nem nagyon szűrtem össze a levet a lánnyal, hát nekem elég furának tűnik és meg vagyok győződve afelől, hogy vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul jövünk majd ki egymással a jövőben. Elmegyek közben kávét főzni, ahhoz legalább nem kell net, csak áram, az pedig még van. Közben Kaylee neki is lát, hogy megbűvölje a modemet. - Agyadra menni az agy... - nevetek szavain. - Tudod, ez amúgy elég menő dolog. - Merthogy én nagyra becsülöm az orvosokat, leginkább azért, mivel emberekkel foglalkoznak és gyakran azok az emberek éreznek és beszélnek is, szóval minden fasz bajukat el kell látni úgy, hogy közben még az emberi hülyeséget is el kell viselniük. - Nem, ez határozottan jobb poén volt, amint amiket Abel szokott reptetni. - Dant pedig ne is hozzuk fel, ő Abelnél is kínosabb viccekkel állít elő és még röhög is saját magán, holott senki más nem nevet rajta kívül és nem csak azért fogom Kaylee pártját, mert ő nő és mi nők tartsunk össze, plusz mindig is nagyon tetszett nekem a csaj, még ha nagyjából a találkozásunk utáni első hét végére lemondtam arról, hogy mi ketten... Szóval jah, azért én még mindig titkon és egészségesen rajongom a csajért. Kérdésére kinyitom a hűtőt és szinte belemászok, annyira kutakodok benne. - Hol az a kibaszott csirkemell amit tegnapelőtt vettem? - Nézem a fagyasztót is, immáron Kaylee társaságában, de nem látom benne. Oké, nincs az, hogy most én kaját, vagy te kaját, de azért tényleg tegnapelőtt vettem és már valaki befalatozta? - Te nem érzed néha azt, hogy mi vesszük a kajákat, raktározunk, a fiúk meg elpusztítanak másnapra mindent? - Merthogy én marhára ezt érzem már elég régóta. Persze az én hibám, hogy nem eszek gyorsan és sokat. - Van itthon sajt, tejföl meg egy kis sertéshús. De tényleg kevés. Csinálunk belőle valami tejszínes tésztára hajazó kaját? - Tipikusan összeütjük amink van és az eredmény vagy jó lesz, vagy borzasztó. - Tényleg, és mizu amúgy Dannal. Éééérted, hogyan értem... - vigyorodom el, Kayleet annyira nem szoktam erről faggatni, mondjuk Dant sem, de a srácot legalább cukkolhatom vele. Tudom, hogy valami készülődik közöttük, láttam Kaylee arcán is, mikor legutóbb együtt volt a társaság azon a focimeccsen, de nem vagyok képben a fejleményekkel.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
I have a secret I cannot tell, though you would have a right to know the truth.
Egy apró kézlegyintéssel jelzem, hogy nem történt semmi, a kezdeti sokkon hamar túllendülök, és inkább arra fókuszálok, hogy a jegyzeteimből kihúzzam végre a fejem, és a hosszas magolás helyett inkább a kommunikációs készségeim fejlesszem, avagy nevezhetjük egyszerű szocializációnak is a kialakulóban lévő társalgásom a lánnyal. Őszintén, még hálás is vagyok a nem működő internetnek, és Reának, hogy kicsit kibillent a monotonitásból. - Pedig egy igazán lenyűgöző alkotórésze a központi idegrendszerünknek. - bólogatok lelkesen, még annak tudatában is, hogy tisztában vagyok azzal, Rea nem feltétlenül fog osztozni a rajongásomban. – Bár, elég félelmetes is tud lenni, hiszen az egy dolog, hogy tisztában vagy vele, mi van a koponyádban, és megint más amikor élőben látsz egyet. - Nem könyvelem furcsa perverzióként az emberi test iránt érzett áhítatosságomat, de annyi bizonyos, hogy nem mindenkit varázsol el, mi több, sokan kifejezetten gusztustalannak tartják, és inkább viszolyognak a szerveink valós látványától. Teljesen normális reakció mindkettő. Ennyit azonban az agyról, mert most az internet hiánya az, ami némi válsághelyzetet okoz az albérletben, és még ha nem is én vagyok a legmegfelelőbb ember ennek az elhárítására, örömmel segédkezem a feladatban, minden, erre vonatkozó tudásomat összeszedve. - Tényleg? - ejtem le sietősen magam mellé a karjaim a lány szavait hallva, s nézek végig magamon, legalábbis így felülnézetből, és kissé suta mozdulatokkal tapogatom végig a hasam, meg a csípőm, mintha tapintással bármiféle információt szerezhetnék a saját testemről. Valljuk be, azért ez kissé ciki, hogy amíg mindent megteszek azért, hogy mások testi és egyéb elváltozásain segítsek, addig a sajátom teljesen háttérbe szorult az utóbbi időben. - Azt hiszem igazad van, tényleg kissé túlhajtottam magam az utóbbi időben. Hamarosan azonban nem lesz időm munkát vállalni az egyetem mellett, mert nagyon sok gyakorlati órám lesz, így próbálok előre takarékoskodni. - Bűnbánó mosollyal mondom mindezt, és vallok egy olyan problémáról, ami nem csak engem, de Reát, és tulajdonképpen mindenkit érint, aki itt lakik, hiszen nem véletlenül verődtünk össze kisebb csapatban, és osztozunk a lakbéren és a rezsin. A pénzügyi bizonytalanság sokkal nagyobb itt New Yorkban, mint azt a felköltözésem előtt gondoltam. Voltak ugyan elképzeléseim, de mégis teljesen más a saját bőrömön tapasztalni, mennyire drága ez a város. - Jess egy tündéri lány, én nagyon kedvelem! Jól tudunk alkalmazkodni egymáshoz, és ő is elég hajtós szakon van, így sokat görnyed a könyvei fölött, és a könyvtárba is van, hogy együtt megyünk el. A számítógépes dolgokban meg olyan mint Abel, szóval a kocka dolgait nem velem tárgyalja meg, hanem inkább vele, aminek én örülök, mert hát.. sokszor nem igazán értem, miről beszél. – tárom szét kissé a karjaim. - Daniel állandóan cikizi, pedig igazából nagyon rendes csaj, de gyanítom ez amolyan testvéri dolog. Neked van testvéred? - Érdeklődöm kíváncsian, elvégre az sem kizárt, hogy már járt is itt nála, csak én nemesegyszerűséggel elkerültem őt. Ami Dant és Jesst illeti, időveé biztos kinövik mindketten ezt az acsarkodást, és ha nem kényszerülnek majd arra, hogy egyfedél alatt éljenek, még jobbá is válhat a kapcsolatuk. A bátyámmal való kapcsolatomban is sokat segített az, amikor Ő elkerült a rendőrtisztire, és utána már nem is költözött haza, mert saját családot alapított, aztán pedig én jöttem el elég messzire az otthonuktól, és maradtak a skypos beszélgetések és az évi egyszeri találkozások. - Lehet, ha kevesebb sajátos humort vinne bele a mondandójába, nagyobb sikere lenne a lányoknál. – együtt nevetek Reával, de természetesen a lakótársunkon való enyhe kis élcelődés a szeretetünk jele. Akármennyire is fura srác Abel, én kedvelem. Tipikusan az a figura, aki ha nem lenne, ki kellene találni. Egy igazi egyéniség, csak a kommunikációján kellene egy kicsit csiszolni, hogy ne az első alkalmakon rukkoljon elő vele. - Elárulok Neked egy titkot. Én a smack leveseim az ágyam alatt tartom egy cipősdobozban. - nézek komolyan a mellettem álló lányra. - Szívesen adok, ha kérnek, és akkor legalább tudom, hogy a kis készletembe mennyit kell visszapótolni, de sokszor elmaradt ez, és meguntam. - Egy egészen kicsit még gonosznak is érzem magam amiatt, hogy a saját, nem romlandó kajámat dugdosom a szobámban, mint egy irigy kisgyerek. Viszont az sem sokkal kellemesebb érzés, amikor hazafelé úton rákészülsz a finom smack levesed utánozhatatlan mű ízére, és csak az üres helye fogad. - A fő sáska ebben a lakásban Daniel, és ha megkérdeznék róla, még csak le sem tagadná. – vigyorodom el. - Na és mit szólnál, ha.. tészta helyett burgonyát karikáznánk az üvegtálba? - A sarokban lévő magas szekrényhez lépek, ami amolyan kamra félének lett kikiáltva, mert a lakáshoz tartozó vízmelegítő rendszer ott kapott helyet, és nagyjából semmi normális dolgot nem tudtál ott tárolni, csak a nem romlandó kaját, meg lisztet, tésztákat, és én speciel a zöldségeket is ide menekítettem. Kiveszek egy kis két kilós, hálószerű zsákban pihenő krumplit, amit meglengetek Reának. - Félig puhára megfőzzük, utána lehámozom róla a héját, felkarikázom, és rétegezhetnénk a tálba. A husit meg előtte megpirítjuk, és befűszerezzük. - vázolom az ötletem ami hirtelen eszembe jut, és ha Reának elnyeri a tetszését, akkor nem késlekedem, előveszek egy nagyobb lábast. Eközben ér gyanútlanul a kérdést Danielre vonatkozóan. - Nincs semmi! - Vágom rá gyanúsan hirtelen, és talán egy kissé magasabb hangon, mint azt kellene. - Daniel a lakótársam, tudod. Mint Neked. - köszörülöm a torkom, és próbálom magam kivágni. A fejemben ez a válasz sokkal jobban hangzott, mint kimondva. Meredtem bámulok a burgonyára, pontosabban próbálom a hálótól megszabadítani, de végül arra jutok, hogy kihúzom a fiókot, és előveszek egy kést, amivel vágok bele egy nagyobb rést. Lehet csak képzelem, de szinte érzem Rea tekintetét magamon. Ez az a pont, amikor be kell látnom, hogy nem fogom tudni csak úgy kivágni magam. - Nagyon kedves srác, és vicces. Szeretek vele beszélgetni, és elmenni ide-oda. Valami furcsa oknál fogva most az a kitűzött célja, hogy bevezessen a nagybetűs New Yorki életbe. Tudod, hogy mást is lássak a sulin meg a könyvtáron kívül. Szóval igen.. - Elakadok egy pillanatra, mert láthatóan nem igazán tudom megfogalmazni ezt az egész helyzetet úgy, hogy ne érezzem magam hülyén tőle. Pedig ha valaki tökéletes hallatóság lenne az ügyben, az pont Reagan, mert ismer mindkettőnket. - Abel szerint szokatlanul kedves hozzám, ami szerintem butaság. Daniel mindenkivel ilyen. Veled is. Nem? Szóval barátok vagyunk. Legalábbis eddig azt hittem, amíg.. - pillantok óvatosan a lányra, mikor azon kapom magam, hogy kezdek túlságosan belelendülni a beszédbe, így inkább elterelem a témát. - Ti most együtt dolgoztok, ugye? -
Ha csak arra venném a fáradtságot, hogy megjegyezzem a rengeteg... na jó, kimondom: fasszágot, amiket a lakótársaim hordanak össze, akkor már egy brutálisan tanult és értelmes ember lennék, de ehelyett én hagyom ezeket az értelmes társalgásokat elillanni még mielőtt elkaphattam volna őket. Teljesen egyértelmű, hogy nem ugyanolyan értelemben beszélünk az emberi agyról és annak feltárásáról, amiért persze nem tudok haragudni rá. Hát tudnék én Kaylee-re bármikor, bármiért is haragudni? Sosem tagadtam, hogy roppantul szimpatikus lány nekem, akire fel is nézek, mert titkon mindig olyan akartam lenni, amilyen ő, leszámítva azt, hogy lehet tetszik neki Dan, na azt azért sosem kívánnám magamnak. Most azonban van egy kis probléma, ami nem is kicsi és mellesleg nem is egyről lenne szó. Nincs internet és ez nekem nagyon kellemetlen, ahogyan szerintem Kaylee is hamar rájött volna, mihelyst rákeresne egy apró információra. Örülök, hogy jelenleg nem egyedül vagyok itthon, óva az ég a többieket, hogy én nekiálljak kábelekkel és elektronikai nyavalyákkal bajlódni, de a női testekhez ellenben értek és Kaylee testén látszik, hogy mennyire szenved a túlhajszolástól. - Áh! De azért tényleg vigyázz magadra. Meg ha éheznél, tőlem bármikor kérhetsz kaját, veled szívesen megosztom. - Nem úgy, mint a fiúkkal, akik kétszer, ha nem háromszor többet esznek mint én és ha azt mondanám, hogy egyenek az én kajából, akkor mindent el is pusztítanának. Nem mintha lenne "én kajám meg te kajád", de azért igyekszünk igazságosan elosztani a vásárolni valót. Szóval Jess valahol Kaylee és Abel keveréke lehet, amit egyébként valamennyire én is éreztem már rajta, csak mivel kevés időt voltam itthon az elmúlt napokban, főként csak távolról szívtam az új lány energiáját a maga összes aurájával és hát, amíg nem ismerem meg őt személyesen, addig csak támpontokhoz tudok viszonyítani. Azért durva csajnak tűnik. Pár pillanatba eltelik, mire felfogom, hogy kérdést kapok, annyira belemerültem Jessica boncolásába. Ez a kérdés hideg vízként ér, pedig semmi okom nem lenne ezt éreznem, tökre átlagos kérdés és mégis ráébreszt, hogy mennyire nem ismerjük még egymást, holott lakótársak vagyunk egy ideje. Talán ha több időnk lenne egymásra... - Van egy öcsém. Egyszer megpróbálom tarkón vágni, hogy tolja fel a képét ide és mutatkozzon be nektek. - Geryt szándékosan most nem említem, nem akarom földhöz vágni a hangulatát egy elhunyt testvérrel. A kérdésére végül is helyesen válaszoltam. Míg ő szerelni kezd, én a konyhába megyek, hogy előkészítsem a kávéhoz valót. Azért annyira nem nagy ez a lakás, hogy ne halljuk egymást még ilyen távolságra is, leszámítva mikor a fejhallgató is a fülemen van, na akkor fél méterről se hallok meg senkit sem. - Lehet. De nem gondolnám, hogy képes lenne kevesebb sajátos humorra - nevetem el magam Kaylee megjegyzésére. Igazat adok neki teljes mértékben, bár szó mi szó, ha meg nem a saját nyelvezetén beszél, annak mi értelme? Főleg csajozáskor. - Na? - nézek ádáz komolysággal a lányra, ki épp titkát készül megosztani velem. - Te egy okos lány vagy Kaylee, mindig is az voltál! - dicsérem meg a titkos taktikájáért és megjegyzem, hogy nekem is legközelebb olyan ágyat kell vennem, ami alá rejteni tudok ezt-azt. Vagy bedobom az ágyneműk közé, vagy... csak simán leteszem az íróasztalomra és minden zacskóra ráírom alkoholos filccel, hogy: "ha megeszed, meghalsz!". Szerintem nem mernének baszakodni velem. - Oké, nekem jó a krumpli is. - Nem kell nagyon meggyőzni, nem vagyok egy válogatós ember. Igazából bizonyos tekintetben egészen egyszerű velem élni. Adok helyet Kayleenek, hogy odaférjen a szekrényhez, én pedig a kávét kezdem el megtölteni. - Ez elég jól hangzik. - Állati éhes vagyok, nem mellesleg. Főzés közben vagy zenét hallgatok, vagy beszélgetek, általában az előbbit szoktam tenni, mert rendszerint csak akkor csinálok magamnak kaját, ha már nagyon nincs pénzem venni valamit. Ritkák azok az alkalmak, amikor többet főzünk. Nem bírok nem elmosolyodni Kaylee hipergyors válaszára, ami kicsit sem feltűnő. - Aha... tudom. - Egy kis cinikusság azért van a hangomba, legfőképpen azért, mert ők is pontosan ezt kérdezték tőlem még a Hannah-korszakomban és én is hasonlóképpen reagáltam. Felteszem főni a kotyogós kávét, de néhanapján a lányra pillantok, csak mert érzem, hogy nagyon mondana még valamit, amitől aztán lehet ő érzi azt, hogy mondania kellene. Ördögi kör, de élvezem az ilyen gonosz játékokat. Ők ketten már olyan régóta kerülgetik egymást, hogy szinte szurkolni kezdtem nekik. - Tényleg jó öltet a részéről, ha megmutatja New York varázsát. Meg...szerintem totál beléd van zúgva - játszom a pletykás kis picsa szerepét, amit már Dan-nál is eljátszottam, neki is mondtam, hogy szerintem nagyon csípi őt Kaylee és most ezt a másik oldalon is meglebegtetem. Ha Dan ezt nem gondolná teljesen komolyan, akkor már rég keresett volna másik csajt és máshogy viselkedne Kaylee-vel, persze ez csak az én véleményem. Hangosan felnevetek, hogy azt hiszi, velem is olyan Dan, mint vele. Ez a nap poénja volt! - Veleeem? Nem, biztosíthatlak, hogy a mi társalgásaink és a ti társalgásaitok között ég és föld van. - Azt már nem tudnám részletezni, hogy miben más, de az örökös szájkarate, a csipkelődés nálunk hatalmas méreteket öltött, nem is beszélve, hogy majdnem minden szava után ütném... és néha ütöm is. - Igen. Fogta magát és benyalta magát a főnöknek, aki most a tenyerén hordozza és minden nap büszkélkedik, hogy mennyire jó, amiért van egy olyan dolgozója, mint Dan. Ne tud meg, Kaylee... én ilyen kevés idő alatt ilyen sok agyvérzést még nem kaptam, mint amióta nálunk dolgozik Dan. - A főnöknek jó, igazából a bárnak is, csak én vágok eret. Ki akarna a lakótársával együtt dolgozni? - Na mindegy, addig sem Hannahn bosszankodok. - Megvonom a vállamat és a kész kávé felé fordulok, hogy levegyem a tűzhelyről. Abel látta múltkor nálunk Hannaht, mikor reggel próbált szép csendben kiosonni, azt nem tudom, hogy mennyire adta szét ezt a pletykát a többiekben, de... engem már nem érdekel.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
I have a secret I cannot tell, though you would have a right to know the truth.
- Helyes! Szereti a filmeket? Az egyik filmes esténkre elcsalhatnád. De csak akkor kap szavazatijogot, ha nem sci fi őrült, mint Abel és Jess. Nem tudom, mennyi Star Wars filmet bír még el a szürkeállományom maradandó károsodás nélkül. - szinte magam is szégyenkezve vallom be, mennyire nem szeretem azt a filmet, pontosabban filmeket, és mivel elég népszerű filmsorozatról van szó, sokan nem osztják a véleményem. - Bocsi, ha Te is szereted, de.. az elmúlt három alkalommal is azt kellett nézni, és még mindig van hat rész! - Úgy érzem, sosem lesz vége, a filmeknek legalábbis, mert jómagam már nagyon a végét járom, és még csak a telefonom sem nyomkodhatom közben, mert Abel rám szól, hogy tegyem el, elvégre így nem élvezhető a film. A legjobb rész az volt, amikor egyszer bealudtam vagy húsz percre, és senkinek nem tűnt fel. Arra viszont nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen, hogy én és Rea ketten elbeszélgetünk mindenféle könnyed témáról, anélkül, hogy valamelyik srác itt lebzseljen, és ráadásként egyikünk sem siet sehova. Viszont ennek a nyugodt légkörnek is megvan a maga hátránya, még pedig az, hogy szóba kerül az egyik illető, aki most nem tartózkodik a lakásban, és ez nekem bizony ingoványos talaj. Rea pedig mintha tisztában lenne vele, legalábbis nem tartom kizártnak, hogy nem feltétlenül saját magam buktatom le, hanem szimplán csak remekül működik a női érzéke, és pechemre, pont rá tapint a dologra. Vagy éppen szerencsés ez a helyzet, mert olyasvalakivel tudok erről beszélni, aki mindkettőnket ismeri. Ezért sem választom a teljes hallgatást, miközben beledobálom az edénybe a krumplit, és vizet eresztek rá. - Daniel minden nőbe belezúg. - forgatom meg a szemeim, majd elzárom a csapot, és a tűzhelyre rakom a lábost, és beizzítom a főzőlapot alatta. - És a csajok is imádják, és még csak részleteznem sem kell, miért. - Megint kinyitom a konyhaszekrényt, hogy egy serpenyőt vegyek elő, meg pár fűszert. - Abel is ezzel jött, hogy biztos több van közöttünk, mint barátság. Nem igazán értem, ti ketten mit láttok, amit én nem? - tárom szét a karjaim, miközben őszinte értetlenséggel meredek a másik lányra. - Daniel jó srác, de képtelen vagyok komolyan venni. Elvégre minden lánnyal ilyen, ez neki.. ilyen alap dolog szerintem. Szeret flörtölni, meg kétértelmű megjegyzéseket tenni. Amikor pedig kettesben vagyunk, nagyon udvarias, és segítőkész, és.. vicces. - Mosolyodom el a mondat végére, de hamar rájövök, hogy kicsit elkanyarodtam az eredeti gondolatmenetemtől. - Az lehet a különbség, hogy ti ketten többet gyepáljátok egymást. - tartok ki az iménti feltételezésem mellett úgy, hogy megpróbálom másképp megmagyarázni, de a lényeg igazából ugyanaz. - Elmondok Neked valamit, de.. ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el! - Nézek nagyon komolyan a lányra, s közelebb lépek a serpenyővel a kezemben. Ezúttal azonban eszemben sincs senkit sem fejbe vágni, hanem a főzőlapon köt ki az is. Idegesen harapdálom a szám szélét, miközben nagyon is őrlődőm. - Daniel és én.. csókolóztunk. - bököm ki végre, egy nagy levegővételt követően. Megkönnyebbülést kellene éreznem, amiért végre kimondtam hangosan is azt, amin már jó ideje kattogok, de a felszabadultság érzése, amire vártam, nem igazán jött el. - Vagy is Ő csókolt meg engem, a szüli házában, és.. én nem számítottam rá. Teljesen meglepett, és azóta sem tudom, mit kellene kezdenem ezzel a dologgal. Én eddig nem tekintettem Danielre úgy. Ő a lakótársam, és nem akarom bonyolítani a dolgokat. Csak felesleges feszültséget keltene itt, közöttünk. - Vonom meg a vállam. - Megnézem a netet, feldobod addig a húst? - indulok el a modem felé, majd magamhoz veszem a telefonom is, amin ellenőrzöm, sikerült e az újraindítás. - Van újra net! - Jelentem be boldogan az eredményt, majd felállva a földről, indulok vissza a konyhába Reához. - Én sejtettem, hogy ez lesz, amikor megemlítette nekem, hogy hozzátok megy dolgozni. - együttérzően simítom meg a vállát. - Lehet elunja majd a dolgot, és keres mást. Vagy Neked jön egy jobb lehetőség. Ki tudja? - Nem életem legjobb lelkesítő beszéde, de igyekeztem mindent beleadni. - Én is összefutottam a múltkor Hannahval a suliban, totál rám ijesztett, és.. öhm, de minden oké. - ekkor kapok észbe, hogy talán túl sokat is mondtam, és igazából nem is ugyan arról beszélünk, így inkább megpróbálom elterelni a szót. - Hogy áll a kávé? -
- Öhm… - Na basszus, most erre mit mondjak? Halvány fogalmam sincs, hogy az öcsém szereti-e a filmeket és ha igen, akkor melyikeket. Ami elég gáz, hiszen testvérek vagyunk és úgy kellene ismernünk egymást, mint a saját megkeményedett tenyerünket, szomorú, hogy nem így van, de tényleg nem tudok rögtönzés nélkül válaszolni Kaylee-nek. - Biztosan szereti, mert egy lusta dög és feltételezem sok időt tölt a netflix társaságában. - Mivel mást nem tudok, így azt mondom, amit fixen tudni vélek. Geryhez képest Red sokkal inkább otthonülős típus, ő nem jár el sporteseményekre, max néha haverjaival ide-oda, meg zenélni persze, azaz feltételezem még mindig ez a helyzet és nem fordult fel a srác teljesen az ellentétére. Velem még mindig nem nagyon akar beszélgetni, hiába elvileg nem vesztünk össze. Én is haragtartó vagyok, de ő… - Nyugi, én ki nem állhatom a Star Wars-t egy-két idézeten kívül. Sose szerettem, nem véletlenül tűntem el mindig, mikor azt néztétek. - Jó vagyok abban, hogy random eltűnjek itthonról, vagy antiszocinak leplezzem magam, hogy ne kelljen megnéznem egy filmet, vagy ne hívjanak engem is játszani azzal a társasjátékkal, amit már a hátam közepére sem kívánnék. Az teljesen nyilvánvaló mindenkinek, hogy a lakás legizgalmasabb shipje díját Kaylee és Dan pokoli nagy előnnyel megnyerte és hihetetlen, hogy a kapcsolatuk mögé még mindig egy halomnyi kérdőjelet kell tenni, akkor is, ha szép fokozatosan azért lekerül onnan egy-egy. Rosszabbak, mint Lucifer és Chloe, az a páros sem akart sosem összejönni, pedig már milliószor elhitette a „nézőkkel”, hogy megtört végre valami, aztán mindenki meglepetésére kiderült, hogy csak álom volt. Tudom, hogy mennyire irritáló lehetek mind Dannak, mind pedig Kaylee-nek, amiért ott repdesek a témán és körülöttük is, de naaa, csóóókot kérünk! Vagy lehet inkább ne, mert szívesebben izgulok még egy kicsit értük, mintsem saját siralmas kapcsolatom koporsója felett hullajtsam könnyeimet. Hangosan felnevetek, amikor kimondja a megkérdőjelezhetetlent és el kell ismernem, igaza van. Dan minden nőre rástartol és ez irritáló tud lenni. - Szóval nem érdeklődsz iránta pont ezért? Eskü megérteném… - teszem derekamra kezeimet. - Ha egy srác minden nőt fel akarna szedni, én két dolgot tennék. Vagy jó messze elkerülném és ütném-vágnám, ha közelembe akarna férkőzni, vagy mindenáron azon lennék, hogy ne az összes többi csinibabát válassza, hanem engem. Szerintem nem kell megsúgnom, hogy melyik változat az aktuális köztem és Dan között. - Kezdtem érezni rajta, hogy feszült a téma miatt, úgyhogy ahelyett, hogy tanácsokkal és butaságokkal halmoznám el, inkább kicsit magam helyzetéről kezdek el beszélni, de ezt is csak azért, hogy burkoltan motiváljam őt és ne direktbe utaljak rá, hogy szedje össze magát és csavarja el végérvényesen Dan fejét, hogy ne legyen ennyire nőfaló. Nem tudom miért pörgök ezen ennyire, mindig is ilyen voltam, utáltak is rendesen miatta. Nem kicsit lep meg, hogy már Abel is lovagol a témán, ez amúgy király, mert nem vagyok egyedül. Megvonom a vállamat, Kaylee gondolatmenetét is abszolút átérzem, igaza van, nehéz megsejteni, hogy mikor gondolja komolyan Dan a flörtölést és mikor nem, de talán erre a kérdésére pont Abel lehet a válaszom és egyúttal a mentőövem. Felülök a konyhapultra, míg várom a kávét lefőni. - Nem tudom, de figyu… ha már Abel és én is azt látom, mintha a kelleténél jobban érdeklődnétek egymás iránt, akkor abban már lehet tényleg van valami. Nem mellesleg… Dannak annyira szüksége van rád, mint az éhezőnek egy darab kenyérre! - Ez most nem oltás, meg semmi, teljesen őszintén és jóindulattal gondolom ezt. Oké, nem mindig jöttem ki jól Dannal, se Abellel, se… szóval, volt, hogy éppen senkivel sem, de az évek alatt eléggé megkedveltem ezt a társaságot és talán kezdek kiigazodni mindenkin. Karácsonykor pedig be is szoktam vallani, hogy a magam fura módján nagyon szeretem őket. Megfogadom magamnak, hogy ezzel én le is zártam a témát, nem akarok az idegeire menni, még a végén kizavarna a házból, vagy Dannal együtt üvöltik le a fejemet, hogy most mar ne kavarjam a szart. És mikor pontot rakok képletesen az egész végére, Kaylee jön egy szöveggel, amit hallva majd kiugrok a bőrömből. - Ígérem. Ne aggódj, nincs senki, akinek beszélhetnék rólatok. Kivéve Abel és Jess, de az egyik a húga, a másik meg… szerintem meg tudom állni, hogy ne beszéljek kéretlen dolgokról Abellel. – Halvány fogalmam sincs, hogy mit akar mondani, egészen addig míg meg nem teszi. Cseng a fülem a hallottaktól, pislogni kezdek míg feldolgozom a csókjukat. Nyílik a szám, hogy nyögjek valamit, de nem… ehelyett leugrok a pultról és elindulok a szobám felé. Oké. Oké. Akkor miről beszélünk? Esküszöm nem értem ezt a lányt, hitegeti, hogy semmi sincs köztük, erre már csókolóztak is. Meglehet, ez sem különleges, ha Danról van szó, de hát akkor is… az elmúlt percekben elhangzottakat ez teljesen felülírja. Félúton a szoba és a konyha között megtorpanok és visszaindulok felé. Csak érzékeltetni akartam, hogy eldobtam az agyamat, amit ezúttal meg kellett keresnem. Mélyet sóhajtva fogom meg a vállát, látszólag teljesen kiégve tőlük. - Kaylee… Én elmondtam mindent, mit gondolok és látok külső szemmel rajtatok, én megtettem, mit megkövetelt a szívem, lelkem és agyam, innentől magadra hagylak a témában, hogy legjobb belátásod szerint dönts a jövőd és életet felől. – Jövök valami filozófus, vagy történész idézet-félével, részben poénként, részben viszont teljesen komolyan. Ez a csókos sztori most tényleg lesokkolt, nem azért, mintha nem néztem volna ki belőlük, csak… no mindegy. - Perszeee - felelem és előveszem a húsvágó kést. Mikor végzek a hús felvágásának nagy hányadával, Kaylee felé pillantgatok, hogy megnézzem, mire jutott a wifivel. Nem találom meg őt, annyit meg nem ér kíváncsiságom, hogy abbahagyjam a feladatomat. Nem sokkal később hallom az eredményt. - Egy csoda vagy! – Hatalmas kő esik le szívemről, hogy nem lett nagyobb baj és nincs szükség újabb cuccok vásárlására. Ami pedig az új kollégámat illeti… szerintem nem én fogok hamarabb elmenni a Woodhaven-ből. - Kíváncsi vagyok, hogy meddig fogja bírni, vagy hogy mennyire hosszútávon gondolta ezt a melót. – Jövő zenéje, de szó mi szó, nagyon hirtelen bukkant fel ott a pubban Dan. Elég is talán róla beszélni, bár én vagyok a hülye, hogy pont Hannaht hoztam mellette szóba. Mindig elfelejtem, hogy Kaylee és Hannah egy egyetemre járnak és nekik több lehetőségük van találkozni, mint nekem és neki, ebbe azért nagyon furcsa belegondolni. - „Öhm, minden oké”? – ismétlem meg legalább annyira bizonytalanul szavait, mint ahogy ő kiejtette őket. - Ez nem hangzott nagyon biztatóan. Történt valami? - És akkor most jön az a rész, hogy ne kezdjek el mindenféle összeesküvéselméleteket gyártani, igaz? Esélytelen. Felmutatom a lefőtt kávét, majd előveszek két kávés poharat, hogy kitöltsem magunknak az italt.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
I have a secret I cannot tell, though you would have a right to know the truth.
Ízlelgetem a nekem feltett kérdést, mely a közöslakótársunk felé irányuló érdeklődésemet boncolgatja. Nem jellemző rám, hogy ilyen sokat haboznék a válaszadással, de most úgy érzem, Rea megfogott ezzel a kérdéssel. - Nem az érdeklődés okának hiánya itt a kérdéses az én helyzetemben, hanem egész egyszerűen eszembe sem jutott opcióként. Elvégre Danielről van szó. - tárom szét kissé a karjaim, mintha egy teljesen egyértelmű állítás hangzott volna el a részemről az imént. - Ő a lakótársunk. Én pedig egyébként sem vagyok az a fajta, aki házinyúlra lövöldöz. Így aztán a kezdetek óta mindenfajta hátsószándék nélkül tekintek Rá. - Ez az elméletem a saját gondolatmeneteimbe ágyazva teljesen helytállónak tűnt egészen eddig a pontig, mikoris hangosan kimondom a szavakat. Elképzelhető, hogy hiba csúszott a rendszerbe? Nem, az nem lehet, hiszen ez az én struktúrám, és ezt a kis modult is sokszor átfutottam azon kevés időmben, amikor éppen nem tanultam vagy aludtam. Kétségtelenül apró keresztmetszetről beszélünk. - Nem vagyok az erőszak híve, de értem mire gondolsz. - vigyorodom el Reagan elméletén. Nem igazán tudom, mit éreznék most, ha azt látnám, más lány zsong Dan körül, aki láthatóan úgy próbál közeledni felé. Az egyetemen is ritkán keresztezik az útjaink egymást, de akkor mindig feltűnik, milyen sokan veszik Őt körül. Ez pedig egyáltalán nem meglepő, hiszen Danielről beszélünk, akire még mindig kiosztható a népszerűsrác skatulya. - Szüksége van… rám? - Leplezni sem tudom a meglepettségem a lány szavait hallva. Persze, értem én a hasonlatot, de most sokkal inkább annak tartalmán akadok fenn. - Nekem nem úgy tűnik, mintha Daniel ellenne veszve a nagyvilágban, és az én megmentésemre szorulna. - fejtem ki az értetlenkedésem, mert még mindig nem értem, mire gondolhatott Rea, amikor mindezt felvetette. Hacsak nem orvosi segítségről van szó, amit jelenleg szintén nem tudok biztosítani – hivatalosan -, majd csak akkor, amikor a következő évben a kórházban töltöm a gyakorlatomat. De még ott is igen csekély lesz az, amit én tehetek. Ez az egész beszélgetés odáig fajul, hogy még azt is bevallom, ami köztem és Daniel között történt, és szinte megkönnyebbülésként hat, hogy végre valakinek elmondhatom. Az más kérdés, hogy a beszélgetőpartnerem miként fogadja ezt. - Valami rosszat mondtam? - Lépek el a konyhapulttól és nézek Reagan után, aki végül megfordul, s a vállamat érintve néz rám igencsak nyúzott arckifejezéssel. Mint akit gyötörnek a bélgörcsök. - Jó,.. majd még átgondolom ezt az egészet, és beszélek Daniellel. Tisztázom kettőnk között ezt, bármiről is legyen szó. - Aprót biccentve adok nyomatékot szavaimnak. Nem is én lennék, ha nem gondolnám át újra és újra azt, ami másnak nyilvánvaló. - Köszönöm, hogy meghallgattál, és ne hidd, hogy nem kaptam Tőled hasznos tanácsokat. Épp ellenkezőleg. - egészítem ki mosolyogva az imént elhangzottakat és veszem az irányt, a router felé. Igaza van Reanak, ez az egész dolog köztem és Daniel között most már olyan méreteket öltött, amit rendeznünk kell a közeljövőben. Ha a szociális kapcsolatokhoz nem is feltétlenül értek, az internetet annál sikeresebben élesztem újra. A küldetésem végeztével visszatérek a konyhába, hogy folytassuk a főzést. A krumplit leveszem a tűzhelyről, és hidegvizet eresztek rá, majd elkezdem őket gondosan meghámozni, és ez a folyamat egészen addig tart, amíg a kávé illat csábítására egy kis szünetre adom a fejem. Lehet, ha hamarabb juttatok koffeint a szervezetembe, nem kezdek el fecsegni, már pedig ez történt, Rea pedig azonnal kiszúrja a botlásom. - Nem, nem, Hannahval nincs baj. Legalábbis nekem azt mondta, és nincs okom kételkedni a szavaiban, mert hát mi oka lenne nekem hazudni? - A helyzetem kezd hasonlítani Ron Weasleyére a Bölcsek köve könyvből, amikor az ördöghurok csapdájába esik, csak éppen én nem a kétségbeesett kapálózásommal kerülök rosszabb helyzetbe, hanem a szavaimmal, amelyekkel próbálom kimagyarázni a helyzetet. - Nem történt semmi. - veszem ki a tejet a hűtőből, és öntök a saját bögrémbe először, és ha Rea kér, akkor az övébe is. Végül az életmentő kávéért nyúlok, és óvatosan belekortyolok egyet. - Betegséggel kapcsolatban kérdezett tőlem, mivel orvostanhallgatóként belevág a tanulmányaiba, és azt beszéltem át Vele, de megígértette velem, hogy nem szólok senkinek. - Mondom végül, mert most már annyira belegabalyodtam a szavaim alkotta hurokba, hogy nulla információ átadása nélkül esélyem sincs kikeveredni belőle. - Rólad nem beszéltünk. - valamiért azt gondolom, ha ezt is a tudomására hozom, nem akar mélyebben belemenni a dologba. - Nem is kérdeztem rá, mert elég beszédes az is, hogy már nem jár fel ide Hozzád, és nem is kerül említésre egyikőtöknél sem. Nem tudom mi a helyzet most köztetek, de biztos nem egyszerű. -
Érthető, amit mond. Igazából bármit mond, én támogatom, csak már régóta azt tapasztaljuk így idehaza, hogy ők folyton kerülgetik egymást és én már vagy hatszázszor azt hittem, hogy összejöttek, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Meg ne kérdezze senki, hogy miért, nem tudom, van egy radarom, ami lehet úgy szar ahogy van, de hát mit lehet tenni? Mégis csak izgalmasabb az ő létező vagy nem létező kapcsolatukat boncolgatni, mint az enyémet, mármint az én volt kapcsolatomat, a minden lében kanál szokásomat meg már régóta ismerik. Meglepően kevésszer küldtek el miatta a picsába. Lehet, hogy ők is élvezik? Elvigyorodik, szóval annyira rossz nem is lehetett, amit mondtam, habár magam sem tudom, hogy komolynak és megfontolandónak szántam, vagy egyszerűen csak oldani próbáltam az egész témát. Bólogatásba kezdek, először csak némileg határozatlanul, majd egyre inkább magabiztosabban. - Ha mondhatok ilyet, jah, szerintem kellesz neki. - Nem akarok nagyon belemélyedni, mert a végén még sértőt mondanék, de az én elméletem szerint egy olyan srác mellé, mint Dan egy ilyen nő való, mint Kaylee, legalábbis ha hosszútávon gondolkozunk. Majdhogynem teljes ellentétek és jól kiegészítenék egymást, talán ezért is csápolok nekik ennyire és nem csak azért, mert Kaylee mellett reményeim szerint jobban bírni fogom Dant. Régen azért akartam, hogy összejöjjenek, mert akkor nem kellene félnem, hogy ennyire szemez Hannával, de mint tudjuk, ennek a történetnek vége, úgyhogy maradt a puszta szurkolás, meg minden amit talán egy kicsit önzetlenségnek lehet nevezni. - Öööö nem, én sem erre gondoltam. De mindegy is, ne foglalkozz ezzel, majd egyszer úgyis kiderül, hogy volt-e bármi értelme azoknak, amiket mondtam, vagy sem - vonom meg a vállam. Kezdem azt érezni, hogy nagyon össze fogom zavarni Kayleet, úgyhogy inkább most megállok, mintsem valami olyasmi süljön ki ebből a beszélgetésből, amit nagyon nem akartam volna. Ahogy bevallja, hogy megcsókolták egymást, felnyitom a fejemet, kikanalazom belőlem az agyamat és kivágom az ablakon. Teljesen lesokkolt ezzel és nem azért, mert hihetetlen, már miért is lenne az, csak ha én ezt tudom, teljesen máshogy álltam volna hozzájuk. Nem annyira vagyunk szoros lelki társak Dannal, de az nekem is világossá vált már, hogy bármi is legyen köztük, ő ezt komolyan gondolja. Márpedig nagyon kevésszer érzem azt a srácon, hogy bármihez is igazán komolyan állna, legalábbis amiket velem is megoszt és én is érzékelhetem a közelében. Hagyom, hogy Kaylee kimondja a végszót a témát illetően, szegény már tényleg békén hagyom a szerelmi - vagy éppen nem szerelmi - életével kapcsolatban, így is nagyon örülhetek, hogy még szóba áll velem és mi a franc? Meg is köszöni? Ritka őszinteséggel elmosolyodom, jól esik tőle. - Bármikor! - Nagyobb érzelmesség nélkül, de annál hűségesebben jelentem ki, hogy tudja, ha bármiben tudok segíteni, csak szóljon. Lehet nem tűnök a legkedvesebb teremtésnek, akihez mások elsőként fordulnának, de azért ez is ott van bennem. Na meg... bárhogy is nézzük, mindketten nők vagyunk. Ő visszavarázsolja a wifit, én leveszem a lefőtt kávét a tűzről és kitöltöm a csészékbe. A hús úgyis kész, a krumpli szintúgy, úgyhogy egyelőre kijár nekünk a kávészünet. - Oké - Igazából jah, mi oka lenne neki Hannahban kételkedni, nekem meg csakugyan miért kellene Kayleeben. Csak egy kicsit fura nekem ez, lehet csak megérzés, bár az sem kizárt, hogy megint túlreagálom a dolgot, ahogy Hannah esetében úgy mindent is. Megrázom a fejemet, amikor felém nyújtja a tejet, akkor szoktam bele rakni, ha nem akarok várni vele és le kell valamennyire hűteni, mégpedig azonnal, de most nem sietek. Hát nem éppen megnyugtató, amit mesél, vagyis nem látom át a helyzetet és ha én nem értek valamit, akkor kegyetlenül utána akarok járni. Most is ez történik. Keresem a szavakat kérdő szemekkel névre őt, ám folytatja... - Áh... - Nem mintha meglepne, hogy nem beszéltek rólam, gondoltam, hogy elég piros listás téma lehetek. - Szétmentünk. Mondjuk nem is jártunk... - teszem le a kávéscsészét és anélkül, hogy kertelnék, egyenesen kimondom a valóságot. - Megmondta, hogy nem akar tőlem semmi extrát, én meg ezt tiszteletben tartom. - Mi mást is tehetnék, erről van szó és szummázva az elmúlt hónapokat nem is tudnék bármilyen összegzőt felhozni neki, mivel majdhogynem semmi sem történt köztünk. - De azért kicsit fura nekem, azt érzem, hogy nem mondott el nekem valamit. - És ha már itt tartunk... - Milyen betegségről kérdezett? Vagy úgy miért érdekelte őt ez a téma? Eléggé aggasztó ez nekem, azért ugye nincs baj? - Tudom, hogy megígértette vele, hogy lakat a száján, de remélem most ezt elfelejti Kaylee és megtartja azon jó szokását, hogy szeret beszélni.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
I have a secret I cannot tell, though you would have a right to know the truth.
Jó ideje már, hogy nem volt részem ehhez hasonló csajos beszélgetésben. Legjobb tudomásom szerint így határozzák meg az ilyesfajta társalgást, amikor nők egymás között bizalmasan megbeszélik a magánéletüket szervesen érintő kérdésköröket. Elképzelhető, hogy azért is vagyok híján az ilyen megmozdulásoknak, mert igen csekély kevés magánélettel rendelkeztem eddig. Éppen ezért esik olyan jól, hogy olyasvalakivel oszthatom meg mindezt, aki ismer mindkettőnket, és rendelkezik egy jó nagy adag őszinteséggel is. Reagant pont olyannak ismertem meg, aki valóban a szemébe mondja a másiknak a véleményét. Bátran felvállalja, és egyenesen beszél, nem kertel. Kedvelem, tényleg. Nem is értem, miért tartanak tőle annyira a srácok. Kiveszek a fiókból egy kiskanalat és megkavarom a kávém, amibe egy kanál cukrot is tettem az imént, ls az egészet megkoronáztam tejjel. Az itthon található alapanyagokból összedobott életünk is lassan az utolsó fázisba ér; már csak egymásra kell önteni a rétegeket, és bedobni a sütőbe. A kávét pedig jobban szeretem melegen, mint amikor teljesen kihűl. Elégedetten kortyolok bele, és akár teljesen el is lazulhatnék ebben a pillanatban, de magamon érzem Rea tekintetét, és a felém záporozó néma kérdéseket, melyeket nemsokkal később hangosan is megfogalmaz. Ha valamit még biztosan tudnak a lakótársaim rólam, azon kívül, hogy imádom a kávét az az, hogy borzasztóan hazudok. Éppen ezért nem is próbálok hihető mesével előállni Hannagt illetően, hanem próbálok úgy választ adni, hogy azzal ne mondjak el semmit. Bah, ez sem megy sokkal jobban. - Nem jártatok? Pedig azt hittem, egy párt alkottok, hiszen olyan sokat volt itt egy időben, mielőtt még, hát.. tudod, már nem jött. - lehet ez is valami olyan kapcsolat lehetett, mint ami a Barátság extrákkal c. filmben Emlékszem, még moziban néztem meg az egyik barátnőmmel, és rémesen éreztem magam utána, amiért olyan sok pénzt dobtam ki feleslegesen a mozijegyre egy ilyen pocsék filmért. - Sajnálom Rea. - Őszintén mondom mindezt, mert bár nem voltam még hasonló helyzetben, de azért azt eltudom képzelni, milyen pocsék érzés lehet az, hogy ha valaki, akivel együtt szeretnél lenni, nem kér belőled. És azt is sejthettem volna, hogy nem hagyja majd annyiban a dolgot, és egy újabb korty kávét veszek magamhoz, hátha segítségemre lesz. - Tudod, az a helyzet, hogy megígértem neki, hogy nem beszélek erről senkinek. - vallok színt kelletlenül, felfedve azt, mitől is feszengek annyira az elmúlt pár percben, ami most korántsem a Daniellel kapcsolatos téma. - Látom rajtad, mennyire aggaszt ez a téma, és csak magamat tudom okolni, amiért véletlenül eljárt a szám. - Szegény Hannah, egyetlenegyszer mond el nekem valamit bizalmasan, és akkor sem vagyok képes tartani a szám. - A daganatos megbetegedésekről kérdezett. - egy nagyobb sóhajt követően végül megadom magam. - Illetve annak kezelési módjairól, túlélési esélyekről ilyesmi. Elég tág téma. - Ismét belekortyolok a kávémba, és még éppen időben figyelmeztetem magam, hogy ne kezdjem el szakmai szempontból boncolgatni. - Illetve annyit mondott még, hogy egy rokonáról van szó. Elég zaklatott volt, nem akartam jobban pedzegetni a témát, így elmondtam azt, amit tudni akart. Igazából ennyi. Többet nem tudok mondani. - leteszem a bögrét, hagyva magamnak későbbre még két korty kávét, és neki látok a sütésállótálba összeönteni a hozzávalókat, és végül megkoronázom a tetejét sajttal, majd bedobom a sütőbe. - Azért remélem egyszer majd rendeződik köztetek ez a dolog. Szerintem nagyon cukik voltatok együtt. - Pillantok Rá szomorkás mosoly kísértben, miután beállítom a hőfokot a sütőn.
Kezdőlap
