In the city that never sleeps, a lot can happen in one night.
Én már nem bulizni akarok és már nem is felejteni, hiszen tudom, hogy nem használnak. A Woodhavenben a főnököm mondta azt, hogy úgy tudnék legjobban túllépni az elmúlt időszak fájdalmain, ha valami olyat csinálok, ami igazán feldob, boldog tudok lenni tőle és nem csak ideiglenesen. Majdhogynem kiröhögtem, mondván, hogy hát jó, köszi a tanácsot, mondani könnyebb, mint megvalósítani, hiszen valljuk be, mennyire nagyon nehéz már megtalálni azt a valamit, ami valódi örömöt tudna csenni arcunkra és szívünkbe. Másnap a metrómegállóban egy ingerül kissrác mellen vágott két szórólappal, az egyiken a helyi bolt akciói voltak, a másik meg az egyik kedvenc helyi zenekarom, a Stone Dead koncertplakátja. Felemeltem a fejem és visszanéztem a Woodhaven pub irányába, ahol utoljára beszéltem a főnökömmel. Hihetetlen az az ember... Elmentem a koncertre, naná hogy nem hagytam ki. Nem voltam részeg, egy csöpp alkoholt sem ittam egész idő alatt, de olyan zene okozta orgazmusaim lettek, hogy az öröm még most is tart. Teljesen más élőben hallani az imádott zenéket, mintsem otthon a fülesemen keresztül, tényleg kaptam egy olyan sokkhatást, amitől egyszerűen nem érdekelnek az ügyes-bajos dolgaim, vagyis most még nem. És akkor egy ilyen élmény után menjek haza és nézzem ahogy Abel és Dan együtt nézik a Boston Celtics - Miami Heat kosármeccset? Inkább maradok, mert azt hallottam, hogy jók az afterek és talán nem gáz egyedül menni. Akik ráérnének, ők nem szeretik ezt a stílusú zenét, akik meg bolondulnak érte hozzám hasonlóan, azok meg negyven és ötven felettiek és nem tudtak eljönni így hét közepén. Szóval kicsit sem elszontyolodva, egy igen boldog emberként veszem magamhoz kedvenc csapolt sörömet a pultnál, aztán besuvasztom magam a téglafal egyik árnyékoltabb és kis népsűrűségű zugába, lehuppanok a fotelek egyikébe és idillikusan hullámoztatom fejemet a rockzenére. Nah, én most tökre ellazultam emberek! Még szemem is becsukom, minek látni, mikor itt hallani kell, majd percekkel később felegyenesedek, hogy igyak egy nagyot a sörből. Második kortynál veszem észre, hogy a közelembe ér valaki, teljesen átlagosan felpillantok, de a döbbenettől levegőért kapok. Köhögni kezdek, baromi rossz érzés, ha sör megy a tüdőnkbe, közben meg sikerült ki is löttyintenem egy részét, szóval visszateszem inkább az asztalra az üveget és nyugtatva magam a látottaktól igyekszem összekaparni testem és elmém darabjait. Megtörlöm számat, leitatom az államon csorgó cseppeket, s ismét felveszem a szemkontaktust a férfival. Szűzanyám, ez tényleg Ő! - Közelről még szexibb vagy, tudod? - Pedig nem csípem a fiúkat ilyen téren, de ő nem is fiú, ő basszus... több mint férfi. Az iménti kínos manőverem után azért mégis remélem, hogy leül a kevés fotelek egyikébe, szeretném még rajta gyönyörködtetni a szemem, mert biztos nem lesz még egy ilyen alkalom, ekkora mázli nincs!
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
Szerettem a színpadon lenni. Mindegy volt, hogy az mekkora, hol van, amíg lelkes emberek álltak előtte, semmi gond nem volt. Az se számított, hogy öten, ötvenen, vagy ötezren vannak éppenséggel, mindig ugyan azt csináltam és ugyan azt nyújtottam: a zene bennem él. A ma este sem volt kivétel, amikor kisebb léptékű club koncertet adtunk. Kevesebb hangcucc, szolidabb fénytechnika, kisebb mozgástér a színpadon és persze kevesebb ember, de olykor sokkal jobban szerettem ezeket a bulikat, mint az igazán nagyokat: több ember arcát tudtam megtekinteni a színpadról közelebbről, több rajongó szeme közé nézni egy zordabb kiállás alatt, még jobban irányítani a hangulatot és az energiát. Abból pedig volt bőven, mert minden négyzetcentit kihasználva rohangáltam és ugráltam amikor nem voltam a mikrofon elé "kötve", hogy ráspolyos hangommal horzsoljam a dobhártyákat, hergeltem a jónépet számok között és olykor alatta is, nem volt megállás és az embereknek is bizony olyan rekedtesen kell innen távozni, ahogy én bömbölöm el egyik-másik refrént. Ezt a színpadot is fel kellett szántani, behinteni sóval és mindenkit lehengerelni, mert az életben talán csak ez tesz igazán korlátlanul és felhőtlenül boldoggá, nekem csak ebben adatott meg ez a teljes siker és az, amit végső soron senki nem vehet el tőlem az emlékekkel, érzésekkel, amit senki nem mocskolhat be igazán. Végül csak véget ért a koncert, én pedig mentem hátra a színpad mögé, hogy a fehér, tükrös felületű koptatólappal szerelt explorer gitárom, a "csatabárdom" a technikus kezébe adjam, majd kézbe kapjak egy törölközőt, hogy az izzadtságot felitassam magamról valamennyire, kezdve az arcommal, majd karjaimról, fekete ujjatlan felsőmben ez nem is volt nehéz feladat (mellette amúgy még egy bőrgatya és egy pár motoros csizma jelenti ruházatomat, ha nem számítjuk a két bőr csuklószorítóm, amit viking rúnák ékítenek bevésett díszítésként). Végül a törölköző landolt egy sarokban a backstage-ben, én pedig a koncert közben megkezdett söröm után nyúltam és intettem a többieknek, hogy majd úgy is összefutunk még az after alatt, mert még maradunk a club-ban. Szóval így vettem utam ki a backstage-ből, hogy kicsit járjak az emberek között, akik közül többen persze fel is ismernek, bár azért van annyi embe, akik között lehet enélkül is keveredni. De persze pár közös fotó, selfie-k és autogrammok készülnek ebben a körben, már ezt is megszoktam és ha nekik ez jó érzés, hát nem leszek az elrontója. Még ha utálom is egyébként a selfie-zés szokását... mg a közösségi média sok aspektusát is nem mellesleg. De egy társadalom kritikus thrash zenekar frontemberétől mit is lehetne várni? Gary Holt is elég pregnánsan juttatta világ elé a véleményét a "Kill the Kardashians" feliratú pólóival nem? Én egyelőre inkább a dalszövegeket használom a celebektől elirigyelt fél-lét tartalmatlanságának ekézésére is. Akárhogy is, a rajongók kedvéért ez is belefér. Végül csak sikerül egy csendesebb sarok felé elvergődni, ahol egy üldögélő nő hamarosan félre is nyel, legalábbis én erre leszek figyelmes, így segítőkészen lépek egy picit közelebb, hogy megpaskolgassam a hátát széles tenyeremmel. Oké, ezt lehet nem kellett volna, és nem is illik, de ez amúgy nem az első söröm (vagy alkoholos italom) ma és így még közvetlenebb is vagyok olykor. Megszólalásán azért elnevetem magam. - Biztosan, én nem tudom, mert szoktam tükörbe nézni, de nem a magam nemére bukom, ennyire nárcisztikus meg nem vagyok! - jegyzem meg egy könnyed mosollyal, míg jégkék szemeim arcvonásait és tekintetét vizslatják. - Asszem ha én szexi vagyok, akkor te meg egy unikornis. Tudod: fiatal vonzó csaj, aki a mi koncertjeinkre jár: olyan, akár az unikornis. A szőrös faszingerek között mindenképp, akik a törzsgárdánk alkotják. - ez lényegében igaz is, tényleg nem sok nő nemű rajongónk van, azokat pedig meg kell becsülni. Egy könnyed mosoly után csak ledobom magam a fotelba az övé mellett. - És a neved megtudhatom? Unikornisnak azért csaknem hívhatlak... - nevetem el magam ismét és jobban a pohár fenekére nézek, mert már csak a söröm negyede van meg. Azt mondjuk egyelőre nem közlöm vele, hogy kiszúrtam ám korábban is már a közönség soraiban, talán majd később... egyelőre lássuk, hogy milyen társaságnak is mutatkozik.
In the city that never sleeps, a lot can happen in one night.
Vannak emberek, akik azért mennek el egy koncertre, hogy láthassák kedvencüket élőben és netán még érintkezzenek is vele egy másodperc erejéig, bármit csinál a sztár, bárhogy énekel és bármilyen zenét játszik, ők követni és imádni fogják. Nah én nem vagyok ilyen. Nekem első a zene, első a hatás és ha ezek mellé még az előadó is szimpatikus, akkor kerek egész a világ. Ebből kifolyólag sosem voltam az a fangirl, aki sikítozva rohan a kedvence után és őrülten nyújtózkodna szelfiért, aláírásért, egyetlen egy érintését, ha ott állnék vele szemben, akkor szerintem mindössze megnézném, hogy megjegyezzem minden porcikáját vélhetőleg egy mukk nélkül az ámulattól. Én a kedvenc előadóimmal mindig is csak el akartam volna menni egy kocsmázásra és órákon át beszélgetni velük, hogy mégis mi vezetett oda, ami azokat a dalokat szülte, hogy érzi ő saját zenéjét, szimplán meg akarom ismerni az egyébként csak zenéből és látásból ismert embereket. Na de ezt mind könnyű kimondani, nagy magányomban egyedül a sörömmel a hely egy békésebb pontján, ám ha perifériád legszéléről elkezded érzékelni azt a személyt, akinek kiállását már rohadtul jól ismered, akkor bizony óhatatlanul levegőért kapsz, ami sörrel keveredve a tüdőben nem kis köhögésingert vált ki, mint ahogy esetemben is. Tudom, hogy itt van a közelemben, de nincs lehetőségem oldalra pillantani, mert éppenséggel azon vagyok, hogy megmaradjak. A sör nem tömény, de ettől még halálos is lehet. Eric is csak egy ember, de ő is tud haláli lenni. Még inkább nehezíti az állapotomat és csökkenti az önbecsülésemet az, hogy érzem érintését hátamon, hallom, miként beszél hozzám és bizony hangja kétség kívül azt bizonyítja, hogy valóban ő az. Összeszedem magam, veszek egy mély levegőt és kinyögöm, ami elsőként eszembe jut. Mondanom sem kell, eredetileg a fejemben rejlő fantázia találkozásunkkor véletlenül is így szólítottam volna meg, de úgy jön le, hogy nem vette zokon - végül is leszexiztem, ezt nem lehet zokon venni, nem igaz? -, sőt, sőőőőt, hát mi történik? Visszabókol? Isten ma lát engem, vagy mi? - Na így se szólítottak még… - mondom felvont szemöldökökkel befogadóan bólintva az új rólam tett hasonlatra. - Ja hát igen, tény hogy nincsenek döntő arányban a lányok errefelé. Nagy kár érte. - Hannaht egyszer majdnem elrángattam egy ilyen koncertre, azt mondta, hogy el akart jönni és meg szidtam az eget, hogy akkor pont miért nem volt alkalom. Kicsit elidőzöm az arcán, igyekszem megjegyezni minden vonását, minden apró mozdulatát. Istenem, ez az ember... Nem sok férfit tartok vonzónak, de őt nagyon is. Nem tehetek róla, hogy bámulom, de talán már megszokta. Ennyi azért nekem is jár. - Szerintem csak neked megengedném - nevetem. - Amúgy Reagan Moore vagyok és ha valami tökre izgalmas ember lennék, akkor most megtoldanám a bemutatkozást néhány ismertetéssel, de nem vagyok, szóval... na mindegy - iszok egy kicsit az italomból. Össze kellene szednem magam, nagyon szét vagyok esve. - Állati koncert volt! Nagyon jól nyomjátok élőben, még mindig - sugallom, hogy nem először voltam a koncertjükön, noha ilyen közel még sosem voltam hozzá, hogy még beszélgessek is vele, az végleg elképzelhetetlen volt.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
- Mindennek eljő a maga ideje. Ennek most volt itt. Szóval ja, unikornis vagy. -mosolyodom el, bár ez az egész nyilván viccelődés, de azért tényleg nem a legmegszokottabb arc a közönség soraiban egy-egy ilyen női pofi. - Nem mondom, valóban kár, bár az egyúttal azt is jelentené, hogy eladtuk magunkat, szóval önazonosság tekintetében én kibékültem azzal, hogy a közönség nőtagjainak egy része csatakoca megjelenésű. Amivel szintén nincs baj, csak már rég kinőttem abból a korból, hogy "zacskós nőket" szedjek össze minden mindegy alapon. - nevetem el magam ezúttal, alapvetően egy közvetlen és laza hangnemet megütve a leányzóval. Ha már miattam nyelt félre, egy kis kedvességet megérdemel, arról nem is beszélve, hogy nem vagyok én valami világ csodája akit ne lehetne megszólítani, vagy elbeszélgetni vele. Ez egy szórakozóhely, iszogatunk, a háttérben még szól a zene amit a keverőn raktak be a buli után, szóval miért is morcoskodnék itt összeszorított seggel? - Valóban? Vigyázz, lehet letesztelem, hogy meddig feszíthetem a határokat! - kuncogva kacsintok rá könnyedén, ahogy kijelenti, hogy akár unikornisnak is hívhatnám eztán. - Viszont örvendek Reagan. És nem a hírnév miatt izgalmas valaki. Bár annak azért örülök, hogy alapvetően szerényen gondolkodsz, mert manapság sokan a celebek üres fél-létét irigyli el és marha érdekesnek találja azt is, amit a táskájából tud előszedni. - vigyorodom el ahogy eszembe jut ez az abszurd gyökérség, amit a youtube dobott fel még valamikor felkapott videó ajánlatként... "mi van a táskámban?" ugyan... viszont nem állok jót magamért tovább, inkább lehuppanok foteljának karfájára, hogy az panaszosan megnyekkenjen picit tömegem alatt, de nem törik le. Innen figyelem Reagan szép metszésű arcát és tekintetét, ahogy hallgatom szavait. - Ezt úgy mondod, mintha legalább a Rolling Stones-al együtt kezdtük volna és meglepő lenne, hogy a vén pöcsök még mindig hogy tolják! - nevetem el magam, majd belekortyolok italomba. Tudom én, hogy nem így értette, de ennyi gonoszság még belefér, hagyom picit főni a levében. - De amúgy köszi, örülök, ha egynél többször is megéri megnézni szerény műsorunkat. Persze egy nagy aréna-jellegű koncert teljesen más hangulatában mint ez. Itt szeretem, hogy a szemetekbe tudok nézni koncert közben, ahogy azért most is kiszúrtalak egy-két villanásra a közönségben, bár ezek csak lopott pillanatok. - vonom meg könnyedén a vállamat, mert tényleg feltűnt ő nekem a nézők között, de csak futólag s első sorban a zenére koncentráltam. De mint mondtam, a csinos arcok feltűnőek a közönségünkben.
In the city that never sleeps, a lot can happen in one night.
Mi tagadás, mást tuti kiherélnék, ha unikornishoz hasonlítana, vagy annak szólítana, de vagyok annyira szar ember, hogy részrehajló legyek és Eric esetében még csak mérges se tudjak lennie rá érte. Még sosem beszélgettem vele, nem tudom, hogy milyen ember ő, mindössze a fantáziámban él egy fikció róla, amiről még én is tudom, hogy nem a valódi. Azt hiszem, izgatott vagyok, hogy megismerhetem a valódi énjén és kicsit a mögé a férfi mögé láthassak, aki őrülten menőn pengeti a húrokat. Érdekes, ahogy nyilatkozik a női táboráról, mondjuk annál nincs rosszabb, amikor csak azért jönnek el nők egy ilyen koncertre, mert a barátjuk elrángatta őket, vagy mert képviselnek egy stílust és gondolják, milyen faszának tűnhetnek, ha rocker ruhában feszítenek kitett mellekkel. Nem azt mondom, nekem is van egy stílusom, de nem érzem magam elvadultnak. - Hát megértem - bólogatok nagyon visszafogott mosollyal, amit a söröspohár semmisít meg végül, míg iszok néhány kortyot abból az italból, amibe az imént majdnem belefulladtam. Aztán jókedvűen felnevetek. - Húha, azért vigyázz, mert tudok ám harapni is, még ha te lennél az utolsó, akire be akarnék rágni - jelzem neki, hogy bár tényleg imádom… úgy mindenét, de a földön járok és mégis csak egy ember, úgyhogy azért a szó szoros értelmében vett mindent még tőle sem vagyok hajlandó tűrni. Persze nem feltételezek én semmi rosszat, hiába nem is tudom, hogy milyen irányból akarja a határt feszíteni. - Hát én úgy gondolom, hogy van, akinek jól áll a hírnév, de én köszönöm nem kérek belőle, úgyhogy nem is irigylem. Főleg, mióta aktivista is vagyok és megjelent rólam nagyjából egy évvel ezelőtt egy cikk. Nem írtak semmit rosszat, mégis már szarul éreztem magam, hogy ott az arcom egy hírportálon, ami alatt leírták, hogy mit pofáztam az egyik eseményen. - Noha tudom, hogy aktivistának lenni is egyfajta standupolás, ami pedig magával vonzza az emberek figyelmét, persze ez is egyébként a mi célunk, csak mégis meglehetősen furcsa volt először visszalátnom magam egy olyan online felületen, amit én nem tettem közzé. Nem szeretek magasztalni senkit sem, de a visszajelzés talán fontos, szóval elmondom véleményemet a koncertről. Ami a poént illeti, jah, tényleg furcsán fogalmazhattam, de meg kell jegyezni, hogy a Rolling Stones és azzal együtt kezdett bandák irtó királyak voltak, úgyhogy akár még az se lenne rossz vélemény, ám a lényeg a lényeg, van összehasonlítási alapom a mai és a régebbi koncertjeikkel. Nem veszem zokon, se nem illetődök meg a kontrázásra, lehet azért, mert megszoktam, hogy minden szavamba belekötnek és ez igaz nem csak a szavaimra. Az emberek imádják piszkálni a másikat, én pedig kapok rendesen, s ha még érdekelnének is, akkor biztosan elég romos állapotban lennék, minthogy egyébként abban vagyok, de ennek oka teljesen más. - Kiszúrtál? Azta! - nézek rá meglepetten, mivel sosem gondoltam volna, hogy tényleg megakadt rajtam a szeme. Azt hittem, csak beképzeltem. - Szimpatikus, hogy nem szálltatok el, mint sokan mások. Nem egy zenész van, aki ha egyszer már arénás koncertet adott, többször nem is hajlandó kis minikoncerteket bevállalni. Szerintem sejteni tudod a véleményemet az olyanokról… - jelzem, hogy nem célom más hírességeken csámcsogni, de mindenről megvan a véleményem, mint ahogy minden más embernek. - Kérdezgetek? - teszem le a poharat az asztalra. - Melyik az a számotok, amit a legjobban szeretsz játszani és a legközelebb áll a szívedhez? - Szerintem ez nagyon sok mindent elmond egy előadóról, ez egy olyan kérdés, amit mindig is meg akartam tőlük kérdezni, csak sosem jutottam el abba a helyzetbe eddig, amiben most vagyok.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
Kezdőlap
