A csütörtök reggeli dupla matek mindig olyan szinten ki tud készíteni, hogy pontot tesz a teljes napomra. Nem elég, hogy Mrs. Brown szigorú arckifejezésétől legszívesebben eret vágnék, de még az első sorban ülő Jonathan Finley is teljesen az őrületbe tud kergetni. Azt hiszi azzal, hogy idegesítően gyorsan jelentkezik a feladatok megoldására több figyelmet fog kapni az osztálytársaitól, akik jelen esetben mi vagyunk, a szenvedő tömeg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmilyen hatása sincs, mert így legalább az utóbbi félévben sikerült felkeltenie a figyelmemet. Na nyilván nem azért, mert annyira kedvelném. Sokkal inkább azaz oka, hogy egy kiskanál vízben képes lennék megfojtani. Az egész napomhoz az sem tett hozzá, hogy a két óra között odasétált hozzám a dohos szagú matematika tanárnő, mivel csak jelezni szerette volna, hogy a jegyeim átlaga romlik és hasonlítsam össze a tavalyival. Mosolyogva köszöntem meg eme felemelő lehetőséget és azon nyomban vissza is utasítottam, mert nem volt elég az, hogy a tegnap este után minden hang fájdalmat okozott, s még nem voltam teljesen józan az első órán, még ő is ott pattogott nekem. Ilyenkor szoktam azt kívánni, hogy bárcsak csettintésre eltűnnének az emberek, de nem vagyok egy kibaszott varázsló, hogy ez megtörténjen. A második óra végén már kétségbeesetten kerestem Seth pillantását, hogy nyugtasson meg, nem csak én akarom éppen kinyírni magam. Természetesen egy számot sem voltam hajlandó leírni a füzetembe és a toll helyett inkább egy szál cigit forgattam az ujjaim között a csengő megváltó hangjára várva, hogy végre felpattanhassan és a tízórai szünetben lerohanhassak a suli háta mögé sunyiban cigizni. Ez azért volt olyan fontos, hiszen néha meggyőződésem, hogy a bagó segít a másnaposságon. Ez egyébként teljes agyrém, mert kurvára nem. Csak rosszabbul leszek tőle és azon imádkozom, hogy ne köpjem ki a tüdőmet, mire felsétálok a harmadikra, ahol a következő órám lesz, mivel valaki mindig befoglalja azt a fránya liftet előttem. Amióta ebbe a gimibe járok körülbelül két alkalommal sikerült elkapnom azt és akkor is az igazgató állt mellettem. Nyilván elhatároztam, hogy nem kérek ebből többet, mert nekem valahogy nagyon nem megy a bájcsevej. A többi óra már nagyobb nyugalomban telt. Valamikor tizenegy óra körül aludtam el és Seth felébresztett, amikor végeztünk és készséges új tesó létére hazakísért, ahol elővettem a telefonomat, hogy egy üzenetet pötyögjek be Harlow-nak, akinek köszönhetem a mai felemelően jó közérzetem.
„Remélem még élsz, mert nekem már csak perceim vannak hátra olyan szarul vagyok. Azért remélem az este még áll. Kilenckor várlak az ablakom alatt. Csendben gyere!”
Miután elküldtem az üzenetet, eldobtam a telefont az ágyra, de olyan szerencsétlenre sikeredett a mozdulatom, hogy becsúszott a már kopott, karcos Iphone hetesem a matrac és a támla közé. Nem éreztem túlzott motivációt arra, hogy kiszedjem onnan, így csak hanyag módon otthagytam és inkább leindultam a konyhába valami kajáért, mielőtt Essie kisajátítaná előlem. Lopakodó üzemmódba vettem magamhoz azt a vegán szarságot, amit tegnap készített magának, mert amúgy sosem vallanám be, hogy ízlik, mert az milyen gáz már. A szobámba visszaérve, pedig bekapcsoltam a netflixet és hála neki na meg a kajának hamar álomba szenderültem.
Most pedig itt állok a tükröm előtt egy fekete neccharisnyában, rajta szaggatott szürke rövidnadrággal és egy full átlagos Metallica logós pólóban arra várva, hogy Harlow végre megérkezzen. Még van fél órája, ám én már most indulásra készen állok. Még a szememet is kihúztam, ami nagy szó, hiszen sosem szoktam sminkelni. Talán ennek köszönhetem, hogy majdnem kiszúrtam a szemem közben, így most a balos picit vérben van. Csak nem tűnik fel neki a sötétben. Legalábbis ez a remény éltet jelenleg. Húsz perc maradt, ám én túlságosan türelmetlen vagyok. Folyamatosan lépteket hallok a folyosón és félek, hogy valaki be akar majd nyitni megkérdezni, hogy hogy vagyok. Hirtelen ötlettől vezérelve az ajtóhoz sétálok és ráfordítom a kulcsot, amit a zsebembe mélyesztek. Vissza már nem az ablakon fogok jönni, mert tuti nem élném túl a mutatványt. A telefonom a kezembe veszem, amit egyébként elég nehezen sikerült kivennem az ágyból. Legalább tíz perc és pár izzadtságcsepp kellett hozzá. Harlow nevére megyek rá és hívni kezdem, de persze szigorúan messengeren, mert az ingyenes. - Szia, merre jársz? – az ablakhoz lépek és kibámulok a sötétbe. – Tudom, hogy mg van körülbelül negyedóra a megbeszélt időpontig, de már tűkön ülve várok és kicsit félek, hogy lebukunk na meg megettem Essie kajáját is, amit még inkább nem akarom, hogy kiderüljön, mint a mai és a tegnapi este – magyarázom egy szuszra, ha felveszi a telefont, ami azért furcsa tőlem, mert általában nem szoktam ennyit dumálni. Én vagyok az a lány, aki szarik bele a dolgokba és most mégis késztetést érzek mindenre, ami szembemegy az énemmel. - Egyébként szereztem két gramm zöldet. Most csak ennyit tudtam, remélem elég lesz – az ablakhoz lépek, s felhúzom azt. Közben figyelem az utat abban reménykedve, hogy Harlow bármelyik pillanatban feltűnhet.
Re: youth is wasted on the young | | harlow x sage
Vas. Jún. 21 2020, 19:24
to Sage
Tick, tock, stop the clock
Unottan és kissé enerváltan támaszkodom jobb kezem tenyerén miközben azon kattog minden egyes ép agysejtem, hogy előző életemben milyen vétket követhettem el, amiért emberekkel büntetnek. Sőt, nem is akármilyen emberekkel, hanem gyermekes anyukákkal, akiket Karennek hívnak és olyan férfiasan fel van nyírva a hajuk, meg sportcipőt hordanak, de nem a divatos félét, hanem amiben az ember futni megy; mindig lóg rajtuk egy pulya és hangosan közlik nem tetszésüket, ha a kedvenc almalevük nincs éppen leárazva, ahogyan az újságban írták. Ezeknek a nőknek semmi nem felel meg, ha túl meleg van az üzletben akkor a klíma használat mellett voksolnak, ha pedig hideg van és használjuk a gépet akkor a klímaváltozással jönnek. Elegem van belőlük. A támaszkodó kezem ujjai kinyújtva simulnak arcbőrömhöz, hogy azon dobolva próbáljam elütni az időt még a maradék műszakomból, folyamatosan az órát bámulom meg nyomom magamba a felíratott red bullt, amit következő hónap elején levonnak a fizetésemből, de rohadtul nem érdekel. Most kell megmenteniük és meggátolniuk abban, hogy vér folyjék a következő Karennel való találkozás és beszélgetés után. - Nico, meddig kell még itt lennem? – nézek a mellettem ülőre, aki szintén meggyötört képpel néz vissza rám és ingerülten fújja ki a levegőt, miután megnyert egy elég csúnya vitát az egyik anyukával szemben; hála a menedzsernek. Ezt utálom leginkább az unatkozó nőkben, hogy azt hiszik bárkit kirendelhetnek azért, hogy a másikat megalázzák az ingyen termékekért. - Remélem nem sokáig, utálok vevőszolgálatos lenni. Ebéd? – miután eldobja a szív alakú Target feliratú stresszlabdáját ezzel fején kapva az egyik újoncot sikerül valamennyire lenyugodnia, laposokat pislantok irányába és nem tudom hová tenni ezt a hirtelen jött kedélyváltozást. Az előbb még fel akart robbanni most pedig egy labda eldobása után mosolyog, normális ez az ember? Ásítok egyet majd újból megtöltöm számat az epres energiaitalommal mielőtt elkezdene pityegni a telefonom; gyorsan lenyúlok a nadrágom zsebébe, hogy kiemelve a készülékemet elolvashassam Sage csodálatos üzenetét. Elmosolyodom rajta majd felnyitom a csodálatosan másnapos vagy inkább aznapos(?) pofámmal a zárolt telefont és máris pötyögni kezdem válaszomat: „Élek, de nem túl. Nem ígérek semmit, ma betaláltak minket az anyukák és úgy érzem vér fog tapadni hamarosan a kezemhez. Börtönben tala, hozz pénzt.”
Visszasüllyesztem a zsebem legmélyebb bugyrába a telefonomat mielőtt kimerítő veszekedésbe kezdenék a következő hölggyel, aki nem találja a gyermeke fenekének legmegfelelőbb pelenkát kirakva. Hitetlenkedve nézek rá és amolyan most mi a pöcsömet vársz tőlem? attitűdöt veszek fel vele szemben, mert nem értem mit akar. Gyártsak neki az aloe verás pelusból és szállítsam ki én magam? Vagy menjek hátra a raktárhoz és nézzem meg van-e belőle több? - Nem rég lett átrendezve áruházunk, megnézte az új sorok között? Úgy tudom bővült a pelenka választék így nagyobb helyre volt szükség. – próbálok diplomatikusan válaszolni, de belül már a fejét verem az asztalba majd a sajátomat, amiért elvállaltam a dupla műszakot ráadásul ebben a poziban. Segítségkérően nézek át a vállam felett, hogy Nicot meglátva kiskutya szemeket meresszek rá és beinvitáljam a közös buliba, ahol nem nyerhetünk. Egyszerűen bármit mondtuk még mi jöttünk ki szarul, pedig próbálkoztunk végül a nő fürdött be az egésszel, mert kiderült, hogy nem látta kirakva az újrahasznosítható meg minden ilyen fancy szóval ellátott pelusokat, így kissé megfáradva, de talán kevésbé törve dőltünk hátra a székünkbe majd a pihenő részlegen a kanapéra. Hét után pár perccel jövök ki a Targetből hátamon a hátizsákommal, kezemben egy szál cigivel és nagyon megfáradt elmével; de nem megyek haza, nem akarok az iszákos apámmal lenni egyetlen percig sem így felülök az első buszra, ami elvisz a Hercegnő közvetlen közelébe miután elszívtam a bagarettámat. Amint felszállok a buszra benyomom a fülesemet és zenét hallgatok miközben kifelé bámulok az ablakon, amikor valami lassú, deprimált szám kerül lejátszásra pedig egy szomorú videóban érzem magam. Út közben bele is alszok a folyamatos rezgésbe, mire megérkezek Sage környékére már bőven háromnegyed kilencet mutat az óra és innen még van legalább egy tizenötperces sétám. Amint leszállok és nekilendülök a két lábon való tovább közlekedésnek megcsörren a telefonom, felveszem és hallgatom, ahogyan darálja, fossa a szót és alig hagy válaszadási lehetőséget számomra. - Nyugi van, papa üzemmódban tolom, de hamarosan megérkezem. Addig vedd fel a nyúlcipődet, mert ma este kirándulni fogunk. – válaszolom és gyorsítok a lépteimen még mindig tartva fele a telefonos kapcsolatot, mert mi most beszélgetünk. – Úh, nem szerzel valami kaját is a füves mellé? Rohadt éhes vagyok és pokolian szar napom volt. – befordulok az utcájukba és már látom a szobájából kiszűrődő fényt, de nem szólok neki, hogy engedje le arany haját, hogy felmászhassak rajta. Mikor az ablaka elé érek akkor szembe találom magam vele, vigyorogva nézek fel rá és fejemmel intek neki majd karjaimat is kitárom, hogy jöjjön már. - Mi lesz már? Felmenjek érted? – kérdezem a fejhallgatóm mikrofonjába beszélve, mert továbbra is messengeren keresztül dumáltunk míg meg nem érkeztem.
Kezdőlap
A második óra végén már kétségbeesetten kerestem Seth pillantását, hogy nyugtasson meg, nem csak én akarom éppen kinyírni magam. Természetesen egy számot sem voltam hajlandó leírni a füzetembe és a toll helyett inkább egy szál cigit forgattam az ujjaim között a csengő megváltó hangjára várva, hogy végre felpattanhassan és a tízórai szünetben lerohanhassak a suli háta mögé sunyiban cigizni. Ez azért volt olyan fontos, hiszen néha meggyőződésem, hogy a bagó segít a másnaposságon. Ez egyébként teljes agyrém, mert kurvára nem. Csak rosszabbul leszek tőle és azon imádkozom, hogy ne köpjem ki a tüdőmet, mire felsétálok a harmadikra, ahol a következő órám lesz, mivel valaki mindig befoglalja azt a fránya liftet előttem. Amióta ebbe a gimibe járok körülbelül két alkalommal sikerült elkapnom azt és akkor is az igazgató állt mellettem. Nyilván elhatároztam, hogy nem kérek ebből többet, mert nekem valahogy nagyon nem megy a bájcsevej.
