We are young

Chad & Perci

Fiatalság, bolondság, tartja a mondás. Én pedig elhiszem, hogy ez igaz, hiszen az idősebb emberek közül sokaktól lehetett hallani, hogy a fiatal éveik igen mozgalmasan teltek, akkor éltek csak igazán. Nos, legalábbis anyu elbeszéléseiből tudok erre következtetni, noha apámat sohasem tudnám elképelni egy diszkógömbbel kivilágított táncparkett közepén táncolni olyan maskarában, amit Elvis is megirigyelne, hiába van erről egy fotónk a családi albumunk mélyére rejtve. A családi összejöveteleken pedig a nagyi szokott mesélni a fiatalkoráról, ám őt már kevésbé tudom megkérdőjelezni és valószínűleg meg is haragudna rám, hogy ha nem hinném el a történeteit.
De eleget hallgattam már ezeket az elbeszéléseket. Ideje volt, hogy saját történeteket kreáljak, olyan érdekes, vicces eseményeket, amiket én is elbeszélhetek, mondván velem pedig ezek történtek meg. Egy nyári estén történő klubba bemerészkedés kezdésként jó ötletnek tűnt, főleg, hogy a legjobb barátommal, Chaddel terveltem ki. Fekete bőrdzseki, alatta egy fekete póló, rajta egy rock banda logójával (direkt erre az alkalomra vettem, csak random kiválasztottam mert gondoltam elég menő és felnőttes, hogy gond nélkül beengedjenek a szórakozóhelyre), plusz farmer és edzőcipő.
– Miért? – kérdezem meg, kíváncsian szemlélve ahogyan Chad megnézi a kamu személyijét, amit sikerült neki szereznem. A fura bácsikámnak vagy a kapcsolatainak köszönhető (ebbe nem igazán mentem bele, amikor megkérdeztem őt tud e nekem kettőt is szerezni), hogy mindkettőnknek van már hamis személyije, amiért én nagyon nem is panaszkodtam, mert valóban kis kártya mindkettő, az év rajtuk bőven többek a korunknál, így a bemutatásukkal nem csak be kell jutnunk a klubba, de még alkoholhoz is juthatunk a bárpultnál.
– Igen, a kamu ID-k egyik tényezője, hogy az illető kora más rajta! Ezért is van még sok más hozzánk hasonló tinédzsernek is! – mondom, talán kissé ingerülten, mert számomra egyértelműnek tűnt e logika miközben kettőnkre és a kezében lévő személyire mutogattam. – A szakáll dolog kapcsán pedig csak azt mondjuk majd, hogy pont ma reggel borotválkoztunk! Nem fogják biztosan tudni, mivel nem látták, szóval… Azzal kell majd beérniük, amit mondunk. Csak meg kell őket győznünk, ami nyilván nem azzal fog sikerülni, hogy közlöd velük, amúgy olyan felnőtt vagy, aki még rendes szakállt se tud növeszteni, de egy klubban ott a helyed! Nyilván, ez nem lenne jó – magyarázom el a dolgot neki, miközben az egész szinte már egy tervvé áll össze a fejemben. Van tervünk, még ha most úgy is veszem észre, hogy Chad hite kicsit megingott a dologban. De majd bízok helyette is abban, hogy sikerül bejutnunk. Be fogunk jutni. Nincsen más opció és a kudarc nem volt elfogadható.
Ám nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ő továbbra is aggódik (a „sajttestvér” és „edami a camambertemhez” szavak hallatán amúgy is nehéz lett volna nem meghallgatni a szavait) és kérdéseket intéz hozzám, olyan kérdéseket melyekre egyértelműen tudom a válaszokat, hiszen elég csak egy pillantást vetnem rá, nem vagyok vak. Apropó pillantás…
Most, hogy szinte az arcomba tolta a személyijét döbbenten pislogtam a rajta lévő férfi képét tanulmányozva, aki papíron Chad volt. Gyakorlatban pedig nem, jött le a tantusz ahogyan a tekintetemet a személyi és közte váltogattam. Közben még a fejemet is mozgattam, tettem egy lépést hátra, netán kettőt, hátha távolabbról azért kicsit nem… olyan… nagyon… nagy…. baki.
– Igen, Chad, sárga kis pacám, sült krumpli tesóm, feltűnt, hogy nem vagy afro-amerikai – bólintok. – Persze, hogy megemlítettem a bőrszínedet! Csak… Ha jól emlékszek azt mondtam a bácsikámnak, hogy nem vagy falfehér, van azért kicsit színed, olyan… Leheletnyit napbarnított is tudsz lenni nyáron, le tudsz barnulni… Úgy látszik a barna szó maradt meg a fejében. De, hé! Messzebbről nem is tűnik annyira vészesnek…
Próbálom menteni a dolgot, bár az az igazság, hogy nagyon vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne tűnjön fel, hogy Chad merőben más, mint a képen lévő alak. Ezen pedig az se segítene nagyon, hogy ha azt mondaná az a ritka bőrbetegsége van, ami a bőre pigmenttartalmával kapcsolatos…
– A hajad kapcsán mondhatod azt, hogy azóta már visszanőtt – jegyzem meg inkább a másik eltérést, ami jobban kimagyarázható. Sóhajtok egyet. Így már kevésbé látom én is sikeresnek a tervünket, a kétely bennem is kezd felmerülni, hogy micsoda lehetetlen és őrült dologra vállalkoztunk… Az én hamis személyim említésére bátorkodom azt elővenni a dzsekim zsebéből, hogy alaposabban megnézzem azt is, hogy ha előzetesen egyiket se volt időm megnézni, pedig akkor nagy valószínűséggel most nem lennénk bajban velük.
– Szőkének szőke, csak már össze lehetne fogni és van szakálla, amit szinte már fonni lehetne… Ó és az orra el van törve, látod? – fordítom feléje miután én megnéztem. – Ja meg a szemei is kicsit ferdén állnak, olyan félvéres vagy kancsal…
Talán egy fokkal jobb volt, mint az övé. Eladhatóbb, bár az enyém lévő is, bőven a húszas évei második felén járhatott… De talán mondhattam azt, hogy voltam fodrásznál és egyúttal a szakállam is le lett nyírva, azért nincsen pontos egyezés, valamint pár kilótól is megszabadultam…
– Szerintem a látássérültek nem lehetnek kidobók. Szemüveg helyett meg használhat kontaktlencsét… – jegyzem meg, kicsit az ajkamba harapva, rájőve, hogy ezzel az okoskodással most nem segítek. – Én is bánnám, hogy ha teljesen feladnánk és hazasétálnánk – vallom be, egyetértve vele. Az totális kudarc lenne és semmiképpen olyan dolog, amit aztán szívesen elmesélnék másoknak. Összeráncolom a homlokomat, miközben próbálok én is kiagyalni valami B tervet.
– Nos… Lehet figyelemelterelés mellett betudnánk osonni? – vetem fel az első ötletet, mi eszembe jut. A kérdése kapcsán újra feléje fordítom a személyimet és most hagyom, hogy addig tanulmányozza, ameddig akarja.
– De lehet az is, hogy én megpróbálok a főbejáraton bejutni, hátha az enyém élethű annyira, hogy elhiggyék. Aztán megkeresem a hátsó vagy oldalsó bejáratot és titokban beengedlek ott – mondok még egy ötlete, mely logikusabbnak hangzik a számomra, mint az első tervem. Az biztos, hogy Chad nélkül nem akarok bulizni. Ezt vagy ketten együtt csináljuk, vagy sehogy. – Vagy kereshetünk egy kisboltot, ahol vehetnénk az én hamis személyimmel valami alkoholt és ha már úgyis itt vagyunk a Hudson folyónál, a parton üldögélve elihatjuk… Magán buliként – vetek fel egy harmadik lehetséges ötletet is folytatásként, kérdőn pillantva rá. Így nem lenne annyira nagy kudarc, inni innánk, csak nem tömegben. – Na, mit szólsz? Mi legyen?

Szószám: 984    | ⚶

We are young

Chad & Perci

– Oké-oké, igazad van. A lényeget se kéne elfelejteni, hogy ha jó, sikeres tervet akarunk. Kösz a figyelmeztetést… Watson – biccentek feléje, a nyomozópáros utalását visszaadva neki.
Még ha a nyomozás távol is áll tőlem, azért azt el kell ismernem, hogy ahogyan most tartjuk az igazolványokat és kielemezzük őket, valóban van ebben a tevékenységben valami detektíves. Hiszen csak megállapítjuk, hogy hamisnak is teljesen hamisak, tudjuk ki érte a felelős (a bácsikám), de okát csak sejtjük (talán részeg volt mikor továbbítottam neki az infót vagy mikor a személyik elkészültek).
Érzem, hogy szinte már rugóznak a szemeim, ahogyan a tekintetemet Chad és az ő igazolványa között váltogatom, a távolságot is variálva. Először azt hittem, hogy kis eltérésekkel is sima utunk lesz be a szórakozóhelyre, de most már belátom, hogy tévedtem.
Chad sehogy sem fekete, ahogyan azt a kamu ID-ja akarja elhitetni velünk.
Hiába próbáltam meg az elején javítani a dolgon és előre magyarázatokkal állni elő, hogyha kérdést intéznének felénk a bejáratot őrző kidobók. A bőrszínt nehezen lehet kimagyarázni.
De még nincs minden veszve. Itt van még az enyém is, melyet hagyom, hogy szemügyre vegyen. Ezt még csak felhasználhatjuk, nem? Ennek működnie kell!
– Mint egy törp? – kérdezek vissza döbbenten. Közben máris gondolkodok lehetségesen magyarázatokon, én jelenleg miért nem nézek úgy ki. – Majd azt mondom, hogy mikor készült az igazolványkép én éppen egy törp szerepre készültem egy fantasy filmben… Igen, és most már azért nincs, mert véget ért a forgatás és sajnos megváltam a szakálltól! Vagy, hogy akkor éppen a nagy metál korszakomat éltem.
Igazából nem is tudom, hogy mostanság forgatnak-e olyan filmet, amiben törpre is van szükség. A metált viszont úgy érzem, hogy azt eltudnám hitetni. Talán. Működnie kell!
– A fiatal Mikulás viszont szerintem is kicsit már… túlzás? – jegyzem meg, bizonytalanul. Ezt ugyan, hogy a sajtba magyaráznám meg? – Az orrt viszont könnyű. Plasztikai műtét! Gondolom, hogy a férfiak is igénybe veszik…
Folytatom, egy apró sóhaj kíséretében. Ez még úgy is nehézkes ügy, hogy nálam a bőrszín stimmel. Megjegyzendő, hogy ha ezt túléltük, majd elbeszélgessek Donovan bácsikámmal a hamis személyigazolvány helyes gyártásáról.
– De mindig a vécéablakon osonnak be-ki, nem? Illetve a szellőzőjáratot használják. Meg a tetőtéri ablakot vagy ajtót… – sorolom a kezeimen mutatva. De már a közepénél tudom, hogy feleslegesen, hiszen, hogy jutnánk fel a tetőre észrevétlenül? A szellőző meg szintén kicsi lehet nekem, jut eszembe, ahogyan követem hova mutat és végignézek magamon. A vállaim, egy úszó vállai, túl szélesek ilyen kommandó művelethez.
– Melyik unokatesóm? – szalad ki a számon a kérdés. Annyi van nekem, hogy hirtelen azt se tudom, melyikre gondol.
– Á, hogy Nemora gondolsz! – kiáltok fel, mikor leesik a tantusz és egyik kezemmel a homlokomra csapok. – Igen, ha személyesen kijönne a helyszínre és ő szó szerint ő menekíteni ki a szorult helyzetből szerintem is azt hallgatnám utána a következő vasárnapi családi ebéden a nagyinál. Talán még az azutánin és az azutánin is. A többi unokatesóm között pedig akadna néhány, aki jót röhögne rajtam, hogy milyen béna vagyok… – jut eszembe az Eastonok C ága is, ezzel pedig végleg elmegy a kedvem ettől az ötlettől. Egyszerűen csak rossz.
Ahogyan a hátsó kijáratos is, mint ahogyan Chad arra is rámutat a következő percben. Ezt szeretem benne, hogy az ő látásmódja kissé különbözik az enyémtől, nagyobb képet lát és így közös erővel kitudjuk magunkat menteni a szorult helyzetekből.
Úgy tűnik a mostani megoldás, az utolsó ötletem lesz.
– Csillagok, repülőgépek… Nekem mindegy. A napnyugtát lekéstük, igen, de… Hát, nem tudom, hogy a napelkeltét megtudjuk-e nézni. Nem igazán vagyok éjszakai bagoly – reagálok a szavaira, közben egyik kezemmel megvakarom a tarkómat. Kint maradni késő hajnalig? Még sose csináltam ilyesmit. Ehhez pedig hozzáadhatjuk az alkohol boltban történő megvásárlását. Viszont amikor vállon csap, mit hagyok neki és egyik lábamat a másik elé rakva indulok el mellette az utcán, nagy levegőt véve felkészülni arra, hogy mindjárt elkövetem életem első italvásárlását!
Hallgatom a sárga kis pacám tanácsait az italválasztás kapcsán, ám az izgatottságtól szavainak csak a fele jut el az agyamhoz. Egyik fülemen be, másikon ki mennek az információk, pedig esküszöm, hogy indulás előtt nem öntöttem fondüt egyik fülembe sem! Az amúgy is a hideg, téli esték forró vacsorája, dehogy pazarolnám én…
– Ne töményt és igen, van nálam pénz – motyogom a választ, az alapján, amit felfogok szavaiból.
A húszast kissé remegő kézzel veszem át tőle és mélyesztem a zsebembe. Sose vettem még alkoholt. Illegálisan se. A kamu igazolványom, nem éppen a legjobb… Mennyi esélye, hogy nem lesz baj belőle? Remélem, nem hívnak rám rendőrt. Az őrsön se töltöttem még egy éjszakát se, de nem most akarok abból is első élményt szerezni…. (Igazából abból soha).
– Oké, szaladni fogok… De, ha gáz lesz… Felhívod Toni nénikédet és megkéred, hogy ajánljon, esetleg szerezzen nekem egy jó ügyvédet, aki el tud hozni a rendőrségről? – pillantok rá kérlelve, egyúttal az utolsó szavaimat elmondva az akció előtt.
Hagyom, hogy a bolt bejárata felé lökjön és egy nagy levegőt veszek mikor a kezem az ajtó kilincsére tapad és belépek a boltba.

Eltelik egy negyedóra, talán majdnem fél óra is, mire elhagyom a kisboltot, egyik kezemben egy borosüveget, másikban két cidert tartva. Megfogadtam Chad tanácsát és a tömény, valamint a drága italokat élből kizártam mikor az alkohol kínálatot szemügyre vettem. Úgy gondoltam, hogy a választottaktól csak nem rúghatunk be egyből, az első pár korty után.
de most már ha akarnék se tudnám kicserélni őket, mert kissé nagyokat lépkedve, szinte futva, de még lépkedve indulok el Chad felé, miután sikerült észrevennem az egyik padon.
– Szent Szűz Mozzarella! – kiáltom egyrészt idegesen a bennem lévő adrenalin miatt, másrészt boldogan, hogy már túl vagyok a vásárláson.
A borosüveget Chad felé nyújtom, hogy vegye át és fogja meg. Egyúttal intek is neki, hogy felállhat a padról és mehetünk egy másik padra, jó pár méterrel arrébb és közelebb a folyóparthoz.
– Nos, talán ledöntöttem pár babkonzervdobozt mialatt a kasszánál fizettem, de esküszöm, hogy véletlen volt! – hadarom el neki mi történt és intek, hogy jöjjön, menjünk messzebb az üzlettől. Biztos, ami biztos alapon. – Nem hívott rendőrt, rendesen fizettem, de azért arrébb mehetnénk innen, kérlek? – kérlelem, felmutatva a cidereket is, amiket immár egy-egy kezemben fogok.
– Vettem ilyeneket is! Ó, és egy meglepetést a borhoz – teszem hozzá ösztönzésképpen és mosolyogva el is indulok, persze közben remélve, hogy követ. Igaz, még magam se tudom, hogy hová. De majd csak kitaláljuk ezt is.

Szószám: 1027    | ⚶

We are young

Chad & Perci

Meglepetten pislogok egyet a Gyűrűk Ura kapcsán elmondott kis kulisszitatitokra. Noha én is láttam a film trilógiát (nem is fordulhatott volna el, hogy Chaddel ne nézzem meg legalább egyszer), azért mégsem voltam annyira képben az ilyen fun fact-ekkel, mint ő.
– Wow! Nem, nem tudtam. Igazából nem is gondoltam volna rá. Sem arra a randira – szólalok meg, megrázva a fejemet.
Amikor már az én szakálltalan arcomra terelődött a téma, már meglepettség helyett inkább kis bosszúság fogott el. – Igen, azt – válaszolok a kérdésére, mérgelődve puffogva egyet. Utáltam, hogy egy lánynak hála népszerűvé váltam Babyface néven. A lányok nem tudják, hogy egész időigényes olyan törp szakállt növeszteni vagy mint ami egy északi favágónak van. Az arcon lévő szőrpihék meg nem érnek semmit, hát azokat látni se lehet rendesen, pláne, hogyha az illetőnek szőke a haja. Így maradt számomra a legjobb opciónak a borotválkozás, már csak azért is, mert ügyeltem arra, hogy igényes, ápolt kinézetem legyen.
Végső soron a nagyi se poénkodott emiatt úgy velem, mint most Chad. Legalábbis nem annyira.
– Hé, hagyd abba! – szólok rá, megpróbálva ellökni a kezeit az arcomtól. – Te is tudod, hogy se a borosta, se a szakáll nem állna nekem ilyen jól – jegyezem meg, sértetten felszegve az orromat.
Gyanúsan rásandítok és a következő pillanatban már én vagyok az, aki támad. A kezeimet a sötét, bongyori hajába fúrom.
– Na és mi van veled és a hajvágó ollóval? Nem is gondoltam volna, hogy hajsampon reklámszerepre hajtasz! Vagy inkább egy puli stylera, Chad, minden kutya jó barátja? – kérdezem meg, megpróbálva kissé elnyújtani a szavakat, míg a haját tapizom. Közben már vigyorgok rá és egy ponton én is elnevetem magamat.
Néhány pillanat múlva aztán sikerül összeszednem magamat annyira, hogy leengedjem a karjait és kissé hátrébb lépjek tőle, jelezvén, hogy nem piszkálom őt tovább.
– Nem terveztem botoxot – rázom meg a fejemet. A kozmetikai sebész említése kapcsán sóhajtok egyet. Lehet e az olyan munkát végző személyeket igazán sebészeknek nevezni? Vagy doktoroknak?
– Én se értem a kozmetikai sebészethez, de azt már biztosra tudom, hogy kozmetikai sebész biztosan nem leszek.
Egy jó ideje eljátszok azzal a gondolattal, hogy majd az egészségügyi pályát fogom választani és orvos lesz belőlem. Ugyan még nem tudom pontosan, hogy milyen doktor is szeretnék lenni. Sok az opció. Na jó, a fogorvosi karriert már kihúztam a listáról. A fogorvosok félelmetesek. Az állatorvosok jók, de én nem érzem magaménak, mert nem tudnám elviselni, hogy előttem a műtőasztalon egy kisállat szenved. Szóval inkább az olyan orvosi pályákon gondolkodok, amik hagyományos kórházban dolgozók és emberekkel foglalkoznak, de kommunikálniuk is kell közben emberekkel…
Rábólintok az energiaital és kávé említésére, most az egyszer. Inkább a másik párti vagyok, hogyha valaki engem kérdez.
– Tudod, hogy a koffein kémiai képlete C8H10N4O2? – kérdezem meg mosolyogva, egyúttal el is mondva neki ezt a tényt. Nem neveztem volna magamat koffeinfüggőnek. Csupán csak a kémia az egyik olyan tantárgy, amit szeretek és az órákat élvezettel ülöm végig.
Annál pedig nincs is jobb, hogyha utána kémiai tényeket mondhatsz el egy beszélgetés ilyen-olyan részeiben. Alkalomadtán biológiai tényekkel is fárasztottam Chadet, igazából felváltva ment a kettő, nehogy megunja akár az egyiket is.
Amúgy meg hinni akarok neki, hogy igaza van és néha kicsit tényleg ki kell szakadnunk a komfortzónánkból és valami merőben újat kell csinálni. Így még ha volt is bennem egy kis kétely, hittem Chadnek, hogy ma este fogunk szórakozni és a boltban nem kapnak el a hamis személyigazolvány miatt.
Bólintok még egy utolsót a megnyugtatásra, hogy a nénikéje közben járna értünk a rendőrségen, hogyha erre szükség lenne. Mindig jó, hogyha van az embernek valami B terve is a túlélésre. Aztán veszek egy mély levegőt és bemegyek a kisboltba végrehajtani az akciót.
Néhány perccel később már sietve távozok is onnan, kezeim közt a megvásárolt dolgokkal, egyenesen a padon ülő Chad felé igyekezve. Odaérkezve hozzá átadom neki a borosüveget és elhadarom a boltban történt eseményeket.
Látom, hogy ő is kissé a szívéhez kapott a történteket hallva. Kicsit emiatt bűntudatom támad, nem akartam én rá hozni a frászt! Hisz még magamnak se akartam szívrohamot okozni szándékosan! Kedvem lett ezért csak leülni melléje a padra, de mégsem akarok pont erre a padra ülni. Örülök ezért, mikor igent mondott arra, hogy innen is tovább állhatunk és az nagy segítség, hogy a könyökömnél megfog és húzz magával, miközben próbálok mély levegőt venni és megnyugodni.
– Kösz, haver – vigyorgok vissza rá, rettentően büszkén kihúzva magamat. Jól esik, hogy büszke a fizetési képességemre és, hogy nem kaptak el. Nem is akartam neki csalódást okozni azzal, hogy alkohol nélkül maradunk és csak egy börtönös sztori lesz, amit elmesélhetünk majd erről a napról évek múlva.
– Á, úgy gondoltam, hogyha már a bort elhozom, a két cider semmiség lesz melléje… De van ám még meglepetésem! – mosolygok rá sejtelmesen, közben a könyökömet a dzsekim zsebéhez érintem. Ott lapult egy csomagban egy kis füstölt sajt, parenyica. Szerintem jól fog ízleni majd a borhoz.
– Jól vagyok – bólintok a kérdésére. – Vagyis most már jobban. Nem remegek már és azt hiszem a vércukorszintem se kétségbeejtően alacsony, úgyhogy nem kell mentőt hívnod – válaszolok a többi kérdésére, megnyugtatóan rápillantva. Klassz, hogy aggódok értem (meg hát bff-ként ez alap!), de nem akarom még jobban ráhozni a frászt.
Most már kicsit lassabb tempóban sétálok mellette a Hudson felé igyekezve.
– Igen, kicsit kár, hogy nem látta más… De majd megtudják! Mondjuk szerintem én csak Keithnek és Tonynak mesélném még el – említem még két osztálytársunk nevét, akikkel jóban voltunk és szünetekben volt, hogy együtt töltöttük az időt. – Chris viszont kicsit pletykás, ha adok neki egy kockasajtot tuti elmondja a lányoknak is és… Hát mindenki másnak is – grimaszolva említem meg az osztályunkban azt a fiút is, akit minden szünetben láthattál, hogy szendvicseket eszik és a suli egyik legnagyobb drámája volt, hogy most együtt van-e a Lea nevű lánnyal, vagy nem. Úgy emlékszek, hogy most éppen újra kibékültek egy nagy vita után.
A bálkirály dologra megrázom a fejemet. – Á, nem, a bálkirály Darren lesz, mert az összes lány őérte és a rosszfiú imázséért van oda. Szerintem meg jobban tenné, hogyha még időben leszokna a cigarettáról – mondom el a véleményemet. A nikotin tényleg nem tesz jót a szervezetnek, mondtam is már az említett osztálytársunknak is, mire ő meg csajozási tippet mondott nekem.
– De örülök, hogy te rám szavaznál, makarónim, ebben nem is kételkedtem! – vigyorgok rá. A két cidert egy kézben fogom, hogy a másik kezemmel gyengéden megveregessem Chad vállát.
– Igen, hihetetlen! Olyan hamar elment ez az év… Aztán az utolsó meg olyan közel van és… Annyira zsúfoltnak és oly rövidnek tűnik már az utolsó évünk is, pedig még el se kezdődött. De csettintesz majd egyet és… Puff! Végeztünk is a gimis évinkkel és heló egyetem! Tényleg, tudod már, hogy mely egyetemekre adod be a jelentkezésedet? – pillantok rá kíváncsian.
Közben elérjük a Hudson partját. Egy kicsit még sétálok, de aztán hamar feladom. Eleget gyalogoltunk. Egy vonzónak tűnő szabad helyre lassan leülök és megpaskolom a mellettem lévő helyet és intek Chadnek, hogy ő is üljön le.
– Nos… Melyiket bontsuk ki először? – kérdezem meg, a cidereket és a borra célozva mialatt a két cidert a kezeimből leteszem közénk.

Szószám: 1155    | ⚶