Úton vagyok az új randevúra, Draden személye igazán kellemes, valahogy az első perctől fogva szeretném őt jobban megismerni. Persze, ő hamarabb ki tud engem elemezni a hivatása miatt, viszont nem számít, ha kicsit lemaradok tőle ebben. Jelenleg úgy érzem magam, mint aki elkezdte imádni az életet, nemcsak a munkájában, hanem a magánéletében is. Kifürkészhetetlen maga a sors, ahogy mondják. Sosem hittem, hogy ennyire jól fogok küzdeni valamiért és valakiért. Jó, utóbbi, még nem az igazi, de talán végre egy kis boldogság csöppen bele piciny életembe, s mindez egy véletlen találkozásnak köszönhetően! Kicsit ideges vagyok, pedig nem vagyok olyan fajta. Nem szoktam sarkon fordulni sem, ha netán nagyon megijednék valamitől. Pánikbetegség egyik enyhébb fajtáját észlelni szoktam magamon, utánanéztem, hogy az az lehet. No, mindegy! Manhattan hatalmas parkját választottuk ki, ott egészen jókat lehet sétálni, pihenni. Magammal cipeltem egy pihe-puha takarót, amit le tudunk teríteni. Bár jelenleg nem süt olyan szépen a napocska, lehetséges, elmarad ez a kis pihenősdi, aztán egy padon fogunk ücsörögni. A Metropolitan Múzeum mellett sétáltam el imént, ott sem mostanában voltam, majd valamikor beugrom oda is. Talán vevő lesz ilyenre Draden legközelebb. Most viszont veszem a lábaimat, mert lehet, hogy ő már ott vár a bejáratnál, ami tőlem még két-három percnyire van. Jó lesz kikapcsolódni, szerintem ő sem bánja, mert az ő hivatásával sok lemondás jár, meg az, hogy mennyire figyelni kell mindenre a pácienseivel való beszélgetések során, a kérdések, amiket nekik szegez... Én utoljára önként mentem el pszichológushoz, miután rájöttem az segíthet rajtam. Azon, hogy ne omoljak még jobban össze. Ne váljak alkoholista munkanélkülivé. Igaz, talán három alkalommal voltam annál a nőnél, de aztán megtaláltam, amit kerestem, így többé el sem mentem. A bejárat körül elkezdtem leskelődni, szerintem feltűnő volt már ez annak a hot-dog árusnak, aki ott állt tőlem négy vagy öt méterre. Lehet sokszor lát olyat, hogy valaki vár valakit, aki késik vagy már túl hamar jött, mint én. Megint. Kisvártatva visszafordulok a járda északi felé, és látni velem őt. Őszinte mosolyra húzódik a szám, ami mindvégig ott is marad. Igazítottam meg a farmerkabátom, mert kigomboltam imént, most egyelőre meleg van. - Szia, Draden! - automatikusan baráti ölelésre szánom el magam, mintha már ezer meg egy éve ismerném őt. - Bocsánat, megszokás - néha a kézfogás, néha az ölelés az üdvözlő reakció. - Hogy érzed magad? - rögtön ezt kérdeztem, mert hozzátartozik egy alapvető illemhez.
Volt-e ilyenben részem valaha? Randevú, emberek az életemben? Magánéletem? Még ha kikapcsolódni mentem, azt is úgy tettem, hogy közben voltaképpen dolgoztam. Nem, egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy valaha lesz kapcsolatom, mert nem tartottam az életem részének. Ha nincs az a közös vacsora, és sok egyéb tényező... még kávéra is jóval később hívtam el. Nem azért, mert ne lennék egy udvarolgatós típus. Sokkal inkább azért, mert nem voltam biztos abban, hogy bele tudok-e vágni egy ilyenbe. Suta, s félszeg sem voltam, sőt, éppen a határozottság és semlegesség az, ami miatt mindenki került. Mégis, vele akartam még beszélgetni, s mivel ezt még nem éreztem, időbe került, mire át tudtam gondolni, mit is érzek, mit is vélek e felől. Meg akartam ismerni. S még az után is alakulhat úgy az élet, hogy inkább vagy szétválnak útjaink, vagy megmaradunk a barátságnál. Nyugodt és nem egy kapkodós típus vagyok. S szeretem megadni a módját, bármiről is legyen szó. Igy egy napon, mielőtt felhívtam volna, feldobni a javaslatot, előszedtem a két piknik kosarat, megnézni, mi szükséges még hozzá, az ételen és italon kívül. Kristálypoharak, mert olyan messze nem megyünk, ha igen, a kocsi elbírta volna, s evőeszközök. A belevalót pedig időre rendeltem, nem csak hamburgert, ha esetleg mégis azt kívánna, hanem rendes ételt és gyümölcsöket is a közeli, nagyon jó boltból és az egyik megszokott éttermemből. Vegán, vega, bárminek is hódol, az is teljesülni fog. Szeretek-e tenyeremen hordozni bárkit is? A mód megadásán kívül úgy vélem, fontos a jó hangulat és a másikra való odafigyelés. Mindig pontos vagyok, ez fakad a szoros munkatempóból is. Éppen ezért, mikor megfordul, s megpillant, tudom, hogy még tizenöt másodpercem van a megbeszélt időpontig. Visszamosolygok, ha már integetni nem, mivel mind a két kezemben piknik kosár van. - Szervusz! - puszira hajolnék, mikor átölel, meglepődöm, aztán tovább mosolygok. - Ezt most nehézkes lenne véghez vinnem, s ne kérj bocsánatot. Jól esett. - Jól, köszönöm- az illemek. Még sessionben sem kérdezem meg, mindig fucsán hat. Éppen ezért, nem is kérdezem vissza. Majd megtudom úgyis máshogy és máskor, a mai nap. - Van egy kisebb rét, ott nem szoktak olyan sokan lenni - biztosan tömérdek ember lesz kint, azt a helyet pedig valamiért kerülik, vagyis inkább a nagyobb rétet kedvelik. A kisebbikbe szoktam kimenni, ha olvasni támad kedvem, vagy pihenni. - És.. milyen volt a napod? Melyik részen voltál ma? - Indulok el a nagyobbik sétányon, hogy onnan becsatlakozzunk az egyik kisebb sétányra.
Kezdőlap
Volt-e ilyenben részem valaha? Randevú, emberek az életemben? Magánéletem? Még ha kikapcsolódni mentem, azt is úgy tettem, hogy közben voltaképpen dolgoztam. Nem, egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy valaha lesz kapcsolatom, mert nem tartottam az életem részének. 