i'll fire you up with my muffin

Vendég

Ahogy éktelen sípolásra kelek, ülésbe pattanok az ágyon, az ölemből a földre hull a 2012-es jogi almanach, de még csak nem is hallom a vaskos könyv puffanását, mert annyira sípol valami. Félálomban keresem a mobilom, hogy kinyomjam az ébresztőt végre, azt sem tudom hirtelen hol vagyok, milyen napszak van, és egyáltalán... mi van? Megvan a mobilom, és nem az sípol, szóval próbálom kipislogni a szememből és a fejemből az álmosságot, és... akkor megérzem. Iszonyatos büdös. Füst. Füst? Füst!!!
Mint akit katapultáltak, úgy ugrok ki az ágyból, persze elcsúszok a könyvön, hallom a lapok jellegzetes szakadását a talpam alatt, de nem érdekel, rohanok ki a szobából, egyenesen a sütőből, amiből nem hogy szürke, de fekete felhő szivárog kifelé. Nem tudom, hogy a könnyeimtől homályos minden, vagy a füsttől, vagy a kettőtől egyszerre, de pánikban kapcsolom le a sütőt, nyitom ki az ajtaját, hogy aztán nekiálljak nagyon színesen, nagyon átélten portugálul káromkodni, hiába van az arcom előtt a kezem. Sűrű fekete füst ömlik rám, mintha a tűzjelzőt is hangosabbnak hallanám, bár szerintem ezt csak úgy érzem. Lángolnak a muffinok. Fogalmam sem volt, hogy ilyenre képesek. Pár pillanatig elképedve nézem, aztán félig még mindig vakon elindulok a bejárati ajtó felé, ahol tudom, hogy a poroltó van. Idegesen nyitom ki a reteszeket, ha erősebb lennék, kitépném az ajtót, de nem vagyok, így megbánok minden egyes zárat és kulcs ráfordítást, de végül csak kijutok.
A füst is ömlik utánam, a lakásban már lassan nincs neki elég hely, gondolom. Mire elérem a poroltót, már a folyosón lévő tűzjelző is sípolni kezd, de nem érdekel, csak letépem a falról ezt a vackot, és rohanok vissza a sütőhöz, hogy telibe spricceljem a muffinokat. Elég hamar elalszanak a lángok szerencsére, de a legrosszabb rész, a fekete füst még körülöttem gomolyog. Rohanok az ablakhoz, kinyitom sarkig mindet, amelyiket érem, de a füst nem igazán mozdul, így fogok egy használaton kívüli tepsit, és legyezni kezdem az ablak felé... elég hasztalanul. Oké, kicsit jobb, de a csipogás megőrjít, és csak legyen már vége!
Kirohanok a folyosóra, még mindig spanyolul pörölve, ahogy mindig, ha ideges vagyok, és kitárom az ottaniakat is, egy kis kereszthuzatban reménykedve. Bejön, de most a folyosóra is ömlik a füst... A lakók meg fognak lincselni. Én csak... sütit akartam. Hogy lehet egy ilyen jó dologból ekkora katasztrófa?! Soha többé nem eszem sütit! Jó, ezt még én sem gondolom komolyan... A folyosón lévő tűzjelző alá állok, és a tepsimmel megpróbálom ellegyezni róla a füstöt, hogy legalább ez hallgasson már el, mert ha nem, hát én esküszöm, hogy egy percen belül nem legyezni fogom a rohadt tepsivel, hanem ütni-vágni! - Te voy a pegar una hostia que te van a salir los dientes de la boca como palomitas! – fenyegetem meg a tűzjelzőt, bár tartok tőle, feleslegesen.

Vendég

Lea & Josh

'I am fire. I am death.'

Általában minden előadáson a leghátsó sorban foglalok helyet, lehetőleg a sor legszélén, hogy ne nyomjanak össze a többiek. Ma is sikerült a lehető legtávolabb ülnöm az előadótól, de már csak a sor közepén volt hely. Sűrű bocsánatkérések közepette furakodtam át magam az embertömegen, de eljutottam az üres székig. A kávém is túlélte a vergődést, így legalább nem fogok az első öt percben bealudni. Az egyetemmel semmi bajom, csakhogy az otthoni dolgok miatt a motivációm az elmúlt hetekben valahogy eltűnni látszik. Azért jó oldala is van az előadásnak, mert minél távolabb vagyok attól a lakástól, annál jobb.
Amikor hazaértem a lift helyett a lépcsőket választottam. Múltkor sikerült beszorulnom a pláza egyik liftjébe, szóval egyelőre ezt passzolom. Még a másodikra sem értem fel, amikor furcsa hangokat hallottam. Ezután jött a szag, s a füst, ami a szememet csípte. Gyorsan felsiettem a harmadikra, ahol egy lány beszélt a tűzjelzőhöz. Talán spanyolul, vagy portugálul beszélhetett. Régebben is láttam már a házban, de nem gondoltam volna, hogy egyszer fel is akarja majd gyújtani azt.
- Őőő..jól vagy? - léptem oda közben a tűzjelzőhöz, ami rohadt idegesítően sípolt. Hülye kérdés, mert ha jól lenne akkor nem itt átkozná az emeletet. Szerencsére tűz helyett csak a füst hömpölygött ki a lakásból, ezért nagy nehezen kiszenvedtem a sípolós szarból az elemeket, amitől rögtön abba is maradt a fülkínzás.
- Mi történt? Érted amit mondok? - gimiben tudtam franciául, de annak itt nem venném hasznát. A kezeimmel folyamatosan gesztikuláltam, mutatva a füstre és a lakására, hátha megérti. - Ez egy tűzjelző. - mutattam újból a szerkezetre. - A legyezéssel nem tudod kikapcsolni. - mosolyogtam kedvesen. - Talán be kéne menned a kórházba, lehet, hogy füstmérgezést kaptál. - folytattam a lassú beszédet. A tepsiből ítélve valamit - vagy valakit - sütögetett. Reméltem, hogy nem néz bolondnak, és vág fejbe a tepsijével.

♡

Vendég

I'll fire you up with my muffin

there is a first time for everything

Már épp ott tartok, hogy mégiscsak tényleg leverem ezt a vackot a falról, mert inkább kifizetem, mint hogy még fél percig is akár hallgassam, ahogy sípol, mikor idegen hangot hallok magam mögül. Abbahagyom a legyezést, ahogy közelebb jön a hang tulajdonosa, egy srác, mert nem akarom szegény leütni, aztán értetlenül nézem, ahogy szétszedi a kütyüt. Ó. Hát... Ó. Igen, ezt is csinálhattam volna.
Mentségemre legyen mondva, öt perce ébredtem, káoszra, az agyam még nem igazán zárkózott fel az eseményekhez. Nagy szemekkel nézek rá, ahogy elkezd szépen artikulálva, kézmozdulatokkal alátámasztva magyarázni nekem, és csak még hülyébbnek érzem magam. Komolyan elgondolkodom rajta, hogy úgy teszek, mintha nem érteném. Végül csak erőt veszek magamon. – Értelek, persze, csak... a sokk – ölelem magamhoz a tepsimet fintorogva, és még én is hallom, hogy elég erős épp az akcentusom. Megesik, mikor váltok egyik nyelvről a másikra. – Mikor otthon bekapcsolt, mindig elég volt csak ellegyezni előle a füstöt, hogy ne érezze, és akkor kikapcsolt – magyarázom, miért is legyeztem tepsivel a folyosót, aztán eljut az agyamig, hogy még mindig visítást hallok, csak már nem olyan közelről. – Basszus, a lakás... – mondom mérgelődve, ahogy elindulok vissza, hogy azt is elhallgattassam, mielőtt valaki tényleg kihívná a tűzoltókat.
Fél úton járok, mikor meg kell támaszkodnom a falba, mert furcsán megy a járás, szóval inkább meg is torpanok, és kis gondolkodás után visszafordulok a sráchoz, aki segített. – Ne haragudj, de tudnál segíteni a bentivel is? A plafonon van, és nem hiszem, hogy most fel tudnék mászni... bármire is – kérem, és próbálok nagyon kérlelő szemekkel nézni rá. Nem szeretnék lezúgni egy székről, miközben még mindig füstös minden, büdös van, és istenem, hogy a fenébe magyarázom én ezt el Gabe-nek? – Én csak... sütit szerettem volna... – túrok a hajamba a szabad kezemmel, amivel épp nem támasztom magam, miközben a tekintetem eléggé fókuszát veszti. Elképzelem, mit fog szólni Gabe, és... nem épp jó. Imádja ezt a lakást, és mégis, mikor két napja elment Paraguayba, az egyetlen utasítása annyi volt, hogy „csak ne égesd le”. Még ennyire sem voltam képes.

♡

Vendég

Lea & Josh

'I am fire. I am death.'

Örültem, hogy lesz pár órányi nyugalmam, amikor nem leszek ugráltatva. A terveimet egy tűzjelző húzta keresztbe, amit szerencsére sikerült kikapcsolnom. Sose voltam nagy szerelő, még jó, hogy ehhez nem kellett túl nagy tudomány.
- Bocsánat, nem tudtam, nem akartam bunkó lenni. - vágtam rá gyorsan. Milyen ciki, hogy azt hittem nem érti amit mondok. - Igen, nehéz megszokni ezeket az amerikai cuccokat. - mosolyogtam a lányra. - Hé, biztos, hogy jól vagy? - léptem oda gyorsan hozzá, nehogy elessen és beverje a fejét. Talán tényleg szüksége lenne egy orvosra, de fontos, hogy ez a sípolás abbamaradjon, és kiszellőzzön a lakás.
- Aha, persze. - jelentettem ki határozottan, de ekkor a mi lakásunk felé néztem. Ha Max megtudja, hogy bementem valaki más otthonába...de most nincs itthon. - Jövök. - tértem vissza a jelenbe. - Most nem a süti a legfontosabb, hanem hogy nem gyújtottad magadra a lakást. Ez nem a vég, még biztos sokat fogsz sütni. - próbáltam megnyugtatni. - Inkább mondd meg, hogy hol a létra, és aztán ülj le, nehogy összeess itt nekem. - Ha már bent voltunk a lakásba, és a létra is előkerült, akkor felmásztam, hogy ezt a fülgyilkost is elnémítsam. Érthető, hogy ezek ilyen hangosak, de lassan már kifolyt tőle az agyam.
- Na, ez kész is. Ez mindenkivel előfordulhat. Nem égett le semmi, nemsokára kiszellőzik a lakás, kicsit büdös lesz, de nem keletkezett semmi kár. - néztem körbe miközben magyaráztam. Igyekeztem megnyugtatni, csak sajnos ez nem az erősségem. - Kérsz egy pohár vizet? - Hiába az ő lakása, jobb lenne, ha nem szaladgálna ide-oda és inkább megmaradna a fenekén. - Egyébként Josh vagyok, itt lakom a szomszédban. - Istenem, olyan béna vagyok, nem csoda, hogy Cheryl-en kívül mással képtelen vagyok rendesen kommunikálni. - Az étterem, ahol dolgozom majdnem teljesen elázott, mert a konyhában elromlott valami cső, vagy vezeték...vagy a csap...nem vagyok egy szakértő. - Cain mentett meg minket, mert hát ő ugye mindenhez ért. Pfff.

♡

Vendég

I'll fire you up with my muffin

there is a first time for everything

Megrázom a fejem, mikor mentegetőzik, hogy nem akart bunkó lenni, mert hát honnan tudta volna? Épp az anyanyelvemen szidtam a mindennek a jó édes anyukáját is, nem épp a legkedvezőbb benyomás. Mondjuk az valószínűleg ott elszállt, hogy épp füsttel borítom be a lépcsőházat. Szerencsére már egyre kevesebb van. – Nem épp a közös nyelvet beszéltem, szóval érthető – mosolygok rá, megnyugtató céllal. Azt nem tudom, mennyire nézhetek ki megnyugtatónak. Érzem, hogy ég a szemem a füsttől, kapar a torkom attól, ami a légcsövemen lement, és egyáltalán, nemrég keltem... Legalábbis ezzel próbálom mentegetni magam, mikor kicsit elveszítem az egyensúlyom, és meg kell támaszkodnom, sőt, még a srácot is sikerül tovább aggasztanom. – Persze, csak megszédültem kicsit. Megijedtem, valószínűleg most jön ki – felelem a kérdésére, hogy jól vagyok-e. Mert hogy jól vagyok, tényleg, csak kicsit kótyagosan.
Szerencsére megszán, és segít a mi füstjelzőnk elhallgattatásában is, bár kicsit tanácstalanul torpanok meg a lakásban, mikor a létra iránt érdeklődik. Hát mit tudom én? Nem szoktam élni vele. – Talán a... mosókonyhában? – mondom bizonytalanul, mert máshol nem igazán tudom elképzelni. A konyhán keresztül a régebben kamraként szolgáló, most mosókonyhaként üzemelő helyiségbe lépek, és a tekintetemmel a létrát keresem. Há! – Itt van – mutatok az egyik magasabban lévő polcra. De hülye Gabe, létra kéne, hogy elérjem a létrát. Mondjuk... van ott egy fellépő szerencsére, gondolom pont ezért. Hagyom, hogy az újonnan általam kinevezett hősöm oldja meg a létra kérdést innen. Mikor végre elhallgat az a förtelmes hang, megkönnyebbülve rogyok le a kanapéra, arcomat a kezeimbe rejtve. Mekkora baromság... Felemelem a fejem, mikor még ő kínál vízzel, kicsit meglepetten pislogva rá. – Nem, köszönöm, megvagyok – utasítom el az ajánlatot, mert leginkább nem akarom tovább ugráltatni.
Aztán bemutatkozik, én meg talán kezdem felfogni a környezetem is, és szegény annyira... zavarban van, vagy nem tudom. Fogalmam sincs, ilyen helyzetben hogy normális viselkedni, eddig otthon éltem, ahol mostanra már a keresztvizet is leszedték volna rólam verbálisan. Ott nem igazán kedvesek a megmentőim. – Én Lea vagyok, és ne haragudj, hogy így kellett bemutatkoznom. Alap esetben konyhatündér vagyok, csak most kezdtem a munkahelyemen, és fáradtabb lehettem, mint gondoltam, mert elaludtam, míg vártam, hogy megsüljenek a muffinok... – mosolygok rá bocsánatkérően. – Szegény, rád jár a rúd, előbb víz, most tűz... vigyázz, be ne gyűjts minden elemet – próbálkozok meg egy viccfélével. Kicsit megkönnyebbültem most, hogy nincs az a zaj. Csak ne lenne ilyen büdös, ne égne a szemem, a torkom, a tüdőm... akkor már egészen jól lennék. Egészen addig, míg eszembe nem jut a lakás gazdája. Igen.

♡

Vendég

Lea & Josh

'I am fire. I am death.'

Büszkeséggel töltött el, hogy végre segíthettem valakin. Hogy én is értek valamihez, még ha ez csak néhány elem ki és bepakolása is. Mostanában ezek az apró hülyeségek is sokat számítanak nekem, és képesek feldobni a hangulatom. Mi több, ezek úgymond egy kapaszkodóként is szolgálnak, amikor már úgy érzem, hogy nem bírom tovább ezt az egészet.
- Jó, de na. Nem kellett volna úgy viselkednem, mint aki épp egy szellemileg hátrányos helyzetű embernek tart kiselőadást a füstjelzőkről. - sóhajtottam. - Amúgy szép nyelv, már amennyit hallottam belőle. - mosolyogtam a nőre. Igazából nincs is olyan nyelv, amit utálok. Olyanok vannak, amiket szívesebben hallgatnék, mint beszélnék.
- Tényleg nagy szerencse, hogy nem lett komolyabb bajod. - Próbáltam hinni neki, de szegény elég szarul festett. Egy kis idő múlva megtaláltuk a létrát, és miután a zaj megszűnt, a fülem békére lelt.
- Oké... - feleltem csak ennyit. Talán túlzásba estem a víz kínálgatásos kérdésemmel, na mindegy. Bemutatkoztam, hátha ezzel kicsit kirángatom ebből a sokkos állapotból. Úgy tűnt, hogy sikerrel jártam, mert végre valami másról is beszélt, amiben nem szerepeltek a "süti" és "füst" szavak.
- Semmi baj, én is kiakadtam volna, ha füstbombát játszanának a sütijeim. Érthető. Biztos tök finomak lettek volna a muffinok, majd legközelebb minden rendben lesz és sikerülni fog a sütés. Amikor én költöztem ide, és új melóhelyen kezdtem, nekem az eltévedéssel akadtak gondjaim. Féltem, hogy sose találok haza. Mindenki bénázik. - adtam a kamu határozottat mosolyogva. - Ahj, pedig már készültem, hogy menjek a Central Park-ba földet kaparni. - Na, az az a hely, amit rögtön megszerettem. Ami nagy szó, tekintve, hogy az első pár hétben gyűlöltem a várost.
- Egyébként... - kezdtem bele bizonytalanul. - A barátommal lakom, aki eléggé aggódós típus, szóval ha összefutnál vele, akkor megtennéd légyszi hogy ezt az esetet nem említed neki? Megijedne szegény. - Ebből semmi se igaz Max-re, de jobb lenne ha nem tudná meg, hogy bejöttem a szomszéd lakásába. Mindenre és mindenkire féltékeny, nem szeretném, hogy miattam fújjon Lea-ra, aki semmiről se tehet.

♡

Ajánlott tartalom

» fire on fire; Isa & Louis
» Long time since the last time - Levi & JJ
» set a fire in a blackberry field
» fire; Lip & India
» In the Line of Fire ~ Lumie&Marco