Talán most ült életében először repülőn. Nem tudja, hisz, ha volt is már itt, elég kicsi korában és felügyelet mellett tette. Most viszont egyedül volt, egy rakás idegennel. Otthon mindent előre megtervezett. Ugyan nem kap valami sok zsebpénzt, de az idők folyamán azért csak összejött egy repjegyre való. Igazából, a kezdetekben nem is erre gyűjtötte a pénzt, de aztán rájött, hogy mennyire hiányzik neki a nővére és, hogy mennyire szabadulni akar innen, így a terv szerint az egyetemet már New Yorkban kezdené. Megakarta mutatni, hogy ő maga is összeszedi rá pénzt, hogy majd a nyáron keres egy jó melót és megszedi magát annyira, hogy ne az apjának kelljen mindent fizetnie. Na meg, kitudja, hogy mennyire örült volna az öreg, ha nem az ő szakmáját tanulná, és még ezért külön fizessen is. Így jobbnak látta, ha megtömi a malacot. Ám az a malac valahogy nem bírta ki még azt a két évet, hiszen változott a terv.
Már két hete azon agyalt, hogy menni kéne, míg nem rá is szánta magát a dologra. Neten megvette a jegyet, majd suli után összepakolt és már készen is állt az indulásra. Igyekezett olyan napon elindulni, mikor az apja biztos nem csípi nyakon. Szép vagy nem szép dolog, de neki nem akart szólni, majd csak akkor, ha már ott van. Így esett a választás a mai napra. Két órával hamarabb ellógott a suliból – bár azt se érti minek ment be egyáltalán -, hogy aztán időben kint legyen a reptéren. Izgatottan ált be a sorba és közben azt nézegette, hogy jut el leghamarabb a kapott címre. Szeretne még időben odaérni, hogy kirabolhassa a hűtőt. Vagyis, jó lenne, ha még lefekvés előtt elcsípné a testvérét, mert nem akarja az álmából fölverni, vagy a folyosón éjszakázni emiatt. Izgalmában egy percig nem bírt megülni és az utolsó 2 órában már nem is tudta mit kezdjen magával. Azért sok az a 5 és félóra egy seggel. Nem is tudja, hogy mások hogy képesek tízen vagy húszon órákat utazni.
Amint földet értek és megszerezte azt a nagy bőröndöt, amibe a fél életét bele pakolta, már támadta is le az első taxit. Nem a legolcsóbb, de talán biztosabb és gyorsabb, mint a kóválygás egy ismeretlen városban. Nagyon reménykedett abban, hogy Hailee még fent van, otthon van és azon a címen, amit ő ismer. Ugyanis, nem maradt már elég pénze szállásra, szóval, ha benézte, így járt. Azért elég borsos ára volt annak a taxinak és még mellé egy pizzériát is kifosztott, mert hát éhes volt már. Na, meg azt tanulta, hogy vendégségbe nem illik üres kézzel menni - főleg, ha nem várnak az emberre-, így gondolva tesókájára is, hóna alá csapta azt a két doboz pizzát és megrohamozta a keresett épületet. Mikor a lifthez ért akkor jutott eszébe, hogy valahogy azért fel kéne vezetnie a dolgot, de hát mit mondjon neki? Tuti kifog akadni, akkor meg nem is hagyja majd szóhoz jutni, szóval talán mindegy is.
Vesz egy mély levegőt majd két aprót nyom a csengőn. Még csak fél kilenc van, tuti fent van… Ugye? Túl sokat kellett várnia a pizzára, talán előbb kellett volna jönnie, ráért volna utána rendelni, akkor még talán nem is az ő pénze bánta volna. Idegesen rágcsálja az ajkát. Még nem jön senki, tuti alszik. Szemmel már keresi a helyet a folyosón, ahol nem lenne útban, mikor apró neszt hall az ajtó felől. –Kérlek, kérlek, csak ő legyen az…. – suttogja magának, mikor kattan egyet a zár. Legszívesebben boldogan ugrana a megjelenő lány nyakába, mikor nyugtázza, hogy a nővérét látja, de aztán rájön, hogy az valahogy… nem lenne túl Henry-s. Így csak pimaszul elvigyorodik és beles a válla felett. –Ugye nincs nálad most senki? Szabad a kanapé? –azzal a választ meg se hallgatva ront is befele. Lin majd bent ráér kicsodálkoznia magát, ő nem hajlandó ezt állva megvárni.

~ Eskü lesz még jobb is    ~ 630 ~zenecím ~ ✩ ~

Henry && Hailee

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

Az utóbbi időben talán a kelleténél paranoiásabb voltam a fura alak miatt, aki ah ázunk körül ólálkodott. Pont ezért is hoztam haza egyre többmunkámat, és tettem fel néha Hwannak a bűvös „Nem mész Brooklynba?” kérdést, amire minden egyes alkalommal megkaptam az ajánlást az ő lakása közelében levő, kiadóra. Én viszont nem akartam elköltözni. Éppen elég volt feldolgozni azt, hogy az utóbbi időben mennyire gyorsultak fel körülöttem az események, gondolok itt arra, három év után kitettem Noel szűrét és felbontottuk az eljegyzésünket – legalábbis az, hogy hozzávágtam a hülye gyűrűjét minden bizonnyal ezt jelentheti – majd fénysebességgel feküdtem le a jelenlegi főnökömmel... Bár mentségemre szóljon, hogy akkor még nem volt az. És ha mindez nem lenne elég, még megemlíthetem azt, hogy a régi, kifejezetten nyomasztó munkámat is otthagytam, hogy most valami új után nézhessek, ami nos... Jól ment. Bár nyilván voltak nehéz pillanatok, ettől függetlenül majdhogynem sikerült beilleszkednem a gusztustalan elit körökbe. Mondjuk azt nem állítom, hogy el is fogadtak engem, de ez már egy másik kérdés, igazából amúgy sem haverkodni mentem oda, és ha Hwan meg Dae Won elégedettek a munkámmal, akkor azon túl nem lehet probléma.
- Köszi, hogy elhoztál... Megint. Majd egyszer meghálálom – mosolyogtam rá a férfira, amikor kiszálltam az autójából. Én magam is tudtam, hogy más helyzetben egy ilyen szöveg baromi félreérthető lenne, de nem igazán gondoltam többet a kapcsolatunkban annál ami volt. Legalábbis a részéről nem... Irreálisnak tűnt, hogy egy ilyen fiatal lány mint én, többet jelentene neki egy részeg éjszakánál. Legalábbis az aagyam ezt szerette volna hinni, én pedig eddig egészen jól hallgattam rá.
A lakásomba érve, az első dolgom volt azt a förtelmes magassarkút lerúgni a lábamról, majd megindulni a fürdő felé és venni egy forró zuhanyt, meg lemosni a sminkem és belebújni valami kényelmes cuccba. Én magam tudtam, hogy még esélyem sem lesz aludni, mert szerencsém volt megkapni egy  csúnyább ügyet, amin itthon is dolgoztam, ha volt időm. Holnap pedig csak később megyek, ami miatt fent tudtam maradni egy kicsit. Tényleg nem vicc az a túlóra, amit elvárnak az irodában az embertől, de olyan összegeket vágtak hozzám, hogy lényegében nem igazán panaszkodhatok semmire.
Már épp kipakoltam a papírjaimat a nappalink asztalára és igyekeztem nem felkelteni a lakótársunkat, amikor hirtelen kopogásra lettem figyelmes. Én pedig a sok gyanús alak miatt persze egyből rosszra gondoltam, ezért meg is ragadtam a hozzám legközelebb eső tárgyat – távirányító – és azzal indultam meg az ajtó felé. Viszont amint kinéztem a kukucskálón, az öcsém tök fejét pillantottam meg... Szerda tájékán este? Mit keres itt ez a kölyök? Gyanakodva pillantottam rá, amikor végül csak kitártam az ajtót, és elkezdtem hallgatni a kis szövegelését arról, hogy mégis mi szél hozta errefelé.
- Neked is szép estét, Henrik! – léptem ki a házból és húztam be magam mögött az ajtót, hogy a leskelődését meggátolhassam – Az időzítés tökéletes, mert amúgy éhen halok. Utoljára talán tizenegykor ettem egy fél kekszet, és azóta talpalok, szóval a pizza miatt be foglak engedni. De megkérdezhetem tőled még mielőtt válaszolnék a kérdésedre, hogy mi a kénköves fenét keresel itt iskolaidőben? Merthogy apa nem engedett el hozzám, arra a nyakamat tenném.
Tündéri édesapánk van, de ettől függetlenül elég szigorúan nevelt minket... Engem. Az öcsémet szerintem lehetetlen bármifajta módszerrel betörni, még nekem sem ment, holott a gondoskodás mellett igyekeztem én is az apám módszereit követve embert faragni belőle, amellett, hogy az anyja is voltam. Egy torokköszörülés közepette igazítottam meg a szemüvegem, hogy a következő kérdésére válaszolhassak.
- Nem vagyok egyedül, mert van egy lakótársam, viszont ma biztos nem alszol a kanapén. Kenzy korán kel, és a végén még frászt kap, mert azt hiszi, hogy egy csöves tört be hozzánk – jegyeztem meg, talán egy kicsit gonoszan a szám szélén egy kis vigyorral, majd kisimítottam a homlokába lógó tincseket.
- Viszont sajnos nem tehetlek jelen helyzetben az utcára, mert apa is kinyírna, te pedig biztos művelnél valamit, ami miatt végül úgyis a lakásunkban kötnél ki szóval... Mindezt megelőzve bejöhetsz azzal a feltétellel, hogy adsz egy normális magyarázatot arra, hogy mi történik most éppen... Már aludnod kéne, mert holnap nulladik órád lenne.
Én magam sejtettem, hogy nem lesz ez egy egyszerű sztori, szóval be is löktem az ajtót magam mögött, és a fejemmel intettem neki, hogy jöhet befelé. Minden alkalommal azt érzem, hogy ha magyarázatot várok Henrytől, ahhoz le kell ülnöm előre.

705 szóban || remélem tetszik    || ruha || All I Need

Nagyon izgult idefele jövet. Igazából, már amint a repülőre szállt. Nem is tudja, hogy mi lelte, hiszen eddig semmi baja nem volt és hát egész jól megtervezett mindent abban a pár hétben, biztos benne, hogy minden jól fog elsülni. Bár tény, hogy még maga sem tudja, hogy mit fog beadni Haileenek, de majd rögtönöz ott helyben valamit. Ha álmosan kapja el, akkor talán több esélye van arra, hogy bármit bemesélhessen neki. Ám, amint leszállt a gép, nem hozzá, hanem a pizzéria felé veszi az irányt, hiszen már majd megpusztul az éhségtől és legalább azt sem vághatja hozzá a nővére, hogy üres kézzel megy. Nem, most tök jó fej lesz és SAJÁT (!!!) maradék kis pénzét költi el a pizzára. Vesz is mindjárt kettőt, hogy arra se legyen panasz, hogy nem a kedvencét hozza. Na, nem mintha ezzel akarná lekenyerezni. Kajával amúgy is csak a pasikat lehet megvesztegetni, nem? A nőkhöz valami drága ékszer, vagy ruha kéne, neki meg arra nem fussa, szóval érje be a csóró öcsis módszerrel. Igaz, hogy a nővérére amúgy sem tudna nőként tekinteni, de ez még nem jelenti azt, hogy a pasis módszer működni fog nála.
Szinte már szétharapta az ajkát izgalmában ott az ajtó előtt. Mi van, ha már nincs itt, ha elköltözött? Akkor hogy talál rá? Még a metróra se lenne pénze. Meg gyanús is lenne, ha az új címe után érdeklődne. – Ahj, miért nem jön már valaki? – motyogja idegesen az orra alatt, miközben azt tervezi, hogy melyik híd alatt fog ma éjszakázni, bár alig telt el 5 másodperc, hogy bekopogott volna azon az ajtón, ami azon a kis cetlijén volt felírva. Pár perc múlva motoszkálást hall az ajtó mögül így igyekszik hamar helyretenni magát és bár nem mutatja, majd kiugrik a bőréből, mikor a fáradt nővérét pillantja meg az ajtóban. Van isten! – Eddig szép volt… és az Henry! H, E, N, R, Y! HENRY! – igyekszik nyomatékosítani a másikban, mert még mindig nem sikerült megtanulnia, ahogy látja. Utálja a Henriket, szinte a hányinger kerülgeti tőle. Nem elég, hogy semmi szép nincs a névben, még egy őrült uralkodóról is nevezték el. Annyi menő férfinév közül miért pont ezt kellett?
Már éppen törné is az utat befelé, mikor az orra előtt csukódik az ajtó. Mi a fene? Nem lehetne ezt bent megvitatni? Már pisilnie kell, utána tárgyalóképes lesz, csak előbb a mosdóig engedje be. –Nem mintha érdekelne, hogy milyen brutális diétát űzöl megint… Azt nem mondtam, hogy a tiéd az egyik. Éjszaka nem szabadna ilyet ennie egy nőnek, még a végén feljönnek a kilók… - forgatja meg a szemét, hisz ő csak a kanapé után érdeklődött, akkor miért más információt köt az orrára? – Hm, Lin… Új hajszín? Ah, nagyon jól áll, bár ideje lenne foglalkoznod a lenövéseddel is, de tény, hogy ezerszer jobb, mint az eddigi próbálkozások. Így még egészen szép is vagy…gondolom…talán sminkkel jobb. – billenti meg a fejét, hátha abból a szögből jobb lesz, de nem.  Talán nem éppen most kéne szemtelenkednie vele, de azért igyekszik egy kis időt nyerni ahhoz, hogy valami hihetőt is kitaláljon neki.  – Ch, ki hinné azt, egy helyes 17 éves férfire –igen, szerinte már az - , hogy egy csöves? Még csak perverznek se nézek ki! – és most vérig is van sértve, amiért le lett csövesezve. Tény, hogy ráférne egy fodrász, de még ennyire nem vészes a helyzet. Az viszont kifejezetten idegesíti, ha valaki a hát babrálja, így vissza is sepri azokat a tincseket a helyükre. Jók voltak ott, ő kellően jól lát tőlük. Na meg jól takarják a múltkori verekedésének a nyomait. Nem mintha annyira komoly sérüléseket szerzett volna, de a nővére még két karcolást is képes lenne túlreagálni.
Boldogan megy is be, amint zöldet kapott. Bölcs döntés volt Lintől, azért csak nem az arca miatt fizetik meg, szorult belé némi ész is. Igazság szerint sokat könnyített a saját dolgán, mert tényleg bent kötött volna ki, vagy így, vagy úgy. Első dolga felmérni, hogy hol is fog lakni ezentúl, majd miután lelökte a pultra a pizzát, gyorsan felfedezi a mosdót, hogy miután megkönnyebbült, nyugodtan tudjon eldőlni a nappaliba. – A rövidebb, a hosszabb, vagy a cenzúrázott verzió érdekel? – vigyorog bájosan a tesókájára, mert tudja, hogy ezt úgy sem úszhatja meg, de míg az ügyét intézte a fürdőben, addig volt ideje előállni 3 könnyen beadható sztorival is.

~       ~706 ~LIT ~ ✩ ~

Henry && Hailee

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

Személy szerint régóta eléggé bűntudatot éreztem amiatt, hogy nem igazán volt időm a családommal foglalkozni mostanában. Félreértés ne essék, ezért nem teszem felelőssé se a munkáltaltómat, se senki mást, mert én magam is tudom, hogy ez most csak így alakult. Szimplán arról van szó, hogy a sok túlóra miatt, ami sajnos mostanában elengedhetetlen volt – én is láttam, hogy ha nem maradok bent tovább, akkor lényegében lehetetlenség lett volna végezni a teendőinkkel – nem volt arra időm, hogy hazalátogassak úgy... Nyár óta?
Éppen ezért aggódtam valamennyire a gyerekemért. Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy Henrynek vannak viselkedésbeli problémái, amikre oda kéne figyelnem. Hogy bár angyali arca van, ettől függetlenül azért nem feltétlenül egy tündérke ő... Soha nem volt jó gyerek. Már az általános iskolában nekem kellett kihúznom a szarból, aztán meg eltussolni a dolgot apa előtt, ha nem akartam, hogy mérgében túlságosan megráncigálja a fiút. Volt már némi tapasztalatom ilyen téren. Bár apánk nem egy vadállat, ettől függetlenül ha elkapta a hév, engem is meg tudott rángatni bizonyos dolgokért... Mert én sem voltam fedhetetlenül jó kislány annak idején.
És mivel én nem vagyok Henry anyja, hanem elsősorban inkább a nővére, igyekeztem ezt is figyelembe venni... Így azt hiszem, rá soha nem emelt otthon kezet senki. Én magam is a szigorú nevelés híve leszek, ha egyszer családom lesz, de Henry esetében hiszek abban, hogy talán a sok sok sok, és még több szeretet lesz a kulcs ahhoz, hogy összeszedje magát.
- Ha majd megtanulsz köszönni a rég nem látott testvérednek, akkor talán Henry leszel, drága Henrikem – eresztettem meg egy pofátlan vigyort felé, miközben igyekeztem nem túlságosan kiélvezni a kis tökalsó háborgását. Amikor az ajtóhoz jöttem, mindenkire számítottam lényegében, aki nem ő... Szóval egyelőre szerettem volna megfejteni, hogy miért jött, ezért pedig kénytelen leszek beengedni, ezt tudom. Én magam már most éreztem, hogy nem lesz kifejezetten egyszerű sztori az, ami most következik majd.
- Rám biztosan nem – vontam meg a szemöldököm – Tekintve, hogy enni sincs időm. Szóval abban az esetben vagyok hajlandó beengedni, hogy ha az egyiket nekem adod. Más esetben aludhatsz az utcán édes fiam, legalább edződik egy kicsit a lelked.
Ahogy közelebb léptem hozzá, egy óvatos mozdulattal simítottam végig az arcán. Nem tudtam letagadni, hogy igazából nagyon is örültem neki, és kedvem lett volna a nyakába ugrani, de majd mindezt akkor fogom megejteni vele, ha hallottam az okát annak, amiért itt van. Tartok tőle, hogy sokkal inkább fogom fejbeverni, mint örülni neki. Éjnek idején, iskolaidőben megjelenik a kölyök... Ennek biztosan nem lesz jó vége.
- Még egyet szemtelenkedsz, és ténylegesen kint maradsz – mondtam neki nyomatékosan, és már most fáradtnak éreztem magam tőle. Néha nem tudom eldönteni, hogy az anyjának, vagy a nővérének kéne lennem – És mi van a te kis babahájaddal? Megvan még?
Egyből nyúltam is a pólója irányába, hogy ha a pizzáktól sikerül hozzáférnem, fel is ránthassam azt. A lábait elnézve arra következtettem, hogy még mindig fel tudja zabálni az egész hűtőt. Valahol örülök neki, hogy nem egy nádszál kondiciójával bír, mert legalább tudom, hogy egészséges a hülye feje...
- Te lennél a 17 éves férfi? – vigyorodtam el – Aztapicsa! Miről maradtam le? Mert szerintem még mindig egy cuki kisfiú vagy, drága gyerekem... És de, perverznek nézel ki, pont a tizenhét éves férfi éned tesz azzá. A te korodban minden srác baromi perverz, szóval... Majd alszol nálam, nehogy reggel arra ébredj, hogy Kenzie kihajít.
Persze mindez nyilvánvalóan nem történne meg, mert azért valamennyire hasonlít rám a kölyök, de jól befosatom, aztán megvárom, hogy hazamenjen... Nem azért, mert nem látom szívesen, csak tudom, hogy miféle bajkeverő ez a gyerek. Viszont én magam is tudtam, hogy semmilyen körülmények között nem tenném az utcára, szóval végül csak belöktem magam mögött az ajtót, és miután megmutattam neki, hogy pontosan merre találja a mosdót, helyet foglaltam a kanapénkon. Igyekeztem összerendezgetni a dolgaimat és a laptopomat is lecsukni amíg ő végzett a dolgával.
- Jézusom Henry – temettem az arcomba a tenyeremet – Mi ez a hülyeség? Az biztos, hogy a cenzúrázott verzió nem érdekel, szóval mondjad csak azt, ami valójában történt, én pedig kérdezek abban az esetben, ha valami nem lenne világos... Ez így megfelelő neked is?
Én magam is teljesen le voltam döbbenve attól a ténytől, hogy a tulajdon öcsémtől ver ki a víz. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nincs szó olyasmiről, amit később nagyon megbánhatunk... És, hogy nem kell majd őt képviselnem semmilyen formában sem a bíróság előtt. Az ujjaimat elhúzva az arcomból vetettem rá egy várakozó pillantást, miközben igyekeztem kitalálni azt, hogy mit kéne tennem ezért a gyerekért még... Mit rontottunk el apával és hogyan hozhatnánk helyre mindazt?

752 szóban || remélem tetszik    || ruha || All I Need

Talán hazudna, ha azt mondaná, hogy nem hiányzott neki még csak egy kicsit sem a nővére, hiszen, akkor most nem lenne itt. Viszont ezt csak nem adhatja a másik tudtára, még akkor sem mikor reménykedve szuggerálja az ajtót, hogy hátha kinyílik, s amint megjelenik benne az ismerős arc, akkor még csak véletlenül se mutasson ki felé bármiféle örömöt is, pedig legszívesebben a nyakába ugrana. Henry a megszokások embere, így ha egy szokás, vagy megszokott illető eltűnik, benne azonnal hiány lép fel. Hailee pedig már nagyon rég eltűnt az ő kis megszokott hétköznapjaiból, így rájött, hogy bármennyire is idegesítő volt a túlzott anyáskodása, azért mégis csak egy űr keletkezett a helyén. Ugyan az apjával is kijön, de Hailee az, aki minden szükségest megadott neki, az etetéstől a vigasztaláson keresztül, a nevelésig. Tulajdonképpen olyan, mintha most másodjára veszítette volna el az anyját. S bizony, a fiúk általában anyásabbak és nem tudnak meglenni nélkülük, valahogy ez a helyzet nála is, többek között.
Szerencsére nagyon nem volt gondban azzal, hogy örömét leplezze, ugyanis már ajtónyitásnál sikerült a lelkébe taposni azzal a megszólítással. Tudja nagyon is jól a másik, hogy mennyire gyűlöli ezt a nevet, embert tudna érte ölni, de azért még legalább kétszer elmondja a másik egy vigyor keretében. Ha szemmel ölni lehetne… Hát akkor már valószínűleg elég sokan megölték volna csintalansága miatt is. – Ch, ha nem adom is beengedsz, mert kettőnk közül te nem tudnál aludni annak a tudatában, hogy milyen veszélyes helyeken kóborolhatok. – vonja meg a vállát, mert hát őt nagyon nem zavarná, ha a parkban lévő padon kéne aludnia, otthon is zárta már ki magát, túlélte azt az estét is. Simítására viszont hátrébb hőköl. Őt csak ne simogassa senki, főleg ne a folyosón, mert az olyan…olyan lekezelő. Főleg, hogy a testvéréről van szó, aki számára még mindig egy kisbaba, pedig ha tudná, hogy miket művel néha. Inkább, hogy lefoglalja a másik kezét, a mellkasához nyomja az egyik pizzás dobozt. Inkább azt ölelgesse, ha már nem engedi be.
Aztán, amint újabb támadásra kapja fel a fejét, egyből öleli is magához a saját dobozát. Na szép, még a végén végig tapizza itt a folyosón, kicsit se nézik majd meg érte őket. – Nem tudom, milyen babahájról beszélsz, de megtennéd, hogy nem viselkedsz úgy, mint egy perverz?!- na szép kis fogadtatás…  Ilyen rég volt már férfi közelében, hogy már az öccse látványa is megfelel neki, vagy mi? Nem mintha szégyenlős lenne, de azért nem volt eszében mutogatni magát. Nem kicsi már, hogy normális legyen ez a testvérétől. – Nem vagyok sem cuki, sem kisfiú, sem a gyereked! – kapja is fel a vizet egyből még mielőtt tovább mondhatná a másik, és már most nem is érti, hogy miért is repült ő ide. – Ha ez azt jelenti, hogy a földön is aludhatok és nem kötelező melletted, akkor bánom is én, csak engedj már tovább… Komolyan, a határőrök nem szarakodnak ennyit a belépéshez, mint te. – morran is fel, mert már igen ráférne egy gyors mosdó szünet mielőtt tovább folytatnák a dolgot, de még mindig csak kint toporog, így lassan már fogy a türelme.
Szinte már futva rohamozza meg az illemhelységet, hogy még időben elérjen a célig, majd megkönnyebbülten jön is vissza, amint végre már könnyíthetett magán. Szóval most már kezdődhet a játék. Még bele se kezdett, de már sápítozik a másik. Biztos muszáj ezt megejteni? – Szóval… - kezdett is bele, s azzal a lendülettel csapta is ki a pizzás doboz tetejét, mert még melegen szeretné megenni. – Meguntam a sulit, meg úgy a várost és gondoltam kicsit eljövök kikapcsolódni… Tudod, ha már New York a lehetőségek városa, akkor már miért is ne jöjjek ide? Meg hát te is itt vagy, így még a szálláson is spórolhatok… Na, meg kezdtem aggódni azon, hogy már nem is élsz és még értesítést sem kaptunk rólad, aztán míg valaki be nem állít hozzánk a halálhíreddel, addig gondoltam megnézem én, hogy mi a helyzet veled. – szólal is meg néha két falat között, majd rájön, hogy nem teljes a szett még így. – Te, amúgy nincs valami kólád, vagy ketchupod itthon? – a választ meg sem várva már pattan is fel, hogy maga is leellenőrizhesse a hűtőt. –Remélem tudod, hogy te lógsz a pizzák árával is, az utolsó centig visszakérem a te részed! – mert hát, nem csak ajándékba hozta ő. Amúgy is kettejük közül, csak Haileenek van munkája és fizetése, na meg ő az idősebb is, ergo, neki kell fizetni.

~       ~ 722 ~LIT ~ ✩ ~

Henry && Hailee

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

Tekintve, hogy engem így vagy úgy, de sikeresen felnevelt a családom – meg a szomszédok – lényegében elhittem, hogy ugyanez működhet a tesómnál is. Talán az én helyzetem mondjuk annyiban határozottan másnak mondható, hogy jómagam a legidősebb gyerekként a családban rá voltam arra kényszerítve, hogy ténylegesen felmutassak valamiféle eredményt. Az öcsém meg ugye egy szem fiúként és kisebbként az embereknek lényegében csak a figyelmét élvezte, ami miatt kissé hát... A történetekből és elbeszélésekből arra következtettem, hogy a fiú züllöttebb életet él nálam, és nehezebben hallgat a környezetére is. Mindezzel pedig semmi baj nem lenne, ha éppenséggel nem én lennék az, aki megissza a dolog levét.
Ugyanis az én ajtómban áll most, valószínűleg ezzel az egésszel pedig nekem kell majd elszámolnom apa felé is, illetve minden bizonnyal. Mivel ismertem az öreget, teljes mértékben biztos voltam benne, hogy semmilyen körülmények között nem engedte volna el Henryt iskolaidőben hozzám látogatásra. Bárhogy kérleli, bárhogy veri a seggét a földhöz, egyszerűen csak lehetetlenségnek látom azt, hogy apa egyszerűen elengedje hozzánk. Ilyen téren mindig tudatos volt, az öcsémet pedig ismertem.
Tény és való, hogy a közöttünk számolt évek miatt jóval hamarabb kellett a fiút magára hagynom, mint ahogyan azt terveztem, de mindez nem jelentette azt, hogy nem volt tudomásom arról, hogy pontosan milyen gyerek is ő. Kiskorában is igen nagy hóhányó volt, szeretett rosszalkodni, nagyokat mondani, ami miatt eléggé könnyen bajba keveredett. Így biztosan tudtam, hogy a történet nem lesz túl egyszerű, viszont igaza volt... Nem tehetem ki a szűrét az utcára, főleg annak tudatában nem, hogy egyedül van New Yorkban. Nem kifejezetten ismeri a várost, én pedig kész csodának gondoltam már azt is, hogy egyáltalán idetalált a fiú.
- Majd bezárlak a pincébe a biciklik mellé – vontam meg a vállam elegánsan majd egy fokkal gonoszabb mosoly ült ki az arcomra – Nancy néni adott egy pótkulcsot, mert nem mindig van ideje arra, hogy levigye a biciklijét, így mi szoktunk segíteni neki. Jó helyen leszel te ott. Majd nézem, ahogyan éhezel és szenvedsz, aztán kapsz némi alamizsnát, ha már nem bírod.
Persze sosem tettem volna ilyet vele tekintve, hogy legszívesebben magamhoz szorítottam volna a fiút. Viszont mindezt egyelőre hanyagolni akartam, mert mégiscsak én vagyok az egyetlen anyafigura számára. Nem lehetek túl kedves és engedékeny vele, mert a végén még elszáll, és csak a baj lesz vele... Akarom mondani, még inkább bajt fog okozni.
- Miért viselkedsz így? – tettem fel a kérdést, amikor a fiú hátrahőkölt, majd szándékosan folytattam a szövegelést pont azért, hogy kicsit cukkolhassam őt – Amikor még picike voltál azon voltál folyamatosan kiakadva, hogy nem foglalkozom eleget veled. Állandóan a nyakamon akartál lógni, így ahhoz vagyok szokva, hogy a bugyimat szorongatod.
Ezért nem tudtam rá haragudni egy kicsikét sem. Lényegében örültem neki, hogy legalább bennem látja az anyafigurát, ha már más nem volt előtte korábban ilyen téren. Nagyon sajnáltam, hogy az anyja képes volt eldobni őt magától, amikor annyira gyönyörű gyerek lett belőle... Én a helyében nem tudtam volna megtenni, hiszen Henry volt a legszebb baba, kisfiú és tinédzser, akit valaha láttam életemben, és nem, ez nem elfogultság, tényleg így gondolom. Amikor a piacra mentünk kiskorunkban, mindenki rácsodálkozott, hogy mennyire gyönyörű kisfiú volt.
- Emlékeztetnélek arra, hogy anno én is pelenkáztalak, és töröltem ki a kakás feneked, szóval akkor nyúlok hozzád amikor akarok – az arckifejezésem komoly volt, a hangom sokkal inkább vidám. Igazából valahol nagyon tudtam élvezni az öcsém habitusát, mert ő sokkal inkább hasonlított apánkra, mint én. Az már részletkérdés, hogy lényegében ott álltam középen, mint egy idióta, aminek hála két férfit nevelek magam körül.
- Tekintve, hogy valószínűleg megszöktél otthonról úgy, hogy apa biztosan mindent megadott neked és nekünk... Szerintem szívem joga úgy szarakodni, mint egy határőrnek – jegyeztem meg határozottan. Tisztában vagyok azzal, hogy az öcsém egy aranyos fiú, de ettől függetlenül is szüksége van a szigorra. A szíve biztos nagyon rendben van, de próbálja ezeket az érzéseket palástolni, mert még tinédzser. Nagyot kell nőnie, viszont pont abban a korban van, amikor egyszerűen csak el kell kapni a golyóit, hogy viselkedjen.
Ettől függetlenül amint beljebb jutott a házba hagytam, hogy nyugodtan végezze el a dolgát, addig pedig elkezdtem összeszedegetni a saját papírjaimat, amikkel egész eddig foglalkoztam. Tisztában voltam a ténnyel, hogy a munkának lényegében lőttek, így hagytam eluralkodni magamon a rendrakással kapcsolatos mániámat, hogy lefoglalhassam magam amíg visszatér az öcsém, na meg persze a sztorijára való felkészülés sem volt utolsó szempont.
- Henry – sóhajtottam fel halkan, miközben megcsóváltam a fejem. Kellett pár másodperc, hogy értelmezhessem a helyzetet, amibe kavarta magát, és bár tudtam, hogy valószínűleg semmit sem fog használni, de azért ettől függetlenül megpróbálkoztam egy enyhe leszidással – Egyrészt, nem léphetsz le valahonnan csak azért, mert meguntad a helyet. Ez egyszerűen csak nem helyes. Ne csinálj ilyet többet kérlek. Apának egyáltalán szóltál róla? Fel kéne hívnom, istenem... Biztosan nagyon aggódik miattad.
Itt jött képbe persze az én szerepem. Valahogy meg kéne puhítanom az embert, hogy ne haragudjon annyira a fiúra, de ez valószínűleg minden lesz, csak egyszerű feladat nem. Na nem számít, legalább már tisztában vagyok a teendőim első napirendi pontjával.
- Másrészt meg... Igen, spórolhatsz a szálláson, de az tény, hogy most nekem sincsen túl sok pénzem – valahol ez füllentés, valahol nem. Igazából pont hogy van, mivel ennek a tökfejnek gyűjtök, azon túl viszont ténylegesen a saját magam fenntartására teszek csak félre – Ezen kívül pedig lényegében megvagyok. Miért haltam volna meg? Csak eléggé összejött minden, mert mint látod, másik lakásban vagyok, nem abban, amit apa vett. Ennek pedig mindössze csak annyi oka van, hogy Noellel szétmentünk, kirúgtam a főnököm, és új munkám lett, aminek hatására rákényszerülök arra, hogy éjjel nappal dolgozzak. Semmi extra, semmi változás.
Mindez nem volt igaz. Lényegében egészen eddig nyíltan nem beszéltem arról, hogy valamilyen szinten megérint az ex vőlegényem távozása az életemből, illetve azt sem mondtam el senkinek, hogy lényegében nem hajlandó kiköltözni abból a lakásból, aminek a negyedét kifizette, így nem tudom eladni azt. Nagyon szégyelltem magam, amiért apa pénze ennyire semmivé foszlott, illetve nem akartam egy gyenge nő látszatát kelteni, aki holmi kaland lett az új főnöke számára, és emiatt képes volt gyengéd érzelmeket táplálni az amúgy idősebb férfi iránt, illetve nem beszéltünk még arról, hogy egy több éves kapcsolat lezárása, sem túl egyszerű dolog. Pont ezért, valahol jót is tett az, hogy ténylegesen itthon is igyekeztem dolgozni. Viszont mindezt pont nem az öcsém nyakába akartam akasztani, mert én magam is azt éreztem, hogy jól vagyok... De ettől függetlenül is megérdemelte az őszinteségem.

1 051 szóban || remélem tetszik    || ruha || All I Need

Civakodásukat látva, biztos könnyen leszűrnék azt az itt lakó emberek, hogy ők ketten testvérek, de Henry valahogy ezt nem szeretné a szomszédok orrára kötni, így jobb szeretne mihamarabb bejutni. Ezt persze az idősebb nem nagyon engedi neki, pedig ha tudná, hogy mennyire kivan már a húgyhólyagja… - Ugyan már, mikor éheztettél te engem valaha? Mindig is te voltál az első, aki hazaérve kifaggatott, hogy ettem e már valamit, majd ezt nyilván el is hiszem. – horkant fel, mert tudja jól, hogy a nővére jobban szenvedne, mint ő maga, így nem tenne ellene semmi rosszat. Mondhat neki bármit, nem most jött le a falvédőről. Attól mert még gyerek, nem jelenti azt, hogy hülye is, másképp, hogy lenne most itt? Eddig örült annak, hogy végre láthatja a nővérét, ám most már kezd elege is lenni a sok tapizás miatt. Most mégis mit képzel, mit csinál? Gyereket sem illik fogdosni, nem, hogy majdnem felnőttet, még valaki félre érti itt. Valaki, rajta kívül is. – Álljál már le! Rosszabb vagy, mint egy pedofil. – ráncolja össze a homlokát és igyekszik megvédeni magát az újabb támadásoktól. – Már nem azért, de mostanában más bugyiját szívesebben szorongatom, mint a tiédet… Tudod, nem vagy már az esetem, a tőled fiatalabbakra bukom. – ölt is rá nyelvet, de csak rövid időre, mielőtt bármit is kezdhetne vele a másik. Érti ő, hogy most milyen játék megy, de nehogy azt higgye, hogy győztesen távozik belőle. Amúgy is el van tévedve, ha azt hiszi, hogy jó emberrel szórakozik. Régen valahogy nem tűnt ennyire idegesítőnek, talán ez a felnőtt léttel jár? Mert ez esetben inkább nem akar felnőni, jó így neki. – Ezt te sem gondolod komolyan… Ügyvéd létedre tudhatnád, hogy ez akár zaklatásnak is minősülhet, mivel nem egyeztem bele. Amúgy meg, jó, hogy nem már a farkamat fogdosod itt mások előtt, eszednél vagy? Legalább bent csinálnád. – mondja is egy kicsit hangosabban, hátha hamarabb megszégyelli magát és beengedi mielőtt még itt rosszat gondol róla a fél emelet. Ennek már csak hatnia kéne valahogy rá, több időt nem fog itt elkínlódni, ha ezek után sem engedi tovább akkor elmegy. Nem lenne belőle gond, úgy is utána futna Hailee, mert kint azért már hideg van éjszakázni és túl sok pénze nem maradt, amivel kezdeni is tudna valamit.

A feltételezésére csak szemet forgat. Még, hogy megszökni… Csupán nem szólt előre, a kettő nem ugyanaz. – Jaj Lin, nem kell a dráma, csak engedj már... Itt hugyálom össze magam, ne szórakozz velem! – szól rá kissé türelmetlenül, mert már tényleg pár másodperce maradt. Amint végre zöld jelzést kap szalad is könnyíteni magán, így a cuccát már az ajtóban le is dobja és az első szembe kerülő asztalra le is dobja a pizzát, hogy semmi sem foghassa vissza. Aztán amint végre sikerült könnyíteni magán, neki is lát a vetkőzésnek és betámadja a kanapét, a kabátja meg jó úgy a földön. Aztán már kezdi azt hinni, hogy végre nyugodtan megkajálhat, de hát egy izgága nő mellett, hogy is képzelt ilyeneket? Lyukad a gyomra, minek faggatja ennyit? A kioktatására persze, csak szemet forgat és tátogva igyekszik utánozni a másikat nagy grimaszok közepette, amiért még biztos fog kapni, de így legalább látja, hogy mennyire érdekli a dolog. – Jaj, már a fater szerintem egy hétig észre sem venné mi van velem, tuti azt hinné most vagyok oda kirándulni. – sóhajt egy nagyot, mert mit kell most ezt túl gondolni, csak a nők szoktak feleslegesen mindenen is aggódni. – Hát tesó, akkor ezt most megszívtad, mert csak ideútra volt pénzem, szóval maradok. – vigyorodik el gonoszan, mert hát erről ő nem tehet, de nyilván olcsóbb lesz megetetni, mint haza deportálni. Ezek szerint egy ideig még biztonságban lehet. Ennél jobb már nem is lehetne, reméli az apjuk sem rendeli haza és vesz neki jegyet hozzá. Ám, mielőtt tovább hallgatná a hülyeségét, úgy dönt, hogy felfedezi a hűtő tartalmát mert a pizza így nem csúszik olyan jól, kéne hozzá valami szósz vagy üdítő. Legrosszabb esetben a víz is megteszi, de reméli legalább bubis is van. Arra viszont cseppet sem számított, ami megütötte a fülét. Így fel is kapja a fejét a hűtő ajtóból és inkább be is csukja azt, hogy több figyelmet tudjon szakítani a nőre. – Várj, várj! Szóval, ha kirúgtad azt a pöcsöt, akkor miért te költöztél külön? Vagy eladtad a házad? De akkor, hogy nincs pénzed? Ezt most így nem igazán értem. – vonja fel a szemöldökét és nagyon reméli, hogy jó választ hall tőle. Sosem szerette a srácot, bár eddig csak képről látta, de már akkor megmondta róla, hogy ő nem jó arc. Elég hamar megérzi az ilyet. Nagyon ajánlja a srácnak, hogy ne rontsa tovább a helyzetet, mert akkor kénytelen lesz ebbe bele avatkozni, és lehet jobban jár míg nem teszi. Csak Henry szivathatja a nővérét, senki más! Aki rosszat tesz ellene az megismeri a Marsh féle bosszú keserű ízét. Hiszen lehet, hogy nincs egynyolcvan és izma sincs túl sok, de az eszével még bosszút tud állni, ha rosszat mert tenni az a féreg.

~       ~ 812 ~LIT ~ ✩ ~

Henry && Hailee

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

- Annak idején – mutattam rá a nyilvánvaló tényre – Nagyon vékony kisfiú voltál. Most pedig Lelkem, pontosan úgy nézel ki, mint egy zsírdisznó. Lefogadom, hogy nem csak a fejed ekkora, hanem gyomrot is növesztettél... Hogy akarsz majd így felszedni egy lányt?
Nyilvánvalóan csak vicceltem, ugyanis ha reálisan kellett megfogalmaznom azt, hogy milyennek látom az öcsémet, leginkább a gyönyörű szóval írtam volna le. Kifejezetten zavart volna, ha két kilót is tervezne fogyni, hiszen valahogyan ő így volt.. Szép? Mindenesetre tény és való, hogy igen szép felnőtt lett belőle, bár kiskorában is sejteni lehetett, hogy ez majd így lesz vele kapcsolatban. Bár sosem volt anyukája, az összes szomszéd néni átjárt annak idején hozzánk, hogy megnézhesse a kisfiút. Talán pont ezért lett ennyire szemtelen... Hozzászokott, hogy mindenki elkényezteti őt. Apa meg maradt a rossz zsaru számára, hiszen ő nem ilyen volt.
- Tizenhét éves vagy, azaz már fiatalkorú – mutattam rá a tényre egy angyali mosollyal az arcomon – Tehát legrosszabb esetben is csak perverz lehetnék. Ha most lennél 13-14 éves, akkor élne rám a pedofil szabály. De ha nagyon szeretnéd, feljelenthetsz családon belüli erőszakért, vagy molesztálásért.
Talán kezd az agyamra menni a munka. Mindenesetre levettem a kezemet az öcsémről és elnyomtam a késztetést, hogy a szemébe lógó tincseit kisimítsam az arcából. A végén még hallgat rám és csupán viccből tényleg rám hívja a rendőröket. Nem lepődnék meg rajta, én ebből a gyerekből szinte bármit kinézek.
- Jó, azért a mocskos részletek annyira nem érdekelnek – vontam fel a szemöldökömet, majd rögtön utána folytatni kezdtem – Lehetőleg ne a textíliát akard szorongatni, persze csak ha egy mód van rá. Az pedig felettébb megnyugtató, hogy a tőlem fiatalabbakra buksz.
Nem tudom pontosan hogyan reagálnám le, ha az öcsém hazahozna egy nálamnál idősebb vagy korombeli nőt. Így viszont legalább nem kellett attól félnem, hogy majd Lola lesz a soha be nem teljesülendő szerelme... Meg tudom óvni az első csalódásától vagy mi a franc.
- Ez esetben gondolom az amúgy gyönyörű lakótársam sem fog megérinteni. Tehát maradhatsz – az utolsó szót kicsit meg is nyomtam. Lényegében nem volt a terveim között az, hogy az öcsémet beköltöztessem a lakásba. Ez elég sok mindent megnehezített most, de nem tehetem az utcára... Elsősorban mondjuk Rorának is rá kellene bólintania, de ő ilyenkor miért is tartózkodna a lakásban...
- Jó, jó, akkor bent foglak megölelgetni – sóhajtottam fel, majd a szememet forgatva morogtam az orrom alatt a következőt – Bezzeg régen meg nem lehetett tőle élni...
Belöktem az ajtót magam mögött, majd némi útbaigazítás után az öcsém eltűnt a mosdó ajtaja mögött. Én addig türelmesen összepakoltam a cuccaimat, de éreztem, ahogyan lassan felmegy bennem a pumpa, miután kijött és széthajigálta a ruháit.
- Na azért azt szeretném most azonnal leszögezni – kezdtem szigorú éllel a hangomban – Hogy ebből a házból nem fogsz disznóólt csinálni. Máskülönben majd aludhatsz a pincében.
Gyorsan fel is kaptam a kabátját a földről, amit gondosan felakasztottam az egyik fogasra. Ha az én lakásom lenne, az is más, de lényegében én is vendég vagyok Lolánál.
- Ez nem az a hely, amit apa vett nekem ,tehát viselkedni kell. Mind a ketten vendégek vagyunk – talán kicsit túlságosan is leszidósra sikerült a hangsúly, de jogosnak éreztem. Hálás voltam Lolának, amiért egy normális helyre tudtam költözni. Egy takaros kis lakásba, amit ketten könnyebben eltartunk, illetve ő sem hal éhen, meg nem kell folyamatosan rendelnie, vagy az apukái nyakára járnia, amiért képtelen még egy rántottát is finomra elkészíteni.
- Ez nem igaz – hökkentem meg azonnal, majd éreztem amint a lila köd megint elborítja a fejem – Apa igenis figyel ránk! Vagy megint összeszedett valami húszéves kis lánykát? Fel kéne hívnom telefonon?
Mert a tény mellett viszont meg képtelenség volt elmenni... Az öreg semmit sem változott, és most is folyamatosan hajtotta a csinos nőket. Egy időben hetente más barátnője volt, viszont ez nem mehetne a gyereknevelés rovására. Én csak a tenyerembe temettem az arcom és nagyokat fújtatva igyekeztem feldolgozni az egész helyzetet.
- Nem hiszem el, hogy mind a ketten ilyenek vagytok – én a magam részéről meg is szabadultam a szemüvegemtől. Egyre inkább kezdtem érezni, hogy rossz hatással van rám a családom – Elméletileg nektek jobban meg kellene érteni egymást... Holnap fel fogom hívni és elmondom neki, hogy itt vagy. Ha rendben lesz neki a dolog, akkor maradhatsz. De ha érted jön, én nem fogok tudni hadakozni ellene. Lehet, hogy majd haza akar cipelni.
Persze nekem is ki kell találnom majd egy indokot, ami elegendőnek bizonyul a helyzetben. Valahol utáltam, hogy rögtön a gyerek oldalára álltam, de ha ő egyszerűen nem akar Texasban élni, akkor miért ne lehetne velem? Ebben viszont igaza volt. Az már egy másik kérdés, hogy én sem fogom őt túl egyszerűen eltartani.
- Van egy negyed része a lakásban, amit nem akar eladni, így én sem tudom a sajátomat – vontam meg a vállam, mintha csak egy semmiség lenne az egész – És lényegében nem feltétlenül én rúgtam ki. Ő már rég lezárta a kapcsolatunkat, de túl vagyok az egészen. Ne is foglalkozz vele. Majd megkérdezem a mentoromat, hogy ebben az ügyben mit lehet tenni és ha egy kicsit félre tudok tenni a perre, akkor csinálok valamit.
Azt azért nem akartam titkolni előle, hogy anyagilag nem feltétlenül vagyunk eleresztve. Tehát ha úgy alakulna lehet rákényszerülne arra is, hogy dolgozzon. Tény és való, hogy nem feltétlenül szeretném, hogy ez így sikerüljön, de vannak dolgok, amik ellen nem nagyon tudunk mit csinálni. Tématerelés gyanánt én inkább azzal foglaltam le magam hogy lopjak egy szelettel a pizzásdobozából.
- Ne törődj ezzel a dologgal... Majd a héten nézünk neked egy új iskolát, persze ha apát meg tudjuk győzni... – az utolsó mondatot csak azért tettem hozzá, hogy egyértelművé tegyem az állásfoglalásom – De ehhez neked is meg kell mondanod, hogy pontosan miért jöttél ide. Az unatkozásod indoka nem játszik. Ha bejátszod a továbbtanulás kártyát, akkor talán segíthetek meggyőzni apát. Más esélyünk szerintem nem nagyon van.

958 szóban || remélem tetszik    || ruha || All I Need

- Zsírdisznóóó?! Hát eszednél legyél már! Így nevezni a tulajdon öcsédet… Nincs rajtam semmi felesleg! Nem tudom mi bajod van, tuti kéne egy új szemüveg. Hát az eszem megáll! – háborodik is fel egyből és szinte szóhoz sem jut a sértés hallatán. Így üdvözölni egy rég nem látott családtagot… Pedig az éve alatt aligha változott valamit, csak kicsit férfiasodott a kinézete. Ha kövér lenne, azt látná a tükörből is, főképp mert kellően hiú magára. Nem hagyná csak úgy, hogy megpocakosodjon, hiába nem a mozgás és a diéta híve. – Azért anno az én koromban te sem néztél ki jobban, Szörnyella De Frász. Valahogy mégis lett fiúd. – vonja is meg a vállát, mert azért emlékszik még ő ottan borzasztó hajkoronákra és nem csak azért, mert a kétezres évek elején az volt divatban.
- Muszáj mindig ennyire kioktatónak lenned? – fintorodik is el, mert ehhez van most a legkevesebb kedve. – A lényeg, hogy így is úgy is feljelenthetlek, szóval vigyázz hova nyúlkálsz, főképp az engedélyem nélkül! – teljesen természetes, ha egy majdnem felnőtt férfi a falra mászik a nővérétől, mert az még kisgyermekként tekint rá. Hát de most mit nyúlkál ő hozzá? Normális ember nem taperolja csak úgy le a másikat, még ha a testvéréről is van szó.
-Nem is azt volt eszembe, csak igyekeztem finoman fogalmazni, hogy a te kis agyad is felfogja, hogy kellően nagy vagyok már ehhez is. – hiszen a nővére előtt ennél durvább dolgot talán ki sem jelenthet, anélkül, hogy az ne ájuljon el. Neki ezért kell mindenből is a gyerek verzió. Kicsit nem ártana haladnia a korral is. Már lassan a gimiből ballag és nem az óvodából. – Mi jó lenne abban, ha a vénségekre bukom? Amúgy meg lehet felőlem bármennyire is „gyönyörű” a lakótársad, attól mert férfi vagyok, nem jelenti azt, hogy nem tudok megülni a farkamon. Elismerem a szép nőket, de azért mindenkit én sem akarok megdugni. Annál többre tartok egy nőt is meg magamat is, hogy most fűvel fával kavarjak. Szóval igen, biztonságban lesz az én részemről! – igyekszik a lehető legérthetőbben és leggyorsabban tisztázni magát, hiszen már igen kéne neki az a mosdó is. Legszívesebben félre is lökné a másikat, mert már robban a húgyhólyagja. Azért, hogy nagyon ne motyogjon a másik, gyorsan a nyakába borul egy rövid ölelésre meg még egy gyors puszira is futja, aztán már szalad is a megadott irányba, hogy könnyítsen magán végre.
A mosdóból kifelé pedig újra elgondolkozik azon, hogy miért is jött ide, mikor a nővére átmegy idegbetegbe. – Néha igazán megtanulhatnál lazítani is a főnökösödés mellett is. – sóhajt is fel, mert már látja, hogy nem ez lesz az utolsó dolog ma, amiért még megbánja, hogy egyáltalán benézett ide. – Felfogtam, oké? Nem okozok bajt ígérem. Észre sem veszitek, hogy én itt vagyok, majd úgy is csak aludni járok haza…gondolom. – elvégre még fel is kell térképezni a várost a suli után, illetve, ha barátokra lel, akkor valakikkel mindig oda kell, hogy legyen, vagy éppen valakinél. Lehet ebben a lakásban kevesebbet is lesz, mint ahogy a lányok azt gondolnák.
- Ha te mondod… És őszintén, passz. Alig vagyok otthon, ha otthon is esz a fene, akkor a fater van oda melózni. Alig találkozunk, nem tudom mit csinál, míg máshol vagyok. – vonja is meg a vállát, de úgy őszintén már nagyon nem is érdekli a dolog. Amúgy sem ő lesz az, aki gyerekként megneveli majd az apját az életvitele miatt. Ha az öregnek így tetszik, akkor most minek szóljon bele? Ha élne még az édesanyjuk és úgy tenné ezt, valahogy jobban izgatná és hamarabb lépne fel az ügyben. -Milyenek? Mi az, hogy mindketten? Most minek hasonlítgatsz vele? – néz rá egyre értetlenebbül. Őt csak ne hasonlítgassa senkihez sem! Főleg ne úgy, hogy azt sem tudja, hogy miről van szó. – Ezt most miből gondolod? Csak mert férfiak vagyunk? Szerintem nagyon nem bánja, addig sem vagyok láb alatt. Azt kétlem, hogy értem jönne. Az pénzkidobás lenne. – elvégre annyi erővel már egyszerűbb lenne Henrynek jegyet vennie és haza parancsolnia. Olcsóbbra kijönne, minthogy most magára is költsön egy oda vissza útra.
- Verd agy helyen! – bár talán az erőszak nem megoldás, főleg nem egy olyan személy ellen, aki kicsit testesebb ehhez, talán a legköltséghatékonyabb. – És attól mert van egy negyede már mindjárt azt jelenti, hogy ő lakik abban a lakásban? Lin, miért nem lökted ki a fenébe? Fogd meg a cuccát azt vágd ki, ha máshogy nem ért a szóból. De az ilyennek ne alázkodj meg, tökösebb nő vagy te ennél, ne most lény nyuszi! Vagy szóljunk apának is, majd én helyre teremtem vele a fickót! – egyik sem a legészszerűbb ötlet talán, de kicsit dühíti az, hogy ennyire tehetetlen a másik. Jó, nem kicsit, nagyon dühíti! Nem véletlen lenne kedve mindenféle izomzat és tudás nélkül megverni az illetőt, aki valószínűleg mindenhogyan is nagyobb nála.
- Őszintén? Untam Texast, sosem szerettem ott élni, nem nekem való. Ráadásul tök olyan mintha egyedül élnék a házban, mert mindig üres. Szükségem van egy kis levegőváltozásra. Aztán gondoltam, akkor jövök hozzád. Úgy egyikőnk sem lesz egyedül és kisegíthetjük egymást, mint ahogy a normális testvérpárokkal szokás. Tovább tanulás szempontjából nincs sok ötletem, de ja, itt lényegesebben jobban indulok, ha arra szánom maga. Amúgy meg… hiányoztál is egy kicsit…talán. – hadarja is el úgy ahogy tudja, főleg a végét, ahol van az információ lényege. Valahogy nagyon is nehezére esik kimondani azt, hogy szereti, vagy azt, hogy hiányzik neki a másik. Mert az olyan… nem „nagyfiús”. De talán mégis csak muszáj megemlítenie, ha mindenképpen maradni akar. Egy kicsi nyalizásba még talán nem hal bele. Majd utána újból ráér eljátszani azt, hogy nem érdekli senki és semmi.

~       ~ 915 ~LIT ~ ✩ ~

Henry && Hailee

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

- Eszednél legyél te! – talán durva volt a hangnem amit megütöttem az öcsémmel szemben, de nála szemtelenebb kölyköt még sosem láttam – Idejössz szívességet kérni hozzám, aztán nekiállsz sértegetni, de neked még a legkisebb megjegyzés is böki a csőröd? Hogy várhatod el valakitől, hogy normálisan szóljon hozzád, ha te sem adod meg a tiszteletet? Főleg nem az idősebb nővéreddel szemben?
Legalábbis bármennyire is objektívan nézzük a helyzetet, mi ugyanazt a nevelést kaptuk. Ha így szájaltam volna apával, minden bizonnyal nem úsztam volna meg. Ezért sem értettem azt, hogy hol csúszott el ennél a gyereknék az apám nevelése. Bármennyire is szigorú, ő egy nagyon jó ember, aki igyekezett embert faragni belőlünk.
- Szólj, ha befejezted és akkor majd az orrodra csapom az ajtót – csak kicsit billentettem félre a fejem, a karjaimat meg összefontam a mellkasom előtt – Ha nincs pénzed sem gond, majd adok arra, hogy hazamenj. Vagy akár fel is hívhatom apát, hogy eljöjjön érted. Szóval vagy tanúsítasz egy minimális tiszteletet, vagy lehet menni máshova.
Egyáltalán nem fájtak azok a sértések, amiket a fejemhez vágott, sokkal inkább aggódtam más miatt. Mivel az öcsémmel már jó ideje nem találkoztam, nem ismertem a szokásait annyira. Ha hazamentem nekem simán előadta a szépet és a jó gyereket, folyamatosan csak apára panaszkodott. Ugyanakkor meg most már látom az édesapám oldalát is, ami miatt nem ártana Henryt végre úgy igazán móresre tanítani. Tehát lehet, hogy rossz döntést hozok akkor, ha beengedem az életemben, ugyanakkor minden bizonnyal én rövidebb pórázon fogom majd a gyereket, mint apa tette vele.
- Még jó, hogy jogi berkekben dolgozom – talán túlságosan gúnyosra is sikerült a nevetésem – Van pénzed a perre egyáltalán, vagy kölcsön fogsz kérni? Egyébként ugye tudod, hogy én vissza perelhetnélek rágalmazásért? Ugyanis a zaklatás akkor vihető bíróság elé, ha látleletet is tudnak vetetni róla, tehát bizonyítható. Amúgy meg a bíró ránk nézne, és kiröhögne minket amint megtudná, hogy testvérek vagyunk.
Egyáltalán nem tartottam butának az öcsémet, de mintha egy pillanatra megfeledkezett volna arról, hogy én vagyok az, aki jogi berkekben mozog egy ideje. Nem azt mondom, hogy álmomból felkeltve azonnal minden jogszabályt fel tudnék sorolni, mert az ember tudása fakul, de bőven elég az, ha felkészült vagyok és tudom, hogy hol keressem a jogi kiskapukat az egyes ügyekben. Ha Henry ellen kellene mennem, akkor pedig határozottan könnyű győzelmet aratnék még úgy is, hogy egyelőre csak jelölt vagyok.
- Na jól van Henry! – a tenyeremmel akkorát csaptam az ajtóra, hogy szerintem a lépcsőfordulóban is visszhangzott az – Nem az én gyerekem vagy, szóval nem kötelességem befogadni téged, és még el is tartani, ha úgy beszélsz velem, mintha a seggedből rángattál volna elő! Szóval vagy magadra szedsz némi jó modort, vagy tényleg felhívom apát és szépen megvárhatod, amíg eljön érted. Remélem tisztában vagy azzal, hogy mit fogsz kapni, amiért szó nélkül leléptél otthonról.
Legalábbis elég egyértelmű volt, hogy iskolaidőben nem fogja elengedni otthonról. Mindenesetre vagy összeszedi magát, vagy én leveszem róla a kezem és nem leszek hajlandó megengedni, hogy itt legyen... Nálam. Lakik rajtunk kívül még valaki ebben a házban, aki előtt egyrészt nem szeretném, ha leégetne a neveletlenségével, másrészt ha vele szemben engedne meg hasonló hangsúlyt, akkor minden bizonnyal képen lenne törölve a gyerek. Ha már annyira nagyfiú, nem fog belehalni egy pofonba.
- Ezzel most mentettél egyet – lehet, hogy nem volt a legjobb döntés, amit tettem, de kitártam előtte az ajtót – Bejöhetsz.
Arra számítottam, hogy majd egyből a mosdóba rohan, utána pedig majd a nappalimban kényelembe helyezi azt a nagy seggét és onnantól kezdve még ki is kell szolgálnom őt. Éppen ezért is lepett meg annyira, hogy végül megölelt és egy puszit is kaptam tőle. Na akkor ki is fogja a másikat zaklatással megvádolni? Én csak elmosolyodtam és finoman megsimogattam a fiú haját, aztán pedig elengedtem a mosdóba.
- Éppen ez az, ami aggaszt – halkan sóhajtottam fel, a fejemet csóválva – Figyelj Henry, nyugodtan támaszkodhatsz rám ha arról van szó, de szeretném, ha semmi gondod nem lenne a jövőben. Tehát hajlandó vagyok fizetni a tanulmányaidat is, bár egyelőre még szűkösen állunk anyagilag, mert nem keresek a legjobban.
Hiába volt a Hwan által ajánlott 1200 dollár több, mint amennyit az előző helyen kaptam, egyszerűen ezt sem éreztem elegendőnek ahhoz képest, amit egy-két ismerősöm keresett ugyanebben a szakmában... Igen, vannak olyanok akik bojtárként akár tízezer dollárt is kapnak, de a legkevesebb, amiről hallottam így is háromezer dollár felett volt. Mindenesetre nekem csak ki kell bírnom a gyakorlatom hátralevő végét, aztán hátha jobbra fordulnak a dolgok. Ha Henrynek lenne esélye egy magánegyetemen tanulni, akkor az engem is boldoggá tenne, ugyanakkor biztos, hogy az ösztöndíjhoz nem tanul eleget, tehát nekem kell majd segítenem őt. És itt nem az öcsémet degradálom, szimplán csak ismerem. Nem hülye gyerek ő, de ezernyi más elfoglaltságot űzhet az életben, ami érdekesebbnek bizonyul a tanulásnál.
- És nem is beszélgettek? Komolyan felesleges volt apának telefont venni, ha csak arra tudja használni, hogy engem baszogasson, de a fiával meg nem áll szóba! – egészen paprikás volt a hangom. Pontosan tudtam, hogy le kellene szoknom a káromkodásról, mivel a jövőben komoly munkám lesz és nem alázhatom meg magam azzal, hogy nem viselkedek szofisztikáltan, ami amúgy sem túl nőies... De ennek ellenére nem volt egyszerű dolgom úgy, hogy lényegében majdhogynem az utca nevelt és még fel is idegesített a saját családom. Úgy érzem, hogy ha Henry is nagyfiú a pofonhoz, akkor apának is kijárna már pár.
- Sokkal fontosabb vagy te apának, mint azt gondolnád – ezt talán azért nem érti még, mert még fiatal. Amikor annyi idős voltam, mint ő, én sem fogtam fel sok mindent a fiatalságom miatt, ami most már egészen egyértelműnek tűnik – Hidd el, hogy most nagyon aggódik érted és ha azt gondolná, hogy Texasban jobb neked, akkor idejönne és nem érdekelné a pénz.
Elvégre nekem is képes volt venni egy házat... Segített a kocsi kiválasztásában is, és karácsonykor többször eljött hozzám Henryvel együtt, hogy ne legyek teljesen egyedül. Tudta, hogy a vizsgáim miatt nem lesz egyszerű utaznom és ezért inkább ő hozta el nekem a boldogságot. Persze sosem mondtam ki, hogy mennyire jól esett ez nekem, mert mi az a fajta család vagyunk, aki inkább a tettekben mutatja ki a szeretetét, nem pedig üres szavakat dobál a másik fejéhez.
- Ha ezt csináljuk, akkor ténylegesen beperelhet minket, nekem pedig nincs hangulatom ehhez a hercehurcához most – egyszerűen csak megráztam a fejem – Majd keresek módot arra, hogy kirakathassam onnan legálisan, erőszak nélkül, de egyelőre annyi munkám van, hogy ehhez nem nagyon van kedvem és időm sincs rá. Addig jó, amíg nyeregben érzi magát, innen lesz majd szép pofára esnie.
Egyáltalán nem akartam azt, hogy az ügy nagyobb legyen, mint amekkora volt. Ha megoldható volt a dolog csendesen, akkor egyáltalán nem vágytam arra, hogy felfújjuk ezt az egészet. Mert azzal csak a saját bokámat fogom megütni, erre pedig nem volt szükségem úgy, hogy Henry is itt van már.
Az öcsém szavai végül egészen megérintettek, ami miatt kicsit el is mosolyodtam. Azt hittem ennél kevésbé ésszerű döntés volt a részéről, hogy idejön, de így már el tudtam fogadni valamennyire a magyarázatát és ennek fényében nem akartam már hazaküldeni. Ha szemtelenkedik, akkor majd rászólok, vagy ha abból sem tanul, kitalálok valami drasztikusabbat. Ennyi idősen a hideg víz alá nem dughatom be, mint a bolondokat.
- Holnap beszélek apával és megpróbálom meggyőzni. Ha nem sikerül és idejön, akkor meg beszélek vele a dolgok ésszerű hátteréről. Meg azt mondjuk neki, hogy majd gyakran meglátogatod, te pedig ezt betartod, jó? – óvatosan álltam fel, és indultam el az apró fürdőszobánk felé – Készítek ki neked törölközőt, hogy le tudj zuhanyozni, meg veszek elő ágyneműt is. Gondolom fáradt vagy és tudnál aludni evés után. Nekem még egy kis dolgom lesz, de érezd magad otthon, Henry.

1 259 szóban || remélem tetszik    || ruha || All I Need