Talpraesett, temperamentumos, szenvedélyes, hiperaktív, makacs, önfejű.  Csupán pár szó, ha Shaw-t kérdeznétek. Nyíltszívű lánynak tartanak, aki bárkit hamar befogad a szívébe, de ha egyszer megbántják akkor nem bocsájt meg. De igazából bosszú álló típus vagyok, főleg, ha  a tesóm fikázod. Őt csak én fikázhatom!Szeretek szórakozni, leginkább az ikertesómmal teszem. Szeretek vele osztozkodni mindenen: ruhákon, a francia krémesen, a pasikon.  Ő a legjobb barátom, a másik felem. Mindig tudjuk mit a kara a másik... mire gondol a másik, már olvasunk egymás gesztusaiban.  Legfőbb vágyam, hogy világhírű énekesnő váljon belőlem, egyik nagy kedvencem Madonna.   A mindenem a tánc és  a zene, és egyszerűen imádom, ha néznek, sőt sokszor úgy is öltözködöm, hogy minden szem rám szegeződjön.  Mindenkit az ujjam köré csavarok, legyen férfi vagy nő az illető, ha úgy akarom körül rajong. Nem vagyok válogatós.  Nem büszkélkedhetek túl magas méretekkel, de azért törpének sem lehet mondani, pont a kettő között. Szív alakú arcom méz színű  hajkorona keretezi. De elég változatosan hordom, hol rövidebb, hol hosszabb, hol színesebb, épp a hangulatomtól függ. Akvamarin színű íriszeim mindig csillognak, arcomra folyton ki ül az amit gondolok. Elefántcsont színű bőrbe vont tökéletes idomaim pont ott kerekednek és formásodnak ahol éppen kell. Minden ruhadarab jól áll rajtam, de a karmazsin vörös rúzst és magas sarkút, a szexibb, kihívóbb cuccokat részesítem előnyben.  

Az ikrek szeretnek mindent megosztani, ahogy mi is a testvéremmel. Shaw olyan, mintha a másik felem lenne. Semmit nem tagadok meg tőle, ruhát, édességet, pasit. Viszont van az a helyzet, amikor az ember már nem akar osztozkodni a pasin. Főleg egyen. Pláne, ha utálják egymást. De nem ez az első számú oka annak, hogy nem meséltem róla. Enzo apánk újdonsült feleségének a fia. Habár nem illendő közel kerülni hozzá… mégis megtörtént. Amiről nem tud senki… még Shaw-nak sem meséltem.
Állok a szobámban az ágyamnál, fájó szívvel szalad körbe a tekintetem a szoba elegáns bútorzatán. Nem tudom hogyan kellene elmondanom a tesómnak, hogy elköltözöm, most, hogy az első kislemezem befutott szeretnék önálló életet… önálló lakással. Talán ő is velem jöhetne… és a mostoha bátyánk. Nem! Nagyon, nagyon rossz Dany! Már két héttel ezelőtt megmondtam Enzonak, hogy ez így nem folytatódhat tovább, bár igazából az első alkalom után mindig megmondtam neki. Beszűrődik a hangos zene a nappaliból ahogy nyílik az ajtóm, és már szólnék is, de az említett személy belép rajta. Végig fut rajtam a pillantása, ahogy az enyém rajta.
-Kopogásról nem hallottál?- kérdezem ellenségesen tőle, mire ő meg sem hallja, csak becsukja maga mögött az ajtót.
-Tudod, hiányoztál. Ezen az egész üzleti úton míg távol voltam, nem telt el úgy nap, hogy ne jutottál volna eszembe.- pillantása forró, hangja szinte cirógatja a bőröm. Mindketten tudjuk, hogy nem helyes, még sem tudjuk megállni a dolgot. A tilosban járni sokkal élvezetesebb. Látom, hogy közelebb lép, mire én az ágy mögé megyek, mint egy akadályt képezve kettőnk közé. Mintha ez bármit is megakadályozhatna.
-Rokonok vannak kint, anyád születésnapja, ott kéne lenned,- szögezem le hűvösen, már az ágy végénél van. Egy pillanatra felcsillan ónix színű lélektükreiben a düh. A düh amiért nem ugrom a karjába, holott mindketten tudjuk… erre vágyunk mindketten. De néha az embernek kell tudni nemet mondani. Amit amúgy sosem tudtam… de néha el kell kezdeni, nincs mese.
-Neked a mostohaanyád, neked is illik megjelenned, és miért baj, ha a hugicámat is üdvözlöm?- majd hosszú lábaival két lépéssel le győzi a köztünk lévő távolságot. Mire észbe kapnék már a karjaiba is von. Egyik keze erősen fonódik a derekamra, míg másikkal bele túrva szőke tincseimbe markolva feszíti finoman hátra a fejem. Kényszerítve, hogy csábító íriszeibe pillantsak.
-Miért kell mindig le fussuk ezeket a fölösleges köröket. Tudom, hogy te is ugyan úgy akarod, látom a pillantásodban ahogy bele nézek,- még közelebb von magához, érzem ahogy a mellkasa süllyed-emelkedik mikor pihegve kapkodja a levegőt.
-Tudod… te egy igazi seggfej vagy,- utál…- kezdenék bele amikor hirtelen csap le ajkaimra. Úgy ér, mint derült égből a villámcsapás. DE nem jut eszembe ellenkezni, sőt kezeim már nyakát ölelik és éhesen viszonzom a csókot. Amit nem szabadna, amit nem szabadna élveznem, sem akarnom. De az életben sok káros szenvedélyünk van. Az enyémet Lorenzo Ramírez-nek hívják. Olyan számomra, mint egy saját szájízem szerint kevert heroin, tudom, hogy nem szabad elfogadnom mert egyszerűen képtelenség az egész. Mégis ha meglátom azonnal elkap a vágy, hogy le tépjem róla a ruháit. Talán az a szenvedély ami körül veszi, az a nyers férfiasság, ami magával ragad…. de egyszerűen képtelen vagyok leállni róla. Hallom ahogy nyikordul az ajtó, és még idejében röppenünk szét, én az ágyra ülök. ő a fésülködő asztalnak támaszkodik. Ikertesóm ront be a szobába.
-Dany, gyere mielőtt…- de félúton megáll ahogy ráébred: Enzo is itt tartózkodik.
-Áhh… azt hittem egyedül vagy.- mondja ezt olyan hangsúllyal, mintha egy pókot talált volna az egyik sarokban. Enzo pontosan ilyen elutasítóan viselkedik vele.
-Én is örülök neked Shaw, igen… hiányoztál,- vált a hangja szarkasztikusra, mire csak a szemeimet forgatom.
- Az ember életében a fölösleges dolgok nem hiányoznak… amúgy meg az anyád keres.- mondja ezt olyan stílusban: értsd nem postás!
-Csak üdvözöltem a kedvenc húgomat, - azzal elsétál. Én meg csak bámulok utána, várva a világvégét, mikor Shaw rám önti miért is olyan beképzelt majom a mostohabátyánk. Én pedig kapás tudnék tizenöt okot mondani miért nem…