Csak egyet ittam, szigorúan csak egyet, de az sem volt tele, sőt azt is mondhatnám, hogy éppen csak a felén túl... te jó ég, mégis kit akarok átverni ezzel? Pár pillanatig nézem magamat a tükörben, vagyis valakit, akire már alig ismerek rá. Hármat ittam, de csak azért nem többet mert ma Elle Ray birtokára vagyok hivatalos, munkamegbeszélésre. Megigazítom a nyakkendőmet majd az óra és mandzsettagomb következik, végül néhány utolsó simítás az elegáns öltözékemen és útra késznek nyilvánítom magamat. Megállapíthatom, hogy elég emberi formám lett, a többnapos borosta pedig inkább a névjegyem, mintsem a borotva hiányának folyománya. Némi arcszesz és egy pár rágó még nem árt, mielőtt kilépnék a lakásomból, ugyanis nem szeretném, ha megéreznék rajtam a pia szagát, bár azt is nagyon jól tudom, hogy ezek a „praktikák” sokat nem segítenek, főleg, ha az ezt megelőző napokban jelentős mennyiséget fogyasztott belőle az ember.
Ragaszkodtam hozzá, hogy csak a címet adják meg, nem kérek sem kíséretet, sem sofőrt, sem senki mást. Még csak az hiányozna, hogy az első napomon rögtön szívességet kérjek a munkaadómtól, jól is néznénk ki. Oda fogok találni, igaz nehezebben, de ez mind csak a helyismeret teljes hiányának tudható be. Ameddig biztosan tudom az utat tömegközlekedek és taxival utazok, mert azért annyi felelősségtudat szorult belém, hogy ne szalonspicces állapotba üljek a volán mögé, így legalább időm is lesz bőven kijózanodni.
Aztán a soron következő átszállásnál leintek egy taxit.
- Jó reggelt uram! El tudna vinni erre a címre? - mutatom a sofőrnek a papírost, amelyre természetesen nem a pontos címet, hanem a néhány házzal odébb lévőt írtam. - Pjeersze, jöjjön csák, páttánjon be. - érkezik a válasz azon nyomban, ugyan borzasztó akcentussal, de annál szélesebb, foghíjasabb vigyorral a göndör hajú taxistól. Nagy gázzal neki is indulunk a célunk felkutatására, úgy látszik a taxisok Staten Island-on sem viccelnek, fel kell venni a város ritmusát, vagy sosem érünk el oda, ahová el akarunk jutni. - Ná és mondjá csák, mi szél viszi árrá a tájékrá? - a visszapillantóból kíváncsi barna szempár mered rám a kérdést követően, de a legaggasztóbb az egészben az, hogy szinte végig engem figyel és nem az utat. Jobb lesz minél hamarabb megválaszolni a kérdését, hátha aztán a forgalomra is jut ideje. - Biztosítási ügynök vagyok. - tipikus lerázó válasz a hozzáillő mosollyal, a nem tipikus csomagolású hanglejtéssel. - Áhháá és mit biztosít árráfelé? - újabb kérdés szegeződik nekem. - Leginkább életet. - egyszerű viszontválasz, amire széles mosoly és sűrű bólogatás a reakció. - Áz jó! - Tudtá, hogy szinte majdnem ott lákik á híres énekeső, Elle Ray kisásszony? - na még csak ez hiányzott, hogy idő előtt róla kezdjünk beszélgetni. - Fogalmam sem volt róla... - nem a fenét, de most erre mit mondjak - Nágy nágy kjedvenc! Bízony! Csjodás hángjá ván néki. Ismeri ázért a szjámait ujgye? - a hátsóülésen ülve újból szembe találom magamat az előbbi érdeklődő pillantással, de csak megrázom a fejemet. - Njem ismeri Elle Ray kisásszony hángját? - az előttünk lévő jelzőlámpa éppen visszavált, de ő mit sem törődve ilyen apróságokkal, lazán hátrafordul, hogy csodálkozva, szemtől szembe kérdezze meg ezt a fontos dolgot. - Ne haragudjon, de nem ismerem, viszont a lámpa előttünk... - abban a pillanatban, ahogy kimondom, satufék, csikorgó gumik, én meg majdnem lefejelem az anyósülés fejtámláját, még szerencse, hogy be vagyok kötve. - ...nem ismerem, én Britney Spears-nél lemaradtam. - fejezem be a mondatomat, ha már az előbb belekezdtem, de titkon örülök, hogy nem száguldottunk be a forgalmas kereszteződés kellős közepébe csak azért mert nem ismerem a Popkirálynő mesés hangját. - Brijtni? - ismétli a nevet, mint aki alig akar hinni a fülének. Áhh -legyint egy aprót-, hjuszádik százád. - Viszont Elle, na ijgen, ő a hjuszonegyedik százád! Ühüm... mégván az összes álbumá. Ázt hiszem légálább a fele itt ván váláhol a kesztyűtártóbán, várjon. - ez a fickó tényleg őrült, most meg szinte az anyósülés alá bújva keresi a zenei albumokat. - Elhiszem, de lehet előre is figyelni kellene, elég sokan vannak így reggel az utakon. - próbálom finoman a tudtára hozni, hogy megvagyok az albumok nélkül, de hát csak előkerül egy a tárolórekesz mélyéről. - Mégván! Á legfőbb kjedvenc. - diadalittasan emeli a magasba az aranyat érő lemezt. - Á Riddle! Há nem bánjá békápcsolom. - Csak nyugodtan... - magasra futnak szemöldökeim és az utcán sétáló embereket kezdem figyelni, végtére is, előbb vagy utóbb meg kell ismernem a munkásságát is, ha nála fogok dolgozni, miért ne kezdhetném már most. - Sháááiiijjin, bébi kám wit - az énekesnő hangját teljességgel elnyomva kezd bele valamelyik számába úgy, hogy elkerekedett szemekkel kell az órámra pillantsak, vajon még mennyi ideig kell elviselnem, de megnyugszom, mikor azt látom, hogy legfeljebb tizenöt perc és ott vagyunk. - Ná már csák ez hjiányzott... odánézzen, dugó! - az érzés kedvéért azért dudál ő is párat, nehogy lemaradjon a szomszédos sávokban álló kollégái és ideges autóstársai mellett, de a helyzeten és a helyzetemen mit sem segít ez a mozzanat...
...A negyedórából majdnem ötven perc lett, ez alatt meghallgathattam az egész Riddle lemezt minimum kétszer, mert voltak számok, amelyeket nem tudott fejből és átugrotta. Agyilag kissé zsibbadtan szállok ki a taxiból, hogy utána a friss levegőn még lesétálhassak majdnem egy kilométert, mert erre bizony kissé szellősebb a házszám elosztás az óriási telkeknek hála. - Jó reggelt! -köszöntöm a kapuban álló két fickót- Kyle Mooney vagyok, Elle Ray testőrségébe jelentkeztem és mostanra beszéltünk meg időpontot a találkozónkhoz. - zárom a mondatomat mire a két öltönyös összenéznek egymással, végül pedig a kopasz biccent egyet jelzésképp, hogy kövessem.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Elárulnátok nekem azt, hogy ez mégis hogyan történhetett meg? - idegesen hajítottam az egyik bulvárlapot az éppen pihenőidejét töltő Marlon elé, aki meglátva a címlapot, maga is ledöbbent a látottaktól. - Én asszonyom...ez...itt készült - Még mindig döbbenten ejtette ki a szavakat a száján, ahogy szemügyre vételezte a szalagcímet, s alatta a fotót, ami a házam bejáratában készült, s ami egyértelmű jele volt annak, hogy a paparazzi a kapukon bejutva kapott lencsevégre a saját otthonomban.
- Pontosan Marlon, itt készült a kép, és akkor most megkérdezlek, hogy te, mint biztonsági főnököm mégis mit csinálsz, ha már ezek is bejutnak az elvileg szuper biztosan őrzött falakon? - dühösen fúrtam pillantásom a tekintetébe, miközben hangom ostorként csapott le rá. - Hányszor mondjam még el, hogy ez a ti dolgotok? Nem nekem kell erre figyelnem, hanem nektek, mert ezért kapjátok a fizetésetek! - megemelt hanggal kiabáltam,s rajta vezettem le a haragomat, miközben nem ő volt a felelős mindezért. Sokkal inkább azok, akik a kapukat védelmezték és a ház külső körletéért voltak felelősek. Marlon mindig is jól végezte a dolgát mellettem, de amióta Miguel betegszabadságra került, s egyedül maradt, azóta sokkal több felelősség hárult rá. Érezvén némi bűntudatot, fel is pattant ültéből, s láthatóan ő is kezdett idegessé válni a kialakult helyzet miatt. - Elle...asszonyom, annyira sajnálom, ezt orvosolni fogjuk, megígérem. Beszélek a srácokkal. - Ne beszélj velük, azt akarom, hogy rúgd ki őket, és vegyél fel egy komplett új csapatot a külső részre is. Mikor is érkezik az új testőr Miguel helyére? - valamelyest már visszafogottabb hangon érdeklődtem, ennek ellenére belülről még mindig mardosott az idegesség. Ennek a cikknek is éppen ma kellett megjelennie, amikor egy díjkiosztón kell részt vennem, csak hogy ne legyen egyetlen nyugodt pillanatom sem. - Ma érkezik, ha minden igaz, egy óra múlva. Jelzek majd, amint itt lesz
- Rendben Marlon, remélem, hogy ez a John megbízható és olyan embert küld, aki tényleg érti a dolgát. Nem akarok ilyen amatőröket. És hívd fel ezt a Johnt, kérdezd meg, hogy tud-e új embereket a bejárathoz, lehetőleg olyanokat, akik kiszúrják a paparazzikat.
- Meglesz - biccentett, én meg bosszúsan fordítottam hátat, s dühösen vonultam fel a szobámba, hogy rendbe szedjem magam az esti gálára. Még mindig fortyogtam a dühtől és az aljas rágalmaktól, amit ez a bulvárlap írt rólam és az egyik kedves barátomról. Szívből utáltam az összes firkászt, akik lesifotóikkal prezentáltak kamu történeteket, és máris úgy állítottak be, mintha én lennék a világ szajhája.
***
- Itt álljon meg - a kopasz és mogorva alak nem udvariaskodott, a ház előtti kavicsos úton állította meg a férfit, majd walkie-talkie segítségét használva szólt Marlonnak az új ember érkezéséről. A harmincas éveiben járó, magas, sötét hajú és széles vállú afro-amerikai Foley éppen a leveleim olvasgatását hagyta félbe, hogy kisétáljon és fogadja a legújabb testőrömet. - Üdv, Marlon Foley, Mrs. Ray biztonsági főnöke. - a nagyjából vele egymagas Kyle elé lépett, ő maga fehér ingben feszített, a zakóját odabent felejtette. Miközben kezét nyújtotta üdvözlő kézfogásra, szakmailag szemügyre vette a fehér férfit, s csak ezután folytatta a társalgást. - Meglehetősen sokat késett - jegyezte meg némi szigorral a hangjában, majd folytatta - John elég sokat mesélt önről, ő ajánlotta magát erre a feladatra, szóval remélem, hogy nem fog csalódást okozni. A lényeg, hogy száztíz százalékkal végezze a feladatát. Úgy tudom, hogy még nem volt ilyen beosztásban, ezért majd elmondom, hogy pontosan mi az eljárás abban az esetben, ha hivatalos helyre megyünk, és mi az, amikor egy szimpla bevásárlásra kísérjük el. Mrs. Ray egyébként már várja. Van kérdés? - hacsak nem hangzott el kérdés, úgy Marlon beinvitálta a vendéget a házba, akinek így rálátása nyílt a hatalmas előcsarnokra, mely márványlapokkal volt borítva, s amerre a szem ellátott, minden a csillogást, s a luxust hordozta magában. - Úgy olvastam, hogy rendőr volt. Milyen tapasztalatai vannak a testőri tevékenységgel kapcsolatban? - Foley kíváncsian pillantott Kyle-ra, miközben mellé lépett. Ebben a pillanatban egy női alak tűnt fel az előcsarnokba lógó erkélyen, s ha felnéztek, akkor észrevehettek, amint egy japán mintázatú köntösben megállok a hófehér korlátnál, s rátámaszkodom annak felületére. - Szép napot Mr. Mooney! - köszöntve a férfit, röpke másodperc volt, míg a szemeibe fúrtam a pillantásom, majd lesétáltam a lépcsőről, s elé érve a kezemet nyújtottam felé kézfogásra. A hajam törölközőbe volt csavarva, s csak egy apró, nedves szőke hajtincs kandikált ki alóla, hisz alig néhány perccel korábban szálltam ki a fürdővízből. - Elle Ray vagyok, örvendek - halovány mosoly tűnt fel az arcomon, amint bemutatkoztam. Mr. Mooney az öltözékében kifejezetten elegánsnak tűnt, így ezt már fél sikerként könyvelhettem el, bár annak sokkal jobban örültem volna, ha tapasztalat is rejlik a sármos arc mögött. - Nem tudom, hogy Marlon mennyire tájékoztatta Önt, de a személyi testőrségemben lenne nagy szerepe a mai naptól. Rám kellene vigyáznia, távol tartani tőlem a rajongókat és a paparazzikat. Remélem, hogy megbízhatok Önben. - Tudni akartam, hogy mennyire lehet számítani, hisz mégis csak az életemet adtam a kezébe. S bár Marlon szerint jó referenciái voltak, ennek ellenére mégis volt bennem némi bizonytalanság, amit talán a délutáni incidens okozott. - Mit gondol, képes lesz ezt a szerepet betölteni? - visszahúzva kezemet a kézfogásból, testem mellett engedtem le karjaimat, miközben az idegen pillantását kémleltem. Vajon ő lett volna a tökéletes helyettese Miguelnek?
Milliméter pontosságúra vágott pázsit, szépen rendben tartott kert, ez az, amit elsőre megállapítok a belépésem után, viszont a házat egyelőre még csak távolról tudom megcsodálni, mert az érkezésemet követően máris megállít a marcona kopasz alak, hogy néhány pillanat múlva átadjon a fogadásomra érkező biztonsági főnöknek. - Üdvözlöm, a nevem Kyle Mooney. - magamra erőltetek egy mosolyt, miközben megállapítom, hogy végre egy határozott, keménykézfogású fickóval van dolgom, az ilyen emberek máris rokonszenvesek számomra. - Többet nem fordul elő, Uram. - nem állok neki szabadkozni, hogy a reggeli forgalom így meg úgy, vagy, hogy reggel hosszú perceken keresztül azon tűnődtem, vajon észreveszik-e nálam a belső zsebbe rejtett laposüveget vagy sem. Jobb az ilyet gyorsan tisztába tenni, egyszerűen elnézést kérni és nem felületet kínálni további támadásoknak. - Értem, egyelőre nincsen kérdésem. - a séta közben eldarált dolgoknak a felét se értettem, de a későbbiekben biztosan lesz alkalmunk még párszor átvenni a feladatokat Foley-val. - Csinos ház... - dicsérem meg csak úgy mellékesen az ízléses kialakítással bíró, jókora épületet, amibe így hirtelen nem is tudom hányszor férne bele a lakásom. Nemsokára belépünk a számomra palotának is könnyedén beillő épületegyüttesbe, ahol a nagybetűs gazdagság fogad, annak minden elemében, formájában és színében bármerre is nézek. Valahogy egy popdíváról, bocsánat, a popkirálynőről mindig is ilyet képzeltem el és összességében nem is kell csalódnom. - Igen, korábban rendőr voltam. -összepillantunk Marlon-nal- az az igazság, hogy leginkább semmilyen gyakorlati tapasztalom nincsen, leszámítva a DEA kiképzésén szerzett alapokat. - úgy gondolom nincs mit rejtegetnem, ha már itt vagyok, én nyílt lapokkal játszok, aztán majd eldöntik, hogy hosszútávon igénybe veszik-e a szolgálataimat, vagy sem. - Mrs. Ray! - köszöntöm munkaadómat határozott, jól érthető hangon, de szinte ösztönösen, ahogyan annak idején a kiképzésen a fejünkbe verték, összekulcsolom hátam mögött kezeimet, hogy így adjam meg a kellő tiszteletet a korlátnál megjelenő nőnek. Szó mi szó, így, törölközőbe csavart hajjal még nem láttam Elle Ray-t, bár az utóbbi napokban elmondhatom, hogy megerőltettem magamat és nagyjából másfél percnyi időt szenteltem annak, hogy a könnyebb felismerés céljából átnézzek néhány fellépésén, vagy sajtónyilvános fogadásán lőtt képet. - Üdvözlöm Asszonyom! Kyle Mooney vagyok. - abban bízok, hogy egy derűs mosoly és egy magabiztos kézfogás talán jó első benyomást tud kelteni és nem azokat a többségében negatív jelzőket fogja leolvasni arcomról, amit a bulvársajtó átfutása után leképeztem magamnak személyéről. - Megbízható embernek tartom magamat, remélem John sem az ellentétével jellemzett. - próbálom némi tréfával pótolni szakmai hiányosságaimat és csak remélni merem, hogy Ray kisasszony nem kezeli túl ridegen az amúgy nagyon is komoly szituációt. - Ha nem így gondolnám, nem lennék itt Hölgyem, de tegyen bátran próbára. - könnyen lehet, hogy túlságosan is elhamarkodott és felettébb könnyelmű volt a próbára bocsájtás kijelentése, de már nincs mit tenni.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Nagyszerű, de tegeződjünk nyugodtan, rendben? Ugyanolyan testőr leszel, ahogyan én is, szóval nincs szükség egymás közt erre - Foley azért egy vigyort is megcsillantott Kyle felé, hogy nehogy karót nyelt alaknak tűnjön, meg alapvetően amúgy is barátságos volt és nem okozott nehézséget számára az, hogy nyisson mások felé. Ami pedig a kollégáit illette, igyekezett velük is felhőtlen viszonyt kialakítani, hisz az ő szakmájukban nagyon fontos volt az, hogy bízzanak egymásban és olvassanak a másik gondolatában.
- Csak Elle-t, pontosabban Mrs. Ray-t ne tegezze le. Egyébként később majd megismerheti Mrs. Dempsey-t is, tőle szoktuk kapni a fizetésünket és Mrs. Ray-en kívül még ő adhat nekünk feladatokat bizonyos helyzetekben. Egyszer meg is kért, hogy ne nagyon zargassuk Elle-t, hanem ha valamit nem tudunk, vagy nem találunk a házban, akkor inkább őt kérdezzük, de ő sem töltheti itt minden percét, szóval...néha a művésznő elé kell járulnunk - ezt már némi mosollyal tette hozzá, miközben átlépték az impozáns épület küszöbét.
- Egyébként igen, tényleg csinos a ház, és baromi nagy. Van hat fürdőszoba és nyolc hálószoba, egy dolgozószoba és egy könyvtár, egy ebédlő, egy hatalmas nappali, egy nagy konyha, az emeleten is egy nappali, azt el is felejtettem mondani. Akkor van a melléképületben egy konditerem és egy táncterem, van egy helyiség a kertészek részére, ott a porta, van egy vendégház. Úszomedence is van és egy kinti sütögetős terasz. Egy mélygarázs, amiben tucatnyi járgánynak van hely. Majd ne lepődj meg, de a motorokat is gyűjti. - Marlon szeretett sokat beszélni, így alig néhány lépés megtétele közben sikerült összefoglalnia nagyjából minden fontosabb tényezőt, amit érdemes volt tudnia Kyle-nak a házról.
Ezután azért ő is tett fel pár kérdést, hisz mégis csak kíváncsi volt erre az alakra, akit John olyan jó szívvel ajánlott. A rendőrsztorin annyira nem is lepődött meg, hisz erről már hallott és olvasott is a Kyle-ról küldött aktában, az viszont még számára is új információnak számított, hogy a pasas korábban a DEA-nél szolgált.
- DEA-s voltál? Nahát, az elég komoly meló. - hümmentett is egyet, annak idején még ő is kacérkodott a gondolattal, hogy rendőr legyen, vagy esetleg katona, hisz mindig is vágyott az akcióra, s az izgalomra, végül aztán mégis a testőrségnél kötött ki. Először politikusok hátsóját védte, később aztán inkább áttért a celebek és hírességek védelmére, így került ő is ebbe a házba.
- Nem gond, megoldjuk majd szerintem. Ha a DEA-nél voltál, akkor...- folytatta volna, de ekkor szakítottam őket félbe, s azt hiszem szerencséjük volt, mert nem hallottam, miről is diskuráltak. Mr. Mooney egyébként kellemes megjelenésű férfi volt, ez már az erkélyről is feltűnt, ellenben nem tudthattam még azt, hogy majd mennyire bízhatok meg benne. Csak remélni mertem azt, hogy Marlon-hoz hasonló, aki ha kellett, tűzön-vízen átment, csak hogy védjen a veszélyes helyzetekben.
- Jó, hogy itt van Kyle, jó erős a kézfogása - jegyeztem meg, s még egy mosoly is párosult szavaimhoz. - Nem, John-tól kifejezetten csak jókat hallottunk magáról, és ezt örömmel hallom, hogy megbízható. Ebben a munkában ez nélkülözhetetlen, számítok is a diszkréciójára - mélyen fúrtam pillantásom a tekintetébe, s reméltem azt, hogy érti miről is beszélek. Nem volt szükségem olyan alakokra, akik eladták az életemet a különféle szennylapoknak, így számítottam arra, hogy majd Mr. Mooney sem fog semmilyen információt kiszolgáltatni rólam.
- Próbára? - egyik szemöldökömet kicsit feljebb vontam, majd elmosolyodtam. - Ne aggódjon Kyle, próbára fogom tenni, még ma. - kacsintottam, s ezután Marlonra néztem. - Kérlek vezesd körbe őt, ha még ez nem történt meg és mondj el mindent, rendben? Másfél óra múlva indulunk, és addig még el kell készülnöm.
- Igen Elle, meglesz - biccentett, s eközben talán Kyle-nak is feltűnhetett az, hogy Marlonnal tegeződöm. Vele azonban egyelőre nem tudtam megütni ezt a baráti hangot, hisz bármit is állított magáról, még nem voltam biztos abban, hogy megfelel-e erre a feladatra. - Kyle, nyugodtan hívjon Elle-nek, az asszonyom nem szükséges, köszönöm - ezt még azért hozzátettem, mielőtt sarkon fordultam volna, hogy visszatérjek a szobámba és elkészüljek a díjkiosztóra.
***
Az estélyre egy tűzpiros, csipkével mintázott kisestélyit kaptam magamra, melyhez megfelelő sminket készítettem magamnak, a szemeimet feketével, az ajkaimat vörös színekkel emeltem ki. A hajamat kiengedve hagytam, s kiegyenesítés helyett inkább hullámosra szárítottam, amit hajlakkal igyekeztem tartósabbá varázsolni. A másfél órás készülődésre szükségem is volt, s miután minden a helyére került, beleeértve a fülbevalómat is, végre elindulhattunk az estélyre.
A lépcsőn lefelé menet azért már volt bennem némi izgalom, a gyomrom kicsit görcsbe is rándult, aminek több oka is volt. Egyrészt amiatt izgultam, hogy vajon kapok-e díjat ma este, másrészt aggódtam a paparazzik miatt is, s féltem attól, hogy talán ezt az estémet is tönkre teszi majd az ex-férjem, Charlie úgy, mint a legutóbbit, amikor Marlonnak kellett őt elrángatnia mellőlem. Miatta még mindig nehezen tudtam aludni, hisz jól ismertem már őt, s tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de újra fel fog bukkanni az életemben, hogy pénzt követeljen, vagy engem akarjon visszaszerezni magának. Máig nem is értettem, miért szerettem, s miért tűrtem neki oly hosszú időn át.
- Helló urak, készen áll minden, mehetünk? - a nekem háttal álló férfiakhoz sétáltam, miközben a márványon magassarkúim koppanásai jelezték az érkezésem. Ha velem szembe fordultak, akkor kíváncsian pillantottam egyikükről a másikukra.
- Nos Kyle, sikerült megismernie a házat? Elmagyarázta Marlon, hogy pontosan mit is kell ma csinálnia? - Nem Marlontól akartam hallani, hogy mit sikerült átadnia az új testőrömnek, inkább arra voltam kíváncsi, hogy mennyire figyelt Mr. Mooney, igazán érdekelt a válasza.
- Rendben, Marlon! - viszonzom a felém küldött mosolyt a tegeződés felajánlását követően, így, hogy ezt máris megbeszéltük, talán olajozottabban fog menni a kommunikáció is közöttünk a jövőben. Nem bánom, ha már a nulladik napomon olyan emberekre találok az őrségben, akikkel a közvetlenség hatására könnyebben és gyorsabban kiépülhet az a fajta közeg, mely jó alapot biztosít a megfelelő munkakapcsolathoz. - Szóval Mrs. Dempsey... -bólogatok párat, közben pedig megismétlem az elhangzott nevet, hogy ne felejtsem el, ha már felettesemmé fog válni- ...milyen feladatokat szoktak kiosztani, ha éppen nem a kíséret és a védelem a feladat? - kérdezhettem volna a pénzről, a szabadságokról, a szabadnapokról, beosztásról és még sok-sok unalmas, vagy éppen indiszkrét dologról, de úgy döntöttem, hogy ezt inkább majd Mrs. Dempsey-nek teszem fel, hadd örüljön nekem, bár szerintem hallott ő már különb kérdéseket is ezektől, ha ő az, aki az ügyes bajos dolgait intézi a Popkirálynőnek. - Gyűjti a motorokat? - a belépést követően a gyors visszakérdezésemmel úgy vélem megfogtam az elmondottak lényegét, mert bár megjegyezni sem tudtam, hogy miből mennyi és melyik szinten helyezkedik el, ez az információ azért felkelti az érdeklődésemet. Noha nem tudom, hogy csak a sznobság miatt gyűjti szép számmal a kétkerekű gépeket, azzal a céllal, hogy néhanapján eldicsekedjen a minden bizonnyal jókora baráti társaságának, vagy valóban örömét leli a száguldásban. Még véletlenül sem mondom ki hangosan, hogy mi jelen pillanatban a lesújtó véleményem ezzel kapcsolatban, jobbnak látom, ha inkább megtartom magamnak. Ugyanis nem gondolom, hogy Mrs. Ray, aki meglátásom szerint ezüstkanállal a szájában született, olyan vagány és halandó hobbinak hódolna, mint sebesség imádata. - Így igaz, jó ideig szolgáltam a kötelékben. - próbálom rejtegetni, de egy Foley-hoz hasonló gyakorlott "figyelő" simán kiszúrhatja, hogy hiába a kerek mondat, azért a mimika és a hanglejtés nem arról tanúskodik, hogy milyen hálás téma ez nekem. - Észnél kellett lenni, az biztos... na, de hol nem? - mosolyodok el, mert azért ez a munka se piskóta - Egyszer viszont elérkezik az idő, mikor választanod kell: maradsz, belefásulsz és a végén kiégsz, vagy egyszerűen kilépsz. - zárom az alábbi mondattal a DEA témát, mert biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb szóba kerülne, hogy egy olyan csapatot, ami ország, sőt világszerte ismert és elismert, miért hagytam a hátam mögött. Mielőtt azonban gondolataim visszavezetnének azokba az időkbe, melyektől szabadulni próbálok, feltűnik a munkaadóm, a nap főszereplője is a színen, Elle Ray.
- Részemről az öröm Asszonyom, hogy csatlakozhatok a testőrségéhez. - a mosolyt ebben a helyzetben is viszonzom, fő a határozottság és a jó benyomás keltése, elvégre nem kezdhetem azzal, hogy "Részemről az öröm, mert igazán jó summát kínál a kerek hátsója védelméért, bár hogy őszinte legyek, a hátam közepére sem kívánom a celeb-énekesnőcskék elfuserált mindennapjaiból fakadó bonyodalmakat." Ezzel a mondatommal egész biztos, hogy egykettőre beloptam volna a szívébe magam, no, de nem lehetünk mindig őszinték. - Nem fog bennem csalódni Mrs. Ray! - állom a jelentőségteljes, a megszokottnál hosszabbra nyúló nézését, de nem kapom el a pillantásomat, tudni vélem mi a dörgés. - Akkor, még ma Hölgyem! - a kacsintás meglep, zavarba azért éppen nem hoz, de nem könnyíti meg a dolgomat, hogy kapva kap a könnyelmű kijelentésem után a próbatétel lehetőségével és él is vele. Az a baj, hogy a mai napon a saját testi épségemért nem vállalnék felelősséget, főleg, hogy az éjszaka alig aludtam és már korán reggel piáltam. Nem úgy készültem, hogy máris csatasorba leszek állítva, de úgy látszik, a Ray rezidencián minden megtörténhet. Nos Kyle, ezt jól megcsináltad magadnak. - Köszönöm, Elle. - búcsúzok egy apró mosollyal és biccentéssel, de már indulok is Marlon után, aki feltételezem, egy újabb kiselőadást tartogat számomra az itteni mindennapok, a fellépések és a testőrség világáról.
Próbálok a lehető legtisztább fejjel nekivágni a mai estének, legyen szó bármiről, mi ránk vár. Remélem sikerült kellőképp az elmúlt közel félórában kiszellőztetni a fejemet, mondjuk mit meg nem adtam volna néhány szál cigarettáért, vagy egy két hörpintés töményért. Marlon-ra egy rossz szavam sem lehet, tényleg mindenben segít, a kérdéseimre azonnal válaszol és teszi mindezt úgy, hogy lekezelő stílusnak még csak a nyomát sem érzem szavai mögött. Megpróbált felkészíteni arra az óriási rajongótömegre, villogtató fotóshordára, kellemetlenkedő, beszámíthatatlan emberekre, akikkel csak találkozhatunk majd odakint. - Tehát egy kézifegyver, egyetlen tárral áll végszükségben a rendelkezésünkre? - kérdezem a biztonságifőnöktől mielőtt Elle megérkezik mögénk. A cipő kopogására a pisztolytáskába helyezem a fegyvert, begombolom zakóm gombjait, majd megfordulok. - Nagyon csinos ma este Mrs. Ray! - hogy minden készen van-e az induláshoz, annak megválaszolását Marlon-ra bízom, én addig dicsérek, bár, lehet erre ez nem dívik és jól melléfogtam a kéretlen bókjaimmal. - A testi épsége az elsődleges, minden egyéb csak utána következik. - a válaszom után közvetlenül Foley-ra nézek, kíváncsi vagyok mit olvashatok le az arcáról, jól kezdtem-e a stand up műsoromat vagy sem. Végül tekintetem Ray kisasszony pillantását keresi, vajon ő mit szól ehhez a velős válaszhoz.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
-Elég jól álltad az első próbát. Még hogy teszteljen, micsoda szöveg - nevetve veregette vállon Marlon a testőrség új tagját, miután távoztam, s csak hosszú percek múlva tudta abba hagyni a röhögést, hogy aztán visszatérve a komolyságához, megkezdje a körbevezetést, s megmutasson minden helyiséget Mooney-nak.
Mindezzel egy bő fél óra el is telt, ha nem több, Marlon pedig a helyiségek után megmutatta a garázsban parkoló járgányokat is, végül visszavezette Kyle-t a hallba és a fontosabb feladatokat is átvette vele lépésről lépésre.
- Pontosan Kyle, csak egy megtöltött fegyver lehet nálad. Nem használhatunk boxert, viperát, gázspray-t, mert ezek tiltottak. A testedet használhatod főként, a fegyvert pedig kizárólag akkor, amikor életveszélyes helyzetet látsz. Mondjuk, ha látod hogy valaki pisztolyt ránt, vagy kést húz elő és azzal támad rá Elle-re. Ezekben az esetekben használhatod, sőt kell is használnod a fegyvert. Arra viszont vigyázz, hogy ha nincs komoly veszély, akkor ne sérüljön meg egyetlen civil sem. Ez vonatkozik azokra a pofátlan fotósokra is. Elvileg nem lehet elvenni a kamerájukat, mert azzal már jogokat sértesz. Nem, mintha én nem téptem volna már ki a kezükből, de...a lényeg az, hogy a rajongókat ne bántsd. Ott próbáld meg csak a testeddel távol tartani őket, amíg nem érzel fenyegetést. Elle sem szereti, ha a rajongóit bántják. Míg nem érzed úgy, hogy túlzásba esnek, addig hagyni kell, hogy rajongjanak, de nem engedheted őket hozzá közel, biztosan menni fog. A fegyver mindig legyen megtöltve, ez azért fontos. Mondjuk eddig még nem kellett használnunk lekopogom, de jobb, ha nálad van, biztos, ami biztos -Marlon eddigi tudásához híven, tapasztalatainak birtokában igyekezett Kyle-t felvilágosítani a teendőiről, míg félbe nem szakítottam a beszélgetésüket.
- Köszönöm Kyle - a bókot fogadva, egy mosolyt küldtem Mr. Mooney felé, majd Marlonra pillantottam, aki egy biccentéssel jelezte, hogy készen vagyunk. - Indulhatunk, már kiálltam a garázsból. -Örömmel hallottam, hogy nem kellett még arra várni, hogy elő álljon az autó, mert gyűlöltem a várakozással teli perceket. Azért még volt bennem némi aggodalom, így ismét az új emberre pillantottam, s kíváncsian kérdeztem. A válasza megállta a helyét abban a pillanatban, emiatt egy kis mosoly is megült az arcomon, s Marlon is elmosolyodott.
- Akkor menjünk urak -kiadtam az ukázt, majd előre sétáltam, ahol Caleb már nyitotta is ki előttem az éjfekete Maybach limuzin ajtaját. A hátsó ülésre betelepedve kényelembe helyeztem magam, s előhalászva a telefonomat, küldtem egy sms-t Karennek, hogy jelezzem, minden rendben van és megérkezett az új testőr. Közben válaszoltam Martin sms-ére is, aki valószínűleg már a szállodánál volt, s türelmetlenkedve várta az érkezésemet.
- Kyle, most én vezetek, te az anyósülésen ülsz. Mögöttünk jön Adam és Caleb, amolyan erősítésként. Ahogy megbeszéltük, én leparkolok a szálloda előtt, kiszállunk, a helyemre beül majd Caleb, aki a mögöttünk lévő kocsival jön. Te nyitod Elle ajtaját, de addigra már a másik oldalán leszek. Blokkolod a bal oldalát, én pedig a jobboldalt. Mivel díjátadó, nyilvános, ezért elég sok fotós és rajongó várható. - Az autó felé sétálva Marlon még felvázolta a szokásos koreográfiát Kyle-nak, majd bemutatta neki gyorsan Adam-et és Max-et is, akik egy szintén fekete, Mercedes AMG S63-assal követtek minket.
Az út a Plaza Hotelig egy órát is igénybe vett, ezidő alatt mindvégig egy vékony, sötét fal választott el a testőröktől, amit egy gombnyomással el is lehetett tüntetni adott esetben. Jelenleg azonban nem akartam velük társalogni, még mindig gyomorgörcsöm volt, ha arra gondoltam, hogy hosszú idő után most újra egy nagy eseményen kell részt vennem. A balesetem óta kerültem a nyilvánosságot, így lelkiekben még inkább fel kellett készülnöm arra, hogy majd hogyan fogad a sajtó és a tömeg.
- Ne aggódj, nem mindig ilyen csöndes. Lehet , hogy csak az a baj, hogy még új vagy - jegyezte meg Marlon menetközben, hisz nem tudta, hogy Kyle-t hogyan érintheti a szótlanságom. Lassan feltűnt a Plaza Hotel sziluettje, s amint sikerült kikeverednünk a taxik sorából, rákanyarodhattunk a hotelig vezető útra.
A szálloda mint mindig, most is fényárban úszott, a különlegesség csupán abban rejlett, hogy a bejárata ezúttal hemzsegett az emberektől, s hatalmas, vörös szőnyeg vezetett a járdaszegélytől egészen az épület főbejáratáig.
- Baszki, rohadt sokan vannak - szitkozódni kezdett Marlon, s vissza is kellett vennie a sebességből, mert ahogy megközelítette a hotelt az autónk, úgy szinte azonnal sáskaként ugrálták körbe az emberek. A hátsó ülésről is jól láttam mindezt, s én magam engedtem le a belső választófalat, hogy beszélhessek velük. - Nagyon sokan vannak, kérlek figyeljetek oda, rendben? - megfeledkezve arról, hogy Mr. Mooney-val még nem tegeződtem össze, hirtelen mindkettőjüket letegeztem. Ahogy érezhetően lassult a jármű, úgy a szívem egyre hevesebben vert, látva a felénk nyújtózó kezeket, s hallva a nevemet kántáló embereket. - Oké, megállok, készülj Kyle- jelezte Marlon, miközben jelentőségteljesen pillantott a mellette ülő férfi tekintetébe. Ekkor éreztem csak azt, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszerre töltött el öröm, s félelem, kettős érzések kavarogtak bennem, s magam sem tudtam, hogy örüljek-e a rajongók szeretetének, vagy megijedjek attól, hogy ennyien várnak rám.
Széles mosollyal válaszolok a hátba veregetés utáni felhőtlen öröm láttán, amit a "próbára tevős" szövegem okozott Marlon-nál. Megfordul a fejemben, hogy jól bevált "Most miért? A puding próbája az evés, nem?" dumát rávágom a nevetésére, de inkább nem kockáztatok meg magamnak egy keresetlen becenevet zöldfülűként a testőrségben. - De tetszett neki, hisz rám kacsintott, láttad? - mutatok Foley felé, hogy figyeljen, mit ki nem hoztam újonc létemre Mrs. Ray-ből, mert nem gondolom egy notórius kacsintgatónak, így testőri munkám első pluszpontjaként zsebelem be ezt a tettet. - Szokott amúgy dicséreteket osztani? Vagy csak az eltolt dolgokat emeli ki? - igyekszek azért finoman informálódni róla, persze nem az a célom, hogy később visszamondjam a hallottakat, csak egyszerűen érdekel, milyen embernek is látják a Popkirálynőt testőrei.
- Rendben Marlon, ehhez tartom majd magam. - egy biccentéssel jelzem, hogy megjegyeztem az elmondottakat, a fegyver biztos helyen, akcióra készen állva várja az akadékoskodókat, de azért jó lenne, ha a használata nélkül oldanánk meg a ma esti munkát. Az indulásra a jel megadva, a következő másodpercekben pedig társaim már rutinosan, feltűnés nélkül foglalják el helyüket és végzik az ilyenkor életbe lépett protokoll szabályainak megfelelően a lépéseket egymás után. Mivel egyelőre nincsen fix helyem és ez az egész szituáció idegen számomra, Marlon maga mellé int és gyorstalpalóban összefoglalja, hogy mit is vár el a mai estétől, mi fog nagyjából történni, mire számíthatok. Az újdonsült kollégákat egy-egy kézfogással köszöntöm, neveiket pedig megpróbálom az arcokhoz társítani és megjegyezni. Ez régen nem jelentett gondot, szerintem most is menni fog.
A hirtelen jött csöndben könnyen és gyorsan állapítom meg, hogy a limo, amiben utazunk kifogástalan motorikus állapotban van, mert szinte hangtalanul duruzsol, és úgy suhanunk New York utcáin, mintha nem is kerekeken gurulnánk. - Pedig én szeretnék lenni a legutolsó, aki miatt feszengenie kell. - válaszolok, mikor Marlon megtöri a csendet, de valahol azért nem bánom, hogy Mrs. Ray a falon túl, saját gondolataiba van mélyedve. Legalább addig sem kell a kellemetlen ismerkedős, vagy a múltban akaratlanul is vájkáló kérdésekre választ adnom, de ki tudja, talán most is engem méreget, azon morfondírozva, hogy vajon elég komoly próba elé állított-e azzal, hogy magával hozott, bedobva ezzel a mélyvíz kellős közepébe. Ha ez így van, innen üzenem, hogy nem is gondolhatott volna ki tökéletesebbet. Néha-néha a belső visszapillantóra pillantok, mert a nyakamon érzem figyelő tekintetét, bár fogalmam sincs arról, hogy a túloldalról át lehet e látni rajta, vagy sem. - Amíg oda nem érünk, zenét lehet hallgatni? - kérdezem, de meg sem várva a választ, már a középkonzol, űrhajóba is gond nélkül beillő gombjai között válogatva megtalálom a rádió érintőfelületét. - ...és akkor most következzék egy New York-i születésű szerzőtől a '80 évek elejének egyik nagy slágere! - éppen jókor, a reklámblokk után kapcsolódunk be az adásba. - Emlékszem, kölyökkoromban már a könyökömön jött ki ez a szám, annyiszor meghallgattuk a hétvégi nagy, lakókocsis, családi kirándulásaink alkalmával... - rázom meg mosolyogva a fejemet- de azért mégis van ebben a zenei korszakban valami különleges. Itt még igazi művészek zenéltek, valódi hangszerekkel, kiváló hanggal, eredeti egyéniséggel. - érthető okokból lehet, hogy Marlon nem fogja maradéktalanul osztani a nézeteimet és az az igazság, hogy én is kicsit túllőttem a célon a magam őszinteségével, pedig nem terveztem senkire sem célozgatni, vagy senkit sem megbántani.
Plaza Hotel
A Hotel körül lévő felhajtást, ha a TV-ben látom, kapásból el is kapcsolom, mert nem lennék rá kíváncsi, hogy most éppen milyen sztárocska megjelenése miatt vonultak az utcára az emberek, de talán el sem hinném a képernyőt bámulva, hogy mekkora veszélyt is jelenthet a fanatizált tömeg. - Rendben! - felelek szinte azonnal Elle kérésére, de nem veszem észre a tegeződést, most a csodálkozás mindent visz számomra. Viszonylag hamar fel kell hagynom az ámuldozással, mert Foley szavai visszarántanak a borzasztó hangos tömeg kellős közepébe és munkára szólítanak. - Indulhatunk. - profinak kell látszanom már most, ha nem akarom idejekorán a pancser testőrök népes táborában végeznem, valami szennylap virító címoldalával a homlokomon, melyen bénázásom látható, amin hasra esve a földön fekszek a védendő személlyel együtt. Komoly ábrázattal szállok ki a limuzinból, egy gyors zakóigazítás után már töröm is magam előtt az utat, hogy az autó oldala mentén mihamarabb eljussak a hátsóajtóig. Körbe pillantok, hogy tiszta-e a levegő, de a sivalkodó hangokon és a folytonos vakuvillódzáson kívül nem látok mást, fogalmam sincs, hogy van-e itt valaki, aki ártani akar Mrs. Ray-nek. Szoknom kell még ezt az egészet és megfelelően megszűrni a látottakat, hallottakat, hogy a végeredmény egyenlő legyen a biztonsággal. Az ajtó nyílik, időközben pedig megpillantom a másik oldalról érkező Marlon-t, aki óriási rutinnal és buzgalommal végzi a munkáját és fedezi a jobb szárnyat, míg én a baloldalon belógó kezekkel, transzparensekkel és a fülembe visítozó tinilányokkal küzdök.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Igen, láttam, hogy rád kacsintott - Marlon nevetve rázta meg a fejét, de úgy érezte, hogy nem árt, ha figyelmezteti a frissen érkezett kollégát - Csak nehogy azt gondold, hogy ezzel máris bevágódtál nála. Valószínűleg így tesztelte le, hogy meg akarod e... - nem mondta ki, csupán vigyorgott, s folytatta. - Volt itt előtted pár hete egy fickó, őt azért rakta ki. Szóval a szabály, amit még eddig nem említettem, hogy lehetőleg ne nézz rá úgy, ne akard megdugni és ne ess bele. Ezek bármelyike is azonnali kizárás a testőrségből, gondolom nem kell mondanom, hogy miért - Marlon mosolygó arcát komolyság váltotta fel, hisz ezeket a szabályokat nem véletlenül állították fel. Efféle munkát nem lehet úgy végezni, ha valakit az érzelmei vezérelnek.
- Jó, nem mintha én nem néztem volna már meg őt, de nekem egyébként nem az esetem. Nekem a barna cicák jönnek be, a jó kerekek - nevetve mutatta kezeivel Marlon az elképzelt női sziluettet, s később választ is adott Kyle kérdésére. - Dicsérni? Hm, nem dicséretnek mondanám, hanem inkább hálának. Abból tudod, hogy jól végezted a dolgod, ha utána mélyen a szemedbe néz, és megköszöni azt, amit tettél. Az egyébként felér egy dicsérettel, és hidd el, volt már rá példa. A legutóbb például, amikor egy hasonló eseményen vettünk részt, elég volt csak egy fél perc, míg nem figyeltek rá a többiek. Én éppen az ajtónál intézkedtem és arra értem vissza, hogy a volt férje a sarokba szorította, és fenyegeti. Egyből lerántottam róla, bemostam neki egy-kettőt, aztán amilyen gyorsan csak lehetett, kimenekítettem a sajtó elől. Akkor hálás volt. Elég szemét egy tag az a faszi...- Marlon röviden mesélt csak egy korábbi esetről, de nem akart mély részletekbe belefolyni, hisz Kyle még próbaidőn volt, s nem volt fontos azonnal hallania minden szaftos történetet. Talán már így is többet mondott Marlon a kelleténél, de a szavakat már nem szívhatta vissza. A mesélés helyett inkább befejezte az útbaigazást, s ha már mindenki a helyén ült, indította a járművet.
***
- Nem feltétlenül miattad feszeng, csak ez a sok dolog. Tudod, már lassan egy éve dolgozok mellette, és egyáltalán nem irigylem ezt az életformát tőle. De ezt majd te is hamarosan meg fogod tapasztalni. Közel sem olyan ez, mint amiket az újságban olvasol - vezetés közben Foley igyekezett szóval tartani Kyle-t is, a zenére biccentett, hisz nem volt tiltva a zenehallgatás, kivéve, ha kimondottan csöndre volt szükségem az autóban.
- Jaja, nem rossz szám, egész dallamos - Marlon valamelyest fiatalabb volt Kyle-nál, valószínűleg emiatt nem ismerte a rádióban felcsendülő zeneszámot. Az ehhez fűzött megjegyzésre azonban már felkapta a fejét, s szinte azonnal a mellette ülő férfira pillantott. - Apám...ilyeneket inkább ne mondj - a fekete testőr arcán, mintha némi értetlensüg ült volna meg, amint Kyle-t fürkészte, aztán inkább az útra figyelt, melyet rövidesen tömegek leptek el. A Plaza Hotelhez érve pedig már nem volt kérdés, hogy mi lesz a feladat, a megállást követően el kellett hárítani a közelemből a tömeget.
***
Amint láttam, hogy Marlon és Mr. Mooney elhagyták az autót, nagyot nyeltem, mert tudtam azt, hogy néhány másodperc múlva majd emberek hadán kell átvergődnöm, miközben mindehhez jópofát vágok, mosolygok, integetek, és ami ilyenkor szokás. Pedig egyáltalán nem voltam erre az egészre felkészülve, az elmúlt időszak megviselt lelkileg, s ha tudom, hogy nem vagyok a jelöltek között, akkor valószínűleg el sem jöttem volna erre a rendezvényre. Már egyáltalán nem éreztem magamban azt az erőt, s azt a tüzet, ami még a karrierem elején motivált.
- Rendben - a kinyíló ajtóból rám pillantó Kyle felé biccentettem, s ha segített, kiszálltam az autóból, mire a tömeg egyre hangosabbá vált, a nevemet kiabálták, s nyújtózkodva próbáltak hozzám érni, miközben a paparazzik pofátlanul léptek közelebb, hogy lencsevégre kapjanak.
- Távolabb, helyet kérünk! Helyet, mindenki hátrébb! - Marlon határozottan terelte el közelünkből az embereket, ő vezérelt, mivel azonban ő vonult elől, Kyle-ra hárult az a feladat, hogy távol tartsa tőlem az oldalról nyújtózó embereket.
- Elleeeeeeeeee Ellleeeeeeeee! Egy autogrammot......
- Elleeeeee egy fotóóóót....
- Ellleeeeee imádunk!
- Mikor készül el a legújabb száma?
- Igaz a hír, hogy Ön a szeretője a kormányzónak?
Tengernyi kérdés özönlött felém, miközben a vakuk tovább villogtak. Úgy éreztem, hogy megfulladok, már elszoktam a tömegtől, levegőre volt szükségem, s arra, hogy minél előbb bejussak a szállodába.
- Kyle, vigyen be - a testőröm felé pillantottam, mert egyedül már nem tudtam hárítani a fotósok támadását, neki kellett sietve megoldást találnia, hogy minél előbb bejuthassunk az alig néhány méterre eső Plaza Hotelbe.
A nők és az ő apró kis trükkjeik, melyeket ehhez hasonló tesztekben rejtenek el, amiből következtetéseket vonnak le... Nem, nem akarom megérteni őket, azt hiszem sosem tudnám, viszont Marlon szavaira érdeklődve pillantok fel. - És vajon hogyan lehet egy rám kacsintást elszúrni? - mosolyogva kérdezem, de már folytatom is. - talán, ha küldtem volna egy puszival összefűzött visszakacsintást, akkor lehet, hogy ma este a lakásom felé kellene mennem, nem pedig őt kísérnem? - ha erre Foley bólogatással vagy valami ezzel egyenértékű megnyilvánulással felel, akkor komolyan el kell gondolkoznom, hogy manapság tényleg valami belső érzés alapján döntenek az arra jogosult személyek, amiből aztán kristálytisztán látszik, hogy nem kell ide csilli-villi referenciamunka és húsz éves gyakorlat. Bár John segítségét azért nem utasítanám vissza még ezek tudatában sem.
- Ó, ez a veszély nem fenyeget. - legyintek szélesen vigyorogva, miután végig követtem szemeimmel azt a bizonyos barnacica-sziluettet. - Nekem a magas, rövid vörös hajú csajok jönnek be, enyhe ázsiai beütéssel, csoda szép fogsorral, hosszú combokkal, és tenyérbe illő hátsóval, dupla D lökhárítóval, tudod. - mutatom, ahogy férfiak között azt szokás, meg hát egyébként is átmentünk valamiféle activity-be, amit szerencsére fél szavakból, vagy körbeírásokból is azonnal értünk. - A nyelvpiercing előny, de nem feltétel, viszont el kell árulnom egy titkot... - úgy gondolom, hogy ez a nem mindennapi felsorolás felkelthette annyira testőrtársam érdeklődését, hogy nagyon figyel a most következő szavakra: - ...azt, hogy csak ugrattalak Marlon! - ez a rendkívül részletes és felettébb izgalmasnak hangzó leírás nevetésre késztet, és egészen biztos vagyok abban, hogy a biztonsági főnök is veszi a viccet. - Nem lesz gond. - felelek részlegesnek mondható komolysággal, csak, hogy lássa, azért figyeltem és értettem az előbbi mondatokat, a testőrök ügye hivatásként lesz kezelve! - Te leverted az ex-férjét? - elismerően bólintok egyet, mert az igaz, hogy első Mrs. Ray testi épsége, na de bemosni egyet a néhai férjnek, az azért egy kicsit meredek meglátásom szerint. - És az újságok mit szóltak az esethez? Gondolom azért volt néhány keresetlen cikk az este után nem? - fel sem tűnik, hogy talán olyan témákat is érintünk, mely egy beszoktatós testőrnek talán még tabu, de ha már ilyen beszédes kedvben van beszélgetőtársam, akkor miért ne beszéljünk? A több információ mindig jobb.
A mai nap legnyugodtabb része ez az esti autózás. Igaz, most is árgus szemekkel kellene figyelnem az utcát, nehogy valaki megrohamozzon minket egy halom autogramért, de valahogy nem izgulom túl egyelőre a dolgokat. Az a néhány feles tömény nagyon hiányzik a szervezetem tökéletes működéséből, viszont nincs mit tenni, be kell érnem néhány zeneszám elfogyasztásával, legalább addig, míg megérkezünk. - ...nem úgy értettem. - esik le szinte azonnal, hogy ezt bizony könnyedén félre lehet érteni. - de hát úgy sem hall minket, nem? - kérdezem kíváncsian a sofőrtől, míg a visszapillantó segítségével vetek a mögöttünk húzódó sötét üvegre egy gyanakvó pillantást.
Szakadatlanul próbálom lemásolni Foley gyakorlottan határozott mozdulatait, míg az utat töri a közöttünk haladó Elle-nek, de az "Utat kérünk!" és a "Vigyázat!" egyszerű párosa hagyja el legtöbbször a számat. Persze mindeközben legalább kétszer majdnem beszakad a dobhártyám, mikor beleüvöltenek valami refrén félét a fülembe két "Imádunk Elle!" között, de arról már nem is beszélek, hogy a belógó transzparensek elől néhányszor úgy kell elhajolni, nehogy fejbe vágjanak mindhármunkat. Soha nem tapasztalt veszélyforrások ezek és ez a világ... több mint kaotikus, de hát ez van, ezt kell megszeretnem.
Csak némán biccentek a személyesen nekem szánt feladatra, amit igyekszek a lehető leggyorsabban és legjobban megoldani úgy, hogy sem az objektívek, sem pedig a kattintgatók nem sérülnek. A jogok sérüléséről meg már nem is beszélve, nem szeretnék bíróságra járni, miután kiütöttem egy-két pofátlan fotós kezéből a munkaeszközét. Pedig de szívesen megtenném. - Jöjjön Mrs. Ray, erre rövidebb! - szinte bizonyos, hogy elkövetem a testőri hivatásom első hibáját, mikor megszegem az ilyenkor használatos protokollt egy ismeretlen, kockázatos húzásért, ami vagy bejön, vagy nem. A lépcsőn felfelé elszakadunk Marlontól, mert észreveszek egy előttünk nyílt folyosót az emberáradat és a vakuk okozta vakító fehérség közepette. Itt mintha szelídebbek lennének a rajongók, de az is lehet, hogy csak megleptük őket, mikor kisasszéztunk egy cseppet főáramlásból és odakeveredünk a közelükbe. - Már csak pár méter és fent vagyunk! - tájékoztatom az óriási zsivajban a Popkirálynőt, majd úgy tolom el a fölénk tornyosuló fotóssereg utolsó támadóvonalait is az útból, mintha egy kétszárnyú ajtónak feszülnék neki.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Marlonnak nem is kellett válaszolnia Kyle kérdésére, egyszerűen csak bólogatott, s ebből máris tudhatta a választ Kyle, miszerint, ha átlépte volna azt a bizonyos határt, akkor már nem is lenne keresni valója Elle Ray mellett.
- Hogy mi? - kissé összeráncolta homlokát, miközben a fehér pasas felvázolta előtte a női ideált, s bár a vörös haj, a hosszú combok és a nagy lökhárítók neki is tetszettek, mindezt még sem tudta fejben párosítani ázsiai vonásokkal, s ahogy elgondolkodott, emlékei szerint ilyen ázsiai nő nem is létezett.
- Apám ne szivass már...esküszöm benyaltam, hogy neked ez jön be - miután rádöbbent arra, hogy Kyle csak szívatta, hirtelen ő is nevetésben tört ki, s úgy érezte, hogy egész jó társaság lesz ez a Mooney, ha sikerül kiállnia a próbát, és nem vérez el az esti bevetésen.
Foley többnyire beszédes fazon volt, Miguelel is könnyedén megtalálta a közös hangot, bár a nála majd húsz évvel idősebb pasast inkább anyáskodónak tartotta, ha Elleről volt szó, s nem egyszer meg is említette neki, hogy kezd úgy viselkedni, mintha a lány apja lenne. Szerencsére Kyle nem tűnt ilyen típusnak, így vele bátrabban beszélgetett, s ezáltal kotyogott ki dolgokat, melyeket talán nem kellett volna.
- Le bizony, de muszáj volt. Az a pasi két kézzel szorította Elle-t a falhoz és láthatóan nem romantikából. Én mondjuk korábban nem ismertem ezt a Charliet, de Miguel mesélt róla egy-két dolgot. Nálam akkor akadt ki a biztosíték, amikor megtudtam, hogy kezet emelt rá, nem is egyszer. És tudod, a testőr dolga általában az, hogy megvédje az ügyfelét, de ez elég egyedi eset volt, mikor ők ketten még együtt éltek. Miguel akkor egyszer neki ment, de Elle leállította. Aztán történt ami történt, valahogy csak rájött, hogy nem kóser ez az alak, és kihajította. Gondold el, a pasas nem csak a férje volt, hanem a menedzsere is, Elle meg egyik napról a másikra kirakta őt. Állítólag elváltak, de nem tudom, hogy hivatalosan is, mindenestre aznap este láttam, hogy az a szemét milyen erővel szorította őt. És nem érdekelt, hogy ki ez a pasas, reflexből odaugrottam , lerántottam róla, és kettőt behúztam a szeme alá, aztán amikor már nem jelentett veszélyt, kimenekítettem a hátsó kijáraton a nőt. - Marlon hosszasan mesélte el a történteket, s mindazt, amit tudott a nő exéről. Közben figyelt a vezetésre is, hisz nem csak a rajongók elől kellett megvédenie őt, hanem a közúti balesetektől is.
- De, az újságok leközölték, olyan barom címlapok születtek, hogy nem győztem magyarázkodni odahaza a csajomnak. Az egyik bulvárban például azt írták, hogy a féltékeny testőr dühből támadott. A másik azt, hogy Elle Ray a testőrével csalja a férjét. És még vagy hatszázféle különböző szalagcím került a szennylapokra...szóval kösd fel a gatyád Mooney, és készülj fel rá, hogy ha Elle Raynek dolgozol, akkor bármelyik nap te is a címlapokra kerülhetsz. Mondjuk jobb az, ha inkognitóban maradunk, mármint, míg nem virított a képem a lapokon, addig senkinek se beszélhettem arról, hogy kinek dolgozom. Azért a családból egy-két közeli hozzátartozót beavattam, de se a barátaimnak nem mesélhettem róla, se a haveroknak. És te se beszélj erről, mert ezek olyanok, mint a sáskák, addig jó, míg nem tudnak róla. -egy komoly pillantást mért a mellette ücsörgő Kylera, s mivel már ő is kifutott a szavakból, hallgatta a társa által választott rádióállomást és a régi slágert, egészen addig, míg el nem jött a meló komolyabb része, s szembe nem kellett szállniuk a tömeggel.
***
- Merre? Hol van Marlon? - a hatalmas tömeg riasztóan hatott rám, már jó ideje nem kellett szembe néznem a vakuk villanásával, sem a felém nyújtózó tömegek ezreivel. Olyan sokan ácsorogtak köröttünk, s próbálták áttörni a kordonokat, hogy a hatalmas emberáradatban szem elől veszítettem Marlont, s már a hangját sem hallottam, miközben mellettem Kyle próbált utat törni nekünk. Nem volt más választásom, mint hogy kövessem, s rábízzam az életemet, habár jobban örültem volna, ha még mindig mellettünk van Marlon.
- Elle? Kyle? Bassza meg...- Foley hiába igyekezett eloszlatni a tömeget, mire hátrapillantott, hogy minden rendben van-e addigra már csak azt láthatta, ahogy Mooney velem együtt egy másik irányba sasszézik, kikerülve a sokaságot. S bár talán jó ötlet volt az, hogy meglátott egy ilyen egérutat, nem ez volt az átbeszélt protokoll, s mindez egyéb veszélyeket is tartogathatott, ami miatt Marlon idegesen próbálta magát átverekedni a tömegen, hogy utánunk szaladhasson.
- De hol van Marlon? - idegesen újra érdeklődtem Kyle mellett, de mivel kiszúrtak a rajongóim, s szinte azonnal megindultak felénk, kénytelenek voltunk mi is megszaporázni a lépteinket. Már nem forgolódtam keresve azt az embert, akiben leginkább megbíztam ezen az estén, egyszerűen csak hajtott az ösztön, és sietve szaladtam befelé, mire az egyik rendezvényszervező meglátva minket, odasietett, s a megfelelő irányba igazított minket.
- Arra Mrs. Ray, át a hallon! - a szmokingot viselő férfi egy kézmozdulattal jelezte, hogy merre vonuljunk, így abba az irányba siettem, s már csak akkor lassítottam le lépteimet, amikor láttam, hogy a tömeg lassan eltűnik, hátul ragad, mert nem engedik utánunk az időközben odaérkező rendőrök.
A gyomrom remegett az idegességtől, a szívem hevesen vert, szaporán vettem a levegőt, és úgy éreztem, hogy magamba kell öntenem minimum egy pohár pezsgőt, mielőtt még a félelemtől összerogyok. Pillantásommal azonnal a testőreimet kerestem, s Kyle-t azonnal kiszúrtam, hisz ő végig velem volt, Marlont azonban sehol sem láttam, és ez aggasztott. Dühös voltam, s Mr. Mooney is láthatta a pillantásomból, hogy nem éppen egy ilyen akcióra számítottam.
- Maga mégis mi a francot művelt? Nem az a dolga, hogy csak úgy ide-oda rángasson. Marlont kellett volna követnünk, és ő most...ő most sehol sincs.- idegesen szorítottam oldalamhoz a retikülömet, amikor egy pincér közelebb lépve hozzánk, egy pohár pezsgővel kínált. Azonnal lecsaptam a kínálkozó pillanatra, s rögvest felmarkoltam egy poharat, majd nagyokat kortyoltam a habzó italból.
- Tudja, hogy ha nem érnek ide azok a rendőrök, akkor a felénk rohanó tömeg ellen egyedül semmit sem ért volna? - dühösen vágtam Kyle arcába a szavakat, s ugyan hibázott, nem is igazán rá voltam mérges. Összességében minden érzésemet rajta vezettem le, s talán ha Marlon állt volna mellettem, akkor ő kapja ezeket a szavakat.
Együtt nevetek a biztonsági főnökkel, aki, ahogy az ábra is mutatja, még véletlenül sem az a tipikus sok lépés távolságot megtartó felettesforma, de ami talán így elsőre a legfontosabb, hogy nem egy fapofa fickó és még a humorért sem kell a szomszédba mennie. A történet mesélése közben csöndben figyelek az anyósülésről, persze figyelem én az esti város forgatagát is, de ez a részletekbe menő regélés jóval érdekesebb, mint az utcát vizslatni. Mire a történet végére érünk több kérdés is felvetődik bennem. Az egyik az, hogy vajon mi lenne Marlon-nal, ha a beszélgetésünk előtt még alkohol tartalmú italt is fogyasztott volna? Aki pia nélkül is ennyit tud egyhuzamban beszélni, arról elhiszem, hogy ledumálja a bugyit a csajokról. A másik a néhai férjjel kapcsolatos, de ezt viszont megtartom egyelőre magamnak, mert ezzel aztán már tényleg úgy érezném, hogy túllövök az első napon megtudakolható témákon. Bár, ahogy elhallgatom a főnököt, egészen biztos vagyok benne, hogy tudna még mit mesélni. - Szerintem a lehető legjobban cselekedtél. A veszélyforrás kiiktatva, a célszemély megvédve. Azt hiszem erről szól a testőrség. - megerősítem abban, amit ő is nagyon jól tud, mert én magam sem cselekedtem volna másképp… ja de, én háromszor ütöttem volna meg és még kapott volna egyet hastájékra is, csak, hogy tudja otthon ápolni az összezúzott bordáit. - Ne aggódj, senkinek sem beszélek erről, nem mintha lenne bárki is a környezetemben, akinek elmondhatnám. - még csak nagyon körül sem kell járni a családi állapot témát, mondom én azt magamtól is, elvégre nem titok, hogy egyedül élek.
Elle mellett én magam is sokkal jobban örültem volna, ha Marlon a közelünkben marad, mert ez így az első napon a mélyebbnél is mélyebb víz számomra. Soha az életben nem találkoztam még ilyen rajongói felhajtással közvetlen testközelből, pláne nem úgy, hogy amellett a személy mellett haladok, jobban mondva töröm előtte az utat, akiért ez a sok-sok ember epekedik így vagy úgy. Lassan azon csodálkozok, hogy ennyi vakuvillanástól nem kapok valamiféle rohamot a lépcsőn felfelé, de már az is kezd körvonalazódni, hogy ide egy röpke tömény hatása nem fogja elűzni a fejemből ezt a zsibongást, ami az utóbbi percekben megült benne. - Arra nem mehetünk, amerre Marlon van, ott még öten sem tudnánk áttörni. - durva becslés, lehet három fő is elég lenne a művelethez, de nem kockáztathatok rajongói sérülést, még csak az kéne nekem, mint amit Foley mesélt, a címlapról meg arról a sok félrevezető címről...
...végre, átjutottunk, bejutottunk és most már a mögöttünk lévő hangzavar is csendesedni kezd. Ez alatt a néhány perc alatt úgy elfáradtam, akár egy óra kemény edzés után. Szó se róla, ez is minden izmot átmozgatott, de viccet félretéve, azért ennyit még simán bírnom kellene. Jobb lesz kicsit rendbe kapni magamat holnaptól, ha Elle mellett akarok dolgozni a jövőben is.
- Hogy én? - kérdezek vissza ártatlan képet vágva és kis híján megfordulok, hogy magam mögé pillantva megláthassam, ki az a szerencsétlenül járt egyén, akit ilyen csúnyán elkezd letolni a szemmel láthatóan felpaprikázódott munkaadóm. - Na, de Mrs. Ray... - kezdenék bele a magyarázkodásba, de inkább nem teszem, jobb, ha tényekkel fogok előállni, talán azzal világossá tehetem a lépésemet. - Azoknak a rendőröknek -mutatok a háttérben lévő egyenruhások felé- kellett volna biztosítaniuk a helyszín azon részét, ami folyosót nyújtott volna számunkra az érkezéshez, e helyett csak most értek ide, mert szerintem alábecsülték a rajongói lendületet és az eltökéltségüket. Ha Foley biztonsági főnök után megyünk, egyenesen a tömeg közepében találtuk volna magunkat, akik a fotóstámogatással teljesen körbe zártak volna minket és még mindig valahol a sűrűjében lennénk... Mrs. Ray. - nyomom meg a nevet mondatom végén és könnyen lehet, hogy az utolsó tényfeltáró, kissé emelkedett hangú szösszenet volt most hallható tőlem Elle testőrségében, de akkor is ez az igazság. Úgy látszik ez a nap már ilyen. Reggel ízelítőt kaptam a taxis cd gyűjteményéből a Popkirálynőről, délután személyesen, a kacsingatós "Cukikirálynőről", most este pedig telibe kapom a "Hisztikirálynőt", ami után feltételezem éjszaka a "Drámakirálynővel" is összefutok majd. Abban az esetben, ha még akkor is az alkalmazásában állok.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Nagyon dühös voltam a történtek miatt Kyle-ra, s ezt a férfi is érezhette haragos szavaimból. Az elején még csak szóhoz sem hagytam jutni őt, s csupán csak amiatt nem kiabáltam hangosan, hogy ne keltsem fel az odabent lévő tömegek figyelmét, s ne kelljen legközelebb majd újra magyarázkodnom mások előtt.
Kyle persze próbált nekem észérvekkel szolgálni, hogy mégis miért rángatott teljesen más irányba, mint amerre érkeznünk kellett volna, de amilyen haragos kedvemben voltam, nem igazán számított az, hogy mégis mit szeretne tudtomra adni az új ember. Az én szememben ez már a második fekete pontja volt, s ezt méregtől szikrázó pillantásomból könnyedén ki is olvashatta.
- Nem érdekel Kyle, magának az lett volna a dolga, hogy kövesse Foley-t, és a kijelölt részen haladjunk végig! Ő éppen azért ment elől, hogy maga hátulról figyeljen oda. Nem a rendőrségre kell várnunk, mert bárhol és bármikor előfordulhat ez, magának kellett volna ezt megoldania és Foleynak. - Ugyan nem értettem ahhoz, hogyan is működik a testőri tevékenység, hirtelen abban a pillanatban azt mondtam, amit az idegesség szült bennem, s még a magamba döntött pezsgő sem csillapította a kedélyeimet.
- Jobban tenné, ha visszavenne a hangjából Kyle! - szóltam rár, hisz egyáltalán nem tetszett az, ahogyan próbált kioktatni, legalábbis abban a helyzetben ezt úgy éreztem. Egyáltalán nem volt szimpatikus ez a férfi, s az, hogy ő mit gondolt az én munkásságomról, már csak hab volt a tortán.
- Elle, csak hogy ideértél, hol voltál? Mindjárt kezdődik, az asztalunk ott lesz! - visszafogott veszekedésünk közepette váratlanul a menedzserem, Martin lépett hozzánk, aki hófehér öltönyt és fekete alapon fehér pöttyös inget viselt, nyakában egy aranynyakláncon apró kereszt fityegett, fekete, göndör haja zselével volt hátrafelé rögzítve.
- Szia Martin...mindjárt, csak befelé jövet akadt némi probléma - jegyeztem meg, majd Martinról még mindig szúrósan pillantottam a feltehetően még mellettem ácsorgó Kyle-ra. - Te ülj csak le, én is mindjárt odamegyek - tettem még hozzá, egy mosolyt erőltettem az arcomra, csak hogy Martin végre leszálljon rólam, mert egyáltalán nem volt kedvem még az ő kioktató beszédéhez is. Ha távozott, azután újra visszapillantottam Mooney-ra.
- Egyébként meg öröm volt hallani azt, hogyan vélekedik rólam és a zenémről. Tudja Kyle...hasonlóan vélekedem az Ön munkásságáról ebben a pozícióban. Most pedig kísérjen a helyemre - sértetten hoztam tudtára, hogy bizony nem vagyok süket, s pechére sikerült minden szavát hallanom, amit Marlonnak mondott az autóban. Még hogy nincs hangom...mégis akkor miért jutottam oda, ahová? Sok mindennel nem foglalkoztam, de az ilyen éles kritikák mélyen érintettek. Fogalma sem volt ennek az embernek arról, hogy mennyit szenvedtem azért, hogy most az legyek, aki.
- Hé, Kyle...ez mégis mi volt? - Marlon futtában ért utol minket, s mivel én dacosan törtem előre az asztalok felé, neki volt alkalma, hogy Kyle mellé lépjen, s úgy vonja kérdőre az előbbiért.
Még egy fél napja dolgozok csupán a Ray testőrségben, de már most van egy-két dolog, ami nem világos számomra. Értem én, hogy protokoll meg satöbbi, de, ha a nagykönyvben leírt tanácsokat követjük, könnyen lehet, hogy sokkal rosszabbul jövünk ki ebből a szituációból. Elle pedig úgy látszik, nem szeret letérni a jól kijárt ösvényről, amit jól láthatóan és természetesen hallhatóan is a tudtomra hozza. - Asszonyom! - kicsit talán keményebben dörren a hangom, mint kellene, de úgy láttam az adott pillanatban, hogy munkaadóm kifakadását másképpen nem tudom megfogni én pedig szeretnék még egyszer ész érvek mentén elindulni, hogy beláttassam vele a cselekedetem miértjeit. - Teljes tisztelettel... - sziszegem fogaim között, mérsékelve az előbb megütött hangerőt, igyekezve a jelentrendezés szikráját is elfojtani, nehogy a végén a címlapokon kössünk ki. - ...mi felelünk a testi épségéért, az életéért, a mielőbbi biztonságba jutásáért, az estéje fenyegetés és gond nélküli lebonyolításáért, ezért kérem, ne kérdőjelezze meg döntéseink helyességét. - igen, kimondtam, de összességében már nem is igazán érdekel mi lesz ennek az estének a vége. Már előre látom magamat, amint valamelyik utamba került hajnali bárban, egy koktél mini-napernyőjét a fülem mögé tűzve emelgetem a féldecis poharakat szépen sorjában mindaddig, amíg zárórakor ki nem dobnak. Nem vártam köszönömöt, vagy elismerést, de még a híres neves kacsintást sem, viszont letolást még annyira sem, főleg úgy, hogy egy haja szála sem görbült, pedig lehetett volna néhány veszélyes pillanat, ha Marlon-t követjük. Szó se róla, bírom a kritikát, de a hisztit és az efféle érezhetően alaptalan kirohanásokat nem... lehet, hogy pontosan ezért sincsen senki az életemben... hát kell ez nekem? Igen, borzalmas hímsoviniszta disznó gondolat ez a részemről, de maradjunk annyiban, hogy rosszak a tapasztalataim ezen a téren és valahogy Mrs. Ray sem az ellenkezőjéről győzött meg az utóbbi másodpercekben.
Visszaveszek én a hangerőből, csak hallgasson meg végre, de nagyon úgy fest, hogy itt a testőr csak végezze a protokoll szerinti műveletet és bólogasson, mint egy kiskutya a popdíva kijelentéseire, hangulati ingadozásától teljességgel függetlenül. Hát nem, legalábbis ma este, cigaretta és néhány alkoholtartalmú ital elfogyasztása nélkül, semmiképp nem válok ilyenné. - A ... - talán a lehető legjobbkor bukkan fel a menedzser, mert két dolog következhetett volna: vagy most rögtön felmondok, vagy olyat mondok, hogy azon nyomban kirúgatom magamat. Így legalább lenyelem a mondatomat és kissé oldalirányba fordulok, ahol már látom Foley-t, amint nyakát nyújtogatva kiszúrt minket, de még bőven halló távolságon kívül vagyunk. - Örülök az őszinteségének Elle, így legalább nyílt lapokkal játszhatunk mindketten. - válaszolok, miközben gálánsan már mutatom is az utat az ülőhely felé, nehogy kívülről valami más is kiszúrható legyen. Még egy mosolyt is rá tudok erőltetni az ábrázatomra, csak, hogy az esetlegesen készülő fotókon a legharmonikusabban fessünk egymás mellett. Meglepett, amit próbálok palástolni amennyire csak lehet, mert nem gondoltam volna, hogy hallja, a Marlon-nal folytatott beszélgetésünket, de ennek tudatában legalább már nem kell bűbájoskodnunk egymással szemben ebben a rövid időben, amit még együtt töltünk. Nem fogok bocsánatot kérni, főleg úgy, hogy ő is hasonlóan vélekedik az én munkámról, aminek hangot is adott, de egyébként a véleményem mindig is az volt, hogy cipelje mindenki a maga keresztjét és ne sajnáltassa magát. - Amerre mennünk kellett volna nem volt biztonságos, új utat kerestem a bejutáshoz és úgy vélem jól döntöttem, sértetlenül megérkezett a kisasszony. - akár egy jelentést, dióhéjban elregélem a történteket, van az ilyesmiben tapasztalatom, az más kérdés, hogy meghatja ez a biztonsági főnököt, de remélem, ő legalább megkímél majd a kirohanásától.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Marlon is furcsálta az újonc első akcióját, ennek ellenére ő nem az a fajta főnök volt, aki azonnal lerohanta az alkalmazottját, sokkal inkább érdekelték a részletek, s szeretett észérvek alapján döntést hozni. Ebben az esetben is fontosnak tartotta ezt, s ugyan ő sem repesett a boldogságtól, hogy Kyle eltért a megbeszéltektől, hallani akarta az ex-zsaru meglátását.
- Értelek, nos alapesetben a protokollt követjük, de mivel tényleg nagy tömeg gyűlt össze, és engem leterheltek elől, így elhiszem, ha azt mondod, hogy így láttad jónak. Befelé jövet nekem is feltűnt az, hogy nincsenek sehol a rendőrök, pedig ilyen esetekben itt kellene lenniük, de ezúttal se jobb, se bal oldalt nem láttam őket. Félútról már nem akartam visszafordulni, viszont te jobban láttad hátulról hogy mi a helyzet, és mivel Elle sem sérült meg , láthatóan jó döntést hoztál. De azért majd ezeket a dolgokat beszéljük át, és legközelebb majd rádión értesíts. Mi van amúgy, nem működött a fülesed? - Marlon a sajátjára bökött, elvileg a kiosztásra került eszköz működöképes volt még az indulásnál, de bármikor felmondhatta a szolgálatot. Ez volt az a pillanat, amikor megzavartam a diskurálásukat, s a helyemről integettem Marlonnak, jelezve hogy jöjjön oda hozzám. Ő azonnal kiszúrta a kézjelzésemet, s elnézést kérve Kyle-tól pillanatok alatt mellém sétált, majd közelebb hajolt hozzám, hogy a kezdődő műsör hangos zenei aláfestése mellett meghallja a hangomat.
- Marlon...azt akarom, hogy megmondd ennek a behemót fajankónak, hogy szedje a sátorfáját, és menjen el inkább focistának, ahol ide-oda rohangászhat a labda után és kedvére tülekedhet. Rúgd ki őt, mert többé hallani sem akarok erről az arcátlan alakról! - nagyon ideges voltam, még mindig fortyogott bennem a düh, amiért ez a férfi a tehetségemet és a hangomat semmibe vette. Nem azért küzdöttem évekig, hogy egy ilyen hozzá sem értő alak így megsértsen. Mindez persze már csak hab volt a tortán, mert az egyéni akciójával is kihúzta nálam a gyufát.
- De Elle, miért? - Marlon kissé értetlenül ráncolta össze a szemöldökét, s nem is tudta mire vélni a hangomban rejlő haragot. Tudta azt, hogy heves a vérmérsékletem, de Kyle akcióját nem találta olyan nagy ballépésnek, hogy azért kirúgás járjon.
- Mi az, hogy miért? Elrángatott, mintha valami rongybábu lennék...és még csak a zenémet sem szereti! Nekem ilyen emberre nincs szükségem, ez egy megbizhatatlan hólyag - ami a szívemen, az a számon, jött is ki a torkomon, ami csak kifért, még szerencse, hogy a zene elnyomta a hangomat, így Kyle már nem hallhatta, hogy miről beszélünk, talán csak a heves gesztusaimból gondolhatta azt, hogy róla lehet szó.
- Oh...de talán...talán nem úgy gondolta, meg aztán, Elle végülis jól csinálta, mert behozott és nem lett semmi bajod - Marlon nyugodt hangon próbált engem csitítani, s mindent megtett annak érdekében, hogy mentse az újonc bőrét. Ezzel azonban csak még jobban felhergelt.
- Marlon, nehogy védd nekem ezt az alakot! Rúgd ki, megértetted? Nincs rá szükségem. Majd szerzünk mást. Ne mondj nekem ellent, csak tedd a dolgod! Most pedig hagyj kérlek, mert kezdődik. Köszönöm - az utolsó szavakat már enyhébben ejtettem ki a számon, hisz nem akartam őt megbántani. Hosszú ideje Marlon volt az, akire igazán számíthattam.
A szerecsennek bár nem tetszett a döntésem, mintha megkedvelte volna ez alatt a fél nap alatt Mooney-t , nehéz léptekkel vette őt célba a beszélgetésünk után. Odaérve hozzá, mélyen fúrta sötét íriszeit Kyle kékjeibe, s gondterhelten csóválta meg a fejét.
- Apám, nagyon kihúztad nála a gyufát. És nem hiszem, hogy csak ezzel az egyedi megoldással. Nagyon ideges volt, és hiába próbáltam csitítani...nagyon sajnálom, de nem akar veled dolgozni. Ki kell, hogy rúgjalak Kyle...basszus, ez olyan szar. Én bírtalak, amióta Miguel beteg, legalább négyen fordultak meg a helyeden, és mindegyik szörnyen kínos volt...erre meg végre itt vagy, aki veszi a humort, meg akivel el lehet dumálni, és nem akar azonnal Elle bugyijába mászni, és akkor bámm, ez történik. Nagyon megsértetted a hiúságát. Sajnálom, hogy ez így alakult. - sóhajtotta, miközben kezét a férfi vállára helyezte. - De kérlek, ezt az estét még bírd ki, míg innen hazamegyünk, utána megkapod a béred, és ha van kedved, beülhetünk egy sörre...
Jól láthatóan oly módon is meg lehet közelíteni ezt a kérdéskört, ahogyan Marlon teszi: kissé visszafogottabb hanglejtéssel, próbálva a másik fél érveit is figyelembe véve megérteni a miérteket, és persze lehet úgy is, ahogyan Mrs Ray teszi: a végtelenségig befeszülve, a kőkemény protokolláris szabályok mentén haladva csak és azt tenni ebben a helyzetben, ami és ahogyan elő van írva. Bólogatok Foley-nak, hogy értem és megértem, amit mond, de vissza válaszra már nincsen időm, mert időközben Elle finoman, de mégis határozottan, úgy, ahogyan csak kevesen tudják, jelzi, hogy bizony beszélni kíván a biztonsági főnökkel most rögtön. A popkirálynő felé se pillantok, érzem én a tüskéit a hátamban, oldalamban, anélkül is, hogy ránéznék, szerintem, ha összefutna a tekintetünk, az csak olaj lenne a már így is szépen lobogó harcitüzünkre. Drámakirálynő. Megrázom a fejemet miközben lopva vetek egy lesajnáló pillantást a diskurálók felé, ahol azt látom, hogy még most sincs a megfelelő szinten a kishölgy vérnyomása. Te jó ég, ennyire felbosszantotta, hogy nem az történt, amit ő eltervezett és mert kijelentettem, hogy egy szem hangja sincsen? Micsoda egy kerge tyúk. Szinte tudom, hogy miért hívatta oda a közvetlen felettesemet: egyszerűen kirak a csapatból, de nincs benne annyi bátorság, hogy szembenézzen velem, közölje a hiányosságaimat és ő maga dobjon ki. Egyébként meg nem bánom, ha így alakul, vagyis Marlon miatt igen, szegényt sajnálom, hogy továbbra is itt marad, mert jobbat érdemelne, de én összességében már nem bánom, hisz egy ilyen nőt, mint Ray kisasszony, először is saját magától kellene megvédeni nem pedig másoktól, mert bizton állíthatom, hogy magával sincsen teljes mértékben kibékülve. - Ne sajnáld Marlon -legyintek egyet- tudod óriási tisztelet jár neked, hogy bírod e mellett a nőszemély mellett ép ésszel és türelemmel. De komolyan. - újból megrázom a fejemet és a szavaim után még Elle-t figyelem pár másodpercig, mielőtt folytatnám. - Köszönöm, de nem kérem a fizetésemet, költse inkább a kisasszony énektanárra az összeget, vegye úgy, hogy befizettem... - a mellettünk elhaladó pincérhölgy szépen csillogó tálcájáról leemelek két pezsgővel teli poharat, aztán az egyiket beszélgetőtársam felé nyújtom, aki egész biztos, hogy nem fogja elfogadni, így maradni fog nekem két pohár pezsgő. - Akkor igyunk a popkirálynőre... egészségünkre... - nagyjából annyira és olyan magasságból teszek erre az estére és a folytatására, mint amennyire látszik, kezemben a pezsgős poharakkal, kirúgva, újból munka nélkül álldogálva. Felhajtom a piát, még akkor is, ha ezt Foley abszolút nem veszi jó néven és ha nem kéri a felé nyújtott itókát, akkor én élek a lehetősséggel és legurítom a torkomon az övét is.
A fények elhalkulnak, az előadás pedig elindul a maga szépen előrekoreografált, másodpercre beosztott medrében, melyet a felkonferálók tökéletes magabiztossággal és határozottsággal vezetnek. Mindeközben én viszont akár egy néző, levetkőzve teljesen testőri mivoltomat, élvezem ezt a különleges estét, ahová amúgy soha nem tudnék bejutni. Nem mintha akarnék, de ha már itt vagyok, kihasználom és nézelődök, egy cseppet sem foglalkozva most már néhai munkaadóm testi épségével. Micsoda meglepetés, még díjat is kap, óriási. Nyilván tisztában volt vele, vagy kapott fülest, hogy itt bizony jár majd neki egy kis ösztönző, léleksimogató kis ajándékocska, amit a vitrinbe tehet. Szép lassan a végére érünk azért ennek az összejövetelnek, így nem marad más hátra, mint a kocsihoz menni és visszakísérni Mrs Ray-t a rezidenciájára. Bár támad egy ötletem, miszerint a kocsinál elköszönök tőlük, mert semmi kedvem sincs kirúgva még visszakocsikázni vele, hogy ki tudja még milyen módon próbáljon meg megalázni, ha már így a lelkébe gázoltam a mai este. El is köszönök majd tőlük a kocsinál, nem kell ezt tovább cifrázni, azt gondolom hazatalál onnan mindenki.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Marlon valóban rosszul érezte magát, miközben fel kellett mondania Kyle-nak, s nem is igazán értette azt, hogy miért hoztam efféle döntést. Elég jól megismert már az elmúlt másfél évben, tudta hogy nem vagyok egy könnyű eset, és néha vannak nehezebb napjaim, amikor hirtelen döntéseket hozok, de ezek ellen ő még mindig nem tudott tenni semmit. Talán, ha Miguel itt lett volna, ő lehet hogy még inkább igyekezett volna meggyőzni arról, hogy rossz döntést hoztam, de Marlonnak ez most nem sikerült.
Tekintetével Kyle-t fürkészte, s még egy sóhaj is elhagyta az ajkait, miután közölte a híreket. - Hogy a viharba ne sajnálnám, hetek óta nem találunk megfelelő embert, te meg alkalmas lennél, és akkor ez...- nem fojtatta tovább, a legyintést követően tudomásul vette a helyzetet, bár egy kissé talán neheztelt rám, Mooney szavait hallva pedig még el is mosolyodott.
- Ejj ejj haver, talán jobb is, hogy ez így alakult, látom nem igazán kedveled őt - tette még hozzá, de nem azért, hogy kötekedjen, elfogadta azt, hogy az "ex" kollégája ilyen véleménnyel volt.
- Á nem köszi, én nem iszom munka közben - halovány mosollyal emelte magasba a kezeit, hogy tenyereit a másik férfi felé fordítva is jelezze, nem kíván fogyasztani a pezsgőből. Eközben elkezdődött a díjkiosztó, így minden figyelem a színpadon megjelenő konferansziéra terelődött.
- Most pedig köszöntsük egy nagy tapssal a színpadon a 12 Grammy díjas Elle Ray-t, aki ezen a csodálatos estén megkapja tőlünk New York város közönségdíját!- hatalmas taps követte az ismert televíziós sztár, Clive Odanell szavait, mire felemelkedve ültemből a menedzserem, Martin karjába kapaszkodtam. Ő egészen a lépcsőkig kísért, ahonnét már egyedül sétáltam feljebb, hogy széles mosollyal vegyem át Clivetól a díjat.
- Köszönöm Clive ezt a megtisztelő díjat, amit ebben az évben nekem ítéltek a város polgárai. Ez nagy örömmel tölt el, mert ugyan nem itt születtem New Yorkban, de mondhatni ez a második otthonom, és jó érzés az, hogy itt is elismerik a munkámat. Köszönettel tartozom elsősorban nekik, és a rajongóimnak, hisz nélkülük, nélkületek nem lehetnék most itt. Még egyszer köszönöm szépen! - két kézzel szorítva, egy hatalmas mosollyal pillantottam körbe a teremben, miközben a színpad közeléből vakuk ezrei villantak fel, ezzel néhány másodperc erejéig elvakítva engem.
A díjnak tényleg örültem, még akkor is, ha ez nem egy különleges és nívós díjazás volt, ennek ellenére jól esett az, hogy az emberek így is elismerték a munkámat. Nem vághattam ehhez fapofát, éppen ezért tovább mosolyogtam, még akkor is, ha a pezsgő egy kicsit a fejembe szállt, s ha szívesebben lettem volna otthon, mint bárhol máshol.
Szavaimat hatalmas vastaps kísérte, többen is bekiabálták a nevemet, s amerre csak néztem, mindenfelől mosolygó arcokra lettem figyelmes. Míg egyszer csak meg nem pillantottam Charlie arcát. Csupán egyetlen pillanat volt, mert a következőben máris szem elől tévesztettem, de mindez elég volt ahhoz, hogy visszatérjen minden porcikámba az idegesség, s a félelem. A mosolyom immár erőltetetten roggyant meg arcomon, s erősen markolva a díjat, sietős léptekkel igyekeztem vissza az asztalomhoz, ahol Martin már várt.
- Gratulálok! - mosolyogva fordult felém, majd ő is helyet foglalt, s tekintete újra a színpadra terelődött, ahol Mr. Odanell egy tehetséges, fiatal zenekart szólított a színpadra, akik máris megkezdték az est záróprodukcióját. Ez már a műsor utolsó negyed órája volt, én viszont türelmetlenül ücsörögtem, s görcsösen szorongattam a szobromat.
Marlon is megtapsolt, amint átvettem a díjat, de az is feltűnt neki, hogyan fagyott arcomra a mosoly egy pillanat alatt. Túl jól ismert már, így pontosan tudta, hogy mi a feladata.
- Kyle, máris jövök - ellépve Mooney-tól odasétált hozzám, s ekkor el is mondtam neki félelmemet, amiután ő azonnal pásztázni kezdte tekintetével a közönséget, egyszer még körbe is sétált a teremben a biztonság kedvéért, majd visszatérve hozzám közölte, hogy nem kell aggódnom, nincs itt az ex férjem. Mondhatta ezt, ennek ellenére nem voltam nyugodt, hisz láttam amit láttam, csak nem képzelődtem, vagy mégis?
- Elle, nincs itt oké? Biztosan összekeverted valakivel, de ha még itt is lenne, itt vagyok és nem fogom hagyni, hogy a közeledbe kerüljön. Úgy látom, hogy vége a műsornak, javaslom, hogy még most induljunk el, mielőtt olyan sokan mennek majd kifelé, hogy nem tudunk majd áttörni a tömegen. Szólok Kyle-nak is. - Marlonnal egyetértettem, arra viszont már csak ráncoltam a homlokom, hogy Mooney-t is szóba hozta. Nem is nagyon értettem, hogy miért is nem lépett le az üzenetem után. Semmi keresni valója nem volt már itt mellettem.
- Volt egy kis zűr vele, már megint azt hitte, hogy itt van az exe. Néha úgy érzem, hogy már behallucinálja magának a veszélyt...- sóhajtott Marlon, s folytatta.
- Tudom, hogy már úgymond szóban felmondtunk neked, de nagyra értékelném, ha kifelé még segítenél, mert ilyenkor elég sokan gyűlhetnek össze a kijáratoknál. Ahogy beszéltük, én mennék közvetlenül előttetek, neked kéne őt hátulról védeni, ha nem probléma. Oké?
- Mi oké? - melléjük érve Marlonról Kyle-ra pillantottam, s mivel volt egy olyan rossz megérzésem, hogy az én drága testőröm vajszívű és nem volt képes megmondani Mooneynak a tényeket, úgy döntöttem, hogy megteszem azt én.
- Mr. Mooney, gondolom már tudja, hogy nem tartok igényt az Ön szolgálataira a továbbiakban. A fizetési igényét jelezze az asszisztensem felé ezért a néhány óráért, és a legjobbakat - ridegen, s keményen mondtam a férfi arcába a szavakat, nekem aztán nem volt szükségem arra, hogy egy ilyen alak legyen mellettem.
- Menjünk Marlon, Martin is jön velünk - mutattam a menedzseremre, majd elindultam, ha a testőröm biztosította nekem az utat. Azzal azonban nem számoltam, hogy az utcához érve majd a tömegből egyszer csak kiugrik egy alak, s egyenesen nekem szalad, kezében egy késsel. - Enyém leszel örökkön örökké Elle Ray! - kigúvadt szemekkel, s habzó szájjal fröcsögte arcomba a szavakat, miközben a földre szorított, s belém akarta döfni a kést...
Hogy kedveltem-e Ray kisasszonyt, már nem oszt nem szoroz, de azért nem rejtegetem az érzéseimet Marlon előtt sem: szavai után egész egyszerűen, de mégis sokat mondóan csak egy megvető arckifejezést láttatok, miközben elhúzom a számat és megrázom a fejemet. A pezsgő nem megy pocsékba, mert abban a pillanatban már gurítom is le a torkomon a pohár tartalmát, amint Foley visszautasítja azt. Ilyen jól még talán sosem esett pezsgő, mint az előbb. Lehet, ez a puccos cicoma adja az egész sava-borsát, de könnyen lehet, hogy ez a megkönnyebbülés íze, mikor végre lerázhatom magamról ezt az arrogáns nőszemélyt és az összes rigolyáját. Bár az sem kizárt, hogy az ital árában valószínűleg legalább kettővel több a nulla, mint amennyiért én szoktam ilyesmit vásárolni és ezért a minőségkülönbség. Bárhogyan is, mikor túl vagyunk a díjkiosztón, kicsit lazábbra húzom az eddig szépen lesimítva virító nyakkendőmet és már azon kezdek gondolkozni, hogy melyik bárba is menjek hazafelé menet. Mikor Marlon visszatér mellém, már épp nyújtanám a kezemet, hogy egy kézfogással végleg elköszönjek tőle, de ekkor érkezik tőle egy szívességkérés is. - Rendben, de csak azért, mert te kéred! - erőltetem meg magamat, hogy ne mondjak kapásból ellent, de végül is nem csupán Marlon miatt megyek bele az utolsó kíséretbe, hanem a lelkiismeretem miatt is. Biztosan megfeküdné a gyomromat, ha éppen az autó felé támadnák meg, döfnék vagy lőnék le, ne adj isten rabolnák el Elle-t. Jobbnak látom, ha velük tartok, így még talán hamarabb is tudok kikeveredni ebből az óriási tömegből, mint egyébként tehetném. A Pophárpia szárnycsapásainak szelét már a nyakamon éreztem akkor is, mikor a biztonsági főnök belekezdett az előbbi mondatába, de az i-re a pontot és ezzel együtt a felszabadítást is ő maga adja meg számomra a személyes elküldéssel. - Minden jót, Mrs. Ray! - olyan hangsúllyal tudtam kimondani ezt a jókívánságot, mintha csak azt mondtam volna, "Menjen a fenébe, Mrs. Ray!" Marlon felé biccentek egy rövidet és már megyek is a menet előtt, nem foglalkozva sem rajongóval, sem rosszakaróval, nekem ennyi elég volt a testőrködésből. A fotósok élőlánca közé ékelődve kocogok le a lépcsőn, úgy festek, mint aki még mindig a munkáját végzi, holott már egy taxit készülök fogni, ami elvisz az egyik szabadon választott éjszakai bárba. Lent aztán akkora a tömeg, hogy moccanni sem bírok, átverekedni magamat szinte képtelenség rajtuk, így maradok az első sorban a totál szervezetlen rendőri biztosítással szinte egy vonalban azon mérgelődve, hogy még most sem tudok kilépni ebből az egészből, pedig már semmi közöm hozzá.
Figyelve a lefelé tartó Popdívát és az őt körbe ölelő rajongó és paparazzi-hadat, zsaru énem veszélyre figyelmeztető része riaszt, mert kiszúrok egy felettébb furcsán viselkedő fazont. Nem mondanám sorból kilógónak, de látszik rajta, hogy ő másképp tekint az egyenesen felé tartó énekesnőre, mint a többiek. Mikor aztán a kés is megvillan a kezében, már futásnak is eredek, közben hadonászok párszor, hogy valaki észrevegyen, de hát ilyenkor, mikor Elle Ray a közelben van, kit érdekel egy ziláltabb öltözetű, szmokingban rohangászó fickó? Senkit. Még akkor sem, ha kiáltozik valamit, amit amúgy senki sem ért a hangzavarban és a skandálásban. Éppen ezért kell felgyorsítanom, ha az őrült előtt akarom elcsípni Elle-t. Közöttünk a Mercedes, amivel érkeztünk, de már látom, hogy nem én leszek a győztes, viszont azért megteszek mindent annak érdekében, hogy ne tudja véghez vinni tervét. Fellépek a kocsi motorházára, majd a tetejére szökkenek, de ekkor már azt látom, hogy a Popkirálynő a földön, fölötte pedig ez a habzószájú alak tornyosul, jobbjában a késsel, amivel éppen döfni készül. Minden borzasztó gyorsan történik, a tömeg láthatóan összezavarodik, a rendőrök talán még fel sem fogták mi történik, Foley távolabb, talán a megrémült menedzser van hozzá legközelebb, de pozícióban azt hiszem, csak én vagyok. Én is csak azért, mert már korábban kiszúrtam mire készül. Kihasználva lendületemet, az autó tetejéről egy elegáns ugrással sikerül rugó mozdulatot kreálnom és szó szerint az arcába lépni a gonosztevőnek. A mozdulatsort követően néhány métert repül betört orral, ami sokaknak egyenlő lenne a végállomással, de ő mégsem adja fel. Ködös tekintete arról árulkodik, hogy nincs beszámítható állapotban, mellényének belső zsebéből egy újabb kést ránt elő. - Te sem állhatsz közénk!!! - üvölti, miközben nekem támad. A szavaival alapesetben semmi bajom nem lenne, hiszen eszem ágában sincs egy bimbózó kapcsolat útjába állni, a probléma azzal van, hogy ezt nem biztos, hogy a legmegfelelőbben hozta Elle tudtára az előbbiekben. A kocsmai késforgatás technikáját űző támadóm elől könnyű kilépni, és még talán annál is könnyebb elkapni a karját és kicsavarni belőle a pengét. Szeretem nyomatékosítani egy adott dologról a véleményemet, ezért a fickó lendületét kihasználva, a háta mögé csavarom a karját, jobbommal pedig a fejét egyenesen a Merci hátuljába verem, de olyan erővel, hogy kiadjam magamból az elmúlt egy nap felgyülemlett feszültségét, plusz elvegyem a kedvét a legközelebbi rendezvényzavarástól. Ott is hagyja három elülső fogát és még a szája is betörik, de ez a legkevésbé sem érdekel. Ájultan kapják el az időközben biztosító rendőri szervek, nekem pedig tuti, hogy hosszú éjszakám lesz, no nem azért mert jól leiszom majd magamat az egyik kricsmibe, hanem mert a rendőrörsön ülhetek: kihallgatás, jegyzőkönyv, stbstb.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Nem éreztem sértettnek Mr. Mooneyt, sokkal inkább úgy gondoltam, hogy még örült is annak, hogy megszabadult tőlem. Elég volt csak kék tekintetébe fúrnom az íriszeimet, hogy tudjam, milyen megvetéssel néz rám. Ez az érzés kölcsönös volt, én sem kedveltem őt, főleg azután nem, hogy képes volt negatívan minősíteni a munkásságomat. S bár nem tetszhetett mindenkinek a zeném a stílusa miatt, azt mégis elvártam, hogy ha magát a műfajt nem is kedvelik, legalább a benne rejlő munkát, és tehetséget ne nézzék semmibe.
Ezen gondolkodva haladtam lefelé a lépcsőn Martinnal, aki előhalászva a telefonját útközben azt nyomkodta, így pár lépéssel le is maradt mellőlem. Szerencsére Marlon előttünk volt, és mivel az életemet bármikor rábíztam volna, nem igazán okozott gondot az, hogy elbocsájtottam Mooneyt, aki gyorsan el is sietett. Úgy sprintelt le előttünk a lépcsőn, mintha a repülőgépe indulna, feltehetően nem akart tovább a közelünkben maradni.
Lefelé menet már kezdett aggasztani a helyzet, ugyanis a megszokott rendőri jelenlét ezúttal nem volt sehol. Hiába pillantottam jobbra, vagy balra, nem állt sorfal, emiatt a rajongók azonnal körül zsongtak, s egyre jobban szűkült körülöttem a kör. Ráadásul a pofátlan paparazzik is közéjük törtek, folyamatosan villogtatták a vakuikat, emiatt alig láttam valamit, lassítanom is kellett a lépéseimen, s egyik kezemet is felemeltem, hogy azzal hárítsam valamelyest a kellemetlen fényeket.
- Kérem, hagyjanak... Marlon! - A testőröm nevét kiabáltam, hisz amíg az egyik pillanatban még a közelemben volt, a következő percben már sehol sem láttam. Oldalról azonban valaki a tömegbe rohant, s mire az ordibáló alak felé kaptam a pillantásomat, az máris vetődött felém.
- Neeeee - olyan gyorsan történt minden, hogy talán csak ennyit tudtam kipréselni a torkomon, de a nagy hangzavar miatt valószínűleg a hangom sem szűrődött ki a tömegből. Az ismeretlen, középkorú férfi teljes testsúlyával nehezedett rám, ahogy a földre tepert, a fejem a betonon koppant, ő pedig egy kést akart belém döfni, miközben az arcomba ordítozta szavait.
Rémisztő volt, s úgy lebénultam az első másodpercben, hogy nem tudtam, mit is kellene tennem. Láttam az éles kés pengéjét, ami egyre jobban közelített felém, s csak azt tudtam, hogy talán most jött el a vég. Ahogy az agyamban is beindultak a fogaskerekek, s felfogtam, hogy mi is történik, hirtelen kapcsolt be a védekező mechanizmusom. Ekkor már kezeimmel próbáltam távolabb tolni az ijesztő támadómat, aki egyre közelebb tolta mellkasomhoz a kést. Ekkor azonban egyetlen pillanat alatt valaki lerúgta rólam a férfit, láttam, ahogy tőlem távol esik, mire riadtan próbáltam a földön hátrébb kúszni.
- Te jó ég! - rémülten nyögtem a szavakat, láttam ahogy Kyle ráveti magát arra férfire, de minden túl gyorsan történt, s még mindig nem tudtam felocsúdni a látottakból.
- Elle! Gyere! - Marlon hangja csendült a fülem mellett, s az arcát még nem láttam, két karja már a hónom alatt volt, s egy határozott mozdulattal fel is rántott a földről, baljával erősen szorított magához, jobbjával pedig már a fegyvere markolata után nyúlt, miközben nagyon is komolyan véve az esetet, szigorú pillantást lövellt mindenki felé.
- Mindenki hátrébb! Gyere, menjünk! - határozott hangon parancsolt a tömegre, akik a verekedésnek hála észrevették magukat, s talán csak ekkor léptek hátrébb. A rendőrök ekkorra már észbe kaptak, s hirtelen egyre többen léptek a tömeg közé, hogy karjaikkal tolják hátrébb őket. Nekünk ekkor lett lehetőségünk arra, hogy a már ott parkoló limuzinhoz siethessünk. Marlon mindvégig mögöttem tornyosult, sietve tépte fel az autó ajtaját, majd szó szerint belökött a járműbe, s gyorsan rám csukta az ajtót.
- Hátrébb emberek, mindenki hátrébb! - fegyverére ekkor már nem volt szükség, csupán a hangját emelte meg, s hangosan lépett fel, ha kellett, kezével tolta távolabb a pofátlan paparazzikat. Eközben nem tudott segíteni Kylenak, így már csak akkor kapta ismét felé a pillantását, amikor azt látta, hogy Mooney teljes erőből üti a pasas fejét a Mercedesbe.
- A picsába...- sziszegte fogai közt, hisz segíteni is akart, de az első és legfontosabb feladata az volt, hogy engem őrizzen. Ebben a pillanatban a protokoll szerint pedig nem hagyhatta el a járművet, amiben ültem. Idegesen nyújtogatta a nyakát, s a rendőröknek intett, akik nagy nehezen , átszelve magukat a tömegen, megérkeztek Mooneyékhoz.
- Félre! - az egyik rendőr a két verekedő közé állt, majd az összevert alak karjai után nyúlt, hogy megbilincselje őt, a másik rendőr pedig Mooney-t próbálta távolabb taszigálni.
- Forduljon meg, és kezeket hátra! - már éppen meg akarta őt bilincselni, Marlon ezt már nem nézhette tovább tétlenül, s mivel addigra a testőrség többi tagja is az autóm körül állt, elrugaszkodva rohant oda az intézkedő fakabátok mellé.
- Uraim, őt ne bilincseljék meg, Ms. Ray testőre, és csak a dolgát tette - menteni akarta a menthetőt, és védeni Mooney-t, mire a rendőr némi habozás után levette a karperecet a férfi kezéről, ha azt addig sikerült rákattintania. - Rendben van, de akkor is be kell majd velünk jönnie kihallgatásra. Betörte ennek a férfinak a fejét - mutatott a földön fekvő, megbilincselt támadóra, akihez a másik zsaru már mentőt hívott.
Mindebből semmit nem hallottam az autóban, csupán az ablakon át tudtam figyelni, hogy mi is történik. A szívem még abban a pillanatban is hevesen vert, remegtem minden porcikámban, s még mindig sokkos állapotban voltam. Sírni lett volna kedvem, vagy valakit szorosan magamhoz ölelni, de nem volt mellettem senki sem.
- Azta Kyle...baszki, ez nem volt semmi, hú...- Marlon sem találta igazán a szavakat, ő is ideges volt a történtek miatt, mert ilyen támadásra még ezidáig egyetlen egyszer sem került sor. Ez őt magát is meglepte, s csak ekkor döbbent rá arra, hogy milyen rosszul is végezte a dolgát aznap este.
Az autóból láttam a két férfit, sietve töröltem el szemeimből a kitörni készülő könnyeket, s nagy levegőt véve fojtottam vissza a mellkasomban kavargó érzelmeket, majd lehúzva az ablakot, intettem a két férfi irányába, s ha odasétáltak , akkor kinyitottam az ajtót.
- Kyle...én...szeretném megköszönni, amit tett, és sajnálom, ha korábban...ha megkérdőjeleztem a szakmaiságát. Vegye úgy, hogy nem rúgtam ki, rendben? Kérem, üljön be és menjünk haza. - bármilyen ellenszenv is munkált bennem korábban, ez a férfi ezen az estén megmentette az életemet. S még ha nem is éreztem úgy, hogy működhetne ez a dolog, mégis meg kellett köszönnöm azt, hogy megmentette az életemet. Talán mégis csak félreismertem őt.
A történések közvetlen közelében lévő tömeg megszeppent ugyan a semmiből előbukkant rosszakaró és nem mindennapi tette láttán, de a következő másodpercekben már egyesek önmagukból kifordulva rögtönítélő bíróságként azonnali halált szabnának ki az összetört arcú támadóra. Őket a kisvártatva megérkezett rendőrök tartóztatják fel, akik nem győznek elhajolni a fejük mellett lóbált transzparensektől, mellyel a rajongók, szívük szerint pépessé vernék a már ezóta összebilincselt kezekkel fekvő támadó viseltes képét. - Remélem az orrát is sikerült betörnöm, nem csak a fejét. - engedelmeskedek a rendőri szervnek, meg sem fordul a fejemben ellenkezni ezért megfordulok, ahogyan kérik tőlem és már hallom is, ahogyan kattan az egyik csuklómon a bilincs. - Ezer éve nem találkoztunk Marlon. - apró mosoly jelenik meg a szám sarkában, mert örülök, hogy a biztonsági főnök megérkezett és tisztázza a viszontagságos helyzetemet, hisz alapesetben, civilként bizonyára nem úsznám meg egykönnyen ezt az esetet. Még akkor sem, ha ezzel megmentettem valakinek az életét. - Köszönöm Uram, itt maradok és rendelkezésre állok. - egy biccentéssel köszönöm meg a munkáját végző rendőrnek, hogy nem kerül fel teljes pompájában a csuklómra a bilincs, majd biztosítom arról, hogy nem fogom elhagyni a helyszínt. Zsaru voltam, tudom, hogy ilyenkor rengeteg a tenni való, nem akarom még én is megnehezíteni a munkájukat értetlenkedésemmel. - Hú, hát öregem, számoltam érzelmileg túltöltött tinikkel, meg ölelésre vágyó, magányos nőkkel, de egy őrült késes alakra nem feltétlenül gondoltam. Főleg, hogy ilyen körülmények között jön ez az egész. - pillantok Foley-ra, de közben figyelem a szemtelen közelségbe érkezett, képembe objektíveket nyomó fotósokat is, akik kíváncsi vagyok mit hoznak majd ki ebből az egészből a holnapi újságokban, médiafelületeken. Nincs túl sok kedvem Elle-hez már ezen az estén, de valamiért úgy érzem nem tehetem meg vele, hogy most ne menjek oda. Nem magam miatt, én már végeztem ezzel az üggyel, inkább miatta és a sajtó miatt. Nem hiányzik nekem, hogy találgatásra adjak okot és támadási felületet nyújtsak ezeknek a hiénáknak. - Igazán nincs mit Asszonyom, csak a munkámat végeztem! Ez természetes! Remélem jól van! - próbálom határozott hangommal elnyomni az első mondatrészét követő dolgokat, mert nem bízom senkiben a közelünkben, pláne, hogy manapság mindennek füle van. Elég, ha a belső gondokról csak és kizárólag mi tudunk és senki más. Nem hiányzik egy nem kívánatos poszt, vagy egy elhintett tweet a közösségi felületeken. - Már korábban mindent megbeszéltünk Mrs. Ray! - egy búcsúzó biccentés után kicsit távolabb lépek az ablaktól és Marlonra pillantok, de szerintem ő érti mire gondolok. Jobb lesz indulni, mielőtt kitör a kétségbeesés Elle hogylétét illetően és nem engedi el a tömeg az autót. Óvatos vagyok, de magam sem értem, hogy miért, simán kioktathattam volna, vagy kiálthattam volna rá kígyót-békát, már nem állok az alkalmazásában, de most valamiért úgy érzem jól cselekedtem. Talán az éves jó cselekedet, pont Elle Ray kapcsán bukik ki belőlem? Per pillanat úgy érzem, hogy ha lehordtam volna, nem bírnék tükörbe nézni másnap, pedig „hála” neki újból nincs munkám és ismét az alkoholizmus szélére sodródtam, de hát néha a jófej Kyle Mooney-ból is villantani kell egy szeletet... - Itt vagyok biztos urak! - fordulok a mellém érkező rendőrök irányába, majd követem őket a rendőrautó felé, amely felé készségesen terelnek. Hosszú éjszakának nézünk elébe.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Igen, jól vagyok Kyle - biccentettem a férfi irányába, bár szavaim nem tükrözték valódi állapotomat. S ugyan ez a férfi ma megmentett egy támadómtól, így fizikálisan nem esett bajom, lelkileg annál pocsékabbul éreztem magam, tudva, hogy ezen az estén akár meg is hallhattam volna. Ez az élet, a nagy forgatak, a rajongók szeretete, s a fanatikusok imádata már kezdett átlépni oly határokat, melyeket épp ésszel nem lehetett kibírni. Szükségem lett volna egy nagy pohár italra, ha nem kettőre, hogy legalább egy kicsit megnyugodhassak az eset után. Előtte azonban mindenképp tisztáznom kellett ezt a helyzetet Mr. Mooney-val, akit talán nem kellett volna elbocsájtanom. Még akkor sem, ha az egyik felem szívből utálta a véleményéért. A másik azonban úgy érezte, hogy ha ez a fickó most nincs itt, akkor nem ülhetnék az autómban, s nem gondolkodhatnék már a holnapon.
Beszélni akartam vele, ő azonban elutasította a kérésemet, nem szállt be mellém az autóba, ehelyett egy lerázó mondattal búcsúzott tőlem. Szép végszó. S talán még meg is érdemeltem a történtek után, ahhoz viszont túlságosan makacs voltam, hogy elismerjem a kudarcaimat. Rosszul esett ez a visszautasítás, főleg ezekben a pillanatokban, de most nem borulhattam ki. Nem adhattam meg az örömet sem a sajtónak, sem a gyűlölőimnek, sem pedig ennek az alaknak, hogy azt lássa, kétségbeesve könyörgöm. Nem. Elle Ray voltam, még ezután a támadás után is, s össze kellett kaparnom magam, hogy erősnek tűnjek úgy, mint mindig.
- Igaza van Mr. Mooney, mindent megbeszéltünk. Viszlát! - korábbi kedvességemből visszavéve, ismét ridegen, s távolságtartóan ontottam magamból a szavakat, majd gyorsan be is csuktam az ajtót, hogy ne kelljen tovább figyelnem sem őt, sem pedig az autó mellett tobzódó fotósokat. Még szerencse, hogy a sötétített üvegen keresztül ők semmit sem láthattak. Azt sem, hogyan tört fel belőlem a sóhaj, s hogy idegesen remegő kezemet hogyan próbáltam mozdulatlanságra ösztökélni.
- Hát Kyle...sajnálom, ugyan csak fél napot dolgoztunk együtt, de bírtalak! Minden jót neked! - Marlon sejtette, hogy mi lehetett a rövid párbeszéd, még utoljára kezét nyújtotta egy kézfogásra, s ha ez megtörtént, és Kyle elsétált a rendőrökkel, azután ő is beült Elle mellé az autóba.
- Nekünk is be kell mennünk a rendőrségre, főleg ha feljelentést kívánsz tenni, amit javasolnék ebben az esetben. Nem tudhatjuk, hogy ki a támadód, és jobb lenne távolságtartó végzést kérni ellene. -
- Ne, most nem akarok sehová menni Marlon, csak haza. Haza akarok menni - nagyon nem tetszett az, hogy mindezek után még holmi procedúráknak tegyek eleget, Marlon viszont komoran vonta össze a szemöldökét. - Néha Elle nem azt tesszük, amihez kedvünk van, ezt még most meg kellene ejteni.
- Jó rendben, csak siessünk...- sóhajtva fordítottam el a fejemet Marlonról, s hagytam, hogy tegye a dolgát, vigyenek oda, ahova mennem kell. Már a díjamnak sem tudtam örülni, úgy éreztem, hogy összeroppanok, s legszívesebben kibújtam volna a bőrömből.
Kezdőlap
