One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Prisoners

Jordan W. Weil
Today at 1:49 am



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 1:01 am



Flor & Ben & Lyn

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 8:07 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 7:46 pm



Figyelmeztetések és törlések

Admin
Yesterday at 4:00 pm



April I. Maystone

Nora Weston
Yesterday at 3:48 pm



My Hot Personal Trainer

Amelia Carter
Yesterday at 1:45 pm



Foglalt vezetéknevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:47 am



Foglalt keresztnevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:46 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 8 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 10
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 5 4
Egészségügy 6 5
Összesen 57 42
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Sylvia Juel


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Matt & Flor - Az első találkozás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Csüt. Szept. 13, 2018 5:17 am


Matt ✫ Flor

Érez magamon, hogy ha nem ilyen cefet állapotban lennék, akkor nagy valószínűség szerint le se nagyon tudnám vakarni az arcomról a mosolyt, ami kizárólag Neki szólna. Viszont most megerőltető mosolyognom, mert annyira rosszul érzem magam. De még így is el-el tudok mosolyodni, amit tényleg csak magának köszönhet, mert nem hiszem, hogy másnál produkálni tudnék ilyet, legyen bármennyire is kedves. Nagyon halkan a gondolataimban, nem tudom nem megjegyezni magamnak, hogy nagyon vonzónak találom az új orvosomat. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy talán ő is vonzónak találhat. Hát, lehet, van egy kis kisebbségi komplexusom, de ez a múltamat tekintve lehet, hogy nem is annyira meglepő.
Az utolsó kérdésemre meglepő választ kapok, én vagyok az egyetlen betege. Ez meg, hogy lehet? De találok rá magyarázatot: rendeződtek a dolgok, és felszabadultak az orvosok, vagy legalább is egy részük, így a kint várakozó ambuláns betegekre is sor kerülhetett a váróban, és neki már csak velem kell foglalkznia. A mosolyát viszont nem tudom nem viszonozni. Eszméletlen jól néz ki ez a pasi! Az utolsó mondatára már éppen rávágnám, hogy „Rendben! Várom!”, de már megint odateszi, hogy tűt akar belém vezetni, így a kezdeti csillogás a szememből eltűnik, és egy kicsit ismét elhúzom a számat és összeráncolom a szemöldököm nem tetszésem jeléül. Pedig tudom, hogy ő nem élvezetből szurkálna, hanem az én érdekemben, de ez nem változtat a tényen, hogy tűről van szó. - Rendben - mondom bizonytalanul, mert nem vagyok meggyőződve, hogy tényleg rendben van-e, de azért még bólintok is hozzá egyet. Ezek szerint az agyam valahol nagyon hátul egyet ért vele, hogy ez tényleg jót fog tenni és az én érdekemben fog történni.
Ahogy kilép, tiszta idiótának érzem magam, mert egyből rosszabbul érzem magam, hogy itt hagyott. Nem vagyok komplett! Ő az orvosom! Úgy sem történhet köztünk semmi!
Néhány perc múlva belép egy nővér és maga előtt tol egy kerekesszéket. Ugye most csak hülyéskedik? Most nem tudom uralni az arcvonásaimat, mert kiülhetett ez is az arcomra, így meg kell állapítanom, tényleg szarul vagyok. Na, nem mintha ezt eddig nem éreztem volna.
- Jó napot! Dr. Dowell küldött önért, hogy vigyem át egy szobáb - tájékoztat. - A szék pedig előírás - mosolyog rám kedvesen, gondolom kiszúrta rosszallásomat.
- Rendben, és köszönöm! - mosolygok vissza rá. Ahogy lepattanok az ágy széléről, egyből rájövök, hogy ez irtó nagy baromság volt, mert a rázkódástól megint belehasít a fejembe a fájdalom, bár azért már koránt sem annyira, mint mikor bejöttem. Ettől függetlenül akaratlanul is felszisszenek, és a fejemhez kapom a kezem, közben pedig erősen megszorítom az ágy szélét.
- Jól van? - kérdezi egyből a nővér.
- Azt hiszem, igen, csak megint belehasított a fejembe a fájdalom - mondom még kicsit nehézkesen.
- Ha gondolja, megkeresem Ma… - harapja el a szó végét - Dr. Dowellt - ajánlja fel. Akkor a keresztneve „Ma”-vel kezdődik, ezt elraktározom magamban, és hátha lesz alkalmam kideríteni.
- Nem köszönöm! Nem szeretném zavarni, azt mondta dolga van, de nem soká érkezik - visszakozok egyből, és a segítségével beleülök a székbe, elég alacsonyan van, és nem akarok még egy hirtelen szintváltást.
- Rendben, akkor menjünk - indul velem együtt kifelé, miután a táskámat átnyújtja. Elő is veszem a telefonomat, és írok egy SMS-t Lynnek és egyet Dasie-nek, hogy tudják, bent tartanak délutánra, így ma már nem fogok visszamenni dolgozni. Mondjuk ez egy kicsit pontatlan, mert nem tartanak itt, és saját felelősségre mehetnék is amerre látok. Ez nagy valószínűség szerint így is lenne, ha nem Dr. „Ma” Dowell lenne az orvosom, mert akkor azt csinálnám, mint Tío. Ő mindig közli, hogy adjanak neki valami gyógyszert és már megy is a dolgára. Lehet ezt tőle tanultam?
A szoba, ahova visznek egy magánszoba, legalább is annak tűnik, ami nagyon ízlésesen van berendezve. Ráadásul a kórház belső udvarára néz, ami egy parkosított rész sok fával. Tetszik, de akkor is csak kórház, és mindent körbeleng az a fura, fertőtlenítős szag, amitől mindig feszült leszek.
Ahogy átülök az agyra, a nővér megmutatja, hogyan kell megemelni és levinni a támlát, hogy kényelmes legyen. - Köszönöm, ezt is és a szobát is - nézek rá kedvesen.
- Igazán nincs mit! - majd távozik, ezzel magamra hagyva. Így viszont van egy kis időm gondolkozni, hogy mi is lehet a szexi dokinak a keresztneve, de nem tudok igazából rajta agyalni, mert a fejem csak fáj, és nincs kedvem használni. A hányingerem viszont csökkent, nem múlt el, de jobb. Ezt majd jelzem is dokimnak.
Nem is kell sokáig várnom, már meg is jelenik a kezében az infúziós felszereléssel. Tényleg komolyan gondolja, és ismét elhúzom a számat, azokra a vackokra nézve. - Üdv újra, Dr. Dowell! - köszönök neki, minden esetre mosolyogva. - Úgy látom, csak ragaszkodik ahhoz a tűhöz - nézek rá kissé lemondóan, és bizalmatlanul. - Egyébként már valamennyivel jobban érzem magam, a hányingerem pedig határozottan csökkent - tájékoztatom gyorsan, hátha meggondolja magát, bár túl sok reményt azért nem fűzök hozzá. Meg lehet, hogy akkor hamarabb is haza kellene mennem, de újra látva Őt, nem igazán van ínyemre az ötlet.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Csüt. Szept. 06, 2018 9:44 am



Matthew & Flor
T

Talán akkor körvonalazódott benne, hogy nem is annyira szeretek orvos lenni, amikor egy tíz éves kislányt hoztak be hozzánk. Rohamai voltak, elég súlyosak. A szíve többször megállt, a szája habzott. Félelmetes látványt nyújtott. És mi, frissen végzettek és évtizedek óta praktizálók, nem tudtunk rájönni mi baja. Vizsgálatról vittük vizsgálatra, még feltáró műtétet is végeztünk rajta, de még így se sikerült semmi biztosat se mondanunk. A szervei sorra kezdek leállni, előbb a mája aztán a hasnyálmirigye. Naphosszakat rágódtunk az eseten, szépen sorba felsorakoztattuk az összes lehetséges betegséget, és a vizsgálati eredmények alapján sorra húztuk őket ki.
Sajnos nem tudtuk megmenteni a kislányt, hanem az utolsó két hetét keserítettük meg, a folyamatos ide-oda rángatással, hol neurológiára vittük fel, hol MR vizsgálatra. Persze ilyenkor el lehet mondani, hogy mindent megtettünk, de nyílván ettől a család nem kapja vissza a lányát. Ilyenkor műtét után valaki eléjük áll és elmondja nekik a rossz hírt. Megfogadtam magamban, hogy én nem leszek ez a bizonyos valaki.
Ezért választottam a plasztikát, műteni többet műtök mint egy általános sebész, betegekkel is kevesebbet kell foglalkoznom, bár nem is igazán lehet őket betegeknek nevezni, hisz inkább csak páciensek, mivel semmilyen betegséggel nem rendelkeznek.
Ötven éves nők előszeretettel jönnek hozzám, mell felvarrásra, plasztikára. Köszönhetően Kim Kardashian-nek egyre több a húszon egynehány éves, aki darázsderekat és hihetetlenül nagy feneket akarnak. Nos, ő értük nem igazán kell aggódnom, megkapják amit szeretnének, aztán van az a hat hét felépülési idő, aztán már jönnek megint, mert egy másik dolgot is változtatni szeretnének magukba. Nos, igen, a pácienseim nagy részét ők adják ki.
Jóvalta ritkábban, de vannak olyan műtéteim is, amikor egy baleset utáni nyomokat rekonstruálom. Azokat sokkal jobban szeretem.
A vizsgálat alatt néha azért ő is megejt egy mosolyt, ami azért jól esik. Ahogy az infúziós témát hozom fel látom,ahogy az arcán átfut egy kis rezdülés, talán fél a tűktől? Nem meglepő, sok beteg van ugyanígy, de meg se lehet érezni egy infúzió bekötését. A fejemben azon agyalok, hogy talán a második emeleti szobák közül az egyik biztos szabad, majd beszélek egy nővérrel, és erre a fél napra kérek Flor-nak egyet. Előtte beszélnem kell Kat-tel is, mindenféleképpen.
Akaratlanus is végigmérem a lányt beszéd közben. Hihetetlenül gyönyörű, nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy modell. Hajamba túrok és várom a reakcióját, miközben az arcát kémlelem, szerintem leesett neki, hogy nem csak orvosi aggódásból szeretnék vele több időt eltölteni. Ahogy vissza kérdez majdnem elnevetem magam.
- Jelen pillanatban ön az egyetlen páciensem – mosolygok rá, bár ez sem teljesen igaz, hisz itt kezelik még az arcrekonstrukciós beteget is, aki miatt igazából bejöttem.  De mivel még nem szólt a csipogóm nem kell mennem konzultációra. – Szólok egy nővérnek, és ő a szobájába kíséri, nekem még van egy kis papírmunkám, amit el kell intéznem, de utána megyek önhöz és bekötöm az infúziót. – nos, ez is egy hazugság, hisz azt az elintéznivaló, az egy száll cigi lesz. De orvosként sose fogok ilyet egy beteg orrára kötni, hogy elnézést cigiszünet.  
Megvárom a lány reakcióját majjd kiinduok a szobából, hogy keressek egy nővért. Kettőt lépek és a legközelebbi nővérpultba meg is találom.
- Jazmin! – itt dolgoztam több mint hét évig szerencsére egy-két nővér neve a fejembe maradt.
- Natasha – vágja rá rögtön, és realizálnom kell hogy tévedtem. – És jártunk is Matt – néz rám szúrós szemekkel. Ez kínos. Nem is igazán emlékszem rá. – Miben segíthetek? – húzza fel a szemöldökét.
- A kettes vizsgálóba van az egyik betegem, bent tartanám, keresnél neki egy szobát? – hadarom el gyorsan, közben végignézek a lányon. Sötét bőr, fekete haj, apró karcsú termet, dereng valami.
- Persze – forgatja meg a szemét én meg egy gyors köszi után tovább állok. Megkeresem Katet. Ugyanott ül ahol hagytam.
- Elszívunk egy cigit? – kérdezem tőle, ő meg felnéz a nagy bamba szemeivel majd bólint.
A negyedik emeleti terasz a törzshelyünk, rezidens korunk óta folyamatosan ide jártunk bagózni, ahogy kiérünk és megcsap a New York-i smog és a hűsítő levegő egy kicsit megborzongok. Előveszek egy szállat, kérek Kattől gyújtót és meggyújtom. Ő is kivesz magának egyet az enyémből és ő is rágyújt.
- A gyermekgyógyászatról üzenik, hogy a mai konzultációd elmarad, mehetsz haza. – címzi nekem a szavakat. Királyság, akkor az egész délutánomat Flor-ral tudom tölteni. – Mi van a kettes szobás beteggel? – kérdez rá.
- Egy nagyon fullos csaj – mosolyodom el, mire rögtön közbeszól.
- Betegség ügyileg! Miért van itt? Valami komoly? – rögtön pánikolni kezd. Aggódik minden osztályánál lévő betegért.
- Nem, nyugi. Uralom a helyzetet, inkább neked mi bajod? – nézek rá, mert napok óta furcsán viselkedik. Vállat von és tovább cigizik. Ha nem beszél, akkor nem erőltetem, hisz néha meg arra nem tudom rávenni, hogy befogja, szóval lehet ez a jobbik eset.
Előveszem a telefonaomat és bekapcsolom, 5 nemfogadott hívás anyától, szóval visszahívom. Pár lépéssel arrébbmeegyek Kattől.
- Szia! – köszönök bele a telefonba, amint felveszi.
- Az elérhetetlen gyermekem- nála talámn ez lenne a köszönés.
- A folyton elérhető anyám – megyek bele a játékba.
- Ne pimaszkodj! – szól rám, de már rég nem nevelő szándékból, csak kötelességének érzi. – este a Britsmond előtt találkozunk, hét harminckor, ne késs! Apáddal bejelenteni valónk van. – felszalad a szemöldököm.
- Kezdjek félni? – kérdezek vissza.
- Csak legyél ott időben! Most az egyszer!
- Mennem kell anya. – kezdem el az elköszönést.
- Szeretlek – szól a telefonba.
- Én is – válaszolok és lerakom. Kat csúnyán néz rám. – Mi az?
- Csúnyán beszélsz az anyukáddal! – jelenti ki.
- Ez nem is igaz – kérem ki magamnak.
- Jobban meg kéne becsülnöd!
- Nem kérek a szentbeszédedből! – mondom kissé már harapósabban, gyűlölöm, ha nevelni próbál. Csak vállat von. És beáll egyfajta csend, amit már rég nem nevezhetünk kínosnak, hisz azon a fázison már túllépett a kapcsolatunk.
- Tegnap este szakítottunk – nyögi ki végül, mi is az igazi baja. Dobta őt a nagy szerelem, a sokadik nagy szerelem. – azt mondta, hogy nem érez úgy irántam mint az elején – dühösen beszél, egy kicsit sincs elérzékenyülve.
- Akkor most megint gyűlöljük a pasikat korszakodat fogod élni?  -pillantok rá.
- Kapd be! – szól oda és a cigi csikket lepöccinti a mélységbe. – Megyek vissza dolgozni! – indul meg, én csak percekkel később nyomom el a kezembe tartott cigit.
Bent megnézem a  nővérek álltal készített beosztást és elindulok abba a szobába, ahova Jazmin, vagyis Natasha a betegemet beosztotta. Útközben bedobok egy rágót, hogy elfedje a szagokat és a raktárba magamhoz veszem, az infúzióhoz a kellékeket. Teli kézzel lépek be a szobába.  Az egész délutánom csak a tiéd csajszi.


 szívecske  • 1057 • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Ryan Guzman
Kor :
31
Foglalkozás :
Plasztikai sebész
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Szomb. Szept. 01, 2018 12:52 pm


Matt ✫ Flor

Normál esetben nem vagyok ennyire sötét egészségügyből, nem véletlen, hogy eddig, az esetek nagy részében orvos nélkül is meggyógyultam. Meg valahogy a biológia minden formában ragad rám, ha hallom, megjegyzem, és szeretek utána olvasni is a dolgoknak. De mivel mostanában a figyelemelterelés/lekötés volt az elsőszámú célom, így az eszemet kiraktam a polcra, és lényegében csak arra próbáltam koncentrálni, hogy még véletlenül se legyen lehetőségem levenni onnan. Az már tök mellékes, hogy valószínűleg pont-e miatt kerültem orvoshoz. Bár, ismét végig nézve az orvosomon, lehet nem is akkora baj, főleg, ha nem valami komoly probléma áll a tüneteim hátterében.
Amikor rosszallóan megrázza a fejét, kezd körvonalazódni benne, hogy bizony sikerült a tervem, tényleg elvontam a saját figyelmemet, kicsit sokkal jobban, mint kellett volna. De ez ütött volna ki ennyire? Ahogy a zsebébe nyúl és előveszi a csokit hirtelen nem is tudom, hogy mit akar vele. Nem épp tipikus orvosság, de ha mindent ilyen finomsággal gyógyít, akkor Ő a világ legeslegjobb dokija. De még mindig nem érzem magam éhesnek, így kicsit értetlenül veszem el tőle a Milky Wayt. - Köszönöm - mosolygok rá kedvesen. Kibontani viszont csak akkor csak akkor kezdem el, amikor közli, hogy a fájdalomcsillapítómat csak evés után szabad bevenni. Nem is gondoltam, hogy ilyen komoly szövődményeket okozhat, ha ezt nem tartom be. Vitaminoknál bezzeg figyelek, hogy csak olyat vegyek, amik nincsenek evéshez kötve, mert jött már vissza, ha rossz sorrendben került a szervezetembe. Minden esetre lassan kezdem el megenni, mert még mindig tartok attól, hogy esetleg kikívánkozna belőlem. Ez viszont nem történik meg, és mintha csillapítaná is a hányingeremet egy kicsit. - Rendben, ezt megjegyzem, és feltétlen be fogom tartani ezen túl - mosolygok rá, és közben az ajkam szélén maradt csokidarabkát óvatosan a szám felé irányítom az egyik ujjammal; nem akarom a ruhámon szétmaszatolni.
Amikor azt számolgatom, hogy mennyit is sikerült aludnom az éjjel, megcsörren egy telefon, és reflexszerűen arra kapom a fejem, mert igaz, hogy nem az én csengő hangom, de sose lehet tudni melyik ismerősöm viccel meg azzal, hogy átállítja. Régen azért volt rá példa, főleg, ha a munkahelyen, az irodaasztalomon hagytam és túl sokat kerestek a távollétemben. Ez amolyan szívatás volt, mint amikor a gép jelszó nélkül marad, és jelezvén egymásnak, hogy nem szabályos, átállítják a háttérképet valami, a főnök előtt, kínosra. Így akaratlanul is meglátom, hogy ki hívja, pedig nem szoktam megnézni mások hívását, magán ügy alapon. De ez túl rövid név volt, hogy ne olvassam el fél pillanat alatt. De jó Neki, van anyukája! - Semmi baj - nézek rá megértően elmosolyodva, próbálva leplezni a fájdalmat, amit a miatt érzek, hogy én sose fogok ilyen hívást kapni. Hogy eltereljen a saját figyelmemet, így befejezem a csokievést, és csak ez után fejezem be a gondolatmenetemet, amire bátorítást is kaptam.
Aha, hat-nyolc óra. Jó vicc! Nem is tudom mikor aludtam utoljára nyolc órát, a hat még megcélozhatóbb, de hogy meg is fog történni, azt már nem tudnám biztosra mondani. - Rendben - mondok csak ennyit, mert csak azt ígértem, hogy megcélzom. Talán, ha munkahelyet váltok, ami már nem sok idő, bár jól jönne egy kis nyugalom a magánéletemben is. Mondjuk, ha dűlőre tudnék jutni magamban ezzel a „megvan a biológiai apám” táméval, már könnyebb lenne.
Ez a doki egyre jobban tetszik nekem, mármint most orvosi értelemben gondolom, bár határozottan nem csak ilyen téren jön be. De még nem hallottam, hogy egy orvos pártolná az alkoholfogyasztást ilyen nyíltan. Figyelmesen hallgatom, ahogy kifejti a véleményét az alkoholról, így legalább van lehetőségem - legalább - az arcában gyönyörködni feltűnés nélkül. Az ajkain viszont akaratlanul is, talán túl sokáig időzök el, de remélem, hogy nem tűnt fel neki. Irigylem a kedvesét, akinek megadatott a lehetőség, hogy mellette legyen, és őt csókolja. Én is akarom!
Hűha, elkalandoztam, és csak a legelső mondata első felét hallottam. A „gyomorfekély” viszont visszahozott a valóságba, és eléggé meg is ijedek tőle. Már másodjára hozakodik elő ezzel a betegséggel, és mind a két esetben csak saját magamnak köszönhetném, ha be is következne, mert ennyire nem figyeltem oda az étkezésekre. Biztató mosolyára egy kicsit megnyugszom, és ismét kap egy hálás pillantást; és már megint az ajkait nézem. ¡Díos mió! (Istenem!)
A sztetoszkópos vizsgálat alatt viszont az előzőeknek, illetve a helyzetnek köszönhetően nem is merek igazából ránézni. Ennél fogva nem is láthatom a mosolyát. Pedig milyen jól áll neki!
A vizsgálatok végeztével összegzi az előzetes diagnózist, ami egyelőre sokkal jobb, mint amik már az én fejemben megfordultak.
Fél napig bent kellene maradnom egy kórházban?! Nem; legelső körben ez fordul meg a fejemben. A tűk szóba hozatalára egyből az árvaházi orvos jut eszembe. Ez viszont még inkább megerősít, hogy most köszönjem meg a kedvességét, figyelmét és a törődését, és távozzak azonnali hatállyal. Nem vagyok tűpárna! Engem ne szurkáljanak! A tűktől való félelmem viszont az arcomra is kiült, mert szinte kérlelőnek érzem az arckifejezésem, mintha csak azt mondanám: ugye nem is akarsz igazából tűkkel szurkálni?
Az utolsó félmondata viszont a torkomra fagyasztja a kikívánkozó szavakat. Személyesen akar figyelni rám? Vagy csak rosszul értettem, és hallucinálok? Most szóljak neki, hogy lehet, hogy újabb tünetem van? „Istenem, mond, hogy tényleg nem komoly a bajom, és nem e miatt akar személyesen figyelni, de azért jól értettem, amit mond” - leszek egyből hívő, mint a fősulin vizsgaidőszakban olyan sokan. A fejfájásom viszont most enyhült egy kicsit, lehet a csoki miatt, így már jobban tudok figyelni a környezetemre, azaz most a reakcióira. A mosolya, ami a szája sarkában bujkál, azt sugallja, hogy nem feltétlen csak szakmai szemmel érdeklem. Legalább is nagyon remélem, hogy ez is közrejátszik a dologban. Erre a gondolatra viszont akaratom ellenére felcsillanhatott a szemem, bár remélem, hogy nem ette vészre, mint ahogy a mosolyomat sem. - És a többi betegével mi lesz addig? - kérdezek rá bizonytalanul, hiszen eszembe jut, hogy a hosszú várakozási idő az érkezéséig, orvoshiány miatt volt. Nem akarom bajba keverni.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Pént. Aug. 31, 2018 1:27 am



Flor &Matthew

A fáradtság, nyűgösség egy nehéz nap után teljesen normális, de a krónikus kimerültség túlmutat ezen az érzésen. Szinte a csontjainkban érezzük a fáradtságot, és gyakorlatilag sem dolgozni, sem szórakozni, sem a napi teendőinket ellátni nem vagyunk képesek anélkül, hogy ne erőltetnénk meg magunkat. Igen, a legtöbb ember egyetem alatt ezt már megtapasztalja, a vizsgák előtti utolsó hajrában, szerencsére nekem ilyen gondom nem volt. Ezt az érzést csak a rezidens éveim alatt éltem át, életem legmeghatározóbb időszaka volt, nyalni a feletettünk állóknak, napi huszonnégy órában a kórházban lenni, figyelni a betegekre, lecsapni az új esetekre és közben a kutatásokban is besegíteni, hogy is fogalmazzak, kissé embertelen, de tele van eseménnyel. Az a hét év egy pillanat alatt eltelik. Egy időben folyamatosan kérdezgették tőlem: „na és te miért lettél orvos?” persze a legtöbben erre azt válaszolják, „ Szeretnék segíteni az embereken”, hogy ez egy mekkora álszent duma, az emberek bunkók, igénytelenek és rosszindulatúak. Persze vannak kivételek, mondjuk ez a lány, most jut eszembe, meg se kérdeztem a nevét, de talán a kórlapján rajta volt, sőt biztos, azon ott kell lennie. Ez a lány teljesen más. Én sose hazudtam erre a kérdésre, mindig az igazságot felelttem, „mert ez érdekelt” Most őszintén! Mikor csinálsz olyan dolgot önszántadból, ami nem érdekel? Soha. Nos, de ez a lány érdekel engem, nagyon is.
Amíg ő válaszol a kérdésekre újra magamhoz veszem a kórlapját. Flor Sanchez Moreno. Wow nem semmi név. Kilencvenes születésű, kis fiatal.
Végig hallgatom, majd rosszallóan megrázom a fejem. Nem játék az evésmegvonás és a helytelen folyadékbevitel! Most jut eszembe! Én vettem egy csokit a büfébe! A köpenyem zsebébe csúsztatom a kezem és ott is van kis milky way. Flor felé nyújtom.
- Ezt egye meg! – mondom komolyan. – Most! – sürgetem meg kissé, de egyáltalán nem rosszindulatúan, vagy számon kérően, inkább barátinak szánom.
- Csak a szteroid alapú fájdalomcsillapítókat célszerű éhgyomorra bevenni. Ezt a fajtát – emelem fel a lánytól kapott gyógyszeres dobozt – csak evés után közvetlen vegye be, mert különben teljesen tönkreteszi a gyomor nyálkahártyát és peptikus fekélyt okozhat. Persze első alkalommal erre semmi esély sincs, de így is okozhat hányingert, hasfájást és szédülést. Pont ezért fontos, hogy megegye azt a csokit – mosolygok rá. Édes, ahogy a muffinon gondolkodik, biztos valami húzós lehet a munkája és túlhajszolta magát, ez néha mindenkivel megesik. Csak oda kell figyelni, hogy ne váljon krónikussá. A gondolataimból a telefonom csörgése ránt ki. Az Iphone megszokott alap csengőhangja van meg, mert még viszonylag új a telefonom, két hetes. Most jöttem nagyon egyenesbe anyagilag, ez azt jelenti, hogy vettem magamnak egy új telefont, felújítottam a panel lakásom és lehet egy kocsit is veszek. Egy Chevire gondoltam, majd még ezt megalkudom az unokatesómmal, elég szép karriert futott már be annál a cégnél.  A vizsgáló asztal melletti komódon hagytam a készüléket, a név rögtön felvillan. Anyukám keres, nyílván az estével kapcsolatban szeretne velem beszélni, de most nem épp a legalkalmasabb.
- Elnézést – kérek bocsánatot a lánytól, mert épp mondatban volt az alvási periódusáról. Odalépek és kinyomom a hívást és kikapcsolom a telefont, majd mondom anyának, hogy dolgoznom kellett. A lányra mosolygok – Folytassa nyugodtan. – közben azért magamban egy kissé bosszankodom, nem volt a legjobb az időzítés, mit gondolhat most rólam? Anyuci kicsi fia, aki még munka közben is az anyukájával üti el az időt.
- Ez nagyon kevés idő – jegyzem meg, mindenféle rosszindulat nélkül, csak egy ténymegállapítás – Jó lenne törekedni a minimum napi hat- nyolc órára.
- Semmi gond nincs az alkohollal. – szögezem le elsőnek. Mondjuk nagyon álszent dolog lenne, ha én tartanék beszédet a mértékletes alkoholfogyasztásról, néha mindenki túlzásba esik, az elmúlt pár hónapban ez a néha sokszor megesett velem. – Az ön esetében az az egy pohár rum legalább adott egy kis energiát, ami magára fért, az étkezés kihagyása miatt. – Nagyon sok emberben tévedésben él, az alkohol tele van kalóriával, 500-900 kalória környékén mozognak decinként, ami mondjuk egy diétát odavág, hisz négy kör felessel már a napi energiaszükségleted magadhoz is vetted. Gátolja a vitaminok felszívódását, ezért is jelentkeznek vitaminhiány tünetei az alkohistáknál. – Itt is csak azzal van a gond, hogy az alkohol alap járaton irritálja a gyomor nyálkahártyáját, fokozza a savtermelést, éhgyomorba gyomorfekélyt is okozhat – közlöm tényszerűen, majd inkább hozzá teszem, hogy nehogy megijedjen – de ez nem azt jelenti, hogy okozott is. – megejtek egy mosolyt is.
A szívével minden rendben, de nem hazudok, ezt a vizsgálatot még szívesen elvégezném még jó párszor rajta. Ahogy leveszi a felsőjét és elém tárul a felsőteste akaratlanul is elmosolyodom, remélem nem túl feltűnően, de csak azért mert  legszívesebben megjegyezném, hogy milyen édes melltartó. Próbálok valami komoly arcot vágni miközben a szívét hallgatom.
- Úgy gondolom, hogy semmi komoly, csak túlhajszolta magát és a teste jelezte, hogy ezt nem bírja tovább, de ez a különleges az emberi szervezetben, jelez, ha baj van – mosolyok rá biztatóan – én bent tartanám önt egy minimum félnapos megfigyelésre. Most kapna egy infúziót, sok vitaminnal és antioxidánsokkal. Vénásan fájdalomcsillapítót, úgy hat a leggyorsabban és a gyomrára is írnék fel valamit, ha ez megfelel. Én ezt az opciót javaslom, de ha esetleg ön ezzel nem ért egyet saját felelősségre távozhat, de nem igazán örülnék neki, hisz a fejfájás mögött még ezernyi dolog húzódhat, így jobb lenne, ha magával maradhatnék, amíg a tünetek teljesen el nem múlnak. – hú de kétértelműen fogalmaztam, nem véletlen, érdekel egy kicsit a reakciója. Egy mosoly ott lapul a szám sarkában, legszívesebben azt mondtam volna, hogy szívesen töltöm vele a délutánom, de ez túl konkrét lenne. Így is, ha Kat ezt a mondatom hallotta volna, vagy fél napi szívatást kapok azzal kapcsolatban, hogy ez az orvosi protokoll megsértése és, hogy ne legyek ennyire szánalmas, hogy a betegeimre nyomulok. De mivel én nem dolgozom itt, ő hivatalosan nem a betegem. Az arcomon szétterül egy nyertes vigyor, talán mégse lesz annyira unalmas ez a délután, feltéve, ha benn marad.


 szívecske  • 954 • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Ryan Guzman
Kor :
31
Foglalkozás :
Plasztikai sebész
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Csüt. Aug. 30, 2018 5:41 am


Matt ✫ Flor

Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem tudnám megmondani, hogy szívből örülök-e annak, hogy ő a dokim, mert túl jó pasi. Nem is véletlen, hogy ekkorát bakiztam egy egyszerű „igen”-nél. Arról viszont meg vagyok győzve, hogy minden orvosnak ilyen hozzáállásúnak kellene lennie, legalább is az eddig tapasztaltak alapján. Nem bunkózik a hibámon, hanem oldja a feszültséget, ami egy orvosnak - szerintem - egy alap feladata lenne, mert hozzá általában, amúgy is feszülten mennek az emberek, már csak abból is kiindulva, hogy nem érzik magukat jól. Reakciójára csak kedvesen elmosolyodom, jelezve neki, hogy nem gond, tőlem akár pantomimeztünk is, csak gyógyítson meg.
A panaszaim felsorolása után megkérdezi, hogy „Mit fogyasztottam ma?”, és először nem is értem a kérdést: „fogyasztottam”? Nem drogozok, nem fogyasztottam semmit. Az értetlenséget, - ami valószínűleg az arcomra is kiülhetett egy pillanatra -, a második kérdése egyből megvilágosítja. Ja, hogy enni mit ettem, az már más. Önszántamból sose vetemednék drogozásra. Mindezek ellenére a válaszokat nem innen kezdem, hanem visszafelé. - Éhgyomorra vettem be, mert reggel még az étel látványától is felkavarodott a gyomrom, és nem szerettem volna az utolsó szem gyógyszert viszontlátni - próbálom enyhén megfogalmazni, mert egy egészen kicsit zavarban vagyok. - Egy pohár vizet ma biztos ittam már, de hogy ettem-e, azt most nem tudom - el is gondolkozok, hogy megettem én azt a muffint, amit vettem. - Venni vettem egy csokis muffint még munka előtt, de - tartok szünetet - azt most nem tudom megmondani megettem-e. Lehet, hogy nem - nézek rá bizonytalanul. Éhesnek viszont nem érzem magam. Sok volt a munka reggel, és alig tudtam befejezni a nyitást már érkeztek is a vendégek elég szép számmal.
Tetszik a nevetése, ahogy a megszólításomon derül. Biztos neki is fura volt. Olyasmi lehetett, mint amikor engem megáztak le először fiatalabbak, bár az nekem egy kicsit zokon esett, de én is mosolyogva kértem meg a fiút, hogy tegezzen nyugodtan.
- Rendben, köszönöm! - mondom hálás mosollyal, így csak könnyebb lesz már megszólítani. A válasza viszont határozottan nem dob fel, de legalább őszinte, és nem próbál terelni, amit értékelek, bár annak jobban örültem volna, ha azt tudja mondani, hogy „óh, semmi komoly”.
Az engedélykérés a vizsgálatra szerintem hülyeség, mert, ha azt mondom, hogy nem, akkor sose leszek jobban, így igazából csak a tekintettemmel jelzem, hogy „persze”. Követem a lámpafényt, bár nem szívesen, mert elég érzékenyen érint, és legszívesebben elkapnám a fejem.
- Most éjjel, vagy - kezdek el gyorsan számolni. Olyan fél egy körül érhettem haza, utána még zuhany, fogmosás, öltözés; ja, a hajamat is átöblítettem, tehát olyan egy óra és negyed kettő között aludtam el, és fél ötkor csörgött az ébresztőm. - Három - három és fél órát - fejezem be a mondatot.
- Igen, este tíz-tizenegy között egy pohár puerto ricói rumot, de nem többet - válaszolok őszintén. Nem vagyok alkoholista, tudok bulizni a nélkül is, de ezt meg kellett kóstolnom, és szerintem nem is volt sok, amit ittam.
Igen, tudom, hogy orvos, és biztos, hogy nem csak szakmai céllal, egy-kettő alkalommal látott már női melleket, de ettől függetlenül sikerült zavarba jönnöm. Olyan szívesen rávágnám, hogy, „jó, de akkor maga is”, de ez most nem lehetséges, így csak eleget teszek a kérésnek. Ezzel viszont már csak egy félkosaras, fehér melltartóban feszítek előtte, amin apró, virágmintás csipkerész van; ja meg egy sortnadrágban. Szuper! Ahogy a sztetoszkóp a bőrömhöz ér, egyből végig szalad rajtam hideg, és tiszta libabőr leszek. A vizsgálat végeztével viszont egyből magamra is kapom a felsőmet, mert ő fel van öltözve, és ez így nem fair.
- Rendben - és már le is fekszek lassan mozogva a vizsgáló asztalra, mert már megint érzem, hogy szédülök. Viszont néhány pillanat múlva megint felülök, mert hányingerem támad, bár valószínűleg semmi sem jöhet vissza, hiszen tegnap dél óta nem ettem.
Bíztató mosolya viszont nem nyugtat meg, ahogy kéne. - De akkor mi lehet a bajom? - kérdezek rá bizonytalanul.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Szer. Aug. 29, 2018 1:34 am



Flor &Matthew

Egy kórházban mindig nagy a felhajtás, a betegek jönnek-mennek, jobb esetben a saját lábukon és egészségesen hagyják el a kórházat, a rosszabb esetbe pedig most inkább ne is menjünk bele. Nálunk itt Amerikában egy nagyon ügyes rendszert fejlesztettek ki a folyamatos orvoshiányra és az orvosok betaníttatására, ezt lenne a rezidenség. Miután befejezed az egyetemet, elmész egy kórházba és megkezded az úgynevezett gyakornoki évet, ami abból áll, hogy figyelsz, és nem ölsz meg senkit, itt még igazán beteghez sem érhetsz, csak állsz, és már ez is óriási ugrás az egyetemhez képest. Aztán elkezdődnek az rezidens évek, és elkezdhetsz asszisztálni műtéteknél, évről évre több a feladatod és a felelősséged. Olyan, mint valami telefonos játék, szintről szintre egyre nehezebb. Az egészben csak az a legdurvább, hogy egy gyakornok és egy osztályvezető főorvos is ugyanúgy doktor, és azért valljuk be nem egy nehéz kérdés, hogy kire bíznád szívesebben a beteg gyereked életét. Én személy szerint világ életemben gyűlöltem diagnosztizálni, ugyanis rezidens éveimben túl sokat kellett, ezért is határolódtam el ennyire a sürgősségitől és maradtam a plasztikánál. Ott nincs min rágódnod, csak egyszerűen vágsz és varrsz. A műtétek megtöltenek adrenalinnal és endorfinnal, hihetetlen érzés. Persze a szexhez nem fogható.
A lányon pihentetem a tekintetem, nem mondanám huszonnyolcnak, sokkal fiatalabbnak tűnik, olyan huszonnégy körülinek. A szintén spanyol válaszán el kell mosolyodnom, gyorsan korrigál és bele is pirul, ami egy furcsa kontrakszot fest a hullasápadt arcán.
-Király! Ugyanis ennyiben ki is fulladt a spanyol tudásom - poénkódok egy kicsit a helyzeten, bár amennyire ez a lány falfehér, lehet nem kellene. Némán hallgatom a panaszait és közben fejben többször rá kell szóljak magamra, hogy figyeljek oda rá és ne a dekoltázsát lessem. Az, hogy magával hozta a gyógyszert, amit bevett, azt sugallja, hogy nem csak dísznek hordja a fejét a nyakán, hanem gondolkodik is vele. Sajnos sok beteg erre egyáltalán nem képes, pedig egy adott betegséget, minimum több mint hatvanféle gyógyszerrel lehet kezelni, aminek mind különböző mellékhatásaik és összetevőik vannak. Sajnos a fejfájás az, ami szinte a legtöbb mindennek a tünete, így ezzel a sajnos nem vagyok előrébb, a fejfájás jellege viszont már árulkodó lehet. Ahogy felém nyújtja, a gyógyszeres dobozt, a szeme zavarosnak tűnik. Kicsit olyan érzésem van, mintha részeg lenne. A fájdalomcsillapítóra pillantok, és a hátulján megnézem az összetételét, erős a szer, ugyanis nagyon nagy mennyiségben tartalmaz metamizolt. Hirtelen el kell gondolkodnom, ez vény nélkül kapható gyógyszer egyáltalán? Tovább hallgatom a lányt és közbe megakad a szemem egy furcsa mozdulatsoron, mintha az egyensúlyát keresné. A szemöldököm megráncolom. Kevesen tudják, de a fájdalomcsillapítóknak, egyik mellékhatása lehet a fejfájás, szédülés és hányinger, persze ez mind nagyon ritka, de megeshet.
- Mit fogyasztott ma? És mennyi folyadékot ivott? - kérdezem meg a legalapabb dolgokat, de persze ez nagyon sok embernek a mindennapi rohanásban meg sem fordul a fejében -Éhgyomorra vette be a gyógyszert?  - Nos ez a második legfontosabb fontos dolog.
Ahogy Doktor úrnak nevez akaratlanul is felnevetek egy kicsit, olyan furcsán hangzik ez így egy nálam pár évvel fiatalabb lány szájából.
- Szólítson csak Dr. Dowell-nek. - legszívesebben megkérném, hogy tegezzen, de mivel úgy néz ki, hogy mostantól én leszek az orvosa, ez egy kicsit furcsán jönne ki. Bár így visszagondolva ilyen téren, akkor a spanyolom se volt teljesen korrekt. -  Ezt még nem tudom megmondani. - mondom meg kerek perec, az igazságot. Szinte bármi lehet, egy agydaganattól a szimpla influenzáig.
Közelebb lépek a vizsgálóasztalhoz és előveszem a köpenyem felső zsebéből a beledobott tollat, aminek a másik vége zseblámpa.
- Szabad? - kérdezem a pupilla vizsgálatra utalva, majd szinte meg se várva a válaszát világítok bele a szemébe. - Kérem, kövesse a lámpa fényét. - mondom, majd elhúzom jobbra és balra. A pupillái tökéletesen tágulnak ki fény hatására, szóval a drogok és az alkohol nagyobb mértékű fogyasztása kizárható. a szemfehérje viszont enyhén eres, így rá kell kérdezzek.
-Mikor aludt utoljára? És mennyi időt? – A kialvatlanság is okozhat fejfájást és szédülést, bár ezek már eléggé végső tünetek.
- Fogyasztott az elmúlt negyvennyolc órában alkoholt? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért. Alkohol és metamizol kombó is be tud ütni az embernek. A nyakamba veszem a sztetoszkópot.
-Kérem tegye szabaddá a mellkasát, ugyanis meg kell hallgatnom a szívét - A hideg fém érintése a bőrön biztos nem lehet kellemes neki. Oké, lehet, hogy csekkoltam a mellét is ezalatt a vizsgálat alatt sunyin, de ez csak részletkérdés.
- Nyugodtan hátra dőlhet, ha az úgy kényelmesebb - jegyzem meg, miután semmi szívzörejt nem hallok. - Eddig minden rendben találtam. - nézek rá biztatóan és azon gondolkodok, hogy adjak-e neki infúziót és vénás fájdalomcsillapítót.

 szívecske  • 733 • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Ryan Guzman
Kor :
31
Foglalkozás :
Plasztikai sebész
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Kedd Aug. 28, 2018 5:51 pm


Matt ✫ Flor

Nincsenek jó tapasztalataim az orvosokkal, bár az is igaz, hogy általában nem járok orvoshoz, hanem magam kúrálom ki, ha beteg vagyok. Még gyereknek az árvaházban egy brutális orvosunk volt, akit szerintem úgy választottak ki, hogy az kapja a munkát, aki a legjobban utálja a gyerekeket és a legkegyetlenebb. Egy-egy injekciót mindig úgy adott be, hogy azon kívül, hogy tenyérnyi nagyságon belilult, jó néhány napig a karunkat is alig bírtuk megmozdítani, és a „poén” az egészben az volt, hogy mindig abba a kézbe adta, amit használtunk. Senki nem ment le önként hozzá csak, ha már a tanárok vagy az igazgató személyesen vitte le az illetőt, mert annyira beteg volt. Azon kívül gyanítom, hogy a szakmájához sem értett, mert nálam a tüdőgyulladást kezelte félre első körben, majd akkor vette észre, amikor már napi kettő brutál erős antibiotikumot kellett belém fecskendeznie. Így inkább úgy vagyok vele, hogy csak végszükség esetében megyek orvoshoz, mint most, hiszen nem hat a gyógyszer sem.
Már egy ideje várakozok, amikor belép az orvosom, és biza meg kell állapítanom, ennél az orvosnál viszont szívesen betegeskednék hosszú távon is, főleg ha így tud mosolyogni. Ahogy rám mosolyog egy pillanatra még a fejfájásomról is megfelejtkezek. Ilyen az igazi gyógyszer, be se kell venni, csak ránézni, és máris hat.
- Sí - vágom rá egyből, megint spanyolul. Itt nagy bajok lesznek Flor! Kapd már össze magad! Szidom le magam gondolatban. - Mármint igen, beszélek - és érzem, hogy sápadtságom ellenére egy kicsit elvörösödök. Te jó ég! Ekkora égést! Mi a franc van velem? Itt van egy tök jó pasi, aki ráadásul orvos, és még így tud mosolyogni is... És még arra is veszi a fáradságot, hogy spanyolul köszönjön és kérdezzen, holott érződik rajta, hogy nem használja már jó ideje, de töri magát, hogy megvizsgálhasson. Bár letegezett, mai az orvosoktól szokatlan - legalább is számomra -, de ez akár még szándékos is lehetett, hiszen nem lehet túl nagy köztük a korkülönbség, ráadásul így még én is könnyebben lemondom neki mi a bajom. A régi orvosi-traumák mellett mennyire hiányozna nekem most egy olyan, mint az árvaházi orvos? Még egy olyat se nagyon viselnék el, mint Dr. House, a sorozatban. Vagy pont az a bajom, hogy ilyen jó pasi és ilyen kedves velem?
Ahogy az ágy melletti szekrénykéhez lépdel akaratlanul is követem a tekintettemmel minden mozdulatát. Iszonyú helyes, de ahogy elnézem, a többi részével sincs semmi baj, sőt. Még az orvosi köpenyen keresztül is látszik, hogy heti rendszerességgel gyúr, de nem az a felfújtatott izomkolosszus, hanem pont annyira izmos, amennyire kell. Viszont a fejem mozgatására ismét jelentkeznek a tünetek: a szédülés, a hányinger és fejem is be akar szakadni.
Ahogy visszafordul felém és várakozóan rám tekint, eszembe jut, hogy lehet, el kellene kezdeni lemondani a panaszaimat. - Reggel enyhén kezdődő fejfájással ébredtem, de bevettem rá egy fájdalomcsillapítót, - próbálom előkeresni a dobozát a táskából, ami igaz, hogy már üres, de legalább a pontos neve megvan, nem épp a leggyengébb - viszont nem hatott és egyre jobban fáj. Most is úgy érzem, mintha satuval akarnák összenyomni. - Még hozzá sem merek érni a fejemhez, mintha attól tartanék, hogy akkor tényleg beszakad, pedig tudom, hogy hülyeség, így nem is mondom neki, mert még azt hinné mást is bevettem. Ahogy viszont ismét felé fordulok, amikor megtalálom a dobozt, hogy megmutassam neki, megszédülök, és hirtelen azt hiszem, hogy tényleg elveszítettem az egyensúlyom és le akarok esni az ágyról. Így próbálok tenni egy koordináló mozdulatot, amitől inkább részegnek tűnhetek, mert a valóságban nem történt semmi, ami indokolná eme cselekedetemet. - És szédülök is, most már egyre jobban megint - fűzöm hozzá magyarázatként, amikor meggyőződök róla, hogy nem fogom összetörni magam. - Valamint van egy enyhe hányingerem is - fejezem be, hogy miért is vagyok itt pontosan. Remélem, megtalálja, hogy mi a baj, mert most már kezdek aggódni. Ennyire nem szoktam rosszul lenni, és az enyhébb gyógyszerek is szoktak hatni, arra meg még nem volt példa, hogy ez ne használt volna. Lehet, valami súlyos dolog van a háttérben? Az az egy pohár rum nem okozhatta, hiszen még berúgni sem rúgtam be, és maximum, ha egy órát éreztem a hatását sokat mondok. Ráadásul már rég ki kellett volna mennie a szervezetemből. - Doktor Úr, - de fura ez most így kimondani ennek az orvosnak, de nem látok névtáblát, így nem tudom a nevén szólítani - ugye nincs komoly bajom? - kérdezem meg egy kicsit félve, mert mi van, ha mégis. Ez szerintem nem lehet normális.


avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   Hétf. Aug. 27, 2018 7:15 pm



Flor &Matthew

A héten csak négy napot dolgozom, a maradék három csak az enyém lenne, ha nem lennék egy balek. Nos, most bevállaltam egy térítésmentes arcrekonstrukciót, abban a kórházban, ahol a rezidens éveimet töltöttem. Ki hitte volna, Kat keresett meg ezzel a kicsattanóan remek ötlettel, hogy segítsek neki. Ő a szakvizsga után ottmaradt és egy év alatt megkapta a traumatológia osztály vezetését. Néha-néha visszahív egy-egy esetéhez, ugyanis a kórház nem rendelkezik jelen pillanatban plasztikai sebésszel.
A beteg egyébként egy 16 éves srác. Autóbalesetet szenvedett még évekkel ezelőtt, amiben megsérült az állkapcsa, konkrétan darabokra tört, az a hentes kezű orvos, aki ott akkor ellátta csak azzal törődött, hogy a felső orrkagylót a szabad légzés miatt helyre állítsa, és azzal nem igen foglalkozott, hogy a srác alsó állcsontjának jobb részéből letört egy darab, ami az egész arcszerkezetét felismerhetetlenségig elcsúfította. A fiú álla úgy forrt össze, hogy az arca jobb oldalra félrehúz, még a beszéd és az evés is nehezen megy így neki, de nyílván így az évek alatt belejött. A biztosítók a helyreállító műtétet nem finanszírozzák, mert magas rizikófaktorral rendelkezik, és mert csak esztétikai célú, a család pedig nem tudja megtermelni ezt a csillagászati összeget és itt jövünk mi a képbe.
Kat a kórház igazgatójától kért az ingyen munkára engedélyt és egy szabad műtőt, majd egyesével elkezdte beszervezni az embereket. Elsőkörösen is kell négy nővér, egy altatóorvos, egy gyereksebész és egy plasztikai sebész, aki jelen esetben én lennék. Mindenkinek ígért valamit a tettéért, a nővéreknek papírmunkát, az altatóorvosnak támogatást a kórház felé benyújtott pályázatához, és a gyereksebésznek a parkolóhelyét. Nekem pedig csak jön egyel.
- Egyébként ez az egész neked miért is éri meg? – kérdezem meg hangosan, a magamban már túlagyalt kérdést.  A nővérpultban ülök egy forgószékben, és a benn lévő asztalon pihentetem a lábam. Be kell járjak a műtét előtti konzultációkra a többi orvossal, de folyamatosan megváratatnak. Kat mellettem nagyban írogatja alá a papírokat, ma ő az ügyeletes és el van havazva. Unalmamban egy tollat csattogtatok és azon agyalok, hogy el kéne menni valamerre, vágyom egy kis utazásra.
- Napi jó cselekedett – úgy válaszol, hogy közben fel sem néz a papírokból. Igen a munkánk mára már kissé eltér, ahogy a munkakörülményeink is. Hihetetlen, hogy egy döntés, milyen nagymértékben befolyásolja az ember életét. Én a plasztika mellett voksoltam, ami az én esetemben azt hozta, hogy a  munkaidőmet én szabom meg és én döntöm el milyen eseteket vállalok, míg az ő esetében a választott traumatológia, heti hatvan órás munkaidőt, sürgősségit és ügyeletet és rohadt sok felelősséget adott. És akkor most ne beszéljünk arról az aprócska tényről, hogy másfélszer annyit keresek, mint ő. Szerintem én döntöttem jól.
- Belegondoltál abba, hogy ezt nélkülem és az én hihetetlen sebészi képességeim nélkül nem tudnád megtenni? – pillantok rá.
- Most csak szívatsz? – néz fel rám – Én csinálom a munka nagy részét, én pótolom az arccsontjából a hiányzó darabot, te csak az, azt borító bőrfelületet teszed helyre, én három órán keresztül fogok műteni, míg te húsz percet se leszel benn.
- Ez is csak azt erősíti, hogy milyen király vagyok! Húsz perc alatt helyére teszem az összes izmot és ideget az arcában. – Mosolygok rá magabiztosan.
- Egy egoista barom vagy! – mosolyog vissza, mintha valami kedveset mondott volna.
- Régebben egy kicsit beképzelt voltam, de most már csak tökéletes vagyok. – megforgatja a szemeit és visszafordul a papírjai felé, én meg felállok, hogy hozzak magamnak valami kaját, amíg várok a kollégáimra.
- Büféből valamit? – kérdezem meg Kat-et.
- Egy kávé jöhetne. – bólintok egyet, bár nem igazán figyel. A büfé zárva van, ezért be kell érnem a folyosón található automatákkal, úgyhogy egy csokival és két kapucsínóval térek vissza a nővérpulthoz, amit mostanra már teljesen kisajátítottunk.  Leteszem Kat elé a kávét és visszaülök mellé.
- Köszi – kortyol bele a kávéjába. Előkutatom a zsebemből a telefonomat és válaszolok az üzeneteimre. – Nincs kedved segíteni egy kicsit? – néz fel rám.
- Hamisítsam az aláírásod? – kérdezek vissza
- Nem! Dehogy! – rivall rám majd nagyot sóhajt. – Van egy beteg a kettes szobában, nem néznéd meg? Itt a kórlapja, már a nővérek felvették a rendszerbe, de most egyáltalán nincs szabad orvos és így az időd is hasznosabban telik. – felém nyújtja a kórlapot és az azonosítóját, meg egy kulcsot, hogy hozzá tudjak férni a gyógyszerekhez.
- Jaj de jó nekem! – nem kell hozzátennem, hogy ez irónia, magától értetődő. Átveszem tőle a kórlapot és belenézek. Huszonnyolc éves lány fejfájás miatt került be, megforgatom a szemem, ennél unalmasabb esetett. – Legalább valami izgalmasabbat adtál volna. – jegyzem meg és elindulok a szoba felé. Mivel szabad napom van és nem is dolgozom itt, csak besegítek, se névtáblám és se orvosi ruhám. Egyszerű civil ruhát viselek és arra felkaptam egy fehér orvosi köpenyt, szóval nagyon remélem, hogy a rám sózott beteg nem fog lehányni, ugyanis este a szüleimmel vacsorázom és nem lesz időm haza ugrani, átöltözni, ha esik, ha szakad ebbe a farmer+ing kombóba kell mennem. A kórlappal szemezgetek, amíg el nem érek a szobáig, ott aztán a hónom alá csapom és belépek. A páciens már a vizsgálóasztalon ül és meg kell cáfolnom magam, ezt a lányt szívesen ápolgatnám. Megvillantok egy mosolyt felé, majd előkell vennem az összes spanyol tudásom, hogy válaszolni tudjak neki, de még ez se biztos, hogy helyes. Középiskola óta nem használtam a nyelvet, nem igen volt rá szükségem.
-¡Buen días! ¿Hablas inglés? – a kórlapján nem volt feltüntetve, hogy nem beszélné a nyelvet. Nem hinném, hogy most más nyelven le tudnám zavarni ezt a vizsgálatot.
Rá kell jöjjek, hogy még egy sztetoszkóp sincs nálam és így kórházi felszerelést kell használnom, ezért az ágy melletti kis komódhoz lépek és a zsebemből előkotrom a Kat-től kapott kulcsot és kinyitom. Kiveszek pár alap dolgot, majd visszafordulok a lányhoz és egy kicsit jobban megnézem, hosszú barna haj, kreol bőr, minimum C-s kosár, modell alkat. Na jó, talán érte még a nem létező spanyol tudásommal is elmakognék. Már így is nagy volt a kísértés, hogy ne egy „ Ciao Bella”-val köszönjek, bár az most ahogy belegondolok az talán olasz. Várom, hogy elkezdje sorolni a panaszait, közbe a kapott fényképes azonosítót és a kulcsot zsebre vágom, hisz nem épp úgy nézek ki mint a fotókon és a  Kathleen név se nagyon uniszex.


avatar
Egészségügy
Play by :
Ryan Guzman
Kor :
31
Foglalkozás :
Plasztikai sebész
Hozzászólások száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Matt & Flor - Az első találkozás   Vas. Aug. 26, 2018 12:45 pm


Matt ✫ Flor

Augusztus eleje van és az elmúlt bő félévben szinte felfoghatatlanul sok dolog történt velem, kezdve azzal, hogy rádöbbentem: eltelt a tíz év, amit a mostohabátyámra kiszabtak, és hamarosan szabadul a sittről. Megtaláltam a sosem keresett, vérszerinti apámat, aminek az alkalmával kiderült, hogy van három féltestvérem. Érzelmileg azért elég felkavaróak voltak külön-külön is ezek a dolog, így az elmúl néhány hónapban, hogy ne legyen időm töprengeni, aggóni a dolgokon, vagy a munkába temetkeztem bele, vagy táncoltam, vagy a lakótárasammal csináltunk közös programokat. Lényegében teljesen mindegy volt, hogy mit, csak csináljak valamit, amire koncentrálni kell, ami elvonja, leköti a figyelmemet a dolgokról, még akkor is, ha a bátyám barátnőjének vagy ex-barátnőjének (részemről követhetetlen, hogy mikor melyik áll fenn) kávézójában szolgálok fel.
A Rosa Italian Café most még felkapottabb lett, mint eddig, és az eddigi vendégek mellett, a turisták is megfordulnak nálunk, ráadásul még valamilyen konferencia is lehet Manhattanben a sok öltönyös miatt. Olyan forgalom van már hetek óta, hogy alig győzzük a rendeléseket. Két napja volt olyan, hogy le se tudott ülni a vendég, mert még a pultnál is csak állóhely volt. Tegnap sem volt sokkal jobb a helyzet, csak annyival, hogy minden vendég ült, mert amikor jött újabb kávéra áhítozó személy érkezett, akadt olyan, aki éppen befejezte.
Este, hogy ne kelljen egyedül kuksolnom a lakásban, és ne tudjak magányomban agyalni, - Rae, a lakótársam szolgálatban van -, lementem annak a tánciskolának a bulijába, ahova járok. Nem terveztem sokáig maradni és inni sem, de Ric, a puerto ricói haverom nemrég volt San Juanban, ahonnan hozott „hazai” rumot. Azt viszont egyszerűen nem tudtam kihagyni, és ittam egy pohárral, ami ezért nem sok, legalább is szerintem. Éjfél körül viszont hívtam egy taxit, hogy hazamenjek, mivel reggel dolgozok, és egy zuhany után már aludtam is, mint a bunda. A hajnali ébresztő viszont nem esett valami jól, és elég szarul is éreztem magam, de még nem volt annyira vészes, hogy beteget jelentsek, de a kávén kívül mást nem tudtam magamba tuszkolni, mert egyszerűen, ha csak ránéztem valamire, felkavarodott a gyomrom. A kezdődő fejfájásra viszont bevettem egy fájdalom csillapítót.
Reggel hatkor már a kávézó előtt voltam, és átvettem a szállítmányt, amit tegnap Marilyn rendelt. Azt terveztem, hogy nyitás közben, majd megeszem azt a muffint, amit vettem út közben, de nem volt rá időm, így a dolgozóknak fenntartott hűtőben pihen.
A fejem már annyira fáj, hogy attól tartok összeroppan a satuszerű, szorító érzéstől. Hányingerem van és kezdek egyre jobban szédülni. Abban reménykedtem, hogy nem látszik meg rajtam, de Dasie, az egyik kolléganőm, összezúzza minden illúziómat.
- Flor, olyan sápadt vagy, mint a fal. Mi a baj? - kérdezi aggódva.
- Puerto ricói vagyok, nem lehetek olyan fehér - reagálok egyből, próbálva elviccelni a dolgot, mire csak megforgatja a szemét, hogy éreztesse, hülye poén volt.
- Magadhoz képest, te csaj! Szóval…? - kérdez rá ismét.
- Iszonyúan fáj a fejem a bevett gyógyszer ellenére is, szédülök és hányingerem van - avatom be állapotomba.
- Így viszont nem dolgozhatsz, mert nem is tesz jót neked, meg, ha közegészségügyi ellenőrzés jön, akkor még be is zárhatnak minket - hívja fel a figyelmemet a dologra. - Felhívom Lynt és biztos megoldja, hogy most haza tudj menni, és hív valakit, aki helyettesít, addig meg mi tartjuk a frontot - néz rám kedvesen, és már hívja is a főnököt. Én meg hagyom, mert még ellenkezni sincs erőm az újabb fájdalomhullám miatt. Dasie hátravezet az öltözőkhöz, és kihangosítja a telefont, hogy én is halljam, ahogy Marilyn hazazavar legalább a mai napra, én meg megígérem neki, hogy amint tudok nyilatkozni a holnapról, felhívom.
Dasie hív nekem egy taxit, hogy haza tudjak menni, és amíg ideér, visszaöltözöm az utcai szerelésembe, ami a melegre való tekintettel egy sortból és egy laza, vállpántos felsőből áll. A sofőr még az Upper East Side-ról sem fordul ki, amikor szólok neki, hogy inkább egy kórházba vigyen be, mert nagyon nem érzem magam jól. Csak rám néz a visszapillantóból, és már sávot is vált az egyik kórház irányába. Miután kifizetem a fuvardíjat (borravalóval együtt), nem enged egyedül kiszállni, hanem bekísér a váróba, és a pult mögött lévő egyik asszisztensnek szól, hogy vegyenek fel, amelyen hamar csak lehet, majd leültet az egyik székre a váróban. Megköszönöm a segítséget, majd távozik is, hisz ő dolgozik.
Az egyik ápoló hoz egy ambuláns lapot és egy tollat, hogy ha tudom, töltsem ki a személyes adataimmal és a panaszokkal, neki viszont sietnie kell, mert már várják, de ha nem megy a kitöltés, szóljak a pult mögött valakinek.
Az elém rakott papírt tényleg nehezen tudom kitölteni, mert alig tudok koncentrálni, hogy egyáltalán lássam a betűket. Nagy nehezen kitöltöm a személyes adataimat, kezdve a nevemmel, a születési idővel, a nememmel (a nevemből még véletlen sem derül ki), a biztosításom meglétére vonatkozó kérdésekkel. Az értesítendő személyeknél viszont megtorpanok, és vacillálok Rae és Ryan között, de Ryant egy ilyen bagatell dolog miatt nem akarom, hogy zavarják, Rae meg úgy is ismeri, fel tudja hívni, ha szükséges.
A panaszoknál leírom, hogy reggel óta satuszerűen szorító fejfájásom van, amit a gyógyszer sem csillapított, hányingerem van és változó erősséggel, de folyamatosan szédülök. Az persze nem jut eszembe, hogy lényegében tegnap reggel óta nem ettem egy falatot sem, mert még a tegnapi ebéd is kimaradt, és hogy szinte nem is ittam, mert tegnap dél óta maximum csak fél litert ihattam.
Egy a folyosón közeledő nővért megkérek, hogy vigye a pulthoz a kitöltött papírokat, és egy hang nélkül meg is teszi, ami részemre bizonyítja, hogy elég szarul nézek ki. Körülbelül fél óra várakozás után egy orvosi szobába kísérnek, hogy ott várakozzak tovább, amint tudnak, küldenek valakit, de nagyon kevés most az orvos, szabad pedig jelenleg egyáltalán nincs. Ha gondolom, akkor pedig nyugodtan feküdjek le, amíg érkezik valaki.
Már jó ideje várakozok fekve, amikor az ajtó felé közeledő lépteket hallok, így mire kinyílik, már fel is ülök a vizsgálóasztalon. Ahogy viszont belép az orvos, egyből jelentkezik egy újabb probléma: elfelejtettem, hogy kell levegőt venni, amit csak remélni merek, hogy nem vesz észre. „Ennek a pasinak nem itt a helye, hanem valamelyik divatlap címlapján” - fordul meg egyből a fejemben.
- ¡Buenos días! - Szép nyitás volt, Flor! Alig hallhatóan (ilyen ez a levegőhiány) és spanyolul.



avatar
Oktatás
Play by :
Mariana "Lali" Espósito
Kor :
28
Foglalkozás :
pincérnő a Rosa Italian Caféban, mellette a szakmájában állást keres (és spanyolt oktat privátban)
Hozzászólások száma :
95

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Matt & Flor - Az első találkozás   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Matt & Flor - Az első találkozás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Geista Kahoko
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» Utahime vs. Ayse - Androgün találkozó
» Véletlen találkozások

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
^
ˇ