Lucy szobájában ülök. Óvatosan csukom össze az agyonlapozott mesekönyvet. Nézem, ahogy mellkasa egyenletesen emelkedik fel, majd lassan le. Minden neszre felkapom fejem, mely megzavarhatja álmát. Nehezen, de végre sikerült elaltatnom. Örökmozgó, kíváncsi kislány. Minden érdekli, mindet tudni akar, mindent meg akar érinteni. Szerencsére abból a korból már kinőtt, hogy meg is kóstolja azokat a dolgokat, amik fantáziáját izgatják.
Óvatosan túrok tincsei közé. Ajkaimra gyengéd mosoly terül, ahogy felrémlenek előttem az elmúlt nap eseményei. Először is festettünk. Imádta, ahogy apró ujjacskáit belemárthatta a hideg festékbe. Korához képest fejlettebb társainál, okosan használta és kombinálta a színeket. Édesanyja hiánya azonban a képei között is felfedezhető. Ilyenkor eltűnik az a mosolygós, bájos, vidám kislány, a szívem pedig megszakad. Bújának elűzésére a legjobb gyógyír pedig a zene. Gyakran zongorázom neki, csilingelő hangja ilyenkor betölti az egész házat. Körbetáncolja a zongorát, úgy mozog, akár egy balerina. Amikor pedig elfárad, karjaim közé fészkeli magát és az arcomat vizslatja. Barna íriszei minden apró szépséghibámat észreveszi és rávilágít arra, hogy bizony több arckrémet kéne használnom. Ahogy ő fogalmaz „olyan a bőröd, mint a rínónak…” Ártatlan mosollyal ölel magához, én pedig boldogan szorítom mellkasomhoz. Olykor elkalandozik tekintete a mellkasomat csúfító seben, ajkait rágcsálva morfondírozik, de átsiklik szeme felette és inkább más elfoglaltságot keres magának. De a mai nap egészen különleges volt…
Aprócska ujjai utat találtak selyem blúzom egyetlen kivágásán. A gomb, ami úgy rejti el sebhelyemet a kíváncsi szemek elől, mint hatalmas kőfal a legértékesebb várat, belefáradt  ebbe a szerepbe és hanyagul lógott. Lucy figyelme egy percre sem lankadt, hiába igyekeztem elterelni minden gondolatát a sebemről. Hideg ujjacskáival végigsimított a majd’ tizenöt centis vágáson. Elmélázva bámulta a heget, telt ajka mozgott, miközben számolta az öltések helyét.
Nem emlékszem a műtétre, a fájdalomra se. Ellenben a szüleim féltő és beteges óvó természetére annál inkább. Más gyerek boldogan ugrál a tócsában, békákat fog a sárban, homokvárat épít a tengerparton. Életem hajnalán ezek csak vágyott emlékek voltak. Úgy vigyáztak rám, mintha egy értékes porcelán baba lennék. Közösségbe elég későn, csak hét éves koromba kerültem. Egyetlen játszótársam Cecelie, a nővérem volt. Aki természetesen minden akaratát rám erőltette, így a viszonyunk sosem volt felhőtlen.
Gondolataim tengeréből Lucy rángat vissza. Egy vastag tincsemet az ujjai köré csavarva néz fel rám barna őzike szemeivel.
-Téged bántottak? – Érdeklődik tágra nyílt szemekkel. Ajka lebiggyed, ahogy arcomat fürkészi. Elképzelem, mi játszódhat most le a fejében és megelőzöm a bajt.
-Dehogyis Lucy. Rossz a szívem. – Rövid válaszomat újabb fürkésző pillantás kíséri. Igazán megszokhatnám, hogy egy ennyi idős gyerek érdeklődését nem lehet egyszerű, tömör válaszokkal kielégíteni. Minél több dolgot nem mondasz el nekik, annál jobban felvillanyozódnak. Aztán megindul a lavina és nincs megállás. Mint ahogy az én esetemben is történt.
-Rossz a szíved? – Végigmér, mintha valamit keresne rajtam. – Te jó vagy Abbie. A mesében a gonoszoknak rossz a szíve. Mint a mostohának a Hófehérke és a hét törpében. Hát neki aztán csúnya szíve van. – Mondandójához hevesen bólogat, imádnivalóan húsos karjait csípőjéhez szorítja. Nyomok egy nagy puszit arcocskájára és örömmel nyugtázom, hogy most először nem törli le.
-Tudod, a rossz szívem helyett kaptam egy újat. Nem működött úgy, ahogy kellett volna. – Magyarázom neki, hogy megértse. Okos, nem kell túl ragozni, hogy az új szívvel gyakorlatilag új életet is kaptam. Lucy veséje sem épp úgy szuperál, ahogy kellene, talán ezért is van köztünk valami megbonthatatlan, láthatatlan kapocs.
-De most már mindig jó lesz. – Arcát nyakamba fúrja, de a közeledő léptek zaja miatt a meghitt pillanatnak percek alatt vége szakad. Amint meghallja apja hangját, visítva bontakozik ki ölelésemből és az apró, meztelen talpacskák csattogása emlékeztet arra, hogy újra elrejtsem sebemet. Mielőtt megpillantanám Mr Cambridge-t, gombom már újra azt a feladatot látja el, amit eredetileg is szántak neki.