Szemhéjaimon mintha mázsás súlyok nehezednének, alig bírom kinyitni szemeimet. Látásom rettenetesen homályos, és az, hogy sűrűn pislogok, de változás aligha történik, némileg megrémiszt. Oldalra fordítom a fejem, jobbamról vakító fény erőszakolja magát a pupilláimba, balról sötét alakok nyúlós körvonalait látom mozogni nem is olyan messze tőlem. Rövid időn belül forogni kezd a világ, így ismételten összeszorítom a szemeimet, hogy aztán megdörzsöljem őket. Azonban végtagjaim nem engedelmeskednek az agyam által kiadott parancsoknak. Helyette a testem egésze válaszol valami iszonyú szorítással, ami minden egyes porcikámból áramlik. Reménytelenül felnyöszörögök, és visszasüllyesztem a fejem a párnába. Halk zokogásom nem a hervasztó tehetetlenségemnek köszönhető, annál inkább annak a gyomorforgató fertőtlenítő szagnak, ami dühítően nyilvánvalóvá teszi hollétem. Méreg, elkeseredés és a menekülés vágya uralkodik el rajtam. Emlékeim lassan hazatérni látszódnak, így tisztává válik előttem a kép: valamiért elájultam a fürdőszobámban és minden bizonnyal bevertem a fejem a csempébe. Ez azt is megmagyarázná, miért van kötszer a homlokomon. Amikor utoljára a kórházi ágyat nyomtam, azt hazudtam a szüleimnek, hogy Samanthanál alszom, mert rengeteg van hátra a közös projektünkből, és valószínűleg későig leszünk fent, hogy be tudjuk fejezni másnapra. Mivel Samy a legjobb barátnőm, és csak ő tud mindenről, ami körülöttem zajlik, fel kellett hívnom és elmesélnem neki a vetélést. Nem szerettem volna, ha elcsuklik a telefonban a hangom, mert jól tudtam, hogy a frászt hozom rá, de nem bírtam visszafogni a felszínre törő fájdalmat. Hallgatagsága leleplezte, milyen nehezen kezeli a helyzetet, sosem volt jó abban, hogy együttérzést tanúsítson, mert mindig attól tartott, azt az érzést kelti a másikban, sajnálja. Helyette inkább azt hazudta szüleinek, amit én az enyémeknek és bejött hozzám a kórházba, hogy ne legyek egyedül az este. Végre egészen tiszta a látásom, noha a szédülés makacsul rángatja még a szemeim elé táruló képet. Enyhe hányinger fog el, ami igazából semmiség ahhoz képest, milyen kimerültnek érzem magam. A kézfejembe vezetett infúzió látványa még jobban felkavarja a gyomrom, és mintha a levegő is eliszkolna a szobából. Nekem ezekre nincs szükségem! Kihúzom a helyéről a tűt, kicsit sem kecsesen, a zsinóroknál fogva leszedem a hiperventilláló mellkasomról a szívem monitorozását végző tappancsokat, és kitakarózom, hogy lemászhassak az ágyról. Hálistennek a rohadt gép riasztó pityegésbe kezd, amiért nem érzi már a ketyegőm ritmusát, és már csak vissza kell számolnom tízről… ennyi idő alatt fognak berohanni fejvesztve a nővérkék, hogy segítséget nyújtsanak, amire jelenleg nincs szükségem.
Csak támasztom a pultot, és szegény lányt bámulom. Még mindig nem tért magához, és az orvos nem tudta megmondani, hogy mikor fog. A koponya ct nem mutatott törést, vagy vérzést, ami jó hír, ennek ellenére az orvos aggódik, hogy nem látható agyi elváltozása van, ezért ráállított, hogy folyamatosan figyeljek, és ha felébredt, akkor csipogtassam meg. Egyelőre ez nem történt meg. Szinte biztos, hogy agyrázkódása van, mivel elvágódott a földön. Külső sérülése volt a homlokán, de pár öltéssel össze lehetett varrni, viszont ez arra enged következtetni, hogy valamibe bevágta, ami éles volt, mint egy kés, vagy mondjuk egy fogas. Ezidáig nem tudtuk kideríteni, hogy egészségügyi problémái miatt ájult-e el a földön, vagy valamilyen egyéb okból kifolyólag, de mivel bent kell tartani legalább egy éjszakára, még lesz rá idő bőven. Most az-az első, hogy térjen magához.
Még bámulom egy percig, aztán lehajtom a fejem, és folytatom a rezidensem kórlapjainak a töltését. Ez a gyakornoki meló legunalmasabb része. A sebészek nem szeretik a papírmunkát, mi vágni szeretünk, és gyógyítani. De sajnos ez komoly felelősség, így munkánk minden egyes pillanatát dokumentálni kell, hogy a későbbiekben bármi visszakereshető legyen. Ez főleg akkor fontos, ha komplikáció adódik, és .... - Doktornő, a beteg! Egy random női hang szólít meg, felnézek, és ekkor látom, hogy a beteg áll az ágya mellett, és a csöveket piszkálja, amire a gép hangos pityogással jelez. Mi a fene folyik itt?! Az előbb még aludt, feküdt békésen, most meg áll. Gyorsan leteszem a tollat, és berohanok, a nővérek mögöttem. Odalépek a lányhoz. - Miss Hale, vissza kellene feküdnie, és kérem ne húzza ki azokat a csöveket, azokon keresztül figyeljük a szívét, és kap vitaminokat is, hogy megerősödjön. Kórházban van, mert elájult, és beütötte a fejét. Közelebb lépek hozzá, és egy halvány mosollyal jelzem, hogy nincsen baj, biztos kezekben van. Meglátjuk, hogy mennyire engedi, de a kezemet felé nyújtom, hogy átadja nekem a csövet, amit éppen kirántott magából.
Kezdőlap
Szemhéjaimon mintha mázsás súlyok nehezednének, alig bírom kinyitni szemeimet. Látásom rettenetesen homályos, és az, hogy sűrűn pislogok, de változás aligha történik, némileg megrémiszt. Oldalra fordítom a fejem, jobbamról vakító fény erőszakolja magát a pupilláimba, balról sötét alakok nyúlós körvonalait látom mozogni nem is olyan messze tőlem. Rövid időn belül forogni kezd a világ, így ismételten összeszorítom a szemeimet, hogy aztán megdörzsöljem őket. Azonban végtagjaim nem engedelmeskednek az agyam által kiadott parancsoknak. Helyette a testem egésze válaszol valami iszonyú szorítással, ami minden egyes porcikámból áramlik. Reménytelenül felnyöszörögök, és visszasüllyesztem a fejem a párnába. Halk zokogásom nem a hervasztó tehetetlenségemnek köszönhető, annál inkább annak a gyomorforgató fertőtlenítő szagnak, ami dühítően nyilvánvalóvá teszi hollétem. Méreg, elkeseredés és a menekülés vágya uralkodik el rajtam. Emlékeim lassan hazatérni látszódnak, így tisztává válik előttem a kép: valamiért elájultam a fürdőszobámban és minden bizonnyal bevertem a fejem a csempébe. Ez azt is megmagyarázná, miért van kötszer a homlokomon. 
