• Sör
Vannak napok, amikor minden mindegy. Nekem minden nap ilyen. Pizsamában az egyetemre? Részegen a zh-ra? Beszívva a dékán elé? Totál mindegy. Felelőtlen, talán ezt a szót keresed és nem is tévedtél sokat. Nem tudom behatárolni tetteim következményét és őszintén szólva nem is akarom.

• Bor
Azok a borok, amik éveket vártak arra, hogy kibontsák sokkal finomabbak, édesebbek, kívánatosabbak. Sosem voltam szerelmes, mert egy másodpercig sem tudok komoly lenni. Talán ha egyszer majd kibont valaki én is olyan finom és kívánatos leszek, mint egy több éves bor.

• Pezsgő
A pezsgőbe mikor aranyat raknak sokkal drágább lesz, de az alap akkor is csak egy pezsgő. Én sosem akartam többnek látszani mit amilyen vagyok. Valaki vagy így elfogad vagy sehogy. Leginkább a sehogy. Nehezen veszik fel velem a fonalat az emberek így nincsenek is nagyon barátaim. Mindenkinek szüksége van egyre? Nekem nincs. A legutóbbi pasijával is lefeküdtem.

• Whiskey
A whiskey jég nélkül ihatatlan. A whiskey komolyságát az üvegpohárhoz koccanó jégkocka adja meg. Nekem is kell a jég, a falamhoz koccanó hidegség. Ez Raven a nővérem. Aki visszaránt a földre, akitől jobb leszek, aki megadja  a komolyságomat és iható leszek általa.

• Vodka
Maró és keserű. Akárcsak a humorom. Kicsit belefásultam már a mindennapos bulizásba, de senki kedvéért nem hagynám abba. Unalmas már, hogy majd minden nap iszok és minden hétvégén másik pasi ágyába kötök ki. De azzal nyugtatom magam, hogy ez az egyetemmel együtt jár.  

• Likőr
Édes, és könnyen csúszik. Nem vagyok egy könnyen emészthető fajta. Hosszú beszélgetések és poharazások kellenek ahhoz, hogy megnyíljon –már nem a lábaim- a lelkem.

+18

A szememet bántotta a nap, mégis lágyan simogatta a bőrömet. Olyan jó érzés volt a tudat, hogy kint hideg van én mégis a meleg takaró alatt élvezhetem, ahogy hozzám ér a napsugár. Nyújtózkodni kezdtem, neki támasztottam kezemet és lábamat az ágy két végének s csak nyúltam ameddig lehetett. Végül egy ásítás adott teljes nyomatékon annak, hogy igen végre felébredtem. A fejem majd szétszakadt, egyre jobban szúrta a szememet a beszűrődő fény és lassan már az sem volt kellemes, hogy a takaró hozzá ért a meztelen hasamhoz.

Nagy nehezen kinyitottam szemeimet és kissé még bágyadtan néztem körbe. Ez nem az én szobám. A falak a megszokott zöld helyet halvány rózsaszínek voltak, a függöny hófehér, amely ki volt húzva így nem is csoda, hogy telibe találta a nap az arcomat. Mindenhol kósza ruhadarabok, egy férfi alsó, majd nadrág, egy zakó, az ágy szélén egy nyakkendő s fejem fölött egy ing. A kanapén gyűrötten hevert a tegnap este felvett pezsgő színű koktélruhám, mellette egy méterrel a levetett fekete magas sarkúim, s az ágy másik szélén a melltartóm. A takaróért nyúltam s felhúztam nyakamig. Az éjjeliszekrényre néztem. Két boros üveg az óra mellett, ami 10:48-at mutatott.
Megpróbáltam felülni, de a fejem vissza húzott. Óh, az az átkozott másnaposság. Újra erőt vettem magamon s most sikerrel jártam. A hűs falnak döntöttem a fejemet és próbáltam visszaemlékezni az estére.

- Ezennel megnyitom a 2018-ös jótékonysági bált. Jó szórakozást kívánok!- hallatszott a polgármester lágy dörmögő hangja. Köszöntem pár nevesebb embernek és tovább álltam a pulthoz. Szinte ösztönösen a pezsgőért nyúltam. Tisztában voltam vele, hogy ez miket válthat ki belőlem. Elég hamar beütött és épp elég volt ahhoz, hogy teljesen jól érezzem magamat és akár a fejemen pörögjek…vagy másén.
- Anya! – kaptam el anyám kezét, aki meglepetten nézett rám, mintha nem is a lánya lennék. Anya imádta az ilyen bálokat. Annyi ruhája volt, hogy öröm volt bemenni nőként a gardróbjába. Egy bálon sem lehetett ugyanabban a ruhában látni, mindegyik alkalomra mást és mást vett fel. Aztán a drága kislányai megörökölték. Az apámat már kevésbé érdekelték ezek az esték. Nem magával a bálozással volt a baja, hanem azzal, hogy mindenkivel jópofizzon és elmesélje, hogy még mindig ugyanannál a cégnél társtulajdonos, amelyiknél eddig. Minden évben ez ment. Egy dolgot szeretett az egészben: a családjával villogni. Anya csodás ember volt, fiatalos, csinos és nagyon intelligens. Nagyapa elég szigorú és sznob ember volt, amíg élt így mindent megkövetelt anyától.
- Most nem érek rá kicsim. Mr. Grovbergel kel beszélnem. Ha látod Ravent kérlek, ezt add oda neki, de nagyon vigyázz rá! – S a kezembe nyomta Raven egyik nyakláncát a sok közül.

- Basszus… - kaptam a szám elé a kezemet és szinte leestem az ágyról nagy igyekezetemben, hogy a táskámhoz érjek. Nem emlékeztem, hogy oda adtam volna Ravennek a nyakláncot… és mi van ha elhagytam?! Magam köré tekertem a takarót és hatalmas káromkodások közepette borítottam ki az asztalra a táskám tartalmát. Sehol semmi.
- Óh a francba… a francba. – leroskadtam a földre és újra gondolkodni kezdtem hátha megvan még valami az estéből.

- Ha ezt megiszom, adsz egy csókot! – Drew emelte fel maga elé a borosüveget én meg csak vihogtam. Egy szál zakóban és koktél ruhában ültem az őszi időjárásban, de nem fáztam. Drew egy világoskék inget és fekete mellényt viselt.
- Oké, oké csak igyad már! – Drew fenékig lehúzta a maradék bort és már hajolt is előre a csókért. Én is oda hajoltam, kisöpörtem barna tincseit az arcából és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Éreztem, ahogy a bor keveredik a szájában egy kevés pezsgővel, rummal és whiskyvel. Drew beletúrt a hajamba és közelebb húzott magához. Egy üres boros üveg csattant az aszfalton és apró darabjaira tört. Az ölébe rángatott és a combomat kezdte simogatni miközben én is egyre vadabbul kezdtem csókolni őt.

A telefonomért nyúltam, ami az asztalomon hevert. Drew számát kerestem. Ha vele voltam az este akkor tudni fogja, hogy most hol vagyok és, hogy hova tűnt a nyaklánc. Kicsörgött… az ágyban valahol. Oké tehát nem elég, hogy eltűnt a nyaklánc, amit anya a lelkemre kötött, hogy vigyázzak rá, de még le is feküdtem a legjobb barátommal. Igen. Drew volt az a fiú, akit már kiskorom óta ismertem. Együtt homokoztunk együtt ettünk gilisztát és együtt loptuk el a szomszéd néni macskáját. Együtt buliztunk miután nagyok lettünk, és szívesen cserkésztük be egymásnak az egyéjszakás kalandokat. Úgy gondoltam, hogy sosem éreztünk egymás iránt semmit hiszen együtt nőttünk fel, látott amikor undorító pattanások nőttek a fejemre, látott nem egyszer és nem kétszer smárolni totál részegen egy idegen sráccal és én is bőven láttam már őt ahogy nőkkel enyeleg. De az elmúlt 20 év alatt soha nem történt közöttünk semmi és mindig tiszteletben tartottuk a barátságunkat. Mindeddig sikerült. Eddig a napig.

Megmasszíroztam a halántékomat és bár éreztem, hogy nem kellene már erőltetnem ezt a visszaemlékezés dolgot, de vágytam arra, hogy kitöltsem a sötét lyukakat a fejemben.

Úgy simította végig a vállam vonalát mintha egész életében csak erre vágyott volna. Apró csókokat lehelt a nyakamra és éreztem, ahogy megtántorodom egy pillanatra. Annyira bódult és kába voltam az egész estét italozástól, hogy nem éreztem magamban megkondulni a vészharangot. Puhán csúszott végig a bőrömön a koktélruha melyet ő keze érintésével kísért végig egészen a bokámig. Kicsatolta a fekete magas sarkúm pántját és belső combomat kezdte simogatni. Leheletét éreztem a fenekemen és libabőrös lettem, ahogy lecsapódott rajtam a kiáramló levegő.
Másodpercek leforgása alatt találtam magamat az ágyon meztelenül. Forgott velem a világ és próbáltam a plafonra vetült lámpafényre koncentrálni, de múlni nem akart a tompulás. Andrew felém magasodott és satuba fogta a fejemet. Próbált a szemembe nézni, de az én szemeim képtelenek voltak az ő íriszeit megtalálni.
- Csak aludjunk inkább! – simította végig arccsontomat a hüvelykujjával és mikor végre egy másodpercre megtaláltam a szemkontaktust, olyan lágyságot mégis férfiasságot láttam benne, amitől felszökött az adrenalin szintem.
- Akarlak! – leheltem felé, ami így visszagondolva cseppet sem volt erotikus annál inkább nevetséges. Drew szája sarkában is megjelent egy apró mosoly az arcán a gödröcskével. Felnyomtam magamat ülő helyzetbe és óvatosan kezdtem el kicsatolni az övét majd kigombolni a nadrágját. Látva ügyetlenkedésemet segített magán és az ágy mellé dobta kissé viseltes öltönynadrágját. Már csak egy alsónadrág választott el minket attól, hogy 20 év után megérezzük egymást. Fura érzés volt –amellett, hogy rettenetesen szédültem- azt érezni, hogy akarom ezt a férfit.
- Biztos? – erősködött Drew és mikor egy erőtlen hörgés elhagyta a torkomat kínosan lassan kezdte el letolni az alsónadrágját. Benyálaztam az ajkamat és úgy vártam a csodára, mint egy kisgyermek a karácsonyra. Végül előtűnt férfiassága és innentől már nem volt olyan lágy és kedves. Hátamhoz nyúlt és letaszított az ágyra, kezével tompítva az érkezést. Nagyot nyeltem, szám kissé szétnyílt s csókra vártam, de nem adta meg nekem azt, amit szerettem volna. Könnyedén csúszott belém minden egyes centimétere még medencéink össze nem koccantak. Halkan felnyögött és hátra feszítette fejemet, hogy belecsókolhasson nyakam hajlatába. Szinte már durván mozgatta csípőjét mégis annyira akartam, hogy még beljebb érezzem magamban, hogy rámarkoltam fenekére és erősen húztam magamba. Azt kívántam akkor abban a percben, hogy ez az érzés sose érjen véget.

Az ágyhoz sétáltam és felvettem a világoskék inget, ami a párnámon pihent, ami nemrég még Andrewen volt. Össze fogtam a hajamat és felfedező körútra indultam a lakásban. Ismeretlen volt a hely… nem lehetett Drew lakása, mert ott már voltam nem egyszer. A fejemet fogtam és próbáltam nem neki menni a falnak, de egyszerűbb volt annak nekidőlve végig siklani a konyháig. Ugyanis a folyosó végén egyből a konyha jött. Ott ült Ő. Egy alsónadrágban, cigivel a szájában a pulton és nézett ki az ablakon.

- Jó reggelt. – szólt csöndesen és egy hatalmasat szívott a cigijéből. Rám se nézett… biztos voltam benne, hogy ez az este most nem tett jót a kapcsolatunknak. Nagyon nem.

- Drew…- ejtettem ki a számon a nevét, de ő csak még jobban elfordította a fejét ezzel is tudatva, hogy ő most nem akar erről beszélni. A pulthoz sétáltam és elvettem egy szál cigit én is a dobozból és csöndesen rágyújtottam. Egy szót sem szóltunk csak szívtuk magunkba a káros nikotint és néztünk ki az ablakon, némaságunkkal mindent megbeszéltünk egymás között. Talán egyszerűbb volt hallgatni mint megbeszélni azt, hogy hogyan tovább.