Néha belegondolok abba, hogy talán minden könnyebb lett volna, ha befejezem az orvosi egyetemet, és egy hétköznapi férfihez megyek hozzá, akinek nem volt megpecsételve úgy a sorsa, mint ahogyan az én Edoardomnak. Annak a férfinek, aki életében utoljára egy füstölgő puskacsővel nézett farkasszemet, alig néhány órával ezelőtt a Bon Dias szálloda halljában.
A zavarodott szempárba fúrva pillantásomat, hirtelen nem tudtam eldönteni a mogyorószín íriszekből, hogy vajon mit vár tőlem Fabrizio. Nem voltam felkészülve erre a hirtelen jött özvegységre, s arra sem, hogy mit is kezdhetnék egy ilyen helyzetben.
- Asszonyom…jól van? – Talán a némaságom késztette arra a férfit, hogy megszólaljon, de az is lehet, hogy a lelkiismerete lökdöste elém.
- Mi történt egész pontosan Fabrizio? – A hosszas csendet megtörve néztem újra a férfira, miközben abba hagytam karikagyűrűm felesleges tekergetését az ujjam körül. Idegességemet ezúttal úgy próbáltam leplezni, hogy ujjaimmal mélyen szántottam az előttem ácsorgó szék mohazöld bársonyába.
- Túl gyorsan történt minden, ma lett volna az a megbeszélés az oroszokkal ott a Bon Diasban, de mivel békés találkozóról volt szó, emiatt csak a külső helyszín volt biztosítva, és Don Edoardot két emberünk kísérte be a hotelbe.
- Hogyan történt?
- Néhány alkalmazottnak öltözött alak, maszkban lépett elő és gépfegyverekkel lőttek rá az úrra…azonnal meghalt.
- És a kísérői?
- Ők is, Carlo és Brendon is odavesztek.
- És az oroszok?
- Az oroszok ők még csak meg sem érkeztek a helyszínre. Mi persze, ahogy hallottuk a hírt, azonnal akcióba léptünk, az egyiket sikerült leszednünk, de a dulakodás közben meghalt. A rendőrség meg persze azonnal kijött a helyszínre, és a sajtó is hamar kiért…de azt elsimítjuk. Van emberünk az újságnál, és a kapitányságon is. Don Fabrizio neve nem fog bepiszkolódni.
- Helyes, legyen csak így. – Halkan ejtettem ki számon a szavakat, majd hátat fordítva próbáltam elrejteni könnyeimet a férfi előtt, aki hallhatóan még mindig a könyvtárszobában toporgott.
- Asszonyom, most mi lesz? – A kérdés nem lepett meg, bár egyáltalán nem voltam felkészülve egy ilyen helyzetre. Tekintve azonban, hogy mégis csak a férjem uralta az egyik legnagyobb maffia családot a városban, nem hagyhattam oda veszni az élete munkáját. A halála pedig bosszúért kiáltott.
- Hogy mi lesz? Háború Fabrizio, háború.