not friends; only forced partners?

A legutóbbi dobásom egészen nagy volt. A Halloween meghozta a hatását és azt hittem, hogy ezzel végérvényesen, vagy ha nem is végleg, akkor legalább egy időre leszakítottam magamról a férfi Machadók szemét és figyelő érzékeit. Aztán valamelyik nap jött egy újabb telefonhívás, már magam sem tudom mikor volt utoljára, hogy összeszorult  a torkom, ha apám hívott, mert nagyon jó volt a kapcsolatunk, ha nem üzletről volt szó, de akkor éreztem, hogy valami ilyesmi jön, már nem is tudom, hogy honnan. Fejleszteni akar, ezen az egy kis helyen, a sok közül, azt akarja, hogy a Pandora nagyobb legyen, egyszer és ahhoz nagyobb népszerűség kell, azt akarja, dolgozzak össze valakivel, aki szerinte nagyon jó lesz nekem és ki fogok vele jönni. Igen biztosan nem lesz így főleg, hogy apám vezette fel az egészet, már most tudtam, hogy a kamaszkori lázadásom fog feltörni és nem fogom még csak akarni sem visszanyomni. De bólogattam, hiszen apám szemében szerintem még mindig nem vagyok más, mint egy gyerek, aki megkapta ugyan a Pandorát saját felelősségére és ennyi idősen tök jól vezetem is, nyilván segítséggel, mert a suli mellette akármennyire is akarom, nem megy egyedül. De közben meg mindenki azt hiszi, hogy kihasználom a helyet és a magam szórakozására tartom fenn, pedig ez csak egy két hónapig olt vicces, manapság már én is elég sokat agyalok azok, hogy lehet nekem is váltanom kellene. Inkább eljárok máshova szórakozni ha olyan van és igyekszem nem állandóan ide hozni a barátaimat, de ha van egy klubja az embernek miért is ne tehetné meg. De ebből is vissza kellett vennem, és meg is tettem, da valahogy a kialakult helyzet benne maradt apám fejébe és ezzel karöltve híreszteli, milyen csodás lánya van, de még gyerek egy ilyen helyzet. Kérdezem én, akkor a gyerek fejemmel, egy felnőtt mégis mi a francért bízott rám egy ilyen helyet, mint a Pandora.
A fejemet fogom és nagyon nincsen kedvem megbarátkozni a helyzettel, nem akarok nagyobb hírnevet először a diplomát akarom a kezemben és utána fejlődni tovább, de most egyszerre megint minden a nyakamba szakad. Miért van olyan érzésem, hogy akit kapok csak nagyobb nyűg lesz nekem, mint haszon?
- Lulu itt van egy csaj, éppen Sydneyt faggatja, az meg egy idióta. - megforgatom a szemem, ahogy Lola bejön az ajtón és közli velem a híreket, amiket pont el akartam kerülni. Gondolom most lefest egy képes a fejemben, amit a kis szőke csaj állít majd rólam, akit csak azért vettem fel, mert a pasija az egyik kidobóm és nagyon szépen kért, pedig sok haszna nincsen a lánynak, de legalább tud koktélt csinálni és elég dekoratív ahhoz, hogy menjen hozzá a sok éhes vagy éppen szomjas szájú férfi.
Ledobom a blézert, mert itt bent elég meleg van, hogy az ujjatlan elég legyen és elindulok kifelé, ahol szembesülök a kokettálással, és előveszem ennek örömére a mosolyom, aminek őszintének kellene hatnia, meglátjuk mi lesz belőle.
Az egész nevem hallatán végigfut rajtam a hideg, ez a lány apám zsoldosa lett, az ő kis megszokásait és mondásait fogja áthozni nekem? Mert akkor nyomban én magam mondok fel. Hiányzik apu, de nem ennyire, hogy majdnem minden napomat az ő emberével töltsem, de tudom, ebben most nem fogok tudni beleszólni jobban.
A szavai azonnal elveszik azt az igazán “őszinte” mosolyt, amit nehezen építettem fel és a szemöldököm az egekbe szökik. A kezemet nyújtom felé, mert a suliban ezt is tanítják, magamtól nem menne az ellenszenves emberek ilyen módú köszöntése.
- Igazán örülök Rafaela, tudok mindenről, a telefon nem az ellenségem, csupán szeretem megvárni a megfelelő pillanatot, ameddig használom. - mondom neki egy gúnyos mosollyal az arcomon, miközben kihagyom a végig mérését, ha jól sejtem még egészen sokat leszünk együtt.
- A hely jövedelmező, apám nagyobb birodalmat akar csinálni belőle a városon belül, ahhoz talán nem elég, amit most nyújt, de ez a hely jól megy. Igazából tudom, hogy bármit mondok, az ő kezében van az irányítás egy része, így azt hiszem illő lenne, ha megmutatnám neked a helye. És kérlek hívj Luanának, a Paloma nem éppen egy közkedvelt megnevezésem egy idegentől.  - nézek rá a kamu kedves mosolyommal és elindulok a pulthoz egyenesen Sydney felé. - Kérlek ma a retro terem pultját intézd. Köszi. - mosolygok rá, nem kedvesen attól ez nagyon messze áll, de nem akarom, hogy egész nap a szemem előtt legyen, miközben tudom, hogy a hátam mögött meg olyan szinten utál, hogy az már szinte bűn.
Talán szemtelenség azonnal letegezni, ha ő ellenkezőleg járt el, és még csak meg sem kérdeztem azt hiszem az etika tanárom a gimiből most nagyon szomorúan nézne rám, de ez nem a helyzet ahol ilyenekre akarok adni.
- Mire lennél kíváncsi? - segítőkészségem megjátszása már szinte művészet részemről, de most az életem más része úgymond kiegyensúlyozottan lifeg, miért is kellene most pont ezen aggódnom, még nem adott rá elég okot, de sajnos a még az még nagyon kevés és tudom, hogy nem leszünk nagy barátok.  

Amikor új ügyfél telepszik le az irodában próbálok kedves lenni és kitapogatni, hogy mi is a gyengéje. De úgy tűnik, hogy jelenleg én vagyok a vad és a velem szemben ücsörgő idősödő férfi a vadász. Nem sok időm van megszólalni. Nem szoktam ilyen projekteket elfogadni. De úgy tűnik, hogy nem hagy más választást. Elég befolyásos az üzleti életben így csak megköszörülöm a tokrom és rá bólintok. Legyen. Szittelek egy klubbot és egy kicsapongó lányt, aki elfelejti, hogy a név kötelez.
Sosem fogadtam el azt az élet stílust, ami arra alapszik, hogy vegyünk a gyereknek egy játszóteret, hát ha bele rázódik abba, ami a jövőjét is bebetonozhatja. De ki vagyok én, hogy ítélkezzem a mocskosul gazdag embereken. Mindenkinek meg van a maga keresztje.
Így csak unottan parkolok le a klubb előtt. Még nyitás előtt vagyunk. Szeretném megismerni az embereket, akik meghunyászkodnak azelőtt, aki elméletileg a főnökük és anyagilag függnek tőle.
Ahogy az ajtóban már az első biztonsági őrön fenn akadva csak kedves mosolyomat elővéve elmagyarázom, hogy ki vagyok, mire a telefonjában kutatni kezd és hát apuci elküldte azoknak a személyeknek a belépési engedélyemet, akiken megakadnék. Már is élvezem ezt a könnyen jött nemesi rangot. Az ajtó kitárul és már látom is a szorgosan sürgő embereket, takarítók bárpultosok, pincérek. Mindenki egy helyen.
Egy lány épp sürgetően pakolja az alkoholos üvegeket csábításként, mikor megállok a pultnál és elő halászva legédesebb mosolyomat kezdek vele trécselni.
Elég sok mindent elmond, önszántából is. Szinte faggatóznom sem kell. Szóval a főnök pont olyan, mint számítottam. Neki ez egy játszótér, ahol mindent ingyen élvez. Néha szó szerint is. Megforgatom a szemeimet, mikor meglátom, hogy a lány megmerevedik. A kezét megérintve kacsintok rá, majd fordulok meg. Érzem, hogy közeledik a gonosz.
- Luana Paloma Machado – rendezem az arcomat, hogy érezze nem csak egy betolakodó vagyok, aki megjelent unalmába.
- Rafaela Garza vagyok, az új marketing főnöke, aki épp azon lesz, hogy a kis játszóháza ne fulladjon kudarcba és talán még jövedelmező is legyen – nyújtom felé a kezem, akár egy cápa, aki levadászná az áldozatát. Még a fejemben a zene is megszólal, ahogy végig nézek a lányon. Érezze is azt, amit szoktak. Én nem csak a jó bulit és az ingyen piát látom. Hanem az üzleti részt, ami hozza a pénzt és nem csak szórni.
- Ha bármi aggálya lenne mindenképp fel kéne venni a telefont ha az apja hívja – gunyoros hangsúlyom jelzi, hogy nem önmagamtól bitoroltam el ezt a címet.