Nem tudom először mit gondolja Ericről, kicsit talán távolságtartó, de közben meg ő volt az egyetlen aki közel mert jönni hozzám. Nem akarok mindig a helyzet középpontjában lenni, de azért jól esett, amikor odajött és nem csak egy sima bábunak néznek ilyenkor, aki majd feszít nekik az albumon vagy kelljen akárhova a képem és én magam. Én nem vagyok egyáltalán távolságtartó, nem is menne, nem az én stílusom, szeretek közeledni emberekhez és megismerni új arcokat és ebben az esetben új stílust is, mer a rock nem az én műfajom jelenleg de ki tudja, egyszer lesz ez az, ha egy klassz banda vesz a szrányai alá megkedveltetés szempontjából, még ha nem is szánt szándékkal ez a céljuk. Tetszik a laza kis humora, elmosolyodok rajta. - Miért ne, remélem ez kölcsönös is lesz és nem csak egy gyors fotózás lesz ebben benne. - nincsen tervem estére, és kív ncsi lennék milyen bulizni ilyen arcokkal, mert az én körömben inkább megy az alkohol és a gyors szex mindenkivel, ami izgalmas és elég akt.v is tud lenni, de azért néha a vadulás egyéb formája is érdekelne engem, bár nem tudom mit tudna nekem mutatna ez az új ismertség. - Miért van olyan érzésem, hogy nem is annyira fáj a fogatok erre az egészre? - kérdezem felnevetve, mert látom az arcán, hogy nem egészen ilyen tervei lettek volna mára, de simán lehet, hogy félreértem és ő szimplán ilyen, nem ismerem egyáltalán. Bólintva indulok meg utána, és tudom, hogy most nem ennek kellene a fókuszban lennie, de nem tudok ellenállni, a kíváncsiságom mindig hajt és nem enged lenyugodni, még a munka közben is. Valami ilyesmire figyelmeztetett Mitch is, bár nem rámászok, sokkal inkább a munkám iránta hűságem egyik erős jele, hogy érdekel milyen band nál fog feszíteni a feszes kis popóm. Nem vagyok félős lány, simán beszállok mellé a liftbe még akkor is, ha egy vadidegenről van szó. A keze a derekamra csúszik, de nem érzem idegennek az érintését és engedelmesen megyek a kaza irányítása alatt. A lift elindul és tudom, hogy most valami olyat fogok látni amit eddig nem, érdekel a világ összes dolga, csak nehezen fedezem fel és amikor ilyen helyen vagyok, akkor kihasználom. - Már megérte ide jönni, mindig lát újat az ember, mondjuk gondolom nektek ez már olyan, mintha hazajárnátok. - és ezért is szeretem ennyire az én melómat, mindig más helyszínen, sokszor más emberekkel nem tudom megunni egyszerűen. Betesszük a lábunkat egy elég nagy szobába, tele van technikai felszerelésekkel, amikhez egyáltalán nem értek, de azért igyekszem nem olyan kezdőknek tűnni és hanyatt esni az izgalmas szerelések láttán. Leülök, fel vagyok készülve az új dolgok befogadására, hogy az arcomra lesz -rva ha nem tetszik a zene és ezt tudni fogja azonnal az előadó, de én ilyen vagyok, ezzel nehezen tudok bármit is kezdeni. A zene elindul és én hallgatom, érzem Eric tekintetét magamon és igyekszem nem azonnal ítélkezni. Mivel nem az én műfajom azt várom, hogy majd fejbe ver, hogy majd agyonüt a durva zene, de nem így történik, a lábam elkezd járni a parkettán és lassan kezd el mozogni a fejem is a zenét hallgatva. Elmosolyodok és ránézek a férfira, aki még mindig engem les, így más hallgatni, hogy az arc, aki létrehozta itt van előttem. Sosem volt még dolgom zenészekkel, nem is nagyon találkoztam még zenésszel, mert igyekeztem távol tartani magam a csapodár élettől, mert apu ezt akarta, vagyis nem akarta, de tudtam, hogy annyira nem jönne be neki, de már elég felnőtt vagyok, hogy ne mindig apám véleményét lessem. - Nem rossz. - vigyorgok rá még a zene közben, nem életem bókja, de ha azonnal rávágom, hogy még az én fejem és a pop mániás agyam is be tudja fogadni sőt, még tetszik is akkor azzal csak túlságosan is sok mindent raknék a másik kezébe. Pedig tetszik! - Akkor majd a kövi koncerten már automatikusan backstage jegyet kapok ugye? - kislányos vigyorral meredek rá, de elnevetem magam, nem akarok egy gruppi lenni, aki onnan csápolja végig, jobban bukok az első sorokra, ahova lejön a zenekar egy két tagja és végig tapiz mindenkin, kizárólag pacsi formájában.
Ha az ember sikert akart, akkor nem lehetett megspórolni a munkát. Olyan dolgokból sem, amiket nem biztos, hogy annyira élvezett. Ilyen volt az is, amikor túlzottan a promócióval kellett foglalkozni egy új anyag kapcsán. És ezt ráadásul olyan időszakban kell elkezdeni, amikor az anyag még csak készül szóval az embernek inkább az van fókuszban és a részben kreatív, részben idegőrlő rögzítési periódusban kell kiszakadnia valami teljesen másba. Ezt meg az sem könnyítette, hogy egyébként ilyenkor majdnem turné üzemmódba kapcsolt az életmód: kevés alvás, annál több feszkó levezetés. Fogyott a cigi és fogyott a szesz rendesen. Ma viszont fotós anyagon kellett dolgozni és ez azt jelentette, hogy a nap java része megy a levesbe, főleg, hogy a koncepció szerint a stúdióban ment a fotózás. De legalább a modell akit ideküldtek elég csinos, szóval ennyi öröm lesz: lehet szemet legeltetni. És ahogy szóba elegyedem vele nem is annyira hercegnő komplexusos első blikkre. - Ha szerencsésnek érzed magad, akkor jó. - biccentek s a megjegyzés őszinte is, az arcom is azt tükrözi, hogy ez nem valami flegma megállapítás volt, hanem egyszerűen szimpatikus ez a hozzáállás így elsőre. A pimasz kis kérdésére pedig már el is mosolyodom amolyan prédára leső farkas módjára. - Naná! Marha csinos vagy. - bólintok, hogy aztán nekiálljunk a tényleges bemutatkozásnak is. Lazán kezelem a helyzetet inkább, mert úgy látom, hogy ő ez az alkat és hát én sem vagyok az a nagyon formális egyébként, szóval marad a puszi, az, hogy kiélvezem kicsit a közelségét meg az illatát. - Oh szóval a napunkat is fel akarod dobni? Micsoda ambíciók! De én nem vagyok semmi rossznak a megjavítója. - kacsintok rá egy kicsit kiforgatva a közhelyet szándékosan áthallásos irányba. Eleve az ő megjegyzése is marhára az volt és azért uralkodnom kellett magamon, hogy ezt a labdát ne úgy csapjam le, mert azért mégis túl sok lett volna egy bemutatkozás után. De ezzel a dumával escortnak is felcsaphatott volna a csajszi, annyi fix! - Szerintem teljesen jó, meg jól is áll neked. A marketingesek meg úgyis kitaláltak valamit, szóval az egy más tészta, de majd azt meglátod, még én sem tudok pontosan mindent. - vonom meg a vállam kicsit, mert végső soron nem pont a mi ötleteink valósulnak meg ilyenkor, ez a kiadónk játéka, csak minket sem hagynak-hagyhatnak ki belőle teljesen. Nyilván teljesen elrugaszkodott kreténségekbe nem egyeznénk bele. - Azt meg valahogy gondoltam, hogy nem a világod. Ne érts félre, nem basztatásnak vagy hasonlónak mondom, de látszik rajtad, hogy más az ízlésed. A kérésed meg megoldható, gyere! - intek neki, majd azért lazán a derekára is teszem a kezem és kezdem kísérni a folyosón a lifthez, amibe be is szállunk és megnyomom a kettes gombot. - A stúdiórészhez amit béreltünk tartozik egy kis konyha és étkező rész, egy terem amit próbákra használunk, a fotózás maga ott lesz egyébként... egy pihenő szoba, amit öltözőnek használhatsz. - sorolom közben, míg szép szemeit vizslatom s a lift megérkezik a másodikra és nyílik is, kezem ismét a derekán s jobbra az első ajtón fordulunk be egy másik folyosóra, ahová az említett helyiségek nyílnak. - Meg persze a tényleges stúdió rész, ahol a varázslat történik! - zárom a gondolatsort és a kontroll szobába vezetem a leányzót, ahol ott a méretes keverőpult, a monitor hangfalak és minden szükséges technika, az üvegfalon át meg a felvételre szolgáló tér látszik, ami most amúgy értelemszerűen üres. - Ülj csak le! - intek a hangmérnök széke felé, míg én a számítógépen elkezdem megkeresni azt, amin dolgoztunk és egy teljesebb számot kiválasztani, miután bekapcsoltam a monitor hangfalakt, majd elindítom a legutóbb felvett, már teljesnek mondható dalaink egyikét ami inkább a dögös, semmint a durva oldalán helyezkedik el a skálának, s visszafordulok Cassie felé és őt figyelem a keverőn hátul megtámaszkodva.
Meglátva az arcokat itt egy normális lány, mint Maya azonnal menekülne, még a zenekarról semmit sem tudok, de a műfaj árulkodó, nem akármilyen emberekkel lesz dolgom, ami engem konkrétan lázba hoz és nem ijeszt meg. Van aki azt mondja beteg vagyok, hogy ilyen dolgokra izgulok én meg csak mosolyogva lépek be az elég bizarr, de elég tágas helyre és köszöntöm Mitchet, aki már tuti, hogy végigcsekkolt mindenkit, ha nem így lett volna, akkor nem lenne ennyire nyugodt. Ami azt is jelenti, hogy nem mindenki néz ki sorozatgyilkosnak, sőt, ahogy nézem egészen fel van tüzelve a srác. Egy köszönésre kapom hátra a tekintetem és teli mosollyal köszönök az igen mitatós srácnak, hosszú haj, akár egy viking. - Hello, igen én vagyok a szerencsés. - mosolygok rá. Nem tudom nem észrevenni, mennyire mér be a srác, de azért vagyok itt, hogy nézegessenek, ruha van rajtam azt képzel alá amit akar, ezt az utcán is megannyiszor megteszik és nem nagyon ijedek meg ennyitől, szóval hagyom neki hadd legeltesse a szemét, akármennyire is dögös a csávó nem hinném, hogy egy súlycsoport lennénk, az ilyenek mindig valamiért az idősebb vagy valamiért komolyabb nőkre buknak, de ne legyen igazam. Én meg megmaradtam 25 évesen is egy elég bohókás lány, akinek a nagy szája ellenére a lelke gyerek maradt, a vad oldalamat meg nem sokaknak mutatom meg. - Tetszik? - kérdezem az arcát nézve, miközben épen rajtam pihenteti a szemét de mosolygok, nincs bennem ellenszenv emiatt, ettől csak jobban duzzad az egóm. - Cassioppia Boschello, én meg a modell, aki ma egész biztosan feldobja a napotokat. - nyújtom ki a nyelvem pimaszul, nem vagyok az a nagy kéz nyújtogatós, de szerencsére itt az etikátlanságom még kapóra is jön, és belehajlok abba a hirtelen jött pusziba és az egyik kezemmel megérintve köszöntöm én is az idegent, vagyis nem mert a nevét már tudom, meg hogy miért is van itt. - Reméltem tetszeni fog a szett, lehet nem leszek a kedvencetek, de nem annyira vagyok rocker, és nem is hallgatok ilyen számokat, de mivel látom, hogy itt nem csak a fotózás fog készülni nagyon szívesen meghallgatnék valamit, ameddig készül a helyszín. - pofátlan vagyok nem nagyon kérdeztem, leginkább közöltem, de a kislányos mosolyom, a pillázás és az, hogy érdekel a dolog mindig nyerő és most kivételesen tényleg érdekel a dolog, a zene, a srác, a többiek, hogy egyáltalán miért vagyok itt, mit akarnak eladni velem. Nem csak be akarok állni a kamera elé, hanem érdekel a miértje, ami klisés, és lehet kicsit ódivatú, de akkor is ilyen vagyok. Ha apám tudná hol vagyok egészen biztosan a vállán vinne el, mondjuk sok mindent jobb ha nem tud rólam.
Ami nem látszik az nem játszik. Ez volt többnyire a mai világ nagy tanulsága és ha át is alakult a tartalmak formavilága sok téren az utóbbi időkben azért a zeneiparnak a vizualitás továbbra is szerves része maradt. Általános emberi berögződés a "régen minden jobb volt" de ebben az esetben igaznak is tartom: jobb volt az, amikor még albumborítók, a bakelitek kihajtogatása, a booklet nézegetése volt az élmény velejárója az instaposztok görgetése helyett. De ilyen volt a világ: a rádiót váltotta a videoklipek érája, aztán az is átalakult valamivé. De a lényeg az volt, hogy plakátokra, netes képekre, sajtóanyagokra és albumborítókra továbbra is szükség volt a videós tartalmak mellett. Ez volt az oka, hogy bizony a mi zenekarunknak is le kellett gyártania ilyen anyagokat, részt kellett venni imázs fotózásokon amik aztán megjelenhettek a neten, kimehettek az újságokhoz, vagy épp turné plakátokra kerülhettek. Nem mindig szerettük, de megszoktuk már ezeket. És olykor még egész jó bulik is kerekedtek ilyesmiből, ha jó fotóssal sodort minket össze az élet. Igen, a fotós kulcs kérdés volt, akárcsak egy album készítésénél a hangmérnök és egy esetleges producer: onnan pontosan ismertük a "még egyszer" munkamódszerét és ha utáltuk is, mindannyian beláttuk, hogy a jó eredményhez erre van szükség. Akkor is, ha az illető szakembert a pokolra kívántuk és azért vissza-visszaszóltunk nyomdafestéket kevésbé tűrő módon olykor. Mi sem voltunk egyszerű esetek na... Most viszont még csak a stúdió épülete mögött szívom a cigimet lakonikus nyugalommal. Helyszínnek azt a helyet választottuk, ahol az új albumot is rögzítjük, mert így egyrészt tudtunk a fotózás előtt is dolgozgatni az anyagon, másrészt ez egy autentikus környezetet jelent. A többiek a tágas előtérben bandáznak, csak én léptem ki egy pár slukkra, de már el is nyomom a csikket, a cigis dobozt szűk sötétkék farmerom farzsebébe süllyesztem, majd felpattanok a pár lépcsőfokon a hátsó bejáratnál és be is slisszolok, hogy aztán a folyosón átvágva érkezzem én is az előtérbe és legyek arra figyelmes, hogy a csapat némileg már megnőtt. Ösztönös mozdulattal igazítok kicsit a rövid ujjú fekete ingen amit meglehetősen lezser gombolással viselek, majd határozott, gyors léptekkel közelítem meg a csipet-csapatot, kiszúrva, hogy esélyesen a kiközvetített modell is megérkezett már. - Hali! Ugye te érkeztél a Crimson Dawn-os fotózásra? - kérdezem tőle lazán egy könnyed mosoly kíséretében. Meg is nézem magamnak a leányzót, aki szemlátomást öltözködésében igyekezett igazodni ahhoz a miliőhöz, ami a mai munkája lesz. Ez mindenképpen egy szimpatikus dolog és érdeklődésről tanúskodik. Annál is inkább, mert így ránézésre tuti nem a mi közönségünk amúgy. Nyilván szíve joga mindenkinek olyan zenét hallgatni, amit élvez, legfeljebb nem fogok vele ízlésekről csevegni mert úgyse értenénk egyet. Az mondjuk fix, hogy egyébként marha jól néz ki, csinos pofi, jó idomok... megérne néhány ajtó csapkodást, annyi biztos! Lehet kicsit pofátlanul csekkoltam, de ez van. - Eric Lindström vagyok, a banda feje. És örülök, hogy egy ilyen csinos lányt küldött az ügynökség!- mutatkozom be, s ha hagyja akkor ennek részeként lehajolva nyomjak két puszit a pofijára, továbbra is megtartva a laza modort. Nem arcoskodás volt a közlésem, egyszerűen ez volt a valóság: minden csapat másképp működött és ritka volt az, ahol a teljes demokrácia funkcionált. Társak voltunk, barátok és tesók, sokszor egymás családja, de attól még volt feje a dolgoknak. A kreatív vízió a kezdet kezdetén, a belerakott munka és lelkesedés az én szellemi tőkémet képezték, így én foglaltam el az irányító szerepét. Ami nem jelentette azt, hogy ne beszéltük volna meg a dolgokat, ne törekedtünk volna az egyetértésre. Csak kellett valaki, akinek elég erős volt a hangja és az akarata, hogy mederben tartsa a dolgokat. Ennyi.
Mondhatnám, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni és csak ezen okból kifolyólag indultam meg ma és fogadtam el egy hete a felkeresést. Egy rock bandával egy izgalmas fotózkodás, igazából meg sem kérdeztem, hogy milyen félefajta dologról van szó, egyszerűen csak felcsillant bennem egy aprócska izgalom, vagy kalandvágyam ébredt fel, bár az sosem szunnyad. Bevállaltam mi több, még azt sem tudtam mit vegyek fel, talán ott majd öltöztetnek, én nem kérdeztem Mitchet miben menjek, ő nem mondta, jó menedzserként majd ott fog várni és remélem mindent leszervez, mire én odaérek. Azért egy elég dögös szettet dobtam össze, nem stílusom a rock zene hallgatása, még csak nem is voltam egy koncerten sem, valószínűleg elég kemény srácok lesznek ott, akikkel majd bőven kellene majd tartanom, legalábbis Maya szerint, mondjuk ő minden ilyen munkát inkább kioffol, mert a biztosra megy. Én meg olyan vagyok, akit nem érdekel mi vár rá, a nagy szám már sok helyről kihúzott, most nem fog cserben hagyni és ők is csak emberek, pasik, valószínűleg elég izgalmasok lesznek, és a témájuk is, ha kellett nekik egy magamfajta lány. Beszállok a taxiba és előveszem a telefont, megkérdezek egy két dolgot, de választ nem kapok, Mitch már régen ott sürög forog szerintem és nem fog nekem válaszolni így csak visszacsúsztatom oda a nagy készüléket ahol eddig is volt, a táskám mélyre, és csak bambán bámulom New York fényeit, hiszen már esteledik, ilyenkor minden olyan más lesz, annyival vadabb, kalandosabb és sokkal izgibb, mint nappal, amikor másról sem szól az élet, mint arról, hogy az emberek mennyire felelősségtudatosan mennek dolgozni. Én bezzeg ilyenkor indulok, alig ruhában egy kabáttal magamon, talán kicsit hideg van, de a munkám ára, hogy mindig szeretek jól kinézni és számomra egészen megfizethető. - Köszönöm! - fizetem ki a taxit amikor kiszállok és elköszönök, majd a nagy épületre nézek, ahol semmi fényűzés, talán nagyon ablaka sincs, de a nagy beltér már sokkal jobban kezdi pezsegtetni kíváncsi énem. Meglátok pár srácot, a tipikus rockzenész stílusban, de nem nézek végig rajtuk, most nem kellene máris elbaszni mindent, még csak most értem ide, még egy kicsit várok, amíg igazán pofátlan leszek. - Hello Drága! - nyomok két puszit az egyetlen ismerős arcra a helyen, a többiek nyüzsögnek, de szerencsére nincsenek olyan sokan, nem lesz olyan nagy felhajtás, ami számomra csak jót jelenthet. Nincsenek túlhypeolva és nincsenek elszállva sem, hogy felesleges köröket és felesleges fába vágják a fejszéjüket zenekarként egy fotózás miatt. Ez mind csak a külcsín, mert nem ezzel kell eladniuk magukat és szerintem ezt ők tudják, sokkal inkább azzal, amit ők tudnak, bár az is biztos, hogy velem bárhol bármi jobban fog fogyni, majd teszek róla. – Mit tudunk róluk? – kérdezem körbenézve közben ledobva egy akasztóra a kabátom, mert lehet kicsit trehány voltam, de nem néztem utánuk. - Crimson Dawn, rock banda, az összes dögös, és ne mássz rá egyikre sem, ez egy munka Cassi, és jó, mert ilyened még nem volt. – vigyorog rám és tudom, hogy már az összes srácot megnézte, jobb az érzéke, mint nekem, de ma csak szórakozni jöttem és nem úgy ahogy ő hiszi.
Kezdőlap
