One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dinner for two

Logan and Eric EmptyMinnea Mitchell
Today at 2:00 am



Dae Won and Yvie

Logan and Eric EmptyChoi Dae Won
Today at 1:27 am



It's a fairytale fucking town, isn't it?

Logan and Eric EmptyWilliam A. Murdoch
Yesterday at 10:27 pm



Bellamy & Leslie

Logan and Eric EmptyLeslie Hewson
Yesterday at 7:04 pm



Archiválást kérek!

Logan and Eric EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:08 pm



Life is just a game

Logan and Eric EmptyJaye Shirely
Yesterday at 6:06 pm



Kaylee Hill

Logan and Eric EmptyKaylee Hill
Yesterday at 5:05 pm



Charlie & Julie - Találkozás egy régi...

Logan and Eric EmptyCharlie Lloyd
Yesterday at 3:26 pm



Játékpartner keresõ

Logan and Eric EmptyDesange W. Trevino
Yesterday at 2:50 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 29 23
Diákok 29 30
Törvényszegõk 13 25
Bûnüldözés 10 16
Hivatal 6 6
Üzlet 12 17
Oktatás 6 5
Munkások 12 7
Egészségügy 11 13
Összesen 128 142
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Bellerose Barlow, Daisy S. Foster, Elias Anderson, Grace E. Hoover, Jaye Shirely, Leslie Hewson, Prima Polignac


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Logan and Eric

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Logan and Eric   Logan and Eric EmptySzer. Nov. 21, 2018 5:12 pm




Logan && Eric


- Mi van a tanulással, kölyök? Beszéltem az iskola igazgatóságával… - hallom apám igen jól ismert, a láncdohányos éveinek köszönhetően egészen rekedtté vált hangját, mellette három másik személy cipőjének csoszogásával.
Nem válaszolok, csupán felvont szemöldökkel, homlokom ráncolásával vetek egy pillantást hátra, hogy tökéletes rálátásom legyen az öregemre, akit… előbb neveznék magának az ördögnek, semmint az apámnak. Ami viszont még jobban fáj a kérdésével kapcsolatban az nem más mint, hogy Hai is rendszeresen ezt a témát pedzegeti annak ellenére, hogy megmondtam, az iskola elrendelte az egy éves halasztásomat a lemaradás miatt. Ami pedig még fontosabb, hogy pszichológiai kezelést "írtak fel" a számomra, ami még most is folyik, bár tény és való, hogy ezt se a családom közreműködésének köszönhetem. Lewis volt az egyetlen, aki képes volt venni a fáradtságot és elindítani azt a folyamatot, amivel remélhetőleg képes leszek átvészelni az előttem lévő hosszú-hosszú és kemény időszakot. Értsük ez alatt azt, hogy ideje lenne végre elfogadnom a tényét annak, hogy vissza kell szereznem az emlékeimet. Nem élhetek sötétben, nem hihetem azt, hogy minden fekete és fehér. Azt, hogy minden és mindenki rossz körülöttem, csupán én vagyok helikopter… de minimum a szenvedő alanya az egész sztorinak.
Épp ezért a későbbiekben is csak figyelem a közeledő, kissé köpcös, öregedő alakját, ám arra továbbra se veszem a fáradtságot, hogy válaszra méltassam.  Gondolom tökéletesen jól kijönnek a fivéremmel, ő biztos közli vele a tőlem megszerzett infókat, amikkel képes vagyok így félemberként szolgálni. Ha pedig nem, akkor kössék szorosabbra a nyomorult kis életük szoros csomóját és üljenek le traccspartit tartani, hátha többre mennek vele mint, hogy mindig magukhoz hívatnak mint valami betolakodó idegent, tőlem várva a válaszra.
- Téged kérdeztelek! – dörren a hangja, ami eddigi tartózkodásom és távolságtartásom ellenére most mégis megingat, s mintha csak egy üstdobra sóztak volna rá a fülem mellett, hasonló intenzitással rezzenek össze. Eddigi kemény tekintetem pillanatok alatt megváltozik, megfenyített, félelemben tartott semmirekellő kis állattá válok melyről a testtartásom árulkodik a leginkább. Behúzott nyakkal, megemelt vállakkal és határozottan leszegett fejjel próbálom kerülni a szemkontaktust, amit fél pillanattal ez előtt feltudott venni velem pár másodperc töredékéig. Félek, nem fogom tudni sokáig elviselni ezt a mértéktelen lelki terrort amit nem csak az apám, de Hai oldaláról is ugyan úgy kapok. Folyamatosan ostromolnak, én pedig lassacskán úgy közlekedek az otthonomban mint egy szellem. Csak akkor bújok elő a szobámból – ha egyáltalán itthon vagyok – mikor már mindenki alszik, vagy tudom, hogy nincs egy lélek se a házban. Csak akkor jövök le enni ha nem hallok neszezést, és hagyom el az épületet a szobám ablakán keresztül, csimpánzként lógva az előtte lévő fa ágairól. Hátha egyszer kitöröm a nyakam, bár félek, hogy ez se fog érdekelni senkit.
- Mit mondtak? – szökik ki a kérdés, de ezzel a lendülettel szívnám is vissza, hiszen tudom jól, hogy nem szereti, ha kérdésre kérdéssel felelek, noha utána már adott egy egyszerű tényközlést is. Nekem viszont figyelnem kell arra, hogy mindig arra reagáljak, ami engem is közvetetten érint. Arra már nincs is időm, hogy kijavítsam magam. Sikerül elkapnom a gyilkos tekintetét, valamint nyakának vad vörösödését, amiről sokan azt gondolnák, hogy az erősen meghúzott nyakkendő szorítása okoz, de valójában nem így van. Én vagyok a kiváltója. Apánknak van egy bizonyos sajátossága. Elkezd lángolni a feje, ha megy fel benne a pumpa. Mikor pedig eldurran az agya, pont olyan, mint egy hőmérő higanyszála. Teljesen elvörösödik, épp csak el nem pattan.
- Nem hiszem el, hogy még mindig nem tudod mi az illem! Mi a francot kezdjek veled te gyerek? Nem tanulsz soha semmiből…  na ne félj, most majd megtanulod, hogyan kell viselkedni! – nem tudom eldönteni, hogy a hangjában csendülő harag, vagy a mondandójának értelme miatt hőkölök hátra s tátom el leheletnyit a számat csak, hogy kifújhassam magamból az eddig bent tartott levegőt.
- Ezt hogy…
- Hogy értem? Van egy régi ismerősöm, hozzá fogsz elmenni kölyök. Majd ő megtanítja neked, hogy kell viselkedni, miként kell beszélni és kommunikálni egy náladnál fontosabb, nagyobb és nevesebb emberrel! Vagy éppen, hogyan kell tisztelned a tulajdon apádat – tisztelet? Miért is adnék én meg neki bármiféle tiszteletet, mikor úgy bánik velem mint a kutyával? Jaaa, hogy talán pont ezért? Mert a legbántalmazottabb, legszerencsétlenebb kutya is tiszteli a gazdáját? Undorító.
- Nem akarok a világért se ellenkezni, de tök jól elvagyok én itt magamban. Tudod, ha rám se nézel, ha hozzám se szólsz, egészen jó gyerek vagyok. Elosonkodok én itt a falak mellett de tényleg – kapcsol be bennem az a bizonyos pánikreaktor, mert sejtem én, hogy milyen ember lehet az a valaki. Koránt se jó ismerőse, nem egy régi barátja akivel nagy sörözgetve tartanak dumaesteket egymásnál.
Pár nappal ez előtt kiszűrődött a dolgozószobájából egy igen kellemetlen beszélgetés – és már megint emiatt kerülök slamasztikába – miszerint a faterom lóg valakinek nem is kevés, viszont annál nagyobb mennyiségű summával, amit most nem tudom, hogy nem tud, vagy csak nem akar kicsengetni. Nem is érdekel. Az viszont annak rendje és módja szerint történik, hogy megint én húzom a rövidebbet.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz, mit csinálsz. Csak felesleges kolonc vagy itt a nyakamon, addig is teszel valami hasznosat… Később talán még büszkén viselheted a Wang nevet.
- Azt sose fogom büszkén viselni, apa! Hogyan tenném, mikor napról napra erősítitek bennem a tényét annak, hogy csak huszadrangú kis korcs vagyok közöttetek? Hogyan lehetnék büszke a nevemre úgy, hogy se te, se a bátyám nem vagytok képesek emberszámba venni? Hogyan… - és sikerül elkövetnem azt a hibát, hogy nem reagálok a jól látható, általam is érzékelt biccentésére, amivel az eddig mellettem álló gorilláinak üzen. A következő pillanatban csupán a tarkómba hasító éles fájdalmat érzékelem valamint az egyre homályosodó látómezőt, miközben szépen lassan kicsúszik a lábam alól a talaj.
- Ne felejtsd el, hogy hol a helyed, kölyök! Remélem, megtanulod majd a leckét és kezesebb leszel ha visszatérsz. Már, ha visszatérsz… - szűri apám a fogai között. Hogy ezután mond-e még valamit? Fogalmam sincs, hiszen úgy nyel magába a sötétség, mint fáradt kölyköt az álom éjjelente. És a későbbiekben se tisztul ki a kép, csupán a testem rángatózása marad, mintha legalábbis egy kocsi hátsó ülésén fetrengenék, ami köves, buckás utcákon halad előre…
Mi a jó élet történik már megint?



Szószám:: 1009 l Clothes

✖️ made by Artemis✖️
Vendég

Anonymous
Vendég

Logan and Eric Empty
Vissza az elejére Go down
 

Logan and Eric

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ