Kicsi korától kezdve ő volt az, akire azt mondták, hogy olyan, mint egy szürke kisegér, mert visszahúzódó volt, amolyan magának való, aki inkább a könyveket bújta, mint hogy a társaság közepe legyen. Az iskolában a legjobb teljesítményt nyújtotta, rendkívül szorgalmas volt, mindig sokat tanult, és annál is többet olvasott, könnyen ragadt rá a tudás. Mára a rút kiskacsából egy egész normális nő lett, semmi különleges. Önbizalomhiányban szenved, van benne bőven megfelelési kényszer, ami miatt sokszor a padlóra kerül érzelmileg. Egyébként roppant kedves, segítőkész, becsületes és lelkiismeretes, amik ugyan pozitív tulajdonságnak tűnhetnek, de bizonyos helyzetekben megnehezítik az életét.
Első benyomásra is bájos, vidám a kisugárzása és olyan, mint aki a légynek sem tudna ártani. Valamilyen szinten ez igaz is, de mégis akadnak olyan feladatok, melyeket meg kell tennie, még akkor is, ha gyomra sincs hozzá. A szerelemben naiv, vagy csak vonzza a mérgező típusokat, mert eddig mindig rossz lóra tett és mindig átejtették. A munkájának egy részét szereti, bár eddigi élete során sokan megkérdőjelezték a választásában. Rendre nem egyszer megkapta, hogy nem illik a rendőrség berkeibe és ment volna inkább óvónőnek vagy színésznőnek valamelyik kis vidéki társulathoz. Ezen sokszor csak nevet, de kicsit azért rosszul esik neki, hogy ennyire alkalmatlannak tartják a pozícióra. Talán éppen emiatt esett kelepcébe és csúszik most napról napra egyre mélyebbre.

- Üljön le - flegmatikusan érkezett az utasító szó, a kapitány éppen csak felpillantott, már vezette is vissza pillantását az előtte heverő irathalomra. Közelebb lépdelve máris szemet szúrt a fotóm, egész biztos, hogy az aktámat nézegette. Mindenkinek volt egy ilyen, egész pontosan a rendszerben voltunk feltüntetve, ki hol tanult, ki mit sajátított el, milyen nagyobb ügyekben volt szerepünk és hasonlók. Valószínűleg kinyomtatta neki valaki, biztosan Henry volt, azért szaladgált már itt délelőtt. Bevallom, nem tudtam elképzelni, hogy miről is lesz szó, de egy kicsit féltem. Túl sok energiát tettem a rendőrségbe, túl sokat tanultam ahhoz, hogy csak úgy lapátra tegyenek. Márpedig volt egy ilyen érzésem, már csak azért is, mert az a hímsoviniszta barom Hennings nem kedvelt. Nyelve pedig olyan hosszú volt, hogy felért a legmagasabb vezetőségig.
- Stella. Tudok arról az ügyről Henningsel - úgy tudtam. Éreztem, hogy az a szemét majd jól kiforgatja az egészet, hogy a saját malmára hajtsa a vizet.
- De én…- már kezdtem volna magyarázkodni, amikor a nyelvével csettintet, mutatóujjával pedig leintett.
- Engem nem érdekel, hogy egy farokméregető és egy feminista nem fér meg egymás mellett.
- De én.. - mondtam volna, hogy nem is vagyok feminista, legfeljebb néhány dologgal nem értek egyet, de újfent leintett.
- Nem érdekel Stella, amíg mindenki rendesen végzi a munkáját. Márpedig maga egész jól végzi, még akkor is, ha a kollégák fele szerint Ön túl….
- Túl mi? - értetlenül pillantottam a kapitányra, innentől fogva nagyon is érdekelt, hogy egész pontosan mi a bajuk velem.
- Ezt ha akarja, megbeszéli Henningsel. A lényeg az, hogy remek a minősítése, még fiatal és megbízható. Emellett precíz és pontos, nekem pedig éppen egy ilyen emberre van szükségem.
- Igen? - feljebb húztam szemöldökeimet, és még a széken is előre dőltem, mert most már nagyon is fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy a kapitány mire is akar kilyukadni.
- Belső ellenőrzés. Hallott már róla? - lefagytam. Nagyot nyeltem. Hogy a fenébe ne hallottam volna már erről? A belső ellenőr volt az, akit mindannyian utáltunk, mert tudtuk, hogy ők a spiclik, akik még azt is lejelentik, ha a hűtőből kiedted a másik krémtúróját.
- Jó, az értelmes tekintetéből látom, hogy sejti miről van szó. Nem, ezt ne úgy képzelje el, hogy Önt most áthelyezzük a belső ellenőrzésre. Ön inkognitó módban fog mostantól működni. Megmarad a nyomozói beosztása, de átkerül egy másik osztályra és mindent le fog jelenteni nekem. Mindent. Érti?
Elhűlve pillantottam a kapitányra. Mindenre számítottam, csak erre nem.
- Én..kapitány, nem hinném, hogy én lennék erre az alkalmas személy - megráztam a fejem, eszem ágában sem volt ebbe az egészbe belemenni.
- De, pontosan maga erre a tökéletes ember. Könnyedén elhiszik Önről , hogy zöldfülű, a háttértudása meg van hozzá, hogy abban a közegben dolgozzon, és amilyen bájosnak tűnik, a kutya se fogja gondolni, hogy maga nekem kémkedik.
- Köszönöm, de én nem élnék a lehetőséggel - adtam azonnali választ, s már emelkedtem is fel a székemből.
- Üljön vissza Rosenthal. Ez nem mit szeretnék kinder meglepi, felejtse el. Ha maga valóban karriert akar elérni nálunk, mint ahogyan azt a nagybátyjától hallottam, és tényleg az a célja, hogy egy napon bekerüljön az FBI-hoz, akkor követi az utasításomat visszavonásig. Ha nemet mond, akkor elfelejtheti az álmait. Értve? - keményen hangzottak a kapitány szavai, tudtam jól, hogy nem viccel, nem olyan embernek ismertem meg.
Lehunytam a szemeimet, arra gondoltam, hogy ezt nekem nem fog menni. Nem akartam spicli lenni soha életemben. A kapitány valamiért mégis engem szemelt ki erre a feladatra.
- És meddig kell ezt csinálnom?
- Mondtam, visszavonásig. Az elmúlt időszakban szar van a palacsintában. Valaki vagy valakik a saját malmukra játszanak. Nekünk ki kell derítenünk, hogy kik ezek a rendőrök és nyakon kell csípnünk őket. Azt mondanom sem kell, hogy teljes diszkréciót kérek. Kizárólag nekem jelent, bizonyos időközönként keresni fogom.
- Értem - sóhajtva csak ennyit tudtam kipréselni magamból. Egészen eltörtem, nagyon lehangolt ez a feladat, teherként éltem meg, s máris úgy éreztem, hogy nehéz súly ült a mellkasomra.
- Rosenthal. Kifelé menet egy kicsit hisztizhetne, ha kérdik, mondja azt, hogy áthelyeztettem. Sim kártyát ne felejtsen cserélni, ha hív. Elmehet - ennyi volt mindösszesen. Az aktámat már dobta is félre, és elmélyedt a laptopjában. Nem volt benne semmi együttérzés, én meg nem mondhattam erre nemet. Egy kicsit úgy éreztem, hogy sarokba szorítottak és a jövőm volt a tét. Teljesen elkeseredtem.
Azóta néhány hét telt el, bekerültem az új helyre, ahol mindenki úgy fogadott, mint egy zöldfülű, új kollégát. Vannak, akik kedvesek velem, és akadnak olyanok is, akik gúnyosak. Ez a legkevesebb. Az a baj, hogy többségben vannak azok, akiket kezdek megkedvelni, viszont utánuk kell szaglásznom, és ez rossz érzés. Hiába szeretnék közéjük őszintén beilleszkedni, barátkozni, miközben a hátuk mögött információkat gyűjtök róluk. Utálom ezt az egészet.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mint ahogyan az a történeted soraiból is kiderült, te maga vagy annak a mondásnak a példája miszerint nem szabad a borító alapján megítélni a könyvet. Alapból egy rendkívül rendes lánynak tűnsz, akire bárki számíthat és akinek mindenkihez akad egy kedves szava. Aki viszont jobban megismer az ràjöhet arra is, hogy nem félsz a kihívàsoktól és mennyire sikeres vagy abban, amit csinálsz. Ne engedd, hogy mások elbizonytalanítsanak, még ha sokszor úgy érzed könnyű is hinni nekik. Te sokkal jobb vagy ennél. Ez az új megbízás viszont nem lesz egyszerű számodra, hisz az elveid ellen megy és olyan helyzetbe sodor ami kényelmetlenül érint. Másnak kiadni magad olyanok körében akikről tudod, hogy bízni fognak benned rossz érzést kelt és az ilyet nehéz elfogadni. Az nem kétség, hogy képes leszel ezt végigcsinàlni, de hogy ezáltal milyen helyzetbe kerülsz az megint más kérdés. Kíváncsi leszek hogyan alakul tovább a sztorid.  Tetszett ahogy megírtad és örülök, hogy olvashattalak.    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!