Mit akarok az élettől?
Ezt a kérdést gyakran teszik fel az emberek egymásnak, de szerintem mi mind ugyanazt akarjuk. Boldogság, szeretet, megértés, jól működő, örömteli párkapcsolat, békesség az életünkben és a világban. Még azok az emberek is a boldogságot akarják, akik azt mondják a pénz minden vágyuk. Ezek az emberek a pénz által akarnak boldogságot, de végső soron akkor is a boldogságot hajszolják, csak az anyagiak által.
Engem nem érdekel a pénz, soha nem voltam kő gazdag, de nem is hajszoltam. Ettől függetlenül megvan a magam pénze és jól élek, de nem vagyok milliomos. Én csak úgy akarok élni, hogy jól érezzem magam, boldog legyek és azt csinálhassam, amit szeretek. Engem a fodrászat és az írás tesz boldoggá, az, hogy társaságban vagyok a szalonban és nap mint nap szót válthatok az elégedett, visszatérő vendégekkel, akikkel szívesen töltöm az időmet.
Szívesen töltöm az időmet a kozmetikusok között, akikkel mindig van miről beszélgetni, a fodrász kollégákkal, vagy egyszerűen csak beülök egy kávézóba, cukiba, vagy elmegyek olyan helyekre, ahol emberek között lehetek.

Egy különleges küllem.
Tudom jól, hogy nem én vagyok a leghétköznapibb külsővel rendelkező férfi. Színes szalagok, masnik a hosszú hajamba, olykor festett tincsek, kirívó, rikító ruhák, sőt, még sminkelek, kozmetikázok is. De én így érzem magam boldognak és bár néha az emberek megbotránkoznak, sőt, van, hogy meg is szólnak és a nagyon betegek még agresszívak is lesznek, de nem érdekel. Oké, hazudok, mert érdekel. Sokszor nagyon magam alatt is vagyok emiatt és megesik, hogy napokra bezárkózom és dolgozni sem szívesen megyek be, de olyankor erőt kell vennem magamon.
De azt is tudom, nem adhatom meg az homofóboknak azt az örömöt, hogy az életemet hagyom tönkre tenni, vagy miattuk változtok meg. Ilyen szempontból az életem egy harc a világgal, amit néha veszni érzek.
Szerencsére vannak támaszaim, akik mindig mellettem állnak, akikre mindig számíthatok, akik a legnehezebb percekben is mellettem vannak és felsegítenek a padlóról.
Sok embert már az irritál, ha sminket lát egy férfin, vagy éppen színes a haja, vagy rózsaszín pólót vesz fel. Azt viszont nem nézik, hogy milyen az az ember. Pedig kéne.

A család az család?
Nem éppen. Sokan azt hiszik, de az én apám másként gondolkodik. Nem fogadott el. Nem volt képes elfogadni azt, hogy homoszexuális vagyok, azt, ahogy és amint élek, viselkedem, kinézek, amit szeretek és akiket szeretek. Próbálkozott, de az élet úgy hozta, hogy a tizenéves korszakom közepe-vége felé kénytelen voltam otthagyni a szülői házat, mert apám képtelen volt beletörődni és megtűrni a házban. A távozásom végül ahhoz vezetett, hogy anyám napokra rá elhagyta apám, amiért elüldözött, szinte kirakott otthonról, de ez az egész annyira mélyen érintett, hogy azóta is képtelen voltam találkozni anyámmal. Telefonon és SMS-ekben kommunikálok vele, de akkor is csak röviden, hamar lerázom őt, mert mindig a fájó múlt jut eszembe.
A szülői háztól való távozás után a nagyszüleimnél laktam, amíg tanultam, amíg nem tudtam a saját lábamra állni. Persze titokban. Megkértem őket, hogy senkinek, még anyámnak se árulják el, hogy náluk lakok.
Képtelen voltam rá, hogy a szemébe nézzek, mert magamat okoltam, hogy a kapcsolata tönkre ment. Ez kétség kívül így volt. Ha másmilyen lettem volna, akkor még mindig együtt lenne a család.

Bipoláris zavar.
Már egészen fiatalon megmutatkozott nálam, hogy valami nincs rendben. Az orvosok bipoláris zavart állapítottak meg, amin nem segített a családi helyzetem sem. Elképesztően szörnyű érzés, amikor az életünk egy hullámvasút. Mélypontok és magaslatok váltakozása, forgó pontok. Van, hogy az ember napokig boldog és önfeledt, semmi rossz gondolata nincs, csak az örömök, sikerek megélése, aztán napokig, hetekig halottnak és megtörtnek érzi magát.
Életem legnehezebb időszaka volt talpra állni, miután apám világgá kényszerített és anyámmal szétmentek. Nem csak azt éreztem, hogy egy világ omlott össze bennem és egy selejt vagyok, egy púp, de azt is, hogy tönkre tettem két életet a jelenlétemmel is.
Az első hetek voltak a legszörnyűbbek, de hónapokig elég tragikus volt az állapotom.
A betegség sosem fog elmúlni és nagyon megnehezíti az életemet, én pedig hiába próbálok megtanulni vele együtt élni, nem igazán lehet. Szedek gyógyszereket, de néha semmit sem érnek. Szerencsére a mániás időszak legalább igazán jó és energikus, nagyon boldog, noha annak is megvan a böjtje.

Társas élet.
Már említettem, nagyon szeretem a társaságot, főleg a mániás időszakomban, noha alapvetően is egy nagyon társaságkedvelő lény vagyok. Az alaptermészetem is ilyen. Imádom az embereket, imádom a társaságot, a pletykákat, a csevejt, az vidám hangulatot és a boldog egymáshoz borulást, az ölelkezést. Szeretek szeretni és szeretem szeretve érezni magam.
Velem mindig lehet beszélgetni, imádok fecsegni és a kedvesség, a megértés nálam alap. Bennem szerintem mindenki jó partnert talál és elég sok mindenről el is lehet velem beszélgetni. Tájékozott vagyok. Aláírom, hogy nem mindig én vagyok a legélesebb kés a  fiókban, de nem tartom magam buta embernek.
Vannak rossz időszakok, amikor mélyponton vagyok és nem akarok senkit és semmit magam körül látni és senkivel nem akarok beszélgetni. Van időszak, amikor megközelíthetetlen vagyok és még azok is nehezen törnek át ezen a falon, akik igen csak közel állnak hozzám.
Pedig nekem a lételemem az emberi társaság, a munkám is abból áll, hogy emberekkel foglalkozom, hiszen fodrász vagyok. De ilyenkor még a munkámat is nehezen látom el és a legszörnyűbb ebben, hogy az életem egy pillanat alatt fordul akkorát, mint egy balerina a színpadon.

 

- Helló drágám, de jó téged újra itt látni! Istenem, de rég volt már, pedig csak egy hónap telt el! Még mindig úgy ragyog a hajad, mint az utolsó találkozásunkkor! - lelkendeztem, mikor az ismerős nő átlépte a hófehér szalon küszöbét. Végig lépkedett a tükörsima, csillogó, tükröződő padlón egészen hozzám, hogy aztán lelkesen megöleljük egymást, miközben vidáman mosolygunk . - Mi járatban? A hajad gyönyörű! Azt ne mondd nekem, hogy hozzá kell nyúlni! Ne okozz infarktust nekem, még fiatal vagyok a halálhoz! - emeltem fel mutató ujjam, hogy nyomatékosítsam szigorom, ugyanakkor a tekintetem szinte nevetett. De minden szavam komoly volt. A haja kifogástalan volt.
De maga a nő is kifogástalan volt. Egy harmincas vörös szépség. Homokóra alkat, elegáns ruha, hófehér mosoly.
- Neeem. Azaz nem most. Hétfőn esküvőre megyek, kéne majd egy remek frizura. Tudsz egy jó fodrászt, aki vállalja és nem okoz csalódást? - kérdezte vigyorogva, én pedig a szívemhez kaptam.
- Hát én csak jó fodrászokat ismerek, de ha a legjobbat akarod - mutogattam magam felé szerény, mégis büszke mosollyal. - Mikor lenne az esküvő?
- Délután négykor - válaszolta és vendég híján beült a fodrász székbe. Pillanatnyilag nem volt vendég, de vártam egyet és csak percek kérdése volt az érkezése.
- Rendben, akkor gyere el egy órára és csodát teszünk veled. Nem engedlek ki úgy a szalonból, hogy ne bámuljanak meg még a buszból is - feleltem nagy lelkesedéssel, öntelt grimasszal.
- Mi lesz, ha baleset lesz? Ha minden sofőr az én hajammal lesz elfoglalva és nem nézik az utat? - kérdezte megjátszott aggodalommal.
- A biztosító majd megvigasztalja őket - válaszoltam vissza jóízűt nevetve, ezzel őt is nevetésre sarkallva. - Na és kik a házasulandó felek? Mesélj valamit, még van egy kis időm a következő vendégemig.
- Az öcsém házasodik meg - mondta, nekem pedig ott esett le az állam a szerencsére makulátlanra felsepert és felmosott padlóra.
- Neee. Richter? - hitetlenkedtem. - Én azt hittem ő örökre agglegény marad. Nem is mondtad, hogy van nő az életébe - mondtam némi sértettséggel a hangomban, hiszen ez biztos nem egy hónap alatt történt. Olyan nincs, hogy egy valaki hó elején megismer valakit, másik hó elején már házasodnak is. Eltitkolta volna előlem? Egy négy hete volt nálam a székben és akkor még csak nem is említette, hogy az öccsének van valakije.
- Hé! Én sem tudtam róla. Előlem is eltitkolta. Egyszer csak beállított, hogy vár az esküvőjére.
- Lehet attól félt lebeszélnéd róla. Mármint a nőciről- tanakodtam.
- Még szép, hogy lebeszéltem volna. Láttam azt a nőt. Tudod ki az? Linda Aston.
Meg kellett kapaszkodnom a pultba, hogy ne vágjam magam hanyatt.
- Lyonel lánya? - kérdeztem vissza fojtott hangon. - Azt a diktátor hárpiát veszi feleségül? Nem mondtad neki, hogy egy év alatt tízet fog öregedni mellette?
- Persze, hogy mondtam, de vak! Szerelmes! - legyintett, én pedig elhúztam a szám. Végülis...
Megcsóváltam a fejem és sóhajtottam.
- Na és te? Mikor lesz végre neked is esküvőd? - vigyorogtam, ő pedig fejben máris a kifogást kereste. Szinte láttam, amint lapozgat egy mentségekkel teli noteszt a fejében, hogy éppen most mire hivatkozzon.
- Szerintem jövő tavasszal. Addigra talán lesz is valaki, akitől kapjak egy gyűrűt.
- Én a helyedben igyekeznék, nem leszel már fiatalabb - pimaszkodtam. - Kapj el egy srácot végre, vonszold be az ékszerboltba és vetess vele egy szép gyémánt gyűrűt!


Nem éreztem magamban semmi lelkesedést, semmi erőt, csak fáradtságot és letargiát. Hányingerem volt és sírhatnékom, pedig tudtam, semmi rossz nem történt velem a napokban. A gyomromban furcsa, kihűlt, kellemetlen érzés volt. Mintha gyomorrontásom lett volna, a szoba pedig huzatos lenne, pedig be volt csukva ajtó-ablak.
Az ágyamban feküdtem, csak a vécére mentem ki. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy megcsináljam a hajam, hiszen nem akartam kitenni a lábam a lakásból sem, de az ágyból sem szívesen szálltam ki.
A múlt eseményein rágódtam. Feltettem magamnak a "Mi lett volna ha?" kérdést, pedig tudtam jól, egy párszor már átrágtam magamban. És mindig ugyanoda lyukadtam ki. Nem tudom miért, de időszakosan maga alá temetett a múltam. A sok fájdalmas emlék, a negatív gondolatok, a saját életem és jelentőségem megkérdőjelezése. Vajon tényleg kellettem én?
Tudtam, sokan szeretnek, sokan állnak mellettem, de most mégis megkérdőjeleztem a szeretetüket. Vajon őszinte szeretet? Vajon nem csak tévképzetek? Vajon tényleg szeretnek és tényleg a barátaim, vagy csak szánalom? Elvégre a saját apámnak sem kellettem. Akkor nekik miért kellenék? Vajon szégyellnek velem mások közé menni? Normál esetben tudtam, hogy hülyeség ezeken gondolkodni, tudtam, hogy nincs mit megkérdőjeleznem, de mégis most az egész életemet hiábavalónak és selejtesnek éreztem.
Nem kívántam az ételt, csak néha ittam egy kis vizet és már arra is sikerült rávennem magam, hogy két önmarcangolás között beszedjem az Aripiprazole tablettámat, hogy megpróbáljam elnyomni vele a depressziómat.
Összehúztam magam az ágyban és egyre csak marcangoltam magamat azon, hogy meg sem kellett volna születnem. Ha én nem vagyok, akkor anyám még mindig boldogan élne apámmal.
A telefonomat nézegettem, hogy hány SMS-t is kaptam tőle és hány nem fogadott hívásom volt, már tőle, a napokban, de jelenleg arra sem tudtam magam rávenni, hogy benyomja a hívás gombot és legalább néhány szót váltsak vele. Igazságtalan voltam? Nem tudom. Büntetem őt ezzel? Lehet. De igazából nem tudatosan. Egyszerűen csak nem szeretném, ha velem, a selejt fiával találkozna és beszélne, aki miatt tönkre ment akkor a párkapcsolata. A házassága.
 

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy nagyon érdekes és egyben különleges karaktert hoztál el nekünk. Imádtam olvasni ahogyan felépítetted Liam karakterét, a jellemzésénél megjelenő külön pontokat, ami mind-mind adott a jelleméhez valamit, mígnem megkaptuk a kerek képet róla. Érdekesen oldottad meg a karakterlap megírását, élvezet volt olvasni.  
És hogy közben kitérjek a karakterre magára is... Szerintem egy nagyon erős srác vagy, aki bár nem mindennapi élettel rendelkezik és nem is minden napod maga a tökély, te mégis megtaláltad annak módját, hogy hogyan legyél boldog, még ha nem is minden napod az. Figyelemreméltó, hogy még a betegséged ellenére is képes vagy megküzdeni a démonokkal és továbbmenni, nem feladni. Kiállsz magadért és az ami vagy, amit képviselsz és emelt fővel teszed ezt meg. Azt kívánom soha ne változtass ezen.
Remélem, hogy a családi életed is rendeződni fog, és bár nem szeretnék beleszólni semmibe se, de én a helyedben adnék mégegy esélyt annak az anyának, elvégre nem a fia a selejt, hanem annak apja, aki képtelen volt látni a fától az erdőt.  
Szóval nem is szaporítom tovább a szót, sok sikert kívánok neked a továbbiakban, lehet még egy hajvágásra én is beugrok hozzád abba a szalonba.  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!