Lay & Archie

Egész pontosan két lehetséges magyarázat volt arra, hogy miért látok kettőt a konyhapulton előttem elhelyezett kávésbögréből. Az egyik természetesen az volt, hogy az ausztrál hőségben végső soron megbuggyant az agyam és elment az eszem, a másik pedig az, hogy a Sydney és New York közötti időeltolódás és a Ninával való beszélgetésünk következtében kicsit sem éreztem magamat kipihentnek. Nyilván kiválaszthattunk volna valamilyen ideálisabb időpontot is a hajnali fél háromnál, ami ott fél tizenkettővel volt egyenlő, de Nina komoly dolgozó nő, akinek nem szabad miattam megváltoztatnia a napirendjét, szóval inkább én igazodtam hozzá, ha már a nagyszüleim házában lustálkodtam és híztam a mama főztje miatt. Ez persze ilyen formán nem teljesen igaz, mert ha már az öcsémmel hazalátogattunk, direkt időt szakítottunk arra, hogy találkozzunk az itteni barátainkkal, még ha Lay állította is, hogy neki egy igazi barátja van és az Alice. Megfogadtam, hogy legközelebb Ninát is meggyőzőm arról, hogy velünk kell jönnie, még ha neki nem is feltétlenül lenne akkora élmény találkozni a nagyszüleimmel, mint amennyire ők vártak bennünket haza. Mindent felforgatott a balesetünk, aminek  lényegében egyetlen pozitív vonzata sem volt, talán csak az, hogy Nina újra az életem része lett. Érte még az is megérte, hogy kis híján végigöntöttem a pulton a kávémat, mert rossz bögréért nyúltam a kettő közül amit láttam. Az egész kifejezetten szerencsétlenül is elsülhetett volna, mert a mellettem lévő széken Lucas terpeszkedett, aki úgy viselkedett, mintha ez az ő világa lenne és mi csak benne élnénk. Megnéztem volna, hogy mit szól hozzá, ha ráfolyik a pultról lecsorgó kávé, de még épp időben kaptam a - megfelelő - bögre után, hogy végső soron ne legyek szétkaszabolva. Ha valakiket hibáztatnék azért, hogy adják a lovat a macska alá - oké, elismerem, hogy ez ilyen formában furán hangzik, de mindenki elhiheti nekem, hogy igaz -, azok biztosan a nagyszüleim lennének, akik egyébként az öcsémmel és velem is pontosan ugyanezt csinálták. Még egy egész hete sem voltunk náluk, ők mégis minden nap a kedvenc ételeinkkel vártak minket és mindig olyan programokkal kecsegtettek minket, ami visszautasíthatatlanul arra ment ki, hogy velük töltsük az időt. Ma este például a kertben akartam velünk grillezni, amihez nekem meg Laynek kellett volna bevásárolnom, aki... Nos, biztosan jobban aludt nálam, mert úgy vonult le az emeletről a lépcsőn, hogy tisztán látszott rajta, hogy még tükörbe sem nézett ma.
- Ejtőernyőztél álmodban? Olyan a hajad, mint egy szénakazal - jegyeztem meg nevetve, miközben a kezemmel integettem neki, hogy jöjjön közelebb. Csak azért volt nagy a szám, mert az én hajam nemrég lett rövidre vágva, így bár néha küzdenem kellett, hogy egy-egy tincs olyan irányba álljon amilyenben én szerettem volna látni, de határozottan könnyebb dolgom volt most, mint az öcsémnek. - Jó reggelt, Mr. Yim. - Vigyorogva kaptam el a vállát és öleletem magamhoz, közben a helyére simogatva néhány sötét tincset a hajából. - Jól aludtál? - Úgy éreztem magamat, mint egy igazi kotlós tyúk, de reméltem, hogy csak azért van ez, mert a nagyi nem tartózkodik velünk egy helyiségben. Pontosabban a házban sem.
- A többiek elmentek uszodába. Mondtam, hogy mi megvagyunk medence nélkül itthon is. - Őszintén szólva minden tagom tiltakozott azellen, hogy bármilyen sporttevékenységet kifejtsek jelenleg, ami megmutatkozott a testemen is, de jelen helyzetben nem paráztam ezen. Majd ha visszamegyünk New Yorkba, megmondom Kainak, hogy barátnő ide vagy oda, el kell velem jönnie edzőterembe.
- Nem vagy éhes? - Az állammal a pulton elhelyezett, már rég előkészített ételek felé böktem, amiket a mama hagyott nekünk. - Még én sem ettem, szóval ha gondolod boldoggá tehetjük nagymamát és kiehetjük őket a vagyonukból. - Ennek természetesen fele sem volt igaz, mert egyrészt nem lett volna olyan könnyű megtenni, másrészt minden ami előttünk volt, értünk is volt egyben. Azt hiszem a nagyszüleink nem engedték volna meg maguknak, hogy még egyszer annyira széthulljon a család, mint a szüleink balesete után. - Annyi, hogy el kellene majd mennünk a boltba. Este grillezünk. Én vezetek. - Nem is igazán lettem volna hajlandó felajánlani más lehetőséget Laynek, mert kár lett volna erőltetni a dolgot. Így is eléggé megviselte még, ha autóba ültünk.
- Csinálunk ma valamit a vásárláson kívül? - Lemehettünk volna a partra is, vagy lóghattunk volna bárhol, ahol Laynek kedve lett volna. Igazából minden rajta állt, nekem nem forogtak eléggé a fogaskerekek az agyamban, hogy értelmes opciókkal álljak elő számára.

⋈ | 706 | let's go to the beach | öltözet | ♫