Fáradtan dörzsöltem meg az orrnyergem és lemondóan sóhajtottam. Néhány tized másodpercig még a szemeimet is lehunytam, hátha ettől az apró cselekedettől eltűnik a szemeim elől az az istenverte zsaru, akinek hiába koptatom a számat nagyjából háromnegyed órája. Nem is értem mi a fenének vesződöm ezzel az egésszel? Miért akarok beszélni valamiről, amiről információim vannak, ha nem jutok túl valami elbaszott aktatologatón, akinek nincs jobb dolga mint két másodpercenként beleharapni a csokoládé töltelékes fánkba. Totális klisé valami nyolcvanas éveket idéző zsarusorozatból.Még annyit sem hajlandó megtenni, hogy elém rakjon egy bejelentő lapot, vagy bármit.Ha ezt nem veszik komolyan, akkor mégis mit? Mit kellene mondanom, hogy végre figyeljenek rám? Persze értem….valahol megértem. Nem szívesen hallanak Angyalarcú Mascetto-ról, akiről már egy évtizede is úgy beszéltek mint valami szellemről. Nem létezik, soha nem is létezett, ellenben mindenki tudja kiről van szó.Mascetto a tökéletes és minden szempontból feddhetetlen üzletember prototipusa. Sehol még egy rosszul befizetett adó sem, vagy szakszevezeti elmaradás, esetleg egy gyorshajtási bírság. Olyan mintha ez a faszi soha egyetlen rossz dolgot nem cselekedett volna egész életében…leszámítva persze azt az aprócska, hullamosónak álcázott raktárépületet, amelynek alagsorában egy komplett kórház található. Persze nem a gyógyítás a cél ezen a helyen. Jó pénzért bármi illegális dolgot elvégeznek, beleértve a nyomtalanságot igénylő abortuszt, vagy egy feketén eladott fél vesét.
Gondolom talán az sejthető, hogy nem jókedvemből vagy önszántamból kerültem kapcsolatba vele, ahogy az is sejthető, hogy alapvetően nem szándékoztam semmi törvénybe ütköző elkövetni, kivéve persze ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy időnként illegálisan veszek igénybe uzsorásoktól kölcsönöket, amelyeket nem csak azért fizetek vissza, mert elvárják, hanem mert egy reggel talán én is ott találhatom magam Angyalarcú kórházában. Nem mint doki, hanem mint páciens. A különbség mostanság talán annyi, hogy a legtöbb esetben nem a pénzt fizetem vissza, hanem kötelezvényeket adok. Szóban. Errefelé az írásos megállapodás csak felesleges macera, írásos bizonyíték, és ha lehet kerülik. Ha valaki nem tartja be az adott szavát, arról úgyis gondoskodnak. Jól szervezetten és halálosan pontosan. Szó szerint halálosan.
Az utóbbi egy évem mintha egy álom lett volna. Egy olyan valóság, amely csak az én fejemben létezett és amely egy napon, nem sokkal a tavasz beköszönte után úgy durrant el mint millió angyalfingos szappanbuborék. Blanche, aki cafatokra szaggatta a szívét, kiterítette az érzéseit, és megpróbált, esküszöm megpróbált normális ember lenni nem volt többé.Nekem valahogy nem mennek azok a házasságok sem amelyekben egy másodpercig sem létezik szerelem, csak kizárólag a mindent felemésztő és lélekremegésig feszülő szex, sem azok, amelyekben valóban hagyom egy kicsit megmerítkezni magam. Nem megy nekem egyik sem, faszomért kell erőltetnem? Hát levedlettem a korábbi ájtatos gúnyámat, hogy a helyére az a nő lépjen, aki megint a szerencsejátékokba menekül és képtelen kilábalni az adósságokból. Nem csupán mélyrepülésbe kezdtem, hanem egyenesen életem legmeredekebb szakadékába készültem belezuhanni, hogy ott porrá zúzzanak a saját balfasz döntéseim.
De mit is csinál egy ilyen nő pontosan? Naná, hogy huszonegyre lapot húz és egy olyan lépésre szánja el magát, amely alapvetően változtatja meg egész addigi életét. Őszintén szólva el akarok tűnni. Új életet kezdeni, talán mások számára is elérhetetlenné válni. Azt akarom, hogy akadjanak le még az emlékekről is velem kapcsolatban. Új élet, új név és új személyiség. De miért ne csinálhatnék ez esetben valami jót? Persze az nem vallana rám….igaz az sem vallott rám korábban, hogy egy faszi szerelméért feladom az összes faszi, összes szerelmét.Mégis megléptem. És mire mentem vele? Megint arra, hogy nem működik valami, amiben én olyan rohadtul hinni mertem.Hinni a templomban kell, meg akkor amikor tizenhat évesen terhességi tesztet csinál az ember lánya és reménykedik benne, hogy nem kékül el az az istenverte folyadék.
Mr Csokifánkos ott áll előttem az orra hegyéig porcukrosan és bárgyú vigyorral nyalogatja le a középső ujjáról, majd a mutatóról és a hüvelykről a nyálas porcukrot. Anyám, mindjárt sugárba telibehányom!
- Oké szépfiú! Szemezünk még itt egy darabig egymással, vagy hajlandó lesz foglalkozni azzal amiért jöttem? És nem, nem vagyok futóbolond, még csak részeg sem vagyok…illetve hazudok! Van még benne a tegnapi minőségi Wild Turkey maradékából, amit egy roppant intenzív orgia keretein belül a köldökömből iszogatott ki egy tüsi katonásra nyírt puerto rico-i kandúr, de ha ezt leszámítjuk akkor igazán elmondható, hogy színjózan vagyok. Nincs bennem drog….nem szokásom mérgezni vele a szervezetem, és jelen pillanatban dohányozni sincs hangulatom.Lesz olyan kedves és ha már maga nem hajlandó velem és a mondanivalómmal foglalkozni, akkor….- búgtam az utolsó mondatokat negédes lánysággal, és még egy bájostündérvirágszál mosolyt is hajlandó voltam egészen tíz másodpercig megvillantani felé, mielőtt egy hatalmas csattanással nem landol a tenyerem az előttem lévő mahagónivörös márvány pulton, melynek túloldalán a csokifánkos, a táblája szerint F.Montoya, összerezzent egy pillanatra és a szemöldöke is haragos vigyázzba vágta magát! Az én hangom meg ércesebb és dühösen hangosabb lett, amint ráüvöltöttem.
- HÍVJON IDE EGY KIBASZOTT NYOMOZÓT, AKI HALLJA IS AMIT MONDOK NEM CSAK FÁNKOT ZABÁL HÁNYÁSIG!AZISTENIT!- a végén úgy fújtam ki a levegőt, mintha eddig bent dohosodott volna és képtelen lettem volna szusszanni, létezni, élni tőle.
- Kérem….- tettem még hozzá éles kontraszttal,és megtoldottam a korábbi bűbájvigyorral, ami azt hiszem jelen pillanatban inkább volt cringe, semmint valóban szexi.Engem nem érdekel ha rendbontásért be is zárnak huszonnégy órára, mit bánom én, csak hallgasson meg valaki, mert ezek olyan információk, amivel tudnának mint kezdeni. Persze nem tudom kik, és lehet túl sok ilyen filmet néztem, azt hiszem, hogy a dolgok így mennek errefelé, valóban fogalmam sincs, csak abban voltam biztos, hogy ez akarom. Végigcsinálni.Lehet, hogy öngyilkos akció? Nem lehet, hanem tuti az. Különös, hogy az ember azért küzd, hogy vigye valamire az életben, aztán legyen egzisztenciája, pénze, vagy éppen minden amire csak vágyik…aztán arra, hogy boldog legyen, hogy az élete végre egyenesbe kerüljön.Majd rádöbben, hogy ez az egész csak sok hűhó a semmiért. Akinek a karmája el van baszva, az teperhet ahogyan akar, sosem lesz belőle több mint egy újra és újra pofonládát nyitogató szerencsétlenség.
F.Montoya lassú mozdulattal zárja be a fánkos dobozt a pult alatt, majd mutatóujját az ég felé billenti, rám mutat vele, majd azt, hogy kerüljem meg a pultot és tartsak vele. Megteszem. Fogalmam sincs hova akar vezetni, de nem is érdekel. Ha kerít nekem valakit, akivel végre érdemben is tudok beszélni, nekem teljesen mindegy.
Egy jellegtelenül unalmas, apró, szürke színű, a plafonon élénk kék neoncsövekkel megvilágított dupla tükrös kihallgató szobába vezet, majd egy asztal mellé ültet.Azt mondja itt várjak. Nem mondja meddig és azt sem miért. Unalmas zúgással telnek a percek, majd negyed óra, és még tíz perc is. Jön egy fiatal, csinos titkárnőféle - bár nem értek az ilyesmihez, lehet, hogy zsaru ő is, vagy valami nyomozó- és egy bögre kávét helyez elém az asztalra. Belekortyolok. Bűn rossz, a cukrot és a tejet kifelejtették belőle, de egy időre leköti a figyelmem, hogy ihatóra fújkáljam. A szemben lévő tükörfelületre pillantok, amelynek a másik végén valószínű ott skubiznak páran. Vajon fel vannak készülve egy kis műsorra? Nyugi, tudom hol vannak a határaim. A blúzom felső három gombját megoldom, majd lazán, kényelmesen dőlök el az amúgy kényelmetlen alumínium széken. Nem könnyed ücsörgésre tervezték ezeket az tuti.Mielőtt túlságosan belemerülnék a könnyed erkölcsök felvezetésébe egy rendőrségi kihallgatóban - na igen, van aki veszélyesen él, és van akit Blanche-nak hívnak - nyílik végre az ajtó én pedig abba az irányba fordulok, hogy megszemléljem a belépőt. Bízom benne, hogy nem F.Montoya jött vissza. Nem ő az. Na mármost két megoldás létezik: vagy végre hajlandó valaki komolyan venni a mondandómat, vagy közli velem, hogy menjek szépen haza vagy ahova akarok, és ne raboljam a rendőrség drága idejét.Mindjárt kiderül….

To Ms. Blanche ?

Lehetett volna egy nyugodt, irodában ücsörgő, jelentést körmölő napom is, és mehettem volna akár ebédelni is, vagy éppen haza is ugorhattam volna, hogy anyám főztjét fogyasszam el, ám helyette inkább odabent üldögéltem az asztalom mellett, gépelve az elmaradásokat, s közben teljesen lemaradtam mindarról, ami odalent történt.
Igaz ég és föld a különbség a két osztály között, s többnyire a lábam sem teszem be oda, ha csak nem volt éppen szükségem valakinek a segítségére, ami hasonlóképpen is alakult az elmúlt pillanatokban.
Szóval épp a bizonyíték raktárból tartottam visszafelé, mikor Montoya megállított, s segítségkérőn ragadta meg karom.
Elmondta, hogy egy hisztérikával akadt össze, aki üvöltözött és kikelt magából, ezért elvezette az egyik kihallgatóba, de neki nem igen akadt tapasztalata még az ilyenekkel, így megkért, legyek segítségére egy cseppet, hátha én majd jobban tudom kezelni.
Mivel amúgy is untam magam, és hát a jelentés írás nem volt a legkedveltebb elfoglaltságom, ezért a hölgy nevéért cserébe, beadtam a derekam, s persze beléptem a kihalgató másik végébe, ahol épp szemtanuja voltam a kis jelenetnek, ami nem hatott meg igazán, inkább csak megindultam a kartonok felé, hogy kikérjem az aktáját, már ha éppen akad valami a nevén.
-Emma!! Hello! Figyelj… kikeresnéd nekem ezt a nevet? Blanche R. Harris – letettem az asztalra a lapot, majd villantottam egy mosolyt.
-Nem is tudom Cain… - felsóhajtott. - Még mindig tartozol egy csokival a múltkori miatt. - elmosolyodva vette el a lapot, majd pötyögni kezdett, aztán jöhetett a várakozás.
-Tudtam, hogy egy Angyal vagy! - magam is elmosolyodtam újfent, majd letelepedtem a székre az asztala előtt, s várakozva doboltam párat az asztal lapján.
Nem telt bele sok időbe, de már fel is kelt onnan, elballagott egy iratszekrényez, kicsit kutakodott benne, majd elém tolt kettő aktát.
-Imádlak! - azzal felkaptam őket, majd míg odáig elértem átolvastam az aktákat, aztán megtorpantam az ajtóban.
Nem igazítottam a fizimiskámon semmit. Inget, s farmert viseltem, arcomon ott virított a szakállam, amihez már teljesen hozzászoktam, hiába mondták páran, hogy öregít rajtam még pár évet, valahogy nem érdekelt. Persze nem lustaság végett maradt ott az egész, egyszerűen ehhez volt kedvem.
Lenyomva a kilincset az ajtó feltárult, én pedig beléptem, majd megálltam az asztal másik végében, letéve a lapjára az aktákat, amiket persze talán csak megszokásból vittem magammal.
-Elnézést, hogy megváratták… - letettem magam a másik székre, elhelyezkedtem, majd előszedtem jegyzetfüzetemet, s a tollamat is letettem mellé. - Cain Blackstone nyomozó vagyok. Mondhatnám, hogy minden emberünk foglalt, de... – megvontam a vállam. Meglehet kicsit oldani akartam a feszültséget, amit a nő körül gondoltam, Montoya elmondása alapján.
-Miben lehetek a szolgálatára? - őszintén kíváncsi voltam, vajon mi lehetett az, ami annyira felzaklatta, hogy képes legyen fennhangon kiabálni. Montoya elmondása szerint nem részeg, ám józannak sem mondaná, amire én magam akkor és ott, nem vontam le következtetést, helyette csak minden figyelmem a nőre irányítottam. Várakoztam, vajon mi is lehet az a nagyon fontos, amiről mindenképpen beszélni akart.
- A kolega szerint bejelentést szeretne tenni… - tettem még hozzá, miközben tekintetem megakadt a kávésbögrén, s egy pillanatra talán el is húztam a számat, hisz köztudottan az itteni kávé nem volt a legjobb. - Egy pillanat! - azzal felkeltem, kiléptem az ajtón, majd elkaptam az egyik arra osonó járőr karját, kiről tudtam ilyen tájban szokott kirohanni a közeli kávézóba, megkértem hozzon két kávét, az egyiket feketén, a másikat tejjel, és cukorral, s majd valamelyiket megkapja a hölgy, ha még itt lesz, míg visszaér.
Pár pillanat volt az egész.
-Elnézést...azt tegye félre… borzalmas! Meginni is kár. Szóval… Mrs Harris… vagy Ms? Minden figyelmem az Öné!

☾

Ott üldögéltem a kihallgató szoba végtelenül unalmas, egykedvűen trágya színű falai között, szemezve azzal az óriási faltól falig tükörrel, melynek a hátoldalán tuti, hogy álldogál valaki, ha másért nem akkor a nagy számok törvénye alapján a rendőrség berkein belüli perverz kukkolók valamelyike.Aki még egy nedves portörlő rongyot is szívesen bámulna ha az a fal innenső oldalán lenne átvetve a szék támláján.Az előttem lévő pohárban a kávé kezdett egészen elviselhető hőmérsékletű lenni, de az illatával, jobban mondva a szagával nem nagyon voltam kibékülve. Anyám szórta előszeretettel a rózsái alá a több napos kávézaccot, amit egy ideig érlelt egy kifejezetten erre a célra fenntartott kerámiában.Rossz pillanataimban arra a következtetésre jutottam, hogy a zaccos kerámia és a hamvakat tartó urna meglehetősen hasonlítanak egymásra.Szóval ennek a kávénak a szaga és anyám rózsazacca szintén eléggé hasonlított egymásra.Lehet, hogy ezt is egyszer már lefőzték? De úgy alapvetően miért van minden automatából kért kávénak ilyen jellegtelenül szar szaga? Az ízét még meg sem mertem kóstolni. Pedig rám fért volna őszintén szólva. Nem feltétlenül a fáradtság miatt, sokkal inkább mert ezerszer is átfuttattam magamban azóta, hogy Montoya bevezetett ebbe a szobába, hogy talán mégis kurvaszar ötlet volt eljönnöm.
Új élet…kibaszva az egész eddigi életem, minden amit elértem, minden amit elcsesztem, és minden amiben tényleg jó voltam. Minden ami fontos volt és minden amit legszívesebben elfelejtettem volna.Sosem voltam az a depresszív fajta. Sosem vetettem meg az élet örömeit, és nem találtam abban semmi kivetni valót ha az ember adott pillanatban megéli az érzéseit, a vágyait, mindent amit csak szeretne. Igyekeztem az esetek többségében a társadalmi elvárások szerint, és a törvények betartásával hedonista lenni, de ez előfordult, hogy nem jött össze.Mert hát élvezni valamit úgy, hogy közben a szabályokra figyelsz meglehetősen unalmas és kibaszott értelmetlen.Sosem voltam önsanyargató, nem tépelődtem olyan dolgokon amelyeken nem tudok változtatni, inkább egyszerűen tovább vagy éppen áléptem rajtuk.Az életem egy részében megfelelni igyekeztem a családomnak, amíg az egyetemi évek magukkal nem ragadtak és rá nem döbbentem, hogy az életemet senki nem fogja helyettem élni, így aztán jogomban áll úgy élni ahogy akarom és úgy elcseszni ahogy nekem jó. Ez utóbbiban jeleskedtem a legjobban. A munkában igazán sikeres voltam, és azt hiszem az első férjem szerint a pénz agyatlan elköltésében, vagy a játékszenvedélyem maximális kiélésében is.Ahogyan abban is, hogy nemcsak a fél rokonsággal, de bárkivel, akivel kedvem tartotta megcsaltam. Nem vertem nagy dobra, de ha kiderült nem tagadtam sosem.Szóval elmondható, hogy életem eddigi meghatározó döntései nem alakultak a legfényesebben, és nem hiszem, hogy akár egyetlen momentuma is megragadható lenne annak, hogy ki az a kapcsolataimban, legyen az bármilyen jellegű, akinek a lelkébe nem gázoltam bele irgalmatlan nagy tűsarkakkal.Szenvedélyes vagyok és meglehetősen bunkó. Ez a kombináció pedig nem mindig és nem feltétlenül nyeri el bárki tetszését.
Aztán történt valami…úgy hittem még nekem is van lehetőségem arra, hogy hátat fordítva korábbi önmagamnak megpróbáljak olyan lenni, aki nem köpné szembe magát a tükörben egy alaposan átdorbézolt, másnapos éjszaka után, felébredve az istentudja milyen faszi mellett a még inkább nyilván nem tartott és “faszmotudjahogykerültemoda” hotel egyik ágyában.Hittem, mert hinni akartam, aztán persze pofára estem. Ezúttal én törtem össze, ezúttal az én lelkembe gyalogoltak bele, pedig egészen addig a pillanatig még csak azt sem tudtam, hogy egyáltalán van lelkem. Állítólag nincs, és én is így hittem. Jobb is lett volna ebben a hitben maradni.
Most sem valamiféle suicid ösztön vezet elsősorban és nem is az, hogy esetleg totális barmot csináljak magamból, noha azt hiszem ha Montoyát kérdeznék, amint éppen igyekszik nem belefulladni a fánkba és a porcukorba együttvéve, más véleményen lenne. Mikor kiejtettem Mascetto nevét, úgy nézett rám, mint aki egy két lábon járó hullát lát. Képzeletben azt hiszem már a betoncsizmát vélte látni rajtam a lábam hosszas stírölése közepette. Legalább a nőket szereti. Ez is valami már ebben az elbaszott világban.
Nem volt kedvem még ezerszer nekifutni ugyanannak, ahogyan ahhoz sem volt kedvem, hogy órákig próbáljak legalább egy bejelentő lapot megkapni, amivel elindíthatom azt, hogy egyáltalán foglalkozzanak velem. Valószínű nem a fánkos lesz az én emberem, szóval némi cirkuszt követően sikerült elérnem, hogy most úgy üldögélek a kihallgatóban a kényelmetlen székek egyikén, két kezem között dédelgetve ezt a borzalmas fekete löttyöt, mint valami előzetesbe vágott luvnya.Próbálok türelmesen várni, elvégre a rendőrségen gyorsan és gördülékenyen szoktak menni a dolgok….ja nem!
Az időérzékem elveszett és egy idő után már ahhoz sem volt humorom, hogy valami rögtönzött, közszeméremsértő performanszot előadjak a tükör mögött álldogálóknak, a végén még tényleg bevarrnak huszonnégy órára, ahhoz végképp nincs kedvem, szóval vártam. Az ajtó nyitódása, és a kinti egybemosódó moraj felerősödése, majd megszűnése zökkentett ki a töprengésemből.Odakaptam a fejem, és meglepődve vontam fel a szemöldököm.Az érkezőt nem mondtam volna zsarunak a fáradt és kissé nyúzott kinézete alapján - bár lehet a szakáll tette- inkább megkérdeztem volna, hogy őt miért hozták be? Viszont el kell ismerni, hogy ha az ember fantáziája kicsit meglódul - az enyém meg szokott- akkor valahogy így képzeli el civilben a középkorú, erősen másnapos santaklaust.A nagy pocak nélkül, vonzóbb kiadásban.
A tekintetemmel követtem ahogy letette a kezében tartott iratokat, de csupán futó pillantást vetettem rájuk.Kékjeim a bemutatkozó nyomozóra vezetem és a feje tejétől a látható testrészeinek aljáig végigmérem.A keresztneve hallatán először elkomolyodom, majd elnevetem magam.Megrázom a fejem, és igyekszem valamiféle komolyságot visszavarázsolni magamra, több-kevesebb sikerrel.Ujjaim a kávéspohár oldalán táncolna fel és le mozgatva, amolyan pótcselekvés gyanánt.
- …mondhatná, de mindketten tudjuk, hogy faszság. Igaz, ha mindegyik olyan mint a kollégája, aki ide bevezetett, akkor a fánkárusok milliárdosok lesznek, az adófizető állampolgárok, meg lábon hordanak ki egy kisebb agyfaszt.Szóval ha maga csak egy árnyalattal…- emeltem meg az egyik kezem a pohárról és a mutató meg a hüvelykujjam összecsippentettem, mögötte pedig hunyorogtam.
-...értelmesebb és figyelmesebb, én már boldog leszek.- kulcsoltam át újra a kávéspoharat az ujjaimmal és megvártam amíg leül a másik székre.
- Igen. Bejelentést. Vagy valami olyasmit.Egyelőre csak egy kurva bejelentő lapot akartam kitölteni, ami a kiaggatott szabályzat értelmében minden esetben szükséges, hogy valakinek az ügyével foglalkozzanak. Na most a helyzet az Blackstone nyomozó, hogy én már itt elakadtam. Mert a kolléga, aki végre hajlandó volt magát ide küldeni először segítőkész volt, és megkérdezte miről van szó. Én pedig röviden vázoltam neki….na és itt húzta be a kéziféket. Nem küldött el konkrétan a francba, de erőteljesen sugalmazta az egész kiállásával.- magyaráztam neki egy nagy levegővétel után, mert úgy véltem rázúdítok mindent, ami csak az eszembe jut, aztán majd kiválogatja ami érdekli, vagy egyáltalán érdekli vagy sem.Ám itt meg is akadtam, mert hirtelen megemelkedett, és az ajtó felé indult.Abban a hitben voltam, hogy hív valakit, aki jelen lesz a bejelentésemnél, vagy franc sem tudja, mindenesetre vártam amíg kibeszélgeti magát odakint- szerencsére hatékony volt és gyors- majd visszatért hozzám.
A kávé ihatatlanságának említésére  kissé meghökkenve, mint aki éppen egy éles bombát simogatott az előző percekben ami akár egy levegőfuvallattól is felrobbanhat, elkaptam a két kezem a kávéspohárról és magam mellett védekezőleg feltartva tartottam pár másodpercig. Csak addig amíg sikerült magamból ennyi idő alatt is egy komplett hülyét csinálni. Remek.
- Ami azt illeti egy ideje szemezek vele, és még nem sikerült bizalmat ébresztenie bennem, hogy valóban belekortyoljak.Ezek szerint jól is tettem.Viszont ha koffeinhiányban fogok itt magának vergődni a kihallgató padlóján, akkor ne mondja, hogy nem figyelmeztettem rá előre.- jelentettem ki teljes komolysággal az arcomon, és még határozottan bólogattam is mellé. Ideje lenne a lényegre térni, amire magamat is figyelmeztettem, elvégre nem akarok örökké ebben a szobában üldögélni, még akkor sem ha a nyomozó meglehetősen figyelemfelkeltő jelenség a számomra.
- Oké. Minden figyelme? Nincs esetleg több zavaró tényező, ami elvonja rólam a figyelmét? Esetleg megszabaduljak a cipőmtől, netán a fülbevalómtól, vagy ha maga úgy tartja jónak felőlem még egy sakk partit is lenyomhatunk jobb híjján…- szarkasztikus voltam, ami nem feltétlenül neki szólt volna, sokkal inkább annak, hogy már lassan ott tartottam, hogy hagyom az egészet a picsába és hazamegyek élni tovább a régi életemet, a régi hibákkal és mindennel együtt amit elkövettem és a jelek szerint még el is fogok követni. Ez van.
- Bocs.Egyébként Mrs Harris. - húztam el a számat, és egyetlen rövid exkuzálásba sűrítettem bele, hogy elég pokróc vagyok vele, noha erre ő okot még nem adott és nem is rajta szándékozom leverni az előző óra minden kínját.
- Ott tartottam, hogy a kollégája egészen addig elég segítőkész volt, amíg be nem dobtam Angyalarcú Mascetto nevét a beszélgetésbe. Onnantól egészen egyszerűen agyzárat és szájzárat kapott.- hogy Mascetto mennyire tartotta a kezében a brooklyn-i, vagy úgy alapvetően jó pár kerület nagyobb rendőrségét nem nagyon tudom, de megvannak a kapcsolatai, ebben biztos vagyok. Ahogyan abban is, hogy ha valakinek sikerülne őt bármilyen módon is megszorongatnia, az minden bizonnyal az életét tenné kockára. Velem együtt. Hiszen már azzal, hogy idejöttem és vele kapcsolatosan akarok bejelentést tenni, elindítottam egy olyan folyamatot, ami nem tudom hol ér majd véget.
- Szóval maga is satuféket nyom, vagy hajlandó velem és az üggyel foglalkozni?- velem is foglalkozhat, az üggyel is….bánom én a sorrendet, csak valamerre induljunk el.  

To Mrs. Harris

A nő nem tűnt olyan könnyű esetnek, s meglehet valós okok miatt nevezték hisztérikának, ám nem akartam levonni alap következtetéseket az alapján, hogy valaki eldöntötte annak bélyegzi meg.
Figyeltem a reakcióit, s igyekeztem megállapítani, mennyire lehet komolyan venni a bejelentését, s esetleg akad e valami, ami hátráltató tényező lehet.
-Leterheltek a fiúk mostanában. - egy fintor jelent meg a képemen, elvégre ez sem az én dolgom lenne. Felvenni egy bejelentést, a szimpla nyomozók dolga, s nem egy gyilkosságisé, de ki vagyok én, hogy válogassak? Ráértem, így meg kellett tennem.
Összepréseltem ajkaimat, kinyitottam az egyik aktát, a zsebemből előszedtem egy tollat, majd előszedve az áhított űrlapot, a tollal együtt a nő elé toltam.
- Ha szeretné, töltse ki nyugodtan. Úgy nyoma marad. - visszahúztam a kezem, s enyhén magam elé helyeztem egy ideig.  Aztán felkeltem, hogy szerezzek neki valami normálisabb kávét, hisz ha én nem iszom meg, és a nő sem egy gyanúsított, akkor nem érdemelte meg a szar kávét, majd visszatértem hozzá.
- Rossz szájíztől kímélte meg magát vele. - aztán közöltem, hogy minden figyelmem az övé, s még elő is szedtem a jegyzetfüzetemet, hogy az esetleges infókat felvéshessem bele magamnak.
-Igen. Minden. - megvontam a vállam, aztán arcvonásaim megkomolyodtak, akár csak a tekintetem. - Nézze Mrs Harris. Nem azért vagyok itt, hogy sakkpartyt játszak magával, és nem is azért, hogy kibújtassam a ruháiból.
Elhallgattam, aztán egy pillanatra karba fontam mellkasom előtt karjaim, majd egy sóhajtás kíséretében visszaejtettem őket az asztal lapjára, s újra felvettem a tollamat.
-Mit tud az Angyalarcúról? - érdeklődve hajoltam közelebb, még akkor is, hogyha át kellene adnom másnak a stafétát. Bár az is lehet, akkora szarba nyúlnának bele, hogy ezért is hajtották el a nőt szinte azonnal.
-Szóval? - türelmesen vártam, s közben megérkezett a kért kávé is, mit letettek elém, én pedig az egyiket a nő felé toltam. - Ez sokkal jobb lesz! - megfogtam az enyémet, levettem a kupakot róla, belekortyoltam, s tovább vártam.
-Sosem voltam az a megfutamodós fajta. - azt persze nem mondtam meg, hogy nem az én dolgom lenne egy szimpla bejelentést felvenni, de ha egyszer nehéz esetnek vélték a nőt, vagy szimplán csak visszavonulót fújtak a név hallatán, azt is megérteném. Nem mindenki akar bajt a fejére, ahogyan én magam sem szerettem, ám akad még is valami, amit meg kellett tenni, hisz a kötelesség azt diktálta.
Várakozón intettem kezemben a tollammal, s kíváncsiság csillant szemeimben. .

☾