Egyre nagyobb szüksége lenne a spanokra, Maxim életébe lassan becsöppen egy apróság, szó szerint, kelleni fog neki a baráti köre, hogy valahogy túllendüljön a kezdeti és a későbbi nehézségeken. Nagyon nagy várom őket megérkezni, főleg most, hogy minden a feje tetejére készül állni
A szüleink is barátok, nekünk is annak kellett lennünk. Sokáig annyira nem bírtam a fejed, mert kényszernek éreztem a közösen töltött időt, csak a szüleink miatt járunk össze. De a tinédzserkor, és a csajok összehoztak minket. Na nem úgy, csak a legjobb barátok lettünk. Együtt járunk bulizni, annyi különbséggel, hogy bár te vagy a kigyúrtabb, mégis szerencsétlen vagy a csajozásban, és általában én viszek haza minden jó nőt, még azt is akit te néztél ki. Egyszerűen bénázol, pedig amúgy volt már komoly kapcsolatod is, de nehezen maradsz meg egy helyen. Anyámék vettek nekünk egy házat, ahol hárman élünk Kiarával, aki szintén a csajokra bukik, ezért is vagyunk meg ilyen jól együtt.
Nem kötöm meg a múltad egyéb részleteit, így minden a kedved szerint alakíthatsz. Ami a kapcsolatukat illeti, tényleg a legjobb barátok, és bár Maxim nagyképű köcsög tud lenni, valahogy mégis kibírod mellette. Az avi opcionális, de szerintem tőkéletes lenne erre a szerepre Maxim mellé.
livin' in new york
Kiara ________
Szabad • Stoppolt • Foglalt
Play by
Shelley Hennig
Születési hely
-
Kor
22- 24 között
Lakhely
Ide
Szexuális beállítottság
homoszexuális
Családi állapot
amit szíved kíván
Csoport
szabadon választható
Történetünk
5 éve, hogy rád hajtottam egy buliban, még csak 18 voltam, mindenki akinek melle volt potenciális éjszakai kalandnak számított. Téged kivéve, mert behúztál egyet ésközölted velem, hogy amíg nem növesztek melleket és nem mensturálok ne csináljak ilyet többet, mert a legnemesebb szervem fogja bánni. Aztán másnap összefutottunk megint, de csak bocsánatkérés miatt mertem hozzád szólni. Azóta barátok vagyunk, Gill te és én nem mondom, hogy elválaszthatatlanok, mert az idegeimre mész azóta is, főleg mióta egy házban élünk. Mindig találsz valamit, amin pattogni tudsz, és ezzel az idegeimen táncolsz. Te vagy a legnagyobb kritikusom és a legnagyobb konkurenciám, ha a csajokról van szó. Elbűvölő tudsz lenni ha akarsz, de nem akarsz, általában soha senkinek nem akarsz megfelelni, és ezt is bírom benned, egy igazi kemény csaj vagy.
Úgy, mint Gill esetében, nincs megszabva a múlt, a kapcsolatuk fix, és törhetetlen Max-el, avatar szintén opcionális, de ez a csaj, pontosan olyan, mint amilyen Kiara személyisége elvár, így ha nagyon erősen indokolod a te választásod és az olyan jó, hogy elfogadjam, akkor változtathatunk rajta.
livin' in new york
Kérlek olvasd el az előtörim mielőtt elviszed őket.