Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egyszerű eset, de azzal is, hogy könnyen meg tudom kedveltetni magam azzal, akivel akarom, azonban ez az eset más. Anyám randijait gyakran látásból sem ismerem. Nem is érdekelnek, meg nem sok jár fel hozzánk, vagy ha igen, én nem vagyok otthon. Azonban volt egy futó kapcsolata,
akivel valahogy összebarátkoztam és úgy alakult, hogy azóta is találkozunk néha, bár főként véletlenül, ha elkapnak és becipelnek az örsre, amit már kezdek nagyon unni. Tényleg nem csinálok nagy dolgokat, de ezeknek a zsaruknak annyira semmi dolguk, hogy minden apróságra egyből ugranak... Miért nem lehet az embert békén hagyni?
A lényeg az, hogy Alex valahogy a "nyakamon" maradt és jó néhányszor kihúzta már a hátsómat a bajból, szóval nem panaszkodhatok rá, bár néha kicsit túlzásba viszi a szabálykövető stílust, de hogy őszinte legyek, azért annyira nem találkozunk gyakran. Az azért eléggé fura lenne.
Ma azonban szükségem volt rá, senki más nem jutott az eszembe és segítség kell, nagyon. Nem vagyok nagy rajongója a segítségkérésnek, de annyira nem vagyok őrült, hogy ne tudjam mikor kell másokhoz fordulni. Jóval idő előtt megérkeztem a találkozóhelyre, a fejem tele gondolatokkal. Pár napja találtam egy érdekes papírt anyám iratai között, miközben a saját papírjaimat kerestem, hogy tudjak róluk biztonsági másolatokat készíteni. Akármikor szükség lehet rá, nem akarok majd úgy lelépni, hogy semmilyen eredeti iratom nincsen nálam. Akármikor kellhet. Bár még nem tervezek mostanában lépni, de úgy éreztem, hogy időben el akarok kezdeni mindennel foglalkozni. Erre találtam valami nagyon érdekeset. Örökbe adási papírok. Egy lányé. Huszonnégy évvel ezelőttről. Tudnom kell ki ő. Tudnom kell róla, ha tényleg van egy testvérem.
Nagyot szusszantva lesek rá a telefonom órájára. Időm mint a tenger, túl korán jöttem. Felnyitom a táskám és a rendezett kupleráj alól előhúzok egy színes tokot, ami egy dobozt rejt magában. Az iskolában mégis jobb, ha az ilyesmi rejtve van. Kihúzok egy szálat a többi közül, majd szintén a tokból előveszem a gyújtóm, s rágyújtok egy szál cigire, majd mindent szépen visszapakolok, becsukom a táskám és élvezettel szívok bele a nikotincsíkba,
s éppen csak kifújom a füstöt, mikor hirtelen valaki kiveszi a kezemből a szálat, de még mielőtt reklamálni kezdenék, felismerem Alex arcát a tolvajban.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy lopni bűn... - mondom felhúzva a szemöldököm azon, hogy em eldobja,
hanem beleszív. - Te meg mióta dohányzol Mr. Aszabályokbetartásánálnincsenfontosabb? - kérdezem továbbra is felvont szemöldökkel, majd ő tesz fel egy kérdést, amire elkap a nevetés, de a jókedv helyett sokkal inkább cinikus és keserű a hangom.
- Szerinted anyámat hol érdekli, hogy mit csinálok? Felőle a nappali közepén adagolhatnám túl magam, az se zavarná, ameddig nem koszolom össze a szőnyegét. - mondom a szemem sarkát törölgetve a nevetés okozta kicsorduló könnycseppektől megszabadítva arcomat. Alexnek igazán tudnia kell, hogy anyám olyan messze áll a mintaanya szereptől, mint ide a Plútó meg vissza. - És mielőtt rákezdenél nem, nem drogozom, csak egy kellően szimbolikus példa volt... - jegyzem meg kicsit elmosolyodva, de hogy jól összekavarjam, rákacsintok, majd elegáns mozdulattal visszalopom a cigim és mielőtt reagálhatna, jól beleszívok, mélyen és elrejtem a hátam mögé,
hogy ne szedje vissza. - Én ezért megdolgoztam, jó? - kérdezem vicceskedő rosszallással.