Szia!

Sok mindent nagyon sajnálok a házasságunkat illetően. Pontosan tudom, hogy a veszekedéseink forrása a legtöbb esetben én vagyok, hogy nem vagy rossz ember... Annak ellenére sem, hogy néha ennek az ellenkezőjét éreztetem veled. Bármennyire is úgy tűnik, egyáltalán nem áll szándékomban elhanyagolni. Hogy a kapcsolatunk a rossz kommunikáció miatt nem fényes, jelen helyzetben lényegtelen. Nagyon fiatalon ismerkedtünk meg annak idején egymással. Igazi, lángoló szerelem volt a miénk, ami miatt mind a szüleink, mind a barátaink óvva intettek minket attól, hogy csak erre támaszkodva próbáljuk megélni a kapcsolatunkban minden gyönyörű dolgot. Életem legszebb emlékei mind hozzád fűződnek; nem azért kértem meg annak idején a kezed, mert nem találtam volna magamnak más nőt. Hanem azért, mert szerettelek. Azt hiszem, a házaséletünk első pár éve elég jól telt, hamar megszületett a már hét éves kisfiunk, Marcel. Talán ezen a ponton követtem el az első hibát, amikor nem figyeltem eléggé oda rád. A gyermekünk születését teljesen másként éltük meg. Én felhőtlenül boldog voltam, minden alkalommal azt a pici testet akartam a kezeimben tartani, és gyönyörködni a kisfiunkban. Abban a pillanatban, mikor megláttam a gyermekünket, megértettem, hogy az emberek miért állítják azt, hogy a saját gyerekük a legszebb. Mivel minden pillanatban én magam is a leggyönyörűbb kisfiúnak gondolom Marcit, akit tőled kaptam. Emiatt pedig az irántad érzett szeretet még jobban elmélyült.

Próbálok jó apa, jó férj lenni. Mivel igyekszem erőmön felül teljesíteni a munka kapcsán is - hogy mindent megadhassak nektek, amit megérdemeltek - keveset vagyok otthon, vagy hajlamos vagyok hazavinni a feladataimat. Emiatt is vannak nézeteltéréseink, de az asztalcsapkodó veszekedésünk legtöbbször abból ered, hogy képtelen vagyok magamra vigyázni, te pedig talán félhetsz attól, hogy elveszítesz? Hogy apa nélkül fog felnőni a kisfiunk? Nem tudom pontosan, de már rég nem hiszel abban, hogy a hivatás, amit magamnak választottam az ilyen veszélyekkel járna, pedig a legelején felkészítettelek arra, hogy el kell fogadnod ezt. Sajnos bármikor eltűnhetek. Ez az a szöveg, amivel fiatalabb korunkban könnyebben birkóztál meg. Sosem tudom, hogy féltésből, vagy éppenséggel szimplán félelemből próbálsz mellettem maradni. Engem akarsz, vagy azt a biztonságos életet, amit mellettem élhetsz? Szerintem már te magad sem tudod eldönteni. Talán igazad van abban, hogy nem kellene helyszínelnem, hogy az előléptetésem épp elegendő ahhoz, hogy kisebb ügyeket kezdjek el vállalni annak érdekében, hogy titeket és magamat is megvédjem. Hogy nem az a kellő módja a problémák kezelésére, hogy a telefonodban gyorshívóba vagyok állítva, és Marcel az iskolából bármikor eltalál a munkahelyemre, ha baj történik. Mégis, azt érzem, hogy nem tudok megváltozni. Azt a kiváltságot kaptam a sorstól, hogy másokon segíthetek, és az előléptetésemmel több helyre ér el a kezem. Talán nem kellene játszanom a szuperhőst, de egyszerűen képtelen vagyok megváltozni.

Te is tudod, hogy az utóbbi időben a házasságunk teljesen romokban hever. Még egyikünk sem mondta ki azt, hogy hagyjuk abba, és váljunk el, mert mind a ketten próbáljuk megvédeni a fiunkat... Ugyanakkor talán jobb lenne külön élnünk és békésen nevelni a gyerekünket. Megadni a másiknak a lehetőséget arra, hogy újra szerethessen valami mást. Én nem merek, te pedig nem akarsz meghátrálni. Túlságosan megszoktuk már egymás társaságát ahhoz, hogy csak úgy otthagyjuk a másikat. Jó arra ébredni, hogy mellettem vagy. Jó kisimítani a szőke tincseket az arcodból, ugyanakkor ezek a mozdulatok már megszokottá váltak: már nem érzek semmit, amikor megteszem. Ennek ellenére, eszembe sem jut a házasságtörés gondolata, mert még mindig tisztellek. Felnézek rád, amiért olyan
csodálatos munkát végzel a gyerekünkkel kapcsolatban. Mosolygok, amikor reggelit készítesz neki, mosolygok és átölelem a derekad minden reggel. De már nem érzek semmit, mikor én látlak téged mosolyogni. Mert látlak minden alkalommal. Nem vagyok biztos abban, hogy Marcel az utolsó kapocs, ami talán megmenthet minket, vagy sem. Párterápiára nem akarunk járni, hiszen  annyira nagy baj nincs... Ugyanakkor most már el sem engedhetjük egymást annyira könnyen, mivel a szíved alatt hordod a második kisfiunkat is.

Jó ideje nem töltöttünk együtt minőségi időt csak kettesben, de néha megtörténik, amikor édesanyád vigyáz a kisfiunkra, vagy éppen évfordulónk, vagy Valentin nap van. Talán egy ilyen alkalommal foganhatott meg Cory, a kisebbik fiunk. Cory felbukkanása pedig titkon eldöntötte azt, hogy ebből a házasságból egyikünk sem fog tudni annyira könnyen kilépni, mint ahogy szeretnénk. Az első napokban ugyanazt éreztem, mint a házasságunk elején. Izgatott voltam, sokat magyaráztam a pocakodhoz, és ismét úgy kezdtem el vigyázni rád, mintha az életem legféltettebb kincse lennél... Sosem volt ez rám jellemző, mivel elég erősnek és önállónak tartalak ahhoz, hogy erre ne legyen szükséged a mindennapokban, de most megváltozott a helyzet. Ha őszinte akarok lenni... Akartam is ezt a babát, meg nem is. Mindenképp szerettem volna, hogy Marcinak legyen egy kistestvére, titokban pedig szurkoltam azért, hogy egy kis hercegnőt kapjak a sorstól, de egyértelműen ugyanúgy fogom szeretni a buborékfejű kisfiunkat is. Jó ideje közelebb kerültünk egymáshoz, de mind a ketten érezzük, hogy ez csak a vihar előtti csend. Pontosan tudod, hogy nem álltam le a veszélyesebb ügyek vállalásával, a második terhességed során pedig érzékenyebbnek tűnsz, mint az elsőnél. Ennek ellenére sem lassítok a munkát illetően, nem mentem el szabadságra, és az egyik alkalommal összekülönböztünk azok után, hogy kórházba kerültem. Azóta egyelőre nem szóltunk egymáshoz, én pedig egy pillanatra úgy éreztem, hogy elkezdtem megfulladni abban az otthonban, aminek az én koromban kellene a legtökéletesebbnek lennie.

// Nagyjából ennyire gondoltam első körben, ami a hirdetést illeti. Karent egyáltalán nem szeretném boszorkányként feltüntetni, vagy egy rossz döntésként, mivel Baek-ah egykor nagyon szerette őt, szimplán csak nem tud megbirkózni azokkal a nehézségekkel, amikbe a házasságuk ütközött. A név és a pb változtatható, én magam szőkének, magasnak, nőiesnek képzeltem el Karent, de mindenképpen meg tudunk egyezni, ha te más ajánlattal jönnél hozzám. A névvel kapcsolatban annyi kérésem van, hogy legalább második névnek tartsd meg - vagy akár elsőnek, amit nem szeret a karakter - mert így volt emlegetve az et-ben és a játéktéren is. Ezen kívül se foglalkozást, se jellemet nem szeretnék megszabni. Úgy gondolom, hogy a két karakter házassága szimplán rossz döntések miatt mehetett félre, tehát Baek-ah ugyanannyira hibás, mint a kis felesége. Az, hogy a jövőben mi történik majd... Én nyitva hagynám a lehetőségeket, hogy izgalmas legyen a plot. Kérlek, ha megtetszett a karakter, a kischaten, vagy üzenetben jelentkezz rá, mert nagyon várlak.