Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a levelet, de még mindig jobb ötletnek tartottam, mintha más módon kereslek meg. Nem tudom, hogy az utolsó találkozásunk estéjén, az ajtó előtt elém állított ultimátumodnál jól döntöttem-e, még ha akkor elég magabiztosan ki is álltam a választásom mellett. Azóta már eltelt majd’ két hónap, én meg mind a mai napig nem tudtam kiverni a fejemből, se azt az estét, se téged. Nem szerelmes levél ez, félre ne értsd. Ugyanakkor szerintem tisztában vagy vele, hogy se te, se én nem vagyunk valami könnyű esetek – és a túlfűtött olaszos vitáink ellenére talán pont emiatt tudtunk végül normálisan viselkedni egymással, még ha csak arra a kis időre is. Élveztem én a kis oda-visszáinkat is, de ezt a beszélgetést valahogy még jobban. Na meg a többezer méteren keresztüli rókázáson még mind a mai napig gondolkozom, hogy vajon honnan jöhetett ki belőled annyi anyag. Mindenesetre csak azt akarom mondani, hogy sajnálom, ha összezavartalak a tetteimmel, a mondandóimmal, és őszintén már én magam sem tudom, hogy mi volt belőle igaz, és mi kitaláció. Talán sosem derül ki, fogalmam nincs. A következő egy hétben a városban van egy-pár elintéznivalóm, esténként pedig a Queens-i lakásomban fogok lenni. Nem várom el, hogy meglátogass, de ha mégis úgy gondolod, hogy kezdhetnénk valamelyest tiszta lappal, és szeretnéd te is kideríteni, hogy viszonylag semleges környezetben hogy tudunk egymással viselkedni, akkor szívesen várlak este 8-9 után bármikor, akkor már biztosan ott fogok lenni. A címemet a levél hátoldalán megtalálod. Ha viszont nincs szükséged még több bonyodalomra az életedben, nyugodtan égesd el ezt a levelet , már ha egyáltalán eljutsz idáig. A számomat tudod, a címemet is, innentől kezdve a kezedbe adom a döntést és azt kezdesz velük, amit csak szeretnél. Az üvegnek azért remélem örülsz! – legalább ennyi jó emléked legyen rólam, ha már a komódokat egyik helyen sem avattuk fel.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Átlagos hónap, átlagos hetekkel és átlagos napokkal, melyek mostanság mindenféle izgalmat nélkülöztek. A nyár vége, meg persze az év első pár hónapja az amikor az emberek többsége a fogász szakorvost célozza meg. Február a farsangi időszak, a nők extra fehér fogakkal és extra csillogó ékszerekkel akarnak tündökölni, a férfiak meg hibátlan mosollyal és persze szájszag nélkül ha lehetséges. Ilyenkor a munka mennyiség is jóval több mint az év bármelyik másik szakaszában, kivéve a már említett nyár végét, amikor a nyaralás után vakarják össze magukat a pácienseim. Nagyjából egyébként állandó pacientúrával rendelkezem, ritkán fogadok teljesen új delikvenseket, azokat is most már kizárólag ajánlás alapján. A megszerzett gazdag betegeket természetesen a Bentonnal kötött házasságomnak köszönhettem, de azt, hogy még mindig hozzám járnak - a válásunk ellenére is - és nem is akarnak másik fogász után nézni, azt kizárólag magamnak és a munkámnak. Jó ideje nem volt lehetőségem szórakozni menni, Vegasba pedig márciusig esélytelen, hogy eljussak, noha a legutóbbi kiruccanásom Lucian-el igencsak gyümölcsözőre sikerült több szempontból is. A pénz miatt most nem kellett aggódnom, tartozásaim pedig nem voltak. Nem is hiszem, hogy szükségem lesz más uzsorásokra a jövőben, köszönhetően annak, hogy ilyen szempontból állandó pénzforrást találtam. Arra sem kell többé vetemednem, hogy meglopjak valakit, egy igazán szórakoztatóra sikerült éjszaka után. Elég nehéz lenne kiverni a fejemből a pasast, ami azt illeti, még akkor is, ha gyakorlatilag másfél hónapja, hogy magam mögött hagytam azt az istenverte farmot, ahova amúgy sem akartam elmenni. Hogy is gondolhattam, hogy egy efféle baromságba egyáltalán gondolati, majd tettlegességi szinten is belemegyek? Próbálom elfelejteni, de nem megy. Ha arra a kurva komódra nézek, mindig eszembe jut. Meg persze nem sűrűn szoktam hozzá, hogy visszautasítanak. Főleg nem akkor ha anyaszült meztelen vagyok. Mondjuk egy minusz pont a kapatosságom miatt, bár ezért az első éjszakánkon nem sűrűn reklamált. Nem maradtam nála. Nem csak azért mert gyakorlatilag egy vasalt csizmával gyalogolt bele a női önérzetembe, hanem egyszerűen azért, mert magasról tettem az egészre. Inkább visszafizettem amivel tartoztam, sőt még többet is utaltam, kárpótolandó a jelenlétem miatt, amivel megfosztottam a továbbiakban a farm dolgozóit.Szórakoztató lehettem volna két hónapig, és ami azt illeti lehet én is remekül kijöttem volna egyikkel másikkal. A családi állapotuk meg pont nem érdekelt, ahogyan Aidan helyzete sem. Úgy tűnik az ő fene nagy szabadsága mese volt habbal, nagyon is rövid póráz volt a tökeire erősítve, akár beismerte akár nem. Másfél hónap után a futó kalandjaimnak nemhogy a nevére, de a haja színére sem emlékszem normál esetben, és ez tökéletesen jól is működött idáig. Őt azonban valahogy nem sikerült kiverni a fejemből. Pedig minden lehetséges módon rajta voltam. Nem volt érzelmi vagy szexuális felhangja, sokkal inkább az mozgatott, hogy kicsit lezáratlanul hagytuk az egészet abba. De ott egye meg a fene, még pár hónap és tényleg nem fogok emlékezni rá. Vagy csak úgy, mint egy szégyenfoltra az életemből, amikor több szempontból is halmoztam a hülye döntéseket. Aztán egy pár nappal ezelőtt történt valami. Évek óta nem kaptam már levelet. Olyan igazi, hagyományos levelet. Megszoktam az emaileket, az sms-eket, vagy éppen a messenger üzeneteket. Borítékban legfeljebb a számlakivonatok jöttek - át kellene már térnem digitális számlázásra, de lusta vagyok elintézni - vagy éppen idétlen reklámanyagok, amelyek rendszerint a szelektívben végezték. Ez a levél azonban minden szempontból meglepett. Nem csak a feladója, vagy a mellékelt ajándékok miatt, hanem a tartalma miatt is. Kíváncsian és érdeklődve olvastam el többször is, miközben az asztalra helyezett Wild Turkey üveg száján mozgattam körbe-körbe a mutatóujjam. Először az jutott eszembe, bevallom, és nagyon őszintén, hogy “Baszódj meg, Guinness, és dugd fel magadnak a sajnálkozásodat, jó mélyre, hogy minimálisan élvezd legalább!” és ez még az enyhébb verzió volt. Aztán másnap, mikor elolvastam, már kíváncsi lettem. Ha én kíváncsi leszek, az már régen rossz, mert akkor képtelen vagyok leakadni a témáról, amíg utána nem járok. Persze még el kellett telnie három további napnak, és el kellett jönnie a következő hét első napjának, hogy rávegyem magam: érdekel annyira ez az egész, hogy legalább egy tisztességes befejezést adjak neki. Nem hittem abban, hogy mi képesek lennénk a történteken túllépni. Én megloptam őt Vegasban, ő meg megalázott Baiting Hollowban. Egy-egy. Hova akarjuk ezt az egészet még csavarni, és egyáltalán mi a tökömnek? Ettől függetlenül döntöttem: elmegyek. És a következő hét szerdán gyakorlatilag ott álltam a megadott cím előtt, bár még mindig hezitálva, magamon összehúzva a kabátomat, és tépelődtem, hogy vajon nem lenne késő még most visszafordulni? Kíváncsi vagyok rá annyira, hogy bemenjek azon az ajtón és becsengessek? Nem tudom. A telefonom kijelzője pontosan 20:33-at mutatott, amikor végül egy határozott mozdulattal toltam be a lépcsőház ajtaját, és kerestem meg a megadott lakást. Ott álltam az ajtó előtt, és vettem egy mély lélegzetet. Jól van, akkor menjünk és nyerjük meg ezt a háborút, vagy zárjuk le egy békepaktummal. Csengettem és vártam. Talán öt percet kellett, vagy az is lehet, hogy kevesebbet, mikor az ajtó mögül neszezést hallottam, majd a zárral babrált egy kéz, és kinyílt a bejárati ajtó. Az arcára volt írva, hogy várt rám. Lehet már tegnap is, és szerintem várt volna addig amíg itt van. Tulajdonképpen ha be akarom ismerni ha nem én is tudtam, hogy jönni fogok. De jól esett előtte elküldenem őt legalább tízszer a büdös picsába. Ennyi megnyugvás kellett a lelkemnek, hogy immáron némiképp rezignáltabban álljak ott az ajtó előtt. De nem várom, hogy behívjon, tulajdonképpen a köszönésre alig futja, nemes egyszerűséggel kerülöm meg őt abban az irányban, amit viszonylag szabadon hagyott. - Hello Aidan! Megkaptam a leveled, és gondoltam, ha már úgyis erre van dolgom, megejtem azt a látogatást, amit a leveled végén említettél. - viszonylag egész jó blöff, kár, hogy az úgyis erre volt dolgom, hiteltelen. - Erre, ugye? Nem bánod remélem, ha a kabátomat leveszem. Ne aggódj, más ruhadarabtól nem fogok megválni.- enyhe szúrás, de csak minimális. A másik azonban nem verbális. Amikor ledobom magamról a kabátot, akkor válik láthatóvá, hogy az öltözékemmel egyértelműen akartam hangsúlyozni, hogy beszélgetni jöttem, nem kell aggódnia, nem fogom letámadni. Egy sötétkék garbó, meg egy fekete farmer volt rajtam, és a sminket sem vittem túlzásba. Ez nem randevú, szóval nem is szükséges. A leghétköznapibb módon öltöztem fel. - Jéééé….nálad is van komód!- csodálkoztam vigyorogva az említett bútordarab felé mutatva, miközben gyakorlatilag mindenféle invitálás nélkül bemasíroztam az otthonába. Elvégre meghívott, nem? Minek fussunk még tovább köröket. Legyünk túl rajta, mint a bárányhimlőn. Egyszerűen és lazán a huppantam fel az említett bútordarabra, kényelmesen átpakolva egymáson a lábaimat, és átkulcsolva a térdem. - Mielőtt megkérdezed, nem, nem kérek alkoholt inni. Ha van itthon valami gyümölcsleved az tökéletes lesz, ha nincs akkor ásványvíz is megteszi. Egész takaros kis lakás, a környéket elnézve meg értem miért utálod annyira a zsúfolt Brooklyn-t.- néztem sietve körbe a lakásban, aztán kékjeimet rá függesztettem egy ellenállhatatlanul bájosnak szánt mosoly kíséretében. - Szóval. Nem tudom mit akartál azzal a levéllel, elég zavaros voltál. Örülnék ha ezt így kifejtenéd. Mármint….ne félre ne értsd, nem támadó szándékkal jöttem!- emeltem védekezőn magam elé a két kezem, aztán visszakulcsoltam a térdemre ismételten. - Csak egyrészt nem szoktam levelet kapni, másrészt tőled abszolút nem számítottam rá. Őszintén….mi a fenét akarsz tőlem Aidan? Normálisan beszélgetni bárkivel tudsz? Miért én?- sóhajtottam és érdeklődve haraptam be az alsó ajkam majd billentettem oldalra enyhén a fejem, és kíváncsian figyeltem őt, egy pillanatra sem nézve máshova.Összezavartuk egymást, ez tény. De vajon van értelme ezt az egészet még tovább feszegetni, vagy egyáltalán válaszokat keresni?
Nem tudom, hogy mi ütött belém. Elég határozott lezárásnak érződött a farmon történt utolsó diskurzusunk, de ahogy teltek-múltak az idők, csak nem tudtam kiverni a fejemből. Se azt az estét, se magát Blanche-ot. Fura belegondolni, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mi összesen hányszor beszéltünk az elmúlt három hónapban csak úgy kettesben. Háromszor, maximum négyszer, és lényegében ennyi. Ennél azért általában több szokott kelleni, hogy valaki elkezdjen érdekelni, neki azonban sikerült kijátszania a rendszert. Sokszor olyan érzésem támadt iránta, mikor kettesben voltunk, hogy egy pohár vízben is meg tudnám fojtani, most azonban rendesen hiányoznak a vitáink. Hogy is szokták mondani? Csak akkor tudja meg igazán az ember, hogy valamire mekkora szüksége van, miután elvesztette azt? Nem feltétlen a szükség szót használnám a mi esetünkben, viszont határozottan érzek egy kisebb ürességet magamban. Nem értem. Nem értem, hogy egyszerűen mi volt az, ami annyira megfogott ebben a nőben, akit ennyire nem tudok elengedni, miután tisztességesen lezártunk mindent? Bár… hanyadjára is? Először Vegasban, másodjára a farmon, most meg… jön a harmadik? Három hónappal ezelőtt találkoztunk, szinte mindegyikre jutott egy-egy. Egy kész évszakot rááldoztam, és ugyan bánnom kéne a rá fecsérelt időt, de nem így van. Még hogy könnyű férfinak lenni… A napjaimat a városban, az estéimet a lakásban töltöttem. Általában egész jól lefoglaltam magam. Gitározgattam, takarítottam, illetve sütöttem-főztem. Még ha este 9-kor értem haza, akkor is képes voltam nekiállni valami friss vacsorát összedobni, és egy háromnegyed órás gitárkoncertet levezényelni. Ma azonban korábban értem haza. Körülbelül 5 órakor már készen voltam mindennel, hazaérve pedig egy gyors zuhany után felkaptam valami kényelmes szerelést, a lábamra húztam egy sötétkék papucsot, majd neki is láttam a teendőimnek. Igen, tudom, mások mackónadrágban vannak otthon, mert számukra az számít lezsernek, én viszont bőven eleget vagyok a farmon munka-, meg kényelmes ruhában, hogy még itt a városban is így létezzek. A ténykedéseim közepette egyszer csak meghallom a csengőt. Félbehagytam a teendőimet, és megtörölve a kezeimet sétáltam oda az ajtóhoz, amit kíváncsian nyitottam ki. A meglepettséget nem lehetett valami nehéz leolvasni rólam. Örültem, hogy végül eljött, bár őszintén szólva már kezdtem lemondani róla. De legalább vannak dolgok, amik nem változnak. Én megvártam, míg beinvitál a lakásába, ő már annál kevésbé. Megtettem volna, de ahogy mondtam, meglepett. Napok teltek már el a levelem megérkezése óta, és úgy véltem, ha eddig nem jelent meg, akkor ez után sem fog. Nem szólok semmit, egyszerűen csak becsukom mögötte az ajtót, amint kényelmesen beljebb fáradt. - Szia neked is - köszöntöm végül én is, hogy legalább most ne tűnjek akkora bunkónak, mint amilyen általában szoktam lenni. Múltkor is így indultam neki az estének, aztán az se tartott valami sokáig. Józanon vajon jobban fog menni? - Ahogy érzed. Egyébként is jól áll a garbó - szólalok meg féloldalas mosollyal az arcomon, aztán a kabátjáért nyúlok, hogy a fogasra akaszthassam. Hogy a kezembe adja-e, vagy ő maga teszi a helyére, az már egy másik dolog. - Szerintem nincs olyan modern ház, ahol ne lenne legalább egy komód. Hiszed vagy sem, még a hálóban is van egy - hogy ezzel mit akartam mondani, azt nem tudom. - Izé… Nem akartam ezzel semmire sem utalni - hát… ez is egy magyarázat. Figyelem, ahogy nem zavartatva magát felül az említett bútordarabra, addig én magam is nekidőlök az egyik asztalnak, majd karba teszem a kezeimet. - Itt sajnos eleve nincs annyi alkohol, mint a farmon. De egy kis frissen facsart narancslével éppenséggel szolgálhatok - amit a hűtőbe tettem, miután végeztem vele, mert nem szeretem az ilyen italokat szobahőmérsékleten. Épp indulnék érte, mikor nem sokat tökölve egyből a közepébe vág. Várható volt, hogy így lesz, és számítottam is rá, csak… nem eléggé. Tudtam, hogy fel fog tenni egy ilyen kérdést és tudtam, hogy kellene rá válaszomnak lennie, de nincs. Vannak gondolatfoszlányaim, de úgy nem lenne igazán hihető, ha egy papírról olvasgatnám fel őket, ugye? Szóval marad az improvizálás. Vagy, tudod, a beszélgetés. Halkan és röviden felnevetek, mikor szóba kerül a levél. Tudom, azt a kort már rég leéltük és manapság már az öregek is inkább a telefonjukat vagy a Messengert használják az üzengetésre, nem a papírformát. - Régimódi vagyok, úgy néz ki - felelem mosolyogva. - Hozom a narancslevet - csak azért mondom, hogy tudja, nem szó nélkül akarok neki hátat fordítani. Míg távolodok tőle, addig persze egyre hangosabban még a válaszomba is belekezdek. - Azt azért mégsem kockáztathattam meg, hogy véletlen a spam mappádba kerüljön az üzenetem. Na meg úgy voltam vele, hogy így hátha kíváncsibb leszel, és ténylegesen el is olvasod, és csak az után téped darabjaira - tudom, nem épp a papírformájú üzenetküldésre kíváncsi, de míg kiöntöm neki a gyümölcslevet, addig tökéletes ez is. Alig egy perc múlva visszatérek hozzá és átnyújtom neki a poharat, majd visszadőlök az asztalnak. - Mondanám, hogy nekem megvannak erre a válaszaim, de hozzád hasonlóan többnyire csak kérdésekkel vagyok tele. Ettől függetlenül próbálkozom - majd egy kisebb hatásszünet és egy annál nagyobb sóhajtást követően újra megszólalok. - Ahogy a levélben is írtam, egyszerűen nem tudtalak kiverni a fejemből. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, vagy legalábbis nem tudom százszázalékig biztosra mondani. Egyszerűen csak azt tudom, hogy hiányoznak a beszélgetéseink, még ha rengeteg dologban nem is értettünk egyet. Sokszor visszagondoltam arra a Vegasban töltött estére, és hogy milyen jól éreztük magunkat. Jól elvoltunk, még ha mindketten tisztában is voltunk azzal, hogy milyen irányba tartott az este. Mikor az utolsó éjszakád töltötted a farmon, ez egy kis időre visszatért és nem is tudom… jó volt. Élveztem. Örültem neki, hogy kicsit te is megnyíltál nekem, még ha ez végül majdnem azzal zárult, hogy jól felfáztál - mosolyodom el az emlékképen, mikor őrült módjára kiszaladt a szakadó esőbe. - Akárhogy is. Nem a legjobb alapokon indult a kapcsolatunk, én is hoztam hülye döntéseket, te is, kár lenne ezt tagadni. Akkor úgy gondoltam, hogy segítenem kell rajtad, és hogy ez majd segít az én karmámon, lelkiismeretemen, franc se tudja. Viszont mióta eljöttél a farmról, állandóan az jár a fejemben, hogy ez mennyire nem az én tisztem volt. Nem szorulsz rá, hogy valaki, lényegében egy vadidegen pesztráljon, vagy próbáljon kisegíteni. Felnőtt nő vagy, tudsz te magad is dönteni. Ezt pedig őszintén, tiszta szívemből sajnálom. Nem kellett volna rád erőltetnem ezt még annak ellenére sem, ami történt - majd nyelek egyet és gyorsan megnedvesítem a kiszáradt ajkaimat, mielőtt folytatnám. - Most lehet azt várod, hogy azt mondjam, már az első ajánlatod idején el kellett volna fogadnom, hogy visszafizeted a pénzt. Lehet ez lett volna az ésszerű döntés, de… ha nem hozlak el a farmra büntetés gyanánt, akkor az az este sem történt volna meg, teljesen eltekintve attól, hogyan zárult. Ha elfogadom a pénzt, akkor ennyi lett volna. Elveszem, és aztán mindenki megy a maga útjára, nem találkozunk többet. Viszont akkor nem tudtalak volna egy kicsit jobban megismerni, amit a mostani tapasztalataimmal biztosan bánnék. Ahogy azt is bánom, hogy ott és akkor visszautasítottalak, és hogy ezzel lehetségesen megsértettem az önérzeted, önbecsülésed, vagy akármid - bár az is igaz, hogy ott több szempont is közre játszott, főleg az ígéretem. Ha már a szavaim sem jelentenek semmit, akkor mi fog? A beszédemet követően nem sokkal később hangosabb csengések sorozata hallatszik a konyha felől. - Bocsáss meg egy pillanatra - teszem fel a mutatóujjamat, majd el is sietek a konyhába, ahol kinyomom az órát, kikapcsolom a sütőt, és kiszedem a sütőből a tepsit, amit aztán biztos helyre teszek. Hagyom, hogy kicsit hűljön, addig akár beszélhetünk is tovább. Visszasétálok hozzá, majd egyből megszólalok. - Bocsánat, csak most lett kész a vacsorám. Nápolyi pizza, amit az egyik dél-olasz ismerősöm tanított nekem még évekkel ezelőtt. Még hagyom egy kicsit hűlni, de ha gondolod… szívesen adok belőle. Örülnék neki - még ha ezt inkább arra is értem, hogy annak örülnék, ha kicsit tovább maradna.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
A ház előtt állva tudatosult bennem, hogy végül csak eljöttem. Pedig nem akartam. Tényleg. Mégis mi a megveszekedett isten haragját keresek itt? Egyetlen bűnöm volt a pasassal szemben amiért azt hiszem már sokszorosan is vezekeltem, és ebbe a vezeklésbe nem tartozott bele, hogy a női önérzetemet gyakorlatilag porig rombolja, úgyhogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami azt hiszem végérvényesítette bennem hogy soha többé nem akarom látni. Nem vagyok rászorulva Aidan Guinness figyelmére. Most mégis itt állok. Itt bizony, hogy bassza meg! És magamat ismerve nem csak ácsorogni fogok, hanem be is menni. Mert bár lehet, hogy nagyon önérzetes vagyok, de egyben kíváncsi is.Kíváncsi, hogy mit akar, hogy miért keresett meg, mert bár a levélben írt valamit, de az olyan nesze semmi fogd meg jól volt. Persze vannak emberek akiknek nem megy leírni a gondolataikat, és verbálisan erősebbek. Adjunk neki egy esélyt! Ez volt végül az utolsó momentum, ami bevezette a lépteimet, és végül arra sarkallt, hogy becsengessek. Ugyanakkor nem vagyok rászorulva az invitálásra. Az már megtörtént egyszer, vegyük úgy, hogy elfogadtam, éppen ezért amikor megjelenik az ajtóban és kitárja azt, gondolkodás, és mindenféle külön invitálás nélkül már befelé masírozok a lakásba. Meg kell hagyni, hogy ízlésesen berendezett otthon, azt azonban azonnal kiszúrom, hogy női kéznek semmiféle nyomát nem látom. Nincsenek kis virágos tütükék a falon, mindenféle ízléses, vagy kevésbé ízléses dekoráció. Nem puritán a lakás, mégis szellős és nagyon racionálisan berendezett. Pontosan olyan ahova egy férfi időnként visszatér. Egy penthouse a metropolsziban.Az elég nyilvánvalóvá vált számomra a farmon töltött rövid idő alatt, hogy Aidan nem egyedülálló, bár a kapcsolatának mibenlétéről úgy őszintén senki nem akart nyilatkozni. Fecsegtek mindenféléket, de egyik sem vágta elém az igazságot. A pletyka meg csak félinformáció, nekem pedig azon az egy dühös kirohanáson kívül, amikor már szinte csak a Wild Turkey gőze beszélt belőlem, nem volt semmiféle alkalmam erről beszélni vele. Mondjuk igazságszerint nem is érdekelt. Sosem érdekelt a viszonyaim családi helyzete, az ő dolguk eldönteni, hogy meddig mennek el. Azt azonban nem szeretem ha valaki előre táncol egyet, majd hirtelen egy nagy hátraarcot tol be, csak egyszerűen azért mert berezelt. Nekem legalábbis ez jött le az egészből. Éppen ezért álltam értetlenül a felbukkanása okán, és ezért vagyok most itt. Lehet a lelkiismerete bántja, hogy Vegasban mégis összegabalyodtunk, lehet a szöszkéjének a fülébe jutott, hogy ott vagyok, és most talán rendezni akarja a dolgot. Nem tudom, őszintén, bár ha így lenne, akkor ezt a kis találkozót egy étteremben, vagy kávézóban is megejthettük volna. - Tudom, hogy jól áll, azért hordom.- vigyorodom el, még a szemöldököm is megtáncoltatom párszor, aztán végignézek rajta. - Neked is kifejezetten jól áll ha van rajtad ruha. Ettől nem érzed magad olyan feszélyezve igaz? Mintha úgy csinálni kellene valamit, de valami visszatart. Okééééé nem kötekedem. Jó kislány leszek.- rezegtetem meg a szempilláimat még mindig pofátlanul vigyorogva, immáron a komód tetején csücsülve és őt figyelve. Megtámaszkodom két oldalon és a hálószoba említésére elnézek egy irányba, ahol sejtem, hogy a lakás folytatódik és talán arra van a hálószoba, majd az utolsó exkuzáló szavak hatására ráncolódó homlokkal, kissé hitetlenül csóválva a fejem és megint elmosolyodva nem tudom kihagyni az alám dobott magas labdát. - De igen, célozni akartál. Ahogy én is is célozni akartam, ezt tudjuk mindketten. Maradjunk abban, hogy ahányszor csak alkalmunk volt kihagytuk a komódon való dugást. Ez a színtiszta valóság. Te pedig arra próbáltál utalni, hogy ebben a lakásban is van több, tehát több lehetőség is. Aidan, nem vagyok hülye, vettem az adást. Ettől még továbbra is csak a lehetősége lesz meg ennek. Ha valami csak gondolati szinten van meg, az pedig olyan mint a levegőt rágni, és azt mondani, hogy sajttorta íze van.- vonom meg a vállam, és úgy hagyom az egész gondolatot a levegőben, rágódjon rajta ha akar, alkalomadtán majd én is fogok. Csak bólintok, amikor a narancslé felkutatására indul, majd a konyhából kiabál nekem vissza, vagy valahonnan félútról. Én meg onnan a komód tetejéről neki válaszul, szintén hangosabban, hogy hallja. - Jogos. Valószínű ott kötött volna ki, ha meglátom, hogy ki a feladó. Mondjuk a levél formátumnál is erősen rezgett a léc, de ott abszolút nyertél ezzel a régimódi stílussal. Ez nagyon levett a lábamról.- túlzok, egyértelműen, ezt szerintem ő is érzi, de attól még tény, hogy ha emailben keres meg, akkor esélyesen most nem lennék itt nála kíváncsian, és a narancslére várva. Mikor meghozza átveszem és kortyolok is belőle. Frissen facsart. Bár mit is vártam volna valami bolti vackot, elvégre Aidan-nek farmja van, minden bizonnyal a legtöbb dologból kedveli azt amit el lehet készíteni ha egy mód van rá. Mondjuk én is, de én elég elfoglalt és kellően lusta vagyok ehhez. Igaz amíg Benton révén felvetett a pénz az ilyesmi nem okozott gondot. Mostanság azért már annál inkább. Végighallgatom a mondanivalóját, és időnként elkerekedik a szemem, nem nagyon értem hova akar eljutni, tulajdonképpen az egész egy hatalmas nagy katyvasz, amiben a lényeget úgy kellene nagyítóval kihámozni. Azt azonban megértem, hogy tulajdonképpen bocsánatot kért azért, hogy a farmra elcipelt, mert gondolom valami irgalmas szamaritánust akart játszani, esetleg valami önkéntes függőségkezelőt a játékszenvedélyemre, ami köszöni szépen egész jól elvan, nemrég bankot robbantott Vegasban, és persze valószínű, hogy a lelkiismeretének adott valamiféle megnyugtatást, hogy ami kettőnk között történt, az igazából egy jól sikerült este lezárása volt. Én nem is tekintettem rá másképpen. Igaz az is maradhatott volna, ha nem lopom meg. Tulajdonképpen magamnak köszönhetem, hogy most itt vagyunk. Illetve azt, hogy Aidant sikeresen összezavartam. Nem állt szándékomban. Szóval mondhatni, hogy a maga sajátos módján akart ennek az egésznek a végére pontot tenni, ám a végén, az utolsó gondolat, amely tökéletesen szembemegy annak amit eddig gondoltam….sajnálja, hogy vissszautasított. Felhorkanok, és fel is nevetek, mielőtt megszólalnék vagy olyasmit mondanék, amit megbánok, mert megígértem, hogy igyekszem magamban tartani a sértéseket, inkább kortyolok a narancsléből. Mondjuk inkább, hogy a felét egy húzásra megiszom, a maradékot pedig magam mellé teszem. - Vagy akármim….- mondom utána mintegy visszhangként és megint elnevetem magam a fejem is csóválom. - Végülis erről az oldalról is….- most én kezdenék bele abba amit mondani szeretnék, de persze nem tudom megtenni, mert egyszerűen megint fogja magát és elrepked a konyha felé. Morgolódva csusszanok le a komódról és követem őt arra amerre indult. - Megtennéd, hogy úgy egy időre megállapodsz a lakásod egy fix pontján és nem repkedsz össze-vissza mint egy zárlatos drón?- tekintetem az étvágygerjesztő pizzára vezetem, ami még forró de gyakorlatilag összeszalad a nyál az ember szájába tőle. Ettől függetlenül a vállamat az ajtófélfának döntöm, és magam előtt karba fonom a két karomat. - Ha befejezted a gasztronómiai öt percet, akkor én is elmondanám amit szeretnék. Aztán hagylak megvacsorázni.- néztem megint a pizzára….basszus ne nézne ki olyan jól….na jó lehet csak egy falatot a végén, mielőtt lelépek vagy valami. Nyeltem egy nagyot. - Nem tudom az előbbi monológoddal mit szerettél volna. Nekünk igazából nem volt soha olyan, hogy kapcsolatunk. A helyzet hozta így, és nem igazán tudtunk vele mit kezdeni. Én nem tudtam vele mit kezdeni. Ugyanis lehet nem tűnt fel, de ha mégis, akkor az külön öröm: én nem gyűjtök barátokat, Aidan. Én egy pasival lefekszem egyszer vagy kétszer vagy sokszor, de nem akarok vele beszélgetni, nem akarom megfejteni, nem akarok tőle a világon semmi mást, csak egy jó éjszakát. Van ez a kategória. Aztán van az a kategória, amiben eddig ketten vannak, akikkel lefekszem, és extraként még beszélgetünk is….és van az a kategória akikkel nem fekszem le, csak beszélgetek velük. Őket hívom pácienseknek. Te nyilvánvalóvá és világossá tetted a számomra ott a farmon, hogy ami Vegasban történt az egyszeri alkalom volt és a továbbiakban nem szeretnél tőlem semmit. Felfogtam és megértettem. Szóval ha barátságot akarsz tőlem, vagy csak dumálgatni... - emeltem fel a két kezem magam mellett és macskakörmöt rajzoltam a levegőbe, majd megint karba fontam a mellkasom előtt és úgy folytattam. - ...akkor rossz embert választottál. De árulj el még nekem valamit…- ahhoz képest, hogy csak el akartam mondani amit akartam, még újabb fonalat veszek fel, ezúttal én. Bárhol is tartózkodott a konyhában, ellökve magam az ajtófélfától, közelebb mentem hozzá, elé álltam, belemászva a személyes aurájába. Nem provokálni akartam, egyszerűen azt akartam, hogy képes legyen a szemembe nézni és úgy mondani ki őszintén. - ….a szőke miatt utasítottál vissza, aki a házban várt, ahova nekem tilos volt belépnem? Ha ez így volt, és így van….akkor nem értem miért vagyunk most itt. Távol Vegastól, Baiting Hollowtól és Brooklyn-tól...távol a szöszidtől, távol az én életemtől. Miért vagyunk itt, Aidan? Áruld el! Mert te pontosan tudod, csak éppen magadnak sem akarod bevallani. Mert ha beszélgetni akarsz, és megismerni engem, akkor tudnod kell, és tudhattad is, hiszen ezt világossá tettem már akkor amikor a farmra hívtál, hogy nem fog menni. Így nem….ha te sem vagy őszinte hozzám, én sem leszek az hozzád. Szóval megkérdezem még egyszer:- hajoltam közel hozzá. A bőrének illata keveredett a nápolyi pizza fantasztikus illatával. Ínycsiklandozó volt mindkettő. - Miért akartad, hogy itt legyek? És jól gondold meg a választ!- ott álltam vele szemben, egyenesen a szemeibe nézve és nem eresztettem. Most nem, még nem. Ameddig ő meg nem szakítja ezt a kontaktust.
Jó kislány… persze, mert az eddig egyszer is működött. Valószínűleg ott fog a mondandómban fogást találni, ahol csak tud, efelől semmi kétségem sincs. A legtöbb fontosabb beszélgetésem előtt le szokott a fejemben játszódni pár szcenárió, hogy így kellően fel legyek készülve mindenféle riposztra, akadékoskodásra, háborgásra. Ha másra nem, legalább arra jók az ilyen agyalásaim, hogy egy kis magabiztosságot adjanak, lévén ha már ötféle kimenetelt végigjátszottam nyerő szériával, akkor csak sikerül az a váratlan hatodik is. Na, a vele történt beszélgetéseink esetében nem a hatodikat, hanem a hetediket játszotta ki, amelyekre már abszolút nem voltam felkészülve. Most pedig? Semmi ötletem nincs afelől, hogy mit szeretnék mondani, hogy mit akarok ettől az estétől. Egy valamit tudok csak, hogy látni szerettem volna még egyszer, mindezt úgy, hogy saját döntése vezérelje, ne az én rámenősségem. A levelemben felvázoltam neki egy lehetőséget, amellyel, ha hosszú időbe is telt, de látszólag élni szeretett volna. Lehet most fogunk utoljára találkozni, de akkor legalább elmondhatom magamnak, hogy én mindent megpróbáltam és ennek márpedig így kellett történnie. Megőrjít, hogy ilyen hatással van rám ez a nő, egyszerűen elszoktam az ilyesfajta érzéstől. - Én, feszélyezve? Ugyaan már. Mikor voltam én valaha is feszélyezve? - legyintek egyet, akármennyire is igaz ez a jelenlegi helyzetre. A zavartságom viszont nem annak köszönhető, amit ő mondott, hanem úgy az egész szituációnak. Úgy tűnt másfél hónapja, hogy ha nem is békében, de egyértelműen elváltak az útjaink, erre mégis szükségét éreztem őt felkeresni. A feszültségem oka inkább abban keresendő, hogy én általában egészen könnyen el tudok engedni mindent és mindenkit, ő viszont teljesen összekavarta az összes gondolatomat, érzésemet. - Jól van, megfogtál - nevetek fel. - Utaltam rá, igen. De csak elméleti síkon. Tisztában vagyok vele, hogy nem fog semmi ilyesmi történni ma - és nem is vágyom rá, akár hiszi, akár nem. Beszélgetni szeretnék vele és örülök is, hogy ennyire bebugyolálva érkezett ide, így legalább nem lesz semmi elterelő tényező, mint legutoljára. - Ez volt a célom - felelem mosolyogva, még ha érzem is a túlzását. Ettől függetlenül örülök, hogy ezt a formáját választottam a levelem megírásának, mert kétség sem fér hozzá, hogy máskülönben most nem lennénk itt. Az csak külön öröm, hogy a véletlenek sorozata úgy hozta, hogy egy hétig most itt kell tartózkodnom a városban, és nem ingázhatok folyamatosan Baiting Hollow és New York között. Aztán végül belekezdek… valamibe. Akármibe. Nem igazán látom se az elejét, se a végét a mondandómnak, de próbálok kihozni belőle valamit. Úgy véltem, hogy ha megejtek egy hosszabb monológot, akkor talán rávilágít a benne fellelhető hibákra, a negatívumokra és pozitívumokra egyaránt, és együtt majd sikerülni fog kibogozni ezt az egészet. Fellángolás ez csupán, vagy tényleg ennyire megfogott Blanche jelleme? Van olyan számunkra, hogy a mi jövőnk valamilyen úton-módon keresztezi egymást, vagy a közeljövő történései ezt véglegesen lezárják? Nem egészen sikerült letisztáznom magamban, hogy mit szeretnék, erről pedig a mondandóm is árulkodik. - Megtenném, persze, de nem szeretném azt sem, ha ránk égne a lakás - bár erre kis esélyt látok még egy ideig, ettől függetlenül nem szeretném kidobni a pizzámat. Egy valamiben vagyok csak biztos, hogy ezt a pizzát a vacsorámnak szántam és szeretném is elfogyasztani – legalább ez a biztos pont ne sérüljön olyannyira. Miután mindennel elkészültem, nekidőlök a pultnak, és úgy hallgatom a saját feleletét az én beszédemre. Csendben iszom a mondandóját, egy pillanatra sem véve le a tekintetem a szemeiről. Tudom, hogy komolyan gondolja a mondandóját, de ha lehet, ezzel csak még jobban sikerül összezavarnia. Egek, de utálom ezt az érzést. Míg ő nem lépett be az életembe, én voltam a határozottság, a magabiztosság mintapéldánya, neki azonban sikerült mindezt felborítania. A közeledését látván nem lépek hátra, nem rezzenek meg. Legalább egy kicsit meg szeretném tartani a férfiasságomat, a kiállásomat, ezért egy pillanatra sem hátrálok meg. Ahogy ő végighallgatott, most én is megteszem vele ugyanezt. Sok mindenre számítottam, hogy mi fog szóba kerülni, mit fog felhozni, de válasszal egyikre sem tudtam készülni. Cali említése sem ér teljes meglepetésként, ahogy a mondandója többsége. Próbálok valami feleletet formálni a fejemben, de érzem, hogy ez a válasz nem onnan fog érkezni, hanem máshonnan. Ó, Aidan, mibe sikerült kerítened magad? Érzem, hogy ahogy akkor másfél hónapja, most is a válaszomon fog múlni az egész este kimenetele, ezért nyelek egyet, és tartom a szemkontaktust. - Azért akartam, hogy itt legyél, mert hiányoztál és látni szerettelek volna - hiányoztál… hűha, ilyen szavakkal sem szoktam senkit sem illetni. Azaz de, viszont… azoknak valahogy mindig másabb érzete volt, mint ennek most. Sóhajtok egyet, továbbra sem vonva el a tekintetem róla. - A vitáink ellenére is vágytam és vágyok a társaságodra, Blanche. Őszinteséget akarsz? Akkor elmondok mindent - megállok egy pár pillanatra, de csupán annyi időre, míg kicsit összeszedem a gondolataimat. Öveket becsatolni! - Igen, miatta utasítottalak vissza. Calinak hívják. Ő volt ott velem, mikor megalakítottam a farmot körülbelül tíz éve, és ő az egyik olyan ember az életemben, akiben teljesen meg tudok bízni. Mikor megépült az a ház, megfogadtuk, hogy az csakis a miénk lesz, ezért nem szeretem, ha valaki csak úgy belép oda. Elmondtam neki a mi kis történetünket, és naivnak nevezett, és hogy biztos ismét ki akarsz majd használni, csupán azért mentél bele. Próbáltalak védeni, magamat sem értve akkor még, hogy miért, de… az lett a vége, hogy megígértem neki, hogy nem… fekszek le veled. Volt dolgom az elkövetkezendő két hétben, ebben nem állítottam valótlant, abban viszont igen, hogy ugyanúgy tekintettem rád, mint a többi munkásra. Vágytam a társaságodra, az éles nyelvedre, de távol tartottam magamat attól a helytől, mert tudtam, hogy ezzel csak a saját sorsomat kísérteném. Elmondhatsz sok mindennek, de nem szerettem volna megszegni a szavamat. Mégis... azon az estén többször is készen álltam rá. Mikor azonban döntés elé állítottál… nem tudom, mi történt. Leblokkoltam. Egyszerűen túlterhelődtek bennem a gondolatok és fogalmam sem volt, hogy mi lenne a helyes, mi lenne a jó döntés. Hát… döntöttem. Nem a legjobb módon - de ezt a kört már egyszer lefutottuk. - Cali csak egy nagyon régi jó barátom, akivel a farmon kívül nincs semmi köztünk. Se nem a barátnőm, se nem a feleségem, és sosem lesz egyik sem. Kevés stabil pont van az életemben, ő azonban még akkor is annak számít, még ha nincs is mindig velem, ezért nem akartam elárulni a bizalmát. De érted még majdnem ezt is képes lettem volna megkockáztatni - hát akkor miért nem tettem? Na ezt nem tudom én sem. - És azért vagyunk itt, mindentől és mindenkitől elkülönülve, hogy ne legyenek befolyásoló tényezők se az én, se a te fejedben. Akármennyire is az én lakásomról van szó, ez egy semleges terület, ahogy anno Vegas is volt. Nyilván azóta sok minden megváltozott, túl sok. Ahogy az is, hogy… bánnám, ha egy rossz döntésem miatt elvesztenélek, Blanche. Egyben képes vagy kihozni belőlem a legjobbat, és a legrosszabbat is, ami elmondhatatlanul hiányzott már az életemből. Mindig, mikor beszélgettünk, mindig úgy éreztem, hogy kicsit önmagam vagyok, nem csak egy felvállalt szerepet próbálok betölteni, a mindentől és mindenkitől elhatárolódott jólelkű farmerét. És egyszerűen képtelen vagyok megfejteni, hogy te mivel vagy különb bárkinél, de… az vagy. És sajnálnám, ha ez csak úgy kiveszne az életemből. Komolyan mondtam azt, hogy szeretnélek jobban megismerni, és ennek eléréséért jelenleg úgy érzem, képes lennék bármit megtenni. Az elmúlt másfél hónap rá a legjobb tanú, hogy egyszerűen képtelen voltam rá, hogy kiverjelek téged a fejemből, akármivel, akárkivel is próbáltam. Nem hagysz nyugodni, arra próbálok utalni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint… ez az egész - nevetek fel végül lágyan, hogy a komoly szavaimat kicsit könnyedebben zárhassam le. - Szóval… mit tudok tenni, hogy bizalmat szavazz nekem? Tudok esetleg bármit tenni? - most én hajoltam hozzá közelebb, és néztem a szemeibe. Blanche őszinteséget várt tőlem. Remélhetőleg én is megkapom ugyanezt a kedvezményt az ő oldaláról.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Valahányszor előfordult, hogy egy férfi lakásán kötöttem ki - szigorúan nem beszélgetési céllal, elvégre nem a lelkét mentem ápolgatni, sokkal inkább valami mást- minden esetben meg tudtam állapítani, hogy az illető egyedül él, vagy van egy állandó, vagy néhanap visszatérő nőszemély, aki otthagyja a lenyomatát a lakásban. Ilyen-olyan bizbaszokat. Mint a kutya amelyik odavizel a fához, hogy megjelölje a területét. Nevetségesnek gondoltam időnként a szándékosan hátrahagyott, félig kiürült parfümös üvegeket, esetleg a fogkeféket, takaros, rózsa mintás poharakat. Vicces és egyben roppant unalmas dolog a féltékenység. Engem pedig az ilyesmi soha nem tartott vissza, ha egy férfi felkeltette az érdeklődésem. Aidan esetében elmondható, hogy a vegasi este volt az utolsó, ahol még nem éreztem benne valamiféle görcsöt, valamiféle örökké hátrafelé pislogást. Ha így lett volna, soha nem is mentem volna vele, mert nincs attól kiábrándítóbb, mint amikor egy férfi az asszony szoknyájába kapaszkodik, miközben már rólam hámozza le a bugyit.Nincs bajom azzal, ha valaki máshoz kötődik, de arra az időre amíg velem van, engedje el magát, mert én is el fogom. - Lássuk csak mikor is voltál utoljára feszélyezve….hmmmm…- érintettem jobb kezem mutatóujját a felső ajkamhoz, majd lassan végighúztam annak a vonalán haladva, a végén kidugva a nyelvem, és elkerekedő szemeim a megvilágosodás szikrájáról árulkodtak. -....óóóóó igen! Nagyjából azóta, hogy itt New York-ban újra találkoztunk. Azóta olyan vagy mint a mosott ruha, amelyet elfelejtettek kicsavarni, csak úgy kilógatták vizesen és most várja, hogy megszáradjon. Merev vagy édesem, ez az igazság. Mármint nem jó értelemben merev. Ez pedig egyenesen illúzióromboló.- pillantottam végig rajta először pajzán játékossággal, majd lebiggyedő ajkakkal. Őszintén szólva Aidan alapvetően nagyon kettős érzést váltott ki belőlem. Mint pasas, a kisugárzásával együtt rendesen oda tudott vágni az érdeklődésemnek, az a fajta volt, akire az első másodpercekben felkapom a fejem. De a viselkedése, az állandó bizonytalankodása, a határozottság teljes hiánya, amit érzékeltem felőle, teljesen haza tudta vágni ezt az érdeklődést. Na ennyit az izgalmakról. Szívesen folytatnám még vele a diskurzust a komódon üldögélve, amin ma sem lesz szex, igaz nem is hiszem, hogy ő ezt akarná, és én sem ezért jöttem ide, de úgy tűnik, hogy a pizza elkészülte a konyhába helyezi át a további beszélgetés helyszínét. Őszintén szólva valóban szeretném rövidre zárni, bár hozzá kell tenni, hogy az étel illata rendesen vissza-vissza tér, és összefolyik a nyál a számban. Nem mintha egy éhenkórász lennék, de imádom az ilyen bűnösen vonzó kalóriabombákat. Mégis, miközben beszélek igyekszem ezt a tényezőt kizárni, jobbára sikertelenül. Ettől függetlenül, mikor végül befejezem, hagyom őt is szóhoz jutni. Főleg mert valóban érdekel miért vagyunk itt. Miért éppen itt vagyunk, és nem valami kávézóban, vagy egy olyan semleges helyen, ahol még véletlenül sem léphetne működésbe az egymásra gyakorolt tagadhatatlan hatásunk. Gondolom oka van, hogy ide hívott, és talán megtudom majd, hogy miért. Nem hiszem, hogy a szőke elől menekülne….vagy lehet, hogy mégis. Ki tudja miért tartja fenn ezt a lakást, ami egyértelműen az ő privát kis birodalma Ezt a röpke idő alatt is elég gyorsan leszűrtem amíg beriszáltam magam, és lehuppantam a komódra. “Hiányoztál” Ez az első szó amely úgy megüti a fülem, mintha egy jobb horgost zavart volna le a lelkemnek. Hogy mi? Az arcomra is kiül a döbbenet, láthatóan őt is meglepik a saját szavai. Hát akkor mit mondjak én? A szó nagyon sok mindent takarhat, mégis valahogy úgy érzem, ez sokkal több felszínes hiánynál. Valami olyasmi, amit olyankor érez az ember, amikor valami már közel volt, szinte az övé volt, de ő hagyta, hogy elmenjen, elmúljon, és fogalma sincs hogyan hozhatná vissza. Vissza lehet egyáltalán? Lesz még olyan minden mint azelőtt? Valószínű már nem. Közöttünk legalábbis biztosan. Az a hajó, abban a formában már elment, és azt hiszem erre akkor döbbent rá, amikor elhagytam a farmot, és nem is állt szándékomban visszatérni. Kicsit még mindig a szavainak hatása alatt csak bólogatok arra, hogy őszinteséget várok tőle? Naná! Elvégre ezért vagyok itt. Most bánom igazán azt hiszem, hogy abba a narancslébe nem kértem egy leheletnyi vodkát. Na majd egy kicsit később…. ~ Bingó! ~ formálják ajkaim hangok nélkül a szavakat, amikor megemlíti a szőkét, meg a nevét, és azt, hogy aznap, a farmon tulajdonképpen miatta utasított vissza. Igazából kicsit kusza számomra innentől a kapcsolatuk, de nem akarok közbevágni, ugyanakkor szöget üt a fejemben az egész. Nem sok barátom van, tulajdonképpen ha azt vesszük az egyetlen olyan barátom aki régebb óta és jobban ismer mindenkinél az Lance.De vele lefekszem. Mondjuk az összes pasival lefekszem, akit a barátomnak nevezhetek. Egész egyszerűen azért, mert ilyen vagyok. Mert erre van szükségem, és nem is óhajtok ezen változtatni. Ha valaki a barátom akar lenni, az ismerjen mindenféle módon. Vagy ne akarjon a barátom lenni. Ez ilyen egyszerű. Vajon megértette, amikor erről beszéltem? A szavai alapján azt hiszem csak részben. Mikor közelebb hajol a tekintetem ide-oda cikázik a két szembogara között, majd megcsóválva a fejem elnevetem magam. - Erre most komolyan választ vársz tőlem?- emelem fel a kezem, a mutatóujjam az ég felé bök és körkörösen mozgatok rajta néhányat. Aztán egyszerűen kikerülöm őt, távolságot veszek fel kettőnk között és kissé távolabbra helyezkedem a konyhában. - Na jó….ez így nem fog menni! Egy pillanat!- emelem meg a kezem, hogy várjon, majd visszaindulok a nappaliba, hogy magamhoz vegyem a narancsleves poharat. Azzal együtt sétálok vissza a konyhába, majd nemes egyszerűséggel a poharat leteszem a pultra, és a hűtőhöz lépek. Önállósítom magam, mert nekem ehhez alkohol kell. Nem sok, de annyi mindenképp, hogy ellazuljak. Józanul képtelen vagyok lelkizni. Igaz nem is feltétlenül terveztem. - Biztos vagyok benne, hogy rejtegetsz itt valahol, legalább egy kis üveg...áááááhááá! Mondtam én! Nincs az a pasas, akiknek a hűtőjében legalább egy kis üvegecske alkohol ne lenne. Ez azt hiszem jó lesz. Mindegy mi, csak kibélelje a narancslevet. - letekerem a kupakot és tényleg egy keveset öntök bele, bár nem tudom miféle, talán whiskey lehet. Az üveget végül leteszem a pultra, és a poharat a kezembe véve kortyolok belőle. Továbbra is a kezemben tartva a poharat kezdek magyarázni, és azzal hadonászom, mint a karmester a pálcájával. - Szóval, csakhogy összefoglaljam azt amit itt az előbb mondtál….először is annak ellenére, hogy megloptalak, átvertelek, aztán megint cserben hagytalak, igaz kifizettem amivel tartoztam neked, hiányoztam.- néztem rá, egyenesen rá, várva, hogy bólintson. Ha megtette, akkor folytattam. - Egy tökéletesnek ígérkező estét basztál el velem, azért mert a nődnek, aki valójában nem a nőd, de igazából a fene tudja mid, megígérted, hogy nem fekszel le velem. Ha jól értelek…- megint vártam egy kicsit, és megint rá néztem, hogy megerősítsen abban, hogy igen, jól értettem én ezt a dolgot. Oldalra billent a fejem, és kérdőn ráncoltam a homlokom. - De ha nem a nőd, feleséged, akármid, miért ígérsz meg neki ilyesmit? És ő miért ígértet meg veled? Mi a fasznak ez az egész álszent ígérgetés, mikor Vegasban simán gerincre vágtál? Mégis mi változott Aidan? Én ugyanaz maradtam, elméletileg te is ugyanaz maradtál. Csak ennyi? Egy ígéret?- lendült magasba a pohár, aztán inkább kortyoltam belőle egyet, hogy erőt gyűjtsek és folytassam. - Majd így mindezek után idehívsz, és azt próbálod velem megértetni, hogy hiányoztam, de igazából semmit nem akarsz, csak megismerni, beszélgetni, merthogy mellettem az lehettél, aki nagyon régen nem voltál. Tudod elég nehéz ezt elhinni úgy, hogy az a valaki, aki állítólag olyan nagyon szerettél lenni, egyszerűen kisétált az ajtón.- mutattam magam elé, mintha ott lett volna az a bizonyos ajtó, a farmon, azon az éjszakán, amikor simán magamra hagyott. Azért azt az éjszakát nem felejtettem ám el neki, még akkor sem, ha sem azóta nem beszéltem róla, sem felhozni nem terveztem a dolgot. Most sem akarok ennyire mélységeibe belemenni. - Mégis mi az ördögöt akarsz jobban megismerni bennem? Mi érdekel? És minek? Hogy milyen gyerekkorom volt? Hogy milyen átlaggal végeztem az egyetemen? Hogy milyen volt egy gazdag és álszent családban élni tíz évig, miközben a férjem számára a szex egy esemény volt a héten, ami még a kurva határidő naplójában is szerepelt? Vagy azt, hogy világ életemben el akartam menni Hawaii-ra, de valahogy soha nem jött össze? Vagy azt, hogy utálom a bogarakat és mindent, aminek négynél több lába van? Vagy az, hogy megrögzött húsimádó vagyok...éééés, hogy ennek a pizzának olyan illata van, hogy azt hiszem most szakadt el a cérna, és ennem kell belőle.- néztem végül a pizzára, amely ott hevert a pulton, és változatlanul az orromat csiklandozta, majd vissza rá. - Felvágod addig? Vagy megvárod amíg az éhség mindkettőnket a földre visz, és itt fogunk vergődni?- biccentettem fejemmel az étel felé, majd a fenekemet felpakoltam a pultnál lévő bárszékre és kényelmesen elhelyezkedtem. Oké, hogy nem terveztem sokáig maradni, de a franc essen ebbe a pasasba meg a pizzájába. - Azt már most megmondom, hogy roppant kulturálatlanul vagyok képes habzsolni a pizzát, szóval ha nem bírod a falánk és élvezettel habzsoló nők látványát, akkor ne nézz! És nem kell asztal, meg minden franc, itt a pultnál tökéletes lesz. Nem fogok bolyongani ebben a lakásban.- magyarázom, miközben őt figyelem, remélhetőleg valóban nem akarja, hogy itt haljak éhen, és nekikezdett felvágni a pizzát. Én meg közben magamhoz húztam az alkoholos narancslevet és a poharat forgatva magyaráztam neki tovább. - Egyébként továbbra sem kaptam választ arra, hogy miért vagyunk itt. De akkor rákérdezek, mert úgy tűnik, hogy a fejedbe rendet kell rakni….és mert ez az egész kuszaság egyetlen pontra vezethető. Hazudhatsz, kinevethetsz, terelhetsz, tulajdonképpen tök mindegy….de talán továbbra is öszinte leszel velem.- pillantottam rá, és éppen akkor tette elém a nekem szánt pizzát, amikor nekiszegeztem a kérdést. - Aidan, te belém szerettél?
Nem esne nehezemre a jófajta merevség szóba belelovallni magam, és ezt kiferdíteni a megfelelő módon, ebben a helyzetben azonban nem feltétlenül érzem illőnek. Tudom-tudom, még a végén kiderül, hogy nem vagyok egy egyméter-kilencvennégy centi tömény bunkóság, de ha még ez is illúziórombolóként fog hatni, hát mit lehet tenni? Kapható vagyok az ilyesfajta beszélgetésekre – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az eddigiek -, viszont tudok komoly is lenni, ha épp arra van szükség. A jelenlegi szituáció inkább ezt követeli meg, semmint a viccelődést. A héten egyébként is a komoly, csak néha-néha vicceskedő üzletember szerepében vagyok jelen New York utcáin, így annyira nem is kell kifordulnom önmagamból. Ez is hozzám tartozik, még ha nem is az ehhez tartozó személyiségvonásokat preferálom a mindennapi életemben. Ezzel legalább Blanche is kaphat egy kis betekintést a pszichémbe, akár akarja, akár nem. Egyik részem abszolút komolyan gondolja az elmondottakat, a másik azonban valószínűleg élből letagadná a következő napon. Akárhogy is legyen, örülök hogy végig hallgat, nem kezd el fintorogni, nem vág pofákat, és nem fordul sarkon, majd ki az ajtón. Sejtem, hogy a java még csak most fog jönni, és ugyan azt gondolom, hogy fel vagyok rá készülve, érezni már nem ezt érzem. Jól esik kiadni magamból az elmúlt másfél hónapnyi filozofálásomat, még ha amúgy se eleje, se vége nem érződik. Próbálok érthetően, világosan fogalmazni, de a mostanra jellemző témában nem éppen vagyok olyan gyakorlott, mint sokan az én koromban. Hogy ez pozitív, vagy negatív tulajdonság, azt már nem az én tisztem eldönteni. - Ha nem is most, de egyszer igen - tisztában vagyok vele, hogy ez most soknak hathat neki. Elhiheti, én sem vagyok sokkal könnyebb helyzetben, pedig nekem volt rá bőven lehetőségem, hogy letisztázzak magamban mindent. Mint az látszik, ez nem sikerült valami fényesen. Figyelem a távolodását, majd a közeledését, nem moccanva a helyemről, és egy szóval többet sem mukkanva meg. Én elmondtam, amit mondani akartam, most ő rajta a sor, hogy rám zúdítsa mindazt, amit szeretne. Elmosolyodok, mikor a korábbiakkal ellentétben mégis alkohol után kezd kutatni, amit kisvártatva megtalál, és már készen is áll tölteni. - Nem próbáltam tagadni, hogy van itt pia, csak nem annyi, mint a farmon. Sajnos Turkey az nincs, de scotch igen - biccentek a kezében található üvegre. Régóta meg van már bontva, de ez az élvezeti értékén aligha változtatott. Már venném le a poharat, mikor látom, hogy hozzáönti a narancsléhez. Egy pillanatra elfintorodok, gondolván, hogy miként lehet így elrontani egy minőségi whiskyt, de inkább rendezem a soraimat. - A lényeget tekintve igen, ez történt - szólaltam meg végül. Vártam a folytatást, de mivel elég határozottan és hosszasan elhallgatott, mintha tőlem várná a megerősítést, kapcsolnom kellett. - A tisztánlátás végett: nem ő ígértette meg velem, én pedig akkor és ott még el is hittem, hogy nem szeretnék tőled semmi többet, és tartani is fogom magam ehhez. Persze a gondolataimban elmélyedve ez változott valamelyest, de azon az estén úgy fest, ez a gátló tényező erősebbnek bizonyult minden másnál - amit, ahogy már elmondtam többször is, felettébb sajnálok. Tudom, hogy ha akkor nem sétálok ki az ajtón, most két hónap elteltével valószínűleg teljesen máshol tartanánk, de az eddig tanúsított megbánáson kívül mi mást vár még el tőlem? Mi mást tudnék még adni, ami javítana a helyzeten? - Szerinted én nem tudom ezt, Blanche? Szerinted miért átkozom magam mind a mai napig ezért a döntésemért? Sajnálom, ami történt és belátom, rosszul döntöttem. De mi mást mondhatnék? Emberből vagyok. Az vesse az első keresztet, aki még sosem hibázott az életében olyasmit, amit aztán megbánt - ezzel nem próbálok utalni semmire és senkire, nem szeretnék vájkálni az életében – az már megtörtént három hónapja -, de nem hinném, hogy ő megbánások nélkül éli az életét. Nem vagyunk már tizenévesek, hogy a legkomolyabb minket ért esemény a gyerekkori kutyánk elvesztése jelenti. - Persze - bólintok rá a kérésére, és már veszek is elő egy tányért, illetve egy kést. Míg nekiállok vágni, hallgatom a mondandóját, amin még halkan fel is kacagok. - Részemről akár kézzel-lábbal is eheted a pizzát, nem nagyon fog zavarni. Ha jól esik, én annak csak örülök - szólalok meg háttal állva neki. Mire elér a nagy kérdésig, sikerül is kipakolnom a tányérra a pizza körülbelül hatodát, amit átnyújtok neki. - Ha kérsz még, csak mondd. Nem sajnálom, tőled meg aztán pláne nem - szólalok meg, majd miután elveszi, nekidőlök a pultomnak. - Őszinte leszek, Blanche, ahogy eddig is voltam. Fogalmam sincs. Talán, ennyit tudok mondani - egy sóhajtásnyi időre elcsendesedek, és addig próbálom a gondolataimat is összekaparni valamelyest. Ahogy az eddig beszélteknél többször, úgy most is számítottam erre a kérdésre, és ugyan választ megfogalmazni nem tudtam, elgondolkozni rajta annál inkább. Lássuk be, számomra ez egy elég félelmetes, kényes téma, amely nem hittem volna, hogy az életem során újra elő fog jönni. Megfogadtam, hogy nem fog, és eddig egész jól sikerült tartanom magam. Egészen addig, míg ő bele nem lépett az életembe. - Annyi biztos, hogy nem vagy közömbös számomra. Egyszerre szeretnék a barátod lenni, és egyszerre annál valamivel több is. De hogy ez szerelem lenne? Erre azért sem tudok választ adni, mert rég voltam utoljára bárkibe is szerelmes, és az se végződött… túl jól. Szóval van bennem egy kis félsz ezzel a témával kapcsolatban, maradjunk annyiban. De igaz, ami igaz, már nem zárkózok el tőle annyira, mint az elmúlt évtizedben - vallom be, még ha konkrétumokat nem is mondok. Én hoztam fel a tíz éve történteket, azt viszont nem tudom hogyan tudnám tálalni, ha visszakérdezne, hogy mégis mi történt. Megnyalom az ajkaimat, majd veszek egy mély levegőt, továbbra is rá figyelve. - De szerelmet vallanom még túl korai lenne. Ami azt illeti, azt sem tudom, hogy kell - és talán nem is fog elérkezni, nem tudom. Ez csak rajtunk áll. Ha itt és most vége lesz mindennek és lezárhatom magamban ezt a kérdéssorozatot, remélhetőleg abba sem fogok belebetegedni, és úgy fogok tenni, mint eddig bármikor: felfogom a döntését, elfogadom, és továbblépek, még ha nem is lennék felettébb boldog tőle. Mi mást tehetnék? Túl öreg vagyok már a siránkozáshoz. - De a kérdéseidre válaszolva: igen, pontosan ezekre lennék kíváncsi. Legalábbis gondolom ezt takarja a jobban megismerni szövegem - nevetek fel röviden, bár a mondandóm első fele abszolút komoly. - Mert hát ha ezeket tudom, akkor máris egy négyhúsos pizzával és egy Hawaiira szóló jeggyel vártalak volna, semmint csak ennyivel - mosolyodom el, és most már magamnak is vágok egy szeletet a vacsorámból. Kipakolom a tányéromra, és harapok belőle egy falatot, majd miután lenyeltem, folytatom. - A miértjét pedig nem tudom elégszer elmagyarázni. Miért akar bárki megismerni bárkit? Mert felkeltette az érdeklődését, mert szeretne valamivel közelebb kerülni hozzá, és talán a legfontosabb: mert jól érzi vele magát, és szeretne több időt eltölteni vele - nagyon filozofikusra vettem a témát, és biztos lenne kivetni-, illetve hozzáadni való a szövegemben, de egyelőre ezzel kell beérnie. - De ez kétemberes feladat, Blanche. Ha az egyik nem kívánja a másik társaságát semmilyen szinten, akkor ez az egész alapvetően bukásra van ítélve. Az nyilvánvaló szerintem, hogy én szeretném, de a te részedről még mindig bizonytalan vagyok - és igen, ezt veheti egy burkolt kérdésnek is. Mondja meg, hogy nem kér belőlem többet, és akkor útjára engedem. Nem feltétlenül kérdés nélkül, de nem fogom az akaratán kívül maradásra késztetni.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Ha kicsit jobban megkapirgálnám a felszínt, és jobban a mélyére ásnék, hogy valójában miért is vagyok itt ma este, mit keresek nála úgy, hogy a legutolsó porcikám sem kívánja a szexet - mekkora baszott nagy hazugság ez - akkor válaszként ott lenne, hogy mégis sikeresen okozott nekem valamiféle lelkiismeretfurdalást, kezdve Vegastól, egészen a farmig. Én, én éreztem szarul magam, miközben majdhogynem ő tehet minderről. Vagy legalábbis egy részem nagyon szeretné őt hibáztatni azért, mert felszedett akkor a bárban. Noha jól tudom, hogy nemet is mondhattam volna, olyan könnyedén, amilyen könnyedén aztán beleborultam az ajkába büntetlenül véve a levegőt róla. Vagy egyszerűen körberöhögtem volna, amikor eljött, hogy behajtva rajtam az adósságot Baiting Hollow-ba hívjon. Inkább kamatokkal együtt kellett volna visszafizetnem. De őszintén szólva kíváncsi voltam rá. Nem tudom megmagyarázni miért. Talán érdekelt, hogy ő miért nem egyszerűen kéri vissza a pénzt. Miért így akar elégtételt venni? Azt éreztem, hogy talán megérdemel egy olyan lezárást, ami mindent a helyére tesz velem….velünk kapcsolatban. Feltéve persze, hogy egyáltalán kettőnket illetően beszélhetünk olyanról, hogy MI.Meg aztán azt hiszem én is szerettem volna magamban azokat a hangokat elhallgattatni akik mindegyre azt suttogták, talán nem ártana valahogy megtudni mi van vele. Talán véletlenül el kellene autózni Long Island felé, talán véletlenül lerobbanni a farm mellett, talán véletlenül betévedni és segítséget kérni….talán véletlenül belebotlani megint, vagy hát véletlennek álcázni ezt a sok baromságot, amik nyilvánvalóvá tennék, hogy miatta jártam ott. De persze nekem nem szokásom az ilyesmi, legfeljebb pár pohár után játszom el a gondolattal a nappaliban ülve, vigyorogva a saját hülyeségemen. Most nem vigyorgom. Még. Mindazonáltal remekül szórakozom azon, hogy én szabadulni akarnék minél hamarabb, miközben egyetlen porcikám sem mozdítom, egyetlen tényleg mozdulattal sem indulok meg az ajtó felé. A pizza tehet mindenről. Ja persze, a kaja, meg a narancslé. És persze az arcvize, amire még mindig nagyon jól emlékszem, és ami gyakorlatilag körbeúszik az egész lakáson és láncraver. Ugyanakkor tudnom kell mégis miért vagyok itt. Szerinte. Mert egyre inkább az az érzésem legalábbis abból ahogyan beszélünk egymással, ahogyan a felszínre kerül minden, amit korábban sem módunk, sem lehetőségünk, részemről meg talán kedv sem volt megbeszélni, hogy itt egészen másról van szó, mint elbocsátó szép beszélgetésről. Pedig eredetileg ezért jöttem. Ezért jöttem? Azt hiszem egyszerűen csak válaszokat akartam kapni, vagy egy konkrétan kimondott elutasítást, bármit, ami világossá teszi a számomra, hogy az életben nem leszünk szeretők, mert másra momentán nem vágyom az életemben. A barátokban nem hittem. A férfiakban meg főleg nem. Előbb vagy utóbb mindegyikkel dugni fogok, akkor meg már harangoztak a barátságnak. Nem is hiszem, hogy képes lennék rá, és meg sem akarom próbálni. Úgy meg főleg nem, hogy valahányszor megszólal, tökéletesen tisztában vagyok azzal, ahogyan az ajkai mozognak, hogy milyen forróságot gerjeszt a lehelete amikor a nyakszirtemhez ér. Micsoda gondolatok, és még csak nem is ittam semmit. Még! Szükségem van rá, úgyhogy jobb ha kicsit bélelek a poháron, mert azt hiszem a továbbiakhoz szükségem lesz rá. Kissé kaotikus mindaz amit előad, és nem tudom rendesen kihámozni a lényeget. Vagy nagyon is ki tudom, de az meg tömény ellentmondás. Ő sem segít azzal, hogy ebben megcáfolna, sőt mintha minden egyes tézisemet megerősíteni látszana. Hát bazd már meg Aidan! Tedd légyszives könnyebbé, hogy én tudjalak elküldeni a pokolba, csak mert hülyének nézel! De nem néz annak. Komolyan vesz. Tényleg. És látom rajta, hogy mindaz amit mond, amiben egyetért velem, mindent úgy is gondol. - Nincs Turkey? Nem rám készültél?- vigyorgom egy rövidet, miközben a scotch-ból töltök egy keveset a narancslébe. Látom az arcán az apró rándulást, ami egy fintor kezdemény követ. Keverni a jó scotch-ot egy ilyennel? Na igen, most erre van szükségem, vagy mondjuk úgy ezt dobta a gép így hirtelen. Nem ismerem itt ki magam, úgyhogy ezt választottam. - Gondolom rájöttél. Vagy legalábbis mire visszamentél a farmodon a házadhoz az eső átmosta annyira az agyad, hogy végigpörgetted mit hagytunk ki akkor éjjel. Egy másfajta masszázst mindenképpen. Isteni ujjaim vannak, ha még emlékszel rájuk.- emelem meg a jobb kezem, játékosan, legyezőszerűvé nyitva és mozgatva meg az ujjaim, mint valami különös és vicces szárnyat. Aztán rándítok a vállamon mintegy tudomásul véve, hogy megbánta. Késő bánat ebgondolat. - Követ. Az vesse rád az első követ. Keresztet vetni maximum akkor fognak, ha démont akarnak belőled elűzni.- javítom ki mosolyogva, a pohárba kortyolva és a pereme felett megcsillannak a szemeim, ahogy a szemöldököm vonogatom a témába abszolút nem kapcsolódó de szerintem roppantul vicces beszólás miatt. Aztán megkapom a pizzát, ő meg a kérdésem, ami lehet, hogy váratlanul érkezik, de annál fontosabbnak érzem. Mindaz amit elmondott, mindaz amiről beszélgettünk, minden olyan lehetetlenül ellentmond egymásnak, és minden nélkülöz mindenféle logikát. Leginkább pedig az, hogy most itt vagyunk, és kulturálatlanul pizzát eszünk - én legalábbis tuti, és nagyon élvezni fogom - miközben igazából fogalmunk sincs hogy le akarjuk zárni ezt az egészet, vagy új alapokra akarjuk helyezni. Most már én is bizonytalan vagyok. Nem azért mert nem úgy várt ahogyan reméltem. Vagy hát igazából azt sem tudom mit és hogyan reméltem vele kapcsolatban. Az első szelet pizza a szám előtt és leharapok belőle egy darabot, majd azt rágcsálva figyelem. Meglehetősen kontrasztos az egész helyzet. Mert ha azt találja mondani, hogy belémszeretett úgy nagyjából teljesen váratlanul, miközben nekem a számból lóg ki az isteni nápolyi pizzájának a harmada, az meglehetősen idétlenné tenné a pillanatot. Bár közöttünk azt hiszem eddig sem volt semmi szokványos, miért pont ez lenne? De végül nem vall szerelmet. Vagy nem úgy ahogy szokás….ez most mi akar lenni? Nem tudja mit érez? Hűha, azt hiszem jobban össze vagyunk zavarodva, mint Vegasban amikor még tisztán egyetlen éjszakáról szólt minden. Félig megrágom és lenyelem, majd kortyolok egyet az italból mielőtt belefulladok az első falatba. - Uhm….először is ez a pizza….ezért büntetni kellene téged, mert….aahhh ez valami álom.- hunyom le a szemeimet és élvezkedve rogyasztok egy aprót. - Másodszor….komolyra fordítva. Őszintén szólva nem tudom én sem, hogy mihez kezdjek ezzel a válasszal. Azt többször és világosan elmondtam, hogy nem akarok barátokat. Férfiakkal főleg nem vágyom ilyesmire. Egyszerűen azért mert ilyen nem létezik. Még ha nem is vesszük észre a felszín alatt igenis húzódik valamiféle...vonzalom, nem tudom. Kell lennei. Ez néha nyers és ösztönös, mint esetünkben. Néha meg….- csücsörítek, majd csettintek a nyelvemmel és oldalra biccentem a fejem. - Néha meg keveredik bele valami más is...ami több. Nincs rá magyarázat miért, de ott van. Bocs szivi, de jelenleg a pizzád újabb harapásért kiált.- néztem a kezemben tartott szeletre, és egy időre felfüggesztettem a szövegelést, mert bár rettentően kulturálatlanul falom tényleg azt a pizzát, lassan nyakig zsíros vagyok, az ujjaim mindenképp, a szám szegletében egy apró sajtdarab terpeszkedik, nem veszem észre még. Az első szelet lenyelése után azonban folytatom. - Ohó! Na álljunk meg egy szóra! Mikor érezted te jól velem magad az első alkalmat leszámítva? Ugyan Aidan, most vagy magadnak hazudsz, vagy nekem. Ami pedig Hawaiit illeti, egyszer még eljutok oda. Koktélt fogok szürcsölni a tengerparton, olyan rémes ciklámen virágos bikiniben, éjjel ukulele zenére fogok táncolni a Waikiki Beach-en valami helyes polinéz faszival, akinek a vállai szélesebbek mint egy repülőgépanyahordozó hosszában.- vetem hátra a fejem röhögve, majd egy újabb szelet pizza után nyúlok, de vigyázzva, nehogy leejtsem vagy leegyem a garbómat. - Ha már tánc….jesszus….tizenkilenc vagy húsz lehettem azt hiszem, mikor az egyetemi előkészítőn beszöktünk egy stripper bárba. De itt nem csak nők, hanem férfiak is felléptek. Fogadást kötöttem, hogy nem merek felmenni jobban mondva felszökni a színpadra és tolom el a Risky Business híres zoknis, inges táncát női verzióban megspékelve némi extrával. Hát mertem. Méghozzá a DJ a pult mögött még Bob Seger klasszikusát is alám keverte. Megvan a jelenet a filmből ugye?- emeltem fel a két kezem, az egyikben a pizza, hogy előadjam a nagy permormanszomat, amikor megbillent a pizza szelet, és telibe kaptam vele a pulóverem. - Óbassza meg!- hördültem fel, és kaptam a szelet után, de már késő volt. Csodaszépen ott volt a lenyomata a melleim között. Csodás. Ennyit a garbóról. - Van valami vizes konyharuhád, vagy valamid, amit ezt ki tudjuk szedni? Vagy mosógép? Szárító? Fél óra alatt kész van, ha addig adsz egy inget. Faszért kell nekem vagánykodni.- sziszegtem magamat okolva, mert ki mást kellett volna? Aidant már hibáztattam eleget másért. Megvárom, hogy a konyharuha vagy a mosó-szárító mellett és az ing felvétel mellett dönt, közben meg motyogok neki, meg kicsit magamnak is. - Amúgy nem tudom….mármint fogalmam sincs mit akarok, vagy akarok egyáltalán bármit. Hirtelen jött és nem nagyon vagyok ilyenekre felkészülve. De azt már most kikötöm, hogy barátok nem leszünk. Arra nincs szükségem.- nem tudom mennyit hallott belőlem, amíg a segítségemre volt a folt mihamarabbi eltávolításában, én mindenesetre akár monológként, akár neki, de elmondtam amit szerettem volna.
- És ha nem jöttél volna, akkor pedig mit csináltam volna? Bánatomban mélydepresszióba iszom magam vele? - felelem mosolyogva, amelyet a kis koktéljával pillanatokon belül levakar az arcomról. A keserű igazság pedig az, hogy nem gondoltam volna, hogy el fog jönni. Szerettem volna, és mint látszik, örülök is neki, de csak maximum reménykedni tudtam benne, ami a napok múlásával egyre-egyre nehezebbé vált. Már készen lettem volna, hogy a maradék teendőmet egy nap alatt elintézzem, de ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi van, ha pont a visszautazásom napján jönne? Vagy az utána való napon? Vagy az azt követőn? Teljesen kikészít ez a nő, és amilyen hatással van rám. Megőrjít, hogy valakinek sikerült ennyire beférkőznie a bőröm alá, de valamilyen szinten örülök is neki. Már túlságosan… sablonos volt az életem. Nem volt már benne annyi izgalom, annyi változatosság, annyi dráma, mint egykoron. Ez az ő képbe kerülésével azonban teljesen megváltozott, és amint kilépett belőle, ismét visszatértem a sablonokhoz. Ha ma, itt és most lezárjuk a mi történetünket, akkor sem fogok siránkozni, mert ha másnak nem, tanulópénznek jó lesz ez az egész. Olyan tanulságként fogom majd fel, ami arra ösztönöz, hogy kicsit jobban kimozduljak a megszokott kis világomból és ismét nekiálljak keresni a kalandokat. Ha viszont a folytatás mellett döntünk… nos, akkor sem hiszem, hogy nagyon unatkozni fogok. - Igen, „sajnos” emlékszem még rájuk. Nem kis benyomást tettél rám, na. Bár úgy néz ki ez fordítva is igaz, máskülönben miért lennél itt? - költői kérdést teszek fel, amelyre, őt ismerve, úgy is kapni fogok valami nyakatekert, önbizalomromboló választ. De nem bánom. Ahogy utaltam rá, már unom a sablonokat, ő pedig egy olyan üde, felpezsdítő folt az életemben, amelyet vétek lenne elveszni hagyni. Épp ezért is próbálom a beszélgetésünket afelé terelni, hogy maradjon. Maradjon, akár itt az éjszakára, akár csak az életemben. Lehet, hogy borzasztóan szánalmasnak tűnök ezzel, de nem érdekel, ez az igazság. 36 év alatt egyszer én is hadd legyek már egy kicsit szánalmas. Ahogy (ismét) kijavít engem, a homlokomhoz emelem a tenyerem, ezzel fedve a szemeimet is. - Komolyan, követ? Nem csoda, hogy ilyen ritkán használom ezt a mondást, én teljesen abban a hitben voltam, hogy keresztet. Pedig amúgy logikusabb a kő - ő iszik éppen, de én viselkedek úgy, mint akiben már van vagy 3 deci tömény. Végül horkantva egyet leeresztem magam mellé a kezem, és mosolyogva vállat vonok. - Na mindegy, minden nap tanul valamit az ember - szólalok meg derülten. Egy biztos, legközelebb utána nézek a szólásoknak-mondásoknak, mielőtt használnám őket. Túl bonyolultak ezek egy ilyen egyszerű embernek, mint Aidan Guinness. - Ha tudtam volna, hogy ma érkezel, dupla adag tésztát gyúrok be - rég volt már, hogy valaki ennyire élvezte volna a főztömet, mint ahogy most Blanche teszi. Nem tartom magam rossz szakácsnak, de annyira kimagaslóan jónak sem. Bár én ezzel a főzéssel úgy vagyok, hogy receptet követve bármilyen agyalágyult, addig főzni nem tudó képes elkészíteni egy ehető vacsorát. Szerencsémre ez a pizza az egyik különlegességeim közé tartozik, de ez is csak azért, mert olyan receptet kaptam az egyik barátomtól, amitől félek deviálni akár egy csipetnyi több sóval is. Figyelmesen hallgatom a válaszát, és fogalmam sincs, hogy én fogalmaztam rosszul, vagy ő értett félre valamit. Annyit beszéltem az elmúlt… akárhány percben, mióta itt van, hogy már felidézni sem tudnám a szövegeléseim negyedét. Egyszerűen, mint barátok… nem, az egyértelműen nem működne köztünk, ebben egyet kell értenem vele. Ahhoz túl piszkos múltunk van és előbb-utóbb úgy is megismétlődnének a vegasi éjszakán történtek, ez szinte törvényszerű. A pizzára tett újabb megjegyzésén csak elmosolyodom és halkan felnevetek. - Tudod mit? Egy szeletet kérek csak, a többit nyugodtan edd meg, majd mikrózok magamnak valami zacskós tésztát - elviccelem a dolgot, de egyébként komolyan gondolom. Ha ennyire ízlik neki, hát váljék egészségére, tudok én máskor is csinálni ilyet. Áldás és átok ez a pizza egyébként. Áldás, mert nem valami nehéz kaja, lévén alig van rajta feltét, viszont átok, mert így az egyik pillanatról a másikra képes becsúszni. Bár, hogy ennyire igénytelenül hogy lehet pizzát enni, mint azt Blanche teszi, azt képtelen vagyok felfogni. Ennél még hamburgert is szebben eszek. De ezt is csak annak tudom be, hogy ízlik neki. - Hiszed vagy sem, a többi alkalomnak is megvoltak a maga szépségei. Először a döbbent arcod, és a rögtön utána élőbúvó csípős nyelved, másodszor meg… nos, szerintem nem kell emlékeztetnem téged, hányszor sikerült elkalandoznia a tekintetemnek a kis… köntösös hadműveletednek köszönhetően - cáfolom meg, míg az újabb szeletért nyúl, de aztán hagyom, hadd folytassa a gondolatmenetét. A kis közbeszólásommal arra próbáltam utalni, hogy ugyan állandóan egymás nyakának voltunk esve, de ettől még nem éreztem semmivel sem rosszabbul magam, mint az első, ismerkedős esténken. Helyben ugyan néha idegőrlőnek éreztem, de ettől függetlenül igaz, hogy már kezdtem hozzászokni, talán kicsit megszeretni, hogy valaki képes minden szavamban fogást találni és ezt kicsavarni elképzelhetetlen módokon. - Nem mondanám. Nem vagyok valami nagy filmguru - néhanapján megnézek egyet-egyet, de a gyerekkoromban nem nagyon volt, aki elvitt volna az akkori klasszikusokra, azóta pedig túl sok meló lenne őket bepótolni. Felsóhajtok, és elmosolyodva simítok bele a hajamba a bénázását látva. - Ennyit a garbóról - szólalok meg vigyorogva, majd bólintok a kérdésére, és magamhoz veszek egy rongyot, amivel legalább egy kicsit letörlöm a darabkákat. - Ettől függetlenül dobjuk be a mosógépbe is, kár lenne ezért a garbóért. Gyere, megmutatom, hol van - biccentek az egyik irányba, és ha látom a hajlandóságát velem tartani, hát megindulok. Hallom közben a motyogását, aminek hatására hátrapillantok, de egyelőre nem reagálok rá semmit. A fürdőszobába beérve keresek öblítőt, meg mosószert, amit ráteszek a szárítóra, és felnyitom a mosógép fedelét. - Lássuk be, Blanche, számunkra olyan aligha létezne, hogy csak úgy összeülünk egyet a kávézóban, vagy elmennénk közösen kutyát sétáltatni és beszélgetnénk a világ nagy dolgairól. Ahhoz túl nagy múltunk van - elmondom a gondolataim első sorait, majd a szintén szárítógépen lévő tiszta ruhák között kezdek kutatni. Először egy fehér felsőre esne a választásom, de ezt hamar elvetem az előbbieknek köszönhetően, ezért inkább egy méregzöld flanelinget húzok ki a ruhatömeg közül. - Tudom, el kéne pakolnom a tiszta ruháimat, ne is mondd - szólalok meg, majd átnyújtom neki az ingemet. - Visszakanyarodva a témához. Mondanám, hogy ha arra nincs szükséged, akkor csináljuk azt, amihez a legjobban értünk. De az este kezdetén kikötöttük, hogy nem lesz ma semmi. Bár azt is mondtad, hogy a kabáton kívül más ruhadarabtól nem fogsz megválni, és alkoholizálni sem akartál, aztán lám… kettőből kettő - mosolygok rá, de a kelleténél jobban nem kezdek rá nyomulni. Ha időközben öntött volna a mosószerből, és/vagy az öblítőből, akkor csak lehajtom a mosógép tetejét és elindítok egy gyors programot rajta. - Lehetek még őszinte? Azt sem gondoltam volna, hogy ennyi időt fogsz nálam tölteni és végig fogod hallgatni az összes hablatyolásomat. De örülök, hogy így tettél. Ahogy mondtam korábban is, Blanche, élvezem a társaságod, még ha legtöbbször a pillanatban élve képesek lennénk kitekerni egymás nyakát - na meg ahogy a jelenlegi helyzet is mutatja, nem kell állandóan viaskodnunk, tudunk mi normálisan is beszélni egymással. Mindketten makacs, lobbanékony jellemek vagyunk, de talán pont ezért tudtuk olyan könnyen megtalálni az összhangot. - Na mit mondasz? Míg megy a mosógép, addig visszamennél inkább a konyhába, és folytatnád a saját magad leevését, vagy törleszthetem a tartozásomat? - kérdezem, ahogy alkaromat felhelyezem a szárítógépre, és annak dőlve várom a válaszát. Ha azt látom rajta, hogy nem érti, mire gondolok, hát hozzáteszem. - Tudod, tartozom egy masszázzsal - de ha úgy érzi, még beszélnünk kellene erről az egészről, azt is megértem. Nem mintha a kettő annyira ütné egymást.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Ha bárki megkérdezte volna az anyámat akár két héttel vagy akár két évtizeddel korábban arról, hogy ha egy szóval jellemezni kellene az alaptermészetemet mi lenne az az egy szó azt mondta volna, hogy dacos. Bár ez egy finom meghatározása annak, hogy sem neki, sem másnak nem engedtem soha beleszólást az életembe. Nem azért dacoltam akár vele, akár az apámmal, akár mással, mert ez nekem így volt jó, és már csakazért sem vagyok hajlandó elfogadni a szabályokat, sokkal inkább azért, mert megvolt a saját elképzelésem a saját meglátásom az életemről és ez az esetek többségében nem egyezett adott esetben az övékkel. Vagy úgy bárki máséval. Nem tartottam magam soha többre másnál, de mindig többre tartottam magam annál, hogy valami egyszerű, mezei életben tespedjek, amiből az izgalom tökéletesen hiányzik. Nem kellett a középszerű nyugalom. Egészen addig amíg végül hozzá nem mentem Benton-hoz. Életem hatalmas tévedése azt hiszem örök tanulópénz maradt a számomra és abszolút megtaláltam mindent ebben a házasságban, amit nem szerettem volna újra elkövetni. Nem a függetlenségemhez ragaszkodtam, hanem ahhoz aki valójában voltam. Pofátlan némber. És dacos. Végtelenül és megmásíthatatlanul dacos. Nehezen engedtem annak a kényszernek, amit esetleg saját magamon is alkalmaztam időnként, hogy a döntéseimen változtassak. Hogy most Aidan kapcsán mégis megtörtént annak csak részben volt oka a kíváncsiság. A másik oka egyértelműen a lezárásra való hajlandóság felkutatása volt. Ez volt az eredeti cél. De nyilván nehéz valamit fejben előtte, mindenféle zavaró tényezőtől mentesen eltervezni, semmint aztán a valóságban, szemtől szemben állva rádöbbenni, hogy lehet nem is ezt akarom igazán. Persze mondhatnám, hogy túlságosan meggyőző ereje van mindannak amit össze-vissza beszél, de talán pont ettől válik őszintévé. Nem meggyőz vele, sokkal inkább elbizonytalanít. Magamban és abban, hogy innen egy vagy két órán belül távozom. A pizza íze még lehet módosító tényező, bár hozzá kell tenni nem ez az ami mégis maradásra bír. Valóban úgy hiszem, hogy a találkozásunk óta először érzem őt mindenféle hátsó szándéktól, esetleg külső tényezőtő mentesenl befolyásolva őszintének. Valóban fogalma sincs, hogy miért hívott ide, még inkább arról nincs fogalma - neki sem- hogy mit is akar ettől az egésztől. Én sem tudom már őszintén szólva, szóval ketten vagyunk akik ebben a helyzetben olyan bizonytalanul totyorognak, mint tyúk a záptojás felett. Nem nagyon mozdul előre az egész. Talán kicsit el is beszélünk egymás mellett. Én lehet félreértem, ő megpróbál magyarázkodni, amitől még inkább félreértem. Persze a miért vagyok itt kérdésre, még mindig nem sikerült ésszerű magyarázatot találni, úgyhogy előkapom a bűvészkalapból azt ami a leginkább hihetetlen. Igazából bármit is mondanék, az igazságot meg sem közelítené valószínű, mert én magam sem tudom. - Azért vagyok itt mert hívtál. Hogy milyen benyomást tettél rám akkor? Lássuk csak.- billentettem oldalra a fejem, megemeltem a jobb kezem, melyet ökölbe szorítottam, majd számolás gyanánt kinyitottam a mutatóujjam. - Először is, elnyerted az összes pénzemet. Másodszor - nyitottam ki a középső ujjam, és egy apró kacsintás kíséretében megnyaltam az alsó ajkam, mert az emlékek felidézése meglehetősen kellemes volt azért az én számomra is. Bárhonnan is nézzük az egy kurva jó éjszaka volt, minden hozadékával együtt. És nem csak azért mert enyhén spicces állapotban a köntösöm selyem zsinórjával az ágyhoz kötözve úgy másztam meg, mint gyakorlott alpinista oxigén palack nélkül a Nanga Parbatot, hanem mert sok szempontból valóban észvesztő volt az az éjszaka. - Úgy két perc alatt tökéletesen csupaszra vetkőztettél a tekinteteddel a bárban. Harmadszor.- nyitottam ki a gyűrűs ujjam az előbbi kettő mellé, még kicsit meg is emeltem a nyomaték kedvéért, hogy már háromnál járunk, és még nincs vége. - Egy egész üveg Turkey-t rendeltél nekem. Negyedszer.- nyitottam ki a kisujjamat, aztán elgondolkodtam pár másodpercig és leengedtem a kezemet. Végülis tök mindegy mennyi érv szól mellette, ha az utána következőkkel szépen haza is vágta ezeket. Márpedig ez történt. De ettől függetlenül az az éjjel mégiscsak jó volt. Nagyon jó. A pizza azonban jön és győz. Nálam legalábbis, és azt hiszem ez a második olyan étel amit egyszerűen képtelen vagyok normálisan megenni. - Uuuuhmmm….- egy fél adag kajával a számban tiltakozom hevesen, hogy holmi zacskós levest akarna enni egy ilyen mennyei finomság helyett. - Neeeeemmmm….dehogy eszel te holmi mikrózott vackot. Hagyok neked belőle, azért ne nézz már ki belőlem kérlek annyi kulturálatlanságot, hogy egy egész pizzát magamba tömök. Nem akarok úgy kinézni mint aki lenyelt egy komplett strandlabda gyűjteményt.- ettől függetlenül jóízűen folytatom a falatozást.Bár a felszínen még mindig ott van a téma és a jelenlétem okozta komolyság, azért mintha kissé oldottabbá válna a beszélgetés, amelyben tevékenyen benne van ő is, és partnerként én magam is. Legalábbis próbálok az lenni. - Ó hogyne emlékeznék! Utálom is, amikor így nézel...ííííígy….gyakorlatilag a bőröm alá mászol vele. - magyarázom a szelet pizzával a kezemben, miközben az arckifejezésemmel próbálom leutánozni azt ahogyan ő szokott rám nézni, amikor kvázi a puszta pillantásával elmerül bennem, és tudom, hogy már a csípője is legalább ezerszer mozdul közben felettem. Olyankor egészen ragyogóvá válnak az íriszei, amit egyértelműen nem tudok visszaadni, de a szemöldök mozgatást, vagy a szájának csücsörítését, azt a helyes, rettentően izgató mosolyt az ajkai szegletében csak halovány, és nemes egyszerűséggel pocsék alakítással sikerül csak utánoznom, mire ő, azt hiszem reflexből veszi fel a helyes arckifejezést. Én meg örömmel mutogatok rá a negyed pizzaszelettel. - Eeeeezz…..így szoktál nézni. Jóisten gyere le! Ezt nem bírom, ne csináld!- nevetem el magam, mert érzem, hogy azért ha minimálisan is de rájátszik a dologra. A következő pillanatokban, az emlékek között lavírozva azonban elkövetek egy apró, de annál fontosabb hibát, ami azt hiszem sok szempontból pecsételi meg az este további sorsát: sikeresen leeszem magam. - Hát ennyit.- teszem hozzá az ő megállapítására, és nézve, hogy a garbómon még inkább szétmaszatolja a pizza feltétet. Beleegyezően bólintok, azt hiszem tényleg jobb ötlet a mosógép, semmint további absztrakt mintákkal szégyeníteni meg szerencsétlen pulóvert. Követem őt a fürdő irányába, miközben kibújok a garbóból. Azt hiszem most veszett el az a szavahihetőségem, hogy csupán a kabátomtól vagyok hajlandó megválni a lakásában. Alig egy óra leforgása alatt már vetkőzöm. Nem hazudtolom meg azért magam. - Arra gondolsz, hogy nem fogunk együtt öribari karkötőket sodorni, meg sörözgetni egy lepukkant gyárépület tetején mint a hülye kamaszok, és nem lesznek négyes randevúink, és nem fogunk közösen rémes divatbemutatókra járni, ahol megveszem neked a legbuzisabb szettet ami csak a kifutón feltűnik….just for fun? - lépek be utána a fürdőbe, és érdeklődve nagy vigyorral a képemen állok meg a mosó-szárító mellett, meg mellette is. Nem óriási a fürdő, így aztán némiképp nagyobb jelenleg a közelség, mint a konyhában. - Elkeserítő kilátások.- sóhajtok színpadias megjátszással, még a homlokomhoz is emelem jobb kézfejem kifordítva, mint egy pocsék színdarabban a még pocsékabb színésznő a művi ájulás előtti pillanatokban. Végül szemrevételezem a ruhakupacot, amelyet éppen feltúrni készül. - Ó ez teljesen olyan mint amikor egyetemistaként elmentünk a lányokkal mindenféle turkálóba. Anyám persze idegrohamot kapott amikor hazaállítottam mindenféle rémes gönccel, és közöltem, hogy egy second hand shop-ban találtam őket. Persze eszembe sem volt felvenni, de anya arckifejezése….aaaahhhh!- rogyasztottam egy aprót, majd a szemeimet az ég felé forgattam meg, és vigyorogva csettintettem a nyelvemmel. -Priceless! Na mutasd mit találtál nekem! Lássuk mennyire lennél tehetséges turi-muki.- nézem, hogy mit vesz a kezébe, és mikor átveszem a méregzöld inget, kicsit meg is szagolom….na nem mintha, ez amolyan megszokás nálam. Aidan illata van, meg öblítő. Egész jó kombináció lesz. Belebújok, de nyilván mellrésznél nekem egy kicsit szűkebb darab mint neki. -Hagy találjam ki, neked mellben egy kicsit bővebb ez a fazon. Amúgy jó lesz, köszi.- jelentem ki, majd elkezdem összepakolni a mosószert, meg az öblítőt, és némi folteltávolítót is teszek hozzá, ha már ott áll a mosógép mellett. Közben elvigyorodom azon amit mond. Megvonom a vállam, éppen a mosószert adagolom a ruhához. - Ha arra akarsz ezzel célozni, hogy van összefüggés aközött, hogy feltúrtam a hűtőd alkohol után, hogy lekerült rólam a garbó és esetleg az édeshármas harmadik elemeként bejön a képbe egy kiadós és minden szempontból igazán fergeteges kefélés, akkor ki kell ábrándítsalak, szivi. Én nem fogok nálad kezdeményezni. Egy kurva nagy füles bőven elég volt tőled. Többre nem vágyom, köszönöm. Ha akarsz valamit, akkor azt majd szépen és egyértelműen a tudomásomra hozod.- mivel érzem és érzékelem, hogy csupán jelzés értékkel utal valami ilyesmire. Én viszont, bár tényleg jó vele beszélgetni, és tényleg élvezem is, hogy gyakorlatilag melltartóban, egy szál farmerben, rám egyáltalán nem jellemző háziassággal éppen megpakolom a mosógépét - ó micsoda szexista felhang!- nem fogok többé kezdeményezni. Tudja mit hol talál, azt is tudja, hogy sosem mondtam nemet, neki meg főleg nem….na jó a mai este kezdetét leszámítva, de tényleg mert nem is akartam eljönni sem, nehogy maradni. Elindítom a mosógépet, miután segít beállítani a programot, és a masina egy apró kattanással, és mély, monoton búgással jelzi, hogy elindult. Azt hiszem elmondható, hogy ma este is kipróbáltam valamit. Még sosem volt olyan, hogy egy fürdőszobában ácsorogjak félmeztelenül egy tökig felöltözött pasassal, miközben a mosógép egy gyorsprogramon indul el, és csak beszélgetünk. Felvonom a szemöldököm érdeklődő kíváncsisággal a kérdésére, és némiképp bizonytalanul pislogok, amire gyorsan érkezik a magyarázat. - Hát nem tudom. Visszamehetek a konyhába, hogy lezabáljam ezt az inget plussz a melltartómat is, de gyanítom nem feltétlenül vagy felkészülve a méretemben hasonló női darabra, szóval azt ha lehet mellőzném. Ami a masszírozást illeti.- tekintetem a változatlanul monoton búgó és közben éppen vizet szivattyúzó mosógépre téved, majd vissza rá. - Tudod szivi, én már sok dolgot kipróbáltam, és megvannak a magam fétisei, mint azt te is tudod….de mosógépen még sosem masszíroztak meg.Vagy nem itt gondoltad?- mutogatok a gépre, és a szám sarkában ott rezeg a sokat sejtető huncut vigyor. Tréfálok, naná! Aztán némiképp komollyá válok. Mert tudok én ilyet is. - Lehetek amúgy én is őszinte? Mármint eddig is az voltam de szóval...na érted.- emeltem meg az egyik kezem és csuklóból megmozgattam, miközben a fejem ide-oda ingattam, kicsit flegma arckifejezéssel. Aztán viszont szürkés kék íriszeim az ő jégkék tekintetébe fúrtam. -....szóval ha úgy alakulna….lenne olyan alkalom, hogy nem lenne számomra tiltott zóna a házad? Kinyitnád előttem valaha azt az ajtót?- őszintén szólva ez a dolog azóta bassza a csőröm, hogy a farmra mentem. Ha jobban a dolgok mögé nézek ez a tiltás volt a legerősebb mindazokon túl ami később történt. - Bár ha jobban belegondolok nem vagyok benne biztos, hogy te azon a helyen vagy igazán önmagad.De akkor hol….hol van az igazi Aidan Guinness? Hol tudnál te igazán saját magad lenni?- tettem fel a kérdést, ami amúgy tényleg érdekelt. Mert eddig számtalan oldalát ismertem meg, de a valódit mindig rejtegette előlem. Nem hibáztatom. Én sem igazán bújtam ki eddig a csigaházamból. - És ha már itt tartunk. Valóban törleszteni akarsz?- szándékosan tettem fel így a kérdést. Mert így több értelmet kapott. Ő pedig kedvére eldönthettem, hogy melyiket választja. Közben pedig az ő tükörképeként én is a fél karomat a gépre tettem, és laza pozícióban pontosan úgy helyezkedtem el ahogy ő. Közel hozzá, várva a válaszára.
Az életem egy kész színjáték. Anno, mikor még Írországban tevékenykedtem, oda kellett figyelnem, hogy a valódi énem ne kerüljön nyilvánosságra, és hogy jól be tudjak olvadni bármilyen tömegbe. Először akkor éreztem, hogy nem kell megjátszanom magam, mikor találkoztam Amyvel. Tudta, hogy nem vagyok egy teljesen tisztalelkű ember, de ő így is elfogadott, szeretett. Nem érdekelte a múltam, nem érdekelték, hogy mennyi vagy milyen ellenségem van, ő mindezek ellenére is velem akart lenni. Velem akart elszakadni Írországból, velem akart családot alapítani, és velem akarta leélni az életét. Mindez, a békésebb jövő reménye védtelenné tett, már-már kezdtem elszakadni a korábbi munkámtól és civillé válni, kész voltam új lehetőségek, állások után nézni, de ez abban a pillanatban szertefoszlott, ahogy apám… ahogy belépett a képbe és az ő fejében teljesen indokoltan revansot vett. Az ezt követő időszakban elzárkóztam mindentől és mindenkitől, újra egy érzéketlen robottá váltam, amíg be nem jött a képbe az anyám halála, illetve Cali jelenléte. Ő volt az, aki visszarángatott az életbe, aki miatt valamilyen szinten jobb ember akartam lenni, és ezért nem tudok neki elég hálás neki, viszont… ennyi. Felépítettük a farmot, kitaláltuk a mi kis életünket, fedőtörténeteinket, aztán azóta eszerint élünk, begyöpösödve, unalmasan. Jól elvagyok vele, viszont Blanche feltűnése teljesen felborított bennem… nos, mindent. Végre valakivel úgy is jól tudtam érezni magam, hogy nem csak tettem-vettem a jót, hanem hagytam kicsit kibontakozni magam. Nem tudom, hogy az újdonság varázsáról van-e szó, vagy ténylegesen ahhoz hasonló érzéseket kapart elő belőlem, mint amit azelőtt csak Amynek sikerült, de mindenképp szeretném kideríteni. Ha az előbbiről van szó, akkor pedig lássuk be, elég hosszú ideje tart már ez az újdonság. Meg vagyok lőve, nem tudom, mit, vagy hogy kéne csinálnom, egyszerűen csak azt tudom, hogy nem szerettem volna elveszteni őt. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy legutoljára találkoztunk. A menyasszonyommal történtek óta félek a rendezetlen befejezésektől, és kishíján a Blanche-al való ismertségünk is erre a sorsra jutott, amit már csak dacból sem hagyhattam. De arra már rég rájöttem, hogy itt nem csak dacról van szó. Ahogy oldalra billenti a fejét, és felemeli a kezét, szinte azonnal rájövök, hogy itt most egy felsorolásnak leszek a tanúja. Kíváncsian figyelem őt karba tett kézzel. Nem szakítom meg, csak féloldalas mosollyal hallgatom, és ahogy a 3. után elcsendesedik, közbe vágok én. - Negyedszer pedig olyan éjszakát okoztam neked az ujjaimmal, számmal, meg még pár dologgal, amelyet mind a mai napig nem sikerült teljesen elfelejtened. Ezt szeretted volna még mondani, igaz? - kérdezem tőle kacérkodva. - Egyébként a másodikra reagálván: nem tetted könnyűvé a dolgomat azzal a szereléssel, ami akkor este volt rajtad. És akkor még nem is tudtam, hogy mi van egy réteggel alatta. Na meg még eggyel - mert az egy dolog, hogy mi volt rajta a bárban, de az alatta lévő fehérneműt a mai napig nem sikerült kivernem a fejemből. Hát még amit az rejtett… És itt csak a látványról van szó, a többiről nem is beszélve. - Miért, talán rosszul gondoltam? Nem olyan nagy, vagy nehéz ez a pizza, hogy ne férne beléd - most ez nem azt jelenti, hogy le akarom etetni, de azért lássuk be, ez nem egy kétfős adag, amit a sütőből most kivettem. Én ha megettem volna ezt egymagamban, még azért lehet hozzá kellett volna csapnom egy kis füstölt sonkát, hogy ténylegesen is jóllakjak. Na meg azt vettem észre, hogy egyes nők néha még engem is a föld alá tudnak enni, főleg ha olyan ételről van szó, ami annyira ízlik nekik, mint amennyire ez a pizza ízlik Blanche-nak. Első körben csak felvonom a szemöldökömet, mikor valami groteszk ábrázatot próbál felvenni a képével, ezzel imitálva engem és a mimikáimat. Egyébként van benne valami, ezért sem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el, és kihasználva a helyzetet még rá is játsszak kicsit az egészre. Ha ezt az arcot várja, akkor ezt az arcot kapja. Még játékosan meg is vonogatom a szemöldökömet, és ha már játszunk, akkor játszunk rendesen alapon még kicsit megdöntve a fejemet az alsó ajkamba is beleharapok egy pillanat erejéig, ahogy tekintetem lentebb kalandozik a mellkasa irányába. De ahogy ő elneveti magát, én is követem ebben, rendezve ezáltal a soraimat is, és nem próbálva levetkőztetni a tekintetemmel, ahogy ő kérte. Na jó, nem kérte, de elkezdett kifigurázni, még jó hogy ráteszek egy lapáttal. - Akkor ez azt jelenti, hogy elég meggyőző alakítást nyújtottam? - kérdezem még mindig jókedvvel nevetgélve. Nem a nevetés képezte az eddigi találkáink nagy részét, hanem az egymás torkának esés, ezért üdítő újdonságként fogom fel ezt az egész szituációt. Hallottam már nevetni párszor, és valahogy jobban tetszik ez a fajta megnyilvánulása, mint a vérengző szemű némberes. Nem mintha azzal bármi bajom lenne, hisz ez az egész kép, minden jóval és rosszal együtt adja azt a bájat vele kapcsolatban, amivel képtelen vagyok betelni. Saját kezű folttisztításban sosem voltam otthon. Én tipikusan az az ember vagyok, aki inkább vesz egy újat, és a régi, maszatosat pedig befogja munkaruhának, ami meg megél annyit, amennyit az anyag elbír. Vagy ha kihozza a mosógép, akkor nyilván hállelúja van. - Gúnyolj csak ki, ezaz - rázom meg a fejemet egy apró sóhajtást megengedve magamnak, de a hanglejtésem csak eltúlzott játékosságot mutat, semmint valódi sértődést. - Egyébként a gyárépület teteji iszogatás nem is hangzik olyan rosszul. Nincs tériszonyom, de valahogy az ilyesmi élmények eddig elkerültek engem - nem mintha annyira hiányérzetem lenne tőle. - Mondjuk szerintem ez az utolsó dolog, amit te meg én együtt csinálnák. Gondolva arra, hogy velem ellentétben te félsz a magasságtól, ha jól emlékszem. Na meg a legutóbbi ivás utáni táncos lépteidre visszagondolván félnék, hogy lezakózol pár emeletet egy elbaltázott mozdulatot követően - bár ez sem valami reális véglet. Egyrészt én sem hagynám neki, hogy hülyéskedjen közel az épület széléhez, másrészről meg alapvetően nem kínoznám azzal, hogy az épület szélének közelében vagyunk. Bár ahogy mondani szokták, a félelmeinket úgy lehet legyőzni, ha szembeszállunk velük. Csak egy kis löket kell hozzá - ami lássuk be, tériszony esetében nem hangzik valami csábítónak. - Turi-muki? Kérlek, ne használd ezt a szót - nevetek fel, ahogy fél füllel végighallgatom az agymenését. - Egyébként ezt sosem tudtam megérteni a nőknél. Miért kell kétszáz ruhadarabot megvenni, mikor a felét évek alatt sem veszik fel? Nem véletlen, hogy nálam ilyen szegényes a ruhaválaszték - mert láthatja, hogy az itt előttem lévő összehajtogatott ruhák száma sem éri el a kétszámjegyű értéket, ha olyanokat nézünk, hogy nadrágok, felsők. Az alsóneműk, zoknik itt vannak, meg jelen esetben a fürdőköpenyem is megemeli a stócot, de amúgy a gardróbom legalább fele üres. Felvont szemöldökkel nézek le rá, mikor az inget megkapva megszagolja azt. - Jó az öblítőm illata? - kérdezem tőle, majd ahogy magára veszi, elmosolyodom. Nem vagyok egy nagydarab ember, de magas viszont igen, szóval Blanche-on kicsit érdekesen fest a még számomra is fenékig érő darab. - Hah. Most ezzel arra akarsz utalni, hogy kicsit edzenem kéne, hogy jól álljon rajtam is? - semmilyen gondolata, vagy megjegyzése nem vonta maga után ezt a kérdést, én viszont csak nem hagyhattam szó nélkül. - Hm… Rendben, értettem, főnökasszony. Csak nem akartam a… hogy mondjam, kikötésed ellenébe menni. De felfogtam. Ha valamit szeretnék, akkor nekem kell a férfinak lennem, nem neked - mosolyogva veszem tudomásul a szavait. Jogos egyébként, amit mond. Azért elgondolkodtat, hogy mennyire gondolja ezt komolyan, és mennyire van hátsó szándéka ezzel szemben. Ha már én visszautasítottam őt, mikor olyannyira ki volt tárulkozva, lehet valami revansot forgat a fejében. Nem szoktam az emberekről a legrosszabbat gondolni, de Blanche egy olyan szinten ravasz teremtmény, hogy bármikor kinézném belőle, hogy ezt meglépje. - Nem, sajnos melltartóm még éppenséggel nincs. De van két kezem, ha szeretnéd, tarthatom én is, ezzel helyettesítve annak a funkcióját. Nem mintha ismeretlen lenne a két testrész közti kapcsolat - nevetek fel már csupán a gondolatra is, hogy úgy mászkáljak vele fel-alá, míg ő tesz-vesz, hogy közben meggörnyedve tartom a kezeimet a megfelelő helyen. Felvonom a szemöldökömet, hirtelen nem értve, hogy mire akar utalni ezzel az egésszel. A sokat sejtető mosolya azonban hamar egy „Ó!” fajta jelenést varázsol az arcomra. - Hát… őszintén szólva, a szobában gondoltam, és ténylegesen masszírozás címszava alatt, de… - azért most elgondolkoztatott. Pár pillanatra el is kalandozok, ami azt illeti, de aztán megrázom a fejemet két gyors egymásutáni pislogással karöltve. - De amúgy tényleg? Még nem csináltad mosógépen? Megkérdezném, hogy szeretnéd-e, de már letisztáztuk, hogy ha szeretnék valamit, akkor nekem kell kezdeményezni. Vagy várjunk... kérdezni belefér? - ismét jóízű nevetést hallhat tőlem, amit egy bűnben-partner-mosollyal zárok le. A pofámra fog száradni a szám, annyit vigyorogtam már, mióta itt van. Érdeklődve hallgatom, hogy mit akar kihozni a következő megszólalásával, ekkorra már sikeresen komolyra fordítva mind a szót, mind az arcomat. - Igen. Határozottan - vágom rá szinte habozás nélkül, és hogy a szavaimnak megfeleljen a hanglejtésem, mozdíthatatlan elhatározottsággal. - Egy rossz döntés elég volt ahhoz, hogy rávirradjak a hibás életvezetésem egyes pontjaira - több magyarázatot azonban nem adok neki egyelőre. Muszáj visszatérnem ehhez a gondolatomhoz, de nem tudok szabadulni tőle: nem élhetek egy berögzött sablon szerint, mert akkor csak egy helyben fogok toporogni, és nem fogom tudni élvezni az életemet. - Hogy hol van az igazi Aidan Guinness? Egy része itt, elkülönülve a farmjától, Queensben. A másik része pedig a tengeren túl, Írországban, Dublinban. Mióta ide jöttem, azóta érzem azt, hogy nem vagyok teljes mértékben önmagam. Ha ténylegesen meg akarsz ismerni, Blanche, akkor gyere el velem a szülővárosomba - akármennyire is abszurdnak hangzik ez az ötlet, ha másból nem, a tekintetemből kiveheti, hogy teljesen komolyan gondolom. Eddig nem állt szándékomban visszamenni Írországba, most azonban, hogy felmerült bennem, teljesen logikusnak tűnik. Ott voltam utoljára önmagam, és akármennyi is rossz emlékekkel teli az a hely, mégiscsak az otthonom. - Nem várom el, hogy erre most azonnal válaszolj, csak… gondolkozz el rajta, annyit kérek - szólalok meg, mielőtt bármit is válaszolhatna az ajánlatomra. Hozzám hasonlóan rádől a hozzá közelebb eső géphez, és felveszi az én pózomat, amin akaratlanul is elmosolyodom. Látva, és érezve a közelségét, nem bírom ki, hogy a szárítón pihenő tenyerem ne nyúljon az övé után, és tegyem rá a kézfejére azt. Hogy ezt elérjem, egy fél lépést közelebb is kell lépnem, még inkább szűkítve a köztünk lévő távolságot. Míg ezen cselekvések folynak, addig feleletet is kap tőlem. - Igen, valóban törleszteni akarok - ha nem húzza el a kezét, akkor hüvelykujjamat becsúsztatom a tenyere alá, a többit viszont továbbra is a helyén tartom. - Van valami konkrétum, amire gondolsz, vagy ez is egy olyan helyzet, amikor nekem kellene rögtönöznöm? - kérdezem tőle, ahogy félmosollyal az arcomon kicsit megdöntöm a fejem. Tudom, úgy viselkedek ilyenkor, mint valami koszos eb, és fogalmam sincs, hogy ez a fejdöntögetés mikor, vagy hogyan rögződött bennem. Ha rám hagyná a törlesztés lehetőségét, biztos ki tudnék valamit találni előbb-utóbb, de amilyen módon feltette a kérdést, úgy érzem, jár valami a fejében, szóval kivárom a válaszát, legyen az szóban, tettben, akármiben.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Alapvetően nem vagyok egy nyájas ember. Legalábbis akkor nem szokásom a bájolgás, vagy éppen a hízelgés, ha nem fűződik hozzá semmi érdekem. Engem kizárólag az mozgat, ha valamit nagyon szeretnék elérni, és ehhez szükségem van valakire, vagy éppen valamire. Más esetben gondolkodás nélkül tovább állok. A farmon történtek után, normális körülmények között eszemben sem lett volna Aidan-el találkozni. A levelét, ha emailben küldi, akkor ahogyan azt korábban megjósolta, a trash-be száműzöm, az sms-t kitörlöm, a hangpostát meg sem hallgatom. A kézzel írott levél valami olyasmi ami valahogy emberivé tette, ami mellett nem tudtam elsétálni. Talán diákkoromban írt nekem utoljára bárki kézzel levelet. Az most mellékes, hogy a tartalmába egy komplett kemény vonalas bordélyház belepirult volna. Volt ebben valami, amit nem lehetett csak úgy megválaszolatlanul hagyni, jelen esetben személyesen eljönni, és megpróbálni meghallgatni. Persze fogalmam sem volt róla, hogy mivel készül, arról sem, hogy egy olyan lakásba toppanok, ahol női kéznek még a nyomát sem látom, vagy legalábbis nem tűnik számomra úgy, hogy ezt a helyet bárkivel is megosztaná. Arra sem számítottam, hogy amikor ajtót nyit, nem egyszerűen és minden további nélkül zárom vele rövidre a jövetelem célját, pedig minden energiámat beleadtam a csörtetésbe és persze abba, hogy magabiztosnak tűnjek és tántoríthatatlannak. Az már nem az ő vétke, vagy lehet, hogy nagyon is az övé, de nem tehet róla, hogy a hatását még akkor is érzem ha alapvetően kurvára nem akarok már tőle semmit. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy nem akarok. Vagy a franc tudja már mit akarok. Gyakorlatilag alig negyed óra leforgása alatt elbizonytalanít.Pontosan úgy, ahogyan Vegasban tette,vagy ahogy a farmon. Nem is tudom. Talán egy papírzsákot kellene húznom a fejére, és hallgatásba száműzni ahhoz, hogy megvalósíthassam az eredeti célom, és minden további beszélgetést mellőzve egyszerűen sarkon forduljak. Pontosan olyan hévvel és elhatározással ahogy érkeztem. Ezzel szemben maradok. Maradok, mert a kíváncsiság, amit a levéllel sikerült felkeltenie, vagy ezzel a könnyednek tűnő, de nagyon súlyos dolgokat érintő beszélgetéssel sikerült a felszínre kanalaznia, eléggé maradásra bír. Én pedig azt veszem észre, hogy a korábbi szabályaimat úgy rúgom fel, mint hülyegyerek a játszótéri hóembert. Az emlékek között lavírozunk, a találkozást felidézve, ami még egészen kellemes volt, addig a pillanatig, amíg én magam el nem basztam az egészet a lopással. Bár ha jobban belegondolok, akkor ha nem teszem meg, most nem itt lennénk, a konyhában az isteni pizzát majszolva, és beszélgetve, talán már nevetgélve is, felvéve azt az évődő stílust, ami a megismerkedésünket jellemezte. Mint mondottam volt, nem vagyok egy alapvetően nyájas ember, és kevesen vannak, akik a könnyed, bohó, néha a szarkazmussal vegyes, mégis igazán őszinte humoromat ismerik. Egy kezem is sok megszámolni őket, de úgy érzem lassan Aidan is ebbe a kategóriába kerül. Hogy a franc essen bele, pedig nem ezt akartam, nem így jöttem ide. Ez a pasi engem nemes egyszerűséggel magamra hagyott, amikor úgy be voltam rá indulva, mint méhecske a cukros vízre….most őszintén: szükségem van nekem még egy koppanásra? Nincs. Éppen ezért nem kezdeményezek, nem adok alapot neki arra, hogy bármiféle módon biztatásnak vegyen úgy nagyjából bármit. Ettől függetlenül az érzékeim, az ösztöneim helyettem is dolgoznak. Már csak azért is, mert egyszerűen és őszintén hatással van rám.Tagadhatom, de így van. - Valami ilyesmi lett volna, annyi pontosítással, hogy a száddal és az ujjaiddal. A szád határozottan dobogós helyen végzett. Nem mintha az ujjaidra egy percig is panaszom lenne...sőt!- jegyzem meg hasonlóan hozzá kissé évődő stílusban. Mert persze nem én lettem volna ha a sorrend megfelelő lenne a számomra. Aztán persze elnevetem magam, hiszen tény és való, hogy a ruhám okozott némi nehézséget akkor éjjel, de ez azért nem volt olyan számottevő amin ne lendültünk volna túl. Azon kapom magam, hogy annak ellenére, hogy sikeresen lezabálom magam a mennyei nápolyi pizzával, és meg kell válnom a felsőtől, annyi időre mindenképp amíg egy program lejár a gépen, már nem akarok annyira sietni. Igazából már minden mindegy. Egyszerűen és minden kétséget kizáróan maradásra bírt. Nem csak azzal, hogy ruha nélkül elég problémás lenne hazajutni, hanem azzal is, hogy tulajdonképpen megpróbáljuk új alapokra helyezni a korábban meglehetősen viharosra és félreértések egész sorára épült kapcsolatunkat. Úgy tűnik a jó indulás után alaposan engedtük félresiklani az egészet, de talán még nincs minden veszve. - A gyár tetején való iszogatást egyből felkaptad, a buzis szettet persze a levegőben hagytad lógva. Na nem baj, kapsz te még tőlem püspöklila selyeminget, köldökig kigombolhatót, óriási nagy pimp gallérral hozzá való aranyozott szövetnadrágot, ördögfejes csatos övvel, lila köpönyeget, halálfejes bottal, ugráló Cadillac-el….várd csak ki a végét!- fenyegetem meg játékosan, miközben élvezem, határozottan élvezem az egész helyzet könnyedebb voltát. - Hé, én nagyon jól táncolok még kissé kapatosabban is. Mondjuk az a legbiztosabb ha ilyenkor a föld karnyújtásnyi távolságban van. Abból nem lehet baj.- jegyzem meg csöppnyit méltatlankodva, de ez inkább csak a játék része, semmint. komolyan kellene venni. Felpillantok rá az ing gallérja alól az öblítőt érintő kérdésére, és hümmögök egy aprót. - Elmegy. Az öblítő jó. Aztán persze a tudomására hozom, hogy ha bármit is szeretne tőlem vagy fogalmazzon egyértelműen, vagy a ködös utalásokat hagyja meg annak aki erre vevő. Én szeretem tudni kivel hányadán állok, és ő legutóbb elég egyértelművé tette a számomra. Vagy valami változott volna azóta? - Hát ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor növeszthetek én is tököket és lehetek én a férfi, bár nem tudom ez esetben hogyan fogunk egymással kijönni, tekintettel, arra, hogy eddigi legjobb tudomásom szerint te a nőket szereted. Szóval ja, határozottan boldoggá tenne, ha te lennél a férfi ebben a helyzetben.- jegyzem meg, miközben végignézek rajta, majd a mellkas táján megállapodik a tekintetem. - Bár ha jobban belegondolok, ha ide sikerülne édes kis didkókat növeszteni, a hajadon egy kicsit dúsítani, akkor azt hiszem egy erősebb sminkkel még Bonnie Tyler is lehetne belőled….IIIII neeeed a heeerrooooo!- a jóég kíméljen meg bárkit a hangomtól, bár azt hiszem ebben már volt része Aidan-nek is, és most ismételten megörvendeztetem a kappanok egész kompániáját megszégyenítően rettenetes hangommal. Szenvedjen ő is. Ettől függetlenül a kezem a magasba lendült mindkettő, és párat boxolok a levegőbe a kornyikálásom közepette, fejem hátravetem, a hajam kibomlik és a méregzöld inget beteríti. Szemeim összeszorítva hunyom be, a tökéletes átélés érdekében. Aztán várom a tapsot, elismerést, virágot az öltözőbe….úgy valamit. Vagy csak annyit, hogy inkább szavaljam a szöveget. - Kérdezni ér. Vagy a dugás egyenlő a kérdezéssel? Azért ezt tisztázzuk még gyorsan. Egy kérdés egy menet? Azt hiszem az este végére elmondható lesz, hogy átkeféltük a fél éjszakát.- vigyorodom el a mosógépre nézve egy másodpercre, majd rá. - Egyébként, hogy az első kérdésre válaszoljak….ILYEN mosógépen még nem. Választ kaptál?- kacsintok egy aprót, de többet nem fűzök hozzá. Okos fiú, majd összerakja magában. Aztán persze kissé komolyabb vizekre evezünk, ami borítékolható is volt, mert az igazság az, hogy ez a kérdés a kezdetek óta ott van bennem. Azóta, hogy ott voltam a farmon. Volt egy olyan érzésem, hogy rejtőzködik. Előlem, maga elől….mintha félne szabadon engedni azt aki ő valójában. A szavai azonban alaposan meglepnek, és be is találnak. Dermedten állok, elnyílnak egymástól az ajkaim. Felelni szeretnék. Első körben kiröhögni, és azt mondani, hogy ne szórakozzon már, de látom, hogy komolyan gondolja. Nem is tudnék neki most válaszolni. Nem tudom még eldönteni, hogy csupán kíváncsi vagyok az igazi Aidan-ra, vagy csak innen tisztes távolból vártam volna valami választ a kérdésemre. Erre határozottan nem voltam felkészülve. - Nem is tudnék most válaszolni. Főleg mert….hát ez azért nem olyasmi,hogy ugorjunk el a sarki Star Bucks-ba. - nem mondom, hogy átgondolom, nem mondom azt sem, hogy nem. Ezzel azt hiszem tökéletesen megválaszoltam a felvetését. Ez komoly dolog. Olyan amire nem biztos, hogy fel vagyok készülve és az sem biztos, hogy valaha fel leszek. Bár néha a spontaneitás győzedelmeskedik, és lehet, hogy három nap múlva egy brooklyn-i bárból, miközben egy édesmeggy ajkú vadidegent csókolok, kapatosan felhívom őt, és közlöm vele, hogy vegye a jegyeket, bárhova is akar vinni, mert most vagy soha….. A szavaira, az ajka mozgására figyelek, aztán a kezére, amint közelebb mozdul az enyémhez. Nem húzom el. Kíváncsian vonom fel a szemöldököm, a nyelvem finoman kidugom az ajkaim között, mint valami finomságra ácsingózó kismacska. A hüvelykujjára finoman simít rá a mutatóujjam. Mindössze egy apró mozdulat, amely végül meg is áll és én felpillantok rá innen egész közelről. - Ha továbbra is ilyen finom utalásokkal fogsz szórakozni, akkor perceken belül kezdenek leszállni a heréim, és az átváltozás végérvényesen beindul nálam.- dunnyogom neki, miközben a szám lassú, huncut görbületbe fut. Sóhajtok egy nagyot, majd elhúzom a kezem és nemes egyszerűséggel kipréselem magam a fürdőből, hogy elinduljak vissza a nappali irányába. Felvettem az ingjét és már hirtelen egy Guinness lett belőlem. Otthonosan mozgom, valami zenelejátszót keresek, és az egyik polcon meg is találok egy Bluetooth lejátszót. Nem vagyok egy technikai zseni, de ha esetleg utánam jönne, akkor talán addigra mire a hátam mögött valamilyen távolságra megérzem a jelenlétét addigra sikerül találnom valami használható zenét a playlisten. El is indítom, és megfordulva lassan mozogni kezdek a zene ütemére. Akár csatlakozik, akár nem, én egyedül is eltáncikálok. Bár remélhetőleg eddigre már csak megtalálta a férfias és kezdeményező oldalát.
Ahhoz képest, hogy nem vártam túl sokat ettől a találkától (feltételezve, hogy egyáltalán megvalósul), egész messze sikerült jutnunk. Még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy hányadán állunk, de úgy érzem, már nincs benne az a harag, megbántottság, mint mikor a farmon faképnél hagytam. Vagyis benne van, de nem olyan mértékben, hogy hagyja befolyásolni az este, és az elkövetkezendők kimenetelét. És pont ez az egyik ok, amiért szeretek vele lenni, mert helyén tudja kezelni az érzéseit. Nem fog örök sértettségbe vonulni, csak azért, hogy a maga igazát bizonyítsa, hanem képes meghallgatni a másikat. Már csupán ebből is érzi az ember, hogy nem egy gyerekkel, hanem egy ízig-vérig Nővel van dolga. Mindketten elég erős jellemek vagyunk, makacsok, és mindig a saját igazunkat hajszoljuk, ennek ellenére valahogy mindig képesek vagyunk megtalálni a közös hangot, amelyet egyszer az egyik, legközelebb a másik ront el valamivel. A Vegas utáni legelső alkalomkor én nyomultam rá, amit ő utasított vissza, a farmon pedig mindez fordítva történt. Nem revansot akartam venni rajta, csak akkor még tényleg elhittem, hogy más célok vezérelnek vele kapcsolatban. De hát nyilván, emberből vagyunk, tévedünk mind. Én viszont sokakkal ellentétben – úgy érzem - képes vagyok megtalálni a módszereimben a hibát, és beismerni azokat, még ha ez bizonyos fokú meghunyászkodással is jár. Ahogy elszavaltam a gondolataimat neki, ugyan kívülről nyugodtnak tűnhettem – bár ki tudja, ő mit érzékelt -, legbelül majd kiugrott a helyéről a szívem – nekem, aki az élete nagy részét bérgyilkosként töltötte, és megtanult uralkodni magán, az érzésein, gondolatain. Izgultam, hogy mit fog rá felelni, izgultam, hogy vajon most látom-e őt utoljára. Most azonban, ahogy túllendülünk a hosszas monológokon, különös nyugodtság telepedik rám. Nem szeretek semmit sem biztosnak venni, és ha rajtam múlik, én minden követ megmozgatok azért, hogy ne ez legyen az utolsó közös esténk. De ebbe, ahogy az eddigiek is mutatják, nem csak nekem van beleszólásom. Ha ő valamikor azt mondta volna, hogy nem akar tőlem abszolút semmit, hát ugyan sértetten, de büszke arccal fogadtam volna a hírt. Nem volt még nő, aki miatt annyira lealacsonyodtam volna, hogy sírjak, könyörögjek a maradásáért, és ugyan kedvelem Blant – nagyon is -, nem hinném, hogy ő fogja elkezdeni ezt a sort. Kellemes dolog felidézni a régmúlt - 3 hónappal ezelőtt annak számít? – történéseit, ugyanakkor kissé fájdalmas is. Akkor még problémáktól mentesen vágtunk bele az éjszakába, hogy minél felejthetetlenebbé tegyük azt, most viszont fogalmam sincs, mi, vagy hogy lenne a helyes. Ugyanakkor azt sem árt elfelejteni, hogy ha csak annyiban marad a mi kapcsolatunk, mint az a kis légyott, akkor most nem lennénk itt. Problémák ide, vagy oda, az életem egy üde színfolttal lenne fakóbb. Ugyanazokban a sablonokban élnék, mint előtte, és valószínűleg azokban is halnék meg majd évek múlva. Ha nem is lesz hosszú éltű a Blanche-al való… akármink, már ezért is hálát fogok adni neki, hogy sikerült elérnie nálam valamiféle megváltást. - Hah… ennyire jó az orvosi fizetés, hogy már a Cadillacnél tartunk? A mondatod többi részét meg inkább próbálom elfelejteni, jó? - nevetek fel, ha már ennyivel is sikerült egy végtelenül abszurd képet varázsolnia a fejembe. - Bár, hogy miért akarsz ennyire a kurváddá tenni, azt nem tudom. Ha lehet beleszólásom, akkor még át is gondolnám. Először is... - ahogy nemrég ő, most én emelem fel számolásra a kezemet, azon belül is jelenleg a mutatóujjamat - A püspöklila még szerintem jól is állna nekem, de! A szaténtől a falnak megyek. A másik, szebbik nemen még elviselem, főleg akkor, ha csak annyiban van… de ez most lényegtelen. Másodszor - igen, elgondolkoztam egy pillanatra Blanon és hogy csak egy selyemköntös van rajta, de aztán hamar rájövök, hogy legutóbb sem tettem túl sokat, mikor a fürdőköpenye konkrétan már nem takart semmit. - Az aranyozott szövetnadrág helyett kiegyezünk feketében, máskülönben maradhat a gallér is, az övcsat, és a bot is. Viszont harmadszor! - már a gyűrűsujjamnál járok. - Az amerikai kocsimárka helyett valami egzotikusabbra vágyom ám. Japán, vagy német. Minimum! - nem mintha az amerikai autógyárakkal annyira gondom lenne, de európai származásom révén többnyire csak európai és ázsiai autókat láttam, vezettem, és jobban feléjük húz a szívem. Leeresztem végül a kezemet, további nagy vigyorral az arcomon. - Ha ezek megvannak, csak szólj, és megbeszéljük a továbbiakat - hahotázok még egy sort a szövegelésem lezárásaként. Így is kellően abszurdul festenék, de talán megtartanék még valamit a férfiasságomból. Talán. Valószínűleg mégsem, de egye fene: Ahogy mondani szokták: van az a pia mennyiség. - Ó, hát én abszolút elhiszem, hogy jól táncolsz. Még ha táncolni nem is láttalak, mert próbáltalak megóvni a kihűléstől, a csípődet már láttam mozogni - nem mintha a kettő feltétlenül egyenes arányosságban lenne egymással. Én vele ellentétben nem tartom magam jó táncosnak, az ágyban való teljesítményem viszont úgy érzem, magáért beszél. Bár ez is lehet inkább annak köszönhető, hogy én nem csak a csípőm mozgatását teszem bele, hanem minden másomat is hasznosítom. Ha a másik élvezi, nekem már az elég, hogy én is hasonló állapotba kerüljek. - Bonnie Tyler? Komolyan? Bonnie Tylerhez hasonlítasz? - ha épp ittam volna, ez a mondata tipikusan egy olyan esetet vont volna maga után, ahol vagy félrenyelek, vagy élből kiprüszkölöm az italt. - Ezt nem tudom, hogy bóknak, vagy sértésnek vegyem. Mert egyébként zseniális művésznő, viszont… Bonnie Tyler? Tényleg? Nem volt jobb hasonlatod kinézetre? - nevetek fel, nem tudva elengedni ezt a témát. A kornyikálása azonban visszafordíthatatlanul beleveri a fülembe azt az ominózus számot, melytől úgy érzem, már nem fogok szabadulni az este folyamán. Addig jó, míg csak a fejemben van, mert ha még én is rákezdenék, szerintem ránk hívnák a szomszédok az állatvédelmiseket, miszerint épp macskát nyúzunk. Mondjuk az énekhangom még éppenséggel tűrhetőnek is mondható, ha komolyan veszek valamit, de ha én erre a számra rákezdenék… inkább lapozzunk. - Ilyen mosógépen? Ilyenen? Hát milyenen? Felültöltősön? - nevetek fel jóízűen, bár a kacsintása természetesen nem kerüli el a figyelmem, és el is raktározom azt a fejemben. A jókedv, mosolygás és nevetgélések időszaka aztán megszakad, és egy kis komolyság veszi át a helyét. Nem bánom, ami azt illeti. Ha állandóan ilyen komolyan beszélnénk, azok valahogy nem mi lennénk. Kell egy kis humor, kell egy kis elszakadás a valóságtól, próbálva ezzel úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, pedig lássuk be… nincs. A kérdése egy olyan gondolatsort indít el bennem, amely nem hittem volna, hogy valaha is újra fel fog merülni bennem. Írország… Életem javát ott töltöttem, ott került kiképezésre a vérmes, mégis hatékony bérgyilkos, ott jött felszínre az érző, figyelmes szerető, és ott dőlt össze minden. Amennyit adott az a hely, annyi mindent elvett tőlem. Tényleg vissza akarok én oda menni? Ha egyedül kellene, akkor azt mondanám, kizárt. De jelenleg van bennem egy olyan érzet, hogy ha Blan tényleg meg akarja ismerni a valódi énemet – bizonyos határokon belül -, akkor Dublin lesz erre a legjobb hely. A letámadásom ellenére nem sulykolom rá a döntés azonnali nehézséget, csupán annyit kérek tőle, hogy gondolkozzon el rajta. Nem reagál semmi kézzelfoghatóval, de nem is várom el tőle. Hirtelen ötlet volt, és lehet egy nap múlva én is meg fogom bánni a felvetést, de hát… spontánnak is kell lennünk néha, nem? Örülök neki, hogy nem húzza el a kezét, bár tudom, szánalmasnak hathat ez a fajta közeledés. De nem szeretném durrbele alapon letámadni, szóval aprólékos haladási módot választottam. Bár be kell látnom, hogy ez, ez itt túlságosan is aprólékos volt, azért ennél tényleg jobb lenne, ha kicsit férfiasabban viselkednék. A szövegét ezért is reagálom le csak nevetve, nem véve magamra. Igaza van, ha valamit szeretnék, akkor azt nekem kell a tudtára adnom. Mielőtt azonban bármit is csinálhatnék, elhúzza a kezét, és kisiet a fürdőből. Felvont szemöldökkel, kíváncsian indulok meg utána, és kisvártatva meg is találom. Egy pillanatra azt hiszem, hogy talált valami olyasmit, ami az egész éjszakát elrontja és azért áll nekem háttal, ennyire ráfókuszálva valamire. De aztán egyszer csak elindul egy ismerős együttes számomra ismeretlen száma. Látva, ahogy elkezdi mozgatni a csípőjét, elmosolyodom. Egyszer már felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, akkor az egészségére való tekintettel visszautasítottam, később meg már lehetőséget sem hagytam az újrázásra. Most is utána indulok, de nem a leállítása, hanem a hozzá való csatlakozás céljával. A hátához simulok, behozva a köztünk lévő maradék távolságot, és ugyan magasságban van még köztünk pár centi - vagy inkább húsz -, az most lényegtelen. Lehunyt szemmel simítok rá a hasára, és bemelegítésként csak hagyom magam vezetni, hogy ráhangolódjak egyszerre Blanche-ra, és a számra is. Figyelemmel követem a dalszöveget, míg mozgunk, és egy kicsit összeszorul a gyomrom, mert eszembe jut a régmúlt, Amy, és mindaz, ami történt. Gyorsan kiverem a fejemből ezt az emlékfoszlányt, és a mának, a mostnak élek. Ő a múlt, Blanche a jelen, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Nem tehetek egy lépést előre, majd kettőt hátra, mert akkor egyszerre csinálok magamból hülyét, és lököm el magamtól az előttem táncikáló barnát is. Ehelyett közelebb hajolok hozzá, és egyik kezemet pár pillanatra elvéve a helyéről elsimítom a haját a jobb oldalára, hogy a felszabadult területre, a tarkójára egy lágy csókot lehelhessek. Nem ismertem ki még teljesen őt, de vannak pontok, amikre emlékszem, hogy különösen érzékenyek, ez pedig pont egy olyannak számít, amely még közel is van hozzám. Először az egyik oldalt hintem be alig érezhető, halvány csókokkal, majd áttérek a bal oldalra is. Mindeközben a balosom lefelé indul meg, a ruhától fedett belső combjára simítván, míg a másik felfelé, egész végig a hasán. Örülök neki, hogy az inget nem gombolta be, mert ha még azzal is ügyeskednem kellene, az még jobban megőrjítene. - Téged akarlak, Blan. Most éjszaka, holnap reggel, délelőtt, délben, egész álló nap és még tovább. Ha kell, a farmra sem megyek vissza egy hétig - mondta korábban, hogy ha valamit akarok, akkor azt szépen, és egyértelműen adjam a tudtára. Hát tessék. - De ha csak egy mosásnyi-szárításnyi időm van, azt is maximálisan ki akarom használni - az utolsó szavakat már a füle töve és nyakának találkozására lehelem, tudván, hogy az is egy, az előzőhez hasonló, talán még érzékenyebb pontnak számít nála. Az egyik kezem elért a magasságbeli különbségből adódó legtávolabbi pontjára, a másikkal viszont én magam állok le éppenhogy a melle alatt. Ha nem éreztem tőle ellenkezést az eddigiekben, akkor még tovább viszem, és egészen a fehérnemű anyagára simítom rá a tenyeremet. Az ajkaimat továbbra sem veszem el az előbb ingerelt erogén zónájától, helyette ott is egy lágy csókkal gazdagítom a repertoárt. Én a tudtára adtam, hogy mit szeretnék, tettekkel, és szavakkal is. Minden továbbit azonban az ezekre adott reakciója fog meghatározni.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
“Blanche, te voltál már valaha szerelmes?” Mi van?! A kérdés Benton tizennégy éves unokahúgától hangzott el az utolsó olyan karácsonyi vacsorán, amelyen még mint a család teljes jogú tagja vettem részt. Persze a volt anyósom, a tiszteletreméltó Clementine Rosewood továbbra is küldi minden évben az ízléstelen meghívókat, amelyek rendszerint a kukában végzik, én meg karácsony előtt két nappal teljes harci díszben a Rosewood villában, mint vendég. Nem azért megyek, mert annyira szeretek velük lenni, hanem mert minden alkalommal szeretem látni a Rosewood família engem szívből gyűlölő tagjainak arcát - és ők vannak többen- rajta a döbbenettel, hogy már megint ott vagyok. Szóval a fenti kérdés akkor hangzott el, amikor még elvileg én, mint szerelmes feleség ültem a férjem oldalán a vacsora asztalnál.Persze jött a feszengő hahotázás és eltréfálása a kérdésnek, miközben én magamban megállapítottam, hogy ez a tizennégy éves kislány jobban átlátja a helyzetet, mint bárki a családban. A kérdés viszont jogos volt, bár azt hiszem megválaszolni úgy őszintén azért nem tudtam volna, mert ha így is volt, én azt soha nem ismertem be. Mindig is az a fajta voltam, aki szerette az érzelmi dolgokat olyan rövidre zárni amennyire csak lehetett, és ez akkor sem változott amikor Benton felesége lettem. Nem állítom, hogy soha nem szerettem, vagy azt, hogy soha nem voltak bennem iránta érzések - iránta és nem csak a bankszámlája iránt. De tény, hogy ezek soha nem voltak olyan mértékűek, hogy akár egy percig is felmerüljön bennem annak a gondolata, hogy tíz év alatt sikerült beleszeretnem a férjembe. Úgy igazán. A kérdésre aztán őszinte választ kapott valamivel később a kislány, amikor a család többi tagja a méregdrága ajándékok bontogatásával volt elfoglalva. Igen, voltam valaha szerelmes, nem vagyok én valami elcseszett bábu, akinek nincsenek érzései. Tizenhét voltam, a pasas meg harminc. Úgy döngölt a földbe, és használt ki, hogy öröm volt nézni, én meg hagytam magam, mert azt hittem ez a törődés része. Hát nem az volt. Nagyjából háromszor mosta fel a lelkemmel a világát, hogy aztán körberöhögjön és visszamenjen a feleségéhez. Merthogy az is volt neki. Nem állítom, hogy ő tehet róla, hogy ilyen elbaszott lettem, de nagy része volt benne. Az már csak hab a tortán, hogy a nem sokkal később feléledő szexuális vágyaimban éltem ki minden érzelmi túltöltést. Ott vezettem le, hogy aztán a mindennapokban úgy zárkózzak be ezek elől, mintha soha nem is léteztek volna. Mindez onnan jutott eszembe, hogy próbálom megfejteni az okát annak, hogy miért jöttem el erre a találkozóra. Önámítás az, hogy le akartam zárni. Ha így lett volna, akkor ott a telefon, vagy éppen egy semleges helyszín, ahol alapvetően is intézik az emberek az efféle ügyeket. De nem. Helyette idejövök, mindenféle ostoba szabályt villogtatok, teszem mindezt utólag visszagondolva rémesen nevetséges módon. Sejtenem kellett volna, talán sejtettem is, csak magamat is próbára tettem vele, hogy Aidan hatása nem múlt el nyomtalanul, talán csak a távolság, meg egyáltalán az, hogy nem kerestük egymást szépen lassan elhalványította.Nem, egy percre sem felejtettem el az utolsó éjszakánkat, ugyanakkor ami ott történt, az a farm emlékei közé tartozik, és nem ide, ahol új lapot nyitottunk. Bár a dac szoros még, egy ideig még a sértett önérzet pattogtatja a szavaimat, és már csak azért is szúrni akarok, bár ez számára nyilvánvaló. Úgy is kezeli. Pontosan ahogyan én tenném. Vannak helyzetek amikor a másikat hagyni kell, hogy minimálisan kiengedje a gőzt, és valami mással és jóval később próbálkozni. Meg kell hagyni, hogy Aidan időzítése a lelkiállapotom tekintetében majdhogynem tökéletes. Mint egy Blanche Rosewood viharaira kalibrált Guinness barométer. Megmondani ugyan nem tudnám, hogy mikor váltunk át ebbe a könnyedebb társalgási stílusba, de tény, hogy erős összefüggést érzek aközött, hogy leettem a pulóverem, és bekerültünk egy jóval szűkebb légtérbe. Ezáltal a távolság fizikálisan is csökkent közöttünk, én pedig rádöbbentem, hogy bassza meg, ez a pasas még mindig ki tudja csapni nálam a biztosítékot annak tekintetében, hogy a közelségére reagál az egész testem. Ha azt mondanám, hogy nem fordultak meg pajzán gondolatok a fejemben ott a fürdőszobában, ahol számtalan dolog kínálta magát arra, hogy kipróbáljam….legalábbis itt….legalábbis vele, akkor hazudnék. Mint említettem alapvetően a szex az amiben az érzelmi többletet kiélem, és a kielégülés közepette elengedem….ha volt is bennem ilyesmi. Most azonban magamat is meglepve nem kezdeményezek, noha ennek sokkal inkább a korábbi elutasítása miatt érzett tagadhatatlan és még mindig jelen lévő sértettség az oka. - Az asszonytartás ennyire jó.- jegyzem meg pofátlan egykedvűséggel, hiszen nem szégyellem, hogy a válásunk során ezt is kiharcoltam magamnak. Nem mintha a továbbiakban Benton ezen felül ne állt volna a rendelkezésemre ha éppen olyan helyzetbe kerültem. Ennek is megvolt az ára, de még mindig egyszerűbb néha ágyba bújni vele, mint minden éjjel őt hallgatni. Igaz, nem is terveztem én a válást korábban, de azt sem, hogy örökre vele maradok. - Hogy miért? Hát nem tudom, azt hiszem megnézném, hogy a remek lekoptatós technikádat másnál hogyan veted be.- szúrás, találat. Nem szándékosan martam és még mosolyba is csomagoltam, de ez járt neki. És ennyiben azt hiszem ki is merült a dolog. Levezettem, visszaadtam, kiengedtem a sértettséget mindazért, ami akkor történt. A továbbiakban nem akarok vele foglalkozni. Főleg mert most aztán mindennek tűnik, csak elutasítónak nem. Bár azért engem sem kell félteni, mert bár úgy érzem, hogy nem vagyok olyan, aki biztatja őt, de ha kívülről látnám a helyzetet nagyon röhögnék, hogy gyakorlatilag mennyire adom alá a lovat. Csak venné már végre a lapot! Bonnie Tyler-re tett kiakadásán olyan arcot vág amin egyszerűen nem tudom megállni és úgy igazán és szívből jövően felkacagok. A hitetlenkedését hallva nagy vigyorogva még bólogatok is, aztán megint hangosan felnevetek. - Hát nem tudom, ha így elképzellek….- emeltem meg a kezem és a feje mellett kicsit megmozgattam a kézfejem, mintha láthattalan szőke sörénybe túrnék bele, majd csak legyintettem és továbbra is igazán jóízűen kuncogtam. - Ha azt mondom, hogy egy harmadik vonalbeli transzi dizőz vagy drag queen lett volna a másik, akkor máris jobban hangzik Bonnie, nem igaz?- vonogattam meg a szemöldököm, bár azt hiszem egyik verzió sem lett volna nála nyerő. Nálam sem azt hiszem. A mosógép kérdésére valahogy sejtettem, hogy kicsit meg fog lepődni, pedig a teljes sztorit még fel sem fedtem előtte, de ha már így érdeklődik, akkor csak elmesélem, legalábbis nagyvonalakban, a részletek mellőzésével. - Egy Bubble Fizz mosodában ha már ennyire érdeklődsz, és elől töltős ipari mosógépek voltak. A tetejükre kell felpakolni a ruháskosarat. Na adott helyzetben én voltam a ruháskosár. Isteni az ezres centrifuga ezzel kombinálva. Tulajdonképpen nem tudom, hogy hova jutottunk volna a fürdőszobában. A komoly témával, a semmiből érkező meghívással, azzal, hogy az egészet gondolati szinten meg is állítottuk. Ő nem feszegette, én nem ígértem, lehet, hogy csak egy fellángolás volt részéről, ahogy részemről is belegondolni, hogy talán még igent is tudnék mondani ha úgy alakul. Fogalmam sincs. Amennyire egyszerűen és tisztán láttam vele kapcsolatosan, amikor magam mögött hagytam Baiting Hollow-t, éppen annyira nem vagyok már semmiben sem biztos. Azt tudtam, hogy nem akarom többé látni, nem akarok arról sem tudni, hogy valaha ismertem. Most viszont már tudni akarom, hogy ki ő, hogy vajon ha arról lenne szó, hajlandó lenne az életének azon részébe bepillantást engedni, amitől korábban olyan nagyon elzárkózott? És nekem ez miért ilyen kurvafontos? Nem merek színt vallani, de talán nem is tudok. Igazából pofátlan módon egyszerűen azt akarom, hogy ő legyen aki ezúttal lép, aki ezúttal teríti a lapjait nyíltan, egyszerűen, belemászva az aurámba, felborítva a lelki nyugalmam. Mindegy mit csinál, csak törje már át azokat az istenverte falakat, amiket én magam húztam, de már rohadtul bánom, ám lebontani képtelen vagyok. Ám csak egy apró mozdulatot kapok, egy jelzés értékűt, egy kézfejnyi érintést, ami nekem most baromi kevés. Ettől függetlenül az én kezem is mozdul aprót, de csak annyira, hogy érezzem a bőrét egy másodpercre. Megtöröm a kettőnk közötti közelséget, és távozom a fürdőszobából. Zajra van szükségem, hogy elnyomjam a fülemben a dobolást, amit a vérem okoz. Feltalálom magam, nem kell külön invitálni, bár ezzel ő is tisztában van. Otthonosan mozgom nála, noha biztos vagyok benne, hogy ezt az egész helyet hosszú távon meg nem tudnám szokni. Én itt megfulladnék. Most is meg tudnék fulladni, ha végre hajlandó lenne azt a kis korty levegőt, ami még közöttünk van magáénak tudni. A zene üteme ránt magával, majd felkavarja a levegőt a bőrének illata, amint mögém lép. Egy apró sóhaj szakad fel belőlem amikor megérzem a nyakamnál a kezének melegét, és kissé oldalra billentem a fejem, ahogy a hajamhoz ér. Lehunyom a szemeim, és kissé hátrébb tolom a csípőm, egészen addig amíg meg nem érzem őt. Ringatózva invitálom mozgásra velem együtt. Halk, követelőzően morranó nyögéssel adom a tudtára, hogy jól esik amit csinál nem csupán a szájával, hanem a kezeivel is. - Mondtam, hogy a szád a dobogós….- kacér a hangom, van benne egy csöppnyi, érzékelhető karc amint hátrahajtom a fejem egy pillanatra, a kezem pedig felemelem és a nyakához vezetem. Ujjaim finoman cirógatnak végig rajta. Másik, jobb kezem pedig az ing alá kalandozó kézfejére vezetem, és vele együtt követem a mozgást, bármerre vezeti. Hangja a bőrömre simul. A szavai őszinték és valóban érzem, hogy ha azon múlna akkor egy hétig nápolyi pizzán és narancsleven élnénk ebben a lakásban, meg egymás testének megunhatatlan falatozásából. A csókjai, ajkának simításai a legérzékenyebb pontjaimon táncolnak, ember legyen a talpán aki ilyenkor gondolkodni képes. Nekem is elég nehezen megy, de próbálok. Veszettül próbálok. Az utolsó mondata után megállítom a kezét az ing alatt, majd az enyémet is leejtve a nyakáról megfordulok, hogy vele szembe legyek. A kezek visszakerülnek a nyakára, úgy fonódom rá, mint két letörhetetlen inda. Kissé megemelkedem, annyira, hogy elérjem az állát, és az alsó ajkát. Lágyan harapom be, majd engedem el, miközben elmosolyodom. - Ez esetben igyekezned kell, mert csak egy rövid programot állítottunk be.- nem mondtam az elsőre semmit, a másodikat reagáltam le, ettől még nem jelenti azt, hogy visszautasítottam. Ha így lenne arról tudna. - Remélem van itthon kávéd, és még emlékszel, hogy reggel hogy szeretem…- három cukorral, veszett édesen, leheletnyi sovány tejszínnel vagy tejjel. - Most kérdezhetnéd, hogy ki is utalgat?- csókolok rá az ádámcsutkára, majd a nyaka vonalán haladok lefelé egészen a mellkas tetejéig. Ott megállok és visszaegyenesedem. - Valami törlesztésről beszéltél az előbb a fürdőben….csak a masszírozásra gondoltál? Mert azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy arról beszéltél de nem arra gondoltál, és én sem. De az igazság az, hogy ha jobban belegondolok….mi soha nem tudnánk úgy találkozni, hogy a vége ne ez legyen. Jöhetek én vegyvédelmi ruhába is akár….az élet úgyis gondoskodni fog róla, hogy lekerüljön.- a kezemmel a tarkóját cirógatom, miközben a zene lassan lecsendesedik, hogy a helyébe egy másik lépjen. - Van itthon fagylaltod? És nem ártana ha vadásznál nekem egy köntös zsinórt….mert azt ugye tudod, hogy ha engem akarsz, nem fogod ennyivel megúszni? Különben is….nekem is van feléd törleszteni valóm. És ne mondd, hogy nem az izgalmas és kellemes verzióját választom annak, hogy revansot vegyek. Élvezni fogod, garantálom.- emelkedem lábujjhegyre, hogy a fülcimpájára leheljek, majd finoman az ajkaim közé vegyem, és lassan elengedjem. Aztán a fejem mozdítva megint szemtől szembe állok vele, ajkaim megnyalva, egyértelműen a tudtára adva, hogy innen nem fogunk visszafordulni….én legalábbis biztosan nem.
Fogalmam sincs, hogy az asszonytartással kapcsolatban most viccel vajon, vagy komolyan gondolja. Igazából annyira nem számít, hogy visszakérdezzek rá, ugyanakkor elgondolkodtat egy kicsit. Amerikában miért annyira bevett szokás a válás után ezt kérnie a nőnek? Vannak különleges esetek, ahol azt mondom, megértem, de Blanék esete is ilyen lenne? Hisz saját praxisa van, jól menő, jól fizető munkája, legjobb tudomásom szerint gyerekük nincs, ráadásul abban a házban él, ami a volt férje ajándéka. Sajnos-nem sajnos nincs sok minden, amit vele kapcsolatban elfelejtettem volna, lehetett az akármennyire is csak egy-egy félmondatnyi említés. De a lényeg az, hogy nem gondoltam volna, hogy asszonytartásra is rászorul. Aztán ki tudja, lehet teljesen el vagyok tévedve ebben a témában, és hogy valami okból neki ez alanyi alapon jár. Nem mondanám, hogy eddig fizettem volna asszonytartást, vagy hogy a kelleténél jobban belelovalltam volna magam a témába – valószínűleg ez a közeljövőben sem fog változni. Ahhoz először el kellene vennem valakit, majd elválnom tőle, ami lássuk be, nem tartozik a közeljövőbeni terveim közé. - Ja, és azért az sem árt, ha közben úgy nézek ki, mint aki épp most készül valami abszurd, posztmodern, nemsemleges divatbemutató kifutóján fellépni. Jó, hogy nem azt mondod, hogy valami kárpótlásaként, törlesztéseként el kell mennem veled egy melegbárba, ebben az előbb lefestett szerkóban, és ott próbálkozzak meg visszautasítani a kiéhezett kanokat - felnevetek ugyan, de remélem, hogy ezzel nem ültettem el egy olyan ötletmorzsát a fejében, amit később határozottan meg fogok báni. - Egyébként egyszer véletlenek véletlenjének köszönhetően sikerült betérni egy ilyen helyre. Nem tagadom, volt már bennünk pár pohárnyi töményital, és úgy gondoltuk, elmegyünk egy sztripklubba. Mondjuk úgy, hogy a bár neve ugyan megtévesztő volt, a bent látottak már annál kevésbé. Nem vagyok könnyen traumatizálható, de ez még bennem is mély nyomot hagyott, miután realizáltuk, hol is lyukadtunk ki - azt már mondanom sem kell, hogy azóta nemhogy azt az utcát, de azt az egész kerületet próbálom elkerülni. - És amúgy ez Brooklynban történt. Lehet ez is hozzájátszott ahhoz, hogy nem vagyok annyira oda azért a városrészért - teszem hozzá nevetve. - Dizőz. Hogy te milyen díszes szavakat ismersz és használsz, amikről én még életemben nem hallottam. Már a végén kezdem azt hinni, hogy műveletlen vagyok - ami amúgy nem feltétlenül alaptalan. A főiskolára, egyetemre való bekerülés nem volt éllovas a prioritási listámon, és ez azóta sem változott. Megvan a magamhoz való eszem, nagyon sok mindenhez jól értek, csak semmihez sem kimagaslóan. Vagyis de, van két dolog, de az egyiket már évekkel ezelőtt magam mögött hagytam Írországban, a másik meg… nos, arra még talán sor is fog kerülni az este folyamán. Bár, mivel szeretek elgondolkodtató regényeket, tudományos cikkeket, és publikációkat olvasni, úgy vélem, a felsőoktatásban megszerezhető potenciális tudásomat már így is túlszárnyaltam. Aztán ki tudja, lehet minden önmagát túlértékelő agyalágyult így gondolkodik. - Egy mosodában? Egy mosodában csináltad, nyilvánosan, ahol konkrétan bárki és bármikor bejöhetett volna? - csak nem tudom elengedni ezt a témát, mint ahogy azt a helyzet is mutatja. Azt tudtam Blanról, hogy nem szívbajos, de hogy ennyire, az még számomra is új. Az ágyban akármennyire is szeretek újabbnál újabb, és merészebbnél merészebb dolgokba belevágni, ehhez szerintem túlságosan is konzervatív vagyok. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ha valaki, hát Blanche rá tudna venni az ilyesmire. Tudom milyen nem odaillő területeken egymásnak esni, de arra általában szoktam ügyelni, hogy véletlenül se lehessen ránk nyitni, nem úgy, mint egy mosodában. Bár mi tagadás, izgalmasnak hangzik, még ha kicsit merésznek is. A fürdőben lassan, óvatosan közeledtem felé, most azonban újult erőre kapván úgy érzem, hogy ha nem próbálkozok be nála, akkor tényleg egy puhapöcsnek fog tartani, és elfelejthetem, hogy mi valaha is újra együtt legyünk. Felidézem a vegasi estén átélteket, tanultakat, és próbálom mindazokat hasznosítani, hogy véletlenül se forduljon meg a fejében a távozás lehetősége. Elmenni elmehet, de azt nem látni, hanem érezni szeretném. Örömmel tölt el, hogy az emlékeim nem csalnak meg, és olyan reakciókat sikerül kicsikarnom belőle, amely mindkettőnk kedvére való. Igen, valahogy sokkal inkább magamnak érzem ezt a stílust, semmint azt az… akármit, ami a fürdőben volt. De arra is megvolt a magam oka, mégpedig az, hogy nem akartam úgy letámadni, hogy előtte nem kaptam tőle egy zöld jelzést, amivel átírjuk az érkezésekor lefektett alapszabályokat. A szavaival ezt megadtam nekem, a többi pedig rajtam állt. Elmosolyodom a számra tett megjegyzésére, de egy pillanatra sem állok le a kényeztetésében. Hosszú még az este, és nem akarom elsietni – persze neki lehet, hogy más tervei vannak, de remélem, hogy legalább míg ez a szám tart, és ebben a helyzetben vagyunk, addig hagy engem érvényesülni. Ahogy a tarkómra simulnak az ujjai, akaratlanul is kiszakad belőlem egy sóhaj, de az arcomat nem húzom el, ezeket a mély, meleg lehelleteket is az érzékeny pontjaira próbálom kifújni. Beszélek hozzá, a tudtára adom a vágyaimat, a gondolataimat, amire ő… megállít. Érezheti, hogy egy picit hátrahőkölök a nem várt reakció miatt, de hamar visszatér a mosoly az arcomra, mikor a kezei a nyakam köré fonódnak, ő pedig szembe fordul velem. Jól ért hozzá, hogy hozza rám a szívbajt. Érzem, hogy egyre csak forrósodik a vérem, és ha most ez a egész megszakításra kerül, abba beleőrülök. Ő is így érzett volna a farmon, mikor visszautasítottam? Kevert jeleket küldtem neki, ő erre határozottan és egyértelműen a tudtomra adta, hogy mit szeretne, én meg visszautasítottam. Meghoztam egy olyan döntést, amit mind a mai napig bánok. De a lelkiismeretfurdalásnak nem most van itt az ideje. Lehunyt szemmel élvezem a csókját, a harapását, és csak a hangjának hallatán nyitom ki a szemeimet. Mosolyogva reagálok a szavaira. - Még átállíthatjuk hosszabbra is - abszolút megérné a plusz villanyszámla. - Hogyne… emlékeznék - sóhajtok fel, ahogy hátrahajtom a fejemet, ezzel segítve őt a nyakamhoz való jobb hozzáférésben. Most az utalás, meglepő módon, nem kerüli el a figyelmem, és örömmel konstatálom, hogy ha jól keverem a további lapjaimat, akkor nincs ellenére a reggelig való maradás. Ez egyszerre tölt el nyugalommal és kimondhatatlan izgalommal. Ha csak visszagondolok arra a három hónappal ezelőtti éjszakára, és hogy az reggelig miként telt el, beleborzongok. Bár lehet nem az emlék teszi ezt, hanem ahogy elér a kulcscsontomhoz, és aztán le a mellkasomra. - Őszinte leszek. Akkor még tényleg a masszázsra gondoltam. De ahogy megemlítetted a mosógépen való szexet… nos, az egy elég határozott fordulópont volt a fejemben, mondjuk úgy - és máris nem arra gondoltam, hogy miként tudnám megmasszírozni az ágyban, hanem hogy épp milyen pózban tudnám a mosógépen kielégíteni. - Úgy néz ki, nem volt elég az a Vegasban töltött este egyikőnk számára sem, ha már ennyire nem bírunk magunkkal - én legalábbis abszolút így érzem. Voltak már rossz partnereim, voltak jó partnereim, de olyan csak nagyon kevés volt, mint amilyen Blanche. Olyan meg aztán pláne nem, akit az ágyon kívül is kedvelek. - De azért, ha legközelebb jössz, ne vegyvédelmi ruhában érkezz. Szeretem kihámozni a másikat a ruháiból, de azzal még lehet nekem is meggyűlne a bajom - teszem még hozzá mosolyogva, halkan nevetve. Felvont szemöldökkel pillantok le rá, mikor fagylaltot emleget. Következő mondatával pedig köntöszsinórt emleget, én pedig egyszerre leszek izgatott, és alakul ki bennem egy kisebb félsz, hogy vajon mire készülhet ezekkel. Épp reagálnék már a szavaira, mikor bekapja a fülcimpámat, amitől végem. Olyan kisülés szalad végig az egész testemen, hogy még reflexesen a fejemet is elhúzom a másik irányba, majd sóhajtva, nagy mosollyal az arcomon pillantok le Blanche-ra. - Megőrjítesz, te nő - felelem továbbra is mosolyogva, és ha nem húzódik el, akkor most én hajolok hozzá közelebb, hogy egy forró, türelmetlen csókot követeljek ki tőle. A derekán pihenő kezemmel közelebb húzom magamhoz, és legszívesebben el sem engedném őt jelenleg. Úgy néz ki, ő sem felejtette el az én érzékeny pontjaimat – vagy csak ismét ráhibázott volna? Akárhogy is, ezzel a cselekvésével megint egy olyan löketet adott az izgalmamnak, ami arra késztet, hogy akármilyen abszurd ötlete is van, belemenjek. Akármit, csak érezném már őt mindenestől. A csókból ettől függetlenül egy játékos harapással távozok, amit az alsó ajkán viszek végbe, de engedni még most sem engedem. - Egyébként gondolom jégkrémre gondoltál. A fagylaltkészítő gépem még sajnos nincs beszerelve - nevetek fel. Lentebb hajolok, elszakadva az arcától, hogy fordítva az előbbi helyzeten most én adjak az ő álla alá egy csókot, amit egy másik követett, csak az már a nyakára. - A hűtő tudod merre van. Az alsó rész a fagyasztó, abból is a középső részben van egy-két különböző fajta. Válassz, amit szeretnél, addig kerítek egy zsinórt, és a hálóban találkozunk. A fürdő utáni ajtó lesz az - búcsúzóul visszatérek az ajkaihoz egy csókra. - Az inget az odavezető úton nyugodtan elhagyhatod. A többit is, ha szeretnéd - pimasz, kaján vigyort villantok rá, mielőtt még útnak indulnék az imént elhagyott helyiség felé. - A zenét nyugodtan kinyomhatod itt kint, bent a szobában is van hangfal - biccentek vissza a hangszóró irányába, majd most már tényleg célirányos közlekedési módba váltok. A fürdőben található köntösömből kihúzom a szükséges anyagot, majd megállok a tükör előtt. Sóhajtok egyet, ahogy rápillantok a zsinórra, majd vissza a tükörképemre. Jól van, Aidan, nyugalom. Nem tudod, mire készül ez a ravasz nő, de azért reménykedj benne, hogy nem valami elbaltázott fojtogatós pornóból ihletődött meg. Garantálta, hogy élvezni fogom… de ez mégis mit jelent? Mennyi kínzást fog még addig megejteni? Újabb sóhaj, majd leoltom a fényeket a fürdőben, és áttérek a hálóba. Ott felkapcsolom az ágy melletti két éjjeliszekrény lámpáit, hogy azért mégse a sötétben kelljen keresnünk egymást. Míg őrá várok, leszedem az egyik polc szélső üvegét, és belekortyolok. Visszatéve azt, megnézem a többit is mellette, és mosolyogva szólok ki Blanche-nak. - Úgy néz ki, tévedtem. Mégis van Turkey - ami egyébként még bőven a vele való találkozásom előtti időkből kaptam. Ajándék lévén eltettem, bourbon lévén nem bontottam ki. Vállat vonok, majd odasétálok a hangfalamhoz, amin most én állítok be zenét. Halkra veszem, mégis kellemesen hallgathatóra. Ahogy eddig megismertem őt, úgy érzem, nem lesznek ellenére a régebbi, előző évszázadi zenék. Hallom a lépteit, ezért még gyorsan kikeresek egy lejátszási listát, amin az egyik személyes kedvencemet indítom el. Kíváncsian figyelve nekidőlök a falnak, és úgy várom az érkeztét. Kicsit félve, de elmondhatatlan izgatottsággal.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet
Minden fejben dől el. Persze a mondás csupán részben igaz, hiszen fejben dől el mit akarunk csinálni, de valójában az ösztönök és az impressziók mozgatnak bennünket, és irányítják a cselekedeteinket. Mint esetemben is. Kár lenne tagadni, hogy fejben ezerszer lejátszottam már, ezerféle verziót erre a látogatásra, de még csak meg sem közelítette egy sem azt a helyzetet amiben most vagyunk. Ennek az oka pedig az, hogy nem számoltam azzal, hogy még mindig hatással van rám. Így vagy úgy, de ezen tény mellett nem lehet egyszerűen elsétálni.Ahogy én sem teszem és maradok nála. Mondanám, hogy önként, de ez is részben igaz. Egy részem nagyon menne. Az a részem, amelyiket megrémiszti az, ha valami érdek nélkül jó. Ha valami csak azért jó, mert szimplán élvezzük egymás társaságát és nem azért, mert bármiféle előnyt remélünk az együtt töltött óráktól. Ez az énem nagyjából valószínű már akkor sarkon fordult volna, amikor még csak várakoztam, hogy beengedjen. És van az az énem, amelyik most mégis marad, amelyik tréfálkozik, amelyik szabadon engedi a jókedvét, amelyik valóban jól érzi magát a társaságában. Amelyik nem perlekedik, hanem egyszerűen csak lubickol ebben a különös, merész flörtökkel tarkított beszélgetésben. Ettől függetlenül nem tudom meghazudtolni magam: még mindig nem kedvelem a lassú víz partot mos elvet. Még mindig szeretek tisztán és egyenesen látni, így ha akar tőlem valamit, akkor közölje, vegye el, támadjon le. Egy férfi számomra ott kezdődik, hogy megszerzi amit akar és nem tőlem várja el, hogy magamtól adjam. - Hm...nem is rossz ötlet. Brooklyn-ban amúgy is annyi meleg bár van, hogy ha kicsit nem figyelsz akkor könnyedén egy ilyenbe térhetsz be. Amúgy nem kell előítéleteskedni, a cicafiúknak nagyon bejönne a formás hátsód, ha már itt tartunk, és még meg is tudnám őket érteni.- nevettem el magam, miközben a szemöldököm táncoltattam a gondolatra, hogy talán egyszer még az említettre is sor kerülhet. - Jesszus!- még hangosabban nevettem fel az apró kis szösszeneten amit elmesél, és nem tudom a derültségem harsányságát visszafogni. Vizuális tipus lévén el tudom képzelni az arcára fagyott döbbenetet, amikor megjelent mondjuk a színpadon egy rendőrnek vagy cowboynak öltözött kigyúrt, fényes testű faszi, és úgy kezdett vonaglani előtte mint egy megbűvölt kígyó….a saját kígyójával együtt. Aztán persze megkapja a választ arra is, hogy miért olyan érdekes a mosógépekkel való kapcsolatom, és remekül szórakozom, amint a témába kapaszkodva kiül az arcára a tökéletes megrökönyödés, és az értetlenség meg a kíváncsiság különleges keveréke. - Igen, egy mosodában, ahol bármikor, bárki bejöhetett volna. Ha már itt tartunk az utcafrontra néző, földtől plafonig ablakokkal, amelyeken apró kis kék és piros buborék matricák voltak felragasztva. Mondjuk ettől még tökéletes belátást biztosítottak bárkinek. Ugyanmár szivi! Mit kell ezen meglepődni? Huszonhárom évesen az ember számtalan őrültséget kipróbál.- vontam meg a vállam hetykén, aztán kuncogva kacsintottam egyet. - Nem mintha harminc felett ne mennék bele újra egy ilyenbe. Miért, téged talán nem villanyoz fel az efféle helyzet? Mondjuk te nem vagy efféle tipus….mármint ilyen mosodás.- jegyeztem meg, de a fenntartott hangsúly elárulta, hogy a mondandóm csattanója még hátra van. Egy apró szünetet tartva végignéztem rajta, beharapva az alsó ajkam mustráltam még párszor, majd finoman hümmentettem. - Te az üvegházas tipus vagy. Van egy kertészet nem messze a rendelőmtől. Annak az üvegháza egész egzotikus. Képzeld el ahogy végigheveredsz a gyepen, feletted a milliónyi bromélia és orchidea...madárcsivitelés….mint az édenkertben. Na, érdekel?- teszem még hozzá kajánul a kérdést, és mellé mosolygom is, amely számára nem feltétlenül árulja el, hogy csak húzom az idegeit, játszom az érzékeivel, talán kicsit magamat is hergelem az efféle ötlettel, vagy teljesen komolyan gondolom, hogy egyszer kipróbálnám vele. Rá bízom, hogy melyik verziót tartja valósnak. Ki tudja? Az óvatos tapogatózást, a bizonytalan toporgást, amit az ideérkeztem óta tapasztalok felőle, azonban hamar felváltja a határozottság és mire észbe kapok, már mögöttem van, a teste hozzám simul, és olyan magától értetődő egyszerűséggel kezdünk mozogni a zenére, mintha évek óta erre gyakoroltunk volna. A lehelete a nyakamon siklik végig, a szavakat szinte beleégeti a bőrömbe. Szinte abszurdnak hat az egész azok után, hogy gyakorlatilag sértetten és büszkeségem utolsó morzsáit szorongatva hagytam magam mögött a farmot, hátra se nézve. Remélve azt, hogy nem kell visszajönnöm, de bízva abban, hogy talán látni fogom még őt. Olyan lezáratlan volt minden….igaz, azt hiszem, most már nyugodtan kijelenthetem, hogy talán úgy igazán nem is akartam én ezt befejezni. - Óóóó szóval megint a mosógépnél vagyunk.- kuncogtam el halkan és jókedvűen magam. Való igaz, hogy amióta visszatértünk Vegasból ő meg én,azóta nem igazán rendeződött a viszonyunk. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez az egész pezsgés, a zsongás, a másik puszta látványától való megőrülés, nem múlt el. Nem tudott attól sem elmúlni, hogy megloptam őt, hogy a farmon jártam, hogy végül meghívott magához. Mintha az összes esemény, ide, ebbe az irányba mutatott volna. Fogalmam sincs mi ez, ahogy azt sem tudom, hogy mit akarok vele kezdeni. Meglehet tényleg csak erre az estére szól, meglehet reggel mindketten úgy ébredünk, hogy szép volt, tökéletes volt, de itt a vége fuss el véle….de mi van ha nem? És pontosan ebben rejlik az Aidan-el való kapcsolatom buktatója. Félek tőle, nem tagadom. Ugyanakkor már nem akarok visszafordulni. Innen már nem. Bólintok, amikor a konyhát említi. Sietős, szinte követelőző, izgatott csókkal harapok még utána. Nehezen engedem végül el. Ujjaim még utoljára végigsimítanak, a nyaka vonalán, és egy suttogás erejéig visszahajolok. - A józan eszed és a visszafogottságod az odafelé úton te is nyugodtan elhagyhatod. Addig bányássz elő valamennyit abból az Aidan-ből akit megismertem.- és így is gondoltam. Mert ez az óvatoskodó pasas, messze volt attól a pár hónappal korábbi férfitól. Egy közepes doboz epres-vaníliás jégkrém mellett döntök, és ezt meg egy hosszú szárú desszert kanalat magamhoz veszek, de még nem indulok vissza. A konyhában kibújok a farmerból, meg az alsóneműből, amelyet hetykén a kisujjamra akasztok. Az ing alsó két gombját begombolom, így éppenhogy takar, de mégis valamennyire láthatóvá teszi, hogy mi minden nincs most rajtam. Szóval megszabadultam én valamitől, csak nem az ingtől. Kezembe veszem a fagylaltot és a kiskanalat, ekkor hallom meg Aidan hangját a Turkey-t illetően. - Ahha és pont a hálóban volt….micsoda véletlen!- kiáltok vissza huncut hangsúllyal, majd gyakorlatilag egy percen belül ott állok a hálószoba ajtajában. Jobbomban a fagylalt, a kisujjamon a bordó tanga lifeg ide-oda ahogy mozgatom. Bal kezemben, pedig a hosszú szárú kanál, mellyel az alsó ajkamon kocogtatom. - Csak nem falhoz szegezett a gondolat, hogy vajon mihez is akarok ezzel a sok mindennel kezdeni? Izgulsz, szivi?- lépdelek közelebb és elismerően biggyed le az ajkam az ismerős hang hallatán, aki a hangszórókból szól. - Jó választás….már csak a szövege miatt is.- közel lépdelek hozzá, ám, az utolsó pillanatban mintha csak meggondoltam volna magam kitérek és az ágyat veszem célba. Lehalmozom az éjjeli szekrényre amiket magammal hoztam, kivéve a tangát, az ott marad a kezemben. Felkucorodom az ágyra, és térdelve helyezkedem el, felé fordulva, a popsimat visszaengedve a sarkamra. Végig őt figyelem, egy pillanatra sem veszem le róla a szemeimet, mint aki bűvölni akarja az utolsó másodpercig. Kezemmel előre nyúlok és csalogató mozdulatot teszek felé. Kinyújtva majd behajlítva a mutatóujjam, melyen ott hintázik továbbra is az a bizonyos tanga. - Gyere, gyere és hozd azt a köntös zsinórt….ne aggódj, tényleg élvezetes lesz, hidd el nekem! Csináltam én bármi olyat veled az ágyban amit nem élveztél?- teszem fel a kérdést, miközben remélhetőleg megközelít az ágyon, és ha már kellő távolságban lesz, egyszerűen előre nyúlok, és a nadrág derekánál fogva lerántom magamhoz, amennyiben nem érzek ellenállást. Az ajkai után marok, egy heves és minden utolsó vagy lehetséges kétséget elseperni kész, izgatott csókra. - Gyűlöllek te fafejű ír, hogy ilyen hatással vagy rám, mondtam már?- mormolom szuszogva az ajkaira, és ez azt hiszem az egyik legőszintébb mondat volt a részemről úgy nagyjából azóta, hogy a farmon nemes egyszerűen álszent faszfejnek tituláltam. Nem mellesleg akkor azt tök komolyan is gondoltam. A tangát egyszerűen az ajkai közé igazgatom, és ha akarja a fogaival megtarthatja, ha nem akkor engedheti kettőnk közé hullani. Én alulról a sötét felsője után nyúlok, és elkezdem felfelé húzni, ha ellenáll, akkor is, de akkor tépni fogom, szóval azt hiszem a ruhadarab épsége érdekében talán célszerű, ha a fején emelem át. Ha sikerül levenni, egyszerűen félredobom. - Oké, most elmondom mi lesz.- hajolok előre, és egy apró, szinte leheletnyi csókot engedek meg magamnak a mellkasára. - A kezeidet hátra fogom kötni a köntös zsinórral, majd a hátadra fekszel. Szemeket behuny….én pedig a fagylaltba mártott kanállal írni fogok a hasadra, mellkasodra…..a tested egyéb pontjaira,majd végignyalom a hideg édesség nyomát.- dugtam ki a nyelvem és végignyaltam, egészen a szegycsonton át a nyaka vonaláig, fel az álláig, majd ott megálltam, és felnéztem rá, mosolyogva a szemeibe nézve. Ajkaim elnyíltak egymástól, és finoman megfújtam az alsó ajkának ívét. - Ahány szót eltalálsz, annyiszor kérhetsz tőlem. Akár kérdezhetsz, akár tehetsz velem bármit, vagy én teszek meg neked bármit. Szóval egy szó, egy kívánság. Öt lehetőséged van…..miért öt? Mert nagyjából eddig fogom bírni. - közelebb csúsztam hozzá, annyira,hogy a térdkalácsát érintse a forró altestem. Érezhető volt, hogy nem csupán őt villanyozza fel ez az egész, hanem engem éppen úgy. - Hacsak te nem adod fel hamarabb. De ha elég ügyesen csinálod, és képes vagy az ösztöneiden uralkodni, elég sok dolgot ki tudsz deríteni rólam. De vigyázz, nem könnyítem meg közben sem a dolgod.- kapaszkodom meg a nyakába, és egészen közel hajolva hozzá, az ajkaira suttogom. - Kezdhetjük, szivi?
Sok időm volt gondolkozni és kiértékelni magamban, hogy kell-e nekem az életembe ez a fajta bonyodalom. Eddig se éreztem magam boldogtalannak, eddig se voltak kielégítetlenek az igényeim, és valószínűleg ezután se lettek volna ezzel gondjaim. De azzal, hogy Ő beérkezett az életembe, valahogy minden megváltozott, és egyelőre még fogalmam sincs, hogy merre. Rövidtávon egyértelműen a jobbik irányba hajlik a mérleg, a hosszabb távot pedig korai lenne még eldönteni. Az viszont tény és való, hogy a megjelenésével felborította az eddigi életvitelemet, és amik addig boldogsággal töltöttek el, azokra már nem feltétlenül tudok ugyanakkora örömmel tekinteni. Mi sem jobb bizonyíték rá, hogy szűken ugyan, de egy kezemen meg tudnám számolni, hogy Vegas óta hányszor találkoztunk személyesen, és hogy ennek ellenére sem tudtam őt kiverni a fejemből a több, mint másfél hónapos távolléte alatt. Fogalmam sincs, hogy mit érzek iránta, fogalmam sincs, hogy ő mit érez irántam, és fogalmam sincs, hogy mi fog ebből az egészből kisülni, és ez kicsit megrémiszt. Általában mindent kitalálok előre, mindenre felkészülök, Ő azonban egy olyan rejtvény a számomra, amelyet képtelen vagyok megfejteni. És nem is feltétlenül ez a célom, hanem hogy élvezzük ki az egymással töltött időt, legyen ez akármennyire is testi, vagy nem-testi. Ideje kicsit a mának élnem. - Én, és a formás hátsóm, hah! Van már annak egy évszakja is, hogy te utoljára megcsodálhattad, azóta lehet, hogy már rég megszottyadt az egész. A farmon pedig túlságosan is lefoglalt az irántam tanúsított… „szereteted”, minthogy a fenekemet nézegesd - na nem mintha ott testhez feszülő, két mérettel kisebb nadrágban dolgoznék, ami nem hogy a hátsómat, de még az ágyékomat is kiemeli. És egyébként is, az első egy-két hétben valószínűleg inkább a fojtogatásomon járt az esze, és itt nem a jobbik, borderline élvezetes típusra gondolva. Amennyire begyöpösödött voltam, még meg is érteném. Nem tagadom, a mosodás jelenetet elképzelvén sikerül beindítania kicsit a fantáziámat. Egy kéttucat őrrel védett raktárházba félelem és gondolkodás nélkül képes voltam behatolni, akár szemtől-szembe, akár lopakodva, de a Blanche által leírtakhoz fogalmam sincs, hogy mennyire lett volna bátorságom. Ahogy említettem, én is csináltam már a házon kívül elégszer, de a zárt ajtók azért nyújtottak egyfajta biztonságot, ami miatt képes voltam ellazulni. Nem értem, miért akadok fenn ezen, Blanche valószínűleg az én általam felvázolt helyzethez állna ugyanígy. Tudom, abszurd hasonlat. - Jóságos ég! És mindezek ellenére sem nyitott be senki rátok és zavart el? - nevetek fel, miután leírta az egész mosodának a belső elrendezését. Bár őszintén, egy arra járókelő mit csinált volna, ha ezt kívülről meglátja? Elcsodálkozik, talán elborzad, aztán inkább máshol mosatja ki a ruháit. De hogy az ott dolgozók, vagy bárki ezt ne vette volna észre, valamilyen szinten lenyűgöz. - Vagy talán ilyen gyorslövetű lett volna a partnered, hogy idő se lett volna rá, hogy lebukjatok? - nem mintha a másik teljesítménye, szeme színe, farokhossza túlságosan érdekelne, de azért mégiscsak oda kellett szúrnom valamit. Amit valószínűleg háromszor ilyen keményen fogok visszakapni tőle. Felvont szemöldökkel pillantok le rá, mikor határozottan kijelenti, hogy én nem a mosodás típus vagyok. Mosodás típus? Egyáltalán ez mit jelent? Értetlenül állok előtte, várva a folytatásra, és hogy kifejtse végre a mondandóját, ami szerencsére pillanatokon belül meg is történik. Karba tett kézzel, féloldalas mosollyal az arcomon hallgatom végig a gondolatfuttatását. Amint befejezi, nem reagálok egyből, csak ugyanezzel a testtartással és arccal szugerálom, elgondolkozva azon, amit mondott. - Nem is hangzik olyan rosszul, ami azt illeti. Kis változtatást azért belevinnék. Felettem a milliónyi bromélia, és orchidea, madárcsiripelés, alattam pedig te. A fejemben inkább ez érne fel az édenkerttel. Na, érdekel? - az ő szavait és hanglejtését használva pontosítok kicsit az elképzelésén, a kérdéshez elérve ismét halványan oldalra döntve a fejemet. - Ha gondolod, lehetsz a mosógépen is - ha már annyira azt részleteztük a fürdőszobában, hogy felültöltősön még nem csinálta. Akkor még elsősorban masszázsra gondoltam, de ez elég hamar más irányt vett, amit végső soron nem is bánok. Már azzal a beszélgetéssel is sikerült elérnie nálam egy olyan hatást, amit egy-két embernek néha még tettekkel sem sikerül. Korai még az este, és ha minden jól alakul, nem tartom kizártnak, hogy még a hálószobai komód, vagy a fürdőszobai mosógép is sorra fog kerülni. - Az orvos szava szent - felelem neki mosolyogva, mielőtt mindketten az utunkra indulnánk. A komód, és a mosógép sorra kerülése előtt azonban még más tervei vannak velem Blanche-nak. Bevallom őszintén, egyszerre tölt el izgalommal és kisebb félelemmel a gondolat, hogy vajon mire készülhet a jégkrémmel, és a köntöszsinórral. Ettől függetlenül nincsenek rossz érzéseim az elkövetkezőkkel kapcsolatban. A hálóban elintézek mindet, állítok egy kis lágy hangerejű zenét, csinálok egy valamire való, de mégsem túlságosan szemvakító fényt, és türelmesen várom a visszatértét. Amint meglátom, akaratlanul is nyelek egyet. Tudom, hogy én mondtam, hagyjon el egy-két ruhadarabot idefelé jövet, de úgy érzem, erre a látványra mégsem voltam annyira felkészülve, mint azt elsőnek gondoltam. Már akkor is érezhető, hogy sikerült a vérkeringésemet másfelé irányítania, amikor lassan, komótosan végigpillantok rajta, és a tekintetem megállapodik az ujja végén pihegő alsóneműjén. - Inkább letaglózott az, ahogy festesz - helyesbítek, alig bírva megállni, hogy ne nyúljak utána, és mit sem törődve a törlesztéssel térjünk rá a lényegre. De nem, egyelőre jó fiú leszek, ha másért nem is, legalább azért, mert kíváncsi vagyok, mégis mi járhat a fejében ezzel az egésszel. - De persze, hogyne izgulnék. Sok mindent kipróbáltam már, de a jégkrémet eddig csak táplálkozás céljából. Te viszont úgy érzem, nem először térsz el a konvencionálistól - a végén még kiderül, hogy tökre unalmas a szexuális életem, mi? Na nem mintha egy percig is panaszkodott volna, mikor az egész éjszakát velem kellett töltenie. - Mindjárt gondoltam, hogy tetszeni fog - felelem mosolyogva, a közelségétől egyre nehezebben tudva kontrollálni magam. A visszafojtott lélegzetemre csak akkor leszek figyelmes, mikor az eltávolodását követően kifújom azt. Elmondhatatlanul haragszom most magamra, hogy pont azt az inget adtam rá, ami tipikusan olyan fazonú, amelyet a nadrágba szoktak tűrni az emberek, nem csak lezseren felvenni egy pólóra. A látványt nem rontja el, de tudom, hogy lehetne ennél sokkal jobb – és elnézve a kezében lévő dolgokat, valószínűleg lesz is. Újabb sóhajt engedek meg magamnak, és amint helyet foglal az ágyon, követem. - Ugyan már, Blan. Erre remélem nem vártál választ, tudod te azt jól, hogy mikre vagy képes - a helyében nem feltétlenül az aggodalom szót használnám, sokkal inkább a kíváncsit, és talán a kicsit vonakodót. Átnyújtom a zsinórt, és ugyan meglep a hirtelen jött akaratosság, de nem ellenkezek, hagyom magam lerántani az ágyra. A tőle kapott csóktól jelenleg úgy érzem, hogy még ott is belebizsergek, ahol eddig azt sem tudtam, hogy lehetséges. Szinte egy pillanat alatt képes volt az összes bennem maradt negatív gondolatot elsöpörni. Tenyeremet az ingem alá csúsztatom a combjára, és amint érzem, hogy kész elszakadni tőlem, nem hagyom neki, helyette most én kapok az ő ajkai után, így próbálva még tovább kihúzni ezt a csókot. Az se érdekel jelenleg, ha belefulladunk. A szavain akaratlanul is elmosolyodom, és halkan felkacagok. - Az érzés kölcsönös, doktornő - akinek pedig sikerül a maradék nevetésemet is belém fojtania, mikor a bordó fehérneműt az ajkaim közé teszi. A mosolyom nem lankad, az izgalmam azonban egyre inkább a tetőfokára hág, és az ellenkezés legkisebb morzsáját sem tanúsítva segítek neki a felsőmtől való megszabadításban. Figyelem az ezt követő sorsát, és csak ekkor veszem ki a számból a tangáját, amit ugyanabba az irányba hajítok. Remélhetőleg hosszú ideig nem lesz egyikre sem szükség. Lehunyt szemmel, ellazulva hallgatom végig a tervezetét, miközben tenyeremmel én is lágy cirógatásba kezdek a combján. Nem állítom le a mondandójában, és ahogy visszaér fejmagasságba, rászegezem a tekintetem. A légzésem már most sem teljesen normális, és még a dolgok lényegi részéhez hozzá sem kezdtünk! Őszinte meglepettség ér, mikor közelebb csúszik hozzám és érzem rajta, ez a lehetőség benne is mekkora izgalmat váltott ki. - Öt lehetőség? Öt? Ismerve téged, a másodikon még talán képes leszek túljutni, de utána képtelenség lesz épeszű gondolatokat kreálni a fejemben - nevetem el magam halkan. Ez akármennyire is egy jó lehetőség lenne arra, hogy kicsit jobban megismerjem őt, nem látok rá sok esélyt, hogy tartani fogom tudni magam ehhez az elképzeléshez. Na meg… akarom egyáltalán? Már most megfordulnak olyan kérdések a fejemben, amikre kíváncsi vagyok ugyan, de jól tudom, hogy teljesen lelombozná a maradék hangulatot, amit jelenleg, ebben a felforrósodott állapotban az ellenségeimnek sem kívánnék. Meglátjuk. Meglátjuk, hogy mennyire leszek képes uralkodni önmagamon, és hogy ha el is találom az adott szót, akkor utána mi lesz. Ő azonban felteszi a nagy kérdést, amire én halványan elmosolyodva felelek csak. - Azonnal kezdhetjük… - úgy hangsúlyozom, mintha mondani szeretnék még valamit, ehelyett csak egy vágytól átitatott csókot lehelek az így is csak pár milliméterre lévő ajkaira. A lábamat kissé elhúzom, és az eddig combja tetejét simogató kezemet most először annak belsejére vezetem, aztán nem túl sokat időzve, a lábai közé. A térdkalácsom helyét felváltja a kezem, és a csók közben kínzóan simítok végig a mutató-, és középső ujjammal a legérzékenyebb pontján. Nem kívánom ezt a végtelenségig csinálni. Tisztában vagyok vele, hogy a tetteimmel valószínűleg csak még kegyetlenebb bánásmódban fog részesíteni, nem véletlen hát, hogy ezt csinálom vele. Amennyire ő fel van villanyozódva ettől az egésztől, úgy én is, és amint a hátamra kerülök, ennek valószínűleg a látható eredményét is szemügyre veheti majd. Még úgy is, hogy a nadrágom egyelőre rajtam van. Akár ő húzza el magát tőlem, akár én hagyom abba egy szűk fél perc múltán, fentebb kúszok az ágyon, hogy megfelelően elhelyezkedhessem. Az oldalamon fekve pillantok vissza rá, valamivel már távolabb tőle. - Arról nem beszéltünk, hogy mi van akkor, ha nem találom el az adott szót? Egyszerűen csak haladtunk tovább a következő körre, vagy van valami furfangosság még a fejedben, amiről nem beszéltél? - ez az egyedüli rész az egészből, ami nem teljesen világos. - Egyébként persze, kezdhetjük. Szivi - mosolyogva tartom fel neki a képzeletbeli zöld lámpát, úgy érezve magamat, mint aki készen áll mindenre, amit be akarhat vetni ellenem. De az előbbiek után szerintem erre nem sok esély van. Ettől függetlenül alig bírom kivárni, ami most következni fog. Az izgalmam, és a kíváncsiságom már így is rég átszakította a plafont.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet
Egyet kell értenem azon kijelentésével, hogy a farmon töltött idő alatt nem volt éppen a szívem csücske. És ennek akkor még semmi köze nem volt a visszautasításhoz, vagy egyáltalán ahhoz, hogy milyen módon is kerültem én oda. Tulajdonképpen az első éjszakát leszámítva nem túlságosan tudnék felhozni olyan pillanatot, amikor a mostanihoz hasonló módon kellemesen elcseveghettünk volna, már majdnem kedélyesen, és hétköznapi módon. Lehetne azt mondani, hogy kicsi volt ez a lakás egy hatalmas perpatvarhoz, de tudvalevő, hogy számomra egy zsebkendőnyi terület is elég lenne, hogy vihart gerjesszek. A szókimondásom sem időt, sem teret nem ismer úgy alapvetően. És eleinte ezzel a céllal is jöttem. Vagy majdnem ezzel a céllal. Mert alapvetően én a hirtelen haraggal, vagy éppen a szarkazmussal, a mérhetetlen módon csepegtetett durva vagy éppen fátyolosan finom iróniával többnyire leplezni szoktam valamit. Most valószínű azt, hogy a hatás, amelyet egykor gyakorolt rám, a hatás ami nem múlt el akkor sem amikor Baiting Hollowba mentem, csak mert ajánlatot tett nekem, és akkor sem amikor viharos távozásom után homokba dugva a fejem úgy tettem mintha soha nem is ismertem volna őt. Bosszantott. Roppant módon, hiszen úgy éreztem érzelmileg ismét kiszolgáltattam magam valakinek, és kezdett zavaró lenni, hogy rövid időn belül ez már a második ilyen alkalom. Mégis mi a fene történik velem? - Szivem, az, hogy én a fenekedet nézegetem, meg az, hogy megfojtanálak egy kanál vízben az két külön történet. Vagy tán azt gondolod, hogy kizárólag azokat szokásom megnézegetni tüzetesebben és behatóbban akiket amúgy kedvelek?- részigazság. Hiszen nem egy olyan kapcsolatom akadt, ahol remekül kijöttem az illetővel az ágyban, de sem előtte, sem utána nem óhajtottam különösebben beszélgetni vele. Néha még a neve sem érdekelt. Megvan a dekadens életimádatnak is bizonyos szépsége, ahogyan az árnyoldala is. Ettől függetlenül az érdeklődésemet ki kell vívnia ahhoz, hogy egyáltalán jobban meg akarjam nézni magamnak. A csinos pofi, vagy a lehengerlő mosolyon átsiklok, de a kisugárzás, az nagyon meg tud ragadni. Azt hiszem pontosan ez volt az, amivel Vegasban felhívta magára a figyelmemet már a pókerasztalán, és valamiféle bizsergő kíváncsiság volt, ami végül odáig vezetett, hogy együtt töltöttük az éjszakát. Nehéz lett volna elfelejteni, tekintettel arra, hogy nem feltétlenül volt minden esetben kezdeményező, de kíváncsi és nyitott volt, nem mellesleg észbontóan forró a csókja a végletekig felizzott bőrön is. Szóval igen, Aidan határozottan az a pasas, akinek megnézem a fenekét. Többször is ha úgy hozza a sors. Azt hiszem a mosodás történettel egy életre beégettem az agyába a publikus szex izgalmának lehetőségét, ami nem feltétlenül baj. Sőt, itt szokott általában kezdődni a kíváncsiság, majd a kipróbálás iránti olthatatlan és izgatott akarat. Azt hiszem ő az a fajta aki eleinte vonakodna, végül ha egyszer rákapna az ízére, valószínű ő lenne aki a leglehetetlenebb helyszíneken képes lenne másodpercek alatt elmerülni bennem. Nem mintha ez ellen akkor vagy a későbbiekben úgy alapvetően tiltakozni akarnék. - Hát hajnal egykor elég gyér a forgalom, ráadásul önkiszolgáló mosoda lévén egy hetven és a halál közötti porti bácsika szunyókált egy hétszer hetes kalitkában, a baseball sapkáját a szemére húzva, előtte az apró tévén biztosan ment valami műsor, de abból vajmi keveset láthatott. Elvileg azért volt ott, hogy pénzt váltson, vagy éppen kihívja a szakszervízt, ha szükséges, de éjjel, ahogy mondtam nem igazán járnak sokan arrafelé.- vontam meg a vállam, és mellette nem hagytam ám abba a pofátlanul kéjenc vigyorgást, néha beharapva, majd elengedve az alsó ajkam, kaján módon idézve fel azt a bizonyos alkalmat. - Ami pedig a partneremet illeti...Don, Donald, Doth….valami ilyesmi neve volt. Nem is igazán emlékszem rá, de nem is lényeges, mert azt az egy alkalmat leszámítva nem is nagyon találkoztunk többé. A volt anyósom egyik beugrós sofőrje volt, aki arról a halál unalmas partiról mentett meg, amire hagytam magam a volt férjemnek rábeszélni magam. Persze utólag visszagondolva, ha nem hagyom magam rábeszélni, nem lett volna lehetőségem kipróbálni a szexet egy ipari mosógépen, amíg megpróbáljuk kiszedni a kabátomból a vörösbor foltot. Vagy valami ilyesmi volt.- nevettem el magam jóízűen. A nevetésem pedig még inkább vidámmá és felszabadulttá vált, amikor a partnerem gyorsaságán élcelődött. Picit hátradöntöttem a fejem, a hajam a hátamat csiklandozta, majd visszanéztem rá. Aprót hümmentettem és végignéztem rajta. - Ha akkor éjjel Vegasban jobban megdolgozlak, akkor neked sem lett volna sok időd azon gondolkodni hogyan fogd vissza a kifelé kívánkozó élvezetet. Gyanítom nem sűrűn fordult korábban elő veled, hogy az ágyhoz kötözött kézzel, bekötött szemekkel az ajkaid között a nyelveddel morzsolgatsz egy mellbimbót, miközben úgy tapadok rád, mint egy felforrósodott, gyönyörrel átitatott nedves vattapamacs.- hajoltam közelebb hozzá, hogy a szavakat már a fülcimpájára suttogtam. Nem volt vele semmi célom, vagy jobban mondva egyetlen célom volt: a hatás erőteljes fokozása, és azt hiszem az irány igazán jónak nevezhető. Főleg azok után, hogy belemegy a játékba, amely a fagylaltot és a köntöszsinórt illeti. Ha jobban belegondolok, most sem csinálok semmi mást, mint amit mindig szoktam. A testiség oltárán áldozva leplezem azt ami alapvetően zajlik bennem, amelyről igyekszem nem tudomást venni, noha tagadhatatlan, még akkor is amikor a tangám immáron az ajkai közé vezetem, hogy ez a pasas visszavonhatatlanul hatással van rám. Nem csak alapvetően az érzékeimre, hanem más módon is. Lövésem sincs mi van közöttünk, azt sem tudom, hogy van e egyáltalán bármi azon kívül, hogy jelen pillanatban egyetlen leheletünktől lángra tudna kapni a szoba. A zene ritmusa a véremmel együtt dobol a fülemben. Elfojtott, ki nem engedett vágyak kerülnek most felszínre, valami amit nagyon akartam akkor a farmon, és amit nem kaptam meg tőle.Nem elvenni akarom, hanem tudni, hogy ő vajon mennyire akarta. Ezt is meg fogom tudni….mert el fogja árulni.El bizony! - Attól függ, hogy mi számít konvencionálisnak.- jegyzem meg, a továbbiakat azonban visszaharapom, elrejtem a fullasztó csókban. Mert én is vágyom időnként a gyengédségre, arra, hogy ne csupán birtokolja egy férfi a testem, hanem szeresse, úgy igazán. De ez még mindig olyasmi, amit nem szokásom megengedni,mert túlságosan kiszolgáltatottá tesz és még a végén kiderül, hogy van lelkem. Nem tudom, hogy a nevetése az ami végigszánkázik a gerincemen és az utolsó sejtem is belebizseregve vágyakozik,és döbben rá, hogy régen akartam valakit ennyire utoljára. Azt sem tudom, hogy azért akarom ennyire,mert büntetni vágyom, vagy azért akarom ennyire, mert összezavart, mert képtelen vagyok szabadulni a bűvköréből és kurvára nem tudom, hogy ez miért van. Nem tudom megmondani, hogy jelenleg melyikünk rángatja a másikat dróton. A combomat cirógató keze olyan mintha forró parázzsal cirógatna, amely egyszerre izgató és fájdalmas. Fájdalmas mert többet akarok érezni, és izgató, mert a keze még mindig csodákra képes. Nem csak a keze.Nem csak ő veszi a levegőt nehezen, érzem, hogy a saját szavaim nyomán is egyre nehezebbé, egyre puhábban szakadozóvá válik az övével együtt az enyém is. Szinkronban szuszogunk rá egymás bőrére, mely szinte minden apró leheletre összerezzen. Úgy vágyakozom utána mint egy idióta tinédzser. - Öt lehetőség, ha már az elsőt elbukod, azzal nem tudok mit kezdeni drágám.- vontam meg játékosan, majdhogynem kislányos vigyorral a vállam. Ó dehogynem tudok mit kezdeni! Tulajdonképpen pontosan az a célom, hogy elvegyem a maradék józan eszét, és majdhogynem könyörögve ismerje be, hogy kellek neki…. A kezdés felajánlását követően megállok az éppen elkezdett mozdulattal. Tekintetem a közeledő ajkaira siklik, miközben érzem, hogy a keze is mozdul ezzel egyidőben. A csókra számítok. A csókot akarom. A csókba úgy nyögök bele, olyan átéléssel, mintha nem lenne holnap, mintha az lenne az utolsó korty levegőm, az utolsó lehetőségem….az utolsó utáni pillanat, hogy még ízlelhetem az ajkainak zamatát. Ó bassza meg! Hogy lehet valakit ennyire akarni? Azonban a kezével tett mozdulatra végképp nem vagyok felkészülve, és amikor a testem forró háromszögében megérzem ujjainak simogatóan felkavaró játékát egyszerűen belemorranok és sikoltok egyszerre a csókjába. Az izmaim elernyednek, és szinte érezhetően rándulok egyet. - Te szemét….- sziszegem a szitkot még elváltunkba az ajkai után, de a vigyorom elárulja, hogy sokkal inkább megjátszott harag ez, semmint valódi düh. Tekintetem azonban sietve siklik a nadrágján lefelé, és a szemmel láthatóan is utánam áhítozó vágyakozását egy apró, féloldalas mosollyal díjazom, meg egy alig hallható kuncogással. A légzésem szaporasága az emelkedő majd süllyedő mellkasom azonban elárulja, hogy a gyilkos kis közjátéka elég komoly hatást gyakorolt rám is. - Befogod végre?- nevetem el magam, miközben a nadrágjától is igyekszem megszabadítani, és ha féloldalasan fordul, akkor a kezeit a háta mögött összekötöm, és egy mozdulattal jelzem, hogy forduljon vissza a hátára. Oldalra nyúlok kis éjjeli szekrény irányába, ahova a jégkrémet letettem. Nemes egyszerűséggel helyezkedem el a hasán, úgy, hogy az altestem gyakorlatilag az ő legérzékenyebb része felett helyezkedik el pár miliméterrel. A forróságunk szinte egymásra olvad. Belemártom a kanalat a dobozba, és akkurátus élvezettel tolom be a számba, lassan szopogatva végig, lehunyt szemmel ízlelgetve, és ki-be mozgatva a kanalat. Aztán végül fogom és lassan, szinte vontatottan húzom ki a számból, apró nyögések kíséretében, majd előre nyúlok és Aidan mellkasán húzom végig, valahonnan a nyaktól indulva, egészen a köldökig. - Mindig azt tanította a mamám, hogy az igazán ízletes dolgokat ki kell élvezni, és vigyázni kell, hogy egy csepp se menjen kárba.- mormolom lassan, még mindig élvezetes rekedtséggel, a tekintetem az övébe fúrva. Aztán újra belemártom a kanalat a dobozba, de még nem húzom ki. - Hunyd be a szemed, édes!- hajolok előre amennyire tudok, és arcának jobb oldalára duruzsolok negédesen romantikusan. Majd ha megtette, akkor a hideg jégkrémmel, amelyet a kanálra halmozok elkezdem az első betűt írni a hasára, lassan. Aztán a másodikat, és így tovább. Hagyok neki időt, hogy próbálja felfogni, de nem könnyítem meg. Ugyanis minden egyes betű után lehajolok, és a jégkrémet a nyelvemmel nyalogatom végig a bőrén. Finom, szinte érzéki, apró csókokkal, leheletnyi harapásokkal kísérve a mozdulataimat.Mikor a végére érek mosolyogva egyenesedem ki és megtámaszkodom a hasán. Ujjammal apró, finom cirógatásokkal kísérem a szavaimat amikor megszólalok. - Mi volt az első szó?- teszem fel a kérdést, és most adom meg a választ arra is, amit még az egész kezdete előtt tett fel. - Ha eltalálod, ahogy mondtam te leszel egy időre a főnök. A következő szóig. Azt teszel, kérdezel, amit csak szeretnél. Ha nem találod el….nos, akkor én jövök. De nem a következő szóval, hanem a revanssal.- mosolyogtam, majd a mutatóujjam belemártottam finoman a dobozba, és a falatnyi jégkrémet az ajkai közé vezettem, a szám pedig másodpercekkel később átvette az ujjam helyét egy újabb fullasztó csók erejéig.
Nem értem, hogy engedhettem meg magamnak, hogy valaki ennyire a bőröm alá férkőzzék, mint amennyire ő tette, és teszi minden egyes találkozásunkkor. Szeretem az egyéjszakás kalandjaimból a legtöbbet kihozni, és nem keresni utána a másikat, ezáltal próbálva elérni, hogy még véletlenül se kezdhessek el a testiségen túl bármi érzelmet táplálni. Így történt ez Vegasban is. Volt az estének egy kezdete, és volt egy eget rengető záróakkordja. Ha ott és akkor nem dönt úgy, hogy meglop engem, ezzel előhozva az egyik legidegesítőbb énemet, akkor valószínűleg ennyiben is maradtunk volna. Amennyiben legközelebb találkozunk Vegasban, és nincs partnerünk, talán egymást választjuk, aztán ugyanolyan kielégülten válunk el egymástól, mint az első alkalomkor. Tudjuk egymás keresztnevét, és ennyi, se több, se kevesebb. Ehelyett mi történt? Én a magam konokságában ahelyett, hogy elengedtem volna ezt az egészet, inkább büntetésül elhívtam a farmomra, a közvetlen közelembe. A baj pedig meg is történt. Nem tudok már rá ugyanúgy tekinteni, mint azon az éjszakán. Nem csak a testét akarom, hanem meg akarom ismerni. Nem csak egy éjszakára vágyok tőle, hanem a napjainak is szeretnék a részese lenni. Szó sincs arról, hogy bele vagyok habarodva, és mézes-mázos módon ki akarom őt sajátítani, egyszerűen csak összezavar ez az egész. Egyszerre akarom eltaszítani, és magam mellett tartani. Na ezért nem szoktam másokat felkeresni, ha felkelt a Nap. - Ja, hogy ez éjszaka volt! Áhá, én meg azt hittem, hogy nappal, a nagy forgalomban - a tenyerem a homlokomon csattan, mikor nevetve elér a felfedezés, hogy ezek a mosodák nem csak napközben működnek, hanem este is. Igen, így már határozottan másabb a helyzet, mint ahogy én azt elsőnek gondoltam. Ebből is látszik, hogy mennyit járok, vagy jártam az ilyesfajta mosodákba. Én mindig is inkább magamnak tisztíttattam ki a ruháimat, egyedül az öltönyöket, és a kényesebb ruhadarabokat adtam be tisztítóba, de az meg már egy teljesen másfajta szolgáltatásnak minősül. - Érdekes módon nekem ez eddig valahogy sosem hiányzott az életemből, hogy egy ipari mosógépen szexeljek. Mondjuk most sem - teszem hozzá vigyorogva a hosszas mesélését követően. Annak külön örülök, hogy a részleteibe nem megyünk bele teljesen, ennyire azért mégsem érdekel a kis éjszakai légyottja. - Hm… nem is hangzik olyan rosszul. Na és mi tartott vissza, hogy ne dolgozz meg ennyire? Ilyen törékenynek tűntem talán? - élcelődök vele tovább, bár tény és való, hogy az élénk fantáziámnak köszönhetően sikerült pár dolgot most elindítania bennem. Főleg, mikor nem sokkal később felhozza az üvegházat, amire én ugyan replikázok, de arra már nem kapok reakciót. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a téma az egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni, de mérget vehet rá, hogy egyszer még vissza fogok rá térni. Ha már így felvetette ezt az ötletet, viselje is a tettei következményét. - Jégkrémnél mi számít konvencionálisnak? Mondjuk az, hogy közvetlen a dobozából, vagy mondjuk kiszedve egy tálba eszed, nem a másik testéről nyalogatod. Szerintem alapvetően erre lett kitalálva - a vigyort persze képtelen vagyok lelohasztani az arcomról, mikor ezt mondom. Bár amennyire elbaszott egy faj az emberiség, nem tartom azt sem kizártnak, hogy volt, vagy lesz ilyen találmány, ami először a hálószobában fogant meg. - Bár ki vagyok én, hogy az ilyet megszabjam, én, aki a fagylaltot is harapni szokta? - nem mintha olyan gyakran élnék vele, csak egyszer-egyszer egy évben, mikor nyáron hatalmas kánikula van, és épp a városban járok. Nem tartom magamat túlságosan édesszájúnak, de azért néhanapján jól tud esni egy kis cukorbomba. - Ah! Te, meg a kis játékaid. Először a farmon az egykörös póker, most meg ez. Hol voltál eddig az életemből? - nevetek fel jóízűen. Ha már az elsőt elbukom, akkor elbukom. Nem fogok siránkozni miatta, ugyanakkor tény, hogy jobb szeretném, ha eljutnék… mondjuk a negyedik körig, és akkor érne véget a játszma. Abba az első háromba elég sok kérés, illetve kérdés beleférne. Ugyanakkor egyelőre úgy érzem, hogy nem sok mindent fogok róla megtudni, tekintve, hogy egyelőre fogalmam sincs, a kérdéseimet miként tegyem fel úgy, hogy a legtöbbet kaphassak válaszként. Egy kérésem viszont már most van, amit az elsőnek szánok. Lehet azzal ellövök egy esélyt, de én pont ellenkezőleg gondolom – csak még többet nyernék vele. Legalábbis potenciálisan. Ehhez azonban először túl kell jutnom a legelsőn. Nem hinném, hogy olyan nehéz lenne az általa felvázolt helyzet, de mivel nem nagyon írogattak még rám semmit, így nem merem biztosra állítani. Az sem mellékes tényező, hogy amilyen ravasz egy asszonyság Dr. Rosewood, valószínűleg úgy fogja megnehezíteni a dolgomat, ahogy csak tudja. Alig várom! De mivel már régen érintettem őt, most pedig szinte kiált magáért a lehetőség, hát kihasználom. Fent az ajkait veszem kezelésbe, lent pedig a lábai közé csúsztatom be két ujjamat, gyakorlott mozdulatokkal szántva az ismerős felszínt. Gonoszul vigyorgok bele a csókba, mikor a kezem, célját elérvén ilyen heves reakciót vált ki belőle. Ezek után még nehezebbé válik türtőztetni magamat, de a kíváncsiságom, és az izgalmam párosa türelemre int, mondván várjam ki, mi sül ki ebből az ötletéből. Addig viszont miért ne élvezném ki magam egy kicsit? - Tudod jól, hogy sosem fogom be - mosolyodom el, és segítek neki a nadrágom, majd az alsóneműm eltávolításában. Édes szabadságként élem meg, ahogy az izgalmam kikerül a fogságából, ugyanakkor nem hagy nyugodni a gondolat, hogy rajta még mindig annyi minden ott van. Ettől függetlenül a látvány magáért beszél, nem kell messze tekintenie, hogy lássa az eredményét. Kíváncsian figyelem, hol akarja összekötni a kezeimet, és ugyan nem a legkényelmesebb módját választja neki, úgy vagyok vele, hogy ha túlságosan kényelmetlen lenne, bármikor ki tudom belőle hámozni magam. Ha egykoron ennél szorosabb és komplikáltabb csomókból is ki tudtam magam szabadítani, szánalmas lenne, ha az övéből ne tudnám. De egyelőre abszolút nem áll szándékomban. Már akkor tudtam, hogy milyen nehéz dolgom lesz, mikor még nem is csinált semmit, csak egyszerűen rám telepedett, hisz már ennek hatására is felsóhajtottam. Rettentően kivagyok, és borzasztóan vágyom rá, így fogalmam sincs, hogy meddig fogom ép ésszel bírni ezt az egészet. Láthatóan rezzenek össze, mikor a mínuszfokos jégkrémet a nyakamra vezeti, egyelőre azonban nem tudom eldönteni, hogy ez kellemetlen, vagy élvezetes – bár inkább utóbbi felé húzok. - Hűha… Rendben - a kérésének eleget téve hunyom le a szemeimet, egy mély sóhajjal próbálva összekaparni magamat. Az első betűt még képes vagyok felfogni az újabb hideg-inger okozta összerezzenésem ellenére is, de amint megérzem magamon a nyelvét, érezhetően megmozdul bennem valami… odalent. Oké. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. És még csak a hasamnál jár! Őt ismerve nem fog soká’ tartani, hogy valami sokkal kényesebb részhez érve csinálja ugyanezt, akkor viszont képtelen leszek a józan eszemet használni. Már most is nehezemre esik. Próbálkozom, én tényleg próbálkozom felfogni, hogy mit írt rám, de csak sejtéseim vannak. Mikor érzem, hogy végzett a műveletével, kinyitom a szemeimet, és a plafont bámulom. Na most vagy rá fogok hibázni, vagy már az elején elbuktam mindent. Pihegve lélegzem, miközben a szavait hallgatom és magamat szidom. - Mondták már, hogy őrjítő egy nő vagy, mi? - először csak ennyit felelek, ahogy tekintetemmel végre rápillantok. A felém nyújtott jégkrémadaggal, és a csókkal csak még jobban sikerül összezavarnia. - A fene vigyen el téged, Blanche Rosewood! - nevetek fel, egyszerre kínomban, és élvezetemben. - Jó… hát akkor mondom. Az első szó… - próbálok valamit kiolvasni a tekintetéből, de magam sem tudom, hogy mit. Lehunyt szemmel sóhajtok egyet, majd ismét rápillantva szólalok meg. - Bermuda - határozottan mondom, még annak ellenére is, hogy halvány gőzöm sincs, mi a helyes válasz. Van még legalább két sejtésem, csak jelenleg még az sem tiszta bennem, hogy vajon nagy betűkkel írja-e le a szavakat, vagy kicsivel, és ez most rettentően bezavar. Ez, meg az is, ahogy érzem az altestéből áradó forróságot.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet
Ha most azonnal meg kellene válaszolnom, hogy milyen terveim vannak a mai estére azt felelném, hogy a megszokott szexet követően reggel egy sietős, majdhogynem kávémentes távozás. Tulajdonképpen nem is nagyon rejt magában semmit a kapcsolatunk ezen kívül. Vagy én gondolom másképp? Ó igen! Mert ahogy telik az idő, ahogy a normál keretek közé szorított beszélgetésünk egyre inkább felveszi a normális emberekre jellemző tempót, fűszerezve némi kacér és pikírt felhanggal, annál inkább rájövök, hogy ez a faszi engem érdekel. És nem csak az, hogy mégis hogyan és hányszor képes a csúcsra repíteni, vagy éppen mi az amit a kedvemért bevállalna, hogy mennyire szélesek az erkölcsi határai, hanem alapvetően másképpen is. Szöget ütött a fejemben a még korábbi felvetése Dublint illetően. Akkor nem mondtam semmit. Talán még most sem nagyon tudnék teljes bizonyossággal beleegyezni, de fontolgatom. Talán tényleg meg akarom ismerni. Talán tényleg többet akarok tudni róla. Talán tényleg akarom még máskor is látni, és nem feltétlenül csak éjjel, sötétben, vagy lámpafénynél, és nem feltétlenül csupán Vegasban, vagy a farmon. Csak félek. Ahogy féltem az utóbbi időben úgy alapvetően mindenkitől aki burkoltan vagy nagyon is nyíltan a lelkemet, a szívemet, a magánéletemet, a mindennapjaimat célozta meg. Én sosem akarnék senkit megváltoztatni, hát azt sem akarom, hogy engem bárki meg akarjon. Nem vagyok képes megülni a seggemen, nem tudom visszafogni magam, ha a véleményem kinyilvánításáról van szó. Ebben példának okáért azt hiszem jó párszor voltam majdnem kegyvesztett a volt férjem családjában. Kevés prűdebb, és alapvetően konzervatívabb sötétbőrű család él jelenleg New Yorkban, akik még azt is rámsütötték, hogy előítéletes vagyok. Persze szerettem volna felhívni a figyelmüket azon tényre, hogy Benton a legkevésbé sem fehérbőrű, mégis tíz évig voltam a felesége. Az már persze más kérdés, hogy a bankszámlájának nem volt semmiféle faji hovatartozása. Az pénz volt. Méghozzá kurvasok. És azt hiszem el is érkeztünk egy sarkallatos ponthoz, amely esetemben cseppet sem elhanyagolható: a végletekig anyagias vagyok. Ezen pedig sem nem akarok, sem nem tudok változtatni. Egész életemben azt tanultam a szüleimtől, hogy mértékletesnek kell lenni. És mégis mi végre? Hogy a végén elmondhassam majd mennyit gyűjtögettem? Mire is? Jah igen, a semmire. Mindezek mellett pedig a szabadságom és a szabadosságom az amelyhez mindenáron ragaszkodom. Ha azt érzem, hogy valaki ettől bármiféle módon megfosztani akarna, azonnal menekülőre fogom a dolgot. Nem állítom, hogy Benton után nem volt egyetlen próbálkozásom sem, elvégre számtalan pénzes fickó mászkál ebben a kurvanagy metropoliszban, de mindegyiknél elsődleges szempont volt, hogy “ne oszd meg, de uralkodj!”. Hát rajtam senki nem fog, az a pénz nem létezik. Vagy ha létezik, akkor elköltöm, és már léptem is. Aidan esetében azonban az első perctől érzem, hogy hozzám hasonlóan engedne is meg nem is. Nem hiszem, hogy sokat várt volna alapvetően a kettőnk kapcsolatától, azt meg végképp nem gondolom, hogy ő ezt bármiféle módon is így tervezte volna. Ez a kissé különös ragaszkodás a másikhoz, még akkor is, ha időnként kiborítjuk egymást, kissé különös, megmagyarázhatatlan, mégis valamiféle módon fenntartja az érdeklődésünket. Tény azonban, hogy a szexuális vonzalom még mindig sokkal dominánsabb közöttünk, annak okán, hogy a legutolsó lehetőségünket elbasztuk. Már nem szó szerint és elsősorban ő. Ha rajtam múlik, akkor a szó elé másik igekötő kerül. - Te komolyan azt hitted, hogy fényes nappal megdugatom magam egy ipari mosógépen? Oké, hogy alapvetően meredek dolgokat feltételezel rólam, de hidd el, szivi, hogy ennyire nem vagyok extrovertált. - nevetem el magam, és a fejem csóválom azon megállapítására, hogy azt hitte az egész aktus majdhogynem a nyílt színen zajlott. Nem mintha egy percig is zavart volna, ha éppen úgy és akkor jön rám. Ha valakinek nem tetszik forduljon el. De ilyesmire még nem volt példa. Persze nem állítom, hogy soha nem lesz. Elvégre őrültségben és merészségben kevesen képesek überelni. Noha féltem a praxisom, és nem feltétlenül kívánok közmegbotránkozást kelteni, de az én életembe elég sok minden belefér. Ezek szerint Aidan óvatosabb. Vagy ahogy ő fogalmazott, még nem próbált mindent. Nos, azt hiszem ideje lesz ezen változtatni. Feltéve ha valóban feltett szándéka, hogy a közelemben maradjon. A megdolgozását firtató kérdésre megint elnevetem magam, és elgondolkodva hümmögök, mustrálom és mérem őt végig. Tényleg, miért is nem dolgoztam jobban meg? - Talán azért mert a szex csupán egy eszköz volt, nem pedig a csúcsa a napnak. Édesem, én akkor meglopni akartalak. Mondjuk úgy kihasználtalak, és akkor csupán egy kóstolót kaptál. Mondjam azt, hogy nem jelentettél többet, mint bárki, akit esetleg aznap este felszedhettem volna, csak éppen neki nem lapultak súlyos dollárok a zsebében, amit könnyedén meglovasíthattam volna?- nyilván tudjuk mindketten, hogy az este nem ennek indult, bár már akkor is voltak a fejemben ilyen irányú tervek. Most azonban lényegesen másabb a szituáció, és ennek első jelét akkor érzékelem magamon is, amikor belépek a hálószobába, és megpillantom. Még ruha van rajta - nem úgy mint rajtam - mégis érzem, hogy pusztán a gondolata annak, hogy egy elmaradt lehetőséget most alkalmunk lesz sokszorosan is bepótolni alaphangon felvillanyoz. A közelsége bénít és magával ránt egyszerre. Nehéz úgy figyelnem arra amit tervezek, hogy közben az érzékeimet és a gondolataimat is tökéletesen letaglózza. Az érintése vagy éppen a csókja abszolút mértékben eléri a hatását. Már feltéve ha bármiféle szándéka volt vele, és a pimasz vigyorából látom, hogy nagyon is volt. - Hol is voltam? Ó igen Brooklyn-ban, ahova te nem szívesen teszed be a lábad.- magyarázom neki egyszerűen és kissé talán ironikusan, mégis valamiféle huncut vidámsággal a hangomban. Ettől függetlenül nem állok le azzal, hogy véghezvigyem a tervem, akkor sem, ha körről, körre bukni fogja mindazt a lehetőséget, hogy azt kérdezzen vagy azt tegyen amit csak akar. Pedig őszintén és minden kétséget kizáróan minden kérdésére válaszolnék. Bármelyikre. Hiszen a szabály, az szabály. Csak akkor kezdek hozzá a betűk felrajzolásához, majd azok nyomának lenyalogatásához, ha tényleg behunyta a szemeit. A megfeszülő és összeránduló izmok először a jégkrém hűvösének majd később már a mozdulatomnak, a nyelvem érdes játékának szólnak. Minden betűt lassan, naggyal írok, egymás után, nem folyó írással, hogy könnyebb dolga legyen. De ahogy a levegőt veszi, ahogy apró, morranó nyögések szakadnak ki belőle a vége felé már érzem, hogy ha még egy picit lejjebb megyek, csak egy egészen aprót, éppen csak az ágyék feletti forró részt érintve, akkor esélyesen nem csak a szót fogja tökéletesen elfelejteni, hanem azt is, hogy melyik dimenzióban van. Fátyolos a tekintete mikor újra rám néz, én pedig csak beharapom az ajkam, nézem őt, félénk kislány módjára megvonva a vállam, és hümmentve egy aprót. - Nem is tudom. Szerinted mondták már valaha, hogy őrjítő vagyok?- hajolok közelebb, hogy a jégkrém falattal együtt magamat is az ajkai közé olvasszam. Mikor eltávolodom tőle és kíváncsian várom azt a bizonyos szót, vele együtt nevetem el én is magam. Akkor meg még inkább, amikor nem sikerül eltalálnia a szót. - Félrehord az asszociációd, szívem.- két tenyerem megtámasztom a hasán, és finoman csusszanok egy kicsit hátra, majd vissza előre, majd megint hátra és megint előre. A csípőm úgy tekerem meg, mintha egy hastáncos gyakorlatot végeznék, miközben őt figyelem kitartó élvezettel. - Csak nem volt valami zavaró tényező, ami elterelte a figyelmed?- a szavak nekem is akadozva jönnek, elvégre az ő kínzása egyben nekem is az, hiszen lüktetve vágyom arra, hogy ne csupán így, kívülről érezzem őt, hanem benn a forróságban is engedjem elmélyedni. Végigsimulok rajta, kissé feljebb csúszok, hogy az ajkaim a nyakának bőrét érintsék. Magamba szívom az illatát mélyen, szinte már le is tüdőzöm. Imádom azt a nyers vágyat amelyet rajta érzek. A pórusai belém lélegzik magukból a kínzó akaratot, melyet a lábaim katlani forrósága között is érzek. A füle alatti részre sóhajtok, apró, halk nyögéssel adom a tudtára, hogy ez bizony nem csak neki egy kegyetlen helyzet, hanem nekem is. - A szó amit írtam: blöff. És tudod miért? Mert ott a farmon én egész idő alatt blöfföltem.Tudod miért basztam fel akkor az agyam? Miért érintett annyira, hogy ott hagytál? Mert érdekeltél. Mert tényleg tudni akartam rólad mindent. Akkor még. Ahogy te is rólam. És te kisétáltál. Én akkor nem csak egy orbitális kefélést akartam tőled, Aidan. Hanem beszélgetni is. Utána. Te pedig nem ismerted fel a blöfföt. Azt hitted el amit mondtam. A szavaknak hittél, és nem a hangsúlynak.- a fülcimpáját csiklandozza néha a leheletem. Egyszerre vágom a képébe a kemény igazságot, és egyszerre izgatom egy olyan részen, ami tudom, hogy különösen érzékeny. Felemelkedem és ebben a lágy fényben a tekintetét keresem. - Azt gondoltad, hogy a tested fogom megkínozni, hogy olyan izgalmi állapotba hozlak, hogy a levegőt alig tudod majd venni? Hát nem. A lelkeden kötök egy csomót. Akkor este sok mindent elcsesztél. És én nem akartam neked lehetőséget adni többé.Mégis megtettem. Vajon miért?- mozogni kezdek rajta, de még mindig ügyelek arra, hogy ne engedjem őt belém mélyedni. Ha kísérletet tenne rá, ami lássuk be ebben a helyzetben elég nehezen elkerülhető, akkor igyekszem úgy helyezkedni, hogy még mindig kívül tartsam őt. Kissé engedem hátrahanyatlani a fejem és egy mély, morajló nyögéssel egy kissé erőteljesebben préselem hozzá magam. Majd a fejem visszaengedem, a szemeim kinyitom és elmosolyodom. - Ugye rájöttél, hogy te sem vagy számomra teljesen közömbös?- perszehogy rájött, elvégre nem hülye. Oldalra nyúlok az éjjeli szekrényhez a fagylaltért. - Nem mellesleg csak jegyzem meg, hogy jövő héten ha alkalmad adódik, és még mindig érdekel a dolog, akkor az Ötödik utcában a Williamsburg Bridge közelében van egy kertészet. Lilacion a neve. Éjjel-nappal nyitva tartanak. Vannak broméliák, orchideák, néhány egzotikus madárfajta….és alattad én. Este tízkor legyél ott. - teljesen komolyan gondolom a dolgot, mert tudni akarom, hogy Aidan mi mindent vállalna be miattam. Kellek neki egy mosóprogram erejéig vagy még tovább? Nos, akkor tudja, hogy mit vállal. Felmarkoltam a jégkrémes dobozt, és a kanalat, majd nem csúsztam lejjebb, hanem ott maradtam, hogy ezúttal a mellkasára rajzoljam azt a bizonyos szót, a másodikat. A betűk közül kettőt a mellbimbói alá írtam, és amikor a hideg édességet lenyalogattam, a nyelveim a bimbókat is érintették néhány apró körzés erejéig. A maradék betűk felkúsztak az ádámcsutka felé, meg a nyakának jobb oldalára. Izgalommal töltött el mindaz amit csináltam és ennek jele tökéletesen jelentkezett az altestünknél, ahol a forróságunk még mindig egymást ölelte egyre kegyetlenebbül vágyakozva a másik iránt. Élvetegen nyalogattam mindent végig, és amikor végeztem felegyenesedtem, és most csak egyszerűen leraktam oldalra az éjjeliszekrényre a dobozt, benne a kanállal. Szórakozottan kezdtem cirógatni a haját jobb kezemmel, és fejem oldalra billentve figyeltem, vajon eltalálta a második szót vagy ismét valami egészen másra figyelt? Nem hibáztatnám. Már én sem a megszokott módon veszem a levegőt, és már én is egyre kevésbé vagyok képes a saját játékszabályaim szerint játszani, de kitartok.
Hirtelen ötlet vezérelt, mikor feldobtam Írországot. Nem terveztem visszatérni oda, azt pedig pláne nem, hogy ezt valakinek a társaságában tegyem. Ugyanakkor mégis ott motoszkált a fejemben, hogy egyszer ennek is el fog jönni az ideje, egészen eddig viszont úgy gondoltam, hogy az a valaki, aki az oldalamon fog járni Dublin utcáin, az Cali lesz, és hogy hozzá fog kapcsolódni a visszatérés indoka, nem hozzám. A múltamat mennénk oda felidézni, azt a múltat, amit fogalmam sincs, hogy fogok előadni. Arról mégsem beszélhetek neki, hogy gyerekkoromtól fogva bérgyilkosnak készítettek a szüleim, illetve hogy minden pozitív és negatív élményem ennek következtében alakult ki. Még egyelőre nem kaptam tőle választ, és nem is várom el, hogy most válaszoljon. De ha mégis úgy döntene, hogy velem tart, az bele fog telni egy kisebb időbe, ameddig talán ki is tudom találni, hogy mégis mit mondjak neki, ami kellően lefedi a valóságot, mégsem tárja ki a teljes igazságot. Nincsenek hamis képzeteim, tudom jól, hogy ha elmondanék neki mindent, azzal csak eltaszítanám magamtól, és teljesen jogosan. Ahhoz pedig nagyon hosszú utat kellene megtennünk, hogy ennyire a bizalmamba tudjam fogadni őt. Egyszer talán… soha ne mondd, hogy soha. - Na most őszintén. Ha már nem lettél volna hónapok óta… khm… lekezelve, és pont akkor lobban be a libidód, akkor is olyan erőltetettnek tűnne a gondolat? - vonom fel a szemöldököm mosolyogva, csupán az elméleti síkon maradva a kérdésemmel. Az ő esetében nehezen hinném el, hogy ne tudott volna partnert találni magának, ha már hosszabb ideje nem lettek volna kielégítve az igényei. Vegasban sem kellett sok, hogy lebeszélje rólam a gatyát. Na nem mintha róla oly’ nehéz lett volna. Felvont szemöldökkel hallgatom végig a szavait, amire elsősorban csak egy hümmentéssel reagálok. - Értettem, Miss Rosewood. A cél szentesítette az eszközt, semmi több, semmi kevesebb ¬- felelem mosolyogva. Nem fogom a szívemre venni, ha, amit elmondott, az ténylegesen úgy történt volna, csak egy kicsit érezném magam butának tőle. Eddig tényleg abban a hitben voltam, hogy elsősorban miattam tartott velem, és csak másodsorban a pénz miatt, de most bevallom őszintén, kissé megingatott a gondolataimban. Főleg, mert ez ellen megy a korábbi szavainak, miszerint látott reggel egy lehetőséget, és élt vele… vagy reggelről szó sem volt, és csak a fejemben él ez a hamis emlék? A fontosabb kérdés inkább az, hogy számít egyáltalán? Ha igazat mond, miszerint akkor még elsősorban az érdekek vezérelték, és csak másodsorban a vágyak, a helyzet, és azóta mi is, rengeteget változtunk. Vagy legalábbis úgy hiszem, de lehet ismét csak arccal előre rohanok bele a falba. - Hát ezek után törzsvendég leszek ott - van igazság abban, amit mondok, de természetesen jócskán túlzok is vele. Brooklyn továbbra sem lesz a szívem csücske, de őérte kérdés nélkül lenyelném a városrész iránti ellenszenvemet. Az első felfestett betű után még úgy érzem, nem is lesz olyan nehéz dolgom. A gond ott kezdődik, mikor egy pillanat erejéig kikapcsol az agyam, és csak az élvezetre fókuszálok, nem a mi kis játékunkra. Ezt viszont, mire realizálom, már túl késő. Az első betűben még biztos vagyok, a többiben már annál kevésbé. Morranva fogadom a kérdésemre kérdéssel való feleletét, hát még az utána következő csókját. - Ha nem is mondták, akkor barmok voltak, és mondom én. Őrjítő vagy - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mielőtt kimondhatnám az első szót, olyan mozgásba kezd a csípőjével, amely minden maradék józan eszemet elveszi. Szétfeszít a vágy, és az, hogy így le vagyok korlátozva. A nyakamhoz hajolva már kész lennék nyúlni a combjaiért, de aztán eszembe jut, hogy a kezeim hátra vannak kötözve. Erősen gondolkozom azon, hogy kioldjam magamat ebből a fogságból, de azzal csak a saját önuralmamat ásnám alá. Szavakkal próbálok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de az akadozó, rekedtes hangom, illetve a férfiasságom lüktetése valószínűleg többet mond minden szónál. - Ugyan, nem értem, miről beszélsz! Csak véletlenül elkalandoztam, azért nem vagyok biztos benne! - véletlenül, mi? Sejtettem, hogy nem az általam mondott szó lesz a helyes, de mikor elmondja a megfejtést, legszívesebben a homlokomra csapnék. Blöff. Hogy lett a blöffből Bermuda? És ez még csak az első kör volt… Ahelyett, hogy ezen kattognék, inkább a magyarázatára próbálok figyelni. Nem szólalok meg, de bevallom őszintén, a gyomrom rendesen összeszorul az elhangzottak hatására. Az izmaim ismét összefeszülnek a mozdulását érezvén, ami egy sóhajjal is kiegészítésre kerül. Tudom, hogy miért mondtam akkor nemet, és tudom, hogy ha ismerné a történetemet, akkor megértené. Ha egyszer mégis úgy döntene, hogy eljön velem Dublinba, akkor mérget vehet rá, hogy egy újabb oldalamat fogja megismerni, és sok minden magyarázatra fog kerülni. Nem garantálom, hogy minden elmondok neki, de ismerve magamat, úgy is szóba fog kerülni a volt menyasszonyom, és hogy mi történt. Csak azt nem tudom, ezt miként lehetne a teljes igazság feltárása nélkül előadni. - Örülök neki, hogy így tettél. És… sajnálom, hogy akkor és ott azt mondtam, azt tettem, amit. Teljesen összezavartál, és fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok… - a hanglejtésem egyértelműen arra utal, hogy mondanék még valamit, de fogalmam sincs, hogy miként formáljam szavakká a gondolatomat. Féltem. Valamennyire még talán most is. Féltem közel engedni magamhoz, mert nem akartam ismét sérülni, se azt, hogy ő sérüljön. Alaptalanok voltak a félelmeim, mert már nem Írországban vagyunk, nem azt az életet élem, amelynél minden oldalról veszély leselkedik rám, és a hozzám közel állókra. Döntenem kellet aznap este, és rosszul döntöttem. Hetek, hónapok óta bánom ezt, és ha visszatekerhetném az idő kerekét, akkor megtenném. Ettől függetlenül úgy érzem, már az is egy nagymértékű lépésnek számít, hogy adott nekem egy újabb esélyt. Ezt már nem akarom ellőni. Élesen szívom be a levegőt, ahogy még jobban rám nehezedik, és valahol ezzel a mozdulatával sikerül a kissé melankólikusra fordult kedvemet elfeledtetnie velem. Halk, nevetésszerű horkantással felelek a kérdésére. Persze, hogy tudom. Erősen kétlem, hogy ha közömbös lennék számára, akkor ilyen élvetegen vonaglana rajtam, mint ahogy most teszi. Tény, hogy nem éppen így képzeltem el a beszélgetést, de az igazat megvallva, nem bánom. Nem az élvezet miatt mondom ezt, hanem mert mindketten ilyenek vagyunk, hajszoljuk az élvezeteket, és a legelső közös, összehangolt pontunkat nem a szerencsejátékban, hanem a szexben találtuk meg. Valamilyen szinten elkerülhetetlen volt, hogy így fog sor kerülni rá. Figyelemmel követem, ahogy a jégkrémes dobozért nyúl és magához veszi azt. Sóhajtva bólintok, és lehunyt szemmel vetem hátra ismét a fejemet. - Lilacion, este tíz, Ötödik utca, Williamsburg Bridge… - motyogom magamban, készen állva a folytatásra. A kisbetű-nagybetű kérdésre már választ kaptam, illetve valamilyen szinten arra is, hogy az általa választott szónak valószínűleg vagy hozzá, vagy hozzám lesz köze. Ezeket észben tartva próbálok odafigyelni a betűkre, de a gondolataim ismét hamar elkalandoznak, ahogy megérzem a jéghideg édesség érintését a mellkasomon, a nyelvét a bőrömön, illetve az alteste forróságát a férfiasságom környékén. Ettől függetlenül határozottan úgy érzem, hogy jobbak az esélyeim a szó kitalálására… egészen addig gondolom így, míg el nem ér a mellbimbómig, amelyre rekedtes hangot adva fújom ki szakadozottan a bennrekedt levegőt, és mozdítom el tőle a mellkasomat. Rettentően érzékeny pont ez számomra, főleg akkor, ha ennyire fel vagyok már villanyozódva, mint most. Gondolataim akörül cikáznak, hogyha a másik oldalon is ugyanezt tervezi velem, akkor máris két szót buktam, mert ilyenkor nemes egyszerűséggel rövidre zár az agyam, és képtelen vagyok gondolkozni. Két szót? Két betűt... De még talán a szót is. Jó ötlet volt lekötni a kezeimet, mert ha nem lennének korlát közé zárva, akkor valahol a mellbimbómtól elhaladva, a szegycsontom felé vezető irányból leszűrve a célját, magam alá fordítanám. A térdeimet felhúzom, lábujjaimat a matracba görbítem, és a sóhajból egy elfojtott nyögés alakul ki, ahogy átér az ellenoldali gyenge pontomhoz. Miután elhajol tőlem, beletelik legalább fél percbe, mire kinyitom a szemeimet. Rendesen megizzaszt, legszívesebben kitörölném a homlokomon végigfolyó verejtékcseppeket, de inkább a légzésemet próbálom rendezni, és nem azzal törődni, hogy legszívesebben magamra húznám. Úgy gondolom, talán most több betűt sikerült eltalálnom, de… hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos vagyok a dolgomban. - Élvezed, hogy ennyire kikészítesz, mi? - vigyorgok fel rá, eltolva a fejemet a párnától, majd lehunyt szemmel ejtve vissza rá azt. Több szó is megfordul a fejemben, és rendesen vacilálok köztük. De nem maradhatok örökké csendben, ezért ismét ráfordítva a tekintetem szólalok meg. - Gambling? - képtelen vagyok határozottságra jelen állapotomban, ezért inkább kérdezek, semmint olyan ál-magabiztossággal rávágjam, mint az elsőt. Végül is nem lenne annyira távolálló tőlünk a szó, egy-két betűben is kellően biztos vagyok, de nem mindben.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Aidan and Blanche
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet
Csúsztatott igazság volt az, amikor azt mondtam neki, hogy csupán az érdekek vezettek akkor este Vegasban. Tény, hogy az adósság, amely akkor mögöttem volt, és amelynek sürgető határideje Demoklesz-kardjaként lebegett a fejem felett, meglehetősen meredek lépésre sarkallt, azonban az is tény, hogy Aidan eléggé vonzó és érdeklődésre okot adó fickó volt. Persze nem állítom, hogy az érdeklődésem túlmutatott volna egyetlen éjszakán és negyed millió dollár legombolásán túlra. Igaz, nem tudhattam, hogy a tettemnek következményei lehetnek, azt sem gondoltam, hogy meg fog találni, azt meg még inkább nem, hogy most, jó pár hónappal az ominózus eset után kicsit mintha az egész valami egészen más irányba haladna. Mint egy irányt váltott billiárd golyó, úgy pattogtak az érzelmeim, és nem feltétlenül voltam tőle elragadtatva, hogy képtelen vagyok megzabolázni őket. Szavak szintjén még mindig igyekszem valahogy tartani a távolságot, de ez olyan gyenge próbálkozás, hogy az első lehetőségnél a testem árulóvá válik vele szemben. Alapvetően az az ember voltam, aki mindig képes volt kontroll alatt tartani az érzelmeit. A vágyaimat azt soha, azokat gátlástalanul engedtem szabadjára, és az sem érdekelt, hogy kit vagy éppen milyen kapcsolatrendszert sértek meg, mibe rondítok bele, kinek okozok vele fájdalmat. Nem érdekelt, mert úgy éreztem ez jár nekem. Bár a nevelésem éppen ennek az ellenkezőjére tanított, de soha nem fogadtam el a szüleim ilyen jellegű, szerintem roppant álszent és kispolgári életszemléletét. Hittem abban, hogy az ember elfogadja amit önként adnak neki, maradjon ameddig szívesen látják, szeressen, ameddig lehetősége adódik, de mindig tartson meg valamiféle menekülési lehetőséget magának, afféle vészkijáratot, amin át gyorsan és feltűnés nélkül távozhat valaki életéből, mintha soha ott sem lett volna. A házasságom volt az első olyan hosszú kapcsolat, amelyben nem építettem ki magamnak menekülési lehetőséget, és évekig vergődtem benne, csupán azért mert a luxusról egyszerűen nem tudtam lemondani. Ezért pedig az sem volt drága ár, hogy időnként elmegyek a Rosewood villába kikészíteni a volt anyósomat, meg a rongyrázó famíliáját, közben pedig elviselem a lenéző pillantásokat, amelyek egy évtized alatt sem voltak képesek megérteni, és felfogni, hogy vajon Benton mégis mit szeretett bennem annyira, hogy feleségül vett? Hogy mit? Ó drágáim pontosan azt a gátlástalanságot, és erkölcstelen élvhajhászást amit a ti hűvös hálószobáitok még csak hírből sem ismernek. Benton mellettem egy időre legalábbis élni mert kicsit és szabadon engedni azt, ami úgy hiszem mélyen legbelül mindenkiben benne van, csak éppen a közerkölcs és persze a megbotránkozás elkerülése okán inkább elrejteni. Vagy talán szégyelli is, pedig nem kéne. Az élvezet evolúciós jogunk és lehetőségünk, hát miért ne élnénk vele, ha már a természet ilyennek alkotott? A korlátokat mi építjük, mi is bonthatjuk le. Persze Benton idővel unalmas, felszínes és leginkább kiállhatatlanul fantáziátlan lett, ami szépen lassan lehetetlenné tette azt, hogy akár mélyebb érzelmek is kialakuljanak a részemről. Sosem mondtam neki, hogy szeretem, de el tudta volna érni, ha nagyon akarja. Úgy tűnik azonban, hogy ő is behódolt annak az életfelfogásnak, mely szerint az embernek idővel gátat kell szabnia az ifjonti korban feléledő hedonizmusnak. Talán annak a lehetőségét láttam meg Aidan-ban az első olyan alkalommal, amikor felkeresett a lakásomon, hogy ő sosem hódolna be ennek. A kitartása roppant imponáló volt, annak ellenére, hogy ellenem irányult. Ahogy egyébként az is, hogy milyen módon akart megleckéztetni. Nem tudhatta, vagy ha tudta akkor pofátlanul jól csinálta, hogy a farmra való invitálásommal a nőstény ördögöt csábítja be a szentélyébe. Ha tovább maradok ott, akkor valószínű igyekeztem volna mindenféle módon felforgatni az alapvetően jól megkomponált és megszervezett életét. A történések szempontjából, abból, hogy most itt vagyunk, és az események eléggé más fordulatot vesznek, meglehet mégiscsak jobb, hogy így alakult. - Te meg a brooklyn-i törzsvendégeskedés. Ó szívem, nem ma jöttem le a falvédőről. Úgy rühelled azt a városrészt, mintha leprások gyűjtőhelye lenne. De nem is várom el, hogy ott lebzselj és nem is feltétlenül akarom!- nevetem el magam kedélyesen, ugyanakkor egy bődületes hazugsággal zárva a mondandóm végét. Tényleg nem akarom? Hiszen az utolsó sóhajtásom, a bőröm utolsó párája is tökéletesen árulkodik arról, hogy az efféle játékokat kifulladásig tudnám űzni vele. Mondjuk fogalmam sincs, hogy mi történne akkor ha a vágyak alábbhagynának, és a felszín alatt láthatóvá válnánk a másik számára. Pedig a kapcsolatok általában itt kezdődnek, és ez az a fokozat amit én már nem szoktam megvárni. Ha csillapodik a másik iránti szüntelen vágyam, akkor egyszerűen tovább állok. És nem csinálok belőle feltétlenül ügyet - életem első ilyen alkalmát leszámítva, amibe gyakorlatilag beledöglöttem - ha a másik teszi velem ugyanezt. Ha nem támasztok elvárásokat, ugyan mi motiválná? Márpedig nem fogok. Az első szót nem találja el. Mondjuk érzem minden rezdüléséből, ahogy megfeszül alattam, ahogy a lábai szinte bilincsbe fognak miközben a kezei tehetetlenül hátrakötve, a sóhaja meg úgy emeli és süllyeszti a mellkasát mint egy túlfűtött gőzkazán, hogy nem csak arra nem figyelt feltétlenül amit írtam, hanem arra koncentrált a legjobban, hogy már az első két percben ne szakítsa el a hevenyészett, inkább csak jelzés értékű kötésemet a csuklóján, és kiszabadulva nekem essen mintha nem lenne holnap, de napfelkelte sem. Mintha minden másodperc ajándék lenne a számunkra. Őszintén szólva mikor belekezdtem az egészbe, azt hittem ez nekem is egyszerű lesz, hiszen az efféle játékok hozzátartoztak az együttléteimhez. Csakhogy azok üresek voltak, vagy éppen tudtam, hogy másnap a nevére sem fogok emlékezni. Aidan azonban nyomot hagy bennem, az idő előrehaladtával folyamatosan. - A farmon az életedet gyakorlatilag fel akartam forgatni. Minden egyes játékszabályodat, amit felállítottál velem szemben le akartam rombolni. Bele akartam mászni az életedbe, ahogy te fészkelted magad a fejembe….- játszadozom egy darabig a kanállal, az ajkaimnál, mikor a jégkrémet lenyaltam róla, Finoman ütögetem meg az alsó ajkam, ahogy szünetet tartok, majd befejezem a gondolatsort, talán kicsit helyette is. - Dehogynem tudod mit akartál! Csak talán megijesztett, hogy életedben talán újra kockáztatni merj. Nem tudom pontosan mi tartott vissza, de egyértelműen az, hogy megéreztél valamit egy újra fellehető szabadság és élvezet keverékéből, ami az emberre általában úgy hat mint egy erős narkotikum: könnyű rászokni, és egy időre tiszta maradhatsz, de ha újra megérzed a lehetőséget, nem tudsz ellenállni. Ez van!- vontam meg a vállam, mielőtt egy korty kábulatot bele nem csókoltam a forró és lüktető ajkaiba. Forró volt a lehelete, és megőrültem attól, hogy még tovább csókoljam….éreztem, hogy nehéz leállnom. Kaptam és martam utána, de végül felegyenesedtem és suttogva invitáltam egy bűnös légyottra. Hogy ott lesz vagy sem, azt rábízom. Hogy hajlandó most kockáztatni, avagy sem, azt is. Ha végül nem jön el, az is egy döntés. Bár nem feltétlen a legjobb, mert fogalma sem lesz róla mit hagy ki. A második mellétrafálás után, ami a szót illeti, még inkább elnevetem magam, a kérdését követően pedig ismételten. Még mozgok rajta, csípőm őrjítő tánca ugyan finomodik, de nem marad abba akkor sem, amikor hátravetem a fejem, megtámaszkodom a mellkasán, és úgy nevetek jóízűen. - Hogyne élvezném! A tűrőképességed bámulatra méltó, de tudnod kell, hogy ez nekem is olaj a tűzre. Minél inkább kitartasz, annál jobban vérszemet kapok, és annál nehezebb nekem is visszafognom magam. Szóval a kérdés, hogy ki készít ki kicsodát, nehezen definiálható.-vidám, csillogó szemekkel nézek rá. A hajam csapzott, és hátranyúlva lófarokba fogom, majd megtartom egy ideig, így nézek rá. - Ugye tudod mit szoktak mondani, hogy minek a jele az, ha egy nő lófarokba fogja a haját?- húzom huncut és kicsit talán gonoszkás mosolyba a számat. Bólogatok aprókat, de még mindig nem engedem el a hajam, hanem lassan és finoman hátrébb kezdem csúsztatni a csípőmet, egészen addig amíg a felső testem rá nem simul a mellkasára. A kebleim kicsit eltartanak tőle, de ez nem zavar. Apró csókot lehelek a mellkasára, és elengedem a hajam, hogy két oldalon megtámaszkodva apró mozdulatokkal lefelé toljam magam. Beszéli kezdek, minden apró mondatrész után éppen arra a testrészre lehelve apró csókot, ahol ahol éppen tartok. Közben tekintetem ráfüggesztem, és a tűzforró leheletem a bőrének ajándékozom. - Úgy tűnik a második szó még inkább mellényúlás volt, szívem. A szó nem talált. Amit én írtam rád, az a Dublin volt.- a város nevének kiejtésénél már valahol a köldök alatt járok, és a has aljára kapja a csókot. Meg is állok, de a pillantásom még mindig az övét tartja fogva. - Azt hiszem ezzel a szóval választ kaptál egy korábban feltett kérdésre. Fogalmam sincs jó döntés vagy sem, de nem akarom halogatni, nem akarok mérlegelni. Ennek itt és most kellett eldőlnie.- fejezem be végül, majd megint lejjebb csusszanok, a kezeimmel megint lófarokba fogom a hajam, és elvezetem a vállam jobb oldalán a hajköteget, majd a szinte észvesztően könyörgő férfiasságát ajkaim forró bölcsőjébe zárom, és nagyon lassan engedem imádott mélységekre, majd szinte másodpercenként aprót mozdítva emelkedem vele, hogy a gyönyör egy olyan fokozata felé lökjem, ahonnan a megnyugtató és katartikus élvezet tulajdonképpen csak egy gondolatnyi távolságra van. Nem sokáig adom meg neki azonban ezt a fajta gyönyört ugyanakkor gondoskodom róla, hogy kellően mély, kellően lassú és kellően finom, de szoros kényeztetésben részesítsem ahhoz, hogy a felfokozott állapota még inkább erősödjön. Egy halk, morranó nyögéssel igyekszem kiadni magamból azt a fajta élvezetet, amit maga az egész bennem is okoz. Merthogy én ezt éppen úgy élvezem, ha nem jobban. Egy halk, búcsú cuppanással válok el tőle, mosolyogva, ragyogó ajkakkal nézek fel rá. - Jöhet a harmadik szó?- a hangom ismeretlenül recseg, mintha nem is én lennék, mintha nagyon távolról kellene visszatalálnom önmagamhoz, aki kicsit elveszett a gyönyör hívogatóan forró édenkertjében. Ha beleegyezik, akkor csupán annyira tolom el magam ebből a félig fekvő helyzetből oldalra, hogy elérjem a szekrényen a dobozt, benne a már alaposan elolvadt, és a hidegségéből is jócskán veszített jégkrémet. Belenézek és keserűen állapítom meg, hogy a játék szempontjából az édesség jelentőségét veszítette, így nem is veszem el, hanem visszarakom. - Azt hiszem a továbbiakhoz nincs szükségem a jégkrémre.- állapítom meg, majd újra a korábbi pozícióba helyezkedem, a lábai közé, és gyakorlatilag a comb és a lágyék találkozásához először jobb, majd bal oldalon kezdem az ujjbegyemmel simogatva, masszírozva rajzolgatni a betűket. Kidugott nyelvvel pajzán mosollyal figyelve minden apró reakciót amit belőle váltok ki. A kezemmel néha átsimítom az egyre feszesebb, egyre kegyetlenebbül hívogató vágyakozását, de nem hosszú időre éppen csak érintve. Az utolsó betű után még kanyarítok oda valamit…..de hogy kitalálja vagy sem, az megint csak rajta múlik.
- Csak bele akartál mászni az életembe? Blanche, szerintem nem kell messze mennünk, hogy bármelyikőnk rájöjjön, ez már réges-régen megtörtént - és ebben mindketten ludasok vagyunk. Ő abban, hogy meglopott, én meg abban, hogy megkerestem, és felajánlottam neki azt, amit. Ha akkor és ott, Brooklynban nála lett volna a pénz, akkor most valószínűleg nem beszélgetnénk itt. Mi okom lett volna maradni, vagy keresni őt? Tény és való, hogy az életem egyik legjobb éjszakáját köszönhettem neki, de ez nem lett volna elég indok arra, hogy később önszántamból újra felkutassam. Most meg mindent akarok, csak elengedni nem. Nem akarom őt korlátozni az életében, nem akarok túlságosan belefolyni az ügyleteibe, de szeretném, ha a része maradna az életemnek – és pont ezért is próbálok mindent megtenni a mai éjszaka, hogy ez ténylegesen így maradjon. Mert a szavak önmagukban mit sem érnek, ha nincsenek tettekkel igazolva. A kis monológja első felével még egyet is értek, a másodikkal már kevésbé. Nem a szabadság rémisztett meg, hanem az érzések, amelyek a mély elfojtásukból készültek újra előtörni. Ettől függetlenül van igazság a szavaiban, csak nem feltétlenül írja le velük a teljes igazságot. Túl korai lenne bármit felelnem, mert még én sem vagyok teljesen ura a gondolataimnak. Ha majd kitisztul a fejem, akkor visszatérhetünk erre a témára – talán. De még ha mondani is akarnék valamit, nincs rá lehetőségem, mert az ajkaival nemhogy a szavakat, a levegőt is belém fojtja. Lángol tőle az egész testem, és ez az érzet megrészegít. Többet akarok, magam alá tűrni és olyan éjszakát okozni neki, amelyet biztosan nem felejt el, de tűrök. Tűrök, mert tudom jól, hogy minél tovább húzzuk egymás idegeit, annál jobb lesz a végkifejlet. A dolgomat viszont rettentően megnehezíti, ahogy minden szó után megállás nélkül mozgatja rajtam a csípőjét, szorosan hozzám dörgölőzve odalent. - Akkor úgy érzem, ez a kitartás játéka. Meglátjuk, ki az, aki tovább fog kitartani. Főleg, hogy az én helyzetem hatványozottan nehezebb - felnevetek, egyszerre kínomban, élvezetemben, és örömömben, na meg még legalább háromféle érzetben, amelyekre még nem találták ki a megfelelő szavakat. Felvonom az egyik szemöldököm, mikor a hajával kezd játszani, de nem fordítok rá különösebb figyelmet. Mikor azonban szóba hozza a felfogott haját, akkor nyelnem kell egyet. - Sajnos igen. Van is egy sejtésem, hogy mire készülhetsz - és azt is tudom, hogy ezek után képtelen leszek a harmadik szóra figyelni. Már ha egyáltalán eljutunk odáig, mert őt ismerve, és a csókjait érezve igencsak elő kell majd vennem minden önmegtartó képességemet, hogy ne gyűrjem magam alá. Próbálok rá mentálisan felkészülni, de a jelenlegi feltüzelt állapotomban tudom, hogy ez mit sem ér. Dublin… Dublin! Ez volt az első gondolatom, de kizártnak tartottam, hogy erre gondolna. Egyszerűen nem illett bele a képbe, ha arra gondolok, hogy mit beszéltünk nem olyan régen, mikor felvetettem az utazás lehetőségét. Úgy gondoltam, hogy majd később, napok múlva térünk vissza rá, nem körülbelül egy fél-háromnegyed órával később. A gambling is ide illett volna, ezért inkább arra esett a választásom. Na ezért kell mindig az első megérzéseinkre támaszkodnunk! Ahogy az előző szóra, úgy erre is magyarázatot ad. Nem mintha rászorulnék, rögtön sejtettem, hogy ez volt a célja vele. - Akkor utazunk. Na és miko… - mosolyodom el végül, de ez hamar leolvad az arcomról, ahogy pillanatok múlva lejjebb csúszik és ajkai közé zárja a legérzékenyebb pontomat. Ennél a pillanatnál a szemem is fennakad pár pillanatra, amit a fejem párnára való visszazuhanása egészít ki. - Óóóótejóég…! - ennyit bírok csak kinyögni a jelenlegi állapotomban. Nem elég, hogy eddig minden mozdulatával arra próbált ösztönözni, hogy oldjam ki ezt a lazán megkötött madzagot, és fordítsam őt magam alá, most még fel is borítja a játékszabályokat, hogy tovább kínozzon. Nem mintha okom lenne panaszkodni. Alig vagyok képes levegőt kapni, mikor egyre mélyebbre fogad a forrónak érződő szájában, majd ugyanazzal a lassúsággal enged ki. A csípőm automatikusan mozdul, ahogy ő távolodik, én úgy emelem meg azt, hogy véletlenül se engedjen ki ebből a börtönből. A kezem is mozgolódni kezd – de valószínűleg az egész testem, csak azt már én sem veszem észre -, egyre csak lazul a csomó, de még nem enged. Próbálom magamat legalább annyira türtőztetni, hogy az megmaradjon. A jelenlegi felfokozott állapotomban aligha vagyok képes józan gondolatokat kreálni, főleg hogy nem csak egy-két pillanat erejére fogja össze a haját, hanem rendesen kiélvezi az idejét odalent. Feszítem a combizmait, feszítem a hasamat, feszítem a karjaimat, szinte mindenemet megfeszítem, csak hogy a vért más utakba tereljem, mint ahol jelenleg összpontosul. Nem áll szándékomban idejekorán véget vetni ennek a játéknak, de Blanche ezt kicseszettül megnehezíti. Mindezek a praktikák majdhogynem hiábavalónak bizonyulnak, főleg ahogy az én nyögéseim mellett az övéit is meg-meghallom. Érzem, hogy mindezekkel együtt sikerül olyan pontra taszítania, ahol már csak egy-két mozdulatra lenne szüksége, hogy véget érjen a játszmánk. Ezért is engedek ki egy hangos nyögéssel kevert, felszabadult, mégis fájó sóhajt, mikor eltávolodik tőlem. Egyrészt örülök neki, másrészről viszont nem akartam, hogy abbahagyja. Szaporán emelkedik a mellkasom, és fogalmam sincs, hogy milyen tekintettel pillantok le éppen rá. Bosszús? Hálás? Mindkettő. Nem bírom sokáig fenn tartani a fejemet, hamar visszaesik a párnára. Lehunyom a szemeimet, és mélyeket lélegzek, ezzel próbálva rendezni a soraimat. Hallom a kérdését, de jelenleg képtelen vagyok válaszolni rá. Keresem a hangomat, de egyelőre nem találom. Túl hirtelen emelem vissza rá a tekintetem, mégpedig annyira, hogy pár pillanatig csak nagyokat pislogok, próbálva valahogy a váratlan szédülésemet enyhíteni. - Gyerünk - mosolyodom el végül, megadva a zöld utat neki, hogy folytassuk. Nem leszek képes figyelni a következő szóra, ebben szinte biztos vagyok, de azt az 1% esélyt mégiscsak megadom magamnak. Jégkrém nélkül? Úgy néz ki, már nagyon a végét járja a játékunk, és még így is lenne hátra még legalább 3 szó. A harmadikat még talán képes leszek kitalálni, a negyediket már annál kevésbé, az ötödik pedig nemes egyszerűséggel lehetetlen. Mélyet sóhajtok, majd behunyom a szemeimet és visszafekszem a párnára. Reflexesen rezzenek össze, mikor érzem, hogy ugyanabba a helyzetbe csúszik vissza, amiben az imént volt. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire érzékeny vagyok odalent, ezért már a kezdés előtt lemondok arról, hogy ezt a kört megnyerem. Aztán meglepő módon, a jégkrém hiánya még könnyít is a helyzetemen. Érzem, hogy milyen betűket vés fel rám, és ugyan képes lennék őket egymás után összerakni, Ő neki mégis sikerül kellően elvonnia a figyelmemet, már pusztán a helyzetére való tekintettel. Többször is felsóhajtok, vágyakozásom a szívem egyébként is heves ritmusára mozdul meg újra és újra, hol a markában, hol azon kívül. Már nem feszítem úgy az izmaimat, mint korábban, és tudom, hogy csak a saját síromat ásom vele, de már egyre inkább kezd elfogyni a harciasságom. Ettől függetlenül nem ismerek be semmit, inkább csak próbálom lelki szemeim előtt lefesteni az ujjbegye által képzett vonalakat, ezeket betűvé, később szóvá formálni. Egyszer csak érzem, hogy vége. Befejezte. - Kérek egy pillanatot - nevetek fel, majd kinyitom a szemeimet, és a plafont bámulom. A vége mi lett volna? Egy felkiáltójel? Eddig nagy betűket használt, nem hinném, hogy most kicsire váltott volna. Sikerül az innen-onnan összeszedett betűkből kisilabizálni valamit, ekkor viszont kérdőn tekintek rá Blanche-ra. Az előbb belerohantam a saját hibámba, mégpedig abba, hogy túlgondoltam, és nem hallgattam a megérzésemre. A mostani azonban még Dublinnál is furábbnak tűnik, ezért fogalmam sincs, hogy mondjam-e, vagy sem. Próbálok alternatívát gondolni, de nem jut eszembe semmi. Kicsit meg is rémiszt a szó, ami azt illeti, de inkább lenyelem a félelmeimet, és a jelenre fókuszálok. - Szeress? - lassan kérdezem tőle, de mielőtt bármit is felelhetne, ismét megszólalok. - Pontosabban kérdőjel nélkül, és felkiáltójellel a végén - pontosítok. Ha már odakanyarította a végére azt az írásjelet, valószínűleg nem véletlenül tette. A szívem ismét a torkomban dobog, bár most nem ugyanazon indokból, mint az előbb. Nem látom rajta ugyanazt, mint az előbbieknél, ahol tévesztettem, ezért szavak nélkül is úgy veszem, hogy fején találtam a szöget. Lágyan elmosolyodom. - A szabály az szabály, édesem, én pedig eltaláltam a szót. Egy szó, egy kívánság, hogy téged idézzelek. Én pedig azt kívánom, hogy cseréljük meg a felállást! Azzal a különbséggel, hogy én nem fogom összekötni a kezeidet - na meg azzal, hogy én nekem eszem ágában sincs betűket vésni rá, jégkrém ide, vagy oda. De ezt neki nem kell egyelőre tudnia. - Ezt pedig, engedelmeddel, most már leveszem - elmosolyodom, ahogy abból a laza, mégis kellően tartós csomóból kifűzöm a kezeimet, és magam mellé dobom a zsinórt. Felülök, és mielőtt őt magam alá temetném, a tarkójához nyúlok, ajkaiért hajolok, és úgy csókolom őt, mintha az életem múlna rajta. Szenvedélyesen, de mégis gyengéden. Szabad ujjaimmal kibontom azt a két fránya gombot, és miközben Blant magam alá fordítom, kezeimet a vállára helyezem, és lehúzom róla az ingemet, amit szintén az ágy mellé ejtek. Fölé magasodok, a térdeimmel megtámaszkodom, és tenyeremmel végig simítok az oldalán. Végül elhúzódok tőle, és mosolyogva pillantok le rá. - Így valahogy jobban tetszik a felállás - szólalok meg, továbbra sem tudva csukva tartani a számat. Visszahajolok hozzá, füle töve és nyakának találkozására pedig lágy csókokat lehelek. Közben beszélek. - Szeretnéd kifejteni a szó… azaz a felszólítás okát, csak úgy, mint a korábbiaknál? - kíváncsiságból kérdezem csak. Ha nem szeretné, nekem az is bőven elég. Bekapom a fülcimpáját, és fogaimmal játékosan megkaristolom, majd a fejbiccentő izma vonalán haladva csókolgatom végig a nyakát. Egyik kezem a felkarját simogatja, másik a háta alá csúszik be, hogy a visszamaradt utolsó ruhadarabot is eltávolíthassa róla. A kulcscsontjához érve áthaladok a szegycsont irányába, majd ezen a ponton megállok és kicsit eltávolodok tőle. Mindeközben a melltartója pántjáért nyúlok, hogy azt is a többi ruha sorsára juttassam. - Kiegyezünk egy döntetlenben? - mosolyogva pillantok le, majd egy újabb csókot kérek tőle. - De ha esetleg mégis szeretnéd érdekessé tenni… mit szólsz egy kihíváshoz? Kíváncsi vagyok, meddig bírod ki hang nélkül. A nyelved azért le ne harapd! - akár belemegy, akár nem, én rögvest visszatalálok az iménti helyemre. A szegycsontjának körülbelül csak a feléig sikerül eljutnom, onnan először nyugatnak indulok meg. Előtte azonban még odaszólok neki. - Vagy ahogy a legjobb neked - mert jelenleg ez az, ami a legjobban érdekel. Egyértelmű céllal haladok tovább, és amint odaérek, rögtön ajkaim közé is veszem a mellbimbóját. Lágyan megszívom, majd óvatosan simogatni kezdem a nyelvemmel. Jobbosomat a másik oldalra vezetem, ahol óvatosan masszírozni kezdem. Ha nem folyt volna le ennyi minden kettőnk közt, akkor a helyzetbeli fordítás után valószínűleg egyből rávetettem volna magamat. De az a harmadik szó nagyobb hatással volt rám, mint azt gondoltam. Nem akarom elsietni, mert szeretnék neki örömet okozni annyiszor és annyi módon, ahogy csak tudom. Akár adott ki hangot azóta, akár nem, én tovább haladok. Adok egy utolsó csókot mindkét mellbimbójára, majd lentebb csúszok. A hasa közepére, és annak aljára kap még egyet, aztán egészen a lába közé csúszok a fejemmel. Lágy, hűvös levegőt fújok a szinte izzó területre, majd ahelyett, hogy még közelebb hajolnék hozzá, a combja belsejéhez fordítom a fejemet. Körülbelül a feléig jutok el csókokkal, ahonnan aztán nyelvem hegyét végighúzva a bőrén térek vissza az iménti területre. Felpillantok rá, az eddig mellén pihenő tenyeremmel pedig az egyik kezéért nyúlok. Összekulcsolom az ujjainkat. Amint ez megtörténik, ráhajolok a legérzékenyebb pontjára, óvatos csókot lehelve a csiklójára, amelyet aztán gondosan kezdek el kényeztetni a nyelvemmel. Ez a helyzet nekem is ugyanannyira kínzó, mint neki, és mivel ő nem ér le eddig, ezért én magam vagyok az, aki néha-néha a felajzottságomhoz nyúl, hogy az ő ingerlése közben magamat is tovább gyötörjem. Az ő kezét viszont egy pillanatra sem engedem el.
Az átélt élményeink formálnak, de a döntéseink határoznak meg minket.
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet
Nem hiszem, hogy ma este fogom megfejteni magamat annak okán, hogy lassan rendszert csinálok abból, hogy a korábban jól működő kis életem alapszabályait felrúgó viselkedésemet megértsem. Igazából rosszabb vagyok mint egy zárlatos vásári körhinta, amelyikbe nem szívesen ülne be senki, mégis mindenkit vonz a veszélyessége. Pedig én aztán sosem voltam senkire veszélyes azt illetően, hogy esetleg felmerült volna annak a lehetősége, hogy kéretlenül, vagy váratlanul felbukkanjak az életébe. Persze nem állítom, hogy nem fordult elő időnként, hogy némelyik futó kapcsolatom hosszabb távra mutatott, de ennek megszámlálásra nemhogy egy kezem, de három ujjam is bőven elég lenne. És most itt volt Aidan, akivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Legalábbis ami a kusza, néha a magam számára is értelmezhetetlen zagyva érzéseimet illeti. Fogalmam sincs, hogy miért volt arra szükségem, hogy tényleg belemásszak az életébe, hogy felforgassam azt. Hazugság lenne azt állítani, hogy megéreztem, hogy erre van szüksége, mert egyrészt nem vagyok gondolatolvasó, másrészt jótékonysági intézmény sem. Én alapvetően és elsődlegesen mindig és mindent a saját örömömre, élvezetemre csinálok. Ha nem így lenne, akkor valószínű mi most nem lennénk itt sem. Igaz, az is a dolgok valódiságához tartozik, hogy ha ez így lenne, akkor egy gyors numerát is bőven elég lett volna lezavarni, akár két pizza szelet között még a komódon. Tulajdonképpen ha azt vesszük az egyik részem pontosan csak ennyit akart és semmi többet. Mert tagadhatatlan tény, hogy Aidan elég rendesen haza tudta vágni az érzékeimet, és még csak semmit nem is kellett csinálni, csak rám néznie azokkal a vesébe látó, szinte a lelkemig hatoló acélkék szemeivel. Mégsem így történt, és valamiféle játékba kezdek, mintha próbára akarnám tenni magunkat, de elsődlegesen magamat. Tudni akarom talán, hogy a hatás amely ide vonzott, ide hozott, amely szinte a farm óta fenn maradt és képtelen voltam őt kiverni a fejemből mennyire erős. Mennyi ideig vagyok képes távol tartani magam tőle, és csupán a saját szórakoztatásomra meg talán az ő élvezetére is alapozva játszani ezt az egészet. Ami azt illeti szinte már az elején érezhető, hogy majdnem bukott küzdelem az egész. Abban biztos vagyok, hogy az összes szó nem fog felkerülni a testére, de abban szinte teljesen, hogy a végén már a fagylalt sem fog kelleni. A végén tulajdonképpen már a saját gondolataim sem lesznek az enyémek csak azon fogok kattogni, hogy még többet akarjak belőle. Most még csak a testem vágyakozik erre. De amint eljut az agyamig a gondolat, valami hirtelen fellángolásból táplálkozva, hogy ismerni akarom a múltját, amit megoszt velem, azt is tudom, hogy ha éppen nem gondolja meg magát, vele akarok tartani Dublinba. Persze így is benne van még bőven a pakliban, magamat ismerve, hogy megrémülök az egész helyzettől, saját magamtól vagy éppen attól, hogy valami olyanba készülök belemászni ismételten, amiről még csak halovány elképzelésem sincs, és hátat fordítok az egésznek, és menekülőre fogom a dolgot. Kibaszott nagy gyávaságra vallana, de elképzelhető. Ahogy az is, hogy még akár a repülőn ülve is ő gondolja meg magát, és fúj visszavonulót. Akárhogy is lenne még egyszer nem akarom megadni annak a lehetőségét, hogy elbasszunk valamit, amit amúgy simán megléphetnénk. Nem akarok még egyszer vele kapcsolatban arra gondolni, hogy mi lett volna ha….inkább arra akarok gondolni, hogy megtettük, és nem jött össze. - Ki az aki tovább fog kitartani? Na ne nevess olyan könnyedén! Ha azt hiszed, hogy nekem ez élvezet….na jó, kit akarok etetni? Kurvára nagy élvezet!- morcolom össze a homlokomon a ráncokat, és nevetek vele együtt, mert tény és való, hogy élvezettel nyújtózom el felette, miközben látom, hogy legszívesebben a következő mozdulattal letépné rólam a még mindig rajtam lévő melltartót, és az inget is. Igazából már én magam is megszabadulhattam volna tőle, de héééééé, akkor hol maradna az élvezet? Hol maradna az egymás érzékein való parázstánc? Az orális élvezetek egyik kulcsfontosságú momentuma, hogy pontosan ráérezzünk a határokra. Mennyi az amennyit még a másik elbír, és hol van az a pont, az aprócska kis mezsgyehatár, ahol meg kell állni, akár egy félbehagyott mozdulattal is, hogy még éppen visszafogjuk, visszarántsuk azt, akit egyébként szívünk szerint még intenzívebb tempóval éppen a másik oldalra készülnénk lökni. Hallani kell a másik lélegzetvételét, a testünkön, a bőrünkön keresztül érzékelni a pulzálást, az izmainak összjátékát, intenzitását, a szorosságát, azt ahogyan belénk feszül, ajkunk között megkeményedve, szinte könyörög, és reszket a folytatásért. Na akkor van az a bizonyos határ. Amikor a lassú és gyors tempó hirtelen andalgóvá, szinte érzékien lassúvá válik, majd szépen alábbhagy. Puha, apró csókokkal hagyok magam után még nyomot a combja belső vonalán, ahogyan újra felfelé haladok, mosolyogva, rekedten, szinte a hangomat is alig érzékeltetve duruzsolok neki. - Nem az a kérdés, hogy mikor utazunk, hanem, hogy meddig maradunk?- gyaníthatóan az utazás hossza dönti majd el, hogy onnan miképpen térünk vissza. Néha el kell távolodni, messzire kell menni, hogy megértsünk bizonyos, amúgy alapvetően megmagyarázhatatlan kapcsolatokat. Úgy tűnik New York és környéke mintha valamiféle hangtompítóba burkolna bennünket, és messze kell lennünk innen, hogy kicsit önmagunk lehessünk. A harmadik szó előtt elmosolyodom. Valahol egy részem szeretné ha kitalálná, és ha így lenne, akkor kíváncsi lennék, hogyan értelmezné. Mert ez egy olyan szó, amelyet nem csupán az határoz meg miképpen mondjuk, hanem az is, hogy mikor, milyen helyzetben és minek okán. Ő vajon rá fog jönni a valódi jelentés tartalmára? Ahogy elnézem, ahogy a teste egyre forróbbá, szinte követelőzően reszketővé válik az esélye annak, hogy eltalálja meglehetősen kicsi….de adjunk neki egy esélyt. Jégkrém nélkül, csupán az ujjaim játékát segítségül hívva kezdem rákarcolni a betűket, miközben önelégült élvezettel figyelem hogyan feszül ívbe minden alkalommal, amikor a másik kezemmel végigsimítok a férfiasságán, amely szinte úgy lüktet, mint egy életre kelt érzékiség. A szó végén aztán kidugott nyelvvel figyelem, mozdulatlanul, szinte csak támaszkova a mellkasán, amely emelkedik és süllyed, szinte alig bírja el a beszívott, és kipréselt levegő ütemét. - A szó volt nehéz, vagy Mr Guinness esetleg elhagyta félúton a józan ítélőképességét? Lássuk csak. Nem hiszem, hogy olyan nehéz szó lett volna. Óóóóó csak nem az a baj, hogy közben valaki még gyötört is ilyen pofátlan módon?- nyúlok hátra a kezemmel, hogy ha csak futólag is, de még egyszer átsimítsak rajta. A nevetése szinte csiklandozza minden érzékszervemet. Mondtam már, hogy odavagyok azért a pofátlan nevetéséért? Aztán kimondja a szót amit rákarcoltam.Elnyúlnak az arcvonásaim, a meglepettség nyíltan ül ki az arcomra egy apró, sokat sejtető kacér vigyorral egyetemben. - Hoppá! Nos, úgy látszik az elterelő hadműveletem nem volt sikeres….vagy lehet, pont ez volt a célom, hogy kitaláld? Ki tudja!- forgatom meg pajkosan a szemeimet, majd megadóan megemelem a két kezem, amikor közli, hogy a szabályok értelmében most neki van joga bármihez.Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy csak reménykedtem abban, hogy ezt ki fogja találni, de biztos nem lehettem semmiben. Sem abban, hogy kellőképpen elvonom a figyelmét, sem abban, hogy ő közben a szóra is figyelni képes. Nevetve veszem tudomásul, hogy mi a kívánsága, és csak végignézem amint kioldja a köntös zsinórját, majd lazán félredobja. Tulajdonképpen lényegtelen most már a továbbiakban, és eddig is inkább csak szimbolikus volt, semmint komoly, de értékelem, hogy a játékszabályokat tartotta eddig. Óvatosan csusszanok hátrébb mikor felül, és ahogy megérzem a tarkómra simuló kezét, meg azt, hogy szinte az ajkaimra fojtja magát, belenyögök a csókjába. Eddig is érzékeltem, de most ennek már tökéletes bizonyítéka is forrón simul rám, hogy ez bizony engem is jócskán hazavágott. Egy halk kacajjal engedem, hogy maga alá teperjen, miközben megszabadít a már feleslegessé vált ingtől. Megfeszülve emelkedem, fejem a párnára hanyatlik, amikor a nyakamhoz hajol, a forró levegőtől amit a hangja nyomán hagy szinte a lábujjam is libabőrös lesz. - Jobban tetszik mi? Szereted ha te uralod a helyzetet, igaz?- húzom hátra annyira a fejem, hogy bele tudjak innen közelről nézni a szemeibe. Kezem megemelve kocogtatom meg a jobb halántékát. - Pedig tudod, abból ahogy reagálsz rám, van egy olyan gyanúm, hogy én is éppen úgy urallak téged.- sakk és matt. Hatással vagyunk a másikra, de éppen úgy képtelenek vagyunk szabadulni abból az érzelmi csapdából, amit egy futó, egyéjszakás kapcsolat nem szabad lett volna, hogy maga után hagyjon. Nem tudom folytatni, mert a csókjai a bőrömön olyanok, mintha forró tűvel szurkálnának. A kérdésre pedig először csak elkuncogom magam, aztán megköszörülöm a torkom. A kezem a hátára vezetem, aztán fel a vállán a nyakához. Átkulcsolom és szorosan magamhoz húzom. Annyira, hogy a szám a füléhez érjen, és éppen olyan érzéki csendességgel ahogy ő tette suttogom bele. - Nem kell kifejtenem. Abból amit csinálsz, azt hiszem megértetted mire is gondoltam.- részben igaz. Hiszen nem csupán erre gondoltam. Azonban a mögöttes tartalmát szeretném megtartani magamnak. Ha ő mögé gondol bármit, abban a hitében is meghagyom. Nem megyek bele az egyéb részletezésbe. Megemelkedem annyira, hogy jobban hozzáférjen a melltartóm csatjához, és le tudja venni rólam. Összerezzenek, amikor végleg, az utolsó darabtól is megszabadít. Nem értem, hogy miért reszketek a gondolatra is, hogy hozzám fog érni. Úgy akarom, mintha azelőtt még sosem tette volna, pedig nem először csinálja. Bassza meg, Blan! Szedd össze magad, ez szex….egy istenverte szex, amit nem először csinálsz! - Döntetlen?!- képedek el ironikus, és értetlenkedő nevetéssel, miközben ajkammal az alsó ajkát szívom be, és a csókba fojtom a továbbiakat, végül amikor megint elenged mégis folytatom egy apró hümmentést követően. - Elfelejted szivi, hogy a korábbi szavakat kurvára nem találtad el, még Dublint sem….szóval, nem. Ez nem döntetlen volt. Én nyertem, ez egyértelmű, és most is csak azért vagy itt felettem, mert ezt így akarom én is….- baromira meggyőző akarok lenni, még nagy komolyan bólogatok is, mint a kutya a kalaptartón, aztán prüszkölve félrefordított fejjel elnevetem magam. - Szóval nem döntetlen, de beleerősítettél a végére, maradjunk ebben. Ugyanakkor elfogadom a kihívást. Én kérlek a csend mestere tudok lenni.- magyarázom könnyedén, de amikor megérzem a lefelé haladó csókjait a testemen be kell harapnom a számat, és befelé sikoltani, mert olyan szinten vagyok túlhúzva, mint egy frissen hangolt gitárhúr. Bassza meg, ezt hogy fogom bírni hang nélkül? - Uhhhúúúúgy lesz!- felelem az utolsó mondatára, kiengedve az eddig benn tartott levegőt, majd újra megtöltve bőven a tüdőmet. Nem fogom bírni….aztakurva nem fogom. Mégis csak szívom befelé a hangot, nem eresztem ki, pedig legbelül már nyekeregve nyögök és nyöszörgök….Mikor azonban megérzem a forró leheletét végre odalent, és ahogy rám fúj, azt hiszem ez az a pillanat, amikor tökéletesen elveszítem a kontrollt saját magam felett. Meg őszintén szólva már nem is akarok semmit visszafogni. Egyszerűen ráfekszem az élvezet feltámadt, általa gerjesztett hullámaira és hagyom magunkat rajta tovább lebegni. Az eddig fejem felett lévő és egymásba kulcsolódó kezeimet levezetem, és egy erőteljes mozdulattal a hajába markolok, majd ugyanezzel az erővel, és vággyal szétfeszítetten magamra húzom, miközben az altestem enyhén és csupán egy pillanatra megemelkedik. Ha ott akarja tartani magát, akkor kénytelen egy picit visszanyomni, amit remélem meg is tesz. Aztán a kezeimet visszavezetem, hogy a melleimmel játszadozó kézfejére vezessem, és vele együtt mint valami páros táncot mozgatom, a kézfejére simítva a tenyeremet. Aztán az egyik keze a kezemért nyúl, hogy ujjaink összekulcsolódjanak. Hagyom neki, és megszorítom, ujjaim kifehérednek, miközben érzem, hogy a forróság gyakorlatilag másodperceken belül tökéletesen el fog önteni….de még nem akarom…..nem itt és nem így….van valami amit akarok. Amit gyakorlatilag azóta akarok vele, hogy egyáltalán az ötlet felmerült. - Ah…..ah...koh…- képtelen vagyok egy szót is kimondani, mert a nyelve olyan gyors tempót diktál, hogy nagyjából se leállítani nem vagyok képes, se pedig folytatásra ingerelni. Lassan az egész világegyetem magába burkol, és egy óriási kozmikus orgazmussá válik majd a világ. Megköszörülöm a torkom, és erőm utolsó maradékával küzdök meg azért az egy szóért… - Ahhh komód...Aidan...aahhh….komód….kérlek!- nevetek, nyögök, sóhajtom, gyakorlatilag egy teljes hangterjedelmet bejárok másodperces váltásokkal. Közben a kezét szorítom, ujjaimmal kapaszkodom belé, és próbálom jelezni, ahogyan húzom magamhoz felfelé, hogy ne így fejezzük be. Látni akarom, látni akarom az arcát. Hiszen azt mondtam szeressen. És abba ez is beletartozik. Meg a komód is.
Akárhogy is próbálom megfejteni Blanche jelenlétét, a rám gyakorolt hatását, és a mögöttes okokat, képtelen vagyok rá. Nem tudom, miben különbözik a többi nőtől, akivel összehozott az élet. Nem ő a első, akivel egy éjszakánál hosszabbra nyúlik a kapcsolatunk. Azoknál általában a szex minősége, vagy az új partner keresése miatti erőfeszítés hiánya okozta az éjszakák sokszorozódását, nála viszont aligha beszélhetek ilyenről. Igen, megfogalmazhatatlanul jó vele a szex, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez ennyiben kimerül. Többször is megfogalmaztam már, hogy több időt szeretnék vele tölteni, és itt nem csak az éjszakákra gondoltam, hanem a nappalokra is. Ez az, amit nem értek. Mivel sikerült ennyire a bőröm alá másznia? Mit tett ő, amit a többi kalandom nem? És most itt eltekintek attól, hogy meglopott, mert azt a részét már lezártuk, mikor visszafizette nekem a teljes összeget a farmos incidens után. Ha ennyi lett volna az okom, akkor minden bizonnyal pár héten belül lezártam volna magamban a múltat, és csak egy kellemes emlékként dédelgetném a létét, nem úgy, mint most, hogy szinte szétfeszülök azért, hogy újra láthassam, beszélhessek vele, érinthessem. Egyrészt szeretném kideríteni, hogy mi lehet ennek az oka, ugyanakkor ott bujkál bennem a gondolat, hogy pont ez adja a kapcsolatunk izgalmát. Jó kérdést tesz fel: meddig maradjunk Dublinban? Egyelőre még azt se tudom, hogy hova vigyem el, mit mutassak meg neki a múltamból, nemhogy még azt, hogy ez mennyi időbe fog telni. De ahogy ő mondta, nem az a lényeg, hogy mikor indulunk, így hátha kapok egy kis gondolkodási időt kitalálni. - Hm… Ezt még kitalálom. Mire az üvegházba kerülünk, addigra meglesz a kész menetterv - mert egyelőre sajnos nem tudok többel szolgálni. Ettől függetlenül szerettem volna megerősíteni abban, hogy igen, még mindig él az este tíz órás felajánlása, nem felejtettem el – ami még engem is meglep, mert nem voltam épp beszámítható állapotban, mikor felhozta ezt a témát. - Félúton? Nem kellett ott addig eljutni, én már valahol a második és harmadik szó között elvesztettem, azon a kis kitérődön. Bár inkább elvetted tőlem - felnevetek, ugyanakkor a kezének érintésétől ismét akaratlanul megfeszülnek az izmaim. Szinte már ordít a testem a kielégülésért, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy még egy szót nem bírnék ki, ezért is reménykedem benne, hogy legalább a harmadikat el fogom találni, és végre felcserélhetjük a pozíciókat. Ha az elsőt, vagy másodikat találtam volna el, biztos nem erre pazaroltam volna el a kérésemet, de jelenleg nem szeretném, hogy ez idejekorán véget érjen. - Ugyan már! Abban a pozícióban, amiben voltál, nem gondoltad te, hogy ki fogom találni - mosolygok le rá, megkönnyebbülten sóhajtva fel, hogy végre nekem is van pontom ebben a játszmában. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy eltalálom, de örülök, hogy végül, az előzőktől ellentétben hallgattam az első megérzésemre. - Uralsz is - vigyorogva válaszolok a fel nem tett kérdésére. - De én arra gondoltam, hogy végre nincsen gátló tényező, és teljesen szabadon tehetek, amit csak akarok - ez volt a legrosszabb része ennek a játéknak, hogy a kezeimet nem szabadott használnom. Bármikor kiszabadíthattam volna magamat abból a laza csomóból – mint azt az előbbiek is mutatják -, de nem tettem, mert szerettem volna a szabályok szerint játszani. Most viszont nem érdekelnek se a szabályok, se a játék. Most csak arra próbálok fókuszálni, aki épp alattam fekszik, és ugyanolyan kielégületlen tekintettel pillant fel rám, mint én le őrá. Na meg a harmadik szóra, és mindennel, ami ezzel jár. - Majd az este végén kiderül, tényleg megértettem-e - ezt először csak magamban akartam mondani, de csak sikerült kicsúsznia. Én megteszek minden tőlem telhetőt, és amennyire korábban féltem ettől a szótól, most félreteszem minden efelé irányuló érzésemet, és csak élek a pillanatnak. Kicsit elfelejtem minden keserűségemet, veszteségemet, és próbálok egyes egyedül Blanra fókuszálni. Felvetem a döntetlen lehetőségét, ő azonban, ahogy már szokása, nem ért vele egyet. Mondjuk annyira én sem. Csak enyhén rázom a fejemet, ahogy próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem döntetlen ez a kis játszmánk. Legszívesebben belé fojtanám a szót – megvan rá a taktikám -, de ehelyett végighallgatom a kis monológját. Úgy érzem, jó ideig ez lesz most az utolsó párbeszédünk. - Csak nem bírod ki, hogy ne kötekedj! De semmi baj, pont ezt kedvelem benned - mert ugyan idegőrlő egy tulajdonsága, mégis sikerül vele megmosolyogtatnia. Hogy a mosoly mögött mi húzódik meg, az már más kérdés. Egyszer öröm, máskor meg olyan gondolat, ami a megfojtására irányul – de akkor is mosoly! Most sincs ez másképpen, bár a jelenlegit nem igazán tudnám sehova sem besorolni. Vágytól ittas, kiéhezett, türelmetlen, mégis eszénél lévő, cselekedetében tudatos. Tudom, hogy mit szeretnék, és még ha ezzel rendesen magam alá kell gyűrnöm az elemi ösztöneimet, hát legyen! Bennem van a kisördög, hogy visszaadjam mindazt a kínzást, amiben percekkel ezelőtt részesített, de úgy érzem, nem ez lesz az utolsó közös esténk, és lesz még lehetőségem kamatostól visszafizetni a kedvességét. - Jó. Akkor nem döntetlen. Te nyertél. Így már jobban tetszik? - mosolyogva rázom meg a fejemet. Inkább engedek a makacsságának, mert jelenleg nincs túl sok lelkierőm, hogy szópárbajozzak vele. Másfajta vágyaim vannak, amikre nem sokára rá is fogok térni. Hümmögök egyet, mikor arról próbál meggyőzni, hogy képes lesz csendben maradni. Na ja! Hiszem, ha… ha nem hallom! Kíváncsi lennék rá, hogy vajon ezt tényleg komolyan is gondolja, vagy csak a szája jár? Ismerhetne már, hogy mire vagyok képes – arról nem is beszélve, hogy mióta Vegas után felkerestem a házában, azóta állandóan pengeélen táncolunk, csak egyszer ő, legközelebb pedig én voltam az, aki visszakozott. Ahhoz kétség sem fér, hogy már pattanásig feszültek az idegek. Innen már csak egy kis plusz löketre van szükség, amit most tervezek megadni neki. És ahogy sejtettem, az elhatározása nem tartott sokáig. A játékot ő nyerte, a kihívást pedig én, így már tényleg egálban vagyunk. Én nem vagyok az ágyban egy túlságosan hangos ember, de még így is képes előbújni belőlem egy-egy élvezettel teli sóhaj, morranás, nyögés, mikor-micsoda. Ha elképzelem, hogy ezeket még tartsam is vissza egy semmirekellő kis kihívás miatt… én is körülbelül eddig tartottam volna magam, mint amennyire neki sikerült. Hagyok neki egy kis mozgásteret, viszont amikor érezhetően megemelkedik a csípője, határozottan visszatolom őt a matracra, közben egy pillanatig sem állva le az ingerlésével. Képtelen vagyok nem elmosolyodni a tudaton, hogy még mindig ilyen erős hatással vagyunk egymásra. A gondolat csak még inkább arra ösztönöz, hogy mindent beleadjak, és egy pillanatra se álljak le. Levegőt is alig veszek, helyette minden figyelmemet arra fordítom, hogy őt olyan magasságokba repíthessem, ahová magától, akármennyire is jól ismeri a testét, képtelen lenne eljutni. Erősebb a szorítása, mint arra emlékeztem, épp ezért is próbálom valahogy úgy igazítani az ujjaimat és az egész kezemet, hogy még véletlenül se törjön, vagy roppanjon el valami. De ezt könnyebb mondani, mint csinálni, tekintve hogy a fő ténykedésemet megállás, fáradtság jeleinek hiányában folytatom. Felpillantok rá, mikor a nyögésekből úgy érzem, valami mást szeretne kihozni, de azt az örömöt azért nem adom meg neki, hogy leállok. Ha mondani akar valamit, mondja csak így. Meglepő módon sikerül kipréselnie magából pár érthető szót, amit ugyan meghallok, de csak késve jut el a tudatomig – szerencsére nem túl későn. Kap még tőlem odalent egy forró búcsúcsókot, mielőtt feljebb másznék az arca magasságáig. - Hogy a fenébe tudod te így elvenni az eszemet? - költői kérdés, amire nem is várok választ. Helyette csak nyomok egy apró csókot a nyakára, az állára, majd pedig az ajkaiért kapok. Ahogy az előbb Blanche, most én próbálom őt felhúzni magammal. Ha nem tenné magától, hát először a karjaiért nyúlok, hogy azt átkulcsolhassa a nyakam körül, és csak utána simítok a feneke alá. Feltérdelek, az ölembe húzom, arra viszont gondosan ügyelek, hogy még ne merüljek el benne, és amint ez megtörtént, felállok az ágyról, és vele együtt a komódhoz sétálok. Lassan teszem mindezt, többnyire az emlékeimre próbálva hagyatkozni, mert a legtöbb érzékemet jelenleg teljes mértékben Blannak szenteltem. - Itt is vagyunk - szólalok meg, amint a feneke találkozik a komód tetejével. Nem erre lett kitalálva ez a bútordarab, de kár lenne tagadni, hogy pont akkorára lett csinálva, ami az én magasságomnak tökéletesen megfelel. Egyik kezem felcsúszik az oldalán, át a mellkasán, majd fel a tarkójáig, ahol érzékien kezdem el masszírozni az ujjbegyeimmel, miközben próbálom úgy mozdítani a fejét, hogy rám nézzen. Látni akarom a szemeit, az arcát, az összes rezdülését. Nem is teszek semmi egyebet, amíg nem érzem meg magamon a tekintetét. Csak akkor, amikor ez megtörténik nyúlok a szabad kezemmel az övéért, hogy az izgalmamra vezethessem azt, ráhagyva az irányítás lehetőségét. Ha viszont kínozni akar, akkor ha nem is szó szerint, de a saját kezembe veszem az irányítást, és úgy tolom előrébb a csípőmet. Nehezemre esik, hogy ne akadjon fel a tekintetem, mikor egyre többet érzek benne magamból, de próbálom mindvégig tartani vele a szemkontaktust, és csak addig a mélységig menni, ameddig ő szeretné. Egy mélyről jövő, hosszú, remegő sóhajjal adom tudtára az élvezetemet, amelyet a közelségből adódóan az ajkai közé lehelek, egy őszinte, boldog mosoly kíséretében. Csak akkor hunyom le a szemeimet, mikor elérjük Blan tűréshatárát, legyen ez akárhol. Az orromon fújom ki a levegőt, kezem végigsimít a gerincoszlopán, majd lassan elkezdem mozgatni a csípőmet. Minden önmegtartóztató képességemre szükség van, hogy ne siessem el ezt az egészet, de szeretném minél tovább, a végletekig kiélvezni ezt a légyottot. Amennyire tudom, közelebb tolom hozzá az ágyékomat, és őt is közelebb húzom a komód széléhez. Az ajkaihoz hajolok, hogy egy hosszú, gyengéd, mégis szenvedélyes csókot kérhessek tőle, mit sem törődve azzal, hogy jelenleg a légvétel is nehezemre esik. Miközben lassan, de biztosan gyorsítani kezdek a tempón, az egyik kezem becsúszik közénk, hogy Blan jelenlegi élvezetét még nagyobb szintre fokozhassam. Kisvártatva mozogni kezdenek az ujjaim a megfelelő helyen, majd akaratlanul is sikerül megkaristolnom a fogaimmal az alsó ajkát, mikor megérzem az érintésemnek köszönhető rezdüléseit. - Ne haragudj - mosolyogva, halkan nevetve szólalok meg, majd egy újabb csók után áttérek a nyakára. Szabad kezemmel végigsimítok az oldalán, át a hátán, és fel az ellenoldali vállára, majd szorosan ölelem őt magamhoz. Lágy, esetlen csókokat lehelek az érzékeny bőrrészre, miközben se az ujjaim, se a csípőm mozgása nem lankad. Azonban, mikor érezném, hogy kész túllendülni azon a bizonyos ponton, visszalassítok, és a tenyeremet is elhúzom onnan, hogy a felkarjára helyezhessem át, amelynek külsejét cirógatni, belsejét csókolgatni kezdem. Nem akarom, hogy ennek egyhamar vége legyen, de már így is kellően az élvezet peremén táncolunk, szóval fogalmam sincs, hogy meddig tudom ezt elhúzni. El nem tudom mondani, hogy mennyire megnyugtató, ahogy a testünk ennyi helyen összesimul, rég éreztem már magam ennyire békésen. Legszívesebben el sem mozdulnék ebből a helyzetből, akármennyire is tudom, hogy nemsokára ez be fog következni. A teljes figyelmemet neki szentelem, hogy mire-hogyan reagál, és ha úgy érzem, látom rajta, vagy esetleg hallom tőle, hogy készen áll az utolsó hajrára, hát próbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. De ha esetleg helyszínt, vagy helyzetet akar változtatni, arra ugyan nyitott vagyok, de nem feltétlenül mondom azt, hogy szeretném is. A döntést viszont rá hagyom.
Kezdőlap
Átlagos hónap, átlagos hetekkel és átlagos napokkal, melyek mostanság mindenféle izgalmat nélkülöztek. A nyár vége, meg persze az év első pár hónapja az amikor az emberek többsége a fogász szakorvost célozza meg. Február a farsangi időszak, a nők extra fehér fogakkal és extra csillogó ékszerekkel akarnak tündökölni, a férfiak meg hibátlan mosollyal és persze szájszag nélkül ha lehetséges. Ilyenkor a munka mennyiség is jóval több mint az év bármelyik másik szakaszában, kivéve a már említett nyár végét, amikor a nyaralás után vakarják össze magukat a pácienseim. Nagyjából egyébként állandó pacientúrával rendelkezem, ritkán fogadok teljesen új delikvenseket, azokat is most már kizárólag ajánlás alapján. A megszerzett gazdag betegeket természetesen a Bentonnal kötött házasságomnak köszönhettem, de azt, hogy még mindig hozzám járnak - a válásunk ellenére is - és nem is akarnak másik fogász után nézni, azt kizárólag magamnak és a munkámnak.
Felnőtt tartalom, szabadabb nyelvezet