Karakter típusa: Saját Teljes név: Sloan Fairmont Becenevek: - Születési hely, idő:1993. 03.26, Hendon, London Kor: 24 Lakhely: Bronx Szexuális beállítottság: Hetero Családi állapot: Egyedüálló Csoport: Üzlet Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: válasz ide + milyen szak + még tanul/már végzett Ha dolgozik//Munkabeosztás: Titkárnő Ha dolgozik// Munkahely: válasz ide Hobbi: Kedvenc dokimat látogatni ...
Hogy én mennyire nem szeretem ezeket a bemutatkozós, hello-szia mi a neved ...Na mindegy kezdjünk bele. A nevem Sloan Fairmont, és haldoklom. Elég lesz? Gondolom várod a folytatást. Autoimmun agyvelő gyulladásom van,ha orvoshoz fordulnék ezzel talán nagy eséllyel túl élném és egy gondtalan nő szerepében tetszelegnék. Remélem ebből mindenki kikövetkeztette hogy nem kerestem fel orvost. Viszont elég zavartalan életet élek ez mellett ,mint miden fiatal lány ,bár néha becsúszik egy-két elvétett hallucináció. Őszintén ez nem tart vissza semmitől hogy véghez vigyem amit akarok, mivel cseppet sem érdekel hogy az állapotom javul avagy romlik így teszek az egészre. Hogy mi jellemez engem?! Nem tudom, sokszor váltakozik a hangulatom köszönhetően a nyavalyámnak, így soha nem lehet tudni mi lesz a folytatás. Kislány koromban egy kedves, bájos, empatikus személyiség voltam mára már ez eltűnt. Fájdalmas arra gondolnom hogy ki voltam és hogy most mivé lettem így nem is gondolok a múltra. Csak előre nézek és a jövőm sem túl fényes, szóval csak próbálok előre felé haladni és minden adandó alkalmat kihasználni. Most pedig biztos morfondírozol magadban ,na de családod biztos támogat? Ha már így kitárulkoztam ledarálom neked oké. Gazdag családba születtem, a szüleim úgy gondolták hogy ők még élni akarnak, így egy egyszerű mozdulattal lepasszoltak nagyanyámnak. Ez volt életük legszebb döntése esküszöm, szóval az én drága nagyim nevelt fel, míg a drága szüleim csak anyagi javakkal járultak hozzá a nevelésemhez . Ez a rideg és őszinte valóság. Két embertől kaptam csak szeretetet ..nagyitól és Matt-től. Mindketten meghaltak, én pedig itt maradtam. Míg várom a halálos ítéletemet, titkárnőként tengetem a napjaimat hogy valamiből meg is éljek, bár néha azon gondolkodom mennyivel jobb lenne ha egyszerűen csak éhen halnék. Nem tudom mit vontál le következtetésnek, de mint látod nem vagyok kedves, sem bájos. Inkább nárcisztikus és bunkó. Ennyi lettem volna. Ha többet akarsz belőlem kicsikarni nem tudsz..az antialkoholista gyülekezetnek sem sikerült.
I can be nice only 1 person a day. And today isn't your day.?
Néha túl sokat gondolkodom, viszont most túl keveset. Ki érti ezt? Amikor az embernek szüksége lenne az agyára hirtelen köddé válik, és csak úgy fejest ugrik a dolgokba. Végül is ha így nézzük, az élet egy nagy medence, egy nagyon göröngyös és elcseszett medence ahol vannak sekély részek. Azt már te döntöd el, hogy mennyire ciki ha belefulladsz a saját medencédbe. Elmosolyodva saját gondolataimon tovább babráltam az ujjaimmal. Komolynak kéne lennem, hisz éppen az orvosomnál ülök aki valami "nagyon fontosat" akar mondani nekem. Relatív kinek mi a fontos. Például hogy bámuljam az agyam röntgen képeit annyira nem tartottam életbevágónak. - Szép.... - szólaltam meg végül. Még mindig nem értettem mit akar. De a nehézkes sóhaj ami elhagyta a száját elég válasz volt. - Tudtam, sejtettem rákos vagyok ...minden jel erre utalt! - jelentettem ki könnyedén, hisz fel voltam rá készülve. A hallucinációk már mindennapossá váltak, ahogy a rosszul létek is, és a hangulatingadozásaim is. - Sloan, magának nem rákja van. - rázta a fejét miközben egyik kezével a halántékát masszírozta. Nagyon feszültnek tűnt. - Pedig rákerestem a neten és a Wkipédia szerint ... - kezdtem volna bele, de Dr.Drew az asztalra csapott, én pedig csak összerezzentem. - Sloan maga semmit nem vesz komolyan? Autoimmun agyvelőgyulladás gyulladása van! Az agylebenye ... - innentől kezdve csak fél füllel hallottam amit a doki mond, a fejem hirtelen megtelt orvosi szakkifejezésekkel és szinte megelevenedtek előttem. A doki még mindig beszélt, de nem hallottam semmit. Minden erőmmel arra koncentráltam hogy meghalljam amit mond, de csak a magassarkú cipőm éles dobogását hallottam ahogy ütemesen a Kiss I Was Made For Loving You című szám ütemeit próbálom eltalálni. Matt. Meghalt. Ő is . - Mint mondtam a maga diagnózisa autoimmun, így a teste és a szervezete maga ellen fordult, ez veszélyes játék Sloan ...sőt nem is játék. - Sloan koncentrálj a pasas neked dumál, de most rajtam volt a sor hogy a halántékomat masszírozzam de nem segített a zavar ami a fejemben van ....nem a diagnózisom okozta hanem én magam. Cink, belefulladtam a saját medencémbe, mondhatjuk hogy szó szerint majdnem. Miután el lettem látva tanáccsal a doki által és a lelkemre kötötte hogy járjak vissza a kezelésekre ..(amikre természetesen nem fogok) úgy döntöttem sétálok egyet. Ez egészen jó tervnek tűnt , egészen addig amíg kettőt láttam mindenből ami a szemem előtt hevert. Óvatosan az egyik padhoz támolyogtam, eközben persze több megvető tekintett megakadt rajtam. Tudtam mit gondolnak, hogy részeg vagyok. Miután sikerült leülnöm, az arcomat a tenyereimbe temettem és mély levegőt vettem. Miután úgy éreztem képes vagyok tovább állni így is tettem.
6 hónappal később
Hónapokig képes voltam nem tudomást venni a betegségemről ,és úgy élni az életemet mintha legalábbis normális lenne az hogy a halott szerelmed ott fekszik veled az ágyban. Hallucináltam ,minden egyes nap az agyam játszott velem ,és én élveztem. Mert ott volt velem Matt, pedig tudtam hogy halott. - Nem mehet ez így tovább ...- motyogtam magam elé ,miközben a mellettem lévő üres helyett simogattam az ágyon. - Szükségem van egy orvosra ...-vallottam be végül saját magamnak ,bár jól tudtam hogy már teljesen elmerültem az én kis "medencémben".
Kedves Sloan! Nem szívesen lennék a te helyedben, hiszen a szerelmed meghalt ezt jól tudod, ahogy azt is, hogy már csak a betegséged miatt láthatod őt, szóval ha meggyógyulsz akkor végleg elveszíted. Ha viszont nem akarod elveszíteni, akkor abba belehalsz, így ez a döntés nem egyszerű, de örülök, hogy hat hónap után mégis a saját életed mellett döntöttél, biztos Matt is ezt akarta volna. Nagyon érdekesnek tartom a karakteredet, hogy mennyi mindent élt már át és mégis oly fiatal még és ott van ugye a betegsége, ami teljesen felforgatta az életét. Vajon hallgatni fogsz most már a dokira és meggyógyulsz? Vajon kihevered valaha Matt elvesztését? Remélem, hogy idővel mindkét kérdésemre igen lesz a válasz. Kíváncsian várom, hogyan alakul az életed a továbbiakban, mielőtt játékba kezdenél, kérlek látogasd meg a foglalókat, aztán már semmi sem tart vissza attól, hogy a gyógyulásod kezdetét vegye
Kezdőlap
