- Mindjárt jövök! – próbálom túlordítani a zenét, hogy az unokahúgom is meghallja a szomszéd asztalon kívül. Nem szeretném mindenki orrára kötni, hogy éppen a mosdóba tartok, de nem tűnik úgy, hogy húgi megértette volna. Így már csak intek egyet, hogy hagyjuk, és inkább elindulok a mellékhelységek irányába. Bár nem kis időbe kerül, mire átverekedem magam az embertömegen. Vicces, hogy az elején leakartam fejezni Elit, amiért ide hozott, de már egészen kezdem jól érezni magam. De, csak azért mert eddig nem kellett elhagynom az asztalt, és mert már jó pár pohárnyi alkoholt belém öntött. Hogy őszinte legyek, most is inkább azért menekülök, mert az új kört tervezgette már nekem. Nem bírom tartani vele a tempót, nekem ehhez szünet kell, meg víz!
Nagy nehezen el is jutok a célig, majd amint elvégeztem a dolgomat, kicsit még ott maradok, hogy letudjam hűteni magam. Erre az ott járó hűvösebb levegő és a hideg víz van segítségemre, de mivel nem maradhatok itt örökre, erőt veszek magamon és visszaindulok. Vagyis csak indulnék, mert az ajtón kilépve szembesülök azzal: fogalmam sincs, hogy merről jöttem. Azt sem tudom hol vágtam keresztül az előbb. Merre van az asztalunk? Tanácslatankodásom közepette inkább szélre húzódom és elindulok a pult vonalába. Ott talán nem taposnak össze és hamarabb belefutok a keresett lányba is. Életemben nem ittam ennyit, mindig is rossz ivó voltam, így nem is erőltettem, nem is volt miért. Szóval már előre félek, hogy mi vár rám holnap, ha ez csak az eleje.
Mivel félek a csalapáló tömegtől, így egyre inkább húzódom a pulthoz. Igazából nem is előre, hanem oldalra nézek, emiatt észre sem veszem, hogy valaki elém lépett – vagy csak útban állt – így nagy erővel már koccanok is bele. Szerencsére én puhába ütköztem, ugyanis a háta volt a fejmagasságban, ő már ennek viszont lehet kevésbé örül. – Elnézést. – ordítom is oda mindenféle ránézés nélkül, majd kerülöm is ki, hogy menjek tovább ügyet sem fordítva a történtekre. Ám valamibe megint felbukok és ez most nagyon remélem, hogy a szék és nem valaki már lába volt. Ijedtemben, - hogy mégse essek pofár,- reflex szerűen kapok is a kezemmel valami kapaszkodó után. Mert hát a földön tényleg eltaposhatnak, így nem kéne oda jutni. Fix tárgy helyett viszont valamelyik srác felső ruházatát találom meg. Így már csak amiatt aggódok, hogy megtart-e, vagy a pofára esés mellett még agyon is vernek a szerencsétlenkedésem miatt?

Még mindig nem vagyok képes feldolgozni, hogy Zhani csak úgy kidobott. Pont engem, akit sose szoktak faképnél hagyni! Most őszintén mit tettem? Kivételesen még csak meg sem csaltam és nem nézegettem más lányok felé. Némi flörtölés volt csupán egy nyomorult biosz anyagért. Ezt igazán megérthette volna ő is, de persze neki egyből szakítania kellett. Már rég nem volt olyan, hogy egyedül lettem volna. Fura így, hogy nem szól állandóan a mobilom, nem kapok üzeneteket és nincs akihez átmenjek, ha éppen úgy tartja kedvem. És még ember sincs, akinek elsírhatnám ezt, mert mind kiröhögne, hogy pont nekem adtak kosarat, a srácnak aki arról híres, hogy Ő váltogatja a barátnőit.
A bánat és a szégyen viszont csak eluralkodott rajtam, még hozzá elég gyorsan, így felejteni akartam. Mindent ki akartam törölni a fejemből, ha csak egy estére is, de arra az időre maximálisan. Hallottam az egyik sráctól, hogy lesz valami buli, ha már Halloween van. Így nyilván odamentem. Mindenképpen hasznos hely, ha totál részegre akarom inni magamat, meg persze nem utolsó dolog az sem, hogy tuti lesznek ott szingli csajok.
Az első része a tervnek sikeresnek is bizonyult, elég gyorsan olyan szépen leittam magamat, hogy már a látásommal is gondok lettek. De még így is eléggé feltűnt, hogy nincs a kedvemre való hölgy itt. Valaki túl alacsony, valaki túl vékony, a legtöbb pedig szőke… Hát ez nem az én napom. Illetve ez sem az én napom. Ezen még a pia sem segít sokat.
A vendégek között bolyongok, hátha mégis megakad valakin a szemem. Minél messzebbre próbálok nézelődni, hogy egyáltalán valami fogalmam legyen arról, hogy merre lehetnek jó csajok. Ki is teszem a lábamat, hogy elinduljak, mire valaki felbukik benne. Ő megkapaszkodik bennem, én pedig szerencsére a sok piától még nem vagyok annyira lassú, hogy a reflexeim ne működnének, ezek szerint, hogy ne tudjam még időben elkapni. Először csak meglepődve bámulok rá, majd közelebb hajolok, hogy egyáltalán lássam ki az, aki éppen elém pottyant. Talán egy kicsit túlságosan is a képébe másztam, mert nem akartam elhinni, hogy ez a kis törpe egy srác lenne. Mondjuk egészen cuki így, ahogyan a karomban tartom. A lányok is tündériek, mikor ilyen alacsonyak, de ez a srácba talán még ritkább. Még egy halvány mosoly is látszódhat az arcomon, ahogyan ránézek.

Sosem voltam az a nagy bulizós típus. Bár a legtöbbeknek az egyetem is csak a vad partikról és miegyebekről szól, én ott is jobb szerettem inkább a könyvtárban tölteni az időt. Egyrészt, mert sosem voltam valami extrovertált, másrészt, mert van számos fóbiám, ami miatt nehezebben is ment volna az, hogy jól is érezzem magam. Persze, tuti azt kapnám erre válasznak, hogy pont itt tudtam volna a leginkább legyőzni a félelmeimet. Na, mindegy is! Igazából, azt sem értem, hogy Elinek, hogy sikerült rávennie a maradásra most. De nyilván az is közrejátszott, hogy nőként nem akartam magára hagyni, mert talán kinézetre én sem vagyok valami ijesztő fazon, de nekem talán több esélyem lenne elhajtani a nem kívánt személyeket körüle. Aztán, valahogy az ivásra is sikerült rávennie – ma esten folyton csak a rosszba visz. Pedig én reméltem, hogy ez tényleg egy laza kis program lesz és tessék csak, hova nőtte ki magát ez az egész?
Nem szívesen hagyom magára az unokahúgomat, de mivel a férfi mosdóba nem vihetem be magammal, így hosszas szenvedés után bátorkodom kicsit elengedni a kezét. Nem fog két percig sem a dolog, addig nem eshet baja, ugye? Persze az idő egyből meghosszabbodik, már csak az által is, hogy alig tudom keresztül vergődni magam a tömegen. Abba egyelőre még bele sem merek gondolni, hogy visszafelé nehezebb lesz. Most csak egy cél lebeg előttem, aminek elég sokára jutok el bejáratához is. Szerencsére ott már kicsit jobban is jár a levegő, így van esélyem kitisztítani a fejemet is. Nem szabad hagynom, hogy Eli több italt öntsön belém, mert még valahogy haza is kéne jutnunk. Én valamelyest inkább a saját lábamon tenném meg ezt a rövidtávot és idegen társaság nélkül. De hát abban biztos vagyok, hogy az unokatestvérem már az első adandó pillanatban eladna engem valakinek, míg nem vagyok teljesen a tudattomnál.
Visszafelé elég tanácstalan léptekkel indulok meg végül, hiszen azt sem tudom már, hogy merről jöttem. Mindenesetre, talán a pult mellett a legbiztonságosabb visszajutni a túloldalra. Arra viszont nem számítok, hogy végig csak csetlek-botlok. Hol neki megyek valakinek, hol épp a föld vágyik tőlem egy nagy ölelésre, botlásom közepette. Azonban, mielőtt még felnyalnám itt a padlót, valaki megszán engem és a ruhája mellett még a karjával is rásegít arra, hogy valamelyest talpon maradjak. Sűrű pislogás mellett és piruló arccal igyekszem felmérni kimászott ennyire a személyes terembe és csak mélyen remélni tudom, hogy elenged egyszer, amint egyenesbe húzott. Kicsit kellemetlen a közelsége, szóval ideje lenne. Nem tudom, hogy a rám törő pánik, vagy mi okozza, de egyre hevesebben kalapál a szívem, így félek, hogy ennek nem lesz jó vége. Bár, részegen mennyi az esélye annak, hogy a pániktól legyen?