Amit mások látnak belőlem:

Magasság: 165cm
Hajszín: Barna
Szemszín: Szürke
Különös ismertetőjel: Hosszú, fehér hegek a hátán, egy alaposabb verés nyomai.

Alacsony, vékony, nem kifejezetten sármos férfi, még ha megvan a maga sajátos varázsa is. Már amikor épp nem egy kibaszott seggfej. Amit a természet nem adott meg neki azt a személyes higiéniájával és ruháival igyekszik pótolni. Mindig ápolt, divatosan öltözködik, a legdrágább parfümök illata kíséri az útján. Követi a legújabb divatot de nem megy át androgünbe, még ha sokszor vérzik is a szíve egy-egy darab után. Egy-egy partin mer viselni „merészebb” darabokat, azt is csak amiatt mert úgy veszi az a divattervezőknek szól, mindössze belesimul a tömegbe. A ruhái és kiegészítői mindig jól össze vannak válogatva, mindenből a legjobb minőséget viseli és használja, mindegy miről legyen szó. Sokszor összekeverik azokkal akik tényleg a divatszakmában mozognak és nem csak a termékeit árusítják.
Határozott, süt róla a felsőbbrendűség érzete, a resting bitch face állandó tartozéka a nonverbális kommunikációjának. Nincsenek kifejezetten lányos mozdulatai, mindig ügyel arra hogy azokat messziről kerülje, még ha olykor-olykor meg is botlik a tettetés közben. Sokan nem is merik megszólítani vagy alapból elkerülik. Már előre érezhető hogy miképp fog velük viselkedni, ha nincsenek egy társadalmi státuszban, esetleg nem fűződik érdeke ahhoz, hogy kedvesnek mutassa magát.
Akiknek kifejezetten jó a meleg radarjuk azok sejthetik hogy ő is homoszexuális, még ha nem is vallja be.

Beképzelt, arrogáns, újgazdag fiú aki nem tudja hogy jó dolgában mit csináljon. Egy kontroll nélküli, agresszív vadállat. Hízelkedő, kétszínű, puncsoló selyemfiú. Számító, a pénzt istenítő seggfej.
Ilyen és hasonló jelzőkkel illetnek, ami igazából nem zavar, sőt. Nem akarom hogy bárki mást feltételezzen.
Utálom a melegeket, konzervatív beállítottságú vagyok. Az apám lévén a nagykutyákkal érintkezek, a beszélőkém miatt pedig sokszor csak engem hívnak meg a bulijaikra. Igyekszem mindig mindenhol ott lenni, nehogy lemaradjak bármiből is. Attól tartok ha nem jelennék meg bármelyik fontosabb eseményen akkor abban a pillanatban el is felejtenék a létezésem, kibeszélnének a hátam mögött. Ha nem irányítom a társalgást akkor rájöhetnek hogy egyáltalán nem vagyok olyan mint amilyennek mutatom magam. Egyiket sem látom a barátomnak, csak egy lehetőségnek vagy épp veszélyforrásnak melyet kézben kell tartani. Sakkjátszma az élet ellen?
Saját üzletem van, napi szinten mozgok modellek és tervezők között, ismerem a New York-i elitet, egy vagyok közülük, még ha rólam nem is cikkeznek napi szinten. Egy ilyen arcot senki sem akarna a címlapokon látni… Ne értsd félre, évek munkája és seggnyalása áll ezek mögött az eredmények mögött, nem beszélve a családi kapcsolatokról. Kihasználok mindent és mindenkit ha kell, nem szégyenkezem attól hogyha mások kitaposott útján járva jutok el oda ahol akarok lenni. Az évek során sikerült megtanulnom, a türelem tényleg rózsát terem, ha jól játszom a lapjaimat akkor a végén én nevethetek utoljára. Felismerem kiből lehet a valaki a divatszakmában, kibaszott jó ízlésem van, még ha ezt próbálom nem nagy dobra verni. Már épp is így elég megalázó hogy a melegek napi szinten nyomulnak rám.  
Nincsenek határok a partikon, nőkben, drogokban ha kell, mindent szolgáltatok. Én nem ítélkezek a szemedbe, épp elég ha tudok róla, később úgyis felhasználom ellened. Beszerzek mindent amit szeretnél, bár még nálam is van egy bizonyos határ melyet nem lépek át. Nem, nem akarok Epstein lenni. Nem zavar ha ribancok között kell mutatkoznom vagy épp a sarokról kell összeszedni az éjszaka munkásait. Vannak kapcsolataim, legális és nem túl legális cuccokhoz, kiderítem mit szeretsz és megveszlek vele, ennyire egyszerű. Én vagyok a legjobb házigazda, az én partijaimon megélheted a vágyaidat, csak ne fordíts nekem sosem hátat.
Az vagyok, annak mutatom magam amit általában gondolnak a gazdag emberekről. Sokkal egyszerűbb belesimulni egy festett képbe mint kiállni a világ ellen. Ugyan sokszor agresszívnak mutatom magam de nem tudnék másokat bántani. Nincs meg a fizikumom és a gyomrom sem hozzá. Mármint fizikailag. Lelkileg szétszedlek, csak adj pár percet.

Amilyen valójában vagyok:

A testtartása, kommunikációs stílusa azonnal megváltozik ahogy az anyja és az apja a közelben van. A határozottsága már nem is olyan erős, a tekintetében egyfajta félelem költözik melyet minden erejével igyekszik palástolni. Hallgatagabb ha nincsen közönségük, férfiasan próbál viselkedni ami sokszor esetlensége csap át, nem túl jó a tettetésben. Próbálja az apját megnevettetni, a legdurvább vicceket neki szokta mondani, minden erejével azon van hogy saját magáról elterelje a figyelmet és más céltáblát találjanak az élcelődésre. Még így is sokszor megesik hogy őt piszkálják. Az üzlete, a ruhái, a haja, nem is kell különösebb okot szolgáltatni hogy az apja és a bátyja hangosan nevessenek és ugrassák, már csak a létezése miatt is. A legtöbbször nincsen benne bántó szándék, ő azonban ezen esték után mindig sár részegen végzi az egyik klub VIP padlóján.

Egy rossz, féltékeny testvér, fiú, kudarca a családnak. Állandóan emészt belülről a kétség vajon elég jó vagyok-e nekik. Mindig arra jutok hogy nem. Semmi sem vagyok a bátyámhoz képest, az apám nyomába sem érhetek, az anyám pedig egyenesen undorodik tőle. Biztos vagyok benne hogy sejti, tudja, más vagyok.
Nem áll fel a csajoktól, akármennyire akarom, a pornófilmekben a férfiakat keresem. Többször akartam öngyilkos lenni de sosem vettem rá magam végül. Próbálom a gátlásaimat, ezeket a bizarr és szörnyű gondolatokat és fantáziákat az undorító természetemmel palástolni, ami eddig jól ment. Sokkal egyszerűbb mint szembe nézni mindazzal amit álmaimban látok. Az utálkozás, ezek a viccek, olyanok nekem mint a drog. Nem feltétlen érzem magam jól utána de az adott pillanatban olyan magasságokba emelnek, felejtetik el a lényemet, amitől nem tudok elszakadni és nem is szeretnék, hiszen akkor még ennyibe sem venne az apám.
Apám élvezi a szabad szájamat és a nyílt gyűlöletemet. Könnyen belesimulok a fehér ötvenes férfiak társaságába, én vagyok a kis udvari bohóc és szolga keveréke aki mindig készen áll arra hogy szórakoztassa az urait. Ez az egyetlen ami egyfajta kapcsot alakított ki közte és köztem, melyhez ragaszkodom mint az édes élethez, mert legalább reményt ad arra hogy még szerethet.
Mindegy hogy mit csinálok, felépíthetek egy üzletet, lehetek valaki diploma nélkül is, semmit sem számít mert nem vagyok az akinek ők engem elképzeltek még a terhesség ideje alatt. Csak egy nagyon rossz másolata vagyok egy udvari trollnak amit nem tudnak elviselni. Mindig a bátyámhoz vagy a család többi férfi tagjához hasonlítanak. Eddie. Eddie akinek már van diplomája és egy menő cégnél dolgozik, nem valami kis buziknak szóló alkalmazásban tologatja az árukat. Eddie, a 190cm magas, csupa izom kosaras, aki hamarosan összeházasodik az egyik üzlettárs lányával. És itt vagyok én, akinek a saját kezén túl még mással nem ismerkedett meg. Szerencsére ezt nem tudják, ha kiderülne biztos öngyilkos lennék.  



New-York, gyűlölheted vagy szeretheted, semmit sem fog változtatni a lényén. Világváros, egy szörny ami a gyengéket bekebelezi. Vibráló kincs, kétélű kard, mely sokszor inkább csak megsebez. Magához vonz a fényével, vajon vagy olyan okos hogy ne repülj túl közel? Vagy elégnek a szárnyaid ahogy egyre feljebb törnél?

Wilson Mueller a város egyik gyermeke volt, úgy gondolta jól ismeri annak a természetét, az ujja annak a pulzusán pihen. A valóságban csak egy volt a sokak közül, akik szerettek volna kitűnni, naggyá válni és kikerülni a névtelen tömegből miközben egy végtelen harcot folytatnak önnön démonaikkal.

Gazdag szülők gyermekeként jött a világra, látszólag sosem volt gondja semmire sem az életben. A valóság azonban nem is állhatna messzebb az elképzelésektől. A szülei házassága sosem volt viharoktól mentes, csak a pénz és a látszat hajhászása tartja össze a törékeny idillt melyért nap mint nap meg kell küzdeni. Egy tökéletes kép melyet az anyja ápol és gondoz. Egyedül ő okoz mindig problémákat neki. A családból egyedül az anyja sejti hogy Wilson sosem lesz olyan mint a többi, még ha ezt minden erejével tagadja, saját maga és mások előtt is.  

Betegen jött a világra, a pénz és a nevelőnők gondoskodása teremtett egy jobb életet neki ám csodás gyógyulás ennek ellenére sem történt. Egy alacsony, hízásra esélytelen, vékony kis vakarcs volt világ életében akit mindig piszkáltak a családban. Bántották, mert olyan volt a külseje amilyen, nem tudott a családi sportokban részt venni és inkább töltötte ideje nagy részét az unokanővérével mintsem a fiúkkal.

Az anyja családja a mezőgazdaságból érkezett, a földekből teremtették meg vagyonukat, egykor nem állt egyiktől sem távol a kemény munka és erős fizikum, még ha ez a generációk, a kényelmes életvitel miatt el is korcsosult. Az új kor, más szokások ellenére is elvárják az új generációktól hogy fizikailag és szellemileg is kiemelkedjenek a többi közül. Sajnos az apja részéről sem jobb a helyzet, a földektől ugyan ők távol estek, ám a családban mindenki egy híresebb egyetemen tanult, egy nem is akármilyen diploma megléte úgymond kötelező eleme a Mueller ágnak.

Nagyon hamar mutatott olyan jeleket ami nem tetszett a szülőknek, csak tetézve hiányosságait a család szemében. Egy ideig nem léptek közbe, hiszen ideje nagy részét másokkal töltötte, ám végül a számonkérés nem maradhatott el. Egy végzetes születésnapi partin csattant az ostor ugyanis az egyik dada, aki nem sokkal az eset után el is lett bocsájtva, egy babát adott Wilsonnak mint ajándék. Sajnos az időzítés elég rossz volt, a szülőkben pedig nem az elfogadás, hanem a szégyen érzetét váltotta ki ezzel. Egy kiadósabb verés után sikerült leszoktatni a babázásról. Az apja egész világosan a tudomására adta, a saját házában nem fog buzikat eltűrni, szóval szedje össze hamar magát vagy már aznap pakolhatja a holmiját. Nyolc éves volt, még nem értette mi az a buzi vagy homár de azonnal megértette hogy az valami nagyon-nagyon rossz dolog. Hamar sikerült idomulnia a helyzethez, a több hetes gyógyulás alatt volt ideje rájönni, valami nagyon nincs rendben vele.

Az elkövetkezendő évek sem hoztak neki nagyobb sikereket. A diszlexiája miatt továbbra is ő maradt a fekete bárány a családban, az iskolákat csak segítséggel és orvosi igazolások hadával tudta befejezni. Az asztmája miatt nem csatlakozhatott a csapatokhoz, gyenge fizikuma állandó gúnyolódás tárgyát képezte, ami csak azért nem fajult el mert a bátyja megvédte, valamint a család státusza érinthetetlenné tette.

A státusz amit akkor még nem tudott, vagy csak nem akart kihasználni? Fiatal éveiben volt benne egy remény, egy hamis vágy hogy majd felemelkedik hamvaiból. Eljönnek érte mert különleges, elmúlik minden betegsége és olyan lehet mint Eddie. A várt csoda azonban sosem jött el, ő pedig egyre keserűbb és zárkózottabb lett az évek során. Az egyedüli vigaszt az anyja divatmagazinjai jelentették amit a vécében tudott lapozgatni, hiszen nem merte egyiket sem a szobájába vinni. A verés nagyon sokáig, igen élénken élt az emlékezetében ahhoz hogy kockáztatni merjen.

Igazi változást a középiskola hozott számára, ami másoknak sokszor az igazi szenvedések kezdete, ő kivirágzott. Úgy döntött hogy felhagy az áldozat szerepkörével. Nem volt jóképű, viszont volt pénze és talpraesett volt, ha mással nem, ezzel játszhatott. Gyakorlatilag megvette mások szeretetét és elkezdte felcímkézni, felárazni az embereket magában. Mindenkire rakott egy címkét és úgy helyezte el az agyában. Valakinél sokat kellett puncsolni és költeni, mások könnyen megvesztegethetőek voltak. Ugyan ki mondana nemet egy rövid túrának a családi jachton vagy egy féktelen partira a nyári rezidencián? A bátyja mellett ő is egy kisebb híresség lett az iskolában, még ha nem is a legjobb indokok miatt.
Sokszor az ő ismeretségeit használta ki hogy ő is a menő gyerekek között létezhessen. Akkor kezdte el leginkább terjeszteni a homofób nézeteit, kiszemelte a leggyengébbeket és mindenkit ellenük hangolt. A folyamatos viccek, sokszor kegyetlen tréfák ellenére sem függesztették fel, bár sokszor közel állt ahhoz a büntetéshez is. Ő volt az iskola komédiása, nagyvonalú mecénás, a partik királya, a mindig jelen lévő partiarc aki csak emelni tud az esemény fényén. Tündöklött ezen évek alatt, még ha ez inkább egy hírhedtség is volt. Legalább sikerült összerakni egy identitást, amivel tudott valamennyire azonosulni és úgy érezte, ha elvégzi az egyetemet, akkor már minden csak jobb lehet. Ugyan tanult, nem volt sosem lusta gyerek, ám ahelyett hogy segítettek volna neki a tanulásban mindig egyre csak többet és többet kapott, úgy megnehezítve a mindennapokat hogy egy közepes eredménynél nem tudott jobbat produkálni.  

A Columbiára szeretett volna menni a bátyja után, ezt sosem titkolta. Azonban a tanulmányi eredményei nem igazán segítették a céljai elérésében. Az apja ugyan elintézhette volna, gazdag üzletemberként rendelkezett annyi befolyással és anyagiakkal, mégsem tette. Úgy fogalmazott a fiának hogy ez egy olyan, felesleges és költséges befektetés, amire nem akar áldozni. Az addig alapos munkával, hosszú évek alatt felépített önbecsülése és életvidámsága egy pillanat alatt szertefoszlott. Megtört. Egy mondat, egy pillantás, egy sajnálkozó vállon veregetés elég volt ahhoz hogy elveszítse a lába alól a talajt és csak az árnyéka legyen annak az egyébként is hamis képnek mit addig formált. A szülei továbbra is támogatták, vettek neki egy lakást Manhattenben, hogy megízlelhesse az önálló életet de nem vették fel a saját cégükhöz dolgozni. Kapott és kapja a jutalékát, ami egy igen szép apanázs per hónap, azonban igazi munkát egyik sem akar adni náluk.

Ő csak a második fiú maradt akit szerény, mondhatni semmilyen képességei miatt el kell tartaniuk. Tombolt, dühöngött de nem mutatta ki, csak járta a különböző partikat, elmerült a drogok és alkohol világában. A „barátai” társaságában kereste a vigaszt, próbált mindent és mindenkit elfelejteni. Mámoros állapotában a férfiasságát sem kérdőjelezhették meg, hiszen annyira kiütötte sokszor magát hogy esélye sem lett volna megdugni egy nőt. Sokszor kötött ki a kórházban, elvonóra akarták küldeni, amit csak azért úszott meg mert rossz fényt vetett volna a családra. Ezekben az években játszott a legtöbbször az öngyilkosság gondolatával. Vett egy pisztolyt, ott tartotta a zoknik alatt és gondolkozott. Megírta a végső levelet, elkészített mindent de… De az utolsó percben sosem merte meghúzni a ravaszt. Mindig csak egy terv, egy álomkép maradt melyet kergetett. Abban reménykedett hátha egyszer, egy parti után vagy közben megölik, ahol talán meg sem kell éreznie semmit sem. A legközelebb a halálhoz akkor állt amikor részegen le akarta vetni magát egy felhőkarcoló tetejéről. Egy random biztonsági őr húzta vissza a biztos halálból, azóta sem tudja ki lehetett az, még ha nem is tudja eldönteni hogy hálás vagy dühös legyen miatta.
Végső soron hagyták szabadon garázdálkodni, nem tudva milyen gondolatok kínozzák, hiszen a legrosszabbat nem követte el. Nem volt meleg. Legalábbis a viselkedése nem utalt arra hogy ilyen vágyai lennének, az meg hogy mi járt a fejében, senki sem tudta.

Több mint három évig élt így, minden fillérjét kihasználva a szülei nagyvonalúságának, míg egy nap nem találkozott egy régi osztálytársával. Egy kávézóban futottak össze, ő még azon kevesek közé tartozott akivel néha, félig őszintén, eltudott beszélgetni. Egy üzlet ötletét vázolta fel neki, amire nem talált sehol sem befektetőket. Úgy érezte ez az ő lehetősége. Ez a szabad kártya abból a másik, céltalan és végtelen állapotból melyben már oly régóta őrlődik. Elfáradt és unta a végtelen partikat ahol mindig ugyanazokat az üres tekintetű idiótákat kellett kerülgetnie. Ahogy egyre többet beszéltek erről az üzletről egyre bizonyosabbá vált, olyan érzés támadt benne amit már nagyon rég nem érzett. Egy esélyt látott, megváltást, a szülei szeretetét. Lelkesedett.

Napjainkban a Verishop vállalkozás társtulajdonosa és üzletvezetője, a marketing feje. Ahhoz hogy meglegyen a kezdő tőkéjük eladta a kocsiját és a drága ékszereit, felkereste az apja összes barátját aki hajlandó volt szóba állni vele és éjt nappallá téve dolgozott hogy a kis ötletcsírából megszülessen a cég. Új, fel nem fedezett tervezők kollekcióit árusítják a webáruházban, folyamatosan bővítve a repertoárt más termékekkel. A modora mit sem változott, annak ellenére hogy a divatszakmában kell mozognia még megtartotta a homofób nézeteit, legfeljebb ügyesebben manőverezik a különböző emberek között, újabb álarcot alkotva magának. Vagy álarcnak lehet nevezni azt ami valójában? Az utóbbi fél évben nagyon megugrott az oldal forgalma, folyamatosan bővítik a csapatot, mostmár egy új, szintén a divattal foglalkozó vállalkozásba szeretne fogni. A szülei, talán életében először elismerik a munkásságát, még ha nem is lelkesednek annyira érte mint Eddiért. Elméletben minden szép és jó, azonban a belső feszültség, mely mindig is rágta belülről ott van és nem nyugszik, nem tudja miért is van ez. Továbbra is tagadja az érzéseit, gondolatait, mindig talál egy kifogást hogy miért nem lehet az. Ebben sokat segít a munkája is, majdcsaknem minden idejét azzal tölti hogy a vállalkozás minél sikeresebb legyen.

Sajnos azonban egy új veszély ütötte fel a fejét a láthatáron. Az anyja azt szeretné ha komolyan randizna valakivel… Eddig sikerült elhintenie hogy sok egyéjszakás kalandban volt része, ami persze a való világban sosem történt meg, egy komoly kapcsolat viszont… Ahhoz valamit már teljesítenie kéne, testileg és lelkileg, amire egyáltalán nem áll készen. Az üzlet virágzik, a nők tapadnának rá, hiszen az örökségen túl még a saját üzletéből is folyik a pénz, viszont már a nőkkel való intimitás gondolatától is kiveri a víz. A melegek érzik rajta, tudják kicsoda, de ő mindenkit eltaszít.

Már csak idő kérdése hogy megtör és színt vall? Vagy tovább folytatja a hamis életét és eleget tesz a szülők akaratának?