Levelek Caracasba 1995-2019
-részletek-

1995. március

Drága Scotto!
Olivia ma lett egy hónapos. Gyönyörűen fejlődik, bár azt hiszem a pocakja szeretetében rád hasonlít. Telhetetlen a kisasszony, de nem bánom. Nyugodt baba, kivéve amikor ébren van. Olyankor igényli, hogy ölelgessem és ringassam. Néha nagyon fáradt vagyok, és ha nem jött volna el az édesanyád, hogy segítsen, nem is tudom mit csinálnék. Még a könyvemet is le kellene adnom a nyár előtt. Hiányzol nagyon, de az vigasztal, hogy ha ennek a forgatásnak vége, akkor szinte egész nyárra a miénk leszel. Sajnálom de a rajongóidnak várniuk kell rád, mert egy időre mi fogjuk lekötni az idődet.
Mindennél jobban szeretlek
Annemary

2005. július

Drága Scotto!
Olívia nagyon el volt keseredve, hogy nem voltál ott az évzáró ünnepségen, pedig kitűnő tanulóként végzett, és rengeteg dícséretet kapott, mellé könyvutalványokat. Megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne kapni ezért a csodás bizonyítványért, azt felelte, hogy veled szerete elmenni valahova egy hétre sátorozni. Meg egy százdarabos filctoll készletet. Ez utóbbit csak mellékesen jegyezte meg, de tudom, hogy nagyon régóta vágyik rá. Mindene a rajzolás és a tanárai szerint tehetséges benne. Képzeld a következő könyvemhez már csinált néhány illusztrációt. A kiadóm nem bánja, azt mondják egy gyerekkönyv egy kisgyerek rajzaival még inkább hiteles. Kérlek szépen, augusztusban, ha vége a forgatásnak vidd el még a hideg idő beállta előtt a lányodat egy hétre valahova a kanadai határhoz, oda vágyik nagyon. Hiányzol neki. Nekem is hiányzol, de tudom, hogy mindig hazajössz hozzánk. A világ legszerencsésebb asszonya vagyok: a férjem sikeres, odavannak érte a nők, ő mégis minket választ.
Meg nem szűnő imádattal
Annemary

2010. Karácsony

Drága Scotto!
Hosszú idő óta az első ünnep amit külön töltünk egymástól. A fát együtt díszitettük fel Oliviával, bár ő inkább a kanapén ücsörgött és a laptopján cseverészett valakivel. Szerintem valami fiú lehet a dologban, de nem engedi, hogy faggatózzam. Ám az arcán látom a végtelen örömet és boldogságot. Tudod milyen amikor örül: az utolsó kis porcikája is csupa vidámság. Édesanyádék tegnap érkeztek, azt mondták, hogy te majd 29-én repülsz haza a délutáni géppel, addig sajtótájékoztatóid lesznek. Nekem holnap lesz dedikálásom Manhattanben, izgulok is, ez lesz az első, kamaszoknak írt könyvem, de a kiadó szerint nagyon jó a fogadtatás. Igaz az ötletet Olivia adta. Tehetséges kislányunk van, Drágám. Bár én már most féltem, mert a film és a színpad világa nagyon vonzó a számára. Örültem volna ha grafikus lesz belőle, vagy rajzfilmstúdióhoz adja be a jelentkezését, de őt a maszkmesteri munka és a filmes smink érdekli, azt mondja ezzel akar foglalkozni. Azt is mondta, hogy így akkor több időt tölthet majd veled, ha egy filmen dolgoztok együtt.Tudod, hogy mindig is jobban apás volt.
Boldog karácsonyt, Szívem!
Annemary

2015. szeptember

Drága Apa!
Gondolom meglep, hogy nem anya ír neked levelet, de gondoltam, hogy megleplek. Már csak azért is, mert ő jelenleg azzal van elfoglalva, hogy kiválassza a ruhát, amire majd a díjátadóra megyünk. Szeretném ha tudnád, hogy nagyon büszkék vagyunk rád minketten, hogy egy ilyen szép elismerést megkapsz. És szeretném ha azt is tudnád, hogy nekem még mindig és állandóan te leszel a világ legjobb apukája, soha egyetlen pasi sem érhet a nyomodba. Na jó, biztosan van, csak én még nem találkoztam vele. Jeremy szakított velem. Múlt héten. Nem gond. Illetve gond, de nem fogom miatta lógatni az orrom. Jó, rendben, bevallom, hogy két napig bőgtem miatta és csokifagyit ettem gyomorrontásig, aztán anya elvitt valami halálosan unalmas színházi előadásra, de addig sem Jerry járt a fejemben.
Képzeld, gyakornoki munkát kaptam Lizzy Freeman mellett. Tudod ő az a csaj aki számos amerikai filmstúdiónál készít maszkokat, főleg horrorban utazik. Irtó szépek a kelések és az elfertőződött végtag sminkjei. Jó oké, tudom, hogy ez nagyon undorítóan hangzik, de aki szakmabeli, az tudja értékelni. Egy hete kezdtem. Azt mondta, hogy ha beválok, akkor pár éven belül elvisz magával komolyabb munkákra is. Na megyek öltözni, mert anya itt toporzékol.
Csók
Olivia

2019. január

Drága Apa!
Úúúúúristeeeeeen nem hiszem el! Lizzy a nyáron magával visz Barcelonába egy hónapra. Valami óceánjáró balesetes katasztrófa filmet forgatnak és az ő stúdiója kapta a munkát. Ha beválik a munkám, akkor véglegesítik a szerződésem és ősszel megkezdhetem a maszkmesteri képzésemet. Drukkolj, hogy minden rendben legyen!
Csók
Olivia

2019. október

Drága Scotto!
Oliviának remekül sikerült a barcelonai út. Véglegesítették a Freeman Colors-nál, és egy hete belevágott a maszkmesteri képzésbe. Történt azonban valami azon az úton, bár erről nem sokat beszél. Csak egy fiúról, akit látott és akit nem tud kiverni a fejéből. Nem tudja a nevét, nem tudja, hogy ki ő pontosan, valami esőmosta bulin látta úgy pár másodpercre. Nem tudom mennyire vehetem komolyan, de azt hiszem a lányunk szerelmes lett. Egy öt másodperces szempárba. Kezdjünk aggódni!
El nem múló szerelemmel
Annemary

2019. Nyara, Barcelona

Gyönyörűen sütött a nap már korán reggel, noha a bambusz spaletták még jótékony félhomályba burkolták a szobácskát, amin ketten osztoztunk. Dana, aki mindössze egy évvel volt idősebb nálam. Óriási fekete szemei, sűrű szempillái voltak amelyet megkoronázott a napsugarak által még inkább lekapott, karamell színű bőre és a hihetetlenül göndör, ezer csigákba kunkorodó félhosszú haja. Az a fajta lány volt, akinek a szája sarkában mindig bújkált egy csöppnyi mosoly akkor is ha komoly volt. Lusta macska módján nyújtózott el a szomszéd ágyon, még nem nagyon tért magához a tegnap éjjeli dévaj bulizásból, amit én inkább kihagytam. Este tíz is elmúlt már mire Lizzy meg én befejeztünk néhány utómunkálatot, és nem szívesen léptem le, mert mindig attól féltem, hogy talán elmulasztok valamit, egy apróságot, amiből tanulhatok. Éppen ezért a lassan két hét alatt, amióta itt voltunk, engem nem nagyon láttak a parton vagy a környékbeli szórakozóhelyeken. Nem azért mert ne lett volna rá igényem, sokkal inkább azért mert időm nem volt rá.
Dana ujjait összefűzte a feje felett és a plafont bámulta. Én a szomszédos ágyon éppen a ruháimat hajtogattam össze, amit két órája szedtem le a földszinti szárítóról. Apró kis bungallókban laktunk, úgy negyed órára a parttól. Egymásba fonódó, igazi kis mediterrán épületek voltak, amelyek aztán az egekbe szöktek egész kis helyes emeletes, zöld panorámás teraszokkal pettyezett labirintust alkotva. Az ajtók is szinte egyforma, azúrkék és sárga színekben pompáztak, és ha az ember nem tanulta meg a járást, nagyon könnyen eltévedhetett. A két hét alatt nem egyszer nyitottak be hozzánk is vadidegenek, néha az éppen csak a vidámságig lerészegedve, vagy összefonódó, hirtelen pár óra alatt szövődött szenvedélyes szerelemmel összeboruló párocskák. Időnként pedig előfordul az is, hogy valaki egyszerűen bejött az éjszaka közepén, és a sarokba kucorodva reggelig aludt. Ilyen hely volt ez, és senki nem lepődött meg rajta, a közvetlenség jellemző volt az itteniekre. Emiatt is szerettem. Emlékeztetett apa szülőhazájára. Említettem már, hogy az apukám az egyik leghíresebb venezuelai szappanopera sztár, aki bár az idők folyamán kiöregedett az amorozó szépfiú szerepéből, és ma szinte már csak apa szerepeket kap, mégis a hazájában számtalan hölgy rajong érte? Amerikában nem nagyon ismerik. Ott viszont anya a népszerűbb, aki eleinte a gyerekeknek írt könyveivel, később pedig a fiataloknak szánt regényeivel vált ismertté. Engem soha nem vonzott sem a színészet, sem az írás, de a szakma az igen. Hogy művészeti vonalon fogok mozogni, az elég korán eldölt. Nagyjából ott, amikor öt évesen megkaptam az első színező készletemet. Szerelem volt első látásra. A világot én mindig így látom. Színekben. El sem tudom képzelni, hogy szürke és kopár legyen a környezetem, és jó venezuelai módjára, a szobám is a szivárvány minden színében pompázik. Noha alapvetően a választott hivatásomnak élek, nem vetem meg az élet élvezetét, vagy éppen a nevetést, a vidámságot, a jó ételeket, az édességeket, új emberekkel ismerkedni, táncolni kifulladásig, virágot tűzni a hajamba, vagy éppen az esti, parti tábortűz mellet ismeretlenektől kapott ismeretlen eredetű italba belekortyolni. Csak éppen ismertem a mértéket, és ismertem a saját határaimat. Mert így neveltek: élvezzek mindent amit az élet ad, de tudjam, hogy meddig mehetek el, amiben az emberségem még nem csorbul.
- Van két VIP jegyem az esti bulihajóra. A recepciós csajtól kaptam, és nem fogod elhinni, hogy mit adtam neki cserébe.- alkarjára támaszkodva tolta fel magát Dana az ágyon, de még mindig elnyújtózva, egyik lábfejét a másikon átvetve vigyorgott. Felpillantottam rá, és a mosolyom válasz volt az övére. Megráztam a fejem, de hajtogattam tovább a ruhákat.
- Elképzelni sem tudom. Mit kért cserébe?
- Scotto Valens A4-es fotóját, dedikálva. Amiből volt nálad vagy húsz, és azt mondtad bármikor vehetek belőle. A csaj anyukája állítólag odavan a papádért, és azt mondja, hogy amikor ő fiatal volt, mindenki Scotto Valenstől akart gyereket. Mázli, hogy valakinek sikerült, és most egy szobában vagyok vele.
- De ugye nem mondtad el, hogy….
- Hát hülye vagyok én? Dehogy mondtam. Megszereztem a képet, aztán megkaptam a jegyeket. Tiszta biznisz volt. Szóval csajszi? Készen állsz egy feledhetetlen bulira? Két hete egyfolytában Lizzy mellett toporogsz, ideje kicsit lazítani. Ő is ezt mondta.
- Ki?
- Hát Lizzy. Ma este nincs meló, kihunynak a fények, hogy más, lágyabb fények gyulladjanak ki. Ma lemegyünk a partra, a hajón degeszre eszük magunkat helyi édességgel, koktélokat szürcsölünk, táncolunk, énekelünk, jól érezzük magunkat.
Nevettünk. A reggeli nap éppen akkor próbált utat találni magának a spaletták között, így Dana visszadölt az ágyra és valami latin dalt énekelgetett, miközben én elhajtogattam a maradék ruhákat.

Azt mondják, hogy vannak olyan találkozások, amelyek csupán pár másodpercig tartanak. Még annyira sem elég, hogy feltérképezzük a másik arcvonásait, hogy igazán elmerüljünk a tekintetében, vagy, hogy felébredjen a kíváncsiság, hogy odamenjünk, hogy beszélgetni kezdjünk, hogy megismerjük. Legalább a nevét megtudjuk. Csak egy szó, csak egyetlen szó elég lett volna, de az eső kíméletlenül szakadni kezdett az égből. Dana már kissé kapatos volt, és én sem voltam teljesen jól a sokadik kis furcsa zöld levelecskébe tekert édesség után, meg azt hiszem három koktélt is kivégeztem azóta, hogy itt voltunk. A testem órák óta adta meg magát a ritmusosan ringató zenének, néha hozzásimulva idegenekhez, néha csak egyszerűen önmagamnak táncoltam, néha Dana megragadta a kezem és odább húzott. Nevetve a fülembe súgott egy helyi, széles mosolyú spanyolra mutogatott, aki felkeltette az érdeklődését. Olyan volt az egész mint valami különös utazás a kábulat, az önfeledtség birodalmában, ahol én mindvégig viszonylagosan józan maradtam.
Aztán az ég lassan összezárt felettünk. A takarosan tiszta, csillagékszerekkel díszített égbolton viharfelhők gyülekeztek, és mindent elmostak pillanatokon belül ami az útjukba került. Azt a másodpercet is, amikor ŐT megláttam. Egyszerűen vissza kellett fordulnom, mert hívott engem. Szólt utánam, kacéran kacagott, mélyen és lágyan kúszott a fülemhez, édes semmiségeket suttogva. Visszafordultam, ajkaim szóra nyitottam, de aztán a tömeg sodort magával, Dana pedig húzott.
- Gyere, Sebastiano vendéglőjében meghúzhatjuk magunkat! Livi gyere máááááár!
Hagytam, hogy vonszoljon, miközben egyetlen pillanatra szakítottam el a tekintetem attól az idegen fiútól. Életemben nem láttam még ilyen beszédes szemeket.
- Várj! Csak az a srác ott….- fordultam vissza mutogatva, de már nem volt ott. Csak a hömpölygő tömeg, ami a monszunszerű eső elől menekült. Még egy ideig kerestem, hátha felbukkan a tömegben Vagy másnap a boltban, a mólón, a munkában, véletlenül sétálva az utcán. Újra akartam látni, de már soha többé nem volt rá lehetőségem. Mikor egy hét múlva hazautaztunk, a repülőn ülve Dana megkérdezte
- Jól érezted magad? Feledhetetlen három hét volt, igaz?
- Igen az volt….csak az a srác azon az esős bulinapon….
- Jesszus Livi, felejtsd már el! Ilyen csak az apád menthetetlenül romantikus filmjeiben van. Ez a valóság.
- És a valóság nem lehet szép?
Optimista vagyok, és minden nap könyörgök a Szűzanyához, hogy újra láthassam. Ugye az nem bűn ha még hiszek a csodákban?