Az én imádott édesapám, akiről sokan azt gondolják, hogy még ötven feletti is gyűjti a női skalpokat és töri össze a szíveket. Pedig fogalmuk sincs milyen is ő valójában. A venezuelai szappanoperák csillaga, aki a kilencvenes években ragyogott a legfényesebben, mára már inkább csak apa szerepeket kap, de nem bánja. Azt mondja, ez áll hozzá amúgy is a legközelebb. A népszerűsége azonban töretlen, a rajongói nem csupán a prózai szerepei miatt kedvelik, hanem mert a filmjeinek főcímdalát is többnyire ő énekli, de nem csupán azokat. Számtalan albuma megjelent az évek folyamán, amelyek közül a számomra legkedvesebb az, amely a születésem évében jelent meg, és az “Olivia” címet viseli. Sok gyönyörű altatódalt énekel rajta, amellyel nem csak a magányos és romantikusan egyedülálló hölgyek körében aratott sikert, de az anyukák is imádták. A szüleim 1993-ban találkoztak és 1994-ben házasodtak össze. Részlet egy reagból a megismerkedésük körülményeiről(hosszú, de kicsit szélesebb képet nyújt):
“Mondhatjuk azt, hogy a maga területén két tehetséges és híres ember úgy találkozott össze 1993-ban, hogy azt sem tudták a másikról kicsoda.
Anya mindössze huszonegy éves volt, és akkor jelent meg a második mesekönyve, melyet lefordítottak spanyolra és portugálra is, és nagyon jó fogadtatást kapott a dél-amerikai országokban. A “Kis Almamag kalandjai” a mai napig az egyik legnépszerűbb mesekönyve, és az elsők között volt, amelynek ötödik kiadásához már én készítettem az illusztrációkat.
Apa huszonnégy évesen éppen a pályája csúcsán fürdőzött a népszerűségben. Imádták a nők, de még a férfiak is, a hangjáért, a mosolyáért, egyetlen aláírásáért tömegek várták a filmstúdió előtt. Venezuelában népszerűbb volt bármelyik befutott hollywood-i sztárnál. Anya mégsem tudta ki ő, ahogyan apa sem ismerte a mama munkásságát. A véletlen mégis egy helyre sodorta őket, hogy aztán hat hónappal később megint találkozzanak. Csak egyetlen pillanat volt, de ők nem keresték egymást, nem akarták megtalálni, a sors mégis úgy rendezte, hogy anya caracasi könyvbemutatóján a fellépő énekes, akinek gyerekdalokat kellett volna énekelnie hirtelen lebetegedett, így az akkoriban nagyon népszerű Scotto Valens-t kérték fel, burkoltan azzal a céllal, hogy esetleg azokat az anyukákat is odavonzzák, akik amúgy közömbösek voltak anya mesekönyvét illetően.
A találkozásukat anya számtalanszor elmesélte, és mindig nevetett, amikor eszébe jutott hogyan csodálkozott rá Venezuela híres férfi filmcsillaga, hogy egy csinos amerikai írónő még csak nem is hallott róla. A papa szerint anya volt a világ legszínesebb egyénisége akit valaha csak látott. Szó szerint színes. Óriási fűzöld ruhában ücsörgött az asztal mögött, a ruhán pedig méretes pipacsok és búzavirágok díszelegtek, harsány, szemkápráztató színekben. A felsője püspöklila volt édes fehér és sárga réti margarétákkal pettyezve. A hajába két oldalon színes gyöngyöket font, melyek minden mozdulatnál csilingeltek. Fiatal volt, gyönyörű és nagyon vidám. És az apukám, aki amúgy az életében nem énekelt még gyerekdalokat, gyönyörűen búgó hangján úgy énekelt az almamag viszontagságos utazásairól, hogy le sem vette mélysötét, szurokszínben fürdőző íriszeit a tarka és vidáman mosolygó írónőről. Anya szerint életében nem hallott még olyan szerelmesen előadott gyerekdalt, ami egyszerre volt mulatságos és szívet melengető. Az apukám örökre és menthetetlenül beleszeretett az anyukámba. Akkoriban még nem voltak közösségi oldalak, nem volt email és internet sem. Csak telefon és posta. Mégis a szerelem, amely kibontakozott és amelyet az állandó elfoglaltságaik megnehezítettek, szépen lassan elmélyült.
Egy év után apa úgy kérte meg a mama kezét, hogy a queens-i otthona előtt egy éjjel szerenádot adott neki, kölcsönkérve Bryan Adams méltán népszerű, fülbemászó dalát az “Everything I do”-t. Említettem már, hogy az apukám menthetetlenül és visszavonhatatlanul romantikus alkat? A házasságuk azonban soha nem lehetett olyan mint másoknak. Nem egy helyen éltek, hanem két helyen, és én is ebbe születtem bele, ebben nőttem fel. Kétlaki lettem, ketté osztott szívvel és lélekkel. Egyik felem a mosolygós napfényes és virágillatú Caracashoz vonzott, a másik a nyüzsgő, minden ízében vibráló, a lehetőségek millióit felsorakoztató New York-hoz. De mindkét helyen otthon éreztem magam. Boldog gyerekkorom volt és a mai napig boldognak is érzem magam.”
Apa igazi, venezuelai, nyüzsgő, de szeretetteljes családból érkezett.Heten voltak testvérek, de csak öten maradtak életben, apa a legkisebb. Két gyerek még korán, csecsemőkorában meghalt. Viszonylag korán, tizenhét évesen kapta az első kisebb szerepét, majd még húsz éves kora előtt két főszereppel is büszkélkedhetett. Otthon, Venezuelában nagyon szeretik és oda vannak érte, de a világ bármely pontján jár az ember, a romantikus sorozatok rajongói mind tudják, hogy ki is ő. Sosem él vissza a népszerűségével, bár tény, hogy simogatja a lelkét, hogy ennyire szeretik, még akkor is, ha hűsége és odaadása töretlen azóta, hogy feleségül vette az anyukámat. Apa nagyon félt engem, és éppen ezért kritikus minden férfival, fiúval szemben aki megfordul az életemben. Ebből a szempontból pontosan olyan amilyen a filmjeinek szigorú apa figurái. Tudni kell róla, hogy szereti a figyelmet, de mentes a sztárallűröktől. Otthonosan mozog pár éve már a közösségi médiában is, fenn van szinte minden jelentős oldalon. A fotóit legtöbbször én készítem, de apa is imád szöszmötölni a profiljaival.//A név mindenképpen maradjon, mert gyakorlatilag mindenhol így hivatkozok rá. Az avatárt….hát nagyon szeretném. Anno ő élt a fejemben és él a mai napig, amikor írok róla. De alkudható. Viszont csak és kizárólag hasonló kalibert tudok elképzelni, mivel nem amerikai, hanem hamisítatlan dél-amerikai. Anyut azért nem hirdetem meg, mert ha megérkezel, akkor rád bíznám kit képzelsz el magad mellé, tudom, hogy nekem is tökéletes lesz.Megérkezés esetén szívesen fogadom a te ötleteidet is. Remélem más is fog látni fantáziát egy olyan karakterben aki egyszerű, de nagyszerű, szerintem. Küldj üzenetet ha itt vagy, apu. Nagyon várlak.   //