What the hell am I doing here?

- Vegyél fel valami dögöset - a kihangosított telefonra néztem morcosan, mintha azzal javíthatnék a helyzeten. Csakis és kizárólag dögös és szexi ruháim voltak. Aha, meg a Csillámfaszlámás pizsi nadrágom és a sushi mintázattal ellátott, már az ujjánál megnyúlt puha pulcsi is ott lógott a szekrényemben, éppen szemmagasságban, ami olyan volt, mintha a Dzsinnt dörzsölgetném ezerrel, egyszerre volt bódító és túlságosan is otthonos.
- Elvált nőként előbb fogsz nálam nyuszis mamuszt találni, mint dögös szerkókat. Tudod, ha már itt tartunk, teljes mértékben belepett a pókháló és nincs aki letakarítsa. Szóval van még több kérdésed és felvetésed, hogy miben kellene lennem, vagy rám hagyod a döntés jogát és inkább azzal foglalkozik mindenki, amihez ért? - érdeklődtem meg tőle, meg is piszkálva a nyugodtan izgatott lelkivilágát, a telefon túloldaláról pedig panaszos nyögésbe torkolló sörte vakarás hallatszott. Egy puszinál túlságosan is szúrós volt már a borostája, de ahhoz még baromira rövid, hogy élvezhetővé és izgatóvá is váljon. Egyes férfiak képtelenek voltak szőrt növeszteni a képükre, nekem pedig nem volt a zsánerem a babapopsi tapintás az áll vonalán. - Mit szólsz egy bőrszoknyához? - állapodott meg a pillantásom a hatodjára is átnyálazott és átlapozott vállfák közt a kicsivel térd fölé érő darabon, miközben az ágyam előtt álldogáltam a nyitott szekrényajtóval szemben teljes hadi felszerelésben. Értsd ez alatt a bugyi-combfix-melltartó szenthármast. Még jó, hogy Jonathan nem videóhívással indította a szeánszunkat, bár nem hiszem, hogy akkor is prűdebben reagáltam volna le azt. A riporter a vonal túloldalán jóleső hümmögések közepette motyogott valamit, amire muszáj voltam visszakérdezni.
- Csak azt mondtam, hogy vett fel csizmával vagy tűsarkúval. Szerintem bejönne egy-két embernek, és egyébként is szeretjük a szép nőket, csak szólok - jegyezte meg a riporter, mire megforgattam a szemeimet.
- Nyilván - hallgattam el, miközben a hideg ujjaim felfutottak a nyakamon, hogy aztán a hajamba beletúrjak. - De ha itt meditálunk, soha nem fogunk eljutni arra a helyre, szóval leteszem. Valószínűleg mire elkészülök, te még egy vacsit megint betolsz én meg ott fogok éhen halni - nevettem el magam, mert való igaz volt. Még egy enyhe, teljesen hétköznapi smink sem ártott, mielőtt még pandaszemekkel bevonulok a szórakozóhelyre és mindenki más meg a szélrózsa minden irányába elmenekülne előlem. Még két perc semmitmondó munkatársi beszélgetés történt kettőnk közt, elmondattam Jonathannel, hogy hova is kell mennem - nem azért, mert ne emlékeztem volna, inkább azért, hogy ő tudja-e. Vagy hogy nem-e változtatta meg hirtelen a programtervet.
Harminckilenc másodperccel a beszélgetést követő negyvenedik percben készültem el, utoljára megnézve magam a tükörben. A bíborszínű, vékony bordázatú garbót a bőrszoknyába tűrtem be, apró kontyomat pedig a kis gombóc fülbevaló egészítette ki. Nem vittem túlzásba a vakolást, a spirál teljesen tökéletesen ideális volt a ma estéhez. Nem voltam modell, hogy ellenállhatatlanná kellett válnom. Különben is, ez csak egy hétfő este volt, hétfőn pedig legtöbbször a Bachelort szoktam nézni, agyzsibbasztó reality, borzasztóan egyszerű jellemekkel és karakterekkel, akiket szívem szerint arcon csaptam volna, egytől egyig. De a fagyim mindig kárpótolt.
Három perccel később a 3/6-ból lépve ki végigszaladtam a folyosón, hogy a csak kilencvenhat lépcsőfokot választva érjek az előtérig, ahol Mrs. Woodsba botlottam bele, majdnem szó szerint ledöntve az idős nénit a lábáról.
- Ó te jó ég, bocsánat! - szabadkozva kaptam el a karját, amikor dőlésnek indult a kis hordó teste, de még épp idejében állítottam egyenesbe őt. Zavart pillantással mértem fel őt, de a mutatóujját már fenyegetőn a levegőben lóbálta meg előttem.
- Isten nem ver bottal, aranyom! Imádkozni fogok önért odafent - ájtatos manóként, mégis mérgesen dohogva közölte mindezt velem. Hát persze. Mert Isten mindent megold. A szemeimet megforgatva hagytam őt magára, hogy egy taxit leintve már be is csúsztam a hátsó ülésre, megadva a fickónak a címet, ahol Jonathannel belevetjük magunkat a fertőbe. De persze mindent a kísérletért, a tudományért és a munkáért. Mint az egyetemi jointok, vagy az abban az időszakban átmulatott éjjelek. Csak kísérlet jelleggel. Természetesen.
Csupán huszonkilenc perccel és két idegösszeomlással később szálltam ki a sárga fémdobozból hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal és egy kisebb pánikrohammal. Képtelen voltam megértetni a sofőrrel, hogy nekem szükségem lett volna a városi levegőre, mert egyébként is apró, zárt tér volt, ahol sose boldogultam túl jól, de persze ő mindent jobban tudott nálam. Épp, hogy csak sikerült az első mély levegőt a tüdőmbe tuszkolni, amikor Jonathan ragadta meg a karom és vezetett be a sor mellett a bejáratig, ahol rémült Bambi szemekkel meredtem a biztonsági emberre, és még azt is elfelejtettem, hogy köszönjek a tetovált, kopasz fickónak. Három perccel később már a lüktető zene sompolygott végig kígyóként az ereimben és zsibbasztotta le az agyamat. Túl sok impulzus, túl sok inger történt, és mielőtt felocsúdhattam volna, már le is húzta a vállamról, a testemről a kabátot a munkatársam.
- Őrülten jó hírem van - sutyorogta meggyőzőm a fülembe - jó, inkább rohadtul, fülsüketítően hangosan avatott be, hogy túlharsogja a zenét. - Megvan! - nevetett fel a szőke herceg, aki baromira nem volt a zsánerem. Alapvetően jóképű volt, de túl szőke, túl hamvas és túl... fehér. Nem mintha én a szoláriumban gyulladtam volna lángra, mert jó volt Hófehérkének lenni, de basszus! Egy kis színt, ember! A karomat elkapva vont beljebb, hogy a pult felé igyekezzen.
- Jó, és akkor most mi lesz? - érdeklődtem meg tőle, mert az volt a terv, hogy nem gyógyszertárat nyitunk, hanem együtt, vagyis inkább ő szerez drogot, én pedig mint tanú leszek jelen. Most elrontotta a tervet.
- Hát.. kipróbáljuk? - megráztam a fejem.
- Odaadod? - kérdeztem tőle teljesen ártatlanul, és nem volt rest a tömeg kellős közepén kihúzni a zakója zsebéből. Amatőr seggfej! Mégis mi a lószart csinált? Kikaptam a kezéből.. vagyis akartam, mert amilyen szerencsétlen voltam, a kis zacskó por kicsúszott az ujjaim közül, hogy a gravitációt meglovagolva csattanjon a mocskos padlón. - Óbaszdmeg! - mint lassított felvételt néztem végig, és már guggoltam is le, megtámaszkodva Jonathan csípőjében, mintha éppen más terveim lennének vele, de csak a fehér porra gyúrtam. - Bassza meg baszdmeg megvagy! Elnemenj - hadartam annak a szerencsétlen, magatehetetlen fehér pornak, amit előbb egy fekete tipegő rúgott arrébb két centivel, hogy utána meg egy AirMax lépjen rá teljes víziló súllyal. Nagyot nyögve nyúltam a bokáért, hogy elemeljem annak tulajdonosának lábát a John-féle csodáról..
- Mozdulj már meg! - kaparásztam az éppen zenét teljesen átélő csókának, miközben azt mantráztam magamnak, hogy egyben marad a csomag és esküszöm! Ha úgy is lesz, az első utam a mosdóba vezet, hogy a wc-t csak háromszor átöblítve húzhassam le ezt az isten átkát! Nem, nem volt feltűnő, hogy egy bőrszoknyás bige szinte a padlón kúszott/guggolt, valami után taperolva vendégek lábát piszkálta. Tényleg nem volt kirívó. Tipikus hétfő esti matiné.

What the hell am I doing here?

Jonathan e-mailje nem hozott lázba pár nappal ezelőtt. Volt két jól fizető és nem mindig izgalmas munkám, de ha kellett, akkor az újságnak köszönhetően kiküldetéseken vettem részt, repülőre ültem és akár órákig a levegőben élveztem a bömbölő kisbabákat, az utazásukról izgatottan beszélgető párokat, csak hogy aztán a kosztümöt felöltve az adott célállomáson órákat és napokat töltsek a bíróság termeiben különféle ügyekről hallva. Olykor képtelen voltam kimaradni a történtekből, az elmém túl élesen vetítette ki az elképzelt és az előtt hallott történéseket, és képtelen voltam esténként nem felbontani azt az üveg bort, vagy ha valami erősebbre volt szükségem, csak hogy kiverjem a fejemből mindazt a gusztustalanságot, amit nappal hallottam, akkor olykor rájártam a whiskyre, a vodkára, habár az utóbbitól a hideg is kirázott. Hiába volt az oroszok mennyei mannája, gyűlöltem annak ízét, mert olyan volt számomra, mintha a számba hánytak volna.
Alapvetően a munkám egészen nyugodtnak volt tekinthető, a bírósági rajzolók nem éltek különösebben izgalmas életet, csak egy nyamvadt papírra volt szükségem, ceruzákra és tollakra, és a munkám már át is csúszott a New York Times-nak napról-napra, hogy folyamatosan közvetítsem a munkámat nekik, hogy igazoljam, valóban jelen voltam az eseményen. Felajánlottak volna korábban céges autót is, amit elutasítottam. A céges telefonnak sem láttam értelmét, mert nem kellett, hogy háromnál többen keressenek napi szinten, ám azzal, hogy a DC-hez szerződtetem, a két munkámnak hála már folyamatosan és szinte mindig magamnál kellett tudnom a telefonom.
De ott tartottam, hogy Jonathan és a fantasztikus ötlete. Nem, nem volt az, mert annyira hülyének lenni, hogy ilyen nyomozósdiba engem is belevigyen valaki, már Darwin-díjasnak kellett lennie. Komolyan elment az esze, mert még képes voltam a saját lábamban is, egyenes vonalon is elesni, felborulni, megbotlani. Állandó jelleggel levertem valamit bent az asztalomról is, a srácok már azon tanakodtak, hogy mindent leragasztanak, mindent hozzám kötnek, és nem hibáztattam őket emiatt. Egyedül a kávé volt szent - bár azt is néhanapján sikerült magamon végigfolyatnom. Nem voltam túl szerencsés az életben, és azzal, hogy egy teljesen idegen környezetbe vonszoltak be, egy olyan fullasztó és füllesztő dagonyába, nem igazán tudtam volna feltalálni magam. Még akkor sem, amikor John készségesen levetkőztetett, akkor sem, amikor a teljesen szuper ötletével elém állt, és akkor vesztett el igazán, amikor feltette azt az egy rohadt kérdést.
Nem hallottam jól!
De, mégis. A sokk egyetlen pillanatra uralta az arcvonásaim, és elkövettem az újabb hibát. A zene ritmusa egybehangolódva uralta a termet a fények villódzásával, és esküszöm, megvakulok, ha innen élve kikerülök. Hát hogy lehet ebben dolgozni?! Valószínűleg barlangban is használható fejlámpát tolnék a pincérek fejére, ha rajtam múlna, de ők, ahogy elnéztem a pultok felé, teljesen otthonosan mozogtak. A megkapott kis csomag szinte visítva közölte velem az au revoir-t, hogy aztán megnézze, milyen is a padlón végigcsúszni, megfürdeni az izzadtság, az erotika, az alkohol borgőzös mámorában, én meg úgy csúsztam utána, mintha muszáj lett volna. Mert az is volt.
- Baszd meg, Vonnie! - üvöltötte bele a fülembe Jonathan a szavakat, amikor már előtte guggoltam. - Hogy a picsába lehetsz ennyire lyukaskezű? - reflexszerűen orrba akartam vágni, amiért a frászt hozta rám, de egy morcos pillantásnál többet nem kapott, hagytam, hogy a tekintetem a por útját nézze végig, ahogy a végzete felé közeledett. Ahogy Mr. AirMax sikeresen arrébb pakolta az elefánt nagyságú lábát, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogy guggolva egészen a lábai közé csúsztam volna guggolva, épp akkor, amikor két láb jelent meg közvetlenül előttem. Az ujjaim már a zacskó széle után kapartam a retkes padlón, ám a férfi szemei engem méregetve intézte nekem a szavakat. Az üvöltést, hogy a zenén túl és a törpe-énem is meghallja, mit mondott.
- Edzek! Kicsit lelkesen guggolgatok - pislogtam fel rá, tágra nyílt szemekkel, a hatalmas láb pedig épp az én lábfejem felé közeledett, hogy rálépjen a magas sarkú csizmába bújtatott lábamra. Basszus-basszus! Épp időben húzott fel a fickó, ahogy a felém nyújtott kezét elfogadva az ujjaimmal végigsöpörtem a kis zacskóval a padlót is, ahogy magammal vontam azt. Végre!
Jonathan egy pillanat alatt lépett el tőlem tisztességes távolságba. Kössz, seggfej! Túlságosan lassú voltam, mert a férfi kiszúrta azt, amit nem kellett volna, hiába gyűrtem markomba a zacskót és az azáltal rejtett port is. A kérdésére feszengve néztem mélyen a szemeibe, de megálltam azt, hogy a zavar kiüljön az arcomra. Sütőpor, porcukor, liszt. Mondj már valamit, Shioban!
- Határozottan állíthatom, hogy ez, nem az enyém. Hiába is gondolja úgy, hogy ami nálam van, az enyémnek kellene lennie - hiába tegezett, ennyire azért nem ismerkedtem gyorsan. Főleg, hogy nem épp felszedni akart volna. Akkor nem ilyen kérdéseket intézett volna felém, hanem nagyjából olyanokat, mint "na és mi a nevet, cica?" A bébi még becsúszhatott volna. Mindkettőt gyűlöltem, teljes szívemből. - Nekem nem kell - szúrós szemekkel néztem a fickóra, miközben ha még mindig nem eresztett el, akkor próbáltam kiszabadítani magam az érintéséből. - Épp a mosdóba mentem volna, hogy megszabaduljak tőle. Ha szeretne, elkísérhet, hogy megbizonyosodjon afelől, tényleg nem felzabálni akarom, hogy aztán meg meghaljak. Amilyen szerencsétlen vagyok, tuti a hullazsákban vinnének ki innen. Szóval, kedves uram, ha megengedi, akkor én most a távozás mezejére lépnék. Mint a Tom & Jerryben a kis francia pelenkás szürke kisegér. Au revoir, meg minden - beszéltem, mert az idegességem gyomorideggel rántotta össze a gyomrom. Nem mertem Jonathan felé pislogni, nehogy lebuktassam őt, ha már egyszer riporterként arra vállalkozik, hogy drogot szerez. Arról szó sem volt, hogy ki is próbálná, és ha innen kijutok, esküszöm, hogy letépem a fejét, amiért ekkora seggfej volt. Képletesen, mert az önvédelem vagy a mások bántalmazása sose ment nekem.
- Kikísér, vagy megelégszik azzal, ha cserkész becsszóval ígéretet teszek? - érdeklődtem, meg is indulva irányba, a női mosdó rejtelmeibe. Istenem, add, hogy tiszta legyen a helyiség! Nincs kedvem vérben, használt tamponban és merő húgyszagban egy percet sem eltölteni! De az biztos, hogy a kis csomagot nem fogom neki átadni, még ha rendőr is lenne, mert azzal csak Johnnak ártanék, és ha már engem kaptak rajta, akkor nem fogok valaki mást berántani ebbe az egészbe, még ha ő is volt az agyatlan vadbarom. A francba is már!

What the hell am I doing here?

Egyáltalán nem voltam humoros kedvemben, de a spontaneitás, mióta már nem férjezett létet folytattam, valahogy elhagyott. Na jó, annyira nem, de minden egyes hirtelen jött tervemet egészen meg kellett magammal beszélni, néha pro és kontra érveket felsorakoztatva. Hogy érdekelt-e az, hogy elhitte, mit mondtam? Nem igazán, mert úgy gondoltam, hogy a szórakozóhely minden emberét most először és utoljára fogom látni, így tehát felesleges lett volna tervezni a továbbiakban bárkivel is. Ebben az esetben meg mindegy, hazudok-e, vagy sem - erre a gondolatra kattant valami a helyére bennem, legyűrve egy irdatlanul mély sóhajt, amivel az idegességem is minimálisan csökkent, de azért rajta voltam az ügyön. Felvontam a szemöldököm a férfi szavaira és kérdőre vonására. Akaratlanul, automatikus mozdulattal tártam szét a karjaimat, mintegy jelezve neki a tömeget körülöttem.
- Nem fogom tudni megmondani az itteni emberek nevét, ne haragudjon - mert ez igaz is volt. Jonathanen kívül senkit sem ismertem, és tippelgetni pedig nem vágytam volna, ráadásul ez teljes egészében John projektje volt, én meg a szerencsétlen pótkereke, aki már megint aljas módon szétcseszte a tervét. Nem mintha valaha is eszembe jutott volna felszippantani a drogból kiporciózott utcákat, mert ennyire sosem voltam kísérletező, másrészt pedig azt hiszem, felnőttebb voltam, mintsem a szintetikus anyagok hálójába belekeveredve lecsússzak emberileg onnan, ahol jelenleg voltam - önállóan lakást bérelve, két munkával és egy házassággal a hátam mögött. Jobb volt így, mint tönkretett junkie-ként. A kérdésére megdörzsöltem az orrnyergemet is, mert félő volt, hogy hamarosan inkább leléptem volna, elszaladva előle, ami egyáltalán nem az ártatlanságomat bizonyította, így inkább lecövekelve beszéltem annyit, amennyit képes voltam szinte egy szuszra. Talán ő unja meg ezt az egészet, én pedig mehetnék isten hírével. De nem...
- A New York Times-nál dolgozom! - adtam tudtára, mélyen belenézve a szemeibe, olyan őszinte nyíltsággal, hogy hirtelen elátkoztam saját magam. A legjobb ötleteim vannak, nem igaz? - Úgy értem, pontosan azért akartam megszabadulni tőle, mert olvastam a tanulmányokat, hallom a híreket, mert mindenhol ott van a média! Ez nem holmi orvosi marihuána, amit a legtöbb államban már engedély mellett használhatnak a betegségek szinten tartásához. Miért kellene bárkinek is a lezüllését támogatnom? - mondhattam volna, hogy én nem olyan vagyok. Hazudhattam volna neki, de a szavaim igazak voltak, még akkor is, ha valóban nem lett volna illendő és jogom se ahhoz, hogy mások tulajdonától én szabaduljak meg. Mégsem éreztem bűntudatot emiatt, és Jonathan esetén pedig csak reméltem, hogy nem fog elém kerülni, mert esküszöm, hogy a lábára lépek, hogy aztán meg az arcán csattanjon a tenyerem. Felelőtlen hólyag volt, és igen, egy kissé becsapva is éreztem magam. A mosdóba invitálásra kapott válasznál nem kaptam szikrát, mert a férfi és az én elképzelésem a mosdó romantikájáról egészen más elgondolású volt. Ömm, most ezt le kellene reagálnom? Inkább csendben maradtam, és sikerült még a padlót is megnéznem elmélyülten, már amennyit láttam abból a fények kontra táncoló talpaktól.
- Előfordul - már az, hogy képtelen vagyok befogni. Ez az egyik hibám, de nem fogom most neki felsorolni az összeset, mert nem vagyunk még olyan viszonyban. A kísérésre bólintással reagáltam, hogy utána meginduljak valamerre, mert fogalmam sem volt, merre is találom a mosdókat, de ha éppen a rossz irányt választottam volna, akkor hagytam, hogy irányt mutasson nekem, egy pillanatra lefékezve a női mosdó átkától: a sor hátulján. - Gondolom ezt nem akarja kivárni - tettem hozzá ennyit, hogy a lányokat kikerülve az éppen felszabaduló toalett intimitását kiélvezve a fülkébe belépjek, ahova a férfi is követett, az ajtó pedig lassan csukódott be mögötte, így beszorítva engem az a sarokba. Az inkább az én döntésem volt, hogy távolabb állok meg tőle, mert még Sullynál, a volt férjemnél se bírtam elviselni a közös fürdő használatát - azt, hogy ameddig én zuhanyzom, ő bejött volna pisilni vagy a nagy dolgát elvégezni. Pfuj! Ahogy újra megismételte a sötét hajú férfi a kérdését, megköszörültem a torkom. A zene ide tompábban ért el, ezért már felesleges volt hangosabban is beszélnünk. Egyszerűen csak kiengedve a tenyeremből a kis csomagot néztem, ahogy a vízbe pottyant az, a következő mozdulattal pedig a gombot nyomtam meg, hogy a víz elnyelve azt tüntesse el a szemem elől. John és az én ujjlenyomatommal is.
- Nem szereztem senkitől sem, ilyet nem mondtam - dőltem neki a hátammal a fülke falának, állva a férfi pillantását, amellyel engem vizslatott. - Úgy tették a tenyerembe, én meg vagyok olyan béna, hogy elejtsem ezeket a dolgokat. Nem akartam a padlón hagyni, és amikor próbáltam visszaszerezni, hogy megszabaduljak tőle, vagy hogy csak megnézzem, mit kaptam, akkor jött meg - emeltem fel a karom az irányába, hogy konkretizáljuk, kiről is beszéltem. - Mint mondtam, eszem ágában sincs ilyenekkel élni, inkább a borokat szeretem, ha engem kérdez. Meg ha nem, akkor is. Szóval - lélegeztem be jó adag levegőt a tüdőmbe, felé lépve, jelezve, hogy valóban, kívül tágasabb lenne a környezet, és nem egy toalett báját akartam volna élvezni. - .. én itt végeztem. Ha megbocsájt, akkor visszamennék - sütöttem le a pillantásom, mert nem voltam egyébként arra felkészülve, hogy férfiak társaságát ilyen közelről élvezzem. - Vagy van esetleg még kérdése, amire válaszolhatok? - az orromba szökött a férfi kölnijének illata, ami idegesített, mert tetszett. Legalább ma este valamiben örömömet leltem. ha az egy nyeszlett illat, akkor az.