Minden ember életében vannak visszatérő személyek. Nekem te vagy az a bizonyos, aki állandóan felbukkan a legváratlanabb pillanatokban.
De hogy is találkoztunk?
Tisztán fel tudom idézni a pillanatot, amikor másodikos gimnazistaként az év kellős közepén bevonultál a kémia terembe egy Guns N’ Roses-os pólóban, és minden nemű bemutatkozás nélkül levágtad mellém magad a székre. Meggyőződésem, hogy már akkor eldőlt, hogy nem utoljára sodor majd minket össze az sors.
Akkoriban meg voltam veszve érted. Reggel veled keltem, este veled aludtam el, de te mintha meg se hallottad volna bókjaim. Olyan megmagyarázhatatlan volt az egész, amit korábban csak gondoltam, hogy érzek bárki iránt is. Sok lány közül te voltál az első, akiért igazán kellett tepernem, és sok lány közül te voltál az egyik, aki kipenderített a végén. Ezt a berögzült forgatókönyvet legalább háromszor játszottuk el az évek során kisebb nagyobb szünetekkel. Volt, hogy egy hét telt el, máskor pedig két év kihagyással gabalyodtunk ismét egymásba. A végén viszont mindig keserű szájízzel váltunk el, mert szerinted én sose változom.

Főbb stílusjegyei:

olyan mint a forgószél, jön és már el is tűnt / saját játékszabályokkal játszik / Olivert csak Eastonnak hívja / a rock legendák megszállottja / környezetvédelmi aktivista – vagy legalábbis biztos kiáll valami ügy mellett / ő hazudik a legjobban Oliver szerint / néha elég szélsőséges / semmiképp sem tömeg / naturális minden téren

//Ha eljutottál idáig, akkor jár a buksisimi, mert ezek szerint érdeklődsz. Akkor mindenekelőtt felhívnám a figyelmed, hogy ez nem egy kifejezetten szerelemi plot, inkább „megmutatom, hogy én többre viszem” jellegű kapcsolat. Viszont az biztos, hogy mély nyomokat hagyott maga után a leányzó Oliver kis lelkében, és már várja, hogy mikor bukkan fel a semmiből ismét.    //