Valami törvényszerű baromság lehet, hogy amikor az életben úgymond jól alakulnak a dolgok, akkor jön valami és valaki, aki elrontja mindezt. Kezdődött mindez az exférj históriával, majd folytatódott a vallomásommal, és amíg egyikünk túlesik az egyik sokkon, addig a másikat is ugyanabba az állapotba taszítja. Tény, jobb hogyha ezek kiderülnek még így az elején, mindezek ellenére egyáltalán nem lesz könnyebb a hatása egyiknek sem. Én nem fogok egykönnyen megbarátkozni azzal, hogy Raelyn papíron még valaki máshoz kapcsolódik, ő meg valószínű hasonlóképpen lesz a múltammal kapcsolatban. Mindezek ellenére próbálkozunk. Időt hagyunk a másiknak, és óvatosan közeledünk a másikhoz, hogy ne érződjön sürgetésnek a dolog. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy mik a szándékaink a másikkal kapcsolatban, így eszerint próbáljuk összeegyeztetni a történéseket, mert tudjuk, hogy a végén megéri.
Ugyan múltkor én voltam az aki éppenséggel rádiócsendet hirdetett, most ő rajta volt a sor, hogy hasonlóképpen járjon el. Mégis egyfolytában rajta járt az eszem...rajtunk és ez kezdett valahol őrjítő is lenni egy idő után. Habár megkockáztattam volna, hogy írok neki egy sms-t, mégis az utolsó pillanatban lefújtam az akciót, mert még mindig attól tartottam, hogy úgy érezné megint csak azt próbálom belőle kihúzni, amire nem készült fel teljesen, mint ahogyan azt a legutolsó alkalommal is bebizonyítottam. Mégis abban a pillanatban, hogy végül lebeszéltünk egy programot megkönnyebbüléssel konstatáltam magamban a dolgot és különös izgatottsággal meg türelmetlenséggel is egyben. Tudom nagyon jól, hogy a véleményére is kíváncsi vagyok, a döntésére is, ugyanakkor jelen pillanatban bármibe belemennék amire kérne, mert úgy érzem minél több időt töltünk el külön ezekben a napokban, annál távolabb kerülünk majd egymástól és a végén azt veszem észre, hogy szépen-lassan kisétál az életemből. Hiába mondta el többször is ennek az ellenkezőjét, mégis a bizalmatlanság olyan dög, amely ezt szereti minduntalan megvétózni.
Magam sem tudom mire vállalkoztam azzal, hogy belementem a sorozatnézésbe, mert olyannyira távol állnak tőlem ezek a dolgok, mintha a Holdra szeretnék innen ülőhelyzetemből felmászni. Mindezek ellenére nem ellenkezem a programmal kapcsolatban, sőt egy részem próbálja úgy felfogni, mint valami felfedezést. Mint amikor valami újdonságra lelnek a világban, a környezetünkben és igyekszenek minden oldalról megvizsgálni azt, hogy amikor arra kerül a sor, akkor teljes képet tudjanak adni a külvilágnak. Valahogy a sorozatokkal sem vagyok most másképp, noha meglehetősen nem kezdtünk még bele a mélyebb barátságunk összefűzésébe.
Az órára pillantok és mivel idő van, így összeszedem magamat és az apró ajándékot is zsebre vágom, amire a napokban leltem teljes véletlenségből. Nem vagyok az ajándékozós típus, de félretettem azokat az ötleteket miszerint csavarhúzót vagy bikakábelt kellene ajándékba adnom neki, mondván: jó lesz valamire. Mégis a tökéletes ajándékra akkor bukkantam rá, amikor nem is számítottam annak feltűnésére. Az utcában az egyik nő próbált megszabadulni a régi dolgaitól és kipakolt mindent az előkertjében, mert szerinte ez fontos ahhoz, hogy megtisztuljon a régi életétől. Mondtam volna neki, hogy attól még a helyzet nem fog változni, hogy kidobálja a szeretett cuccait, de nem szerettem volna lelombozni őt. Mellesleg nem tudhatom kinek mi segít a továbblépésben. Ekkor bukkantam rá egy apró hógömbre, melyben ott lapult meg a Titanic egy még apróbb mása. Tudom, biztos fog érte szekálni amíg csak élek, de eszembe juttatta az első beszélgetésünket és nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg neki. Nem egy nagy valami, de annál jelentőségteljesebb és fogalmam sincsen mi ütött belém, de sokkal jobban éreztem magamat, amikor rátehettem a kezemet. Legfőképpen azért, mert lelki szemeim előtt megjelent a reakciója a hógömb láttán, és ettől csak még inkább vártam a találkozásunkat. Ez azonban abban a pillanatban a semmibe illan, amikor a lakásához érve kellemetlen ismerősbe botlok bele.
- Nézzenek oda milyen szemetet hordott össze a szél! - gúnyos vigyor terül el arcomon Adam láttán, de a szövegelése már most nem tetszik. Legfőképpen azért, mert a hangulatomat olyan szinten változtatja az ellenkezőjévé, amire a ma nap folyamán nem volt kedvem felkészülni. - Eltévedtél, haver? A kiselejtezett exek gyűlése két sarokkal lejjebb van. Idefelé jövet pont azt a baromságot hallottam, amit te is összehordasz itt. - ajánlok fel neki egy rögtönzött útba mutatást, de amikor képen töröl, egyből el is tűnik a jó hangulatom, hogy helyét egy egészen más énem vegye át. A következő ütést már nem várom meg, helyette viszonozom kedvességét a viszontlátás örömére, és bár nem vágyom ismét visszatérni régi önmagamhoz, jelen pillanatban hagyom, hogy az ösztöneim vezéreljenek figyelmen kívül hagyva minden neonfeliratként villogó figyelmeztetést a lehetséges következményekről.
- Úgy tűnik nem voltam eléggé világos legutóbb. - indulok meg ismét felé, de ahelyett, hogy a képébe mélyeszteném az öklömet, helyette megragadom a felsőjénél fogva és a falra kenem fel őt. A düh érzése adrenalinként száguldozik az ereimben, és képtelen vagyok ellenállni minden hívogató szavának, ami azt érezteti velem, hogy egy életre megleckéztessem az értelmen fajtáját. - Kurvára hidegen hagy milyen ábrándképekkel szórakoztatod magadat, de ez az utolsó, hogy a közelébe mentél Raelynnek. - szorítom őt még jobban a falhoz, és úgy hozom tudtára a szavakat, hogy meg is értse minden egyes részét. - Arról a címről már rég lecsúsztál és ha ezt nem fogod fel, szívesen segítek megértetni veled. - folytatom tovább, de meghallom Raelyn hangját, így szorít az idő, melyet azzal tölthetek, hogy kiéljem a férjén a haragomat. - Ma szerencséd volt. A barátnőm megmentette a seggedet. - emelem ki direkt azt az egy szót, hogy érezze mennyire is érdekel valójában az a titulus, amivel olyan lelkesen dobálózik. - A saját érdekedben ajánlom, hogy maradj távol tőle. - vágom még gyomorszájon, miután elengedem őt, végül pedig elindulok Raelyn felé és szájon csókolom. - Szia baby! Bocs a késésért, de amint láthatod manapság minden jöttment beleköt az emberbe. Jobb ha hívsz valakit, aki elviszi innen, mert még a végén a szomszédok felfigyelnek a nevetséges rinyálására. - jegyzem meg és kézfejemmel törlöm meg az arcomat, ami még mindig ég az ütése miatt. Nem lehetne egyszer egy nyugodt estém?

Elég nehéz úgy ráhangolódni egy közös estére, hogy előtte szó szerint megcsap az Exférjek szelleme című unalmas és szinte már szánalomra méltó előadása. Nem számítottam arra, hogy még ma vele is összefutok, noha nem hagyhattam Adamet figyelmen kívül a jövőre való tekintettel, hiszen már legutolsó találkozásunk alkalmával is ott volt az a beteges elszántság a nézésében, ami azt sugallta: tesz rá magasról, hogy a múltban mi történt, most már azért se fog leállni. És ezt így az első sorból végigkövetni meglehetősen lehangoló tud lenni az ember számára, akinek csak egyetlen célja van, mégpedig hogy elbűvölje azt a hölgyet, akit fontossá tett az idő számára. A kettőnk érdeke pedig bárhogyan is vizsgáljuk, üti egymást, mint ahogyan mi is tesszük azt a másikkal a kihalt utca közepén. Biztosan tapasztalták már, hogy elég egy szó vagy egy tett, és végleg elszakad valami bennünk. Valószínű a tűrőképesség vékony cérnája lehet az, de abban a pillanatban kiadjuk a felesleges feszkót, és üvöltünk, mint egy eszelős vagy éppen az erőnket vetjük be a bennünk lakozó éhes oroszlán lecsillapítására. Jelenleg semmi sem jár a fejemben csak az, hogy kamatostul visszaadjam Adamnek mindazt, amit a felbukkanása okozott. Azt a bizalmatlanságot és haragot, melyet azzal vált ki belőlem, hogy Raelynre pályázik. Egy részem talán még tisztában van azzal, hogy az őket összekötő papírok után még joga van ehhez, és talán pont ez az ok, amiért képtelen vagyok ennyire egyszerűen szemet hunyni az exférj megjelenése felett, elmúlt érzések ide vagy oda. Könnyedén buknak ki belőlem a szavak és szinte egészen közel hajolok hozzá, mintha ezáltal gyorsabban felfogná az általam tudtára adott információt. Jól tudom, hogy korábban nem álltam volna meg ennyinél, de ugyanakkor azt is érzem, hogy provokál, és ezt a szórakozottsága is biztosítja. Mintha azt várná, hogy mikor lépem át a határaimat, amivel majd keresztbe tehet nekem. Arra viszont várhat, mert hiába lepi el a köd az agyamat és engedem szabadjára haragomat, a felszín alatt túl sok kockázat lapul meg ahhoz, hogy kordában tartsam tetteimet.
- Elég csak rád nézni. Tulajdonképpen mit is akarsz bizonyítani neki ezzel? Hogy jobb vagy nálam? - idejön, verekedést kezdeményez és elvárja, hogy hősies tettével végleg elnyerje méltó jutalmát. Hát a pofám leszakad. Mindezek ellenére a szavai nem várt hatást váltanak ki belőlem, aminek középpontjában Hannah jelenik meg. Az a kislány, akiről sosem ejtettem szót Raelynnek, és aki igenis fontos szerepet foglal el az életemben. A bizalmatlanság megtelepszik mellkasom medrében, és mintha egy töredéknyi pillanatra engednék a szorításán, mielőtt ismételten visszatérhetnék az eredeti problémánkra, mégpedig arra, hogy nem fogja fel amit magyarázok neki.
- Elcseszted, és élj ezzel együtt. Erőltetheted a dolgot, teperhetsz érte, ahogy csak bírsz, de elfeledkeztél egy dologról: rólam. Márpedig én sehova nem megyek, és minden egyes szánalmas próbálkozásodat arra, hogy visszaszerezd, megfogom akadályozni. Ha kell szavakkal, ha pedig kell, az öklömmel verem bele az értelmet a fejedbe. - adom hozzá az én véleményemet is, mielőtt Raelyn érkezésével megtörném a közöttünk kialakult szinte már romantikusnak is elkönyvelhető pillanatot, ami után első dolgom odasétálni az összezavarodott lányhoz, hogy még inkább azzá tegyem neki ezt a helyzetet.
- Megmaradok. - zárom le ennyivel a sérülésemre utaló kérdését, de egy percig sem vonom el tekintetemet a férjéről, ahogyan a Raelyn mellől történő megmoccanást sem lépem meg. Helyette türelmesen hallgatom végig Adam további szövegelését, mégsem bírom ki, hogy ne osszam meg véleményemet.
- Hogy ez mennyire megható! Véletlenül nincs valakinél egy csomag zsebkendő? - érdeklődök csak úgy mellékesen, de csakis azért igyekszem elvenni szórakozással helyzetünk élét, mert baromira zavar az a kifejezés, ami Raelyn arcán volt felfedezhető Adam szavainak hatására. Minden, amit próbáltam vele megértetni és amitől tartottam itt zajlik le előttem és én csak annyit tehetek, hogy minden hülyeséget mellőzve tűrök. Az ilyen érzések nem törlődnek el maguktól, bármennyire is állítja Rae az ellenkezőjét és ő az egyetlen, akiért nem mentem messzebbre az exével való összetűzésben, mert tisztában vagyok vele, hogy még mindig valahol fontos számára. Csakis a saját magam esélyeit ásnám alá, melyekből így is meglehetősen kevés van.
A mellettem álló lány kérlelése épp elég ahhoz, hogy összeszedjem magamat és védelmezően Raelyn álljak, hogy ezzel is akadályt szabjak kettejük közé, mielőtt hős lovagunk úgy döntene, hogy átlép egy határt, melyet nem feltétlenül kellene.
- Hallottad a hölgyet Don Juan, ideje lelépni és ne várd meg, hogy én kérjelek meg rá, mert közel sem ennyire szép lesz. - komolyodok el sablonos szövegemet hangoztatva, de nem mozdulok, amíg nem látok benne hajlandóságot arra, hogy továbbálljon. Meglehet szeretném minél jobban elkerülni az ilyen helyzetek kibontakozását, mindenesetre nem lesz ellenemre, ha nagyon igényli a folytatást.

Meglehetősen könnyedén fonódik össze a gyenge lábakon álló türelmem és az ingadozó vérnyomásom az elmúlt percekben. Már rég volt rá példa, hogy bárki is ekkora gyűlöletet és dühöt váltott ki volna belőlem, most mégis úgy érzem képes lennék lealacsonyodni kezdeti szintemre és azzá az emberré válni, akit a következményezek hidegen hagytak. Nem vagyok önmagam attól a pillanattól kezdve, hogy ösztönszerűen reagálok az ütésére, és párszor megismétlem ugyanazt míg úgy nem érzem: ebből elég. Mégsem csillapodik semmi sem bennem. Újra visszatérnek azok a bizonytalanságba fulladt gondolatok, melyek akkor kerültek felszínre, amikor megtudtam Adam létezését, ő pedig még inkább elmélyíti ezeket a szavaival, kívülre azonban mégsem mutatom ennek egyetlen jelét sem. Eszemben sincs megadni neki azt az elégtételt, hogy úgy érezze, rátapintott a gyenge pontomra. Azok az émelyítő érzések, amik még több kérdést vetnek fel, válaszokat azonban épp ellenkezőleg és ahogyan szembenézek Raelyn exével, csak még inkább megtapasztalhatom őket.
Ugyan a közöttünk húzódó feszültség kezdeti állomása kettőnk harcának, Raelyn érkezése épp elegendő ahhoz, hogy még időben véget vessen neki. Elengedem a tagot és tisztes távolságba húzódok tőle, de nem feledkezem meg róla, ahogyan a méreg amely haragként szennyezi szervezetemet sem rólam. Élesen beszívom a levegőt és türelmesen várok arra mikor fogja magát és húz el innen, de előtte még eljátssza a hősszerelmest, aki csak szeretné jóvátenni az évek során elkövetett hibáit. A fejem lüktet, a kezem ökölbe szorul, mégsem teszek lépéseket annak érdekében, hogy tettekben is bebizonyítsam mennyire nem tekintek rá kellemes társaságként. Figyelembe véve mindazt a káoszt amely jelen pillanatban bennem zajlik, úgy érzem jobb is, hogyha nem lép át egy bizonyos határt, mert azzal csak engem is beletaszítana egy számomra részben kedvező, részben viszont kevésbé jótékony szituációba. Normális ember módjára szavakban reagálom le az előbb elhangzottakat, de nem tudok másra gondolni csak arra, hogy minél előbb vége legyen mindennek és amikor úgy dönt mára feladja szánalmas próbálkozásait és kettesben hagy minket, gondolataim helyét egy egészen más téma veszi át, amely talán egy újabb, hosszadalmas és közel sem könnyed beszélgetést igényelne.
Mielőtt beléphetnénk az épületbe, még egyszer a hátunk mögé tekintek, hogy megbizonyosodjak róla, Adam valójában lelépett, de nincs lehetőségem túl sokáig gondolkozni ezen, mert mihelyst megízlelem a jelen apró szeletét, Raelyn tesz róla, hogy ott is ragadjak. Csókunk közben simítom tenyeremet derekára és kissé birtoklóan vonom magamhoz közelebb, mintha attól tartanék, hogy bárki is elvehetné tőlem - és talán valahol ez így is van. Nehezemre esik elszakadni tőle, elengedni őt és kizökkenni ebből a fajta figyelemelterelésből, mégis tehetetlen vagyok ezzel szemben, mert túlságosan is máshol járnak a gondolataim. Egy egyszerű féloldalas vigyorra azért futja tőlem kérdésének hatására, hogy visszanyerjem koncentrációm még megmaradt darabkáit.
- Nem mondtam még, hogy szeretek dicsekedni azzal, aki az enyém? - mélyedek el a barna íriszekben, ujjaim eközben viszont lustán zongoráznak végig derekának mentén, egyre lejjebb téve meg útjukat Raelyn feneke felé, melyen elégedetten állapodok meg.
Szavainak tartalma épp elég ahhoz, hogy egy kis időre elvonjam róla a tekintetemet és mielőtt újra kezdeményezőjévé válhatnék a szemkontaktust, a fejemet csóválom előtte.
- Nem tehetnénk úgy egy kis időre, mintha nem is létezne? Ki tudnék békülni ezzel. - érdeklődésemet egy arcába hulló hajtincs eligazításával egyidejűleg teszem meg. - Eleget szerepelt már ma a középpontban és a nap hátralévő részét már nem szeretném vele tölteni. - kérésemet egy apró grimasz is követi, hiszen jobban hangzik az a képlet, amelyben az ex nincsen benne. Szó sincs róla, hogy elfeledkeztem volna mindarról, amit mondott vagy akár a későbbiekben se szeretném majd felhozni, azonban ma biztos, hogy nem. Fel kell még dolgoznom mindezt, mérlegelni pár dologgal kapcsolatban és úgy állni elé, hogy akkor, abban a percben már biztos legyek a tervemben. Most azonban sehol sem vagyok ezzel, így mielőtt bárminemű ellenkezésbe is kezdenék, viszonozom a kézfogását, hogy meginduljunk felfelé a lakásához/lakásukhoz. Útközben azonban feleslegesen nem koptatom a számat, sokkal inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy minél előbb felérjünk, mely után a falnak vetem a hátamat és úgy figyelem őt, amíg az ajtóval bíbelődik.
- Máskor a hátadra is vehettél volna akár. Nem nekem való ez a lépcsőzés. - jót mosolygok ezen, azonban mihelyst beérünk a lakásba, első dolgom a zsebembe kutatni az ajándék után, melyet neki hoztam és amelyen egy apró karcolás is helyet kapott, amelyet valószínű az előbbi események közben szerezhetett be.
- Ó, hogy az a.. - mordulok fel, és legszívesebben az egészet széttörném Adam fején, de végül csak összeszedem magamat és egyben magyarázat nélkül hagyva mérgelődésemet térek át másra. - Kicsit meggyötört, de ha a belsejét nézed, akkor még használható. Muszáj volt elhoznom neked. - nyújtom felé a hógömböt némiképpen zavarban megtéve a helyzet ismeretlensége miatt. Mentségemre legyen, nem vagyok jártas abban, hogy ajándékokat vegyek másoknak vagy akár egy-két kedves gesztussal előrukkoljak, de talán annyira nem béna, mint ahogyan én érzem jelen pillanatban magamat.

Lassan ugyan, de csendesülni kezd a bennem tomboló vihar, mely leginkább Raelynnek köszönhető, így képtelen vagyok sokáig megmaradni a komoly ábrázatomnál, noha a felszín alatt még mindig ott lappang az a bizonyos feszültség, amely egy könnyen nem is fog eltűnni onnan. Adam megjelenése csak olaj volt arra a bizonyos tűzre, amelyről tudom jól, hogy még nem itt ért véget, és ami idővel minket valamilyen módon elpusztít majd.
Közelebb vonom magamhoz, hagyom, hogy ott ragadjak a közös pillanatunkban és kiélvezzem annak minden másodpercét, mintha az bármelyik percben semmivé válhatna és figyelembe véve a korábban történteket, valahol közel sem alaptalan a félelmem. Kedvelem a társaságát, azt az érzést, amit kivált belőlem, és amivel könnyedén ki tudok békülni bármennyi ideig is tart. Tekintetemmel magamba iszom a látványát, kezemmel azonban másképpen memorizálom őt, ez pedig meglehetősen a kedvemre van, de úgy tűnik őt sem feltétlenül zavarja, így ki vagyok én, hogy vitatkozni kezdjek ezzel? Kérdésére viszont kezdetben csak egy kisfiús vigyorral reagálok, majd nyeglén vállat is vonok mellé.
- Egy önző dög vagyok tudod jól, és nem szokásom osztozkodni. Jobb időben lefektetni ezeket a szabályokat. - válaszolok a feltett kérdésére, mindeközben egy másodpercre sem eresztve őt a közelemből, hogy éreztessem vele korábban felmerült ragaszkodásomat, amivel most is jól boldogulok.
Adam említése újabb keserű perceket vonz magával, melyeket igyekszem a magam megmaradt türelmével elhessegetni, hogy pár bűnös órát eltölthessek Raelyn közelébe úgy, mint azelőtt. Már előtte is akadtak olyan pontok, melyek nem feltétlenül okoztak kellemes élményeket és amelyeknek minden részlete megbeszélésért kiált, de ettől függetlenül próbálkozunk hűek maradni önmagunkhoz és olyan perceket szerezni egymásnak, ami bizonyára kizökkent majd a körénk épült nyomasztó valóságból. Tudatában vagyunk mindketten a történteknek, csak úgymond késleltetjük az elkerülhetetlent.
A felvetése szórakoztatóan hat rám, miszerint ha továbbra is kételkedek az úgynevezett pozíciómban, ő egyéb más drasztikus lépéseket tesz annak irányába, hogy egy fikarcnyi kételkedő sejtem se maradjon a továbbiakban. - Nem hangzik rosszul, hogy a tested bármelyik pontján ott szerepeljek. - kacsintok rá, végül el is nevetem magamat erre, mielőtt az ő kérésére képletesen visszaugorhatnánk abba a pillanatba, ahol is nem történt meg az előbbi kis incidens az exével, pusztán csak egy hallucináció volt a részünkről, ami könnyen kiiktatható. Belemegyek a játékba és büszkén kihúzom magamat az arcomon tett megnyilvánulásának hatására, végül azután nagy nehezen kezemet is sikerül lefejtenem róla, mielőtt a magam nyakatekert részéről értelmezhetném előbbi ajánlatát. - No de kisasszony, ismerjük mi egymást? - húzom tovább az agyát enyhe felháborodást színlelve, mintha közeledése olyannyira dobott volna pár számot a vérnyomásomon, végül aztán szokásos vigyorommal ajándékozom meg Őt, mielőtt nekiindulhatnánk a rögtönzött hegymászásnak, vele együtt pedig egy sokkal ígéretes programnak is.
- El sem tudod képzelni mennyire szenvedek.. - megterhelő sóhajt ejtek, mielőtt 'azt kapsz, amit adsz' alapon előlegezné meg befelé haladásomat azzal, hogy a hátsómra csap egyet. - És még ilyen galád módon is bánnak velem. Nem szörnyű ez? - értetlenkedésemet rövid kérdésembe sűrítem bele, ugyan cseppet sincsenek ellenemre az ilyesfajta megmozdulásai.
Ajánlatára felcsillannak a szemeim, és egy hümmögéssel előlegezem meg véleményem kifejtését. - Lehetne esetleg, hogy a lépcsőzés helyett valami egészen más edzést vezessünk be? - érdeklődök, hátha lehet vele erről alkudozni. - Csak az edzésünk sikerességének érdekében mondom, hogy talán akadnak ennél hatásosabb módszerek is. - folytatom tovább okfejtésemet, mintha annyira sok értelmes szöveget hordanék itt össze, de ha arról van szó, akad egy-két tippem, hogy mivel lehetne felváltani az említett edzésformát. Akár napi ötször is megtéve, hogy rásegítsünk az edzésünk hatékonyságára. Bárhogyan is alakul, a gondolatra már megérte időt pazarolni.
Annyira értek az ajándékozáshoz meg a kedves gesztusokhoz, mint a Holdon járáshoz, de mivel azzal is bepróbálkoztak már, így ezt ösztönzően használva én sem tettem másképp, amikor a számunkra valamicskét is jelentő hógömböt megszereztem a bugris nő udvarából. Jóllehet az előbb történtek hibát ejtettek rajta, mégis gyermeteg izgatottsággal vegyítve össze-vissza érzéseimet nyújtom át neki a tárgyat, és ezt követően már csak a reakciójára várok, amely szerencsére nem marad el. Megkönnyebbülés fut végig rajtam és jómagam is elmosolyodok ezeknek hatására. - Nem volt szívem otthagyni. - kezdek bele lepillantva az immár kezében lapuló hógömbre. - Úgy tűnik mégsem vagyok annyira érzéketlen a Titaniccal szemben. - gondolkozok el, noha ez egy olyan határ, amelyet nem érdemes feszegetni. Még csak barátkozunk, de az ismeretségünk törékeny. Azonban a kezdeti lépésekhez képest úgy tűnik a javulás útjára tévedtem.
Apró fejrázással reagálom le a kérdését és helyet foglalok, amíg ő a konyhában tevékenykedik. - Inni most nem kérek, köszi, de ami azt illeti...jeget tartasz itthon? - bármennyire is kedvező egyes helyzetekben a macsó szerep, azért az arcomra mért ütés nem éppen a kellemes érzéseket produkálja így utólag sem. Persze, hogyha a jég nem opció a mi esetünkben, a régi emlékek érdekében másféle ellátásra is vevő vagyok. Nem egyszer foltozott már össze, amikor sikerült egymásba botlanunk egy rosszul sikerült akcióm után, habár azokkal ellentétben most nem vágyom megszökni a hölgyemény elől.
- Közben esetleg megoszthatnád velem milyen sorozatot terveztél tanulmányozni. Tudod, csak hogy felkészülhessek rá lelkileg meg ilyesmik. - teszem még hozzá, hátha sikerrel járok, azonban az is lehet, hogy a meglepetés erejével él majd és hagyja, hogy élesben küzdjek meg az érzéseimmel.  

Bárminek nevezhettek életem során, de komoly embernek biztosan nem, és erre teljesen jó példának bizonyul az, hogy mihelyst kettesben maradunk az eszemet teljesen őrületbe kergető nőszeméllyel, nincs is más dolgom, mintsem minél közelebb tudni magamhoz, és felfedezni amennyire csak lehetőségem és pofátlanságom előtt meghúzott határom engedi. És ha már itt tartunk, nem vagyok rest kisajátítani őt, melyet büszkén be is jelentek, a kapott válasz azonban még inkább elmélyíti az amúgy is már felszínen lévő buta, egyben kisfiús vigyort. Mintha megütöttem volna a kicseszett főnyereményt vele!
- Sejtelmünk sincs mire vállalkoztunk egymással, nemde? - a fejemet csóválom és miközben továbbra is kezemet a megfelelő helyen pihentetem, közelebb hajolok hozzá és egy csókot hintek a nyakára, melynek következtében még inkább csökkentem a közénk ékelődött távolságot. Természetesen mindezt csak a biztonság kedvéért. Sosem lehet tudni ki robban be következőleg meglepetésszerűen az ajtón és próbálja tőlem elvenni a kisasszonyt, így minél inkább a karjaim köré zárom, annál nyugodtabbnak és jelentéktelennek érzem a bennem megmaradt nyugtalanság utóhatásait.
- A történeteit? - kérdezek vissza a tetoválásokra értve ezalatt és még egy elgondolkozást sejtető hümmögés is elhagyja ajkaimat. - Ebbe a mese-délutánba könnyen beleunnál, mert egy-kettőnek sok jelentősége nincs, csak azért kerültek fel, mert éppen tetszettek, de az alkaromon lévőről lenne mit beszélni. Abba egyszer beavatlak. - ígérem meg neki, de most nem húzom fel a felsőmet azért, hogy megmutassam, mert korábban már biztos láthatta a kezdőbetűkkel ellátott tengerészeti iránytűt, még ha sokat nem is árult el neki. A többi viszont csak egy kanyarokból és ívekből ellátott firkálmánynak is elkönyvelhető, hiszen háttér jelentésük ennyiben ki is merül. Talán azokat az időszakokat foglalták magukba, amikor egyszerűbb volt csak a felszínt rendesen tálalni, ami viszont mögötte zajlott, nem kellett feltétlenül számításba venni.
Jó ötletnek tartom, hogy ugorjunk egy kicsit vissza arra a részre, amikor nem a feszültség uralja együtt töltött perceinket és induljunk valamiféle tiszta lappal. Adam határozottan rányomta a bélyegét az este további hangulatára, és elég lezáratlanságot hagyott maga után ahhoz, hogy a továbbiakban sem békéljek meg jelenlétével, bármilyen szerepet is töltsön be Raelyn életében. Ezeket a kellemetlen gondolatokat viszont szívem szerint elzárnám egy jó időre egy dobozba, és némiképpen így is teszek, amikor úgy döntök többet ér a kettesben eltöltött idő további menete, mintsem az előtte zajló események. Ezért mikor felajánlja ezt a fajta képletes múltbéli utazást, én még ráteszek egy lapáttal a dologra és a kapott reakciónak hatására nem bírom ki, hogy ne röhögjem el magamat.
- Úgy gondolod másodszorra már elveszne a varázserőd vagy én makacsolnám meg magamat? - érdeklődök tőle, mikor a csábításomról bosszankodik, majd megjátszott értetlenséget erőltetek arcom többnyire szórakozott vonásaira. - Ami azt illeti.. - kezdek bele bizonytalanul. - Ezt még én is ismerem. - vallom be hősiesen, mintha most repültem volna ide elé Superman köpenyembe és magam mögött hagyva a világ megmentését. Holott egy film ismerése manapság nem számít akkora ördöngösségnek, mégis az én esetemben kulturális katasztrófával válna egyenlővé ennek kihagyása.
- Valljam be? Azért, hogy aztán kihasználjad a testi adottságaimat? - felszisszenek a hátsómra mért ütések miatt és kihívás csillan a szemeimben annak hatására, ahogyan azzal fenyeget miképpen érik már közöttünk egy képletes bunyó lerendezése. - Erősen kétlem én azt, hogy menne. - vigyorogva teszek hátráló lépéseket, noha a szavaim némiképp sántítanak, ha igazságtartalmát nézzük. Tudom, hogy rendelkezik egyéb harci képességekkel és azt is, hogyha arra kerülne sor, szemrebbenés nélkül szétrúgná a seggemet. De miért is ne húzogassuk az oroszlán bajszát, ha az már amúgy is kiszemelt magának?!
Büszkén bevallom, hogy nincs örömömre a lépcsőzés, és mielőtt belemennénk az ehhez hasonló edzésprogramok részleteibe, én örömmel hozakodok elő másik verzióval is, amivel jobban kitudnék békülni. Azonban mikor mindez magyarázatra szorul, mégis másodperceket igénybe vevő időre gondolkozóba esek. - Hallottál már a jó pár helyen elhíresült lepedőakrobatákról és a legismertebb számukról az ágytornáról? Egyes legendák úgy vallják az egyik leghatásosabb módszer, ha testedzésről van szó. - osztom meg vele tudásomnak ezt a szeletét és egy nyegle vállvonást is mellépasszolok reakcióm fokozásaként, hogy ugyan én is csak hallottam minderről, egy próbát azonban mindenképpen megér.
Nagy kő esik le a szívemről, hogy az ajándékkal kapcsolatban nem lőttem mellé, de amikor a Titanic iránti szeretetemet ízlelgeti, zsebeimbe mélyesztem két kezemet és egyik lábamról helyezve az egyensúlyomat fejezem ki ezzel kapcsolatos tiltakozásomat. - Azért itt még nem tartunk, de határozottan elindultam valami állatira félelmetes úton ezzel kapcsolatban. - bármennyi filmmel kapcsolatos ajándékkal halmoznám is el, egyszerűen nem tudnék leülni a seggemre és végignézni vele. Ellene megy a szabályaimnak és a személyiségemnek is egyaránt.
A jég most nem feltétlenül opció, de a borsó is megteszi, amivel visszatér hozzám és egy édes puszi után a kezembe kapom a hideg zöldséget. Látom, hogy valami bántja őt, így nem szívesen engedem el, helyette viszont egy csókra invitálom őt és lopott pillanatok erejéig megízlelem ajkait. - Most már biztosan. - fűzöm hozzá nyugtatásképp, csakhogy ismételten azt az önfeledt arckifejezéssel találjam szembe magamat, amivel ismeretségünk során már többször is megajándékozott. Ezután viszont nem tökölök tovább és a borsót az ütés nyomára helyezem, hogy minél előbb eltűnjön rólam Adam ökörségeinek bizonyítéka. Már lassan bánom, hogy nem hagytam helybe még jobban a mocskot, de számít annyira Rae, hogy tudjam miképpen esne neki ha megléptem volna ezt. Ugyanakkor túl sok minden játszik ebben a képletben ahhoz, hogy csak így vakon kockáztassak.
Egy megvilágosodásomat jelző 'aha' jelzi kezdetleges reakciómat az említett címre, habár számomra mindkettő meglehetősen sötét terepnek számít. - A kézfogással már megvettél. - jelzem, hogy nem kell tovább törnie a buksiját feleslegesen melyikre is esett a választásom, noha a börtönnel kapcsolatos elővigyázatosságát tudom értékelni. - Remélhetőleg ezt nem kell felvennünk a bakancslistánkra. - keserédes mosoly tűnik fel az arcomon, többet azonban nem fűzök hozzá. Jól tudom, hogy számomra már megérett a hűvösön csücsülés, de jobb szeretném még annyi ideig húzni, amíg azt emberileg lehetséges.
A bor felmutatásának hatására felállok az eddig kényelmet biztosító székről és közelebb sétálok hozzá, hogy jobban megnézhessem magamnak. - Egy pohárral még nem árthat, igaz? - érdeklődve merülök el a barna szempárban és ezzel bizonyára zöld utat adok neki az itallal kapcsolatban, habár tényleg nem szeretnék sokat inni. - Segítsek valamit még az előkészületben vagy vigyem csak magamat? - érdeklődök, mert ha már itt vagyok és van pár dolog, amit még tervezett az estére, hogy körbebástyázhassuk magunkat a sorozatozáshoz, akkor nem akarok pusztán szobadíszként tetszelegni a sarokban, hanem igazán hasznos kelléke szeretnék lenni programunknak.

Tagadhatatlan, hogy megadja a pikantériáját kapcsolatunknak az említett édes tudatlanság, amely velünk kapcsolatban merült fel, hiszen ha számításba vesszük mindazokat, amiket elmondtunk egymásnak, közel sem lesz átlagosnak nevezhető semmi sem, ami az utunkat keresztezi majd. Mindenesetre valahol ez egyfajta nyugodtság érzéssel lát el, hiszen tudom, hogy képes lesz majd kezelni a velem egy csomagban járó és többnyire mások számára elviselhetetlen személyiségemet, ami azért lássuk be, meglehetősen jó kiindulópontnak ígérkezik.
Mosolyra késztetnek a szavai és bár kedvem lenne megismételni előbbi mozdulatsoraimat, nem szeretném őt még ennél nagyobb bajba is keverni.
- Az pedig olyan hatalmas bűn lenne, huh? - teszem fel azért kérdésemet, mert engem sose zavart, hogy megbotránkoztassam az embereket, de azért tény és való jobb lenn nem túl nagy feltűnést kelteni. Még a végén az egyik itt lakó kihívja a zsarukat, aztán mehetünk mindketten a levesbe. Legfőképpen én.
A tetoválásaimmal kapcsolatban sok mindent nem tudnék elárulni, ami talán érdekes is lehetne számára, ámbár ott van az az egy, melynek igenis hatalmas jelentősége volt és van is, de mindennek bővebb kifejtését inkább későbbre tartogatnám. Így is rengeteg mindent sikerült rázúdítanom az elmúlt időszakban, amelyek megemésztésére nem kevés idő kell majd.
- Szerintem ez teljesen fair alkunak hangzik. - szavaim közben pillantásom lassan végigfut rajta, mielőtt ismételten a számomra kedves arcvonásokon állapodhatna meg. Őrület ilyet érezni. Nem betelni a másik létezésével, szavaival és a látványával egyaránt. Mintha valami bűbáj alá vonná az embert és nem engedné ameddig az át nem adja magát teljesen és el nem fogadja közel sem keserves sorsát.
Az elcsábításommal kapcsolatos véleménye pont az, amiben biztos vagyok, hogy szóról-szóra így lenne, mindenesetre csakhogy húzzam az agyát egy elbizonytalanító grimaszt vágok. - És ha nem adnám be a derekamat ennyire könnyen? Most nézz rám, Rae! Teljesen a hatásod alatt vagyok. Szabad ilyet művelned egy védtelen férfivel? Le sem tudnom venni rólad a kezemet.. - célzásképpen az oldala felé teszem meg felfedező utamat kezemmel és elérve a megfelelő pontot csikizem meg játékosan az oldalát, végül pedig teszek egy lépést hátrébb, hogy feltartsam mindkét kezemet. - Én szóltam. Teljesen irányíthatatlan vagyok. - nézek rá ártatlanul, és még egy megjátszott gondterhelt sóhajt is hallatok, hogy mennyire nehéz sorsom van én nekem.
- Ha a végére akarunk járni ennek, kihagyhatatlan egy kicsit rásegíteni. - fejtem ki véleményemet a provokálással kapcsolatos kérdéseire, azonban jót mosolygok azon, amit még hozzátesz mindehhez. - Még a végén majd kiderül, hogy nem csak a szád nagy? - veszem fel vele a szemkontaktust, de a szórakozottságot könnyen kiveheti arcom vonásaiból. Őszintén alig várom, hogy erről az oldalról is megismerjem Őt.
Ő felvázol egy testmozgásra alkalmas ötletet, ha már voltam ilyen merész és mérgelődtem a lépcsőzés miatt, én azonban hozzáadok még egy másikat is, hogy legyenek választási lehetőségeink. - Azt nem kétlem, hogy ismered... - vigyorodok el a kapott válaszra, és hagyom, hogy most ő tüntesse el a közöttünk lévő távolságot. - Mindent a jó ügy érdekében, nemde? - foglalom össze végül is mire jutottunk ezzel kapcsolatban, habár úgy veszem észre, hogy egyikünknek sem lenne ellenére, hogyha áttérnénk az edzés eme formájára. Elveszve egy röpke pillanatig szemeiben azonban nagyon nehezemre esik nem egyből rátérni az elhangzottak tesztelésére, de a betervezettek érdekében úriemberként fogok viselkedni, ameddig az csak lehetséges.
- Most miért mondod ezt? Teljesen épeszű, kiszámítható személyek vagyunk, akik elenyészően tisztában vannak azzal mit csinálnak. Mi rossz sülhet ki ebből? - tárom szét a karjaimat értetlenkedésemet kifejezve, habár úgy gondolom tényleg van benne valami. Rettenetesen szélsőséges, enyhén vakmerő és annyira nem tiszta múlttal rendelkező személyek vagyunk, hogy bármi is történjen velünk, az vagy brutális következményként képel majd fel vagy éppenséggel egy újabb élményünk lesz, amelyet felhozhatunk nosztalgiaként. A legjobb pedig az egészben, hogy sosem tudhatjuk melyik talál meg előbb és milyen formában. Én viszont úgy gondolom, amíg partnerei vagyunk egymásnak ezen az úton, addig sok probléma könnyebben átugorható lesz majd.
Jól esik most a hidegnek az érintése, ahogyan Raelyn törődése is, amely nem maradhat csak úgy jutalom nélkül, habár egy kis önző szándék is vezérel ezzel kapcsolatban, ezt viszont megtartom inkább magamnak. Nem húzom el sokáig a pillanatot, mégis megpróbálom valamennyire oldani a benne feltámadt feszültséget/rossz érzéseket, mely még programunk kezdetéből maradt hátra. Engem is baromira zavar, de valahogy muszáj lesz kizárnunk az exférjét, ameddig csak lehetőségünk van rá. Utána úgysem menekülhetünk meg a létezése elől.
Sokat nem értek a sorozatokhoz, és ennek hangot is adok, ám a témaváltás hatására egy másodperc erejéig elkomolyodok, de Rae apró mozdulatsora visszahoz a jelenbe és abba a kényelmes pillanatba, aminek részesei vagyunk.
- Hát nem csodálatos vagyok? - kérdezek vissza, ha már ennyire hálálkodik nekem, majd ezután összeszedem magamat és inkább felajánlom a segítségemet, mintsem ücsörögjek és csak nézzem hogy pakolászik. Habár meglehetősen nyugtató és otthonos ez az érzés, de nem szabad túlságosan belelovalni magamat, hiszen bármelyik pillanatban felfoghatja mindazt, amit elmondtam neki korábban.
- A popcornra vevő vagyok. - bólintok rá erre az okos ötletére, majd átveszem tőle a nyitót és a kezembe fogva az üveget szabadítom meg a zavaró tényezőitől, végül pedig önállósítva magamat töltök ki mindkét pohárba, az egyiket pedig átadom neki. - Koccintsunk arra, hogy.. - hümmögök egyet, végül aztán csak valami értelmeset kitalálok. - Arra, hogy ma este elveszed a sorozatnézési-szüzességemet. Úgy izgulok! - röhögöm el magamat, de ennél értelmesebb nem fog most eszembe jutni, így egy könnyed mozdulattal hozzáérintem a poharamat az övéhez, és belekóstolok az italba. A bor nálam nem egy hétköznapi italnak számít, inkább az erősebbekért voltam inkább oda, de már nagy gyerek vagyok, muszáj vigyáznom magamra és a környezetemre egyaránt, így nem engedhetek meg bármiféle kilengést a részemről. A popcorn elkészülte után egy tálba kerülnek bele a vajas finomságok, a tálat pedig egyből el is veszem, hogy még ebben is segítségemet nyújthassam.
- Na mutasd szépségem az utat, én meg megbabonázva követem a formás hátsódat! - kissé meghajolva engedem őt előre, végül pedig felzárkózok hozzá. - Mit mondtál, miről is szól ez? Ugye nem valami romantikus valami, mert akkor lehet egy üveg nem lesz elég... - sandítok a kezemben lévő italra, mert bár képes vagyok felkészülni dolgokra, annak megélése viszont így elsőre túl nagy sokk lenne a számomra.

Jót vigyorgok azon a példán, amelyet korábban elmeséltem neki a hülyeségeim hosszas listájából, és hogy megkoronázzam mindezt, még egy egyszerű vállvonást is elejtek. – Büszke pillanataim egyike.. – sóhajtok fel szinte már ábrándosan a nosztalgikus élmények kapcsán, de mielőtt túlságosan is elmerülhetnék a múlt lágyan ringó csónakjában, Raelyn ujjának követése elegendő ahhoz, hogy abban a pillanatban visszahozzon egy olyan jelenbe, amelyből egyáltalán nem szeretnék sehova sem önszántamból mocorogni. A szavai kapcsán beletörődő sóhajt hallatok, hiszen a felsorakoztatott érvek túlságosan is pert döntőek ahhoz, hogy ne álljak le velük vitatkozni. – Jó..legyen. Most az egyszer megúszták. – jegyzem meg dacosan és úgy, mintha most kellett volna feladnom valami számomra lényegesen fontosat csak mások kedvéért. És ha szigorúan nézzük, valahol ez így is van.
- A természetes bájad, huh? – kérdezek vissza, mintha meglepett volna ez a feltételezése, mindenesetre van benne valami. És bár legszívesebben szemügyre venném magamnak mindazokat a helyeket, amiket említett, mégsem moccanok, mert túlságosan lekötnek a barna íriszek és az arcán megjelenő kifejezés, ami miatt ennyire féleszűnek érzem magamat. Az viszont, hogy lefoglalom magamat arcának fürkészésével nem jelenti azt, hogy a kezem ne indulna el olyan utakon, amelyek a kedvemre vannak mégis most más szándékból teszik meg a felfedezőtúrát, mégis a reakcióján muszáj elnevetnem magamat. – Még egy hangyányit sem! – felelem határozotton ezek után, olyan elszántságtól csillogó szemekkel melyek azt jelzik, hogy újra és újra megtennék ezt a mozdulatsort anélkül, hogy bármilyen bűntudatot is keltene bennem.
Bevallom, eszméletlen izgalmas ahogyan felvázolja miképpen bánna el velem. Nem mintha nem gyepáltak volna el a múltban és annyira szükségem lenne még egy adagra bárkitől is, de tőle még azt is szívesen venném. A fejemet ingatom a kiforgatott szavaimnak hatására, melyet a szájáról mondtam és bár a véleményem szavak formájában elmarad, mégis ő biztosít afelől, hogy nem csak üres ígéretekkel dobálózik, hanem képes bármikor ellátni a bajomat. – Kezdjek el félni? – érdeklődök a biztonság kedvéért. Nem árt felkészülni a váratlan támadásokra.
Azt hiszem elég csak elmerülnöm abban a tekintetben vagy felfogni a nézését, azt a bizonyos kicseszettül észveszejtő nézését, hogy határozottan kijelentsem, a legfőbb célja az, hogy teljesen tönkre tegyen és bármennyire is fáj ezt bevallani, nagyon is jó úton halad. Bár az estét illetően akadnak terveim, mégis úgy érzem már az elején bajban vagyunk és leszünk nagyobban is, hogyha így folytatjuk tovább.
Minden feszült másodperc ellenére, ami megmérgezte programunk kezdetét most mégis jól esik csak így ellenni vele, hülyéskedni vagy húzni egymás agyát. Ez a mi formánk, az alap ahonnan építkezünk és bár rengeteg mindent kell átbeszélnünk még, úgy érzem az még egy estét várathat magára. Ha minden más másodpercek alatt elveszik, a problémákkal az a helyzet, hogy egy helyben maradnak, növekednek és úgy várnak vissza, mint egy hős szerelmes, így azon nem kell aggódnunk, hogy lemaradnánk róluk.
Nem várok tőle egyetértést azzal kapcsolatban mennyire csodás is vagyok valójában, mert őszintén csak poénból jegyeztem meg, mindezek ellenére valahol jól esik, hogy így gondolja. Egy fickónak, akinek ennyi önértékelési meg bizalmi problémája van néha jól jön egy kis pozitív visszajelzés, hogy nem cseszte el még teljesen az életét vagy önmagát, még ha ez most úgy történt, hogy a szavakat szinte én adtam a szájába. Ugyan nem mondom ki hangosan, mégis gondolatban eljátszok mindazokkal a gondolatokkal, amelyeket őt is hasonlóképpen fantasztikussá teszik.
Mielőtt belemerülhetnénk a félelmes sorozatok világába, egy itallal előlegezzük meg mindezt, de a koccintásunk apropójára kapott válaszon nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el. – Mindjárt meghatódok itt, basszus! Tudtam, hogy veled jó kezekben leszek. – nyugtatom meg leginkább magamat a témával kapcsolatban és mikor indulásra elkészülünk, mint egy beidomított kiskutya, úgy követem őt. Az általa kapott jelzőn azonban enyhén fura arckifejezést vágok. – Pupák?! – kérdezek vissza, mert bármennyire is nevetségesnek hangzik mindez, közel sem értem mit jelenthet ez nála. – Ezen most nem tudom, hogy megsértődjek vagy jót röhögjek. – teszem azért gyorsan hozzá, habár én sem gondolom komolyan. Nem vagyok egy sértődős fajta. Általában az a személy vagyok, aki ha morcos képes megfejelni a másikat, természetesen ez alól is akadnak kivételek és ha akár a szívemre is vettem volna mindezt, mégsem járnék el úgy, mint korábban.
Teljesen leköt az a csípőmozgás, amivel elvonja a figyelmemet és ha ez lenne az egyetlen útmutatóm az életben, biztosan helyes ösvényeken haladnék végig a jövőben. Ám még kísérném őt bármerre ezek után, mégis lassan megérkezünk a szobájához, így nincs más választásom mint visszatérni jelenlegi helyzetünkbe, képzeletbe lekeverni egy nagy pofont, hogy az elkalandozó gondolataim is visszataláljanak helyükre és egyben ezek után kifejezni aggodalmamat a választott sorozattal kapcsolatban. – Hááát… - húzom az agyát azzal kapcsolatban mennyire gonosz is ő valójában, és ezt a következő szavaival be is bizonyítja. – Pompás. Helyben is vagyunk. – veszek egy sóhajt, és letelepszek mellé a kanapéra, miközben ő azt regéli el miről is szól a már korábban emlegetett sorozat. – A kocsiért megéri. – jegyzem meg összefoglalva magamban a dolgokat, ám nem leszek az, aki ne adna egy esélyt mindennek. – Azt hiszem ezzel képes leszek még megbirkózni. – ezzel jelzem, hogy felőlem belevághatunk, noha készen állok kérdéseket feltenni, előtte viszont hogy megtaláljam saját kényelmemet, közelebb vonom magamhoz és egy apró gesztusként puszit nyomok a fejére. – Óvintézkedések arra az esetre, hogyha félnék. – magyarázom meg a hirtelen lecsökkent távolság miértjét és még egy popcornt is elcsenek, hogy könnyebb legyen ezek után befogni a számat.

Nem tudom visszafogni idióta vigyoromat ahogyan még inkább adja alám a lovat, miszerint büszke lehetek a múltamban történtekre és mikor elmagyarázza miért is, már-már hinni kezdek neki.
- Nem gondoltam volna, hogy lovaggá ütnek, amiért megszabadulok a ruháimtól. – vigyorom mellé egy hümmögés is társul, habár jól tudom, hogy nem ez volt a lényege mondandójának. Mindenesetre szeretem kiforgatni a szavait. Annak ellenére, ahogyan az este indult, mostanra meglehetősen nyugodtnak és többek között önmagamnak érzem magamat Raelyn közelében, amely során lehetőségem nyílik bizonyos ideig félretenni a bennem szunnyadó gondolatokat és csak azokra a percekre koncentrálni, amit egymás társaságában tölthetünk. Szükségem van ezekre a percekre, jóllehet annyi mindenről még nem beszélgettünk egymással, de egy részén már túl vagyunk. Most jön az a fázis, amikor is tojáshéjakon lépkedünk és várunk arra, hogy melyikünk robban majd előbb. Egyrészről ott van a múltam, aminek bevallása közel sem könnyű lépésnek számított a részemről, mégis beavattam Őt ebbe, ugyanakkor tudom jól, hogy még időre van szüksége ahhoz, hogy apránként feldolgozza a megosztott információkat, így nem lehet tudni mikor is üt be az a bizonyos pillanat. Aztán az exférj megjelenése, a tény, hogy nemhogy nem akar elhúzni a francba, de még küzd is érte csak még inkább megnehezíti a dolgunkat és hátrahagy olyan kérdéseket, melyek válasza kellemetlenségeket hozhat magával. Így amíg igyekszünk megbújni képletes páncélunk mögött és kizárni a külvilágot, szeretném minden másodpercét kihasználni ennek a békésebb kimenetelnek, mert ha egyszer átbeszéljük mindazt, amivel tisztában vagyunk, nem tudhatjuk miképpen lesz lehetőségünk újra ugyanígy lenni a másikkal.
Tökéletesen egyetértek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek csak egy töredékét képezik abban, ami megfogott benne és azóta sem ereszt. Nem akarok címkéket keresni és azokkal felhozakodni, hiszen nem lenne értelme. Elvagyunk anélkül is, hogy bizonyos keretbe foglalnánk azt, amit egymással művelünk. – Ki tudna ennek ellenállni? – érdeklődve teszem fel kérdésemet, de a válasz biztosan nem foglal engem magába, mert én túlságosan gyengének bizonyultam a felsoroltakkal szemben.
- Mintha nem ismernél.. – reagálom le, amikor szemtelen dögként jellemez és csak egy grimaszt vágok az arcomon tett megnyilvánulása miatt, azonban azzal könnyedén kárpótol, hogy önbizalmamat fényezi szavaival. – Átok és áldás is egyben. – sóhajtok fel, mintha életem során annyira sokat számított volna a kinézetem vagy pont a javamra szolgált volna az, amiképpen festek. Többnyire nem ez volt, ami érdekelte az embereket, habár jobban felfigyeltek rád, ha nem egy suttyóként jelentél meg előttük és nem jött le rólad az első találkozás alkalmával, hogy már megint nem a józanság az, amivel aznap jó barátságot kötöttél. Most viszont meglehetősen jó tulajdonságnak tartom, hogy a kisasszony így gondolja. Még ha hamarosan azt tervezi, hogy helyben is hagy bemutatva harci képességeit, amit inkább kíváncsisággal és különös izgalommal várok, mintsem rettegnék a következményeitől, ahogyan arra ő fel is hívja a figyelmemet. Véleményt azonban már nem fűzök hozzá, mert sokkal jobban leköt az mire készül még az este folyamán vagy melyek lesznek azok a sorozatok, amikkel agybutító perceket tölthetünk el.
Mutogatását figyelemmel követem végig, ami leginkább az általa kapott becenevet magyarázza el és egy hümmögés keretében végig is mérem magamat, hogy aztán felpillantva rá megdobhassam őt egy érdeklődésem képezte kérdéssel. – És te melyikkel szimpatizálsz jobban? Pu-val vagy Pák-kal? – már nem bírom ki, hogy ne röhögjem el magamat, mert bár sok értelmetlen kérdés hagyta el a számat az évek során, de ez biztosan toronymagasan kiemelkedik mind közül. Mellesleg értelme sincsen sok, noha egy kicsi talán mégis lesz most, hogy bővebben kifejtette a miérteket. Ennek ellenére a válasza totálisan érdekel.
Sok mindennel nem tudtam volna felkészülni arra, ami majd rám vár, hiszen hogyan tarthatnék gyorstalpalót a sorozatokból, ha csak a nagy szembesülés előtt derül ki mivel is lesz dolgom?! Így hát mikor bővebben beavat a testvéres-autós témába, az utóbbi egyből felkelti az érdeklődésemet, míg a két ’helyes-pofi’ már nem annyira lelkesít és ennek mi tagadás, hangot is adok.
- De egy Impalával hogy versenyezzek? – tárom szét a karomat, mert bár lehet ő helyesebbnek tart a testvéreknél, de olyan menő járgányom nincsen. Mindenesetre jó érzéssel tölt el, amikor közelebb merészkedik hozzám. Noha kedvem lett volna úgymond elmélyíteni a pillanatunkat, a lehetőség elmarad, ámbár mégsem érzem magamat elégedetlennek, mert helyette közelebb húzom magamhoz, hogy csak ezután válaszolhassak a kérdésére. – Változó. Azonban egy ’69-es Chevrolet Camaro SS-ért a fél karomat odaadnám. Főleg mattfeketére festve. – válaszolok elgondolkozóan és így is pillantok le rá, hogy aztán a felvetését hallgassam végig, miszerint még van lehetőségem kimászni ebből a szorult helyzetből.
- Nem tudom, én egészen elkényelmesedtem itt. – ezzel jelzem, hogyha már egyszer azt mondtam benne vagyok, akkor ez innentől sem változik meg. Amúgy is, korábban szavatartó embernek nevezett, akkor most miért cáfolnék rá erre?  
Aranyosnak találom miképpen vezet be engem a pizzával kapcsolatos furcsaságaiba, de nekem egyáltalán nem okoz meglepetést az a plusz feltét, amelyet egyes emberek meglepőnek tartanak, én viszont egészen normálisan dolognak. Láttam már ennél rosszabb választékot is az állítólagos haverjaim körében, így ki vagyok én, hogy ítélkezzek egy gyümölcs felett?
- Egy szörnyeteg vagy! Hogyan vagy képes ananászt kérni a pizzádra? – incselkedek vele és még jót is mosolygok mellé, végül normálisan is válaszolok a kérdésére. – Jöhet ez a kettő. Túlságosan nem vagyok válogatós a pizzákkal, ha erre vagy kíváncsi. Talán a gomba az, amit nem tudok elviselni rajta. – gondolkozok el. – Régebben olyan pizzára voltam ráfüggve, amin mogyoró volt. Bármennyit képes lettem volna megenni belőle, csak egy idő után megszűnt, mint általában minden, ami jó dolognak számít. – vonom meg a vállamat megosztva vele ezt az apró információt, ha már pizza-különlegességekről beszélünk.  

Úgy gondolom komoly érveket tudnék felhozni azokkal a félelmeimmel kapcsolatban, melyeket a sorozatnézés gondolata hozhat magával, mégis úgy tűnik ezért a nőért képes lennék még a legnagyobb aggályaimmal is szembe menni, ha ez azt jelentené, hogy láthatnám ismételten felragyogni azt a lehengerlő mosolyt a csinos pofiján. Így hát bármennyire is tiltakozik egy részem mindez ellen, mégsem veszem fel a nyúlcipőt, ehelyett hősiesen kényelmesedek el a szobájában található ülőalkalmatosságok egyikén és mihelyst lehetőségem nyílik rá, egyből közelebb is vonom magamhoz. Én azon az elven éltem eddig is az életemet, hogy jobb félni, mint megijedni, így mivel számomra ismeretlennek hat a sorozatnézés felfedezetlen terepe, így hülye lennék nem védelmem láthatatlan köpenye alá rejteni őt a váratlan események elől.  Azonban mielőtt belelendülnénk ebbe, nem árt tisztáznunk, hogy drága általa rám aggatott becenevem milyen mértékben is befolyásol majd a továbbiakban, és a kapott válaszon egyáltalán nem kell csalódnom.
- Elhiheted nekem, hogy Pu meg Pák is rendkívül élvezi, ha előnyben részesíthet téged. – egy nevetést megelőzően rákacsintok, azonban ennél részletesebben már nem fejtem ki én se mire is gondoltam pontosan. Úgy gondolom enélkül is tökéletesen megértjük a másikat.  A továbbiakban kezdeti félelmeim lassacskán csillapodnak a programunkat illetően, és ehhez az is hozzásegít, amikor beavat a sorozat cselekményébe és még plusz információkat is szolgáltat, melynek egyik fele kedvemre van, másik viszont már kevésbé és ennek nem is én lennék, ha nem adnék hangot. Jót mosolygok az ötletén, ami arra ad könnyed megoldást miképpen szállhatnék ringbe egy bivalyerős járgánnyal és mivel nem találok kivetnivalót ötletében, így csak egy elgondolkozó hümmögést hallatok, fejben azonban már ott feszítek annak a láthatatlan dobogónak a felső fokán, bármennyire is hülyén néznek ki azzal egy négykerekű ellenfeleként. Annak érdekében, hogy ezt az abszurd ábrándképet minél előbb eltüntessem sötét gondolataim mélységes bugyraiból, inkább felhozakodok azzal melyik autó lenne az én szívem csücske, mire ő egy egészen más emlékkel csal belőlem elő nevetést.
- Ezt csak azért mondod, mert láttál egy karral szerencsétlenkedni, mi? – mosolygok le rá, és bár annyira utáltam azt az időszakot, hogy dühömben a másik karomat is eltörtem volna tehetetlenségem miatt, mégis az volt az a pont, ami az utamba sodorta Őt, így jó nagy részben hálás is vagyok a bénaságomért. Tény és való, hogy már előtte is volt szerencsénk találkozni, de akkor sokkal inkább azon voltam, hogy minél előbb elhúzzak a közeléből. Nem adhattam meg neki az esélyt, hogy a rendszer részévé tegyen, amikor abban az időszakban pont, hogy ellene hadakoztam. Jól tudom, hogy annak a fejezetnek még nincsen vége, de azóta egy egészen más életet élek. Akkoriban nem fértek volna bele az emberi kapcsolatok a hétköznapjaimba, mára már magam is arra törekszem, hogy körbevegyem magamat olyan emberekkel, akik fontosak a számomra. Baromira féltem őket, az tény, de távol lenni tőlük még rosszabb, mint állandó rettegésben élni a múltam következményeitől. Tudatában vagyok annak, hogy egyszer mindez a nyakamba zúdul majd, de mire ez megtörténik, addigra felkészülök annyira, hogy a lehető legszerencsésebb módon megvédhessem őket és magamat is attól, amihez korábban túl gyengének hatottam, hogy meglépjem.
- Nem bírsz leállni, huh? – értem itt ezalatt a sorra egymást követő szóvicceit, amelyeket ugyan szórakoztatónak találok, mégis jutalomként kicsit megcsikizem az oldalát, hogy érezze törődésemet.
Grimasszá formálódnak ajkaim a gomba említésének kapcsán, amit kizáró oknak jelöltem meg a pizzával kapcsolatban. Érdekes, hogy a brokkolira csak úgy natúrban nem fanyarodnék rá, de ha feltétként van jelen, egyből más lesz a hozzáállásom a zöldséghez. A gombával ez nincs így.  – Csak nyugodtan, ha az a terved, hogy a világból is kikergess. – a lehetőséget megadom neki, a döntés azonban az ő kezében landol. Remélhetőleg nem dönt úgy, hogy itt az ideje Lestert száműzni egy melegebb éghajlatra.
Egy kezemen megtudnám számolni hány alkalommal ültem le önszántamból és néztem meg egy filmet csak azért, mert úgy éreztem, érdekel. Általában háttérzajként funkcionált számomra a tv vagy éppenséggel ha nem tudtam mivel lekötni magamat, akkor elbambulok és már csak azt veszem észre, hogy mélyenszántón tájékozódok arról, hogy az elefántok milyen pózban is esnek egymásnak a fülledt levegőben. Jóllehet egy kukkot sem értek belőle, de meglehetősen gyorsan eltudok veszni a témában. Most sincsen ez másképp, habár eléggé nehezen megy első körben, hogy felvegyem a cselekmények fonalát, mindenesetre nem mondhatja senki sem azt, hogy meg sem próbálkozom vele. Rae időközben a pizzáért siet ki, visszafelé azonban már egy egészen pincéreket megszégyenítő mutatvánnyal tér vissza, de azért, hogy úriember mivoltomat csillogósra fényezzem, segítek neki a továbbiakban, nehogy a végén még balesetek történjenek a nagy egyensúlyozásba. Ezek után viszont sokkal inkább leköt a pizza és a közelemben kényelmesen elhelyezkedő kisasszony, de fél szemmel-füllel azért a sorozat cselekményei között is jelen vagyok. Olyannyira belemerülök, hogy már csak a fekete képernyő marad és Rae lelkes érdeklődése a véleményem felől.
- Hááát… - húzom az agyát, végül azonban elvigyorodok csakúgy magamhoz híven és valami értelmessel is előrukkolok. – Láttam már rosszabbat is, így azt mondom nincs ellenemre a folytatás sem. – foglalom össze, de ennél többet már nem igazán szeretnék mondani, legfőképpen azért sem, mert jobban érdekel az, ahogyan szépségem az ölembe helyezkedik. Csatornát váltottunk volna? Mert ha az ezt követő eseményeket pontoznom kell majd, biztosan megduplázom az értékelésemet. Egyik kezemet a derekán pihentetem, másik pofátlanul lejjebb vándorol és már éppen megadom magamat azoknak a csábító ajkaknak, amikor megzavarnak minket. Könnyedén váltok át belül egy akaratos kisgyerekké, akinek ha kell valami, az kell. Márpedig most igazán tudna örülni a folytatásnak. Biccentéssel egybekötve intek egyet a vendégünknek, de a szövegelése közben sem engedem el Raelynt. Helyette becsúsztatom felsője alá a kezemet és mutatóujjammal lustán rajzolgatok bőrére, amely eléggé leköt ahhoz, hogy csak félig legyek jelen a beszélgetésbe.
- Helyezd magad kényelembe, nyugodtan. Ami engem illet, nem vagyok szégyenlős. – szólok oda, hiszen ha csak ez akadályoz meg minket a folytatásban, akkor könnyedén segíthetünk ezen a problémán. Azonban melléktevékenységemet csakis akkor hagyom abba, amikor Anne szavai elkanyarodnak egy olyan irányba, melyre nem feltétlenül számítottam. Kissé kérdő arckifejezéssel tekintek fel Raelynre, de mielőtt megkezdhetném a nagy kvízműsort, ő már magamra is hagy, hogy kikísérje a barátnőjét és csak ezután tér vissza. Nem tetszenek azok, amiket hallottam, így biztos, hogy szó nélkül sem fogom hagyni. Megemberelve magamat állok fel az ágyról és teszek egy lépést felé.
- Páncélajtó, biztonsági rendszer? Tudnom kellene valamiről, Rae? – elkomolyodok, mert ez közel sem hangzik szórakoztatónak és nagyon remélem, hogy ő sem fogja félvállról venni mindezt, mert nem leszünk jóban. – Mit akar tőletek a lakótársad bátyja? – újabb kérdés fogalmazódik meg bennem, de tekintetemmel már a szobát mérem fel. Nyugtatnia kellene, hogy az elhangzottak mind jelen vannak a lakásban? Erről kellene szólnia a dolognak, mégis az ellenkezőjét váltja ki belőlem és addig ez nem is fog változni, amíg részletesebben ki nem fejti, hogy mi a fenéről is volt szó az előbb.  

Kettőnk esetében sosem volt kérdéses, hogy mikor összekerülünk, több értelmetlen, ámbár számunkra túlságosan is logikusnak ható dolog hangzik el, mint amennyit egy normális és átlagos ember képes lenne úgymond megemészteni. Sokszor bebizonyosodott már, hogy nehéz velem ilyen helyzetekben és nem is sokan képesek elviselni mindezt, de Raelyn egészen más kategóriába tartozik. Ő úgy tűnik nem csak tolerálja a baromságaimat, hanem rájuk is kontráz. Komolyan, létezik az ilyesmi vagy hamarosan jön egy nagy csattanás a képemen és felébredek ebből? Mindenesetre amíg csak lehetőségem nyílik rá, egy percét sem vagyok hajlandó elvesztegetni a kettesben töltött pillanatoknak és mindannak az érzésnek, amivel ez az egész jár. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy képes vagyok még egy sorozatot is minden egyéb hisztizés nélkül tűrni és még figyelni is rá, hátha a későbbiekben átvenné a tanárnő szerepét és kikérdezné a rossz diákot. Ez mondjuk eléggé ösztönzően hat, ha belegondolok, hogy akár belebújhatna valami tanárnő szerelésbe és megtaníthatna egyet s mást. Régebben úgysem volt lehetőségem meg kedvem sem odafigyelni a tantárgyakra, bár van egy olyan sejtésem, hogy sokat segített volna, ha ilyen látványban részesülök, mint amelyet Raelyn nyújt. Fejben elkalandozok, de a pillanatban jelen vagyok, már amennyire az tőlem kitelik, főleg azok után, amit művel velem. Az elejtett érintések, a félreérthető mondatok és basszus, komolyan azt tervezzük, hogy rendesen viselkedünk? Tartom magamat ehhez és egy pillanatra segít is, amikor felhozza a kocsival való bunyómat, amelyben Frank tragacsa 1:0-ra nyert velem szemben. Vajon az öreg jól van most vagy továbbra is gyanútlan férfiakat lök fel az autójával, hogy aztán mérgelődhessen velük? Kinézem a vén bolondból, hogy ezzel tölti az idejét, mert azt ne mondja senki, hogy én voltam csak ilyen szerencsés flótás. Bár ha így nézzük, lehet ez valami hátsószándéka az öregnek. Gondolja, mivel már számára úgysem jut ki a szórakozásból, így másokat sodor egymás útjába. Azt hiszem megint túl sok jelentőséget adtam neki, amikor egyszerűen csak azért ütött el, mert nem bírta elviselni a képemet.
- Biztos vagy te ebben? – rásandítok, gyanúsan méregetve arcának vonásait, hogy kijelentését értelmezzem. – Mármint mégiscsak egy Camaro-ról beszélünk és egy kézzel is sok mindenre vagyok képes. – gondolkozok el, nehogy olyan kijelentéseket tegyünk, amit már nem vonhatunk vissza. Azért a törődése valójában jól esik és úgy vigyorgok, mint egy jóllakott nagycsoportos miatta.
- Én? Hát milyen embernek nézel te engem? – meglepetten bökök a mellkasomra. Nehogy már gyanúba keverjen, amikor én csak ártatlanul csevegek vele, de persze az arckifejezésem mely arra utalna mennyire jól szórakozok továbbra sem marad el, ami végül röhögésbe megy át a támadásának határa. – Gonosz egy törpe vagy te! – jegyzem meg, amikor abbahagyja az ellenem intézett bosszú-hadjáratát és még azzal is befenyít, hogy felhasználja azt az undorító ételt ellenem. A hideg is kiráz még a gondolatára is.
- Egyszerűen fáj…itt legbelül, hogy ennyire kegyetlen vagy velem. – mutatok a szívemre és még le is biggyesztem mellé az ajkamat, hogy aztán megregulázzam vonásaimat és visszatérjek valami komolyabb, felnőtt ember vagyok, de baromira nem látszik énemhez.
A franc se gondolta volna, hogy ez percekkel később nem csak megjátszás lesz a részemről, mert mihelyst megzavarnak minket a már éppen számomra kedvező fordulatokat vett pillanatunkban, az események és az ezt követő szavak csak úgy repkednek, hogy muszáj a fejemet kapkodnom erre, mintha valami teniszmérkőzésen lennék. Egyrészt Anne-t figyelem, akit most magam tessékelnék ki a szobából és haragudnék is, hogyha ennyire gyerekes lennék, másrészt viszont Raelyn arcát kutatom válaszokért, mert az elhangzottak közel sem tesznek nyugodtabbá. Sőt..egyre inkább feszültebbnek érzem magamat, ahogyan lassan kezdenek eljutni az agyamig azok az információk, amiket Anne csicsergős hangulatában adott ki magából. Mindezek ellenére továbbra is Rae derekán pihentetem kezemet, bár ezek inkább ösztönös mozdulatoknak bizonyulnak, mintsem jól megfontoltaknak. Könnyen lehet ezek a mancsok csalódtak, amiért elmaradt a szórakozásuk és most még kapaszkodnak abba, amibe lehet, amely pusztán csakis addig tart, amíg úgy nem dönt, hogy maga veszi át ennek a káosznak az irányítását és ki nem kíséri a barátnőjét. Én addig viszont fejben eldöntöm az idegbetegség melyik szintjére kapcsoltam most rá és még veszek egy mélyebb levegőt is, hátha pár fokkal lejjebb küldhetjük a felforrt agyvizemet.  
Csendben várakozok Raelyn visszatérésére, ami hamarosan esedékessé is válik, végül csak ezt követően teszem fel neki a kíváncsiságomból fakadó kérdéseimet ezekkel kapcsolatban, a válaszát pedig figyelmesen követem végig. – Ne húzzam fel magamat rajta. – legszívesebben elnevetném magamat ezen az abszurd kijelentésen, de aztán végül befogom, nehogy én legyek az, aki megszakítja őt a magyarázatában. Egyre inkább elmélyülnek arcomon azok a vonások, amik az értetlenségért az idegességért felelősek, és csak azután hangot adok véleményemnek, amikor a miértek végére ér. – Oh, hogy az a… - állok fel az eddig kényelmesnek hitt helyemről, tarkómon pedig összefűződnek ujjaim, hogy egy mély lélegzetvételt követően szóljak is valamit a témához. – Ne izguljak…Rae, az egész ház olyan mint egy kicseszett erődítmény és nem véletlenül. Ha nem lenne gáz a pasassal, gondolod szükségesek lennének az ilyen intézkedések? – magam sem tudom hova mutogatok, mert gőzöm sincsen hol vannak azok a kamerák. Vajon itt a szobájában is megfigyelik őt? A gondolat hatására ökölbe szorul a kezem, de nem teszek semmit, csak a bennem felgyülemlett idegességet csillapítom a legszerencsésebb módon. – Mióta tart ez az egész? – újabb kérdés következik a részemről, de a gondolataim pörögnek. – Mennyire bízol ebben a Ryan pasasban, hogy biztosan képes lesz védeni titeket? Egyáltalán mi a francért engedik ki, ha veszélyt jelent másokra?  – próbálok értelmet keresni a cikázó eszmék között, de annyi minden jár most a fejemben, egy valami azonban egyre biztosabban fogalmazódik meg bennem, ami ha nem kapok csillapító válaszokat ezt a helyzetet illetően, az egyetlen elfogadható megoldásnak bizonyul majd.

Enyhén magasba szökik a szemöldököm az egész ’amit szabad Jupiternek…’ mentalitáson, mellyel előhozakodik, ha ismételten félkarú rablót kell játszanom és mielőtt véleményt is formálnék az egésszel kapcsolatban, egyszerűen csak a fejemet csóválom nemtetszésemet kifejezve.
- Hallani sem akarok róla! – megregulázom vonásaimat, akaratom pedig acélozottan kényelmesedik el a határozottság őt megillető trónján és esze ágában sincs elmozdulni onnan. Értem én a szisztémát és vágom miért gondolja ezt annyira jó ötletnek, de még sincs ínyemre a dolog. Már a gondolat, hogy akár bármilyen baja is eshet és annak én is részese vagyok, önmagában is eléggé feszültségkeltő, nem kell még hogy szándékosan is essünk neki ennek a meggondolatlan közös projektnek. Habár nézzünk szembe a tényekkel, meglehetősen csábító tud lenni az, aminél egy mondatban szerepel a közös és Raelyn, de ennél határozottan állíthatom, hogy nem ez a helyzet. Ugyan a gondolatért nem rajongok, ezért a nőért annál inkább és ez könnyedén meglátszik a vonásaimon. Jóllehet csak húzom az agyát azzal kapcsolatban, hogy ne tetszenének a másoknak kiakasztó megjegyzései, de ez épp elegendő neki ahhoz, hogy magyarázkodásokba kezdjen vagy éppen valami a normalitás talaját már rég elhagyó gyógyítási módszerbe, melyet teljes odafigyeléssel próbálok memorizálni, hogy megértsem annak folyamatát.  – Öhm.. – ennyi szökik ki ajkaim közül kezdetlegesen, de úgy tűnik feltalálja magát és nem bírom ki, hogy ne vigyorodjak el, amikor még meg is jegyzi a hivatását. – Azért nagyon remélem másoknak nem jár ilyen bánásmód, mert ellenkező esetben nagy bajban leszünk, kisasszony!  – kutatóan fürkészem arcának vonásait válaszokért és közelebb vonom magamhoz ennek hatására, hogy éreztessem vele: innen egykönnyen nem menekül ám. És miközben Ő úgy néz rám, mint aki jól végezte dolgát most hogy kiakasztotta testileg és szellemileg is partnerét, én csak csapdába zárom őt, és hogy törődésemet kifejezzem irányába egy pofátlan csókot lopok tőle. – Mintha a számmal is lenne valami probléma, de úgy tűnik a gyógymódod működik. – játékosan fintorodok el, végül elégedetten nekidöntöm hátamat az ülőhelyünk támlájának. Nem árt a tesztkör után még párat menni, nehogy élesben ütközzön ki a hiba és kifogásnak sem rossz, hogyha egyszerűen nem tudsz betelni azzal a nővel, aki a fejedet elcsavarta.
A kezdeti nehézségek ellenére amik Raelyn exével adódtak úgy tűnt az este folytatása már-már zökkenőmentesen halad, de mint ahogyan azt már megtanulhattam életem során: ha valami túlságosan jó, akkor a nyomában ott liheg valami rosszabb, hogy felvegye a harcot a másikkal szemben. És bár kezdetben csak figyelek és befogom a pofámat, az elhangzottak túlságosan is komolynak hangzanak ahhoz, hogy ne dobjam őket félre csak úgy a sarokba és tegyük úgy, mintha ne hallottam volna őket. Az eddig kényelmesnek hitt pozíció most már csak árnyéka önmagának, így kénytelen vagyok ülőhelyzetbe tornászni magamat és így várni a visszaérkezésére. Eközben számtalan verzió játszódik le a fejemben és noha pár perccel ezelőtt még vígan vigyorogtam, most nyoma sincs szórakozottságomnak. Helyette van más, ami örömmel veszi át a szerepét.
Az első kérdéseim gyorsan és összefoglalóan buknak ki belőlem, a válaszadás közben azonban hallgatok. Türelmesen és bár fejben azt mantrázom, hogy ne akadjak ki most rögtön, mégis minél többet tudok meg erről az egész őrületről, annál nagyobb az esélye az ellenkezőjének. Az FBI. Kamerák. Veszélyes bűnözők. Úgy érzem magamat, mint akinek besózták a hátsóját amikor felállok a helyemről és veszek egy mély levegőt, hátha ezzel az egekbe szökött pulzusszámomat visszaállíthatom a normál tartományba. A fejemet ingatom, talán hitetlenkedésemet ezzel kifejezve, végül csak ezután fordítom tekintetem Raelynre. Túlságosan is abszurdnak tűnik mindez ahhoz, hogy csak ennyire könnyedén túllendüljünk ezzel. Nyugodjunk meg? Még csak most kezdek belejönni, a fenébe is!
- Ezt te sem mondhattad komolyan. – tekintetem az ismerős szempáron állapodik meg és a folytatás sem marad el. – Azért vágod milyen elcseszett ez az egész? Egy bűnöző van a lakótársad nyomában..a nyomotokban és aggodalomra semmi ok? – foglalom össze a biztonság kedvéért. – És még tetőzve a problémát itt van ez a számodra vadidegen pasas is, aki szíve-joga szerint körbekamerázza a lakásotokat és éjjel-nappal rajtatok tartja a szemét a biztonság kedvéért. – az utolsó szavak szinte gúnyosan törnek belőlem felszínre és megállok egy pillanatra. – Kihagytam volna valamit? – azért rákérdezek, de egyáltalán nem érzem magamat nyugodtnak. Én nem lehetek ennyire a figyelem középpontjában. Nem vonhatnak bele mindebbe, amikor örülök, ha nem vagyok szem elől. Legszívesebben a falba verném öklömet olyan idegesség tör rám, de még időben fogom vissza magamat és helyette csak újabb mélyebb lélegzettel fojtom el heves reakciómat, mielőtt ismételten megszólalhatnék.
- Pár napig nálam leszel. – jelentem ki és nagyon ajánlom, hogy ne most kezdjen el vitatkozni, mert ha kell, a hátamra kapom és úgy cipelem őt ki innen. Gondolkoznom kell, itt pedig ez nem megy. Át kell látnom az egészet, hogy mennyire is jó ez az egész, mert egyelőre baromira az ellenkezőjét látom csak. Nem tartom ezt semmilyen úton-módon helyesnek, hiába lesznek ezerféleképpen biztonságban. – Dobálj be pár szükséges cuccot, aztán lépjünk. Kint megvárlak. – teszem még hozzá, egyik kezemet pedig a zsebembe mélyesztem, azonban mielőtt az ajtó irányába indulhatnék, még egyszer visszafordulok felé. – Ja és még valami…szeretnélek majd bemutatni valakinek. – ennyit fűzök hozzá, magamnak pedig egy öt perces időkorlátot állítok fel, amit várok rá, mielőtt magam lépnék ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy még nincs felszerelve egy árva kamera sem itt, de már most rám tört az az üldözési mánia, amit igyekeztem a hétköznapjaim során a lehetőség szerint háttérbe szorítani.

Jól esik most a semmittevés, az egymással történő hülyülés, aminek amúgy is mesterei vagyunk és mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy fél karunkat adnánk egy járgányért, ami másnak eszébe se jutna. A mi agyunk egészen más síkon működik, más rendszereknek vagyunk a követői és ezek a szabályok olykor értelmetlenek, számunkra mégis felérnek egy tervvel. Azért nem vagyok túl lelkes az ötletért, hogy kövessen engem még ilyen helyzetekben is és ennek könnyedén hangot is adok, az arcára kiült érzelmek határozott választ adnak arra: ő sem repes azért, hogy én így gondolom. Bárhogy is nézzük, ebben a helyzetben most nagyon nem fogunk egyetérteni. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy ne lenne igazam és nekem ez bőven felér egy nyereséggel.
Mindig is csodáltam Rae munkáját, noha kezdetben ennek egyetlen jelét sem mutattam ki, sőt..inkább ellenkezőleg jártam el. Sokat nem értek a gyógyításhoz, én inkább az vagyok, aki odaküldi a pácienseket, nem összerakja őket újra, de mindezek ellenére mégis gyermeteg kíváncsisággal követem azokat a mozdulatsorokat, amiket az én szívem rendbehozásához alkalmaz. Szokásos vigyorom ismét kirajzolódik a képemre és miután úgy döntene, hogy szabadalmaztatná ezt a módszert, még gyorsan kisajátítom magamnak őt – ezen a téren is -, nehogy a végén mások is megtapasztalják képességeit. – Én? Féltékeny? – szinte felháborodok a feltételezésen, mégsem tudom elrejteni szórakozottságomat, amely csak még inkább elmélyül szavainak hatására és csókjának viszonzására. – Nekem ez teljesen megfelel. – célzok itt erre azalatt, hogy ő sem adna másnak. Én sem szívesen mennék, így legalább a helyzetemben biztos lehetek.
Kedvem lenne felrobbanni és egyben megsemmisülni itt és most azok miatt az információk miatt, amelyek csak úgy hirtelen a semmiből toppantak be közénk és egyáltalán nem vágynak arra, hogy sarkon forduljanak és elhúzzanak a francba. Így magam sem tudom őket semmibe venni, már csak azért sem, mert bármennyire is igyekszem ezt szépíteni, csak még rondábbá válik az egész ügy és mielőtt bárminemű megértést is mutatnék a módszerrel kapcsolatban, egyszerűen döntésre jutok ennek megoldásával. Vagy fél-megoldásával, mert ez csak olyan sebtapasz lesz a nyílt sebre helyzetnek bizonyul, többnek biztosan nem.
- Gondolod egy olyan ember, aki bevonja az FBI-t is az ügybe majd csak a bejáratot fogja bekamerázni? – játsszunk el az ötlettel, mert nem mindegy, hogy 0-24-ben valaki az életedet fogja számon tartani vagy csak azzal lesz tisztában, hogy mikor jössz vagy mész el otthonról. Utóbbi még elfogadhatóbb, de közel sem nyugtatóbb és hallani sem akarok arról, hogy még egy percet itt töltsek vagy Raelyn is a közelben legyen, ő viszont nem feltétlenül repes az ötletemtől. – Úgy tűnik szórakozok veled? – állok meg egy percre előtte, hogyha szükséges, fel tudja mérni komoly ábrázatomat, de hajthatatlan vagyok a terveimmel kapcsolatban. – Szerettél volna jobban megismerni. Most lesz rá pár napod. – mert nem mondtam nyíltan, hogy költözzön hozzám, csak haladékot kértem, amíg úgy érzem képes vagyok átlátni az egészet vagy akár egy hangyányi pozitívumot is találni ebben a káoszban, ami miatt nyugodt szívvel visszaengedném őt erre a helyre. Egyelőre egy sem akad. Ő viszont megmakacsolja magát és bármire szükségem van ezekben a percekben, csak pont erre a magatartásra nem, amit tanúsít.
- Tessék, beszéljük meg. Csupa fül vagyok. – tárom szét a karjaimat nyeglén, hogy éreztessem vele jelenlétemet, de itt még nem végeztem a szövegeléssel. – Az ágy jobb vagy bal felét választod? Esetleg a kanapéra buksz? Mert abban is kiegyezhetünk. – sejtem nem az efféle megbeszélnivalókra gondolt, de egyéb más verzióval kapcsolatban nem vagyok meggyőzhető. – Ezen nincs mit beosztani, Raelyn. Veszélyben vagy, ezért lelépsz, ennyi az egész. Nem maradsz és vársz, hogy a helyzet magától megoldódik majd, mert ennél csak meredekebb lesz és ezt te is tudod. – vagyis nagyon remélem, hogy tisztában van ezzel mennyire nem helyes ez így. A következő válasza azonban bármennyire is mehetnékem van, megakaszt egy pillanatra és arra késztet, hogy hátranézzek rá.
- Ó..hogy kikkel? – kérdezek vissza, mert ilyen információra nem számítottam itt és most, viszont egyszerűen nem érzem azt, hogy még ezzel is képes lennék dűlőre jutni. Egyszerre csak egy és a legfontosabb, hogy elhúzzunk innen. – Tudod mit? Lesz lehetőségünk megbeszélni ezt is. – beletörődve fűzöm hozzá egy sóhajtást követően, mert nem zárkózok el attól, hogy átbeszéljük azt ami most zajlik, csak nem itt és most. Végül tovább folytatom. – És ez nem macsóskodás, ahogyan te hívod. Bárminemű ember, akinek fontos vagy azon lenne, hogy minél előbb kimenekítse a hátsódat a bajból. – érvelek ezzel, direkt nem csak a férfiakat belevonva a képletbe. Durva.
- Nem hozol magaddal semmit? – pillantok le a csomagok hiányára egy idő után, amikor megindul utánam, aztán vissza az arcára a válaszokat keresve rajta, de direkt kerülöm az ismeretséggel kapcsolatos kérdést. Egyelőre jussunk el oda, mert az se lesz könnyű menet. – Komolyan gondoltam a pár napot, szóval ne kelljen nekem összepakolnom helyetted. – ismételten visszakanyarodok a főproblémához, bármennyire is szidjon vagy utáljon érte.