Annabell stúdióját néztem ki, profi, mégis a kezdők számára az egyik legjobb hely. Nem mellesleg, Annabell vérprofi a területén, legyen szó akár oktatásról vagy mászásról. Kevés hely van, ahol én is tudok mászni, s ez a hely éppen olyan, ahol bárkit elfogadnak és befogadnak. Nem az számít, ki vagy, hanem, hogy tudj dolgozni a csapatban. - Minden megvan, mászócipő, ruha is. Ha nem jó a méret, van több más méret is. Neked is vettem egyet, láttam a múltkor, meglazult oldalt. - Meg - morgok magamra. Nem vettem észre és jöhettem le mezítláb. Nekem szokatlan, mert éppen az egyik nehezített pályát másztam. Akkor sem adtam fel, még ha több időbe is került így felmászni. - Nemsokára ott leszünk. Köszi mindent. - Szívesen. Ez a dolgom. Bevágódom a kocsimba, kényelmes mászóruhában, a csomagtartóban váltóruha. A recepción szerintem már megszokták a furcsa öltözetű fazonokat, s mivel nem vagyok fázós típus, csak egy rövid kabátot vettem fel, míg beérek. És eltakarom azt, ami a felsőmön van. Megvárom, míg Cait leérkezik. Kíváncsi vagyok, mennyire fogja tudni magát kikapcsolni. - Helló. Mehetünk? A kocsiajtót is kinyitom neki, aztán vesszük az irányt a mászó stúdióba. - Annabell nagyon jó. Majd előtte bemelegítünk, kell a nyújtás és lazítás, hogy ne görcsöljön be az izom. Van italuk is, segíti az izmokat. Érdemes előtte meginni az egyik palack felét, a másikat vidd magaddal, s apránként kortyolj belőle. Hamar fel tudok oldódni mások jelenlétében, mégis megadom a tiszteletet. - Sziasztok! - Egy százötvenhét centis körüli nő fogad bennünket, Caitnek is kezet nyújt. Hosszú, göndör, szőke lobonc, lapockáig érő, izmos, de nagyon karcsú testtel. Senki sem mondaná meg, hogy negyvenöt. - Cait, bemutatom Annabellt. Ő fog nekünk segíteni. Annabell, Cait. - Helló, Annabell vagyok. Először is átöltözünk, megmutatom, milyen ruhák vannak. Semmi extra, de jó, ha felveszed. Az öltözők erre vannak - mutat az egyik irányba, majd a kezembe nyomja mászócipőm. Vadiúj, csomagolt. - Ez a tiéd, próbáld fel, ha nem jó, kicseréljük. - Kössz, jó mulatást csajok. Míg bent öltözködnek, addig felpróbálom a cipőt. Pont passzol, mindig eltalálja.
Reggel egy üzenet fogad, hogy Alex, azaz Sky találkozna velem és menjek el vele falat mászni, erre én kapásból félálmomból elküldtem egy okét és egy like-ot is, szóval nem volt visszaút. Lehetett volna, de mikor a szundiból felkeltem és tudatosult a dolog, már nem akartam lemondani. Mire vállalkoztam? Na mindegy, ha szerinte ez segít jobban megismerkedni, hát legyen, nem vagyok ellene a mozgásnak és a kihívásoknak sem. Sokági keresgélek, mit vegyek fel, mert fogalmam sincs, miben szoktak mászni, annyi van meg, hogy lesz valami heveder, aminek hála nem esek le és töröm el a kezem-lábam. Egy fekete szegecses farmert húzok fel, egy laza holdas atlétás pólóval, majd erre egy hosszú inget, ami már kabátnak is elmenne. Az összkép tetszik, szóval ez marad és hát ha valami nem megfelelő, akkor ez van, elmehetünk vásárolni is tőlem, nem akadály. Nem szoktam a recepcióig utazni a lifttel, így elég fura volt ott kiszállni és találkozni a bandám egyik tagjával, akiből jó vezetőt szeretnék faragni, de ez csak rajta múlik, hogy elfogadja-e ezt a helyet és lesz-e a vezetőnk. A kiállása megvan, jóképű is és jó tetkói is vannak, közvetlen, magas és minden tini tuti szerelmes lesz belé. - Helló! Mehetünk persze! Beszállok a kocsijába, milyen furcsa, hogy nem a sajátommal megyek valahová, bár kicsit vegyes érzelmeim vannak az idegen kocsikkal, de ez nem tűnik roncsnak, ami lefullad útközben. - Hű, mi van abban az italban? Kicsit szkeptikus vagyok ezekkel a dolgokkal, nem akarok semmi olyat meginni, amibe lehet szteroid vagy bármi más izomfejlesztő cucc. A víz is tökéletes, amúgy sem értem miért kellene inni falmászás közben. A nyújtózás és lazítás már annyira nem lep meg, de remélem nem a legnehezebb pályára akar vinni, bár nekem minden annak tűnik, amit látok egyelőre. Képes leszek én elbírni önmagam és felfelé mászni bárhol is? - Szia Annabell. Köszönök kicsit szorongva, mert nyilván felismer, de szerencsére nem valami fangirl, aki nekem esne. Úgy fest a szerelésem nagyon illik ide, szóval megyünk átöltözni, én nem mondom magam szégyenlősnek, de idegen helyen, ami közös helyiségből áll, hát nagyon nem szeretek nekivetkőzni, kész terror számomra ez az egész. Nem vagyok túl kommunikatív, csak elveszem, amit a kezembe nyomnak és elmegyek a wc-be bezárkózni és ott öltözök át az új szerelésbe, ami kényelmes, de talán kicsit sokat mutat. A hajam összefogom és úgy sétálok ki a magas talpú cipőmet is lecserélve, így már alig vagyok szinte magasabb Annabelltől, de szerencsére még érezhető a különbség jócskán. Az átöltözés okozta rosszullétem már múlik, főleg mikor látom, hogy itt mindenki ilyen maskarában van. - Szóval, hova megyünk mászni és ez hogy segít megismerkedni? Hajolok közelebb Skyhoz, hogy megkapjam az év kérdésére a választ, legalábbis számomra ez teljesen rejtély egyelőre. A mászás nem két emberes dolognak tűnik és én biztos szenvedni fogok rendesen.
Egyből mosolyra áll a szám, ahogy meglátom. - Király! Nem gondolta meg magát. Az igazi célom az, hogy lazuljon egy kicsit. Természetben gondoltam a mászást, a környéken azonban kevés lehetőség van és az tömve van emberekkel. Első lépésként ez is megfelel és még így is el tudja dönteni, van-e kedve csinálni, vagy nem. - Semmi extra! - Nevetem el magam. - Vitaminok, ásványi sók. Pótolják az elvesztett vitaminokat és ásványokat, és egyben segítik az izommunkát és az ízületeket is. Nem fog tőle megváltozni sem a hangod és nem leszel kétajtós szekrény sem. Ha nem akarod, nem muszáj - hagyom rá, ha nem akarja. - Hé-hé-hé - Annabell hangja kedves. - Csak ketten vagyunk bent. Kimegyek és nem engedek be senkit, aki bejönne, míg átöltözöl. Csak kényelmesebb itt öltözni, mint a vécén - azzal kimegy és csak akkor jön be, ha Cait jelezte, készen van. - Ez jó lesz - bólint elégedetten. Kifelé menet összefogja a haját a csuklóján addig lévő hajgumival. Felveszem az egyik kesztyűt, ami vastagabb, mint ami a falmászáshoz kell. - Ide megyünk - mutatok fel a falra, ami tele van színes pöttyökkel, formákkal és miegyebekkel. - Segít egymásra hangolódni, kivételesen nem zene útján - tekintek rá hamiskásan. - Mielőtt elindulnánk, elmondom az alapokat. A legfontosabbal: ha leesnél, sem ütöd meg magad. Egyrészt van a kötél, másrészt ezek a matracok felfogják a magasról leesést is - mutat a földön lévő matracokra, amik kifejezetten mászóknak készült. - Alapcsomókat majd megmutatjuk, most én fogom neked a hevederre tenni a kötelet. Megmutatom, hogy tedd fel a hevedert - kezébe veszi a sajátját, megmutatva a sorrendet és be is fűzi, meg is csomozza a kötelet Cait hevederén, miután megmutatta a sajátján. - Mindig van egy segítőd, aki tartja majd a kötél végét - Caitnek és Annabellnek is már lóg a kötél fentről, Caitét a kezembe nyomja. - Sky lesz a segéded. Ez arra az esetre van, ha megcsúsznál és elindulnál lefelé. Sky meg fog tartani, nekem elhiheted - erre vigyorgok. - Ez kérdés sem volt, Annabell. - Öt alapszabály, mutatom - odasétálnak a falhoz. - Az első, hogy vagy sarokkal, vagy lábujjheggyel lépünk ezekre a lépőkre. Megmutatom. Felkapaszkodik és bemutatja. - Ha így teszed, forogni is tudsz a lábadon, a megfelelő irányba és feljebb is tudod magadat tolni. Ha így lépsz - lép a talpa közepével, ami szinte azonnal le is csúszik, pedig nem direkt teszi. - lecsúszol és fel sem tudod magad tolni. - A második - vissza leugrik. - Húzás helyett told magad a lábaddal. A vádlid erősebb bármilyen kigyúrt bicepszednél. - Ezt is bemutatja. - Ha csak karral mászol, abszolút biztos az izomgörcs egy idő után. Megpróbálod őket együtt? Mutatom még egyszer. Annabellt csípem, szerintem a legjobb falmászó oktató. Türelemmel elmagyarázza a többit is. Aztán mehet a hajrá. - Kész vagy? Mehetünk? Veled együtt megyek fel. Először csak próbálgasd magad, nem baj, ha megcsúszol, Sky megtart.
Nem tudom, hogy mennyire fogok lazítani, az egy idegen közegben, idegen helyen, idegen tevékenység közben nem olyan könnyű. Persze én vagyok a hülye, hogy nem mondtam nemet, hogy keressünk inkább valami mást, jöjjön át karaokizni vagy valami ilyesmi. Na mindegy is, ő nem tudhatja mennyire is zárkózott vagyok és hogy a mosolyom nem őszinte, ahogy a kedvem sem egyelőre még. - Aha, hát az minden ásványvízben van. Annyira nem füllik a fogam ehhez, nem azért mert drága, hanem mert nem érzem szükségesnek ezt megvenni. Utána már megyünk is az öltözőbe, ahol csak ketten vagyunk, de mégsem érzem úgy, hogy itt át tudnék öltözni, szóval ha magamra maradok is a wc-re megyek átöltözni és úgy jelzek utána, hogy elkészültem. A ruha legalább jól áll nekem, bár mintha a hátsóm nagyobbnak látnám benne, mint az erre a formára szabott farmereknél. Na de mindegy, ezeket el kell engednem, mert különben sose kezdjük el és sose lesz vége. Megállunk a falnál és felnézek. Hát nem tűnik túl nagy dolognak, de ettől független biztos szívás lesz, mert én nem vagyok valami erős az ilyesmihez. - Oh igen. Próbálok pozitív lenni, de egy beszélgetés is jobban segített volna, mint ez szerintem, de ismerjük meg egymás hobbiját. - Remek, bár nem szeretnék leesni. Mikor szóba kerül, hogy még csomókat is kell kötnöm, akkor felemelem a szemöldököm, mert hát sok lesz ez így egyszerre, azt hittem rám aggatnak dolgokat és mehetünk is egymás mellett felfelé. Nost ez nagyon nem így lesz, mert én fogok mászni és Sky odalent fog tartani, hogy ha esnék, akkor ne essek. Semmi kedvem Annabellel mászni, lehet bármennyire kedves és jó oktató, de nem így képzeltem el a dolgot. Elég komoly ismertetőt is kapok, hogyan léphetek és hogyan ne lépjek, na meg hogy a lábammal kell tolni magam felfelé, nem a kezemmel kell húzni. Ez közel sem egyszerű és hát ezért már nem is tűnik jó mókának egyelőre. - Készen, mókára fel! Próbálok lelkes lenni, de azért kicsit érződhet, hogy valami nem tetszik annyira. Nagyon sóhajtok és a falhoz sétálok, ahol elkezdek mászni, egész kettő fokot jutok fentebb és hát fogalmam sincs, merre tovább, az ujjaimban érzem, hogy ez nem lesz hosszú életű dolog, mert már most fájnak egy kicsit. Hogy tud Sky egy ilyen után gitározni egyáltalán?
A válaszra csak mosolygok. Dehogy erőltetek én bárkire bármit! Feldobom, aztán vagy kéri, vagy nem. Meg még közben is meg lehet gondolni magunkat. Nem vagyok egy rágörcsölős típus. Figyelem Caitet. Ami azt illeti, nincs feldobódva az ötlettől. Talán lehet, nagyon korán van még neki, vagy nincs hangulatban. De eljött. Megvakarom az állam. Ha nem akarja, megmondta volna. Hagyom egyelőre ennyiben a dolgot. De valahogy mégsem az igazi. Többször Annabellre pillantok, ő meg rám, ha úgy esek szemszögbe. Aztán már éppen nekiindulnának, amikor láthatóan nem feszítem meg a kötelet. - Állj - leveszem a kesztyűt is. - Mi a gond, Cait? Ha nem szeretnéd, hagyjuk az egészet. Mit szeretnél? Csinálhatunk mást is. Amit szeretnél - Tekintek rá kíváncsian. Annabell is megáll és várakozik, egyik keze a hevedert tartó karabiner záron van. Egyáltalán nem neheztelek rá, s nem is vagyok magam alatt sem. Ha nem akarja, tökre jogában áll. Ha akarja, de így nem kerek neki, megoldjuk. A következő javaslatom talira az lett volna, hogy megkérdezem, ő mit szeretne. Lehet, hogy fordítva kellett volna? Nabassz! Rányomtam, amit én szerettem volna! Szép kis marha vagy, Sky!
Nos, eljöttem, itt vagyok és bár azt hittem könnyebb lesz ez az egész, egyre csak több az információ meg minden egyéb, ami csak ahhoz kell, hogy elinduljak. Általában jobban palástolom, hogy boldog vagyok és persze minden úgy is csinálok, de ehhez még túl korán van és talán sokkal jobban rágörcsöltem már most, mint kéne. Jóban akarok lenni a bandám tagjaival, szóval belemegyek minden olyan dologba, amibe amúgy alapból azt mondanám, hogy felejtse el egy jó darabig és talán majd visszatérünk rá. A falat nézem leginkább, amit meg fogok mászni, nem a társaságomat, akik közben egymásra néznek, mert érzik, hogy valami nem stimmel, de nekem fel sem tűnik, hogy nem adtam bele mindent az álcámba. Talán nem is akartam, mert önmagam kéne adni, ha azt akarom, hogy önmagamért szeressenek a srácok. El is indulok, nekem aztán mindegy, hogy feszes-e a kötél vagy sem, csak az állj-ra állok meg, mikor már megkapaszkodtam az első kis kiálló kapaszkodókban. Hátranézek a kérdésére és lefagyok. Rájövök, hogy most rontottam el mindent, mert játszom a kényes primadonnát lehet, akinek ez az egész nem fekszik. Na most ilyenkor mit mondjak, hogy jól jöjjek ki ebből? Csak némán állok és Anabellre pillantok, majd vissza Alexra, tök lefagytam, meglep a kérdése és hát még én sem tudom mit is akarok. - Hát... Kezdek bele, de nem tudom mit is mondjak és még ilyen nem történt velem, de szinte alig kapok levegőt és a kezemmel megpróbálom magam kihámozni a hevederből, mert alig kapok levegőt, pedig nem is szorít. - Muszáj kimennem egy kicsit levegőzni. Nagyon rég volt már, amikor pánik rohamom volt és úgy érzem most is az lesz, ha nem szabadulok ki innen minél hamarabb. Nekem ez úgy látszik nem megy, túl sok stressz ért az elmúlt napokban és nem bírom valami jól. Nem akarok senkit sem megbántani, mert tudom mennyire rossz érzés és nem kívánom senkinek. Próbálok odafigyelni, hogy rendesen vegyem a levegőt inkább, mert az a legfontosabb. Nem akarok orvosoknál kikötni, akik nyugalmat írnak elő nekem. Hogy állhatnék le pont most? Nem lehet.
Feljebb rándul a bal szemöldököm, ahogy meglátom, miként lélegez, s próbál szabadulni a hevederből. Fú, basszam meg, pont belenyúltam nála valamibe! Odalépek hozzá, s két mozdulattal megszabadítom a hevederből. - Rendben, kimegyünk - a földre ejtem a hevedert, ellesz magában. Átkarolom Caitet. - Viszek vizet. - Sima ásványt - jut eszembe, mit is mondott Cait a másikról, közben már haladunk kifelé. - Nem is mást. - Lélegezz mélyeket - nem nehezedek rá, éppen úgy fogom, ha kimenne a lába alóla, akkor elkapjam. Az ajtót kinyitom, egy belső udvarra vezet, üvegesen fedett, így még kijebb haladunk, s egy padra leültetem. - Jobb lenne, ha lefeküdnél. Annabell már jön is, egy ásványvízzel és egy pokróccal, a kezembe nyomja. - Szóljatok, ha tudok segíteni. - Meglesz - Annabell el is tűnik. - Rád terítem, jó? Lélegezz mélyen, mindjárt jobb lesz. És akkor elmegyünk innen. A hajamba túrok. - Nem akartam gondot okozni. Sajnálom - várok egy kicsit, hogy levegőhöz jusson.
Utálom ezt az egész helyzetet, miért nem tudtak csak nyugton maradni és hagyni mászni egy kicsit, talán akkor nem esnék pánik hangulatba és lehet nem lenne felhőtlen az öröm, de legalább kapnék levegőt és nyugtom lenne. - Én egyedül szeretnék lenni egy kicsit. Kicsit akadozva, de csak kimondom, nem akarok kiscsoportos foglalkozást ebből, mert ahhoz, hogy megnyugodjak, egyedüllétre van szükségem. Így is több, mint kínos minden, mert azt hittem ebből már kinőttem és egyszeri dolog volt az életemben. Hát tévedtem és kibújok Alex karja alól, miközben a vízről diskurálnak Annabellel és utána közli, hogy lélegezzek mélyeket. Na, mintha magamtól nem tudnám. - Nem lesz gond, ura vagyok... Kezdek bele, de nem fejezem be, mert valójában nagyon nem vagyok a helyzet magaslatán. Megtámaszkodok az ajtóban és küzdök önmagammal. A sírás kerülget, de én biztos nem fogok egy könnycseppet sem kiengedni mások előtt, nem lehet. Erősnek kell maradnom, megmutatni, hogy én legyűröm ezt is és nem kell lefeküdnöm sem hozzá, sem leguggolni, se semmi hasonló. A takaró meg a víz gazdát cserél és én ezt kihasználva elsétálok egy fához, hogy annak támaszkodjak és a kezem a mellkasomra tegyem. Mikor odajön, hogy rám terítse a takarót akkor csak felemelem a másik kezem. - Kérlek csak hagyj magamra egy kicsit és rendben leszek. Nem fordulok meg inkább, de muszáj egyedül maradnom, de mivel nem nézek hátra, így ha csendben marad is már jó nekem, mert nem érzem magam úgy, hogy meg akarok fulladni. Elképzelem, hogy M-nél vagyok és hogy megölel engem. Ez a legkellemesebb érzés és kezd rendeződni a helyzet. Ezt már nem tudom letagadni, szóval már csak ki kell találnom mit mondjak majd Skynak, mert szegény most biztos kellemetlenül érzi magát, de nem tehet róla, hogy én ilyen nehéz eset vagyok. Megtörlöm az arcom, mert pár könnycsepp csak kiszökött, ami megkönnyebbüléshez juttatott. Megfordulok és leülök a térdeim átkarolva, hogy most mihez kezdjek, valamit mondanom kell, bíznom kell Skyban, hogy tényleg megtartja majd ezt magunk között és Annabellt is erre kéri majd, mert az ilyesmire ugranak a hiénák. Nagy levegőt veszek és összeszedve magamat odasétálok a drága basszusgitárosomhoz. - Sajnálom, hogy így alakult, de nem miattad van, csak stresszesek a napjaim mostanában. A vállára teszem a kezem és tényleg sajnálom, ezt érezheti a hanglejtésemből is, nem így terveztem, de hát egy sérült gyerek vagyok, aki nem véletlen bujkál a világ elől. - Azt hittem, a falmászás csak annyi, hogy heveder és hajrá, megyünk egymás mellett felfelé, majd leeresztenek onnan és ennyi. Ehhez képest azért jóval több és még nem is ketten másztunk volna, hanem én meg Annabell, aki aranyos meg kedves, de nem miatta jöttem ide, nekem bőven elég a három srácot megismerni, főleg Axel kalandos napja után, amikor az egyetemen elém jött.
Kimondja, mit is szeretne most, s máris veszem le róla a kezem, s érzem is, szabadulna belőle. - Rendben. A második válaszából érzem, hogy ideje befognom is. Megfogom a pokrócot és a vizet is, de hagyom, hogy Cait egyedül menjen ki, csak az irányt mutatom meg. Aztán rájövök, hogy azért csak hideg van, így inkább ordítsa le a fejem, de ne fázzon meg. A takarót és a vizet az egyik padra teszem és egyedül hagyom. Amikor becsukom az ajtót magam mögött, veszek egy mély levegőt és kifújom. Mások hangulatát sosem hagyom magamra telepedni, az pont nem segít ebben az egészben, csak ha önmagamat tudom adni. És ha egyedül akar megbirkózni akármivel is, nem vagyunk olyan haveri kapcsolatban, hogy maga mellett akarjon. Ezzel együtt el is szivárog rólam a rámragadt érzés. Segítek összeszedni Annabelnek a holmikat. Ő is látott már sok ilyen esetet és ahogy ő is, úgy én is tudom, ebben mindenki maga tud megküzdeni. Sokat segített az, hogy össze voltam zárva emberekkel a nap minden percében. Mégis együtt érzek Caittel. - Kúl a cipő. - Ritkán tévedek - kacsint vissza, de azért kipillant ő is, az ajtó felé. Végül kimegyek, de megállok az ajtóban, hagyva neki teret. Annabel viszont eltűnik a raktárban, a dolgait intézni, így teljesen ketten maradunk, miután a segítő is vele tart. Amikor odasétál hozzám, legszívesebben átölelném, hogy megnyugodjon. Még nekem is csiszolódnom kell hozzá, megismerni. Ez is egy ilyen lehetőség volt. - Ne sajnáld. Megmutattad, hogy kedvezni akarsz nekem, még akkor is, ha a hátad közepére kívánod. Köszönöm. - tekintek a szemeibe, letörölve a könnyet az arcáról, mert még ott csillog egy kis nyoma. Mosolyom halvány és bátorító. - Szabad? - Nem tudom, akarja-e, de szeretném átölelni. Szeretném, ha érezné, vele vagyok most is. Ha megengedi, gyengéden ölelem át. - Szeretném, ha éreznéd, Cait, hogy mondhatsz nemet. Hogy megmondhatod, mit szeretnél. - A bemutató és kis gyakorlás meg bemelegítés után igen - nevetek halkan. - Nem a szíved csücske mindez. És nem baj, semmi nem baj, Cait, érted? Nekem ez egy lehetőség volt, amiben megtudtam, mit nem szeretsz. És ez jó. Amit nagyon sajnálok, hogy nem azt kérdeztem tőled: te mit szeretnél, neked mi a jó? S azt tesszük, oda megyünk. Veszek egy mély levegőt. - Stresszesek a napjaid? Hmm... ez azt jelenti, senki emberfiát és kommunikációt nem kérsz? Majd a füléhez hajolok, s halkabban beszélek. - Ha pihenni szeretnél, megértem. Szeretném, hogy jó legyen neked. Mit szeretnél? Vagy rám hagyod? - Kiegyenesedem. - Ígérem, nem lesz a falmászáshoz hasonló dobásom. Vagy ha mégis... csak engedd el a kötelemet - mosolyogva tekintek rá, de a tekintetemben a mosoly mellett ott van a törődés is. Ha nem kér mára belőlem többet, megértem. A jelenlegi hangulatából szeretném kiragadni. Megérdemli, hogy boldog legyen.
Odakint hideg van, de megannyi más dologra figyelek, hogy ezt az egyet figyelmen kívül hagyom egyelőre. Jó magam lenni, nem azért, mert annyira vágyom a magányt, hanem mert ezt szoktam meg. Nem szoktam velem ennyire foglalkozni és nem vagyok hozzászokva ehhez, talán ezért érzem úgy, hogy ez egy teher. Önerőből kerültem oda, ahol vagyok és önerőből sikerült megnyugodnom is. Remélem nem az jön le, hogy a sztár élet mennyire gáz és ha ezzel jár, akkor ő inkább kihagyná. - Hát nincs bajom a falmászással, de jobb szeretem nézni szerintem, mint aktív részese lenni azt hiszem. Bizonytalan vagyok és bár nagyon kedvesek a szavai, valahogy nem hiszem, hogy hálás ezért az egészért, hiszen csak egy hisztiroham volt az egész. Jó valójában komolyabb gond is lett majdnem belőle, de ez jobban hangzik most. - Nem haragszol egy kicsit sem? Talán örültem volna, ha haragszik egy kicsit, egész addig, amíg a szememhez nem nyúlt, hogy letöröljön egy kiszökött könnycsepp nyomát. Legalább nem látott sírni, aminek azért örülök, mert valahogy úgy érzem nem sírhatok mások előtt, erősnek kell tűnnöm, bár ez most kissé derékba tört. - Mit szabad? Nem vagyok a közvetlenség netovábbja, de mikor ölelésre emeli a kezét, akkor felemelem a kezem, mert fontos kérdés jön, aminek a választól függ ez az ölelgetős dolog. - Van párod ugye? Mert csak ha van és csak ha nem több, mint baráti gesztus, akkor talán szabad. A kielégítő válasz után természetesen örülök a gyengéd ölelésnek és vissza is ölelem egy kicsit. Annyira hiányzik ez a gesztus az életemből, hogy nem is annyira figyelek oda, hogy miket beszél közben Sky. eljut, hogy mondhatok nemet, meg legközelebb majd megkérdezni mit akarok és az lesz. De én nem válaszolok neki, csak élvezem a testének melegét és ezt a megnyugtató érzést, hogy nem vagyok egyedül és nem kell ehhez szerelmesnek lenni, elég ha találok valakit, akit közel engedek magamhoz, bármennyire is küzd ellene minden porcikám. - Nem, nem azt jelenti. Már miért akarnék én egyedül lenni? Akkor biztos nem kerestem volna bandát, bár az, hogy nekem kellett kiválasztani a tagokat, az eleve nagyon sok volt, most meg aggódhatok, hogy minden rendben legyen és hogy jól döntöttem. - Nem erről van szó. Sóhajtok fel és kibontakozok az ölelésből, bár el tudnám még viselni egy jó ideig, de ideje lenne talán, hogy elmondjam az előző napom főbb problémáit, amiket meg kellene oldanom, de tegnap este, mire hazaértem már nem volt rá időm és talán fel sem dolgoztam, csak jöttem ide folytatni mindent ott, ahol azelőtt volt. - Tegnap rémes napom volt! Elmentem egyetemre, ahol az egyik tanár, mikor hazaindultam elkapott a parkolóba és erőszakoskodott, de szerencsére megjelent Axel és leszedte rólam, az meg elmenekült. De ez még nem minden. Lehuppanok a földre és magam elé bámulva folytatom is, mert persze még van tovább is. - Utána nem találtam a kocsikulcsomat, de mivel a diákok kezdtek kifelé szállingózni, így Axel elhúzott a kocsijába, hogy menjünk egy kört, majd visszajövünk. Ja mint kiderült a telefonom a kocsimban volt, az övé meg lemerül és ráadásul az autója megadta magát egy autós drive kiszolgálójánál. Sétálhattunk a metróhoz, ahol a bankkártya olvasó nem működött és nem volt pénzünk metróra, szóval rögtönöztünk és utcai zenésznek álltunk, ami címlapsztori lett... Szóval amint meglett a telefonom inkább kikapcsoltam, hogy mindenki hagyjon békén. Reggel ébresztőnél természetesen bekapcsolt és ott volt az üzenet, hogy találkozzunk, félálomban visszaírtam, hogy ok és általában ha valamit megígérek, nem mondom vissza és nem is lenne gond ezzel, de annyi helyre kellene telefonálnom és annyira nincs hozzá semmi lélekjelenlétem. Nem is beszélve arról, hogy testőrrel kellett volna ide is jönnöm a tegnapi nap apropójából tanulva. Szegény Sky, most aztán jól rázúdítottam a gondjaim, amikkel kezdenem kellene valamit. Itt szerencsére senki sem keres, a telefonom meg az öltözőben hagytam, hogy ne idegesítsen. Na igen, és ezt még a naplómba is le kellene írnom... A sírás kerülget megint, egy nagy rakás szerencsétlenségnek érzem magam, de valahogy megkönnyebbültem, hogy ezt kiadhattam magamból.
Féloldalasan elmosolyodom. - Ezt legközelebb elmondhatod. Bár lehet, eddig nem tudtad, csak most, hogy idejöttél - bólintok saját szavaimra is. - Nem haragszom - tekintek a szemeibe. - Szeretném, ha megismernéd azt, hogy tudni, milyen, ha vannak melletted. Hogy nem vagy egyedül, ha valami gondod van - olyan közegben nőttem fel, ahol a gondok úgy voltak közösek, hogy mindig volt valaki, akinek ki lehet önteni a fájdalmat. Megoldást nem kaptunk, könnyebbülést igen. És az érzést, hogy nem vagyok egyedül. És egy banda vagyunk, egy csónakban. Cait bekerült az életembe, s aki bekerül, azzal törődök. Ha nem kér belőle, nem kap. Mindenki más, más igényekkel. Megállok a mozdulatban, mert rájövök, nem elhárítani akar, csak egyelőre nem. Kíváncsian várom, mit mond, s nem mond, kérdez. - Akit mondtam, hogy lenne, aki értem jönne, az ő - bólintok. - Baráti, bandatag gesztus, semmi több - ahogy belesimul az ölelésbe, áldom magam, hogy hallgatok is néha arra, amire többször kéne. Érzem, ahogy visszaölel, picit megsimítom a hátát, de aztán csak ölelem. Hamar rájövök, hogy a kuss üzemmód gombot meg kéne nyomnom, ezért csendben maradok, s csak ölelem, míg igénye van rá. - Hmh - fogom fel a választ. És örülök neki. Nem kívánom, hogy ez a mai összejövetel rossz véggel és emlékkel záródjon számára. - Elmondod? - Kibontakozik az ölelésből, hagyom, s rá figyelek. - Persze, csak, ha szeretnéd. A kíváncsiság és a maradék derű is leesik az arcomról, amikor belekezd. Kezem ökölbe szorul, észre sem veszem. Ahonnan jövök, ott az ilyen felér egy olyan bűnnel, amit a közösség sosem bocsát meg. Ezért kaptam szinte sokkot, mikor az első ráébredésem megtörtént. - Örülök, hogy ott volt - halkan válaszolok, nem akarom megakasztani a beszámolóban. És nem, nem fogom most megkérdezni, jól van-e. Ki a faszom lenne jól ilyen után? Axelt elkönyveltem nagyon jó fejnek máris. Ahogy lehuppan, először majdnem elkapom, azt hiszem, rosszul lett, de látom, hogy csak leül. Így a cselekvést folytatom és a pokróchoz nyúlok, de még állok egy kicsit felette, hogy rendezzem az arcvonásaim. Majd leülök mellé és betakarom a méretes pokróccal mind a kettőnket. S hallgatom, kezemet elöl egymásra téve, a felhúzott lábamat közrefogva vele és figyelek rá. Aztán ráteszem a térdemre az állam, úgy nézek rá. - Ez elég sok volt egy napra. Érthető, ha kibuktál mára - keresem a kezét, hogy finoman megszorítsam. - Sajnálom, ami történt - a szemeit keresem újfent, majd félrebiccentem a fejem. - Szar egy napod volt. Ez már csak hab volt az egész nagy tortához. Jöhetnék az okostojáskodásokkal, de baromira nem erről szólt az egész. Aztán átkarolom a vállát és magamhoz vonom egy kicsit. Ha nem engedi, akkor maradok úgy, ahogy vagyok. - Add ki magadból - felelek halkan.
- Köszönöm, ez sokat jelent nekem. Halkan mondom, de attól még igaz, nem is tudja elképzelni, hogy mennyire vágyok erre és mennyire nem adatott meg, mert hát gazdag vagyok és mindent megoldok. Persze megoldok én sok dolgot, de van, amit a pénz nem old meg sajnos és számomra ez inkább egy átok. Szerencsére van valakije, aki remélem nem akar idejönni és perpatvart csapni, hogy lenyúlom a pasiját, mert hát helyes, magas és a tetkóitól valahogy még vonzóbb az alap adottságain is túl. Csak hát az én szívem is másért dobog, akivel ritkán tudok csak találkozni és még neki sem mondtam el, mi minden történt velem, amitől még jobban úgy érzem, hogy süllyedek és a tenger mélyén fogok kikötni hamarosan, ha nem kapkodok levegőért. Szinte meg sem várom a kérdést és bele is kezdek, hogy mennyire rémes napon vagyok túl és még el sem meséltem a végét, csak a felét annak, amin átmentem, de azért ez is éppen elég, hogy totál kilegyek. Egy nap is kevés lesz a dokinál, ha mindent el kell neki mesélnem, mert amióta eljöttem tőle, csak úgy pörögnek az események és én csak sodródom velük együtt. Mikor a végére érek, akkor veszem csak észre, hogy a nagy pokróc alatt ücsörög velem és így figyelt mellettem ülve. - Még, ha egy nap lett volna, de ez egy éjszaka volt csak, egész nap tanultam az egyetemen és vizsgáztam is, nagyon fáradt voltam és ráadásul ruha volt rajtam, szóval fáztam is, nem is kicsit. Kicsit még a távolba meredek, miközben ő megfogja a kezem és én meg rá nézek. - Miért történik velem most ennyi minden? Elvileg testőr nélkül ki sem mozdulhatnék mostantól, szóval ezért el sem merem mondani a Menedzsernek, de csak ő tud segíteni feljelenteni a tanárt, nem tudom, hogy kerülhetném ki őt. Nézek rá, mert nem hagyhatom annyiban a dolgot és Axel sem fog békén hagyni, amíg nem teszek a végére pontot, de bármit csinálok, csak magamnak ártok vele. Kicsit kétségbeestem és ezért sem tartom magam jó vezetőnek, a banda tagjai hogy támaszkodjanak rám, ha még saját magam se tudom megtartani? - Öt éves korom óta nem sírtam senki előtt, mert anyu megvert érte, hogy nem szabad gyengének látszanom. Suttogva hagyják el a számat a szavak, mert még senkinek sem mondtam el, de óriási küzdelem van bennem és ha akarnék se tudnék itt és most sírni, hiszen itt van Sky és látná. Már így is többet megtudott rólam, mint bárki más egy életen át, bár olyan sokáig nincs mellettem senki. - Elmegyek átöltözni és utána itt tali? Nem akarok lelkizni, tényleg valamit kezdenem kell a tegnappal és magammal is, mert ez a mászós ruha nem olyan, mint a saját, szóval visszaöltöznék és talán folytathatnánk nálam is a beszélgetést vagy elmehetnénk valahová, nem is tudom, talán neki jobb ötlete lesz, mi tenne jót most nekem.
Rámosolygok, majd bólintok egy rövidet. - Kicsit töményen kaptál sok mindent a nyakadba, rövid idő alatt - húzom fel az orrom, mintegy együtt érzésként. Most nem tanácsra és üres frázisokra van szüksége. Csak, hogy kiadja magából és valaki meghallgassa. Abban jó vagyok, lelki tanácsokat meg meghagyom az abban járatosabb embereknek. Egy rövid ideig gondolkodok és hintáztatom a kezét. - Nekem erről egy vonat jut eszembe. Ha áll a peronon, akkor kényelmesen felteheted a csomagjaidat, felszállsz, megkeresed a helyedet, felpakolod a dolgaidat és kényelmesen helyet foglalsz. Most ez olyan nálad, mintha a peronról már majdnem kifutni készülő vonat után loholnál. Mindent egyszerre kell csinálnod, hogy elérd és olyan dolgokat is, amiket alapvető esetben nem tennél: rohanni, feldobni a csomagot, felugrani és villámgyorsan becsukni az ajtót, hogy ne ess ki - kis szünettel folytatom. - Ugyanígy éreztem, mikor L.A.-ben maradtam. Amit eddig nem éltem át, mert folyton vándoroltam, akkor, mintha be akarná pótolni, mindent rám dobott. Aztán csendesen tekintek a szemeibe. - Fontos, hogy bízzon benned a Menedzser. Így meg tud téged védeni és megtenni a megfelelő lépéseket. Ehhez viszont át kell esned azon a kellemetlen részen, hogy egyrészt elmondod neki. És másrészt, hogy elmondod neki. De utána jobb lesz. - Anyukád most nincs itt. A takaró elég nagy. Előttem meg úgysem sírsz, ha a vállamba temeted az arcod a takaró alatt - tekintek rá bíztatón, de azt is egyértelműen látni rajtam, hogy a döntés az övé. Nem teszem kötelezővé. - Tökéletesen hangzik. Hagyom bemenni, beviszem a pokrócot és a vizet, a pult mögé rakom. Annabel bukkan fel, némán kérdezi és én némán mutatok egy oké jelet. Ezzel is jelzem, hogy nem akarok róla beszélni, de minden rendben feléjük. Levágom magam a padra, nyekken egy nagyot, Annabell visszatűnik, megpaskolva a vállam. Átveszem a cipőt, nekem csak ennyit kellet átvenni, s várakozom a pultnál Caitre. - Ha gondolod, eljöhetsz hozzám, vagy ha jobb, akkor hozzád mehetünk. Az a kérdés inkább, te mit szeretnél? Nem szeretnék mellényúlni, ráadásként tényleg piszokul megfosztottam a lehetőségektől s ezt nem kivánom még egyszer eljátszani.
- Oh, de még mennyire. Kicsit megkönnyebbülve sóhajtok fel, bár nem szeretem a saját problémám másokra is rátenni, hogy cipeljék ők helyettem, mert alapjáraton nem vagyok olyan rossz szándékú, legalábbis remélem. Ahogy a kezem hintáztatja egy rövid ideig odafordulok és nézem. Mennyi, de mennyi gyerek sétált így a szüleivel a plázában meg mindenfelé, mindig is szerettem volna én is így menni, de amint megfogtam a szüleim kezét, ők leráztak magukról. Csak semmi érintkezés, mert összemaszatolom őket, vagy összegyűröm a drága ruhájukat. Egy jó ideig én is ilyen voltam, mert mást ezt a példát láttam magam előtt, nem csoda, hogy nem szerettek a középsuliban. - Hát igen, hasonló nagyon is. Szép hasonlat, bár jobban nem érzem magam tőle, egészen addig, amíg kis szünettel, de meghallom a mondanivalója végét. Szóval mondhatni rokonlélek ilyen téren, bár más a szitu, de tökéletesen lefedi, mennyire stresszes ez most és hát el se tudom képzelni, milyen lesz nekik a sztárság és a turné. - Már négy éve mellettem van, szerintem eléggé bízik bennem, tudja, hogy szólok majd, ha bármi van, viszont azt is tudja, hogy mi történt tegnap, a net tele van vele és emiatt is hívogat egyfolytában, mert valamit lépni kellene, de így nehéz, ha nem ér el és nem tudja mi történt. Kicsit rosszul is érzem magam emiatt és még rosszabb, hogy fel kellene hívnom, nem szeretek magyarázkodni, pedig nem harapná le a fejemet, sőt, ha meghallja az elejét a sztorinak, már durranni fog az agya is biztosan. - Kedves tőled, de nem megy, bármennyire is szeretném, nem tudom levetkőzni ezt a falat. A vállára teszem a kezem és elég szomorúan tekintek rá, sajnos ez is egy olyan dolog, amit majd a dokim segít levetkőzni, addig meg csak el kell fogadni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak. - Sietek, már amennyire a nők tudnak olyat. Felállok és el is indulok az öltöző felé, hogy visszacseréljem a ruháimat, ismét a wc adta takarást választva, mert igenis vannak gondjaim, amikkel most nem akarok megküzdeni. Közben viszont Alex telefonja csörög és a Menedzser keresi egyenesen, mivel Caitlin teljesen elérhetetlenné vált, kezd aggódni és mivel tegnap is bandataggal volt, talán ma sincs másképpen. Akár felveszi és meghallgatja, akár nem, a hangüzenet ugyanezzel a szöveggel elmegy a telefonjára. "Szia Sky, nem beszéltél ma Caitlinnel vagy találkoztatok? Nem szólt merre megy és nem érem el, pedig fontos lenne." Amint meghallgatja, utána jelenik meg Caitlin ismét a saját felszerelésében és a táskájával a hátán, a telefonjával a kezében. - Megvagyok! Lépek közelebb és a telefonom meg éppen tölti be a rendszert, láthatóan most kapcsolja vissza be, mert valamikor túl kell esni a beszélgetésen és jobb előbb, mint később. - Hozzám, ott nem zavar senki tutira. Mármint lehet nálad sem, de azt hiszem jobb lenne otthoni közegbe lennem kicsit. A kapaszkodó ebbe az őrült és gyorsan változó világban. Valahogy úgy érzem, mintha már régebb óta ismerném Skyt, de valójában nem tudok róla semmit sem, csak ami az önéletrajzában volt és amit elmondott. - Vezethetek én hazáig? Érdeklődöm a kocsinál, mert hát imádok vezetni és most úgy is az van, amit én akarok és nem azért, mert mindent megvehetnek nekem, hanem mert ettől lesz jobb kedvem. Ezt valahogy kamatostul meg fogom neki hálálni az is biztos.
Engedi, hogy hozzáérjek és ennek örülök. Fontos számomra az érintés, sok mindent ki lehet vele fejezni, de legfőképpen biztonságot adott, míg gyerek voltam. És ezt az érzést szeretem továbbadni másoknak. És a tegnapi nap után képes Cait megfogni, átkarolni, ez csak jót jelenthet. - Eléggé. - Az elég hosszú idő, hogy megismerjétek egymást - bólintok. - Majd beszélsz vele. Meg fogja érteni, hogy időre volt szükséged és hogy összeszedd magad - és én meg olyan vak vagyok, hogy nem tudtam róla. Mivel se hírek, se újság nincs nálam. Kizárom ilyen téren a külvilágot. - Oké - teszem rá a kezem az övére a vállamon. - Gondoltam, felajánlom - mosolygok rá. Elnevetem magam, ahogy a sietésről beszél. A cipőmet viszont le akarom venni, mielőtt felhívnám a Menedzsert. Nem kapta meg az üzenetet? Felkapom a mobilt, ahogy zizeg, meglátom, ki keres, fogadom a hívást. - Helló, itt Sky - hallgatom, mit mond. - Nyugi, itt van velem. Nem kaptad meg az üzenetem? - A nemleges válaszra a telefonra sandítok. - Várj. Ööö, nem fogadta a készüléked az üzenetem. Visszadobta. Most már mindegy - emelem vissza készüléket a fülemhez. - A recin nem mondtak semmit? Hogy velem találkozott, s eljöttünk? Mondom neki, hogy kerested. Egyelőre kérlek, adj neki egy kis időt. Fog veled beszélni, biztosan. Jó, oké. Csá - letette a Menedzser a túloldalon. - Fenébe a rohadt hálózatokkal - morgok egy nagyon rövidet, ahogy elteszem a mobilt és átváltom a cipőm. - Oké - kapom fel a holmimat. - Rendicsek, hozzád. Keresett a Menedzser. Nem ment át az üzim, hogy velem vagy. Beszélni akar majd veled - megnyomom a majdot és macskakörömbe is teszem. Hátul kinyitom a kocsit és a csomagtartóban lévő táskába gyömöszölöm a cipőt, miután beletettem egy vászontáskába. - Még szép! - teszem a tenyerébe a kulcsot. Ez a kocsi nem nyekken, ezt a méretemhez kaptam, vettem, mind a kettő valahol. Beülök az anyósülésre, bekötöm magam. És előre vigyorgok, hogy előre kell majd húznia az ülést, ha beül. Takarom azért a kezemmel, ahogy rákönyökölök az ülések közötti panelre. - Nálam aranyszabály, hogy a vezető kényelméért mindent. Víz, nasi és zene, mind a rendelkezésedre áll - nyitom fel végül a panelt, ahol el vannak rejte a bontatlan nasik.
M-en kívül még senki sem ért hozzám már évek óta, mert a menedzseremmel mindig tartottam a távolságot, a szüleim meg tőlem tartották, több mint mesterien ami azt illeti. Jól esik Sky közelébe lenni, nem érzem, hogy visszaélne a helyzettel és persze én sem élek vissza a helyzetemmel, legalábbis remélem, hogy nem adom semmi jelét, hogy mint pasiért oda lennék érte. - Ő jobban ismer engem, mint én őt, nem vagyok valami nagy társasági jelenség, bár szeretném, ha ez kicsit megváltozna. Válaszolok kicsit szégyenlősen, majd úgy érzem ideje lenne átöltözni, mert ez a ruha, ami rajtam van nem én vagyok és nem is érzem magam benne komfortosan. A sírós dologban nem tudom hibáztatni, tényleg jobb lenne, ha ki tudnám adni magamból, de ami nem megy, az nem kell erőltetni .Helyette inkább viccelődök, hogy a nők megszokott készülődési idejével számolhat, amíg visszaérkezem. Az öltözködés maga hamar megvan, inkább a tükör előtti tollászkodás tart tovább, mert szeretnék jól kinézni és nem úgy, mint egy viharvert problémás alak.
- Hála égnek. Sóhajt fel megkönnyebbülten, mert megvan és valószínűleg jól is van Caitlin. - A recepción?! Sose ott távozik az épületből. Halk sóhaj, mert a jelek szerint nagyon kerülgeti a lány a beszélgetést, de nem menekülhet örökké, pláne, hogy valószínűleg már tudja mi történt előző nap éjszaka. - Ne mondj semmit, csak maradj vele és szólj, ha magára hagyod. Szia. Ki is nyomják a telefont és az említett kis sztár megjelenik.
- Ja itt nem a legjobb. Helyeslek, de amúgy fogalmam sincs, hogy miért szidja a hálózatot, de csak nem lehet olyan fontos, ha eltette a telefont. Utána meg persze felkapja a cuccát és megyünk is a parkolóba a kocsijához, ahol bepróbálkozok,. hátha megkapom a kulcsot, nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerűen csak a kezembe nyomja. - Hű, köszi! Meglepődöm, de már szállok is be a kormány mögé és kényelmesen hátradőlve konstatálom, hogy nagyon hátul van, én ki sem látnék elől ilyen hátulról a lámpákra. A lábam között nyúlok a szék állítójához, hogy előrébb toljam magam. Utána már helyezem is a kulcsot a zárba, hogy beindítsam a kicsikét. Ebben valahogy nem félek, hogy le fogunk fulladni. - Ó! Hát én nem szoktam vezetés közben se enni, se inni, se a zenét babrálni, inkább hallgatom saját magamat. Célzok arra, hogy énekelek vezetés közben, bár most nem valószínű, hogy menne a dolog, nincs meg hozzá a hangulatom. A telefonom sem rezeg kivételesen, szóval az sem idegesít feleslegesen. Elég hamar megszokom a kocsit és magabiztosan vezetek hazáig, nem is strapálom le a kocsit és pont annyival megyek, amennyivel a megengedett, nem vagyok a lassú vezetés híve, de gyorshajtásért sem kaptak még el egyszer sem. - Megkaptad már amúgy a kártyádat? Kérdezem, miközben lekanyarodok a mélygarázs felé, ahol automatán nyílik is az ajtó, ahogy a közelébe érünk az autóval. A Belépőkártyában van érzékelő, ami ezt irányítja és meg is érkezünk a szépen kivilágított út mellett a szép kis audim mellé, ahol leparkolok. Üresbe teszem és a kéziféket is felhúzom, már megszokás, nem is emlékszem, hogy így volt-e neki mikor elindultunk. - A kártyával itt is tudsz parkolni majd, itt legalább senki sem húzza meg a kocsid. Ellenben a hotel parkolójával, ahol történnek balesetek sajnos. Hátratolom magam a székkel, majd kiszállok és visszaadom a kulcsot. Szép kocsi, de a sajátom azért csak jobb. - Akkor irány hozzám. Elmosolyodok és a lift felé haladva elkezdem előkaparni a táskámból a szép egyedi csillogós kártyámat, amivel fel lehet jutni a lakásomhoz. - Oh, remélem nem vagy allergiás az állatokra, mert van egy örökbe fogadott cicám, de van szobája, ahová bezárhatom. Bár nem szívesen teszem, de jó nagy szoba és tele van cicás berendezéssel, amúgy is ott tölti az időt, amíg nem vagyok otthon. A lifttel szemben van két ajtó, az egyik a lépcsőházba vezet, de le van zárva, a másik meg a lakásom ajtaja, amit kinyitok és már otthon is vagyok. Leveszem a cipellőm és a folyosón egy beépített fiókhoz nyúlok, amit kinyitva tele van papucsokkal. - Hányas méretű papucsot adjak? Nem szeretem, ha bárki mezítláb vagy zokniban flangál itt rajtam kívül, bár nekem is van ballerina stílusú szőrös papucsom, amit fel is veszek. Általában a nappaliban szokott lenni StarCat fogadó bizottságot játszani, de most egy játékegérrel a szájában már érkezik is, megáll a folyosó végénél, leül és néz. - Ő StarCat a cicám, a kinézete ellenére nagyon szeretetéhes és szereti ha simogatják, sőt el is várja.
A válasza elgondolkodtató és részben érthető. - Azzal, hogy ismert vagy, nem is csodálom. Majd alakul - kacsintok rá. Ezek szerint nem ott szokott távozni? Szuperokos vagyok! - Nabasszam meg, gondolhattam volna rá - szusszantok. - Na, majd legközelebb. Jó, oké. Csá!
Végignézem a mutatványt, ahogy beilleszkedik a kocsi terébe, elrejtve a kezemmel a mosolygást. Nem azért, mert pici lenne. Nash kocsija a miniatűrt veri. Én vittem haza a szerelőtől. Annyit sóhajtozni autót én még életemben nem hallottam. És persze, a két térdem között volt a kormány, s meggörbülve vezetni sem csúcsélmény... - Áhá! Oké, te vagy a sofőr, amit és ahogy szeretnéd - ha csendben akar maradni, akkor csak élvezem az utat. Élvezi a vezetést, teljesen kikapcsolja, én meg szintén élvezem, ahogy vezet. Egész hamar összebarátkozott a batárral, suhan alatta, mint egy őzike. - Meg - nyúlok az egyik oldalzsebbe és meglengetem, nem az orra előtt. Még jó, hogy ő viszi a kocsit, így legalább tudom, merre és hogyan megyünk. - Ó, az jó. Kint két helyet is elfoglal. Visszakapom a kulcsot, el is süllyesztem a zsebembe, s kiszállok, majd a pittyentőt megnyomom, hogy bezáródjon, miután mind a ketten kiszálltunk. - Ú, de. Ééén nagyon - felelem, majd elnevetem magam. - Vicceltem. Semmi bajom nincs miattuk és velük. Mentetted? Hogy hívják? - Drew jut eszembe, amikor egy esős estén, csurom sarasan és vizesen rúgta be az ajtót, mert a talált cicát a kabátja alá rejtette, hogy ne ázzon s fázzon. Nem tudtam eldönteni, ki van gázabb állapotban. - Ez kérdés volt? - Tettetem a meglepettet, aztán a magától értetődőt. - Mindenből a legnagyobb. Ezt már lehajolva mondom, hogy levegye a cipőt és a lábaim között átkukkantva meg is látom az említett szőrmókot. Megfordulok és leülök, hogy ne ijesszem el a magaságommal. - StarCat? - Nézek fel Caitre, aztán a cicára. - Agyon fogom szeretgetni ezt a kis szőrmókot - nem hívom magamhoz, hagyom, hogy ő döntse el, akar-e tőlem valamit. És lefogadom, hogy előbb úgyis Caithez fog menni. Átvedlek papucsformába, s a kabátot is leveszem, felakasztom. - Jó kis kéglinek tűnik. Csakis akkor haladok beljebb és Cait után, ha beinvitál.
A kocsi egyelőre jobban leköt, mint hogy észrevegyem Alex mosolygását, hogy milyen alacsony vagyok a kocsijához. Persze engem sose zavart, hogy alacsony vagyok, csak mikor M-et cipő nélkül akartam megcsókolni, akkor éreztem, hogy bár pár centivel több lennék. A lakásomban nincs semmi magas helyen és a studiót is úgy rendeztem be, hogy ott se legyen ilyesmi. Persze én megtehetem, sok másnak nem futja így bútorokra meg mindenre, hogy tökéletes legyen a lakása, mint nekem, de ezt hamarosan látni is fogja majd Sky is. - Hogyhogy ilyen könnyen átadtad a kulcsodat? Nem félted? Kérdezem meg egy piros lámpánál oldalra sandítva, mert ilyenkor szoktam beszélgetni, már ha megszólalok és furdalja az oldalamat a kíváncsiság. - Hát igen, itt meg van bőven hely, ez csak az én szintem, más nem tud ide bejutni. Van hely bőven az már biztos és még mondhatni fűtött is, mert itt nem fagy le a szélvédő, én még sose kapartam jeget a kocsimról, lehetett bármekkora fagy odakint. - Hozzám csak velem tudsz feljönni vagy a testőrömmel, de ő általában csak az alattunk lévő szinten van és őrzi a nyugalmam. A takarítókat is ő engedi be, meg aki a cicámmal foglalkozik majd, amíg turnézunk. Nem tudom mennyire bírná az utazást. Természetesen a legjobbat akarom neki, de nem feltétlen hagynám hátra. - Ezzel nem illik viccelődni. Nézek rá egy pillanatig szúrósan, de persze nem tudok komoly maradni, elmosolyodom a végén. Tényleg nem kellett volna viccelődnie ezzel, de megnyugszom, hogy nem lesz gát és StarCat szabadsága megmarad. - Van egy híresebb dobos csaj, akinek menhelye van, onnan hoztam el, mert nem mindenki akar egy ilyen cicát, de én imádtam már kezdetekről a kis pofiját. Mivel nyitom az ajtót, arra, hogy mi a neve nem válaszolok, elvégre ha ott lesz a közelünkben, majd bemutatom neki. Még nem találtam neki jó nevet. Persze M-nél az ottaninak kinevezett pólóm miatt is választottam őt, de ezt nem kötöm az orrára, nem érzem, hogy a pasiügyem bárkire is tartozna, főleg, hogy titkolni kell és még csak lesz ami lesz állapotban járunk sajnos. - Jó bocs. Előveszek egy hatalmas papucsot, ami még rá is nagy, mert bizony van nekem ilyen is, mert sose lehet tudni, a testőrök olyan nagy darabok. De hát úgy állna rajta, mint egy bohócon, szóval kiveszek egy két számmal kisebbet, ami pont passzol. - Az jó lesz? Kérdezem, majd a képbe kerül a cicám, akit bemutatok. Csak néz, majd elejti az egeret a lábamnál és továbbsétál a vendég felé, hogy szeresse őt, mert ő itt a minden. - Nem találtam még jobbat, nem adtam még nevet semminek és semminek. Megvonom a vállam és a kis egérért lehajolva el is indulok befelé a nappaliba. - Csak nyugodtan, szeret ölbe lenni meg minden. Na de gyertek. Vagyis hozd a cicám is, mert a kis áruló a vendégeket akarja mindig, de azért tudom, hogy szeret engem is. A nappali egy nagy tér, ugyanúgy, mint egy szinttel lentebb a studió, itt is üvegezett a külső oldali fal, csak annyi különbséggel, hogy ez egy kertbe vezet ki a szinten és van medence is, aminek a teteje elektronikus szerkezettel van lezárva, hogy ne repüljön bele semmi. A másik oldalon ott a szép nagy konyha és egy nagy hűtő, amerika konyha, egy szép bárpultos résszel elválasztva a nappali résztől. Szép nagy kanapé, mellette két fotel meg előtte is. Az egyik szét van karmolva nem kicsit, mikor meglátom a szám elé is kapom a kezem. - Jaj, valaki rossz cica volt. Mindegy, nem foglalkozom vele, majd kicseréltetem a fotelt újra. Két szobaajtó nyílik egyik oldalt, meg a másikon is szintén két ajtó látszik. A két ajtó között szép fehér zongora van, a falakon különféle polcok apró dolgokkal megpakolva és fényképpel a helyekről, ahol Caitlin járt, mikor vitte az adományokat. A zongora felett vannak az afrikai gyerekek és az ő fából faragott állatfigurái, bár van, ami semmire sem hasonlít, de akkor is egyedi és szép gesztus volt tőlük. - Na itt lakom. Jobbra van a wc meg a fürdő, ott meg a szobám (a zongora felőli részen) és a vendégszoba. Kint meg ott a kert meg minden, tisztára mintha egy kertes ház lenne, csak sajnos sokkal magasabban és a kilátás is teljesen más, viszont este a csillagokban lehet gyönyörködni. - Kérsz valamit inni? El is indulok a hűtő felé, mert én valami finom gyümölcslére vágyok.
- Miért félteném? - Nézek rá csodálkozva. Láthatóan tud vezetni, ha meg nem, akkor meg tuti biztosan odanyomnám a kezébe, gyakoroljon minél többet. Körbenézek a garázsban. Hely az van. Még gördeszkázni is lehetne benne. - Miért akarnék a tudtod nélkül idejönni? - Teljesen nem értem a logikát, miért mondja ezt el nekem. Ha bejönne a házamba, értesítés nélkül, engem nem zavar, úgy nőttem fel, hogy az életem és mindenem nyitott és közös. Ha volt is egy kis magánsarok, vagy szoba, tény, oda mindenki bekopog. De ettől még nem értem Cait miért mondta el, másrészt már az elején is elmondták nekem. Aztán pofán vágom magam gondolatban. - Nem kérdeztem semmit. A viccelődés és nem illésre csak tréfásan felvonogatom az egyik szemöldököm. - Ők az igazán hálásak pedig. Mielőtt eltenné a nagyméretű papucsot, rámutatok. - Te mammutokat is vendégül látsz? - mosolygok, majd elveszem a másikat. Szűk, de nem foglalkozom vele. - Jó lesz. Ücsörgök még mindig a földön, ahogy hozzám jön, mert nem akarom elijeszteni. Kinyújtom felé a kezem, hagyom megszaglászni, meg dörgölőzni, végül az ölemben köt ki. Megvakarászom a fülét. - Áh, kész vagyok tőled, kis szőrmók. Óvatosan állok fel, kezemben vele, de már mászik a vállamra. - Ha ott jó. Nézz körül, kishaver - simítom meg. - Illik rád a neved, kishaver. Az újdonság varázsa mindig jó, igaz? - Semmi magasabb hang, meg kisbabáknak gügyögés. Mindig elfelejtem, hogy magasan vagyunk, mázlimra, itt van terasz, így nem torpanok meg az ajtóban. Körbenézek. - Szuper kégli. Otthonos - a kanapé felé veszem az irányt, főleg, mikor Cait felfedezi a hadműveletet, amit tett kisméretű vendégtársam a vállamon. - Látod? - Mutatok rá, tudom, úgysem emlékszik már rá. - Szép kis karmolásaid vannak, nem szeretnélek felidegesíteni. Már mondanám, hogy biztos meg lehet csináltatni kárpitossal, de körbenézve, nem ez lesz a legnagyobb gond, úgy mindenből. Leülök a kanapéra, de észreveszem a zongora felett a kis faragványokat. Odamegyek hozzájuk, de csak nézegetem. - Tyű, ezek klasszak! Látod? - Mutatok a faragványok felé, de inkább átsétál a nyakamon a másik vállamra és ott ücsörög. - Víz jó lesz, köszönöm - visszaülök a kanapéra, lecsalogatom a macskát a vállamról, aki eltelepszik a mellkasomon. Újfent simogatni kezdem és a füleit vakargatni. - Átjöhetsz majd hozzánk is, ha majd úgy tartja kedved. Aztán inkább eldugulok, hagyva Caitnek, hogy hazaérjen máshogyan is.
- Mert általában mindenki félti a kocsiját, ha egy nő akarja vezetni, főleg ha ki sem látszik szinte a kormány mögül. Jó nagy kocsi szó se róla, én meg nem vagyok olyan nagy, de valahogy élvezet egy ilyen gépezetet vezetni és hát a pirosnál, mikor oldalra pillantok, akkor mindent megér a sok hitetlenkedő fej. Persze lehet azért mert felismernek, de lehet más miatt is, mint hogy minek nekem ekkora kocsi. - Mondjuk a studióba próbálni a többiekkel? Sok okból jöhetsz erre, meg a közelbe sok dolog van és itt tudod hagyni a kocsid legalább. Attól, hogy a lakásom egy lezárt szint, attól még a studió, az közös és gyakorolni több, mint tökéletes amúgy, hogy élesben már csak felvenni kelljen az egészet. Vannak jobban felszerelt helyek, ahol sokkal jobb felvétel készül és bizony az ilyesmit én meg is fizetem. - Igen, de sokaknak aranyos és vidám állat kell, rá meg ha ránézel, hát csak sajnálni tudod eleinte, de nem tehet róla, törpenövésű és azért olyan grumpy cicás. Mondom neki, amíg felér a lift, majd utána már az előszobában találjuk magunkat, ahol kiveszem poénból a nagy méretű papucsot is, amire meg is kapom a szellemes választ. - Hát, vannak nagyon nagy darab testőrök. Válaszolok és hát komolyan is gondolom a dolgot, mert ez biza így van, volt akire csak ez ment rá, nem véletlen van ez a méret. A cica közben szépen odasétál és hagyja magát kényeztetni, olyan mint egy kis interaktív plüss, hagyja, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak, de csak amíg van simogatás is. Mikor felkerül a magasba, kicsit kiengedi a karmait, hogy megkapaszkodjon a ruhában, de azon át azért nem megy, nem célja senkit megkarmolni, elég volt a fotelt. - Mindig ezt csinálja, a vendégekhez megy szeretetért. Sóhajtok fel, de láthatóan jól elvannak a fiúk amúgy, mert StarCat mint kiderült hím. Én nem néztem, nem is figyeltem, nem is kérdeztem, szóval van egy kandúrom, de inkább cicázom. - Köszi, én rendeztem be a saját ízlésem szerint, ez az első saját lakrészem, nem is tudom, miért vártam vele eddig, még csak fél éve van meg. Teszem hozzá, mert tényleg új még az egész. Utána persze ott a fotel, amiről inkább nem is veszek tudomást, még jó, hogy nem a legdrágábbat vettem meg, könnyebb lesz pótolni. Aranyosnak tartom, ahogy elbeszélget a házi kedvencemmel Sky közben, StarCat meg csak nyávog ártatlan, hogy nem érti miről beszél, ő egy szeretni való cica. - Azok a kedvenceim, a képen látható gyerekek küldték egy hónapra rá, hogy ott jártam. Válaszolok mosolyogva, mert ez is megszokott lehet, aki nem fél utazni és jótékonykodni. Remélem a srácok velem tartanak, még ha nem adnak bele semmit akkor is, mert a jelenlétük sokat jelent majd mindig a rászorulóknak. Közben megbontok egy vizet és töltök egy pohárba, amit odaviszek és átnyújtom Alexnak, hogy vegye el. Persze a cica is rástartol és belenyal, mintha szomjazna itthon, de nem, csak meg kell kóstolnia mindent. - Hozzak újabb adagot? Nem tudom mennyire finnyás, inkább megkérdezem, de én megiszom amibe belenyal a kis dög, már ha nem köpi vissza. Azt már megtanulta, hogy a kávé nem ízlik neki, úgyhogy azt békén hagyja. - Jó lenne, de elég sok dolgom van, bár most a vizsgák többségén már túl vagyok, azért akad, amit még meg kell majd tanulnom. Én is leülök a kanapéra és a poharam felé tartva a kezem pihentetem az innivalóm, csak akkor nincs takarásban, amikor iszok belőle. - De majd át fogok menni vagy átmegyünk a többiekkel együtt. Fogalmam sincs hol lakik, de csak elférünk ennyien, nem tűnik olyannak, mint aki szegényes keretek közt élne. - Mesélsz arról, hogy jöttél össze a pároddal és meddig tartott, amíg biztosan tudtátok, hogy ez már fix kapcsolat? Érdeklődöm felé fordulva, ő az egyetlen ismerősöm aki velem körülbelül egy idős és van kapcsolata. Ráadsul annyira laza és közvetlen, imádom.
- Az a mindenkik baja - vonok vállat. Nem zavar, az az ő bajuk, én meg simán odaadom. Ha össze kell törnie a kocsinak, akkor ez volt neki megrendelve. Szeretem, de nem ragaszkodom. - Én a lakásodra értettem - mosolyodom el. Semmi keresnivalóm nincs a lakásán, itt mások az értékek, mint nálunk volt, és ezt igyekszem követni is. - Mert nem tudnak a szemeikbe nézni. Ami kívül van, az lényegtelen - sokszor vágták hozzám, hogy könnyű nekem erről pofázni, nézzek magamra. Azt kihagyják, hogy az élet ugyanúgy odabasz, ha neki kedve van. Jól néz ki valaki, vagy nem. Hogy mások meg a külsőséget nézik valakin? Meg is érdemlik, tojok rá, mit gondolnak rólam. Fotóalbumot kéne készíteni az arcukról, mikor leesik nekik, hogy nem fogom magam alulértékelni, csak mert ők akarják. - Kéne szumóbajnokságot rendezni - vigyorodom el. Én vesztenék, elvégre csak ők a testőrök, legyek akármekkora, összecsomagolnak percek alatt, mint a ropit. Érzem, hogy kapaszkodik a karmaival a kis prücsök, hagyom, legalább tanulja az egyensúlyozást. Remélem, nem a fülem lesz a következő fix kapaszkodási pont. - Kunyizós - nyúlok fel és vakargatom meg a füle tövét megint. A nem is tudja, miért nem lett már korábban saját lakása, mosolygok. Még csak az ágyamat sem mondhattam fix pontnak pár évvel ezelőttig. Szenvedtem is, hogy "letelepedtem". Drew sokat segített. - De klassz! Nagyon rendes tőlük! - Felelem ámulva hangosabban, majd az egyik faragásra mutatok és suttogva magyarázom a pöttömnek. - Nézd, az ott pont olyan, mint nagypapi faragása. Hagyd majd békén, jó? Átveszem az italt és emelném, hogy igyak, mikor egy fej belehajol a pohár és a szám közé. Megakad a mozdulatom, pedig már kortyolnám én is, s belekerül pár tizedmásodpercbe, mire rájövök, hogy ez a macska feje. - Hű, cicás ital! Szomjas vagy? Igyál - tartom és döntöm úgy a poharat, hogy tudjon belőle inni. - Ne, hagyd, jó lesz így is - a folyóvizek szerintem koszosabbak, meg a tavak, amikben eddig fürödtem meg ittam belőlük. Macskanyalt vízből inni ezerszer tisztább. - Nem mostanra értettem. Hanem amikor időd engedi. Mit tanulsz? - Iszok bele vízbe, ha már elég volt a szőrmóknak. Hagyom, hogy megint a mellkasomra telepedjen, s komótosan vakargatom a fülét. - Gyertek, elfértek. Drew is örülne nektek - ki nem hagyná, hogy találkozzon a bandával, mint ahogy engem is el szokott néha rángatni a munkával kapcsolatos dolgaira. Nem bánom, addig is vele vagyok. Először értetlenül elmosolyodom, a fülvakarásban is megállok, aztán folytatom. - Hát, ezt akkor lenne érdemes hallanod, ha ő is velem van - elvégre ő is érintett az első találkozásban. - Nos... - dörzsölöm meg az állam. - egy bárban találkoztunk, éppen balhé volt és már muszáj volt közbelépnünk. Aztán csak annyit láttam, hogy egy árnyék suhan el mellettem és beleállt a bakanccsal a szemben lévő fószerrel. Már éppen húztam volna arréb, hogy ne találja el a másik, mire én is kaptam egyet - kuncogok. - De nem lett semmi komoly, aztán odajött, mert hát végül is bánta, hogy megvédeni akartam, és behúzott, de nem sajnálta, mert meg tudja védeni magát. Innen indult. Honnan? - kemény éveken vagyunk túl, pedig csak majd öt éve ismerjük egymást. - Fhuhhh... amikor megkérte, költözzem hozzá. - utána jöttek a keményebb időszakok, s korántsem azért, mert utáltuk volna egymást. A mondás, mely szerint bajban egymás mellett... nekünk csak megerősítette a kapcsolatunkat. Közben hol férfiként, hol nőként említem meg. Hozzászoktam. - És neked? Első találkozás? - Kérdezek vissza, újfent kortyolva párat a vízből.
Kicsit fura ez a nagyon chill hozzáállás mindenhez, de valahol tetszik is, mert ő talán nem lesz túl stresszes és jobb vezető lesz, mint én jelenlegi állapotomban. Valahogy a megbeszélés végén is éreztem, hogy ő lesz a támaszom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar szükségem lesz rá, ráadásul személyes ügy miatt és nem más bandával kapcsolatos ügy miatt. - Oh, hát tőlem felmehetnétek akkor is, ha nem vagyok otthon, de kétlem, hogy jobb ott, mint a saját otthonodba lenni. Nem miattam van lezárva, vagyis az én védelmem miatt, de nem én találtam ki és hát a biztonságiaknak sem én parancsolok, hanem Jason. Ha egyszer begurulna és be akarna zárni, hát lehet sikerülne neki, de azért ilyenre szerencsére nem vetemedik, mert nem vagyok valami balhézós típus. - Lehet, de szerencsére nálam jó helyen van és csak ez számít. Én ne tudnám, hogy milyen az, amikor csak látottakból és az alapján ítélnek el, hogy sztár vagyok. Axel is meglepődött és végig csak azt szajkózta, hogy de híres vagyok, majd mikor már nem túl kedvesen szóltam vissza, utána abbahagyta. Nem értem, miért nem akarnak a sztár mögé látni, úgy mint M, Jess meg Sky. Már hárman vannak, akiket alig ismerek, de egyből nagyon jó az összhang mondhatni. - Hát azt megnézném, de csak amíg nem a testőrök állnak be. Na őket nem nézném meg ruha nélkül, mert túl esik az ízlésemen. Ami már túl izmos és túl nagy darab, sok felesleggel, jobb ha nem vetkőzik le előttem. - Igen, mert nem kértem semmit sem, de ők akartak valamit küldeni. Odasétálok és leveszek egyet a polcról, egy oroszlánszerűt, aminek az alját mutatom, bele van vésve egy név. - Még alá is írták és még csak most tanulták meg leírni a nevüket, hogy elkezdhettek páran iskolába járni, vagyis valami olyasmibe. Visszateszem és StarCat már nyúlna a kezem után, hogy ő is meg akarja nézni, de ez nem neki való móka, tudja jól. Kicsit meg is csúszik előre, de Alex biztos elkapja, ha meg nem, akkor a zongorán landol és sértetten nyávog, amiért nem kapta el és természetesen már nyújtja a mancsát, hogy vegye fel vissza. - Nem szomjas, csak beleiszik mindig egy kortyot mindenbe, folyton elfelejtem, én már átszoktam a dobozos italokra és a flakonosakra. Vendég meg ritka, hogy jön, szóval nincs eszembe ez a hülye kis szokása, de már mindegy. Láthatóan ha kínálják sem akar többet inni, csak előkóstolt. Nem kér új pohárral, szóval el is engedem a dolgot, bár vicces jelenet volt azért. - Ének és zeneszerzés a szakirányom, meg zongorázni szoktam még az egyetemen, az a kedvenc hangszerem, csak nem sok számhoz illik, amit énekelni szoktam. Miközben beszélek StarCat a hátára fekszik és úgy kényeztetteti magát tovább. Ha elvenné a kezét Alex, akkor már játékosan nyúl is utána, hogy elkapja. Én csak nézem, hogy milyen kis cuki, bár nem merek vele nagyon játszani így, mert félek, hogy megkarmol. Hallgatom az ismerkedésük történetét, ami egész érdekes, és konstatálom, hogy van még egy jó bunyós a csapatban, csak remélem, hogy nem keveredünk semmi balhéba, hogy akciózzanak is, mert én ott fogok elsüllyedni az biztos. Valahogy az erőszak nem fekszik nekem, nem szeretem nézni sem. - Szóval Drew a párod és ő most fiú vagy lány? Érdeklődöm, remélem nem veszi tapintatlanságnak, hogy rákérdezek. Van egy olyan érzésem, mintha pasi lenne, ami azt jelentené, hogy Sky meleg, amivel nincs semmi baj, mert legalább tudom, hogy biztos nem fog egy ölelésbe többet belegondolni, mint amit jelent. - Nekem? Hű... Legyűröm a ruhám ujját a kézfejemre, mert hát találkozás volt, de hogy mi lesz belőle, az még nem tiszta nekem sem. - Random megálltam és bementem inni egy bárba, mert tetszett a neve. Ott beszélgettem a kiszolgálóval, aki elég izmos volt és hát mikor elfordult még szép, hogy megnéztem. Kezdek bele és le sem lehet vakarni a mosolyt az arcomról, ahogy nekilátok, de azért úgy magam elé beszélek meg a cicára nézve, mert tök fura erről beszélni, meg nem tudom mennyire érdekli amúgy minden részlet. - Elkezdtünk beszélgetni és hát úgy tett, mintha nem ismert volna fel, amitől jobban éreztem magam. Utána kiült velem ebédelni egy boxba és elég jól elvoltunk. A délután egy új dal írásával töltöttem és este, mikor kezdődött a buli kijött táncolni velem és ott szerettem belé. Sóhajtok egyet, majd kicsit visszaszellemülve komolyba fejezem be végül. - De még friss, szóval abba maradtunk, majd lesz ahogy lesz, megpróbáljuk a dolgot, csak titokban kell maradnia. Ez a rosszabbik része ami miatt aggódok, mert mi van, ha lesz egy sokkal könnyebb kapcsolat ígérete és én repülök. - Még sose volt senkim, ő meg jóval tapasztaltabb már, szóval fogalmam sincs, hogy hányszor hívhatnám egy nap, amit nem érezne zaklatásnak vagy hányszor látogathatnám meg, áh, kész agyrém. Na igen és ez a másik oka, hogy ennyire kivagyok, mert ilyenekről nincs kivel beszélgetni, mert csajos téma, de Jessnek még nincs ilyen tapasztalata, mást meg nem ismerek.
- Anélkül, hogy szólnánk?- Ingatom a fejem. Nálam mindegy, mindig nyitott ház a kégli, nyitottam is be úgy, hogy a szomszéd a kanapén sörözött egymagában, míg ránk várt. - Ha dúl a big lamour, az nagyon kúl - bólintok. Már kíváncsi vagyok arra a kis pöttömre. Caitnek is nagy szíve van. - Meeert? - Nézek rá csodálkozva. Izmos testőrök, legyen nő vagy férfi, jöhetnek! Étlapot attól még nézegetek! Megnézem az oroszlánfaragást, s annyira bele vagyok merülve, hogy a pöttöm tehertől szabadulást csak akkor veszem észre, mikor megszólal. Felé nyújtom a tenyerem. - Ejnye, hát gyorslandolást ne tanulj. Mi van, ha éppen felegyenesedek? Olyat huppansz, hogy nyekkensz. Na, gyere - megzabálom, ahogy visszakéredzkedik, vissza is teszem a vállamra. - Nagyon kedves gesztus tőlük - majd megingatom az ujjam a cicus előtt. - Ezt nem szabad, nem játszi. Szemezek egy picit a szőrmókkal. - Igeeeen, rabolunk, rabolunk? - Majd elmosolyodom és azért felé tartom a poharat. - Igyál nyugodtan. - Ez tényleg csak kotcicanyeles - jegyzem meg, amikor látom, hogy úgy már nem döfi a dolog, ha kínálják. - Az szuper. Összerakhatunk olyat, amiben zongorázol. Megy a hangodhoz. Ez a kis cukker meg hanyatt vágódik és mindenfélét csinál, még az ujjamat is harapdálja. Teljes szerelem! Incselkedem vele, el-elkapom a kezem tőle, mire teljesen rákap, ha visszateszem, vagy utána mozdul, hogy belekapaszkodjon. - Phá! Phá!- utánzom hanggal a kézmozdulatomat. - Fiú...is... lány... is - és ez miatt pár éve van baja, úgy néz ki, lassan vége a rémálmoknak számára. Kíváncsian Cait felé fordulok, továbbra is játszadozom az egyik kezemmel a macskával, hol meg simogatom. Szélesedik a mosoly a képemen, ahogy beszél a srácról. - Az sem maradhat ki a nézegetésből - vigyorgok, várva a folytatást. - Lehet, hogy nem az a fontos neki - rántom fel a szemöldököm egy fél másodercre. Nem mindenki ájul el a hírnévvel bíró emberektől. Az olyanokat kifejezetten keblemre. - Majd meglátjátok, hogyan alakul. Én hallgatok, mint a sír - cipzárazom be a számat az ujjammal. Áhá! Kezdem érteni, főként miért van zavarban, azon kívül, hogy harmatos még az a szerelem. - Azt mondtad tapasztaltabb. Beszéljétek meg, mikor tudod hívni. Meg fogja érteni, miért kérdezed. És egyben jelzi neki, hogy törődsz vele, fontos neked az ő ideje is - majd bizalmasan közelebb hajolok, noha elég messze ülök tőle. - És mellesleg le fog jönni neki, hogy fontos vagy neki, mert hogy szeretnél minél több időt együtt tölteni, így vagy úgy. Majd lenézek, StarCat teljesen rástartolt az ujjamra, felemelem a kezem, s lóg rajta, teljesen belemerülve a játékba.
- Ja, nincs semmi titkos itt, csak jobban őrzik miattam, már a szüleim miatt is, a sztárság csak egy kis lapáttal tesz rá erre. Nyilván tudja, hogy milyen hátterem van, elvégre 16 évesen másról sem szóltak az újságok, de utána a tehetségemmel jobban kitűntem és megmutattam, hogy nem annak köszönhetem a sikereimet. - Az én kandúrom mindent megtesz, hogy ne hűljön ki a lamúr. Viccelem el a dolgot, de természetesen sokat jelent nekem, hogy nem vagyok egyedül és hogy gondoskodni kell valakiről rajtam kívül, mert erre nem volt még eddig példa. Mondjuk elég sokat pánikoltam és a testőr jött fel megnyugtatni, hogy ez normális és nincs semmi baj StarCattel. Szeretem a kis szőrcsimbókot, főleg azért is, mert M-re emlékeztet kicsit, vagyis a pólóra, amit ott kaptam. - Meert nem mind izmos, aki akkora darab, hanem van rajtuk háj is és hidd el nem valami sexy. Magyarázom meg a dolgot, ami lehet neki fura, de én szerintem több testőrt láttam, mint ő, szóval bátran kijelenthetem, hogy nem mindegyik izmos, mint a filmekben legtöbbször. - Azért remélem nem nyekkenne. Szólok bele a kis kettősük párbeszédébe, mert féltem és már most is a szívroham kerülgetett, amikor a zongorára pottyant, hogy fáj-e a kicsi mancsa, de láthatóan semmi baja nincs, de nem is esett annyira nagyot szerencsére. - Igen. StarCat persze sértetten nyúlna a szobrocska után és nyávog is, hogy mennyire nem igazságos, hogy ő nem játszhat vele, csak mi. - Ne is mondd, de legalább a kávéba nem iszik már bele, megtanulta, hogy az nem finom. Mondom nevetve, mert hát igen, a víz, az csak víz, amit ő is szokott inni, de persze nem pohárból, hanem az edényéből, nem tudom miért kóstolja meg mindig másét is, mikor ugyanebből öntök neki is. - Nem tudom, annyira nem szoktam hangszereken játszani éneklés közben, mert elvonja a figyelmem és színpadi mozgás is kell ugye. Bár a zongoránál legalább arra nem kell figyelni... Majd később még visszatérünk rá. Nem lenne rossz, de nem tudom elképzelni semmihez jelenleg, főleg nem az új vonalon, amit képviselni fogunk. Nézem, ahogy a macskám hanyatt vágja magát és játszik Skyal, nagyon cuki, bár velem is ilyen jól menne, de én csak játékokkal szoktam piszkálni őt és úgy játszunk. - Őőő... melyik volt előbb? Nem tudom elképzelni és biztos zavarban lennék ha egy transzival találkoznék, mert ez általában észrevehető és tyűha. Ám pont ezért érdekel a dolog, hogy fel tudjak készülni erre, nem akarok senkit kellemetlen helyzetbe hozni. - Hát ha előtted van, jó, hogy megnézed nem? Még a hideg is kiráz, szinte látom magam előtt és vágyom az érintésére, annyira kellemes volt tapizni a karját ruha nélkül is. - Köszönöm, de bár tudnám, hogy mi lesz ebből, attól félek, hogy pofára fogok esni, mert én totál belé zúgtam ő meg csak jól érezte magát velem, de nem szerelmes és ezért lesz vége. Nagyon sokat aggódok, hogy nem vagyok elég jó, mert híres vagyok és ez a felhajtás neki nem kell. Elég szépen kifejezte, hogy nem kér belőle és ez azt jelenti, hogy örök időkig csak titkolóznánk. Lehet ezt bírni egyáltalán? - Nem tudom, mi van ha megijed, hogy nekem már most fontosabb ő, mint én neki? Annyira utálom ezt, lehetne több önbizalmam is, na de mire fel? Ő sokkal tapasztaltabb több téren is, én meg csak most kóstoltam bele pár dologba, kész lúzernak érzem magam. - Na jó, hagyjuk inkább, mert nem lesz jobb erről sem. Kinyúlok a cicámért, mert már én is meg akarom simogatni, annyira hiányzik és szeretném, ha velem is elenne kicsit. - Nem fáj, hogy így megharap és csüng rajtad? Kérdezem meg, miközben az ölembe fészkeli magát StarCat és dorombolni kezd, én meg simogatom is a kis csöppségemet. - Nem vagy éhes? Rendelhetnénk valami kaját. Javaslom és közben a szabad kezemmel ki is nyúlok az itókámért, hogy igyak egy keveset. - Én valami pizzát ennék most talán vagy hambit vagy valami hús-hússal dolgot. Be akarok zabálni, jól lakni és kajakómában kidőlve tovább beszélgetni. Ha benne van a rendelésbe, akkor az asztalon kinyitom a laptopom, hogy megnyissak egy rendelős oldalt. Nem egy mai darab, de még szépen megy rajta minden, amire nekem kell. - Átveszed innentől a rendelést? Érdeklődök, mert a cica bealudt az ölembe és nem szívesen pakolnám ki, hogy rendesen is hozzáférjek a gép billentyűzetéhez. Egérrel még elnavigálok a kívánt oldalra, mert kedvencek közé van adva, a jelszó meg van jegyeztetve, szóval könnyű dolgom van egész eddig.
- Hívatlanul csak vészhelyzetben állítok be bárhová - bezzeg ahol felnőttem, nem ez a világ volt és sokszor pofára estem, mire megértettem, nem mindenhol megy ez a fene nagy bratyizás. Látszik is a társadalmon. Az első időkben gyakran kaptam magam azon, hogy összekapom a motyóm és inkább leszek mindenes zenész, nekem ez a mentalitás nembegyere. A lamúros válaszra rámosolygok Caitre. Kedveli a kismancsot. - Majd izmosakat választunk ki - dörzsölöm a tenyerem vigyorogva. Megsimogatom őkelmét, mielőtt a vállamra visszamászik, rakni sem kell. - Minden cicus a talpára esik, nagyon ügyesek. Nem féltem StarCatet - nézek rá büszkén. A kávéra elnevetem magam. - Forró volt, mi? - nézek a cica szemeibe huncutul. A zongora témát hagyom annyiban, ötlet feldobás volt, a döntés pedig az övé. Csak semmi erőltetés. Dönt, ahogy dönt, nekem mindenhogyan jó lesz. - Mind a kettő egyszerre. Így született - teljes természetességgel felelek. Otthon nálunk szintén ritka dolog, ám mások a szokásaink és Drew teljesen beilleszkedhetne hozzánk. Nem egy menekülős típus, sőt! Így maradtunk itt. - Még szép - a hüvelykujjammal végigsimítom a szám, s sokat sejtetően nézek a macskára. - Helyette nem dönthetsz. Ha meg sietteted, erőlteted, az meg elég riasztó tud lenni - voltak nyomulós férfiak és csajszik is az életemben. Sprint a másik irányba! Ez volt a válaszom. - Az őszinteség sokat segít. Mármint, hogy ki is mondod, így értem - teszem hozzá. És egyben örülök, hogy megosztotta ezt velem. Ha falmásztunk volna, ez úgy nagyjából meg sem esett volna. Fel nem hívnám rá nyíltan a figyelmét, inkább csak egy néma cipzárt húzok el a szám előtt. Egyaránt jelzi, hogy vettem az adást, nem beszélek itt róla. S később sem. A tenyerébe emelem a kis szőrmókot, érezve, kihez is került, máris hoppan a kezeibe. - Vastag a bőröm, kibírja. Felhúzom magamhoz a lábaim, és Cait felé fordulok, hogy felszabadult mind a két kezem. - Oké - annyira nem vagyok éhes, de ha éhes, akkor rendelünk majd valamit. - Hogy? Ja, persze - átnyúlok a gépért és Caitre nézek. - Hambi, pizza, hot-dog? Innen? - Fordítom vissza felé a gépet, s ha rábólint, akkor navigálok, belépek és nézem a kínálatot, majd kattintgatok, amit kér Cait. - Dupla sajtos hambit kérek magamnak. Inni kérsz valamit? Részemről extra adag kóla lesz. Bekattintgatom a kártyaszámom, fejből tudom, a lustaságom miatt, mert mindig máshová pakoltam egy ideig a kártyámat. - A vendégem vagy rá - cserébe, hogy fantasztikusan elbasztam a mászással a kedvét. Ez a minimum.
Kezdőlap
Annabell stúdióját néztem ki, profi, mégis a kezdők számára az egyik legjobb hely. Nem mellesleg, Annabell vérprofi a területén, legyen szó akár oktatásról vagy mászásról. Kevés hely van, ahol én is tudok mászni, s ez a hely éppen olyan, ahol bárkit elfogadnak és befogadnak. Nem az számít, ki vagy, hanem, hogy tudj dolgozni a csapatban.
- Miért félteném? - Nézek rá csodálkozva. Láthatóan tud vezetni, ha meg nem, akkor meg tuti biztosan odanyomnám a kezébe, gyakoroljon minél többet.