Elérkeztem a rettegett szerdához, és meg is jelent a lány, de tíz percre egyedül kellett hagyjam, hogy a kint festő brigáddal megbeszéljem a színt, cserébe, plusz tíz perc csendes foglalkozási időt adtam neki az én időmből, a fizetett időn túl. Sok értelme nem volt, mert úgy sem változott semmi, a naplóját se vezeti, mint ahogyan arra az első óra alkalmával megkértem. Szerencsére utána már nem volt bent beteg, így az íróasztalomon hagyott lakcím bejelentő, és egyéb a válással és a korábbi lakás eladással kapcsolatos papírjaimat újra rendeztem. Délután még lesz időm elintézni a hivatalban azt, amit kell, betettem a gumis mappába, amit kellett, és elraktam a sporttáskámba. Az új helyem előnye, hogy átvehetem az öltönyömet, ahányszor akarom, mármint… nem kell futó nadrágban, és felsőben végig hallgatnom a pácienseket, hanem, át tudok öltözni, akármilyen ruhába és nem kell folyamatosan öltönyben lennem. Ez tetszik. Überrel megyek haza, Staten Islandre, talán kéne egy kocsit vennem, apám régóta nyaggat egy Teslával… Hát, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolotaban. Lehet találgatni, Hogy ki miatt nem volt kocsim… Nagyon sok mindenben visszafogott, és talán azért is voltam vele még, mert kényelmes, hogy nem vagyok egyedül. Hiába, az ember társas lény. A kapun lehúzom a kártyámat, és azt átlépve, hazáig futva teszem meg azt a röpke egy mérföldes távolságot. Azt hiszem… ó ez tökéletes lesz! Egy… saját kondi termem is lehet a pincében. Azt se tudom, hogy hova kapjak… Csak szépen lépésről lépésre. Megvan a nagyképernyős tv-m, az alatt egy hatalmas kandalló van, fát lehet aprítani bele, meg minden. Alig várom, hogy télen a kandalló melegében olvasgassak, egy hatalmas bögre kakaó és habcukorka társaságában, egy baromi puha pulcsiban, és nadrágban, és halálra idegeljem, a húgomat egy kényelmes mamusszal. Bármennyire munka mániás, kénytelen lesz itt töltenie a karácsonyt, ha nem akar haza menni a rengeteg rokonhoz. Én meg tudom tenni, hogy nem fogadom a betegeimet, de ő más tészta, talán a munka mániás öregapánkra ütött, anyai ágon. Ő egy egyszerű földműves családból jött, és megszokta, hogy valamit mindig csinálnia kell. A házba lépve az új szag fogad, festés, bútorok, és minden… teljesen új minden. A hétvégi kudarcomat megélve, mesterembereket fogadtam, hogy összeszereljék a bútoraimat, persze, be tudok fúrni valamit a falba ha kell. De valljuk be, nem vagyok az a barkács alkat. Előbb sütök a nagyi féle sütiből két tepsivel, minthogy összeszereljek egy szekrény sort. De van egy nagyon kényelmes L alakú kanapém, amin még két ember is elférne egymás mellett, nemhogy hosszába. Leengedhető redőnyöm van, nem szeretem a függönyt, csak a macera van vele. Örülök, hogy a mai a pénteki napot is túléltem, segít az, hogy a munka lefoglal, bár most inkább itthon ülős, berendezkedős időt terveztem. Egy kicsit feszélyez a hely, hogy teljesen egyedül vagyok, de tetszik. Az egész kert az enyém, ezért is kell majd a kutya, az önös érdekeim miatt is, meg azért is, hogy segíthessek másokon. Ráadásul… van amit nagyon rég csináltam már… vagy csak titokban. A héten megvettem újra az legújabb xboxot, és ps-t, így felfedezem majd az accountomat újra. Néhány óra játék után, éjfélkor még mindig nem tudok aludni, és csak kapcsolagtok a csatornák között, az új csomagba, persze, hogy megvettem a pornó csatorna előfizetést is, mert miért ne alapon!?
Semmi kedvem sincsen hazamenni illetve jobban mondva otthon lenni, és így a szerdai foglalkozásra is csak úgy esek be mint akinek muszáj. Nem tartom sok értelmét ezeknek a beszélgetéseknek, és általában csak firkálok a kanapén ülve mert nem mondok semmit a dokinak. Mert nem érdekel, és fogalmam sincs minek kell ide járnom, és itt lennem, de belőlem semmit nem húz ki. Bár mikor magamra hagyott egy kicsit, alaposan szétnéztem és találtam egy pót kulcsot is amit eltettem mielőtt visszafészkelődtem volna a kanapé sarkába és merev ellenállásba vonultam volna. Most viszont unatkozom és péntek van szóval elindulok hogy okozzak egy kellemes szívrohamot Rushnak de sajnos nem találom otthon, így vállat vonok és fél óra séta után a dokim irodája lakása mellett kellene elhaladnom, de... miért menjek el mellette, ha éppen be is mehetek? Ezen felbuzdulva beletúrok a táskám legmélyébe hogy megtaláljam a kulcsot és így mintha mi sem lenne természetesebb a kertkapuhoz lépek és beengedem magam. Fekete farmer és kapucnis póló alatta fekete rózsaszín felső, tornacipővel. Semmi extra. Hosszú szőke hajamba néhány rózsaszín csík ami eredetileg piros volt de már kissé kifakult, megint be kellene festenem, de nincs kedvem ennyi időt tölteni otthon. Jah, ennyire élvezem, szóval most szépen bejöttem ide a kertbe és épp a házba igyekszem. A dokimat meg kell lepnem mert nem számít rám, és valahol élvezem hogy sokkolhatom, és néha sikerült is kiérdemelnem egy egy meglepett pillantását. Későre jár feltételezem hogy alszik már és így kissé meglepetészerűen ér ahogy a kanapé előtt gubassztva pornót néz. - Hát, nem gondoltam volna hogy csak ennyire futja... - szólalok meg kissé gonoszkásan, mert bek lel látnom nem néz ki rosszul a doktorúr. Eleinte volt gyűrűje de hát szar dolog lehet a válás, kár hogy az én szüleim nem csinálják. Mennyivel szebb lenne nekem... Vagy ha végre letelne az az egy év és azonnal elcuccolhaték otthonról. Alig várom, komolyan...
- Miiiiiaaafaaaaaasz?! – pattanok fel, kiáltva, és már oda az a nagy nehezen megszerzett ihlet, mert kis híján szívrohamot kaptam, még jó , hogy fürdés után felvettem egy melegítő nadrágot, csak úgy megszokásból. Nem érdekelt, hogy mögöttem mi folyik már a képernyőn. Valaki betört ide! Valaki… ismeretlen, úgy jött be ide, mintha itt lakna, nem hallottam, hogy bárhol is betörtek volna valamit, vagy…bármi. A söröm, amit a játékhoz hoztam magammal, ahogy hátra léptem, megmoccant a kis asztalon, és eldőlt, hangos csattanással, majd legurult a földre. Még nincs szőnyegem, de jó! - Mégis…mi a jó retkes faszomat keresel itt…Melrose?! – ez egyáltalán nem jó! Nyeltem egyet, és mögé néztem. Attól tartva, hogy a pasijával jött, és ő meg valahol a sötétben ólálkodva, majd leüt. Ez egyáltalán nem jó! - Ha nem magyarázod meg,hogy mit keresel itt, kihívom a rendőrséget. – továbbra sem mertem megfordulni, egyáltalán mi ez?! Hogy veszi bárki is a bátorságot, hogy betörjön hozzám?! Zaklatott vagyok? Nem kifejezés! Kell az a riasztó, amiről anyám papolt. Ezek után kelleni fog! Hülyeségnek gondoltam ,de ezzel talán jobb lesz egy kicsivel. A szívem a torkomban dobogott, és minden vágyam, ami eddig lett volna, eltűnt, elpárolgott, valahol a gyomrom, és a seggem közti távba szűkült be. Nem kívántam beszarni, de ez közel olyan érzés volt. Kell egy baseball ütő is, csak arra az esetre, ha megint ilyesmi történne. Megvártam a magyarázatát, vagy bármit, de ezután bármit is mondott, csak az adott bizonyosságot, ha töviről hegyire átjártam a lakást, és mindenhol feloltom a lámpákat. Ki tudja, hogy kiket hozhatott magával, vagy ő mit akart tőlem. Felmarkoltam a telefonomat, amikor a hálószobámba értem, és a kezem ügyében tartottam, és felvettem egy kapucnis pulcsit is magamra, a korábbit, amit futáshoz használtam, de nem eresztettem a telefonomat. Jegy romlásokról, vagánykodásról, kaptam fülest a közös ismerősünktől, de ki tudja, hogy a punk külső mögött mikre képes? Betörés, pipa. - Nézd. Nem ez az a hely, ahol megfelelően kellene beszélgetnünk. Erre találtam ki az irodámat. – túrok idegesen a hajamba. Tartok tőle, mert hozzám többnyire beteg emberek járnak, és inkább nézzem ki a legrosszabbat belőle, szociopata, vagy pszichopata, vagy kényszeres… de, nem akarom mondjuk a szobám padlóján végezni, kibelezve.Az, hogy nem válaszoltam a korábbi kérdésére, egyértelmű számomra, hogy semmi köze hozzá. Amikor a második körömet rovom a lakásban, kikapcsolom végre a tv-t is, kicsit szétcsúsztam igen, de sosem rontottak rám így még éjszaka.
Fogalmam sincs milyen reakcióra számítok, de erre nem. Jó, persze nyilván számítok egy enyhe szívrohamra és hogy lehurrog de ez a masszív ugrálása azért bevallom nevetésre késztet, főleg elnézve az ijedt képét hogy mit vág itt nekem. A konyhapultjának támaszkodva próbálok nem megfulladni a röhögéstől, hiszen azért elég vicces pláne hogy még a sörét is kiönti. - Hát, nem éppen az.... nem hinném hogy arra vágysz - kuncogok, és élvezem a látványt. Félmeztelenül is egy kellemes látvány és most hogy agglegény.. Bárcsak bízhatnék benne. Aztán figyelem ahogy kémlel mögén, így én is odanézek zavartan hogy mégis mit láthat ott, vagy mi az amit látni akar. - Öhm, nyugi egyedül vagyok, és nem azért jöttem hogy elraboljam a fél vesédet - nevetgélek ahogy leteszem a táskámat, és jelzésértékűen beletűzök a hajamba két hullámcsatot. Persze, nem ezekkel jöttem be, és nem fogom neki elárulni hogy rejtegetem a lakáskulcsát. - Hm, a kérdés logikus de... ki mást keresnék mint téged. Vagy, van lakótársad is, jó pasi? - kérdezem ártatlanul nagyra nyitott szemekkel, hiszen mit tagadjam, szeretem a szépet. Férfiben is, mert Rush a legjobb haverom, de vele sosem tudnék mondjuk járni és kapcsolatban élni, túlságosan egyformák vagyunk ahhoz hogy hosszabb távon elviseljük egymást. Ez kérem szomorú tény, de sajnos ettől még igaz. - Jól van már, nem kell fenyegetőzni. Csengettem, de nem csengett és láttam hogy itthon vagy és bejöttem - magyarázom, ahogy lehúzom a kabátom zipzárját mert kezd melegem lenni. Tökre normálisan vagyok felöltözve. Fekete farmer, fekete-piros hosszúujjú felső, és egy tornacipő. Semmi extra. Dögös, de nem kurvás. Na azt soha, nem is állhatom ezeket a rózsaszín plasztik picsákat. Ki tudnak idegelni a semmit mondó picsogásukkal. - Öhm, Rick, nem vagy te egy kicsit paranoiás? Csak én vagyok itt... - tárom szét a karjaim ahogy mindenhová mászkál, mint egy menekülő macska. Komolyan, és még engem tartanak üldözési mániásnak. - Lehet, de az irodádban kényelmetlen a kanapé, ez viszont jól néz ki - lehuppanok a kanapéra ahonnan az előbb felugrott olyan lelkesen mint akit bolha csípett meg. Meg kell hagyni zaklatottan emberibb és nem olyan kimért fadarab mint amikor "rendel". Olyan sótlan olyankor. Mintha engem meg kellene menteni valamitől.
Jelenleg csak arra vágyom, hogy egyedül legyek, és ne a páciensem ácsorogjon a konyhapultnak támaszkodva, mintha istenadta joga lenne, itt tartózkodnia. Egyáltalán , hogy van képe, és hogy merészeli, azt, hogy betette ide a lábát. Bár… punk, vagy rocker, vagy… mindegy. Biztos, hogy destruktív életet él, és ez hozzá tartozik a lelkivilágához, betörni hozzám. - Szerintem, ez egyáltalán nem vicces, igen is jöhetsz a vesémért, vagy akár meg is ölhetnél. Nem ismerlek Melrose, a magaviseleted miatt kerültél hozzám, de ennél többet nem tudok rólad. – egyáltalán nem értem, hogy mit akarhat tőlem, mit keres itt? Nézem a hullámcsatokat, amiket beletűz a hajába, és haragosan pillantok rá, körbe járok, de mire visszatérek, már a táskája az egyik széken, és a kabátját is levette, mint aki otthon érzi magát. Ez, így nem normális! Két kézzel túrom át a hajamat, és belülről rágcsálom az ajkamat, nem véresre, sosem véresre. Ez nem jó, egyáltalán nem jó, itt se kellene lennie, azt sem tudom,hogy mit keres itt. - Semmi közöd hozzá, hogy kivel, és hogyan élek. A feleségem, bármelyik percben megérkezhet. – füllentettem, persze, hogy füllentettem, mert megtehettem. Mezítláb csattogtam végig a bejárati ajtóig, semmi gyanúsat nem láttam. Bár nem jelentette azt, hogy ez így rendjén is lenne. - Tekintettel arra ,hogy milyen emberekkel dolgozom együtt, sosem árt figyelnem. – ráadásul, Melrose az első , aki kiderítette, hogy hol lakom, és be is tört hozzám. - Ez nem járja, hogy itt vagy, az én privát terembe, és úgy viselkedsz, mintha otthon lennél. – állok meg a folyosón, és feloltom a lámpát, így látom, hogy a dzseki alatt egy piros felsőt visel, de jól áll rajta. - Szépen kérlek, távozz az otthonomból, Melrose. – a telefonom a kenguru zsebes, Harvard feliratú pulcsimban pihent, a fél kezem, meg a zsebben rejtőzött; az ajtó magától kinyílt, ahogy lenyomtam a kilincset, és szélesebbre is tártam azt. - Nem érdekel, hogy mennyire kényelmes. Betörtél. A rendelési idő azért van, mert akkor dolgozom, ahogy a sarki közért is tól-ig van nyitva, mert akkor van a munkaideje a dolgozóknak. Nem fog kinyitni azért, mert te a főnök házánál kopogtatsz! – figyelmeztetem, szerintem egy magától értetődő társadalmi szabályra. - Az irodai kanapék is kényelmesek, ez csak egy ócska kifogás. Na… - nógattam, és még jelenleg eléggé szofisztikált, és udvarias vagyok. Miért nem maradhatok egyedül és nyalogathatom a sebeimet végre?! Nem kell ehhez egy betegem jelenléte sem. Nem vagyok kedves? Miért lennék? Akiken több lyuk van, mint rajtam, mind arra játszik, hogy átvágjanak, kihasználjanak.
Darick arcára van írva a totális döbbenet és meglepetés ahogy itt talál, és valahogy tetszik benne hogy ennyire élettel telinek látszik, nem olyan sznob seggfejnek mint a foglalkozáson akarja magát mutatni. Így legalább láthatom hogy emberből van és sok mindent akar takargatni. Persze, ezek után már nehézkes lesz, de tudom hogy úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna. A kijelentésére értetlenül felhúzom a szemöldököm, hiszen mi a jóeget cisnálnék én a veséjével? - Darick, mégis micsináljak a veséddel? Rosszul vagyok minden nyers cucctól és elájulok a vérvételen.... Pont én akarlak eladni a fekete piacon... - sóhajtok fel lemondóan, ahogy a túlideges alakját nézem. Ennyire mackó cuccban nem is igen látta szerintem még senki sem. Mindenesetre kicsit közelebbinek érzem magamhoz, hogy láttam így. - A magaviseletem miatt? Nem, nem doki. Azért kerültem hozzád mert valaki befizetett és nincs igazán szükségem a te kezeléseidre. Kíváncsi voltam milyen ember vagy az öltönyödön kívül... - válaszolok, hiszen nem is tesz semmit azért, hogy megismerjen. Csak ülünk egymással szemben és várom hogy elteljen az időnk és hazamehessek. Vagyis Rush-hoz. Mikor hogy alakul a helyzet. Bár általában nem túl jól és Rushnál éjszakázok, mert az ő szülei már lassan a sajátjukként tekintenek rám is. - Válófélben vagy Darick, a feleséged látni sem akar és egyetlen egy nőies dolog sincs itt rajtam kívül, szóval inkább ne hazudj, szörnyen csinálod - húzom össze a szemöldököm ahogy végigmérem, és már elszédülök tőle, meg a mászkálástól. Látom hogy tetszik neki a dzsekim alatti piros felsőm. - Oh én nem vagyok olyan ön és közveszélyes alak, csak... gondoltam beugrom ha már erre jártam. Figyelj, nem törtem be, oké? Csengettem, de nem működött és láttam hogy itthon vagy... miért dramatizálod úgy túl, hah? - kérdezem ahogy rámeresztem kék szemeim a kanapé támlájára támaszkodva. - Láttam hogy ébren vagy. Én is ébren vagyok és arra gondoltam hogy beszélgethetnénk ha már egyikünk sem tud aludni - teszem hozzá mert azért kíváncsi vagyok a doktorra. Milyen ember lehet, azon túl hogy elég jóképű. - Nos ez nem mindig van így, és oké hogy éppen nem dolgozol de ráérsz. De mindegy. Bárki is fizetett be hozzád, megmondhatod hogy neki hogy nem jövök többet. Te is csak ugyanolyan vagy mint az összes többi, és semmi nem érdekel magadon kívül! - állok fel, és vágom hozzá a véleményem. Eljöttem ide, éjnek évadján, hogy megismerkedjek vele. Erre kidob. Végül is, nem hívott abban igaza van, de... azt reméltem talán beszélgethetünk egy kicsit kötetlenül... Túl sokat várok el az emberektől, igaz is. Ez az én hibám. Felkapom a dzsekim és kis szütyőmet és hevesen fordulok az ajtó felé, észre sem vévehogy a kedvenc kis lila jegyzetfüzetem kiesik és a konyhapadlón landol. Bevágom az ajtaját magam mögött. Újabb kilóméterek, de végül talán Rush mellé bújhatok. Dühösen maszálom el a könnyeimet. Olyan ostoba vagyok. Mit is reméltem! Bah...
Legalább, ahogy felháborodtam és kiakadtam, annak megvolt az előnye, így beszélt egy kicsit magáról. Máris megtudtam, hogy miket nem szeret és mitől lesz rosszul az orvosi vizsgálatokon. - Biztos a szüleid fizettek be nem? – túrok idegesen a hajamba, és értetlenkedve pillantok rá. Igazából, a legrosszabb pillanatban érkezett, mert épp magam alá akartam zuhanni. Amikor…az ember rá jön, hogy elvesztegetett egy csomó időt egy olyasvalakire aki titokban megcsalata, és visszafogta. De most ebből a kezdődő melankóliából kirángatott a megjelenése. Van az a pont, amikor az ember még a pornón se tud felizgulni, mert a képernyőt bámulja üveges szemekkel. Már csak a piás üveg hiányzott volna az asztalomról. Tényleg. -Ezeket, meg mégis hogy?! – háborodok fel, mert igazán személyes információk. – Te belenéztél a papírjaimba amíg egyedül hagytalak! – ez rohadtul nagy pofátlanság. Kezdem azon kapni magamat, hogy mérges vagyok rá, a feleségemre sosem voltam az, még veszekedni sem tudtunk rendesen. Miért élvezem, hogy veszekszem vele? Mert újdonság, hogy a húgomon kívül mással is vitázhatok. Tessék, magamat is analizálom, azonnal, van mindenre logikus magyarázatom. Végül ki megy, de a döbbeneten kívül itt hagyja a parfümje illatát is, ami kellemesen csiklandozza az orromat. Badarság! Csak megtetszett, mert kellemes. De a mondandója lényege! Az, ami sokkal fontosabb. Valaki befizette, tehát nem a szülei voltak?! Másodszor mondja ezt, és ez egyáltalán nem tetszik. Kell néhány perc, mire felfogjam, hogy mi volt az, amit az imént mondott. Ha valaki befizette, akkor ő miért jött el egyáltalán? - Várj! – kiáltok utána, a csukott ajtónak, mert igen csak jól rám csapta, még jó hogy nem álltam teljesen az ajtóban. A kis lila noteszt észre sem veszem egyelőre. - Melrose! – futok utána, majd lelassítok, ahogy utolérem. – Mit jelentsen az, hogy valaki lejelentett hozzám, és be is fizetett, nem a szüleid voltak? – pillantok rá kérdőn, amikor észreveszem végre, hogy sírt. Zavarban érzem magamat egy kissé és elpillantok a fák irányába.Utáltam, ha a lányok sírnak, mert a húgom néha fegyverként használta ellenem, szerencsére ritkán,de azért tudta,hogy hogyan kell alkalmazni, a megfelelő időben. Volt,hogy így sírt ki valamit mindkettőnknek, szóval volt jó és rossz oldala is ennek. - Meg fogsz fázni, gyere vissza, és derítsük ki, hogy ki volt az, aki kifizette a kezeléseid előre. – mutatok a házam irányába, és elindulok arra, teszek néhány lépést arra. – Csinálok kakaót, olyan habos cukorral a tetején.– ha megszólal, hogy nem gyerek, esküszöm kinevetem. Na jó, nem. Mert már így is eléggé gatyán van, mert elküldtem. Félig sajnálom, félig nem. De egyébként nekem van igazam, mit keres nálam? Abszolút alkalmatlan volt az időzítése.
Kifejezetten tetszik hogy ennyire ki van akadva, és nem tudom elképzelni hogy mi lehet még jobb móka ennél. Sokkal közvetlenebb így, mint a flancos kanapéján, és sokkal emberibb, közelebbi. Azt mondjuk sosem tagadtam hogy nem néz ki jól, mert hát ezt kár is lenne tagadni, mert mint minden nő én is megnézem a szépet, és ő olyan klasszikus értelemben vett jóképű és sármos. A kérdésére felszalad a szemöldököm, és nagyon jó vagyok benne hogyan kell mindkettőt felrángatni, de most mégis csak az egyiket rántom meg, mint aki nem biztos benne hogy jól hallotta a kérdést. - Nem kérdeznéd ha ismernéd őket, és már első alkalommal is megmondtam neked, fogalmam sincs ki fizetett be hozzád. Ezek szerint, kedves doktorúr, nagyon figyeltél arra a kevés információra is amit mondtam. Hát, gratulálok - sóhajtok kissé szarkasztikusan, mert elvileg neki figyelnie kellene arra, amit a betegei mondanak. Vagy vendégei. Ügyfelei. Nem tudom minek nevezi az embereket. Nem is igazán érdekel. Tényleg nem. Nekitámaszkodom a kanapéja szélének. - Darick, nem kell belenéznem semmibe. Szét vagy szórva, egyedül vagy és pornót nézel. Már nincs rajtad a karikagyűrű így nyilván való hogy váltok. És borzalmas az ízlésed a lakberendezésben, nincs benne női kéz. Nem kell Sherlocknak lennem hogy kitaláljam - mutatok rá a sok egyszerű tényre hogy miből következtettem ki. Lehet hogy a hajam szőke, de nem vagyok ostoba és van ész a fejemben, csak éppen az ég túl nagy pofával áldott meg és hever vérmérséklettel. Viszont a szavai vérig sértenek, még akkor is ha van benne egy szemernyi igazság, mert nem akarom beismerni hogy van. Nem kellett volna idejönnöm. Felkapom a cuccom, és dühödten kiviharzom az ajtón, jelzésértékűen az orrára csapja. Mármint átvitt értelemben mert nem áll az ajtóhoz közel, és nem tudom hogy mikor akart kimenni. Már az utcán sétálok, amikor meghallom az ajtót, és hogy kirohan a nevemet kiáltva. - Mi van?! - fordulok meg indulattal, és gyorsan letörlöm a kósza könnycseppet. Nem sírok, én aztán nem. Erős vagyok, és a doki meg se érdemli hogy rá pazaroljam az érzéseimet. Nem és nem! - Én tudjam?! Honnan kéne nekem azt tudni?! - mordulok fel, hiszen egyszer csak kaptam egy levelet hogy a doki elfogadta a jelentkezésem, és meg kell jelennem ekkor meg ekkor. - Kaptam egy rohadt levelet. Géppel írva, hogy mikor hová menjek. A neved meg a címed volt benne semmi más - teszem hozzá, mert mindössze ennyit tudok róla. Az meg más dolog hogy miért mentem el máskor. Nem kellett volna, ez is igaz. - Nem igazán érdekel. Utasítsd vissza! Nem akarok több alkalmat elpocsékolni az értékes, és drága idődből, hogy zatán otthon tepsedj és sajnáltasd magad - vágok vissza, de én is érzem hogy nem lett olyan erős mint akartam, és megint ezek a nyavalyás könnyek. Úgy, de úgy utálom őket. - Hm.... na jó - engedek, mert belátom hogy túlságosan zaklatott vagyok hogy most így hazarohanjak Rush-hoz. Biztos valami bajom lenne, de majd később elindulok, holnap úgyis szombat van, nem baj ha kint lófrálok, és sok olyan utat ismerek amit a rendőrök sem, és nem fenyeget a veszély hogy hazavigyenek. Szerencsére. Követem vissza a házba a férfit. - Van zsepid? - kérdezem, miután kiforgattam a zsebeim, de nem találtam egyet sem. Nem sírtam, csak valami a szemembe ment.
Sikerült utol érnem, de ez egyre gyanúsabb. Úgy értem…ki a fene küldene privát meghívást neki, és fizetné ki nekem a foglalkozások összegeit? Igen, le lett egyeztetve előre jó néhány alkalom, és ezeken rendre megjelent Melrose. Viszont, a mostani viselkedése teljesen elbátortalanít. - Ki adta át a levelet? – nem foglalkozom a gorombaságával, mondanám, hogy kezdem kapsigálni a dolgot, de nem megy. Egyrészt, teljesen kuszák a gondolataim , megzavart itthon, épp ön sajnáltattam magamat, jogosan, mert megérdemlem, hogy foglalkozzak magammal. Erre, teljesen váratlanul betoppan. Már épp kinyitnám a számat, hogy visszavágjak neki, hogy igen is , akkor sajnáltathatom magamat, amikor akarom, munkaidőn kívül! Mert bezzeg tőlem, mindenki elvárja, hogy flottul menjen mindenem. Mintha, mi sem történt volna, a betegeknek egyébként sem szabad a magánéletemről beszélnem. Mert ez nem arról szól. Erre idetoppan, ez a fiatal lány, és máris felforgatja az életemet! Nem igazság! Elindulok a ház felé, kicsit sebesebb léptekkel, mint máskor, mert feldúlt vagyok, igen is az vagyok. Mert nem egy robot vagyok, aki csendben végig hallgatja őket. - Valamit csak fogok találni. – vonom meg a vállamat, a zsepi témára célozva. Bemegyünk a házba és becsukom az ajtót, elindulok a hálószobám felé, és végül úgy döntök, nem wc papírt adok neki, mert azért azt már sikerült beszereznem. Egy dísz zsebkendőt, amit a zakókba szokás tenni, de nem a csúszkás selymes fajtát, nem azért, mert félteném tőle az anyagot, egyszerűen csak azért, mert nem gondolom,hogy a selyembe kényelmes lehetne orrot fújni, még vagy én, nem szívesen tenném. De ez már csak az én hóbortom lehet. Visszatérek a sötétkék zsebkendővel, és a kezébe nyomom. Elindulok a konyhához, ott van már a kávé gépem, az első egyedül vásárol holmim, és vannak hozzá kis patronok is, amik kávéval, vagy teával, esetleg kakaóval vannak tele. Szeretem a ezt a holmit, mert hamar elkészül benne minden. Kiveszem a hűtőből a tejet, és feltöltöm a tej tartájt is, és egy-egy átlátszó börgét készítek ki, csendben nyomkodom a gombokat, és előkerül a mályva cukor is, nem teszem bele, én nem szeretem benne, de mellé falni viszont igen. Beviszem a nappaliba a bögréket, és hozok a mályvacukrok mellé még egy flakon tejszínhabot is. A mániám, hogy minőségi tejszínhabbal telenyomom a tetejét, szinte torony szerűre és akkor azt lekanalazom. és ahogy fogy, úgy nyomok rá még. Ezzel az ex feleségemet ki tudtam idegelni, de most? Már élvezhetem amennyiszer csak akarom. - Nézd Merlose, nem akartalak megbántani, de nehéz időszakon megyek át. Én ott, orvos vagyok, aki a betegeit kezeli, tőlem mindig, a munkám megövetel egyfajta viselkedési formát. – túrok a hajamba, és beleharapok egy mályvacukorba, és megrágom az édességet. - És, igen is ki vagyok akadva! Hogy megjelentél itt, hogy pár hét alatt át kellett rendeznem mindent, és arra is, hogy az agglegény életem első legális pornózási kísérletében megzavarnak, ráadásul az egyik betegem, aki nem is a betegem… - nézek rá szúrósan, és felrázom a tejszínhabos flakonomat, majd megcsinálom a tejszínhab tornyomat a kakaó tetejére, és a hosszú kanállal elkezdem kanalazni. Lassan, ráérősen. - Ki küldött hozzám? Ki az, akivel nap mint nap találkozol, és bele lát az életedbe, felületesen, de bele lát? – kíváncsiskodom. Van, egy sejtésem, az iskola pszichológus, aki csak külső szemlélője a dolgoknak ,de gyakran többet lát, mint gondolná az ember. Mellesleg a barátom. Szeret szart kavarni, ha arról van szó.
Már az utcán csörtetek éppen indulatosan, amikor utolér, és dühödten törlöm le a könnyeim, mert csak belefújt valamit a szél! Én sose sírnék egy ilyen miatt, nem és nem. Végül is rámeresztem dühös szemeimet de megenyhülök egy icipicit. Azért még mindig nem olyan rossz pasi, de ez azért egy kicsit erős reakció volt tőle, a fene hitte hogy doki létére ennyire paranoiás meg pánikolós. Én csak egy ártalmatlan diák vagyok. Jó, ennek a második része igaz csak, de akkor is. - Senki. Be volt dobva, és a nevemre szólt. Nem is haza jött, hanem Rushhoz - válaszolok, mert ők meg nem nyitják ki sose ami nem nekik jön. És Rush szólt hogy kaptam egy levelet az ő címükre. Meglepődtem, és ketten nem értettük a dolgot, hogy ezt ki és miért. Persze, kíváncsiságből elmentem az első alkalomra, de a többire nem tudom miért. Leginkább vitatkozni és veszekedni a dokival. Visszasétálok mellette, de inkább mögötte mert nem vagyok hajlandó rohanni a tempójában. Neki kicsit hosszabbak a lábai, bár azért én sem panaszkodhatok, és nem vagyok éppenséggel egy bányarám, karika lábakkal. A neccharisnya nagyon is jól szokott állni nekem egy miniszoknyával, vagy gatyával. - Kössz - veszem el a zsepit és kifújom az orrom. Majd visszahozom neki, vagy elküldöm postán. Nem jövök több foglalkozásra, azt lesheti. Összeszedem magam amíg a konyhában dekkol és a kanapé háttámlája felett nézem az ügyködését. Nem rossz látvány, nem is értem milyen idióta nő nem tudott ennek örülni. Hát de, ő baja, legalább szabad préda lett. Úgyse tetszett a gyűrűje, ízléstelen volt. A habos, tejszínhabos kakaóra azért elkerekedik a szemem. Ez a kedvencem! Habbal, mályvacukorral és eddig csakk Rush csinált nekem ilyet. - Köszönöm, pont így szeretem én is - jegyzem meg ahogy hátratűrom a hajam, amibe most éppen rózsaszín csíkok pompáznak. Belekanalazok a habba. Nagyon finom, édes de sűrű, látszik hogy minőségi. - Nem szeretem ezt a merev viselkedési formát. Persze, dolgozol, de amikor ott vagy, igazi seggfejnek látszol, pedig amúgy azt hiszem nem vagy az. A válás biztos szar lehet - mosolyodom el, a kanapé másik feléről, ahová elfészkelődtem. Valahol sajnálom egy kicsit, de ha ilyen hülye felesége volt, akkor nem is baj hogy eltűnt. Biztosra veszem hogy miatta válnak, és nem Derrick miatt, akkor nem lenne ilyen szarul. - A változás, néha nem rossz dolog ám. Ami nem megy, azt el kell engedni, mert csak visszahúz és nem vezet sehová. A házasságod se vezetett sehová. Oh, én mondtam hogy miattam nem kell zavartatnod magad, én is néztem már pornó filmeket - nevetek fel könnyen, hiszen még rosszabbakat is mint ő. Nem bűn az, természetesen érdeklődés csupán. Én legalábbis csak annak tekintem. - Nem tudom. Rush biztos nem, ő nem kínozna ilyesmivel és pénze se lenne rá. A szüleimet nem érdekli az hogy mi van velem. Rush szüleit érdekli de ők sem tudnák ezt fizetni. Más nem nagyon van... - a haverok és csajok nem számítanak, és iskolatársaim többsége is elkerül, mert nagy a szám, és ez a legjobb. Nem kell tettnem hogy oda tartozom és nem kell jópofiznom. Bele is halnék. - Egyszer voltam iskolapszichológusnál, mert mindenkinek le kellett mennie egy órára éselég érdeklődő volt, de más.... semmi. Mr . Tenner talán, de... - a kedvenc tanárom meg biztos nem tenne ilyesmit. Mármint imádom, de... nem hiszem hogy velem foglalkozna szabad idejében. Bár tény hogy őt szeretem a legjobban a tanári karból és nála vagyok igazán kitűnő, mert képes az unalmas történelmi tényeket is érdekessé tenni és motiválni hogy keressek utána jobban, mélyedjek el a tanulásban.
Ahogy kész vagyok a kakaóval, és odaadom az ö bögréjét neki, nem megyek közelebb hozzá, ott maradok a konyhában, és az egyik bárszékre ülök le, onnan figyelem, jobb a biztos távolság. Csinos lány, és valahol talán van benne némi kedvesség is. Na meg jó adag érzékenység. Nem szeretem a krokodik könnyeket, még a húgomon sem tudtam elviselni. Így hamarabb reagálok, és esik meg a szívem egy lányon szerintem, mint ahogy kéne… - Nem vagyok seggfej, távolságot kell tartsak a betegeimtől, és egy külső szemlélőre van szükségük, aki segít nekik, mert gyakran a barátaiknak sem merik elmondani azt, ami nyomja a lelküket. Előttem meg nem kell szégyenkezniük, úgysem mondom el másnak, pláne a haverjaiknak, családjuknak. Persze, ez a probléma természetétől függ, ha kell a környezetében élők segítsége is. – huh! Le kéne állnom a melós dumálva, néha eléggé kioktató tudok lenni, és nem szeretem, ha lenézik a hivatásomat. Pedig sokan ezt teszik. Nem véletlen tanultam ennyit, az agy, a lélek nagyon összetett dolog. - Ni csak, egy feltörekvő pszichiáterrel van dolgom? – vonom fel a szemöldökömet, a kakaó kavargatása közben, és megnézem futólag a gyűrű nyomát a kezemen. Ennek a szarnak a helye, még sokáig itt fog fehéren világítani, hogy emlékeztessen, soha többé ne vegyek senkit feleségül. Csak a két szép szeméért, se. Elgondolkodva kanalazom a habot, és élvezem is, mert szeretem néha édességgel tömni magamat. - Tenner…? – bele iszok a bögrémbe, és utána megnyalom a számat, remélem sikerült lenyalnom róla a felesleges habot, de megesik néha,hogy nem. - A szüleid ennyire nem foglalkoznak veled? – közben még mindig a tenner szálon gondolkodom. - Alexander Tenner-nek hívják a történelem tanárod? –újabb korty. Eszembe jut, hogy van itt valahol olyan fagyi pálcika, aminek a belseje csokis, így előhalászom, néhány pillanatnyi keresgélés után, és diadalittasan nyitom ki a zsákmányom dobozát. Próbálom őt helyén kezelni, a korának megfelelően, holott sejtem, hogy ha a szülei nem foglalkoznak vele, a piával tuti biztos, hogy megismerkedett, és talán hamarabb ért, mint egy két korabeli lány, de ez a leghuszadrangúbb dolog, nem szabad, hogy ilyesmi foglalkoztasson. Szándékosan terelem a témát magamról, biztonságos talajon akarok maradni, és nem belekeverni őt a magánéleteme. Egy szeszélye voltam, aki csak felkeltette a kíváncsiságát, és jó eséllyel, ha felgöngyölítettük az ügyet, hogy ki volt az, aki hozzám küldte, soha többet nem látom. Bár, nem mintha bajom lenne a színes egyéniségével. Mert tényleg az, kirívó, és színes. Bátor, hogy így is ki akar tűnni a többi ember közül. Elismerésre méltó, és van valami a szemeinek villanásában, ahogy rám néz, bár az is lehet, hogy csak a szemceruza íve teszi, hogy olyan macskás a tekintete, vagy a lehetetlen kék szemei.
Halvány mosolyt küldök felé, mert tényleg szeretem a habos kakaót tejszínhabbal, csak ritkán van rá lehetőségem hogy így kényeztessem magam. Mondjuk leginkább azért mert nem vagyok otthon, vagy ha mégis akkor nem hagynak békén, és nem tudom kiélvezni az édességet mert mindig van valami bajuk, és már alig várom hogy leléphessek tőlük hivatalosan is. Már csak hónapok, és nekem mindegy egyes nap egy évnek felel meg. A figyelmem lassan újra a férfinek szentelem a bárszéken és belekortyolok a forró italba. Nagyon finom. Krémes és nem olyan boltiízű szar. Ez igazi. A szavaira csak felsóhajtok és eltűröm a hajam az arcomból, és végigsimítok egy zöldben pompázó tincset. Már eléggé kifakult, de szerintem jól megy a rózsaszín tincsek mellé a szőke hajamba. - Nem is azt mondtam hogy az vagy, csak hogy annak tűnsz. Persze, biztos hogy megvan a maga tudománya, és nem hiszem hogy kaptál volna diplomát ha nem jól csinálod meg. De ennek ellenére annak tűntél. Tényleg szükséges néha bevonni a családot vagy a barátokat? - kérdezem kíváncsian, mert én például nem tudnám elviselni hogy a családommal beszélgessen vagy Rushal. Az lenne csak a szép. Nem akarok belegondolni mi lenne ha Rush és Darick leülne beszélgetni és a gondolatba egészen beleborzongok. Nem, nem, nem. Ilyen nincs. - Áh nem, csak túl sokat olvastam. Nagyon macerás lenne mindent megtanulni, és nem is ilyesmivel akarok foglalkozni. Más terveim vannak - hessegetem el a kérdést mert ennyire nem érdekel az emberi lélek és az agy. Persze, néha elolvasok ilyen hozzáállás segít gondolatokat, és jó gyakorlatokat hogy próbáljak pozitív maradni meg könnyebben elaludhassak éjjel. Figyelem ahogy az ujján fehérlik a gyűrűjének a helye. - Ki kellene menned napozni, hátha lebarnulsz és nem fog látszódni - jegyzem meg a bögrém széle felett rápillantva aztán a kérdésére csak bólintok. - Ő az. Történelemtanár a sulinkban. Ismered talán? - kérdezem tőle, mert végül is nem lenne kizárt. Első ránézésre talán egy korosztály lehetnek, vagy ismerhetik is egymást. Nem tudom. Nem lehetetlen. - Nem. Őket nem nagyon érdekli mi van velem. Mi másért hagynák hogy amúgy kb Rushnál éljek és onnan járja suliba? - vonom meg a vállam. Anyámékat.... semmi nem igazán érdekli, még apám az akit talán de.... Hát mindegy. Vele szoktam azért beszélgetni. - Darick? Te miért lettél pszichiáter? - kérdezem egy kis csend után ahogy ránézek és begömbölyödök a kanapé sarkába kényelmesen az egyik díszpárnájával. Kezdek megnyugodni, és jobban érzem magam a kakaótól is.
Kezdőlap
