Nem értem, mire jó ez az óra. A tanárokat rohadtul nem érdekli igazából, hogy milyen személyiség is vagy. Miért jellemezzem magam, ha már eleve mindenki máshogy látja saját magát, mint mások őt? Senki nem kerül ki a skatulyából, melybe bezárták, csak mert ráveti a papírra a jó és rossz tulajdonságait. De ha Ms. Kogut-Akkumnak ez kell, hát legyen. Legyünk objektívak.

Milyennek látnak mások?
Antiszociális, magának való, közömbös seggfejnek, aki feljebb valónak hiszi magát mindenki másnál, csak mert megvan mindene, pénze, kocsija, intelligens és nem kell különösebb erőfeszítéseket tennie azért, hogy valamit megértsen, elsajátítson, megtanuljon. Válogatós, akinek soha semmi és senki nem elég jó, még az amerikai sör sem. Sír a szája egy pint Guiness-ért. Meg a feledhetetlen angol konyháért. Ja, és természetesen meleg, mert nem izgul rá a fellibbenő szoknyákra, a szoknya alól kikacsintó bugyikra és a mély dekoltázsokra. Mert akinek nem ez a fontos egy nőben, az már ugye mindjárt kályha és mehet a homokozóba. Szóval szart se tudnak rólam. És ez így van jól.

Milyennek látom magamat?
Elcseszettnek. Hiába rendelkezem magas intelligencia szinttel, hiába van meg mindenem, tulajdonképpen mégsincs semmim. Mindent elvesztettem pár évvel ezelőtt. Nincsenek barátaim. Ja, de ott van Sophie, a szörfdeszkám. Meg Jack, a nagybátyámék németjuhásza. Pozitívum, hogy nem vagyok depresszív alkat, szóval nem fogok eret vágni, gyógyszereket a számba tömni, vagy felakasztani magam a nagybátyámék kristály csillárjára. Reálisan látom a világot és tudok magamon mosolyogni. Leginkább magamon. Nem élek buborékban. Az igaz, hogy nem vagyok túl szockodós típus, de ha egyszer nincs mit mondanom mások számára? Nem szeretek személyes dolgokról beszélni, magamról és a múltamról, hogy miért kerültem ide Bristolból, milyen a családi helyzetem, vannak e tesóim, barátnőm, stb. Ez olyan, mintha azt kérdeznék, milyen színű alsót hordok. Ennyi erővel akár már megadhatnám nekik a pszichológusom számát is, nemde? Szóval leginkább hallgatok, csak akkor beszélek, ha kérdeznek vagy ha nagyon kikívánkozik belőlem a mondanivaló. De az általában nem épp egófényező megszólalás lesz. Ebből adódóan másik pozitív tulajdonságom, hogy remek hallgatóság vagyok, bárkinek a búját-baját meghallgatom, mégha rohadtul nem is érdekel igazándiból. Ha nagyon unom már, akkor elfoglaltságra hivatkozva odébb állok. Nem kedvelem az okoskodó, de közben meg síkhülye embereket, ez van, nem tehetek róla, viszketni kezd a tenyerem az ostobaság hallatán. Az addig oké, hogy van, akinek az agyában fekete lyuk van, az ő szegénységi bizonyítványa, de ne ragassza már át másokra is, ne terjesszen már téves infókat, könyörgöm, főleg, ha a többi birka meg lazán bekajálja. Gáz lenne, ha csak a hülyéknek állna a világ, pedig a hülyeség lassan a fény sebességével egyenesen arányosan terjed. Erre jó példa a pletyka is. Nem vagyok meleg, csak nem tud lázba hozni a pornó, nem izgat fel egy ismeretlen meztelen női test látványa. Szóval kimaradt az életemből a slozin a Playboyra való rárántás is. Nem is értem, hogy tudnak az emberek valódi érzelmi háttér vagy bármi ismeretség nélkül egymásba bújni. Élvezik egyáltalán vagy csak megjátsszák? Valószínűbb, hogy csak én működöm másképpen az átlagnál. Mivel A és A+ osztályzatot kapok minden egyes alkalommal, így sok szabadidőm van, ezeket mindig tartalmasan töltöm. Magányosan, de tartalmasan. Járom és fotózom a természetet, szörfözöm és néha deszkázom is. Illetve más egyéb tevékenységet űzök, melyet itt nem fejtenék most ki.

A fűben elterülve szívom magamba a füstöt, egy slukk, aztán mégegy. Pár perccel később már minden egyes izmom belazul és a kera jellegzetes szaga mellett rám telepszik a nihil, a jóleső zen állapot. Vajon a buddhista papok is ebbe a tudatállapotba kerülnek, miután egy órán keresztül meditálnak törökülésbe kövülve? A bizsergés tuti megvan ott is, én nem bírnék olyan sokáig egy helyben ülni, bezsibbadna a lábam. Még pár slukk, aztán a gondolataim más irányba terelődnek. Eszembe jut a pár órával ezelőtti beszélgetésem anyámmal.

- Aileenről van szó. - néma csend a túlvégről, csak anyám sóhaját hallom a távolban.
- Mi van vele? - kérdezek vissza érzelemmentes hangnemben, bár már a neve hallatán is kiráz a hideg. Jól áll nekünk a távolság, azt hiszem.
- Rhydian! Aileen tegnap éjjel…eltávozott. Öngyilkos lett. Í….írt egy…egy búcsú levelet. Hozzád írta. - osztja meg velem a hírt, miközben folyamatosan szipog. Néma csend telepszik közénk. Szóhoz sem jutok, nem tudom, mit mondhatnék hirtelen. Undorodtam tőle azért, amit velem tett, de soha sem kívántam a halálát. És voltak szép emlékeink is. Régen, nagyon régen.
- Kisfiam, itt vagy? - kérdezi anyám két szipogás között.
- Itt, csak…nem tudok mit mondani. Kavarognak a gondolatok. - érkezik a válasz. Egyik énem siratja a nővérét, azt a lányt, aki évekkel ezelőtt volt. A másik énem megkönnyebbült, hogy többé már nem árthat neki az a személy, akivé vált. Miért érzem ilyen rohadt nyomorultul magam?
- Merjem én olvasni azt a levelet? - csúszik ki a számon az eltévedt gondolat.
- Ennyit megtehetsz érte fiam, ennyit igazán megtehetsz. - hallom meg Mark elcsukló hangját. Ilyen gyászosnak még soha nem hallottam a mostohaapám.
- Megteszem. Mikor…mikor lesz a temetés? - kérdezem és még mélyebbre kerülök ebbe a cseszett szar érzésbe, ami az egész testem átjárja, mintha patkánymérget fecskendeztek volna a vénáimba.
- Egy hét múlva. Megvettük a jegyedet is péntekre, holnap beszélünk az igazgatóval, hogy adjon neked pár nap szabadnapot. Sok mindent meg kell beszélnünk fiam. Várunk. - veszi át a szót ismét anyám, én pedig csak bólintok, mintha velem szemben állnának. Pár másodperces néma csend után aztán eszembe jut, hogy nem látják a bólogató kutya fejem.
- Rendben. Ott leszek. Öhhm. Szia anya! - köszönök el tőle kínosan, a szívem közben egyre vadabbul csapkod odabent, ha nem ismerném a  működését, azt hinném az infarktus kerülget.
- Szia fiam! - szól a végszó, majd a telefon elnémul. Én pedig úgy érzem, nem tudok többé megmaradni a négy fal között, úgy érzem, a szívem sem tud többé megmaradni a mellkasomon belül.

Teljesen beletemetkezem a füstös égboltba, néha a csillagok is látszódnak. Az Upper East Sideról nem látni a csillagokat. Csak a nyüzsgő városrészt a Hudson folyóval körbeölelve, az összes zajával, bajával, fényével, csillogásával, mindennel, amit egyszerre kedvelek és utálok New Yorkban. A szívem már abbahagyta az őrült hajszát, sőt, annyira lecsillapodott, hogy úgy érzem, megszűnt dobogni. Csendes magányom csak a tücsökciripelés zavarja meg. A joint felénél járok. Behunyom a szemem és lelki szemeim előtt felderengenek az egy évvel ezelőtti emlékek.

- Mióta tart ez a dolog? - kérdezi anyám szigorú tekintettel egy hosszabb, kínos csend után. Mellette ül Mark, a mostohaapám. Vele szembe ülünk mi, Aileen és én.
- Mióta tart? - kontráz rá Mark idegesen ropogtatva az ujjait. Én szótlanul ülök lesütött szemmel, nem merek rájuk nézni.
- Már majdnem egy éve. - feleli helyettem is Aileen.
- Édes jó istenkém! - temeti anyám a tenyerébe az arcát, Mark állkapcsa pedig megfeszül.
- Mégis mit képzeltetek? Hogy hozhattatok minket ilyen helyzetbe? Rhydian, nézz rám, ha hozzád beszélek, ne csak az ágyban legyél férfi! - parancsol rám Mark. Soha nem volt hozzám egy rossz szava se, így a hangja éle csak még jobban megrémiszt. Az egész elcseszett helyzet. Anyám sírása. Rájuk sandítok, de csak még jobban megnehezíti a helyzetem. Úgy érzem, a gyomrom egy rohadt hullámvasút. Elég gáz volna, ha válaszul a perzsa szőnyegre rókáznék.
- Most mit vagytok úgy oda? Úgy csináljátok, mintha vérfertőzést követtünk volna el, de nem állunk vérrokonságban egymással! - dörren fel Aileen és keresztbe teszi a két karját. Ó, hallgass már el! Kezd engem is felcseszni.
- Nehogy még neked álljon feljebb! Ez nem mentség semmire, Reed még csak 16 éves, te meg 20! - csap az asztalra Mark, akinek kezdenek az erek erősen kidudorodni a nyaka két oldalán.
- A szerelem nem válogat apa, ezt te is nagyon jól tudod. Szeretem őt és ő is engem, miért olyan nehéz ezt elfogadni?? - tárja szét a kezét a mellettem ülő. Na ezt nem kellett volna! Betelik az a bizonyos pohár, nem bírok tovább szó nélkül maradni, az elmém elönti a vörös köd, ahogy belemarkolok a világos bőrülésbe.
- Szerelem? Ugyan ne nevettess már! Milyen szerelem az, ami félelmen és fenyegetőzésen alapul? - csattanok fel és azon nyomban felpattanok még a helyemről is. Nem bírom, most már muszáj kimondanom, amit gondolok.
- Soha nem szerettelek úgy Aileen és ezt te is nagyon jól tudod! Hisz mindig is a nővérem voltál! - emelem fel még jobban a hangom, és már látom, hogy szóra nyitná az ostoba száját, de nem engedem szóhoz jutni.
- Ne szakíts félbe cseszd meg! Addig a pillanatig a nővéremként tiszteltelek és szerettelek, míg rám nem rontottál Tommy születésnapja után. Kértem, hogy hagyd abba, mert ez nem fog menni, de nem tetted! Tisztában voltál vele, hogy Serent szeretem és téged ez egy cseppet sem érdekelt. Leszartál mindenkit, a családod, de legfőképpen engem! - robban ki belőlem egy szuszra, és abban a pillanatban úgy érzem, hogy mázsás súly szakad le a vállamról.  Anyám könnymaszatos arccal, pislogva néz rá, aztán rám.
- Igaz ez? - kérdezi meg rekedtes hangon. Mark szóhoz se jut, úgy tátog velünk szemben, mint egy partra vetett hal. Anyám kérdésére bólintok.
- Miért nem szóltál erről nekem? - kérdezi a könnyeivel küszködve. Ez még kérdés?? Arcom elfintorodik.
- Hittél volna nekem? Hitt volna nekem bárki is, ha elmondtam volna? Hisz srác vagyok! Féltem. Rettegtem, hogy ez szétcseszi a családot. Rohadtul paráztam, hogyha bárki megtudja, akkor Aileen előrukkol valami hazugsággal, a visszájára fordul a dolog és még én leszek felelősségre vonva! - felelem immár a könnyeimmel küszködve. Basszus, ne már, nem akarok sírni, mint egy 6 éves taknyos kölök! Anyám szoros ölelésébe von. Basszus, tényleg egy hülye kis kölyöknek érzem magam, ezért gyorsan eleresztem.
- Ugyan, ne tégy már úgy, mintha később nem akartad volna. Tudom, hogy akartad Reed. Máskülönben nem tudtam volna felédesgetni ne…- kezd bele, de nem tudja befejezni a mondatot, mert hatalmas pofon csattan az arcának bal felén. Egy pillanatra azt hiszem, én képeltem fel, de nem, én csak ökölbe szorított kézzel állok és benn akad a szó is, ami igazából egy Baszd meg! lenne.
- Nem hittem volna, hogy ekkora szégyenfoltja leszel a családunknak. Azt hittem, hogy te nem leszel olyan, mint amilyen az anyád volt. Úgy látszik, tévedtem. - Mark visszahúzza a kezét a pofonosztás után, hangja halk, érzelemmentes.
- Camillával döntöttünk. Reed, te Graham bácsikádhoz fogsz költözni New Yorkba, míg el nem végzed a középiskolát. Ami pedig téged illet lányom…- fordul a sírásra görbült szájú Aileen felé.
- Elviszünk egy klinikára, ahol kivizsgálnak. Eddig bele sem akartam gondolni, de szembe kell nézzek a ténnyel, hogy örökölted anyád gyengeelméjűségét. - mély sóhaj tör fel a torkából.
- Apu kérlek, ne tedd ezt velem, kérlek, bocsáss meg, nem teszek többé ilyet, ígérem, el fogom felejteni Reedet, őt sem kell elküldeni, felejtsük el kérlek, és legyünk ismét újra egy család! - kezd el könyörögni szánalmas módon, nekem meg lassan a belem is kifordul a helyéről.
- Ez a legjobb hír, amit mostanában kaptam. Megyek aludni most már, álmos vagyok. Jó’éjt! - jegyzem meg az orrom alatt dörmögve, majd elindulok a szobám felé. Fáradt vagyok a műsorhoz, de legfőképpen nem akarom előttük kidobni a taccsot. Remélem, New Yorkban rám erőszakolnak még egy pszichológust is, hogy még szarabbul érezzem magam, mint most.

- Elér a végzet, akár a halál, a szarvak kínja ránk van mérve már az anyaméhben. - suttogom magam elé, miközben kivégzem a jointot. Ilyen az, amikor rohadt bölccsé szívom magam. Már nem az a Reed vagyok, aki akkor maga mögött hagyta az Egyesült Királyságot és ide menekült. Szembe kell nézzek a múltammal, a családommal, a régi barátaimmal, akik mind azt hiszik, hogy elárultam őket. Tulajdonképpen azt is tettem. Már nem az a Reed vagyok, akire irigykedtek, hogy milyen szexi nővére van. Már nem az a Reed vagyok, akire felnéztek, akinek a szavára hallgattak, aki népszerű volt a suliban, vagy akinek a 10 éves seggét bevédte Aileen, aki akkor még Leelee volt a számomra. Már rohadtul nem az a Reed vagyok, akivel rajzfilmeket nézett, akivel együtt zabálta degeszre magát fagyival, akivel titokban horror filmet nézetett, amikor nem voltak otthon a szülők, akivel együtt énekelt és táncolt a Highway to Hell-re. Már rohadtul nem…és Leelee sincs többé.